Remény
By Leiner Laura
4.5/5
()
Currently unavailable
Currently unavailable
About this ebook
„A ragyogó napsütésbe kilépve ösztönösen hunyorogtam, majd megtorpantam. Ültek a padomon. Kissé megremegett a térdem, de azért erőt vettem magamon, és továbbmentem.
– Te mit csinálsz itt? – kérdeztem Cortezt, aki a pad támláján ült, és ölébe ejtett kezében tartotta a zenelejátszóját.
– Ülök – felelte olyan stílusban, mintha ez azért elég egyértelmű lenne. Jó, tényleg az volt, a vak is láthatta, csak éppen…
– Miért itt? – kérdeztem cseppet sem kedvesen.
– Tudtommal már nem foglalt ez a hely – nézett mélyen a szemembe, nekem pedig felkeltek a pillangók a gyomromban, és úgy döntöttek, hogy egységes erővel próbálnak kiszabadulni. Kérdőn körbenéztem, remélve, hogy valaki segít, de azonkívül, hogy az udvaron állók kétkedő és sanda pillantásokat vetettek felém, senkire nem számíthattam. Márpedig én le fogok ülni! Ez az én helyem! Pár „egyik lábamról a másikra állok” mozdulat után fogtam magam, és felültem Cortez mellé. Ennél furcsább még soha, semmi nem volt.
– Akkor én olvasok - közöltem, de ahogy kimondtam, már meg is bántam. Miért jelentettem be? Mi ütött belém?
– Jó - mondta elég furán. És ezen nem csodálkozom .”
Related to Remény
Related ebooks
Bonyolult egy banda Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsÉjjeli napfény Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsInkább boldog Rating: 4 out of 5 stars4/5Öld meg Novembert! Rating: 5 out of 5 stars5/5Strand, papucs, szerelem Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsBonyolult egy szerelem Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsRandikatasztrófák Rating: 1 out of 5 stars1/5A fiúk hülyék. A lányok is... Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsMinden velünk kezdődött - extra tartalommal Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsSzélhámos eskü Rating: 1 out of 5 stars1/510 vakrandi, hogy megtaláld a nagy Őt Rating: 5 out of 5 stars5/5Találj rám! Rating: 4 out of 5 stars4/5Nincs idő Rating: 4 out of 5 stars4/5Száz éjjel vártam Rating: 5 out of 5 stars5/5Elhitted álmomat Rating: 3 out of 5 stars3/5Helyek, ahol még sosem jártunk Rating: 5 out of 5 stars5/5D.A.C. - Egy új élet Rating: 3 out of 5 stars3/5Bonyolult egy csaj Rating: 5 out of 5 stars5/5Hull a hó Rating: 1 out of 5 stars1/5A csóklista Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsMinden, minden Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsCsók Londonban Rating: 5 out of 5 stars5/5Hogy folytassam? Rating: 5 out of 5 stars5/5Rozsban a fogó Rating: 4 out of 5 stars4/5Csillagainkban a hiba Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsHárom dolgot mondj Rating: 4 out of 5 stars4/5Szív küldi Rating: 5 out of 5 stars5/512 első randi Rating: 0 out of 5 stars0 ratingsZűrös társaság Rating: 5 out of 5 stars5/5Frank Li és a szerelem Rating: 5 out of 5 stars5/5
Reviews for Remény
6 ratings0 reviews