Anda di halaman 1dari 36

!

"#$
% &
'# # () *+
,-" *.
"/+
*(!* & (0
". *".
+" (-

.
=0 '
"#+

*!
.""*
1 1 2314 15 6 7
28 9 5 7 5 31 : 9 8 6 25 3
: 7; ;99< 7 : 2 37 <8
( *

1 .#
) ( * !( 2
!
"# + , " Február 19-én, csütörtökön 17 órá-
tól 22 óráig, a program témája a
$%
& ' ( !
" ! tárgyanimáció. Lesz Arrabona-fé-
le diákszínjátszás a székekkel, im-
Annak ellenére kezd dnek el az egész- A jogszabályok szerint egy légszeny- provizációs játék Tóth Szilvia ve-
séges táplálkozást hirdet gyorsétterem nyez anyag mennyiségének növeke- zetésével, bemutatkoznak a lát-
munkálatai, hogy több hatóság is el- dése el ször az egészségügyi határérté- ványtervez kurzus résztvev i, be-
ismerte, hogy a Reflex Környezetvé- ket, súlyosabb helyzetben a tájékozta- néznek a Passport Controll work-
delmi Egyesület teljesen jogosan fel- tási küszöbértéket, legsúlyosabb eset- shop filmesei és fotósai is. Meg
lebbezett a 82-83-as út mellé tervezett ben pedig a riasztási értéket érheti el, persze ott leszünk mi is egy csomó
McDonald’s megépítése ellen. Indo- vagy haladhatja meg. Ha a szálló por újsággal és újdonsággal. Gyertek.
kaik szerint a tervezett helyszín alap- mértéke a miniszteri rendeletben meg-
vet en elhibázott: egy éjjel-nappal üze- határozott riasztási küszöbértéket (100
mel , nyitott terasszal ellátott gyorsét- mikrogramm/köbméter) is elérné két
teremnek nem megfelel az új Baumax egymást követ napon át, és a meteo-
áruházzal szemközti hely, beszorítva a rológiai helyzet a következ napon sem
forgalmas 83-as bevezet út és a Gy r/ javul, akkor a szmogriadó riasztási fo-
Dél/Nádorváros transzformátorállomás kozatát kell elrendelni Budapesten. Ez
közé – a közeli szeméttelepr l nem is meg is történt január 11-én, vasárnap.
beszélve. Fellebbezésükben sérelmez- A város leveg min sége évek óta kri-
ték, hogy egy fákkal ben tt zöldterüle- tikusan rossz, Budapest visszatér en
tet betonoznak le, értelmetlennek tar- szegi meg az Európai Unió vonatkozó
tották, hogy olyan helyen építkeznek, el írásait. A szálló porra vonatkozó ha-
3 45
ahol nincs kiépített infrastruktúra, és tárértékek túllépésére engedélyezett évi % 6
hiányolták a területen keletkez szeny- 35 napot például jellemz en március
nyezett csapadékvizek tisztításáról szó- közepére eléri a f város. Horváth Dániel kollégánk kedvenc
ló el írást, valamint a közterületeken zenekara lép fel a címben már em-
várhatóan megjelen gyorséttermi hul- lített szombaton, 19.30-tól. El ze-
ladék megel zésér l, elhelyezésér l - * + .( nekar a Marionette ID lesz. Emlé-
szóló intézkedést is. A helyszín kijelö- + keztetésképpen: a pécsiek legújabb
lésekor elmaradt a várható zajtermelé- / ( lemeze maxpontot kapott szigorú
sre vonatkozó kutatás, valamint az lemezkritikusunktól. Dani + a 30Y
! biztosan ott lesz, gyertek el ti is.
ÁNTSZ sem vizsgálta meg a szomszé-
0
dos transzformátorállomás sugárzásá-
nak hatásait. Bár az egyesületet több 7 ( 8*(
helyr l is nyomatékosan kérték felleb- Vizsgálatot indított Fülöp Sándor, a jö-
bezésének visszavonására, nem adták v nemzedékek országgy lési biztosa, A zene- és szövegíró + énekes Vá-
fel. A megyei Közigazgatási Hivatal is miután a közlekedésre vonatkozó kor- ray Laci szerint: „Nem kényszerü-
megvizsgálta a kérelmet – és szintén látozások kikényszerítésének feltétele- lünk kompromisszumra, pont o-
elutasította: a McDonald’s építési en- ir l a hatóságok nem gondoskodtak. lyan zenét csinálunk, amit szíve-
gedélye immár joger s, a munkálatok Az ombudsman szerint közmorált ká- sen hallgatnánk is, és ez a lényeg.”
elkezd dtek. „Aki ide jár majd gyors- rosító hatású, ha az önkéntes jogkeve- Keddenként, este nyolctól, lent.
étkezni, az meg is érdemli a sorsát. De tésre vállalkozó állampolgárok azt hall- Március 20-án, pénteken este 8-tól
az is, aki ezt az éttermet ide engedé- ják, hogy a normaszeg knek semmi- a Révaiban lép fel sze kolléga
lyezte” – összegez a Reflex Egyesület lyen jogkövetkezménnyel sem kell zenekara, a The Johnny Black Ex-
honlapján található közlemény. szembenézniük. perience. Mindenképpen gyertek.
integrált áramköröket gyártó cég kiírt
egy világszint termékfejleszt ver-
senyt. A legjobb 32 közé egy magyar
fiatalember is bejutott. Hozhatnék ter-
mészetesen számos egyéb példát is, a
lényeg, hogy a közvélekedés ellenére
napjainkban sem állunk rosszul.

: /
0
Azt kell mondanom, hogy elég rosszul;
szerintem a magyar átlagemberek ter-
! "#!$ % ! & mészettudományos ismerete közel sem
" $ elégséges, ráadásul túl sokat tévéznek.
Err l persze nem csak k tehetnek, ha-
' ( ) # nem az elmúlt és a mostani rendszer is.
! * + ,
!$
# +# +, *
$ & 3 ,2 +
"#!$ 0
- ) Magyarországon? Nem könnyen, az
teljesen egyértelm , de a finanszírozás
. +/ egyfajta mozgatórugója is lehet a krea-
, 0
tivitásnak, mert sokszor muszáj a sz -
Ha valami olyasmit alkotsz, ami a ma- kös lehet ségek miatt egyszer en meg-
ga nemében újdonságnak számít, vagy ( ) # ! * + )# $ oldani bizonyos feladatokat. Az már
újszer en alkalmazol egy, már meglé- 24 5 # " egy más kérdés, hogy Nyugaton sokkal
v dolgot, akkor már kreatív vagy. Te- " 6 / ! 6
egyszer bb a helyzet, ott a támogatás-
hát nem feltétlenül kell feltalálnod a 7
)2""6
68 # &
nak kialakult egyfajta kultúrája, m -
spanyolviaszt, hanem például be kell ködnek erre szakosodott intézmények,
csiszolnod vele a fiókot, hogy köny- A leadott anyagmennyiség tekinteté-
amelyek még egy jó ötlet mellé is oda
nyebben lehessen kihúzni. ben, valamint az oktatók felkészültsé-
állnak, pénzt, hátteret biztosítva a meg-
gében úgy gondolom nincs nagy kü-
1 , valósításához. Nálunk ez még hiány-
lönbség, az itteni professzorok viszont
0 zik. Fontos lenne, hogy Magyarorszá-
kevesebb kutatási eredményt publikál-
Egy Európai Unió által finanszírozott gon is megfelel ún. science mana-
nak – talán id hiány miatt –, mint a ha-
projektben veszek részt. Olyan eszköz gement alakuljon ki a hozzá szükséges
sonló színvonalú külföldi intézmények-
fejlesztése folyik a tanszéken, mely pénzügyi és infrastrukturális háttérrel.
ben dolgozók, ezen lehetne javítani.
párhuzamosan több kórokozót is ki tud
mutatni a vérb l 10-15 perces mérési 2
id alatt. A m szer ötletével egy egyip- $ 0
tomi szérumgyártó cég állt el egy né- Jó, hogy a kezdeményezés által ráirá-
# nyul a figyelem magára a kreativitásra,
met kutatóintézettel karöltve.
* & de ezen a területen egyszeri alkalmak-
2# / ' kal, vagy rövid távú gondolkodással
' 0 nem lehet eredményeket elérni. Nagy
Nálunk a laborban a kreativitás tipiku- / ! # $ !
lépes lenne, ha még több célzott támo-
san „kelet-európai” módon nyilvánul # ! # 0
gatásra lehetne pályázni, hiszen amel-
meg. Ez azt jelenti, hogy kvázi modern Ez csak természetes, a mi kutatási pro-
lett, hogy jóban kell lenni a technológi-
dolgokat próbálunk gazdaságosan meg- jektünkben is részt vesz egy hallgató.
át biztosító ipar szerepl ivel, ezek a
valósítani, akár még a partnereinknél is Egyébként úgy néz ki nálunk a képzési források nyújtanak alapot a kreatív öt-
olcsóbban. Például, ha kell egy önt - rendszer, hogy a 8-9. félévben fel kell
letek megvalósításához.
forma, akkor azt nem biztos, hogy alu- venni egy tárgyat, amit úgy hívnak,
míniumból CNC-vel maratjuk ki, ha- hogy önálló labor. Ez heti 10-15 órányi
nem pl. gyurmából megformázzuk, és elfoglaltságot jelent. A lényege, hogy a
utána abból öntünk ki gumiformákat. hallgatónak – a konzulense segítsége ; ,
+ +
<, =
Az így készített darabok ugyanúgy mellett – önállóan kell produkálnia va-
funkcióképesek de töredékösszegekért lamit a kiírt témák egyikében, amit az- 3
tán diplomamunkaként is tovább vihet. ! "#!$ % ! &>
megvalósíthatóak. Egy tanárom mond-
ta egyszer, hogy a mérnök egy lusta ál- * +
9 /
latfajta, igyekszik mindent a lehet leg-
# !0
egyszer bben megoldani. Ezt többé- ! &?* '
Jöhetnék a klisékkel, hogy hány Nobel-
kevésbé én is vallom. @(# " 3$ + !
díjasunk van. Szerintem a mai magyar !,+ A
. + $ $ kutatók is meglehet sen kreatívak. ; $ * + A6 B 4
,3 0 Mostanában olvastam arról, hogy egy 3 !,&
! "#$
% & '# " # (

azért koronáztak volna meg pár magyar


királyt Pozsonyban, mert a Dunán in-
nen nem volt megfelel befogadóké-
pesség helyszín. Muhaha.
1992-ben kettéváltak a csehek és a
szlovákok, de a kedélyek nem nyugod-
tak, s t. A csehek nemigen törték már a
,/ % # . 5 6 fejüket történelmen, ha valaki a gyöke-
- -$ /3 reikre volt kíváncsi, annak rögtön meg-
% 3 3 7% $
/ ' mutattak egy töriatlaszt, benne a kö-
/ % (
* # zépkori Cseh Királyság térképével. A
szlovákok viszont nem voltak ennyire
' $ # .$ szerencsés helyzetben, így ismét a va-
#
# 3( lószín leg 833-ban létrehozott Nagy-
moráviához nyúltak, hogy valamivel
Masaryk és az els csehszlovák kül- bizonyítani tudják azt, hogy nem igaz a
)' #*
ügyminiszter, Edvard Beneš Nagymo- Fradi-szurkolók „szlovákok, nincsen
Kábé ötven évvel a honfoglalás el tt ráviát már mint egykori csehszlovák ál- hazátok” rigmusa. De hogy ez ne le-
létezett egy Nagymorva Bridodalom lamot említették érvelésükben. Siker- gyen elég, északi szomszédainknak
nev , rövid ideig fennállt törzsi, kato- rel. És hogy ez ne legyen elég, a máso- szembesülniük kellett azzal is, hogy
nai szervezettség állam Kelet-Közép- dik világháború utáni szocialista Cseh- arányaiban sokkal nagyobb számban
Európában – nagyjából ott, ahol ma szlovákia történelemoktatása egy tel- élnek magyarok az önálló Szlovákiá-
Magyarország, Csehország és Szlová- jesen dehungarizált, azaz magyar vo- ban, mint annak el djében. Renaciona-
kia található. Ennek a birodalomnak natkozásoktól mentes képet mutatott be lizációs folyamatukat tehát kapásból
állt az élén az általános iskolai olvasó- a diákoknak a Felvidékr l. Mintha csak zavarja az, hogy van itt egy olyan nem-
könyvekb l is ismert Szvatopluk, akit a zet a Kárpát-medencében, akik legf -
honfoglaló magyarok csúnyán átvertek képpen Trianon miatt csúnyán néznek
egy fehér lóval, véget vetve ezzel a + , -- $ rájuk. A renacionalizáció egyébként
kárpát-medencei morva hegemóniának. .. természetes folyamat, akkor szokott
seink jöttek, láttak és gy ztek: mor- / /0% , ' megtörténni, amikor egy nemzetállam
vákról ezer évig szó sem volt. - (1 * létrejön, és mivel a szlovákoknak eddig
A 19. században, a nemzetállamok ko- & '$"# - erre nemigen volt esélyük, megért bb-
rában a szlovák és a cseh történetírás a nek kell tehát lennünk, ha egy pozsonyi
többiekhez hasonlóan el döket kere-
- ' 2 3/ $ kocsmában Szlovákia határait kíván-
sett, így jöttek képbe Szvatoplukék is- & '# %
3 nánk kicsit északabbra tolni. Mert arra
mét. Az els világháborút rendez pá- (4 ( nagyon felkapná a vizet a többi ven-
rizsi békekonferencián Tomáš Garrique dég, ha hirtelen ötlett l vezérelve a
szlovák állam szuverenitását és területi
integritását kezdenénk el pedzegetni.
k most kezdték el azt, amit mi a re-
C / #
formkor hajnalán, na. A különbség az,
hogy ez itt az Európai Unió, és san- ) ! "
szos, hogy a tót atyafiak nem vesznek #2 ) ( ! ! (
rajtunk revansot különböz kétes ala- ) ( $ ) &
!
" ( &
kokkal szövetkezve, mint ahogyan azt
a horvát kunán is megtalálható Jellas- # $% & & 0 & ")
& ' ( $1 - / #
csics tette 1848-ban. Az átlagemberek
# $ 1 & &
szintjén m ködne is a dolog, miszerint & ) ! * ")/ # " &(
szlovák s magyar két jó barát, együtt & ' + " & $
issza borát, satöbbi – elnézést az ízlés-
telen rímért –, jól bizonyítja ezt a Face- ,- , = 2 (( &
bookon több, mint nyolcezer taggal %" ) # & & #
m köd Szlovákok és magyarok fantá- & & & " 9
zianev csoport, melynek célja segíteni . !/ ( # (& " 0 & & )" &
meggátolni a feszültség eszkalálódását, ( %" ) #
# & # $>#
s támogatni a magyarok és szlovákok # (( * & & " " &(
további közeledését. Csakhogy. '0/
$1 & * " ) ) "
" 2 ) ( $ 3 - #2 " &( "$
Ebben a renacionalizációban fontos té-
) $1
nyez az is, hogy az adott ország enge- %145%" ) # 67 5
8 . # & / &
di-e kormányzati szinten érvényesülni 6'-& - - & )/ ) (
a széls séges nacionalizmust. Nos, - &# # & - (( & $ <
Szlovákiában kormányon van, 2006- & & ' ) & & & (( 2
ban 11,7%-ot kapott ugyanis a Jan Slo- ) ( ! (" ) (( &( & #
ta vezette Szlovák Nemzeti Párt, a &$ +1' ) & # & " ( $
választást megnyer Robert Fico pedig && & / )& (- &
bevette ket a kormánykoalícióba. ' ( & " & )2 $8
Ez a párt többé-kevésbé nyíltan ma- & & ) 2*%" ( & )) ((!
gyarellenes: politikusai gyakran vádol- ) / & $ + # &$ 1 ((.
ják szlovákellenességgel a felvidéki ( ((& " 8 /
1 & & & (( $?(( &( 7 ((#
magyarságot. A pártelnök többek közt 9#
kócos asszonynak nevezte Göncz Kin- $1& . /
/ ( & &
ga magyar külügyminisztert, de már ($ - * & + & ') & )
Szent István is megkapta a lovas bohóc & ")/$1 & ' ( & /
jelz t. A választás el tt két nappal - ! )/ '/ ' - " & & / ) &! -
került fel a párt honlapjára egy cikk & # # " & # & ( )" / #
egy országtérképpel, amelyen pirossal . # $3 & & $
jelölték azt a területet, amelyet szerin- - ) (( # &
tük a magyarok el akarnak foglalni. && - ( & 1 & &/
Mellékeltek hozzá egy másik térképet ! / ( ) & 2 #
is, csak éppen Magyarország nélkül: a $: #& ) 2 (
Dunántúl Ausztriáé lett, a többi magyar 0! $ ( & / & "
terület Szlovákiáé. Így képzeli el Jan & # ( ) &
& (" ( $1 &
Slota és pártja az ideális Közép-Euró- & 0) (( ((
pát. Nyugalom, ez is ugyanolyan lázas
vágyálom csupán, mint a magyar szél-
' & - # & &
# & / ( $3
s jobbosok Nagy-Magyarországa. Slo- ) & ! !-
ta pártja piaci rést elégít ki, ahogyan & & "' 9 7( " (( ! # ! (
nálunk a Jobbik képviseli azt a kábé & # #& & ((
10%-ot, akiknek Árpád az über alles. $; ! 0 ")/ ! # )/
&( & $ & " @ & 9' " $A
Mára úgy állunk, hogy amikor Jan Slo-
ta böfög egyet, a magyar külügymi- 1& * (" &(
niszter magához hívja Szlovákia buda- & !/ & 2 $B&
< &( & (
pesti nagykövetét. Ha a Magyar Gárda ( 2 7 (" &( & )
felvonul, Robert Fico rögtön fasizmus- # ' $ & $1 )
exportról hadovál, Gyurcsány Ferenc & " # & & )
pedig jó nagy médiavisszhanggal meg- (( ! ' $
sért dik ezen. Belpolitikai érdekb l. & ( $
Mindezt két értelmetlen, egymást kiol- ( & & ) $
1- ) %=<?
tó nacionalizmus miatt. Mondjuk ki - ")/ & / " ) -&( & ( / & $ 1
végre: fés t Göncz Kinga kezébe! & ) ' $ 1 & ! 8:< -2
&9# ! &" $
8 * -
. ,

koncerteztünk olyan helyen, ahol meg ugyanúgy, ahogy én beleláttam a ma


!" # $ % akartak minket dobálni, s t meg is do- gam mondanivalóját, mindenki bele-
báltak, mert valami másra számítottak, hallhatja a saját elképzelése szerinti
&$ & '#!# (#
)$
talán keményebb zenére. A politikai é- dolgokat.
* # +# , let pedig szépen hallgatott, mert nem
, !, , lehetett ebbe a dalba belekötni, semmi- $& % (
,<0/ $&,2
- féle konkrét politikai utalás nincs ben- * 3 ## #
ne. Én mindig azt szoktam monda- #, 526
( #. * #/
0/ ni,hogy ez voltaképpen egy szerelmes Ehhez volt kedvünk. Azért vettük el ,
dal. Tulajdonképpen annak is indult, de mert a közönség a koncertjeinken újra
% , 1 ( ) 2## és újra azt kiabálta, hogy „bábu vagy”,
a dal megírása közben már lehetett tud-
, 3 ( ) % addig amíg el nem játszottuk. Ez vi-
ni, hogy ez sokkal többr l szól. Aztán
"2* # / $4# #3 szont nem egy húzós szám, ezért miu-
5 / 2# 5 #) tán eljátszottuk, valahogy mindig meg-
*2 # # !6 7 ,#
& 2, * 52 állt a buli. Arra gondoltunk, micsoda jó
Amikor a színházban eljátszottuk, fel- , # , # '' ötlet lenne megcsinálni ezt rockosnak,
sikított a közönség. Annyira meglep 52 8
2 # '# 8 hogy pörg sebb legyen, dögös, vigye a
volt számukra, f leg a bábumozgás közönséget meg a hangulatot. Más lett
9# , #& 2, # ,
volt nagyon szokatlan, a dal szövege és a hangzás, a ritmizálás, talán így ke-
a hangzása sem volt az akkori sablon- ,0 ! # & / 52 vésbé lett szaggatott. Aztán összeszed-
nak megfelel , egyszóval nagyon új 54 4' $ , tük a dalokat és több ötlet is volt, hogy
hangulatot teremtett. A közönség egy &# 52 : , mi legyen a lemez címe. Már nem is
része szerette. Volt azonban egy réteg, 8 8 #8 ; emlékszem, ki találta ki a Bábu vissza-
akinek ez a m faj nagyon nem jött be, vág címet, de annyira tetszett a zene-
karnak – kicsit a Csillagok háborúja
Birodalom visszavág epizódjára haja-
zott, és ezen akkorát röhögtünk –, hogy
nem lehetett más a cím, csakis ez.

Bizonyos értelemben igen. Ez a lemez


platinalemez. S t, dupla platinalemez!
Egy vállalkozó ugyanis 30 ezer pél-
dányban megvette és szétterítette az
egész országban. Elég komoly érdek-
l dés kísérte a megjelenést, mind elfo-
gyott a terjeszt helyekr l, és még utá-
na is sokan keresték. Már maga ez az
új szisztéma szerinti terjesztés egyfajta
visszavágásnak számít.

! "
#
$%&' "
Hagyjuk nyitva ezt a kérdést! Minden-
ki gondoljon arra, aki t irányítja, néz-
zünk körül, hogy irányít-e minket va-
laki. Különböz módokon lehet ezt
nézni, egy biztos, hogy most is van
egyfajta irányítás, irányítottság, koráb-
ban is volt. S t, ha az ember jobban
megnézi az emberiség történetét, min-
dig volt irányító és irányított, de min-
denben ott van, például egy szerelmi
kapcsolatban is. Kérdés az, hogy mi-
lyen konstellációban volt ez a kett
egymással.

( ) '*+) $
$
), -"! .
$/. ) $ .!
# 0 0$ $1
Nem baj, ezt a zenekart annyian és
annyiféleképpen értelmezik, ahányfé-
leképpen csak akarják. Ha már elgon-
dolkoznak valamilyen szinten, akkor a
KFT zenekar elérte a céljának egy ré- 3 ) 44 5 $$$
16 $ .0$
"
szét. Mi szándékosan nem választottuk " 7 .8-) $ ))! $ 8 81 3
9 $8 9 $+
azt az utat, amit néhány nagyon ko- $- '*+ 8#$ $ /1
7 8 /: ) 1, 1
!
moly arcú rockénekes, vagy zenekar
választ, hogy úgy direktbe az igazságot
vágják oda az emberek elé. Nem akar-
juk hozzájuk hasonlóan összeráncolt
szemöldökkel énekelni a „hú, de ma-
gasztos” dalokat, mert pontosan a leg-
becsületesebb kép rockénekesr l de-
rült ki, hogy III/III-as volt. Közülünk
meg például senki nem volt ügynök, és
nem is lesz soha, se az egyik rendszer-
ben, sem a másikban. Mi inkább kicsit
kívülr l nézzük a dolgokat.

( !$ , , $ .$
.. $ - 2 .! .
$$ ) $.,/ "
-!
Honnan tudjam? Mi csak nyomjuk a
magunk zenéjét, ennél többet nem te-
hetünk. Azért biztos, hogy k is fo-
gékonyak arra, amit mi csinálunk; guk is tudják, hogy ez hülyeség, kü- adnak le a kereskedelmi rádiók, nem-
fesztiválokon – ahol már úgyis ott van lönben nem énekelnék rögtön utána, hogy a KFT számait.
az a sok szegény fiatal – el bb-utóbb hogy „egye meg a fészkes fekete fene.”
odajönnek, és a KFT sátra mindig zsú- ! / ' 0
folásig tele van. Van olyan tizenéves ! "#
rajongónk, akivel egymás után három Az elmúlt évtizedben megsz ntek azok Ki kell adni a lemezt 30 ezer példány-
koncerten is találkoztunk. Külön ezt a m sorok, amelyek bemutatták az új ban ingyen. Fel kell tenni a dalokat az
nem lehet generálni. Talán az jelent va- lemezeket, amelyek nem csak az éppen internetre. A L’art pour l’art Társulat
lamit, hogy mostanában nekünk is aktuális kedvenceket, slágereket ját- You Tube-os nézettsége óriási, több
megjött a kedvünk a kicsit fiatalosabb, szották, hanem próbálták egészében százezren nézik meg a videóinkat. Eze-
rockosabb zenék szerzéséhez. bemutatni a zenei életet. Az volt az ket a lehet ségeket tilos kihagyni.

1
$ ' 0 ( 0
$ %# & # *23" #
Meg sem próbálok képet lefesteni a ' &% ( " / *
magyar könny zenei életr l. Egy na- ( ! % "( &
gyon kicsi szeletkéjér l viszont szeret- ) ( Mást gondol a zenekar, és mást gondo-
nék beszélni, ez pedig az olyan zeneka- lok én személy szerint. A zenekar min-
rokat jelenti, mint például a Heaven
#*
+ " ,( ! -!
denképpen egy pesszimistább képet lát,
Street Seven (akik itt próbálnak most a ' -(# a politikai ügyeket bizonyos szkepszis-
háttérben); k egy nagyon szimpatikus, * # (! sel figyeli. A magam részér l én na-
tehetséges társaság. Aztán személy sze- )' " gyon hiszek az emberi megvilágosodás
rint tetszik még nekem a Lovasi, mint " *. ! * erejében. Én sokkal optimistább va-
ember. A Kispál alapvet en nem az én gyok, mert belegondolom azt az isteni
világom, de az munkájukban van egy csodát, ami még történhet és szerintem
csomó dolog, ami sokkal szimpatiku- alapvet törekvés, hogy minden, ami a még történik is. Egy hatalmas öntudat-
sabb azoknál, mint ami nem szimpati- kultúrához hozzátartozik, vagy érde- ra ébredés forradalmi megjelenését vá-
kus. Meg aztán ott vannak még például kelheti a hallgatókat, az szerepeljen a rom, ami nem lázadás és háború formá-
a mulatós zenék (nem a népdalokra rádióban. Ma a rádiók nagy része kül- jában jön majd el, hanem az emberek
gondolok, azokat nagyon szeretem), de földi kézben van, ezek kereskedelmi egyszer csak az „áhá!” élményével
egyszer en nem tudom elképzelni, rádiók, tehát a céljuk az üzlet, és hogy lesznek gazdagabbak, és hogyha ez tö-
hogy miért kell velem azt közölni, csak azokat a dalokat játsszák, ami biz- megesen történik (ha egyénenként
hogy száz forintnak ötven a fele. Ezt én tosan nagy tömegeket, több embert megvilágosodnak, de sokan), akkor itt
nem tudom értelmezni. Amúgy k ma- mozgatnak meg. Magyar dalokat alig hihetetlen pozitív változás fog történni.
A társadalmi rendszeren soha semmi
nem múlik. Gy r felé jövet pontosan
err l beszélgettünk a zenekar tagjaival
– hogy mi volt jó a szocializmusban és
mi jó most. És kiderül, hogy nagyjából
ugyanannyi jó volt a szocializmusban,
mint amennyi rossz, és a mai helyzet-
ben is annyi rossz van, mint amennyi
jó. És kiderült, hogy az is – ha tisztes-
ségesen csinálják –, jó lett volna. Ha
tényleg szocializmus lett volna, ha
ténylegesen az emberek szociális jólé-
téért küzdött volna az akkori kormány,
és tényleg egy olyan gazdaságot indí-
tottak volna el, ahol az a cél, hogy a
nép jól éljen, és mindenki örüljön, ak-
kor az is jó lehetett volna. És ma is jó
lenne, ha a piacgazdaság tisztességesen
m ködne. Nem az átverés, nem a vér-
szívás lenne a f motívum, ha nem
csapna be mindenki mindenkit. Óriási
plakát van az út mellett, rá van írva
hogy „akár 15 %”, alulra meg kis bet -
vel oda van írva, hogy „fenét, szó sincs
15 %-ról” – így nem m ködhet egy tár-
sadalom. Ez azt bizonyítja, hogy a
rendszer rosszhiszem . Maga a szocia-
lizmus is rosszhiszem volt, annak el-
lenére, hogy az elv jó volt. Nem az el-
veken, meg a társadalom egészén mú-
lik, hanem mindig az egyénen.

!" #
"
$%#
& $ '( & )
* "
)+ ' , -. " #
"# # /
Sohasem tagadtam le egyiket sem, nem
mondtam, hogy én csak az egyik oldal-
hoz tartozom és a másikhoz nem. Be-
seny Pista bácsiként nekem nem kel-
lett letagadnom a buddhista vagy jógi
énemet, és a jógások között nem kellett
letagadnom a Beseny Pista bácsit. hogy „szeressük egymást gyerekek, a próbáljuk ezt az egy tudatot megközelí-
S t, nem lehetnék egyik a másik nélkül szív a legszebb kincs”. Ebbe a „gyere- teni. Azt kéne felismerni keresztény
– ez a két részem egymásból táplálko- kek”-be bele kell venni minden él - fejjel például az iszlámban, hogy ez az
zik. Ahhoz, hogy eljátsszam ezt a butus lényt. Mert a kutya is rokon, egy macs- egész ugyanazt akarja, a zsidó vallásra
figurát, ahhoz kell az összeszedettség, ka is, éppen úgy egy giliszta is akár. is ugyanez igaz, és hogy a hindu val-
a kívülállás, mert azért a Beseny sem lásban sok isten van, az is ugyanaz. Hi-
egy akárkicsoda. Nagyon hülye, de na- -. " " )0 ( % szen az Istennek sok ereje van, sok-sok
gyon okosan hülye! Én mindig utáltam '& . )'' # 1 megjelenési formája. Annyi az egész,
a vallásosságnak azt a formáját, ami 2 ,. 3 /
hogy emberek különböz alakokban
ilyen kenetteljes. Nem hiteles. Amikor Úgy, hogy csak egy Isten van, ezt kell látják ugyanazt az istenséget. Rá lehet-
valaki állandóan ájtatos, pr d, és ha tudni. Az egyistenhív k azt hiszik, ne jönni, hogy ez mind ugyanaz. Ezért
szóba hozzák a szexualitást, akkor elpi- hogy tudják, pedig nem. Mert ha tud- kellene békében élni, nem pedig l ni
rul. Ez nem jó felfogás, hiszen az em- nák, hogy egy Isten van, akkor nem egymást. Ha az emberek ennek tudatá-
ber egész, van alja és van teteje, van gondolnák, hogy az a másik vallás egy ban lennének, akkor nem történhetne
benne jó is rossz is – szóval nem lehet másik istenben hisz. Valójában semmi- meg olyan dolog, mint Jeruzsálemben,
ezeket a dolgokat elkülöníteni egymás- féle szakadék nincs a vallások között; amikor a papok összeverekedtek és a
tól. A tetején lehet, hogy ott ül az Isten, egy centruma van a teremtésnek, egy kereszttel ütötte egyik a másikat.
de az alján ott van a talpa, ami a mocs- tudati centruma és az ágazik szét min-
kon jár. És van közepe is. A közepén denné, még az anyag is ebb l a tudat- 4# " # . /
kell, hogy legyen a szíve. Volt az a dal, ból lesz. És mi emberek mindenhonnan A megvilágosodás.
!! "# $% & # '(

)% ! #* $
+,
- $
+, ! # # A hétf reggeli értekezlet a legfonto- Ezen a hétf reggeli értekezleten hang-
, ' ++ !##* sabb az újság életében, hiszen ezen zanak el azok a témák, amiket a gy ri
vesz részt a lap legtöbb munkatársa. A szerkeszt ség fel szeretne dolgozni az
! , . helyszín egy nagy tárgyaló: a falakat adott héten. Ha van olyan dolog, ami
$! #/ # (! különböz napilapokból álló tapéta bo- nem csak egy kistérséget, hanem
0%
* 1 '' 2 rítja, az érkez k kényelmes székekben mondjuk az egész megyét érinti, akkor
foglalnak helyet egy hosszú, ovális azt a Megyei körkép oldalon írják meg
3* ! . 4 asztal körül. Minden hétf valamelyik a regionális szerkeszt ségekben dolgo-
5 6, # újságíró lapkritikájával kezd dik: ott- zó helyi újságírókkal kooperálva.
jártunkkor Laczó Balázs mondott hol
Nehezebb viszont az újságírói függet- pozitív, hol negatív véleményt az el- Például ha a Széchenyi tér felújítása a
lenség kérdése, f leg egy, részben a múlt hét termésér l. A lapkritika tulaj- téma, akkor illik megnézni, hogyan áll
reklámokból él regionális napilap ese- donképpen a bels „hatalmi helyzet” a soproni Deák tér, és hogy vajon kez-
tén. Ha ugyanis a Kisalföld minden megbontása: mindenki pontosan u- dett-e már valamit a Szeredi-family a
rosszat megír egy gy ri vállalatról, gyanúgy sért dik meg és háborodik fel, mosonmagyaróvári malom régóta ro-
szinte biztosan elveszít egy potenciális mindenki ugyanúgy kap és ad kritikát – mos épülettömbjével (nem). Ez azért
hirdet t. Néha azonban hiába a jó kap- feltéve, ha a soros az adott héten. jó, mert az olvasó nem csak egy adott
csolat, kirívó taplóságokat k sem témáról, hanem ahhoz szorosan kap-
hagynak szótlanul – Fábián György f - csolódó dolgokról is kap egy b vebb
szerkeszt -helyettes szavaival élve: - 7' # képet, valamint kiegészít informáci-
nem a hirdet az els , hanem az olva- '% 8# ! # , ókat. A nagy értekezletet egy kisebb
só. És mivel ez az Alternatívánál is így követi Nyerges Csaba f szerkeszt i i-
van, úgy gondoltuk, érdekes lehet a
! ! *% % , rodájában: erre a regionális szerkeszt -
minket olvasóknak betekintést nyerni # ' !!, $ # , ségvezet k (Rábaköz, Gy r, Sopron,
egy napilap szerkeszt ségének munká- *% % , Mosonmagyaróvár és környéke) és a
jába, ha már a miénk nem túl izgalmas 9$ ' !! ' 2 két f szerkeszt -helyettes hivatalos
ilyen szempontból. csak. Itt kapja kézhez a f szerkeszt az
aznapi laptükröt (szakkifejezés: az
újság oldalankénti vázlata, bejelöl-
ve a hirdetések helyét – a szerk.).
Az, hogy a Kisalföld az adott na-
pon hány oldalból áll, attól függ,
hogy mennyi hirdet t sikerült az-
napra szerezni – a reklámok aránya
azonban nem mehet 33% fölé, hi-
szen D. Pusztai Andrea ügyeletes
szerkeszt szavaival élve „az ol-
vasók nem reklámújságot szeretné-
nek olvasni”, így ilyenkor emelni
kell az oldalak számát. Itt d l el te- & 1 5@
42
1
0 $
hát az is, hogy a regionális oldalak
mekkora teret kapnak az aznapi új-
ságban az állandó oldalak és mel-
lékletek mellett. A megyei témájú
cikkek különös érdekl désre tarta-
nak számot, ezek tehát a lap hang-
súlyosabb részeire kerülnek: az el-
s , a harmadik és az ötödik oldalra. 5% E % %$! &! &%
Aranyszabály, hogy a páratlan ol- ! " #$! %& F $ D & & %
dal fontosabb a párosnál – tessék ' $ ( " ) #&% #' && $ % "
%, ! ! !
csak megfigyelni, melyiken van !& *+ , &
! B8 #& - &%&
több hirdetés. Arról, hogy ezekre a #$! %* % # #& $ G+ $% $ !& %% &
kiemelt oldalakra mely anyagok # - ! &&. ! & + & && ''B8 #
kerüljenek, a délutáni értekezleten % + E #& F # #& " %
/, &
dönt a f szerkeszt . #& , "% +!
0% % % 1 $# ! % .
& & % # #& $ #' && $
$ ' & %, % " , ED &&
A szerkeszt ségvezet k a hétf $ "% ! &#& % B8 #F ' D&&
reggeli míting után tehát átadják a 2 3% ' !& + %&& % ' G! &!
témákat a helyi újságíróknak, akik & . ( % + &! " & + & 8
miután megírták a cikkeket, a Kis- ( ! "$ & & # # $$ ,!8 .H& '
alföld szerkeszt ségi rendszerén % , & #& ''" % 8$1 I " %% %
' % #& &. . $ $ $ & '
keresztül visszaküldik Gy rbe, ahol
D. Pusztai Andrea ügyeletes szer- 4 ! + "& ! + %$ % %$!
56 # $% " " % $+ .>$ $
keszt ún. szerkeszt i kosarában % ! & & #,%#
!' + 7 &
landolnak az írások. Ez egy digitá- *+ & ( " $ %$! &! " !
lis kosár, régiónkénti bontásban vá- % , !&8' , *+ 8 % J C
rakoznak a már megírt, vagy már $# /! 2 , 8& & &% .
írás alatt álló cikkek, így a szer- , % 9 : ;$ % &%
keszt mindig tudja, hogy ki ho- # % # #&" & $
gyan áll az éppen aktuális munká- $ +
& ( %% "
jával. Van délel tti és délutáni szer- , & +
, (% " %
<$ 1 & = 7 >;
keszt , mert azért az újságíró is
& *$ "
ember, a mi energiánk sem végte- +$ $ "
len sajnos, minden nap tizennégy- % $ #&8' " %
órázni pedig még a Csányi-féle tej- , & ' $ .
üzemekben sem szokás. Minden re- 5# & + % ! #
gionális szerkeszt ségnek vannak # $ 9$% &
ügyeletes riporterei, akik annak el- 8% ?& ! % # #& %
lenére, hogy esténként és a hétvé- $ ,!') #&%& 8(1 3 & 5& & # #& $ $ $
géken nem a szerkeszt ségben ül- ) #& @ ( $ / $ $ % !
nek, telefonos összeköttetésben $% :52 &#& . A & #$! % 1 %$ !
! $" 9, * '"
vannak a ment kkel, t zoltókkal, , &% ' .5 $!$
rend rséggel, így ha történik vala- & "#, $ $ BCD .
5!+ % ($ %$ " "& $ "% %
mi, k azonnal a helyszínre tudnak & &% # ,%&" $ & & !
sietni. A gy ri szerkeszt ségben az % & & % , ( *+ " +
&% ,!+
is gyakorlat, hogy a délutáni szer- "! $+' . %" .
keszt esténként feltárcsázza az ü- '1 % $ $%
gyeleteket, hátha valami annyira "& % & , K5 B8 # % ,! +#$!
durva dolog történt, hogy még " #$! %8 . % " $ $.
szólni is elfelejtettek róla az újságí- csak azért nem olvas, mert az Axel dását. Persze az elválasztóprogramot is
róknak. Krizsán Csabának, a lap egyik Springer kiadóvállalat adja ki. lehet használni, de az D. Pusztai And-
fotóriporterének nem egy éjszakai él- Gyakran el fordul, hogy az újságírók- rea elmondása szerint nem sokat ér, hi-
ménye volt: „Éjjel háromkor felkelni a nak sajtótájékoztatókra kell menniük. szen a Mosonmagyaróvárt permanen-
legjobb, akkor alszol a legmélyebben. Ezek többnyire vidám események: pár sen Mosonmagya-róvár-ként választja
Az ügyeletes azzal kezdi, hogy autópá- pohár üdít és egy tál pogácsa mell l el, ami, ugye, nem a legszerencsésebb
lya és hogy három halott. Felkelsz, végighallgatni egy pártpolitikust, majd megoldás. Gyakran el fordul, hogy
aztán rájössz, hogy azt se tudod, hogy a végén feltenni neki x számú kérdést, van az oldalon kb. egy flekknyi (szak-
merre van a baleset helyszíne, így fel- tényleg nem valami meger ltet mun- kifejezés: a flekk 1200 karaktert jelent
hívod újra. Szóval ha éjszaka keltenek, ka – pláne, hogy jobb helyeken sajtó- – a szerk.) üres hely. A szerkeszt
abból semmi jó nem lesz.” anyagot is adnak az aktuális tízórai ilyenkor egyszer en megoldja a dol-
A sokak által lenézett olvasói SMS-ro- mellé. Mi Csudai Endrével mentünk a got: átküldi az újságírónak a szöveg-
vat nagy segítség a szerkeszt knek: gy ri KDNP-hez annak apropóján, dobozt azzal az utasítással, hogy írja
rengeteg olyan problémafelvetés érke- hogy a kereszténydemokraták megte- tele. Egy regionális oldal elkészítése az
zik a Kisalföld szerverére, amire a gy - kintették a bécsi Városházát. Nos, po- ügyeletes szerkeszt szerint optimális
ri ember nem is gondol. Mert az, hogy gácsa és üdít nem volt, ami bennünk esetben másfél órába telik. A teljesen
a Kisalföld Volán a mosonmagyaróvári megmaradt, az az, hogy „az osztrák kész oldalt aztán a f szerkeszt irodája
ötös számú helyi járatos buszt hülyén n k jók, de a gy riek a legjobbak!” el tti faliújságra t zik ki: itt nagyon
járatja, nem biztos, hogy az újságírók- sok kritikus szem vizsgálja át, mire
nak is felt nik, ellentétben a szeren- kés este nyomdába kerül az anyag.
csétlen utasokkal, akik nem bírnak pa- A lapzárta általában este 10 órakor van,
naszkodni a menetrend miatt. A szer- de ez eltolódhat kés bbre is, hiszen a
keszt tehát talál egy problémát, ami- ! " # szerkeszt ség és a nyomda egymás
b l kvázi karikacsapásra meg is írja a $$! mellett van, a men nyomdatechniká-
cikket az újságíró: a szenved alanyt nak köszönhet en pedig összesen négy
könnyen el lehet érni az SMS-t feladó
$ % " & óra alatt nyomódik ki a Kisalföld kábé
telefonszámon, a Volánnak meg pont #$ " 80 ezer példánya, így lehet ség van
az ilyen esetek miatt van szóviv je, aki "" ' akár éjfélkor is megváltoztatni egy ol-
aztán elmondja, hogy a háborgó utasok dalt, ha valami nagyon fontos dolog
jelentéktelen hányadát képezik az uta- történik az éjszakában, dönteni err l
zóközönségnek, mindenki más boldog Egy hírportál vagy az MTI nem fog o- pedig az ügyeletes szerkeszt felel s-
és örül a tiszta s szép buszoknak. Az lyan mélységben foglalkozni a gy ri sége. Ez az aktualitás az újságot jelen-
SMS-ek azért is hasznosak, mert – fo- eseményekkel, mint a Kisalföld – t s el nybe hozza a többi napilaphoz
lyamatosan olvasva ket 24 órán ke- mondja D. Pusztai Andrea –, így sok- képest, bár az este tizes lapzárta sem
resztül – nyomon lehet követni, hogy szor el fordul, hogy az itteni anyago- egy megszokott dolog, forrásaink sze-
az olvasótábort milyen témák érdeklik, kat átveszik és feldolgozzák más médi- rint a budapesti napilapok este 8-9 kö-
vagyis mir l szeretnének az emberek umok is. Az itt dolgozók folyamatosan rül zárják oldalaikat.
olvasni a lap hasábjain. figyelik a nagy hírportálokat, a szer-
keszt ségbe minden megyei és orszá- " $
gos napilap jár (ezeket egyébként le is
f zik, megy az archívumba), „ ez egy
Nem mindenki szereti az újságírókat –
olyan munkahely, ahol napközben sza-
A Kisalföldnek nincs budapesti tudó- ezt a cseppet sem meglep tényt már
bad újságot olvasni.”
sítója („regionális lap vagyunk, az a cé- Varga Alexandra osztotta meg velünk,
lunk, hogy a helyieket szolgáljuk ki”), aki másfél éve gyakornokoskodik a
így a f városi történések többségét a ( $ szerkeszt ségben, és szabadidejében
Magyar Távirati Iroda (MTI) hírein ke- szül faluja helyi lapját is készíti. Az át-
resztül mutatja be az újság. Ez ter- D. Pusztai Andrea ugyanúgy, mint a lagember nem szívesen adja a nevét és
mészetesen nem jelenti azt, hogy a lap- többi szerkeszt , tördeli is az újságot. az arcát egy nyilatkozathoz: a Megkér-
nak egyáltalán ne lennének tudósítói: Ez a folyamat úgy néz ki, hogy a szer- dezzük olvasóinkat rovatban is el for-
ha van egy nagyobb esemény, több em- keszt kiveszi a virtuális kosárból az dul, hogy annak a néhány embernek a
bert is kiküldenek a helyszínre, a Me- elkészült cikket, elolvassa és ha meg- sz kszavú válaszát, akiket sikerült rá-
gasztárt az arról cikkez újságíró pél- felel nek tartja, továbbküldi a korrek- venni a szereplésre, kénytelen az újság-
dául a stúdióból követte végig a két toroknak többek közt helyesírást lek- író b vített mondatokká kiegészíteni.
megyei résztvev miatt, ahogyan a torálni. Ha k végeztek vele, átküldik a Még barátságtalanabb emberek pedig
2006-os szi eseményeket is a Kossuth tördel állományba, a szerkeszt billen- el szeretettel jelentenek fel újságíró-
tér környékér l figyelték a kisalfölde- ty parancsok és el re elmentett sab- kat, akár egyetlen szó miatt is. Ale-
sek – ellentétben több nyugat-európai lonok használatával megtördeli az ol- xandra például kedvenc kézilabdacsa-
lappal, amik sokszor még a hírügynök- dalt, kinyomtatja, majd újra visszaküldi pata miatt járta meg a gy ri ítél táblát,
ségi jelentéseket is lusták voltak le- korrektúrára: ezúttal inkább a tördelés róluk szóló írása miatt jelentette fel a
hozni, nemhogy összedobni egy rendes során felmerült hibákat javítják ki, pél- fanklub elnöke. A TV2 legalább mege-
riportot. Persze: tök más pályán játszik dául ha túl nagy a szavak közti távol- l zte a problémát: a Megasztár helyi
a Kisalföld, mint mondjuk a német ság a cikkben, akkor ott bizony újra be illet ség szerepl ir l szóló írásokból
Bild Zeitung, amit rendes ember nem kell vetni a tördel program minden tu- csak a lényeget húzatta ki.
A mórásoknak van egy rossz hírünk:
nyugodtan elfelejthetnek mindent, amit
az újságírásról tanulnak. Alexandra el-
mondása szerint könnyesre röhögi ma-
gát korábbi cikkein. A Mórában töltött
évek után a lead (szakkifejezés: hosz-
szabb cikkek els bekezdése, mely tö-
mören el revetíti az írás tartalmát, fel-
kelti a figyelmet – a szerk.) megírása,
illetve a hazai napilapok leegyszer -
sített, t mondatos stílusának elsajátítá-
sa volt a legnehezebb feladat. Az új-
ságírást nem lehet padból megtanulni –
mondta, mi pedig egyetért en bólogat-
tunk, hiszen mi sem tanultuk sehol,
mégis milyen jól megy nekünk.

A kezd újságíró kicsivel kés bb azzal


szembesül, hogy korántsem lehet annyi
egyéniséget belevinni az írásba, hiszen
az objektivitásra törekv napilapok
nem igazán engedhetnek teret szer-
keszt ik és szerz ik véleménynyilvání-
tásának. Nehéz a jó téma megtalálása
is: „eleinte azt gondoltam, hogy meg-
adnak egy témát, amit az ember a saját,
egyszer módján megír.” Persze ez
nem így m ködik. A szerkeszt ségben * +'
Szandrát folyamatosan önállóságra
szoktatták, de saját bevallása szerint
másfél év után még kezd nek számít a
szakmában. Kollégáit sokszor az rü- ,
letbe kergette folyamatos kérdéseivel –
mint mondta, a jó újságíró kérdez –,
sokan viszont még így is a vetélytársat &" %
látják benne. „Próbálunk egy frissebb # % )
vonalat belevinni az újságba, hogy a fi-
atalok érezzék, az újság nekik is szól.”
-! ( , , &'
És hogy mi kell ahhoz, hogy a mórás
tanulóból újságíró legyen? „Az ember
!
, , " )
- (, , & '%
azért szeretne újságíró lenni, hogy els ' (" # )
kézb l adjon információt a többiek-
nek.” Számít a szakmai irányultság, a
lelkesedés, de a sajtóm fajok ismerete
is jól jöhet. Ami viszont elengedhetet-
len, az a sok olvasás. „Orwell m vei-
b l sokat lehet tanulni” – mi emellé
még Rejt Jen t és Uj Pétert írnánk fel
a kötelez olvasmányok közé. Ha már
adott a lehet ség, sokat kell bejárni a
szerkeszt ségbe, mert az újságírókép-
zés – legyen az a Mórában vagy bárhol
az országban – önmagában nem nyitja
meg az embereket az írásra. Egy valódi
újságszerkeszt ség inspiráló hatását
pedig mi is megéreztük.

!"
#$ %
& ' (
" #
& " )
3: + " $
' &
+& " + &;4

! "#$
% &$' ()# *
& +# +# +$& , + -# # # + , + ##"# .
+/& * + # + & !& 0 , + #+ " +$' & #
+ &*1 , & & &+ " + $2 2 + #
. -& #+ +. & 3 & & 4 #!#*5
+$ 6 & 2 #- *

7 - ! ezt a hiányt és az van, hogy hitel szem- Azt mondja a jövedelem-kalkulátor,


pontjából tényleg nem nagyon vagyok hogy ha ennyit meg ennyit keresel, és
Még mindig nem tértem magamhoz a életképes. Mert ugye két dolog közül van egy házas-, élet- vagy bármilyen
szörny igazság felismerése óta – a do- választhat az ember: Fedezet vagy Jö- társad, aki ráadásul keres is, és hajlan-
log nem is olyan egyszer . Tulajdon- vedelem. Már meglév fedezetem eny- dó beszállni veled a buliba, illetve itt
képpen nem is felismerés volt, valójá- nyi id sen nem nagyon lehet, marad a meg ott laksz, akkor neked nagyjából
ban a lakáshitelonline.hu vágta a ké- jelzálog lehet sége, amit a megvásáro- ennyi meg ennyi a megélhetési költsé-
pembe, hogy nagyjából nem vagyok landó lakásra terhelnek. A jövedelmem ged és mindebb l kiszámolja, hogy
életképes, és egyáltalán mit képzelek, pedig a mindenféle számlák befizetése mennyi a szabad jövedelmed, tehát,
mégis ki adna nekem hitelt. Pláne nem után (röhej, mert még lakásom sincs, hogy adott esetben mennyi pénzt tud-
lakást. Nem egy barátságos, együtt ér- de számláim vannak), annyira sem nál maximálisan törlesztésre fordítani.
z oldal, bár kifejezetten hasznos. elég, hogy egy újságra el fizessek. Kitöltöttem az adatokat a jelenlegi
Míg az elmúlt hónapokban teljesen be- helyzetem, majd egy optimista és egy
letemetkeztem az olyasfajta részletek- pesszimista jöv kép alapján. Beírtam,
% + $
be, mint hogy mennyi csipkét l szép hogy mennyi hitelre lenne szükségem –
-." +& "
+ 8 mondjuk amennyi elég egy átlagos,
egy terít , és az Otthon magazinban
melyik váza megy az IKEA-pohárhoz, + / majdnem belvárosi lakás megvételére –
addig egyetlenegyszer sem néztem + $# +. ! és hogy milyen futamid re venném fel
komolyabban utána, hogy körülbelül $. & $ ! a hitelt. Az eredmény mindhárom eset-
mire számíthatok, ha valóban kilépek 2 # !# 9 ben ugyanaz volt: "Sajnos a szabad jö-
abba a bizonyos életbe. Azóta pótoltam vedelmének mértéke miatt jelenleg egy
konstrukció sem felelt meg a végered- ság begy r zése óta azonban ez a
mény újrasz résekor!" Párszor még csökkenés jóval jelent sebb mérték ,
próbálkoztam, a kitöltéskor a felére hiszen sok eladó lesz, aki megszorult
csökkentettem az igényeimet és nagy- helyzetben nem tudja a hitelét fizetni
jából háromszorosára a képzeletbeli fi- és szeretné minél el bb eladni a tulaj-
zetésemet, még azt is vállaltam, hogy donában lév lakást. Az új építés la-
öt évvel hosszabb ideig törlesztek, de kások ára viszont el reláthatólag nem
semmi változás. A hitelez knek egy- fog változni, a befektet k csak végs
el re sajnos nem tudok megfelelni. esetben döntenek a csökkentés mellett.
De mit tehet az ember, ha az apukája
nem olajmágnás; ha maga csak egy !
egyszer egyetemista, részmunkaid - "# $ " #
vel, nulla vagyonnal, de annál több # - (
tervvel és lelkesedéssel? Valóban meg A pályakezd fiatalok nehéz helyzet-
kell várnunk a harmincéves kort, a há- ben vannak, hiszen csak az juthat hitel- , # . / # + -$
romszázezres fizetést vagy a bomba- hez, akinek egy bizonyos ideje tartó # 0 $# #+ -#
biztos üzletet, hogy elköltözhessünk munkaviszonya van, biztos jövedelmet $ # .
otthonról? És mi van azzal, akinek eb- tud felmutatni. A bank nagyobb öner t " # 1# "
ben sosem lesz része? A pánikrohamtól kér, illetve jobban bebiztosítja magát, 2 0 $ " ,
vezérelve el ször gyorsan végigfutot- nehezebb a hitelfelvétel, ami nem azt
tam a helyi hajléktalanszállók elérhet - jelenti, hogy lehetetlen hitelt kapni, , 3* - #* .
ségeit, megkérdeztem pár embert, hogy meg kell nézni minden bank konst- #/ &( "
lakhatok-e a garázsában, vagy a lépcs rukcióját. A magyarországi bankok ed- # $ ++
alatt egy dobozban, aztán mérges let- dig is a nyugat-európainál jóval vissza- # ( 2
tem – nem igaz, hogy ennél nincs jobb fogottabb hitelezési politikát alkalmaz- 4, 5+1 # -"+ / -
lehet ség! Gondoltam, megkérdezek
pár szakembert (és nem pszichiátert),
* & #& $
hogy mi a teend ilyenkor, és hogyan % & && (# "( #1+ &+- ( #
juthat egy átlag gy ri fiatal lakáshoz. # ' ( & #$ #+ & 2 (#
# # (& & 6 7
,
) $ # # ) * !
& $* &
8 0 ""$*
# +&& #
A legkézenfekv bb dolognak egy in- 9 0 " "$
gatlanügynökség dolgozójának megke- " # # & , 0 (&&# &&# +
resése látszott, szerencsémre azonban :$* - "*
maga az Open House Ingatlanhálózat tak, de a mai helyzetben a feltételek &( # &&"
egyik tulajdonosa, Molnár Szabolcs még szigorúbbak. Országosan elmond- 0 . * &-,
ügyvezet igazgató válaszolt kérdése- ható, hogy a fiataloknak le kell adniuk
imre. Az ingatlanpiac helyzetét els - az igényeikb l, nem biztos, hogy hoz-
sorban a válság tükrében jellemezte, zájuthatnak egy 15-20 milliós, új építé-
melynek természetesen Magyarorszá- s ingatlanhoz, esetleg panellakásban,
gon is érz dik hatása, hiszen a deviza vagy kisebb rezsij társasházi téglala-
alapú hitelek jóval drágábbak lettek. Ez kásban érdemes gondolkozniuk, és
nem jelenti viszont, hogy megáll az in- négy-öt év múlva lecserélni ezt egy
gatlanpiac; tranzakciók folyamatosan nagyobb ingatlanra. Magyarországon
lesznek. El térbe kerülnek azonban a eddig az volt a trend, hogy mind az au-
befektetési célú ingatlanvásárlók, akik tó-, mind a lakásvásárlásban az embe-
készpénzb l finanszírozzák beruházá- rek mindig egy mérettel nagyobban
saikat, emellett ügyfeleik továbbra is gondolkoztak. Ez most annyiban válto-
keresik a különböz hitelkonstrukció- zott, hogy mindenkinek a pénztárcája
kat, ám a vásárlásoknál már nagyobb a szerint kell felmérnie a lehet ségeit,
készpénz aránya. Mint elmondta, gaz- különben a kiszámíthatatlan devizaár-
dasági mutatóinknak köszönhet en folyamok miatt könnyen belekerülhet
Gy r kiváltságos helyzetben van, or- abba a helyzetbe, hogy a felvett hitele
szágosan itt a legnagyobb a foglalkoz- egy-két hónapon belül sokkal drágább
tatottság aránya és a fizetések mértéke, lesz. A szakért szerint érdemes azt is
így az ingatlanpiacon drasztikus csök- megfontolni, hogy új építés vagy
kenésre, visszaesésre a válság ellenére használt ingatlant vásároljunk-e.
sem kell számítani. # ; & $
Az új építés lakásokra kedvez bb hi-
Ami várható, az a használt lakások for- telt lehet felvenni, mivel ezeket a vá- < 8 1 - ($
0 " +# -
galmának növekedése, melynek oka a sárlásokat az állam is támogatja, legin-
# # # * ,
már évek óta tartó árcsökkenés, a vál- kább kamattámogatás és illetékked-
szonytól nyújthatók a jelzáloghitelek,
addig a gyakorlatban 22-23 éves korig
és 1 éves munkaviszonyig a bank nem
„szívesen” foglalkozik a leend ügyfe-
lekkel, ami valamilyen szinten érthet
is. Ha azonban mindenképpen vásár-
lásban szeretnétek gondolkozni, két do-
logra hívnám fel a figyelmet – kezdi a
belvárosi bank hitelügyintéz je –, az
egyik, hogy míg használt lakás vásárlá-
sakor a bank általában csak devizahitelt
tud adni (mert használt lakásra nincs
államilag támogatott konstrukció), ad-
dig új lakás vásárlásakor igényelhet
támogatott forinthitel. Ezen kívül lé-
- teznek bizonyos – szintén államilag tá-
mogatott – el takarékossági lehet sé-
vezmény formájában, ami nem el- Maga a hitelfelvétel folyamata a követ- gek, amelyek egyrészt hozzászoktatnak
hanyagolandó, hiszen egy 15 millió fo- kez képpen néz ki: els körben a meg- ahhoz, hogy a jövedelmed egy részét
rint érték használt lakásra rótt illeték felel ingatlant kell kiválasztani, illetve rendszeresen félretedd, másrészt ezeket
értéke több százezer forintra rúg. Meg- megkötni az adás-vételi szerz dést. Ez- szinte kizárólag lakáscélra használha-
oldás lehet még az albérlet is, bár Ma- után kell a választott bankhoz fordulni, tod fel, így a kés bbiekben sokkal egy-
gyarországon a köztudatban ez egyfajta ahol a megvásárolandó ingatlanról ké- szer bb a vásárlás és a hitelfelvétel.
kényszermegoldásnak számít. Nyugat- szítenek egy értékbecslést, a vételár és Az el takarékosság egyik fajtájáról
Európában ennek jóval nagyobb kultú- egyéb adatok alapján. Wajzer Gábor, a gy ri polgármesteri
rája van, ott a lakóingatlanok kb. 50%- hivatal lakásügyi osztályának csoport-
a, nálunk csak 10%-a bérlemény. Az vezet je számolt be. Az 1993 óta m -
Open House igazgatójának tanácsa, köd rendszer alapján az önkormány-
hogy a fiatal pályakezd k legyenek kö- zat félévente hirdet pályázatot három
rültekint ek, alaposan nézzék meg a kategóriában. Ez az egyedülállóknak,
A bank által meghatározott forgalmi két- és háromf s családoknak kiírt ka-
konstrukciókat. Keressenek fel egy
érték bizonyos százalékát fogják meg- tegóriát jelenti. A beérkezett pályáza-
profi céget, ami több bankkal van kap-
adni hitelként, ez lehet akár 100% is, tokat a bizottság – kategóriánként – be-
csolatban, így több esély van a sze-
természetesen attól függ, hogy milyen sorszámozza és a sorszámok alapján
mélyre szabott lehet ség választásá-
jövedelmet tud az ember felmutatni. Itt juthatnak hozzá a pályázók a lakások-
nak. Fontos, hogy milyen alapon ve-
jön a képbe a korábban emlegetett sza- hoz. Maguk a lakások a város négy
szik fel a hitelt: forint- vagy devizaala-
bad jövedelem mértéke. Egy pár jöve- pontján, öt épületben vannak és össze-
pon, illetve fontos, hogy olyan ingat-
delmébe bele kell hogy férjen egy bi- sen 260 lakást jelentenek.
lant válasszanak, amire nagy valószí-
zonyos megélhetési norma – amit két
n ség szerint kapnak hitelt.
ember esetében általában kb. 100 ezer
forintra becsülnek –, valamint a tör-
) *
leszt részlet. Ha ez a feltétel teljesül, + ,

Az el takarékos lakásokban öt évig le-


Hogy hitelhez hogyan lehet jutni, a fent het lakni, kötelez en takarékoskodni
említett kalkulátoros procedúra némi- ! kell minimum havi 40 ezer Ft-ot, és a
képp tükrözi. Az egyik belvárosi bank " szerz dés lejártát követ en a lakást el
lakáshitelekkel foglalkozó képvisel je kell hagyni, hosszabbításra vagy cseré-
szerint is több dolgot érdemes mérle-
# $ ! re nincs lehet ség. Az el takarékos la-
gelni, miel tt egy fiatal pályakezd " % kásban lakók lakbér kedvezményben
„beleugrik” egy lakáshitelbe. El ször is &! részesülnek, ami azt jelenti, hogy csak
vannak olyan tényez k, melyek nem az &' ' ( a mindenkor hatályos lakbér kétharma-
adott banktól vagy a képvisel szemé- dát fizetik. Els re egyszer nek és
lyes bírálatától függnek, hanem a köz- nagyszer nek t nik a dolog, pár dolog-
pontilag meghatározott kockázatelem- felvehet a hitel az ingatlan 100%-ára. ra azért itt is érdemes odafigyelni. Az
z rendszert l. Ilyen például az életko- A hitelügyintéz pályakezd knek nem például egyáltalán nem biztos, hogy el-
ri, jövedelmi határ, a jelzálog, illetve is feltétlenül ajánlja a lakásvásárlást, s körben kaphatsz lakást, ha túl sok az
pótfedezet kérdése. Egy fiatal pár ese- rövidtávon szerinte sokkal biztonságo- igényl , elképzelhet , hogy egy vagy
tében például befolyásolja az esélyeket, sabb mód az albérletbe költözés. Amíg több évet várnod kell a beköltözéssel.
hogy házasok-e vagy „csak” élettársi nincs meg a biztos anyagi háttér, vagy Egy ilyen jelleg el takarékos lakás-
kapcsolatban élnek, a házastársi vi- legalább egy biztos munkahely, addig ban él barátom szerint a pályázat
szony ugyanis egyfajta biztosíték a igencsak kockázatos a hitelfelvétel. megnyeréséhez van még egy feltétel,
bank számára, hogy a hitelt felvev fe- Másrészt szinte lehetetlen is. Bár elvi- mégpedig egy rendelkezésre álló pár
lek együtt is fejezik be a törlesztést. leg 18 évt l és pár hónap munkavi- százezres megtakarítás, ami azért szük-
séges, mert ezeket a lakásokat egyrészt
bútorozatlanul kapod, másrészt vannak
olyan lakások, amelyekben kisebb
munkákat (festés, mázolás, burkolatja-
vítás) el kell végezni. Ezen kívül az 5
év lejártával a lakást abban az állapot-
ban kell visszaadnod, ahogy kaptad.
Ezt annyira komolyan gondolják, hogy
ha például esztétikai okból parkettázol,
akkor fel kell szedned, miel tt elha-
gyod a lakást. Ett l függetlenül – vé-
, + $ ,0 5 %
-#.# - G ,3 0 5
leményem szerint – még mindig ez a J
legkedvez bb lehet ség egy fiatal szá- ## % 2 # " $ %
mára, feltéve, hogy a pályázata sikeres. .. $ * !" & &$ 4
*,
/ $$ 0 % @+0. D 0 + 0 :
1# 2
3 4 . 0*@
$ % %
+ : $' : J% 3 :
Az ingatlaneladások számának alakulá- # *, 8 -
sáról a Gy ri Körzeti Földhivatalban .5 + * $0 %
dr. Vanyus Gábornál, az ingatlan- + *
6 7 -
nyilvántartási osztályvezet nél érdek- H + #$$ $0
l dtem. is a bankok domináns hely- *8 . -
5 *@
zetét emelte ki, illetve azt, hogy Ma- * *9 % % % % %
gyarországon rendkívül kevés ember- #$$ 3 >+ %E % 9+
nek van megtakarítása, ezért lehetséges 5: - *@ % 8
az, hogy a vásárolt ingatlanok 60-70%- *;*, -
a jelzáloggal van terhelve. A válság és $ $ 3% $ :
egyéb tényez k hatása miatt egyre *<*, K + 0 %
- $$% 3 0 % % *E
csökken az államilag támogatott kama-
$$ % $ $$ % 3 $ $ + %
tozású hitelek száma. Ha az ingatlan- $ *=*, - % $
vásárlásokat Gy r régiói szerint néz- % 3 % $ *, ## # +
zük, állandó adás-vételi helyszín Rév- 0% % . * $ 0 0% . *L
falu, Szabadhegy, Nádorváros; az el- # + '
múlt években viszont egyre népszer b- C + *
bek lettek az új beruházások – a Vízi- > . % -+
% +
város és a Városrét nyújtotta lehet sé- ## # + % $$ K
gek vonzzák a vev ket. % ?
6 %3 % + # .-
A lényeg tehát, hogy lehet ségek van- # @ 3
#*A I # *H .
nak, hol kedvez ek, hol kevésbé azok, % .
de mindenkinek magának kell eldönte- : . ! @ : # %
nie, hogy választásával mely el nyöket B 'C. # ## *
kívánja kihasználni, ezzel együtt mi- DC, +
0+ 0 0% DC,
lyen hátrányokat hajlandó bevállalni.
$ >+ " +
Ezzel együtt mindenkinek sok sikert az -5
.
önálló élethez, remélem, a fentiek .- $ *E 3+- %
nyújtottak némi segítséget a kezdés- F 9 )
hez! Ja, és Beseny Pistát mindenhon- 0 $ % 3 #
nan jó nézni, de legjobb otthon. % $ 3 *7 - %
+ $$ . '
! + 0! 6 %
" ## # $ $$% % 0 0% -
$$! & $ 3 5 1 -6
' ( )
*+ . *G
0 ! H : M
!> % . % L . %
-+ ## # . %
% 3
#
$ $$ *
H $
" . I $
$ . + + 0 . N
I%
E G 3 5
!"
! " !

sági ember. Meg egyáltalán, nekem al-


kotmányos jogom az autómat használ-
ni, parkolni vele még inkább.” Na, ezt
kéne valahogy elfelejteni. Mert nekem
például jogom van tiszta leveg t szív-
ni, vagy életem kockáztatása nélkül át-
evickélnem egy f útvonalon. És az eh-
hez f z d jogom fölé van rendelve az
autósénak. Csak sajnos sokan nem így
gondolják. Hogy mennyi az a sok, pon-
tosan nem is lehet tudni. Magyarorszá-
gon a modal split (a tömegközleked k
aránya az egyéni közlekedésben részt-
% &'!!( )* + vev khöz – autóval vagy gyalogosan
+ + !, ( ! ( ! járókhoz képest) 1996-ban lett mérve
utoljára, pedig évente kellene jelenteni
-- + +& + + ./ az Európai Unió statisztikai szervének
! +0 ( + !' 1! is. Akkor nagyjából a népesség úgy
! + ! ! 2 ( 40%-a részesítette el nyben a tömeg-
! " 0 ! 3!. 4! . közlekedést az egyéni közlekedéssel
szemben a városhatárt átlép forga-
lomban, míg a városi közlekedésben ez
lapítani, hogy a hazai közlekedési mo-
# $ az arány kb. 60 százalék volt. Ez az
rál messze földön hírhedt: azt a sza-
Bátran kijelenthetjük, hogy egy éppen uniós átlaghoz képest egész jó. Csak az
bályt például, hogy lakott területen be-
feln ttkorba lép középiskolás számára a baj, hogy amíg a többi ország már
lül az autóbusz kihaladását a megálló-
a személygépkocsi presztízstárgy. Ha behúzta a féket, és komoly lépéseket
ból segíteni kell, a jogosítvány kézhez-
apu pénztárcája elég vastag, még a de- tett a tömegközlekedés versenyképessé
vételével felejti el mindenki, és tízb l
koratívabb osztálytársn ket is haza le- tétele érdekében, Magyarország kitar-
kilenc autósból a sárgára váltó jelz -
het hurcolászni vele. Persze elég élet- tóan próbálja alulmúlni ket – lehet,
lámpa gázadási reflexet vált ki.
szer tlen, hogy – tegyük fel – valaki hogy már meg is történt, nem tudjuk,
úgy induljon el a h n áhított n meg- Különösen vicces (vagy mégiscsak in- nem mérjük: minek.
szerzésének rögös útján, hogy válasz- kább szánalmas) volt a f városi szmog- Visszatérve a feltörekv nemzedékre:
tottját meglepi egy negyedéves bérlet- riadó miatti közfelháborodás. „Mi az, hiába is teszünk bármit a fenntartható
tel. Nincs is ezzel baj. Azonban ismert hogy én nem mehetek autóval?! Ne- fejl dés érdekében, ha követend pél-
erdei körökben az az általános nézet, kem sürg s dolgom van! Nehogy már dának eléggé híján vagyunk. Apukának
hogy busszal járni bizony nem men . nekem kelljen busszal menni, menjen a esze ágában sincs vonattal bejárni me-
Persze azt már elöljáróban meg kell ál- szomszéd Pista, sokkal inkább társa- lózni, anyuka külön kisautóval jár, a
gyerek meg csak akkor ül buszra, ha – lenlegi ütem maximum harminc kilo- csakhogy. A probléma csak azután je-
balszerencséjére – egyik szül sem az méter évente. A vasút nagy kapacitású, lentkezett, hogy a megállót középpero-
iskola irányában dolgozik. Az osztály- környezetbarát és olcsó üzem: minek is nosra építették át. Hoppá. Két széls
társak közül is mindenki jogosítványra fejleszteni. A városi közlekedésben peron ugye több helyet foglal, mint egy
gy jt, hogy minél korábban volán mö- sem sokkal jobb a helyzet. Itt is egy középs , meg aztán ne kelljen már sze-
gé ülhessen. Kés bb aztán dolgozó fel- alapvet szemléletváltásra lenne szük- gény autósnak rángatnia a kormányt,
n ttként sem fog felszállni a trolira, in- ség: jelenleg az tapasztalható a fejlesz- mihelyt lehajt a hídról, ugye? A villa-
kább autóval megy, hogy mindennap téseknél, mintha a tömegközlekedési mosforgalom beáldozása kedvelt mód-
ugyanott, ugyanazt a dugót növelje, el- létesítmények csak feleslegesen foglal- szer a problémák megoldására: volt
dobva minimum kétszer fél órát az éle- nák a helyet. Buszsávból a f városban egy 67-es számú villamosvonal is vala-
téb l. Persze akiknek igazán példás é- is alig akad, a villamoshálózat évr l- ha, ami híven tükrözte a hazánkban di-
letet kellene élnie ilyen szempontból, évre csak rövidül, a trolibuszoknak a vatos várostervezési hozzáállást, ugya-
azok szeretett politikusaink. Ha valaki f városi közlekedési vállalat 1994-es nis miután a pálya állapota annyira le-
olvasgatta már unalmában az autóbusz nagy leépítései idején a megszüntetése romlott, hogy már nem volt fenntartha-
ablakára kiragasztott utazási feltétele- is szóba került. tó a villamosközlekedés rajta, elkezd-
ket, esetleg megakadhatott a szeme a- tek pótlóbuszokat járatni. Tíz évig. Az-
zon a mondaton, miszerint az ország- tán készült egy tanulmány, ami szerint
gy lési képvisel korlátlan alkalommal már nem is érné meg helyreállítani a
utazhat díjtalanul. Tegye fel a kezét az, ! " #$ villamosvonalat, így a 67V pótlóbusz-
aki látott már országgy lési képvisel - # % & '( ból 67-es buszjárat lett.
ket buszon tolongani. Na, senki? Én ! )# % "
sem. Persze szolgálati autóra, meg uta- Az autózásközpontú tervezésre kirívó
#$ #*$! +% # példa nem csak Budapesten, de a vidé-
zási költségtérítésre (korlátlan alka-
lommal) futja az állami költségvetés-
%% % ,, - ki városokban is akad b ven. Korábbi
b l, még ezekben az ínséges id kben $ # ! " lakóhelyemen (Esztergom) a városve-
is. Bár a népszer ségi mutatókat fi- %% % $ . zetés elkezdte szinte önkényesen egy-
gyelve lehet, hogy a politikus egy tö- irányúsítgatni az utcákat. Aztán végül
megközlekedési eszközön nem élné visszakoztak, a behajtani tilos táblát le-
meg az utazás végét. Pedig úgy elkép- Villamost kisvárosokban azért építe- cserélték egy 7,5 tonnás súlykorláto-
zeltük, ahogy Veres János pénzügymi- nek, mert magasabb presztízsértéke zást jelz re, hogy azért a busz nehogy
niszter végigmegy reggel a debreceni van a busznál, könnyebb átszoktatni az arra járjon már. Megoldás persze van,
gyorson, miközben gy zködi az embe- embereket a közösségi közlekedésre ál- mint mindig. A dugódíj, parkolási díj –
reket, hogy az IMF-hitellel a jegybank tala; Budapesten, ahol a magas utas- csupa népszer intézkedés – nem fel-
tartalékait er sítik, és nem a szocialista szám gazdaságossá teszi az építését, tétlenül vezet eredményre, mert úgy
frakció fogja elinni. mostohagyereknek számít. A karban- korlátozunk, hogy nem mutatunk fel
tartás minden évben csak az éppen e- mellé alternatívát.
légséges szintet éri el, a haladási sebes-
ség pedig egyre lassabb, mivel a pálya- A legfontosabb dolog a tömegközleke-
hibák kijavítása helyett inkább a sebes- dés versenyképessé tétele. Hogy Gy r-
Ha a közlekedésfejlesztésr l az autópá- séget csökkentik. Nem számolva példá- b l kicsit több, mint egy óra alatt meg-
lya-építés, és nem a nagysebesség ul azzal, hogy a villamoskocsik kar- közelíthet legyen a f város és a szom-
vasúthálózat kiépítése jut eszünkbe, az bantartására valószín leg elmegy az az szédos megyeszékhelyek. Hogy a vá-
nem véletlen: míg 2006-ban például összeg, amit a pályafelújítás mell zé- rosban három megállóra ne kelljen 260
el bbib l 177 kilométernyit építettek, sével nyernek. A Hungária körúton a forintért jegyet váltani, hanem mond-
utóbbiból egy métert se. (Jó, persze gépjárm forgalom 70-nel halad, a vil- juk csak százért. Hogy a Honvéd liget-
egy kis országnak nincs is szüksége lamos 40-nel: a villamoskocsik egyt l- nél ne húzzon el a 17-es busz, még mi-
expresszvonatra, ha meg mégis, inkább egyig képesek lennének minimum 70 el tt az 1-es beállhatna elé. Hogy a tö-
megvárjuk, amíg a szomszédos orszá- km/h-s sebesség elérésére (s t, a dem- megközlekedésr l ne negyedórás á-
gok érnek el minket, lásd a Railjet pél- szkybanánnak becézett nyugdíjas-ré- csorgás és részeg hajléktalanok jussa-
dáját.) Az uniós pénzek felhasználása misztget –magaspadlós hannoveri vil- nak az eszünkbe, hanem hogy milyen
is hasonló arányokat tükröz: míg az EU lamosok akár százzal is hajthatók), de a jól jár az, aki a volán mögött idegeske-
ajánlása 50-50% a közút-, illetve vasút- villamos Magyarországon maximum dés helyett reggel kigyalogol a megál-
fejlesztésre felhasználást illet en, a va- 50 km/h-val közlekedhet, mert csak. lóba, és felszáll a percre pontosan ér-
lóságban ez az arány 66-34 százalék a Nem mintha a pályaállapotok bárhol is kez autóbuszra, esetleg még le is tud
közúti fejlesztések javára. Ez annak te- lehet vé tennék az 50 km/h-nál gyor- ülni. El remutató megoldások már
kintetében is érdekes adat, hogy a hazai sabb haladást. vannak, már csak ki kéne használni -
vasúthálózat évszázados lemaradással ket: Gy r a legjobb úton halad efelé.
küzd: míg jobb helyeken a vasúti pá- A több mint négymilliárd forintból fel- Csak el ne szúrják, mert sok lehet ség
lyát harminc évre tervezik, nálunk nem újított Szabadság híd pesti hídf jénél már nincs. Az, aki már egyszer autóba
ritkák a 150 éve (!) változatlanul üze- úgy sikerült átépíteni a F vám téri vil- ült, már nagyon nehezen és drágán csá-
meltetett vágányok sem. Míg az egész- lamosmegállót, hogy a szembejöv vil- bítható ki bel le. Azért biztosan nem,
séges szint belátható id n belüli eléré- lamosok visszapillantó tükrei összeér- mert átneveztük az egészet közösségi
séhez évente legalább 200 kilométernyi nek – írta az Index nemrég. A tervez k közlekedésnek, csak mert a tömegköz-
vasúti pályát kellene felújítanunk, a je- szerint a híd adottságai miatt lett ilyen, lekedés pejoratív hangzású.
!
" #$
gó távírógépek, csöng telefonok. Ne- csik várták ket, oldalukon diszkrét
mesházy Bence megpillantotta Beth- Buda Gépgyár felirattal. Kossuth veze-
lent, aki parancsokat osztogatva ara- tett már ilyet, így nem csodálkozott,
szolt a kijárat felé, s mikor t észre- mikor a motorok feldübörögtek, s k
vette, gyorsabbra fogta a tempót, ott elindultak céljuk felé.
termett mellette, s komoran bólintott.
– Jönnek. Neked viszont nem kéne itt Ana Pejnovic a Legrande-ügy
lenned, Bence – az elnök nem tudta el- tárgyi bizonyítékait rendezget-
dönteni, mire gondol: a Balkánon nincs te a titkosügynökség egyik a-
helye, vagy a frontvonalban. lagsori szobájában. Pár fotográfia, ru-
– Én vagyok a f parancsnok. Itt a he- hák, s egy felnagyított kép a helyszínen
lyem. Kilovaglunk? – a két férfi elin- talált ujjlenyomatról, ami származha-
dult az els vonalak felé. A tegnapi tott a tettest l is. Ana egy másik képet
szemle meggy zte Nemesházyt arról, tartott a kezében, amin feltehet leg a
hogy a török hadseregnek nagyon nagy beépített szobainas ujjlenyomata volt.
árat kell fizetnie, ha partra akar szállni. A jelentésb l már tudta, hogy mege-
Túl nagy árat. gyeznek. A ballisztikai jelentésb l pe-
dig már azt is tudta, milyen fegyverrel
Kossuth Csaba elégedetten d lt l ttek Legrande-ra. De mindezek elle-
hátra a második számú elnöki nére képtelen volt elhinni a lehetetlent.
különvonat bársonyfoteljében, Azt az embert, aki az egyetlen ilyen
miközben megbontott egy pakli Csoko- fegyvert használta a világon, és Kos-
nay-cigarettát. Újra átgondolta, jó nyo- suth tíz kerek éve elintézték Egyiptom-
mon jár-e, s mindent a legnagyobb ban. Az az ember nem török volt vagy
rendben talált. Buda Nándor feltaláló orosz, de még csak embernek sem ne-
felettébb jól rzött telepére ismeretlen vezte volna. Inkább árnynak. Magyar
tettesek megpróbáltak behatolni. Kos- származású volt, de egy tucat nyelvet
suth jól tudta, hogy Buda jelenleg a kiválóan beszélt, és senki sem látta
legtitkosabb kormányterven dolgozik: még az igazi arcát. Akkor tíz éve min-
egy nagyhatású bombán, ami az atom- den bizonnyal halálos sebet kapva eset
magok széthasításán alapul. Buda apja a Nílusba. És a fegyvere mégis itt volt
szakmáját vitte tovább. Az öreg Buda most a Dunai Köztársaságban. Ana el-
István volt az, aki annak idején ki- gondolkozva nyúlt a telefonhoz.
fejlesztette a sorozatlöv gépágyút, a-
mivel sikerült visszaszorítani az oro- A motoros kocsik lassan kiér-
szokat még a hágóknál, majd meg- tek a városból, és a Szúnyog-
nyerni a bécsi csatát, s feltalált még sziget felé tartottak. A szigetre
egy csomó olyan dolgot, ami segítette a vezet hídon megkezd dött a hosszas
Dunai Köztársaság létrejöttét és fel- beléptetési procedúra, mely alatt Kos-
emelkedését. Újfajta ágyúi és puskái suth megállapíthatta, hogy ide tényleg
Légvédelmi ágyúk tompa dur- gy zelemre vitték a lengyel szabadság- nem könny bejutni. Csak a vaskapuig
rogása ébresztette fel nyugta- harcot, a Balkán felszabadítása sem si- harminc daliás rt számolt, a parton vé-
lan álmából. Ruhában feküdt a került volna motorizált kocsijai nélkül, gig kerítés szögesdróttal, rjáratok,
priccsen, csak bakancsa pihent az ágy valamint a hétköznapi élet dolgaiban is csúcstechnológia. Pár perc múlva már
mellett nyugodtan. Gyorsan felállt, fel- sokat segítettek találmányai. Buda Nándorral rázott kezet. Felüle-
húzta ezt is, majd biccentve az ajtaja e- tesen ismerték ugyan egymást, mégsem
l tt rköd két emberének, elsietett a Kossuth ellenfele tud a titkos tervekr l, beszéltek soha hosszabban, annak elle-
bunker kijáratához, ahol lóra kapott, s tehát bels embere is van. A telepre vi- nére, hogy azon kevesek közé tartoz-
vágtázva indult Bethlen tábornok f ha- szont nem sikerült behatolnia. Nem le- tak, akiknek a legmagasabb biztonsági
diszállása felé. Az éjjeli égboltot jelz - hetett biztos abban, hogy az elkövet besorolásuk volt, azaz minden titkos
rakéták fénye borította idejekorán nap- az, akit keres, de reménykedett. A vo- tervr l tudtak. – Ezzel, barátom, min-
palba. A másik bunker körül csak úgy nat bepöfögött a gy ri állomásra, aztán denképpen megnyerjük a háborút, bár
izzott a leveg – ide-oda futkosó, papí- Kossuth és a másik kocsiban utazó pár csak legvégs megoldásnak ajánlha-
rokkal megrakott asszisztensek, katto- ügynök leszállt. Az újfajta motoros ko- tom. Végs megoldásnak.
Ezután röviden vázolta, hogy mi törté- Árny precíz könnyed-
nik egy ilyen bomba robbantásakor. séggel suhant az rjára-
Igazán remek fickó volt, de egy fikarc- tok között. Már csak két
nyit sem vitte közelebb Kossuthot ah- bomba volt hátra. Egy a f vasúti sínre,
hoz, hogy mi lehetett itt tegnap éjjel. egy pedig az irodaépületbe. Onnan az- !" !
Kivitte a rétre, ahová a behatoló egy tán majd kijut a tet re, s távozóban egy
csendmotoros siklóerny vel leszállt. gombot megnyomva felrobbantja az e- #$%
&# '( )
Esélye sem volt a mélyebb felderítésre, gész kócerájt. Magában már el re go- ) * ) *+ ,-. &,/&/
mivel egy leszálló siklóerny még éjjel nosz mosolyt villantott grandiózus tet- 0# # )10 2 ),3# 4)&#
is túl felt n volt ahhoz, hogy ne tére.
/,4 5 # &)
vegyék észre. Amikor az els rjárat
# #$%
&67
+ , &
+
ideért, a titokzatos alak leadott pár lö- Kossuth Csaba egy kupica pálinka mel-
vést, majd rövid úton távozott. lett szunyókált kedvenc fotelében, mi- 8)&. )5
kor a különvonat Pest-Buda határába . 94 &
3: )
Kossuthnak beugrott valami: így jutha- érve éppen a Dunai Konföderáció leg- 7
+ , &
+3 * &
& ,
tott be a gyilkos Legrande-hoz anélkül, nagyobb hadianyagüzeme, az Össze-
hogy meglátták volna, s így tudott tá- vont Fegyverm vek mellett haladt el. : #);#
vozni is. Ez mozdított valamit az ü- Fények villantak a gyár különböz + :6#
gyön, viszont ennek a szúnyog-szigeti pontjain. Kossuthot bombák tompa 9 5 ;.
kalandnak semmi értelme nem volt, durrogása ébresztette fel nyugtalan ál-
hacsak... Az ügynök elbúcsúzott, meg-
5
3#& )#
mából.
köszönte a segítséget, és már robogott <# * &
.
is vissza Gy rbe a vonathoz, ami visz- = > *
szaröpíti majd t Pest-Budára. 8 ) ;0
8&3+:6#
Nemesházy a török cir- 84) 5 #
kálók körül cikázó du- 530 ;&8.&
nai pilótákat nézte, le- ,#$ ; ))
gyeket a döglött hús körül. Az els hul- # # & 4)6#
lám katonái holtan feküdtek a parton. 0/),#& #,
Egy ponton sikerült áttörniük, elfog-
laltak egy falut, de a gépesített hadosz- #5
36 67#
4# 6 , &
+
tály már körül is fogta ket. S lassan,
de biztosan már érkezett is a második ?4 67#
hullám. Ágyúk l tték a tengert, gép- ?45 @#),#
puskák kerepeltek, üvöltések s halálsi- <.0 &39#))#
kolyok hallatszottak, bombatalálatok. #04 6
Lovas futár érkezett az elnök és Beth- 0A. & , &
+,
len mellé, akik komoran bámulták a
pusztítást. <*40& #&
2# # (/;#$ & #()#
8 <*40;# <*40;# +,. % &.B
– Uram, a másik partszakaszon áttörték :/4&4) ! $4?7 &8.; )* 0B
a vonalainkat. Parancsot várunk. C ;( & 2 & . 3 * ,+
#$/),(4 2) 3 &)7 40 6;)
– Rendezett visszavonulást szeretnék
0# B# & )#&#D); E3/
látni a megbeszélt pontig. A lovasság
készen áll? – kérdezte Bethlen, mire a #$) * ) 1
; 3# /&
# # *
követ bólintott. Hárman lovagoltak fe- 0 )) .& # ,- ((& 2
szített tempóban az áttörés helye felé. &+3 * 1#, + 7 & 3 &;
Tudták, mi a dolguk. Az ellenség csak !. &,#$/),(4 2)
egy sz k völgyön keresztül tud el re-
hatolni feltételezett célja felé. Nemes- # & )#&# (4 3/
házy vezette a két részre osztott lovas- ,.&#$ 0 ,--&
&B#$/),(4 2
#
ság egyik felét, Bethlen a másikat. Két
oldalról, dombról levágtatva rohamoz-
zák meg ket.
Ahogy Nemesházy test reinek társasá-
gában a jelre várt, elgondolkozott azon,
hogy valószín leg k vezetik most a #$/),#&# /6$# 4&& #&
# 4,
földkerekség utolsó nagyobb lovasro- );F &( )$4 #02
# &04#&
2#
hamát. De nem volt ideje tovább gon-
dolkodni. A tüzérek leadták els két so-
rozatukat az óvatlanul vonuló török ka-
tonákra. Nemesházy Bence elkiáltotta #,0# $# &
) F),# ? &?/&
/
. #(#;;+ * F &
magát.
& '!
!" ( ) * +, -
Ha valaki azt mondta volna nekem pár Miután kitombolta magát a január 20-i Nem el zte meg messiásváró hangulat
nappal ezel tt, hogy a következ zenei Nagy Barack Hussein Obama Partin, a Franz Ferdinand harmadik albumát.
katarzisomat nem más fogja okozni, kedvenc prolirockerünk már megint ki- Volt róla sok hír 2005 óta, hogy ké-
mint hogy öt percig ugyanazt hallga- jött egy albummal a 2007-es Magic cí- szülget, ilyen lesz meg olyan lesz. A
tom, hát azt mondtam volna neki, hogy m után. És lényegében tökugyanazzal. második lemez szinte menetrendszer -
menjen a fenébe. Aztán meghallgattam Rögtön nyolcperces számmal indít az en gyengébb volt az els nél, amir l
az RHCP-gitáros John Frusciante al- idén hatvanéves Bruce, az Outlaw Pete egyenként mindegyik szám sláger lett,
bumát, és beigazolódni látszott elméle- jó kezdés, hosszúságával mindenkép- gondoljunk csak a Take Me Outra, a
ti, utólag datált jósom kijelentése. pen kilóg a lemezr l, ha mással nem is. Jacqueline-re, vagy a Tell Her To-
Az Empyrean egy konceptalbum, egy Van benne egy csúnyán elcsépelt dal- nightra. A skót banda is rájött, hogy
ember fejében játszódó dolgokat ír le, lam, a Kisst l az I Was Made For Lo- nehéz már csak a gitárokból megélni,
és Frusciante egy nyilatkozatában ki- ving You refrénje, végigvonul az egész így az új albumon helyet kapott a szin-
fejti, hogy azt akarja bemutatni, hogy számon, bár Bruce bácsi mindig is ol- tetizátor is, ami egyrészt örvendetes,
csak az létezik ami a fejünkben van. A csó dolgokkal dobta fel dalait, szóval másrészt néhol már kifejezetten idege-
lemez rengeteg kiváló zenei gondolatot ezen meg sem lep dik már az ember. A sít . Maradtak viszont az üt s gitárté-
tartalmaz, chilis (vagy inkább fruscian- második trackra felesleges karaktert mák és a brutálisan egyszer vokálok,
tés) gitárokat, kellemes billenty ket, vesztegetni, ahogyan a címadó harma- amik már az els albumon is elkápráz-
néhol felejthetetlen basszust (igen, Flea dik sem egy nagy durranás. A Queen of tatták az embert. A dalok átlaghárom-
segített be), és gyakran megcsillanó the Supermarket-nek csak a címe jó, a percesek, és semmi újdonságot nem
zseniális ének- és vokáldallamokat. What Love Can Do viszont becsszó tartogatnak, hozzák a régi Franz Fer-
A lemez hangulata teljesen illeszkedik hallgathatóra sikerült, nem lett annyira dinand-formát, az egyetlen meglepetés,
a koncepcióba, szétesett, pszichedeli- nyálas, mint a Magic ügyeletes szerel- amit kapunk, az a Lucid Dreams cím
kus, avantgárd, igazából ha nem ismer- mes száma, aminek már a címét sem dal utolsó három perce (mert ez persze
jük az elképzelést, amivel íródnak, azt tudom, utánanézni meg lusta vagyok, hét perces). Na, ez az a három perc, a-
hihetnénk hogy ez egy nagy vázlatfü- bocs. A hetedik tracknél, a Good Eye miért érdemes volt megcsinálni ezt az
zet, esetleg egy korai demó. Sok a val- cím nél már fel lehet kapni a fejeket, a albumot. A dal végén ugyanis egy szin-
lásos hangvétel dal (God, Heaven, nyolcadiknál fel is lehet/kell állni: a tetizátor-ömlengést hallgathatunk vé-
Dark/ Light) s ezek nem csak szöve- kétperces Tomorrow Never Knows nem gig a franzferdinandos – szögletes –
gükben, zenéjükben is sok egyházi ha- kicsit countrys hangszerelésével a Boss menetel s dobolással alátámasztva.
tást mutatnak. A Dark/Light utolsó öt zenei csúcspontjára, a 2006-os évre Merész húzás: ez vagy bejön valaki-
perce az a bizonyos rész, amir l be- emlékeztet. A Live Itself és a Kingdom nek, vagy abban a pillanatban üti ki a
széltem. Egyszer en hihetetlen, de of Days felejt s, a Surprise, Surprise Winampból az egész lemezt. Általában
szinte végig változtatás nélkül egy kó- igazi örömzene, a Last Carnival pedig a cikk ezen részén szoktam néhány dalt
rustémát hallunk 2009 eddigi legjobb szép megemlékezés az egykori zenész- külön megemlíteni, itt most nem fogok,
basszusszólamával és némi aláfestés- társról. És most jön a végén az album ugyanis az els albumhoz hasonlóan a
sel. Azt mondhatom tehát, hogy amíg a lényege, khm, esszenciája, az a szám, korong legtöbb dala mehetne helyb l
Chili egyéves szünetét tartja, a rajon- amivel Bruce Mickey Rourke-ot segí- kislemezre (leszámítva az albumzáró a-
góknak ajánlatos beszerezniük a le- tette ki egy Golden Globe-ért: a The kusztikus magömlést, ami csak azért
mezt, bár lehet csalatkozni fognak, Wrestler cím pankrátoros film betét- nem okoz hányingert, mert visszautal
ugyanis nem a megszokott zenei köny- dala. Nem csinál rossz zenét Bruce bá- egy el z számra). Összegzésképp: az
nyedséget kapjuk, hanem olyat, amin csi, csak már rohadt unalmas ugyanazt együttes él és lélegzik, reméljük, leg-
gondolkozni kell. # !$%$# hallgatni lemezr l lemezre. # %$ # közelebb újítanak is valamit. # !$%$#
! " # $ * + , ( -% . % 0%#
% " / % %+ 0% 1
2( )
Dániel Balázs nevét nem biztos, hogy Megmondom, el ítéletb l nem szimpa- Betyárvaker reloaded, azaz megjelent a
széles néptömegek ismerik kicsiny ha- tizáltam a Takáts Eszter és a Gumi- Suhancos, azaz FankaDeli Feri és Sza-
zánkban. Ennek nem az az oka, hogy Zsuzsival, mert irtózatosan idegesített a bó Balázs új albuma, Jól tévedni embe-
gyengén teljesít, mert gyengén teljesít nevük. Így szinte deus ex machina volt, ri dolog címmel (ami szerintem nem
el adók közül (lásd Nickelback, Hooli- amikor küls ösztönzésre ellátogatva a vicces). A lemezt l nagyjából azt kap-
gans) is sokak nevét jól ismerjük. En- koncertjükre, mégis sikerült belesze- juk, amit látatlanban várhattunk: újabb
nek az az oka, hogy olyan m fajt talált retnem abba, amit csinálnak, és kés bb kiváló szövegek, remek hangszerelés,
magának, amit nem nevezhetünk popu- beszereznem minden elérhet anyagot. népi dallamok, témák, nyelvezet.
lárisnak, a boogie-woogiet. Többször, Megérte. Takáts Eszter el z lemeze, a
A dobalapokat Feri válogatta, a hang-
és szinte az elejét l is volt szerencsém Rövidtáv landolt elébb a zeneleját-
szereket most is Szabó Balázs szólal-
Balázst hallani, többek között régi ze- szómban (nem csoda, a Kaucsuk Suzie
tatja meg. A dalok témájukban egy
nekarunk, a Headphone el tt, vagy leg- akkor még nem jelent meg, azt hi-
cseppet elkezdtek elharmincipszilon-
utóbb a Richterben rendezett nagykon- szem), ami véglegesítette bennem a
osodni (illetve elpearljamesedni, min-
certen, így elmondhatom: Mr. Firehand döntést, hogy innent l kezdve bizony
denki döntse el maga), azaz sok a gyer-
lemezét nagyon vártam. És persze nem nem ítélek név alapján. Röviden szól-
mekkortéma, de szó van szerelmi ü-
is csalódtam. Nem mondom, hogy min- va, az a lemez igazán ütött. Na most,
gyekr l, Istenr l és a drogok elleni há-
dennap meg lehet hallgatni, de igazán én próbáltam informálódni, és Takáts
borúról is. FankaDeli Feri közismerten
kellemes, hangulatos a virtuozitás, a- Eszter oldalán sikerült is találnom va-
jobboldali nézetei kellemesen elosztva
mivel Dániel Balázs kezeli a zongorát. lami borzalombonyolult írást, hogy ak-
kor végül is kik és hol és miért is, és kapnak helyet a lemezen, és elköny-
A tizenkét dalból hat saját szerzemény, velhetjük, hogy eddig emelte a leg-
miért is GumiZsuzsi. Bevallom: nem
hat pedig különböz klasszikus szerz k magasabb m vészi szintre a kormány-
értem. Annyit mondhatok, hogy a le-
feldolgozása. Aki már hallott boogie- alázást/kormánygyalázást/ gyurcsánya-
mez jól szól, jók a szövegek, a zené-
woogiet, az tudja, hogy lehet unalmas lázást, de megkapja a magáét Ákos, a
szek profik, az énekdallamok kiválóak,
is. Nos, ez a lemez nem sikerült unal- Hooligans és a leszbikusok is. A lemez
Takáts Eszter ugyanolyan faszán-lazán
masra, egyetlen negatívuma, hogy a énekel, viszont az összhatás nem any- csúcsdala a Legotest c. alkotás, „ke-
koncerten elhangzott legjobb dal nem mény” riffjével és fülbemászó refrén-
nyira üt s, mint az el z . Ezt nem lehet
került rá, amit Dániel Balázs barátom jével, de a dics ségcsarnokban helyet
közelebbr l megfogni, ez csak egy ér-
mollban írt, na ha másért nem, akkor érdemel a Dajale, a Bájoló és az Erd
zés, biztos ti is ismeritek. Már csak a
csak azért érdemes figyelni, hogy mi- is. Az ominózus kormányoltás a máso-
címek is megfogják egyébként az em-
kor lesz koncert. A Richterben rende- dik leger sebb Persze c. dalban kap he-
bert: Kakanyámnyi Lotyó, Szar, Utolsó
zett koncert rendkívül jó hangulatú Télapó, Szívlötyögés, és íme, el is ju- lyet: Nincs annyi hajszálad/ Amennyi
volt, táncosokkal és meghívott sztár- családot/ Magyar létükre/ Magyar
tunk a kedvencemhez, a lemez címét
vendégekkel, többek között Ferenczi kormány alázott – rappeli Feri, és én ha
adó dalhoz. Be kell vallanom, a kon-
Györggyel, és a mindent viv Chris- miniszterelnök lennék, inkább gyorsan
certen ez kapott el, ez a hét és fél per-
toph Steinbachhal, aki megmutatta, ho- lemondanék ezt hallva.
ces, ütemes kántálásokkal t zdelt pszi-
gyan lehet a m fajt a show végs hatá- chedelikus spagettiwestern kavboj- Tényleg. A lemezt egy unplugged kon-
ráig elvinni. Elhangzott több négyke- szong. Be is fejezném, csak annyit sze- certtel vezették fel, valamint található
zes, illetve hatkezes produkció két zon- retnék még hozzátenni, hogy hippy ha- az interneten négy kis werkfilm is, amit
gorán, és ha minden igaz, a koncertr l tások, alternatív reggea és burlesque. érdemes megnézni: aranyosak a fiúk s
készült videófelvétel DVD-formátum- Nem lounge, nem finom jazz. És per- szerintem az unplugged koncert anyaga
ban is megjelenik majd. & '()(& sze Pécs is beköszön. & '()( & megy alatta, de ez csak tipp. & '()( &
! 7
') 5 + $ 58 +2 =/
+.
" " #$ %& '
( 9 " #$ :$
6 $ ;: < > 0& ? '
($ :$

) (# A regény ötletét A rádiumember magá- ritka az olyan adaptáció, ami jobb az


#(# * yossága c. Juhász Viktor-novella adta, eredetinél. E sorozat esetén viszont a
amit kedvesen odabiggyesztettek ne- történet mindkét verziója élvezhet és
* +, - künk a könyv végére. Tokaji Zsolt vé- izgalmas, mindegyik más oldalról kö-
, . $ gül is a Rádiumemberben felvillantott zelíti meg Dexter lelkivilágát.
/* $
, + 0 ' képeket s ríti egybe és egyesíti a ma-
gyar mondavilággal, illetve a békebeli Most viszont revideálnom kell az ál-
1 ,2 3', '4 láspontom: az eddigi két kötetben fej-
évek hazai fantasztikus irodalmával.
, 1 (05# 3
6'4 fej mellett haladt a kett , viszont a
Az így kapott világ egy sosem létezett,
Amint rápillantottam a borítóra és meglehet sen fura Budapest, felh kar- Dermedt, dacos Dexter messze alul-
elolvastam a fülszöveget, egyb l lát- colókkal és hatalmas zeppelinekkel, múlta minden várakozásomat. Már az
tam, hogy Tokaji Zsolt nekem lelki egy olyan ország képe, ami pannóni- els oldalakon érzi az ember, hogy itt
rokonom: egy érdekes mi-lett-volna- ummonopóliuma révén gazdagon vi- valami nem lesz rendben. Valami fura,
ha? kérdéskört jár körbe egy jól felépí- rágzik. Ebben a világban sosem fede- misztikus sci-fi jelenettel indul az
tett és jól megírt kis könyvben, és tel- zik fel Adyt, viszont több verse szépen, egész könyv, ami végigvonul a történe-
jesen kielégíti a várakozásokat. A szer- plasztikusan be van építve a m be. ten, csak azért hogy a végén az utolsó
z azzal játszik el, milyen lett volna kis Egyébként nem izgultam végig a két- reményeket is elvegye az embert l.
hazánkban az a fajta klasszikus képre- száz oldalt, úgy a felénél már er sen Egyértelm , hogy Lindsay mitológiát
génykultusz, ami az USA-ban a két sejteni lehet a rejtély megoldását, és múltat akart csinálni Dexter „Sötét
világháború között els rangú szó- mindezért viszont kárpótolnak minket Utas”-ának, annak az er nek, ami/aki
rakoztató ágazattá fejl dött Superman- a kiváló karakterek és a nyelvi játékok. Dexterben lakozik és gyilkolásra buz-
nel, Batmannel és társaikkal együtt. A Turulfi tehát egy érdekes regény, mi- dítja. Ez dicséretes, eddig is kicsit
lett-volna-ha?-rajongóknak és képre- misztikus volt ez a vonal, de most ránk
A f szerepl Turulfi, a szuperh s, va-
génynúboknak mindenképpen ajánlott, lett szabadítva egy egész fantasy-világ:
lamint csapata, az „Els Magyar B n-
valamint bárkinek, aki jól akar szóra- úgy érzi magát az ember, mint amikor
zabolász és Békész Egylet”, melynek
kozni pár napig. kicsit megborzong egy h vösebb szel-
tagjai mind kiégett szuperh sök. Tu-
rulfi egy-két évtizeddel ezel tt hazai Bizonyára sokan ismerik a kedves l t l nyáron, aztán pár perc múlva egy
kudarcai után Amerikába ment, ahol olvasók közül Amerika kedvenc soro- hurrikán letépi a fejét. Tehát jelenleg a
Golden Falcon néven hatalmas hírne- zatgyilkosát, aki nappal vérmintaelem- tévésorozat viszi a pálmát, de azért ne-
vet szerzett. Most hazahívják, mert egy z , éjszakánként pedig átváltozik szi- kik is bele kell húzniuk: Magyaror-
szuperb nöz , egy bizonyos Markoláb kével precízen vagdosó, nejlonzsákba szágra most jön a harmadik évad, vi-
egyre többet rabol el az életre ártalmas csomagoló gyilkossá. Azt már talán szont az el z zárórészében úgy elvarr-
nyerspannóniumból. Turulfi hazatér, kevesebben tudják, hogy ez a remek ták a szálakat, hogy el nem tudom kép-
újra megszervezi régi társaságát, hogy sorozat Jeff Lindsay regényei alapján zelni, mi jöhet még. Sajnos a könyvnél
rács mögé juttassa a gonoszt, bár ez készült, noha rengeteg ponton (az ösz- csak remélni tudom, hogy lesz valami
nem megy neki könnyen. szes lehetségesen) eltér t le. Érdekes, normális folytatás.
Az ismert rendez saját verseskötete Mikulástól kapott egy medvét, ez csak
hamisítatlan, vicces, horrorisztikus raj- azért szegte kedvét, mert az a srác,
zaival egy csinos kis könyv formájában kit egyszer egy grizzly majdnem ízekre
várja a rajongókat, érdekl d ket. Bár a szedett szét.” A Tim Burton-rajongók
mai világban mindenki adhat ki köny- valószín leg már hallottak az osztriga-
vet, még Paris Hilton is (körülbelül srác mélabús haláláról, arról a kisfiú-
annyi köze lehet saját könyvéhez, mint ról, akit apukája igen arcpirító okból
az emberi intelligenciához), mégis ki- (potencianövelés végett) eszik meg.
csit meglepve fogadtam a rendez ta- Hogy mellesleg a szül knek kicsit ne-
valy év végén megjelent könyvét. héz feldolgozni, hogy kisfiú helyett
egy osztriga lett ivadékuk? Hát igen, az
A könyv Tim Burton munkásságának
helyükben ki nem lep dne meg, De
egyfajta esszenciája, remekül mutatja
talán túlzásnak érezzük, hogy emiatt az
be a rendez fantáziavilágát huszonhá-
apuka kannibál módjára bevacsorázzon
rom kis történeten keresztül. A költe-
fiából az esti hancúr el tt.
mények egyt l egyig gyerekekr l szól-
nak, a hangzásuk is közel áll a gyerek- Gyulához, a kagylószer bigyulához
versek világához, de aki azt hiszi, hogy hasonlóan halállal végzi a gyerekek
ezzel a könyvvel a virágok, fagyik, lu- nagy része. A múmiasrácot véletlenül
fik, és hasonló cuki-muki dolgok vilá- összekeverik egy pinata-val, az üszök-
gába nyerhet bepillantást, az er sen té- srácot kisöprik az utcára, hát igen, té-
ved. A szerepl ket némi jóindulattal vedni emberi dolog. És legtöbbször
nevezhetjük átlagosnak - márpedig egy nem is érezzük nyomasztónak a halá-
ragasztót szipuzó kislány még nem in-
dítja be a groteszkebbik fantáziánkat -,
de normálisnak nem igazán. Ez el ször ! " ! #
talán ott t nik szembe, amikor a bámu- $ ! %$
ló lány szemgolyói egy fárasztó farkas- !& ' $ ( && $
szem-verseny után kicuppannak he-
$) * '+# $
lyükr l, és egy medence partján egy-
egy koktéllal pihenik ki fáradalmaikat. % ' ,+ + !*
Ez még talán egy „kedvesebb” törté- - '
net, hiszen, ha lapozunk, megismer-
kedhetünk egy sráccal, akinek a sze-
mében szeg van: „Szemében szeggel lukat, s t, sokszor már a könnyünk fo-
szegényke felállít egy alu-karácsonyfát. lyik, bár nem mindig tudni, hogy a sí-
Csálé lett, de ne vessük szemére, mert a rástól vagy a nevetést l. A szerz nem
szentem nem nagyon lát.” Nos igen, a csak irodalmi, hanem vizuális cseme-
f szerepl gyerekek tragikus sorsúak, gével is kényezteti az olvasót: a könyv
és egy kis megértésre vágynak kire- tömve van a versikékhez készült jobb-
keszt világunkban. Ez eddig könnyfa- nál jobb, fekete-fehér és színes illuszt-
kasztó és megindító, csakhogy nem rációkkal, legalább ugyanannyi morbid
kapják meg azt a tör dést, amire szük- humorral f szerezve, mint az írásos ré-
ségük van, és többségük bizony véget szek. Az egyetlen fájdalmas pont a kö-
vet életének, vagy a szülei (!) teszik tettel kapcsolatban, hogy van egy olyan
meg helyette. érzésem, mintha a fordító minden
egyes „srác” szóért esetleg egy tízessel
A f szerepl kre mind jellemz , hogy többet kapott volna, vagy valami ha-
nem kerülhetnek közel embertársaik- sonló erej motivációja lett volna.
hoz: ebben hol egy hulladékdaráló, hol
a szívükön átszúródó ezernyi mérges t Persze nehéz lehet a p re angol boy-ja-
akadályozza ket. Ebb l következik, it átkonvertálni magyarra, de szerintem
hogy h seink a szerelemben sem túl si- nyelvünk berkeiben ennél jóval több
keresek, van, aki anyukája viszonzatlan lehet ség van. Ha valaki szeretne el-
érzelmei miatt kénytelen élete hátrale- merülni Pacasrác kalandjaiban a bámu-
v részét a tenger fenekén tölteni, és ló lánnyal, vagy Szerváccal, a szenny-
van, akit egy forrófej leányzó lobbant sráccal, vagy az osztrigasrác mélabús
lángra - szó szerint. Néhány kisgyerek- halálára kíváncsi, esetleg csupán nincs
nek másfajta „problémával” kell meg- kedve vagy pénze megvenni a könyvet:
küzdeni. Bizonyítandó ezt, álljon itt a a You Tube-on Stain boy néven meg-
kis Jakab története: „Amikor Jakab a tekinthet egy hatrészes kis sorozat.
! " #
$%

kük az adás felvétele idején épp nem ér Kapitány Iván producer. A remek sze-
&$ rá, vendégszínész ugrik be a helyére: repl válogatásnak köszönhet en a fel-
' ! egy egy epizód erejéig Oroszlán Szon- vétel alatt nincsenek hosszú üresjára-
' ja, Kovács Patrícia, Gesztesi Károly és tok, a végül televízióba kerül szer-
(% ! ) *#&+, Feny Iván vehetett már részt eddig a kesztett adás pedig olyannyira perg és
' ! ! produkcióban) improvizációs játéka a szellemes, amelyet még nemigen lát-
$ színm vészeti egyetemeken alkalma- hatott a hazai tévénéz publikum.
zott helyzetgyakorlatokra épít – szá-
! -. mos országban létezik hasonló jelleg A TV2 ráadásul az Áll az alku meg-
- % . % m sor. A kezdetben harminc, majd ké- szüntetése, és Gundel-Takács Gábor
!/' ' # s bb ötven perces adásba a legjobban távozása óta gyakorlatilag semmilyen
sikerült feladatok kerülnek be a közel (ténylegesen) szórakoztató m sort nem
0 1
három órás színpadi felvételb l. tudott nyújtani. Ezért volt váratlan,
hogy a csatorna májusban kiadott ötös
Nagy meglepetés volt a TV2-t l, ami-
listáján, melyen az szi m sorrendb l
kor 2007 szilveszterén leadta a Beugró
& . ) kimaradó m sorok voltak, – a vitán fe-
els adását, hiszen a csatornát (esetleg
lül alacsony színvonalú (és nézettség )
csak jobb híján) néz k nem igazán
' . / ) Liptai-show, a szintén felejthet Mi
vannak hozzászokva a kulturált és mi-
kérünk elnézést és az ORTT által el -
n ségi szórakoztató m sorokhoz a ke- % " szeretettel vizsgálgatott Az igazság ára
reskedelmi televízióknál, pláne nem az ) ) . ) mellett – a Beugró is szerepelt. A dön-
év utolsó, többek között Sas József és a ! tés nyilvánosságra hozatalát széleskör
Mikroszkóp-színpad által – számunkra
-' *. 2 anyázás követte, majd a kétségbeesett
ismeretlen okokból – uralt óráiban.
) $ ) ) rajongók internetes petícióval demonst-
A bemutatkozó adást márciustól még rálták, hogy igenis van igény a kultu-
2 )
tizenkét rész követte. Annak ellenére, rált szórakoztatásra. És bár a TV2 vé-
hogy a m sor elég kedvez tlen id - 3 * gül nem visszakozott, a produkció a
pontban, péntek este 11-kor kezd dött, . * Magyar Televízió, és a 2007 októberé-
rövid id alatt nagy rajongótáborra tett # ben induló Comedy Central érdekl -
szert. Nem csak a néz k, hanem a tévé- dését is felkeltette.
kritikusok is elismer en nyilatkoztak
róla, talán nem is volt eddig olyan té- A Beugró méltán emelkedik ki a többi És itt meg kell állnunk egy pillanatra,
vém sor, ami ilyen széles körben gene- hazai gyártású produkció közül, hiszen hogy megsimogassuk az MTV buksi-
rált pozitív visszajelzést. bebizonyította, hogy alacsony költség- ját. A csatorna, melyet sokak szerint a
vetésb l, alpári poénok nélkül is lehet félreértett közszolgálatiság jellemez,
A négy tehetséges színész (többnyire egyértelm en kedvelt és szórakoztató ezúttal nagyon is beletrafált a tutiba:
Pokorny Lia, Rudolf Péter, Szabó Gy - m sort csinálni – büszkék is rá a pro- átvett egy olyan m sort, amely marke-
z és Kálloy-Molnár Péter, de ha egyi- dukcióban közrem köd színészek és tingszempontból nem feltétlenül jöve-
delmez , viszont – a királyi tévé né-
hány egyéb m sorával ellentétben –
egy relatív széles néz táborral rendel-
kezik, akikr l a kereskedelmi szféra
valamiért lemondott. Az MTV-nél
azonban felismerték a Beugró jelent -
ségét a kulturált szórakoztatásban, és
nem hagyták cserben azt a több ezer
embert, akik állandó néz i voltak a
produkciónak – ha valami, akkor ez
valóban nevezhet közszolgálatnak.
5 "# & #$
/. .
# =5 "# ()
+ & =5 & 4$
()# $ " /
!"# $
" % & "#
" + ,4 / =>&
& %# " % '
+ " % # # $
"# " &() *
" 5; ?" +#
% # ) &
4# "
A show tehát 2008. szeptember 13-ától +.
$" $ *
a Magyar Televízió m során folyta-
tódott, szombatonként este tízt l. Vi- # % 8"#$ + @
szont a Comedy Central sem maradt nek, és tartják hírnevüket; a szociális
El ször Sz cs Erika szociális és
hoppon, ugyanis a két televíziós csa- otthonokat is sikerült meg rizni, Sop-
munkaügyi miniszter és Pelczné dr.
torna és a produkciót gyártó Filmser- ronban és Pannonhalmán egyaránt;
Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke „szállt
vice között háromoldalú szerz dés szü- turisztikai szempontból pedig a látoga-
ringbe” a Richter teremben. Vörös
letett: az MTV adja le els ként a Be- tók egyértelm jelét adják tetszésük-
oldalról f ként el készített és már
ugró aktuális részét, ami kés bb a Co- nek, pozitívan reagálnak a fejleszté-
folyamatban lév projektekr l esett
medy Centralhoz vándorol, akik heten- sekre. A f cél természetesen az, ami
szó, de ahogy várható volt, konkré-
te többször is leadják a korábbi része- mindig is volt: hitet és reményt adni az
tumok csak elvétve hangzottak el. A
ket. Ez persze nem csak a rajongóknak embereknek.
miniszter asszony ezt azzal indokol-
kedvez, hanem a tévécsatornáknak is,
ta, hogy bár a kormány minden t le A közéleti rész utolsó vendégei Pálin-
mivel így a költségek is megoszlanak.
telhet t megtesz, a piac nem az ke- ger Katalin és Vérten Orsolya kézilab-
A tulajdonosok örülnek, a rajongók ö-
zükben van. A gazdasági válságból da-játékosok, az Audi ETO játékosai,
rülnek, mi, a kulturális magazin pedig
nem lehet jól kijönni, át kell vészel- valamint Vanyus Attila elnök voltak. A
még jobban örülünk, hiszen mi más le-
ni. Narancs sarokból szintén nem sok csapat jelenleg els az NB 1-ben, haj-
hetne számunkra szívet melenget bb,
meglepetés érte a nagyközönséget. tanak a BL-gy zelem felé, szóval e-
mint egy közösségi öszzefogás hatásá-
Sokszor elhangzott a kérdés, hogy gyel re hozzák a már megszokott szín-
ra megmenekült jóféle, kulturáltan szó-
mit tenne az ellenzék, és erre sokszor vonalat. Vanyus Attila kiemelte az u-
rakoztató m sor története.
elhangzott a válasz, hogy a kormány tánpótlás jelent ségét is, jelenleg 618
mit csinál rosszul. És hogy már é- növendéke van az ETO-nak. A követ-
vekkel ezel tt elrontottak mindent. kez generáció is úton van tehát, és bár
Ha szemmel verni lehetne, akkor egy ekkora keretb l is csak öt-hat jó játé-
K1-es meccset meghazudtoló mér- kos kerül ki, és világklasszis talán csak
k zés lett volna az eredmény. K - egy, azért meg lehet nyugodni. Egy-
halmi Zoltán humorista kés bb csak egy rosszabb mérk zés után pedig ki-
annyit f zött hozzá a verbális death- tartani a játékosok mellett, mert nehe-
match-hez, hogy a vértócsákat hátul zebb megmaradni a csúcson, mint fel-
már feltörölték. jutni. A közéleti vita után – feltehet -
leg néz csalogatás céljából – egy rö-
" + , !# # - %() # 8 0# &0 # vid, három órás stand up-comedy kö-
# + & + , . vetkezett, ismert (K halmi Zoltán, Ko-
/#"$ % 0 1 #% Ezután egy vidámabb hangvétel be- vács András Péter, Hadházi László) és
'"#$ $ / szélgetés következett. Várszegi Aszt-
%# 23/ # 4) 5 kevésbé ismert humoristákkal.
"# ) * !.#) $ rikot harmadszor is megbízták a f -
! $)0 / ) " # 6" &6 apáti feladatokkal. Szó esett az el- Aki eddig még nem hallott volna erdé-
# # 7 4 "# $ ) 8 múlt két évtized sikereir l: sikerült lyi poéngyárosokat, az most háromszor
"# 9 :
! # ) # 2 3 # meg rizni, összefogni és meger síte- is meggy z dhetett könnyez s röhögés
%# # " #% # 0 + ,4 + ni a szerzetesközösséget – a f apát közepette kiváló humorukról.
%0 / &" %0 $ $ # /
+ 4," & " $& szerint ez a jöv egyik meghatározó
" # *; " &0 feladata; az iskolák az anyagi bi- 5; ?" +# % # 0 &4# "
" )
<# & $ 4 ," * zonytalanság ellenére is jól m köd- *) # * #
visszaemlékezései is, mint a Hiroshima
gyermekei (1952) vagy a Hiroshima
(1953) cím filmeké. Felvet dhet a né-
z ben a kérdés, hogy miért is van az,
hogy sehol egy megemlékezés a gom-
bafelh k áldozatairól, holott voltak
!"# $$
%& ' "() ezek olyan szörny ségek, mint a sokat
*+("'! ( , - #( "! "! " #% tárgyalt náci holokauszt. Valamiért
ezekr l nem esik szó…
#& . /( '0( "( "#& ,,& ! 1#
"( "%
2,( '" # 1 ( "! #3 ( A régi Japánról szóló filmek jóval ki-
45/67#% & , ' ! # 8 ( "# 9 sebb csoportját viszont nagyon is ex-
portra szánták, a régi Japánnak a Nyu-
&: (& *! #8! )( 1 1 %
gat számára jelentette egzotikumában
rengeteg, akár évi ötszáz körüli film is bízva. Természetesen a helyi közönség
8! 5 ;# . , kijött. Ez a korabeli francia filmgyár- körében sem voltak ezek a filmek nép-
tásnak ötszöröse, az amerikainak a fele szer tlenek. M fajukat tekintve els -
Bár 1951-ben hivatalosan megsz nik
volt. Az ekkor készült filmeket két sorban történelmi vagy kardvívó fil-
az amerikai megszállás, az újabb fel-
csoportra, a régi illetve az új Japánról mekr l van szó. A Nyugat figyelmét is
fegyverkezésekt l tartó, hatalmas A-
szóló filmekre oszthatjuk. egy ilyen történelmi film, A vihar ka-
merika-ellenes tömegdemonstrációk el-
pujában keltette fel el ször. A filmet a
lenére er s szövetség jön létre a két or-
Az új Japánról lényegesen több film legismertebb ázsiai rendez , Akira
szág között, s t egyes körökben egye-
készült, ám ezeket kevésbé szánták ki- Kuroszawa (1910-1998) rendezte. A
nesen Amerika-mánia tör ki. Az USA a
vitelre, féltek ugyanis, hogy vontatott vihar kapujában a 20. század elején al-
nyugati kapitalizmus véd bástyájává
tempójuk miatt a nyugatiak (vagyis mi) kotó minimalista japán író, Akutagawa
nevezi ki Japánt a Szovjetunióval
nem élveznék. Jellemz m fajai ennek két elbeszélését dolgozza fel, keretét A
szemben, és ennek szellemében hatal-
a csoportnak a kishivatalnokokról szó- vihar kapujában, történetét pedig a
mas gazdasági fellendülést generálnak.
ló vígjátékok, a fiatalkori b nözéssel Cserjésben cím elbeszélés adja. A
A fellendülés kihatott a filmiparra is.
vagy családi válságokkal foglalkozó film a középkori, polgárháborús Kiotó-
Az ötvenes, hatvanas években újabbak filmek, de az olyan szörnyfilmek is, ban játszódik, ahol három vándor talál
társulnak a már a háborúban is m köd mint a Godzilla, amely a japánok atom- menedéket a vihar el l egy romos
nagy filmgyártó vállalatotokhoz, u- támadás utáni, a nukleáris mutációktól templomban. Itt a három vándor, azaz
gyanakkor a stúdiók mellett a független való félelmét jeleníti meg. Jelent sek a buddhista pap, a favágó és egy egy-
filmezésnek is nagy terepe volt. Így még az olyan m vek terápiás jelleg szer ember egy érdekes történet meg-
fejtésén morfondírozik, hogy az id pasztalhatjuk számos egyéb film (Ko-
gyorsabban teljen. A történet lényege, bayashi Masaki: Harakiri, Szamurájlá-
hogy egy bandita megtámadott az er- zadás) mellett Hideo Gosha alkotásá-
d ben egy házaspárt. A végeredmény: ban, A halál árnyaiban is. Hideo Go-
a férj meghalt, a másik két szerepl sha számos nagy siker filmet készített
pedig egymástól függetlenül elsietett a a hatvanas években, de a ’84-es A halál
helyszínr l. Mi történt az erd ben? árnyai mer ben különbözik a többit l:
a rend rség és az alvilág küzdelmér l
Ezt négy szerepl meséli el, ám ezek a szól némi melodrámával, erotikával,
történetek egyáltalán nem egyeznek humorral és rockos aláfestéssel.
egymással. Mindegyik változat az el-
mondójáért beszél, mindegyikük pró-
bálja magát pozitív színben feltüntetni. ! " #$ , '
0 %
A bandita azt hangsúlyozza, hogy be- $
csületes párbajban végzett a férjjel, a % & $ &' # $
feleség saját ártatlanságát emeli ki, a
halott férj szelleme pedig – egy médi- (
umon keresztül – magát, mint büszke ) (* +, -%
harcost állítja be, és feleségét vádolja. $ '
A favágó is – akir l kiderül, hogy a ) # (
történtek szemtanúja volt – elmeséli a . $ */
" '&
maga sztoriját, ami azonban meger síti
mindkét férfi gyávaságát, és azt, hogy
) $ +
a feleség sem volt ártatlan a dologban.
De még sem a teljes igazságot mond- Ha japán filmr l beszélünk, minden- 1/% # $)
ja el, úgy alakítja történetét, hogy ne képp meg kell említenünk az 1964-es A
derüljön fény arra, hogy a helyszínr l homok asszonyát, amelyet Hiroshi Te-
ellopott egy értékes t rt. A filmnek shigahara készített Abe Kobó azonos
mindezek ellenére pozitív kicsengés a cím , világhír regényéb l. A homok
vége: a favágó b nbánata miatt magá- asszonya egy rovargy jt férfir l szól,
hoz veszi a film végén talált csecsem t. aki egyik nap szállást kér egy homok-
tölcsér alján él , önkéntes szám zetés-
ben él özvegyasszonytól. Hamarosan
azonban kiderül, hogy a homoktölcsér-
b l nincs kiút. A férfi bennreked, és
Egyrészt a harcjeleneteket lassított fel- mivel nem tehet mást, segít az asz-
vételként mutatja, ami kés bb klisévé szonynak lapátolni a homokot, hogy az 1% &
válik a filmcsinálásban (lásd: Mátrix). ne temesse be a házát. Eleinte a szö-
Másrészt: egyfajta „h si humanizmus” késre gondol, alig várja, hogy lehet -
jelenik meg filmjeiben, ami azt jelenti, sége nyíljon menekülni alkalmi börtö-
hogy olyan emberek kerülnek a közép- néb l. Amikor azonban erre végre le-
pontba, akik megfékezik saját önz vá- het sége lenne, mégsem szökik, hanem
gyaikat, és így mások javát szolgálják. visszatér az asszonyhoz és vállalja az
Erre az egyik legtipikusabb példa A hét állandó robotot, küzdelmet a futóho-
szamuráj cím film, ahol egy csapat mok ellen. Az embertelen körülmények
szamuráj feláldozza életét, hogy meg- ellenére otthonra lel a n mellett, vele
védjen egy falut a banditáktól. Har- akarja leélni további életét.
madrészt jelent s a sensei-, vagy mes-
A hatvanas és hetvenes években meg-
ter-motívum, azaz egy önmagától eltelt 2 &
jelenik egy témáiban és technikai meg-
f h s egy id sebb, bölcsebb tanítótól oldásaiban radikális újításokat hozó tö-
tanul fegyelmet és önfeláldozást. Erre rekvés. Ez a japán filmes új hullám.
nagyon jó példa a R tszakállú cím Legnagyobb alakja Oshima. Oshima
film, ahol egy elhivatott orvos a sze-
nagyon személyes és politizáló filmjei-
gény betegek iránti odaadásra tanítja
ben (Éjszaka és köd Japánban, Szertar-
meg az orvosgyakornokot. Egyébként
tás, Fiú) bemutatja a fiatalok elégedet-
ez Kuroszawa utolsó olyan filmje, lenségét és lázadását a régi szokásren-
amelynek még pozitív kicsengés a det képvisel id sebb generációkkal
vége. Jellemz még, hogy az érzelmi szemben. Boncasztalra kerülnek a ja-
csúcspontokon gyakran elered az es ,
pán társadalom antidemokratikus ha-
vagy legalábbis viharos szél tombol.
gyományai, mint például a koreaiakkal
Kuroszawa kosztümös filmjei nemegy- és a n kkel szembeni el ítéletek. Film-
szer megkérd jelezik a szamuráj-téma jeiben a lázadás a törvény áthágásában
romantikus-h sies ábrázolását, ezt ta- és a b nözésben nyilvánul meg. ! 3&
Sokkoló hatásokra törekszik, ezért A Kinji Fukasaku által készített Battle
filmjeiben teret kap az er szak és a Royale Takami Koushon azonos cím
szexualitás rendkívüli, gyakran natura- regénye alapján készült. A történet
lisztikus bemutatása. Az új hullám má- nagyjából Orwell 1984-ét és Golding
sik nagy alakja Terayama. Az radika- Legyek ura cím regényét elegyíti ösz-
lizmusa nem politikai mondandójában sze modern, japán környezetben. Isko-
van, mint Oshimának, hanem abban, a- lás gyerekeket szállítanak egy szigetre
hogy a filmnyelvet használja. A termé- a fels hatalom számára készítend
szetes tájba gyakran irreális díszlettár- zártkör valóságshow számára. Nos, a
gyakat helyez, mint mondjuk egy ha- történet elég brutális, mivel a szigeten
talmas gyufásdobozt vagy emberi kezet teljesítend feladat az, hogy le kell mé-
formáló jelz táblákat a Vidéki bújócska szárolniuk egymást, míg csak egy diák,
cím filmjében. Egyik korai filmje, az a „gy ztes” marad. A fiatalok kényte-
Emperor Tomato Ketchup az 1968-as lenek belemenni a „játékba”, mert kü-
diáklázadásokra reflektálva egy gro- lönben mindjüket felrobbantják. A
teszk diákforradalmat mutat be, megje- nemzetközi botrányt kavart, csavaros
lenítve az id sebb generációk félelme- vég Battle Royale betekintést enged a
it: a gyerekekkel szembe szálló feln t- gyermeki lélekbe, szerelembe, irigy-
tek elveszítik polgárjogukat. yakuza, azaz gengszter- vagy maffiózó ségbe, bosszúba, de inkább csak er -
filmek m faján belül a színész-rendez sebb idegzet eknek ajánlanám.
A japán új hullám nagy témája a sze-
Takeshi Kitano m vei, mint például az
xualitás. Egyrészt a hatvanas-hetvenes
Er szakos zsaru (1990) vagy a Forrás- 1 ) !
évek szexuális forradalmának vet -
pont (1990), amelyeknek stílusa nagy 2!
magja itt különösen jó táptalajba hul-
hatással volt Tarantino filmjeire. Szá-
lott, hiszen Japánban sosem volt a sze-
mos megtekintésre érdemes alkotást Megemlíteném még az egyik nagyon új
xualitás ábrázolását elutasító olyan val-
említhetnénk még a közelmúltból, mint japán remekm vet, Hirokazu Koreeda
lásos prüdéria, mint Európában vagy
a keser Óceán hozottat (1994), a sok- Anyátlanok cím filmjét. Egy fiatalasz-
Amerikában. Másrészt a gazdasági fel-
koló Battle Royalet (2000) vagy a szép szony a fiával egy tokiói lakásba költö-
lendülés mögött rengeteg ember mun-
Anyátlanokat (2004). zik. A b röndökb l, valamint a pálya-
kája állt, s ennek az éjt nappallá tév
öltönyös-nyakkend s üzletember-se- udvarról el kerül még további három
regletnek nemhogy a szerelemre, de !" ##$! % &" gyerek, azonban az létezésükr l nem
még saját magára sem volt ideje. Ez a '
!()! *+ tudhatnak a házban a lakbér miatt, je-
stressz okozta, elfojtott szexualitás pe- lenlétük titkos. Az anyuka hamarosan
# #) # elutazik egy gazdag férj reményében,
dig csak gy lt-gy lt a japánokban és
olykor csoportos nemi er szakban rob-
)## ! !& és gyerekeihez nem tér többé már visz-
bant ki. Ezt a híres-hírhedt japán per- ! , ' - sza. A film a négy, magára hagyott
verziót számos film bemutatja, mint # .) ! / # gyermek életét mutatja be: hogyan jön-
például Oshima Japán disznónóták és ! .) - nek ki egymással, hogyan szórakoznak,
Tarayama Dobjátok el könyveiteket és # hogyan vigasztalják a nagyobbak a ki-
menjetek ki az utcára! cím filmje, de sebbeket. Hogyan várják a repül tér
ide tartoznak Masao Adachi szoftpor-
' " # ,& 0 közelében, hogy hátha visszatér az
nóba csomagolt politikai propaganda- anyjuk. Mit csinálnak, mikor elfogy a
filmjei, mint a Sex Jack, vagy Az an- Kayo Hatta Óceán hozottja az ezerki- pénzük, és amikor kikapcsolják az ára-
gyalok eksztázisa. lencszázas évek elején játszódik, abban mot a lakásukban.
a korban, mikor még a hawaii férfiak A film egyszer , visszafogott stílusban,
Japánból szereztek maguknak feleséget mindenféle emelkedettség nélkül mesé-
néhány levél- és egy fényképváltás li el a történetet, a végeredmény ennek
után. A csodás Hawaiira vágyó f h s- ellenére is nagyon megható. Az ilyen
az évente gyártott filmek száma el bb n , egy tizenhat éves lány is egy ilyen és ehhez hasonló remekm vek miatt
háromszázra, majd százra csökkent. levélváltás után érkezik hajóúttal a me- érdemes japán filmeket néznünk.
Ennek okai egyrészt a tévé és videó, sésnek hitt szigetre, amihez összes va-
másrészt az anime (japán rajzfilm), gyonát fel kell áldoznia. Ám már rög- #
, ! ) !)
mint önálló médium egyre jelent sebb tön az érkezéskor csalódnia kell: leen- !! -# -
térnyerése. A japán filmgyártás veszí- d férje jóval id sebb, mint a képen, és )!! ) ! #
tett fényéb l, a korábbiakhoz képest csak egy közönséges hawaii napszá- - # ! &
kevesebb kiemelked alkotás születik. mos, aki elvárja asszonyától ugyanazt a ," )!#
- #& ! ,
Vannak persze üdít kivételek, például kemény munkát, amit is végez a föl- '-
'!( 3 # 4
a szexjelenetekkel t zdelt, rendkívül deken. Az új, megnyomorító lakóhe- .. 5 ! %# . 6!
bonyolult szerelmi háromszögekr l lyén a lány egyetlen vigasza egy másik ) .# +0 ! # ! 0
szóló m vészfilmek, mint Kamata Yo- japán lány, akivel a napi munka után
shikata Nincs nõ, nincs sírás (1998) éjszaka egy mosodában dolgoznak, 7 "& , 8 # 0 0&9"
cím , és Zeze Takahise Tokiói erotika hogy összejöjjön elegend pénzük arra, 1 )!,#- .
(2001) cím filmje. Jelent sek még a hogy visszautazzanak igazi hazájukba. # # # # # 0
! " #
$% &' ( )* vele a mozit, mint egy mosóport vagy sek közt minden ribancnak elmondja.
+!!! valami kutyaeledelt. A gyerekek között Jimmy-t pedig mindenki szereti, legin-
fennálló társas viszonyokra, interakci- kább összeverni, vagy lecsukatni, ki-
,- . / 0 )/12.
ókra találhatunk alapvet en bájos, de véve Natasát, aki elhagyja, ahelyett,
)/ ! !2-!) néha megdöbbent példákat (ki kivel hogy a hontalan fények közt összejön-
-)!
&( ! ++* / barátkozik, játszik; kit közösítenek ki, ne vele egy este az aszfalton.
*)! 3 4 ) )* & ilyenek), melyek a feln ttek világában,
Az összhatás különös, disszonáns egy-
a veszedelmes viszonyok hálójában
* 5 veleg: világok szakadnak darabokra
brutálisabban örvénylenek tovább.
vagy kapcsolódnak össze alkalmi, aljas
Mint ahogyan Pálfi György legutóbbi érdekek mentén. Az amat r szerepl k
A film szerepl ivel – bár sokszor egy-
filmjét, a Taxidermiát sem lehetett el- saját életéb l sarjadó rögtönzések hol
máson él sködnek, vagy taposnak – le-
rendezni egy laza kézlegyintéssel vagy abszurdba, hol groteszkbe hajló, irreá-
het szimpatizálni, vagy együtt érezni,
éppen vállrándítással annak gyomor- lis fordulatokat eredményeznek, me-
hiszen a komikum meghatározza az é-
forgató jelenetei miatt, úgy biztosak le- lyeket áthat a kemény malíciával spé-
letüket. Nagyvárosi szürkeségben ten-
hetünk benne, hogy a Nem vagyok a kelt fekete humor.
g dnek, erkölcsileg sivár életük látszó-
barátod nyomasztó atmoszférája is ko-
lag párhuzamosan csordogál: csalással, Összességében végül is nehéz eldönte-
moly nyomokat hagy a néz kben – ne-
tán meg is osztja ket, ahogy egy ilyen ni, hogy a film a budapesti magyar va-
provokatív alkotástól elvárható. lóságról szól-e, vagy inkább ennek a
6 ! * * !.
létnek a drámai eszközökkel való kika-
A Nem vagyok a barátod improvizatív * *. + rikírozása, kifordítása-e a célja, súrolva
ötletekb l építkez alkotás. Nem csu- !
*. ) ! ! . a fikció, az irrealitás határait; esetleg
pán a kilenc amat r szerepl , akiket 7 -.7 ! !.7 7 *! tanmese a rossz nevelés, a szeretethiá-
egy régebbi casting névsorából válo- nyos családi légkör, a félreszocializá-
gattak ki (amelyhez az utcáról hívtak
* )* ! -**
! !*& lódás következményeir l. Mindeneset-
be embereket), hanem a stáb, az opera- re biztosan állítható, hogy minden hiá-
t r, a rendez és a forgatókönyvírók ré- nyosságával együtt is érdemes meg-
szér l is. A történet a szerepl k inspi- lopással, vagy állatias szexszel telik. nézni az alkotást.
rációi és reakciói nyomán szöv dött, és Aztán jól komponált koreográfia sze-
mindössze három hét alatt alakult azzá, rint a sorsok groteszk összefonódása
ami aztán végül megjelenik a mozi- lassan nyilvánvalóvá válik, persze kri-
vásznon. A sztori stílusa, kidolgozott- mibe ill fordulatokra nem kell számí-
sága, megvalósítása talán épp ezzel tani: Sára szereti Márkot, akit l gyere-
összefüggésben hagy is némi kívánni- ket vár, Márk is szereti Sárát, mint
valót maga után. mondja, a maga módján. Márk szereti
A nagyjátékfilmet, a Nem leszek a ba- Sophie-t is. Sophie is szereti Márkot.
rátod cím , 13 perces dokumentum- De Sophie nem szereti, ha átverik, in-
film el zi meg, mely ovis életképeket, kább azt szereti, ha kényeztetik, és
szituációkat mutat be. Nem azért per- András szereti is kényeztetni Sophie-t, - + 8!
2 ! *!
7!
2 90 : : - *;
sze, hogy jobban eladhatóbbá tegyék miközben a háta mögött, nagy röhögé-
" -! + + ) " ' -.
01

Megmondom szintén, szeretem Ká- felfedezni, de azért elmondható, hogy


! Európát. Sok szép dolog van benne, ez már nem csak a múlt miatt van így.
legalább annyi örömet tud okozni, mint Sajnos nem láttam (annyi) márvány
"!!#$ %
Európa t lünk nyugatabbra. Vagy kele- unikornist, pedig a beszámolókból úgy
& %' ! ' tebbre. Az úton azon t n dtem, hogyan tudtam, hogy a bosnyák vállalkozók
% ( # változik a táj, hogyan változik a kultú- úgy versenyeznek házuk minél több
ra. Elmondhatom, a horvát száz kilo- rikító m tárgy által való túlzsúfolásá-
& !& )
méteren nem volt lényeges változás val, mint ahogy nálunk a Hülye Vállal-
Túléled a karácsonyt, tisztultál, feltöl- hozzánk képest (most jöhet az, hogy kozók teszik a lízingelt X5-ös BMW-k
t dtél, aztán egy hétre rá jön az újév, hö, ezek még nálunk is kisebbek, hö, mutogatásával. Bosznia jelenleg a sen-
neked pedig valami üt s bulival kéne milyen hülye házak, hö, rózsaszín ház). ki földje. A háborúról a Wikipédián is
búcsúztatnod az óévet. Ebben az évben Még Boszniában is lehet pár hasonlót sokat meg lehet tudni, a három nép, a
az utca (hamar kiütöttük magunkat, le- bosnyák (48%), a szerb (37%) és a hor-
het menni haza), a szuperbuli (kett kor vát (14%) szinte matthelyzetben próbál
els elalvás, de még menni tovább), és * + egymás mellett élni. A látszólag békés
a munka (éjfékor még józan, hatkor ! együttélés záloga az európai kihelye-
tökrészegen elalvás) szilveszteri tesz- + ' , zett kormány. A kihelyezett európai
telése után egy új lehet ség adódott: ( ! ellenminiszterek és lehetetlen helyzetet
töltsük a szilvesztert külföldön! Hol? tovább fokozó sóhivatalok miatt az
-+ (, , ország gyakorlatilag kormányozhatat-
Hát Boszniában! Kóstolgattuk az ötle-
tet, végül is miért ne, nekem személy !! ) ( . lan. Aki viszont járt már a Balkánon,
szerint (sof rként) tetszett a kihívás, és ! ' &- nem fog meglep dni a viszonyokon. Itt
a szerencsés munkanaphelyzet a töb- # &- + /$# gyakorlatilag minden szemetesként
bieket is meggy zte. Irány Bosznia. funkcionál. Szarajevó belvárosa még
annyira nincs is tele csövesekkel, ellen- szerbek a háború alatt módszeresen
tétben a külvárosokkal, de aki járt már égették a könyveket, hogy a fejekben is
Rákospalotán vagy Csepelen, az nem tisztogatást végezzenek. Remélhet leg
nagyon fog szörnyülködni. A szolgálta- a bosnyák nemzeti kultúrát nem éri
tások színvonala kielégít , úgyhogy több ilyen csapás, így is azt láttuk,
mindig volt alkoholunk és lepénykénk, hogy sokkal öntudatosabbak, nemzeti-
ami nagyon finomnak bizonyult a For- ebbek, mint például mi, magyarok. A
nettit l és egyéb szörny ségekt l meg- belvárosra a változatosságon kívül a
csömörlött gyomor számára. Boszniá- keleti hatás is jellemz : bazárok, teá-
ban komlót termesztenek, a hegyr l zók, pecsenyések, antikváriumok tele
csordogál a kis patak, szóval finom he- mohamedán irodalommal. De alig van
lyi sörük is van. olyan utca, ahol egy-két ház ne lenne
barokk, vagy régebbi stílusú, mint a
Káptalandombon. Ha pusztán a bel-
várost venném figyelembe, nem t nne
fel, hogy elmaradottabb országban va-
A boszniai háborút amerikai és össz- gyok: bankautomaták, színes reklámok,
európai hatásra a daytoni szerz dés igényes utcák (a bombatölcsérek helyé-
zárta le 1995-ben. 1992-t l véres har- re fákat ültettek, így fordulhat el ,
cok voltak a szerbek, a horvátok és a kel szerelkezhetnek fel a katonák. Itt hogy a széles járdát egy él kerítés sz -
bosnyákok között. Miel tt leosztanánk kaphattunk Bud-sört, Coronát, viszkit kíti le). Az emberek kedvesek, és, bár
a jófiú-rosszfiú lapokat: bár a horvátok minden fajtából, és persze szárított nem rajongok a horvát és a szerb n -
és a muszlim bosnyákok közösen akar- marhalábszárat (annak, akinek a rágó kért, a gének keveredése el nyössé te-
tak függetlenedni Jugoszlávián belül a esetleg túl régimódi lenne). A táborban szi ket. A mediterrán hangulatot nem
szerbekt l, ez a horvátokat nem aka- azonban nemcsak amerikaiak szolgál- érzékeltem igazán a mínusz tíz fokban.
dályozta meg abban, hogy olykor a nak, hanem az összes európai nemzet, A hazaút kellemesebb volt, mint odafe-
szerbekkel együtt tizedeljék az igazi valamint több más ország katonái is. lé, nappali világosságban szörny lköd-
vesztes bosnyákokat. Az ország ma is Nagyon sok spanyolt láttunk, britet, né- tünk a szellemvárosokon, a félbetépett
két föderációból áll: a boszniai Szerb metet, magyarokat is, franciát viszont házakon, ahol valami csoda folytán
Köztársaság és a Bosznia-Hercegovinai egyet sem, ami meglep , figyelembe folytatódott az élet. A határon a ben-
Föderáció együtt alkot egy furcsa ál- véve országuk nemzetközi súlyát. És zinkutas legnagyobb örömére vettünk
lamalakulatot, amit jelenleg a nemzet- egy helyi Tutti Frutti magazint, és
közi nyomás és az egyre jelképesebbé szembenéztünk hazánk legsötétebb ki-
váló békekontingens tart össze. lencvenes évekbeli szellemiségével. Ez
!" # biztos az elmaradottság jele, de ha az
Jellemz az ország interregnum hely- $ # % "#
zetére a konvertibilis márka, az ország emberek jókedvét és bizakodását né-
hivatalos fizet eszköze, amit minden #! %& '( zem, én visszakérném a lappal együtt a
üzletben és vendéglátóhelyen minden ) "* ! múlt századot.
különösebb t zsdei alap nélkül 2:1 )# # +
arányban feleznek az euró értékével (1
euró: 2 KM). Olyan érzésem volt,
mintha KM-et 1995-ben nyomtak vol- persze a multikulti. Most nem akarok
na utoljára: az összes papírpénz a por visszamenni a törökökig, de az actio
és a papirusz közti állagot próbálta radiusnak köszönhet en az iszlám etni-
fenntartani zsebemben. Áruban nincs kai és nyelvi terjeszkedése egybefüg-
hiány, Szarajevóban f leg horvát élel- g területen nagyjából Észak-Boszniá-
miszerekkel találkoztunk, megspékel- ig jutott: ott azóta is tartja magát, s t.
ve a hagyományos balkáni termékek-
kel: ajvar, baklava, olajbogyó, füge, Szarajevó eklektikája csodálatos. Egy
stb. És – hála az égnek – PAN-sör. Ma- utcában százméterenként váltják egy-
gyar termék is van: reggeli ital (dátu- mást a mecsetek, a pravoszláv és a ró-
mot nem mertem nézni rajta, de nem mai katolikus templomok, ráadásul
lep dtem volna meg, ha egy 1995-ös többségükr l els re nem is lehet meg-
segélycsomagból való). állapítani, melyik valláshoz tartoznak
(beköltözés, ugye). Jelen van a monar- ,# - #
Vendéglátónk viszont nem biztatott he- chia-korabeli építészet, f leg a közin-
.' /0
lyi sörök és alkoholtermékek fogyaszt- tézmények stílusa ez, de az országos 1 # /+
23+ $4
(
ására, hiszen ott az amcsibolt. Mint könyvtár mohamedán motívumokat
5# # / 6 7! 6&
megtudtuk, a világ összes amerikai tá- tükröz (és rzi Európa valószín leg && 7 ! 6 7
! 6 7+
maszpontján a hadsereg azonos kiszol- leggazdagabb iszlám irodalmát). Saj- - # / # # # %
gálóegységet tart fenn. Gyorséttermek, nos még mindig romokban áll; nemrég # #! ) !
történt meg az aknamentesítése – de & '4& # ! *'
angolszász sajtótermékek és egy speci- # +
ális amerikai bolt, ahol hazai termékek- van, amit nem lehet visszaállítani: a
- 2 $
f szerkeszt nk a felszínen gyülekez
!" zsírfoltok mennyiségét sokallja. Bár az
# $ " % % egyik tál nagyjából elfogy, addig bi-
& "% zony a másik kett tartalma félig meg-
marad. Míg a tányérokat összeszed
! ' "
pincérhölgy meglep mérték érdekte-
#() # lenséggel tudakolja, hogy vajon mind
cigánypecsenyét kérünk-e, addig közü-
lünk ketten roston sült jérce/csirke ren-
9 ' 2 ! delésével cáfolnak rá a hülye feltevés-
% ! :;<) re. Miután kaptunk három pohár vizet,
folytatódik a kóstoló.
" %
6 - &" A kevert salátás sült csirkének/jércének
&"
! ' #+! # két negatívuma van. A nem éppen üdí-
t frissesség salátaleveleken borzal-
3& 0 mas mennyiség és íz balzsamecet le-
ledzik (amely ki tudja, hogyan került
= 2 >&
)&& ) % elénk az étterem figyelmeztetése vagy
& - ' % % $ kérésünk nélkül). Ett l függetlenül a
2 ! ! "8 ,) &) % * & hús jól van f szerezve, ízre is kelle-
# 2 ! %$ 2 + ,- !- mes. Kissé csalódottan vesszük tudo-
$ " !'& . / másul, hogy nem teljesen laktunk jól,
#: - 2 & még elfért volna pár szelet csirkefalat a
, )) & "% Semmi sem teszi kíváncsibbá az em- salátahalmon. Azt még meg kell je-
% & ? bert, mint az, hogy ha eddig kima- gyeznünk, hogy eléggé feszélyezve
'& ! $ @ radt valamib l, amir l eddig csak jót éreztük magunkat, amiért a fizet pin-
$ # hallott. Hát, még ha egy olyan étte- cér másfél méterre t lünk, állva nézte
remr l van szó, ahol elmondások a- az egyik sportcsatorna m sorát a falra
% 9) < A'
' )&& '$2 ) ? lapján a betér vendég elegáns he- polcolt televízióban.
2 ? ! @ lyen, udvarias kiszolgálással körítve Kezdjük az összegzést. Az étterem ele-
# && finom ételekkel lakhat jól. gáns, jól f tött (ami szintén nem utolsó
$ @ ) )&& Menzakommandónk ilyen tapaszta- szempont a téli id szakban). A menü-
'$2 ) " latokkal – és az el zetes tízórai elfo- rendelés a szolgálatkészség mérséklé-
? ? "? gyasztása nélkül – vágott neki a bel- sére bátorítja a pincéreket, pedig az
6 & #*) " '' város szélére es étterem kritikus árak nem a legolcsóbbak 800 Ft-os át-
& 2 & szemmel történ feltérképezésének. lagdíjjal. Mint utólag az étterem we-
)
Az ajtón belépve elegánsan öltözött boldalán olvastuk, különböz egyéb
# - '
pincér fogad minket, akinek tudomá- kedvezmények vehet ek igénybe me-
) & % $"
@@ " sára adjuk, hogy menüt fogyasztunk. nü+üdít /bor/kávé, vagy leves + a’la
? ' " 2 A bárpultot körülvev asztaloknál carte étel fogyasztása esetén, melyr l
! ! # kínálnak bennünket hellyel, ahol a bárminem tájékoztatás hiányában a
) B %$ 2 ! " kényelembe helyezkedés után pár helyszínen lemaradni kényszerültünk.
" perccel elénk is rakják a forró ka-
& & ralábélevest. A megfelel h mérsék-
#
4 ' # let beálltáig b ven van id nk átfutni
a heti menüajánlatot: a kínálatban 0 $ '&! #
< C &
!' ) " minden nap más el ételen (többek / !' 1 %$ 2 $%$ 2 #
A ' *' ' & % " közt francia hagymaleves valamint
% - 2 ) 2 tárkonyos raguleves), valamint két
! # % állandó (sült hús–burgonya/saláta-
& " D &' jelleg ) f ételen kívül napi ajánlat
& )&& ? ! - jelleg választási lehet ségek is fel-
'$2 #:& t nnek, mint a provance-i cukkíni-
& " f zelék vagy a f tt marha meggy-
! )&& & ! mártással, rizzsel.
E 9
Nekilátunk az ebédnek. Míg a szer-
2 ! " )&& ? -$
keszt ség egyik kreatívja kategóriá-
$ "! ) 3'&3 4
jában megfelel nek találja a még
?F #
%'- E 5 "
6 !- 7 8 88#
mindig kicsit túl meleg levest, addig
nyugdíjasotthon-lakó, hogy a szerintük
különösen finom süteménykínálatról 4<=<2294-
beszélgessenek. Valahogyan így:
– Ilikém, hát itt olyan finom minden, >! $
$% !
mint egy háziasszonynál! * ? %(
– Ne is mondd! Egyébként nem Ili va- % 1% @1
: A $
"& B
gyok, hanem Piri, de mindegy! Én
minden névre hallgatok! 2 & %&$
C .% %
– Ja, tényleg? Akkor most volt a név- D $ % $' %
napod! Isten éltessen! ! $'
' 3 '% $
7
Visszatérve a pékség süteménykínála- * $ $ @*% %
% #3! B
tára: a Rákóczi-túrós (160 Ft) és a fran-
cia krémes (200 Ft) mindent visz, a ) !
: 7( ($
meggyes pitével sem futottunk még zá- E :$ $ ' &$
tonyra, bár szerintünk 170 Ft kicsit sok 3$ ( $
'($ %
azért a kábé 30 cm2-es szeletkéért – $
% $' 0 $ $ %!
persze: nyilván annyiért adják el, a- $ ! : $"
) %
mennyiért meg is veszik a zemberek. A $ !1
vaníliás fánk finom, 120 Ft. Van még $ 07 ::$
$
%$$
kókuszkocka 130 Ft-ért, aminek isme- -% $ "@ * "& : B
r seink szerint aránytalanul pofátlan
ára van ahhoz képest, hogy csak piskó- 2 $% $% @B 0F
ta, olvasztott csoki és kókuszreszelék @ 2GA $$ !% 0
az egész. Szabadversenyes kapitaliz- $% %1 $
3$3 B
mus van már egy ideje, ugye.
% +$ $
H
A pékségeknek Németországban külön ) %%% F
FF@2GA $ B
kultúrája van. Felkel a lipcsei pék haj-
! " # $ $% nali háromkor, nekiáll megsütni a reg- ). ! 0&$ !
& ' &$ %$ ' geli kenyereket és süteményeket, hogy ! @1
: ! !"& B
aztán 7-t l kiszolgálja az arra már kí-
$( ")* % gyózó sorban várakozó embereket. 2 " 0' % $
$
+$, $ %% % $
" Berlin és az egész ország tele van jobb- ! !$"*%! !$
-
". ! !
$/ nál jobb pékekkel, ahol isteni Streusel- ! "
"
"2%$ ! 0$ " ""
kuchen-eket és Bienenstich-eket kapni. 5 !' ! $ %
A Baross utca eleji lipóti pékséges pa- A németek életvitelébe annyira belei- % "
"
"A '
vilon kvázi egész Gy rt összeköti: itt vódott már az, hogy jetzt hol ick mal "@# ? %1
aztán tényleg bárkivel lehet találkozni, ’ne Schrippe vom Bäcka, hogy nincs . $ 3 %0 B
legyen szó Keret-elnökr l, Kerékpáros- olyan metrómegálló Berlinben, ahol
klub-munkatársról, k bányais zenész- minimum két pékség ne harcolna egy- )2 I $%
r l vagy mondjuk az Alternatíva újság- mással a betev ötvencentesekért 10 (
%(% C I
íróiról. Szóval tényleg bárkivel. & $! ! "
A Lipóti-pavilonnak egyébként az az
@53! > % $ $$!
Legutóbb két nyugdíjas nénivel hozott egy hátránya van koffeinsteinileg, hogy
91%-A 0$ 7% B
minket össze a sors. Ültem a pult mel- csak nyáron néz ki úgy, mint egy kávé-
lett Koff Einstein kollégámmal, szoká- zó(t is m ködtet pékség): olyankor # $( $ !9&%:
sos forró csoki-tejeskávé kombónkat van ugyanis az utcán naperny , alatta ! ? (! $ % 3
fogyasztottuk (295 Ft + 245 Ft), köz- székek meg asztalok; kérni bent, a $ % '3! $ !
ben Tchi Bódog legutóbbi cikkér l (Al- pultnál lehet, aztán ha elkészült a kávé, $' 2 $0 " 9 %03$
$
ternatíva, 2008. december) beszélget- kihozzák. Télen viszont az id járásra !& "
)! (
tünk, melyben a botrányos el életér l való tekintettel nincs ilyen lehet ség, : !% $
ismert bajkever hatásvadász fordula- cserébe van viszont két pult és négy (& % $ C ! $
tokat sem sajnálva ront neki kávéfo- szék – ha szerencsénk van, valamelyik 2 $%
gyasztási szokásainknak. szabad. Ha nincs, hát marad az elvite- ' * *%$
A kávé finom, szokványos, semmi ext- les kávé, de az már nem arrabica. ! 0 $ %$"
ra, Koff Einsteinnel szólva jó az ár-ér- 2 ! $0 ( 3
ték arány. Ennyi pénzért egyébként %$ $
' (%
nem is vártam többet. A forró csokiról & %$"@ *% : B
nem tudom, mit ír az értelmez szótár, , $ %0
de nálam a meleg kakaó nem egyenl a * % &$
1'2 ! $
$ - ! ! !$ ! $
forró csokival. Finomnak finom, de @ 1
: !2>D5 >! - %
nem ugyanaz. Szóval ültünk a pult # 3 4 $
%! 5 ) ( 0 !$ $* '
mellett, figyelve az újabb és újabb vá- 6$(0
78 % % $9 $!
: F1
: 7 $ $ '
sárlók viselkedését, mire bejött két !0 0! $ $; 4 ! 0 $ B
-
$ + 5/ + !>
! "! # $ ++ 82 + - 2
%& ' ( ) * 5 , $ +$ ? ) *1 3#,&
+, # $ " '/ /! % & - !
! & 9 : # $ 5 <& -
$ - # $ . .'
; & $ %,
. !/ 0 1 ! < # $ -$ ) * / /2'@ 9
230 / '4# $ & - +
5 -$ + - , & + .. -
A #
6 & .. / - + / ! / -
+ + ) *# / !/ '= , ! $ /' ;
7% + 5 2 6 & +# BC4 # '

DE= 98 F + ' + '


$

Anda mungkin juga menyukai