Anda di halaman 1dari 1

4 Szombat–Vasárnap, 2005. augusztus 13–14.

Hitélet
Amerikai unitáriusok Erdélyben Két püspök celebrál
A máriaradnai bazilika
Szinte minden – városok, hívta meg a vendégeket, amit jának megkoszorú-
érintetlen falusi élet, étel, ital, Dean Spoer nagyon megtisz- zása, s az ottani ünnepi miserendje
zene, bulizás – tetszett erdélyi telõnek talált. Torockón a közös imádkozás. Arad – Augusztus 15. Mária mennybevétele – régi
körútjuk során, a legnagyobb Székelykõ és az érintetlen magyar nevén Nagyboldogasszony – ünnepe. A
élmény azonban kétségtele- falusi élet nyerte el a tetszést. Szorosabb máriaradnai bazilikában bemutatott szentmisék
nül az emberek és életük köz- “Sajnos, Amerikában ilyesmi emberi
vetlen megismerése volt, hang- nem létezik”, mondta a szin- rendje a következõ:
súlyozták egyhangúlag az tén fiatalabb korosztályhoz kapcsolatok Augusztus 13., szombat – Lorettói litánia négy
appletoni univerzális unitá- tartozó Heather Gollnow. 11 órakor szlovák nyelvû nyelven
Bár minden
rius gyülekezet tagjai. Termé- A Koppándi-Benczédi Zol- szentmise a Temes, Bihar és – gyertyás körmenet a mária-
helynek megvan a
szetesen a közös magyar– tán lelkipásztor által szerve- Szilágy megyei zarándokok radnai kegykép másolatával.
maga varázsa, a dé-
angol nyelvû istentisztelet is zett program oroszlánrésze számára. Augusztus 15., hétfõ
vai unitárius test-
mély benyomást hagyott mind- Dévára és környékére esett. A Augusztus 14., vasárnap 7 órakor horvát, 8 órakor
vérgyülekezet tag-
nyájukban, életkortól füg- vajdahunyadi kastély, Déva 8 órakor magyar nyelvû, 10.30 magyar, 9 órakor német és
jaival való közvet-
getlenül. vára, a piskitepeli arborétum, órakor magyar, román és német magyar nyelvû szentmise. 11
len kapcsolat jelen-
az épülõ dévai magyar iskola nyelvû szentmise, celebrálja órakor ünnepi szentmise,
tette az utazás fény-
Változatosságával és természetesen a Böjte Csa- pontját. Nyitott- Reinholz András temesi fõespe- bemutatja Roos Márton te-
ba atya által mûködtetett res, máriaradnai plébános mesvári megyés püspök és dr.
lenyûgözõ Erdély Szent Ferenc Alapítvány is
ság, barátságosság,
12 órakor német, 17 órakor Gyulay Endre szeged-csanádi
segítõkészség, köz- Koppándi-Benczédi Zoltán és fele-
A dévai testvérgyülekezet szerepelt a programban. “Va- magyar, 18 órakor horvát, 19 megyés püspök. 13 órakor
vetlenség, vendég- sége az amerikaiaktól kapott faliszõ-
meghívására tett utazás sok lamennyi nagyon tetszett, órakor román nyelvû szentmise. román nyelvû szentmise, 14
szeretet – az ameri- nyeg elõtt. Gazdag úti programjuk
látnivalót kínált. Kolozsvár mély hatást hagytak ben- 20 órakor rózsafüzér ájta- órakor görög katolikus litur-
kaiak egyáltalán meghatotta a tengerentúliakat
volt az elsõ úti cél, ahol város- nünk”, összegezte élményeit tosság négy nyelven. gia.
nem szûkölködtek
nézésen kívül dr. Szabó Ár- Joe Gellings. Felemelõ pilla- a pozitív jelzõkkel az erdélyi Az appletoniak célja éppen
pád unitárius püspökkel is ta-
lálkoztak, sõt az vacsorára
nat volt Dávid Ferenc unitá-
rius egyházalapító várbeli sír-
magyarokról alkotott kép a két gyülekezet közötti szo-
ismertetésekor. rosabb kapcsolat kialakítása.
Havi közigazgatási értekezlet
“Egyszerû embereket ke- A vasárnapi közös kétnyelvû Lugos/Krassó-Szörény/Te- kenyéri úrvacsoraosztásos is-
restünk fel otthonukban, akik istentisztelet, a magyarul és mes – A két polgári megyére tentisztelet perselypénzét az
nem dúskálnak anyagiakban. angolul énekelt dalok megha- kiterjedõ Temesvári Reformá- Erdélyi Református Egyházke-
Mégis hihetetlen szeretettel tottak mindnyájunkat, mivel tus Egyházmegye esperesi hiva- rület árvízkárosultjai számára
és melegséggel fogadtak – szorosabbra fûzték az emberi talában az uborkaszezonra jel- fogják az egyházközségek az es-
pedig nem egyszer csak kéz- kapcsolatokat. Akárcsak az lemzõ volt a szabadságon lévõk peresi hivatalba beküldeni.
miatt a jelenlét és a “témahiány” A hivatalos megbeszélés
zel-lábbal tudtunk kommuni- amerikaiak ajándéka, egy egyaránt. után érdekes témáról volt szó,
kálni –, s ez nagyon jólesett szimbolisztikával teli faliszõ- Czapp István bibliaórája mégpedig a “fekvõ reformátu-
és nagyon tetszett”, meséli az nyeg, melyen a két korsóból után Fazakas Csaba esperes sok” kérdésének megoldásáról.
Erdélybe már harmadszor lá- egybefolyó víz az appletoni és felhívta a figyelmet az augusz- Ebbe a csoportba azok tartoz-
togató Bill Carlsson. “Férjem a dévai unitárius gyülekeze- tus végén kezdõdõ egyházkerü- nak, akik két ízben “igénylik”
elmondása alapján nem is fog- tek kapcsolatát jelképezi. A leti kántorképzõ tanfolyamra, a az egyházi szolgálatokat: ke-
tam fel, milyen nagyszerû mostani utazás egyértelmûen szeptember 13-án sorra kerülõ reszteléskor (ölben fekve) és
emberek az itteniek”, mondta jelentõs elõrelépésnek tekint- szigetfalui negyedévi lelkészér- temetéskor (a ravatalon fekve).
felesége, Lynn, elsõ erdélyi hetõ, de “azt szeretnénk, ha tekezletre, az Algyógyi Lelkészi Ez a kategória ugyanis nem
útja alkalmával. Pedig “fele- minél több dévai eljönne hoz- Közösség szeptember elsõ két egyházfenntartó, de lélekszám-
melõ érzés együtt lenni, együtt zánk is”, mondta Bill Carls- napján rendezendõ szórvány- növelõ s a kérdést valahogyan
Közös vacsora a dévai unitárius templom udvarán. Közel imádkozni, együtt örülni, son. ügyi megbeszélésére, de nem kezelni kellene.
egymáshoz együtt sírni”. CHIRMICIU ANDRÁS utolsósorban arra, hogy az új- SZAKMÁRY KÁROLY

Egyházaink hírei
kilencedik színjátszócsoport-találkozóra az Adriana Claudia, Nagy László és Alexandru
ODFIE keretében, amelyen a petrozsényi Ana, Cordjue Ioan és Péter Rozvita Mária.
unitárius gyermekek is részt vettek. Megkeresztelték Tofei Lorenát, Lip Maxi-
A vulkáni római katolikus egyházközségben milian Sebastiant, Bálint József Eduárdot, Dávid
Tartsátok meg a törvényt: szabjátok tetteiteket az igazsághoz, hétfõn a Nagyboldogasszony napi szentmiséket Evelin Sárát, Moldovan Amalia Alexandrát.
mert nemsokára eljön szabadításom, és megnyilvánul igazságom. – 9 óra román, 11 órakor magyar nyelven – Az egyházközségben elhalálozott Czirják Mar-
Izajás 56, 1 Táncos Levente újmisés fogja bemutatni. git (92), Ambrus Mária (85), Martyán Margit (80).
Arad Az arad-mosóczy-telepi református gyüle- A petrillai római katolikus egyházközségben A nagyszentmiklósi római katolikus egyház-
kezet hívei vasárnap délután az egyházközség pénteken kísérték utolsó földi útjára a 16 éves községben elhalálozott Parison Gheorghe (59).
Az arad-belvárosi római katolikus temp- Kladova völgyi tábora központi felavatásán korában elhunyt Purfire Mihait. Vasárnap Begy Temesvár
lomban augusztus 15-én, hétfõn Nagyboldog- vesznek részt. Az istentisztelet az új nagyter- György Antaltól (56) vehetnek örök búcsút.
A lupényi római katolikus egyházközség- A belvárosi református templomban há-
asszony napján 8 órakor német, 10.30-kor emben 16 órakor kezdõdik. zasságot kötött Kacsó István és Balogh Me-
magyar, 18 órakor román, 19 órakor magyar ben folyamatban van a templomtorony bá-
linda Krisztina.
nyelvû szentmise. Fehér dogozása, festése.
A belvárosi római katolikus templomban
Augusztus 20-án, jövõ szombaton, Szent A szászvárosi református egyházközség-
ben a vasárnapi istentiszteletek a következõ házasságot kötött Szendrey Arnold Cristian
István király napján az ünnepélyes nagymise A nagyenyedi református egyházközség- és Rusu Florina Dominique. Megkeresztel-
19 órakor kezdõdik. ben ma, augusztus 13-án 17.30 órakor keresz- idõpontokban kezdõdnek: 10 órakor Szászvá-
roson, 12 órakor Algyógyon, amely újkenyéri ték Ielanzan Margauix Ioana Mariét.
Ma esküszik Nagy Attila Ferenc és Borz Mi- telik Basa Emese és Szabó András Lenke A gyárvárosi Millenniumi templomban
rela Anamaria. Emese nevû kislányát. 18.30 órától örök hûsé- úrvacsoraosztással zárul.
A bácsi református egyházközségben be- házasságot kötött Plank János István és
Az egyházközségben elhalálozott Faragó get esküszik egymásnak Murádin János Kris- Plesca Ramona, Seculi Marius Eugen és ªer-
György Béla (74), Begov Anton (63), Domãº- tóf és Lovász Noémi. fejezõdött a templomjavítás.
A vajdahunyadi római katolikus egyház- ban Maria, Settimo Eugen Cristian és Juhász
neanu Ana (75), Milthaller Lajos (83). Holnap, augusztus 14-én 10 órától keresz- Judit, Albu Bogdan és Halmer Geraldine.
Az arad-ségai római katolikus egyházköz- telik Tamás Levente és Tünde Szabolcs nevû községben ma fél háromkor templombúcsú
Lindzsinán (Izvoarele), 18 órakor kerül sor Se- Az egyházközségben elhalálozott Dávid
ségben megesküdött Lévai Levente Mladin kisfiát, 12 órától esküszik Simon János és Hor- Mária (57).
Andrea, megkeresztelték Veres Gábort. váth Melinda. bestyén Zsolt és Lung Alexandra esküvõjére,
este fél nyolckor Dobondi Darius Rãzvan Az erzsébetvárosi római katolikus temp-
Hétfõn, Nagyboldogasszony ünnepén fél ki- A felenyedi református templomban au- lomban házasságot kötött Toberici Tiberiu és
lenckor Aradon, 10 órakor Tornyán tartanak gusztus 14-én, vasárnap keresztelik Takács Ist- keresztelõjére.
A rákosdi református egyházközségben Ho- Stoia Raluca, Fodor Sándor és Cocoº Lãcrã-
magyar nyelvû szentmisét. ván és Székely Annamária Gabriel nevû kis- mioara, Dupcza Pál Ernest és Azzola Cristina,
Az arad-belvárosi református egyházköz- fiát, valamint Kerekes Levente és Bálint Anna zsdáton pénteken temették Vitéz Amáliát (85).
A dévai telepi római katolikus egyházköz- Dunduc Vladimir és Nedelcu Iulia.
ségben augusztus 17-én, szerdán a hollandiai Loránd nevû kisfiát. A józsefvárosi római katolikus templom-
Fundament egyházi alapítvány két munkatársa Az egyházközségben elhunyt Szõke György- ségben ma 11 órakor Gegõ Juliánusz és Nagy
Endre ferences testvéreket szentelik dia- ban házasságot kötött Enghis Lucian Vasile
tart elõadást az egyházmegyei lelkészértekezlet né szül. Biró Katalin (80) és Székely István (95) és Krämer Ute Edith Katalin. Megkeresz-
alkalmával a belvárosi gyülekezeti teremben A gyulafehérvári református gyülekezet test- kónussá, és Jakubinyi György érsek megáldja
a felújított templomot. telték Þuþu Andrei Valentint.
Család és hit címmel. A szervezõk szeretettel vérkapcsolatot alakított ki a székesfehérvári re- Az egyházközségben elhalálozott Kökény
várják az érdeklõdõket. formátus egyházközséggel, ahova háromnapos lá- A dévai belvárosi római katolikus egyház-
községben hétfõn 18 órai kezdettel Nagybol- János (69).
Az egyházközségben elhunyt Mureºan togatást tettek egy 27 tagú csoporttal. Az elmúlt Az újkissodai római katolikus templom-
László (54). vasárnap Székesfehérváron az istentisztelet ke- dogasszony búcsúi szentmisére kerül sor.
ban megkeresztelték Nagy Józsefet, Viola Ol-
Az arad-mikelakai római katolikus egyház- retében hálát adtak Istennek ezért a kapcsolatért. gát, Budi Alexet. Házasságot kötött Iovan
községben augusztus 15-én, hétfõn 18 órától A vajasdi református egyházközségben el- Temes Dumitru és Damian Marietta, Kovács Zoltán
tartják a templombúcsúi misét. hunyt Nagy Zsigmond (50). és Pop Aniºoara.
Az arad-gáji református új református Az elmúlt vasárnap, augusztus 7-én a vajas- Zarándoklat Máriacsiklovára Az egyházközségben elhalálozott Lantos
templomban ma délután fél hatkor köt házas- di református templomban 8 ifjú, 3 fiú és 5 Augusztus 14-én, vasárnap a temesvári egy- Mária (79).
ságot Feiér István és Ilyés Melinda. leány tett hitérõl bizonyságot. házmegye cseh nemzetiségû hívei zarán- A mehalai római katolikus templomban
A zimándközi római katolikus templom va- dokolnak a csiklóbányai Mária-kegyhelyre. Az
sárnap tartja templombúcsúját. A szentmise 12 Hunyad ünnepi szentmise 18 órakor kezdõdik. Másnap,
házasságot kötött Pál János és Ardeleanu Diana,
Zarculea Marius és Kozma Réka Katalin,
órakor kezdõdik. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján Stoianov Gheorghe és Simina Simona.
A kisjenõi katolikus plébániáról Lengyel A petrozsényi római katolikus egyházköz- 6 órai kezdettel ugyancsak a cseh nemzetiségû Az egyházközségben elhalálozott Vid
Csilla vezetésével 15 fiatal utazott Kölnbe a vi- ségben ma 18 órakor tartja esküvõjét Szövérfi hívek számára mutatnak be liturgiát a helyi Vasile (80), eltemették Illijin Gheorghe (93)
lágifjúsági találkozóra. Árpád és Szövérfi Jenica Veronica. Hétfõn 18 közösségek lelkipásztorai. Román és német és Illijin Ivan (68) urnáját.
Az aradi evangélikus-lutheránus egyház- órai kezdettel Nagyboldogasszony napi nyelven 9 órakor Baricz Róbert stájerlakaninai A szabadfalui római katolikus templomban
községbe vasárnap érkezik táborozásra húsz szentmisén vehetnek részt. plébános celebrál szentmisét. házasságot kötött Keresztesi Iván és Pãºcãlãu Eva.
szegedi evangélikus fiatal, akik a berzovai tanyán A petrozsényi unitárius egyházközségben A lugosi római katolikus templomban há- Az egyházközségben elhalálozott Antal
és Aradon töltenek egy hetet. Bölönben került sor augusztus 5–7. között a zasságot kötött Schiller Krisztián és Faragó István (46).

Anda mungkin juga menyukai