Keina Akitaka a nevem tizenhat éves vagyok, normális, átlagos életet élek.

Egy japán
gimnáziumba tanulok, tizenegyedikes vagyok jelenleg. A jegyeim egész jók az átlagom 4,2.
Édesanyám Minako Akitaka, édesapám pedig Jin Akitaka, anya tanárnő, apa kertész. Nincs
extra állásuk, de büszke vagyok rájuk és jól megélünk.

Éjszaka van, a barátnőmtől tartok haza, akivel sokat szoktam nevetni. Különös elő érzetem
van, mintha valaki figyelne az épületek mögül vagy az épületek árnyékából. Körbe nézek, de
senkit se látok, mély levegőt veszek és folytatom utam. Zenét szeretnék hallgatni, mielőtt a
fülembe tenném a fülhallgatómat furcsa zajra leszek figyelmes. Felnézek a házakhoz, egy
suhanó árnyékot veszek észre, szaladni kezdek. Meglátom a világító vörös szemeket és
sikoltok, szaladok hazafelé. Meglátok egy alakot, majd elájulok. Mikor magamhoz térek, a
szobámba vagyok, anya jön be a szobába.

- Jól vagy Keina? – kérdezi aggódva.

- Igen, minden rendben. Hogy kerültem ide?
- A házunk előtt találtunk rád kicsim elájultál. Mond mi történt?
- Semmi csak elestem és beütöttem a fejem. – felelek neki, aztán hirtelen beugrik az alak.

Összerezzenek majd anya a fejemhez nyúl, hogy nem e vagyok lázas. Tiltakozom, de hozza a
lázmérőt, megmérem a lázam normális a testhőmérsékletem. Anya még mindig ferdén néz
rám így hoz egy bögre meleg teát, amit megiszok, hogy megnyugodjon. Elfogyasztottam a
teát így elhagyja, a szobámat kimászok az ágyból és az ablakhoz megyek. A házakat nézem,
mi közben felidézem a múlt éjszakát, majd megrázom a fejem és betudom annak, hogy
képzelődtem. Visszabújok, az ágyba betakarózom és bekapcsolom a TV-t, elkezdek nézni egy
romantikus filmet, majd elálmosodom és elalszok. Zörgésre riadok fel, már sötét van. A
redőny le van húzva az ablakomon, zörög a redőny kívülről. Felkapcsolom a lámpát és oda
sétálok, az ablakhoz mély levegőt veszek és felhúzom a rolót, semmi nincs odakint.
Visszafekszem nem értem ezt az egészet, olyan mintha kezdenék megőrülni. Nem tudok
elaludni már órák teltek el éjfél van, kívánok. Azt kívánom, hogy derüljön ki mi történt a múlt
éjszaka velem, mi közben a kívánságomat kimondom, lehunyom a szemem. Koncentrálok,
hogy visszaemlékezzek, az emlékek helyett az álom jön és elpilledek.

Másnap reggel a napfény ébreszt fel, hétvége van így anya nem keltett. Az órára pillantok,
negyed tíz van, elő veszem, a ruhámat megmosakszok, majd felöltözök. Apa már elment a
munkába, anya van itthon most ő a szabad szombatos. Reggelizek és bemegyek a szobámba
takarítani. Csörög a telefonom felveszem, beleszólok, de válasz nem érkezik. Kétszer is
szólok, hogy „haló ki az?”, de semmi válasz sincs még csak egy kis recsegés sem. Leteszem
néhány perc múlva újra csörög, ismét eljátszom, ezt leteszem. Bekapcsolom a magnót és a
porszívót, mikor végeztem a munkával odamegyek megnézni a telefonomat. Az ismeretlen
szám megint hívott hatszor is. A szívem hevesen kezd dobogni mikor a készülék, megcsörren
ismeretlen szám hív.

- Na, ide figyelj, te állat ne hívogass! – szólok mérgesen.

- Szia Keina, Jun vagyok a barátnőd.
- Szia Jun! – könnyebbülök meg, hogy a barátnőm hangját hallom.
- Mond Kei volna kedved eljönni, bulizni velem este? – kérdezi meg.
- Mindjárt visszahívlak, csak megbeszélem anyával. – mondom neki.
- Nem kell, addig tartom. – közli velem kedvesen, mire kimegyek a szobából.

Kimegyek anyához a konyhába és megkérdezem őt, hogy el e enged. A válasza: igen, így
mosolyogva visszaszaladok a háló szobámba.

- Elmehetek. – mondom neki boldogan.

- Rendben akkor, negyed nyolckor találkozzunk a Sakura előtt. – mondja, majd leteszi a
telefont.

Izgatott vagyok, alig bírok magammal, hiszen a Sakura nagyon jó hely, bár még nem jártam
ott. Nagyon hamar eltelt az idő útra készen állok, egy farmer miniszoknya és egy fekete felső
van rajtam. A zöldes fekete hajam két copfba fogtam össze, egy leheletnyi sminket vittem fel
az arcomra. Összeteszem gyorsan a táskámat és indulok. Kilépek az ajtó elé, de
visszafordulok egy boleróért, mert hűvös van már most. Hamar a Sakura elé érek, a barátnőm
Jun ott vár. Egy flitteres ruha van rajta, ami kék színű, a sminkje szintén kék, a haja pedig
hajpánttal van hátra tűzve. Adok neki három puszit és bemegyünk. Odamegyünk a bárpulthoz
és kérünk egy koktélt, majd leülünk az egyik asztalhoz. Beszélgetünk, mi közben mindig
oldalra pillantgat a barátnőm.

- Kit nézel? – érdeklődöm, mi közben bele kortyolok az italomba.

- Azt a srácot ott, folyton erre néz, nagyon bejöhetsz neki, mert öt lány ment oda hozzá az
elmúlt egy órába és mindegyiket visszautasította.
- Ugyan már, hogy én tetszenék neki? Túl jó pasi ahhoz! – közlöm zavartan és mosolyogva.
A fiú tizenkilenc éves lehet, fekete hosszú haja van és gyönyörű barna szeme. Nagyon vonzó
egyéniség a kisugárzása szinte természetfeletti ezért is lehet annyira jóképű. Egy fekete ing
van rajta, ami alá egy fehér pólót vett fel, a nadrágja egy cső szárú szaggatott világos színű
farmer. Ehhez egy nyakláncot visel, ami ezüstszínű, baromi jól néz ki így.

- Bele tudnék szeretni. – terelem a fiúra a szót.

- Ki nem? – mosolyodik el Jun is.

Felállunk és elmegyünk táncolni a fiút, keresem, nem látom már. Biztos felszedett valami
macát és elment vele, vagy megunta az egyedül létet és haza ment. Hirtelen aztán
észreveszem, hogy itt áll mellettem.

- Jó estét hölgyeim. – köszön nekünk.

- Szia! – mondja a barátnőm lazán, mire egy szót se tudok kinyögni annyira zavarba jövök.
- Volna kedved velem táncolni? – kérdezi meg tőlem, mire körbe nézek.
- Én?!
- Igen te… - mosolyodik el. Istenem a mosolya milyen helyes így.
- Oké táncoljunk.

Jun elmegy és leül, az asztalhoz mi közben mosolyog, míg mi egymással szembe megállunk.
A fiúra nézek, aki komolyan néz rám, jobbra fordítom a fejem annyira zavarba jövök előtte.
Megfogja a derekam és magához húz, na, erre már ráfigyelek. Egy új zene kezdődik és elkezd
táncolni, erőt veszek magamon és követem a példáját. Egész jól belejöttem, hiszen négy
számot egy huzamra végig táncoltunk.

- Mi a neved? – kérdezem meg tőle

- Sinichi Kouya a becses nevem. És téged, hogy hívnak?
- Keina Akitaka. – felelem neki.
Az órámra nézek, tizenegy óra végig nézek a bulizó helyen, de nem látom a barátnőmet. Egy
kicsit megrémülök. Elköszönök a fiútól és elindulok haza. Néhány barom elkezdett követni,
próbálom őket nem észrevenni, de beszólogatnak. A sikátorból három lép elő, mögöttem meg
van kettő. Sikítani szeretnék, de megdermedek a sokktól és a félelemtől. Közelednek felém,
mire a falhoz próbálok lépni, de megbotlok egy üvegbe és fenékre huppanok. Úgy csúszok
tovább a földön, míg nem az egyik el nem kezd húzni, mert odaért. Sikoltok és kiabálok
segítségért, de tudom, hogy hiába. Aztán hirtelen elengedi a szorítás a lábamat és az egyik
támadóm a fal mellé repül. Összehúzom magam és a tagot figyelem, majd megfordulok. Egy
alak áll ott és megakarja, támadni az egyik fiú, akinél kés van, ám a megmentő ügyesen
kicsavarja a kezéből és gyomorszájon térdeli. A másiknak a gégéjéhez üt, aztán a háta mögé
kerül és bele rúg a hajlatába, amitől térdre esik. A többiek menekülni kezdenek, mire én
könnyes szemmel ülök ott, a srác odalép hozzám és megölel. Elindulunk, ki a sikátorból
később veszem észre, hogy az a fiú Shin.

- Shin… - mondom rekedtes hangon.

- Semmi baj. – kapom a választ, majd beültet az autójába és elhajtunk.

Egy villához megyünk, kinyitja nekem a kocsi ajtót és kiszállok, megszeppenve állok ott.
Kinyitja az ajtót és előre enged, belépek és egy hatalmas nappaliba találom magam. A plazma
LCD-s képernyős tv az a minimum a házba. Nagyon nagy épület látszik, hogy Shin gazdag
fiú.
- Jól vagy? – kérdezi meg
- Igen. – bólintok egyet.
- Remek. – mosolyodik el.

Leülök a kanapéra, mert unszol, kis idő múlva felállok.

- Mennem kell. – mondom, neki mi közben a szemébe nézek.

Erre közelebb lép hozzám és megcsókol. Nem tudok, mit tenni lehunyom a szemem és
viszonzom a csókot, mert beleszerettem ebbe a fiúba egy éjszaka után. Felemel, és a
kanapéhoz sétál velem, óvatosan letesz. Puszit ad a nyakamra, majd ismét megcsókol, mire
észreveszem, már meztelenül fekszünk és mélyen a szemembe néz. Megcsókolom ismét mi
közbe a hajába túrok a sötét hajába, mely hosszú. Kis idő múlva elkezdünk szeretkezni, az
érzelmeim győztek… Hozzá bújok utána és a mellkasára döntöm a fejem. Beleszerettem egy
fiúba és az övé is lettem…

- Sajnálom. – szólal meg.

- Mit? – kérdezem remegő hangon.
- Hogy megijesztettelek. – feleli – Nem akartam, hogy összeess, nem akartalak bántani.
- Te voltál az… - mondom, neki felülök, ám közben a szeme vörössé válik. - Mi vagy te? –
kérdezem hirtelen rémülten.
- Vámpír vagyok… Kérlek, bocsáss meg… - mondja nekem, mi közben elfordítom a fejem.
- Most meg fogsz ölni? – kérdezem, de nem felel. – Meg akarsz ölni Shin?! Felelj!
- Nem akarlak bántani… nem fogom megtenni. – mondja, mi közben a szemét lehunyja és
üvölt egy nagyot, majd felém térdel.
- Jól vagy Shin?! – kérdezem rémülten mi közben az arcához nyúlok. – Shin!
- Keina… - hörgi ijesztő hangon. – Legyőzöm a vámpír énemet. – mondom neki
- Egy dolgot kérek… - mondom neki könnyes szemmel. - Csókolj meg halhatatlan! –
mondom neki, ha már egyszer egy halhatatlanba lettem szerelmes én bolond, akkor vállaljam
a következményét.
- Biztosan? – kérdezi tőlem
- Ühüm. – felelem, neki mire elkezdek sírni. – Shinichi szeretlek! – mondom neki, mire orrát
az enyémhez dörzsöli.
- Én is szeretlek. – mondja, majd kezét az én kezembe helyezi és összekulcsolja az ujjunkat.

Azzal lassan a nyakamhoz hajol, könnyes szemmel várom a végzetemet. Végig gondoltam az
elmúlt két napot, hogy követett és megismertem őt. Nem bántam meg… A kívánságom vezet
a halálomhoz, mert azt kívántam derüljön ki mi történt azon az éjszakán. Hirtelen egy éles
szúrás az, ami a valóságba repít ismét. Érzem, amint a vérem kiserken és kortyol belőlem.
Megszorítom az ujjait, majd mikor abba hagyja, elernyed a szorításom. Felém hajol, és véres
ajakkal megcsókol. „ Szeretlek” – ezt mondja, majd érzem, hogy kezd valami magával
ragadni, amit nem más okozott, mint az első és utolsó igaz szerelmem Shin a halhatatlan…