I gave my heart for you ~ Neked adtam a szívem

Az életemben minden egyes nap és perc boldog volt, mindig mosoly ült az arcomon. Mind
addig, míg neked nem adtam a szívem…

Örült voltál és helyes, kis szerény, nagyon megtetszettél az első percben. Éreztem egy fajta
vonzalmat, ami az elején már meg volt köztünk. Mikor azt mondtad nekem, hogy érdekesnek
találsz, szeretnél megismerni én éltem ezzel a lehetőséggel. Elkezdtünk randizni a negyedik
randin megfogtad a kezem, a hatodik randi után mélyen a szemembe néztél. A nyolcadik
randi után megcsókoltál, a kilencedik után mondtad, hogy szeretsz. Aztán összejöttünk és
felvállaltál a haverjaid előtt, hogy „igen ő az én szerelem.” Büszke voltam rád és mázlistának
éreztem magam, hogy Te vagy a barátom. Másfél évig boldogok voltunk, sokszor nálad
aludtam, vagy volt mikor te aludtál nálam. Együtt néztük a csillagokat vagy a Naplementét, de
valamikor az volt maga a világ, hogy csókolóztam veled a Holdfény alatt. Ám másfél év után
minden romba dőlt. Már nem volt semmi sem olyan közöttünk, mint azelőtt. Már nem
mondtál rólam semmit a haveroknak, már nem fogtad meg a kezem a suliban. Az ajkaim
helyett csak a homlokomra leheltél csókot, de ennyi erővel a „húgod” is lehettem volna. Már
nem aludtál nálam, nem írtál SMS-t, nem sokat hívtál, nem néztük együtt a csillagokat és nem
is csókoltál meg a Hold alatt. Egyre többet lábadt könnybe a szemem amiatt, hogy talán már
nem szeretsz, de néha még megöleltél és mikor éreztem illatod, akkor elkergettem ezeket a
gondolatokat. Olyan jó volt minden mikor tudtam, hogy ha hozzád bújok, vigyázol rám, de
minden véget ért… Egyik nap elhatároztam, hogy eléd állok és elmondom, hogyan is érzek és
mi az, ami fáj. Az elején komolyan néztél rám, néha-néha cáfoltad azt, amit mondtam. Azt is
felelted, hogy ez nem így van és, hogy szeretsz, csak én érzem úgy, hogy nem. Ám arra
kértelek, hogy mond ki azt, hogy szeretsz, de ez már nem ment… Régen neked adtam a
szívem, de te visszadobtad azt mikor azt mondtad már, hogy nem szeretsz. Könnyes szemmel
álltam ott, mikor te csak nevettél, csúfot űztél belőlem és táncoltál a megsebzett szívemen,
ekkor törted össze a szívemet. Ezek után bánatosan haza mentem és hetekig csak sírtam, míg
te élted a magad kis világát. Nem kerestél és én sem kerestelek soha többet. Mert véget ért a
szerelmünk egy napon, nem vártam volna, pedig tisztában voltam vele, hogy egy nap minden
szép véget ér. De nem hittem volna, hogy ilyen hamar eljön az a nap az életünkben.

Az életemben mindig minden egyes nap szép volt és mosolyogtam. Mind addig, míg neked
nem adtam a szívem, te pedig ripityára törve azt visszaadtad nekem, mi közben én
szenvedtem, te pedig mosolyogtál…