Anda di halaman 1dari 3

rthur életében új fejezet kezdődött.

Elindultak észak felé Welarianus pásztorral, hogy az

A
ifjú gyermekből hithű pappá váljon. Hosszú és fáradtságos útnak néztek elébe ketten,
egymásra bízva a nagyvilág felé. Útjuk során Arthur megkedvelte Welarianus-t, majd
lassan megértette Hoar dogmáit. Kezdte elfogadni önmagát, és megbékélni tettével, míg
végül elértek egy szerény kolostorba, a jégtű hegység tövében. Egy elenyésző létszámú
hoarita közösség tagja lett. A városszéli korostor vált otthonává és a könyvtár, az edzőtér valamint a
kápolna lett a játszótere. Kemény és fáradalmas munkába telt, míg kitanulta a papi hivatást a vele járó
küzdelmi képességekkel, lélektannal és a Hit erejével. Naphosszat csak a szentírásokat bújta, s
elmélkedett a dogmákon. Végigolvasta Hoar minden történetét és kalandját, életének ösvényeit kutatta,
hogyan is vált az egyszerű bosszúállóból egy hatalmas félisten. Minden nap gyakorolt az edzőtéren,
fejlesztette fizikális és mentális képességeit egyaránt, hogy felkészüljön ez eljövendő harcokra, mik már
várnak rá. Minden órája szigorú napirendet követett, meg volt határozva az ima ideje, az étkezés ideje és
a pihenés hossza is. Nem volt pihenőnap, csupán egy héten egyszer, ha ki látogatott a kolostor falain túl,
de nem zavarta hisz jól tudta, hogy az út, amin akkor ő járt csak is a saját és az ártatlanok javát
szolgálta. Tudta jól, hogy miért is került ide, és hogy sokat köszönhet Welarianus pásztor kegyelmének.
Így ment ez éveken keresztül, a gyermek pedig lassan életerős fiatalemberré cseperedett. Tizenkét éven
át járt a Tan útján, hogy kiismerje a Hoar papok minden csínját-bínját, végül eljött a nap, s hatalmas
ceremónia kezdődött. Marpenoth 11-e, a Küszöbön Álló Ítélet ünnepe. A kolostor ekkor tisztítja meg
tagjait, és frissíti fel önmagát, és ekkor rakják az ifjakra az utolsó kenetet is. Ezen a napon vált Arthur
Davisből Hoar felkent pásztora. Mikor belépett az imaterembe, az idősebb és vezető beosztású papok
már az ünnepnek adták át magukat és több fiatal kenetre váró személy is az asztalok között bóklászott.
Harsonaszó és ritmusos dobolások zaja árasztotta el a teret, vadkan és fácán hús illata terjengett a
levegőben, az enyhe bor zamata hűsítette az ünnepelők torkát és a tömjén – mely folyvást körbe járt –
szentesítette eme nagyszerű ceremóniát. Az imaterem egy oldalsó szárnyában lévő szobában azonban nem
hallatszott muzsikaszó, nem illatoztak zamatos vadhúsok, és nem ünnepelt ott bent senki. Csupán három
férfi állt a parázstartó körül, kik között ott állt Welarianus is, várták a kolostor lakóit, kik egyesével
bár, de mindahányan betévednek egyszer. Ez a terem volt a megtisztulás csarnoka, ahova ki betér,
megtisztíthatja lelkét az elmúlt év gondjaitól és új erővel indulhat útnak, hogy igazságot szolgáltasson a
bűnösök felett.

Arthurt is ebbe a terembe hívták további két tanuló társával egyetembe, majd üdvözölte a
ceremóniatartók a végzős növendékeket. A parázstartó kellemes meleget árasztott, s vörösen izzott
közepén a kétarcú érme, mely talán órák óta hevült a parázs kötött. A terem három oldalán három
rózsaablak engedte át a fényt, melyen Hoar szimbóluma ékeskedett. Az ajtó bezárult a növendékek
mögött, elnémult a ceremóniaterem ünnepi zaja és át vette a hatalmat a békés szilencium. Csak a parázs
ropogása törte meg a percnyi csendet csupán. A függönyöket kiengedtek, majd megkérte a három pásztor,
hogy térdeljenek le. A három ifjú térdre ereszkedtek, mellükre tették kezüket, majd fejet hajtottak a
parázstartó felé. A vezető papok felszólították az ifjakat, hogy vegyék elő imakönyvüket, és olvassák fel
Hoar dogmáját. A tanítványok így is tettek, Arthur elővette bőrkötéses imakönyvét, majd óvatosan
kihajtotta lapjait egy sötétkék selyem könyvjelzőig, ahol ott állt Hoar parancsolatai. Pár másodpercnyi
csend után a három nebuló egyszerre kezdték felolvasni a szent sorokat:
ámogasd az igaz és megfelelő mértékű igazságszolgáltatást, és maradj hű a törvény

T
szelleméhez, ne a betűjéhez. A tetteid mindig a megfelelő viszonzást vonják maguk után.
Az erőszak erőszakot szül, a gonoszért gonosszal fizetnek, de a jó is jót von maga után.
Éld az életet az Ítélethozó tanítása szerint, keresve a megfelelő viszonzást, de ne ess
abba a csapdába, hogy a gonosz tetteket a gonoszság kedvéért hajtsd végre, mert ez az út
rosszra csábít és csak a bukáshoz vezethet. Minden igazságtalanság bosszúért kiált, és minden
büntetésnek arányosnak kell lenni az elkövetett bűnnel. A bosszú akkor a legédesebb, ha iróniával van
fűszerezve. Minden támadást meg kell bosszulni. Aki nem válaszol az őt vagy szeretteit ért támadásra, az
csak további támadásokra számíthat.

Avolt
nebulók imája oly sima és hibátlanul hangzott, mintha szívük mélyéről szólt volna. Arthur büszke
magára és társaira, hogy végre befejezhetik tanulmányaikat. Mi után befejezték a felolvasást, a
három ceremóniavezető megkérte a tanítványukat, hogy emelkedjenek fel, és tegyék könyvüket a
szívükhöz, jobb kezüket pedig tegyék a parázstartó fölé és ismételjék el a fogadalmat:

„Én, Hoar hithű követője megfogadom…”


„Én Hoar hithű követője megfogadom…”

„… hogy ezennel rálépek az ösvényre, melyet Ő mutat nekem…”


„… hogy ezennel rálépek az ösvényre, melyet Ő mutat nekem…”

„… és nem hagyom, hogy az igazságtalanság megkísértsen…”


„… és nem hagyom, hogy az igazságtalanság megkísértsen…”

„… hogy mindig megtorlom az ellenem és az ártatlanok ellen vétkezőket…”


„… hogy mindig megtorlom az ellenem és az ártatlanok ellen vétkezőket…”

„… és tisztességgel hirdetem Hoar, Szent Istenünk Tanításait…”


„… és tisztességgel hirdetem Hoar, Szent Istenünk Tanításait…”

„…Úgy legyen!”
„…Úgy legyen!”

Avezetők felnyitották a mögöttük pihenő ládát, mely három aranyló medaliont tárolt. Szent fényben
ragyogott az Isteni erőtől. A medálon ott ékeskedett a Szent igazságosztó szimbólumának
domborműve, mely aprán a gyémánt fényességével bírt. Finoman kivették az oktatók a medálokat –
Welarianus Arthurét –, majd mindahányan odaléptek a nebulók elé, és a nyakukba rakták a papok
legfőbb fegyverét. A fény azonnal kialudt, de Arthur érezte, ahogyan a Szent energia átjárja testét, s
mélyen lelkébe ivódik az eszencia. Leírhatatlan béke és bölcsesség járta át a testét akkor. Szinte érezte
Hoar érintését, és ez még jobban megerősítette hitében. Arthur Davis azon a napon felnőtt, és az apró
gyermekből, ki elveszítette szüleit, otthonát és tisztaságát, új esélyt kapott. Egy új út állt előtte, mely
még kikövezetlenül, de egyenesen vezetett a teljesség felé, a papok útjára lépett, Arthur Davis
Tiszteletes lett ezen túl az ő neve.