A KÖRNYEZETVÉDELEM KIALAKULÁSA ÉS TÉVÚTJAI

A környezetvédelem kérdése nem a XX. században merült fel, hiszen már a bronzkori folyamvölgyi
civilizációkban és városállamokban is problémát okozott, hogy hogyan lehet biztosítani a növekvő létszámú
lakosság számára a tiszta ivóvizet, és hogyan lehet megszabadulni a hulladékoktól, valamint az állati és
emberi ürüléktől.
Európában – főleg Angliában és Franciaországban – az ipari forradalmak korában a gőzgépek
megjelenésével és a szén fokozott hasznosításával a probléma egyre súlyosabbá vált. Még a XX. század első
felében is közmondásos volt a „Londoni köd” azaz a füstköd, a „szmog”.
A kérdéssel filozófusok és közgazdászok is foglalkoztak már az 1700-as években. Közismert Jean Jaques
Rousseau (1712 – 1778) jelszava: „Vissza a természethez!” Rousseau szerint azonban ez nem a természet
„eredeti állapotához” való visszatérést jelentette, hiszen azt visszaállítani már nem lehet, azonban meg kell
kísérelni megmenteni azokat a dolgokat, viszonyokat, amelyek még hordozzák, őrzik a természetességet.
Az emberiség jövőjét veszélyeztető másik probléma az erőforrások kimerülése. Thomas Robert Malthus
(1766 –1834) anglikán lelkész és közgazdász elmélete szerint, mivel a népesség gyorsabban növekszik, mint
a megtermelhető élelmiszer mennyiség, ezért az emberiség katasztrófa felé sodródik.
A környezet károsodása, valamint a Föld népességének rohamos növekedése hívta életre a XX. század
utolsó évtizedeiben a mai környezetvédő mozgalmakat. Ezek szerveződését elősegítette a nemzetközi
tekintélyű tudósok által 1968-ban megalakított Római Klub, amely szerint a Föld erőforrásai kimerülőben
vannak, ezért a magas életszínvonal hosszabb távon nem tartható fenn. A Klub által 1971-ben közzétett
Meadows-jelentés a növekedés korlátairól szólt és a „zérus növekedést” javasolta. Az 1972-ben publikált
második tanulmány a gazdag és szegény országok között az egyenlőtlenségek felszámolását tartotta
fontosnak. Az 1974-ben közzétett harmadik tanulmány szerint a problémák megoldásához az egész világra
kiterjedő hatáskörű nemzetközi intézményekre van szükség.
A negyedik tanulmány 1976-ban készült a Nobel díjas Gábor Dénes (1900–1979) közreműködésével, aki
szerint, mivel a tudósok és mérnökök hozták létre azt a fajta mai világot, amely különbözik minden
korábbitól, ezért az ő felelősségük az is, hogy a sorsával törődjenek. Gábor Dénes szerint a megoldást a
szakemberekre érdemes bízni, és nem lelkes laikus aktivistákra, akik nem ismerik megfelelő alapossággal a
természet törvényeit. (Sajnos ezt a tanácsot a mai zöld mozgalmak figyelmen kívül hagyják).
Készült még egy fontos ötödik tanulmány 1977-ben az ugyancsak magyar származású László Ervin
professzor közreműködésével, amely a globális problémák és a társadalmi érdekkonfliktusok közötti
összefüggések morális kérdéseit elemezte.
Sajnos a nemes célokért megalakult „zöld” mozgalmak működését ma már jelentősen befolyásolják az
üzleti érdekek, az aktivisták szakmai felkészültsége hiányos, és a közvélemény is könnyen félrevezethető.
Példaként említhető egy amerikai tiltakozó mozgalom az 1990-es évekből, amely az élelmiszerekben és
üdítő italokban található dihidrogénmonoxid adalékanyag betiltását követelte, mígnem egy középiskolás diák
fel nem világosította a lelkes aktivistákat, hogy: dihidrogénmonoxid = H2O vagyis víz. Egy klímaváltozás
elleni tüntetésen pedig az egyik fő szervező aktivista nem volt képes tudományosan helyes választ adni arra
az egyszerű kérdésre, hogy miért van nyáron meleg és télen hideg.
Idő közben a környezetvédő mozgalmak olyan naggyá fejlődtek, hogy egyes becslések szerint a világon
megtermelt összes GDP rangsorában ma már a környezetvédelmi üzletág foglalja el az ötödik helyet, a
prostitúció, a kábítószer kereskedelem, a hadiipar, és a gyógyszeripar után.

Érdemes ezek után szemügyre venni néhány olyan kérdést, amelyekben az üzleti és/vagy politikai
érdekek mentén megszervezett, és a közvéleményt szándékosan és/vagy tudatlanságból félrevezető zöld
propaganda ellentmond a természettudományos ismereteknek.

„Ha a természetet védjük, a környezetünket védjük”

Ez az állítás főleg azért téves, mert a természetvédelem és a környezetvédelem nem jelenti mindig
ugyanazt. Ha például a Margitszigeten eldob valaki egy félig megevett hamburgert, vét a környezet
tisztasága ellen, de nem vét a természet ellen, hiszen gyorsan elbomló szerves anyagokat dob el, amelyek a
természetben millió tonna számra vannak jelen. Egyes esetekben a környezetvédelem és a természetvédelem
követelményei ütköznek egymással. A Balaton partján tenyésző szúnyogok például természetvédelmi
szempontból hasznosak, mivel a kirajzásukkal hatalmas mennyiségű nitrát szennyezést távolítanak el a
vízből, ezért a szúnyogirtás durva beavatkozás a természet működésébe, miközben élhetőbbé teszi az emberi
környezetet.

1
„Állítsuk helyre a természet eredeti állapotát”
A természetnek nincs „eredeti” állapota. Tíz millió évvel ezelőtt a Kárpát medence hatalmas tó volt,
százezer évvel ezelőtt a pilisi hegyekben vulkánok működtek. Az élő természet maga a szüntelen változás,
amely az embertől függetlenül zajlik, hiszen azt már az ókori görögök is tudták, hogy nem léphetünk kétszer
ugyanabba a folyóba. Ami pedig a hazai környezetet illeti, az túlnyomórészt az emberi munka által
kialakított „mesterséges” környezet. A hazai növény és állat állomány jelentős részét az elmúlt évszázadok
során telepítették be a Kárpát medencébe, vagy tudatos keresztezésekkel tenyésztették ki korábbi fajtákból.
Például a magyar konyha fontos kellékei, a paprika, a paradicsom, a kukorica és a krumpli Amerikából került
át Európába, akárcsak a magyar Alföld jellegzetes növénye, az akácfa, amelyből az ugyancsak külföldről
importált méhek a remek hazai akácmézet készítik. Mindez nem jelenti azt, hogy ökológiai katasztrófa (pl.
vörösiszap kiömlés) esetén nem kell a környezetet helyreállítani. Érdemes azonban arra is gondolni, hogy
egy ökológiai katasztrófa – fizikai értelemben – nem más, mint az entrópia szint lokális növekedése. Azt is
tudjuk, hogy (a termodinamika II. fő tétele alapján) egy rendszer valamely alrendszerének entrópiáját csak
azon az áron lehet csökkenteni, ha más alrendszerekben az entrópia szintet még nagyobb mértékben
megnöveljük. Ezért, ha kiküszöbölünk egy nagy intenzitású lokális környezetterhelést, és ehhez máshonnan
mozgósítunk erőforrásokat, akkor máshol okozunk sokkal nagyobb területen kisebb intenzitású elosztott
környezetterhelést, amelynek együttes hatása azonban átlagosan 3-szorosan nagyobb, mint amit
felszámoltunk. Úgy is mondhatjuk, hogy ilyenkor kamatostól áttoljuk a környezetterhelést egy másik
földrajzi térségbe, többnyire az ún. „fejlődő” országokba, miközben jelentősen fokozzuk az egész bolygóra
vonatkoztatott összesített környezetterhelést, vagyis a globális entrópia szint növekedést.

„A klímaváltozást az emberi tevékenység okozza”

Az elmúlt 100 millió év során számos jelentős klímaváltozás zajlott le, amikor még az emberiség nem
létezett. Volt olyan időszak, hogy több millió évig 15-20 C fokkal volt magasabb az átlagos hőmérséklet,
mint most, és az élőlények nagy része kipusztult. Ha pedig csupán az emberiség szempontjából fontos utóbbi
néhány ezer évre tekintünk vissza, azt látjuk, hogy a kb. 12 ezer évvel ezelőtt befejeződött legutóbbi nagy
jégkorszak óta kisebb-nagyobb kilengésekkel melegedés zajlik. Visszaesések előfordulnak. 1000-1200 évvel
ezelőtt például a levegőben kb. 30-35 százalékkal több volt a széndioxid, mint most, és a Földön az átlagos
közepes hőmérséklet is kb. 1,5 fokkal volt magasabb. Ebben az időben Grönlandon nem volt jég, hanem dús
zöld növényzet borította. Azután következett az ún. középkori kis jégkorszak, amelynek a befejező
stádiumában vagyunk. Egyes szakemberek szerint, ha most is akkora lenne a CO 2 koncentráció, mint a
Honfoglalás idején, kevesebb vegyszerrel lehetne magasabb mezőgazdasági terméshozamokat elérni.

„Az ózonréteg károsodása fokozza az üvegházhatást”

Téves megállapítás. Éppen az ellenkezője igaz. Az ózon mintegy 2000-szer hatékonyabb üvegház hatású
gáz, mint a széndioxid, és normálisnak tekinthető (300-320 Dobson Egység körüli) ózon koncentráció esetén
a sztratoszférában elnyelődő infravörös sugárzás kb. 8%-a ennek köszönhető. Az ózonréteg károsodása azért
baj, mert ilyenkor kisebb hatásfokkal szűri ki a Napból eredő egészségre ártalmas UVB sugárzást.

„Mentsük meg a Földet”

Egykori nagy tudású miskolci professzorom tréfája szerint egyszer egy légy rászállt egy igavonó ökör
szarvára, és büszkén kijelentette: „Szántunk!” Ha a Föld keletkezése óta eltelt időt 24 órának tekintjük, akkor
az emberi civilizáció kialakulása nagyjából az éjfél előtti utolsó másodpercben zajlott le. A Föld nevű bolygó
pályafutása, folyamatos dinamikus változása, átalakulása szempontjából jelentéktelen epizód, hogy –
földtörténeti léptékben – él-e a felszínén néhány másodpercig egy emberiség nevű élőlényfaj. A bolygónkon
olyan hatalmas természetes energiák működnek, amelyekkel az ember nem képes versenyezni. Egy
jelentősebb földrengés vagy cunami percek alatt több ezer atombomba energiáját mozgatja meg, a legutóbbi
izlandi vulkánkitörés pedig annyi üvegház gázt bocsátott ki a légkörbe, ami összemérhető az EU több éves
széndioxid kvótájával.

„Az atomenergia káros emberi találmány, és nem tekinthető természetes energiaforrásnak”

A természetben a nukleáris energia az egyetlen igazi primer energia forrás. Minden egyéb számunkra
hozzáférhető energia ennek származéka. A nap azért sugároz, mert benne termonukleáris fúziós folyamat
zajlik. A Föld belseje pedig azért forró, mert a belsejében évmilliárdok óta nukleáris bomlási folyamatok
működnek. Valamennyi hasznosítható energia eredeti forrása a nukleáris energia, és ezért éppen ezt a
leggazdaságosabb közvetlenül hasznosítani.

2
„Az atomerőművek sugárzása és a lehetséges balesetek veszélyeztetik a lakosságot”
Sugárözönben élünk. Évmilliók óta zúdul ránk a világűrből a kozmikus sugárzás, és naponta szívjuk a
tüdőnkbe a talaj réseiből felszivárgó radioaktív radon gázt. Ionizáló sugárzások nélkül nem alakulhatott
volna ki a Földön élet. Ma már számos egészségügyi felmérés bizonyítja, hogy bizonyos mértékű ionizáló
sugárzásra kifejezetten szükségünk van az egészségünk érdekében, mivel az enyhe sugárzás folyamatosan
stimulálja és ezáltal edzésben tartja az immunrendszert, és képes elpusztítani a kifejlődés kezdeti
stádiumában lévő daganatsejteket. Példaként említhető, hogy Tibet egyes részein kb. egy nagyságrenddel
magasabb a háttérsugárzási szint, mint hazánkban, és azokon a vidékeken gyakorlatilag ismeretlen a
daganatos megbetegedés. Kevesen tudják, hogy a szén is tartalmaz urániumot, és egyéb sugárzó izotópokat.
Egy ezer megawattos hagyományos hőerőmű mintegy 3,5 millió tonna szenet éget el évenként, és a benne
lévő 5-6 tonna körüli radioaktív anyag általában a füstgázokkal a levegőbe kerül. Atomerőművek esetén
azonban a sugárzó hulladékot visszatemetik a föld alá, ahonnan a nukleáris üzemanyagot kibányásztuk. Ez
az oka annak, hogy míg az atomerőművek környékén általában nem mutatható ki magasabb háttérsugárzás,
addig a hőerőművek környékén, sőt még a lakossági szenespincékben is magasabb intenzitás mérhető. Ami a
baleseteket illeti, a helyzet az autó és a repülőgép viszonyához hasonló. Repülőgéppel az autóhoz képest több
ezerszer nagyobb távolságú utakat kell beutazni ahhoz, hogy azonos esélyünk legyen egy halálos balesetre.
Autóbaleset ugyanis naponta tömegesen fordul elő, légi baleset viszont csak ritkán. Atomerőművel több
ezerszer több villamos energiát kell termelni, mint egy hagyományos hőerőműben ahhoz, hogy azonos esély
legyen azonos számú áldozatra. Ha összeszámoljuk az eddig előfordult nukleáris balesetek összes
áldozatainak számát, az kevesebb, mint ahányan egyetlen hónap alatt a Földön közlekedési balesetben
veszítik el az életüket.

„Használjunk megújuló energiákat”

A természetben nem létezik megújuló energia. Az energia nem újul meg, legfeljebb a megjelenési
formáját tekintve átalakul. Az energia megmaradásának törvénye szerint – beleértve a tömegek formájában
jelenlévő energiákat is – a ősrobbanás óta a világegyetemben az összes energia mennyisége változatlan. A
Nap is csak addig sugároz felénk energiát, amíg el nem fogy a benne lévő nukleáris üzemanyag. Szerencsére
addig még van hátra pár milliárd év, úgy hogy a központi energiaadó égitestünk alighanem jócskán túl fogja
élni az emberiséget.

„A környezetbarát zöld energia olcsó, hiszen a szél ingyen fúj és a Nap ingyen süt”
Villamos energia termelés esetén a költségek nagyobb részét nem a primer energiahordozó ára teszi ki,
hanem az a technológiai folyamat, amely abból megfelelő feszültségű és frekvenciájú villamos energiát állít
elő, és juttatja el a fogyasztóhoz olyankor, amikor arra szükség van (és nem olyankor, amikor például éppen
fúj a szél). Az is kérdéses, hogy az ilyen meglehetősen költséges energia termelés mennyire tekinthető
környezetbarátnak. Az okozott környezetterhelés és káros anyag kibocsátás az erőmű teljes életciklusára
vonatkoztatva értékelhető. Ennek során figyelembe kell venni a beruházás, az üzemeltetés és karbantartás,
valamint az élettartam lejárta után leselejtezésre kerülő eszközökben található veszélyes hulladékok
ártalmatlanítása során fellépő környezetterhelést, és ezt kell elosztani az élettartam alatt megtermelt hasznos
villamos energiával. Ilyenkor kiderülhet, hogy a „zöld” energia nem is olyan nagyon „zöld”. Ha persze a
technológiát külföldről vásároljuk, akkor a környezetterhelés az exportáló országban jelentkezik, és mi
továbbra is „zöldek” maradunk, globális szinten azonban az egyenleg mégis negatív lehet.

„Védjük meg a természetet az emberrel szemben”

Régi probléma, hogy meg kell-e védeni a tigrist az emberrel szemben, vagy inkább az embert kell
megvédeni a tigrissel szemben. Hiszen a tigris is része a természetnek, joga van élni és táplálkozni. És ha
történetesen csupán egy arra tévedő turista kínálkozik uzsonnára, nem válogathat. Sajnos a természet
működése során az élőlények a létért folyó küzdelemben más élőlényeket fogyasztanak el táplálékként, és
kölcsönösen felfalják egymást. Mintegy kettő és fél ezer évvel ezelőtt egy bizonyos Sákhjamuni Buddha
nevű indiai bölcs többek között ezt a tényt is figyelembe vette, amikor azt tanította, hogy a teremtett világban
minden élőlény szükségszerű sorsa a szenvedés.

„A vízlépcsők károsítják a természetet”

Van amelyik károsítja, van amelyik nem károsítja. Van olyan is, amely azzal okoz kárt, ha nem működik.
A nagymarosi vízlépcső elleni fő érv például az volt, hogy a rá telepítendő vízerőmű csúcsra járatása esetén a
4 méteres vízszint ingadozás ökológiai kárt okoz. Budapestnél és a Dunakanyarban azonban a természetes
vízszint ingadozás vízlépcső nélkül meghaladja a 8 métert. Ha pedig az erőmű nem csúcsüzemben működik,

3
a vízszint ingadozás csaknem teljesen kiküszöbölhető. A Bős/Gabcikovo vízerőmű elleni tiltakozás fő érve
pedig az volt, hogy „a Duna elterelése” károsítja a Szigetköz élővilágát. A természeti károk elkerülése
érdekében azonban Dunakilitinél megépült egy duzzasztómű, amelynek a segítségével lehetett volna
optimálisan szabályozni a régi Dunaágba kerülő víz mennyiségét. Hogy a zöld mozgalmak által megjósolt
ökológiai kár mégis bekövetkezzen, megakadályozták a megépült duzzasztómű üzembe helyezését, hogy
azután ki lehessen jelenteni: „Ugye megmondtuk!” Vannak országok, ahol ha egy mozgalom (állítólagos)
szakértője a közvélemény tudatos félrevezetésével hozzájárul egy jelentős ökológiai kár kialakulásához, az
illetőt börtönbe csukják. Nálunk az ilyen magatartásért akár Kossuth Díj is odaítélhető.

„Őseink bölcsebbek voltak mint mi, és nem akarták átalakítani a természetet”

Ez részben igaz. Az őseink valóban bölcsebbek voltak, mint a mai környezetvédők. Éppen ezért jöttek rá,
hogy érdemes a természet működésébe pozitív módon beavatkozni. Az emberisség fejlődésében döntő
fordulatot jelentő bronzkori nagy folyamvölgyi (sumer, babiloni, Nílus völgyi, Indus völgyi, Sárga Folyam
völgyi, stb.) civilizációk úgy alakultak ki, hogy megtanultak bánni a vízzel, és a folyók szabályozásával, a
hajózás fejlesztésével, öntöző csatornák építésével virágzó mezőgazdaságot hoztak létre az eredeti
félsivatagos területeken.

A fentebb felsorolt példák csupán szemelvények az üzleti és/vagy politikai érdekek mentén
megszerveződött zöld mozgalmak dilettantizmusához. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az emberiség nincs
kitéve jelentős kockázatoknak, és a környezetvédők jelentős részének jó szándékát sem lehet
megkérdőjelezni. Azonban érdemes azt is figyelembe venni, hogy a valódi kockázatok általában nem ott
vannak, ahol a leghangosabban tüntetnek.
Az igazi kockázatot ugyanis nem az alig befolyásolható éghajlat változás, hanem inkább az emberiség
létszámának növekedése jelentheti. Az elmúlt 100 év alatt a Földön a népesség csaknem a négyszeresére
növekedett, miközben az egy főre számított erőforrás felhasználás és környezetterhelés nagyjából
megduplázódott, és közben a városok és közlekedési útvonalak terjeszkedése miatt a mezőgazdasági
termelésre alkalmas szántóföldek területe folyamatosan csökken. Ráadásul a termőterület egyre nagyobb
részét élelmiszerek termelése helyett bio üzemanyagok előállításához hasznosítják.
Sajnos a hazai zöld mozgalmak egyik legsiralmasabb eredménye a korábban világhírű magyar vízügyi
szolgálat szétverése, amelynek egyik következménye az a mérhetetlen dilettantizmus, ahogyan a legutóbbi
árvíz elhárítása zajlott, Nem akadt ugyanis egyetlen szakember sem, akit tudta volna, hogy műanyagból
készült homokzsákokkal nem szabad gátat magasítani, mert a műanyag víz hatására csúszóssá válik, és a gát
átszakad.
A két világháború közötti időszak a hajózás szempontjából nagyon sikeres volt a magyar mérnökök
számára, akik kidolgozták és megvalósították a Duna-tengerhajózás műszaki megoldásait, amelyeket azután
átvettek és tovább fejlesztettek több nyugat-európai országban. Az utóbbi évtizedekben azonban – éppen a
fundamentalista zöldeknek köszönhetően – a hazai hajóépítés megszűnt, a hajóflotta tönkrement, leépült. Az
egyik következmény, hogy Magyarország mezőgazdasági (főleg gabona) exportjának jelentős részét vasúton
és kamionokkal hordjuk tengeri kikötőkhöz, és óriási nagyságrendű a hazánkon áthaladó árufuvarozó
tranzitforgalom is. Márpedig tömeg árúk szállítása esetén vasúton kb. 10-szer, kamionnal kb. 100-szor
nagyobb az egy tonnakilométerre vetített környezetterhelés, mint amekkora vízi szállítással lenne.
Sajnos a helyzet az egész EU-ban hasonló, hiszen a természettudományosan képzetlen zöld dilettánsok ott
vannak minden ország törvényhozásában, a közigazgatásban, a tudományos életben, az oktatásban, a
tömegmanipulációs médiában. Könnyen lehet, hogy a szélsőségesen liberális, elöregedő, fejlődésre egyre
inkább képtelen európai civilizáció pusztulását nem a globális melegedés okozza majd, hanem az
ultraradikális zöld mozgalmak.

Budapest, 2011. április

Dr. Héjjas István