Közgazdaságtan (E) Kozgazjegyzet

TARTALOMJEGYZÉK
TARTALOMJEGYZÉK........................................................................................................................................1
ELSŐ RÉSZ: BEVEZETÉS...................................................................................................................................5
ELSŐ RÉSZ: BEVEZETÉS...................................................................................................................................5

I. FEJEZET: A GAZDASÁGTAN ALAPFOGALMAI..................................................................................................................5
I. FEJEZET: A GAZDASÁGTAN ALAPFOGALMAI..................................................................................................................5
1. Gazdálkodás, gazdaság.................................................................................................................................5
1. Gazdálkodás, gazdaság.................................................................................................................................5
1.1. A gazdálkodás fogalma...........................................................................................................................5
1.2. Szükségletek és javak.............................................................................................................................6
1.3. Termelés, termelési tényezők.................................................................................................................7
1.4. A gazdálkodás – választás .....................................................................................................................8
1.5. A termelési lehetőségek határa...............................................................................................................8
2. A gazdaságtan alapkérdései........................................................................................................................10
2. A gazdaságtan alapkérdései........................................................................................................................10
3. A gazdaság alapegységei............................................................................................................................10
3. A gazdaság alapegységei............................................................................................................................10
3.1. A háztartás............................................................................................................................................11
3.2. Üzleti szervezet (vállalat).....................................................................................................................11
3.3. Az állam (kormányzat).........................................................................................................................12
4. A gazdasági tevékenységek összehangolása, a gazdasági koordináció......................................................12
4. A gazdasági tevékenységek összehangolása, a gazdasági koordináció......................................................12
4.1. Specializáció és munkamegosztás........................................................................................................12
4.2. A gazdasági koordináció alaptípusai....................................................................................................13
II. FEJEZET: PIACGAZDASÁGI ALAPFOGALMAK...............................................................................................................15
II. FEJEZET: PIACGAZDASÁGI ALAPFOGALMAK...............................................................................................................15
1. A piac és a piaci szereplők..........................................................................................................................15
1. A piac és a piaci szereplők..........................................................................................................................15
1.1. A piac elemei........................................................................................................................................15
1.2. Piaci szereplők......................................................................................................................................15
2. A kereslet és a kínálat függvényszerű ábrázolása.......................................................................................17
2. A kereslet és a kínálat függvényszerű ábrázolása.......................................................................................17
3. A Marshall-kereszt......................................................................................................................................18
3. A Marshall-kereszt......................................................................................................................................18
4. Az árak gazdasági szerepe..........................................................................................................................19
4. Az árak gazdasági szerepe..........................................................................................................................19
AZ ÁR LEGFONTOSABB GAZDASÁGI FUNKCIÓI A KÖVETKEZŐK .........................................................................................19
5. A piaci verseny jellege, piaci formák..........................................................................................................20
5. A piaci verseny jellege, piaci formák..........................................................................................................20
5.1. A tökéletes versenypiac jellemzői........................................................................................................20
5.2. A monopolpiac jellemzői......................................................................................................................21
6. Alapvető piacok...........................................................................................................................................22
6. Alapvető piacok...........................................................................................................................................22
MÁSODIK RÉSZ: MIKROGAZDASÁGI ISMERETEK................................................................................23
MÁSODIK RÉSZ: MIKROGAZDASÁGI ISMERETEK................................................................................23

III. FEJEZET: A TERMÉKPIAC KERESLETI OLDALA; A FOGYASZTÓI MAGATARTÁS ELEMZÉSE.....................................................23
III. FEJEZET: A TERMÉKPIAC KERESLETI OLDALA; A FOGYASZTÓI MAGATARTÁS ELEMZÉSE.....................................................23
1. A termékpiac szereplői és jelenségei...........................................................................................................23
1. A termékpiac szereplői és jelenségei...........................................................................................................23
2. Fogyasztói magatartás és kereslet..............................................................................................................25
2. Fogyasztói magatartás és kereslet..............................................................................................................25
2.1. A hasznosság elmélete..........................................................................................................................25
2.2. A hasznosság mérhetősége...................................................................................................................26
2.3. A fogyasztói döntés optimalizálása......................................................................................................27
2.4. Közömbösségi görbe és költségvetési egyenes....................................................................................28
2.5. A jövedelem és az ár hatása a keresletre..............................................................................................32
3. A piaci kereslet rugalmassága....................................................................................................................33
3. A piaci kereslet rugalmassága....................................................................................................................33
Negatív a kereslet kereszt-árrugalmassága az olyan termékek esetében, amelyek a fogyasztásban egymást
kiegészítik. Ha például nő a benzin ára, csökken a személygépkocsik kereslete, ha nő a háztartási fűtőolaj
ára, csökken az olajkályhák iránti kereslet.....................................................................................................35
Nulla a kereslet kereszt-árrugalmassága a fogyasztásban egymástól független termékek esetében..............35
IV. FEJEZET: A TERMÉKPIAC KÍNÁLATI OLDALA.............................................................................................................36
IV. FEJEZET: A TERMÉKPIAC KÍNÁLATI OLDALA.............................................................................................................36
1. Üzleti szervezet – üzleti vállalkozás - vállalat............................................................................................36
1. Üzleti szervezet – üzleti vállalkozás - vállalat............................................................................................36
1.1. Vállalati célok.......................................................................................................................................37
2. A vállalati gazdálkodás alapfogalmai.........................................................................................................38
2. A vállalati gazdálkodás alapfogalmai.........................................................................................................38
2.1. A vállalat költségei...............................................................................................................................38
2.2. Bevétel és profit...................................................................................................................................39
3. A termelés mikroökonómiája ......................................................................................................................40
3. A termelés mikroökonómiája ......................................................................................................................40
3.1. Időtávok a mikroöknómiában...............................................................................................................40
3.2. A rövid távú termelési függvény..........................................................................................................42
3.3. Rövid távú költségfüggvények.............................................................................................................44
4. A kínálat meghatározódása rövid távon.....................................................................................................46
4. A kínálat meghatározódása rövid távon.....................................................................................................46
4.1. A kompetitív vállalat kínálatának alakulása.........................................................................................47
4.2. A monopolvállalat kínálata...................................................................................................................48
V. FEJEZET: A TERMELÉSI TÉNYEZŐK PIACA..................................................................................................................51
V. FEJEZET: A TERMELÉSI TÉNYEZŐK PIACA..................................................................................................................51
1. A termelési tényezők csoportosítása...........................................................................................................51
1. A termelési tényezők csoportosítása...........................................................................................................51
2. Az erőforrások keresletének és kínálatának főbb összefüggései.................................................................52
2. Az erőforrások keresletének és kínálatának főbb összefüggései.................................................................52
2.1. A termelési tényezők kereslete.............................................................................................................52
2.2. A termelési tényezők kínálata...............................................................................................................53
3. Munkapiac...................................................................................................................................................53
3. Munkapiac...................................................................................................................................................53
3.1. A munkakínálat.....................................................................................................................................54
3.2. A munkakereslet...................................................................................................................................55
3.3. A bérek alakulása..................................................................................................................................55
4. A tőkepiac....................................................................................................................................................56
4. A tőkepiac....................................................................................................................................................56
4.1. Pénz- és értékpapírpiac.........................................................................................................................57
4.2. Kamat, kamatláb...................................................................................................................................57
5. Tőkebefektetések értékelése - vagyonértékelés...........................................................................................58
5. Tőkebefektetések értékelése - vagyonértékelés...........................................................................................58
5.1. Az idő szerepe, jövőérték, jelenérték...................................................................................................59
AHOL: T = AZ ÉVEK SZÁMA,.........................................................................................................................59
5.2. Vagyonértékelés....................................................................................................................................60
6. A földjáradék...............................................................................................................................................61
6. A földjáradék...............................................................................................................................................61
6.1. A föld ára..............................................................................................................................................61
7. A vállalkozó mint termelési tényező............................................................................................................62
7. A vállalkozó mint termelési tényező............................................................................................................62
7.1. A vállalkozói szolgáltatás díja..............................................................................................................62
8. A jövedelmek elosztása................................................................................................................................62
8. A jövedelmek elosztása................................................................................................................................62
VI. FEJEZET: KÖZÉRDEK ÉS PIAC; PIACI KUDARCOK......................................................................................................64
VI. FEJEZET: KÖZÉRDEK ÉS PIAC; PIACI KUDARCOK......................................................................................................64
1. A tevékenységek egyéni és társadalmi megítélésének különbözősége........................................................64
1. A tevékenységek egyéni és társadalmi megítélésének különbözősége........................................................64
1.1. Az egyéni döntéshozók ítéletein alapuló haszonelvű piac működése..................................................64
1.2. Az egyéni és a társadalmi megítélés különbsége.................................................................................65
2. A közjavak...................................................................................................................................................66
2. A közjavak...................................................................................................................................................66
2.1. Tiszta magánjavak, tiszta közjavak és átmeneti megoldások...............................................................66
2.2. A közjavak kereslete és kínálata...........................................................................................................67
3. Az externális hatások..................................................................................................................................68
3. Az externális hatások..................................................................................................................................68
3.1. Az externáliák fogalma, csopoortosításuk............................................................................................68
3.2. Az externális hatások internalizálásának lehetőségei...........................................................................69
3.3. Az externális hatások minősített esete: a környezetszennyezés...........................................................70
HARMADIK RÉSZ: MAKROGAZDASÁGI ISMERETEK...........................................................................71
HARMADIK RÉSZ: MAKROGAZDASÁGI ISMERETEK...........................................................................71

VII. FEJEZET: MAKROGAZDASÁGI ALAPÖSSZEFÜGGÉSEK.................................................................................................71
VII. FEJEZET: MAKROGAZDASÁGI ALAPÖSSZEFÜGGÉSEK.................................................................................................71
1. A makroökonómia tárgya............................................................................................................................71
1. A makroökonómia tárgya............................................................................................................................71
2. Alapfogalmak és összefüggések..................................................................................................................72
2. Alapfogalmak és összefüggések..................................................................................................................72
2.1. Alapfogalmak.......................................................................................................................................72
2.2. Aggregált kínálat és aggregált kereslet.................................................................................................74
2.3. Gazdasági szférák.................................................................................................................................74
2.4. A kétszereplős makrogazdasági körforgás...........................................................................................75
3. A makrogazdasági tevékenységek számbavétele.........................................................................................76
3. A makrogazdasági tevékenységek számbavétele.........................................................................................76
3.1. Az SNA rendszer mutatói.....................................................................................................................76
3.2. A nemzeti kibocsátás és a nettó gazdasági jólét (NEW)......................................................................79
VIII. FEJEZET: PÉNZ – PÉNZÜGYI SZFÉRA - INFLÁCIÓ....................................................................................................81
VIII. FEJEZET: PÉNZ – PÉNZÜGYI SZFÉRA - INFLÁCIÓ....................................................................................................81
1. A pénzügyi rendszer működése....................................................................................................................81
1. A pénzügyi rendszer működése....................................................................................................................81
1.1. A pénz...................................................................................................................................................81
1.2. A pénz funkciói.....................................................................................................................................81
1.3. A modern pénz – hitelpénz...................................................................................................................82
1.4. A pénzügyi szféra részterületei.............................................................................................................82
1.5. A pénzteremtés – hitelnyújtás...............................................................................................................84
2. Az infláció...................................................................................................................................................85
2. Az infláció...................................................................................................................................................85
2.1. Az infláció fogalma..............................................................................................................................86
2.2. Az infláció fajtái...................................................................................................................................86
2.4. Az infláció motívumai..........................................................................................................................87
2.5. Az infláció megfékezésének eszközei..................................................................................................88
IX. FEJEZET: MUNKAPIAC – MUNKANÉLKÜLISÉG..........................................................................................................90
IX. FEJEZET: MUNKAPIAC – MUNKANÉLKÜLISÉG..........................................................................................................90
1. A makroszintű munkapiac...........................................................................................................................90
1. A makroszintű munkapiac...........................................................................................................................90
1.1. A munka kereslete................................................................................................................................90
1.2. A munka kínálata..................................................................................................................................91
1.3. A munkapiaci egyensúly.......................................................................................................................92
2. A munkanélküliség......................................................................................................................................93
2. A munkanélküliség......................................................................................................................................93
2.1. A munkanélküliség fogalma, mérése....................................................................................................94
2.2. A munkanélküliség típusa.....................................................................................................................94
3. A munkanélküliség és az infláció................................................................................................................95
3. A munkanélküliség és az infláció................................................................................................................95
3.1. A munkanélküliség természetes rátája..................................................................................................95
3.2. A Phillips-görbe....................................................................................................................................95
X. FEJEZET: MAKROGAZDASÁGI EGYENSÚLY; CIKLIKUSSÁG, GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS.........................................................98
X. FEJEZET: MAKROGAZDASÁGI EGYENSÚLY; CIKLIKUSSÁG, GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS.........................................................98
1. A makrogazdasági egyensúly......................................................................................................................98
1. A makrogazdasági egyensúly......................................................................................................................98
1.1. A gazdasági egyensúly fogalma...........................................................................................................98
1.2. Az aggregált kínálat..............................................................................................................................98
1.3. Az aggregált kereslet............................................................................................................................99
1.4. A gazdasági egyensúly klasszikus és keynesi értelmezése.................................................................100
2. A konjunktúraciklusok...............................................................................................................................103
2. A konjunktúraciklusok...............................................................................................................................103
2.1. A konjunktúraciklusok csoportosítása ...............................................................................................103
2.2. A klasszikus gazdasági ciklus szakaszai.............................................................................................104
2.3. A ciklikusság okai...............................................................................................................................105
3. A gazdasági növekedés..............................................................................................................................106
3. A gazdasági növekedés..............................................................................................................................106
3.1. A gazdasági növekedés fogalma és mérése........................................................................................106
3.2. A gazdasági növekedés forrása és korlátai.........................................................................................106
3.3. A gazdasági növekedés típusai...........................................................................................................107
XI. FEJEZET: AZ ÁLLAM SZEREPE A MODERN GAZDASÁGBAN.........................................................................................109
XI. FEJEZET: AZ ÁLLAM SZEREPE A MODERN GAZDASÁGBAN.........................................................................................109
1. Az állam gazdasági szerepvállalása..........................................................................................................109
1. Az állam gazdasági szerepvállalása..........................................................................................................109
1.1. A fiskális politika................................................................................................................................110
1.2. A monetáris politika............................................................................................................................111
2. A gazdaságpolitika....................................................................................................................................113
2. A gazdaságpolitika....................................................................................................................................113
2.1. A költségvetés.....................................................................................................................................114
3. Az adóztatás alapkérdései.........................................................................................................................115
3. Az adóztatás alapkérdései.........................................................................................................................115
A gazdaságtan alapfogalmai
ELSŐ RÉSZ: Bevezetés
I. fejezet: A gazdaságtan alapfogalmai
1. Gazdálkodás, gazdaság
A hétköznapi életben gyakran használjuk a gazdálkodás kifejezést, de ritkán gondolkodunk

azon, vajon mit is jelent ez a fogalom. A családi költségvetés elkészítése is gazdálkodást
jelent: el kell dönteni, hogy a rendelkezésre álló pénzből (jövedelemből) mire mennyit
költsünk. Vannak bizonyos korlátaink – ebben az esetben a család jövedelme – és
természetesen vannak bizonyos céljaink, amelyeket csak ebből a pénzből tudunk
megvalósítani. Ha minden célunkat korlátlanul megvalósíthatnánk, ha minden
szükségletünket korlátlanul kielégíthetnénk, akkor nem kellene törnünk a fejünket gazdál-
kodási problémákon. Mivel azonban igényeink rendszerint tágabbak, mint amire a
jövedelmünkből telik, ezért a jövedelemmel gazdálkodni kell. Ilyenkor arra törekszünk, hogy
a döntésünket meghatározó szűk – de legalábbis korlátozott – feltételek között a számunkra
lehető legkedvezőbb megoldást válasszuk.
A vállalkozó ugyancsak gazdálkodik: van bizonyos pénze, eszközei, amelyekkel ő is
bizonyos célokat akar elérni. A vállalkozó célja a haszon, a profit. Ennek érdekében a
rendelkezésére álló eszközöket úgy akarja felhasználni, hogy – az adott korlátok között – a
lehető legnagyobb haszonra, profitra tegyen szert. Ennek érdekében igyekszik olyan terméket,
szolgáltatást eladni, amire van kereslet, amit magas áron tud eladni, és természetesen
igyekszik a költségeit is csökkenteni. Ő is gazdálkodik tehát, eszközeit és pénzét igyekszik a
számára lehető legkedvezőbben felhasználni. Ha profitját semmi nem korlátozná, nem volna
szüksége arra, hogy gazdálkodjon.
Ha jól belegondolunk, az emberiség egészen a fentiekhez hasonló módon gazdálkodik: a
világon nem áll rendelkezésre annyi termék és szolgáltatás, hogy minden ember korlátlanul
kielégíthesse igényeit. Ezért a rendelkezésünkre álló természeti tényezőket, tőkét és munkát
úgy kell felhasználnunk, hogy abból a tehető legjobb eredmény szülessen, vagyis a legtöbb
ember számára a lehető legtöbb terméket tudjuk biztosítani.
Mindebből már megpróbálhatjuk meghatároznia a gazdálkodás fogalmát! Akkor
gazdálkodunk, ha céljaink elérésében korlátokkal találjuk szembe magunkat, és ezért
különböző problémákat kell megoldani. El kell dönteni, hogy mely igényünket tartjuk a
legfontosabbnak, és melyek kevésbé fontosak, el kell dönteni, hogy mindenből egy kicsit
akarunk-e vagy esetleg néhány igényt elégítsünk csak ki, de azt a legteljesebb mértékig.
1.1. A gazdálkodás fogalma
A gazdaság a társadalom anyagi létszférája, az anyagi javak és szolgáltatások elő-

állításával, elosztásával, forgalmával és fogyasztásával összefüggő jelenségek és
kölcsönhatások összessége. A gazdasági tevékenységeknek két végpontjuk van: a javak és
szolgáltatások előállítása, a termelés és ezek végső felhasználása, a fogyasztás. A fogyasztás
az emberi lét fenntartásának nélkülözhetetlen előfeltétele, fogyasztás nélkül nincs élet.
-5-
Az embert az anyagi javak és szolgáltatások iránti belső hiányérzete sarkallja fogyasztásra.
Ezt az állandóan újrakeletkező, véglegesen soha ki nem elégíthető belső hiányérzetet
szükségletnek nevezzük.
A termelés során jön létre a termék és a szolgáltatás. Az elosztás azokat a mozzanatokat
tartalmazza, amelyek a fogyasztásra kerülő termékek és szolgáltatásokból való részesedést
meghatározzák. Így az elosztás határozza meg a jövedelmeket, amelyből fogyaszthatunk, de
az elosztástól függ az is, hogy a rendelkezésre álló eszközöket és munkát hogyan, milyen
célra használják fel. A csere biztosítja, hogy a gazdaság szereplői hozzájussanak a számukra
szükséges termékekhez és szolgáltatásokhoz. Végül a fogyasztás során válik valóra a
gazdasági tevékenység célja, a szükségletkielégítés. A fogyasztás az egész gazdasági élet
kiindulópontja és végpontja, a gazdasági tevékenység indítéka.
A gazdasági élet így egy folyamatos tevékenység, hiszen a szükségletek is állandóan
ismétlődnek. A fenti meghatározás azonban nagyon tág, a közgazdaságtan nem foglalkozik
mindazokkal a folyamatokkal, amelyek a gazdasági életben végbemennek. .A fogalom
szűkítéséhez, pontosításához előbb vizsgáljuk meg, mivel tudják az emberek szükségleteiket
kielégíteni!
Az emberek szükségleteiket termékekkel (javakkal) és szolgáltatásokkal elégítik ki,
amelyeket valakiknek létre kell hozniuk. Napjainkban alig van olyan szükségletünk, amelyet a
természetben készen talált dolgokkal tudunk kielégíteni. Ha mindent készen találnánk a
természetben, nem volna szükség gazdálkodásra, gazdaságra.
1.2. Szükségletek és javak
A szükséglet az egyén és a közösség szubjektív hiányérzete, életfeltételeinek elsa-

játítása iránti belső igény.
A szükséglet tehát egyrészt az emberi lét fenntartásához szükséges javak, szolgáltatások,
tevékenységek iránti igény, másrészt olyan hiányérzet, amely motiválja is az embert a
hiányérzet megszüntetésére. Az emberi tevékenységek végső, legbelsőbb mozgatója a
szükségletek minél magasabb szintű kielégítésére való tudatos törekvés.
Az emberi élettevékenység fajtái igen szerteágazóak. Ennek megfelelően szükségletei is
sokfélék. Beszélünk élettani (biológiai), kulturális, szociális, egészségügyi, esztétikai, eszmei-
ideológiai, politikai, etikai stb. szükségletekről. A közgazdaságtan elsősorban a gazdasági
tevékenységekkel összefüggő anyagi (gazdasági) szükségletekkel és azok
kapcsolatrendszerével foglalkozik.
A gazdasági szükségletek kielégítésének eszközei a javak, a szükségletkielégítés
mozzanata pedig a fogyasztás.
A szükségletkielégítésre alkalmas javak egy részét a természet készen, közvetlenül
fogyasztható állapotban és korlátlanul nyújtja az emberiség számára. Ilyen például a levegő, a
napfény, a forrásvíz, a vadon termő növények és állatok sokasága. Ezeket a nem emberi
munkával előállított, természet adta javakat nevezzük szabad javaknak. A szabad javak
korlátlansága és „szabad" mivolta napjainkra igencsak viszonylagossá vált. Az emberiség
környezetromboló képessége saját biológiai létfeltételeinek az elpusztítását is lehetővé teszi.
A szükségletek túlnyomó többségének kielégítése nem szabad javakkal, hanem a termelés
során előállított termékekkel történik, amelyeket összefoglaló néven gazdasági javaknak
-6-
nevezünk. Tágabb értelemben az anyagi és a nem anyagi szolgáltatásokat is gazdasági
javaknak tekintjük.
A szolgáltatások növekvő szerepet töltenek he a modern gazdaságban. Két nagy
csoportjuk van: az anyagi jellegű és a nem anyagi jellegű szolgáltatások. Az anyagi jellegű
szolgáltatások körébe soroljuk például a termékek fogyasztóhoz való eljuttatását, szállítását,
raktározását, megóvását, csomagolását. A nem anyagi szolgáltatások esetében nem termék,
hanem valamilyen tevékenység közvetlenül elégít ki emberi szükségletet. Ilyen például az
oktatás, a kultúra, az egészségügy, az adminisztratív jellegű tevékenység.
A modern közgazdaságtan aszerint is megkülönbözteti a gazdasági javakat, hogy egyéni
(magán) - vagy közcélú (közösségi) szükségleteket elégítenek-e ki. Magánjavak
(magánjószágok) azok a javak, amelyeket az egyének fogyasztanak el (pl. a kenyér), és ha
egyvalaki elfogyasztotta, más nem fogyaszthatja el ugyanazt a jószágot. A magánjavak
fogyasztásából egyesek kiszorulhatnak, így azokért versengés folyik a fogyasztók között.
Közjavak (közjószágok) azok a javak, amelyek egy ország (vagy város) minden lakosának
rendelkezésére állnak, senki sem zárható ki a használatukból, vagyis csak kisebb-nagyobb
közösség fogyaszthatja el. Ilyenek például a honvédelem, a közbiztonság, a közvilágítás
vagy a járványmegelőző hálózat.
A gazdasági javaknak a közgazdaságtan szempontjából két fontos tulajdonságuk van: a
hasznosság és a szűkösség.
A hasznosság a javak azon tulajdonságainak összessége, amelyek valamilyen szükséglet
kielégítésére alkalmassá teszik őket (pl. a ruha melegít, az élelmiszer megszünteti az éhséget,
a zene kulturális igényeket elégíti ki).
A szűkösség pedig azt jelenti, hogy a szükségletkielégítésre alkalmas javak túlnyomó
többsége (elsősorban a gazdasági javak, de ma már egyre növekvő mértékben a szabad javak
is) a szükségletekhez képest korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre.
1.3. Termelés, termelési tényezők
A gazdasági jevek nem állnak szabadon és korlátlanul az emberiség rendelkezésére, elő

kell állítani, meg kell teremteni őket. A termelés tehát emberi szükségletek kielégítésére
alkalmas javak előállításának folyamata. Tágabb értelemben a termelés mint
újratermelés a javak előállításán túl magába foglalja a javak elosztását, forgalmazását és
végső felhasználását, azaz elfogyasztását is.
A termeléshez termelési tényezőket kell felhasználni. Termelési tényezőknek nevezzük
a javak és szolgáltatások előállítása során felhasznált gazdasági erőforrásokat. A
közgazdaságtan négy alapvető termelési tényezőt különböztet meg, ezek:
- A munka mint a munkaerő kifejtése. Munkaerőn az ember szellemi és fizikai
képességeinek összességét értjük, amelyeket a termelési tevékenység során felhasznál;
- a föld és az egyéb természeti tényezők (vizek, erdők, bányakincsek stb.), amelyek
természetes formájukban al kalmasak termelési célokra;
- a tőkejavak, mindazok a termeléssel létrehozott eszközök, gépek, épületek,
felszerelések, alkatrészek, energia stb., amelyeket a termelésben használnak fel;
-7-
- a vállalkozó mint termelési tényező, amely abban különbözik a közönséges
munkaerőtől, hogy feladata az összes termelési tényező egységbe szervezése,
irányítása.
A felsorolásból és mindennapi tapasztalatainkból is tudjuk, hogy a szűkösség nemcsak a
szükségletkielégítésre alkalmas javakra, hanem a javak előállításához nélkülözhetetlen
termelési tényezőkre is igaz.
1.4. A gazdálkodás – választás
A termelési tényezők, erőforrások szűkössége behatárolja a termelési lehetőségeket. Így

állandó ellentmondás keletkezik a (lényegében korlátlan) szükségletek, és az anyagi javak
szűkössége között. Ez az, ami az egyént, a társadalmi csoportot és az egész társadalmat
gazdálkodásra kényszeríti.
Gazdálkodáson a termelési erőforrások és javak céltudatos felhasználását értjük,
aminek eredményeként a szükségletek a lehető legmagasabb fokon elégíthetők ki.
A gazdálkodás választások és döntések sorozatából áll. A választás kényszere a
szűkösségből, lehetősége pedig a javak és a gazdasági erőforrások alternatív felhasz-
nálhatóságából adódik. Nem kerülheti e1 figyelmünket az a tény, hogy döntéseink túlnyomó
többségénél előnyök és hátrányok, haszon és áldozat egyaránt velejárója elhatározásunknak.
Ha korlátozott jövedelmünket szórakozásra költjük, nem tudunk lakást vásárolni. Ha
építkezünk, le kell mondanunk a kellemes külföldi utazásokról. Minden példánál látjuk, hegy
az egyik szükséglet kielégítése kedvéért le kell mondanunk egy másikról. Hogy elérjünk
valamilyen hasznot, fel kell áldoznunk egy másikat. Nincs ez másképpen a gazdasági
erőforrások felhasználásánál sem. A munkát, a földet, a tőkét, de a vállalkozókészséget is sok-
féleképpen lehet hasznosítani. Ezek közül is választani kell, és ennek során is mérlegelni kell
minden lehetőség előnyét és hátrányát. Az egyik alternatíva választása egy vagy több másikról
való lemondást, annak feláldozását jelenti.
Jegyezzük meg jól: mindennek ára van! – és ez nemcsak gazdasági döntéseinknél igaz.
Haszonáldozatról vagy feláldozott haszonról, alternatív költségről (haszon-lehetőség
költség) minden döntésnél beszélhetünk. A gazdaságiban ezt ki lehet, és ki is kell számítani!
A feláldozott haszon vagy alternatív költség az a jelenség, hogy valamely dolog
(élvezet, haszon) megszerzése más dolgok feláldozásával jár.
A gazdálkodás ennélfogva szükségleteink rangsorolását is jelenti egy adott időben, de
jelenti azok időbeni sorba állítását is. Az idő figyelembevétele vezet a takarékosság
fogalmához, amely azt jelenti, hogy a rendelkezésünkre álló erőforrások felhasználásánál,
javaink elfogyasztásánál nemcsak jelenlegi, hanem a jövőben kielégítendő szükségleteinkre is
tekintettel vagyunk.
1.5. A termelési lehetőségek határa
A gazdálkodásban megnyilvánuló választási és döntési kényszert jól szemlélteti a termelési

lehetőségek határgörbéje. Ez természetesen egy leegyszerűsített elméleti modell, amely
azonban kiválóan alkalmas a szűkösség viszonyai közötti gazdálkodás szemléltetésére.
-8-
Nézzük a következő számszerű példát (1.1. táblázat), és ábrázoljuk is egy koordináta-
rendszerben (1.1. ábra).
1.1. táblázat: Termelési lehetőségek határgörbéje
1.1. ábra: A termelési lehetőségek határgörbéje
Tételezzük fel, hogy egy adott gazdaságban a rendelkezésre álló termelési erőforrások
teljes körű felhasználásával kétféle terméket állíthatnak elő, élelmiszert és gépeket.
Az A változat természetesen csak egy modellben előforduló szélsőséges eset, amikor
minden erőforrást gépek gyártására fordítanak, és nem állítanak elő élelmiszert. Ez a
valóságban elképzelhetetlen, mint ahogy megvalósíthatatlan az F változat is, ami az előző
fordítottja. A valóságos választási lehetőségek a B, C. D, E esetek, illetve elvileg minden, a
görbén és azon belül elhelyezkedő végtelen sok termékkombináció.
A görbén belüli végtelen sok kombináció (pl. a G pont) esetében a gazdaság nem
hasznosítja optimálisan termelési lehetőségeit, hiszen egy időben növelheti mindkét termék
termelését. A görbén kívüli pontok (pl. a H) az adott erőforrások mellett elérhetetlenek,
ezeket a termékkombinációkat a gazdaság nem képes előállítani.
A termelési lehetőségek határgörbéje egy gazdaság maximális termelési képességét
illusztrálja. E görbe minden pontja az erőforrások lehető leghatékonyabb felhasználásával
elérhető legnagyobb termelési eredményeket jelzi. A görbe minden pontja hatékony (ún.
-9-
Pareto-féle hatékonyság). azaz egyik termék termelésének növelése csak a másik termék
termelésének csökkentése árán valósítható meg.
Fontos következtetések vonhatók le a görbe alakjáról is, amely lefelé hajló, az origóra
konkáv. Ebből olvasható ki ugyanis a növekvő relatív költségek, illetve a csökkenő hozadék
elve. Ezt mutatja az ábrához tartozó táblázat harmadik számoszlopa is. Ahhoz, hogy az egyik
termékből folyamatosan egy egységnyivel többet állíthassunk elő, a másik termékfajtából
egyre növekvő termékmennyiségről kell lemondanunk.
A termelési lehetőségek határgörbéje tehát jól szemlélteti a szűkösséget, a választási
lehetőségeket és a választással szükségszerűen együtt járó haszonáldozatot.
2. A gazdaságtan alapkérdései
A közgazdaságtan a gazdasági tevékenységnek csak azzal a formájával foglalkozik, amikor

a szükségletkielégítés érdekében szűkös erőforrásokkal kell gazdálkodni. A gazdasági
tevékenység ilyenkor az ember aktív közreműködését igényli, egy sor döntést kell meghozni,
azaz gazdálkodni kell.
Ha a gazdálkodást most már a gazdaság egészére érvényesítjük, akkor minden mérlegelés
végső során a következő kérdések megválaszolását igényli:
- A legfontosabb kérdés az, hogy milyen szükségletet és milyen formában akarunk
kielégíteni, azaz mit termeljünk?
- Meg kell határoznunk azt is, hogyan termeljünk - a lehetséges megoldások közül ki
kell választani azt, amelyik mindenki számára a legkedvezőbb eredményt hozza. Ezzel
a döntéssel meghatározzuk a termelés eszköz- és munkaszükségletét.
- Dönteni kell arról is, hogy kinek termeljünk, vagyis ki és milyen formában és milyen
mértékben fog részesedni a megtermelt termékekből és szolgáltatásokból.
Az alapkérdésekre adható válasz sok tényezőtől függ, de mindenekelőtt az adott gazdaság
tulajdoni és szervezeti struktúrájától, a gazdaság működésének mechanizmusától,
koordinációs rendszerétől.
3. A gazdaság alapegységei
A gazdaság a gazdálkodó szervezetek, intézmények kapcsolatrendszere, amelyet a

gazdasági folyamatok alapegységei és azok az intézmények alkotnak, amelyek a kap-
csolatrendszer és a vele összefüggő folyamatok szabályozására jöttek, illetve hoztak létre.
A gazdaság szervezeti struktúráját alkotó alapegységek, alapintézmények a következők:
- a háztartás,
- az üzleti szervezetek (vállalatok),
- a kormányzat (állam).
- 10 -
3.1. A háztartás
A háztartás olyan személyek gazdasági közössége, akik általában együtt laknak, egy
jövedelmi és fogyasztási egységet képeznek, gazdasági tevékenységükkel kapcsolatos
költségeiket közösen viselik. Ennek leggyakoribb formája – legalábbis a mi kultúrkörünkben
– természetesen a család, de egy háztartást alkothatnak például távoli rokonok, vagy
egymással rokoni kapcsolatban nem álló személyek, sőt, végső soron egyetlen személy is.
A háztartások a gazdasági élet meghatározó tényezői. A gazdaság vérkeringésében a
háztartások szerepe a következőkben foglalható össze:
- jövedelem-összpontosító, jövedelemfelhasználó funkciójuk van;
- a megtermelt javak végső fogyasztói;
- a gazdaság munkaerőbázisát adják;
- jövedelmük egy részét megtakarítják, így bizonyos
- hitelkínálatot hoznak létre;
- vagyonuk a nemzeti vagyon jelentős része (lakás, telek, tartós fogyasztási cikkek);
- elsősorban saját szükségletre termelő és szolgáltató tevékenységet végeznek;
- kiegészítő, kisegítő jellegű árutermelő tevékenységük is van (pl. mezőgazdasági
kistermelés).
A háztartás keretében zajló alapvető gazdasági tevékenység a fogyasztás. A fogyasztással

kapcsolatos döntések zöme (pl. a jövedelem felhasználása, megtakarítás, tartós fogyasztási
cikkek vásárlása stb.) nem egyes személyek, hanem az egyes háztartások szintjén születik.
Ebben az értelemben nincs szükség a fogyasztó és a háztartás megkülönböztetésére, a
továbbiakban mi is azonos tartalmúaknak tekintjük és ekként használjuk ezeket a
kategóriákat.
3.2. Üzleti szervezet (vállalat)
A háztartással ellentétben az üzleti szervezetek alapvető funkciója a fogyasztási szük-

ségletek kielégítésére alkalmas javak és szolgáltatások előállítása, vagyis a termelés. Az
üzleti szervezetek tehát a termelés szervezeti alapegységei.
Az üzleti szervezetek, vállalkozások, vállalatok tevékenységének legfontosabb jellemzői:
- az önállóság, a gazdaság egyéb szereplőitől való gazdasági elkülönültség;
- a profitérdekeltség, vagyis hogy a bevételek hosszú távon haladják meg a kiadásokat;
- a kockázatvállalás, azaz hogy az erőforrásokat a profitszerzés érdekében mobilizálják,
de a profit előre nem garantált, fennáll a kudarc lehetősége is;
- eredményességét a valóságos piac minősíti.
- 11 -
Az üzleti szervezeteknek, vállalkozásoknak sokféle formája ismert. Üzleti szervezet az
egyszemélyes (családi) vállalkozás éppúgy, mint a több tucat országra kiterjedő, sok száz
leányvállalattal rendelkező nemzetközi óriásvállalat. Közöttük nem elhanyagolható méretbeli,
szervezeti és működtetési különbségek vannak, de az előbb felsorolt általános jellemzőik
mégis közösek.
Az üzleti szervezetek korszerű formái a vállalatok. Vállalatnak tekintjük az önálló
jogalanyként működő, azaz jogi személyiséggel rendelkező üzleti vállalkozásokat.
3.3. Az állam (kormányzat)
Az állam, az állami intézmények fontos funkciókat töltenek be a modern társadalmakban.

Az államnak mindig is volt hatása a gazdasági folyamatokra, napjainkban is vitatott azonban
ennek eredményessége.
Az állam (kormányzat) a modern gazdaságban nemcsak mint egy sajátos gazdasági
szereplő, hanem mint valamennyi gazdasági kapcsolatot és folyamatot aktívan befolyásoló
közhatalmi tényező is jelen van.
A gazdaság egészének befolyásolása szempontjából az állami beavatkozásnak három
alapvető gazdasági funkciója van:
- A társadalmi hatékonyság érvényre juttatása ott, ahol a piaci szabályozás nem képes
ezt biztosítani (pl. környezetvédelem, közjavak, monopóliumok stb.), elsősorban az
erőforrás-elosztás mechanizmusába történő állami beavatkozással;
- A makrogazdasági stabilizáció érdekében az állam beavatkozik a gazdasági
tevékenység kilengéseinek (a konjunktúraingadozások) csillapítása, az egyensúlyi
zavarok (munkanélküliség, infláció) enyhítése érdekében a gazdaság hosszú távú
egyenletes, tartós növekedésének biztosítása céljából;
- A társadalmi igazságosság és méltányossági funkció megvalósítása olyan
területeken, ahol a piaci szabályozástól ez nem várható el, elsősorban az állam
jövedelem-újraelosztási eszközeivel.
4. A gazdasági tevékenységek összehangolása, a gazdasági koordináció
4.1. Specializáció és munkamegosztás
A modern gazdaságokat a specializáció és az elmélyült munkamegosztás jellemzi. A

tömegtermelés, amelyen az életszínvonal alapul, nem létezhetne, ha a termelés önellátó kis
gazdasági egységekben, közösségekben folyna. Az emberek, vállalkozások, sőt az egyes
országok is bizonyos tevékenységek elvégzésére szakosodnak, specializálódnak. Ez a
specializáció lehetővé teszi, hogy minden egyes személy, körzet, ország előnyösebb módon
használhassa ki a szakértelemben és egyéb erőforrásokban rejlő sajátos különbségeit,
lehetőségeit.
- 12 -
Napjainkban az emberek többsége nagyon kevés olyan dolgot fogyaszt, amit saját maga
termelt meg, amihez ne használta volna fel más ember vagy emberek munkájának a termékét.
Elmondhatjuk, hogy a gazdasági szereplők a specializáció révén egy általános
munkamegosztás keretében végzik gazdasági tevékenységüket.
A munkamegosztás már egyszerű formájában is számtalan előnnyel jár. Általa többet,
jobbat és olcsóbban fogyaszthatunk, mintha mindent magunknak kellene előállítanunk.
A specializáció és a munkamegosztás felvet egy társadalmi méretű kérdést, a gazdasági
tevékenységek összehangolásának a problémáját. Az összehangolás igénye abból adódik,
hogy a gazdaság résztvevői között mind erősebben jelentkezik a kölcsönös függés és
egymásrautaltság. A gazdaság résztvevői gazdasági tevékenységük során egy bonyolult
rendszer részeként más számára termelnek javakat és szolgáltatásokat, ugyanakkor saját
szükségletük kielégítéséhez szinte teljes mértékben mások által előállított javakhoz és
szolgáltatásokhoz kell hozzájutniuk.
Elkerülhetetlenül felvetődik tehát az a kérdés, hogy az egyes termelők, fogyasztók,
ágazatok, egy egész ország, de akár az egész világgazdaság szintjén is, hogyan valósul meg a
gazdasági tevékenységek összehangolása, koordinációja. Hogyan kapunk választ a
közgazdaságtan mit, hogyan és kinek alapkérdéseire.
4.2. A gazdasági koordináció alaptípusai
A gazdasági koordinációnak három alaptípusa van: Ezek a következők:

- spontán piaci koordináció,
- centralizált (bürokratikus) koordináció,
- vegyes koordináció.
A spontán piaci koordináció modelljében a gazdasági folyamatok összehangolása a piac

segítségével történik. Lényege, hogy a gazdaság szereplői piaci kapcsolataikban egymás
mellé rendeltek, egyenrangúak, a közöttük zajló cserekapcsolatok pénz közvetítésével
zajlanak (monetarizálódnak), és alapvető céljuk a pénzben kifejezhető gazdasági eredmény
elérése.
A spontán koordináció viszonyai között nincs a termelők és a fogyasztók fölött álló
gazdasági erő, amely az egész társadalomra vonatkozó információk birtokában kijelölné a
tevékenységek irányát, az általa megfelelőnek tartott helyre csoportosítaná az erőforrásokat,
utasítana, gondoskodna az utasítások végrehajtásáról, meghatározná az elosztás elveit és
ellenőrizné a végrehajtást. A piacgazdaságban a szereplők számára a döntéseikhez szükséges
legfontosabb információkat a pénz közvetíti. Döntéseiket az árak, költségeik,
jövedelmük, nyereségük és veszteségük motiválja. Azt termelik, ami nyereséges, a lehető
legtöbb profitot hozza, s ehhez a piacon elérhető áraikat költségeikkel vetik össze.
A hogyan kérdését is a költségek befolyásolják. Úgy igyekeznek termelni, hogy a lehető
legkisebb ráfordítás legyen szükséges az adott eredményhez.
A kinek kérdésében meghatározók a piacgazdaság nyomán kialakuló bér, profit, járadék
jellegű jövedelmek. A beruházási javak elosztása tekintetében pedig a profitnak van döntő
szerepe.
- 13 -
Piacgazdaságban a változó árakat figyelő egyének és a vállalkozások a lehetséges
nyereséget és veszteséget mérlegelve állandóan változtatják magatartásukat. Az ilyen
rendszerben az emberek nem azért kooperálnak egymással, mert erre parancsot kaptak,
amelynek nem teljesítése hátrányos következményekkel jár, hanem az ellenszolgáltatás, a
nyereség reményében, önös érdekeiktől vezérelve.
A spontán koordináció rendszere lehetővé teszi a rugalmas reagálást, a szükségletek
változásához való gyors alkalmazkodást. Takarékosságra ösztönöz, elismeri a
teljesítményt, a váltakozói képességeket. Önállóságra nevel, elismeri a kockázatvállalást, és
még sok egyéb, a társadalom egésze szempontjából is pozitív hatással rendelkezik.
A milliónyi egyéni döntés és erőfeszítés tehát mozgásban tartja az egész gazdaságot.
A centralizált (bürokratikus) koordináció elvén működő gazdaság tudatos, központi
tervek és utasítások alapján működik.
Ennek lényege, hogy a gazdaság szereplői között alá- és fölérendeltségi viszonyok
vannak, a központi akarat végrehajtását jogi szankciókkal alátámasztott utasítások és
tiltások kényszerítik ki, a gazdasági kapcsolatoknak kevés szerep jut.
Az irányító (szerv, hivatal vagy egy egész apparátus) aprólékosan kidolgozott, részletes
tervet készít a gazdaság minden ágazatáról, egységéről, minden egyes tevékenységéről. A
részterveket térben és időben összehangolja, utasítások formájában megfogalmazza, és
közli a termelőkkel, akiknek csupán a végrehajtás a feladatuk.
Ha eldőlt, hogy mit fognak gyártani, a termelendő mennyiség és a választék megállapítása
után megszabják, hogy hány ember, mennyi különböző nyersanyag, gép, alkatrész, épület,
számítógép, szállítóeszköz stb. szükséges a tervezett mennyiség elkészítéséhez. A szükséges
mennyiséget a szállítóknak elő kell állítaniuk, a lánc végig pontosan tervezett. Azt is
központilag döntik el, hogy a szükséges energia előállításához mennyi és milyen
energiahordozóra lesz igény.
A vegyes típusú gazdasági koordinációban egyszerre, együtt vannak jelen a piaci és az
állami koordináció elemei. Ezért is nevezzük a mai fejlett gazdaságokat vegyes gazdaságnak.
Hangsúlyoznunk kell ugyanakkor, hogy a vegyes koordinációban meghatározó szerege a
piacnak van. Az állami beavatkozás is elsősorban piaci eszközökkel, a piac működésének
korrekciójával, a piac helyettesítésével vagy éppen a piaci versenyt korlátozó körülmények
elleni állami fellépéssel történik.
A modern gazdaság tehát piacgazdaság és vegyes gazdaság is egyszerre. Gazdaság-
koordinációja nem azonosítható sem a spontán piaci, sem a centralizált (bürokratikus)
modellel.
- 14 -
Piacgazdasági alapfogalmak
II. fejezet: Piacgazdasági alapfogalmak
A modern gazdaság egyik legfontosabb jelensége a piac.

A piac fogalmát nagyon sokféle értelemben használják. Piac lehet egy vásárcsarnok, egy
épület, egy udvar, ahol a vevők és az eladók könnyen, gyorsan találkoznak, és pénzt árura,
árut pénzre cserélnek. De piac a kívülállók számára misztikusnak tűnő tőzsde és a bank is,
piac továbbá a Budapesti Nemzetközi Vásár, egy munkaközvetítő iroda vagy egy „fejvadász"
cég. A piac lényegéhez hozzátartoznak a személyek a piaci szereplők, a cserék, a kereslet-
kínálat, az árak, a szokások, a szabályok; mindezek nyüzsgő sokasága, együttműködése jelenti
a piacot.
A modem gazdaságok piacgazdaságok. A gazdasági szereplők és folyamatok alapvetően a
piacon, a piaci törvényszerűségek révén kapcsolódnak egymáshoz. A modern közgazdasági
elemzések ezért a piaci folyamatokból indulnak ki, és a piaci szereplők viselkedését, reakcióit,
az ezekből származó gazdasági jelenségeket vizsgálják.
1. A piac és a piaci szereplők
A piac a tényleges és a potenciális eladók és vevők összessége, illetve azok csere-

kapcsolatainak rendszere, leegyszerűsítve: az eladások és a vásárlások összessége.
1.1. A piac elemei
A piac legfőbb elemei: a kereslet, a kínálat, az ár és a jövedelem.

A kereslet abban az árutömegben fejeződik ki, amelyet a fogyasztók, a felhasználók adott
időpontban képesek és hajlandók megvásárolni. Keresleten tehát mindig fizetőképes
keresletet, vagyis meghatározott mennyiségű és minőségű áru megvásárlásának megfelelő
pénzmennyiséggel alátámasztott szándékát értjük.
1.2. Piaci szereplők
A piaci szereplők mindazon személyek, szervezetek és csoportok, akik termelési vagy

fogyasztási tevékenységükkel közvetlenül befolyásolják a piaci folyamatokat, és a piaci
események szempontjából egységnek tekinthetők.
A legfontosabb piaci szereplők: a fogyasztók (háztartások), az eladók (termelők, üzleti
szervezetek), a költségvetési intézmények, az egyéb szervezetek.
A piac szereplői sok tekintetben különböznek egymástól. Van, aki árut visz a piacra, van,
aki vásárolni óhajt. Van, aki maga árulja az eladásra termelt áruját, és van, aki arra
specializálja magát, hogy mások áruját adja el. Az egymástól – fontos jellemzőiket tekintve –
sokféle szempontból jelentősen különböző piaci szereplőknek vannak bizonyos általános
sajátosságaik, amelyek valamilyen mértékben mindegyik szereplőre jellemzőek.
- 15 -
A piaci szereplők általános, közös sajátosságai a következők:
- racionális gazdasági cselekvés,
- a saját érdek érvényesítésére való törekvés,
- a gazdasági hatékonyság szem előtt tartása,
- keresletükkel vagy kínálatukkal kapcsolódnak a piachoz.
A kereslet szoros kapcsolatban áll a fogyasztói szükségletekkel, de nem azonos vele. A
szükséglet csak akkor lesz keresletté, ha fizetőképessé válik. Valamely áru keresletét
értelmezhetjük az egyes fogyasztók szintjén, de beszélünk az adott áru piaci keresletéről is.
Piaci keresleten az adott áru valamennyi szóba jöhető fogyasztójának fizetőképes
keresletét értjük, vagyis azt az árumennyiséget, amelyet a fogyasztók különböző árak mellett
képesek és hajlandók megvásárolni.
Kínálaton azt a meghatározott mennyiségű és összetételű árutömeget értjük, amelyet az
árutermelők valamely piacon, adott áron eladásra felkínálnak. A kínálat esetében is meg
kell különböztetnünk egy adott termelő adott árura vonatkozó kínálatát, az adott termék piaci
kínálatától. Az áru piaci kínálata az adott árut termelők egyéni kínálatainak összessége.
Az ár az áru értékének pénzbeni kifejezése. A piaci árat rövidebb távon közvetlenül a
kereslet és a kínálat alakítja, amelyet egyrészt a termelők ráfordításai, költségei, másrészt
a vevők rendelkezésére álló pénz mennyisége, értékítélete, a termékeknek tulajdonított
hasznosság, szükségletkielégítő képesség stb. befolyásolnak alapvetően. A kereslet
növekedése, illetve ennek következtében a kínálat relatív csökkenése általában
áremelkedést, a kereslet csökkenése pedig árcsökkenést vonz maga után. A kereslet-kínálat
hatására tehát az árak a piacon állandóan ingadoznak, hol fölfelé, hol lefelé mozognak.
Nemcsak a kereslet és a kínálat hat azonban az árakra, hanem az ár is befolyásolja a
kereslet és kínálat alakulását. Az emelkedő ár ösztönzi a kínálatot és csökkenti a keresletet.
A kereslet, a kínálat és az ár tehát egymással bonyolult kölcsönhatásban alakulnak.
A jövedelem – a termelő oldaláról szemlélve – az áruk értékesítése során realizált
árbevétel és a termelés során felmerülő költségek (kiadások) különbözete. A gazdasági
tevékenység akkor jövedelmező (akkor eredményez jövedelmet), ha az árbevétel a költségek
fedezetén túl még tiszta jövedelmet (hasznot, nyereséget) is tartalmaz.
A jövedelem a fogyasztó (vásárló) oldaláról is értelmezhető. Ebben az esetben a
jövedelem nem más, mint a fogyasztó vásárlási célra rendelkezésre álló pénze, vá-
sárlóképessége.
A piac kifejezés vonatkozhat egy termékre (pl. cipő) egy termékcsoportra (pl. élelmiszer),
egy földrajzi régióra (budapesti, balatoni), egy országra (pl. magyar piac) de nagyobb
nemzetközi területre is (pl. Közös Piac).
A piaci szereplők százainak, ezreinek önmagukban jelentéktelennek tűnő egyéni
cselekedetei (vétel, eladás, azaz kereslet, kínálat, árajánlat és alku) mint gazdasági
tömegjelenségek összeadódnak, s a piac, mint élő rendszer, automatikus reakcióiként
valósulnak meg. A szereplőknek tehát alapvető szabályokkal, törvényszerűségekkel kell
szembenézniük, amit piaci automatizmusoknak nevezünk.
A gazdasági racionalitás és az önérdek követése azt jelenti a piaci kapcsolatokban, hogy
mind a fogyasztó, mind a termelő (eladó) igyekszik a cserében a saját számára legelőnyösebb
pozícióba kerülni, a cseréből a lehető legtöbb hasznot magának megszerezni. Racionális
például egy alkuban, ha a vevő (fogyasztó) alacsonyabb, az eladó (termelő) magasabb árra
- 16 -
törekszik, vagy a termelő olcsóbban próbálja előállítani a terméket. A piaci racionalitáshoz
kapcsolódik, hogy az embereket a gazdasági cselekedeteikben önérdekeik vezérlik. Ennek
alapján feltételezzük, hogy az egyének - a döntések különböző lehetőségeit megvizsgálva - azt
az alternatívát választják, amelyik a legnagyobb eredménnyel jár számukra, tekintet nélkül
arra, hogy ezzel akár károkat is okozhatnak másoknak. A racionális cselekvés azonban nem
szükségképpen jár együtt az önzéssel. A jó eredmények általában többféleképpen is elérhetők.
A gazdasági racionalitás tartalmát egy adott társadalom szokásai, hagyományai, erkölcsi,
vallási, politikai értékrendje határozzák meg alapvetően.
A gazdasági hatékonyság legáltalánosabban úgy értelmezhető, hogy a piaci szereplők
adott ráfordítással a lehető legnagyobb gazdasági eredmény, vagy adott eredménynek a
lehető legkisebb ráfordítással történő elérésére törekszenek. Ez a fogyasztó esetében azt
jelenti, hogy minél kisebb pénzkiadásból a lehető legtöbb hasznos jószágot szeretné
megvásárolni, míg a termelő (eladó) a lehető legkisebb költséggel az elérhető legnagyobb
árbevételt szeretné megszerezni.
2. A kereslet és a kínálat függvényszerű ábrázolása
A keresleti függvény egy adott termék fizetőképes keresletének mennyiségeit fejezi ki

a termék árának függvényében (jelölése: D = demand).
A keresleti függvény a piaci szereplők számára adottság, amelyet igyekeznek megismerni,
de nem képesek megváltoztatni. Fontos, hogy a keresleti függvény nem a ténylegesen
megtörtént vásárlásokat képviseli, hanem mindazon árakat és keresett mennyiségeket,
amelyek egy áru piacán elvileg előfordulhatnak.
A keresleti függvény ábrázolásakor az árat (jelölése: p = price) a függőleges (y) tengelyen,
a keresett mennyiséget (jelölése: q = quantity) pedig a vízszintes (x) tengelyen tüntetjük fel.
A keresleti függvény megmutatja valamely áru azon mennyiségeit, amelyeket a
vásárlók különböző árak mellett meg tudnak és meg is akarnak vásárolni. A keresleti
függvény természetesen felrajzolható és értelmezhető egy termék piaci és egyéni keresletére
egyaránt.
A keresleti függvény – mindennapi tapasztalatainkkal is egyezően – negatív lejtésű, azaz
csökkenő ár esetén nő, növekvő ár esetén csökken az adott termék keresett mennyisége.
A keresleti függvény alakját és helyzetét a fogyasztók száma, jövedelme, igényei és ízlése
határozzák meg. Ha mindez, és minden egyéb feltétel változatlan, akkor az adott termék iránti
kereslet nagysága, növekedése vagy csökkenése az ár alakulásától függ. Ez a kereslet
törvénye. De vajon megváltozhat-e maga a keresleti függvény? Elképzelhető-e, hogy
ugyanazokhoz az árakhoz a korábbiakhoz képest nagyobb vagy kisebb keresett mennyiség
tartozzon? Igen, elképzelhető. Amennyiben megnő (vagy csökken) a fogyasztók száma, jöve-
delme, megváltoznak a fogyasztási szokások (pl. reklám vagy divatváltozás miatt), akkor
eltolódhat maga a keresleti függvény. Különbséget kell tennünk tehát a keresleti
függvény elmozdulása és a keresleti függvényen történő elmozdulás között! [2.1.a) ábra]
A kínálati függvény azt az összefüggést fejezi ki, hogy a termelők különböző árak
mellett milyen árumennyiségeket kínálnak eladásra a piacon (jelölése S = supply).
- 17 -
A kínálati görbe alakja általában jobbra emelkedő irányú, azaz növekvő árhoz magasabb
kínálat, csökkenő árhoz csökkenő kínálat tartozik.
Ez az összefüggés is megegyezik mindennapi tapasztalatainkkal, hiszen növekvő árak
mellett egyre kifizetődőbb a termelés és az eladás. Ha az egyéb feltételek változatlanok, akkor
a termelők és a kereskedők a növekvő árakra növekvő termeléssel és kínálattal válaszolnak.
Csökkenő árak esetén éppen fordított a helyzet, hiszen ilyenkor egyre gazdaságtalanabbá
válik a termelés és az értékesítés. A kínálat visszaesik, nagyon alacsony árak esetén a termelés
meg is szűnhet.
A kínálati függvény helyzete és alakja alapvetően a termelők számától, a termelés
költségeitől függ. Ha ezekben változás következik be, akkor a kínálati függvény elmozdul, és
a korábbiakhoz képest azonos árak mellett nagyobb vagy kisebb lehet a kínált mennyiség. Ha
például nőnek a termelők költségei, akkor – egyébként változatlan feltételek mellett – a
kínálati függvény balra tolódik el. [Azonos árhoz kisebb mennyiség tartozik, vagy azonos
mennyiség csak magasabb ár esetén jelenik meg a piacon 2.1.b) ábra.)
2.1. ábra: A keresleti (a) és kínálati (b) függvén és elmozdulásuk
3. A Marshall-kereszt
Az ugyanazon termékre vonatkozó keresleti és kínálati függvényt egy koordináta-rend-

szerben is felrajzolhatjuk. Ezt a függvényegyüttest nevezzük Marshall-keresztnek (2.2.
ábra).
2.2. ábra: A Marshall-kereszt
- 18 -
A Marshall-kereszt lehetővé teszi számunkra néhány fontos piaci jelenség és a hozzájuk
kapcsolódó fogalom tisztázását.
Piaci egyensúlyról, egyensúlyi helyzetről akkor beszélünk, ha a piacon olyan árak vannak,
amelyek mellett az áru keresett és kínált mennyisége egyenlő. Ez a keresleti és kínálati
függvény metszéspontjánál létrejövő állapot (E pont).
Egyensúlyi ár az az ár, amelynél a kereslet és a kínálat egyenlő (pE). Egyensúlyi
mennyiség az ehhez tartozó keresett, illetve kínált árutömeg (qE).
Kínálati többlet, túlkínálat van a piacon, ha a piaci ár az egyensúlyi ár fölött van (pT),
mert ilyenkor az eladók többet akarnak eladni (qT), mint amennyit a vevők hajlandók, illetve
képesek megvásárolni (qTD).
Túlkereslet, hiány akkor jellemzi a piacot, amikor a piaci ár az egyensúlyi ár alatt van,
mert az áruból többet vásárolnának, mint amennyit a termelők kínálnak.
Mind a vevők, mind az eladók reagálnak mindkét egyensúlyitól eltérő helyzetre. Először
csak az árak fognak változni, majd a megtermelt és a piacra vitt mennyiségek is.
Nem nehéz belátni, hogy tökéletes verseny esetén, hosszabb távon csak a termékek
egyensúlyi ára maradhat fenn. Egyéb árak mellett jelentős mozgás, átrendeződés várható mind
a keresleti, mind a kínálati oldalon.
Ezek a mozgások az egyensúly irányába mozdítják a piaci erőket, hiszen akár az ár, akár a
kínálat vagy a kereslet változik, óhatatlanul változik a másik két tényező is.
Mindig meg kell különböztetnünk egy termék vagy szolgáltatás piaci árát annak
egyensúlyi árától. A piacon a kereslet-kínálat mindenkori mozgásának eredményeképpen
kialakuló, gyakran változó ár a piaci ár, de csak egyetlen kitüntetett árnagyság lehet az
egyensúlyi ár.
4. Az árak gazdasági szerepe
Az árak nagyon sokrétű és nemegyszer bonyolult mechanizmusokon keresztül fejtik ki

hatásukat a piacgazdaság viszonyai között.
Az ár legfontosabb gazdasági funkciói a következők

- Az ár fontos gazdasági információkkal szolgál a termelők és a fogyasztók gazdasági
döntéseihez. Mint elszámoló eszköz alkalmas a gazdasági eredmények
nyilvántartására, a termékek és a teljesítmények mérésére és összemérésére,
összegzésére.
A Marshall-kereszt elemzése során megismert logika alapján a kerestet és kínálat
növelését vagy csökkentését váltja ki, ezáltal termelés- és fogyasztásszabályozó funkciót
lát el.
- Az árak alkalmasak a gazdasági szereplők jövedelmének mérésére, de a jövedelmek
elosztásában és újraelosztásában is fontos szerepük van.
Az árak nélkülözhetetlen szerepet játszanak a piaci egyensúly megteremtésében is.
- 19 -
5. A piaci verseny jellege, piaci formák
A piac nélkülözhetetlen tényezője a verseny. Verseny valamilyen formában mindig van a

piacon. Ez a verseny a piaci szereplők között, a gazdasági kapcsolatokból nyerhető előnyök
megszerzéséért folyik.
A piaci versenyhelyzet két szélsőséges formája a tökéletes verseny és a monopólium. A
valóságban a két elméleti szélsőség között számtalan árnyalat formájában működik a piac és
alakul a verseny.
Egy termék piacáriak jellegét, a piac formáját a következő körülmények határozzák meg:
- a piaci szereplők (eladók illetve vevők) száma és nagysága,
- a piacra lépés feltételei,
- a termék jellege,
- a piaci szereplők befolyása az áralakulásra,
- az információhoz való hozzájutás lehetőségei.
Ennek alapian a következő piaci formákat különböztetjük meg:

- tökéletes versenypiac,
- monopolpiac.
5.1. A tökéletes versenypiac jellemzői
A tökéletes piaci verseny (kompetitív piac) körülményei között az adott terméket nagyon
sok, esetenként több tízezer termelő termeli és kínálja a piacon, és a vevők száma is
korlátlan, elérheti akár a több milliót is. (Gondoljunk például a több százezer mezőgazdasági
kistermelőre és a termékeket vásárló milliónyi háziasszonyra.)
Az ilyen piacon minden eladó csak töredékét adja az adott termék összkínálatának és a
vevők egyenként ugyancsak elhanyagolható kis hányadát az összkeresletnek. Így a piaci
szereplők elhatározásai egyenként nem változtatják meg a piaci mozgásokat.
A tökéletes verseny fontos feltétele a szabad be- és kilépés. Az ilyen piacon semmi nem
akadályozza újabb termelők és vevők be- vagy kilépését az adott termék piacán.
A szabad versenyes piacon általában homogén, egymástól nem, vagy legalábbis nem
jelentősen különböző termékeket forgalmaznak. Ezek sajátossága az, hogy egymást
helyettesíthetik, nincs jelentősége, hogy melyik termelőtől vásárolják őket. Néhány
mezőgazdasági termék tipikusan szabad versenyes jellegű (pl. búza, kukorica).
Az ár alakulása független a piaci szereplők egyéni elképzeléseitől, elhatározásától. Ahhoz
túl sokan vannak, hogy mint eladók magasabb vagy mint vevők alacsonyabb árakban
egyezzenek meg egymással, így az ár mindannyiuk számára tőlük független, külső adottság.
Nem tehetnek mást, mint elfogadják azt.
A szabad versenyes piacon mind a piaci, mind a technológiai jellegű információk
szabadok, mindenki számára korlátlanul hozzáférhetőek.
- 20 -
A tökéletes verseny tehát az a piaci forma, amelyben a piaci szereplők száma nagy, a
piac végtelenül nagy egy-egy szereplőhöz képest, a termék homogén, a piacra jutás szabad,
a szereplők árelfogadók, az információk szabadok.
A tökéletesen szabad versenyes piac a valóságban tiszta formájában nem létezik. Sokféle
tényező befolyásolja (pl. az állami beavatkozás), de mint modell jól érzékelteti a
versenypiacok fontos sajátosságait.
5.2. A monopolpiac jellemzői
A monopolpiac olyan piactípus, amelyről minden szempontból elmondhatjuk, hogy a

szabad verseny ellentéte.
Monopolpiacon egyetlen vállalat van jelen: ezért a vevő nem választhat az eladók között,
az adott terméket egyetlen vállalat állítja elő, s a termék a vevő számára semmi mással nem
helyettesíthető. A monopolpiacra egyetlen más vállalat sem képes belépni, azaz a
monopóliumoknak nincs versenytársuk. Így a termék áráról maga a vállalat dönt, a vállalat
szabja meg a piaci árat, birtokolja az összes információt.
Abszolút monopolhelyzet nagyon ritkán fordul elő, és akkor is csak rövid ideig.
Következésképpen leszögezhetjük, hogy az abszolút monopólium, illetve a monopolpiac
éppúgy csak közelítően tükrözi a valóságos monopolpiaci helyzetet, mint a szabad versenyes
piac. A szabad versenyes és a monopolpiac is modellez, a modellek pedig nem a maguk teljes
részleteiben, százszázalékos hűséggel írják le a valóságot.
Az abszolút monopolhelyzet és a monopolverseny jegyeit egyidejűleg mutató piactípusnak

oligopolpiac a neve.
Az oligopólium olyan piactípus, ahol csak néhány vállalat működik, és adja az adott
termék (ágazat) termelésének jelentős hányadát.
A modern piacgazdaságokban oligopol piactípus, illetve szerkezet jellemző a sze-

mélygépkocsi-iparon túlmenően a légitársaságok, az olajtársaságok, a műanyaggyártók, az
elektronikai cikkeket forgalmazók tevékenységére.
Lényeges különbség a többi piactípushoz képest, hogy oligopolpiacon a vállalatok
kölcsönösen függnek egymástól. Ez annyit jelent, hogy amikor stratégiai kérdésekről dönt a
vállalat (árpolitika, termékfejlesztés, marketing) mindig szem előtt tartja versenytársai
reakcióit.
Oligopolpiacon a vállalat árkövető. Ezen azt értjük, hogy a vállalat képes befolyásolni a
termék árát, de áralakító szerepe korlátozott abban az értelemben, hogy versenytársai várható
reagálásait is számításba kell vennie.
A monopol, illetve oligopolpiac sajátos formája, amikor a vásárló van uralkodó helyzetben.
Ezt a piaci helyzetet monopszóniának vagy oligopszóniának nevezzük.
- 21 -
6. Alapvető piacok
A gazdasági folyamatok elemzése során a piacot többféle szempontból, különböző módon

csoportosítottuk már az eddigiek során is. Egy fontos elhatárolásra kell még felhívni a
figyelmet. Ez pedig az, hogy az elemzéseink során lényeges megkülönböztetnünk a
fogyasztási cikkek és szolgáltatások piacát (a továbbiakban termékpiac) és a termelési
tényezők piacát (a továbbiakban tényezőpiac).
- 22 -
A termékpiac keresleti oldala, a fogyasztói magatartás elemzése
MÁSODIK RÉSZ: Mikrogazdasági ismeretek
III. fejezet: A termékpiac keresleti oldala; a fogyasztói magatartás elemzése
A gazdasági jelenségek, folyamatok mikroökonómiai szempontú vizsgálatát az egyes piaci

szereplők, az egyes piaci jelenségek tanulmányozásával kezdjük. Először a termékpiac, majd
a termelési tényezők piacának alapvető jelenségeivel és összefüggéseivel, majd a két piac
kapcsolatával és a piaci kudarcok és korrekciós mechanizmusok működésével ismerkedünk
meg.
1. A termékpiac szereplői és jelenségei
Mikroökonómiai értelemben termékpiacon a végső fogyasztásra kerülő javak, vagyis a

fogyasztási cikkek piacát értjük. Fogyasztási cikkeket vásárolnak üzleti szervezetek,
vállalatok is, de az ő vásárlásaik a termelés érdekében, vagyis elsősorban termelési vagy
tőkebefektetési céllal történnek. Ezért a vállalatok termékvásárlását termelésitényező-
vásárlásnak tekintjük. A termékpiacon a vállalatok, üzleti szervezetek mint eladók, mint
termelők a piac kínálati oldalán helyezkednek el. A végső felhasználás, vagyis a fogyasztás
érdekében a háztartások, a fogyasztók vásárolnak javakat.
A termékpiacon tehát fogyasztási cikkek adásvétele történik. A termékpiac keresleti
oldalán a fogyasztók (háztartások), kínálati oldalán pedig az eladók (termelők,
kereskedők, üzleti szervezetek) állnak.
A fejlett piacgazdaságok meghatározó jellemzője az, hogy a piac kulcsszereplője a
fogyasztó. Egy piacgazdaságban a piacon nem a termelő az úr, hanem a fogyasztó. Nem a
termelő határozza meg a fogyasztást, hanem a fogyasztó a termelést. Nem termelni művészet,
hanem eladni, elfogadtatni a vevővel, hogy neki éppen arra a termékre van szüksége, és arra
kell költenie a pénzét, nem valami másra. Ezért kezdjük a piacgazdaság tanulmányozását a
fogyasztói magatartás elemzésével.
A fogyasztás célja és értelme a szükségletek kielégítése. A szükséglet minden végső
fogyasztás alapvető mozgatórugója, hiányérzet, amely cselekvést vált ki önmaga
megszüntetésére.
A szükségletkielégítés eszközei a javak és a szolgáltatások. A javak és a szolgáltatások
szűkössége miatt a szükségletek soha nem elégíthetők ki teljesen. A fogyasztó ezért
rendszeresen választásra kényszerül, el kell döntenie, hogy szűkös jövedelemforrásait
figyelembe véve mely szükségleteit elégíti ki, hogy ezek kielégítése során milyen sorrendet
választ, és melyek azok a szükségletei, amelyek kielégítéséről rövidebb-hosszabb ideig
lemond.
A fogyasztó tehát tudatosan vagy ösztönösen, de rangsorolja szükségleteit. A szük-
ségleteknek ezt az egyéni rangsorát preferenciaskálának nevezzük. Ez természetesen
egyéni rangsor (van, aki például inkább nem vacsorázik, de utolsó forintjait is cigarettára, egy
másik inkább alkoholra költi), de mégis társadalmilag meghatározott ízlésvilágot tükröz, soha
nem értelmezhető a mindenkori társadalmi környezetből kiszakítva.
- 23 -
A fogyasztó szükségleteinek rangsorolásánál saját, belső értékrendjéből indul ki,
figyelembe veszi a javak hasznos tulajdonságait, személyes pénzjövedelmét és az árakat.
Nagyon leegyszerűsítve úgy is fogalmazhatunk, hogy a fogyasztó, amikor vásárlási
szándékkal megjelenik a piacon, két - a vásárlás szempontjából fontos - tényezőt visz
magával. A saját kielégítésre váró, saját értékrendjét tükröző szükségleteit és a javak
megvásárlásához szükséges pénzjövedelmét.
A jövedelem fogalmát a közgazdaságtan kettős értelemben használja: nomináljövedelem
és reáljövedelem. A nomináljövedelem a fogyasztó rendelkezésére álló, adott pénznemben
kifejezett pénzeszközök mennyisége (pl. 10 ezer forint, 500 dollár, 800 márka stb.). Azt, hogy
egy pénzmennyiség sok vagy kevés, önmagában nem tudjuk megítélni. Hogy valójában mit
ér, azt az dönti el, hogy a piacon mennyi terméket lehet megvásárolni rajta. Ez pedig a
pénzmennyiség mellett a termékek árától is függ.
Ezt tükrözi a reáljövedelem fogalma, amely nem más, mint az anyagi javak és szol-
gáltatások azon mennyisége, amit az adott pénzmennyiségért meg lehet vásárolni.
A nomináljövedelem tehát egy pénzmennyiség, a reáljövedelem pedig a rajta

megvásárolható áru- és szolgáltatásmennyiség.
A piacon jövedelmével és szükségleteivel megjelenő fogyasztó vásárlásainál az. eladásra
felkínált árukat két szempontból vizsgálja. Nézi a hasznos tulajdonságaikat, mert ezek teszik
őket alkalmassá a szükségletkielégítésre, de korlátozott jövedelme miatt legalább ilyen
kritikusan vizsgálja az áruk árát is. Adott pénzjövedelem mellett ugyanis az ártól függ, hogy
mennyi terméket lehet megvásárolni.
A jövedelemkorlát és az árak miatt nem minden szükséglet válik a piacon keresletté. Csak
a fizetőképes szükséglet az, amelyet a fogyasztó meg akar és meg is tud vásárolni. Ezt
nevezzük keresletnek.
Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a piacon a fogyasztó és az eladó szempontjai

jelentősen eltérnek egymástól. A fogyasztó számára az áru hasznossága és az ára fontos. A
termelő számára nincs jelentősége az áru hasznos tulajdonságainak, hiszen ő nem
elfogyasztani, hanem eladni akarja azt. Neki az áru előállítása ráfordításokba (pénzben
kifejezett költségekbe) kerül. Az eladás során azt szeretné, ha költségei megtérülnének, sőt ha
árbevétele nagyobb lenne a költségeinél. Ez pedig az ártól és a költségektől függ. A termelő
tehát az árat és a ráfordításait nézi az értékesítés során.
A fogyasztó és a termelő szempontjai tehát eltérőek:

- a fogyasztó vizsgálja az áru hasznosságát és árát,
- a termelő pedig a ráfordításait és az árát.
Érdekellentétük láthatóan az áru árához kötődik. Ez az alapja a piaci áralkunak. A

fogyasztó olcsón szeretne venni, az eladó viszont drágán eladni.
- 24 -
2. Fogyasztói magatartás és kereslet
2.1. A hasznosság elmélete
A hasznosságnak a mai közgazdasági felfogásokban és a gazdasági szereplők minden napi

döntéseiben egyaránt kitüntetett szerepe van. A fogyasztó a megszerzett vagy megszerezhető
javaknak tulajdonított hasznosság alapján dönt, hogy adott pillanatban kell-e neki az adott
jószág vagy sem.
Hasznosságon valamely jószág vagy szolgáltatás hasznos tulajdonságainak összességét
értjük, illetve azt a kielégülést, élvezetet, amelyet a fogyasztó az adott jószág vagy
szolgáltatás elfogyasztása révén nyer.
Egy-egy termék fogyasztását vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy az adott időszak alatt
elfogyasztott mennyiség növelésével nő a fogyasztó haszonérzete, megelégedettsége (csökken
a termék iránti hiányérzete), de ez az élvezetnövekedés általában nem fokozódik a
végtelenségig. Nagyon sok termék esetében a fogyasztás során előáll egy pont, amely után a
fogyasztás további folytatása során már nem nő a fogyasztó összhaszna, megelégedettsége.
Ezt a pontot nevezzük telítettségi pontnak. Ha valaki éhes, és sor ban egymás után eszi a
palacsintákat – egyéni kapacitásától függően – a harmadik vagy a tizenkettedik után az újabb
adagok már nem okoznak kellemes megelégedettséget, sőt, ha kényszerből folytatja az evést,
ez akár fokozódó kellemetlenséghez is vezet.
Telítettségi pont egy jószág azon mennyisége, amelynél a fogyasztó összhaszna már
nem nő tovább.
Az eddigiekből látjuk, hogy egy adott termék egységeinek elfogyasztása során a telítettségi
pontig nő a fogyasztó összhaszna (hasznosságérzete). Kérdés az, hogy az egyes
termékegységek elfogyasztása azonos mértékben járul-e hozzá a haszonnövekedéshez? Ha
nagyon éhesek vagyunk az első és például az ötödik palacsinta egyforma vagy eltérő élvezetet
okoz-e elfogyasztása során? Erre a kérdésre csak a határelemzés segítségével adhatunk
választ, amikor is azt vizsgáljuk, hogy mennyivel nő a termék összhaszna, ha egy újabb
egységgel növeljük a fogyasztását. Ezt nevezzük az adott termék határhasznának.
A határhaszon az a szám, amely megmutatja, hogyant változik a fogyasztó
összhaszna, ha egy egységgel növeli valamely termék fogyasztását.
Összhaszon változása ( ∆TU )

Határhaszon (MU) =
valamely termék fogyasztásában
történt változás ( ∆q )
A fogyasztás során elérhető összhaszon és a határhaszon értékei között szoros kapcsolat

van. Az első termék elfogyasztása során az összhaszon egyenlő a határhaszonnal. A második
termék esetében az összhaszon egyenlő az első termék haszna plusz a második
elfogyasztásából származó haszonnövekmény, vagyis a második termék határhaszna, és így
tovább. Az összhaszon tehát nem más, mint a határhasznok összege.
- 25 -
Az összhaszon és a határhaszon összefüggéseit jól szemlélteti a hasznossági függvény (3.1.
ábra).
3.1. ábra: A hasznossági függvény
Az ábrán jól látható, hogy a fogyasztó valamely termék elfogyasztásából származó

határhaszna csökkenő tendenciát mutat. Ezt a legtöbb fogyasztási cikk esetében gyakorlati
tapasztalataink is igazolják. Az egyénnek nagy megelégedettséget okoz például az első adag
palacsinta elfogyasztása, a belőle származó hasznot nagyra értékeli. Ahogy növeli a
fogyasztását, étvága csökken, minden újabb adat elfogyasztása egyre csökkenő élvezetet
jelent számára.
Ezt az általánosan tapasztalható összefüggést a csökkenő határhaszon elvének,
törvényének nevezzük.
A csökkenő határhaszon elve: az egymást követő pótlólagos jószágegységek el-
fogyasztásakor a teljes haszon egyre kisebb mértékben nő. Ezt az összefüggést – a német
Herman Gossen után Gossen I. törvényének is nevezzük.
Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy bár ez az elv az áruk és a fogyasztók igen széles
körére igaz, mégsem tekinthetjük minden esetre általánosan érvényes törvénynek (gondoljunk
csak például a gyűjtőkre, vagy a különféle szenvedélyekre, ott nincs telítettségi pont).
A vásárlási döntésben mindenképpen szerepe van az egyéni haszonmegítélésnek, az áru
határhasznának. Ebből az következik, hogy a fogyasztók általában többre értékelik a szűkösen
rendelkezésre álló javakat, mint azokat, amelyekhez különösebb nehézség nélkül hozzá lehet
jutni. Vegyük észre a keresleti függvény és a határhaszon-függvény közötti nagy
hasonlóságot. Azt az árut, aminek magas az ára, kevesen vásárolják meg (mert a többieknek
nincs rá elég pénzük), illetve amiből kevés van a piacon, annak magas az ára, ezért sok pénzt
is hajlandók fizetni érte (persze csak kevesen).
2.2. A hasznosság mérhetősége
Már az előző példa kapcsán is joggal vetődhet fel a kérdés: hogyan lehet mérni a hasz-
nosságot? Van-e a hasznosságnak mértékegysége? De annak a kérdésnek is van létjo-
gosultsága, hogy kell-e egyáltalán számszerűen mérni a hasznosságot?
- 26 -
A hasznosság mérésével, mérhetőségével kapcsolatban kétféle felfogás létezik. Az egyik a
hasznosság ún. kardinális megközelítése, amely szerint a fogyasztó az egyes jószágok
elfogyasztása révén szerezhető hasznosságok abszolút nagyságát tőszámokkal képes
jellemezni. A jószághalmazból kiválasztott bármely két termék vagy szolgáltatás között tehát
arányaiban is különbséget tud tenni (pl. A termék 10, B pedig 20 egység hasznosságú).
Nemcsak azt tudja megítélni, hogy melyik a számára hasznosabb, hanem azt is, hogy
mennyivel, és ezt a különbségtételt a számításba vehető minden jószágra nézve el tudja
végezni.
A hasznosság másik megközelítése az ún. ordinális megközelítés. Ez nem állítja a
fogyasztót olyan szigorú feladat elé, hogy a különböző jószágoknak tulajdonított hasz-
nosságot mennyiségileg is érzékelje. Megelégszik azzal, hogy a fogyasztó képes a jószágokat
hasznossági sorrendbe állítani, azaz eldönteni, melyik jószág vagy szolgáltatás jelent számára
nagyobb, kisebb vagy valamely más jószággal azonos élvezetet.
A jószágok közötti sorrendiség megállapítása, a preferenciarendezés azért lényeges a
közgazdasági elemzések szempontjából, mert a jószágokat sohasem önmagukban, más
jószágoktól függetlenül fogyasztják el. A fogyasztó jószághalmazt alakít ki, ún.
„jószágkosarat" választ.
2.3. A fogyasztói döntés optimalizálása
A fogyasztó vásárlásai során általában többféle termék közül választ. Eközben arra tö-
rekszik, hogy a rendelkezésére álló, általában korlátozott pénzjövedelméből a lehető
legnagyobb összhasznot szerezze meg.
E cél megközelítése során elvileg számtalan módon oszthatja fel pénzét a megvásárolni
kívánt dolgok között, sokféle fogyasztói szerkezetet, fogyasztói kosarat alakíthat ki. Hogyan
tudja a sok közül a számára leginkább kedvező fogyasztási szerkezetet kiválasztani?
Mivel jövedelme korlátozott, ha valamely cikkből többet kíván fogyasztani vagy
fogyasztását el szeretné kezdeni, valamiről le kell mondania. A fogyasztás ilyen átren-
dezésekor mindig a feláldozott és az átrendezés révén nyert hasznot veti össze.
A feláldozott haszon azon termék utolsó egységének határhaszna, amelyről lemondani
kényszerülünk, a nyert haszon pedig az így fogyaszthatóvá vált másik termék határhaszna.
Meddig érdemes csereberélni a termékek között? Addig, amíg az összhaszon a csere
segítségével növelhető, azaz amíg a lemondással feláldozott haszon kisebb, mint a nyert
haszon.
Az előnykiegyenlítődés elve azt mondja ki, hogy a fogyasztását optimalizálni kívánó

fogyasztó összhasznát mindaddig növelheti, ameddig a fogyasztási szerkezetének átren-
dezésével nyert haszna nagyobb a feláldozott hasznánál. Optimális esetben a nyert és a
feláldozott hasznok kiegyenlítődnek. Az előbbi jelenség magyarázata a következő: ha
visszaemlékszünk a csökkenő határhaszon elvére, akkor belátható, hogy a csere révén a
számunkra növekvő mennyiségű termék határhaszna fokozatosan csökken, míg a csökkenő
mértékben rendelkezésünkre álló jószág határhaszna egyre nő.
- 27 -
Az előnyök kiegyenlítődésében különleges szerepe van a pénznek, pontosabban a vásárolt
termék árának. A különböző dolgok hasznosságára nincs mértékegységünk, de a rájuk
költött pénz az árak és a vásárolt mennyiségek ismeretében összevethető.
Jó költekezés esetében egy pénzegység (1 forint) elköltésével a különböző árucikkekből

azonos határhaszon érhető el. A fogyasztó akkor van egyensúlyi helyzetben, ha az egyes javak
fogyasztása során ahhoz a ponthoz ér, amikor az egyikre költött utolsó pénzegységből
származó határhaszon megegyezik a másik, vagy a többi termékre fordított utolsó
pénzegységből nyerhető határhaszonnal. Így lehet adott jövedelem mellett az összhasznot
maximalizálni.
Addig érdemes tehát még többet venni egy áruból, amíg egy forint elköltésével nagyobb
hasznosságot, nagyobb szükségletkielégítést érhetünk el ezen áru elfogyasztásával, mint a
többi termék vásárlására fordított forintból.
Képletben:
MU a MU b MU c MU n
= = =
Pa Pb Pc Pn
ahol MU a ,b , c ,...n az a,b,c,…n áru határhaszna
Pa ,b , c ,...n az a,b,c,…n áru egységára.
Gossen II. törvénye szerint a fogyasztó akkor költi el jövedelmét optimálisan, ha az

utolsó pénzegység által nyerhető határhaszon bármelyik termékre nézve ugyanakkora.
Az, hogy a fogyasztó végül is milyen fogyasztási szerkezetet alakít ki magának, és azt
hogyan változtatja, függ a saját preferenciarendszerétől, a termékek áraitól (árarányaitól) és
pénzjövedelmének nagyságától.
2.4. Közömbösségi görbe és költségvetési egyenes
Az előzőekben azt vizsgáltuk meg, hogyan maximalizálja a fogyasztó a fogyasztásból

származó összhasznát. Láttuk, hogy ezzel kapcsolatos döntéseit az egyes termékek ára, a
rendelkezésére álló pénzjövedelme és szükségleteinek egyéni preferenciarendszere
befolyásolja. Mindezek együttesen hatnak a fogyasztóra, alakítják egy-egy termék iránti
egyéni keresleti függvényét.
A fogyasztói döntést befolyásoló tényezők együttes hatásának érzékeltetésére alkalmas eszköz
a közömbösségi görbe és a költségvetési egyenes.
Az egyszerűség kedvéért induljunk ki abból, hogy a fogyasztó két termék fogyasztása esetén
maximalizálja a fogyasztásból nyerhető hasznosságot (megelégedettséget). A két termék: az
élelmiszer és a szórakozás (pl. mozi). A két termék különböző mennyiségeinek elfogyasztása
különböző megelégedettségi szinteket, elérhető hasznosságot jelent.
- 28 -
Ezt fejezi ki a hasznossági függvény. Ha ezt egy koordináta-rendszerben ábrázoljuk, a
következő hasznossági szintvonalakkal jellemezhetjük, amit hasznossági térképnek is
tekinthetünk. (3.2. ábra).
3.2. ábra: Közömbösségi görbék – hasznossági térkép
Az U1, U2, U3 görbék különböző hasznossági szinteket jelentenek, amelyekhez különböző

élelmiszer-szórakozás mennyiségek tartoznak. Az U2 hasznossági szint több hasznot jelent,
mint az U1, az U3 pedig még az U2-nél is többet. Ha a példánál maradunk, azt mondhatjuk,
hogy havonta jobb többször moziba is menni meg vacsorázni is, mint kevesebbszer.
Ha az eltérő magasságú hasznossági szintvonalak jelentését már értjük, azt is meg kell
vizsgálnunk, hogy mit fejez ki egy-egy szintvonal (annak pontjai, alakja) maga. Mint ahogy a
térképészet szintvonalai azonos magasságot, a hasznossági térkép szintvonalai is azonos
hasznossági szintet (megelégedettséget) jelentenek. Az U2 hasznossági szintvonal például
minden pontjában azonos hasznosságot fejez ki. Ebből viszont az is következik, hogy kétféle
termék különböző mennyiségi kombinációinak elfogyasztása a fogyasztó számára azonos
hasznosságérzetet jelent. Az azonos hasznosságot jelentő termékkombinációk a fogyasztó
számára közömbös kombinációk, minden ilyen fogyasztási lehetőség tehát egymással
egyenértékű. A hasznossági szinteket mutató görbéket ezért közömbösségi görbének is
nevezzük.
A fogyasztó közömbösségi görbéje tehát a fogyasztó szempontjából egyenértékű

jószágkombinációk összességét fejezi ki. A közömbösségi görbék alakja persze egyénenként
más és más, hiszen az emberek egyéni ízlése eltér. Van, aki szívesebben költi a pénzét ételre-
italra, és van, aki inkább kihagy néhány vacsorát, és moziba megy.
A közömbösségi görbéről az is leolvasható, hogy a hasznosság szempontjából közömbös
jószágkombinációkban a termékek helyettesíthetik egymást, de a helyettesítési arány
(helyettesítési ráta) nem állandó. Amiből nagyobb mennyiség áll rendelkezésre, abból többet
hajlandó feláldozni a fogyasztó, hogy hozzájusson a szűkösen fogyasztható jószág egy újabb
egységéhez, miközben az elérhető összhaszon változatlan.
A helyettesítési arányok a differenciálszámítás segítségével a közömbösségi görbe minden
pontjára kiszámíthatók. Ezt a differenciálhányadost a helyettesítés határrátájának nevezzük,
és a közömbösségi görbe bármely pontjához húzott érintő meredekségének felel meg.
- 29 -
Képletben:
MU x
MRS =
MU y
ahol MRS a helyettesítés határrátája (Marginal Rate of Substitution).
A közömbösségi görbék konvex jellegéből adódóan a helyettesítés határrátája csökkenő

tendenciájú.
Az eddigiek alapján célszerű összefoglalni a közömbösségi görbék legfontosabb

sajátosságait:
a) a közömbösségi görbék negatív lejtésűek és az origóra konvexek,
b) nem keresztezhetik egymást,
c) minél távolabb helyezkednek el az origótól, annál nagyobb hasznosságot jelentenek.
A racionálisan cselekvő fogyasztó nyilvánvalóan arra törekszik, hogy a lehető leg-
magasabb szinten elégítse ki a szükségleteit, vagyis, hogy az origótól minél távolabbi
hasznossági szintet érjen el. Hogy azon a szinten a közömbösségi görbe által kifejezett
számtalan termékkombinációból melyiket fogyasztja, az már számára lényegtelen, közömbös.
A fogyasztót ebben az ésszerű törekvésében két dolog korlátozza: a saját elkölthető

pénzjövedelme és a termékek ára.
Térjünk vissza az eredeti példánkra! Fogyasztónk, egy diák, teljes ellátása mellett két
termék vásárlására költheti korlátozottan rendelkezésére álló pénzét (költségvetését):
élelmiszerre (egy-egy vacsora utáni szendvics, üdítő, sütemény stb.) és szórakozásra (mozi,
színház, múzeum, diszkó stb.)
Az ilyen célra elkölthető pénz havi 1000 Ft, a termékek ára pedig: élelmiszer 50 Ft/egység,
szórakozás 100 Ft/alkalom. Feltételezzük még, hogy nincs hitel és megtakarítás sem. Ebben
az esetben nézzük a fogyasztó lehetőségeit adott jövedelem és adott árak mellett (3.1.
táblázat).
3.1. táblázat
- 30 -
Ha a megvásárolható termékkombinációkat ábrázoljuk egy olyan koordináta-rendszerben,

mint amilyent a közömbösségi görbénél megismertünk, akkor a költségvetési egyenest kapjuk
(3.3. ábra).
3.3. ábra: Költségvetési egyenes
A költségvetési egyenes azon jószágkombinációk összessége, amelyeket a fogyasztó

adott pénzjövedelemből megvásárolhat annak teljes elköltésével, adott piaci árak
mellett. A költségvetési egyenes minden pontjához meghatározott mennyiségű
megvásárolható élelmiszer és szórakozás tartozik.
Minden ezen kívüli pont (jószágkombináció) az adott árak és jövedelemnagyság mellett

elérhetetlen, míg minden azon belüli pont esetén valamennyi pénzjövedelem megtakarításra
kerül. A költségvetési egyenes így a fogyasztó számára egyben korlát is, amely azt mutatja
meg, hogy meddig mehet el a fogyasztás terjedelmében.
A költségvetési egyenes meredeksége az árak arányát fejezi ki (-Px/Py), és azt az

arányt mutatja, amely mellett a piacon x termék elcserélhető y-ra.
Ha a közömbösségi görbéket és a költségvetési egyenest egy ábrán ábrázoljuk,

meghatározhatjuk az optimális termékkombinációt (fogyasztói kosarat), amely az adott
költségvetési egyenes mint korlát mellett az elérhető legmagasabb hasznosság megszerzését
teszi lehetővé.
Ez a jószágkombináció ott van, ahol a költségvetési egyenes érinti a legtávolabbi

közömbösségi görbét (3.4. ábra).
- 31 -
3.4. ábra: Az optimális termékkombináció meghatározása
Minden egyéb kombináció vagy elérhetetlen (ha a költségvetési egyenesen kívül esik),
vagy az elérhetőnél alacsonyabb hasznosság megszerzését jelenti.
2.5. A jövedelem és az ár hatása a keresletre
A fogyasztók által megvásárolható termékkombinációk (a fogyasztók reáljövedelme) az

árak és a pénzjövedelem (nomináljövedelem) hatására változhatnak.
Ha az árak változatlanok, a reáljövedelem a pénzjövedelem változásától függ. Ebben az

esetben a költségvetési egyenes önmagával párhuzamosan eltolódik, meredeksége nem
változik. A párhuzamos költségvetési egyenesek és a különböző közömbösségi görbék érintési
pontjait összekötő egyenest jövedelem-fogyasztás görbének nevezzük (jelölése ICC -
Income Consumption Curve). Ennek felhasználásával nagyon pontos összefüggést tárhatunk
fel a fogyasztó jövedelme és az egyes termékek fogyasztása között.
Ha a koordináta-rendszerben az y tengelyen a fogyasztó jövedelmét, az x tengelyen pedig

valamely termék mennyiségeit jelöljük, akkor az ICC görbe levetítésével megkapjuk az adott
termékre vonatkozó Engel-görbét. Ez azt mutatja meg, hogy a fogyasztó különböző
jövedelmek mellett mekkora mennyiséget fogyaszt az egyes javakból [3.5.a) ábra].
Ha a pénzjövedelem változatlan, de az árak megváltoznak, akkor ugyancsak elmozdul a

költségvetési egyenes, és az árarányok változásától függően különböző lehet a meredeksége
is. Amennyiben egy termék ára és fogyasztott mennyisége közötti összefüggést akarjuk
vizsgálni, akkor minden egyéb feltételt változatlannak tekintünk. A különböző meredekségű
költségvetési egyenesek és az általuk érintett közömbösségi görbék érintési pontjait
összekötve megkapjuk az ár-fogyasztás görbét (jelölése PCC - Price Consumption Curve). A
PCC görbe felhasználásával az y tengelyen az adott jószág árát, x tengelyen pedig a
fogyasztott mennyiséget jelölve levezethetjük az adott termék egyéni keresleti függvényét
[3.5.b) ábra].
- 32 -
3.5. ábra: Az Engel-görbe (a) és az egyéni keresleti függvény (b)
3. A piaci kereslet rugalmassága
Az eddigiekben egy adott fogyasztó keresletét vizsgáltuk. Egy termék piaci kereslete,
amit a piaci keresleti görbe fejez ki, az egyéni keresleti görbék összege. Ez a fogyasztók
optimális választását tükrözi az árak függvényében.
Egy termék piaci kereslete többféle tényező hatására változhat. A különböző hatások eltérő
irányú és többféle erősségű befolyást gyakorolhatnak.
A keresletrugalmasság kifejezi a kereslettel összefüggő valamely tényező változásának
hatását a keresletváltozásra. A keresletrugalmasság tehát relatív változások egymáshoz való
viszonya. A keresletet alapvetően a következő tényezők befolyásolják:
- az adott termék árváltozása,
- a másik termék árváltozása,
- a fogyasztó jövedelemváltozása.
Ennek alapján a következő kereslettugalmasságokról beszélünk:

- a kereslet árrugalmassága,
- a kereslet kereszt-árrugalmassága,
- a kereslet jövedelemrugalmassága.
- 33 -
A kereslet árrugalmassága azt fejezi ki, hogy hogyan változik egy áru kereslete, ha
megváltozik az áru ára.
A kereslet árrugalmassága (E):
a keresett mennyiség % − os változása

E=
az ár % − os változása
A kerestet árrugalmassága általában negatív szám, hiszen az ár és a kereslet ellentétes

irányban mozog. Növekvő ár esetén csökken, csökkenő ár esetén pedig általában nő a
kereslet.
Rugalmas keresletről beszélünk, ha E abszolút értéke 1-nél nagyobb, vagyis ha 1%-os

árváltozás 1%-nál nagyobb keresletváltozást vált ki.
Rugalmatlan a kereslet, ha E abszolút értéke 1-nél kisebb, vagyis az 1%-os átváltozás
1%-nál kisebb keresletváltozást okoz.
Egységnyi a kereslet rugalmassága, ha E=1. Azon általános szabály alól, hogy az ár és a
kereslet ellentétes irányban mozog, vannak kivételek (paradox árhatások).
Ilyen kivétel például a presztízs- vagy sznob hatás. Ez olyan esetben fordulhat elő,
amikor egy divatos árucikk ára csökken, és a fogyasztók egy része már azért nem vásárolja,
mert olcsóbban már bárki megveheti. Kivételes a spekulációs hatás is, amikor a fogyasztók
többletvásárlással reagálnak az áremelésre, újabb további áremelésre számítva. Az alapvető
létszükségleti cikkek áremelkedése is kivétetés hatást gyakorolhat a keresletre. Az ilyen
termékek áremelkedése olyan méretű kiadásnövekedést okozhat egyes háztartásoknál, hogy
kénytelenek csökkenteni egyéb, drágább termékek fogyasztását, és azok helyett is a megemelt
árú terméket vásárolják. Az áremelkedésre tehát keresletnövekedéssel reagálnak.
A kereslet kereszt-árrugalmassága azt fejezi ki, hogy egy termék árváltozása milyen
változást idéz elő egy másik termék keresletében. Ez az összefüggés abból adódik, hogy
egy termék keresletét más termékek árváltozása is befolyásolja.
A termék kereszt-árrugalmassága:
x termék keresletváltozása (%)

y termék árváltozása (%)
A kereszt-árrugalmasság előjele lehet pozitív és negatív is, attól függően, hogy a két
termék fogyasztása milyen kapcsolatban van egymással.
- 34 -
Pozitív a kereslet kereszt-árrugalmassága abban az esetben, ha a két termék a fo-
gyasztásban helyettesíti egymást. Jó példa erre a vaj és a margarin. Ha nő a vaj ára, nő a
margarin kereslete, hiszen többen áttérnek a vajról a margarinfogyasztásra.
Negatív a kereslet kereszt-árrugalmassága az olyan termékek esetében, amelyek a
fogyasztásban egymást kiegészítik. Ha például nő a benzin ára, csökken a személygépkocsik
kereslete, ha nő a háztartási fűtőolaj ára, csökken az olajkályhák iránti kereslet.
Nulla a kereslet kereszt-árrugalmassága a fogyasztásban egymástól független termékek
esetében.
A kereslet jövedelemrugalmassága azt fejezi ki, hogy hány százalékkal változik meg egy
áru kereslete a fogyasztói jövedelem egyszázalékos változásának hatására.
A jövedelem növekedése általában növeli a keresletet, hiszen több pénzből többet

vásárolnak a fogyasztók. A kereslet jövedelemrugalmassága ennélfogva általában pozitív.
De ez sem igaz általában és nem egyforma a jövedelemrugalmasság mértéke sem. A
jövedelemnövekedéssel együtt ugyanis nemcsak a kereslet terjedelme nő, hanem változik a
fogyasztás szerkezete is. Magas jövedelem szinten új termékek lépnek be a fogyasztásba, míg
esetleg mások kimaradnak. Ennek alapján beszélünk normáljószágokról, luxuscikkekről, és
ún. „alacsonyabb rendű" (inferior) jószágokról.
A normáljószágok keresletének jövedelemrugalmassága pozitív, de viszonylag állandó.

Ide tartoznak például a ruházati cikkek.
A luxusjószágok keresletének jövedelemrugalmassága ugyancsak pozitív, de a jövedelem
emelkedésével növekvő.
Az „alacsonyabb rendű" jószágok keresletének jövedelemrugalmassága negatív, vagyis a
jövedelem növekedésévet fogyasztásuk csökken. Ilyen árucikkek például a szalonna, a zsír, a
liszt.
- 35 -
A termékpiac kínálati oldala
IV. fejezet: A termékpiac kínálati oldala
A termékpiac kínálati oldalán az eladók, az üzleti szervezetek helyezkednek el. Ők döntik

el, hogy mit és mennyit termelnek, mennyit kínálnak fel eladásra a piacon. Ebben a
döntésben meghatározó szerepet játszanak a termelők belső motivációi, a termelés során
jelentkező költségek, az elérhető árbevétel és a kettő egymáshoz való viszonya.
1. Üzleti szervezet – üzleti vállalkozás - vállalat
Üzleti szervezeten az üzleti vállalkozás céljából létrejövő struktúrákat, az emberek

között hosszabb-rövidebb időre létrejövő azon kapcsolatokat és együttműködési formákat
értjük, amelyek valamilyen gazdasági cél elérését szolgálják. Az üzleti vállalkozás pedig
olyan tevékenység, amelynek alapvető célja a nyereségszerzés és a fogyasztási igények
kielégítése. Üzleti vállalkozást sokféleképpen lehet folytatni: a gazdasági élet bármely
területén kicsiben és nagyban, egyedül vagy másokkal szövetkezve.
A vállalkozás, az üzleti vállalkozás és a vállalat fogalmak részben átfedik egymást, de
különböznek is egymástól.
Közülük a vállalkozás a legtágabb értelmű fogalom. Vállalkozni annyit jelent, mint
valamilyen többé-kevésbé kockázatos feladat végrehajtása érdekében tevékenykedni.
A vállalkozási tevékenység általános elemei a következők:
- erőforrások, lehetőségek, képességek mozgósítása, felhasználása;
- meghatározott cél elérésére való törekvés;
- kockázatvállalás, vagyis a cél elérhetősége mellett a kudarc, a bukás lehetőségének a
vállalása is.
Azokat a vállalkozásokat, amelyekben a célok és kockázatok alapvetően gazdasági

természetűek, gazdasági vállalkozásoknak nevezzük.
A gazdasági vállalkozás is tágabb fogalom, mint a vállalat, mert a vállalkozások közül csak
a szervezetten, jogilag szabályozott keretek között működőket tekintjük vállalatnak.
A vállalat a modern gazdaságok gazdasági-szervezeti alapegysége. A vállalatnak mint

gazdálkodási formának a létrejötte hosszú történelmi fejlődés eredménye. A mai értelemben
vett vállalati forma a múlt század terméke. Korábban a gazdasági tevékenységek meghatározó
szervezeti kerete a család, a háztartás volt. Ennek keretében egymással szervezetileg is
összefonódva zajlott a termelés és a fogyasztás is. A társadalmi gazdasági fejlődés
eredményeként fokozatosan különült el ez a két funkció, vált le a háztartásról a termelés, és
vált önálló szervezeti formává, üzleti szervezetté, vállalattá.
A vállalat általános ismérvei a következők:
- a fejlett árugazdaság szervezeti alapegysége,
- 36 -
- a gazdasági élet egyéb szereplőitől gazdaságilag elkülönül, önálló;
- hozzájuk piaci közvetítéssel kapcsolódik;
- pénzjövedelem (profit) szerzésére, növelésére, törekszik,
- tevékenységének célja a fogyasztói igény kielégítése;
- kockázatot vállal.
A továbbiakban az üzleti szervezetet és a vállalatot azonos fogalomként használjuk. Nem

foglalkozunk tehát a nem vállalati formában tevékenykedő üzleti vállalkozásokkal.
1.1. Vállalati célok
A vállalat racionális gazdasági, piaci szereplő, tevékenysége során bizonyos célok elérésére
törekszik.
Az alapvető cél meghatározása a klasszikus vállalat esetében viszonylag egyszerű: a minél
magasabb vállalati jövedelem, a profit elérése. A modern vállalat esetében ez sokkal
összetettebb, bonyolultabb, külső környezeti tényezők és vállalaton belüli adottságok,
körülmények által is befolyásolt.
Célszerű ezért megkülönböztetni a vállalat hosszú távon érvényes stratégiáját a vállalat
konkrét körülményei által motivált rövid távú céljaitól.
A vállalati stratégia a vállalat hosszú távú céljainak és a célok eléréséhez szükséges
eszközöknek az összessége.
A stratégiai célok a következő főbb területekre irányulnak:

- a piaci részarány növelése,
- a vállalat külső megítélésének alakítása,
- a jó pénzügyi helyzet fenntartása (hitelképesség, fizetőképesség),
- növekedés, fejlődés,
- korszerűsítés (innováció),
- jövedelmezőség, profit, a vagyon gyarapítása stb.
A konkrét vállalati célokat mindig az adott körülmények befolyásolják, attól függően

kapnak kisebb vagy nagyobb hangsúlyt a célrendszer egyes elemei. Válságos helyzetben
például a túlélés, a fennmaradás minden egyéb célt háttérbe szoríthat. Egy új piac
megszerzése, a terjeszkedés rövid távon a profitszerzés fontosságát is megelőzheti.
Minden bonyolultság ellenére mégis elmondhatjuk, hogy hosszú távon és végső soron, a
vállalat egész tevékenységét szemlélve mégiscsak a profitszerzés maradt a modern
vállalatok meghatározó célja.
- 37 -
2. A vállalati gazdálkodás alapfogalmai
2.1. A vállalat költségei
Minden vállalat típusától, méretétől, tevékenységének jellegétől függetlenül termelési

tényezőket használ fel kibocsátása érdekében. A termelésben felhasznált termelési tényezőket
(munkát, tőkét, gépet, energiát, földet stb.) ráfordításoknak, a ráfordítások pénzben
kifejezett értékét pedig költségnek nevezzük.
A költségek ismerete, elemzése, a velük való ésszerű gazdálkodás elengedhetetlen feltétele
az eredményes vállalati gazdálkodásnak. A vállalat jövedelmezősége ugyanis attól függ, hogy
az árbevétel és a költségek hogyan viszonyulnak egymáshoz. Ha az árbevétel nagyobb,
mint a költségek, akkor a gazdálkodás eredményes, van profit. Ellenkező esetben, ha a
költségek meghaladják az árbevételt, veszteség keletkezik.
Egy piaci versenyhelyzetben működő vállalat a piaci árat nem tudja saját érdekeinek
megfelelően megváltoztatni. Ha jövedelmezően akar gazdálkodni, akkor költségeivel kell
takarékosan bánnia.
A költségeket különféle módon értelmezhetjük és csoportosíthatjuk.
Lényeges megkülönböztetni a számviteli költségeket a gazdasági költségek fogalmától.
Számviteli költségnek nevezzük a vizsgált évben felmerült és a számviteli rendszerben
nyilvántartott költségeket. A gazdasági költség ennél tágabb fogalom, mert ezen kívül
magába foglal alternatív költségeket is. Az alternatív költség egy haszonáldozat, elveszett
hozam, amelyről a vállalkozás érdekében le kellett mondani. Ilyen például a kamat és a saját
vállalkozói munkabér. Ha valaki kiveszi a pénzét a bankból (vagy nem teszi azt be), és ezt
vállalkozásba fekteti, a vállalkozás érdekében lemond a pénz biztos kamatáról. Hasonló a
helyzet a saját munkával is. Esetleg biztos fizetést jelentő munkahelyét adja fel valaki, hogy
vállalkozóvá váljon. Saját bérével, mint költséggel számolnia kell tehát, mert ezt, ha nem
vállalkozik, megkapta volna.
Az alternatív költségek általában megtérülnek, és az a vállalkozóé lesz. De ha csak
ennyit hozott a vállalkozás, bizony meg kell gondolni, hogy érdemes volt e vállalkozni.
Ennyit ugyanis különösebb kockázat és fáradság nélkül egyébként is megszerezhetett volna a
vállalkozó kamat és munkabérformájában.
A számviteli költségeket és az alternatív költségeket együtt nevezzük gazdasági
költségeknek.
A költségek másik csoportosítása szerint beszélünk állandó és változó költségekről.

Állandó költségek (fix költségek) azok a költségek, amelyeket akkor is fizetni kell, ha
nincs kibocsátás (tehát üzemszünet, leállás esetén is). Ilyen költségek például az
amortizáció, a bérleti díj, a kölcsönök kamata. Ezek a költségek a termelés volumenének
változásaival nem, vagy csak bizonyos határok átlépésekor változnak. A változó költségek
a kibocsátás mennyiségével együtt változnak, de nem mindig azonos mértékben. Változó
költségek például az anyagköltség, az energiaköltség, a munkabér.
Az állandó és a változó költségek együtt alkotják a termelés összes költségét.
- 38 -
2.2. Bevétel és profit
A bevétel és a profit szorosan összekapcsolódó fogalmak. Ha a bevételből levonjuk a

költségeket, a profitot kapjuk. De, mint ahogy a költségek számbavételénél láttuk, azok
különböző szempontúak és értelmezésűek lehetnek, a levonás után megmaradó profit is
különböző tartalmú jövedelmeket, többleteket takar.
Ha az árbevételből levonjuk a folyó, explicit költségeket (anyag-, munkabér-, energia
stb.), akkor a bruttó profitot kapjuk.
Az árbevételből a folyó költségeken kívül le kell vonni az amortizációs költségeket is. Az

árbevételből ezt is levonva kapjuk a számviteli profitot. A folyó költségek és az amortizáció
együtt adják a számviteli költségeket.
A számviteli költségeken kívül figyelembe kell venni a felmerült alternatív költségeket is

(kamat, saját munka).
Az alternatív költségek, amennyiben megtérülnek, egyben a normálprofitot is jelentik. Ez

az a jövedelem, amit a vállalkozó a gazdaság más területén, akár a vállalkozáson kívül is
megszerezhetett volna.
A bemutatott költségfogalmak kapcsolatát szemlélteti az alábbi táblázat (4.1. táblázat).
4.1. táblázat
- 39 -
3. A termelés mikroökonómiája
A kereslettel és a fogyasztással foglalkozó fejezetben láttuk, hogy a piacgazdaságban a

fogyasztó az úr, ő a „király". A fogyasztói szükségletek és a fogyasztó fizetőképessége dönti
el, hogy különböző árak mellett mit és mennyit fog vásárolni. Ez ugyanakkor egyoldalú
beállítása a piacnak. A termelőnek is vannak döntési, mérlegelési lehetőségei. Nemcsak a
fogyasztó, a termelő is nélkülözhetetlen szereplője a piacnak. Ezért most figyelmünket a
termelőre, a piac kínálati oldalára irányítjuk.
A termelőnek mindenekelőtt a következő kérdésekre kell választ adnia, ezekben kell és
lehet önállóan döntenie:
- Mit termeljen? Erőforrásait milyen termék vagy szolgáltatás előállításánál
hasznosítsa?
- Az elhatározott termelést milyen technológiával folytassa? Hogyan kombinálja a
termelési tényezőit? Sok munkaerővel és kevés géppel vagy fordítva, sok géppel, fejlett
technikával és kevés alkalmazottal állítsa-e elő a terméket?
- Milyen mennyiségű terméket állítson elő? Mekkora kínálattal jelenjen meg a
piacon?
A kérdések megválaszolása sok tényező figyelembevételét teszi szükségessé. Ezek közül
az első az idő. A mit, milyen technológiával, és mekkora mennyiségben kérdésre adható
válasz ugyanis mindenekelőtt az idő függvénye.
3.1. Időtávok a mikroöknómiában
A közgazdaságtan időfogalmát meg kell különböztetnünk más tudományágak, de a

mindennapi élet időfogalmától is. A közgazdaságtan időtávja a gazdasági (piaci)
változásokra, impulzusokra való reagálás módja és időigénye alapján határolható be.
A piaci jelenségek – kereslet, kínálat, ár, jövedelem – közül a termelő közvetlenül csak
saját kínálatát képes megváltoztatni. A többi tényező számára külső adottság.
A termelők piaci reagálása tehát a kínálat megváltoztatása, a kínált áru
mennyiségének a növelése vagy csökkentése. A reagálás gyorsasága a lehetőségektől függ.
Tudjuk, hogy az inputok egy része tartós lekötés formájában van jelen. Ilyenek a gépek,
berendezések, épületek. Ezek megváltoztatása nagy tőkeigényű, és semmiképpen nem
valósítható meg egyik napról a másikra. Az inputok másik része ezzel szemben viszonylag
rugalmasan alakítható a kibocsátásnak, illetve a piaci igényeknek megfelelően. Ide soroljuk a
felhasznált anyagokat, energiát és a termelésben felhasznált munkát.
A mikroökonómiai idő tehát mindenekelőtt az inputok megváltoztathatóságától függ.
Ennek alapján három időtávot különböztetünk meg:
- piaci időtávot,
- rövid távot,
- hosszú távot.
- 40 -
A piaci időtáv az az idő, amely alatt a termelő nem képes egyetlen inputját sem
megváltoztatni. Ebben az esetben a piaci kereslet megváltoztatása a piaci ár megváltozásához
vezet, a termelő nem tudja megváltoztatni a kínált áru mennyiségét (4.1. ábra).
4.1. ábra: A piaci idő
A termék előállíthatóságától függően ez az idő lehet néhány óra (pl. péksütemény,

cukrászati termékek), egy-két nap (pl. halmennyiség a piacon) vagy akár több hét, hónap is
(pl. mezőgazdasági termékek).
A rövid táv az az idő, amely alatt a termelő legalább egy (de nem minden) inputját meg
tudja változtatni, aminek eredményeként a piaci kereslet megváltozására már valamelyest a
kínálat is változhat, tehát a terme1ő a termelt mennyiséggel is képes reagálni (4.2. ábra).
4.2. ábra: Rövid táv
A legrugalmasabban változtatható input általában a munka.
A hosszú táv az az időtáv, amely alatt a termelő minden inputját képes megváltoztatni. Ki
tudja cserélni az összes berendezését, gépét, épületét, teljes mértékben meg tudja változtatni a
termelés technológiáját (4.3. ábra).
- 41 -
4.3. ábra: Hosszú táv
Hosszú távon tehát a kereslet jelentős megváltozására elsősorban a kínálat változásával

reagál a termelő, bár általában a technológiai korszerűsítés némi árváltozást is kiválthat.
A termelő lehetőségeit az idő (is) befolyásolja. Hosszú távon dönthet úgy, hogy egészen
más terméket visz a piacra, mint jelenleg, kicserélheti a teljes termelési berendezését és új
képzettségű, szakmai felkészültségű munkaerőt alkalmazhat.
Rövid távon ugyanakkor – és a napi gazdasági döntések általában ilyenek – adottak az
eszközei, adott a vállalkozás technológiája (tőke-munka aránya), és alapvetően az is adott,
milyen termékkel képes a piacon megjelenni. Rövid távon tehát a termelő kínálatának
mennyiségével képes reagálni a piaci impulzusokra. Növelheti, csökkentheti termelését,
esetleg kerülhet olyan helyzetbe, hogy felhagy a termeléssel. Ezzel, a kínálat változtatásának
szempontjaival, ismerkedünk meg a következőkben.
3.2. A rövid távú termelési függvény
A rövid távon megváltoztatható termelési tényezők közül legfontosabb a munka. Ezzel

kapcsolatban a termelőnek azt kell megvizsgálnia, hogy a felhasznált munkamennyiség
eredményeként milyen mértékben növelhető a kibocsátás. Hasonló kérdés természetesen
feltehető például a mezőgazdaságban a felhasznált műtrágya, takarmány, öntözővíz stb. és a
termelés növekedésére vonatkozóan is. Az összefüggés a rövid távú termelési függvény
segítségével írható le és elemezhető.
A termelési függvény a felhasznált termelési tényező és az általa termelhető

termékmennyiség közötti összefüggést mutatja meg.
Fontos, hogy minden egyéb feltétel változatlan maradjon (ceteris paribus), mert csak ebben
az esetben lehetséges az összefüggés egyértelmű kimutatása.
Szemléltessük ezt egy fiktív példán (4.2. táblázat).
- 42 -
4.2. táblázat
Amint a táblázat adataiból látjuk, az előállított teljes terméktömeg (TP= total product) a
felhasznált munka növelésével egy ideig növekszik, de a 7. munkaegység már csökkenti az
összterméket. (Az egyébként változatlan feltételek miatt, lehet, hogy már egymást zavarják a
munkában.)
A táblázatból az is látszik, hogy az újabb és újabb munkaerő-felhasználás nem azonos

mértékben növeli a kibocsátást. Ezt mutatja a határtermék (MP= marginal product) oszlopa.
A határtermék – példánkban a munka határterméke (MPL) – azt az összefüggést

fejezi ki, hogy milyen mértékben változik az össztermelés az újabb és újabb
munkafelhasználás eredményeként.
Termelés változás ( ΔTP )

MPL =
Felhasznált munka változása ( ΔL )
A munka határtermékét, határtermelékenységét meg kell különböztetni a munka

átlagtermékétől, átlagtermelékenységétől.
Az átlagtermék (AP: average product) az össztermék és az összmunka hányadosa, vagyis

azt mutatja, hogy egységnyi munkára átlagosan mennyi termék jut.
össztermék TP
AP =
felhasznált munka L
- 43 -
A táblázat adatait szemlélteti a 4.4. ábrán látható grafikus függvényábrázolás:
4.4. ábra: A munka-termelés függvény
A táblázat és a grafikus ábrázolás is alkalmat ad néhány fontos következtetés levonására:

- A termelést technikai értelemben addig érdemes növelni, amíg a határtermék nullává
nem válik.
- A termelés eleinte gyorsulva nő, de egy idő után átcsap egyre lassuló növekedésbe, sőt
csökkenhet is.
- Az átlagtermék ott maximális, ahol egyenlő a határtermékkel.
- Külön célszerű kiemelni azt az általános jelenséget, hogy a határtermék eleinte
növekszik, de egy idő után szükségszerűen csökkenő tendenciát mutat. Ezt nevezzük a
csökkenő hozadék elvének.
A csökkenő hozadék elve azt az összefüggést jelenti, hogy egy termelési célú ráfordítás
minden újabb egységének felhasználása – egyébként változatlan feltételek mellett –
csökkenő határterméket eredményez.
A termelési függvény által leírható technikai összefüggések jól jellemzik egy adott
vállalkozás belső technikai adottságait, technikai fejlettségét, a tényezők technikai értelemben
vett hatékonysági viszonyait. Ilyen szempontból az egyik vállalkozásban felhasznált valamely
ráfordítás lehet termelékenyebb, mint egy másikban. Mindebből viszont még nem állapítható
meg a tevékenység közgazdasági értelemben vett eredményessége, és az sem, hogy a
termelést mekkora kibocsátásig célszerű folytatni. Ehhez szükség van a költségek
elemzésére.
3.3. Rövid távú költségfüggvények
A már korábban megismert költségek közül a költségfüggvényeknél a kibocsátással való

kapcsolat szerinti csoportosítást használjuk.
- 44 -
Ennek alapján beszélünk a termelés fix költségeiről (FC: Fixed costs), változó
költségeiről (VC: variable costs) és a kettő összegeként értelmezhető teljes vagy össz-
költségről (TC: total costs).
A költségeknek nagy szerepük van a gazdasági döntésekben, hiszen nem elégséges azt
tudni csupán, hogy egy adott vállalkozás termelési kapacitásai mennyi termék előállítását
teszik lehetővé, hanem azt is tudni kell, hogy ezek a ráfordítások mennyibe kerülnek.
Teljes költségen (TC) az adott termékmennyiség előállítása során felmerülő fix és változó
költségek összegét értjük (TC = FC + VC).
Átlagköltségen az egységnyi termékre jutó költséget értjük (AC). Beszélünk az átlagos
fix (AFC), az átlagos változó (AVC) és az átlagos teljes (ATC) költségekről.
Kiszámításuk:
FC VC TC
AFC = ; AVC = ; ATC =
Q Q Q
ahol a Q a kibocsátást, az előállított termékmennyiséget jelenti.
A határköltség az egységnyi kibocsátás-növekményre jutó költségnövekményt jelenti,

vagyis azt a költségváltozást amelyet egy egységnyi pótlólagos termékkibocsátás okoz.
ΔTC
MC =
ΔQ
A költségfüggvények grafikus ábrázolását szemlélteti a 4.5. ábra.
4.5. ábra: Költségfüggvények
- 45 -
A költségfüggvényekről is leolvasható néhány általános sajátosságuk:
- Ha a cég semmit nem termel, az is költségbe kerül, hiszen a fix költségek nagysága
független a kibocsátástól. Ezek akkor is felmerülnek, ha semmit nem termelnek.
- K evés termék előállítása általában nagy induló költséget jelent, a kibocsátás
fokozásával a költségnövekedés lassul.
- Egy technikailag optimális kibocsátáson túl a költségek meredeken emelkednek.
- Ha mindezeket a határ- és átlagköltségek grafikus függvényeinél nézzük, láthatjuk,
hogy a költségfüggvények jellegzetesen U alakúak.
- Azt is érdemes észrevenni, hogy a termelési függvény és a költségfüggvények szoros
kapcsolatban vannak egymással. Ami az előzőeknél gyorsult, az itt lassul, ami ott
lassult, az itt gyorsul, és ami a termelési függvénynél a csökkenő határtermelékenység
(csökkenő hozadék), az a költségfüggvénynél egy növekvő határköltség formájában
jelenik meg. Ez nem véletlen, hiszen ami ott a tényező által kiváltott kibocsátás, az itt a
kibocsátásra jutó tényezőár, vagyis költség.
Ezek után már nemcsak azt tudjuk, hogy egy termelő termelési tényezői mire képesek,
mennyi terméket lehet velük előállítani, hanem azt is, hogy mindez mennyibe kerül, mi a
költsége. Azt viszont még mindig nem tudjuk, hogy ezekkel a feltételekkel mennyit érdemes
termelni vagy mennyi lesz az adott termelő kínálata. Ehhez ismerni kell a piaci értékesítés
lehetőségeit, az árat és az elérhető bevételt.
4. A kínálat meghatározódása rövid távon
Tudjuk, hogy a vállalat célja a profitszerzés, a profitmaximalizálás. A profit pedig nem

más, mint a bevételek és a költségek különbsége.
Profit ( π ) = Bevétel (R: revenue) – Költségek (C: cost),
π = R −C
A bevétel pedig nem más, mint a kibocsátott, értékesített termék mennyiségének és

árának a szorzata.
R = p⋅Q
Az ár és a bevétel alakulásában, tágabb értelemben a piaci értékesítés feltételeiben,

jellegében különbséget kell tennünk a kompetitív (szabadon versenyző) és a monopol-
helyzetben lévő vállalat között.
- 46 -
4.1. A kompetitív vállalat kínálatának alakulása
A kompetitív vállalatról tudjuk, hogy a piacon nagyszámú, hasonló adottságokkal

rendelkező versenytárssal versenyez, termelése csak igen kis hányadát adja a termék
összkínálatának, ezért számára az ár külső adottság, nem tudja azt megváltoztatni.
Ebből az következik, hogy a tőle függetlenül kialakult áron a termékét el tudja adni, és ha
növeli vagy csökkenti a kínálatát, az az összkínálatot észrevehetően nem változtatja. A
szabadon versengő vállalat számára a piaci keresleti függvény egy vízszintes egyenes az adott
piaci áron (4.6. ábra). Ilyen feltételek mellett kell egy cégnek megkeresnie azt az optimális
kibocsátást, amely mellett a profitja maximális lesz.
4.6. ábra: A kompetitív vállalat keresleti függvénye
Ha adottnak vesszük a költségeit, melyeket az előző pontban elemeztünk, akkor a

profitmaximalizálás egyetlen eszköze a bevételek növelése.
A bevételeket újabb és újabb kibocsátással lehet növelni, hiszen minden kibocsátás az adott
piaci árral szorozva újabb bevételnövekményt eredményez. Fix árak esetén az egységnyi
kibocsátás-növekményre jutó bevételnövekmény – vagyis a határbevétel (MR: marginal
revenue) – az árral lesz egyenlő, vagyis MR = p. Nem nehéz belátni, hogy ebben az esetben
az átlagbevétel (AR: average revenue) is az árral egyenlő.
A kibocsátás növelése ugyanakkor nemcsak a bevételt növeli, hanem a költségeket is. Az
egységnyi kibocsátás-növekmény tehát bevételnövekményt és költségnövekményt egyaránt
okoz.
4.7. ábra: A határköltség és határbevétel metszéspontja által kijelölt kínálati mennyiség
- 47 -
A kibocsátást addig érdemes növelni, amíg a bevételnövekmény nagyobb, mint a
költségnövekmény és az utolsó termék, amit még érdemes előállítani és a piacra vinni az,
amelynél a kettő éppen egyenlő, vagyis MR = MC.
Első megközelítésben azt mondhatjuk, hogy a vállalat kínálata a határköltség görbéje (MC)
és az elvileg ezt bármelyik pontjában metsző ár (határbevétel) metszéspontja által kijelölt
mennyiség. Azért csak elvileg, mert ha az ár olyan alacsony, hogy az átlag változó költségeket
sem téríti meg, akkor a vállalat kínálata is nulla lesz, vagyis fel kell hagynia a termeléssel.
A határköltség- és az átlagköltség-görbék metszéspontjai igen fontos döntési helyzeteket
mutatnak.
4.8. ábra: A kompetitív vállalat kínálati függvényének meghatározása
- Ha az ár a határköltség-függvényt ott metszi, ahol az átlagos összköltség minimuma

van (p = MC = ATC), ezt a pontot fedezeti pontnak nevezzük (F). Ebben az esetben
minden költség (benne az alternatív költségek is) megtérül, a cég normálprofitot
realizál.
- Ha az ár e felett metszi a határköltséget, vagyis ennél magasabb ár esetén a vállalat
extrajövedelmet, gazdasági profitot szerez (pl. A pont)
- Ha az ár a határköltséget abban a pontban metszi, ahol az átlag változó költség
minimuma van (p = MC = AVC), vagy esetleg e pont alatt, akkor a tevékenységet abba
kell hagyni. Ezt a pontot nevezzük üzembezárási pontnak (B).
Most már pontosan meghatározhatjuk a kompetitív vállalat kínálati függvényét.

A szabadon versenyző vállalat kínálati függvénye azonos a határköltség (MC) -
függvényével az üzembezárási pont feletti árak esetén, egyébként pedig nulla.
4.2. A monopolvállalat kínálata
A monopólium helyzete némileg eltér a szabadon versenyző vállalatétól. A monopólium

esetén a vállalat egyedül kínálja az adott terméket. Kínálata tehát azonos a piaci kínálattal.
- 48 -
Termelésének növelése vagy csökkentése növeli vagy csökkenti az összkínálatot. Számára az
ár nem külső adottság, azt ő maga képes alakítani.
Az ár meghatározása mégsem korlátlan. Abban nem a versenytársak, hanem a piaci

kereslet korlátozza a vállalatot. A monopólium keresleti függvénye tehát a következő képet
mutatja (4.9. ábra).
4.9. ábra: A monopólium keresleti és határbevételi függvénye
Vagyis, ha magas az ár, csökken a kereslet, alacsony ár esetén pedig nő. A monopóliumnak
ilyen feltételek mellett kell maximalizálnia profitját. A profitmaximalizálás az ő esetében is
akkor valósul meg, amikor MR=MC.
De míg a szabadon versenyző vállalat esetében a határbevétel egyenlő volt az árral, addig a
monopóliumnál ez a keresleti függvényt felező egyenes lesz.
Természetesen a monopóliumnak is vannak költségei, így határköltsége is, és az MR = MC
metszéspont az ő esetében is kijelöli azt az optimális mennyiséget, amit érdemes előállítani.
Az adott mennyiséghez a keresleti függvény által meghatározott ár tartozik, amelyen ezt el is
lehet adni (4.10. ábra).
4.10. ábra: Az optimális kibocsátás meghatározása monopólium esetén
A vállalati kínálat alakulását tehát alapvetően az határozza meg, hogy a piaci árakhoz
képest milyenek az adott vállalat költségviszonyai. Ha a költségek túlságosan magasak, az
árbevétel nem fedezi a költségeket, a vállalat tönkremegy, előbb-utóbb bezár, vagyis a
- 49 -
kínálata nulla lesz. Ha viszont van remény az adott árak, és adutt költségek mellett a
profitszerzésre, akkor gondos gazdasági kalkuláció segítségével lehet meghatározni, hogy
mekkora az a kibocsátás, amely a legtöbb hasznot hozza.
Ebben az elemzésben fontos szerepe van az ár és az átlagköltség viszonyának, de ez nem
elég, mert az átlag eltakarja a fontos részleteket. A kínálat meghatározásához a határelemzés
módszerét célszerű felhasználni, mert csak az képes pontos képet adni arról, hogy a
kibocsátást meddig érdemes fokozni. Általában addig, amíg az újabb és újabb kibocsátások
bevételtöbblete nagyobb, mint az általuk kiváltott költségnövekmény. Azt az utolsó
termékegységet érdemes még piacra vinni, amelynél a kettő egyenlővé válik. Ha a vállalat
még ezután is erőlteti a termelést, a költségei már gyorsabban fognak nőni, mint a bevétel, és
bár lehet, hogy az átlagköltsége még egy darabig alacsonyabb lesz az árnál, de a profitja
mindenképpen kevesebb lesz az elérhető maximálisnál.
- 50 -
A termelési tényezők piaca
V. fejezet: A termelési tényezők piaca
Az eddigi fejezetekben megvizsgáltuk a keresleti görbét meghatározó fogyasztói viselkedést,

majd hogy miként dönt a termelő kínálatának meghatározásakor. Ez utóbbi magába foglalta a
kibocsátók döntését az outputra vonatkozóan, de az előállítást szolgáló technológiára,
tényezőkombinációra vonatkozóan is. E döntések azonban már átvezetnek bennünket a
termékpiacról a tényezőpiacra, ahol a háztartások, a termelési tényezők tulajdonosai jelennek
meg a maguk kínálatával, hogy jövedelemre tegyenek szert fogyasztásuk finanszírozásához,
és az üzleti szervezetek a termelési tényezők iránti keresletükkel. A tényezőpiacon a keresleti
és a kínálati oldalon lévők kölcsönösen egymásra ható döntéseinek eredményeként alakul az
emberek jövedelme, vagyis e piac vizsgálata egyben a jövedelemelosztás alapkérdéseire is
választ ad.
1. A termelési tényezők csoportosítása
A vállalatok termékeik előállításához különböző termelési erőforrásokat, inputokat

használnak fel, ezek a termelési tényezők.
A termelésben betöltött funkciójuk alapján 4 fő csoportot különböztetünk meg, amelyek
különböző jövedelemformák forrásául szolgálnak:
1. Természeti erőforrások, ezek tulajdonosainak jövedelme a járadék.
2. Munka, az ezért kapott jövedelem a munkabér.
3. Tőke, jövedelme a kamat vagy bérleti díj.
4. Vállalkozói készség: sajátos jövedelme a gazdasági profit.
Közgazdaságilag fontos, hogy milyen okok határozzák meg az egyes tényezőfajtákból a

társadalom rendelkezésére álló mennyiségeket. Eredetük, keletkezésük szerint a termelési
tényezők a következők szerint osztályozhatók:
Elsődleges tényezők:
- Munka
- Természeti erőforrások
Tőketényezők:
- Termelt tőkejavak (reáltőke, humán tőke)
- Kölcsöntőke (pénz és értékpapírtőke)
Az elsődleges termelési tényezők alapvetően nem gazdasági okokból keletkeztek, a

tényleges felhasználásuk mértéke azonban a gazdasági folyamatokban határozódik meg.
Kínálatuk felső határa ilyen módon gazdaságon kívüli korlátba ütközik, rugalmatlan. (A
népesség száma, korösszetétele nemigen változtatható, vagy például a rendelkezésre álló
termőföld mennyisége, minősége alapvető adottsági egy ország gazdasága számára)
- 51 -
A tőketényezők korábbi termelési folyamat eredményei, hosszabb távon felhalmozhatók,
így kínálatuk mennyiségben és összetételben egyaránt igazodhat a gazdaság igényéhez.
2. Az erőforrások keresletének és kínálatának főbb összefüggései
2.1. A termelési tényezők kereslete
A termelési tényezők keresletének vizsgálatakor arra a kérdésre keresünk választ, miért van
egy cégnek szüksége egy adott erőforrásra, milyen meggondolások alapján dönt
szolgáltatásainak igénybevételéről, hogyan határozható meg annak mértéke.
Ehhez kiindulásként a vállalat alapvető célját, a profitmaximalizálást kell figyelembe

venni. A profit a termékpiacról származik. Ismeretes, hogy a vállalat kínálatának nagyságát
a határbevétel és a határköltség viszonya alapján határozza meg. A termékpiacról kapott
keresleti és árimpulzusok alapján dönt termelésének növeléséről vagy csökkentéséről. Ha a
termékpiaci információk a termelés növelésére ösztönzik, inputtényezőre van szüksége, tehát
nő a termelési tényezők iránti kereslet. A termelési tényezők kereslete tehát származékos ke-
reslet, ami azt jelenti, hogy a vállalat azért és annyiban keres egy adott erőforrást„amiért és
amennyiben a vásárlók meg kívánják venni a közreműködésével előállított terméket, olyan
árat kínálva érte, ami hosszú távon legalább normálprofitot biztosít.
A vállalat profitmaximalizálási kritériumából kiindulva megállapíthatjuk, hogy addig

érdemes egy-egy inputtényező felhasználását növelni, amíg az inputnövekmény
költségvonzata kisebb, mint a felhasználásból származó bevételnövekmény (Árbevétel –
növekmény > Költségnövekmény).
Ennek általános formulája:
MFC = VMPF
MFC = a tényező határköltsége, az inputtényező mennyiségének változása szorozva az

input egységárával.
VMPF = az adott termelési tényező (munka vagy tőke) határtermékének piaci értéke,
vagyis a terméknövekmény és a termékár szorzata.
A termelési tényezők értékelése attól függ tehát, hogy milyen hasznot hoznak azok a javak,
amelyek előállítására felhasználták őket. Az erőforrások keresletét a határtermék piaci
értéke (vagy a határtermék bevétele) határozza meg, Egy-egy tényező keresleti függvénye
egyenlő e tényező határtermék-bevételi függvényével.
A termelési tényezők kereslete együttes kereslet. A vállalat a termelési tényezőket együtt

alkalmazza, valamennyi tőkét valamennyi munkával kombinálva. A vállalat hosszú távon
- 52 -
nemcsak kínálatának nagyságáról dönt, hanem arról is, hogy a termelési tényezők milyen
kombinációjával állítja elő az adott termékmennyiséget, vagyis technológiát választ.
A technológiaválasztás mikéntjét az határozza meg, hogy az egyes termelési tényezők

határtermelékenysége és ára hogyan viszonyul egymáshoz. A gyakorlatban gyakran
ellentmondásba kerül egymással a technikai és a gazdasági hatékonyság. Technikailag
minden technológia (termelésitényező-kombináció) hatékony, amelyik nem alkalmaz
fölösleges kapacitást. Gazdaságilag viszont csak az hatékony, amelyik ugyanazt a kibocsátást
a legkisebb költséggel képes előállítani.
Az optimális tényezőkombináció kritériuma az, hogy a tényezők határtermékének aránya

egyezzen meg a tényezők árarányával, például:
MPgép Pgép
=
MPmunka Pmunka
Nem véletlen, hogy azokban az országokban, ahol alacsony a munkabér, inkább a

munkaigényesebb technológiákra esik a választás, míg ha a gépek, berendezések relatíve
olcsóbbak, tőkeigényes technológiát alkalmaznak.
Kompetitív termék- és tényezőpiac esetén a vállalat számára egy-egy termék és termelési
tényező ára piaci adottság. Ezen az áron elvileg korlátlan mennyiségű terméket adhat el,
erőforrást vásárolhat. A termelési tényezők piaca ugyanakkor sohasem lehel tisztán
kompetitív, mivel ezek szűkösen állnak rendelkezésre. Ez azonban már a kínálat oldaláról
támaszt hatékonysági követelményeket.
2.2. A termelési tényezők kínálata
A termelési tényezők kínálói részben a háztartások – főleg a munka tekintetében igaz ez,
de részben a pénzmegtakarítások és a természeti erőforrások tekintetében is -, részben az
üzleti szervezetek, amelyek a termelt tőketényezők eladói, de jelentős pénztőkekölcsönzők is.
A termelési tényezők kínálata általában pozitív korrelációban van az árral. A tényezők

tulajdonosai az árak emelkedésére kínálatuk növelésévet reagálnak. Az egyes
tényezőcsoportok között azonban lényeges különbségek vannak a tekintetben, hogy a piaci ár
változására milyen időintervallumon belül képesek reagálni, vagy képesek-e egyáltalán
reagálni a kínálat változásával (pl. a föld kínálatának maximuma az ország területe.) Ezért
helyesebb a termelési tényezők piacát külön-kitliín megvizsgálni.
A munkapiac kérdéseivel kezdjük, tekintettel arra, hogy a jövedelmek mintegy
háromnegyede innen származik, így leginkább érinti a családok helyzetét.
3. Munkapiac
A munkapiac sok azonosságot, de több sajátosságot is mutat a többi termelésitényező-

piachoz képest. Ez abból adódik, hogy a munka a társadalom legfontosabb erőforrása, a
- 53 -
jövedelmek legnagyobb hányadának birtokosa, és hogy a munka végzője, az ember nem
tárgya, hanem alanya a társadalmi gazdasági folyamatoknak.
A mikroökonómiában a munkapiac vizsgálatánál a következő kérdésekre keresünk választ:
Miért vállal valaki egy üzleti szervezetnél munkát, vagy éppen miért dönt úgy, hogy
egyelőre például a háztartásban hasznosítja idejét, vagy annak a korábbinál nagyobb hányadát
fordítja pihenésre, szórakozásra. Ezek a munkakínálat oldaláról jelentkező kérdések.
A munkát az üzleti szervezetek, vállalatok, vállalkozók alkalmazzák. A munkakereslet
oldaláról felmerülő kérdés, milyen tényezők figyelembevételével döntenek az általuk
foglalkoztatott munkamennyiség meghatározásakor rövid, illetve hosszú távon.
3.1. A munkakínálat
Az egyéni munkakínálat mikroökonómiai magyarázatának kiindulópontja az, hogy az

egyén célja egyrészről a széles értelemben vett fogyasztási javak megszerzése, ami bizonyos
nagyságú jövedelmet tételez fel. A jövedelem megszerzésének feltétele a munkavégzés.
(Különösen igaz ez, ha nincs más, nem munka jellegű jövedelme.) Ezzel szemben áll a
munkavállaló szabadidőigénye, ami ebben a megközelítésben magában foglalja a
szórakozáson, a pihenésen, regenerálódáson kívül a háztartási munkát, gyereknevelést, saját
kertben végzett munkát, együttesen a nem piaci jellegű aktivitásokat.
A munkaidő versus szabadidő választással a munkavállaló maximalizálni akarja
jólétét, életének minőségét. Kompetitív termék és tényezőpiacot feltételezve, sem a
munkavállaló, sem a munkáltató nem diktálhatja a béreket, az számukra külső adottság.
A munkakínálat elemzése során az egyik legfontosabb kérdés, miként reagál a munka a
magasabb bérekre. Erre nem adható közgazdaságilag egyértelmű válasz, felsorakoztathatunk
azonban egy sor- a döntést befolyásoló tényezőt.
Az első ilyen a már említett munka- vagy szabadidő-dilemma. A választásra kényszerülő
saját helyzete mérlegelésével különféle választ adhat. Ha nincs más jövedelme, biztosan nem
választhatja a 100%-os szabadidő alternatívát. De ugyanígy a munkavégzésnek is van egy, az
ember teherbíró képessége és egészsége által diktált felső határa. A két határon belül –
megélhetés és fizikai teherbíró képesség – a már elért jövedelemszinttől, a megszerezhető
többletjövedelemtől, a többletjövedelem felhasználási céljától stb. függően eltérő válasz
adható a fenti dilemmára.
Bár a döntés mindenki magánügye, a tapasztalatok alapján levonható néhány következtés.
Különböző bérszintekhez az egyes egyéneknél különböző munkakínálat tartozhat, aszerint,
hogy milyen a többletjövedelem, illetve a szabadidőnek tulajdonított hasznosság.
Az alacsonyabb jövedelemtartományban a munkavállaló általában nagyobb
munkakínálattal, azaz csökkentett szabadidővel reagál a bér emelkedésére. A munka-
kínálati görbe emelkedő.
Igen magas jövedelem esetén a munkavállaló fokozódó szabadidőigénnyel lép fel, így
munkakínálata csökken. (Megengedhetem magamnak, egyszer élünk jelszóval.)
Meg kell említeni azt a – fejlett piacgazdasági országokban inkább kivételként jelentkező –
helyzetet, amikor a reálbérek tartósan csökkennek. Ilyenkor korábbi életnívójuk vagy
- 54 -
megélhetésük biztosítása érekében az emberek csökkenő bérek mellett növelik a
munkakínálatukat, kénytelenek többet dolgozni.
Bár a munkaerő-kínálat kialakításában kétségkívül legerősebb hatása a béreknek van,
ezen kívül még számos bonyolult társadalmi, politikai és természetesen gazdasági tényező
játszik közre.
3.2. A munkakereslet
A munka (munkaerő) kereslete származékos kereslet, vagyis nagysága a végső fo-

gyasztási cikkek piaci helyzetének alakulásától függ. Jó üzleti kilátások idején gyakoriak a
vállalatalapítások, nő a munkakereslet, míg gyenge üzletmenet esetén kicsi a vállalkozási
hajlandóság, így a termelési tényezők iránti kereslet is csökken. A termelési tényezők
kereslete tehát közvetlenül összefügg a gazdasági élet hullámzásaival és a végső fogyasztási
cikkek árának alakulásával.
Emellett a termelési tényezők kereslete együttes kereslet. A tényezők egymással
kölcsönhatásban állítják elő a végterméket, bizonyos korlátok között egymással helyet-
tesíthetők. Ha például a hitelfelvételek kedvezően alakulnak, ez kettős hatással lehet a
munkaerő-keresletre. Egyrészt növeli a vállalkozó kedvet, ami fokozhatja a munkaerő-
keresletet, másrészt a munkaerő tőkével való helyettesítésére is ösztönözhet.
Egy-egy vállalkozó munka iránti keresletében a munka eredménye, a munkának a végső
javak előállításában megvalósuló határterméke tükröződik vissza.
A munka határterméke (határtermelékenysége) azt jelenti, hogy az adott gaz-
dálkodóegységben, minden egyéb feltételt változatlannak tekintve, a pótlólagosan fel-
használt egységnyi munka mekkora termelésnövekedést produkál.
Ez függ egyrészt az együttműködő tényezők - a tőke és a természeti erőforrások -
mennyiségétől, a technológia színvonalától, másrészt a munka minőségétől, a szakismerettől,
a képzettségtől a műveltségtől és általában az oktatás szintjétől.
Ha a határterméket megszorozzuk a termék árával (MP · p), megkapjuk a bevétel-
növekményt (a határtermék piaci értékét). Ezt kell viszonyítani ahhoz a költségnövek-
ményhez, amit a pótlólagosan felhasznált munka díjaként, munkabérként kell kifizetni.
Addig érdemes növelni a foglalkoztatást, amíg a határbevétel nagyobb, mint a költség-
növekmény. Az utolsó munkás foglalkoztatásából nagyobb haszon keletkezik, mint amennyit
az bérkiadásként felemészt. A vállalkozók egyéni munkakeresletének összegzéseként adódik a
munka összkereslete.
3.3. A bérek alakulása
A munkabér a munka ára, a modern gazdaságokban pénzbeni jövedelemként jelenik

meg. Ez a pénzbér vagy nominálbér. Általában 1 órára jutó nagyságával szoktuk kifejezni, de
beszélünk heti vagy havi bérről is.
- 55 -
.

Amikor a béralakulást vizsgáljuk, elsősorban a reálbér – vagyis amit a bérért vásárolni
lehet – érdekel bennünket. A reálbérek változását a reálbérindex mutatja.
Nominálbérindex
Reálbér index =
Fogyasztói árindex
Korábbi tanulmányainkból ismert, hogy bármely termék egyensúlyi árát a termék keresleti
és kínálati görbéjének metszéspontja adja. Így van ez a munkabérnél is. Az üzleti szervezetek
munkaerő-keresletének összegzéseként kapjuk az ágazati, illetve összpiaci keresletet, a sok-
sok egyéni munkavállaló munkakínálatának összevonása pedig az összpiaci munkakínálato.
A keresleti-kínálati görbe metszéspontjának megfelelő bér az egyensúlyi bér.
A mai modern gazdaságokban a munkapiacon a kompetitív viszonyokba való beavatkozás

legtipikusabb példája, amikor az állam, esetleg a szakszervezettel vagy más munkavállalói
érdekvédelmi szervezettel együtt minimumbért határoz meg. Ennek akkor van értelme, ha ez
magasabb, mint az egyensúlyi bér. Ha a minimális munkabérszint adminisztratív
beavatkozások hatására emelkedik, az üzleti szervezetek csökkentik a foglalkoztatottak
számát.
A másik tipikus beavatkozási mód a munkakínálat korlátozása. Példa erre a külföldiek
munkavállalásának korlátozása, a bevándorlás akadályozása.
A munkapiacon találkozhatunk természetes monopolhelyzetekkel, amelyek ugyancsak

hatással vannak a bérre. Ilyen például, ha egy-egy egyébként népes földrajzi térségben csak
egyetlen ipari üzem van. Ebben az esetben ez a cég az egyensúlyi bérnél alacsonyabb bér
mellett is kielégítheti munkaerő-szükségletét.
A munkapiac sajátosságaiból adódóan a munkabérek alakulására ható tényezőket nehéz
egzakt módon meghatározni. Az ismert összefüggések alapján csak a munkabérek felső és
alsó határát állapíthatjuk meg. A munkabérek felső határát a vállalatok jövedelmezőségi
viszonyai befolyásolják. Normális piaci körülmények között egy vállalkozó csak annyi bért
fizet, amennyi nem sérti profitmaximalizálási törekvését.
A munkabér alsó korlátja a létminimum, a dolgozó rövid és hosszú távú megélhetési,
képzési és családfenntartási ráfordításai. A gyakorlatban azonban az is előfordul, hogy
ezek valamelyikének fedezetét az állam vállalja át.
Ilyen volt például a kelet-európai országok gyakorlata, de ez esetben a bérek nem piaciak,
hanem adminisztratív úton meghatározottak voltak.
4. A tőkepiac
A tőke a piacon két fő formában van jelen.

- Reáltőke formájában, ami a termeléshez szükséges gépeket, berendezéseket,
anyagokat jelenti. A reáltőke piacát eszközpiacnak szokás nevezni.
- 56 -
- Nominál- vagy kölcsöntőke, ami ténylegesen pénz vagy különböző jogokat,
követeléseket megtestesítő értékpapírok formájában jelenik meg. Az egész gazdaság
működése szempontjából ez utóbbinak van meghatározó jelentősége. Amikor
egyszerűen tőkepiacról beszélünk, általában a kölcsöntőkék piacára gondolunk.
4.1. Pénz- és értékpapírpiac
A pénzpiacon a pénzhasználat jogát adják-veszik meghatározott időre. A pénzhasználat

jogáról a szabad (időlegesen felesleges) pénzeszközzel rendelkező mond le az éppen
pénzhiánnyal küzdő felhasználó javára.
A tőkepiacon a tőkeáramlás két fő formája:

- bankhitel, illetve bankbetét
- értékpapír forma
Főbb eszközei:
- hosszú lejáratú bankbetét, bankhitel,
- részvények,
- kötvények,
- záloglevelek.
Az értékpapírok adásvétele az értékpapírpiacon történik, Az értékpapírpiac a

pénzpiacnak és a tőkepiacnak is része, de ezektől függetlenül is létezik.
4.2. Kamat, kamatláb
A kereskedelmi bankok a megtakarításokat összegyűjtik, majd a végső felhasználók

nagyságra, lejáratra vonatkozó igényei és a kockázat- és likviditási szempontok figye-
lembevétele mellett továbbadják. Ilyenkor a megtakarító a pénzintézettel áll kapcsolatban.
Számára ismeretlen és közömbös, hogy pénzét hol fektetik be.
A kamat a kölcsönadott pénz, tőke használati díja.

A megtakarítóknak fizetett kamat a betéti kamat, a hitelezők a felvett hitelek után
hitelkamatot fizetnek.
A kettő közötti különbség a kamatrés, ami a bank költségeit és nyereségét fedezi. A

kamatláb a kölcsöntőke kamata 1 éves futamidőre számítva, százalékos formában
kifejezve.
- 57 -
A vállalatok, vállalkozások a hitelek felvételénél a tőke várható hozadékát (tőkehatár-
termék bevétele) és a hitelkamatot vetik egybe. A kölcsöntőke keresletét tehát alapvetően a
tőke határtermelékenysége határozza meg. A vállalkozó biztosan nem vesz fel hitelt, ha azt a
termelésbe befektetve, kevesebbet nyer, mint amennyit kamatként kifizet. Illetve, inkább a
bankba teszi pénzét üzleti vállalkozás helyett, ha a kamat magasabb, mint a befektetés várható
profitja.
Megtakarítások esetén a fogyasztók lemondanak jelenbeli fogyasztásukról annak
reményében, hogy kamattal megnövekedett pénzük a jövőben magasabb fogyasztást tesz
lehetővé. Ugyanakkor a kölcsönnyújtó pénzét egy kockázatosabb, kevésbé likvid eszközre
váltotta. A kamat így a jelenbeli fogyasztásról és a likviditásról való lemondás jutalma.
A fogyasztó megtakarításainál számol az inflációval, vagyis azt is mérlegeli, hogyan alakul
pénzének vásárlóereje. Ezzel kapcsolatban kell megjegyezni a reálkamat fogalmát.
Reálkamatláb = Nominálkamatláb – Inflációs ráta
Ha az árszínvonal átlagos emelkedési üteme, azaz az inflációs ráta meghaladja a

pénzkamatokat, a fogyasztók legfeljebb csak kényszerből takarítanak meg.
Tisztán piaci viszonyok esetén a kamatláb a kereslet-kínálat kölcsönhatásaként alakul.
A kereslet-kínálat egyezőségét az egyensúlyi kamatláb mutatja.
Meg kell azonban jegyeznünk, hogy napjainkban a kamatláb tisztán piaci jelenségből egyre
inkább gazdaságpolitikai jelenséggé vált, egyre nagyobb szerepe van az állami
szabályozásnak. A kölcsöntőke piaca is tökéletlen piac.
5. Tőkebefektetések értékelése - vagyonértékelés
A gazdasági élet szereplői jövedelmüket általában nem élik fel teljes egészében, hanem
annak kisebb-nagyobb hányadát megtakarítják.
Az előzőekben láttuk, hogy a megtakarítást különböző formában eszközölhetik. A
választást sokféle tényező motiválhatja, amelyek közül most két alapvetőt emelünk ki:
- értékmegőrzés, illetve gyarapítás,
- folyó jövedelemszerzés.
E két alapvető cél általában együtt jelentkezik, a befektető dönt, melyiket preferálja.
Értékmegőrzési, illetve gyarapítási céllal olyan vagyontárgyakat – műkincs, nemesfém,
festmény, föld, ingatlan – vásárolnak, amelyek értékállandósága, illetve növekedése éppen
ritkaságuk, korlátozott mennyiségük miatt biztosabb, mint a pénz formában tartás (készpénz
vagy takarékbetét).
Manapság a termelési tényezők közül földet vagy ingatlant nem elsősorban jöve-
delemtermelő képességük miatt vásárolnak, hanem az értéknövekedés miatt.
- 58 -
Ha a folyó jövedelemszerzés az elsődleges cél, akkor a befektető azt mérlegeli, hogy a
befektetési lehetőségei közül melyik biztosít számára nagyobb elérhető, rendszeresen
jelentkező jövedelmet. Ilyen folyó jövedelemforma lehet a bankbetét kamata, az értékpapírok
utáni kamat vagy osztalék, illetve a vállalkozásból megszerezhető vállalkozói nyereség
(gazdasági profit).
A betéti kamatnak (piaci kamatnak) kiemelkedő szerepe van a döntési alternatívák
értékelésében, ugyanis ez az egyik igen biztos, általában jól kiszámítható, kockázatmentes
befektetési forma. Más, nagyobb kockázattal járó befektetést csak akkor választanak, ha az
ennél nagyobb haszonnal kecsegtet. Minden egyéb befektetést tehát ehhez mérnek, ehhez
hasonlítanak.
5.1. Az idő szerepe, jövőérték, jelenérték
Beruházási-befektetési döntéseinknél az időnek speciális szerepe van. Nézzünk erre egy

egyszerű példát. Egy apa kiadja két fiának az örökségét. Az egyik 1 millió Ft-ot kap ma, a
másik ugyanennyit egy év múlva. Igazságos volt-e az elosztó? Nem, mert ha a mai 1 millió
forintot – a legegyszerűbb megtakarítási formát választva –, beteszem a bankba, például 15%-
os piaci kamat mellett az 1150000 Ft lesz egy év múlva. Ebből az egyszerű példából is látható
az időtényező fontossága.
A tőkebefektetések értékelésénél mindig figyelembe kell venni az időt. Csak azonos
időpontra átszámított jövedelmeket és költségeket szabad összehasonlítani!
Ennek kapcsán beszélünk a tőke (tőke befektetés, jövedelem) jelenlegi értékéről, röviden
jelenértékéről (PV) és jövőbeni értékéről, röviden jövőértékéről (FV).
A jelenérték (PV: present value) egy jövőbeni pénzösszeg vagy pénzösszegsorozat mai
pénzben kifejezve. Ehhez használatos a diszkontálás módszere.
1
PV = C
(1 + r ) t t
ahol: t = az évek száma,

Ct= a t-edik évben esedékes összeg,
r = az éves pénzlekötés, bankbetét kamatlábának századrésze.
Milyen esetben használhatjuk a módszert? Például ha eladásra kínálnak egy diszkont

államkötvényt, ami egy év múlva a névértéket, vagyis 10000 Ft-ot ér. Mennyiért érdemes
megvenni ma, mennyi a jelenértéke 15%-os piaci kamatláb mellett?
1
PV = 10000 = 8696 Ft
1 + 0,15
- 59 -
Ha ennél alacsonyabb áron veszem meg. például 8000 Ft-ért, jobb üzletet csináltam a
bankbetétnél.
Az összehasonlítást a nettó jelenérték segítségével végezhetjük el. A nettó jelenérték a

befektetés révén megszerzett tőkejószág jelenértékének és a megszerzés, befektetés
pénzráfordításának különbsége.
Példánkban: 8696 - 8000 = 696 Ft.
Ha egy befektetés nettó jelenértéke negatív, a befektetést nem célszerű megvalósítani.
Más oldalról az összehasonlítást úgy is el lehet végezni, ha a piaci kamatlábat a tő-

kebefektetésből nyerhető százalékos profittal vetem egybe. A piaci kamatlábat külső, a
tőkebefektetés %-os hasznát pedig belső kamatlábnak nevezzük.
A tőke jövőbeni értékét (FV: future value) az idő és a kamatláb segítségével állapítjuk
meg, vagyis kamatos kamatot számítunk.
FV = C0 ⋅ (1 + r )
t
ahol: t = az évek száma,

r = a kamatláb századrésze,
C0 =jelenleg meglévő pénzösszeg.
Ilyenkor a következő kérdést tesszük fel. Van 10000 Ft-om, a kamatláb 14%, vásárolok egy
Takaréklevelet, 5 év múlva mennyi pénzem lesz?
FV = 1000 ⋅ (1 + 0,14 ) = 19254 Ft

5
A befektetéseknél, különösen a reáltőke vásárlásoknál a jelenérték-számítás a hasz-

nálatosabb.
5.2. Vagyonértékelés
A jelenérték-számításnak nagy jelentősége van a vagyonértékelésben. Egy cég vagyon-

értékének megállapítása különféle szempontból merülhet fel.
Ilyen például a vállalati átalakulás, egyesülés, vállalatértékesítés, felszámolás stb.
Napjainkban Kelet- és Közép-Európában például a privatizáció teszi szükségessé a vállalatok
reális vagyonértékének a megállapítását. A vagyonértékelésre sokféle módszer létezik, és ezt
általában erre a tevékenységre szakosodott társaságok végzik.
- 60 -
A vállalatnak, mint üzleti szervezetnek az értékelése lényegében jövedelemtermelő
képességének a figyelembevételén alapul. Egy cég nem annyit ér, amennyiért korábban
létrehozták, vagy amennyiért ma meg lehetne vásárolni, vagy el lehetne adni egyenként az
eszközeit.
Az értékelés alapja a jelenlegi és a várható jövedelemtermelő képesség.
Ha a céget privatizálják, a potenciális vevő elvárt profitráta (belső kamatláb) igényével
kalkulál. Ez nyilván nagyobb a piaci kamatlábnál. Ha például egy cégnél 100000 egység
nyereségre lehet számítani, és az elvárt jövedelmezőség 20%, akkor ezt a céget
hozzávetőlegesen 500000 egység körüli áron fogják megvásárolni.
Egy vagyontárgy, tőkebefektetés, bérlemény üzleti értékelésének alapja a jövede-
lemtermelő képessége. Ennek alapján állapítható meg a jelenlegi értéke. Egy vagyontárgy
tőkeértéke, tehát a jelenértéke, ami nem más, mint jövedelmeinek a kamatlábbal
diszkontált hozadék összege.
A tőkebefektetés kockázata, bizonytalansága abban rejlik, hogy a diszkontálás során
számolt jövedelem és kamatláb is bizonytalan, ezeket a piaci szereplők valószínűsítik, a piaci
szereplők várakozásait fejezik ki.
6. A földjáradék
A föld más természeti erőforrásokkal együtt sajátos termelési tényező, mivel korlátozott
mennyiségben áll rendelkezésre, és nem szaporítható.
Az előzőekben elemeztük, miként határozza meg a tényezőárakat a kereslet és a kínálat.
Láttuk, hogy a költségeiket minimalizáló cégek ráfordítás-kombinációik meghatározásakor az
egyes tényezők árának és határtermék-bevételüknek összevetése alapján döntenek. Mint
minden termelési tényező, a föld keresletét is határtermék-görbéje határozza meg. A föld
kereslete is származékos kereslet, tehát végső soron a mezőgazdasági termékek iránti
kereslet függvénye.
A különbség a kínálati oldalon jelentkezik. A föld kínálatának jellemző vonása, hogy
természeténél fogva összkínálata állandó, vagyis teljesen rugalmatlan. Ugyanilyen az
olajmezők, bányák és más természeti erőforrások kínálata is. A földterületnek, mivel az
állandó, annyiért kell hasznosulnia, amennyit az iránta keresletet támasztók ajánlanak.
Az ilyen tényezők jövedelmét nevezzük a múlt századi klasszikus közgazdászok nyomán
járadéknak vagy néha tiszta gazdasági járadéknak.
6.1. A föld ára
A földet tulajdonosa nemcsak bérbe adhatja, hanem véglegesen el is idegenítheti, eladhatja.
- 61 -
A klasszikus járadékfelfogás szerint ilyenkor a tulajdonos lemond a földjéről, de nem kíván
lemondani jövedelméről. Így legalább annyiért kívánja eladni a földjét, amennyi kamatot
pénze, ha bankban van elhelyezve, az eddig kapott földjáradéknak megfelelően hoz évente.
(Például, ha eddig 10000 Ft földjáradékot kapott évente hektáronként, a kamatláb 25%, akkor
10000:0,25= 40000 Ft-ot kell kérnie hektáronként). A termőföld árát a földjáradék
tőkésített értéke határozza meg, de nagyon jelentős az egyéb piaci tényezők hatása is,
mindenekelőtt a föld iránti kereslet.
7. A vállalkozó mint termelési tényező
A javakat, a szolgáltatásokat a föld, a tőketényezők és a munka felhasználásával termelik.

A munka fogalmába szélesebb értelemben beletartozik a vállalkozási, vezetési tevékenység is.
A vállalkozási tevékenység szerepe, hogy biztosítsa az egyéb tényezők hatékony
kombinálását, együttműködését.
Manapság a munkától elválasztva egyértelműen negyedik termelési tényezőként
szerepeltetjük, amit az indokol, hogy egyrészt e tevékenységnek sok eleme fizetett menedzseri
foglalkozássá vált, másrészt míg a munka jövedelme biztos, szerződéses jövedelem, addig a
vállalkozóé bizonytalan, kockázatos, akár veszteség is lehet.
A vállalkozó a piaci versenyben születik, a piac "nevezi ki és váltja le”.
7.1. A vállalkozói szolgáltatás díja
A szakirodalom megkülönbözteti a vállalkozói jövedelem és a vállalkozói nyereség vagy

másként a gazdasági profit fogalmakat.
A vállalkozói jövedelem a vállalkozó bevétele és a folyó költségek közötti különbség.
A vállalkozói nyereség a bevétel és a teljes gazdasági költség különbsége, a gazdasági
profit.
A vállalkozó jövedelmének egy része ugyanis egy különleges munkaszolgáltatás
ellenértéke, munkabér jellegű. Ez jóval magasabb lehet, mint egy átlagos munkás bére, hiszen
különleges képzettséget, tudást igénylő, így kvázi járadékszerű elemet is tartalmaz.
Ugyancsak ide tartozik a saját tőke, telek hozadéka is. A termelés gazdasági költségeibe
beszámítható jövedelmen kívül a vállalkozó akkor tehet szert hosszabb távon is gazdasági
profitra, ha tartósan versenyelőnyöket tud biztosítani magának.
8. A jövedelmek elosztása
A termelési tényezők piacát vizsgálva indirekt módon választ kaptunk arra is, miként
oszlik meg a megtermelt terméktömeg (nemzeti össztermék) azon gazdasági szereplők között,
akik részt vesznek a széles éttelemben vett termelési folyamatban.
- 62 -
A tényezőtulajdonosok által az inputpiacokon kapott ellenérték (munkabér, kamat, bérleti
díj, földjáradék) egyben a tényezőtulajdonosok bevétele, jövedelme is, tehát egyszerre ár és
jövedelem.
A termelési tényezők árát azok határtermék-értéke határozza meg, így az össztermékből
való részesedésük is határtermék-arányaikat tükrözi. A felhasznált tényezők határtermékének
és mennyiségének a szorzatösszege egyenlő a termelés mennyiségével.
Képletben (naturálisan):
MPL ⋅ L + MPK ⋅ K + MPA ⋅ A + MPE ⋅ E = Q
Értékben:
P ⋅ MPL ⋅ L + P ⋅ MPK ⋅ K + P ⋅ MPA ⋅ A + P ⋅ MPE ⋅ E = P ⋅ Q
ahol P = a termék ára,

MP = az adott tényező határterméke,
L = munka,
K = tőke,
A = föld,
E = vállalkozó mint felhasznált termelésitényező-mennyiségek.
Ezt az összefüggést a jövedelmek funkcionális elosztásának is nevezik, mivel az

erőforrások termelési folyamatban betöltött „technikai" szerepéből, funkciójából indul ki.
A termelésitényező-tulajdonosok törekvése a minél magasabb jövedelem elérése. Ez úgy

érhető el, ha a termelési tényezőket úgy osztják el a gazdaság különböző területei, ágazatai, a
különféle termékek előállítása között, hogy azok a lehető legmagasabb határtermelékenységet
érjék el. A szabadversenyes (kompetitív) piac az, amely mechanizmusai révén megvalósítja
ezt, vagyis elvégzi a termelési tényezők olyan elosztását, allokációját, amely garantálja
Legnagyobb kibocsátás mellett a jólét elérhetés maximumát. Ezt nevezzük allokációs vagy
Pareto-féle hatékonyságnak.
- 63 -
Közérdek és piac; Piaci kudarcok
VI. fejezet: Közérdek és piac; Piaci kudarcok
A tankönyv eddigi fejezeteiben a piaci mechanizmus működését tanulmányoztuk.

Megtanultuk, hogy a „láthatatlan kéz" – pontosan meghatározott, szigorú feltételek mellett –
egyensúlyt hoz létre, az erőforrások „Pareto-hatékony" allokációját. Ez, mint ismerjük,
olyan erőforrás-eloszlást jelent, amikor a gazdaság összes piacán egyidejűleg kereslet-
kínálati egyensúly van, s ez a piaci résztvevők számára a jólét maximumát biztosítja.
Ez az állapot azonban sokszor nem felel meg a társadalom igényeinek, értékítéletének, a
társadalom nem tekinti optimálisnak. A társadalmilag optimális erőforrás-allokáció a
leginkább kívánatosnak tartott inputkombináció. Közösségi, szociális, erkölcsi elvek és
szempontok is szerepet játszanak megfogalmazásában.
Ha a tisztán piaci mechanizmusok által eredményezett „Pareto-hatékony" allokáció nem
felel meg a társadalmilag optimálisnak tekintett erőforrás-felhasználásnak, akkor
beszélünk piaci elégtelenségről (tökéletlenségről, túlcsordulásról), piaci kudarcokról.
A piaci kudarcok mindennapos jelenségek. Alapvetően fontosnak tartott javakból,
szolgáltatásokból sok helyen elégtelen a kínálat. A városok a közlekedés túlzsúfoltságával és
már-már elviselhetetlen mértékű levegőszennyezéssel küszködnek, oktatási és egészségügyi
intézményeknek időről időre súlyos pénzügyi nehézségeik vannak, és a példákat vég nélkül
sorolhatnánk.
Ilyen és más hasonló piaci kudarcok akkor is léteznek, ha a piaci mechanizmus úgymond
tökéletesen működik. A társadalmi optimum eltér a piaci optimumtól. Ez a helyzet a piaci
mechanizmusok kiterjeszthetőségének korlátaira utal.
A piaci elégtelenségek nagy száma, a probléma társadalmi jelentősége bőséges indokkal
szolgál arra, hogy külön fejezetben foglalkozzunk az olyan helyzetekkel, amikor a piaci
szabályozás a „társadalmi hatékonyság" értelmezése alapján csődöt mond, vagy csak
korlátozottan tud érvényesülni.
A piac elégtelen működése mögött különféle okok húzódnak meg. Ezeket általában nem
könnyű felismerni. Ebben a fejezetben két olyan, egymással szorosan összefüggő
problémakört fogunk tanulmányozni – a közjavakat és az externális hatásokat –, amelyek
kezelésére a korábbiakban megismert hagyományos piacelméleti modellek nem alkalmasak.
Más eszközökkel kell tehát a problémákat megoldani.
1. A tevékenységek egyéni és társadalmi megítélésének különbözősége
1.1. Az egyéni döntéshozók ítéletein alapuló haszonelvű piac működése
A háztartások és a vállalatok viselkedését mindenekelőtt két tényező, a ráfordítások és

eredmények alakulása határozza meg. Amikor e tényezőket összehasonlítják, azt a pontot
keresik, ahol az utolsó termékegységre jutó ráfordítás (a határráfordítás) éppen egyenlő az
erre az egységre jutó eredménnyel (a határeredménnyel). Az összevetés eszköze a piaci ár.
Amikor azt mérlegelik, hogy érdemes-e újabb egységet vásárolni egy fogyasztási cikkből
- 64 -
vagy a termeléshez szükséges inputból, a piacon megfizetendő árat állítják szembe az áru
elfogyasztásából vagy felhasználásából nyerhető pluszhaszonnal, többletbevétellel.
Az egyéni döntéshozók ítéletein alapuló haszonelvű piac egyensúlyi megoldása az
egyéni (individuális) költségek és hasznok viszonylatában jelent hatékony tényező-
felhasználást.
A termelők és a fogyasztók között – feltételezésünk szerint – a közvetlen gazdasági
kapcsolatok kizárólag piaci tranzakciók (piaci adásvétel) formájában történnek.
Ezzel az állítással kimondatlanul feltételezzük, hogy a gazdasági szereplők párhuzamosan
folytatott tevékenységei az árucserén kívül nincsenek hatással egymásra. Ebből következik,
hogy a piaci tevékenységhez kapcsolódó minden hasznot mérhetőnek, pénzben
kifejezhetőnek és a fogyasztó (felhasználó) személyéhez egyértelműen hozzárendelhetőnek
tekintünk.
1.2. Az egyéni és a társadalmi megítélés különbsége
A gazdaság számos területén találunk példát arra, hogy egy gazdasági tevékenység köz-
vetlen pénzformában nem fejezhető ki, így hasznossága sem mérhető. Vagyis a különböző
egységek, miközben hasznuk maximalizálására törekszenek, akaratlanul előnyösen vagy
hátrányosan befolyásolják mások gazdasági működési feltételeit. (A két említett eset a
közjavakra és az externális hatásokra utal, a későbbiekben ezek kerülnek tárgyalásra.) Ezek a
tények indokolják, hogy a továbbiakban különbséget tegyünk a gazdasági tevékenységhez
kapcsolódó (költség, haszon) kategóriák egyéni és társadalmi értelmezése között.
Az eddig határköltségként, illetve határhaszonként használt fogalmakat mostantól kezdve
kiegészítjük az egyéni határköltség (marginal personal cost - MPC), illetve egyéni
határhaszon (marginal personal benefit - MPB) kifejezések használatával. Emellett valamely
tranzakció teljes társadalmi hatásának kifejezésére bevezetünk további két fogalmat.
A társadalmi határköltség (marginal social cost - MSC) egy termék vagy szolgáltatás
pótlólagos egységének előállítása miatt felmerülő többletköltséget jelenti.
A társadalmi határhaszon (marginal social benefit - MSB) elnevezés egy termék vagy
szolgáltatás pótlólagos egységének előállításával és elfogyasztásával járó összes
hasznosságváltozásra utal.
Ezek után megfogalmazhatjuk a társadalmilag hatékony erőforrás-felhasználás
kritériumát, amely logikáját tekintve megegyezik a piaci hatékonyság ismert feltételeivel
csak tartalmában tér el attól. Eszerint egy termelési tényező felhasználása társadalmilag
akkor optimális, ha utolsó egységének felhasználásával nyert termék előállításából,
elfogyasztásából nyerhető társadalmi határhaszon megegyezik a tényező társadalmi
határköltségével, azaz MSB = MSC.
A 6.1. ábrán egy olyan helyzet látható, amikor valamely jószág termelésében a társadalmi
határköltség és a társadalmi határhaszon egyaránt meghaladja az egyéni határköltséget, illetve
határhasznot. Ebben az esetben az optimális termelés ( QTx ) nagyobb, a társadalmilag
optimális ár ( PTx .) pedig magasabb a piaci mechanizmusok által kialakított egyensúlyi
értékeknél ( Q x , P x ').
- 65 -
6.1. ábra: Piaci egyensúly és társadalmilag hatékony inputfelhasználás
A piaci mechanizmus olyan esetekben, amikor a tevékenység egyéni és társadalmi

megítélése megegyezik, biztosítja az egyensúlyt. Olyan esetekben, ha a társadalmi és a piaci
megítélés eltér egymástól (6.1. ábra), közösségi (állami) választás, döntés szükséges ahhoz,
hogy a pótlólagos kereslet kielégíthető és a magasabb ár realizálható legyen.
A társadalmi és a piaci megítélés eltérésének két tipikus esete a közjavak és az externális
hatások problémája. Ezekkel ismerkedünk meg részletesebben a továbbiakban.
2. A közjavak
A közjavakból származó előnyök - a tisztán magánjavakból származó előnyökkel

ellentétben - egynél több egyént érintő oszthatatlan fogyasztási hatásokkal járnak.
Ha viszont egy jószág felosztható oly módon, hogy minden egyes rész külön-külön,
kompetitíven eladható legyen más-más egyénnek, akkor magánjószággal van dolgunk. A
közjavak gyakran kollektív cselekvést igényelnek, míg a magánjavakat hatékonyan
biztosítják a piacok.
2.1. Tiszta magánjavak, tiszta közjavak és átmeneti megoldások
A társadalom által fogyasztott javakat, szolgáltatásokat itt aszerint csoportosítottuk, hogy

a fogyasztásból való kizárás lehetősége fennáll-e, és a fogyasztásukban van vagy nincs
rivalizálás/versengés. E csoportosítás két szélső kategóriája, a tiszta magánjavak és tiszta
közjavak között átmeneti, vegyes javak találhatók. A határvonal meghúzása nem könnyű és
nem egyértelmű, koronként és országonként is eltéréseket tapasztalunk.
A tiszta magánjavak körét lényegében az ún. piaci javak és személyes szolgáltatások,
búza, kenyér, szövet, televízió, sör, fodrász stb. alkotják. Ezeknek a javaknak a termelése,
eladása és fogyasztása tagolható, így a szükséglet mindig egy (vagy több) áru vagy
szolgáltatási egységre irányul. Az elfogyasztásukból nyerhető haszon általában közvetlenül a
- 66 -
fogyasztónál jelentkezik. A tiszta magánjavak esetében könnyen és racionálisan
megvalósítható a fogyasztók bizonyos részének kizárása a fogyasztásból, ugyanakkor az
egyes emberek fogyasztása csökkenti a mások által fogyasztható készletet, azaz
rivalizálás/verseny van a fogyasztók között a fogyasztásban, illetve a fogyasztásért.
A tiszta közjavak egy kisebb-nagyobb csoport tagjainak egyéni igényeit egyidejűleg,
illetve közös szolgáltatás formájában elégítik ki. A közjavakra a kollektív fogyasztás jellemző,
azaz párhuzamosan többen is fogyasztják ugyanazt a közjószágot, illetve annak
szolgáltatásait. Ezzel a szükségletkielégítés a hagyományos mikroközösségi színtérről
makroközösségi területre tevődik át. A közjavak elfogyasztásának társadalmi haszna van,
növeli a jólétet, előállítása azonban egyéni jövedelmezőségi kritériumok figyelembevételével
nem valósítható meg. A tiszta közjavak fogyasztásából nem zárható ki senki, és ha egy
személy fogyaszt belőle, ez nem csökkenti a többiek rendelkezésére álló készletet, azaz nincs
rivalizálás a fogyasztók között.
Tiszta közjószág igazából nem is sok van a gazdaságban. Hiszen alig vannak olyan javak,
amelyek korlátlanul állnak rendelkezésre és amelyeknek a fogyasztásából nem zárható ki
senki. A klasszikus közjószág példájaként a honvédelmet, a kikötői világítótornyot, esetleg a
folyam menti gátakat említhetjük.
A „kvázi közjavak” köre sokkal tágabb. Ilyen például az utcai közvilágítás, az egész-
ségügyi hálózat, a középületek, hidak, játszóterek, általános iskolai oktatás, a szúnyogirtás stb.
Ez azonban már átvezet a „vegyes javak” körébe, amelyekre az jellemző, hogy bizonyos
jegyeik alapján a magánjavakhoz, más jellemzőik szerint a közjavakhoz hasonlítanak
inkább.
A vegyes javak egyik csoportjánál a fogyasztásból való kizárás nem valósítható meg
vagy nem célszerű. A rendelkezésre álló készlet azonban nem korlátlan, emiatt rivalizálás
van a fogyasztásukban. Ilyenek a túlzsúfoltságra hajlamos és a térbelileg korlátozott
haszonhatású közjavak. Példaként említhető a felsőoktatás.
A vegyes javak másik csoportjánál a jószág fogyasztásakor az utolsó/határfogyasztó nem
csökkenti ugyan számottevően a készletet, azaz nem szükségszerű a rivalizálás a
fogyasztásban, bizonyos személyek kizárása viszont megvalósulhat a fogyasztásért fizetett
díjak formájában. Ide tartoznak az ún. díjköteles javak: például a kábeltévé-hálózat, a metró,
az áram- és ivóvíz-szolgáltatás, az autópálya stb.
2.2. A közjavak kereslete és kínálata
A közjavak gazdasági, társadalmi szerepe, jelentősége vitathatatlan. A piaci mechanizmus

azonban akkor sem képes megfelelő mennyiségben előállítani őket, ha a verseny hibátlanul
működik. A közjavaknak ugyanis nem alakult ki a piacuk, nincs piaci keresletük és kínálatuk.
Világítsuk meg ezt a helyzetet először a kínálat, a termelés oldaláról. A piaci me-
chanizmus törvényei szerint egy vállalat bevételeinek - hosszú távon - fedeznie kell a
kiadásait, sőt hasznot is kell realizálnia. A közjavak jellegéből adódóan előállításuk
meglehetősen költséges, és hosszú megtérülési idejű beruházásokat igényelnek. Gondoljunk
csak a közművekre, autópályákra, gátrendszerekre. Egy szolgáltatás igen költséges előállítása
azonban még nem zárja ki a profitképességet és az egyéni alapon szerveződő piaci kínálatot.
Úgy tűnik, hogy a kereslet oldalán kell keresnünk a magyarázatot.
- 67 -
A közjavak iránti keresletet az jellemzi, hogy a fogyasztók, a szolgáltatást igénybe vevők
gyakran nem, vagy csak nagyon nehezen azonosíthatók, a szolgáltatás nagysága nem mérhető.
Így a díj kivetése és beszedése igen problematikus. A díjköteles közjavak esetében sem lehet
olyan magas díjakat megállapítani, ami a megtérülést biztosítaná, mert ez az emberek túl nagy
részét zárhatná ki a fogyasztásból.
A fogyasztó viselkedését – közjavak esetében – az jellemzi, hogy egyéni érdekeit szem
előtt tartva arra törekszik, hogy a közös költségekből rá háruló részt csökkentse, a közös
eredményből pedig egyénileg minél nagyobb hasznot érjen el. A gyakorlatban ez úgy
nyilvánul meg, hogy az emberek, amíg tudják, megpróbálják magukat kivonni az előállítási
költségek fedezéséből, viszont élvezik a szolgáltatás előnyeit. A közgazdaságtan ezt a
viselkedést – a köznyelvhez hasonlóan – „potyautas-magatartásnak” nevezi.
A piac a nagy és általában növekvő keresletet nem tudja kielégíteni, jellemző a közjavak
elégtelen piaci kínálata. Ki biztosítsa hát a közjavakat? A tiszta közjavak esetében a válasz
elég egyértelműnek tűnik: az állam. A kvázi közjavak biztosítására vegyes megoldások
születtek. Valamilyen szintű közösségi koordináció itt is szükséges, de a piaci mechanizmus
eszközeit (pl. díjfizetés) is alkalmaznia kell. A közjavak egyre nagyobb részénél jelennek meg
kormányzati megoldások a társadalmi jólét növelése érdekében. A túlzott állami beavatkozás
azonban a gazdasági rendszer hatékony működését veszélyezteti.
3. Az externális hatások
3.1. Az externáliák fogalma, csopoortosításuk
Externáliákról vagy külső gazdasági hatásról akkor beszélünk, ha egy gazdasági

szereplő tevékenysége piaci ellentételezés nélkül befolyásolja egy másik szereplő
helyzetét. Általános következménye, hogy a tevékenység egyéni határköltsége vagy egyéni
határhaszna eltér a tevékenység társadalmi határköltségétől vagy határhasznától.
Bizonyára érthetőbbé válik az externália jelentősége a szakirodalomban gyakran idézett
példából, amely a méhész és az almatermelő tevékenysége közötti érdekes kapcsolatot
mutatja be.
Egy almáskert közvetlen közelében méhészkedés folyik. A méhek közreműködése
következtében az almáskert termelési eredményei jobbak, mint egy olyan almáskertben, ahol
nincs a közelben méhészet. (A méhészkedés is sikeresebb, de ettől most eltekintünk.) Az
almáskert tulajdonosának a méhészet miatt nincsenek pluszköltségei, hiszen a méhészkedés
ráfordításait a méztermelő viseli. Az almatermelő termelési eredményei, bevételei nagyobbak
lehetnek, egy, az ő szempontjából externális hatás, a méhek tartása miatt.
A méhész ráfordításainak eredménye ugyanis két helyen realizálódik: saját mézhozamában
és az almáskert nagyobb termésében. Az utóbbit, a méhészet kedvező extern hatását azonban
a méhész az árbevételében nem érzékeli, hiszen ez az almatermelő árbevételében jelentkezik.
Mint említettük, a hatás kölcsönös. Az almáskert közelségéből adódó kedvező extern
hatása a méztermelés nagyobb árbevételének forrása is lehet.
- 68 -
A gyakorlatban az externáliák sokféle fajtája létezik, így csoportosításuk is többféle lehet.
Az egyik lehetséges szempont az lehet a felosztásban, hogy az extern hatás károsan vagy
kedvezően érinti-e a harmadik szereplőt, eszerint megkülönböztetünk negatív vagy pozitív
externáliákat.
Egy másik szempont aszerint különbözteti meg a külső hatásokat, hogy azok a termelési
vagy a fogyasztási tevékenység során jelentkeznek-e. Ennek alapján megkülönböztetjük a
termelői és a fogyasztási externáliákat.
Negatív extern hatás esetén az externália forrásának tekintett szolgáltatás pótlólagos
költségeket ró az extern hatás kárvalottjára. Ez a pótlólagos költség természetesen
alternatív jellegű, azaz nemcsak a tényleges költségnövekedésben, hanem az elmaradt
hasznokban is jelentkezhet, valamint a fogyasztó által elérhető hasznosság nagyságát is
csökkentheti. Példaként egy ipari üzem víz- és levegőszennyezését említhetjük.
Pozitív extern hatás esetén az externália forrásának tekintett tevékenység pótlólagos
haszonhoz juttatja az extern hatás kedvezményezett szereplőjét. A bevezető példában az
almatermelő élvezett ilyen pozitív extern hatást a méhészet jóvoltából.
Azt gondolhatjuk, hogy a negatív, illetve a termelői externáliák gyakoribbak, hiszen
ezekről sokat hallunk. A környezetszennyezés például korunk legégetőbb problémái közé
tartozik. Sok pozitív extern hatás is létezik természetesen, de mert ez kevésbé vitatéma,
nyilvánosságra sem kerül.
A különböző közgazdasági irányzatok eltérő módon értelmezik a külső gazdasági

hatásokat, s kezelésükre, megszüntetésükre más-más eljárásokat ajánlanák.
3.2. Az externális hatások internalizálásának lehetőségei
Összegezve és rendszerezve az eddigieket az externáliák internalizálásának különböző

szintjeit határozhatjuk meg.
Az internalizálási folyamat legalsó szintje az érintett felek közötti önkéntes
megállapodás. Az extern hatások okozója és az érintett fél, saját érdekeinek figyelem-
bevételével egy kompromisszumos megoldást keres. Ha találnak ilyen megoldást, az a
problémát gyorsan orvosolja. Gondot okozhat, ha a szereplők valamelyike nem hajlandó a
kompromisszumra, vagy ha túl nagy az érintettek száma.
Ha a résztvevőknek nem sikerül önkéntes megállapodásra jutniuk, a felek valamelyike
megkísérelheti jogi eszközökkel kényszeríteni a másikat az extern hatások ellentételezésére.
Ennek első lépcsője az elismertetés. A felek közösen felkérnek egy döntőbírót, szakértőt,
akinek a véleményalkotásában megbízhatnak. A felmerülő vitatott kérdéseket az érvényes jogi
szabályozás szellemében oldják meg, de a bírósági eljárást és költségeket megtakarítják.
Az internalizálás következő szintjét a kényszerű kártalanítás jelenti, amely bírósági
közreműködést igényel. Ez akkor válhat aktuálissá, ha a részt vevő felek önkéntes
megállapodása nem valósul meg. A bírósági eljárás azonban hosszadalmas, költséges
megoldás, és nem is biztos, hogy a felek a döntést igazságosnak tartják. Ez a megoldás akkor
sikeres, ha a tulajdonviszonyok egyértelműen meghatározottak, a jogszabályok ki-
dolgozottak, végrehajtásuk biztosított.
- 69 -
Az externáliák kezelésére gyakran alkalmaznak adminisztratív intézkedéseket. Ez
esetben hatósági előírásokkal próbálják korlátozni, megelőzni a negatív külső hatásokat
eredményező tevékenységeket. Az előírásokkal nem az externális hatás internalizálását,
hanem az externália megelőzését kívánják elérni. Adminisztratív eszközökkel nem csak a
negatív externáliák keletkezése gátolható meg, hanem a pozitív externáliát eredményező
tevékenység is ösztönözhető (pl. környezetkímélő technológiák importjának előnyben
részesítése importengedélyezéskor).
A nagy mértékű, sok embert érintő és mérhető externális hatással járó tevékenységek
esetében legtöbbször az adók és támogatások eszközét érdemes alkalmazni. Adót kell kivetni
a visszaszorítani kívánt negatív externáliák forrástevékenységére, az ösztönözni kívánt pozitív
externáliák forrástevékenységét pedig támogatni (szubvencionálni) kell. A fizetendő adó és
támogatás összegét a termelés nagyságának függvényében szokták meghatározni. Az adók
növelik a termelők (fogyasztók) költségeit, a támogatások növelik a bevételeket. Ezeket az
eszközöket piaci szabályozóknak is nevezik, hiszen a termelők (és a fogyasztók) önállóan,
saját egyéni érdekeiket szem előtt tartva döntik el, hogy az adók és támogatások által
módosított költségviszonyok mellett meddig érti meg termelni vagy fogyasztani az adott
terméket.
Az externáliák kezelésére irányuló, a fentiekben ismertetett eszközöket a gyakorlatban
általában együtt alkalmazzák.
3.3. Az externális hatások minősített esete: a környezetszennyezés
A negatív externális hatások tipikus, a mikroökonómiában is gyakran idézett esete, a

környezetszennyezés. Termelői és fogyasztói externáliaként egyaránt megjelenik. A
probléma jelentőségét, súlyát jelzi, hogy a környezetvédelem közgazdasági összefüggéseinek
kutatására egy új tudomány, a környezet-gazdaságtan jött létre. A környezetszennyezés
okainak, főbb területeinek tanulmányozása mellett a károk mérésének problémáival,
valamint a leginkább alkalmas környezetpolitikai eszközrendszer kidolgozásával
megkísérli a negatív externális hatások megelőzését, illetve internalizálását. Tapasztalatok
szerint az eredményes környezetvédelem nem nélkülözheti az állam aktív szerepvállalását.
Az állami beavatkozás először a közvetlen (jogi) eszközrendszert építette ki és kísérelte
meg eredményesen alkalmazni. Ezek az eszközök (törvények, jogszabályok, normák, tiltások)
nem hagynak választási lehetőséget az érintettek számára: ha nem tartják be a pontos
előírásokat, biztosan számíthatnak a jogi, adminisztratív szankciókra.
A hetvenes évek közepétől kezdve mindinkább közvetett (gazdasági) eszközökkel

kombinálják a jogi eszközrendszert, annak hiányosságai, kudarcai miatt. A közgazdasági
eszközök (környezetpolitikai díjak, adók, pénzügyi támogatások, letéti rendszerek, stb.) az
érintettek magatartását gazdasági érdekeiken keresztül környezetbarát irányban befolyásolják,
meghagyván az előnyök és hátrányok, költségek és hasznok mérlegelésének, majd az önálló
döntésnek a lehetőségét.
Vannak olyan eszközök is, amelyek a fenti két csoport egyikébe sem sorolhatók, ide
tartoznak például a tárgyalásos módszerek és bizonyos intézményi feltételek.
- 70 -
Makrogazdasági alapösszefüggések
HARMADIK RÉSZ: Makrogazdasági ismeretek
VII. fejezet: Makrogazdasági alapösszefüggések
1. A makroökonómia tárgya
A mikroökonómia a gazdasági egységekben (háztartások, vállalatok) lezajló gazdasági

jelenségeket és folyamatokat az egyes gazdasági alanyok nézőpontjából vizsgálja. Feltárja
egy-egy konkrét, egyedi vállalat, illetve háztartás gazdálkodásának különböző
összefüggéseit, a jövedelmező gazdálkodás feltételrendszerét és kritériumait.
A gazdasági szereplők különféle piacokon (árupiac, pénz- illetve tőkepiac, munkaerőpiac)
keresztül kölcsönösen kapcsolatba kerülnek egymással. A mikroökonómia a piaci
mechanizmusok bonyolult rendszerével és a gazdaság egyes elemeinek viselkedésével
foglalkozik.
A makroökonómia ugyanezen gazdasági rendszernek egy másik metszetét vizsgálja. A
gazdaság mint egész viselkedésével, a gazdasági élet átfogó aggregátumaival (az
összkibocsátás, a munkanélküliség és az infláció, a pénzkínálat stb.) foglalkozik. A
makroökonómia a nemzetgazdasági folyamatokat, jelenségeket és törvényszerűségeket a
gazdasági rendszer célszerű működése, az ésszerű gazdálkodás szempontjából közelíti meg.
A makroökonómia az aggregált - csoportokba összefogott - gazdasági szereplők
viselkedésével és a köztük fennálló jövedelmi kapcsolatok elemzésével foglalkozik.
A makroökonómia összevont (aggregált) mutatók, jellemzők formájában elemzi a
gazdaság teljesítményeit, állapotát, fejlődési tendenciáit. A makroökonómiára a kettős
aggregálás jellemző: a gazdasági szereplőket ágazatokká, szektorokká foglalja össze, a
termékeket pedig termékcsoportokká, végső soron egyetlenegy termékhalmazzá
(összkibocsátássá), outputtá összesíti.
A makroökonómia kulcsfogalmait a modern piacgazdaság makroökonómiai politikájának
fő céljai és a gazdaságpolitika eszközei képezik. Ezek segítségével írja le a makroökonómia a
gazdasági jelenségeket, összefüggéseket, a piaci reakciókat, tendenciákat (7.1 táblázat).
7.1. táblázat: A makroökonómia céljai és eszközei
- 71 -
A táblázatban látható célok hivatalos sörvényekben öltenek testet, és megtalálhatók a

politikai vezetők beszédeiben vagy az állampolgárok körében végzett közvélemény-kutatások
anyagában. A fenti célok megvalósítása az életszínvonal emelkedéséhez vezet.
A gazdaságpolitika eszközei alkotják a féket és a kormánykereket, amellyel a politikusok
megkísérelhetik befolyásolni a gazdasági tevékenység ütemét és irányait.
A makroökonómiai célok és eszközök gyakorlati alkalmazása magában foglal egy

választási kényszert is az alternatív célok között. Az országoknak nem lehet egyidejűleg
magas szintű fogyasztásban és gyors növekedésben részük. A magas inflációs ráta
csökkenéséhez vagy egy ideig nagyfokú munkanélküliséget és alacsony szintű kibocsátást
kell elviselni, vagy arra van szükség, hogy a kormányzat bér-ár politikával avatkozzon be a
szabad piacok működésébe.
Ezek azok a nehéz választások, amelyekre a kormányok minden országban rákénysze-
rülnek.
A makrogazdaságban sem célszerű tehát megfeledkezni arról, hogy mindennek ára van. A
gazdaság ugyanis egy bonyolult rendszer, amelyben minden mindennel összefügg. Így a
makroökonómiai célmeghatározás (a sokat emlegetett prioritások) kiválasztása sem egyszerű.
A gazdasági növekedés erőltetése könnyen vezethet az egyensúly megbomlásához és
inflációhoz, az infláció elleni küzdelem a munkanélküliség emelkedéséhez és fordítva.
2. Alapfogalmak és összefüggések
2.1. Alapfogalmak
Gazdasági folyamatokon a vizsgált időszak (általában 1 év) alatt a gazdaságban

megtermelt javak termelésével és felhasználásával, a jövedelmek keletkezésével és
elosztásával kapcsolatos áru- és pénzmozgásokat értjük. A gazdasági folyamatok egységei
a gazdasági ügyletek (tranzakciók). A gazdasági folyamatok tartalmuk alapján reál- és
jövedelmi (pénz-) folyamatok.
A reálfolyamatok a gazdaságban megtermelt árukat és szolgáltatásokat természetes
mértékegységük, a maguk fizikai, konkrét formája alapján tükrözik vissza. Ezzel szemben a
jövedelmi folyamatok a szóban forgó javak értékesítését tételezik fel; a konkrét áruk és
szolgáltatások helyett itt az értük kapott pénz mozgását figyeljük meg.
A jövedelmi folyamatok a reálfolyamatok tükörképei, a tükör pedig a pénz. A pénz a piaci
ügyletek, folyamatok (adásvételek) közbenső közvetítője. A jövedelemáramlás pénzáramlást
is jelent. Ezzel lehetővé válik a gazdaságban lejátszódó események (a gazdasági szereplők
közti kapcsolatok) jövedelmi folyamatok segítségével történő megfigyelése. Tulajdonképpen
ez a makroökonómia tárgya.
Kibocsátáson (Q, termelés, output) a makrogazdaságban egy bizonyos időszak (általában
1 év) alatt a gazdaságban létrehozott áruk és nyújtott szolgáltatások összességét értjük.
- 72 -
A gazdasági szereplők (gazdálkodóegységek) által végzett tevékenységek eredménye a
kibocsátásuk. A kibocsátás egy termékhalmaz, amely különféle heterogén elemekből tevődik
össze. A kibocsátásban szerepelnek az adott időszak alatt épült lakások, a megjavított tv-k, az
összes taxifuvar stb.
Reálkibocsátásról beszélünk, ha a kibocsátást, mint természetes mértékegységükben
mért áruk halmazát, tehát egy használatiérték-tömeget szemléljük.
Nominálkibocsátás (nominális termelés, output) az adott időszak alatt létrehozott áruk és
a nyújtott szolgáltatások értékének (mennyiség · ár) összege.
Mindezeken kívül a makroökonómia használja a potenciális kibocsátás fogalmát is. Ezen
a gazdaság rendelkezésére állá termelési tényezők teljes felhasználásával, a technológia adott
állapota és a népesség adott nagysága mellett maximálisan létrehozható kibocsátást értjük.
Makrogazdasági jövedelmen (Y, hazai össztermék, GDP) a realizált végső kibocsátást
értjük. Mivel a termelési tényezők használata, illetve bérbeadása ezek értékesítését jelenti,
beszélhetünk munkajövedelemről, tőkejövedelemről (kamat és járadék) és vállalkozói
nyereségről is. A termelési tényezők segítségével szerzett jövedelmek összességét
makrojövedelemnek nevezzük.
A jövedelemtulajdonosok a jövedelmeiket fogyasztásra és megtakarításra használják
fel.
Fogyasztásnak (Consumption – C) nevezzük a jövedelem azon részét, amelyet a
szükségleteket közvetlenül kielégítő árukra, illetve szolgáltatásokra költötték el.
Megtakarítás (Saving – S) a jövedelem el nem fogyasztott része (a fogyasztási kiadások után
megmaradó része).
A megtakarítások fordíthatók felhalmozásra (beruházásra) és hitelműveletekre (pl.
bankbetétek). A felhalmozás a gazdasági folyamat eredménye, s egyben a következő termelési
folyamat megújulásának, kibővítésének legfontosabb feltétele.
A felhalmozás egyik része a beruházás, amely az állóeszközök bővítésére fordított árukat

öleli fel, másik része a készletfelhalmozás, amely magában foglalja a folyamatos termeléshez
szükséges nyersanyagokat, segédanyagokat, valamint az értékesítésre váró termékhalmazt.
A bruttó beruházás (összberuházás) két részből áll: a múltbeli folyamatok által
determinált pótlásból (értékcsökkenés), és a jövőbeli többletcélok eléréséhez szükségesnek
tartott bővítésből.
A nettó beruházás (Investment - I) a bruttóberuházás és az értékcsökkenés (pótlás)
különbsége. A nettó beruházás, tehát az adott időszak alatt megvalósult tőkeállomány-
növekedés, vagyis az egy év alatt létrehozott új gépek, épületek, szerszámok stb.
Az árszínvonal (P - árszint) megmutatja, mennyibe kerül a kibocsátás, ezen a mak-
rogazdaság súlyozott számtani átlagát értjük. Két különböző időszak termékenkénti
átlagárainak egymáshoz való viszonya az adott termékek árindexe.
Pt
Árindex = (t-edik év végén érvényes árszínvonalat az előző év árszintjével osztjuk).
Pt −1
A fogyasztási árindex a fogyasztást szolgáló áruk és szolgáltatások adott időpontbeli
értékösszege, és ugyanezen termékhalmaznak más (korábbi) időpontbeli értékösszegéhez való
- 73 -
viszonyítása. Ugyanígy határozható meg a tőkejavak árindexe, vagy más áru- illetve
szolgáltatáscsoportok árindexe.
A pénz vásárlóértéke az árszínvonal reciproka (1/P). Egységnyi pénz vásárlóértékének
folyamatos csökkenése, az árszínvonal tartós emelkedése az infláció.
2.2. Aggregált kínálat és aggregált kereslet
A makroökonómia működésének és kölcsönhatásának megértéséhez szükséges fő elemzési

apparátust az aggregált kínálat és az aggregált kereslet meghatározó tényezőinek ismerete
képezi.
Az aggregált kínálat a kibocsátásnak (javak és szolgáltatások) az a mennyisége,
összértéke, amelyet egy adott időszakban a vállalatok előállítani és eladni kívánnak. Az
aggregált kínálatot az adott termék és szolgáltatás árszínvonala, a rendelkezésre álló
ráfordítások (költségek), és termelőkapacitások (technológia), valamint az import tényezők
határozzák meg.
Az aggregált kereslet az a pénzmennyiség, amelyet az adott időszakban a háztartások
(fogyasztók), a vállalatok, a kormányzat és a külföld a javak és szolgáltatások mennyiségének
a megvásárlására költeni kíván, vagyis a gazdaság egészének tervezett vagy szándékolt
összkiadásai. Az aggregált keresletet az adott áru és szolgáltatás árszínvonala, a vásárlók
pénzjövedelme és más gazdasági változók (beruházások, a kormányzati kiadások, a
pénzkínálat és az export) tényezők határozzák meg.
Az aggregált kínálat és kereslet meghatározó tényezőinek kölcsönhatása hozza létre a
makrogazdasági teljesítményt, befolyásolja az összkibocsátás szintjét, a munkanélküliséget,
az áralakulást és az inflációt, a külgazdasági politikát.
2.3. Gazdasági szférák
A mikroökonómiai szereplők a gazdaság egyes egységei voltak (valamely vállalat, egy

adott háztartás). A mikroökonómiai szereplőket aggregálva eljutunk a különböző
makrogazdasági szférákhoz.
A makroökonómiában a következő gazdasági szférákat különböztetjük meg:
A vállalati szférába tartoznak mindazon gazdálkodóegységek, amelyeknek elsődleges
feladata áruk előállítása vagy szolgáltatások nyújtása értékesítés céljából. Költségeit
pénzbevételeiből fedezi, és többnyire profitot is realizál.
A háztartási szféra két részből áll: magánháztartásokból, amelyek a piacon fogyasztási

cikkeket keresnek és munkát kínálnak, valamint olyan, nem profitorientált gazdálkodást
folytató szervezetekből, amelyek bevételeiket a magánháztartásokból szerzik be, ebből
fedezik költségeiket. Ilyenek: társadalmi szervezetek, kulturális egyesületek.
- 74 -
A vállalati és a háztartási szférát együttesen magánszférának nevezzük.
A költségvetési (állami) szféra az állam különböző szerveinek és szervezeteinek
összessége. Ide tartoznak a kormány és az összes hivatalai (pl. minisztériumok), a különféle
önkormányzatok és szervezeteik: iskolák, kórházak és múzeumok. Az állam a gazdasági
feladatait a költségvetésen keresztül látja el.
A külföld mindazoknak a személyeknek a szférája, akik nem állandó lakosai az adott
országnak, valamint mindazon vállalatok, amelyek nem integrálódtak a nemzetgazdaság belső
gazdasági folyamataiba. A nemzetgazdaságok a kibocsátásuk egyre növekvő hányadát
külpiacokon értékesítik (exportálják) és külországból hoznak be (importálnak) termékeket.
A makrogazdasági szférák csoportosításának lényeges követelménye, hogy termelési
tevékenységet kizárólag a vállalati szférában folytatnak. A magánháztartásokban végzett
termelési tevékenységet a vállalati szférába soroljuk.
2.4. A kétszereplős makrogazdasági körforgás
A makrogazdasági szereplők (szférák) közötti gazdasági kapcsolatokat jól szemlélteti a

kétszereplős makrogazdasági körforgás modellje. (7.l. ábra) A modellben eltekintünk a
költségvetési szférától és a külföldtől, úgy vizsgáljuk a gazdasági folyamatokat, mintha azok
csak a háztartási és vállalati szféra között zajlanának. A modellben nincs megtakarítás, így
nettó beruházás sem. Az ábrán a belső vonal a reál -, a külső pedig a pénzfolyamatokat
mutatja.
7.1. ábra: A kétszereplős nemzetgazdasági folyamatok és kapcsolatok
A vállalati szférában előállított áru- és szolgáltatástömeg (az output) a háztartási szféra

felé áramlik. A háztartási szféra ezért természetesen fizet, pénzt ad. Ez a pénzáramlás a
háztartási szféra összes pénzkiadása. Ez a pénzmennyiség a vállalati szféra szempontjából az
ő pénzbevétele, az a pénzmennyiség, amit az outputért kap. Az output értékét tehát
meghatározhatjuk úgy, mint a megvásárlására fordított háztartási kiadások összegét.
A háztartási szférából termelési tényezők áramlanak a vállalati szféra felé, amiért
természetesen ugyancsak fizetni kell. A vállalati szféra termelési tényezők vásárlására
- 75 -
fordított összes pénzkiadása (költsége) egyenlő a tényezőtulajdonosok pénzbevételével,
vagyis jövedelmével.
E két fő folyamat értéke (pénzben kifejezve) azonos számszerű eredményt mutat. Az
azonosság azért áll fenn, mert a termelés folyamata egyben a jövedelmek keletkezésének a
folyamata is (output = jövedelem). Következésképpen egy nemzet termelésének színvonalát
két – az eredmény számszerű értékét tekintve egyenértékű – úton határozhatjuk meg: számba
vehetjük az outputot vagy a jövedelmet.
3. A makrogazdasági tevékenységek számbavétele
A gazdasági tevékenységek nemzetgazdasági szintű mérése nélkülözhetetlen a makro-

ökonómiai elmélet és a gazdaságpolitika számára. Ennek segítségével vizsgálható, elemezhető
egy adott ország gazdasági tevékenységének az eredményessége, annak színvonala,
változásának dinamikája.
3.1. Az SNA rendszer mutatói
A rendszerezés és egységes számítás érdekében az ENSZ szakemberei kidolgozták egy

olyan számla- és mutatórendszert, amelyet a világ országai egységesen használnak. A
rendszert az angol elnevezés - System of. National Accounts = Nemzeti Számlák Rendszere -
kezdőbetűi alapján röviden SNA-nak nevezik. Az SNA-t 1953 óta használják, legutóbb 1993-
ban módosították és korszerűsítették.
Az SNA számlák az előbbiekben megismert logika szerint összesítik az egyes szektorok

termelését, jövedelmeit és azok felhasználását. A szektorok kibocsátását illetve jövedelmét
különböző szempontok szerint csoportosítják és végül az adatokat néhány mutatóba
összesítik. A számlák részletes felépítését itt nem mutatjuk be, figyelmünket elsősorban az
összesített mutatóknak szenteljük.
A mutatószámokat több ismérv és szempont szerint csoportosíthatjuk:

a) Az alkalmazott ár szerint
- folyó (aktuális) áron, illetve
- változatlan (összehasonlító) áron számított mutatók.
b) A különböző időpontok és időszakok szerint

- időpontra vonatkozó állomány (stock) jellegű mutatók (pl. 1999. XII. 31-én a
nemzeti vagy vállalati vagyon, a tartozás, a pénzmennyiség nagysága stb.),
- időszakokra vonatkozó folyamat (flow) típusú mutatók. (pl. a vagyonváltozás, a
beruházás, a jövedelem, a fogyasztás, a megtakarítás, az export és az import stb.).
- 76 -
c) A halmozottság foka szerint

- bruttó (halmozódást tartalmazó) mutatók,
- félnettó mutatók,
- nettó mutatók.
d) Hazai vagy nemzeti jelleg szerint:

- hazai jellegű mutatók: az ország területén folyó termelés, illetve szolgáltató
tevékenység,
- nemzeti jellegű mutatók: az ország állampolgárai termeléséből és szolgáltató
tevékenységéből származó teljesítmény, illetve jövedelem függetlenül attól, hogy
földrajzilag ez a tevékenység az ország területén vagy azon kívül folyik.
A hazai jellegű mutatókból úgy kapjuk meg a nemzeti jellegű mutatókat, hogy hozzáadjuk
a külföldről, illetve a külföldre áramló termelési tényező jellegű munka- és tőkejövedelmek
egyenlegét.
A számítások kiindulópontja a bruttó kibocsátás, amely egy ország egy évi teljes
termelését tartalmazza, függetlenül attól, hogy hol értékesítették a termékeket. A bruttó
kibocsátás tartalmazza az összes értékesített terméket és szolgáltatást, a
készletváltozásokat, a saját fogyasztásra termelt termékeket, valamint a társadalmilag
szervezett keretek között végzett de nem piacon értékesített szolgáltatások értékét. Ilyenek
például az államigazgatási szolgáltatások, egészségügyi ellátás stb.
A piacon értékesített termékeket és szolgáltatásokat, valamint a készletváltozásokat piaci

áron értékelik. A saját fogyasztásra szánt termékek értékét a piaci ár alapján becsülik fel. A
társadalmilag szervezett formában végzett, de nem értékesített szolgáltatásokat pedig a
költségek összegzésével értékelik. Ide tartoznak pl. az állami szervek által végzett
tevékenységek, az ingyenes közoktatás vagy az egészségügyi ellátás stb.
A rendszer - a bemutatott közgazdaságtani okok miatt - a bruttó kibocsátást csak kiinduló,
számítási segédadatnak tekinti, és központi szerepet a bruttó és nettó jövedelemnek tulajdonít.
Az SNA legfontosabb mutatója a bruttó hazai termék.
A bruttó hazai termék az országban adott évben előállított, végső fogyasztásra szánt
termékek és szolgáltatások összértéke. Rövidítése: GDP (Gross Domestic Product).
Ennek nagyságát a termelő-fogyasztás nélküli összérték határozza meg, tehát az összes

hozzáadott érték. Jövedelem oldalról a GDP nem más, mint az országban adott évben
realizált bruttó jövedelem.
- 77 -
A GDP-t tartalmának kettőssége alapján kétféleképpen számíthatjuk ki: termelési
oldalról a GDP egyenlő a bruttó kibocsátás és a termelő-fogyasztás különbségével.
Jövedelem-oldalról a GDP az országban realizált összes elsődleges jövedelem.
Az ország területén keletkezett nettó jövedelmek összessége a nettó hazai termék, amit
NDP-nek rövidítenek (Net Domestic Product).
A nettó hazai termék a GDP és az amortizáció különbsége, vagy jövedelemoldalról az

adott évben keletkezett új elsődleges jövedelmek összege.
Az ország területén keletkező jövedelmek azonban nem azonosak az ország

állampolgárainak jövedelmével. Egyrészt a belföldön keletkező jövedelmek egy része
külföldre áramlik, másrészt az ország állampolgárai külföldről is kapnak jövedelmeket. A
nemzetközi jövedelem-mozgásokkal korrigált mutatók a nemzeti jövedelem mutatók. A
számlarendszerben önálló szektorként szerepel a külföld is, így a külfölddel kapcsolatos
jövedelem-áramlásokat ezen számlák érté alapján számíthatjuk ki.
A bruttó nemzeti jövedelem az ország állampolgárai által adott évben realizált összes
elsődleges jövedelem. Jelölésére a GNI betűket használjuk (Gross National Income). A
mutatónak nettó párja a nettó nemzeti jövedelem, a NNI (Net National Income).
A számlarendszer részletesen elemzi a másodlagos jövedelem-áramlásokat is. A belföldi

jövedelem-tulajdonosok közötti másodlagos jövedelem-áramlás nem változtatja meg a
nemzeti jövedelem nagyságát, mert amit az egyik szektor juttat másodlagos jövedelemként,
azt egy másik szektor megkapja, ezért az összjövedelem nem változik. Így például a
háztartások által fizetett adó az állami szektor bevétele. A háztartások rendelkezésre álló
jövedelme az adók összegével csökken, az állami szektoré pedig ugyanennyivel növekszik,
így az összes rendelkezésre álló jövedelem nem változik. Az egyes szektorok rendelkezésre
álló jövedelme azonban eltér a realizált jövedelemtől.
Megváltozik azonban a nemzeti jövedelem ha a másodlagos jövedelmek külföldre

áramlanak vagy onnan érkeznek. A nemzeti jövedelem mutatókat a nemzetközi transzfer-
mozgásokkal korrigálva kapjuk a nemzeti rendelkezésre álló mutatókat.
A bruttó nemzeti rendelkezésre álló jövedelem (GNDI Gross National Disposable

Income) az ország állampolgárai által adott évben felhasználható bruttó jövedelem összege.
Ennek a mutatónak is van nettó párja: a nettó nemzeti rendelkezésre álló jövedelem (NNDI
Net National Disposable Income).
Az egyes mutatók közötti kapcsolatot foglaltuk össze a következő számítási sémán, és a

7.2. ábrán.
- 78 -
Bruttó kibocsátás
- Termelő fogyasztás
Bruttó hazai termék - amortizáció = Nettó hazai termék
+ belföldiek külföldről kapott elsődleges jövedelme
- külföldiek belföldön kapott elsődleges jövedelme
Bruttó nemzeti jövedelem - amortizáció = Nettó nemzeti jövedelem
+ külföldről kapott transzferek
- külföldre utalt transzferek
Bruttó nemzeti rendelkezésre álló jövedelem - amortizáció = Nettó nemzeti rend álló
jövedelem
7.2. ábra: Az SNA mutatók közötti kapcsolatok
3.2. A nemzeti kibocsátás és a nettó gazdasági jólét (NEW)
A nemzeti kibocsátás mutatói (a GNP vagy GDP) egyik évről a másikra végbemenő
változásai meglehetősen pontosan jelzik az összkibocsátás változásait. Bár kiszámítása a
piacra kerülő áruk és szolgáltatások alapulvételével történik, mégsem tekinthetjük a
kibocsátás mutatóit minden korrekció nélkül a nemzeti jólét mutatójának.
Alternatív megközelítést kínál a nettó gazdasági jólét (NEW, Net Economic Welfare)
mutatója. A NEW számításakor bizonyos korrekciós tényezőket (+ és - előjellel) figyelembe
kell venni a nemzeti kibocsátás mutatói értékének számításakor.
Korrekciós tényezők:
a) pluszok:
- társadalmilag nem szervezett munka, például a háztartásban végzett munka, a csináld
magad mozgalom eredményei, hobbitevékenység;
- 79 -
- a rejtett vagy második gazdaságban végzett tevékenység legális része, amelyet adózási
okokból nem jelentenek be;
- a munkaidő egy részének szabadidőre változtatása
b) mínuszok:
- környezeti károk: lég- és vízszennyezés, egészségkárosodás;
- a modem urbanizációból adódó hátrányok;
- a fegyverkezés kiadásai.
A pluszok és mínuszok számszerűsítése közvetett eszközökkel, becslésekkel történik.

Ezért a NEW számításai nem eléggé megbízhatók, csak bizonyos tendenciák jellemzésére
alkalmasak. Ha a NEW mutatóját a nemzeti kibocsátás legátfogóbb mutatójának tekintjük,
akkor a NEW nemcsak a gazdasági jólét mutatója – amit a GNP, GDP mér –, hanem az
életminőségé is (munka és szabadidő közötti megfelelő arány, egészséges környezet).
A nettó gazdasági jólét (NEW) mutatóján kívül egyéb alternatív mutatók számítására is
történtek kísérletek. Ezek közül a legismertebbek a fenntartható gazdasági jólét indexe
(ISEW), a valódi fejlődés mutatója (GPI) és az emberi fejlődés indexe (HDI).
- 80 -
Pénz – pénzügyi szféra - infláció
VIII. fejezet: Pénz – pénzügyi szféra - infláció
1. A pénzügyi rendszer működése
1.1. A pénz
A piacgazdaság, a piac működése elképzelhetetlen a pénz nélkül. A gazdaság szereplői

alapvetően kétféle gazdasági folyamatban találkoznak a pénzzel. Egyrészt ezzel bonyolítják le
az áruk cseréjét, adásvételét, (pénzért mindent meg lehet vásárolni, ami áru), másrészt a pénzt
meg lehet takarítani, fel lehet halmozni, befektetésként vagyonfelhalmozásra és
tőkeképzésre is lehet használni. Mindezekre a pénz azért képes, mert abban a kitüntetett
helyzetben van, hogy közös nevezőként használják a gazdasági teljesítmények, eredmények,
ráfordítások összeméréséhez, elszámolásához, ennélfogva pénzben fejeződik ki az áruk értéke
és egymáshoz viszonyított értékaránya is.
A pénz megkülönböztető jegye a tökéletes likviditás. Valamely dolog likviditása azzal
jellemezhető, hogy mekkora ráfordítással, költséggel jár egy másik dologra való elcserélése.
Ha ez a költség nulla, vagyis ha a dolog közvetlenül, költség nélkül elcserélhető, akkor ez
tökéletesen likvid jószág. Ilyen, költség nélkül elcserélhető dolog a pénz.
Pénz nélkül az áruk cseréje, a közvetlen termékcsere igen nehézkes, költséges lenne.
Előfordul ugyan manapság is olyan adásvétel, amikor árut közvetlenül árura cserélnek (ezt
nevezzük barternek), de ez inkább kényszer szülte kivétel. Általánossá a pénzközvetítéssel
lebonyolódó csere vált, ami gyors és egyszerű, elősegíti a munkamegosztást, a specializációt,
növeli a gazdasági hatékonyságot.
Felvetődik a kérdés, hogy mitől lesz erre alkalmas a pénz? Le kell szögezni, hogy sohasem
a pénz anyaga, külső megjelenési formája a döntő, bár ennek is lehet szerepe. Pénzként
nagyon különböző dolgok funkcionálhatnak és funkcionáltak is a gazdaságban (pl. a
nemesfémek, szőrmék, só, betétszámla vagy éppen egy információ a mágneskártyán).
A pénz szerepe a pénzfunkciókban nyilvánul meg. Bármi pénzként funkcionálhat a
gazdaságban, ami eleget tesz a pénzzel szemben támasztott követelményeknek. Ezeket a
követelményeket a pénz funkcióinak nevezzük.
1.2. A pénz funkciói
A forgalmi eszköz funkciót akkor tölti be a pénz, amikor mint általános csereeszköz,
amely tökéletesen likvid, lebonyolítja az áruk adásvételét (a tranzakciókat) A forgalmi eszköz
funkcióban a pénz térben és időben együtt mozog az áruval, de azzal ellentétes irányban.
A pénz az értékmérés, érték-összehasonlítás közös nevezője. Pénz segítségével értékeli
és hasonlítja össze a piac a különböző áruknak tulajdonított értéket, a termelők ráfordításait,
teljesítményét és azok jövedelmét.
Fizetési eszköz funkcióról beszélünk abban az esetben, amikor a pénzmozgás elválik az
árumozgástól. Ebben az esetben korábban keletkezett fizetési kötelezettség (hiteltartozás)
vagy az árutól teljesen független pénzáramlás (pl. adó, segély) valósul meg.
- 81 -
A pénz a felhalmozás, értékmegőrzés – bizonyos formáiban – a kincsképzés eszköze. Ez
a pénzfunkció a forgalmi eszköz és az értékmérő funkcióból adódik. A pénz formájában
felhalmozott vagyon a leglikvidebb vagyonforma, hiszen bármikor, veszteség nélkül
használható akár más vagyontárgy, akár fogyasztási cikk megvásárlására.
A pénz világpénz funkciójáról akkor beszélünk, ha valamely pénzeszköz a nemzetközi
áru- és pénzforgalomban tölt be rendszeresen forgalmi és elszámolási eszköz szerepet.
Az értékmérő és a forgalmi eszköz funkció folyamatos és általános betöltése nélkül
nem beszélhetünk pénzről. A vagyonmegőrzési és fizetési eszköz funkciók csak a pénz
kiteljesedésével lesznek folyamatos és általános jellemzők.
A tökéletes pénzhez a világpénz funkciói is hozzátartoznak, ezt azonban nem minden pénz
éri el, és amelyik eléri, az sem teljességgel.
1.3. A modern pénz – hitelpénz
Napjaink pénze hosszú történelmi fejlődés eredménye. Ennek során az arany fokozatosan
átadta helyét a pénzhelyetteseknek (bankjegy, papírpénz), végül teljesen kiszorult a
pénzfunkciókból. Megtörtént az arany „trónfosztása".
A mai pénznek nincs saját belső értéke, nem áll mögötte az arany. A mai pénz hitelpénz
hitelnyújtással keletkezik, és hitel-visszafizetéskor meg is szűnik. Ezt a pénzt a bankok
teremtik és a bankok látra szóló bankszámlapénz formájában megjelenő fizetési ígéretét
testesítik meg. Csak elenyésző hányada jelenik meg készpénzformában (bankjegy és
pénzérme). Nagyobbrészt a bankok számláin történő bejegyzés, vagy számítógépen rögzített
elektromos jel formájában létezik.
A saját belső értékkel nem rendelkező hitelpénz is képes betölteni a pénz funkcióit.
Ennek jogi oldala az állam által előírt elfogadási kötelezettség, gazdasági előfeltétele pedig a
pénz viszonylagos stabilitása. A pénz viszonylagos stabilitását képviseleti értéke biztosítja,
vagyis az az áru- és szolgáltatástömeg, az a gazdasági teljesítmény, amelyet a reálszféra
előállított. Amennyiben a reál- és pénzfolyamatok összhangban vannak, a pénz viszonylag
stabil, képes betölteni a forgalmi, fizetési és felhalmozási funkciókat. Ha a reál- és
pénzfolyamatok jelentős mértékben és tartósan elszakadnak egymástól, csökken a pénz
stabilitása, egyre kevésbé képes ellátni a pénz a funkcióit. Súlyos esetben a gazdaság az ilyen
pénzt akár ki is lökheti a forgalomból. (Rendkívül gyors infláció esetén például a hazai
pénztől mindenki szabadul. Előtérbe kerülnek a más országok pénzei és a közvetlen termék-
csere).
A pénzfolyamatok és a reálfolyamatok összhangjának megteremtésében van meg-
határozó szerepe a pénzügyi szférának.
1.4. A pénzügyi szféra részterületei
Egy ország pénzügyi szférája a következő alszférákból áll:

- központi bank (jegybank),
- kereskedelmi bankok (üzleti bankok),
- 82 -
- egyéb, nem monetáris pénzintézetek.
A központi bank feladatai:

- bankjegykibocsátás (emisszió),
- az állami pénzügyek bonyolítása,
- a pénzmennyiség szabályozása,
- devizapolitika érvényesítése,
- a nemzeti valuta stabilitásának biztosítása.
A központi bankok klasszikus funkciója a bankjegykibocsátás. Ezzel a joggal minden

országban csak a központi bank van felruházva.
A jegybankok minden országban az állam bankjai, ezért általában állami tulajdonban

vannak.
Mint az állam bankja, a jegybank:
- őrzi, és kezeli az állami pénztartalékokat,
- kezeli az államháztartás bevételeit és kiadásait,
- az államháztartás legfőbb hitelezője.
A forgalomban lévő pénzmennyiség szabályozása az állami gazdaságpolitika egyik

legfontosabb területe. Ennek megvalósítása ugyancsak a jegybank által működtetett monetáris
eszközökkel történik. Ennek révén befolyásolja (esetenként szabályozza, ellenőrzi) a
kereskedelmi bankok tevékenységét.
Jelentős befolyást gyakorol az ország nemzetközi pénzügyi kapcsolataira. Nemzetközi
pénz- és hitelműveleteket végez, devizahatósági jogokat gyakorol, őrzi a nemzeti valuta
stabilitását.
Kereskedelmi (üzleti) bankoknak nevezzük az összes olyan bankot, amelyek

váltóleszámítolással, bankjegyek forgalmazásával és egyéb pénzügyi tevékenységgel
állnak üzleti kapcsolatban a gazdaság többi szereplőjével.
A kereskedelmi bankok fő tevékenysége (banki műveletek) három nagy csoportba
sorolható:
- aktív bankműveletek,
- passzív bankműveletek,
- egyéb szolgáltatások.
Aktív bankműveleteknek nevezzük a kereskedelmi bankok tőkekihelyezését. Ennek

alapvetően két fő formája van: a hitelnyújtás és a befektetés. A hitelkihelyezése
tevékenységek közül a modern pénz keletkezése szempontjából nagy jelentőséggel bír a
- 83 -
diszkontálás vagy váltóhitel és a folyószámla-hitel. A folyószámla-hitelezés révén a
kereskedelmi bankok maguk is részt vesznek a pénzteremtésben. Az aktív bankműveletekhez
soroljuk más vállalkozások részvényeinek megvásárlását, a vállalatok alapításában való
részvételt, az ingatlan- és kötvényüzletbe történő banki bekapcsolódást is.
Passzív bankműveleteknek azt a tevékenységet nevezzük, amelynek során a kereskedelmi
bank tőkét gyűjt össze, idegen tőkét halmoz fel. A kereskedelmi bankokat általában az
jellemzi, hogy forrásaik között csekély szerepet játszik a saját tőke. Kihelyezhető forrásaik
zömét idegen tőke összegyűjtésével szerzik. A saját tőke és a tartalékalap igazából csak a
veszteség leírására szolgál. A passzív bankműveletek célja tehát az, hogy minél több idegen
tőkét tudjanak megszerezni. Ennek legfontosabb módjai a következők:
- betétgyűjtés (takarék-, folyószámla-, csekkszámlabetét)
- refinanszírozási hitel felvétele a jegybanktól,
- váltó viszontleszámítolása (rediszkontálás),
- kötvények és egyéb értékpapírok kibocsátása,
- hitelfelvétel más pénzintézetektől.
A bankok ezeken kívül számos és egyre bővülő szolgáltatást nyújtanak ügyfeleiknek.

Ilyenek például a vagyonkezelés és értékpapírok őrzése (letéti rendszer), értékpapír-
műveletek, üzleti szaktanácsadás, információszolgáltatás, fizetéstechnikai szolgáltatás (pl.
hitelkártya).
Amennyiben egy adott ország pénzügyi rendszerében szervezetileg elkülönülnek
egymástól a jegybank és a kereskedelmi bankok, kétszintű bankrendszerről beszélünk. Ha
nem, vagyis a jegybank a kereskedelmi banki funkciókat is ellátja, akkor egyszintű
bankrendszerről beszélünk.
Nem monetáris pénzintézetek is léteznek a pénzügyi szférában. Ezekhez tartoznak
például a takarékszövetkezetek, biztosítótársaságok, amelyek nem vesznek részt a
pénzteremtésben, fontos szerepük a pénz-újraelosztási folyamatokban van.
1.5. A pénzteremtés – hitelnyújtás
Hitelpénzrendszerben a pénzt a bankok teremtik. A jegybank által teremtett pénz a

jegybankpénz, a kereskedelmi bank által teremtett pénz pedig a kereskedelmi bankpénz. A
pénzteremtés alapvető módja a hitelnyújtás.
Ennek általános sémája egy számszerű példán szemléltetve a következő: Egy vállalat
átmeneti pénzhiánya miatt 10 millió Ft hitelt vesz fel a bankjától. Ez a vállalat mérlegében a
következőképpen jelenik meg: az aktívák oldalán megjelenik a 10 millió Ft, amivel a vállalat
rendelkezik, aminek a forrása a 10 millió Ft adósság a banknál. Ugyanez megjelenik a bank
mérlegén is, de természetesen fordítva.
Látható, hogy az így keletkezett pénz a vállalat számára eszköz, a bank szempontjából
pedig passzíva, hiszen ezzel a pénzzel a vállalat rendelkezik. A vállalat megbízása alapján a
- 84 -
hitelezés útján keletkezett vállalati követelés terhére a bank kiegyenlíti a vállalat másokkal
szembeni tartozását. A hitelnyújtás fogalmába beleértjük a bank értékpapír-vásárlását is,
hiszen az is egy majdani fizetésre szóló ígéretet testesít meg.
A keletkezett pénz a teremtéshez hasonlóan, de ellentétes irányú ügyletek keretében
(hiteltörlesztés, értékpapír-eladás) meg is szűnik.
Eredetét tekintve a pénz lehet a jegybank által teremtett jegybankpénz és a kereskedelmi
bankok által teremtett kereskedelmi bankpénz. A pénz zöme bankszámlapénz, vagyis a
bankoknál vezetett folyószámlák formájában létezik. A pénz kisebb részben bankjegy és
érme, amelyet csak a központi bank hozhat forgalomba.
A pénztömeg zömét a gazdasági szféra betétei, a vállalatok és a lakosság bankoknál
vezetett számlakövetelései adják tehát. A bankbetéteknek igen sok fajtája alakult ki, amelyek
a likviditás szempontjából nem te1jesen egyformák. Ezek közül szűken vett pénz
úgynevezett tranzakciós pénz (M1) a készpénzállomány, valamint a jegybanknál és a
kereskedelmi bankoknál vezetett látra szóló betétek összege. Kevésbé likvid, úgynevezett
kvázi pénz a jegybanknál és a kereskedelmi bankoknál lévő határidős takarék- és
devizaszámla. A szűken vett pénz és a kvázi pénz együttesen a tágabb értelemben vett pénz
(M2). Pénzhez közeli, de a pénzösszegbe nem tartozó tételek az államkötvények,
kincstárjegyek, importletétek és egyéb korlátozott felhasználhatóságú számlák.
A pénzügyi szabályozás közvetlenül a szűken vett pénz (M1) mennyiségének befo-
lyásolására irányul. Ennek legfontosabb eszközei a következők.
A jegybank által a kereskedelmi bankoknak nyújtott jegybanki hitelek szabályozása a
refinanszírozási kamatláb segítségével.
A kereskedelmi bankok kötelező tartalékrátájának előírása, amelynek révén a
kereskedelmi bankok bankszámlapénz-teremtő tevékenységét szűkítik vagy bővítik. A
tartalékráta a kereskedelmi bankok betétállományának azt az arányát jelenti, amelyet
tartalékként kötelesek tartani (általában a jegybanknál elhelyezve). Ha a kötelező tartalékrátát
t-vel jelöljük, akkor az 1/t együttható kifejezi a kereskedelmi bankok pénzsokszorozó
képességét. Ha a tartalékráta például 20%, vagyis t = 0,2, a kereskedelmi bankok a
bankszámlapénz-hitelezés útján a pénzmennyiséget ötszörösére képesek szaporítani (1/0,2=5).
Az 1/t együtthatót pénzmultiplikátornak nevezzük.
Nyílt piaci műveletek, amikor a jegybank értékpapírt (tipikusan államadósság-papírt),
devizát vesz a kereskedelmi bankoktól (jegybankpénz-teremtés), vagy ezeket ad el nekik
jegybankpénz ellenében (jegybankpénz-megsemmisülés).
2. Az infláció
Napjainkban nem csak a pénzelméletben, hanem szinte minden gazdasági területen döntő
jelentőségű kérdés az infláció. Ez a gazdasági jelenség a gazdaság minden területére kihat és
egyben számos gazdasági folyamat tükröződik is benne. Olyan komplex problémává vált,
amely túlnőtt a pénzelmélet szűk körén. Természetesen itt nem vállalkozhatunk arra, hogy az
infláció minden ágát-bogát kibontsuk. Megpróbáljuk számba venni azokat a legfontosabb
tényezőket, amelyek az inflációt eredményezik, és amelyekre az infláció közvetlenül hat.
Röviden arról is szólni fogunk, milyen eszközökkel tudja az állam korlátozni az inflációt egy
vegyes gazdaságban.
- 85 -
2.1. Az infláció fogalma
Az infláció elnevezés még abbó1 a korból származik, amikor aranypénzrendszer volt.

Ekkor azt nevezték inflációnak, amikor a papírpénz mennyisége felduzzadt, képviseleti
értéke csökkent, és a papírpénzben kifejezett árak növekedtek.
Ma, amikor csak belső értékkel nem bíró, állami kényszerforgalommal felruházott pénz
van forgalomban, más a helyzet. Inflációnak azt nevezzük amikor az általános árszínvonal
viszonylag tartósan nő. Mit értünk azon, hogy „viszonylag tartósan” nő az árszínvonal?
Egyrészt eltekintünk az évközi szezonális vagy konjunkturális áringadozásoktól, tehát
általában az adott év átlagában bekövetkezett árszínvonal-növekedést vesszük figyelembe.
Másrészt az inflációt rendszerint folyamatként értelmezzük.
2.2. Az infláció fajtái
Az inflációs ráta nagyságától függően szoktak az alábbi inflációs fajtákról beszélni:

a) Kúszó infláció. A kúszó infláció esetében az árszínvonal nő ugyan, de mértékletesen,
néhány százalékkal. Az inflációs ráta stabilan alakul, nagyobb sokkhatások nem
jelentkeznek. Nyílvánvaló, hogy ez az infláció nem zavarja a gazdasági tisztánlátást,
hiszen az egyes gazdasági szereplők viszonylag megbízható képpel rendelkeznek a
következő időszakban várható ár- és költségalakulásról.
b) Vágtató infláció. Erre az inflációra az évi két vagy három számjegyű inflációs ráta
jellemző. Ilyen körülmények között a pénz gyorsan veszít az értékéből, ami a
gazdasági szereplőket arra készteti, hogy vagyonukat inkább külföldi fizetési
eszközökben vagy értékálló tárgyakban (arany, telek, stb.) tartsák. Mindenki
igyekszik minél előbb a pénzétől szabadulni, hiszen rövid idő múlva csak jóval
kevesebbet lehet érte vásárolni. Ez az oka annak, hogy a vágtató infláció a termékek
iránti keresletet növeli, ami a kapacitásfelesleggel rendelkező nemzetgazdaságokat
elismerésre méltó gazdasági teljesítményekre ösztönözheti. Az erőforráskorlátos
gazdaságokban viszont inkább felvásárlási rohamokhoz vezet.
c) Hiperinfláció. A hiperinfláció a pénznek olyan mértékű elértéktelenedése, amely a
gazdaság zavartalan működését már nem biztosítja. Szinte napról napra változnak az
árak, sőt a hiperinfláció végső fázisában a pénzt azonnal kell elkölteni, mert egy-két
óra múlva már nem ér semmit. A gazdaságtörténet által vizsgált két legismertebb
hiperinfláció az 1920-as években Németországban, illetve a forint bevezetése előtt
Magyarországon volt. Hiperinfláció esetében a gazdasági szereplők döntéshozatala
minden objektív alapot nélkülöz, az árszínvonal ilyen alakulása gyakorlatilag
szétzilálja a gazdasági élet egészét, és a társadalom minden területén érezteti hatását.
Az infláció az áru- és pénzpiac, illetve a reál- és pénzfolyamatok közötti kapcsolat, a

közöttük megbomlott összhang alapján értelmezhető.
Keresleti inflációról beszélünk, ha a megnövekedett kereslet az árszínvonal-emelkedés
kiváltója.
Ennek megfelelően különbséget teszünk a keresleti infláción belül árinfláció – amikor az
autonóm keresleti tényezők váltják ki az árszínvonal növekedését – és pénzinfláció – amikor
- 86 -
a felduzzadt pénzmennyiség az árszintemelkedés oka – között. Kínálati vagy
költséginfláción a makrokínálat elégtelensége miatt kiváltott árszínvonal-emelkedést értjük.
Az általános árszínvonal évtizedek óta világszerte nő, bár egyes időszakokban, illetve
országonként eltérő mértékben. Itt most azokat az okokat gyűjtöttük össze, amelyek általában
előidézik az inflációt. Természetesen a felsorolt okokon kívül még számtalan játszhat szerepet
egy ország inflációs folyamatában. Azok feltárása azonban mindig egyedi elemzést igényel.
2.4. Az infláció motívumai
a) A belső értékkel nem bíró pénz tulajdonságai önmagukban bizonyos árszínvonal-

növelő hatással járnak. Aranypénzrendszer esetén a termelési és fogyasztási struktúra
átalakulása, a költségszerkezet változása az árarányokat és az árszintet is az arany
belső értékéhez igazodva alakítja át. Az árak lefelé és felfelé egyaránt könnyedén
mozognak, hiszen az általános árszínvonal változásából adódó pénzmennyiség-válto-
zást a kincsképző funkció képes megvalósítani. Belső értékkel nem bíró pénz esetén
azonban a pénz „bennreked" a forgalomban. Ha az árarányok változnak, az
rendszerint az általános árszínvonal növekedésével jár, mert lefelé nem, vagy csak
kis mértékben mozognak az árak. Ha például a kereslet és ebből adódóan a termelés
szerkezete megváltozik, akkor a jobban keresett termékek ára természetszerűleg meg
fog nőni. A kevésbé keresettek ára azonban nem fog ugyanolyan mértékben
csökkenni, hiszen adott pénzmennyiség mellett egységnyi termékre nem jut
feltétlenül kevesebb pénz.
b) Az utóbbi évtizedek bizonyos költségváltozásai is az általános árszínvonal
növekedése irányában hatottak. Gondolunk itt pl. a természeti kincsek relatív
szűkösségének hatására, egyes természeti kincsek egyre nehezebb
hozzáférhetőségére, melynek következtében kitermelésük költsége jelentősen
nőtt. Az emberi környezet védelme egyre több beruházást követel, ami a társadalmi
költségek növekedését jelenti.
c) A monopolista árképzés jellegzetességei is növelik az általános árszínvonalat. A
monopóliumok költségeik csökkenésekor nem csökkentik arányosan az árakat,
hanem annak tartására törekednek. A monopóliumok tehát lefelé alig mozgatják
áraikat, és ez a magatartás is az általános árszínvonal növekedése irányába hat.
d) Az állami beavatkozás is inflációs tényezővé válhat. Ha az állam kiadásai meg-
haladják bevételeit (vagyis a költségvetés deficites), akkor azt az állam hitelből
fedezi. Az állam ilyen esetben vagy a lakosság megtakarításait használja fel (pl.
államkölcsönkötvény kibocsátásával), vagy a központi banktól vesz fel hitelt, amit a
központi bank pénztermeléssel (tehát többletpénz-kibocsátással) fedez. Ha az állam
ezeket a hiteleket improduktív célokra használja fel (pl. utakat épít, hadikiadásait
növeli), akkor ezzel nem növeli a termelést, a kínálatot, csak a keresletet. Ennek
következménye pedig az általános árszínvonal-növekedés. Ezt az árszínvonal-
növekedést bizonyos mértékig ellensúlyozza az, hogy az improduktív beruházások
megvalósításához szükséges termelési eszközök és fogyasztási cikkek termelése
növekszik. Ha azonban az állami költségvetési deficit állandósul vagy növekszik,
akkor az állandó inflációs nyomást gyakorol a gazdaságra.
- 87 -
e) Inflációt vált ki az is, ha valamelyik jelentős termelési tényező ára megnő,
mégpedig az adott gazdasági helyzettől függetlenül. Ezt autonóm
költségnövekedésnek nevezi a szakirodalom. Ilyen hatása volt pl. az 1970-es évek
elején bekövetkezett nyersanyagár-robbanásnak, nyersanyagok árának jelentős, az
egész világpiacon bekövetkezett növekedése növelte a termelési költségeket, ami
kiváltotta az árak általános növekedését. Hasonló hatása van annak is, ha a
szakszervezetek a bérek általános növekedését érik el. Ugyancsak az általános
költségszint növekedésén keresztül hat az importárak növekedése egy olyan ország-
ban, ahol a termelésnek és a fogyasztásnak jelentős az importhányada. A költségek
növekedését a termelők mindig igyekeznek áthárítani a vevőkre, hogy profitjuk ne
csökkenjen.
f) Állandósuló, tartós infláció esetén az infációs várakozások is további árszínvonal-
növekedést válthatnak ki. Ha mindenki arra számít, hogy az adott évben például
10%-kal fognak növekedni az árak, akkor a munkavállalók legalább akkora
bérnövekedést követelnek, a termelők legalább ennyivel növelik áraikat, hogy ne érje
őket veszteség. Így az általános árszínvonal pusztán a várakozások miatt is nőni fog,
mielőtt még a tényleges ok bekövetkezne.
2.5. Az infláció megfékezésének eszközei
a) Az állam a kereslet csökkentésével elvileg csökkentheti az inflációt. Ha a kereslet

csökken, akkor az árak növekedése is lelassul. Csökkenhetnek a bérek is, hiszen a
csökkenő kereslet következtében csökkenő termelés a munkanélküliség
növekedésével jár, ami csökkentheti a bérszínvonalat, de legalább visszafogja a bérek
növekedését. A munkanélküliség növekedése azonban egyéb problémákat vet fel, ami
jelzi, hogy az infláció ellen nem lehet egyetlen eszközzel fellépni. Az állam
csökkentheti a keresletet mindenekelőtt saját kiadásainak csökkentésével. Ennek
hatása attól függ, hogy milyen az állami kiadások részaránya az összes kiadáson
belül. Az állam különböző pénzügyi eszközökkel elérheti továbbá, hogy növekedjen
a kamatláb, ami a beruházásokat csökkenti. A beruházások csökkenése pedig a
kereslet egyéb összetevőit is csökkenti. Az állam az adók növelésével is csökkentheti
a lakosságnál maradó jövedelmeket, ezzel a keresletet.
b) Az állam a forgalomban levő pénzmennyiség szabályozásával is befolyásolhatja
az inflációt. Ha az adott termelés mellett kevesebb pénz van forgalomban, akkor ez
az árszínvonalat csökkenti. A pénzmennyiség csökkenése (monetáris restrikció) a
kamatot is növeli, ami az előbbiek szerint ugyancsak antiinflációs hatású lehet. A
pénzpolitikai eszközök alkalmazása .,kényelmesebb" az állam számára, mert az álla-
mi kiadások csökkentése vagy az adók növelése rendszerint erős ellenállásba ütközik.
c) A pénzmennyiség visszafogásával egy időben gyakran használják a kínálatot
élénkítő eszközöket. A monetáris restrikció ugyanis azzal jár, hogy a termelés
csökken, és nő a munkanélküliség. Ezt nem lehet keresletnövelő intézkedésekkel
ellensúlyozni, hiszen azok semlegesíthetik az antiinflációs hatást. Ezért javasolják a
kormányoknak, hogy a kínálat serkentésére tegyenek intézkedéseket a
munkanélküliség elkerülése érdekében. A kínálatot serkentheti a profitra kivetett
adók csökkentése, különböző adókedvezmények bevezetése (pl. az export növelése
vagy meghatározott ágazatok fejlesztése esetére).
- 88 -
Ez az egyetlen antiinflációs eszköz, amely nem növeli a munkanélküliséget, de csak
abban az esetben alkalmazható, ha együtt jár a pénzmennyiség csökkentésével. A
kínálat növekedése ugyanis előbb-utóbb növeli a keresletet is, ami eltüntetheti a kí-
nálat növekedésének kedvező hatását. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a
kínálat élénkítése eltérően hat az egyes ágazatokra. Bizonyos ágazatok gyors
fejlődését eredményezi, más ágazatok viszont csökkentik termelésüket.
Összgazdasági szinten a munkaerő-kereslet növekedhet, de csaknem bizonyosan
együtt fog járni az ún. strukturális munkanélküliséggel.
Bármilyen antiinflációs eszközt alkalmaz is a kormányzat, a munkanélküliséget aligha

kerülheti el, legfeljebb hosszabb távon reménykedhet a foglalkoztatás növekedésében.
- 89 -
Munkapiac - munkanélküliség
IX. fejezet: Munkapiac – munkanélküliség
1. A makroszintű munkapiac
A munkapiacon érvényesülő munkakereslet és munkakínálat mikroökonómiai megköze-

lítésével a korábbiak során már találkoztunk. Ennek során vizsgáltuk az egyén munkakínálatát
meghatározó tényezőket, illetve a vállalat munkakeresleti szempontjait. A piac egyes szereplői
szempontjából a kompetitív piacon kialakuló egyensúlyi helyzet a makropiacon más
dimenziókba kerül, amelyek korábbi megállapításainkat módosítani fogják. Ez nemcsak azért
lesz így, mert itt aggregátumokkal van dolgunk, hanem mert a munkapiac egyben tényezőpiac
is, ahol e tényező kereslete-kínálata más tényezők keresleti-kínálati viszonyaitól is függ.
Sajátos a munkapiac abban is, hogy itt élő és érző emberek a piac tárgyai és egyben alanyai,
akiknek munkapiaci viszonyai sok más társadalmi reakciót és relációt is meghatároznak.
Minél modernebb és fejlettebb egy társadalom, a munka (humán tőke), mint termelési tényező
annál fontosabb szerepet játszik a nemzetgazdaság jövedelemtermelésében. Ezért sem a
munka kereslete, sem a kínálata nem csökkenhet egy bizonyos szint alá, mert különben a
társadalom működésképtelen lesz, mikroszereplői pedig éhen halnak.
Fentiek miatt (is) a makroszintű munkapiac sohasem volt, ma pedig különösen nem
„tökéletes versenypiac", ahol a „láthatatlan kéz" létrehoz, megteremt egy ideális egyensúlyi
állapotot.
1.1. A munka kereslete
A piac keresleti oldalán - mint tudjuk - a munkaszolgáltatások vásárlói, a vállalatok állnak.

A munka iránti kereslet meghatározásánál célszerű kiindulni az egyéni vállalat
munkakeresletéből. Rövid távon a kibocsátás csak a munka változtatásával lehetséges, így a
kibocsátás szintjének és a munka keresletének megváltoztatása lényegében egy döntést jelent.
A tökéletesen versenyző vállalat addig fogja növelni a kibocsátást, amíg a termelés
határköltsége egyenlő lesz az eladás tévén kapott határbevétellel. Miután a munka az egyetlen
változtatható tényező, minden további egységnyi kibocsátás egyben a munka határköltsége is.
.A munka határköltsége pedig egyenlő azzal a pénzbérrel, amelyet minden további
munkaegységnek fizetni szükséges. Az ennek tulajdonítható kibocsátás-növekményt
definiáltuk a munka határtermékeként (MPL).
Fontos a bérrel kapcsolatos kétféle fogalom megkülönböztetése. Nominálbér vagy
pénzbér a munka ára, vagyis az a pénzmennyiség, amit a felhasználó a munkásnak fizet.
Reálbér az a termékmennyiség, amit a fogyasztó adott árak mellett a nominálbérért

megvásárolhat.
- 90 -
A profitmaximalizáló vállalat munkakereslete minden reálbér mellett akkora kell
legyen, ahol a reálbérrel megegyezik a munka határterméke. A határtermék-görbe
egyben a vállalat munkakeresleti függvénye is.
A munka aggregált keresleti görbéje az egyes vállalatok munkakeresleti görbéinek
vízszintes összesítése.
Aggregálva is igaz tehát, hogy ha emelkedik a reálbér, csökken a munka kereslete, és
fordítva.
1.2. A munka kínálata
A gazdaságban az egyes munkavállalók kínálják munkaszolgáltatásaikat. Az egyén a

hasznosságot igyekszik maximalizálni. A hasznosság szintje egyenes arányban áll mind a
reáljövedelemmel, mind a szabadidővel.
A mikroökonómiában már láttuk, hogy miként fog az egyén választani munkaidő és
szabadidő között.
Az aggregált munkakínálati görbét az összes egyéni munkakínálati görbe vízszintes

összegzésével kaphatjuk meg, amely megadja a teljes munkakínálatot az egyes
reálbérszinteken.
A makrogazdasági munkakínálati függvény tehát megmutatja, hogy különböző

reálbérszinteken a háztartások mennyi munkát szándékoznak a vállalatoknak
felajánlani.
Már a mikroökonómiában szó volt azonban arról, hogy az egyén nemcsak anyagi jóléte
növelését tartja szem előtt, hanem számos egyéb tényezők is, amikor munkakínálatáról dönt.
Ez is jelezte, hogy a munkakínálat meghatározása jóval bonyolultabb, mint a munkakeresleté.
Nem szorul különösebb magyarázatra, hogy a munkakínálat elméleti felső határa a

népesség lélekszáma. A tényleges munkakínálati bázis szempontjából a teljes népesség
a) munkaképes korúakra és azon kívüliekre;
b) aktív és inaktív népességre;
c) az aktív népességen belül foglalkoztatottakra és munkanélküliekre osztható.
Ezen kategóriák aránya, nagysága és változása, továbbá
d) az egy foglalkoztatott által ledolgozott évi munkaórák száma és
e) a foglalkoztatottak munkaintenzitása, szakképzettségének mennyisége és minősége
mind meghatározó tényezője lesz a makropiaci munkakínálatnak. Ha ehhez még hoz-
závesszük, hogy
f) a teljes népesség számának változását meghatározó születési és halálozási folyamatok
és okai,
- 91 -
g) a belföldi és külföldi vándorlási (migrációs) folyamatok hatásai is a kínálati oldalra
hatnak,
nem lehetnek kétségeink ezen piaci oldal meghatározásának bonyolultságáról.
E sokféle tényező bonyolult, együttes hatásának eredőjeként megállapíthatjuk, hogy a

makrogazdasági munkakínálati függvény rövid távon függőleges.
1.3. A munkapiaci egyensúly
A munkapiaci egyensúlyt a munkakeresleti és munkakínálati függvények metszéspontjával

definiáljuk (9.1. ábra).
9.1. ábra: A munkapiaci egyensúly és egyensúlytalanság esetei
Ebben a helyzetben a metszéspont által meghatározódik az egyensúlyi reálbér (W/P)* és az

egyensúlyi foglalkoztatási szint is (L*).
Mint látható, az LS görbe nem csökken egy bizonyos minimális reálbér alá (W/P)0 hiszen a
háztartások csak a létminimumot biztosító reálbér fölött hajlandók munkát kínálni. Ha ez
alatti reálbér állna fönn, a munkakeresleti függvény nem metszheti az adott munkakínálati
függvényt. Ez azt jelenti, hogy egyensúlyi reálbér sem létezne.
Ilyen helyzet makrogazdaságban tarthatatlan, hiszen a létminimum alatti reálbér nemcsak

súlyos szociális problémákat okoz, hanem a vállalkozói szféra létét is veszélyezteti.
D
Az emiatt megnövekvő reálbér az LD függvényt felfelé tolja L 0 -ból LD1 -a keresztül LD -be.
Itt már nemcsak metszeni fogják egymást az LD és LS görbék, hanem mindez a létminimum
feletti egyensúlyi reálbéren történik. Természetesen az egyensúlyi reálbértől a tényleges
reálbér felfelé (W/P)1 és lefelé (W/P)2 is eltérhet.
Az előző esetben alulfoglalkoztatottságról (munkanélküliségről) beszélünk, az utóbbinál
túlfoglalkoztatottságról (munkahiány).
- 92 -
A 9.1. ábrán az AB szakasz a (W/P)0 reálbér melletti túlkeresletet ábrázolja, a CD szakasz
pedig (W/F)1 reálbér esetén a túlkínálatot.
A tényleges foglalkoztatottság a rövidebb oldal elve alapján túlkereslet esetén a
tényleges kínálattal, túlkínálat esetén pedig a tényleges kereslettel lesz egyenlő.
Hosszú időn keresztül a klasszikus közgazdaságtan felfogása volt elfogadott a munkapiaci
egyensúly alakulását illetően. Eszerint a piacon abszolút rugalmas bér- és áralakulás van,
illetve ezek hatására olyan piaci automatizmus, amely biztosítja a munkapiaci egyensúlyt a
teljes foglalkoztatás mellett. Munkanélküliség csak átmenetileg vagy önkéntesen fordulhat
elő.
Az első világháborút követően a gazdaság egyre több pontján tapasztalati ténnyé vált, hogy
már a „tökéletes piac" klasszikus modelljének tökéletlenségei sem a régiek. Az egyre növekvő
munkanélküli tömegek, a helyenként megjelenő hiperinfláció világszerte kérdésessé tették a
piaci önszabályozás sikerességét.
Korábban már említettük, hogy a munkapiac egyébként is sajátos, a dologi javak piacától
különböző, tökéletlen piac. Még inkább így lesz ez a két világháború között, amikor is a
reálbérnek a munkát allokáló, már úgyis korlátozott szerepe lényeges, új momentumokkal
egészül ki. A fejlett munkapiacokon a munkáltatók és a munkavállalók egyre
hatalmasabb szervezetei állnak szemben egymással. Ezek konszenzusra igyekeznek jutni
mind a bérek nagyságában, a szakmai és szakképzettségi bérdifferenciákban, a reálbérek
struktúrájában és változási ütemében, mind a foglalkoztatás mindenki által elfogadható
szintjében.
A munkapiac szakszervezetek által „megerősített" területein különösen jellemzővé vált,
hogy a pénzbérek munkaszerződésekben kerülnek megállapításra. Az ilyen szerződések
tipikusan fix béreket tartalmaznak a szerződés 1-3 éves időtartamára, ami még akkor is
lényeges változás a klasszikus modell bérrugalmassági feltételéhez képest, ha a pénzbérek
gyakori indexálása (árszínvonalhoz igazítása) biztosít némi mozgást. Ez azonban csak felfelé
jelent rugalmasságot, mint ahogy az árak mozgása is tipikusan emelkedő.
A munkapiacnak komoly intézményi háttere épült ki. Ezek az intézmények részben
közvetve, részben közvetlenül hatnak a munkapiacra. Például a minimálbérek törvényi
előírásával, állami bérarány-meghatározással, vagy az állami alkalmazottak (köztisztviselők
és közalkalmazottak) közvetlen bérmegállapításával és foglalkoztatásával. A modern
gazdaságokban előfordul az is, hogy a munkaerőmozgást adminisztratív eszközökkel
drasztikusan korlátozzák (bevándorlás, munkahely-változtatás), vagy a munka és
foglalkozások közti megoszlását az iskolarendszeren keresztüli képzési struktúra determinálja.
Mindez igen messze esik a klasszikus allokációs mechanizmustól. A mindennapi ta-
pasztalatok nyilvánvalóvá tették, hogy a makroszintű munkapiac funkcionálása a mai
viszonyok között nem egyszerűen a kereslet-kínálat játékán alapul, hanem abban intézményi
tényezőknek is meghatározó szerep jut.
2. A munkanélküliség
A modern piacgazdaságok egyik legsúlyosabb problémája a munkanélküliség. Ez és

különösen az inflációval történő együttes megjelenése igen sok fejtörést okoz a mun-
kavállalóknak és a politikusoknak egyaránt.
- 93 -
2.1. A munkanélküliség fogalma, mérése
A munkanélküliség a makrogazdaság egyensúlyi problémája. Egyensúlytalanság, még-

pedig a munkapiacon megjelenő egyensúlytalanság, amikor is a munkakínálat megha-
ladja a munkakeresletet.
A munkanélküliség legáltalánosabb meghatározása szerint munkanélküli az a személy,

akinek az adott időszakban nincs munkahelye, de aki munkát keres.
Ezek szerint nem munkanélküli az egyéni vállalkozó, a tulajdonából, jövedelméből
munkavállalás nélkül élő egyén, a „fekete" munkát végző, mert egyik sem keres munkát.
Ugyancsak nem számít munkanélkülinek a háztartásbeli szerepvállalásra kényszerített sok
tízezer nő, aki a reménytelen munkapiaci helyzet miatt nem is próbálkozik, de kétséges a
munkaügyi helyzete a frissiben földtulajdonhoz és üzletrészhez jutott volt tsz-tagoknak is,
akik elvesztik a tsz-ben a munkájukat.
A munkanélküliség statisztikáit tehát kellő körültekintéssel lehet csak elfogadni. A
munkanélküliség mérésére általában két módszer használatos:
- a munkanélküliek száma,
- a munkanélküliségi ráta.
A munkanélküliség rátája azt mutatja, hogy mekkora a munkanélküliek aránya a

gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva.
munkanélküliek száma
munkanélküliségi ráta = ⋅ 100
aktív népesség száma
2.2. A munkanélküliség típusa
A munkanélküliség típusai a következők:

- frikciós (átmeneti, súrlódásos),
- ciklikus (konjunkturális),
- strukturális.
Frikciós munkanélküliség: A munkanélküliségnek ez a típusa a munkaerő mobilitásán

alapul. A munkavállaló gyakorta önként munkahelyet változtat. Ennek lehetnek személyes
okai, de az is előidézheti, hogy a munkavállaló - érzékelve az ágazat kedvezőtlen
perspektíváját - új munkahelyet keres.
Átmenetileg munkanélküliek, akik idényjellegű munkát végeznek. Bizonyos munkákra
csak bizonyos időszakokban lehet szert tenni (építőipari munkák, mezőgazdasági munkák,
- 94 -
karácsonyi vásár stb.) Az átmenetileg munkát keresők közé tartoznak a szakképzetleneken
kívül az első munkavállalók (frissen végzettek), sőt a többdiplomások is. Az átmeneti
munkanélküliség végeredményben azt fejezi ki, hogy a munkapiac állandó mozgásban van.
Ciklikus munkanélküliség: A ciklikus munkanélküliség a makrogazdasági kibocsátással
van szoros kapcsolatban. Ha a makrogazdasági kibocsátás nő, akkor nő a munkakereslet, ez
munkalehetőséget teremt a munkanélküliek kisebb-nagyobb hányadának. Ha viszont romlik a
gazdasági helyzet, csökken a kibocsátás, akkor csökken a munkakereslet, nő a
munkanélküliség. A ciklikus munkanélküliség ellen a kibocsátás, illetve a makrogazdasági
kereslet növelésével lehet harcolni. Az összkereslet növeléséhez gazdaságpolitikai eszközök
használhatók, de ezek eredményessége korlátozott. A munkanélküliség elleni gaz-
daságpolitikai eszközök általában inflációt gerjesztenek, az infláció elleniek pedig növelik a
munkanélküliséget.
Strukturális munkanélküliség: Strukturális munkanélküliségről akkor van szó, ha van
elég munkaalkalom, csak éppen a munkát keresők szakképzettsége nem felel meg a
munkakereslet követelményeinek. A technika fejlődése és a szakképzettséggel szemben
támasztott igények korunkban különösen gyorsan változnak. A technikai fejlődés azonban
nemcsak a régi szakmák iránti keresletet csökkenti, hanem új szakmáknak ill. képzettségnek
megfelelő munkalehetőséget is teremt. A strukturális munkanélküliség elsősorban a
szakképzetlenebb munkaerőt hozza nehéz helyzetbe, de nem kizárólag. Strukturális
munkanélküliségről van szó akkor is, ha a munkakínálat és az üres állások telephelye
regionálisan nem felel meg egymásnak. A munkanélküliek más körzetben élnek, mint ahol
reájuk állások várnak.
3. A munkanélküliség és az infláció
3.1. A munkanélküliség természetes rátája
A nemzetközi szakirodalom a munkanélküliség természetes rátájának azt a munka-

nélküliségi szintet tekinti, amely mellett a bérekre és az árakra ható erők egyensúlyban
vannak.
A természetes ráta szorosan összefügg az inflációval. Úgy tartják, hogy a természetes
rátánál alacsonyabb szintű munkanélküliség az infláció emelkedő spiráljának veszélyeit idézi
elő.
A természetes ráta az utóbbi években a legtöbb országban emelkedő irányzatú. A
közgazdászok a 60-as években még körülbelül 4 százalékra becsülték, a 80-as évek közepén a
legtöbb becslés már 6 százalékra teszi az értékét.
3.2. A Phillips-görbe
Hosszú ideje foglalkoztatja a közgazdászokat, de a gyakorló gazdaságpolitikusokat is az a

kérdés, hogy milyen összefüggés van hosszú távon a munkanélküliség és az infláció között.
Lehet-e választani közöttük, netán egyiket megoldania másik rovására.
- 95 -
A gondolat eredete egy brit közgazdász (A. W. Phillips) tanulmányából vezethető le, aki
közel százéves időszakra tényadatok alapján keresett összefüggést a nominális bérindex és a
munkanélküliségi ráta között. Arra a megállapításra jutott, hogy közöttük fordított
összefüggés van. Vagyis növekvő nominálbérindex esetében csökken a munkanélküliségi
ráta, és fordítva. A 6%-os munkanélküliségi ráta esetén stabilizálódtak a nominálbérek.
A nominálbérek és az infláció közötti szoros kapcsolat vezetett oda, hogy ezt az eredeti
Phillips-összefüggést felírták az inflációs ráta és a munkanélküliségi ráta közötti
összefüggésként is (9.2. ábra).
9.2. ábra: A munkanélküliség és az infláció kapcsolata; Phillips-görbe
Az eredmény az eredetihez hasonló lejtésű görbe lett. Ezt nevezik Philips tiszteletére
Phillips-görbének. A belőle levonható makrogazdasági következtetés hosszú időn keresztül
befolyásolta a közgazdászok és a politikus felfogását egyaránt. Ennek alapján feltételezték,
hogy a két kedvezőtlen jelenséget csak egymás rovására lehet javítani. A minél magasabb
szintű foglalkoztatás ára növekvő infláció, míg az infláció elleni eredményes küzdelem ára
növekvő munkanélküliség.
Ez a felfogás hosszú ideig tartotta magát, de a 70-es évek jelenségei fokozatosan kihúzták
alóla a talajt. Kiderült, hogy növekvő infláció mellett is nőhet a munkanélküliségi ráta.
Felvetődött a Phillips-görbe rövid és hosszú távon való értelmezésének szükségessége.
9.3. ábra: Phillips-görbe hosszú távon
Ennek alapján megállapítható, hogy rövid távon változatlanul kimutatható az ellentétes

irányú viszony az árszínvonal és a munkanélküliségi ráta között, de hosszú távon a Phillips-
- 96 -
görbe függőlegessé válik a munkanélküliség természetes rátájának megfelelő
munkanélküliségi szinten (9.3. ábra).
Ennek az az oka, hogy hosszú távon az árszínvonal-emelkedést követik a nominálbérek,
ezzel a reálbérek, ez pedig csökkenti a foglalkoztatást, hatására a foglalkoztatottság újra a
kiindulási szintre csökken.
- 97 -
Makrogazdasági egyensúly; Ciklikusság, gazdasági növekedés
X. fejezet: Makrogazdasági egyensúly; Ciklikusság, gazdasági növekedés
Az egyensúly gazdaságelméleti fogalma szorosan összekapcsolódik a piaci kategóriák

mennyiségi kifejeződésével. A közgazdasági kategóriáknak megfelelően a gazdasági
egyensúlyt többféle módon lehet meghatározni.
1. A makrogazdasági egyensúly
1.1. A gazdasági egyensúly fogalma
Az általánosan elfogadott gazdasági egyensúly meghatározás a következő: A gazdasági

egyensúly a termelés és a jelen, illetve a jövőbeli fogyasztás olyan állapotát jelenti,
amelyhez a rendszer szükségszerűen mindig önmagától közelít, vagy amelyhez a
rendszert közelíteni kell, ha valamilyen okból korábban abból kibillent.
A gazdasági egyensúly definíciójából következik, hogy a jelen és a jövőbeli fogyasztást

tágan célszerű értelmezni. A fogyasztás tágabb értelmezése már nemcsak a közvetlen emberi
szükséglet kielégítésére vonatkozik, magába foglalja a termelő fogyasztást is. Egy adott
időszakban előállított végtermék - normál körülmények között felhasználásra kerül a
gazdaságban. A végtermék felhasználása azonban nem jelenti azt, hogy a felhasználás
kizárólag a jelen fogyasztását szolgálja. A végtermék egy részét a társadalom a jövőbeli
fogyasztás növelésének reményében használja fel. A jövőbeli fogyasztás növelésére szánt rész
nagysága pontosan megegyezik a nettó beruházások nagyságával. A beruházások általában
abban a reményben valósulnak meg, hogy a jövőbeni fogyasztás nőjön, és a fogyasztás
minőségi összetétele javuljon.
A gazdasági egyensúly magában foglalja a mozgást, az állandó mozgáson keresztül
megvalósuló változást. A változással kapcsolatos alapvető kérdés, hogy milyen tényezőhöz,
milyen mutatóhoz kötjük a gazdasági változást, milyen módon tudjuk közgazdaságilag
kifejezni azokat.
A kérdés megválaszolásánál abból célszerű kiindulni, hogy egy racionálisan működő
gazdaság rendelkezésére álló erőforrásait felhasználva valamilyen szintű gazdasági eredményt
produkál. A gazdasági eredmény azonban több szempontból is értelmezhető. Így többek
között gazdasági eredménynek számít a gazdaság kibocsátása, a foglalkoztatottság szintje, a
megtermelt jövedelem, a külgazdasági tevékenység stb. Ezek közül a kategóriák közül
meghatározó jelentőséggel bír a kibocsátás és a megtermelt jövedelem. A makrogazdasági
szinten elért kibocsátást aggregált kínálatnak, a szélesen értelmezett pénzjövedelmet pedig
az aggregált keresletnek nevezzük.
1.2. Az aggregált kínálat
Az aggregált kínálat nem más, mint a kibocsátás azon mennyisége, amelyet az üzleti
szervezetek előállítottak és eladnak adott árak, termelőkapacitások és költségek mellett.
- 98 -
Az üzleti szervezet általában arra törekszik, hogy a hatékonysági követelménnyel
összhangban a potenciális kibocsátás szintjét elérje. A potenciális és a tényleges kibocsátás
közötti különbséget az árak alapvetően befolyásolják. Könnyű belátni, ha az ár alacsony
szintű, akkor gyakran előfordul, hogy az üzleti szervezetek kevesebbet, ha az ár magasabb,
akkor még többet is termelhetnek potenciális kibocsátásuknál.
1.3. Az aggregált kereslet
Az aggregált kereslet az a pénzmennyiség, amelyet a fogyasztók, a vállalkozók és a

kormányzatok költenek adott árak, jövedelmek és más gazdasági változók mellett.
Az aggregált kereslet mögött a gazdaság szereplői (háztartások, vállalkozások és állam)

által realizált összkiadás áll. Az összkereslet mozgatóerői között olyan tényezőket lehet
találni, mint az árszínvonal, a jövővel kapcsolatos várakozások (a jövőbeli fogyasztás), a
gazdaságpolitikai változók, például adó, kormányzati kiadások, pénzkínálat stb.
Az aggregált kínálat és az aggregált kereslet függvényként való értelmezése igen
egyszerűnek tűnik.
Az aggregált kínálati függvény, vagyis az AS görbe jelzi az üzleti szervezetek által kért
ár és a kibocsátási mennyiség közötti kapcsolatot. Ebből következik, hogy az összkibocsátás
szintjének emelkedésével az üzleti szervezetek egésze magasabb árakat kér. Az AS görbe
mentén az árszínvonal emelkedik, ha nő a reálkibocsátás. Szükséges megjegyezni, hogy az
aggregált kínálati függvény pontos alakjáról a szakirodalomban vita zajlik. A legtöbb
közgazdász maradéktalanul egyetért azzal, hogy a hosszú távú AS görbe függőleges, illetve
rövid és közép távon a görbe balról jobbra emelkedik a bemutatott 10.1. ábra szerint.
Az aggregált keresleti függvény, vagyis az AD görbe, ereszkedő görbe. A görbe azt az
összefüggést jeleníti meg, amit a gazdaság összes szereplője – háztartások, üzleti szervezetek
és az állam – az általános árszínvonal különböző szintjein vásárlásra költ. A görbe ereszkedő
természete azt jelenti, hogy az általános árszínvonal esésével a kiadások volumene is csökken.
Ennek oka a háztartások fogyasztási szokásaiban rejlik. Ha esik a fogyasztási javak ára, akkor
az egységnyi jövedelem lehetővé teszi több termék vásárlását. Emiatt nő a reálvásárlóerő és
valószínűleg a reálkiadás is nő a megtakarítási hányad stabilitása miatt.
10.1. ábra: Az aggregált kínálati és keresleti görbe
- 99 -
Az AS és az AD görbék együttes ábrázolásával jól kitapinthatók az aggregált ár és
mennyiség egyensúlyi értékei. Vagyis megtalálható a reál GDP és a fogyasztói árindex azon
szintje, amely egy ideig bizonyára fenn is marad. Az AS és az AD görbét befolyásoló
hatóerők mellett a gazdaság egésze egyensúlyban van az E egyensúlyi pontban. Ebből
következik, hogy csak ebben a pontban értelmezett feltételek mellett lesznek a vásárlók és az
eladók elégedettek. Csak ebben a pontban lesz olyan az általános árszínvonal (esetünkben a
fogyasztói árindex), amelynél a vevők hajlandók pontosan annyit vásárolni, amennyit az
eladók hajlandók megtermelni és eladni.
A gazdaságban ismételten kialakuló egyensúlyi pontok minőségben változóak. Egy
tökéletes verseny viszonyai között az árakat érvényesítő piaci mechanizmus egy ún.
allokációs hatékonyságot eredményez.
Ebben az állapotban minden termelő maximalizálni akarja profitját, minden fogyasztó
maximalizálni akarja saját hasznát. Emiatt a rendszer hatékony abban az értelemben, hogy
senki sem kerülhet előnyösebb helyzetbe anélkül, hogy ne lenne sérelmes másvalaki számára.
1.4. A gazdasági egyensúly klasszikus és keynesi értelmezése
A makrogazdasági egyensúly elméleti kérdései, a körülötte zajló viták több évszázadra

nyúlnak vissza, mondhatni egyidősek magával a közgazdaságtannal. A viták napjainkra sem
csitultak el.
A következőkben két olyan felfogás alapjait ismertetjük, amelyek hosszú időn keresztül és
napjainkban is hatnak, amelyek segítségével áttekinthetjük a kérdés néhány fontos
vonatkozását.
A klasszikus közgazdaságtan véleménye szerint az árak, a bérek és a kamatok teljesen

rugalmasak. Ez azt jelenti, hogy ha egy kissé elmozdul az aggregált kínálat vagy az aggregált
kereslet mennyisége, az árak az elmozdulást azonnal és gyorsan követik. Ennek
eredményeként azonnal helyre áll az új mennyiségeket tükröző egyensúlyi árszint. Az
árszínvonal ilyen körülmények közötti változása nem befolyásolja az aggregált kínálatot,
hiszen az függőleges, mégpedig a potenciális kibocsátásnak megfelelő szinten (10.2. ábra).
A klasszikus közgazdaságtanban az általános árszínvonal kiegyensúlyozott változásához az

összes bér, költség és ár rugalmasan igazodik. A rugalmas igazodás egyúttal annyit is jelent,
hogy az ármechanizmus eléggé gyors ahhoz, hogy rendszeresen biztosítsa: a kínálat minden
egyes piacon és a gazdaság egészében egyenlő legyen a kereslettel, hogy a gazdaságban ne
legyenek kihasználatlan kapacitások. Nem véletlen, hogy a klasszikus, neoklasszikus
közgazdaságtan és mai irányzatai nem tulajdonítanak szerepet az államnak a
makroökonómiai egyensúly megteremtésében.
- 100 -
10.2. ábra: A klasszikus makroökonómiai egyensúly
Valószínűleg Keynesnek nyomós okai voltak arra, hogy kételkedjen a klasszikus

modellben vázolt igazodás gazdasági hatékonyságában. Keynes szerint nem rugalmasak a
bérek, az árak és a költségek sem.
A csökkenő kereslet nem feltétlenül idézi elő az árak csökkenését, vagyis az árak
rugalmatlanok. Nem különösen nehéz belátni, hogy a nagyobb eladók piaci hatalma a
rögzített, megállapodásos bérekre irányuló törekvések, a merevnek mutatkozó árak mind-
mind ellene hatnak az árak csökkentésének. Ha viszont az árak rugalmatlanok, akkor a
klasszikus makroökonómiától eltérően az aggregált kínálati „görbe” iránya megváltozik a
10.3. ábra szerint.
Az aggregált kínálat rugalmas (vízszintes) egészen a potenciális kibocsátás szintjéig,
mert ott természetesen függőlegessé válik. Ebben az esetben viszont lehetséges olyan
egyensúlyi állapot is, amelynél a reál kibocsátás kisebb a potenciális kibocsátásnál. Tehát a
makrogazdaság egyensúlyban van, miközben kihasználatlan kapacitások vannak, és nincsenek
automatikusan piaci erők, amelyek a potenciális kibocsátás felé terelnék a gazdaságot.
10.3. ábra: A rugalmatlan árak melletti egyensúly
Keynes szerint ezért a munkanélküliség a kapitalista árutermelés tartós ás krónikus állapota

lehet. Vagyis egy ország hosszú időn keresztül az alacsony foglalkoztatással járó ínség és
nyomorúság állapotában, a kihasználatlan termelőkapacitások szintjén maradhat. Ennek oka,
hogy a gazdaságban nincs egy olyan piaci automatizmus, ami biztosítaná a kibocsátás
visszatérését a potenciális kibocsátási szinthez.
- 101 -
Ha viszont a gazdaságban nincs egy, a tényleges kibocsátást élénkítő automatizmus, akkor
az aktív kormányzati magatartásnak kell kiemelnie a gazdaságot az alacsony szintű
foglalkoztatás mellett megvalósuló egyensúlyi helyzetből egy magasabb foglalkoztatottságot
biztosító állapotba. A gazdaságpolitika a pénzkínálat bővülésével vagy a kormányzati
kiadások növelésével az AD aggregált keresleti görbét jobbra az AD' pozícióba tolja. Ennek
következtében a tényleges kibocsátás Q1-ről Q2-re emelkedik. Az aktív kormányzati
magatartás következtében csökken a különbség a tényleges és a potenciális kibocsátás között.
Keynes a makrogazdasági egyensúly megközelítése során abból indult ki, hogy egy
gazdaságban a kibocsátást a gazdaság szereplői vagy elfogyasztják, vagy beruházzák. Tehát
fennáll a következő matematikai egyenlet:
A fogyasztás oldaláról viszont megtakarításnak számít minden olyan jövedelem –

pontosabban jövedelmet megtestesítő terméktömeg –, amely nem kerül elfogyasztásra. Így a
matematikai összefüggés áll fenn.
A fenti két egyenletből következtetni lehet a klasszikus egyensúlyi állapotra.
Ennek az egyensúlyi állapotnak az automatikus megvalósulását kérdőjelezte meg Keynes.

Egyszerűen azért, mert a beruházás és a megtakarítás más-más tőről fakad. Mások és más
szempontok figyelembevételével ruháznak be, és takarítanak meg.
A megtakarítás a megtakarítási hajlandóságtól függ. Vagyis elsődlegesen attól, hogy a
gazdaság szereplői jövedelmükből mennyit szándékoznak megtakarítani. A beruházások
alakulása viszont attól függ, hogy miképpen alakulnak a profitkilátások. Ha a beruházók úgy
látják, hagy beruházott javaik profitrátája várhatóan alacsony vagy bizonytalan, akkor senki
nem kötelezheti őket a beruházások megvalósítására.
A megtakarítás és a beruházás szándékolt szintje nem automatikusan egyenlő.
Pontosan a piaci automatizmus hiánya veti fel az állam gazdasági szerepvállalásának

szükségességét.
Keynes korának egyik égető gazdasági problémája volt a jelentős mértékű munka-
nélküliség. A munkanélküliség léte jelezte, hogy a gazdasági teljesítmény nem éri el a
potenciális kibocsátás szintjét. Ha az állami beavatkozás azt a célt tűzi zászlajára, hogy a
- 102 -
munkanélküliségi rátát csökkentse, akkor nyilván olyan beruházásokat célszerű finanszírozni
vagy támogatni, amelyek munkahelyteremtők, és a foglalkoztatottságot is növelik.
A beruházásoknak rendkívül nagy a piacbővítő hatásuk. A beruházások növekedése
ugyanis növeli az összkiadásokat, és ezzel a kibocsátás szintjét. De nem azonos mértékben.
Hiszen 1 Ft-nyi beruházás-növekedés megrendelést és bevételt jelent a tőkejavakat
előállítóknak, az ő megnövekedett rendeléseik másoknak. A pótlólagosan foglalkoztatottak
keresletet támasztanak a fogyasztási cikkek piacán, de ennek hatására egész láncolaton fut
végig a serkentő hatás. A beruházások tehát saját növekedésüknél nagyobb mértékben növelik
az összkibocsátást. Ezt a hatást nevezzük beruházási multiplikátornak (multiplikátor =
sokszorozó).
A multiplikátor az a szám, amely megmutatja, hogy a beruházások egységnyi

növekedéséből mekkora kibocsátás-növekedés származik.
2. A konjunktúraciklusok
A klasszikus közgazdasági gondolkodásban - az árak rugalmassága miatt - a gazdasági

visszaesés, a recesszió csak múló állapot. Egy lényegtelen gazdasági tünet. Az átmeneti
zavarokat a tökéletes piaci verseny rendre feloldja.
A valóságban az üzleti élet nem zökkenőmentes. A nagy fellendüléseket súlyos válságok
követik, elhúzódó stagnálás keseríti a nemzetgazdaságok szereplőinek életét.
A gazdaság fejlődésének folyamata rendszerint kitér az egyensúlyinak tekinthető normális,
egyenletes pályáról, de tendenciájában mindig vissza is tér ahhoz. A gazdaság ilyen
periodikusan visszatérő hullámzásait nevezzük ciklikusságnak.
2.1. A konjunktúraciklusok csoportosítása
A ciklikusság mögött különféle gazdasági, gazdaságpolitikai, politikai, pszichológiai

tényezők húzódnak meg.
A konjunktúraciklusokat több szempont alapján lehet csoportosítani. Általánosan el-
fogadott a ciklikus mozgás területe és időtartama szerinti megkülönböztetés.
A gazdaságban zajló ciklikus mozgások főbb területei:
- üzleti élet,
- pénzügyi,
- agrárgazdaság,
- beruházási javak,
- általános.
- 103 -
A gazdasági ciklusok időtartama szerinti megkülönböztetés alapján lehet beszélni a

következő ciklusokról.
- Kitchin-ciklus, időtartama általában 40 hónap. A ciklus megjelenési területe a
pénzügyi világ és a készletmozgások.
- Juglar-ciklus, időtartama 8-10 év, ami nem más, mint a klasszikus konjunktúraciklus.
- Kuznets-ciklus, időtartama 10-20 év, és a tartós beruházási javak területén jelentkezik.
- Kondratyev-ciklus, már a hosszú időtartamú ciklusok kategóriájába tartozik. A ciklus
ideje 40-60 év, és a nemzetgazdaság összteljesítményében figyelhető meg.
- A szuperhosszú ciklikus mozgások már száz év felettiek. E ciklusok mozgásának
legjellemzőbb területe a mezőgazdasági és az élelmiszer-ipari termelés.
2.2. A klasszikus gazdasági ciklus szakaszai
A konjunktúraciklusokat elsősorban az aggregált kínálat és az aggregált kereslet egyen-

súlyának megbomlása váltja ki. A közgazdaság-tudomány mai álláspontja szerint abban az
esetben beszélünk recesszióról, ha a reál GDP két egymást követő naptári negyedévben
csökken.
Az aggregált kínálat és az aggregált kereslet egyensúlyi helyzetből való elmozdulása
mindkét oldalon megtörténhet. Bármelyik oldalon is kezdődik a zavar, elegendő lehet ahhoz,
hogy az egyensúlytalanság konjunkturális ingadozásba torkolljon.
A ciklus szakaszait a 10.4. ábra mutatja.
10.4. ábra: A gazdasági ciklusok szakaszai
A mélypontról a csúcsig terjedő szakaszt - az expanziót - szokás fellendülésnek, virág-

zásnak, konjunktúrának, a recesszió szakaszat pedig dekonjunktúrának, válságnak is
nevezni.
A ciklikus mozgás mozzanatai a következők:
- 104 -
- A recesszió kezdeti szakaszában felszámolják a raktárkészleteket, zuhanni kezd a
beruházás.
- Csökken a munkakereslet, ami először az átlagos munkahét hosszának csökkenésében,
a kényszerszabadságolásokban, majd a munkanélküliség növekedésében jelentkezik.
- Az üzleti profitok veszedelmesen esnek, amit szükségszerűen követ a rész-
vényárfolyamok zuhanása. Az elmaradó beruházások miatt csökken a hitelkereslet, ami
általában a kamatlábak csökkenéséhez vezet.
A jelzett kategóriák folyamatos csökkenése a konjunktúraciklus mélypontján megáll. Az

ezt követő konjunktúra, az expanzió lényegében a recesszió tükörképe.
2.3. A ciklikusság okai
Az üzleti ciklus okai részben a külső körülményekben, részben magukban a gazdasági

folyamatokban keresendők. A ciklus külső okaként számításba veendőek társadalmi,
politikai körülmények (pl. háborúk, forradalmak), a természeti környezetben bekövetkező
hirtelen változások (természeti katasztrófák, természeti erőforrások kimerülése, vagy újak
felfedezése stb.) és minden olyan egyéb körülmény, amely a gazdasági folyamatokat
befolyásolja.
A ciklus alakulásának belső okai is sokrétűek. Közülük kiemelkedő fontosságuk miatt a
beruházások szerepét említjük meg.
A beruházások két oldalról is szoros kapcsolatban állnak a kibocsátással, annak

változásával. A beruházásokban bekövetkező változás (növekedés vagy csökkenés) saját
nagyságát megsokszorozva hat a kibocsátásra. Ezt neveztük beruházási multiplikátornak.
De a hatás fordítva is érvényesül. A kibocsátás változása (növekedése vagy csökkenése)
jövedelemváltozást okoz, ami megmutatkozik a beruházások iránti kereslet változásában. A
jövedelemváltozás hatása sem azonos nagyságú, hanem annál jóval nagyobb
keresletingadozással jár. Vagyis a kibocsátás-változás, jövedelemváltozás saját nagyságát
meghaladó beruházási keresletváltozást idéz elő. Ezt a felgyorsító hatást nevezzük
akcelerátor hatásnak. Az akcelerátor a valóságban úgy jelenik meg, hogy a fogyasztás
egységnyi változása ennél nagyobb változást eredményez a beruházásban.
A beruházási multiplikátor és az akcelerátor hatás a konjunktúraciklus expanziós és

recessziós szakaszában egymás hatását erősítve, ún. kumulatív folyamatként érvényesül.
Jó konjunktúra idején a beruházás-növekedés ennél nagyobb kibocsátás-növekedést vált ki
(multiplikátor hatás). A megnövekedett kibocsátás, az így keletkezett jövedelem- és
fogyasztásnövekedés pedig felgyorsítja a beruházási keresletet (akcelerátor hatás).
A csúcspont elérése után, amikor már teljes a foglalkoztatottság, a keresletnövekedés

lelassul, majd megáll, a folyamat az előbbieknek megfelelően, de éppen ellenkező irányban
egy erősödő recesszióba vált át.
- 105 -
3. A gazdasági növekedés
3.1. A gazdasági növekedés fogalma és mérése
Az előző fejezetekben bemutatásra kerültek az általános gazdasági egyensúly és a kon-

juktúraciklusok közgazdaság kategóriái és a kategóriák közötti összefüggések. A gazdaság az
állandó változások közepette rendszeresen bővül. Hosszú távon általában nő a kibocsátás
és a kibocsátás minőségi paraméterei is változnak. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mi lehet
az oka annak, hogy a gazdaság hosszú távon egy folyamatosan emelkedő pályán (trenden)
mozog, és mi jellemzi ezt a változást.
A gazdasági növekedés egy olyan gazdasági folyamat, amely elsősorban a gazdaság
mennyiségi gyarapodását jelöli.
A gazdaság fejlődése tágabb fogalom, mint a gazdasági növekedés. A gazdasági fejlődés
egy magasabb szint (kibocsátás minőségi változása, életszínvonal, iskolázottság, egészségi
állapot, technikai színvonal változása stb.) felé való haladásra utal.
A gazdasági fejlődés tartalmazza mindazokat a minőségi – többnyire mennyiségileg nem is
mérhető – változásokat, amelyek a termelésben, a fogyasztásban, a környezetben
végbemennek, ezzel javítják az emberek munka- és életkörülményeit.
A gazdasági növekedés számbavétele folyó (flow) vagy állapot (stock) mutatók
igénybevételével történik. Ha valaki történetesen arra kíváncsi, hogy milyen nagyságú a
nemzeti vagyon, a foglalkoztatottak száma, a tőkeállomány és a pénzállomány, természetesen
stock mutatót használ. A különböző időszakok stock mutatóinak eltéréseiből következtethet a
növekedés természetére.
A gazdasági növekedés mérésére az anyagmentes (hozzáadott érték típusú társadalmi
végtermék, GDP) vagy a nettó termelés (nemzeti jövedelem) mutatói alkalmasak.
Ismeretes, hogy a teljesítmény számbavétele folyó, illetve összehasonlító áron történhet. A
kétféle áron számba vehető gazdasági teljesítmény közül az összehasonlító áron vett – reál –
teljesítmény az elfogadott. Egyszerűen annál a praktikus oknál fogva, hogy a folyó áron
számba vett az infláció miatt torzít. A gazdasági növekedést általában flow, de minden esetben
reál (reál nemzeti jövedelem, reál GDP) mutatóval jellemzik. A gazdasági növekedés
kifejezésére használják ezek összvolumenének %-os növekedését és az egy főre jutó
nagyságukat egyaránt.
3.2. A gazdasági növekedés forrása és korlátai
A gazdasági növekedés forrásai azok a ráfordítási lehetőségek (makrogazdasági inputok),

amelyek nélkül az össztársadalmi szintű termelés és annak növekedése nem lehetséges.
Ezek a következők:
- a rendelkezésre álló munkaerő-állomány,
- a tőke,
- 106 -
- a földterület és egyéb természeti erőforrások,
- a technikai haladás.
A rendelkezésre álló munkaerő-állomány egyrészt a kifejthető munka mennyiségével,

másrészt annak minőségével (a munka termelékenységével) hat a növekedésre. Külön ki kell
hangsúlyozni a munkaerő-állomány általános és szakmai képzettségének, műveltségének,
szerkezetének szerepét.
A tőkeállomány növekedése elsősorban a beruházási tevékenység következménye. A
beruházások tehát maguk is növekedési tényezők, egyrészt tömegükkel, másrészt
hatékonyságukkal. Beruházások révén valósul meg, tárgyiasul a technikai haladás.
A földterület és egyéb természeti erőforrások hatása egyrészt a mezőgazdasági termelés
növekedésén. másrészt a többi termelési ágazat ráfordítási viszonyain keresztül hat a
növekedésre.
A technikai haladás az a növekedési tényező, amelyek hatására a kibocsátás állandó
ráfordítások mellett is nő, hatására nő a többi tényező hatékonysága.
A gazdasági növekedésnek az erőforrások oldaláról szigorú korlátai vannak.
Nyilvánvaló, hogy sem a munkaerő sem a föld és a természeti kincsek nem szaporíthatók
tetszés szerint, de adott időszakban n rendelkezésre álló tőkejavak mennyisége is behatárolt.
Egyedül a technikai haladás az a termelési tényező, amelynek nincsenek az előzőekhez
hasonló természeti korlátai, és amelynek révén minőségi oldalról tágíthatók a növekedés
határai.
Napjainkban egyre nyilvánvalóbbá váló növekedési korlát a természeti környezet további

terhelhetősége.
3.3. A gazdasági növekedés típusai
A gazdasági növekedés két típusát szokás megkülönböztetni:

- extenzív gazdasági növekedést,
- intenzív gazdasági növekedést.
Az extenzív gazdasági növekedés a növekedés olyan módja, amikor a kibocsátás a
termelési tényezők mennyiségi növekedésének eredménye.
Az intenzív gazdasági növekedést az jellemzi, hogy a kibocsátás növekedése a termelési
tényezők változatlan mennyisége mellett következik be, vagyis a tényezők hatékonysága nő.
A két növekedési típus egyértelmű elválasztása sok nehézséget okoz. Teljes egészében nem
is lehetséges, mert a kettő – ha különböző súllyal is –, de egymás mellett létezik. Könnyebb
talán bizonyos gazdaságfejlődési periódusokhoz kötni, amikor egyértelműen látszik egyik
vagy másik típus túlsúlya. Az 1950-es, 1960-as években Magyarországon egyértelműen
extenzív típusú növekedés folyt.
- 107 -
A modern növekedési elméletek választ kívánnak adni arra az egyszerű kérdésre, hogy mit
kell tenni annak érdekében, hogy a gazdaság ciklikus mozgása mérséklődjék, hogy a gazdaság
kiegyensúlyozott növekedése valósuljon meg.
- 108 -
Az állam szerepe a modern gazdaságban
XI. fejezet: Az állam szerepe a modern gazdaságban
A gazdaságban zajló folyamatokra három tényező fejti ki hatását: a tradíció, a piac és az

állam. A három tényezőt nem lehet elválasztani egymástól, mert szoros egységet alkotnak.
Mind a három tényező külön-külön is hat, és hat a másik kettőre is.
1. Az állam gazdasági szerepvállalása
Amióta létezik állam, mindig is ellátott gazdasági funkciókat. A modern gazdaságokban

viszont az állam fokozódó szerepet vállal.
Az állami szerepvállalásnak ez a növekvő tendenciája megjelenik a költségvetési kiadások
és az adók növelésében, a nemzeti jövedelemből finanszírozott transzferkifizetések és
jövedelemtámogatások emelkedő hányadában, és nem utolsósorban a gazdaság
szabályozásában vállalt fokozódó szerepében.
Az állam gazdasági szerepvállalása sokrétű, és nemzetgazdaságonként eltérő lehet. Nem
létezik egy általános, minden nemzetgazdaságra ugyanolyan hatással bíró, és minden
gazdaságban ugyanolyan eszközöket alkalmazó állami szerepvállalás. Ennek elsősorban az az
oka, hogy a nemzetgazdaságokban - esetenként jelentősen - eltér a tradíció, a nemzeti kultúra,
a hagyomány, ami végső soron az életfelfogásban jelenik meg.
Az állam gazdasági szerepvállalásának jól elkülöníthető területei általában a követ-

kezők:
- a nemzetgazdaságok közötti kapcsolat kiépítése és a kapcsolat ápolása;
- a gazdasági működés törvényes kereteinek kialakítása;
- az állam gazdaságba történő beavatkozása.
Mindhárom területen kialakított állami magatartás befolyásolja a másik kettőt. Nem nehéz
belátni, hogy a gazdaságra vonatkozó törvények kialakítása és betartatása meghatározza az
állam gazdaságba történő beavatkozásának a minőségét és formáját, de kihat a nemzetközi
gazdasági kapcsolatok alakulására is. A bármely területen felvállalt állami szerepvállalás nem
hagyhatja figyelmen kívül annak a többi területre gyakorolt hatását.
A nemzetgazdaságok közötti kapcsolat kiépítése és a kapcsolat ápolása vonatkozásában az
állami magatartás alapvetően kétféle lehet: protekcionista és liberális.
A protekcionista állami magatartás annyit jelent, hogy az állam a rendelkezésére álló
eszközök (p1. vámok) igénybevételével védi a nemzetgazdaságot a külső gazdaságok
hátrányos hatásaitól. A nemzetgazdaság érdekét szem előtt tartó állami magatartás ebben az
esetben viszonylagos távolságtartásra kényszeríti a nemzetgazdaságokat.
Az állam liberális magatartása art jelenti, hogy az állam abban az irányban mozdul el a
kapcsolatok kialakításában, hogy fokozatosan lebontja a protekcionista állami intézkedéseket,
és törekszik a nemzetgazdaságok közötti együttműködés kölcsönösen előnyös formáinak
- 109 -
fejlesztésére. A liberális állami magatartás már nemcsak a gazdasági, hanem a kulturális, a
sport, a turisztikai és az egyéb együttműködést is elősegíti.
A gazdasági működés törvényes kereteinek kialakítása kapcsán elsősorban azokra a
törvényhozó, végrehajtó, valamint gazdaságszabályozási tevékenységekre kell gondolni,
amelyek alapvetően befolyásolják a gazdaság szereplőinek (a háztartásoknak, az üzleti élet
szervezeteinek és az államnak) a magatartását. A gazdaság törvényes kereteinek és a
gazdasági szabályozás módjainak kialakítása eszköz az állam számára, amely a megfogal-
mazott gazdaságpolitika segítségével kijelöli a gazdaság mozgásának az irányát. A gazdaság
számára az a kedvező, ha a törvényes keretek változása folyamatosan követi a gazdaságban és
a társadalomban bekövetkezett változásokat.
Az állam gazdasági beavatkozásának általános céljai a következők:

- gazdasági hatékonyság,
- a társadalmi igazságosság és
- a makrogazdasági stabilitás elősegítése.
Ezek előmozdítása érdekében a modern állam bekapcsolódik:

- az erőforrások allokációjába,
- a jövedelmek elosztásába,
- és a makrogazdasági egyensúly alakításába.
Az állami beavatkozásnak a történelmi fejlődés során többféle módszere alakult ki, és nem
lényegtelenek azok a különbségek sem, amelyek napjainkban is fellelhetők.
Ennek alapján az állami beavatkozás lehet:

- fiskális és
- monetáris eszközökre támaszkodó.
1.1. A fiskális politika
A fiskális politika azoknak az állami kiadásoknak és tervezett bevételeknek az együt-

tes hatása, amelyek képesek a makrogazdasági folyamatokat befolyásolni.
A fiskális politika lényege: a megtakarítás és a beruházás egyenlőtlenségének
megszüntetése az aggregált kereslet növelésével. Az aggregált keresletet befolyásoló tényezők
két nagy csoportba sorolhatók.
Az állam által alkalmazott eszközök egy része nem kíván folyamatos állami beavatkozást,
mert hatásuk a gazdaság folyamataira állandó. Ezeket az eszközöket automatikus
stabilizátoroknak nevezi a szakirodalom. Ide tartozik: az adózási rendszer, a jóléti
transzferek (munkanélküli-segély, a nyugdíj, a különböző eseti állami támogatások) és a
társadalombiztosítás, dotáció stb.
- 110 -
Az alkalmazott - ún. diszkrecionális - költségvetési eszközök másik része időleges.

Recesszió idején az állam különböző költségvetésből finanszírozott beruházásokat indít, főleg
új munkahelyek teremtése céljából. Másrészt az állam diszkrecionális transzferkifizetéseket
(eseti kifizetéseket) folyósít, harmadsorban pedig megváltoztatja az adókulcsokat.
Az állami költségvetésen keresztül megvalósuló beruházások finanszírozása történhet az
adók emelésével, állami kötvények kibocsátásával és egyéb módon. Az eddigi tapasztalatok
azt bizonyítják, hogy bármelyik finanszírozást is választja az állam, a költségvetési
beruházások megvalósításakor az alapvető cél általában megvalósul, vagyis csökken a
munkanélküliségi ráta. A foglalkoztatottság növelését viszont rendszerint az infláció
emelkedése kíséri.
1.2. A monetáris politika
A monetáris politika magába foglalja azoknak az eszközöknek az együttesét, amelyek

alkalmasak a forgalomban lévő pénz mennyiségének tervszerű befolyásolására.
A definícióban szereplő pénzmennyiség fogalmát precízen célszerű definiálni.
A monetáris politika pénzmennyiséget szabályzó szerepe a forgalomban lévő
pénzmennyiségre, vagyis az M1-gyel jelölt pénzállományra (érmék, bankjegyek és
bankszámlapénz), szabályozására vonatkozik.
A monetáris politika irányulhat a gazdasági élet pezsdítésére, ekkor expanzív, ellenkező
esetben restriktív gazdaságpolitikám nevezik.
A monetáris politika szabályozási folyamatában a kereskedelmi bankokra kiemelkedő
szerep hárul. A meghatározó szerep abból a szempontból fontos, hogy a központi bank elindít
egy pénzügyi folyamatot, amely vagy restriktív, vagy expanzív. A folyamat tényleges
megvalósulása a kereskedelmi bankszférában dől el. A monetáris politika sikere elsődlegesen
attól függ, hogy a központi bank helyesen választja-e ki azt az eszközt, amelynek
alkalmazásával el kívánja érni a kereskedelmi bankok tevékenységének korrekcióját.
A monetáris politika eszközei arra szolgálnak, hogy beindítsák és a kívánt irányba

mozdítsák el a forgó pénzt, az M1 állományt. Ezt a célt a különböző eszközök más-más
módon érik el.
A központi bankok monetáris politikájának eszközei:
a) a nyílt piaci műveletek,
b) rediszkontláb (refinanszírozási kamatláb) meghatározása,
c) kötelező tartalékráta előírása.
A nyílt piaci műveletek a központi bank leggyakrabban alkalmazott eszközei. E művelet
során a központi bank rövid lejáratú kincstárjegyet vagy hosszú lejáratú kormányzati kötvényt
vásárol vagy ad el. A restrikció körülményei között a kormányzati kötvények eladásakor a
forgalomban lévő pénz mennyisége nagyobb mértékben csökken, mint a kötvények eladási
árának az összege. A kereskedelmi bankok kénytelenek visszafogni hitelkínálatukat, mert a
kötvények vásárlása következtében lecsökken pénztartalékuk. A lecsökkent tartalék arra
- 111 -
kényszeríti a kereskedelmi bankokat, hogy csökkentsék - a tartalékráta által meghatározott
mértékben - a látra szóló betétek állományát. A végeredmény az, hogy csökken a forgalomban
lévő pénz mennyisége.
A kereskedelmi bankok nem feltétlenül igazodnak minden esetben a központi bank nyílt
piaci műveleteihez. Ennek oka az, hogy a kereskedelmi bankok birtokában vannak olyan
kevésbé likvid pénztartalékok, amelyek bármikor likviddé tehetők. A kevésbé likvid
pénztartalékok közé elsősorban a közönséges áruváltó, illetve az állami kötvények tartoznak.
A kereskedelmi bank nemcsak a nála elhelyezett áruváltó leszámítolása, hanem a

birtokában lévő állami kötvények terhére a központi banktól felvett hitelek révén juthat M1
pénzállományhoz. A központi bank a rediszkontláb változtatásával éri el azt, hogy a
kereskedelmi bankok által birtokolt kevésbé likvid pénzállomány mozgását befolyásolja.
Amennyiben a központi bank a hitelkínálatot kívánja növelni, értelemszerűen csökkenti a
rediszkontlábat. Így az ugyanolyan nagyságú, ugyanolyan névértékű állami kötvényre
nagyobb összegű hitel vehető fel. Ezzel ösztönözve a kereskedelmi bankokat pénztartalékaik
emelésére, ami egyúttal a pénzforgalom bővülésének irányába hat. A rediszkontláb emelése
viszont a pénzmennyiség csökkenését eredményezi.
A pénzügyi világban gyakran előfordulhatnak esetek, amikor sem a nyílt piaci műveletek,
sem a rediszkontláb változtatása nem hozza meg a kereskedelmi bankok elvárt magatartását.
A kereskedelmi bankok nem várt magatartása a pénzkínálat elégtelenségében mutatkozik
meg. Emiatt a központi banknak rendétkeznie kell azzal a jogkörrel, hogy megváltoztathatja a
kereskedelmi bankokra vonatkozó törvényes tartalékrátát.
A kereskedelmi bankok számára kötelezően előírt tartalékráta azt mutatja, hogy a

kereskedelmi bankok - a likviditás megőrzése céljából - milyen nagyságú pénztartalékot
kötelesek képezni a látra szóló betétek után.
Megfigyelhető, hogy általában a központi bank a kötelező tartalékrátát a forgalom

minimális pénzszükségletéhez képest jóval magasabban állapítja meg. Ezen a biztonsági
tartalékon alapszik a kötelező tartalékráták megváltoztatásának a hatásmechanizmusa.
Abban az esetben, ha a kereskedelmi bankok likvid illetve kevésbé likvid tartalékai már
kimerültek, és a központi bank még mindig szükségesnek tartja a hitelkínálat visszafogását,
akkor még ezek után is adott a lehetőség a központi bank számára, hogy a tartalékráta
emelésével a hitelkínálatot csökkentse. A kötelező tartalékráta-emelésre a kereskedelmi
bankok az összes bankszámlapénz csökkentésével válaszolnak.
A bankszámlapénz csökkenése a következőképpen zajlik. A kötelező tartalékráta emelése
után a kereskedelmi bankok azt észlelik, hogy a készpénztartalékaikban hiány keletkezett.
Emiatt a korábban nyújtott kölcsönök egy részét kénytelenek visszavenni. A kölcsönt
felvevők viszont kénytelek - természetesen banki nyomásra - látra szóló betétjeik terhére
visszafizetni tartozásaikat. A folyamat mindaddig tart, míg a bankszámlapénz-állomány és a
tartalékok aránya az előírt szintnek megfelel. A kötelező tartalékráta emelésének
végeredménye pedig az, hogy csökken a forgalomban lévő pénz mennyisége.
- 112 -
2. A gazdaságpolitika
A modern gazdaságokban az állam szerepe sokrétű, és a gazdasági stabilizálás szem-

pontjából elengedhetetlen. Az állam az általa kiépített intézményi rendszeren keresztül
egyrészt közszolgálati funkciókat lát el, másrészt aktív szerepet vállal a gazdaság
stabilitásában.
Az állam a felvállalt funkciókat csak abban az esetben képes ellátni, ha megfelelő
eszközökkel, forrásokkal rendelkezik. Az állami feladatok ellátásához - a szükséges források
biztosítása végett - adókat szed és kiadásokat eszközöl. Más szóval jövedelmet von ki a
gazdaságból és költi el azt felvállalt feladatainak az ellátására a redisztribúció működtetése
révén. Az állam azonban nemcsak jövedelmet csoportosít át, hanem egyéb erőforrásokat is,
vagyis allokációt folytat.
Annak eldöntése, hogy az állam milyen funkciók ellátására vállalkozik és hogy ezeket
miképpen látja el, továbbá, hogy milyen eszközöket alkalmaz a megvalósítás érdekében, a
kormányzat feladata.
A nemzetgazdaságok kormányzatai hozzák meg azokat a törvényeket, a gazdaságra
vonatkozó döntéseket, amelyeket az állami feladatok felvállalásának körébe utalnak. A
kormányzatok által felvállalt feladatok köre és az ellátás minősége változik, finomodik a
társadalmi erőviszonyok tükrében. Nincs egységes recept és ajánlás a kormányzatok által
felvállalt állami feladatok vonatkozásában.
A kormányzatok a gazdaságra vonatkozó elképzeléseiket, gazdasági stratégiájukat

gazdaságpolitikájukban foglalják össze.
A gazdaságpolitika azoknak a gazdasági céloknak, módszereknek, eszközöknek és

intézkedéseknek az összessége, amelyeket a kormányzat irányoz elő és valósít meg a
gazdaság és a társadalom kiegyensúlyozott fejlődése érdekében.
A gazdaságpolitika része a kormányzat általános politikájának. Hatással van mindazokra a

gazdaságot érintő intézkedésekre, amelyek befolyásolják a gazdaság működését és
feltételrendszerét. Érinti a nemzetgazdaságok közötti kapcsolatok állapotát, megfogalmazza a
gazdaságra vonatkozó szabályozási eljárások irányát, valamint tartalmazza azokat az
eszközöket és módszereket, amelyekkel az állam beavatkozik a gazdaság működésébe.
A gazdaságpolitika gyakorlati megvalósítása a kormányzatokat az adók liberalizált, a
kiadások nagyvonalú kezelése irányában mozdítja el. A kormányzati magatartást semmi sem
kényszeríti arra, hogy következetesen számoljon el kiadásaival, és közben kellő precizitással
adjon számot bevételeinek alakulásáról. Emiatt a kormányzati túlköltekezés rendre
megjelenik a modern gazdaságokban. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a napjainkban
még pozitívnak értékelt tényt, hogy a kormányzati hitköltekezés az aggregált keresletet
növeli, emiatt a nagyvonalú kormányzati magatartás serkentőleg hathat a gazdaságra. Ez rövid
távon nyilván igaz is.
A kormányzatok kiadásaik és bevételeik tervét az állami (központi) költségvetésben
rögzítik, amelyet a törvényhozással fogadtatnak el. Az állami költségvetés parlamentben
- 113 -
történő elfogadtatása lehetőséget biztosít a kormányzati bevételek és kiadások társadalmi
kontrollálására. A társadalmi kontroll léte hosszú távon megfosztja a kormányzatot a kiadások
és a bevételek tetszőleges változtatásától.
2.1. A költségvetés
Az állami költségvetés egy olyan pénzügyi terv, amely egyrészt tartalmazza az állami
szervek pénzalapját, másrészt szembeállítja az állami bevételeket és az állami
kiadásokat egy bizonyos időszakra (általában egy évre) vonatkozóan.
A költségvetés valójában egy pénzügyi mérlegterv, ahol tételesen számba veszik a
bevételeket - a kormányzatok adópolitikájának tervezett megvalósulását -, valamint a
kiadásokat - vagyis a kormányzat stabilizációs és egyéb (foglalkoztatás, szociális, biztonsági
stb.) politikájának a gyakorlatát.
Az állami költségvetés tehát az állam központi pénzalapja, az államháztartás része.
Az államháztartás ennél szélesebb fogalom, mert az állami költségvetés mellett magába
foglalja az önkormányzatok költségvetését, az elkülönített központi pénzalapokat és a
társadalombiztosítási alapot.
A központi költségvetés főbb tételeit a 11.1. táblázat tartalmazza.
11.1. táblázat: A központi költségvetés mérlege
A modern gazdaságok költségvetése tartalmaz ún. beépített automatikus stabili-

zátorokat, amelyek valójában arra szolgálnak, hogy a, jövedelemváltozással együtt
változzanak az adóbevételek is. Az automatikus stabilizátorok sohasem hozhatják egyensúlyi
helyzetbe a gazdaságot a költségvetésen keresztül.
A közgazdasági elmélet és gazdasági gyakorlat talán egyik legvitatottabb kérdése a

központi költségvetési egyensúly megítélése. Általánosságban elfogadott, hogy a költségvetés
- 114 -
egyenlege nem kifogástalan jelzője a gazdaság egyensúlyának és a pénzügyi helyzet
stabilitásának.
A nemzetgazdaság állapotát jellemző pénzügyi helyzet komplexitásából következik, hogy a
gazdasági egyensúly nem azonosítható a költségvetés aktív vagy nulla- esetenként passzív -
szaldójával. A pénzügyi egyensúly kialakulhat a reálfolyamatoktól elszakadva is. Az így
kialakított egyensúly azonban fölöttébb csalóka és hosszú távon igencsak ingatag.
Közgazdaságilag elfogadott, hogy a költségvetési hiány akkor tekinthető racionálisnak, ha

a pénztulajdonosok elhalasztott kereslete (az el nem költött M1 pénz) miatt vannak
felhalmozódó megtakarítások. A gazdaság hosszú távú folyamatai szempontjából azonban
nem közömbös, hogy a kormányzatok a megtakarításokkal szemben álló költségvetési
kiadásokat mire költik. A kormányzati túlköltekezés irányulhat árut, szolgáltatást biztosító
munkahelyteremtő beruházásokra, de irányulhat a társadalom számára kompenzálatlan
bérkiáramlásra is.
Az állandósult költségvetési hiány - függetlenül a finanszírozás módjától - ál-

lamadósságként halmozódik fel. Az államadósság kritikus méretűvé duzzadhat fel akkor, ha
például a költségvetési bevételek tartósan nem nyújtanak fedezetet a törlesztések és a kamatok
fizetésére, vagy ha a pénzkibocsátás és a pénzvisszaáramlás függetlenedik a gazdasági és
pénzügyi folyamatoktól.
3. Az adóztatás alapkérdései
Az adó a közösségi funkciók ellátásához nélkülözhetetlen pénzügyi forrás, amelyet az

állam egyoldalúan állapít meg, és kényszer útján szed be az adóalanyoktól. Az adó alanya
lehet természetes vagy jogi személy.
Az adóztatás alapja az adókötelezett jövedelme vagy vagyona.
A közvetlen vagy egyenes adó közvetlenül annak a gazdasági alanynak a jövedelmét
terheli, aki az adót fizeti. Egyenes adó például a vállalati és személyi jövedelemadó, a béradó,
a vagyonadó.
A közvetett (indirekt) adók termékekhez, szolgáltatásokhoz kötődnek. Ezek a forgalmat és

a fogyasztást terhelik, figyelmen kívül hagyva az adózás egyéni körülményeit. Az fizeti tehát,
aki az árut, illetve szolgáltatást megvásárolja. Tipikusan közvetett adó a forgalmi adó, a
fogyasztási adó, az import után fizetett vám.
Az egyenes adók közvetlenül a jövedelmeket célozzák, a közvetett adók az árakon
keresztül fejtik ki hatásukat.
Az adókulcs az adóalap meghatározott százaléka.
További csoportosítás szerint az adó lehet jövedelemtől függő és jövedelemtől független
(ún. autonóm) adó. Jövedelemtől függő adó például a személyi jövedelemadó, a vállalati
nyereségadó. Ezek lehetnek progresszívek, degresszívek és lineárisak. A jövedelemtől
független adók általában egyösszegű adók, amelyek a termeléstől és a jövedelemtől
- 115 -
függetlenek, amelyeket akkor is fizetni kell, ha semmilyen jövedelem nem keletkezik. Ilyen
például a vagyonadó, az örökösödési adó, a gépjárműadó stb.
- 116 -
ÁBRA- ÉS TÁBLÁZATJEGYZÉK
1.1. ÁBRA: A TERMELÉSI LEHETŐSÉGEK HATÁRGÖRBÉJE.................................................................9
2.1. ÁBRA: A KERESLETI (A) ÉS KÍNÁLATI (B) FÜGGVÉN ÉS ELMOZDULÁSUK............................18
2.2. ÁBRA: A MARSHALL-KERESZT.............................................................................................................18
3.1. ÁBRA: A HASZNOSSÁGI FÜGGVÉNY....................................................................................................26
3.2. ÁBRA: KÖZÖMBÖSSÉGI GÖRBÉK – HASZNOSSÁGI TÉRKÉP......................................................29
3.3. ÁBRA: KÖLTSÉGVETÉSI EGYENES......................................................................................................31
3.4. ÁBRA: AZ OPTIMÁLIS TERMÉKKOMBINÁCIÓ MEGHATÁROZÁSA..........................................32
3.5. ÁBRA: AZ ENGEL-GÖRBE (A) ÉS AZ EGYÉNI KERESLETI FÜGGVÉNY (B)..............................33
4.1. ÁBRA: A PIACI IDŐ.....................................................................................................................................41
4.2. ÁBRA: RÖVID TÁV......................................................................................................................................41
4.3. ÁBRA: HOSSZÚ TÁV...................................................................................................................................42
4.4. ÁBRA: A MUNKA-TERMELÉS FÜGGVÉNY..........................................................................................44
4.5. ÁBRA: KÖLTSÉGFÜGGVÉNYEK............................................................................................................45
4.6. ÁBRA: A KOMPETITÍV VÁLLALAT KERESLETI FÜGGVÉNYE.....................................................47
4.7. ÁBRA: A HATÁRKÖLTSÉG ÉS HATÁRBEVÉTEL METSZÉSPONTJA ÁLTAL KIJELÖLT

KÍNÁLATI MENNYISÉG...................................................................................................................................47
4.8. ÁBRA: A KOMPETITÍV VÁLLALAT KÍNÁLATI FÜGGVÉNYÉNEK MEGHATÁROZÁSA.........48
4.9. ÁBRA: A MONOPÓLIUM KERESLETI ÉS HATÁRBEVÉTELI FÜGGVÉNYE...............................49
4.10. ÁBRA: AZ OPTIMÁLIS KIBOCSÁTÁS MEGHATÁROZÁSA MONOPÓLIUM ESETÉN............49
6.1. ÁBRA: PIACI EGYENSÚLY ÉS TÁRSADALMILAG HATÉKONY INPUTFELHASZNÁLÁS.......66
7.1. ÁBRA: A KÉTSZEREPLŐS NEMZETGAZDASÁGI FOLYAMATOK ÉS KAPCSOLATOK...........75
7.2. ÁBRA: AZ SNA MUTATÓK KÖZÖTTI KAPCSOLATOK.....................................................................79
9.1. ÁBRA: A MUNKAPIACI EGYENSÚLY ÉS EGYENSÚLYTALANSÁG ESETEI................................92
9.2. ÁBRA: A MUNKANÉLKÜLISÉG ÉS AZ INFLÁCIÓ KAPCSOLATA; PHILLIPS-GÖRBE.............96
9.3. ÁBRA: PHILLIPS-GÖRBE HOSSZÚ TÁVON.........................................................................................96
10.1. ÁBRA: AZ AGGREGÁLT KÍNÁLATI ÉS KERESLETI GÖRBE........................................................99
10.2. ÁBRA: A KLASSZIKUS MAKROÖKONÓMIAI EGYENSÚLY........................................................101
10.3. ÁBRA: A RUGALMATLAN ÁRAK MELLETTI EGYENSÚLY........................................................101
- 117 -
10.4. ÁBRA: A GAZDASÁGI CIKLUSOK SZAKASZAI..............................................................................104
1.1. TÁBLÁZAT: TERMELÉSI LEHETŐSÉGEK HATÁRGÖRBÉJE...........................................................9
3.1. TÁBLÁZAT....................................................................................................................................................30
4.1. TÁBLÁZAT....................................................................................................................................................39
4.2. TÁBLÁZAT....................................................................................................................................................43
7.1. TÁBLÁZAT: A MAKROÖKONÓMIA CÉLJAI ÉS ESZKÖZEI............................................................71
11.1. TÁBLÁZAT: A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS MÉRLEGE...............................................................114
- 118 -

Közgazdaságtan (E) Kozgazjegyzet

Diunggah oleh

Informasi Dokumen

Judul Asli

Hak Cipta

Format Tersedia

Bagikan dokumen Ini

Bagikan atau Tanam Dokumen

Opsi Berbagi

Apakah menurut Anda dokumen ini bermanfaat?

Apakah konten ini tidak pantas?

Hak Cipta:

Format Tersedia

Közgazdaságtan (E) Kozgazjegyzet

Diunggah oleh

Hak Cipta:

Format Tersedia

TARTALOMJEGYZÉK

ELSŐ RÉSZ: BEVEZETÉS...................................................................................................................................5

MÁSODIK RÉSZ: MIKROGAZDASÁGI ISMERETEK................................................................................23

HARMADIK RÉSZ: MAKROGAZDASÁGI ISMERETEK...........................................................................71

ELSŐ RÉSZ: Bevezetés

I. fejezet: A gazdaságtan alapfogalmai

A hétköznapi életben gyakran használjuk a gazdálkodás kifejezést, de ritkán gondolkodunk

1.1. A gazdálkodás fogalma

A gazdaság a társadalom anyagi létszférája, az anyagi javak és szolgáltatások elő-

1.2. Szükségletek és javak

A szükséglet az egyén és a közösség szubjektív hiányérzete, életfeltételeinek elsa-

1.3. Termelés, termelési tényezők

A gazdasági jevek nem állnak szabadon és korlátlanul az emberiség rendelkezésére, elő

1.4. A gazdálkodás – választás

A termelési tényezők, erőforrások szűkössége behatárolja a termelési lehetőségeket. Így

1.5. A termelési lehetőségek határa

A gazdálkodásban megnyilvánuló választási és döntési kényszert jól szemlélteti a termelési

1.1. táblázat: Termelési lehetőségek határgörbéje

1.1. ábra: A termelési lehetőségek határgörbéje

A közgazdaságtan a gazdasági tevékenységnek csak azzal a formájával foglalkozik, amikor

A gazdaság a gazdálkodó szervezetek, intézmények kapcsolatrendszere, amelyet a

A háztartás keretében zajló alapvető gazdasági tevékenység a fogyasztás. A fogyasztással

3.2. Üzleti szervezet (vállalat)

A háztartással ellentétben az üzleti szervezetek alapvető funkciója a fogyasztási szük-

3.3. Az állam (kormányzat)

Az állam, az állami intézmények fontos funkciókat töltenek be a modern társadalmakban.

4. A gazdasági tevékenységek összehangolása, a gazdasági koordináció

4.1. Specializáció és munkamegosztás

A modern gazdaságokat a specializáció és az elmélyült munkamegosztás jellemzi. A

4.2. A gazdasági koordináció alaptípusai

A gazdasági koordinációnak három alaptípusa van: Ezek a következők:

A spontán piaci koordináció modelljében a gazdasági folyamatok összehangolása a piac

A modern gazdaság egyik legfontosabb jelensége a piac.

1. A piac és a piaci szereplők

A piac a tényleges és a potenciális eladók és vevők összessége, illetve azok csere-

1.1. A piac elemei

A piac legfőbb elemei: a kereslet, a kínálat, az ár és a jövedelem.

1.2. Piaci szereplők

A piaci szereplők mindazon személyek, szervezetek és csoportok, akik termelési vagy

2. A kereslet és a kínálat függvényszerű ábrázolása

A keresleti függvény egy adott termék fizetőképes keresletének mennyiségeit fejezi ki

2.1. ábra: A keresleti (a) és kínálati (b) függvén és elmozdulásuk

Az ugyanazon termékre vonatkozó keresleti és kínálati függvényt egy koordináta-rend-

2.2. ábra: A Marshall-kereszt

4. Az árak gazdasági szerepe

Az árak nagyon sokrétű és nemegyszer bonyolult mechanizmusokon keresztül fejtik ki

Az ár legfontosabb gazdasági funkciói a következők

A piac nélkülözhetetlen tényezője a verseny. Verseny valamilyen formában mindig van a

Ennek alapian a következő piaci formákat különböztetjük meg:

5.1. A tökéletes versenypiac jellemzői

5.2. A monopolpiac jellemzői

A monopolpiac olyan piactípus, amelyről minden szempontból elmondhatjuk, hogy a

Az abszolút monopolhelyzet és a monopolverseny jegyeit egyidejűleg mutató piactípusnak

A modern piacgazdaságokban oligopol piactípus, illetve szerkezet jellemző a sze-

A gazdasági folyamatok elemzése során a piacot többféle szempontból, különböző módon

MÁSODIK RÉSZ: Mikrogazdasági ismeretek

III. fejezet: A termékpiac keresleti oldala; a fogyasztói magatartás elemzése

A gazdasági jelenségek, folyamatok mikroökonómiai szempontú vizsgálatát az egyes piaci

1. A termékpiac szereplői és jelenségei

Mikroökonómiai értelemben termékpiacon a végső fogyasztásra kerülő javak, vagyis a

A nomináljövedelem tehát egy pénzmennyiség, a reáljövedelem pedig a rajta

Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a piacon a fogyasztó és az eladó szempontjai

A fogyasztó és a termelő szempontjai tehát eltérőek: