Ideális folyadék tulajdonságai

Nyomás súlytalan folyadékban

Vegyünk egy bizonyos térfogatú folyadékot, amit igen vékony hártya határol. Tegyük fel,
hogy a folyadékra semmilyen külső erő nem hat (ez a világűrben, egy szabadon eső dobozban
valósítható meg teljesen).
Ha A1 felületen hatunk F1 erővel, akkor A2 felületen mekkora erővel hat a folyadék kifelé, és
az A3 és A4 felületen mekkora F3, és F4 erő keletkezik?
A mérések azt mutatják, hogy:
F1
F1 F F F2
= 2 = ..... = n = p A1
A1 A 2 An A2

F4 F3
A4 A3

Ezek alapján kimondhatjuk az alábbi törvényt.

Pascal-törvénye:
Súlytalan, zárt folyadékban a nyomás minden irányban gyengítetlenül továbbterjed.

F N
: p=
nyomás ége: [ p] =
mértékegys = Pa
A m2
Vannak más nyomás mérték egységek is:

- fizikai atmoszféra: az Adriai-tenger szintjén a levegő nyomása. 1 atm = 760 Hgmm =

760 torr = 101 325 Pa
kp
- technikai atmoszféra; 1 at = 1 = 98 100 Pa
cm2
- 1 bar = 105 Pa = 14,7 PSI (pound per square inch = font/négyzethüvelyk)

Súlyos folyadék nyomása:

Ebben az esetben a nehézségi erő hatását nem hanyagolhatjuk el.

Vegyünk egy edényt, amelyben ρ sűrűségű folyadék van.

Sűrűség: egységnyi térfogatra eső tömeg;

Fajsúly: egységnyi térfogatra jutó súly

Ekkor:
sűrűség
: fajsúly:
m G m⋅ g
ρ= γ= = = ρ⋅ g
V V V
ρ
Mértékegységeik:
kg N
[ ρ] = [ γ] =
m3 m3
A víz sűrűsége: ∼ 1000 kg/m3
Higany (Hg) sűrűsége = 13 600 kg/m3
Vas (Fe) sűrűsége = 7800 kg/m3
A Föld anyagának átlagsűrűsége: 2600 kg/m3

(Specific gravity (egy angol kifejezés, tükörfordítása fajsúly, de nem pontosan az): Azt
mutatja meg, hogy az illető anyag hányszor sűrűbb a víznél.)

Egy h magasságú folyadékoszlop nyomása:

h
G= ρ·g·V

G
A ρ=
A

Az edény fenékkeresztmetszete: A, és a ρ sűrűségű folyadék h magasságban, vagy

mélységben van az edényben.
Ennek a folyadéknak a súlya: G = ρ ⋅ g⋅ V = ρ ⋅ g⋅ A ⋅ h
(Ez az erő nyomja a fenéklapot.)
G ρ ⋅ g⋅ A ⋅ h
Ebben az esetben a nyomás: p= = = ρ ⋅ g⋅ h
A A

Tehát h magasságú folyadékoszlop nyomása, függetlenül a felülettől ρ·g·h, ebből következik,

hogy ha több edényt veszünk, amelyek A fenékkeresztmetszete ugyanakkora, de alakjuk más,
továbbá mindegyikben ugyanolyan h magasságban állítjuk be a folyadék szintjét, akkor
mindegyik esetben ugyanakkora a nyomás és ugyanakkora erő hat mindegyik alaplapra.

A A A A
Ez a hidrosztatikai paradoxon:

Felmerül a kérdés, hogy a széttartó falak esetében mi tartja a nagyobb tömegű folyadékot,
amikor a súlyos folyadék nyomásának törvény értelmében az azonos nagyságú fenékre azonos
magasság esetén azonos erő hat, hiszen az erő F=pA.
A magyarázat:
1. Érvényes a Pascal törvény, miszerint bármely pontban a nyomás minden irányban ugyanaz.
A folyadék nyomja a falat, s a hatás-ellenhatás törvénye értelmében a fal ugyanakkora, de
ellentétes erővel nyomja vissza a folyadékot.
2. Az erőnek van egy vízszintes és van egy függőleges komponense.

A vízszintes komponens az edény másik falon ellenkező irányban hat, ezért kiegyenlítődik, a
függőleges pedig az az erő, ami a pont felett levő folyadék egy részét tarja.

A még nehezebb kérdés az, hogy a befele tartó falú edény esetében mi biztosítja a hiányzó
folyadék súlyának megfelelő erőt.
A magyarázat:
1. Érvényes a Pascal törvény, miszerint bármely pontban a nyomás minden irányban ugyanaz.
A folyadék nyomja a falat, s a hatás-ellenhatás törvénye értelmében a fal ugyanakkora, de
ellentétes erővel nyomja vissza a folyadékot.

A reakcióerő most lefele mutat, s a függőleges komponense biztosítja azt az erőt, amit a
függőleges falú edényhez képest „hiányzó” folyadéknak kellene.
A felhajtó erő:

Vegyünk egy edényt, amelyben folyadék (víz, …stb) van valamekkora magasságban.
Válasszunk ki egy V térfogatú részt ebben a folyadékban, ami már elég régóta nyugalomban,
azaz egyensúlyban van, mert a rá ható erők eredője (Fe) zérus.
Erre a térfogatra erők hatnak:
Az egyik ilyen erő a súlyerő (m· g), de ahhoz, hogy a térfogat egyensúlyban lehessen, a
folyadékrészecskék erővel hatnak rá, nyomás alatt van. Ezen erők eredője felfele mutat, mert
másképp nem lenne egyensúlyban. Ez az Ff a felhajtó erő:

Ff

m·g
Ezután a V térfogatú folyadékrészt kicseréljük egy ugyanolyan V térfogatú ρt sűrűségű szilárd
testtel, vagy másik folyadékkal.
Ebben az esetben hat a Gt súlyerő, ami általában nem egyezik meg az előbbi súlyerővel - „m·
g”-vel -, valamint a folyadékrészecskék ugyanakkora erővel hatnak, Ff = ρf ·V·g.

Ekkor a testreható erők eredője: Fe = Gt - Ff.

Ff

ρ1
V

Gt

Ezt na jelenséget Archimedes-törvénye írja le:

Bármely súlyos folyadékba, vagy gázba merülő testre felhajtó erő hat, amely megegyezik a
test által kiszorított folyadéknak vagy gáznak a súlyával.

Ha teljes bemerülés történik akkor a Gt = ρt · Vt · g; és Ff= ρf · Vt · g, ebben az esetben az

eredő erő:

Fe = ρt · Vt · g - ρf · Vt · g = Vt · g(ρt - ρf )

Az eredő erő:
 - ha ρt > ρf, akkor az eredő erő lefele mutat, ez az elmerülés;
- ha ρt < ρf, akkor az eredő erő felfele mutat, ez az emelkedés;
- ha ρt = ρf, akkor az eredő erő zérus (Fe = 0), a test a folyadékban mindenütt
egyensúlyban van, ez a lebegés.

Részleges bemerülés esetén:

A testnek csak egy része merül bele a folyadékba, ekkor:

Fe = Gt – Ff = ρt · Vt · g - ρf · Vbe · g = g (ρt · Vt - ρf · Vbe)

A felhajtó erő a kiszorított folyadék súlyával lesz arányos.

Ennek speciális esete az úszás.

Ebben az esetben van egy folyadék, amibe elhelyezünk egy szilárd testet, amelynek sűrűsége
kisebb, mint a folyadéké. Emelkedés következik be, amíg a felhajtó erő egyenlő nem lesz a
test súlyával (Ff = Gt).

Ekkor a felhajtó erő (Ff) a bemerülő rész geometriai súlypontjában fog hatni.

Vt Ff

Vbe

Gt

Úszás: Gt = Ff, azaz:

ρt · Vt · g = ρf · Vbe · g
Vt ρf
=
Vbe ρ t
Tehát a sűrűség aránya megadja a bemerülés arányát.