POWELL
A KAUZÁLIS TEST
Bevezetés
A szerző ezért reméli, hogy a beható munka, amely közel három és fél éven át
tartott, nem volt hiábavaló, és sokaknak segítségére lesz, hogy könnyebbé tegye azon az
ösvényen az utat, melyet el akarnak érni a modern Teozófia tanításainak megértésében.
3
1. FEJEZET
ÁLTALÁNOS LEÍRÁS
4
Azután le kell írnunk, amennyire lehetséges, az Egonak saját síkján való életét.
Végül az Egonak „mennyei atyjá”-hoz a Monádhoz való kapcsolatával zárjuk le hosszú
történetünket.
2. FEJEZET
A FEJLŐDÉS TERE
A fejlődés tere naprendszerünkben hét síkból vagy világból áll, ezeket három
csoportra lehet felosztani: 1. csakis a Logosz megnyilvánulásainak tere; 2. a rendes fejlődés
feletti tér és 3. a rendes emberi, állati, növényi, ásványi és elemi birodalmak.
Az első két sík az Adi és Anupadaka. (Ezeknek nincs megfelelő magyar szavuk Az
Adi szó szerint elsőt jelent, az Anupadaka pedig köntös nélkülit.) E síkokat úgy tekintjük,
hogy azok már léteznek, mielőtt a Naprendszer kialakult. Az Adi síkot úgy lehet elképzelni,
hogy csak annyit tartalmaz a tér anyagából, (amit grafikusan pontokkal jelképeznek),
amennyit a Logosz kijelöl, hogy megformálhassa annak a rendszernek az anyagi alapját,
amelyet alkotni készül.
Egy üres kör jelzi a színteret, a kör közepén egy ponttal (1.) a Logosz megjelenik a
szférában, (2.) a Logosz háromfelé ágazik el ettől a ponttól a kör kelületéig; (3.) a Logosz
tudata önmagába tér vissza, és a kör minden egyes pontjával érintkezve a három alapvető
aspektus egyikében nyilvánul meg: akarat, bölcsesség, tevékenység. E három aspektus, vagy
megnyilvánulási fázis egyesülése alakul ki, és az alapháromszöget vagy az anyaggal való
érintkezést mutatja. Ez a háromszög azzal a másik háromszöggel együtt, ami a középponttal
érintkezik, mutatja az isteni négyszöget vagy a kozmikus négyességet.
Most nézzük az egyetemes anyagban létrejövő változásokat. Az üres kör jelzi a szűz
anyagot, a kör a ponttal a Logoszt, amint megjelenik az anyag szférájában, a pont rezeg a
középpont és a kerület között, egy vízszintes vonallal jelezve az anyag és a szellem
különállását, a kör két vonallal, egy vízszintessel és függőlegessel kettéosztva alakítja az
elsődleges kereszt jelét a körben. A kereszt ezért az Atyától (a pont) és a Fiútól (átmérő)
„halad”, és képviseli a harmadik Logoszt, a teremtő Elmét, az isteni Tevékenységet, ami mint
Teremtő kész a megnyilvánulásra.
5
3. FEJEZET
A MONÁD MEGJELENÉSE
Mielőtt a harmadik Logosz teremtő tevékenységét és a fejlődés terének részletes
előkészítését tárgyalnánk, meg kell emlékeznünk a Monádok, illetve öntudat egységek
eredetéről, akiknek az anyagban való fejlődése céljából készítették elő a világegyetem terét.
Egy későbbi fejezetben még vissza fogunk erre térni.
A Monádokat tehát, mint az isteni élet töredékeit lehet meghatározni, akik mint
egyéni lét az anyagnak a legfinomabb hártyája által vannak elkülönülve. Oly finom anyag ez,
hogy míg mindegyiknek külön lakot ad, nem nyilvánul meg semmi akadály az így mintegy
tokba zárt életnek szabad kölcsönhatásában, az őt körülvevő életekkel.
A Monádok élete tehát az Első Logosz élete, őket az Egy Atya Fiainak is lehet
tekinteni, amint a Második Logosz is az Atyának Fia. De a Monádok a fiatalabb fiak, akiknek
isteni ereje nem tud működni a saját síkjuknál - az Anupadakánál - sűrűbb anyagban; míg a
Másodík Logosz, a fejlődés korszakaival maga mögött, készen áll, hogy gyakorolja isteni
erőit, „az elsőszülött a számtalan testvér között.”
Míg a Monádok életének gyökere az Adi síkon van, ők maguk az Anupadaka síkon
élnek; mindaddig eszközök nélkül, melyen keresztül kifejezhetnék magukat, várván „Isten
Fiai megnyilvánulásának napját.” Itt maradnak mindaddig, amíg a Harmadik Logosz elkezdi
megnyilvánulásának külső művét, megalakítván az objektív univerzum anyagát. Ezt a munkát
a következő fejezetben írjuk le.
Ezeket a Monádoknak nevezett tudat-egységeket úgy írják le, mint fiakat, akik a
teremtő korszak kezdete óta az „Atya kebelében” tartózkodtak, „ahol még nem voltak érettek
6
a szenvedés által”. Ezek mindegyike - az athanázi hitvallás szavai szerint – „egyenlő az
Atyával
az istenséget tekintve, de kisebb (alsóbbrendű) az Atyánál az emberséget tekintve.”
Mindegyiküknek le kell ereszkednie az anyagba, abból az okból, hogy „minden dolgok alája
legyenek neki vetve”. (Pál I. levele a Corintusbeliekhez 15:28) „Így elvettetik erőtlenségben
és feltámasztatik erőben”. (U. ott. 15:43) Sztatikus állapotból, beburkolva az összes isteni
lehetőségekbe, dinamikussá válik, szétbontva az összes isteni erőket.
4. FEJEZET
AZ ÖT SÍK KIALAKULÁSA
Így teremti a Harmadik Logosz az öt alsó sík atomjait: atma, buddhi, manas, kama, és
stula (fizikai). „Fohat életre villanyozza és atomokká különíti el az ősanyagot.” Zárójelben
megjegyezhetjük, hogy ezen atomok kialakításának három fokozata van:
1. Annak a határnak a lerögzítése, amelyen belül a Logosz rezegni fog.
2. Az atom növekedése tengelyeinek a kijelölése, azoknak a vonalaknak, melyek alakját
meghatározzák; ezek megfelelnek a kristályok tengelyeinek.
3. A rezgés mértékétől és a tengelyek egymáshoz való szögviszonyától függ az atom felülete
vagy falazata.
A Harmadik Logosz irányító tevékenysége alatt minden egyes sík atomjai új erőre és a
vonzás és taszítás új lehetőségeire ébrednek, úgyhogy molekulákká tömörülnek össze, az
egyszerű molekulák bonyolultabbakká, míg végül az öt sík mindegyikén hat alsík alakul ki.
Így lesz minden síknak hét alsíkja. Az így kialakított alsíkok anyaga azonban még nem az,
ami most létezik; ugyanis a Második Logosznak, a bölcsesség és szeretet aspektusának a
7
sokkal vonzás teljesebb és összefüggőbb energiája az, ami az általunk jelenleg ismeretes
anyaggá formálja azt.
Így minden atomban megszámlálhatatlan lehetőség rejlik arra, hogy a tudat három
aspektusára válaszoljon; és ezek a lehetőségek a fejlődés folyamán alakulnak ki az atomban.
A Harmadik Logosznak ezt a munkáját rendszerint az Első Élethullámnak vagy Első
Kiáramlásnak nevezik.
5. FEJEZET
AZ ÉLET BIRODALMAI
A Harmadik Logosz által éltetett anyagba, az isteni életnek második nagy hulláma
száll alá. Ez a Második Logosztól vagy a Szentháromság második személyétől ered; ezt
rendszerint Második Kiáramlásnak nevezzük. A Szentháromság második személye ekként
alakot vesz fel, nemcsak a „szűz”, illetve terméketlen anyagból, hanem abból az anyagból,
ami már ösztönzött a harmadik személy életével. Így tehát mind a kettő: az élet és az anyag is
körülveszi őt, mint valami ruha. Ennélfogva helyes állítás az, hogy „testet a Szentlélektől és a
Szűz Máriától”. Ez az igazi értelme a keresztény hitvallás eme kiemelkedő kitételének.
Midőn az egyes síkok alsó alsíkjainak, (azaz az atomi alatt levő összes síkoknak,
melyek molekuláris anyagból állanak), anyagát meglelkesíti, monádi esszenciának nevezik.
Ezt a nevét a középkori okkultistáktól vették kölcsön. (Lásd erre vonatkozóan a Mentális test
c. mű II. fejezetét.)
Ha a kiáramlás elérte a mentális sík legfelső fokát, nagy tömegű atomi mentális
anyagot lelkesít meg. Ebben, annak legegyszerűbb állapotában, az atomokat nem egyesíti
molekulákká, testet alakítsanak önmagáét, hanem egyszerűen a vonzás következtében,
hatalmas összenyomó erőt alkalmaz. Miután összevonta az anyagot a kauzális síkon, azt azzá
egyesíti, ami ezen a fokon megfelel a szubsztanciának, és ezekből alakítja a formákat,
melyekben lakik. Ezt nevezzük Első elemi birodalomnak.
Mivel itt a monádi esszenciának a lefelé vezető ívével van dolgunk, az ő részére a
haladás az anyagba való leszállást jelenti, ellentétben velünk, akik a felső síkok felé haladunk.
8
Ezért ez az esszencia mi vagyunk, de talán helyesebb lenne azt mondani, hogy kevésbé
involvált, mivel evolúciója a kifejezés szószerinti értelmében, még nem fejeződött be.
Az Első elemi birodalomnak hét alosztálya van, az első egyezik az első alsíkkal, a
második, harmadik és negyedik a második alsíkkal az ötödik, hatodik és hetedik pedig a
harmadik alsíkkal. Miután egy egész lánc-időszakot töltött el a legkülönbözőbb formákon át
fejlődve, ezen a fokon az élethullám, mely az egész idő alatt állandóan lefelé nyomult, annyira
azonosítja magát ezekkel a formákkal; hogy periodikus elfoglalásuk és azokból való
visszavonulás helyett képes arra, hogy állandóán elfoglalja, és önmaga részévé tegye azokat
Ha ezt a fokot elérte, időlegesen még alacsonyabb formákat is elfoglalhat. Ehhez képest a
mentális sík alsó (rupa) fokán foglal el formákat, és itt, mint második elemi birodalom
ismeretes. Jegyezzük meg, hogy a meglelkesítő élet a felső vagy kauzális fokon tartózkodik;
míg az eszközök, melyeken keresztül megnyilvánul, az alsó mentális fokon.
Mint már láttuk az előző könyvekben, a mentális és asztrális elemi esszenciák nagyon
benső összeköttetésben állnak az emberekkel, és eszközei összetételében nagymértékben
vannak jelen. Miután az élet egy teljes Lánc-időszakot töltött a Harmadik elemi világban, az
ásványvilág éteri részét lelkesíti meg, és ennek életévé válik. Az ásványi fejlődés folyamán a
lefelé hatoló nyomás ismét azt eredményezi, hogy az élet az elért formákkal azonosítja magát,
és ezekből az ásványok még sűrűbb anyagát lelkesíti meg. Így lesz az felfogható érzékeinek
számára. Az általunk ismert ásványvilág természetesen nemcsak a szorosan vett ásványokat
foglalja magában, hanem a folyadékokat, gázokat és a nyugati ortodox tudomány által eddig
még fel nem fedezett éteri anyagokat is.
9
vegyésznek is gondolhatjuk, aki a laboratóriumban dolgozik, a Második Logoszt pedig
szövőmesternek tekinthetjük, aki a gyárban működik.
Közben azt is megjegyezhetjük, hogy a Kundalini vagy a Kígyótűz, ami az emberi test
belsejéből buzog fel, az Első kiáramláshoz (Harmadik Logosz, Szentlélek) tartozik, és
mindegyik síkon létezik, de erről nem sokat tudunk. Ez a Kundalini erő természetesen teljesen
különálló a Pránától, mely a Második kiáramláshoz tartozik, és Foháttól is, vagyis a fizikai
energia mindenféle alakjától: elektromosság, hő, stb. (A Kundalinire vonatkozólag lásd még
az előző könyvekben elmondottakat is.)
6. FEJEZET
AZ ATOMOK ÖSSZEKAPCSOLÁSA
I. A felső hármasság (triád)
10
Ha azt mondjuk, hogy a Monád előrehalad, ez a kifejezés nem egészen pontos: Inkább
tovafénylik, kiküldve életének sugarait. Ők maguk mindörökre az Atya kebelében maradnak,
mialatt élet-sugaraik kiáramlanak az anyag óceánjába, megszerezvén itt az alsó síkokon való
fejlődésükhöz szükséges anyagot. Maguk a Monádok mindig az ötrétű univerzum fölött
maradnak, s ebben az értelemben Szemlélők. Ők az öt anyagi sík fölött tartózkodnak.
A Monádok hét típushoz vagy sugárhoz tartoznak, amint az anyag is hét típusú. A
folyamat, mely által ez a hét típus keletkezik, a következő: A Logosz vagy Egyetemes Én
öntudatának a három aspektusa, az akarat, bölcsesség és tevékenység. A három ennek
megfelelő tulajdonság az anyagban: a tehetetlenség (inercia) vagy tamas, a mozgás vagy rajas,
és a ritmus vagy sattva.
A rendes szabály az, hogy a Monád ugyanazon a sugáron marad fejlődésének egész
tartama alatt, de vannak ritka kivételek. A Monád megváltoztathatja sugarát, úgyhogy egy
másik planetáris Angyalon át fog visszatérni, mint amelyen át először kiáradt. Ilyen
áthelyezések az első és második sugárhoz szoktak végbemenni, mivel a fejlődés korai fokain
aránylag kevés személy tartozik ehhez a két sugárhoz.
Mielőtt még leírnánk a módot, mely által az atomok a monádokhoz kapcsolódnak, van
még egy dolog, mellyel foglalkoznunk kell. A Második Kiáramlás azonkívül, hogy kialakítja
11
az elemi és egyéb birodalmakat, már a fejlődés különböző fokain álló fejlett lényeket a
Logosz egy megelőző fejlődésből hozta magával. Ezek a lények együttműködnek a
Logosszal, később pedig az emberekkel a fejlődés általános elrendezésén.
Az angyalokkal az előző két könyvben már bőven foglalkoztunk, ezért ezeket most itt
nem ismételjük. Minden, mivel e pillanatban foglalkoznunk kell, az ő eredetük és a szerep,
melyet e Monádok megsegítésében játszanak, hogy azok véghezvigyék fejlődésüket az alsó
síkokon.
Szigorúan véve a Déva kifejezés nem eléggé tág ahhoz, hogy magába foglalja az
összes segéderőket, akik a Monáddal és annak az alsó síkokon való vándorlásával kapcsolatos
munkák elvégzésére vannak hivatva. Ezt a munkát a lények hét rendje látja el, akiket
kollektíve Teremtő Hierarchiáknak nevezünk, s akiknek egyike, elég különösen, maguk a
Monádok. Mégis egyelőre, hogy ne komplikáljuk túlságosan a dolgot, a déva kifejezést
fogjuk ezekre a hierarchiákra használni, s csak később fogunk részletesebben foglalkozni
velük, és megadni a hét Tetemtő Hierarchia nevét és működését.
Amint már láttuk, mielőtt bármi testet öltött öntudat, kivéve a Logoszt és a Teremtő
Hierarchiákat, megjelenhetett, és bármit tehetett volna, hatalmas előzetes munkát kellett
elvégezni, nevezetesen elkészíteni a fejlődés terének „formai oldalát”. Most tehát a három
tényezőre lesz szükségünk, hogy az atomoknak a Monádokhoz való csatlakozását
tárgyalhassuk. Ezek:
1. a különböző síkok atomjai,
2. maguknak a Monádoknak a készsége az Anupadaka síkon,
3. a dévák segédkezése, akik nélkül a Monádok képtelenek lennének véghezvinni
fejlődésüket.
12
csatlakoznak a Monádhoz, megmaradnak, és továbbra is az egyes síkok monádi
esszenciájának nevezik azokat. Bár ez a kifejezés kissé megtévesztő, azért nevezték így, mert
az esszencia ezen a fokon megfelelő, hogy a Monádhoz mint permanens atom csatlakozzék,
bár egyáltalán nem mindegyik csatlakozik a Monádokhoz.
A Monád, miután ezt a három atomot így a saját használatára birtokba vette, elkezdi
munkáját. Ő maga saját természetében nem ereszkedhet az Anupadaka sík alá; ezért mondják,
hogy „csendben és sötétségben” van, azaz megnyilvánulatlanul. De él és működik az
atomokban, és azok segítségével, melyeket birtokába vett.
Bár a Monád saját síkján az Anupadaka síkon, ami az ő belső életét illeti erőteljes,
tudatos, alkalmas, mégis az alsó síkokon, azoknak idő és térbeli korlátjai között, pusztán csak
csíra, embrió, erőtlen, érzéketlen, eszméletlen, gyámoltalan. Bár eleinte az alsó síkok anyaga
rabul ejti őt, lassan egészen biztosan kialakítja azt, hogy önmagát kifejleszthesse. Ebben a
második Logosz mindent fenntartó és megőrző élete figyeli és segíti őt, míg végül az alsó
világokban is oly teljesen tud élni, amint odafent.
7. FEJEZET
AZ ATOMOK CSATLAKOZÁSA
II. Az alsó triád
Ez a fonál, bár többféleképpen használják, mindig azt az eszmét fejezi ki, hogy a fonál
különböző részeket kapcsol össze. Így alkalmazzák a reinkarnálódó Egóra, mint fonálra,
melyen sok külön élet van felfűzve; a Második Logoszra, mint fonálra, melyre rendszerének
lényei fel vannak fűzve, és így tovább. Így az inkább működést jelez, mint valami speciális
dolgot vagy a dolgok valamely osztályát.
13
vagy egységhez. Ez a negyedek mentális alsík egy része, azaz az alsó mentális sík
legmagasabb foka.
A mentális egységről nem lehet azt mondani, hogy mindig megvan a saját alakja, mert
több különböző mentális egység is elmerülhet az esszenciának adott csoportosulásaiban, míg
az esszencia egyéb csoportosulásaiban lehet, hogy csak egy mentális egység van.
Így tehát a mentális egységek elképzelhetetlen lassúsággal tulajdonába jutnak
bizonyos képességeknek, vagyis megszerzik az erőt, hogy bizonyos módon rezegjenek, ami a
gondolkodással van összefüggésben, és egy későbbi fokon lehetségesek lesznek a gondolatok.
Ebben a második elem dévái vannak segítségükre, akik rájuk irányítják a rezgéseket és azzal
az elemi esszenciával veszik őket körül, melyet saját testükből bocsátanak ki. Ezenkívül a két
tipikus csoport mindegyike monádi esszenciából alakult finom fallal van elkülönítve a
többitől - atomi anyag ez, amit a Második Logosz élete lelkesített meg - ezt a jövendő
Csoportlélek falának kezdete.
Az egész folyamat még egyszer megismétlődik, mikor a nagy élethullám eléri a fizikai
síkot. Lefelé haladtában a fizikai permanens atomot is magához csatolja. Ez atom köré, mint
előbb, éteri anyag gyűl. Mégis a súlyosabb fizikai anyag összefüggőbb, mint a felsőbb síkok
finomabb anyaga, ezért itt hosszabb élettartamok figyelhetők meg. Azután, amint a különböző
fémek, nem-fémek és ásványok éteri típusai kialakulnak, az éteri alsíkok dévái a fizikai
permanens atomokat elmerítik a hét éteri típus egyikébe vagy másikába; amelyhez tartoznak.
Így kezdődik meg a permanens atom hosszú fizikai fejlődése. A fizikai sík atomi alsíkján
ismét egy réteg (a harmadik) rakódik le az elválasztó falra, ami a jövendő csoportlélek
burkolatát fogja kialakítani.
Ilyen módon alakul ki az, amit gyakran alsó hármasságnak (triádnak) neveznek, s ami
a mentális egységből, az asztrális és fizikai permanens atomokból áll. Az általunk jelenleg
elért fokozaton tehát itt van a Monád három aspektusával (felső triád: Atma, Buddhi, Manas),
és az idők folyamán ez el lett látva az alsó triáddal (alsó Manas, Káma, Stuhla vagy fizikai
test). A Monád nem lehet közvetlen hatással a permanens atomokra, de hatással lehet a felső
triádra és ezen keresztül állandó közvetett hatással van a permanens atomokra is.
14
örvény, ami az atom maga, a Harmadik Logosz élete, a fal, ami fokozatosan alakul az örvény
felületén, a Második Logosz leszálló élete által alakul ki, de nem élteti a spirillákat
(tekervényeket).
8. FEJEZET
A TEREMTŐ HIERARCHIÁK
Már láttuk, hogy az Egyetlen Létezés, a Legfőbb, akiből minden megnyilvánult élet
ered, hármas módon fejezi ki magát, mint a Trimurti, a Háromság. Ezt minden vallás
felismerte különböző elnevezések alatt.
Az elsődleges hármasság körül, a belőlük áradó fényben találjuk meg azokat, akiket a
„Hét”-nek neveznek. A hinduk Aditi hét fiáról beszélnek; a Nap Hét fiainak is nevezik.
Egyiptomban, mint „Isten hét titka” voltak ismeretesek; a zoroasztriánusok hét
Amshaspendnek nevezték. A Júdaizmusban ők a hét Zephiroth, a keresztények és
mohamedánok között a hét Arkangyal, a trón előtt álló hét Szellem. A teozófusok rendszerint
hét Planetáris Logosznak nevezik, mindegyik saját osztályát kormányozva a Naprendszerben.
A hét szent bolygóval azonosították őket mindig, ezek lévén fizikai testük.
15
1. Az első Arupa vagy alaknélküli Tetemtő rendről a tűzzel kapcsolatban beszélnek.
Ezeket, mint Alaknélküli Tűzlehelletet, a Tűz Urait, Isteni Lángokat, Tüzes
Oroszlánokat, az Élet Oroszlánjait emlegetik. Az univerzum Élete Szívének is
nevezik, Atmának, Kozmikus Akaratnak. Rajtuk keresztül árad a Paramatma isteni
sugara, ami felébreszti a Monádokban az Atmát.
16
eredményei. Ehhez a hierarchiához hatalmas Déva seregek is tartoznak. Ők
vezetik a rezgő hullámokat a Monád bölcsesség aspektusától a buddhikus
permanens atomhoz. Ezenkívül az Atmán és a fizikai testen kívül mindent ők
adnak az embernek, s így „az öt középső princípium adományozói”-nak nevezik
őket. Ők vezetik a Monádot az ezekkel a princípiumokkal kapcsolatos permanens
atomok megszerzésében (beleértve természetesen a mentális egységet is), azaz
buddhi, manas (felső), alsó manas, káma, éteri testmás. Ők különösen az ember
intellektuális fejlődésével foglalkoznak.
9. FEJEZET
CSOPORT-LELKEK
Most már eljutottunk arra a fokra, ahol mindegyik Monád el van látva a felső triáddal,
vagyis az Atma, Buddhi és Manas permanens atomjával, és az alsó triáddal (mentális egység,
asztrális és fizikai permanens atom). Ezek az anyagi részecskék természetesen csak magok,
melyek képessé teszik a Monádot, hogy „sugarán” keresztül érintkezésbe kerüljön a
különböző síkokkal, és felépítse a testeket, illetve eszközöket, melyeken keresztül
tapasztalatokat gyűjthet a létnek ezekről a síkjairól és megtanulja ott magát kifejezni.
Már láttuk, hogy amint az alsó triád atomjai csatlakoznak az életfonálhoz (suratma),
vékony hártyák keletkeznek, melyek a triádok két fő típusát elválasztják egymástól Így alakul
ki a triádok két őstípusa vagy „sugara”, melyek ismételt osztályoknak a csoportlelkek nagy
számának, az élet különböző birodalmaiban. A Csoport-lelkek két nagy „sugara” külön marad,
fejlődésük összes viszontagságain keresztül; ez annyit jelent, hogy ez a két típus párhuzamos
áramlásokban fejlődik, s ezek soha sem egyesülnek vagy keverednek egymással: A két típus
világosan megkülönböztethető mindegyik birodalomban.
A két elsődleges csoport-lélek típus mint bizonytalan filmszerű alak úszik az anyag
nagy óceánjában, mint ahogyan a bóják lebegnek a tengerben. Ezeket először a mentális síkon
lehet látni, azután az asztrális síkon tisztábban kivehetők, és még jobban a fizikai világban.
Mindegyik a Második Élethullám hét fő áramában úszik tova. Mindegyik elődleges Csoport-
lélekben számtalan alsó triád van természetesen, mindegyik összeköttetésben van a ragyogó
aranyfonálon keresztül a felsőbb triádjával, s ez megint a fölötte lebegő Monádtól függ. Amíg
az arany életszövedék meg nem jelenik a triádok körül, az nem jön létre, míg el nem érte az
ásványvilágot.
Az evolúciós - jobban mondva az involúciós folyamat - amint láttuk az isteni élet nagy
folyamatának fokozatos megkülönböztetése (differenciálódása) mindaddig, míg ismételt
megoszlások után, a végleges emberi lényként való individualizáció el nincs érve, ami után
további alosztály már nem lehetséges, mivel az emberi lény oszthatatlan egység vagy „lélek”.
17
A Csoport-lelkek, melyek az ásvány-, növény- és állatvilágban léteznek, így azt a
közbenső fokozatokat képviselik, melyek elkülönített emberi lények vagy egységekhez, a
tökéletes megkülönböztetéshez vezetnek. Ezért az említett három birodalomban nem fogunk
lelket találni, mondjuk egy ásvány tömbben vagy egyetlen növényben és állatban. Ehelyett
egy tömb életét - ha ilyen kifejezést egyáltalán használhatunk - fogunk találni, ami hatalmas
tömegű ásványi anyagot éltet, nagy számú fát és növényt, vagy egy csomó állatot. A
részleteket később tárgyaljuk, most egy pillanatig csak a Csoport-lelkek általános működését
és célját tárgyaljuk.
Egy állatnak a fizikai síkon tartó élete alatt és egy ideig azután is az asztrális síkon,
éppoly különálló lelke van, mint az embernek, de ha az állat asztrális élete végéhez ér, ez a
lélek nem reinkarnálódik egyetlen testben, hanem visszatér a Csoport-lélekbe, mely egyfajta
tartálya a lélek-anyagnak.
Az analógiát tovább folytatva, világos, hogy a vödör vízből sok poharat tölthetünk
meg egy időben, hasonlóan az is lehetséges, hogy sok állati alakot lehet éltetni és
meglelkesíteni ugyanazon Csoport-lélek által. Továbbá, ha feltesszük, hogy egy adott
pohárnyi víz megszíneződik bizonyos határozott saját színárnyalattal, ha a vizet visszaöntik a
vödörbe, a színező anyag szét fog oszlani az egész vödör vízben, és annak színe bizonyos
mértékig megváltozik.
18
Az élet fejlődése a Csoport-lélekben ezekben a korai fokozatokban három tényezőtől
függ:
a. először és főleg a Logosz ápolgató életétől,
b. a dévák együttműködő vezetésétől,
c. saját öntudatlan feszítésüktől, a befedő prána korlátjai ellen.
A folyamat technikája, mely által ezen a három tényezőn keresztül az atomok rezgési
erői az alsó triádban fel lesznek ébresztve, a következő:
A Második Logosz, a Csoport-lélek borításában működve, energiával látja el a fizikai
permanens atomokat. Ezek a dévák közreműködésével elmerülnek az ásványvilág által
nyújtott különböző állapotokban, ahol minden atom ásványi részecskéhez társul. A
tapasztalatok – meleg, hideg, ütés, nyomás, rázkódás, stb. – melyeken keresztül az ásványi
szubsztanciák haladnak, át lesznek ruházva a társult fizikai permanens atomokra, s így a
rokon rezgések halvány, bizonytalan rezgéseit, illetve válaszait keltik fel a benne levő mélyen
szunnyadó öntudattól.
Most egy másik fontos dolog történik. Világos, hogy azok a permanens atomok,
melyeknek jellegében hasonló tapasztalatok voltak, sokkal erősebb hatással vannak egymásra,
mint azok, akiknek eltérő tapasztalataik voltak. Így bizonyos elkülönülés következik be a
Csoport-lelken belül, és egy hártyaszerű elkülönítő fal növekszik a borításon belül, ami ezeket
a különválasztott csoportokat elkülöníti egymástól. Bizonyos idő múlva a hasadás
következtében így két Csoport-lélek alakul ki. Ez a folyamat folytonosan ismétlődik, és
állandóan újabb Csoport-lelkek keletkeznek, melyek folytonosan megkülönböztetéseket
hoznak létre a tudatban, míg bizonyos alapvető jellegzetességekben osztoznak.
19
birodalmak, míg a Monádok és triádjaik fejlődésének teret nyújtanak, úgy látszik nem
egyedül e célért léteznek.
Ugyanez az eset a rövid életű növényeknél. De a hosszú életű növényeknek, mint pl. a
fáknak állandóan vannak permanens atomjaik. Itt viszont a fának élete inkább szorosabban
látszik kapcsolódni a déva fejlődéséhez, mint az öntudat fejlődéséhez, amellyel a permanens
atom összefügg. Meg kell jegyeznünk, hogy erre vonatkozó ismereteink még igen
töredékesek.
10. FEJEZET
ÁSVÁNYI CSOPORT-LELKEK
Minden alsó triádnak át kell haladnia az ásványvilágon, mivel ez a hely az, ahol az
anyag eléri a legdurvább alakját, s ahol a nagy élethullám leszállásának határát eléri, és
megfordul, hogy felfelé kapaszkodását megkezdje. Azonkívül a fizikai öntudat az, amit
először kell felébreszteni; a fizikai síkon kell az életnek véglegesen kifelé fordulnia és
felismernie a külső világgal való érintkezését. A tudat fokozatosan megtanulja; hogy
felismerje a kívülről jövő ütődéseket, és a külvilágba továbbítsa azokat, és a változásokat,
melyeknek eme ütődések következtében alá lesz vetve, a sajátjának ismerje el. Más szavakkal
a fizikai síkon lesz először a tudat öntudattá. Hosszabb tapasztalat után a tudat megszerzi eme
ütődésekből, illetve benyomásokból eredő örömet vagy fájdalmat, azonosítja magát ezekkel,
és elkezdi azokat, melyek külső felületét érintik nem mint önmagát tekinteni. Így alakul az
első goromba megkülönböztetés a „Nem-Én” és az „Én” között.
Amint a tapasztalatok gyűlnek, az „ÉN” mindig befelé fog hátrálni egész jövendő
fejlődése alatt; és az anyagnak egyik fátyolát a másik után fogja kifelé száműzni, mint a
„Nem-Én”-hez tartozókat. De míg a mellékes jelentések változnak, az alapvető
megkülönböztetés az alany és a tárgy között mindig megmarad. Az „Én” az öntudat, mely
20
akar, gondolkodik, érez és cselekszik, a „Nem-Én” az, ami fölött az öntudat akar,
gondolkozik, érez és cselekszik.
11. FEJEZET
NÖVÉNYI CSOPORT-LELKEK
A Csoport-lélek falának csak két rétege van: a külső asztrális monádi esszenciából van
összetéve, azaz asztrális atomi anyagból, a belső mentális elemi esszenciából, a negyedik
mentál sík anyagából. A fizikai réteg, ami az ásványi Csoport-lélek borításában megvolt,
most eltűnt, mintha a Csoport-lélek tartalma abszorbeálta volna saját éteri testének
megerősítésére.
A Csoport-lélek belsejében van néhány alsó triád, társulva a megfelelő felső triádjával,
s ezek felett lebegő őket beárnyékoló Monádokkal. A Csoport-lelken belüli alsó triádok e
pillanatban még nincsenek közvetlenül társulva semmiféle növényi élettel. A Csoport-lélek
alatt vannak a növényi életek csoportjainak alakjai. Amint ezek a formák, mint szervezetek
megsemmisülnek, a Csoport-lélek visszavonja azokat önmagába.
21
A Csoport-lélek tevékenysége most a fizikaiból az asztrálisba került. Munkája az őt
tartalmazó élet asztrális testeinek gondozása lesz. Ugyanúgy, mint az ásványi Csoport-lélek
tárgyalásakor, itt is megismételjük, hogy nem kell azt gondolnunk, hogy minden fűszálnak,
növénynek, fának van permanens atomja, ami a rendszer folyamán emberi fokra fejlődik. A
növényvilág saját magáért létezik, és még más célok érdelében.
Itt is a dévák kísérik a permanens atomokat egyik növényi formától a másikig úgy,
hogy tapasztalhatják a rezgéseket, melyek áthatják a növényvilágot. A rezgések
kicserélődésének módszere, s következésképpen a különválás itt is folytatódik. A Csoport-
lelkek ezért állandóan és ismételten oszlanak, és számtalan éltető jellegzetességekkel
rendelkező csoportokat alkotnak.
Ha hosszú elkülönült életről van szó, mint például egy fánál, a mentális egységnek
halvány rezdülését is tapasztalhatjuk, ami kis mentális anyagból álló felhőt gyűjt maga köré,
ami pl. az évszakok változásának és visszatérésének halvány emlékezetét fogja belevésni, ami
viszont gyenge előérzetté válik.
12. FEJEZET
ÁLLATI CSOPORT-LELKEK
Az állati Csoport-lélek borításának már csak egy rétege van, ami a negyedik mentális
alsík elemi esszenciáját tartalmazza, egyébként a beosztás pontosan olyan, mint az előző
Csoport-lelkeknél. Itt is a dévák irányítják a triádokat az állati alakokba. Az állati élet alsóbb
formái a permanens atomokat csak hébe-hóba inkább csak mint látogatókat kapják, és saját
életük és növekedésük nyilván nem függ attól, és nem is szűnik meg a permanens atom
visszavonásakor. Semmi esetre sem alakulnak ki testeik egy permanens atom körül. Mielőtt a
dévák egy sokkal későbbi fokon testeket építenek a permanens atomok köré, az atomoknak az
állatvilágban sok tapasztalatot kell szerezniük és elraktározniuk.
22
Bár a Csoport-lélek borításában már csak egy alsó triád van, még mindig számos állati
alak társul a Csoport-lélekben. A következő fokot akkor éri el, ha már csak egy állati alak
tartozik a Csoport-lélekhez. A magasabb rendű házi állatok nagy száma érte el ezt a fokot, és
ezek valóban elkülönült lények lettek, folyamatosan állati testekbe inkarnálódva, de
természetesen még nem jutottak a kauzális test birtokába, ami az egyéniesülés igazi ismertető
jele.
Emlékeznünk kell arra is, hogy az állatvilág csak a jelen negyedik fejlődési kör
végére fogja elérni az emberi fokot. Ezért minden olyan állatnak, mely már most eléri vagy
közeledik az individualizációhoz, nagyon előrehaladottnak kell lennie a többihez képest,
ennélfogva az ilyen állatok száma igen csekély. Mindazonáltal alkalmilag előfordulnak
individualizációk. Az emberrel való szoros kapcsolat szükséges ennek az eredménynek az
eléréséhez. Két tényező működik ilyenkor:
1. az ember érzelmei és gondolatai állandóan hatnak az állatra, és arra irányulnak,
hogy úgy érzelmileg, mint értelmileg magasabb fokra emeljék őt;
2. az állat, ha jól bánnak vele, odaadó vonzalmat fejleszt ki emberi barátjával
szemben, ezenkívül értelmi képességeket is kifejleszt, midőn megpróbálja
megérteni gazdáját és felfogni kívánságait.
23
A fenti gondolatokat fejezi ki Maurice Maeterlinck is „A fehér hangya élete" c.
könyvében. Az állati Csoport-lelkeket nagymértékben érintik és segítik azok a befolyások,
melyeket a Bölcsesség Mesterei állandóan széles sugárban árasztanak ki maguk körül.
13. FEJEZET
AZ EGYÉNIESÜLÉS, ANNAK MECHANIZMUSA ÉS CÉLJA
Most elérkeztünk arra a fokra, ahol a fejlődő életnek rendkívül fontos változása
történik meg, éspedig az állat egyéniesülése, a kauzális test kialakulása és belépés az emberi
birodalomba.
Amint az emberi magzatot az anya táplálja méhében mindaddig, míg a gyermek elég
erős arra, hogy saját független életét élje a külső világban, úgy táplálja a triádot az a közvetítő,
a Csoport-lélek, amely által a Második Logosz védi és táplálja zsenge gyermekeit, míg a triád
eléggé erős ahhoz, hogy mint élet egységet kibocsássák a külső világba, ahol saját független
fejlődését folytathatja.
Így a Jivatma (Felső-Triád: Atma, Buddhi Manas) születés előtti életében, beleértve a
Monád életét is, elérte azt az időpontot, ahol és amikor már megérett a megszületésre a külső
világban. A Második Logosz anyai-élete felépítette számára azokat a testeket, melyekben
mint különálló lény élni képes a formák világában, és ezeknek a testeknek közvetlen
birtokába fog jutni és elkezdheti az emberi fejlődést.
24
rezdüléseket küld ki. Egyéb manasi atomok és molekulák gyűlnek köréje, s forgó örvény
alakul ki a mentális sík három felső alsíkján. Hasonló örvénylő mozgás foglal helyet a
mentális egységet körülvevő felhőszerű tömegben, ami a Csoport-lélekbe van burkolva. A
Csoport-lélek fala ezután kettészakad, és a felső örvénybe szívódik. Itt szétporlik, beleolvad a
harmadik mentális alsík anyagába, és amint az örvény elcsendesedik, finom hártyaszerű
borítékká alakul, ami a kauzális test.
A Monádot úgy tekinthetjük, mint aki saját magas fokú síkján uralkodik, míg alsó
testei a hozzá csatlakozott atomok körül ki nem alakulnak. Ha ezek már eléggé kifejlődtek,
levillan, és birtokába veszi azokat, hogy saját fejlődése érdekében használja fel őket. Amint
találkozik a felfelé törekvő még kifejletlen mentális anyaggal, egy lesz vele, megtermékenyíti
azt, és az egyesülés pillanatában megalakítja a kauzális testet, az egyén eszközét. Az életnek
ezt a leáradását, ami a kauzális test kialakulását eredményezi, mint harmadik élethullámot
vagy harmadik kiáramlást ismerjük. Ez az Első Logosztól ered, az örök mindent szerető
Atyától, akitől származnak – amint láttuk – elsősorban maguk a Monádok.
Ezalatt a Harmadik Logosz ereje, az első kiáramlásé, amint a legalsó pontot érintette,
ismét felfelé emelkedik. A visszatérésnek ezen az ösvényen van Kundalini, ami a fejlődő
teremtmények testében benső összeköttetésben az életerővel működik, s e kettő
együttműködve, viszi a teremtményt arra a pontra, ahol elfoghatja az Első Logosz kiáramlását
és egóvá lesz, emberi lénnyé; és az eszközön még ezután is tovább munkálkodik. Így azt
mondhatjuk, hogy mi Isten erejéből úgy lentről a földből, mint fentről a mennyből
részesülünk, tehát gyermekei vagyunk úgy a földnek, mint a Napnak. Ez a két erő találkozik
bennünk, és dolgozik együtt fejlődésünk érdekében. Egyik nem lehet a másik nélkül, de ha az
egyik nagymértékben túlsúlyban van, abból komoly veszély származik.
25
Így nyilatkozik a Titkos Tanítás is, mondván: „az evolúciós ciklus fordulópontján túl,
egy Monád sem léphet be az emberi birodalomba. Az ajtó erre a ciklusra bezárult.” A
harmadik kiáramlás még egy fontos szempontból különbözik a többitől, nevezetesen, hogy az
első és második kiáramlás számtalan milliót érint egyidejűleg, míg a harmadik mindenkihez
egyénileg jön, amint ez az egy kész befogadni azt.
Most, hogy a kauzális test megalakult, a felső vagy szellemi triádnak meg van az
állandó eszköze a további fejlődésre. Ha az öntudat megfelelő idő után képes lesz szabadon
ténykedni ebben az eszközben, a felső triád képes lesz ellenőrizni és irányítani, és pedig
sokkal hatásosabban, mint előbb az alsó eszközök fejlődését.
26
halála után visszaömlik ahhoz a Csoport-lélekhez, amelyhez tartozik, az emberben levő isteni
szellem nem esik többé vissza, hanem mindig tovább halad befelé és felfelé az isteniség felé,
ahonnan ered.
A harmadik élethullám által képviselt isteni élet, mint hatalmas felhő lebeg a
buddhikus síkon, és várja az alkalmat, hogy egyesüljön a második kiáramlásnak életével, ami
emelkedőben van, hogy találkozzék vele. Bár úgy látszik, hogy ez a felhő állandó vonzást
gyakorol a lent levő esszenciára, mégis az erőfeszítésnek, ami az egyesülést lehetővé teszi,
alulról kell jönnie.
A harmadik kiáramlásnak az első és másodikkal való összekapcsolódása a kezdete az
intellektuális fejlődésnek, az Ego eljövetelének, hogy birtokába vegye fizikai szentélyét és
összekapcsolja azt a felette lebegett szellemmel, ami befolyásával formálta és készítette azt.
Így az egy időre homályban maradt szellem csendben érlelődik, míg a harcos értelem
folytatja a csatát. Végül elkövetkezik az idő, midőn az értelem zsákmányát a szellem lábai elé
27
rakja, és az istenivé vált ember uralkodni fog a „földön” azaz az alsó síkokon, és pedig mint
mesterük, nem többé rabszolgájuk.
Nem kell azonban azt gondolni, hogy az ember csak az, ami a kauzális testében mint
elme vagy értelem működik. Az ember - mint láttuk - lényegében isteni tűznek egy szikrája,
azaz a Monád, és ez a Monád három aspektusában nyilvánul meg: mint Szellem az atma
világában, mint Intuíció a buddhiban és mint Értelem a manasz világában. Ez a három
aspektus együttvéve alkotja az egot, ami a kauzális testben lakik, ami viszont a Csoport-lélek
egy töredékéből lett alkotva. Így az ember, amint őt ismerjük, bár valóságban a Monád, aki a
monádi világban székel, a felső mentális világban mintegy ego mutatkozik, ahol kinyilvánítja
mind a három oldalát, a szellemet, az intuíciót és az értelmet.
Az önzést tehát úgy kell tekinteni, mint valamilyenfajta állványzatot, ami feltétlenül
szükséges az épület felemeléséhez, de amit azonnal le kell bontani, amint az épület készen
van, azért, hogy az épület most már arra a célra szolgáljon, amikre emelték. Az állványozás
28
nem szép, és ha nem távolítanák el, az épület lakhatatlanná válnék, de mégis állványozás
nélkül egyáltalán nem lenne épület.
A központi lény teremtésének a célja az, hogy rajta keresztül sugározzon a Logosz
ereje a világra, de ily sugárzás lehetetlen lenne, ha az önzés fennmarad, de önzés nélkül a
korai fokozatokban soha sem lehetne egy erős központot alapítani. Ennek a hasonlatnak a
megvilágításában látjuk, hogy még legkellemetlenebb tulajdonságnak is megvan a maga helye
a fejlődési rendszerben, a kellő időben.
Sok ember szármára az önzés már megtette munkáját, és véglegesen meg kell
szabadulni attól. Balga és hiábavaló dolog, ha haragszunk az önző emberekre, mert az ő
viselkedésükből az következik, hogy ami szükséges erény volt a primitív embernél, még
mindig tart a civilizált állapotok között is. A legokosabb, ha az ilyen embereket, mint élő
anakronizmust tekintjük.
14. FEJEZET
AZ EGYÉNIESÜLÉS MÓDJA ÉS FOKAI
29
Látjuk ekként, hogy a gazdának a típusa és jelleme nagy hatással van és lesz az
állat sorsára. Az emberi asztrális és mentális rezgések sokkal erősebbek és bonyolultabbak,
mint az állatéi, és ezek állandó, meg nem szűnő nyomást gyakorolnak az utóbbira.
Úgy látszik, hogy azok, akik érzelem által egyéniesülnek, valamivel több erőt képesek
kifejleszteni, mint az értelem által egyéniesültek. De helyesebben azt mondjuk, hogy ez az erő
különböző fajta. Az életek közötti rövidebb időköz oka az a tény, hogy ez utóbbi csoportnak
boldog öröme sokkal sűrítettebb, s ezért eredményét sokkal rövidebb idő alatt dolgozza fel.
De a két csoport végül a testesülések bizonyos száma után ugyanazt a fejlődési fokot fogja
elérni, és így együttműködhetnek. Bizonyos csoportoknak egy testesülésbe való
összehozásának az is a célja, hogy együtt dolgozhassanak a nagy cél elérésének érdekében.
Vannak esetek, midőn az állat már az Állatvilágban oly fokú értelmet és vonzódást ért
el, hogy az egész primitív emberi fokot egyéniesülése alkalmával átugorja és emberi
pályafutásának. kezdetétől már mint elsőrendű egyéniség jelenik meg. Másfelől az, aki túl
korán hagyja el az állatvilágot, az emberiségnek csak igen alsó fokozatán kezd el a fejlődést.
Ez a magyarázata egyik Mester következő kijelentésének, mikor arra vonatkozóan beszélt,
hogy az emberiség nagy tömegénél mennyi kegyetlenséget és babonát lehet tapasztalni. „Ezek
túl korán inkarnálódtak emberi testben, még nem érdemesek az emberi formára.”
30
Például a Hold-Lánc hetedik körének kezdetén a lényeknek egy csoportja már az egyénlesülés
pontján állott a Hold Urainak nevezett haladottabb holdlakókkal való összeköttetés
következtében. Fejlődésükben azonban szerencsétlen fordulat következett be. Ugyanis
annyira büszkék kezdtek lenni értelmi előrehaladásukra, hogy ez lett jellemük kiemelkedő
vonása. Nem azon munkálkodtak, hogy megnyerjék uraik szeretetét, hanem előnyeiket állat-
társaikkal szemben fitogtatták, hogy felkeltsék irigységüket.
15. FEJEZET
A KAUZÁLIS TEST TÉNYKEDÉSEI
A kauzális test nevét onnan kapta, hogy benne tartózkodnak azok az okok (kauzák),
melyek az alsó síkokon mint hatások nyilvánulnak meg. Az elmúlt életek tapasztalatai a
kauzális testben vannak felhalmozva és ezek az élet iránti általános magatartásnak az okai,
azonkívül az elkövetett cselekedeteknek is. Röviden azt mondhatjuk, hogy a kauzális testnek
két fő tevékenysége van.
31
1. Az ego eszközeként szerepelni. A kauzális test a Manas teste, az egyén formai
oldala, az igazi ember, a Gondolkodó.
2. Raktárként szolgáljon az embernek a különböző inkarnációk során szerzett
tapasztalatok lényegére vonatkozóan.
A kauzális test az, amibe minden maradandó bele van szőve, amibe fel vannak
halmozva a tulajdonságoknak, képességeknek a csírái, amelyeket a következő inkarnációkba
kell átvinni. Láthatjuk tehát, hogy az ember alsó megnyilvánulásai, azaz a mentális, asztrális
és fizikai testekben való megnyilvánulások végképpen magának a valódi embernek a
növekedésétől és fejlődésétől függenek, attól, „aki részére sohasem üt az óra”.
Mint a 13. fejezetben láttuk, addig nem lehet emberről, illetve igazi emberi lényről
beszélni, míg a kauzális test létre nem jött. A kauzális test birtoklása az, ami létesíti az
egyéniséget. A kauzális testet, azaz a valódi ember formai oldalát, úgy írják le kialakulásakor,
mint a legfinomabb anyagból készült kényes hártyát, ami éppen csak észrevehető, és azt jelzi,
hol kezdi az egyén elkülönült életét. Ezt a majdnem színtelen finom hártya az a test, amely a
fejlődés egész folyamán megmarad, arra lesznek, mint zsinórra felfűzve a jövő testetöltések.
A kauzális test fogadja be mindazt, ami maradandó, és csakis azt, ami nemes,
harmonikus és összhangban van a szellem törvényével. Minden nagy és nemes gondolat,
minden tiszta és magasztos érzelem ide kerül fel, és lényege bele lesz dolgozva a kauzális test
szubsztanciájába. Ezért a kauzális test állapota valóságos jegyzék, az egyetlen igazi jegyzék
az ember növekedéséről, fejlődésének elért fokáról.
Az ember összes különböző testeit, mint eszközöket vagy burkokat kell tekinteni,
amelyek képessé teszik az Ént, hogy a világegyetemben, annak bizonyos meghatározott tájain
működjék. Amint az ember a földön kocsit használ, a vízen hajót, a levegőben repülőgépet,
hogy egyik helyről a másikra utazzék, úgy használja fel az Én, a valódi ember különböző
testeit, mindegyiket megfelelő céljaira, de ő maga mindig ugyanaz marad, mindegy, hogy
melyik eszközében működik az adott pillanatban. Az ember számára mindezek átmenetiek,
ezek az ő szerszámai, illetve szolgái, ezeket időről-időre elhasználja és megújítja,
hozzáidomítja különböző szükségleteihez, és állandóan növekvő erőihez.
Mivel azonban az elme működésében alapjában kettős, így az embernek két elme-
testre van szüksége, és ezzel el is van látva. Mint már láttuk a „Mentális Test” című
könyvben, a mentális test a konkrét elmét szolgálja, ami a konkrét gondolatokkal foglalkozik;
a kauzális test pedig az elvont gondolkodás szerve.
A kauzális testben így csak az elvont van és nem a konkrét, a tiszta belső működés,
amit nem zavarnak meg többé az érzékek, és semmiképpen sem avatkozik bele a külső világ.
32
A tiszta értelem, a világos meglátás, az érzékek által nem befolyásolt, nyugodt, komoly,
erőteljes értelem.
16. FEJEZET
ÖSSZETÉTEL ÉS SZERKEZET
Nehéz dolog a kauzális testet tökéletesen leírni, mert a kauzális világhoz tartozó
érzékek végképpen különbözőek és sokkal magasabbak, mint azok, melyeket a fizikai síkon
foglalkoztatunk. A tisztánlátó által a fizikai agyába hozott kép a kauzális testről az, hogy
annak alakja tojásdad, amilyen a többi felsőbb testeké is, amint körülveszi az ember fizikai
testét, körülbelül 40 cm-nyire terjedve túl a fizikai test felületén.
33
A primitív ember esetében a kauzális test buborékra emlékeztet, és azt a benyomást
kelti, hogy teljesen üres. Az csak színtelen hártya, éppen csak arra elég, hogy összeálljon, és
egy reinkarnálódó lényt alkosson, de semmi egyébre. Bár telve van felső mentális anyaggal,
ez még nem működésképes, ezért színtelen és átlátszó marad. Amint az ember fejlődik, ez az
anyag fokozatosan riadó készültségbe kerül, azoknak a rezgéseknek következtében, amelyek
az alsó testektől érik őt. Ez eleinte csak igen lassan történik, mert az ember ténykedései
fejlődésének korai szakaszán nem olyan jellegűek, hogy oly finom anyagban is kifejezésre
juthassanak, mint a kauzális test anyaga. De ha az ember már eléri azt a fokot, midőn elvont
gondolatra vagy önzetlen érzelemre képes, a kauzális test válaszolásra képes állapotba kerül.
Az így feltámadt rezgések a kauzális testben mint színek mutatkoznak úgy, hogy az
áttetsző buborék helyett lassan gömb alakúvá válik, telve a legkedvesebb és legfinomabb
színárnyalatokkal, melyek minden elképzelést meghaladnak. A színek jelentése ugyanaz,
mint az asztrális és mentális test színeié. Így a halvány rózsaszín az önzetlen vonzalmat fejezi
ki; a sárga a magas fokú értelmi képességet jelzi; a kék áhítatot jelent; az együttérzést a zöld
fejezi ki, és a ragyogó liláskék a magas szellemiségre jellemző. Ugyanezek a színek
természetesen az alsóbb testekben kevésbé finomak és élénkek.
Bár az ember fejlődése során az alsó világokban gyakran kialakít nem kívánatos
tulajdonságokat, amelyek végképpen alkalmatlanok egójának életében, - pl. gőg,
ingerlékenység, érzékiség - ezek egyike sem juthat kifejezésre a kauzális testben. A kauzális
testet csak az asztrális test három felső része érintheti, és ezeknek rezgései csak a fő
tulajdonságokat képviselik. A gyakorlati eredménye ennek pedig az, hogy az ember igazi
világába csak jó tulajdonságokat építhet be. A rossz tulajdonságok, melyeket kifejleszt, az ego
szempontjából csak ideiglenesek, és amint az ember előrehalad, félre kell dobni azokat, mivel
nem lesz már benne oly anyag, ami ezeket kifejezhesse.
Azt gondolhatnánk, hogy a primitív ember kauzális teste eleinte igen kicsiny, de ez
nem így van. Az ő kauzális testének terjedelme is olyan, mint a többié, de később
terjedelmében megnövekszik, de csak akkor; ha előbb életre kel és aktív anyaggal lesz telítve.
A hétköznapi embernél a nagy tojás alakú hártya tartalma határozottan megnövekedett. Nem
egészen a feléig igen finom és éterszerű színnel van telítve. Valami már látszik a magasabb
értelemből, és valami az áhítat és önzetlen szeretet erejéből is. Abból a rendkívül finom
ibolyaszínből is van valami halvány árnyalat benne, ami a szeretetnek és áhítatnak azt a
képességét jelzi, ami a legmagasabb eszmény felé fordul, azonkívül a tiszta zöldnek halvány
árnyalata, ami az együttérzés és részvét színe.
34
alakjait jellemezve. Vannak itt oly színek is, amelyeknek nincs megfelelője a fizikai sík
színképében. Az ilyen kauzális test anyaga erősen életteljes, élő tűz lüktet benne. Ragyogó
gömb az, mely színeket lövell ki, felületén barázdák és változó színárnyalatok cikáznak - oly
színárnyalatok, melyek a földön teljesen ismeretlenek - ragyogóak, tiszták, világítóak, nincs
nyelv, mely leírhatja őket.
Az ilyen kauzális test élő tüze még magasabb síkról ered, és úgy látszik, hogy ezzel
egy fénylő, remegő fonallal van összekötve.
Már említettük, hogy midőn a kauzális test a fejlődés folyamán megtelik, nemcsak
megnövekszik terjedelmében, hanem erő áramlatok is ömlenek belőle különböző irányokban.
Valóban a fejlett embernek ez a legnagyszerűbb jellegzetessége, hogy mint vezeték képes
szolgálni a felső erők számára.
Ezenkívül a kauzális test felső részéből ragyogó szikra-korona emelkedik ki, ami a
szellemi törekvés aktivitását jelzi. Ez a szikrafolyam állandóan növekszik, mindegy hogyan
van az ember alsó része elfoglalva a fizikai világban. Ennek oka az, hogy az ember egoja
egyszer már saját fokozatán felébredt és elkezd megérteni valamit magából és az Istenséghez
való viszonyából, akkor mindig felfelé tekint a forráshoz, onnan eredt, teljesen függetlenül
attól, hogy az alsó síkokon milyen tevékenységek inspirálják.
Emlékeztetnünk kell arra, hogy még a legnemesebb személyiség is csak igen kicsiny
és részleges kifejezése igazi magas valójának, úgyhogy amint az a felső Én elkezd
körültekinteni, azt fogja tapasztalni, hogy majdnem határtalan lehetőségek nyílnak meg előtte,
amelyekről ebben a korlátokkal teli fizikai életében halvány eszmét sem formálhatott. Ez a
felfelé törő szellemi vágyódás, ami ezt a dicső koronát helyezi a fejlett emberre, egyúttal
csatorna is, amin keresztül az isteni erő leárad, úgy hogy amennyire teljesebbek és
erőteljesebbek lesznek törekvései, aminél nagyobb a felülről jövő kegyelem.
35
mindegyikben a legjobb volt. A kauzális testet megfigyelve meg tudjuk állapítani azt a
fejlődési fokot, amelyet az ember elért.
17. FFJEZET
A KAUZÁLIS GONDOLAT
A mentális sík alsó részén az anyagot az emberi gondolat nagyon készségesen alakítja
határozott formákba, a felső részben ez nem történik meg, e fokon az elvont gondolat, mint a
tisztánlátók észlelik, inkább villanásokban vagy áramlatokban mutatkozik meg.
36
megnyilvánulása a formák világában, hanem ami a felső mentális fokán létezik, és oly
anyagot termel amelyen az ego, a Gondolkodó maga munkálkodhat.
Az alsó értelem az elvont eszmét gondolkodás útján éri el, és amikor ezt teszi, a
legemelkedettebb szárnyalást hajtja végre, érintve a forma nélküli világ küszöbét, és
homályosan látja azt, ami odalent van.
A mentális sík felső fokain a gondolatok sokkal nagyobb erővel működnek, mint az
alsó fokon, ennek egyik oka az, hogy még aránylag kevesen képesen ezen a magas fokon
gondolkodni. Az itt keletkezett bárminő gondolatnak gyakorlatilag önmagában van a területe,
azaz nincs sok más gondolat ebben a birodalomban, amivel versenyeznie kellene.
Tovább követve ezt az elvet, világos, hogy a Beavatott gondolata, ami a buddhikus
síkon keletkezik egészen a mentális sík fölött, a kauzális alsíkok elemi esszenciájába fog
öltözni. Hasonlóképpen a Mester gondolata az atma síkjáról fog leáradni az emberiségre.
Azok a tanítványok, akik még nem szoktak hozzá a kauzális gondolkodáshoz, ahhoz,
hogy elvekben gondolkozzanak, legyenek óvatosak, hogy az elvont gondolkozás iránti
erőfeszítéseikben ne okozzanak maguknak eleinte fejfájást, ami ebben az esetben azt jelzi,
hogy az agy túlfeszült állapotba került. Évekig tartó, rendszeres meditációs gyakorlásnak
bizonyos hajlamot kell kialakítania a kauzális gondolkodásra. Ha ez megtörtént, lehetséges
lesz az elvont gondolkozás a kauzális fokozatokon, a feszültség kockázata nélkül a
gondolkodó szerkezetben.
Ha az arra irányuló erőfeszítés, hogy kialakítsunk egy elvont eszmét, pl. egy
háromszögét, sikeres volt, a tanuló lehet, hogy először kissé szédültnek érzi magát, hogy fel is
fogja ezt az elvont ideát; később a tudat hirtelen megváltozik és tiszta lesz. Ez azt jelenti,
hogy a tudat központja a mentálisról a kauzális testre lett helyezve, a tanuló tudatossá válik
kauzális testében, különálló létre saját magán kívül.
37
Ez a kauzális test „intuíciója”, ami a külsőt ismeri fel. A buddhi intuíciója, amint egy
későbbi fejezetben látni fogjuk, a belsőt ismeri fel, ami képessé teszi az embert, hogy belülről
lássa a dolgokat. Az intellektuális intuícióval az ember azt a dolgot realizálja, ami rajta kívül
van.
Emlékezzünk azonban arra, hogy a felső és alsó elme működésében lévő külső
különbségek dacára, a manas, a Gondolkodó egy ugyanaz az én a kauzális testben. Ez
számtalan energiának, és számtalan fajta rezgésnek a forrása. A legfinomabb és
legszubtilisebb a kauzális test anyagában van kifejezve, mert egyedül csak ez az, amely elég
finom a válaszadásra. Ezek alkotják azt, amit tiszta értelemnek neveznek, amelynek
gondolatai elvontak, melynek módszere a tudás elnyerésére az intuíció. Az igazi „természete a
tudás” és az igazságot úgy ismeri fel, hogy vele megegyezik.
Talán nem egészen szerencsés elnevezés Buddhit tiszta értelemnek és képességét
intuíciónak nevezni. A pszichológia fejlődésével kétségtelenül megfelelőbb kifejezést fogunk
találni és alkalmazni a kauzális tudat és a buddhikus képesség megkülönböztetésére. Az
intuíció oly töretlen módon és természetének oly lényeges változása nélkül fejlődik ki az
okoskodásból, mint a fejlődéstan szerint a szem fejlődik ki a tapintásból.
18. FEJEZET
A KAUZÁLIS TEST FEJLŐDÉSE ÉS TULAJDONSÁGAI
A 15. fejezetben láttuk, hogy a kauzális testben csak a jó elemek vannak elraktározva,
a rosszak itt nem találnak kifejezési eszközre. Most ezzel a dologgal kissé bővebben fogunk
foglalkozni.
38
lehetetlen lesz, hogy az ellenkező rossznak valaha is helye legyen benne. Ha valahol hiány
van az egoban, jelezve, hogy egy tulajdonság még fejletlen, a személyiségben nincs ilyenkor
valami határozott hiba; azonban nincs semmi pozitív sem benne, ami megakadályozná a
kérdéses hiba megnövekedését. Így mivel minden valószínűség szerint a körülötte levő
emberek már mind birtokában vannak ennek a hibának, több mint valószínű, hogy ő is ki
fogja fejleszteni ezt a hibát. Ez a hiba azonban csak az alsó eszközökhöz tartozik, nem a
kauzális testben lévő valódi emberhez. Ha az ego elhatározza magát, hogy megalkotja
önmagában az ellenkező erényt, akkor ezt a hibát gyökerében vágja el, és az nem képes
létezni többé, úgy az alatt, mint az elkövetkező életekben is.
Bár rosszat nem lehet elraktározni a kauzális testben, a rossznak állandó gyakorlása
mégis hatással lehet a kauzális testre. A bűnöknek az alsó eszközökbe való minden
elmélyítése, megerősítése, minden elnézés az alsó világokban, valahogyan elhomályosítja az
ellenkező erény fényességét a kauzális testben.
Az „ÉN” nem képes asszimilálni a rosszat, ezért az nem érintheti a tudat „ÉN”
fokozatát. Az ego nincs tudatában a rossznak, nem tud semmit sem róla, így tehát nem is tesz
rá benyomást. A legvégső eredménye ennek a kauzális testre az, hogy a hosszan tartó alsó
típusú életek valamiféle tompaságot okoznak anyagában, és így sokáig nem lesz képes a jó
benyomásokat felfogni. Ezt az eredményt akkor figyelték meg, amikor az elmúlt életek
tanulmányozása során arra törekedtek, hogy megértsék, miként hatottak a kauzális teste a
primitív emberi fokozaton eltöltött életek.
További hatásai a rossznak, hogyha folyamatosan követik azt, a mentális test annyira
össze lesz keverve az asztrálissal, hogy a halál után nem tudja magát attól végképpen
megszabadítani, valami kiszakad annak valóságos anyagából, és ha az asztrális test idők
múltával meghal és feloszlik, az ide bekevert mentális anyag nem tér vissza a mentális testbe,
hanem elvész az egyén számára. A rendes esetekben a kauzális test sérelme csak ennyi. Erről
még részletesen fogunk tárgyalni a 25. fejezetben.
Azonban, ahol az ego úgy intellektusban, mint akaratban erős anélkül, hogy
ugyanakkor önzetlenségben és szeretetben növekednék, saját elkülönült központja körül
húzódik össze, ahelyett hogy növekedésében kiterjedne; s így az önzés falát építi maga köré.
Fejlődő erőit maga részére használja fel, mások érdeke helyett. Ily esetekben az a lehetőség
adódik, hogy az ego tudatosan ellenszegül a „jó törvénynek”, és szándékosan az evolúció
ellen harcol. Ekkor a kauzális testben magában mutatkoznak sötét színárnyalatok, melyek az
összehúzódás eredményei, és elveszti azt a kápráztató ragyogását, ami a jellemző
tulajdonsága. Ilyen esetek azonban csak a magasan fejlett egonál fordulhatnak elő.
39
törekszenek, hogy az elkülönülést tartsák fenn az egységgel szemben, hogy visszatartsák a
fejlődést annak meggyorsítása helyett. Diszharmonikusan rezegnek az egésszel szemben, és
az a veszély fenyeget, hogy az ego szétszakad és elveszti a fejlődés minden gyümölcsét.
Eddig csak a rossz hatásokról beszéltünk az ember növekedésére, lássuk most az érem
másik oldalát is. Mindazok, akik kezdenek valamit megérteni a kauzális testről, ennek
fejlődését határozott életcélul tűzhetik ki. Ezek arra törekedhetnek, hogy önzetlenül
gondolkodjanak, érezzenek és cselekedjenek, és így járuljanak hozzá kauzális testük
növekedéséhez és aktivitásához. Az a jó, ami egyszer bele lett szőve a kauzális testbe,
sohasem vész el, sohasem szóródik szét, mert ő az az ember, aki addig él, amíg az emberi
fokon marad. A fejlődés törvénye szerint mindenben, ami jó, benne van a halhatatlanság
csírája. Minden rossz diszharmonikus, mert ellenszegül a kozmikus törvénynek. Előbb vagy
utóbb összetörik a törvény hatása alatt, és darabokra hull. Másrészt minden jó összhangban
van a törvénnyel, ami előre viszi azt, része lesz a fejlődés nagy folyamának, s ezért sohasem
veszhet el és rombolható szét.
Magát a valódi embert - az isteni hármasságot nem láthatjuk, de amint belső látásunk
és tudásunk növekszik, mindig közelebb jutunk ahhoz, amit lefátyoloz. Így a kauzális testet
gondolhatjuk el, mint legközelebbit az igazi emberről szóló felfogásnak, amit jelenlegi
meglátásunk szerint elérhetünk. A fejlett embernél a mentális test a kauzális test
visszatükröződése lesz, mivel az ember megtanulja, hogy kizárólag a felső Én ösztökéléseit
kövesse, és értelmét csakis ezek által vezéreltesse.
40
Az emberi fejlődés jelenlegi fokán a felső manas még csak ritkán nyilvánulhat meg.
Alkalmi felvillanásait az igazi lángésznek nevezzük. Ilyen megnyilvánulások az ego előző
életeiben szerzett egyéni tapasztalatoknak felhalmozódásától függnek. Mert bár az ego
természeténél fogva mindent tud, még mindig szüksége van személyiségén keresztül szerzett
földi tapasztalatokra. És bizonyos fogékonyságoknak a testesülések során való gyakorlásának
végül egy bizonyos életben, mint lángésznek kell kicsúcsosodnia, egyik vagy másik irányban.
De az igazi lángész megnyilvánulásához az élettisztaság is lényeges.
Fontos felismerni azt a szerepet, ami az ego a kauzális testben játszik a külső
tárgyakról való felfogásunk kialakulásában. Az idegfonatok rezgései az agyban csupán
benyomásokat hoznak létre; ezek osztályozása, kombinálása és elrendezése az ego feladata.
Az egonak az agyon keresztül való megkülönböztetése mindenre kiterjed, amit az érzékek az
agynak közvetítenek. Azonkívül ez a megkülönböztető képesség nem benne rejlő ösztöne az
elmének, ami az elejétől fogva tökéletes, hanem egy csomó előző tapasztalat
összehasonlításának az eredménye
Tudatos működése a felső síkokon a fizikai élet tartama alatt, természetesen még
nagyobb haladásra mutat, mert az ember unifikációját jelenti; úgy hogy itt lenn ő többé már
nem csupán személyiség, amit a fent lévő egyéniség többé-kevésbé befolyásol, hanem ő maga
az egyéniség, az ego. Természetesen még korlátozva van a test által, de mindazonáltal
birtokában van a magasan fejlett ego erejének és tudásának.
Jelenleg a legtöbb ember éppen csak tudatos a kauzális testben, de munkálkodni csak
a harmadik alsík, azaz a kauzális test legalsóbb részében, és még ennek is csak a legalsóbb
anyaga van működésben. Ha már az ösvényen van valaki, megnyílik a második alsík. Az
Adeptus (Arhat) természetesen már teljes kauzális testét használja, mialatt öntudata a fizikai
síkon van. Ezekről később még részletesebben beszélünk.
Mint az előző könyvekben láttuk, az ember asztrális és mentális testében nem mehet át
egy másik bolygóra. A kauzális testben azonban, ha az igen magasan fejlett, ez lehetséges, bár
nem olyan könnyen és gyorsan, mint ez a buddhi síkon lehetséges azok számára, akik fel
tudták emelni öntudatukat erre a fokra.
Úgy látszik azonban, hogy a kauzális test sem lesz képes rendszerint mozogni az
intersztelláris (csillagközi, vagyis a Naprendszeren kívüli) térben. Itt ugyanis az atomok az
úgynevezett „szabad” állapotban vannak. A bolygók atmoszférájában ilyen állapotban
egyáltalán nem találhatók, mert ha nem is csoportosulnak alakokká, mindenképpen rendkívüli
mértékben össze vannak nyomva a vonzóerő következtében.
41
tevékenykedni a sokkal magasabban fekvő térben, ahol az atomok „szabad” állapotban
összenyomás nélkül vannak.
De az, akinek megvan a kauzális látása, gyakran ezt is meg tudja mondani, mert ennek
számára a másik ember tartalék erői is észlelhetők. Megláthatja, hogy az ego mit gondol a
dologról egyáltalán, és elég erős-e hogy közbelépjen. Így most már nem csupán a fizikai
jóslás bizonyos, hanem az okok nagy része is, melyeknek az életre való befolyása a fizikai
síkon nem észlelhető. Természetesen a fejletlen ember jövőjét könnyebb előre látni, mint a
fejlettebbét. Mert a mindennapi emberben kevés az akaraterő, a karma bizonyos környezetet
jelöl ki számára, és ő ennek a környezetnek a teremtménye, elfogadja a részére kijelölt sorsát,
mivel nem tudja, hogy azt meg is másíthatja.
42
napfény sugárzik a virágokra, s ezzel felébreszti bennük a legjobbat és legnemesebbet, s
azáltal segíti elő növekedésüket. Sok ember néha tudatában van ennek a segítő befolyásnak,
de képtelen azt forrásáig követni. Erről, a munkáról még beszélünk egy későbbi fejezetben.
19. FEJEZET
ÉLET A HALÁL UTÁN: AZ ÖTÖDIK MENNYORSZÁG
Most a halál után a kauzális testben eltöltött életet fogjuk leírni, a mentális sík három
felső fokozatán.
A mentális világ két nagy osztálya - az alsó (vagy alakkal bíró) és a felső vagy (alak
nélküli) között igen feltűnő különbség van; valóban oly nagy különbség van a két világ
között, hogy az öntudatnak két eszközér e van szükség a bennük való működésre.
Az arupa (forma nélküli) fokozatokon az anyag alá van rendelve az életnek, és minden
pillanatban módosul. Valamely lény minden gondolatváltozással módosul. Az anyag a saját
életének eszköze, és nem önmagának kifejezése. A forma csak pillanatnyilag készül, és
életének minden változásával megváltozik. Ez nemcsak a manas arupa fokozatain van így,
hanem a buddhi síkon is, és ez vonatkozik a szellemi egora is. Az alsó mentális fokozatok
mennyei világai is véget érnek. A mentális test is feloszlik, mint a többi testek és az ember
élete megkezdődik a kauzális testben. Az egész mennyei élet alatt a legutóbbi fizikai élet
személyisége határozottan meg van őrizve, és csak ha az öntudat végül visszahúzódik a
kauzális testbe, olvad bele a személyiség érzése az egyéniségbe, és az ember a testetöltésbe
való leszállása óta ebben ismeri fel először magát valódi és aránylag permanens egonak.
A felső mennyei világ igen kevés szerepet játszik a mindennapi ember életében, mert
ebben az esetben az ego még nem eléggé fejlett, hogy éber legyen a kauzális testben. Fejletlen
43
egok egyáltalán nem érik el tudatosan a mennyei világot, míg egy nagyszámú egonak csak
aránylag csekély érintkezése van az alsó alsíkok valamelyikével.
Mindazonáltal akár tudatosan, akár öntudatlanul, minden emberi lénynek érintenie kell
a mentális világ felső fokozatait, mielőtt új testet ölthetne. Amint az illető fejlődése tovább
haladt, ez az érintkezés természetesen határozottabb és reálisabb lesz számára. Nemcsak
tudatosabb lesz, amint előrehalad, hanem az időtartam, amit a világban eltölt szintén hosszabb
lesz, mert tudata lassan, de rendületlenül emelkedik a rendszer különböző síkjain.
A felső mentális világban eltöltött idő a fejlődés foka szerint változik, a két, három
öntudatlanságban eltöltött naptól – mint a mindennapi fejletlen ember esetében – hosszú
évekig tartó tudatos és dicsőséges életig, amint ez a különlegesen fejlett embernél történik. A
felső síkon eltöltött élet általában jóval hosszabb, mint a fizikai élet és végtelenül hasznosabb
is lehet, mint az ugyanannyi idő alatt a fizikai síkon lehetséges lehetne. Amint a fejlődés előre
halad, a halál utáni életet kormányzó elv az, hogy ilyenkor az alsó fokokon eltöltött élettartam
megrövidül és a magasabb élet mindig hosszabb és teljesebb lesz.
Eleinte ebből kevés haszna lesz, mert csak nagyon halványan tudatos, és nagyon
kevéssé képes a tényeket és azok változatos vonatkozásait megérteni, de ereje, hogy megértse,
amit észlel, fokozatosan növekszik, és végül képes lesz visszaemlékezni ilyen felvillanásokra
előző életének végén, összehasonlítani azokat és így felbecsülni a haladást, amit az általa még
elvégzendő úton tett. Ráadásul bizonyos ideig az előtte lévő élet terveinek is szenteli majd
magát. Tudata fokozatosan növekszik, míg végül jelentős életet fog eltölteni a mentális sík
felső fokozatán, amikor arra sor kerül.
AZ ÖTÖDIK MENNYORSZÁG
A HARMADIK ALSÍK
Amint már láttuk, minden lélek tojásalakban van képviselve, ami eleinte színtelen
hártya csupán, de ami később, amint az ego fejlődik, szivárványszínben kezd ragyogni,
hasonlóan a szappanbuborékhoz.
44
Az óriási többség, akár testben, akár anélkül, álmodóan félöntudatos, bár most már
kevesen vannak a színtelen filmszerű állapotban. Azok, akik már teljesen tudatosak, úgy
állnak a kevés ragyogású tömeg között, mint az égbolton az elsőrendű ragyogású csillagok. A
többég még nem eléggé határozott, még a birtokában lévő tudatállapotában sem, hogy
megértse a fejlődés törvényének a célját, amelyben részt vesz. Ezek a testesülést a kozmikus
Akarat ösztönzése iránti engedelmességért és a megnyilvánult élet iránti vak szomjúság
okából keresik. Az a vágy hajtja őket, hogy valami területet találjanak, melyben érezhetik és
tudatosíthatják az életet. Az ilyen lények korai fokozataikon nem képesek érezni a saját síkjuk
rendkívül kifinomult anyagának gyors rezgéseit; a fizikai sík súlyos anyagának kemény,
durva, aránylag lassú mozgásai az egyedüliek, melyek valami feleletet ébresztenek tőlük.
Ezért csak a fizikai síkon érzik magukat egyáltalán élőknek, és ez magyarázza erős vágyukat a
földi életbe való születés iránt.
Meg kell még jegyeznünk, hogy az alakkal bíró rupa fokozat gondolatképeit nem
visszük át a felső mentális világba. Minden illúzió most már a múlté, és mindegyik ego ismeri
most már az igazi rokonságát, látja ezt, és őt is látják saját királyi természetében, mint az igazi
halhatatlan embert, aki életről életre haladt, megszabadulva azoktól a kötelékektől, melyekkel
valódi léte meg volt kötözve.
20. FEJEZET
A HATODIK MENNYORSZÁG: A MÁSODIK ALSÍK
A sűrűn benépesített ötödik mennyből most egy sokkal gyérebben lakott világba
jutunk. Mert az emberi fejlődés jelenlegi fokán az egyéneknek csak igen csekély száma
emelkedett fel erre a magasztos fokra, ahol még a kevésbé haladott is teljesen öntudatos, és
környezetének is tudatában van.
Ezen az alsíkon eltöltött életének korábbi idejében, bár állandóan balsikeres abban a
törekvésében, hogy az alsó elmével megértesse azoknak az elveknek az alapját, melyeket
45
reája nyom, mégis sikere lesz abban, hogy benyomásokat kelt, úgyhogy ilyen elvont eszmék,
mint igazság, igazságosság és becsület, nem lesznek vitásak, hanem uralkodó felfogások
lesznek az alsó mentális életben.
Az ilyen elvek az ego élete, és ezek ellen tenni lehetetlenség. Míg az ego az alsó
eszköz vezetésében ilyképpen sikeres, erről az eszközről való ismerete mégis gyakran nem
pontos és világos. Az alsó síkokat csak homályosan észleli, inkább elvekben érti meg, mint
részleteiben és fejlődésének ezen az aksíkon töltött része mindinkább tudatos érintkezést
tartalmaz a személyiséggel, mely oly tökéletlenül képviseli őt odalent.
Csak oly személyek élnek ezen az alsíkon, akik tudatos célul tűzték ki a spirituális
növekedést, s akik ennek következtében igen fogékonyak lesznek a fölöttük lévő síkok
befolyásaival szemben. E befolyás alatt a gondolat különlegesen tiszta és átütő tulajdonságot
vesz magára, még a kevéssé fejletteknél is; ennek határa az alsó elmében a filozófiai és elvont
gondolkodás iránti hajlamban mutatkozik. Ezen a síkon élő egóknak széleskörű alkalmuk van
a növekedésre, midőn megszabadultak a fizikai testtől, mert itt sokkal haladottabb lényektől
kaphatnak utasítást, és közvetlen érintkezésbe juthatnak tanítóikkal.
21. FEJEZET
A HETEDIK MENNYORSZÁG: AZ ELSŐ ALSÍK
Azok, akik ezen a síkon vannak, már befejezték mentális fejlődésüket, úgyhogy
bennük az alsó természeten mindig a magas világít keresztül. Az ő látásuk előtt a személyiség
csalóka fátyla már fellebbent, ők tudják és realizálták, hogy ők nem az alsó természet, és azt
csak mint tapasztalati eszközt használják. Ők már sohasem téveszthetik össze az eszközt a
mögötte levő „való”-val. Ettől meg vannak óva, mert tudatukat nemcsak napról napra viszik
át, hanem testetöltésről testetöltésre, úgyhogy elmúlt életeiket inkább egy életnek érzik, mint
soknak.
46
Ezen a fokon az ego az alsó mennyei világnak úgy van tudatában, mint sajátjának. Ha
itt valami megnyilvánulása van, mint pl. egy gondolatforma, barátai devachanjában a
legteljesebben használhatja azokat.
A mentális sík három felső fokozatán vannak az arupa vagy formanélküli dévák
seregei, akiknek a kauzálisnál nincsen sűrűbb testük. Életük természete annyira lényegesen
különbözik a mai életünktől, hogy azt fizikai szavakkal leírni lehetetlen. Az arupa dévák a
világrészek fajok, nemzetek vezetésével vannak összeköttetésben. A mentális sík arupa
fokozatán az emberek kis csoportja is tudatos, akik a távoli múltban „varázslók” vagy
„mágusok” voltak. Bennük a felső értelem felébredt már, és ezzel együtt az egység
intellektuális felismerése. Ők most már felismerték, hogy a helytelen ösvényen jártak, és a
világot nem lehet visszatartani és megakadályozni, hogy a felfelé vezető íven kapaszkodjék
Mivel az általuk alkotott karma által még meg vannak kötve, a helytelen oldalon, azaz a
bomlasztás oldalán kell dolgozniuk. S már megváltozott indítékkal dolgoznak, és erőiket azok
ellen az emberek ellen igyekeznek fordítani, akiknek arra van szükségük, hogy ellenállással
küzdjenek meg szellemi életükben. Ezt az eszmét úgy látszik Mária Corelli ismert angol írónő
is felfogta, mert ilyesmivel foglalkozik a „Sátán keservei” c. könyvében. Itt ugyanis a Sátán
mindig akkor örül, amikor legyőzik, és akkor szomorú, ha diadalmaskodik. Arra törekszik,
hogy szembeszegüljön, de örvendezik, ha az ember elég spirituálisnak bizonyul, hogy
ellenálljon neki.
22. FEJEZET
A REINKARNÁCIÓ OKA
47
Az első és lényeges oka a reinkarnációnak a kozmikus Akarat, ami az egora hatással
van, s ami benne mint a megnyilvánulás utáni vágy jelenik meg. Ennek engedelmeskedvén az
ego lemásolja a Logosz ténykedését, és leárad az alsó síkokba.
Nem külső nyomás az, ami az ember testetöltésbe hajtja vissza, azért teszi ezt, mert
akarja. Ha az ego nem akarna visszatérni, az nem is történne meg; de mindaddig, amíg a vágy
megmarad az iránt, amit a világ adhat neki, vissza akar jönni. Így az egot nem hajtják akarata
ellenére vissza a szenvedések világába, hanem a saját éhsége ezek iránt hozza őt vissza.
48
Az egyik ősi hindu írás szerint az olyan ember, aki ez iránt a világ iránt minden vágyat
megölt magában, eltávozik abból és nem tér oda vissza. Ekkor egy olyan helyre (világba)
kerül, ahol korszakokon keresztül megmaradhat. Többféle ilyen világ van, ahol az illető
meghatározhatatlan ideig marad. Vannak olyan he1yek, ahol pl. állandó meditációban
merülhet el, ilyenkor vágya végképpen a meditáció tárgyára irányul. Következésképpen ez a
hely a mentális világban lesz, ahová saját vágya vezette őt.
Végül is azonban ezeknek az embereknek is vissza kell térniük vagy ebbe a világba,
ha ez még fennáll akkor, vagy egy másik hasonlóba, ahol fel kell venniük fejlődésük fonalát
ott, ahol abbahagyták. Így a bajokat csak elhalasztották; s ezért sokkal okosabb, ha az előírt
tervet idejében elvégzik.
Mivel a vágyak „megölése” lehetséges, ezért írják elő az okkult tanítások inkább a
vágyak átalakítását. Amit megölnek, az ismét feltámad, de ami átalakul, az örökre
megváltozott. A fejlődésének még nagyon tökéletlen állapotában levő ember, aki kiöli vágyait,
ugyanakkor megöli a magasabb fejlődés iránti minden lehetőségét is, mivel nincs mit
átváltoztatnia. A vágy meghalt a jelen életre, ez annyit jelent, hogy az érzelmeknek és az
elmének minden magasabb élete is halott egy időre.
Ha az ember, aki a fenti módon kiölte vágyait, csak átlagos fejlődési fokon áll,
különleges erkölcsi vagy értelmi képességek nélkül - amint mondják - távol a világtól olyan
állapotban fog maradni, amelyben egészen boldog lehet, de nincs sem magának, sem senki
másnak különösebb hasznára. Másfelől, ha az ember már megtett jelentős utat az ösvényen,
már elérhette a meditációnak olyan fokát, ahol mentális erői igen értékesek. Már öntudatlanul
is befolyásolni képes a világot és így segíteni a Mestereket munkájukban.
Az ilyen ember, aki telve van a szolgálat szellemével, olyan világba fog jutni, ahol
ebben az irányban munkálkodhat. Ez a világ a kauzális fokozaton lesz. Itt fog élni
korszakokon át, kiárasztva összpontosított gondolatainak hullámait, mások segítségére. Ezzel
ő is közreműködik a szellemi erőtartály megtöltésében.
23. FEJEZET
A PERMANENS ATOMOK ÉS A REINKARNÁCIÓ
SZERKEZETE
49
Meg kell még jegyeznünk itt, hogy e permanens atomok sokkal fejlettebbek, mint a
többiek. Ezek a lehető legfejlettebb atomok, és mint láttuk, fel vannak ruházva mindazokkal a
tulajdonságokkal, melyeket előző testetöltésekből hoztak magukkal.
Midőn az élet a felső mentális alsíkon a végéhez ér, és a további tapasztalatok iránti
vágy újra jelentkezik, az ego figyelme megint egyszer kifelé fordul, átlépi a devachán
küszöbét, magával hozván a devacháni munkájának kisebb nagyobb eredményét. Ezzel a
kifelé figyelemmel az ego élet-rezdülést küld a mentális egységbe, ami, ennek következtében
erősen elkezd rezegni.
Az inkarnációba való leszállásban tehát, amint látjuk, az ego nem kap kész mentális és
asztrális testet, hanem ehelyett olyan anyagot kap, amelyből ezeket a testeket az elkövetkező
élet folyamán felépítik. Azonkívül a kapott anyag képes arra, hogy ellássa pontosan
ugyanolyan fajtájú mentális és asztrális testtel, mint amilyennel a legutolsó asztrális, illetőleg
mentális életének végén rendelkezett. Az új étertest felépítéséről, melybe mint egy formába
épül be
az új fizikai test, „Az éteri testmás” c. könyvünkben bőven írtunk, ezért azt itt nem ismételjük.
Úgy látszik, hogy rendszerint a permanens atom jelenléte teszi lehetővé a pete
megtermékenyítését, melyből az új fizikai test kialakul. Mégis, midőn a gyermek még
születendőben van, rendszerint nincsen mögötte ego (következésképpen permanens atom
sem) és természetesen éteri elementál sem (L. Éteri testmás). Bár nagy csapat ego keresi a
testesülést, sokan közülük még oly alacsony fokon vannak, hogy majdnem minden hétköznapi
környezet egyformán megfelel majd nekik; mégis néha megtörténik, hogy adott időben nincs
ego, aki bizonyos különleges alkalomból előnyt húzni képes. Ilyen esetben, bár a test már
bizonyos mértékig kialakulhat az anya gondolata következtében, mivel nincs jelen ego, az
sohasem élő valójában.
50
A haladottabb, már az ösvényen lévő ember bizonyos mértékig képes választást
gyakorolni születésének országára és a családra, melyben születni fog. De az ilyen ember lesz
az első, aki végképp félretesz minden, a dologra vonatkozó személyes kívánságot és teljesen
az örök törvény kezébe adja magát, bízva abban, hogy bárhová viszi is az őt, az sokkal jobb
lesz számára, mint a saját választása.
A szülők nem választhatják ki azt az egot, aki abban a testben fog lakozni, amelyet ők
hoztak a világra, de ha olyan életet folytatnak, ami különlegesen jó alkalmat ad egy haladott
ego előmenetele számára, akkor nagyon valószínű, hogy ilyen ego fog jönni hozzájuk.
Láttuk, hogy amint az ego új testesülésre száll alá, fel kell vennie múltjának terhét,
melynek legnagyobb része mint hajlam van elraktározva a permanens atomokban. Ezeket a
csírákat vagy magokat a buddhisták skandáknak nevezik, mely szónak megfelelőjét még nem
találták meg a nyugati nyelvekben. Ezek anyagi tulajdonságokból, érzékelésekből, elvont
eszmékből, az elme hajlamaiból állanak, melyeknek tiszta esszenciája a kauzális testbe épült
be, és a maradék – amint mondottuk – a permanens atomokba és a mentális egységbe lett
elraktározva.
A karma törvénye az, ami az embert tévedhetetlenül abba a fajtába és nemzetbe vezeti,
ahová tartoznia kell, és ahol az általános jellegzetességek oly testet fognak teremteni, és oly
szociális környezetről fognak gondoskodni, ami megfelel az ego által előző életében felépített
általános jellem megnyilvánulásának és az általa elvetett termés érésének.
Tehát a karma jelöli meg a vonalat, ami az ego utját az új testetöltésben alakítja, mivel
ez a karma az okok összessége, amit maga az ego hozott életre. Midőn a karmikus erők
játékát szemléljük, van egy tényező, melynek kellő súlyt kell tulajdonítanunk, és ez az, hogy
az ego világos meglátásában készségesen elfogadja személyiségére vonatkozó ezeket a
feltételeket, sokkal másként, mint azt a személyiség tenné.
Ha az ego karmájáról beszélünk, meg kell mondanunk, hogy az ego felett lebegő
összegyülemlett karmát látni is lehet. Ez rendszerint nem kellemes látvány, mert a dolgok
természeténél fogva több rossz van benne, mint jó. Az ego néha megválaszthatja, hogy
bizonyos karmát le akar-e tölteni a jelen életében, bár gyakran az agy-öntudata mit sem tud
erről a választásról. Sokszor azok az igazán kellemetlen körülmények, amelyek felett az
ember zúgolódik, lehetnek pontosan azok, melyeket az ego önakaratából választott, hogy
fejlődését előre vigye.
Van egy része a karmának, ami egy bizonyos életre van ledolgozásra kiválasztva, ezt
„érett” karmának nevezik. Erre való tekintettel van megalkotva a mentális, asztrális és fizikai
test egy bizonyos élethosszra. Ez az egyik ok, miért oly szörnyű tévedés az öngyilkosság.
Ugyanis ez közvetlen visszautasítása a karma ledolgozásának, ami pedig erre a bizonyos
testelöltésre volt kiválasztva, és csak elhalasztja a bajokat, és új kellemetlen természetű
karmát idéz elő.
51
veendők. Az egyénnek az „érett” karmája két részre oszlik. Az egyiket, ami a fizikai testben
jut kifejezésre, a Devaraják teszik be a testet felépítő elementálba (L. Éteri Testmás 15.
fejezet). A másik, sokkal nagyobb tömeg, ami az élete során van hivatva kijelölni a jó vagy a
rossz sorsot, aminek jönnie kell, egy másik gondolatformában van, ami nem száll le. Ez az
embrió fölött lebegve a mentális síkon marad, és innen fejti ki hatásait.
Ez a gondolatforma addig ürül ki, míg teljesen üres nem lesz, s ekkor visszatér a sík
anyagába. Az ember természetesen módosíthatja tevékenységét az állandóan alkotott új karma
által. A mindennapi embernek rendszerint nincs elég akarata, hogy új erős okokat teremtsen, s
így az elementál mintegy az eredeti programnak megfelelően üríti ki tartalmát, a megfelelő
asztrológiai periódusokból és a környező körülményekből merítve előnyöket, amelyek
könnyebbé és hatásosabbá teszi munkáját. Így ennek az embernek a horoszkópja meglehetős
pontossággal működik. De ha az ember elég fejlett és erős akarattal rendelkezik, az elementál
működését valószínűleg sokban módosítja, és élete egyáltalában nem fogja a horoszkópjában
lefektetett irányvonalat lövetni.
A fizikai születés idejét és helyét az illető személy vérmérséklete, amit néha
„alaphangnak” is neveznek, határozza meg, ezt pedig a permanens atom határozza meg. A
fizikai testnek abban az időben kell a világra születnie, amikor a fizikai bolygó-befolyások a
legmegfelelőbbek ehhez a vérmérséklethez, s így ez alatt az asztrológiai „csillag” alatt
születik. Talán nem kell kiemelnünk, hogy nem a „csillag” határozza meg a vérmérsékletet,
hanem a temperamentum rögzíti le a születésnek a bizonyos „csillag” alatti időpontját. Így
keletkeznek összefüggések a „csillagok” és jellemek között, és a helyesen kidolgozott
horoszkópok hasznosak lehetnek nevelési célokra, mint vezérfonal a gyermek személyes
temperamentumánál.
Az éteri testmás c. könyvben leírtuk, hogyan épül bele az új fizikai test az éteri
testmás által előkészített formába, és hogy ezt az éteri testmást egy elementál építi, ami a négy
Dévarajának az egyesített gondolat formája. Ez az elementál visel gondot a testre elejétől
fogva, de egy kis idővel a születés előtt az egó is érintkezésbe jut jövendő lakhelyével, és ez
52
időtől előrehaladva, a két erő egymás mellett működik. Vannak esetek, mikor az elementál
aránylag hamar visszavonulhat, és a testet teljesen az ego ellenőrzése alá engedheti, de
legtöbbször test 7 éves koráig megtartja helyzetét.
Mégis a legtöbb esetben az ego tényleges munkája új eszköze felett, míg az elementál
visszavonul, csak jelentéktelen. Minden bizonnyal érintkezésben van a testtel, de áltálában
csak kevés figyelmet fordít rá, inkább vár addig, míg az eléri azt a fokot, midőn
válaszképesebb lesz erőfeszítéseire.
Az embrionális időszak alatt, míg a fizikai test az anya anyagából épül, az ego az anya
fölött tartózkodik, de keveset tehet a test alakítása tekintetében. Az embrió nincs tudatában
jövőjének, halványan tudatos csak az anyai élet folyásáról, félelmei, gondolatai és vágyai
gyakorolnak rá benyomást. Az egotól semmisem hathat rá, kivéve valami halvány befolyást,
ami a fizikai permanens atomon keresztül jön, de nem osztozik benne, mert nem tud
válaszolni neki, az egonak, messze ható gondolataira és érzelmeire, ami kauzális testében
általa kifejezésre jutott.
Az egok erősen különböznek fizikai eszközük iránti érdeklődésük tekintetében,
némelyek aggodalmasan lebegnek fölötte elejétől fogva, míg mások nem sokat törődnek vele.
A beavatott esetében a helyzet egészen más. Mivel itt már nincs rossz karma, amit le kell
dolgozni, nincs mesterséges elementál sem működésben, hanem maga az ego visel egyedül
gondot a test fejlődésére kezdettől fogva, és korlátozva csak az örökletesség által van.
24. FEJEZET
AZ EGO ÉS A REINKARNÁCIÓ
53
Most részletesebben fogjuk tárgyalni azt a magatartást, amit az ego tanúsít a
személyiségben való inkarnációjával szemben.
Az ego, mivel felső síkhoz tartozik, sokkal nagyszerűbb dolog, mint bármely
megnyilvánulása is lehet. Vonatkozása a személyiségeihez olyan, mint egyik dimenzió
viszonya a másikhoz, a négyszögnek a vonalhoz, vagy a kockának a négyszöghöz.
Négyszögből nem lehet kocka, mert az előbbinek két, az utóbbinak három dimenziója van.
Így valamely alsó síkon történő bármilyen számú kifejezés sem merítheti ki az egó teljességét.
A legtöbb, amit remélhet az, hogy a személyiség nem az egó szándéka, - hogy a személyiség
oly sokat fog tartalmazni belőle, ami abban az alsó világban kifejezhető.
Bár az egonak a törvény értelmében csak egy fizikai teste lehet, akármennyi
gondolatformát meglelkesíthet, amit szerető barátok esetleg készítenek róla. Amint az ember
fizikai öntudatában egyidejűleg többféle fizikai kapcsolatnak is tudatában lehet, azonkívül
érzelmeknek és gondolatoknak is, anélkül, hogy összezavarná őket, éppúgy lehet az ego is
tudatos és aktív saját személyiségén és akárhány gondolatformán, melyeket barátai esetleg
készítenek róla.
A bölcs ember tudatában van annak, hogy az igazi ember az ego, nem a személyiség
vagy a fizikai test, és azt is látja, hogy az ego élete az, ami valóban jelentőségteljes, és hogy
mindent, ami a testtel kapcsolatos, haladéktalanul alá kell rendelni a felső érdekeknek.
Felismeri, hogy ezt a földi életet azért adták neki, hogy előrehaladjon, és ez a haladás az
egyedüli fontos dolog. Az életének igazi célja erőinek kibontakoztatása és jellemének
kifejlesztése. Felismeri, hogy ez a fejlődés a saját kezében van; és minél hamarább válik ez
befejezetté, annál boldogabb és hasznosabb lesz ő is.
54
Továbbá a tapasztalat hamar megtanítja, hogy semmi sem jó igazán neki, mint
egonak, ami nem jó mindenkinek; idővel megtanulja azt is, hogy tökéletesen megfeledkezzék
önmagáról, és csak azt kérje, ami az emberiségnek, mint egésznek a javára lesz. Ekként az
anyagba való leszállás egész folyamatának a tárgya az ego fejlődése. Az ego magára veszi az
anyag fátylait, pontosan azért, mert ezek által képes felfogni oly rezgéseket, melyekre
válaszolhat, úgyhogy látens tulajdonságai kifejlődhetnek.
Az egonak a leereszkedése azért van, hogy határozottabbá váljék, hogy összes, addig
halovány szép érzései határozott, cselekvő elhatározásokká kristályosodjanak. Az összes
inkarnációi azt a folyamatot alakítják ki, melynek segítségével pontosságot és határozottságot
szerezhet. Előrehaladásának útja ezért különleges. Sorban lejön mindegyik fajba és alfajba,
azért, hogy megszerezze azokat a képességeket, melyeknek tökéletesítésén ez az alfaj
munkálkodik.
Amint a búvár lemerül az óceán mélyére, hogy gyöngyöt keressen, úgy merül le az
ego az élet óceánjának mélységeibe a tapasztalat gyöngyeinek megszerzése végett. De nem
marad itt soká, mert ez nem az ő saját eleme. Innét felmerül saját légkörébe, lerázza a
súlyosabb anyagot, amit hátra hagy. Ezért jól mondják, hogy a lélek elmenekült a földről,
visszatért saját hazájába, az istenek országába és a földön ő számkivetett és fogoly.
55
fel kellett magát ruháznia, míg végül ezeket a tulajdonságokat mind egyesíti, és tökéletes
lénnyé válik.
A másik Proserpina mítosza, akit nárcisz szedés közben Pluto elrabolt az alvilágba és
bár anyjának, Demeternek erőfeszítései következtében megmenekült a teljes rabságból, mégis
fél évet az alvilágban kellett töltenie és csak félévet odafent, azaz részben testetöltésben és
részben azon kívül.
Az ego nézőpontjából a lét ezen a fizikai síkon lévő kis töredékének a korai szakasza
alatt, amit mi életnek nevezünk, az egonak a kifelé irányuló ereje még erős; a középső
szakaszán az erő kezd kimerülni, és a nagy befelé sodrás megkezdődik. Mindazonáltal nincs
hirtelen vagy heves változás, mivel ez nem sarok, hanem ugyanannak a körnek az íve -
pontosan mint egy bolygó aféliumának (naptávol) pályája során. A fejlődés e kis ciklusának
56
az a valódi fordulópontja, bár semmi módon sincs jelezve. Az ősi hindu életrendszerben ezt a
pontot a második, a családapa ciklus vége jelezte.
Ettől a ponttól az ember egész erejével befelé forduljon, figyelmét mindjobban vonja
vissza a földi dolgoktól, és felső síkokra összpontosítsa. A fejlődésnek ezen az ágán az az
időpont, mikor az ember leveti fizikai testét, nem különösen fontos pillanat, sokkal fontosabb
a következő változás, a halál az asztrális síkon és megszületése a mennyei világban, vagy
másképpen kifejezve az öntudatnak az asztrális anyagból a mentális anyagba való átvitele az
említett állandó visszavonulás folyamán. (Egyebekben hivatkozunk még a 13. fejezetben
elmondottakra.)
25. FEJEZET
AZ EGO ÉS A „BEFEKTETÉSE”
Tovább fejtegetve ezt a hasonlatot, emlékezzünk arra, hogy a kauzális test a mentális
sík első, második és harmadik alsíkjának anyagát tartalmazza. A legnagyobb rész az első
alsíkhoz tartozik; kevesebb a másodikhoz és még kevesebb a harmadikhoz. A fejletlen
embereknél a harmadik anyagának talán a századrésze aktív csak. Csak közvetlenül az Arhat
fokozat alatt aktív kb. az egonak a fele.
Az egonak, amíg félig alvó állapotban van, csak igen halvány és tökéletlen ellenőrzése
van a fölött, amit leküldött. De, amint a fizikai test megnövekedett és az asztrális és mentális
testek is kifejlődtek, a hozzájuk vegyített kauzális anyag is felébred ama heves rezgések
következtében, ami azt rajtuk keresztül eléri. Mindez életet, erélyt és az egyéniség érzetét adja
ezeknek az eszközöknek, és ezek viszonzásképpen erősen visszahatnak rá, és az élet heves
felismerését ébresztik benne.
57
Amennyiben az ego által kiküldött kauzális test anyaga az alsó mentális sík anyagával
azonosul, akkor olyan emberekkel van dolgunk, akik teljesen materialisták. Rendkívül
értelmesek lehetnek, de nem spirituálisak, lehet hogy nagyon is türelmetlenek a spiritualitással
szemben, és teljesen képtelenek megérteni, illetve felfogni azt. Lehet, azt hiszik magukról,
hogy csak gyakorlatiasak, érzelmesség nélküliek, míg a valóságban oly keményszívűek, mint
a malomkő. Ezért életük az ego szempontjából balsiker, és az ego nem tesz spirituális
haladást.
58
törekvésben élik le, és hosszú időre el is érik ezt a célt, de mondják, hogy a végképp
egyedüllét a térben a legszörnyűbb sors, ami az embert érheti.
59
Az ilyen személyiségnek a sorsa mégis nagyon különbözik az előzőtől. Az aránylag
vékony asztrális burkolat nem elégséges ahhoz, hogy hosszú ideig az asztrális síkon tartsa őt,
és mégis a mennyei világgal, amelynek lakhelyéül kellene szolgálnia, minden kapcsolatát
elvesztette. Egyetlen törekvése az volt, hogy ellenkezzen a természetes fejlődéssel, elkülönítse
magát az egésztől, és harcoljon ellene. Ez, ami a személyiséget illeti, sikerült is. A
naprendszer fényétől és életétől el van vágva, ami megmaradt, az a teljes elkülönülés érzése,
az hogy egyedül van a világegyetemben. Az ilyen ritka esetben az elveszett személyiség
gyakorlatilag annak az egonak a sorsában, aki azon van, hogy különválassza magát. De az ego
esetében ez a tapasztalat csak időleges, bár nagyon hosszú ideig tarthat, de a végén mégiscsak
új testesülés és új alkalom következik be.
26. FEJEZET
AZ EGO ÉS A SZEMÉLYISÉG
60
értelemben is használják, nevezetesen, hogy az az egész egot is jelenti, mert ez a vezeték vagy
híd a monád és az alsó Én között.
Nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy csak egy tudat van, de mi gyakran úgy érezzük,
hogy kettő van, és azon töprengünk vajon az ego végképpen elkülönült-e a fizikai testtől.
Nekünk azonban tudatában kell lennünk annak, hogy csak egy tudat van, és a látszólagos
különbözőséget csak a különböző eszközök korlátozottságai okozzák.
Ne képzeljük ezért, hogy az emberben két lény van. Az alsó Én sohasem elkülönült
lény, de amint láttuk, az ego egy kis részt kibocsát önmagából a személyiségbe abból a célból,
hogy az alsó síkok rezgését tapasztalja. Az alapvető azonosságot a felső és alsó manas között
állandóan észben kell tartani. Kényelmi okokból különbséget teszünk közöttük, de a
különbség nem a természetükből, hanem csak a tevékenység működésében van. Az alvó
manas olymódon egy a felső manasszal, mint a napsugár is egy a nappal.
Valóban az egónak soha nem változó vágya a haladás, a felső Én kifejlődése iránt, és
arra, hogy az alsó közvetítő eszközöket összhangba hozza, mint az ő szerszámait. Az általunk
rossznak nevezett gondolatok lehetetlenek az egonak, de világos, hogy az ego bizonyos
dolgokban tudatlan, s az inkarnációnak éppen az a célja, hogy ez a tudatlanság megszűnjék.
De amint láttuk, az egonak az a kicsiny töredéke, amit letett az alsó anyagba, annyira
élesen és élénken lesz tudatos ebben az anyagban, hogy úgy gondolkodik és cselekszik,
mintha elkülönült lény lenne. Elfelejti, hogy az egonak kevéssé fejlett, de sokkal szélesebb
körű tudatához tartozik, és az élet ügyeit saját számlájára végzi, megpróbálja, hogy azt
cselekedje inkább, amit ő akar, és nem amit az ego szeretne.
61
Megjegyezhetjük itt, hogy fejlődésünk egész folyama alatt mindig fennáll a veszély,
hogy az ember azonosítja magát azzal az eszközzel, amiben teljesen tudatos. Ezért néha úgy
látszik, mintha a töredék az egész ellen működnék; de az az ember, aki tud, nem engedi
megtéveszteni magát, és a töredéknek éber és óvatos tudatán keresztül visszanyúl a mögötte
lévő igazi öntudathoz, ami eddig még oly kevéssé fejlett. Ezt nevezi Sinnett „hűséggel
viselteti a felső Én iránt”.
Mondottuk már, hogy a dolgok természeténél fogva a kauzális testben, illetve egoban
nem lehet semmi rossz, azonban bárhol is van a kauzális testben valami hiány vagy rés,
megvan a lehetőség arra, hogy az alsó eszközök valamiféle helytelen cselekedetet hajtsanak
végre. Így pl. az asztrális elementál birtokába veheti az embert, és valami bűncselekmény
végrehajtására ragadtatja. Ilyen esetben az ego nem eléggé felébredt, hogy közbelépjen, és
meggátolja a tényt; vagy talán nem fogja fel, hogy az asztrális test szenvedélye, illetve
mohósága képes arra, hogy az alsó Ént bűncselekmény elkövetésére kényszerítse. A rossz
ennélfogva nem a felső Éntől ered, hanem a felső Énben való hiány következtében; mert ha
az ego fejlettebb lenne, a gonosz gondolatot már a keletkezésénél megállítaná, és a
bűncselekmény nem jönne létre.
62
A tanítványnak természetesen ezt az állapotot már a fizikai testében meg kell
közelítenie olymódon, hogy megtisztítja a személyiségét, és összhangba kerül az egoval.
Bár az ego kétségtelenül csak nagyon részlegesen van fizikai teste által kifejezve,
helytelen lenne, ha úgy beszélnénk róla, mint ettől a testtől különválasztottról. Ha az egot,
mint szilárd testet képzeljük el, és a fizikai világot, mint felületet, akkor, ha a szilárd a
felszínen van, nyilván a sík alak, ami a szilárdnak a felszínnel való összefüggését képviseli, a
szilárdnak csak nagyon részleges kifejezése lesz. Továbbá, ha a szilárdnak a különböző
oldalai fokozatosan lennének a felületre helyezve, olyan benyomásokat szereznénk, amelyek
lényegesen különböznek egymástól. Mindez azonban csak részleges és tökéletlen lenne, mert
mindegyik esetben a szilárd végképpen különböző irányokba terjeszkedne szét, amit
semmiképpen sem lehetne kifejezni a lapos felületen.
Ha az ego még fejletlen, nem tud többre válaszolni, mint a felső mentális sík igen
kevés és rendkívül finom rezgéseire úgy, hogy ezek áthaladnak rajta anélkül, hogy érintenék
őt. Először erőteljes és aránylag durva rezgésekre van szüksége, hogy hasson rá; mivel
azonban ezek nem léteznek saját síkján, le kell ereszkednie az alsó fokokra, abból a célból,
hogy rájuk találjon.
Ezért, mivel teljes öntudatot először csak a legalsóbb és legsűrűbb eszközben nyerhet,
figyelme hosszú ideig e fizikai síkon összpontosul úgy, hogy bár ez a sík annyival
alacsonyabb, mint a sajátja, és annyival kevesebb működési teret biztosít, mégis ezekben a
korai fokozatokban sokkal elevenebbnek érzi magát, ha itt dolgozik. Amint tudata növekszik,
és működési területe kiterjed, fokozatosan mindinkább az egy fokkal magasabb anyagban, az
asztrálisban kezd el dolgozni. Még sokkal későbben, ha az asztrális anyagban már
megfelelően tud működni, képes kezd lenni arra, hogy mentális testének anyagán keresztül
fejezze ki magát. Még később oly teljesen és világosan működik a kauzális test anyagában a
felső mentális síkon, mint most a fizikain.
63
teljesen el van dugulva. A fejlettebb embereknél azonban az ego és személyiség között
bizonyos mértékben állandó áramlás van.
Az ember gyakran panaszkodik, hogy egoja nem törődik vele. Ilyenkor kérdezzük
meg tőle, vajon ő mennyire törődik egojával. Hány nap volt például, amikor egyáltalán
gondolt is egojára. Ha az ego figyelmét magunkra akarjuk irányítani, tegyük a személyiséget
hasznossá számára. Amint az ember gondolatainak nagyobb részét magasabb dolgok felé
irányítja - más szavakkal, amikor egyáltalában elkezd élni - az ego valószínűleg több
figyelmet fog rá fordítani. Az ego jól tudja, hogy a fejlődéshez szükséges bizonyos dolgokat
csak személyiségén keresztül szerezhet meg, és pedig annak mentális, asztrális és fizikai
testeiben. Tehát tudja, hogy bizonyos időt szentelni kell neki, kézbe kell vennie, és
ellenőriznie kell.
64
magasságából áttekintve, elhatározza, hogy komoly erőfeszítését egy másik inkarnációra
halasztja el abban a reményben, hogy az eszközök következő sorozata irányíthatóbb lesz
befolyásának, mint ez a mostani, amit rémülettel szemlél.
Ha az ego kísérleti erőfeszítést tesz, azaz amint mondhatnánk, leküld egy kutató
szondát, azt kitörő örömmel kell fogadni, és parancsainak azonnal engedelmeskedni kell. Így
mindjobban birtokába veheti az elmét és örökségébe lép az alsóbb síkokat illetőleg. A
személyiségnek azonban gondot kell fordítania arra, hogy a munkának és nem személyes
érdekének szentelje magát. Az egész idő alatt eszében kell tartania, hogy az ego az, aki benne
működik.
Világos, hogy a személyiségnek igyekeznie kell megbizonyosodnia arról, mit kíván az
ego, és gondoskodni arról az alkalmakról, amit kíván. A benső dolgok tanulmányozása és a
spirituális élet felébresztik az egót és felkeltik figyelmét.
65
A tanítvány jól teszi, ha követi a „Világosság az ösvényen” tanításait: figyeld az egot,
hadd küzdjön rajtad keresztül; de ugyanakkor mindig emlékezz arra, hogy te vagy az ego.
Tehát azonosítsd magad vele, és hagyd, hogy az alsó helyet adjon a felsőnek. Még ha sokszor
el is bukik, nincs ok arra, hogy elkedvetlenedjék, mert minden sikertelenség egyúttal siker is
bizonyos mértékben, mivel a sikertelenségek révén tanulunk, és így bölcsebbek vagyunk a
legközelebbi probléma megoldásakor.
Továbbá emlékeznünk kell arra, hogy az ego azért kapcsolódik össze a személyiséggel, mert a
szomjúság (trisna) gyötörte őt tapasztalatok iránt. Amint fejlődik, a szomjúság lassanként csökken, és
néha midőn haladottabb és érzékenyebb lesz a saját síkjának örömei és tevékenységei iránt, a másik
végletbe esik, elhanyagolja személyiségét, amint a karma szorításában vergődik, és oly állapotba
süllyed, mely tele van szomorúsággal, unalommal az ego részére, mivel érzi, hogy már túlnőtt rajtuk.
Mint már rámutattunk, szükséges mindig eszünkben tartani azt, hogy az öntudat egy; ezért
teljesen elhibázott az egot vagy a felső Ént mint valami „odafent” levőt felfogni, mint valami
számunkra lényegesen idegent, amit következésképpen nehéz elérni. Gyakran beszélünk a „roppant
erőfeszítés”-ről, ami a felső Én eléréséhez szükséges; máskor az inspirációról stb. ami a felső Éntől
leárad hozzánk. Mindezekben az esetekben az az alapvető tévedésünk, hogy azzal azonosítjuk
magunkat, amik nem vagyunk, ahelyett, amik mi alapvetően vagyunk. A spirituális haladásnak első
feltétele az a minden kétségen felüli bizonyosság, hogy mi vagyunk az ego, illetve a felső Én. A
második feltétel pedig az, hogy saját erőnkben, mint egoban teljességgel megbízzunk, és ezeket bátran
használjuk is.
Hasonló változást kell létrehozni az asztrális test tekintetében. Ahelyett, hogy megengedjük az
asztrális világ által való befolyásolását és tevékenységének meghatározását, az ego maga határozza
meg tevékenységét, az ego maga válassza ki és határozza meg, milyen érzelmeket akar vendégül látni,
és milyen érzéseknek engedi meg az asztrális testből való kisugárzását. Így az ego öntudata
felszabadul az asztrális testtől, és ez a test az ego kívánságainak szolgájává válik.
Talán a leglényegesebb a mentális test ellenőrzése, mert a gondolat a legfőbb teremtő energia
megnyilvánulása. Sohasem kellene megengednünk a gondolatképeknek kívülről való ösztönzését;
ehelyett a gondolatképeket maga az ego teremtse meg szándékos és öntudatos tevékenységével.
Nagy veszély rejlik a fegyelmezetlen képzeletben. Ha nem lenne képzelet, a vágy külső
tárgyainak nem lenne hatalma felettünk. Az egonak ennélfogva meg kell szereznie a teljes ellenőrzést
a képzelet felett, és csak olyan irányban engedni meg neki, hogy gyakorolja a működést, amelyet ő
elhatároz. A nem ellenőrzött képzelet erőteljes tényező az akarat aláásásában és gyengítésében.
Nagyon is gyakran, midőn valami elhatározása jutottunk, megengedjük a képzeletnek, hogy az
elhatározás nem kellemes oldalaival foglalkozzék, míg végül az olyan kellemetlennek fog
feltűnni, hogy a kivitelt végleg elejtjük.
66
Ennek a szerencsétlen szokásnak a gyógyszere kézenfekvő: az akaratot és a figyelmet
semmiképpen sem szabad a nehézségekre, illetve kellemetlenségekre összpontosítani,
amelyekről elképzeljük, hogy szembe kell szállnunk velük, hanem a megfelelő feladatra. Fel
kell adnunk azt az igen elterjedt nézetet, hogy az akarat tesz bizonyos dolgokat, hogy mi az
akarat erőfeszítésével viszünk végbe valamit. Megtenni és kivitelezni nem az akarat
tevékenysége, hanem az egonak egészen különböző aspektusa, a teremtő tevékenység. Az
akarat a király, aki így szól: „ezt meg kell tenni”, de nem ő maga indul, hogy megtegye a
dolgokat. Lélektanilag szólva az akarat az az erő, ami az öntudatot egy bizonyos dologra tartja
összpontosítva, és minden egyebet kizár.
Amint az ember realizálja, hogy az egonak van egy belső és szellemi világa, ami
óriási módon fontosabb minden tekintetben, mint az, ami külsőséges, könnyen magáévá teheti
egy színész magatartását, aki szerepét a világban csak a belső igazi élet érdekében játssza. A
színész különböző szerepeket játszik, különböző időkben, éppen úgy, mint mi is visszajövünk
más-más testesülésekben, és más-más testet hordunk. De a színésznek az egész idő alatt
megvan maga valódi élete, úgyis mint embernek, úgyis mint színésznek; és mivel megvan ez
a saját élete, jól akarja szerepét játszani, ideiglenes életében a színpadon. Hasonlóképpen
akarjuk mi is jól elvégezni ideiglenes fizikai életünket a mögötte levő nagy valóság
érdekében, aminek az csak igen kis töredéke.
Minden dolog, ami az embereket kívülről éri, karmájuk eredménye. Az okokat hosszú
idő előtt más életekben helyeztük el, és most már nem lehet megmásítani. Ezért haszontalan
dolog bánkódni a megtörtént dolgok miatt, viseljük el ezeket filozofikusan. Használjuk fel a
karmát a bátorság, állhatatosság és más jó tulajdonságok fejlesztésére, s ezután vessük ki
elménkből.
Így válik a tapogatódzó, igyekvő, küszködő isteni Én, amint fejlődése előrehalad, az
igazi belső, halhatatlan uralkodóvá. Az az ember, aki felfogja, hogy ő maga ez a halhatatlan
uralkodó, mindig erősebbé és méltóságteljesebbé válik, és alsó természetén is jobban
uralkodik. Ennek az igazságnak a megismerése tesz bennünket valóban szabaddá.
Annak az embernek, aki elérte azt, hogy tudatát a kauzális fokra emelte, és
ennélfogva egyesíti az alsó és felső Én öntudatát, a személyiségét az egyéniségével, illetve
egojával, természetesen az ego öntudata áll rendelkezésére égész fizikai élete alatt. Ezt nem
érinti a fizikai test halála sem, sőt a második és harmadik halál sem, amikor az asztrális és
mentális testeket hagyja maga mögött.
Az ilyen ember számára az inkarnációk sorozata csak egy hosszú élet lesz, amit mi
egy testetöltésnek nevezünk, számára csak egy nap ebben az életben. Öntudata egész emberi
fejlődése alatt teljesen aktív. Mellesleg megjegyezhetjük, hogy karmát éppúgy létrehoz az
egyik periódusban, mint a másikban, s míg állapota egy adott pillanatban azoknak az okoknak
az eredménye, melyeket mozgásba hozott a múltban, állapotát minden pillanatban
67
módosíthatja a gondolat és az akarat gyakorlása által. Míg ez a megfontolás minden emberre
érvényes, világos, hogy aki birtokában van az ego-öntudatnak, abban a helyzetben van, hogy
tudatosan módosíthatja karmáját, és sokkal kiszámítottabb hatással, mint az, aki még nem érte
el a folyamatos ego-öntudatot.
27. FEJEZET
AZ EGO A SZEMÉLYISÉGBEN
Többféle mód van, mely által meg lehet figyelni az ego aktivitását, amint a
személyiség öntudatán át működik. Legelőször is, amint arra már többször rámutattunk,
semmi rossz és önző dolog nem érintheti az egot a felső síkok szerkezete folytán, ezért
elmondhatjuk, hogy ezekhez neki semmi köze sincsen. Az egot kizárólag a tiszta, önzetlen
érzelmek és gondolatok illetik.
Sok ember van tudatában oly időknek, mikor telve volt ragyogó inspirációkkal és
lelkesedéssel, izzó odaadással és örömmel. Ezek a pillanatok természetesen pontosan azok,
midőn az egonak sikerül hatással lenni az alsó öntudatra; de amit ilyenkor a személyiség érez,
az a valóságban mindig megvan, csak a személyiség nincs mindig tudatában annak.
Azonkívül nyilvánvaló, hogy mialatt az elme válaszol a fizikai, asztrális és az alsó mentális
síkok felhívásaira, nem valószínű, hogy meghallja azt az üzenetet, amit az ego megpróbál
átadni a személyiségnek saját felső síkjáról.
Az élet kétféle módon tanít bennünket, az oktatás vagy gyámkodás útján, amit a
világtól kapunk és az intuíció útján, ami a felső Én műve. Amint az emberek fejlődnek,
intuíciójuk is növekszik, és nem függnek annyira, mint azelőtt a világ adta utasításoktól. Az az
68
ember, aki belső erőit használja, sokkal többet tanulhat kevés tapasztalatból, mint a másik
ember egy nagy csomóból.
Előfordul továbbá, hogy az emberen egy u.n. „fixa idea” (rögeszme) uralkodik, ami
bizonyos esetekben elmebajt okoz, más esetben pedig a szentnek vagy mártírnak
rendíthetetlen áhítatát vagy elhatározásait eredményezi. E kétféle esetcsoportnak eltérő
lélektani okai vannak, amit most tanulmányozni fogunk.
69
A mániás fixa idea olyan eszme, amit az ego a szimpatikus idegrendszernek adott át,
úgy hogy az a „tudatalatti” részévé vált. Lehet ez egy elmúlt hangulat vagy képzet, amin az
ego már túlnőtt, vagy egy elfelejtett tény, ami hirtelen újra felmerült, különválva a rendes
környezettől, vagy két nem összeillő eszme összekötése, stb. Számtalan ilyen eszme van,
mellyel az egonak dolga volt a múltban, és amit az öntudat mechanizmusa még nem vetett ki,
úgyhogy ott időztek, bár az ego maga már túlnőtt rajtuk, kinőtte azokat. Mindaddig, míg az
öntudat szerkezetének bármely része válaszolhat ezekre, ezek az eszmék az öntudat
„küszöbe”, vagy láthatára fölé emelkedhetnek.
70
Ezért pl. ha egy szervezetnek hajlama van szexuális izgalomra, a lángész erejének
leáradása rendkívül megnöveli a szexuális erőt, és pedig azt a részét, ami vitalitássá változott
át. A lecke, amit itt meg kell tanulni, világosan azt, hogy mielőtt még lehívjuk a magasabb
erőket, a legfontosabb megtisztítani az alsó természetet; Buddha tanítása szerint az első
szabály: „Ne tégy rosszat”. A Csend Hangja c. könyv szavai szerint:
Vigyázz! sárosan ne lépj a hágcsónak legalsó fokára sem. Jaj annak, ki lépcsőjét
szennyes lábbal fertőzi meg! Megszárad a mocskos, tapadó sár, szívóssá lesz, a felfelé
törekvőt leszegezi, és mint ravasz lépvessző a madarat, úgy fogja meg haladásában. Vétkei
alakot öltenek és lehúzzák. Sakálkacajt hallatnak vétkei, mely zokogássá lesz naplementével.
Ellenséges sereggé vállnak gondolatai és rabszolgájuk gyanánt hurcolják őt magukkal.
Mielőtt e komoly útra lépnél Lánu, öld ki vágyaidat, tedd tehetetlenné gonoszságaidat.
Csitítsd el gondolataidat, egész figyelmedet Mesteredre fordítsd, kit még nem látsz, de
kinek jelenlétét érzed.
A fizikai test alvása alatt, bár az ego elhagyja a testet, mindig szoros összeköttetésben
marad vele. Vannak esetek, midőn az ego képes arra, hogy sokkal közvetlenebbül tudjon
működni fizikai testével akkor, midőn annak asztrális és mentális eszközei távol vannak, ily
esetek, midőn az ember álmában költeményt ír vagy képet fest, amire egyébként éber
állapotában nem lenne képes.
71
Nyilvánvaló, hogy ha az ego bizonyos benyomásokat akar lehozni az agyba, annak
tökéletesen nyugodtnak kell lennie. Tanácsos az agyból mindenféle előítéletet kiölni,
máskülönben hamis benyomást kaphatunk az ego által leküldöttekről.
28. FEJEZET
EMLÉKEZÉS ELMÚLT ÉLETEKRE
Nyilvánvaló, hogy a fizikai testnek nem lehet sem emlékezete, sem feljegyzése az
elmúlt életéről, amelyben nem vett részt. Ugyanaz vonatkozik az asztrális és mentális testekre,
mivel ezek az eszközök mind újak minden egyes testesülésben. Így tehát, mivel egyedül a
kauzális test az, ami egyik testesüléstől a másikig fennmarad, a legalsóbb fokozat, melyen
igazán megbízható tudósítást szerezhetünk az elmúlt életekről, az a kauzális test.
Ezekben az elmúlt életekben az ego - illetve annak csak kis része - a kauzális testben
jelen volt, s így ő tényleges tanú. A többi alsó eszköz, mivel nem volt tanúja az
eseményeknek, csak arról adhat hírt, amit az egotól kaphatnak. Következésképpen, ha
meggondoljuk, mily tökéletlen a közlekedés az ego és a személyiség között a mindennapi
embernél, mindjárt felfoghatjuk, milyen végképpen megbízhatatlan lehet nyilván az ilyen
másod, harmad vagy negyedkézből kapott tudósítás.
Bár valaki néha szerezhet az asztrális vagy mentális testéből elhatárolt képeket az
elmúlt életeknek bizonyos eseményeiről, folyamatos és összefüggő beszámolót nem
kaphatunk róla; s még ezek a képek is csak visszatükröződések a kauzális testtől, és
valószínűleg nagyon homályosak és torzítottak, melyek alkalmilag utat találnak az alsó
öntudaton keresztül.
Így tehát világos, hogyha pontosan akarunk olvasni elmúlt életeinkben vagy
másokéban, elsősorban a kauzális test képességeit kell kifejlesztenünk. Négyféle módszer van
ahhoz, hogy elmúlt életekben olvasni lehessen.
72
lényeges, mert a benyomásokat tisztán kell áthozni, és a fizikai agynak nyugodtnak kell
lennie.
1. személyes elfogultság,
2. korlátozott nézőpontok.
Azonban adott időpontnak vagy országnak van általános aurája is, ami rendszerint
meggátolja az ilyenfajta tévedéseket. A nem gyakorlott pszichikus nem érzékeli ezt az aurát,
és így sok tévedésbe eshet. Hosszas megfigyelés megmutatta, hogy minden gyakorlatlan
pszichikus néha megbízható, néha megbízhatatlan, ennélfogva azok, akik ilyenektől kérnek
tanácsot, kockáztatják, hogy félrevezetik őket.
Bizonyos esetekben a hétköznapi emberek egóit azonnal fel lehet ismerni, még
évezredek után is. Ez nem válik az illetők előnyére, mert azt jelenti, hogy nagyon kevés
előrehaladást tettek. Hogy valakit, akit jelenleg ismerünk, mondjuk húszezer év előtti időben
felismerjünk, olyasvalami, mintha olyan valakivel találkozunk felnőtt korában, akit mint
kisgyermeket ismertünk csak. Néha a felismerés lehetséges, de sokszor a változás túl nagy.
73
Azokat, akik időközben elérték a mesteri fokot, gyakran azonnal fel lehet ismerni, de
teljesen különböző okból. Mert, ha az alsó eszközök már teljes összhangban vannak az
egoval, azok az Augoide alakjára formálják magukat, és így életről életre keveset változnak.
Hasonlóképpen, ha az ego maga már tökéletes visszatükröződése a monádnak, ő is csak
keveset változik, fokozatosan növekszik. Ezért ő is könnyen felismerhető. Egyebekben
hivatkozunk még a Mentális Test c. könyvben az Akasha krónikával kapcsolatban
elmondottakra.
Mondottuk már, hogy amint a belső képességek kifejlődnek, az élet folytonossá válik.
Nemcsak hogy el lehet érni az ego öntudatát, hanem visszafelé is lehet haladni egészen az
állati csoportlélekig, és állati szemmel szemlélni az akkor létezett világot. A körülmények
azonban, mint mondják, annyira különbözőek, hogy leírásuk lehetetlen.
Kivétel nélküli szabály az, hogy aki az egyik életében elfogadta az okkult igazságot,
azzal a következő életében mindig érintkezésbe kerül, és így feléleszti alsó emlékezetét. Azt is
mondhatnánk talán, hogy az igazság felújításának ez az alkalma az elfogadásának és annak,
hogy előző életünkben megpróbáltunk aszerint élni, a közvetlen karmája.
29. FEJEZET
AZ EGO A SAJÁT SÍKJÁN
74
természetű. A felső mentális világ erői keresztülhatolnak rajta anélkül, hogy gyakorlatilag
hatnának reá, mivel még nem tud csak nagyon kevés ilyen finom rezgésre válaszolni.
A hétköznapi ember kauzális teste ezideig saját síkján még nincs tudatában semminek,
ami kívüle van. Az egok túlnyomó többsége félöntudatosan álmodozik. A többség még nem
eléggé határozott, még a birtokában lévő tudatosságban sem, hogy megértse a fejlődés célját,
illetve törvényeit, amelyben részt vesz.
Bár az egok többsége még álomszerű állapotban van, mégis képes fizikai élete alatt
bizonyos mértékig őrködve lebegni a személyisége fölött, és kevés eredményt is elér. Az átlag
egot kauzális testében a tojásban lévő csirkéhez lehet hasonlítani. A csirke sincs tudatában a
hőforrásnak, ami mégis ösztönzi növekedését. Ha az ego eléri azt a fokot, ahol áttöri héját és
képes lesz valaminő válaszra, az egész folyamat másféle alakot vesz fel és rendkívül
meggyorsul.
A fejlett embernél az ego teljesen éber. Az idők folyamán az ego rájön arra, hogy sok
dolog van, amit meg lehet tenni, és ha ez megtörténik, oly állapotba emelkedhet, amelyben
határozott élete van a saját síkján, bár sok esetben még csak álmodóan. Amint az ego
megfelelően fejletté válik, nemcsak más egókat is segíthet, hanem saját életét is éli
egyenrangú társai között, a hatalmas Arupa dévák és a többi angyalok között. Ilyen fejlett ego
a világ legnagyobb intellektusainak a társaságát is élvezi, úgy az emberi, mint az angyali
társadalomét. Az ego élete saját síkján minden képzeletet felül múl a személyiség
szempontjából.
A kauzális sík az igazi és viszonylagosan állandó otthona az egonak, mert itt ő szabad
a személyiség korlátozásaitól, egyszerűen csak a reinkarnálódó valóság. Itt nemcsak szabad a
személyiség illúzióitól és az alsó Én tükrözésétől, de nem teszi magáévá többé azokat a
korlátolt formákat, melyeket magára vesz a kauzálisnál alsóbb fokokon.
75
A reinkarnálódó ego kétségkívül fejlődik, ami a kauzális látással rendelkezők számára
nyilvánvaló. Egy ilyen teljesen felébredt egot úgy írtak le a tisztánlátók, mint a csillogó
márványból készült görög Apollóhoz hasonló ragyogó ifjút, ami mégis anyagtalan. A másik
ego hasonlított a British Múzeumban lévő Demeter szoborhoz, méltóságteljes, komoly, békés
alak, mintha elmélkedne a világ felett, akinek segítségére akar lenni.
Ilyen lények között a gondolatok nem vesznek fel alakot, és nem áramlanak ide-oda,
mint az alsó síkokon, hanem mint villámcsapások haladnak egyiktől a másikig. Itt már nincs
dolgunk külső formákkal, hanem a dolgokat önmagukban látjuk, a valóságot, ami a tökéletlen
kifejezés mögött van. Itt már ok és okozat egy, világosan láthatók egységükben, mint egy
érmének a két oldala. Itt elhagyjuk a konkrétet az absztraktért, nincs többé meg a formák
sokasága, hanem csak az eszme, ami mindezek a formák mögött van.
Itt látja a karmikus okokat, amelyek azzá tették őt, ami; látja az előtte levő karmát,
amit le kell dolgoznia, mielőtt a „hosszú, szomorú számla lezárul”, s így tévedhetetlen
bizonyossággal megérti pontos helyzetét a fejlődésben.
Az egonak az idő és tér mértéke olyan különböző attól, amit mi használunk az éber
életében, hogy nézőpontunkból úgy tűnik, mintha tér és idő nem is létezne számára.
Események, melyek a fizikai síkon egymásután következnek, a mentális síkon egyidejűleg
történtnek jelentkeznek és ugyan abban a pontban. Arra a hihetetlen sebességre, amivel az ego
öntudata operál, példákat találhatunk C.W. Leadbeater „Álmok” c. könyvében.
76
mivel az ember nem fejlesztett még ki oly akaraterőt, amiről beszélni érdemes volna, és
nagymértékben a körülményiek teremtménye. Karmája bizonyos környezetbe helyezi őt, és
ezek rá vonatkozó hatásai oly fontos tényezők élettörténetében, hogy jövendő sorsát majdnem
matematikai biztonsággal előre lehet látni. A jövő előre meglátását már sok módon
beigazolták. Nemcsak az u.n. jósálmokkal, de az u.n. másodlátás eseteivel és a tisztánlátók
megjövendöléseivel is. A hatások előre megmondásán, a meglévő okok alapján, alapul az
asztrológia is.
A fejlett embernél azonban a jövendölés már csődöt mond, mert ő már nem többé a
körülmények teremtménye, hanem nagyrészt azok mestere. Életének fő eseményeit bizonyára
előre elrendezték múlt karmája következtében, de a mód, amelyben megengedi, hogy
hassanak rá, a módszer, ahogyan foglalkozik velük, és talán diadalmaskodik rajtuk - ezek az ő
sajátjai, ezeket nem lehet előre meglátni, kivéve mint valószínűségeket.
Az ego, aki egyáltalán fejlett, saját síkján fog meditálni, ilyen meditáció nem
szükségszerűen egyidejű bármely meditációval, amit a személyiség esetleg végez. De a fejlett
ego valószínűleg leküld valamit önmagából a személyes meditációhoz, bár a saját meditációi
nagyon különbözőek.
Mindig emlékezni kell arra, hogy az ego nemcsak manas, vagy elme, hanem a
szellemi triád, Atma-Buddhi-Manas. Az öntudatnak jelenlegi fokán az ego a kauzális testben
időzik a felső mentális síkon, de amint fejlődik, öntudata a buddhi síkon összpontosul, és
amint eléri az Adeptusi fokot, az atma síkon fog összpontosulni. De nem kell azt gondolni,
hogy a további fejlődés folyamán a manas elvész. Mert ha az ego a buddhi síkra emelkedik, a
manast magával vonja, a manasnak abba a kifejezésébe, ami az egész idő alatt létezett a
buddhi síkon, csak eddig még nem ébredt fel teljesen.
Ugyanígy, ha az atma síkjára emelkedik fel, manas és buddhi vele vannak egész
teljességükben, úgy hogy most a hatalmas szellem teljes megnyilvánulásban van mind a
három aspektusban.
Amint az ego legalább részben tudatossá lesz környezetének és a többi egoknak, saját
síkjának életét éli és saját érdeklődései és ténykedései is vannak. Azonban, amint már
számtalanszor megmondtuk, mivel az ego csak egy igen kis részt küld le a személyisége, és ez
a rész állandóan belekeveredik érdekekbe, melyek mivel oly részlegesek, gyakran magának az
egonak általános ténykedéseitől is különböznek, aki következetesen nem szentel bárminő
figyelmet a személyiség alsó életének, kivéve, ha valami meglehetősen különleges nem
történik vele.
Ha ezt a fokot már elérte az ego, rendszerint valamelyik Mester befolyása alá kerül.
Valóban gyakran az első világos tudata, ami önmagán kívül valami másra vonatkozik, a
Mesterrel való érintkezés lesz. A Mester befolyásának roppant ereje magnetizálja őt,
rezegéseit sajátjával hozza összhangba és megsokszorozza fejlődését. Ezért van az, hogy míg
a haladás korai fokozatai annyira lassúak, hogy majdnem érzékelhetetlenek, ha a Mester
ráfordítja figyelmét az emberre, fejleszti őt, felkelti akaratát, hogy részt vegyen a munkában
és előhaladásának gyorsasága mértani haladványban fog növekedni.
30. FEJEZET
77
A BUDDHIKUS ÖNTUDAT
Elég nehéz már az asztrális sík jelenségeiről is fogalmat alkotni, pedig itt csak négy
dimenzióról van szó. A buddhikus világban azonban nem kevesebb, mint hat dimenzió van, úgyhogy a
nehézségek nyilván erősen megnövekedtek.
Ezen a síkon az ember nem csupán intellektuális értékeléssel tudja, hanem határozott
tapasztalat folytán, hogy az emberiség testvériség, mert mindennek az alapja a spirituális
egység. Bár ő még mindig saját öntudattal rendelkezik, ezt annyira kitágította a többiek
öntudatával való tökéletes együttérzése, hogy realizálja azt, ami szerint ő valójában csak része
a hatalmas egységnek.
Mint olyan lény, aki a napban állva, át van itatva annak fényétől, és azt tova árasztja,
nem fog különbséget érezni sugár és sugár között, hanem egyiket oly készségesen és könnyen
árasztja ki, mint a másikat, úgy érzi, a buddhikus síkon levő ember a testvériséget és árasztja
ki magát mindenkibe, aki segítségére szorul. Minden lényt, mint önmagát látja és érzi, hogy
mindene, amije van, éppúgy az övék, mint az övé; sok esetben inkább az övék, mert az ő
szükségük nagyobb, az ő erejük kevesebb. Amint a kauzális testben az uralkodó elem a tudás
és a végleges bölcsesség, úgy a buddhikus test öntudatában az uralkodó elem a boldogság és a
szeretet.
Az önző ember nem tud működni a buddhikus síkon, mert ennek a síknak az igazi
lényege az együttérzés és tökéletes megértés, ami kizárja az önzést.
A buddhi és asztrál testek között szoros összeköttetés van, mivel az asztrális valami
módon a buddhi visszatükröződése. De azért nem kell azt hinnünk, hogy az ember az asztrális
tudatból azonnal a buddhikus tudatba tud ugrani a közbeeső eszközök kifejlesztése nélkül.
Bár a buddhi sík legfelsőbb fokain az ember mindenkivel egy lesz, nem kell azt
gondolni, hogy mindenki iránt teljesen egyformán érez. Még az Úr Buddhának is megvolt a
kedvenc tanítványa, Ananda, és az Úr Krisztus is másként kezelte Jánost, a tanítványt, mint a
többit. A valóság az, hogy míg jelenleg az ember úgy szeret mindenkit, mint a neki
78
legdrágábbat és a hozzá legközelebb állót, amint tovább fejlődik, a neki legkedvesebb iránt
olyan szeretetet fog érezni, amit most felfogni még nem vagyunk képesek.
A buddhi síkon nincs elkülönülés. Ezen a síkon, amint mondják, az öntudat nem merül
el szükségképpen azonnal a legalsó fokon, hanem fokozatosan növekszik mind szélesebbé,
míg végül eléri a legelső fokot, ahol az ember tudatosan egynek találja magát az
emberiséggel. Ez a legalsó fokozat, ahol az elkülönülés már teljességgel és tökéletesen nem
létezik.
Arra is vissza kell gondolnunk, hogy míg a buddhikus öntudat egységbe hozza az
embert minden dicső szellemmel, valóban magukkal a Mesterekkel is, szükségszerűen a
gonosztevőkkel és a bűnösökkel is egységbe kell kerülnie. Az ő érzéseiket is meg kell
tapasztalnia éppúgy, mint a magasabb rendű élet dicsőségét és ragyogását.
Az ego már a kauzális testben élve is felismeri mindenben az isteni öntudatot, s ha egy
másik egora tekint, öntudata felszökken, hogy mintegy felismerje benne az istenit. De a
buddhi síkon nem szökken fel többé kívülről üdvözlésére, mert már bele van zárva a szívébe.
Ő az az öntudat, és ez az övé: Nincs többé „te” meg „én”, mert mind a kettő egy - facettjei
valaminek, ami túlhaladja, és mégis magába foglalja mind a kettőt.
Nemcsak hogy megértjük a másik embert, hanem úgy érezzük, hogy általa
cselekszünk, indító okait a magunkénak érezzük még akkor is, ha tökéletesen megértjük, ez a
másik részünk több tudást birtokol, vagy más nézőpontja van, és ennélfogva egészen másként
cselekedhet. A tulajdonságok és eszmék személyes birtoklásának érzete végképpen megszűnt,
mert látjuk, hogy ezek a dolgok világában közösen mindenkinek, mert ezek részei a nagy
valóságnak, ami egyformán rejlik minden mögött.
Ezért az egyéni fejlődés felett érzett büszkeség végképpen lehetetlenség lesz, mert
most már látjuk, hogy a személyes fejlődés csak olyan, mint egy levélnek a növekedése a fa
több ezer levele között, és hogy a fontos dolog nem annak a bizonyos levélnek a terjedelme
vagy alakja, hanem vonatkozása a fához, mint egészhez, mert csak a fa mint egész az, amiről
a valóságban állandó növekedést állíthatunk. Ezért ha az ember felemelkedik a buddhi síkra, a
többiek tapasztalatait is elnyerheti, ennélfogva nem szükséges mindegyik egonak, mint
elkülönült egyénnek minden tapasztalaton keresztül mennie.
A buddhi síkon van egy egészen új képesség, aminek nincs semmi közössége az alsó
síkok képességeivel. Az ember a tárgyakat egészen különböző módszerekkel ismeri fel,
melyben a külső rezgések nem játszanak szerepet. A tárgy önmagának részévé válik, és
belülről tanulmányozza azt, ahelyett, hogy kívülről tenné.
A megértés ilyen módszerével világos, hogy sok ismerős dolog teljesen
felismerhetetlen lesz. Még az asztrális látással is lehet a dolgokat egyszerre látni minden
oldalról, éppen úgy, mint alulról és felülről, és ehhez még hozzájön a további bonyodalom,
hogy a dolognak az egész belseje ki van terítve előttünk, mintha minden egyes része külön ki
lenne helyezve az asztalra; ehhez hozzájárul még az a tény, hogy amíg erre a részekre
tekintünk, ugyanabban az időben minden részben benne vagyunk, és rajta keresztül tekintünk.
Nyilvánvaló, hogy lehetetlen itt felfedezni bármi hasonlóságot azzal a tárggya1, amit a fizikai
világban ismerünk.
Míg a kauzális test intuíciója a külsőt, a buddhi intuíció a belsőt ismeri fel. Az
intellektuális intuíció képessé tesz valakit arra, hogy egy dolgot realizáljon a világon önmagán
79
kívül; a buddhi intuícióval az illető a dolgot belülről látja. Ekként, ha a kauzális testben
működve, meg akarunk valakit érteni abból a célból, hogy segítségére legyünk, öntudatunkat
annak kauzális testére fordítjuk, és tanulmányozzuk sajátságait; ezek jól elhatároltak és
világosan láthatók, de mindig csak kívülről. Ha ugyanezért a tudásért öntudatunkat a buddhi
fokozatra emeljük, ennek a másik embernek a tudatát, mint önmagunk tudatának részét fogjuk
észlelni. Megtaláljuk egy pontját a tudatnak, ami őt képviseli - nevezhetnénk ezt inkább
üregnek, mint pontnak, - leáradhatunk ebbe az üregbe, beléphetünk öntudatába, annak
bármely alsó fokába, és ennélfogva minden pontosan úgy láthatunk, mint ő látja - az ő
belsejéből a külső helyett. Könnyen megérthető, mennyire alkalmas ez a tökéletes megértésre
és együttérzésre.
Bár a buddhi fokon az embernek még határozott teste van, mégis öntudata egyformán
jelen látszik lenni a többi testek roppant tömegében. Az életszövedék, ami buddhikus
anyagból van szerkesztve, annyira kiterjedt, hogy ezeket az embereket mind magába foglalja,
úgy, hogy a sok elkülönült kis szövedék helyett egy óriási szövedék van, ami mindüket
beburkolja egy közös életbe. Sokan ezek közül természetesen végképp öntudatlanok lehetnek
e változás tekintetében, és részükre e szövedék saját kis részei még mindig elkülönültek
lehetnek, mint eddig. Így ebből a nézőpontból, és ezen a fokon úgy látszik, hogy az egész
emberiség aranyfonalakkal van egymáshoz kötve, és egy összetett egységet alkot, nem többé
egy ember, hanem az ember az absztraktban.
A buddhi síkon bizonyos módon, ami teljesen felfoghatatlan a fizikai agy számára, a
múlt, jelen és jövő egyidejűleg léteznek. (Lásd a Mentális Test c. könyvben az Akasha
feljegyzésekről szóló részt).
Az az ember, aki öntudatát a buddhi sík atomi fokára tudja emelni, annyira tökéletesen
egységbe találja magát a többi emberrel, hogy ha meg akar találni egy másik embert, csak
ennek a személynek a vonalára kell helyeznie magát.
A buddhikus eszköz teljes kifejlődése az Arhat fokozaton (4. beavatás), történik meg,
de azok, akik még messze vannak ettől a foktól, is kaphatnak különböző módokon
felvillanásokat a buddhi öntudatból. Az emberi szellemben Buddhi a tiszta és könyörületes
értelem, ami a bölcsesség aspektus, a Krisztus az emberben.
80
A fejlődés rendes menetében a buddhi öntudatot az ötödik gyökérfaj hatodik alfajában
fogjuk fokozatosan kifejleszteni, és még inkább magában a 6. gyökérfajban. A hatodik alfaj
eljövetelét elszórtan fel lehet fedezni az ötödik alfaj embereiben is, akikben a szelídség az erő
jele. A hatodik alfajt a szintetizáló szellem jellemzi; ennek tagjai egyesíteni képesek a nézetek
és jellegek különbözőségeit, összegyűjteni a legkülönbözőbb elemeket, és azokat egységes
egésszé vegyíteni.
31. FEJEZET
AZ EGO ÉS A MONÁD
Minden monád betű szerint egy része Istennek, időlegesen látszólag elkülönült tőle,
míg be van zárva az anyag fátylaiba, de mégsem különült el egy pillanatra sem egészen. Nem
lehet sohasem különvált Istentől, mert az az anyag, amibe beburkolja magát, szintén az
Istenség megnyilvánulása. Bár az anyagot, amibe beburkolja magát, rossznak tekintjük, mert
lehúz bennünket, akadályozza képességeinket, visszatart bennünket az úton, ez csak azért van,
mert még nem tanultuk meg ellenőrizni azt, mert még nem fogtuk fel, hogy lényegében az is
isteni, mert Istenen kívül nincsen semmi.
Tévedés azt hinni, hogy a monád valami nagyon messze levő. A monád nagyon közel
van hozzánk, az a mi valónk, létünk igazi gyökere, az egyetlen valóság. Rejtve,
megnyilvánulatlanul, csendben és sötétben van, mégis öntudatunk ennek a Valónak
korlátozott megnyilvánulása, a megnyilvánult Isten testeinkben, melyek az ő ruhái.
A Monádot sokszor úgy írták le, mint az örök embert, Isten életének egy töredékét,
Isten fiát, akit az Ő képére teremtett, szikrát az isteni tűzben; a „rejtett Istent”, amint az
81
egyiptomiak ismerték, ő a bennünk lévő Isten, a mi személyes Istenünk, igazi Valónk vagy
Énünk, az igazi, az egyedüli permanens „ÉN” az emberben. A monádokat azonkívül a Logosz
erőközpontjainak is nevezték. Helyesebb lenne, ha az emberi monád kifejezés helyett azt
mondanánk: „az emberi birodalomban megnyilvánult monád” bár ez a pedáns pontosság talán
még meglepőbb lenne.
A monád tudata saját síkján teljes, saját világában megosztja az isteni tudást. De az
alsó világban minden szándékkal és céllal szemben öntudatlan, semmi módon sem érintheti az
élet alsó síkjait, mivel az anyag itt oly jellegű, amely nem közelíthető meg befolyásának. A
monád, aki egységben van minden körülötte lévővel; ha a sűrűbb anyagba merül el,
végképpen elhatároltan fogja magát érezni, mint valami üres térben, öntudatlanul az anyag
összes ütéseivel és érintkezéseivel szemben.
Mindazonáltal minden benne van az Egy Élet folytán, amiben osztozik, de ezt ki kell
hozni; ezért beszélünk az életben lappangó öntudat felébresztéséről. Minden isteni tudás
megvan a monádban, és ezt kihozni úgy, hogy az anyag minden síkján tudjon, az egész műve
a fejlődésnek. Dr. Arundale „Nirvána” c. könyvében a következőket írja a monád
megjelenéséről és fejlődéséről:
82
A monád anyagba való leszállásának a célja az, hogy e leszállás révén szerezze meg
az anyagi részletekben való határozottságot és pontosságot. De – kérdezhetné valaki – ha a
monád kezdetben az istenség lényege és hosszú zarándoklásának végén visszatér az
istenségbe, ha a monád mindent tudó és mindenek felett jó, midőn elkezdi utazását az
anyagban, miért szükséges számára, hogy mindezen a fejlődésen keresztül menjen, beleértve
azt a sok szenvedést és bánatot, csak azért, hogy a végén egyszerűen visszatérjen forrásához?
Amint az úszni nem tudó ember, ha beugrott a mély vízbe, először tehetetlen, de
végül megtanul úszni, és szabadon mozog a vízben, úgy van ez a monáddal is. Az anyagba
való merülése vándorlásának végén szabaddá válik a Naprendszerben, annak minden részében
képes lesz működni, tetszése szerint teremteni, és tetszése szerint közlekedni. Minden erőt,
amit a sűrű anyagon át fejleszt ki, mindig megőriz minden feltételek között, a beleértett
kifejezetté, a helyzeti ténylegessé lesz. A saját akarata, hogy minden szférában élhessen, és
nem csak egyben, ez hívja őt megnyilvánulásra.
Vagy vegyünk más hasonlatot. Az emberi test számtalan millió apró részecskéből
(sejtből) áll, melyek közül némelyek állandóan ki lesznek dobva belőle. Tegyük fel, hogy
ezeknek a részecskéknek lehetőségük lenne bizonyos fajta fejlődésen keresztül menniük, mely
által idővel emberi lény lehetne belőlük, nem mondhatnák azt, hogy mivel ennek a
fejlődésnek a kezdetén bizonyos tekintetben emberi volt már, amikor a célt elérte, nem nyert
vele semmit.
Így a monádi esszencia csupán mint erőkiáramlás jelentkezik, bár ez az erő isteni.
Míg a monád saját világában gyakorlatilag korlátozások nélküli, legalábbis, ami a mi
Naprendszerünket illeti, mégis az anyag a leszállásának minden fokozatán nemcsak mind
mélyebben süllyed az illúzióba, hanem ténylegesen veszít erőiből.
83
leereszkedésnél az anyagba, elkerülhetetlen tények, ez a szenvedés elválaszthatatlan minden
megnyilvánulástól, el kell fogadnunk azt a korlátozást mint a célra vezető eszközt és részét
az isteni rendszernek.
Két érzet van, amelyben minden megnyilvánult élet siralmas, kivéve, ha az ember
tudja hogyan éljen. Ezeknek egyike bizonyos mértékig elkerülhetetlen, de a másik végképpen
tévedés és könnyen elkerülhető. Amint láttuk, a monád részére, aki az igazi szellem az
emberben, minden megnyilvánult élet szomorúság, pontosan azért, mert az korlátozás; oly
korlátozás, amit fizikai agyunkkal nem is tudunk felfogni, mert nincs semmi ideánk a
magasabb élet dicsőséges szabadságáról.
Ugyanez igaz az emberi monádra is; ő is nagy áldozatot hoz, midőn összeköttetésbe
hozza magát az alsó anyaggal, midőn fejlődésének az emberi fokig tartó hosszú korszakai
alatt felette lebeg, midőn leküld magából egy piciny töredéket, és ebből alakít egy egot vagy
egyéni lelket.
A szomorúság második fajtáját, amit végleg el lehet kerülni, a „vágy” okozza, ezt a
szót a legtágabb értelemben használva, beleértve az alsóbb dolgok iránti minden vágyat,
úgymint hatalom, pénz, pozíció stb. Mindezek a kívánságok szükségszerűen zavarokat és
szenvedést okoznak, ezért ebből a nézőpontból, ami a leginkább szükséges a haladásra, az a
derültség és higgadtság.
Így, midőn, a hármas szellem második aspektusa lelép egy fokozatot, és mint buddhi
vagy intuíció nyilvánul meg, nem az egész aspektus nyilvánul így meg, hanem annak csak
egy töredéke. S így van ez ismét, midőn a harmadik aspektus száll le két fokozattal, és
84
megnyilvánul mint értelem, ez csak a töredék töredéke annak, ami a monád értelem aspektus
a valójában. Ezért az ego nem a monád lefátyolozott megnyilvánulása, hanem a monád
parányi töredékének lefátyolozott képviselője.
Követve az ősi mondást, „amint fent, úgy alant”, ami az ego a monádnak, az a
személyiség az egonak. Ebből és ezzel a reménytelenül elégtelen töredékkel igyekszünk
megérteni az egészet. Törekvésünk nehézsége, hogy megértsük a monádot ugyanolyan, csak
sokkal magasabb fokon, mint amivel az ego fogalmának megértése kísérleténél tapasztaltunk.
A monádot a lánggal, az egot vagy hármas szellemet a tűzzel, és a személyiséget a tüzelővel
hasonlították össze.
Amint az ego is felvesz három alsó testet (mentális, asztrális és fizikai), melynek
elseje (a monád) saját síkjának alsó részén van, és a legalsóbb (a fizikai) két síkkal lejjebb;
úgy a monád – most már mint hármas szellemet (atmát) tekintjük őt - három alsó
megnyilvánulást ölt (atma, buddhi, manas), melynek elseje saját síkjának alsó részén van, és a
legalsó két síkkal lejjebb. Láthatjuk ekként, hogy a kauzális test az a monádnak, ami a fizikai
test az egonak, a monádot viszont az ego lelkének tekinthetjük.
A felső Én-nek a három részét, mint egy nagy tudatnak vagy elmének a három
aspektusát tekinthetjük. Ezek mind a megismerés három módja. Atma nem az Én, hanem ez a
tudat ismeri meg az Én-t. Buddhi az a tudat, amint megismeri a formában levő életet saját
közvetlen felfogása révén. Manas ugyanaz a tudat, amint a tárgyak világára tekint. Az igazi
Én a monád, akinek élete valahogyan nagyobb, mint az öntudat, ami ennek a teljesülésnek a
magasabb Valónak az élete.
Feltételezhetjük talán - bár itt már tovább megyünk a tényleges tudomásnál -, hogy ha
végül és teljesen realizáltuk, hogy a Monád az igazi ember, e fölött ismét találhatunk egy még
dicsőbb kiterjedést. Észlelhetjük, hogy a Szikra sohasem különült el a Tűztől, hanem hogy
amint a monád az ego mögött van, úgy a bolygó Angyala áll a monád mögött, és Maga a Nap
Istenség áll a bolygó Angyala fölött, és így tovább.
85
egon. A monád vonatkozásának az egohoz és az ego vonatkozásának a személyiséghez, között
igen szoros összeköttetés van. Amint az ego hosszú korszakokon át a személyiség éltető ereje,
úgy végül eljön az idő, midőn maga az ego is eszköz lesz, amit a monád lelkesít meg, aki
most már teljesen aktív és éber. Az egonak mindenféle tapasztalata, az összes benne
kifejlesztett tulajdonságok, mind átmennek magába a monádba, és itt sokkal teljesebb
megvalósításra találnak, mint amit még az ego is tudott adni nékik.
Felmerül a kérdés, hogy a monád a mindennapi ember esetében is tud-e tenni valamit,
ami hathat a személyiségre idelent. Ilyen beavatkozás a legszokatlanabb. Az ego megpróbálja,
hogy a monád érdekében tökéletes ellenőrzést érjen el a személyiségen, és mint eszközt
használja azt; de mert ezt a célt még teljesen el nem érte, a monád helyesen érzi, hogy még
nem jött el az idő a sugallatokon keresztül való beavatkozásra, és az egészet saját erejével
való működésbe hozására. De ha az ego már elkezdett sikert aratni abban az erőfeszítésben,
hogy alsó eszközeit vezesse, akkor a monád néha beavatkozik. A tisztánlátók egy csoportja
több ezer emberi lény életét vizsgálva, ilyen beavatkozásnak a nyomait csak igen kevés
esetben találta meg. E vizsgálódások „Alcyone 32 élete” cím alatt jelentek meg könyv
alakban, s itt fordul elő az az eset, hogy az Alcyone fedőnév alatt szereplő ego fogadalmat tett
egyik életében az Úr Buddhának, hogy a buddhaság elnyerése érdekében jövendő életeiben
felajánlja magát az emberiség szolgálatára.
Mivel ez a messze jövőre szóló ígéret volt, nyilvánvaló, hogy a személyiség, melyen
keresztül azt adták, semmiképpen sem tudja megtartani. A kutatás ki is mutatta, hogy még az
egot is, bár ő teljes lelkesedéssel viseltetett az eszme iránt, egy sokkal hatalmasabb erő
ösztönözte belülről, aminek akkor sem tudott volna ellenállni, ha akarta volna. Még tovább
nyomozva kiderült, hogy az ösztönző erő félreérthetetlenül a monádtól származott. Ő
határozott és ő rögzítette le elhatározását. Más példákat is találtak ugyanerre a jelenségre.
Bizonyos monádok már válaszoltak a felsőbb tekintélyek hívására és elhatározták, hogy az ő
megfelelő személyiségeik segítségére lesznek a hatodik gyökérfaj munkájában Kaliforniában
több száz év múlva. Ezen elhatározásnál fogva a személyiségeknek a közbenső időben nem
szabad semmi olyat tenniük, ami megakadályozná ennek az elhatározásnak a keresztülvitelét.
Az ösztönző erő ennélfogva nem kívülről, hanem belülről, magától az igazi embertől
jön. Ha a monád elhatározta, akkor a dolgot meg kell tenni és, a személyiség jól teszi, ha
készségesen engedelmeskedik, felismervén a felülről jövő erőt, és örömmel együttműködik.
Ha ezt meg nem teszi, akkor sok hiábavaló szenvedésnek teszi ki magát. Mindég maga az
ember, aki meg teszi a dolgokat, és neki a személyiségben kell realizálnia, hogy ő maga az
ego és hogy ő még inkább a monád - a végső és legnagyobb kifejezése önmagának.
Mert el fog jönni az az idő, mikor már mi mindnyájan részei leszünk a nagy mennyei
Embernek; legkevésbé sem mint valami mítosz vagy szimbólum, hanem mint élő és valóságos
tény. Ennek az égi testületnek már számos tagja van, mindegyiknek megvan a saját ténykedési
feladata, amit teljesítenie kell. Lehetséges, hogy az evolúció hajnalától kezdve már ki voltak
ezek a részek választva, és minden egyes monádnak megvan az elhatározott vonala a
fejlődésben, és cselekvési szabadsága főleg csak a mértéket illeti, amellyel a megadott
vonalon mozognia kell.
86
32. FEJEZET
BEFEJEZÉS
Van azonban a tisztánlátásnak egy másik típusa is, amit szubjektív tisztánlátásnak
nevezhetnénk. Ebben a típusban van egy forma érzéklelés, amit pontosabban megértésnek
nevezhetünk, ami nem tárgyiasítja azt, amit megfigyelt, hanem inkább érzi, illetve megismeri,
sokkal finomabb és belsőbb módon. Lássunk egy példát a kettő közötti különbségre.
Míg aránylag kevés ember képes meglátni az aurát oly módon, hogy az tökéletesen
objektív legyen, sokkal többen képesek „érzékelni" az aurákat, és tudni a tényleges látás
nélkül, milyen ezeknek az általános jellegzetességük, mint terjedelem, mint minőség
tekintetében. Úgy látszik ezek a megfigyelők betű szerint „lelki szemeikkel” látnak.
Már az előző kötetekben megemlítettük, hogy az ezekben tett állításoknak az itt való
bebizonyítása lehetetlen lenne, vagy legalábbis nem lenne gyakorlati értékű. Először is az itt
előadottak nagy részét szigorúan intellektuális módon bizonyítani nem is lehet, mert jelenleg
azok még nem hozzáférhetőek. Általában kevés dolgot lehet - némelyek azt mondanák, hogy
egy dolgot sem - tökéletesen bebizonyítani; a tények, jelenségek megfigyelések, állítások, az
egyik dolog; ezeknek bebizonyítása, és mi több ily bizonyíték felfogásának, megértésének a
képessége ismét egészen különböző dolog. Az emberek, úgy látszik még nem voltak képesek
kigondolni oly bizonyítási rendszert, mely szerint egyes dolgok igazak vagy nem igazak, oly
megbízható rendszert, mint mondjuk egy mérleg, ami a tárgyak súlyát pontosan kimutatja.
87
lehet, mint a hit. Van babonás hitetlenség is éppúgy, mint van babonás hit is; és nagyon
kétséges, hogy a babonának melyik formájától szenved többet az emberiség jelenleg.
A bizonyíték manapság majdnem mindig egyéni ügy minden ember számára. Van egy
elmélet, és ez az elmélet egyáltalán nem támogatott bizonyíték és tapasztalat által, hogy az
embernek lehetséges annyira begyakorolnia magát, hogyha egy való tényt először tárnak
elébe, valami megszólal benne, és azonnal tudni fogja, hogy az a tény igaz. Nevezhetjük ezt
intuíciónak, vagy aminek tetszik, - sok neve van ennek - de olyan jelenség, amit bárki
megfigyelhet, és mint igaz jelenséget kipróbálhatja a maga részére.
Lehet, hogy a négy könyv sok olvasójának, az azokban tett állítások idegenszerűek,
különösen, sőt esetleg lehetetleneknek fognak látszani, de mégis (tudván, hogy ezeket mind
komoly és becsületes kutatók tették) okosabb politika lesz számukra, ha nem vetik el azokat
csupán azért, mert nem lehet bebizonyítani; hanem ha nem érezték azt a megrázkódtatást,
hogy az igaz, tegyék félre, „irattározzák” azokat „későbbi előadás”-ra. De ha érzik azt a
bizonyos izgalmat, amiről fentebb beszéltünk, akkor fogadják el legalábbis egy időre, mint
valószínűleg igazat. Az okkultizmus tanulmányozói mindinkább tapasztalják, hogy amint az
idő haladtával belső erőik kifejlődnek, képesek lesznek a maguk számára sok oly állítást
igazolni, amit évekkel vagy hónapokkal előbb csak mások tekintélye alapján fogadtak el.
S most végül néhány szót, inkább az okkult tanulók számára, arról az általános
módszerről, hogyan közelítsék meg e négy kötetben tárgyalt témakört. Az Ősi Bölcsességet
kétségtelenül sokféle módon lehet bemutatni, melyek tökéletesen különböznek egymástól. A
mérnök egyfajta módon mutatja be, a művész egészen másképpen; a tudós teljesen másként
írná le, mint a költő vagy misztikussá fogná fel. Az emberek típusaik, illetve vérmérsékletük,
képességeik és tudásuk szerint lesznek különbözők az örök igazságok bemutatása által. Ezért
az egyik számára veszélyt rejthet magában a másiktól eredő bemutatás. Például azokban a
könyvekben előadottakról sokan azt fogják mondani, hogy azok mechanikusak, sőt
materialisztikusak. Lehet, hogy így van, de a dolgok természetében minden jelenségnek
mechanikus és materiális aspektusának is kell lennie, mindegy mennyire szellemi az, mert
anyag nélkül szellem nincsen. De az igazi okkult tanuló védekezni fog az ellen, hogy bezárja
magát valami merev mechanikus rendszerbe.
88
A szerző reméli, hogy hosszú évek fáradságos munkájával, amit ennek a négy
kötetnek az összeállítására fordított, sok olvasójának segítségére volt, legalábbis világosabbá,
tisztázottabbakká tenni az eszméket, és mindenek fölött lelkesedést és mindig mélyebbre ható
szeretetet kelteni a „Brahma Vidiya”, az Isten és az ember megismerésének nemes tudománya
iránt. A tudásból lesz a megértés, a megértésből komolyság és béke, ami oly mérhetetlenül
nagyobb minden tudásnál és megértésnél.
89