Danielle Steel

Az esküvő

Bár Simon és Blaire Hollywoodban élnek,

mégsem hat rájuk művészkörnyezetük bo-
hém világképe. Házasságukat a hosszú évtizedek
sem kezdték ki.
Három gyermekük közül a legidősebb, Allegra,
a csinos és tehetséges ügyvédnő az esküvőjére
készül.
Az esemény mérföldkő a család életében. Többé
semmi sem lesz olyan, mint addig volt. Valami
örökre elmúlt, s ki tudja, a jövő pótolhatja-e az
elmúlt idők melegségét?
Legújabb, meglepetésekkel teli, sodró, megren-
dítő regényében Danielle Steel arról mesél, hogy
mit jelent az esküvő a két szövetségre lépő famí-
liának, mit a házasodók nemzedékének és szü-
leiknek.

ISBN 963 203 02~3 0

789632 030234

1
 Danielle Steel
Az esküvő

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:

Danielle Steel: The Wedding
Published by Delacorte Press
Random House, Inc., New York
Copyright ^ 2000 by Danielle Steel
Jacket design: Phil Rose and Andrew M. Newman
Jacket art: Phil Rose
Lettering: David Gatti
Author's photo ^ Harry Langdon
Fordította Sóvágó Katalin
A fedél magyar változata Szakálos Mihály munkája

Beatie-nek,
az én első és imádott jegyesemnek.
Légy boldog, amíg csak élsz!
Szívem minden szeretetével:
d.s.

Hungarian edition
^ by Maecenas Könyvkiadó, 2000
Hungarian translation
^ by Sóvágó Katalin, 2000

1.
A Santa Monica gyorsforgalmin araszolt a kocsisor
Allegra Steinberg hátrahajtotta a fejét a sötétkék Merce-
2
des 300 üléstámlájára. Ebben a tempóban sosem fog ha-
zaérni. Nem volt különösebb dolga, de borzasztó idő-
pazarlásnak érezte, hogy itt kell ücsörögnie a forgalmi
dugóban.
Megnyújtóztatta hosszú lábát, sóhajtott, bekapcsolta
a rádiót. Éppen Bram Morrison legújabb kislemeze
ment. Allegra elmosolyodott. Bram is az ügyfele volt,
több mint egy éve képviselte, más hírességekkel együtt.
Allegra négy éve végzett a Yale jogi karán, most hu-
szonkilenc évesen a Fisch, Herzog és Freemannek, Los
Angeles egyik legpatinásabb ügyvédi irodájának dol-
gozott, és mindig is a szórakoztatóipari jog volt a szen-
vedélye.
Réges-rég elhatározta, hogy jogász lesz; csak egészen
rövid ideig, az egyetem második és harmadik évét kö-
vető nyáron gondolt arra, hogy színésznő is lehetne.
A család sem csodálkozott volna, még ha nem is ujjong-
tak volna túlzottan. Anyja, Blaire Scott kilenc éve volt
írója és producere az egyik legsikeresebb tévéműsor-
nak, egy vígjátéksorozatnak, amelyet kellően megfű-
szerezett komoly pillanatokkal, és alkalmilag életszagú
drámát is adagolt hozzá. A műsor ebből a kilenc évből
teljes hét éven át tartotta a legmagasabb nézettségi in-
dexet, és hét Emmy-díjat szerzett Allegra anyjának. Ap-
ja, Simon Steinberg, híres producer volt, Hollywood
legnagyobb filmjei fűződtek a nevéhez. Három Oscar-
díjat nyert, filmsikerei legendásak voltak. Szinte kü-
3
löncnek számított Hollywoodban jóságával, tisztessé-
gével, kifogástalan eleganciájával. Feleségével a legszo-
katlanabb és a legnagyobb tiszteletben álló párok közé
számítottak a filmiparban. Bár keményen dolgoztak,
igazi családjuk volt, ez volt számukra a legnagyobb ér-
ték. Allegra tizenhét éves húga, Sam, vagyis Samantha,
végzős gimnazista és fotómodell volt, a nővérétől elté-
rően színésznő akart lenni. Csak Scott fivérükön nem
fogott a szórakoztatóipar Harmadéves medikus volt a
Stanfordon, semmi más nem akart lenni, egyedül és ki-
zárólag orvos.
Scott Steinberget nem igézte meg Hollywood állító-
lagos varázsa. Életének húsz éve alatt bőségesen volt
alkalma bepillantani a szórakoztatóiparba, és bolond-
nak tartotta Allegrát, amiért a jognak éppen ezt a terü-
letét választotta. Ő ugyan nem óhajtott élete végéig a
bevételen, a bruttó nyereségen, a nézettségi indexen iz-
gulni. Sportorvos akart lenni, méghozzá ortopéd se-
bész. Az jó, értelmes, kézzelfogható. Ha törik a csont,
helyretesszük. Volt szerencséje láthatni, mennyit bajló-
dott a család elkényeztetett, különcködő sztárokkal,
megbízhatatlan színészekkel, hat hónap múlva kereket
oldó, tisztességtelen tévésekkel, hóbortos befektetők-
kel. Persze ennek a munkának is megvannak a boldog
pillanatai és előnyei, és a többiek láthatólag szerették,
amit csináltak. Anyának mérhetetlen öröme telt a mű-
sorában, apa letett az asztalra néhány nagy filmet,
4
Allegra szívesen ügyvédkedett a sztárok mellett, Sam
pedig színésznő akart lenni. Szívük joga, gondolta
Scott.
Allegra csendesen mosolygott, miközben Bram slá-
gerének utolsó taktusait hallgatta, és az öccsére gon-
dolt. Még Scott is elámult, mikor elmondta neki, hogy
Bram az egyik ügyfele. Bram, a hős. Allegra soha, sen-
kinek nem beszélt az ügyfeleiről, Bram hozta szóba őt,
amikor interjút adott Barbara Waltersnek. De ő képvi-
selte Carmen Connorst is, az évtized új szőke bombá-
zóját, aki hajszálra olyan volt, mint Marilyn Monroe.
A huszonhárom éves, mélyen vallásos Carmen egy ore-
goni kisvárosból származott. Énekesnőként kezdte,
majd nemrég két filmet forgatott gyors egymásutánban,
és kiderült róla, hogy döbbenetes tehetség. A Kaliforniai
Színészek Ügynöksége ajánlotta az irodának, ahol az
egyik idősebb kolléga ismertette össze Allegrával. Kez-
dettől jól kijöttek egymással, Allegra nem bánta, hogy
időnként a szó szoros értelmében úgy kell pátyolgatnia
Carment, mint egy kisgyereket.
A negyvenes évei felé ballagó Brammel ellentétben,
aki húsz éve forgott a zene világában, Carmen még
mindig újoncnak számított Hollywoodban, és valóság-
gal vonzotta magához a problémákat. Örökösen meg-
gyűlt a baja a szerelmes férfiakkal, akiket állítása szerint
alig ismert, a rajongókkal, az újságírókkal, a fodrászok-
kal, a szennylapokkal, a lesifotósokkal, az önjelölt ügy-
5
nökökkel.
Sose tudta, hogyan bánjon velük. Allegra már meg-
szokta, hogy Carmen éjjel-nappal hívogatja, rendsze-
rint hajnali két órával kezdődően. Az ifjú szépség sok-
szor félt éjszakánként; leginkább attól ijedezett, hogy
valaki betör a házába, és bántani fogja. Allegrának sike-
rült enyhítenie valamicskét ezen egy őrző-védő céggel,
amely sötétedéstől hajnalig strázsálta a sztár házát, egy
hipermodern riasztóberendezéssel és két rettenetes ki-
nézetű rottweilerrel, amelyektől Carmen iszonyúan
félt, de szerencsére ugyanilyen rémisztően hatottak a
lehetséges támadókra és rajongókra is. Ennek ellenére
továbbra is telefonálgatott éjnek évadján, csak hogy el-
mondhassa, milyen gondjai voltak forgatás közben,
vagy csak mert egyszerűen megnyugtatásra volt szük-
sége. Allegrát nem zavarta, de a barátai megjegyzéseket
tettek, hogy legalább annyira kell szárazdajkának len-
nie, mint ügyvédnek. Ám ő tisztában volt vele, hogy ha
valaki híres emberek mellett ügyvédkedik, akkor ez is
hozzátartozik a munkájához. Nem lepődött meg sem-
min, látta, miken mentek át a szülei a sztárjaikkal.
Mindennek ellenére szerette a munkáját, és roppantul
élvezte a szórakoztatóipari jogot.
Miközben ült és várta, mikor mozdul már meg a du-
gó, lenyomott egy másik gombot a rádión, és gondolatai
áttévelyegtek Brandonra. Ekkor végre megmoccant a
kocsisor Néha egy órájába is beletelt, hogy végigver-
6
gődjön tíz mérföldet hazafelé egy megbeszélésről, de
ezt is megszokta. Szeretett Los Angelesben lakni, és
többnyire nem idegesítette a forgalom. Leengedte az
autó tetejét, hosszú szőke haja csillogott a melegjanuári
délután alkonyodó fényében. Tökéletes kaliforniai nap
volt, pont az a klíma, amely olyan fájón hiányzott hét
hosszú télen át New Havenben, amikor egyetemista,
majd joghallgató volt a Yale-en. A legtöbb barátja a Kali-
fornia Egyetemre ment, miután elvégezték a Beverly
Hills gimnáziumot. Apja azt szerette volna, ha Allegra a
Harvardon tanul, de ő inkább a Yale-t választotta. Ennek
ellenére diplomázás után egy pillanatra sem hozta kí-
sértésbe a keleti part. Minden Kaliforniához kötötte.
Miközben gyorsított, megfordult a fejében, hogy fel-
hívja Brandont az irodában, de aztán úgy döntött, vár
vele, amíg hazaér. Hazafelé menet, a kocsiból intézte üz-
leti hívásainak egy részét, de most inkább lazít otthon
néhány percig, mielőtt telefonálna Brandonnak. A férfi-
nak ugyanolyan zsúfolt munkanapjai voltak, mint neki,
időnként még jobban be volt fogva, mert sokszor az
utolsó percekben találkozott az ügyfeleivel, akiket más-
nap a tárgyaláson képviselt, illetve konzultált más ügy-
védekkel és bírókkal. Védőügyvéd volt, szövetségi szin-
tű intellektuális bűnözésre szakosodott, leginkább bank-
bűntettekkel, zsarolással, sikkasztásokkal foglalkozott,
vagyis "igazi jogesetekkel", jegyezte meg, nem olyas-
mikkel, mint Allegra, tette hozzá hanyagul. A lány kész-
7
séggel elismerte, hogy Brandon szakterülete szöges el-
lentéte az övének. De az egyéniségük is ugyanilyen kü-
lönböző, Brandon sokkal kimértebb, józanabb egyéni-
ség volt, jóval komolyabb életfelfogású. Kapcsolatuk két
évében a Steinberg család többször kifogásolta, hogy
Brandon Edwardsnak egy csepp humora sincsen. Ez
pedig Steinbergéknél komoly hiányosságnak számított,
mert Allegra családjának legtöbb tagja hajlamos volt a
szertelenségre.
Sok dolog volt Brandonban, amit Allegra kedvelt: kö-
zös szenvedélyük a jog iránt, a férfi megbízhatósága, ko-
molysága. Még az is tetszett neki, hogy Brandonnak csa-
ládja van. Tíz éve nősült meg, amikor a Berkeleyn volt
joghallgató, mert Joanie állapotos lett, s Brandon kény-
telen volt feleségül venni. Azóta se bírta megemészteni,
hogy rákényszerült a házasságra. Noha a tíz év és a két
gyerek bizonyos értelemben közel hozta őket egymás-
hoz, még mindig fölemlegette, mennyire utálta az egész
esküvőt, úgy érezte, mintha bilincsbe vernék, és haragu-
dott, hogy ilyen sebbel-lobbal kell oltár elé állnia egy ter-
hesség miatt. Két lányuk született, Brandon pedig, mi-
után megszerezte jogi diplomáját, beállt dolgozni San
Francisco legkonzervatívabb ügyvédi irodájához. Merő
véletlen volt, hogy áthelyezték az iroda Los Angeles-i
kirendeltségéhez, miután Joanie-val megegyeztek a kü-
lönélésben. Los Angeles-i tartózkodása harmadik heté-
ben, egy közös barátjuk révén ismerte meg Allegrát.
8
Ennek már két éve. A lány szerette a férfit és szerette a
kislányokat. Mivel Joanie nem szívesen engedte el őket
Los Angelesbe, általában Brandon látogatott át San
Franciscóba. Allegra is elkísérte, amikor tehette. Az volt
az egyetlen bökkenő, hogy Joanie két év alatt sem talált
munkát; állitólag a kislányoknak túl nagy megrázkódta-
tás lenne, ha nem maradna otthon mellettük. Így to-
vábbra is lógott a férje nyakán, továbbra is veszekedtek
a házon és a tahoe-i nyaralón. Alig rendeztek el valamit
a két év alatt, még mindig nem adták be a válókeresetet,
anyagi kérdésekben képtelenek voltak dűlőre jutni.
Allegra időnként ugratta Brandont, hogy ügyvéd létére
nem tud aláíratni a feleségével egy szerződést. De nem
akart erőszakos lenni. Beérte azzal, hogy kellemes kap-
csolatuk egyelőre a levegőben lebeg, és ott is marad,
amíg Brandonnak nem sikerül megegyeznie Joanie-val.
Lekanyarodott Beverly Hills felé, és közben azon tű-
nődött, mit szólna Brandon egy vacsorához. Tudta,
hogy a férfi tárgyalásra készül, tehát ma este valószínű-
leg sokáig bent kell maradnia az irodában. Ez azonban
nem jogcím a panaszkodásra. Allegra is épp eleget éj-
szakázott a munkája miatt, bár igaz, tárgyalásokra nem
kellett készülnie. Irók, producerek, rendezők, színé-
szek, színésznők voltak az ügyfelei, az égvilágon min-
dent megcsinált nekik, szerződéstől végrendeleteken és
üzleti tárgyalásokon át válási vagyonmegosztásokig,
méghozzá teljes odaadással. Tudta, hogy a szórakozta-
9
tóiparban egy jogász nem maradhat meg a szerződé-
seknél, részt kell vennie az ügyfelek zűrös magánéleté-
ben is.
Brandon időnként úgy viselkedett, mintha nem érte-
né. Számára talány volt a szórakoztatóipar, bár Allegra
többször is megpróbálta elmagyarázni. Brandon azt
mondta, ő inkább marad a "normális eseteknél és az
olyan körülményeknél, amelyek érthetők, mint például
egy szövetségi bírósági tárgyalóterem. Az volt a terve,
hogy szövetségi bíró lesz, ami harminchat éves korban
elég ésszerü törekvés.
Éppen kanyarodott, amikor megszólalt a kocsitele-
fon. Egy pillanatig abban reménykedett, hogy Brandon
az, de nem ő, hanem a titkárnője, Alice hívta. Tizenöt
éve dolgozott az irodánál, valóságos mentőkötelet je-
lentett Allegrának. Józan, fürge eszű teremtés volt, aki
anyáskodó, csitító megértéssel kezelte a legkiállhatatla-
nabb ügyfeleiket is.
- Szia, Alice, mi van? - kérdezte Allegra, továbbra is
az utat figyelve, miközben egy pöccintéssel bekapcsolta
a telefont.
- Most telefonált Carmen Connors. Úgy gondoltam,
tudni akarod. Nagyon fel van dúlva. Lehozták a Fecsej
címlapján. - A Fecsej az egyik legundorítóbb szennylap
volt, ameddig a szem ellát, és hónapok óta elevenen
nyúzta meg Carment, akárhányszor figyelmeztette és
fenyegette is meg őket Allegra. Fecsejéknél tudták,
10
meddig mehetnek, és mesterien értettek hozzá, hogy
sohase engedjék beperelni magukat rágalmazásért.
- Most éppen mi van? - kérdezte Allegra homlokrán-
colva, miközben gyorsan robogott a kis ház felé, ame-
lyet a szülei - azóta visszafizetett - kölcsönéből vásárolt,
miután elvégezte a jogot. Nagyon szerette a Doheny
közelében megbújó házikót.
- Valami olyat írtak róla, hogy orgián vett részt az
egyik orvosával, a plasztikai sebészével, ha jól emlék-
szem. - Szegény Carmen, volt olyan csacsi, hogy egy-
szer randevúzott a sebésszel. Chasennél vacsoráztak, és
a lány esküdözött Allegrának, hogy még csak szexről
sem volt szó, pláne orgiáról!
- A szentségit! - dünnyögte Allegra bosszúsan, mi-
közben bekanyarodott a felhajtóra. - Van belőle egy pél-
dányod?
- Majd veszek hazafelé. Bedobjam hozzád?
- Az jó lesz. Holnap belenézek. Most értem haza, rög-
tön telefonálok Carmennak. Kösz. Még valami?
- Anyád hívott. Azt kérdezi, átmész-e pénteken va-
csorára, és feltétlenül tudni akarja, ott leszel-e szom-
baton az Arany Glóbuszon. Nagyon örülne, ha elmen-
nél.
- Hát persze - mosolygott Allegra, és lefékezte az
autót. - Mama is tudja. - Dehogy mulasztaná el az alkal-
mat, amikor az idén mindkét szülőjét díjra jelölték.
Brandont is meghívta, több mint egy hónapja, még ka-
11
rácsony előtt.
- Hát csak ebben akart biztos lenni.
- Majd telefonálok neki is. Ennyi?
- Ennyi. - Negyed hét volt. Allegra fél hatkor jött el az
irodából, ami nála korainak számított. Hazahozta a
munkát, és ha nem találkozik Brandonnal, akkor lesz is
ideje végezni.
- Viszontlátásra holnap, Alice. Jó éjszakát. - Kikap-
csolta a gyújtást. Fölkapta aktatáskáját, bezárta az autót,
és besietett a sötét, üres házba. A pamlagra dobta az ak-
tatáskát, villanyt gyújtott, és átment a konyhába.
Gyönyörű kilátás nyílt a városra. Már besötétedett, a
fények úgy ragyogtak, mint a drágakövek. Allegra fel-
bontott egy ásványvizet, és átnézte a postáját. Néhány
számla, egy levél Jessica Farnsworth-től, régi iskolai ba-
rátnőjétől, egy halom katalógus, egy csomó szemét, egy
képeslap egy másik barátnőtől, Nancy Towerstől, aki St.
Moritzban síel. A zömét kidobta. Kortyolta az ásványvi-
zet és elmosolyodott, amint Brandon tornacipőjére esett
a pillantása. Valahogy mindig élettelibb lett a ház, ha a
férfi itthagyta a holmijait. Fenntartotta a lakását, de sok
időt töltött Allegrával. Szívesen volt a lánnyal, de kere-
ken megmondta, hogy egyelőre nem akarja elkötelezni
magát. Túlságosan megviselte a rabságnak érzett házas-
ság. Attól is félt, hogy újabb hibát követ el, nyilván azért
halogatta a válást. Allegrának ennek ellenére megvolt
mindene, amit akart, legalábbis ezt mondta a pszichiá-
12
terének és a szüleinek. Különben is még csak huszon-
kilenc éves, hová siessen? Nem kell elkapkodni a házas-
ságot.
Félretette a postát, hátradobta hosszú szőke haját, és
bekapcsolta az üzenetrögzítőt, majd egy bárszékre tele-
pedett a konyhapulthoz. A konyha patyolattiszta volt,
csupa fehér márvány és fekete gránit. Allegra szórako-
zottan bámulta a fekete-fehér kockás padlót, miközben
az üzeneteket hallgatta. Az első természetesen Carme-
né volt, és úgy hallatszott, mintha a lány sírna. Össze-
függéstelenül hebegett az újságcikkről, hogy milyen
tisztességtelen, és mennyire feldúlta az ő nagymamáját,
aki délután direkt ezért telefonált Portlandból. Carmen
nem tudta, hogy Allegra ezúttal akar e pert indítani, ré-
széről úgy gondolja, hogy beszélniük kellene róla, úgy-
hogy Allegra hívja föl, ha hazaér vagy lesz egy szabad
perce. Egyetlenegyszer sem fordult meg a fejében, hogy
Allegrának is van magánélete, igényt tartott az ügyvéd-
je minden percére, vele akarta intéztetni összes dolgát.
Ezzel együtt rendes lány volt.
Ismét telefonált az anyja, hívta, hogy péntek este jöj-
jön át vacsorázni, és emlékeztette, hogy hét végén oszt-
ják az Arany Glóbuszt. Allegra mosolyogva hallgatta.
A mama nagyon izgatottnak tűnt. Talán azért, mert a
papát is jelölték a díjra. Blaire mindenesetre közölte,
hogy még Scott is lejön a Stanfordról, mert meg akarják
nézni Sammel a tévében, tehát nagyon reméli, hogy
13
Allegra is elkíséri a szüleit a gálára.
Következőnek egy profi teniszező üzent, aki elől
Allegra hetek óta bujkált. Többször belekezdett a tenisz-
be, de egyszerűen nem volt ideje az órákra. Lefirkantot-
ta a tréner nevét, és elhatározta, hogy telefonál neki,
legalább azért, hogy megmagyarázza, miért nem játsz-
hat.
Aztán egy férfi következett, akivel a vakáció alatt is-
merkedett meg. Az egyik nagy stúdiónál dolgozott,
vonzó, de simlis alak volt. Brandon is ott volt a találko-
zásuknál. Allegra mosolyogva hallgatta a fátyolos han-
got, amely abban reménykedett, hogy a lány visszahív-
ja. Szó sem lehet róla. Neki csak Brandon kell. A harma-
dik legnagyobb szerelme. Az előző majdnem négy évig
tartott, jogi tanulmányainak utolsó két évén, illetve Los
Angeles-i ügyvédkedésének első két évén át. Az illető
rendező volt, ugyancsak a Yale-en tanult, de még négy
év után sem volt hajlandó dönteni, és végül átköltözött
Londonba. Allegrát is hívta, de a lány akkor már nyakig
ült a munkában a Fisch, Herzog és Freemannél, semmi-
képpen sem tudott volna átmenni Londonba. Allegra
legalábbis ezt állította, bár azt még ő is belátta, hogy
nincs értelme feladni egy remek munkát, és követni a
világ másik végére egy olyan férfit, aki nemhogy nem
ígér semmit, se még csak beszélni sem hajlandó a jövő-
ről. Roger a mának, a pillanatnak élt. Sokat emlegette a
karmát, a csit és a szabadságot. Allegra pedig, miután
14
két évig járt pszichiáterhez, végre összeszedett magá-
nak annyi józan észt, hogy ne kövesse szerelmét Lon-
donba. Maradt Los Angelesben, és két hónap múlva
megismerte Brandont.
Még Roger előtt volt egy nős tanára a Yale-en, akit szi-
gorlat előtt ismert meg, és buja, izgalmas, szenvedélyes
viszony lett belőle. Még sohasem találkozott ilyen férfi-
val, és csak úgy tudtak véget vetni a dolognak, hogy
Tom tanulmányi szabadságot kapott, és Nepálba uta-
zott egy évre. Vitte magával a feleségét meg a csecsemő
fiát. Mire hazajöttek, a felesége ismét állapotos volt,
Allegra már Rogerral járt, ennek ellenére szikrázott kö-
röttük a levegő, valahányszor összefutottak. Megköny-
nyebbülés volt, amikor a férfi átment tanítani a North-
westernre. Bolondult a lányért, de a lobogó szenvedély
nem mutatott semmiféle távlati elképzelést. Roger, ha
a jövőre gondolt, nem látott mást, mint a feleségét,
Mithrát és a fiukat, Euclidet. Tom ma már csak emlék,
Allegra pszichiátere is ritkán hozza szóba, kivéve akkor
ha azt akarja szemléltetni, hogy a lánynak sohasem volt
olyan kapcsolata, amely valamiféle ígérettel kecsegtette
volna a jövőt illetőleg.
- Nem hinném, hogy huszonkilenc éves fejjel ezen
kellene búsulnom - mondta többször is Allegra. - Igazá-
ból még sohasem akartam férjhez menni.
Amire Green doktornő mindig azt felelte:
- Itt nem erről van szó, Allegra. - A pszichiáter New
15
Yorkból jött, és fürkésző tekintete néha rendelési időn
túl is üldözte Allegrát. Négy éve ismerték egymást.
Allegra kibékült volna az életével, csak hát akkora nyo-
más nehezedik rá, nagyon sokat várnak el tőle a család-
ban és az ügyvédi irodában, és rengeteg a dolga. - Akar-
ta már valaki feleségül venni magát valaha? - A pszichiá-
ter többször is visszatért ehhez az Allegra szerint tökéle-
tesen értelmetlen kérdéshez.
- Mit számít, ha egyszer úgyse akarok férjhez menni?
- Miért nem? Miért nem akar egy férfit, aki feleségül
akarná venni, Allegra? Miért van ez? - nyaggatta fárad-
hatatlanul Green doktornő.
- Ez egész egyszerűen butaság. Roger elvett volna, ha
utána megyek Londonba. Én nem akartam. Túlságosan
le voltam kötve itt.
- Miből gondolja, hogy feleségül vette volna magát? -
Green doktornő igazi fürkész volt; bebújt minden lyuk-
ba, megszimatolt minden nyomot, szemügyre vett min-
den ártalmatlan külsejü porszemet, bekukkantott min-
den kavics alá. - Mondta valaha?
- Sose beszéltünk róla.
- És ez nem ütött szöget a fejébe, Allegra?
- Miért ütött volna? Két éve történt - felelte bosszú-
san a lány. Utálta, amikor Green doktornő ennyit lova-
golt egy témán. - Badarság az egész! - Különben is, túl
fiatal a házassághoz, és túlságosan lefoglalja a karrierje
ahhoz, hogy férjhezmenésre gondoljon.
16
- És mi van Brandonnal? - vette elő egyik kedvenc té-
máját Green doktornő. Allegra időnként kimondottan
gyűlölte, hogy kívülállóval kelljen beszélnie a férfiról. A
pszichiáter egyszerűen nem érti Brandon indokait, fel
sem tudja fogni, mennyire megviselte a férfit az a tény,
hogy kényszerűségből kellett feleségül vennie a terhes
Joanie-t. - Mikor adja be a válópert?
- Mihelyt tisztázták a tulajdoni és vagyoni kérdése-
ket - magyarázta precízen Allegra, mint egy igazi ügy-
véd.
- Miért nem lépnek át az anyagi kérdéseken, és tér-
nek rá egyenesen a válásra? Azután vitatkozhatnak a
vagyonjogi kérdéseken, amíg jólesik.
- Miért lépnék át? Nekünk nem kell összeházasod-
nunk.
- Azt nem, de akar-e nősülni Brandon? És maga,
Allegra? Szoktak beszélgetni erről?
- Nem szükséges beszélgetnünk róla. Tökéletesen
megértjük egymást. Elfoglalt emberek vagyunk, fontos
munkát végzünk. Csak két éve járunk együtt.
- Vannak emberek, akik jóval előbb házasodnak ösz-
sze. Vagy jóval később. A lényeg az... - belefúrta barna
szemének szúrós pillantását Allegra zöld szemébe -, ...
hogy netán újra olyan férfival akadt össze, aki képtelen
elkötelezni magát?
- Szó sincs róla! - vágta rá Allegra, és igyekezett kitér-
ni az éles pillantás elől, de nemigen sikerült. - Csak még
17
nincs itt az ideje. - Amire Green döktornő bólintott, és
hallani akarta, hogy mi mondanivalója van Allegrának
ezek után.
Majdnem mindig ugyanaz. Két éve járt Brandonnal,
de már nem huszonhét vagy huszonnyolc éves, hanem
huszonkilenc, és Brandon még csak két éve élt külön a
feleségétől. Lányai, Nicole és Stephanie, betöltötték a ti-
zenegyet és a kilencet, Joanie-nak pedig továbbra sem
sikerült állást találnia, mindenért Brandonnál kuncso-
rog. Brandon és Allegra ezt azzal magyarázták, hogy
Joanie-nak nincs szakmája. Félbehagyta a főiskolát,
mert jött Nicky.
Következőnek Nicole szólalt meg az üzenetrögzítőn.
Azt mondta, reméli, hogy Allegra is átjön apuval San
Franciscóba a hétvégén. Hiányolja Allegrát, remélhető-
leg minden oké, és reméli, hogy lesz majd idejük kor-
csolyázni. - Ja, és erről jut eszembe... tetszik a dzseki,
amit karácsonyra kaptam tőled... Írni is akartam neked
egy levelet, de elfelejtettem, és anyu azt mondta... -
Félszeg csend támadt, a tizenegy éves kislány a gondo-
latait próbálta összeszedni. -Majd hétvégén odaadom a
levelet. Szia, puszi. . . Ja, igen, itt Nicky beszél. Szia. - Az-
zal letette. Allegra még akkor is mosolygott, amikor
meghallgatta Brandon üzenetét, aki közölte, hogy so-
káig dolgozik, most az irodájából telefonál. Az ő üzene-
te volt az utolsó.
Kikapcsolta az üzenetrögzítőt, kiitta a maradék ás-
18
ványvizet, a szemétbe dobta a palackot, azután tárcsáz-
ta Brandon irodáját.
Hosszú lábát beakasztotta a bárszék lábai közé, mi-
közben telefonált. Magas, vékony teremtés volt, igazi
szépség, akinek fogalma sem volt róla, mennyire vonzó.
Túl régóta élt szenzációs külsejű emberek között, és a
munkájának sokkal több köze volt az észhez, mint a test
és az arc szépségéhez. Nem is gondolt ilyen dolgokra,
ami még varázslatosabbá tette. Még a külseje sem érde-
kelte, annyira csak a körülötte levő emberekkel törődött.
Brandon második kicsengésre fölvette a privát vona-
lon. Szórakozottnak tűnt, nyilvánvalóan dolgozott.
- Itt Brandon Edwards - mondta. Allegra mosolygott.
Nagyon szerette a férfi hangját, olyan mélyen, izgatóan
csengett. Brandon magas, szőke, rendkívül nett férfi
volt, öltözködésében talán kissé túlságosan is konzerva-
tív, de a lány nem bánta. Volt a férfiban valami nagyon
egészséges és becsületes.
- Szia, megkaptam az üzenetedet-mondta kissé talá-
nyosan. Brandon persze rögtön tudta, ki telefonál. - Mi-
lyen volt a nap?
- Végnélküli - felelte ugyanolyan szórakozottan a fér-
fi. Allegra nem mondta, hogy neki milyen napja volt.
Brandont vajmi kevésbé érdekelték az ő ügyfelei, és
mindig úgy viselkedett, mintha a lány szakmája nem
lenne elég komoly. - Jövő héten tárgyalás. Pokoli nehéz
dolgom lesz a kutatással. Jó, ha éjfélre el tudok szaba-
19
dulni - fejezte be fáradtan.
- Ne vigyek valamit enni? - ajánlkozott Allegra csen-
des félmosollyal. - Például egy pizzát.
- Inkább várnék még. Van nálam egy szendvics, és
nem akarom félbeszakítani a munkát. Majd odamenet
vételezek valamit, ha nem lesz túl késő, és még mindig
kérsz belőlem.
- Én mindig kérek belőled. Jöhetsz bármilyen későn.
Én is hoztam haza munkát. - Barm Morrison legköze-
lebbi koncertjének anyagai voltak az aktatáskájában. -
Bőven van dolgom, nem fogok unatkozni.
- Helyes, akkor később találkozunk.
Allegra ekkor kapott észbe.
- Igaz is, Brandon, ma felhívott Nicky. Összezavar-
hatta a dátumokat, mert azt hitte, hogy átmegyünk San
Franciscóba. Az a következő héten lesz, ugye? - E hét
végén Brandon az Arany Glóbusz-gálára kíséri, aztán a
jövő héten utaznak San Franciscóba a gyerekekhez.
- Az a helyzet, hogy... én mondhattam neki valami
hasonlót ... Ugy gondoltam, jó, ha átmennék hozzájuk,
mielőtt elkezdődik a tárgyalás. Utána elég sokáig nem
bírok elszabadulni - magyarázkodott félszegen. Allegra
elkomorodva bámult ki a konyhája ablakán.
- De hát ezen a héten nem mehetünk. Mamát és pa-
pát egyaránt jelölték a díjra, és rajtuk kívül még három
ügyfelemet is. - Köztük Carmen Connorst. - Elfelejtet-
ted? - Egyszerűen nem tudta elhinni. Már karácsony
20
előtt megbeszélte a férfival.
- Nem, csak azt gondoltam.. . Allie, ezt most nincs
időm megbeszélni, különben egész este ittragadok a te-
lefonnál. Miért nem beszéljük meg később? - Válasza
nem nyugtatta meg Allegrát, aki még akkor is össze volt
zavarodva egy kicsit, amikor visszahívta az anyját.
Blaire egész héten forgatott, és estére mindig kime-
rült, de rögtön felvidult, mikor meghallotta idősebb lá-
nya hangját. Találkozásaik kissé megritkultak, amióta
Allegra megismerkedett Brandonnal.
Blaire megismételte a meghívást a pénteki vacsorára,
és elújságolta, hogy jön Scott is. A fiú hazajövetele fontos
családi esemény volt, mert Blaire semmit sem szeretett
jobban, mint mikor minden gyereke ott volt mellette.
- Ő is jön a díjkiosztásra? - kérdezte Allegra, aki előre
örült az öccsének.
- Itthon marad Sammel. Azt mondja, a díjkiosztás ér-
dekesebb a tévében. Úgy legalább láthat mindenkit, akit
akar, anélkül, hogy letaposná a tömeg, miközben ő azt
se tudja, ki után rohannak az újságírók.
- Talán igaza van - nevetett Allegra. Sam bizonyosan
lázas örömmel menne el a díjkiosztásra, de a szülei igye-
keztek a lehető legkevesebbszer mutogatni a nyilvános-
ság előtt, főleg olyan alkalmakkor, mint az Oscar vagy
az Arany Glóbusz, ahol ott van Hollywood minden kez-
dő filmcsillaga és minden újságírója. Kizárólag azért
egyeztek bele a fotózásba, mert ott senki se tudta, hogy
21
Sam kicsoda. Samantha Scottként modellkedett, anyja
lánykori nevét használva, és noha Blaire elég ismert
volt, a Scott mégis kevésbé feltűnő név, mint a Stein-
berg. Hollywoodban mindenki tudta, kicsoda Simon
Steinberg, és mindent megadtak volna, ha lefényképez-
hetik a lányát. - Okvetlenül ott leszek - nyugtatta meg
Allegra az anyját. Abban már nem volt ennyire biztos,
hogy Brandon ott lesz-e, de ezt nem emlitette. Blaire
kérdezett rá. A családban nem volt titok, hogy Brandon
nem tartozik Blaire és Simon kedvencei közé. Aggasz-
totta őket, hogy a férfi már két éve jár a lányukkal, de
még mindig nem vált el a feleségétől.
- Brandon herceg is velünk tart? - kérdezte félreért-
hetetlen éllel a hangjában. Allegra hosszú percig tétová-
zott. Nem akart veszekedni az anyjával, de nem tetszett
neki Blaire gúnyos megjegyzése.
- Még nem tudom biztosan - felelte halkan, és ez
mindent elárult az anyjának. Blaire-nek nem tetszett,
hogy Allegra folyton védi Brandont, holott semmi oka
rá. - Egy tárgyalásra készül, és lehet, hogy dolgoznia
kell a hétvégén. - Úgy gondolta, az már nem tartozik az
anyjára, hogy Brandon a hétvégén San Franciscóba
megy a lányaihoz.
- Szerinted nem tarthatna szünetet egyetlen estére? -
kérdezte Blaire, és hangja úgy hatott Allegra idegeire,
mintha körömmel karcolásznának egy iskolai táblán.
-Miért foglalkozol ezzel, mama? Brandon meg fogja
22
tenni, ami tőle telik, és csatlakozik hozzánk, ha teheti.
- Talán valaki mást kellene megkérned. Semmi értel-
me, hogy egyedül gyere, úgy egyáltalán nem szórakoz-
tató. - Mérhetetlenül ingerelte, hogy Brandon követke-
zetesen benne hagyja Allegrát a pácban, ha éppen mást
talált ki magának, vagy túl sok a dolga, vagy nincs han-
gulata. Mindig azt teszi, ami neki tetszik, Allegra pedig
szótlanul tűri, amire Blaire szerint az égvilágon semmi
oka.
- Én mindenképpen nagyon jól fogom érezni maga-
mat - csitította Allegra. - Elsősorban azért akarok ott
lenni, hogy lássam, amikor átveszitek papával a díjat! -
tette hozzá büszkén.
- Ne mondd ezt! - riadt meg babonásan Blaire. - Elki-
abálod! - Holott Blaire Scottot és Simon Steinberget na-
gyon nehéz lett volna elkiabálni. Többször nyertek már
Arany Glóbuszt, ami, azon kívül, hogy nagyon izgalmas
és jelentős esemény, az utóbbi években többször is előre
jelezte, mire lehet számítani áprilisban az Oscar kiosztá-
sánál. Ez az este nagyon fontos Hollywoodban, Stein-
bergék ennek megfelelő izgalommal várták.
- Meg fogjátok nyerni, mama. Tudom, hogy megnye-
ritek. Mindig is sikerült. - Az Arany Glóbusz különle-
gessége, hogy egyformán jutalmaznak vele filmes és té-
vés produkciókat, tehát olyan díj, amelyet a Steinberg
házaspár mindkét tagja megnyerhetett és meg is nyert.
Allegra nagyon büszke volt a szüleire.
23
- Csak semmi hízelgés! - mosolygott Blaire. Ő is
büszke volt Allegrára, hiszen olyan remek gyerek, azon-
kívül egészen különlegesen szoros kapcsolatban állt az
anyjával. - Mi lesz péntek este? Át tudsz jönni vacso-
rára?
- Majd holnap odaszólok, hogy rendben van-e. -
Előbb beszélni akart Brandonnal, hogy a férfinak mik a
tervei San Franciscóra. Ha nem utazik, Allegra szerette
volna elvinni a szüleihez vacsorára, de úgy gondolta,
könnyebb lesz, ha egyszerre tisztáznak mindent. Még
néhány percig beszélgettek, Simonról, Scottról, Samről.
Blaire elmesélte, hogy új szereplőt írt a műsorba, és a
hálózat nagyon kedvezően fogadta az ötletet. Az ötven-
négy éves Blaire még mindig gyönyörű asszony volt, te-
le izgalmas, új ötletekkel. Szerette a munkáját: mostani
sorozata előtt csinált már egyet ugyanennél a hálózat-
nál. Új műsora, a Haverok, hatalmas sikerrel ment kilenc
év óta. Bár az idén kissé visszaesett a nézettségi index,
úgyhogy éppen jól jönne az Arany Glóbusz. Blaire most
nagyon akart nyerni.
Blaire Scott ugyanolyan hibátlan alakú, magas, vé-
kony teremtés volt, mint a lánya; természetes vörös haja
ugyan évek óta meleg vörösszőkére világosodott, de
még mindig nagyon kevés mesterséges színezéket igé-
nyelt. Egyetlenegyszer varratta föl a szemét, és a nyakát
is besvejfoltatta pár éve, de sohasem kellett fölvarratnia
az arcát. Minden barátnője őt irigyelte, és Allegra, ha el-
24
nézte azt a bájt, amellyel az anyja viselte a korát, sokkal
bizakodóbban tekintett a jövőbe. - Az a titka, hogy so-
hasem szabad túlzásba esni! - magyarázta Blaire a lá-
nyainak a plasztikázást, mire Allegra mindannyiszor
megesküdött, hogy ő ugyan sohasem fekszik a kés alá.
Időpocsékolás, és különben is, ki győzheti le a természe-
tet? - Csak várj, pár év múlva neked is más lesz a véle-
ményed! - intette bölcsen Blaire. Ő is ugyanezt mondta,
de végül negyvenhárom éves korában, nem annyira
maga, mint a nyilvánosság kedvéért, meg kellett csinál-
tatnia a szemét, ötvenéves korában pedig a nyakát, ami-
nek következtében alig látszott többnek negyvenötnél.
- Mindent elront, ha az emberek tudják, hány éves
vagy! - ugratta néhányszor Allegrát, noha nem a korát
akarta titkolni, csak azt szerette volna, hogy Simon to-
vábbra is szépnek találja. Simon még hatvanévesen is
olyan jóképű volt, mint valaha, sőt, Blaire szerint még
annál is vonzóbb, mint mikor összeházasodtak.
- Füllentesz! - tiltakozott Simon, valahányszor a fele-
sége ezt mondta, és győzedelmesen vigyorgott. Allegra
imádta őket, olyan okos, kedves, derüs emberek voltak,
és mindenki mindig jól érezte magát a közelükben.
- Olyan férfit akarok, mint apa! - mondta egyszer
Green doktornőnek, és rögtön meg is rémült, hogy a
pszichiáter most fejest fog ugrani Freudba, de meglepe-
tésére nem ez történt.
- Csak helyeselni tudom a döntését annak alapján,
25
amit a szülei házasságáról mesélt. Úgy gondolja, képes
lenne fölkelteni egy olyan férfi érdeklődését, mint az
apja? - kérdezte kertelés nélkül Green doktornő.
- Persze! - vágta rá Allegra hanyagul, de mindketten
tudták, hogy nem gondolja komolyan.
Megígérte az anyjának, hogy telefonál, mihelyt bizto-
sat tud a péntek estéről. Megfordult a fejében, hogy fel-
hívja Nicole-t, de elvetette az ötletet. Nem tetszene
Joanie-nak. Kivett a hűtőszekrényből egy félig elfo-
gyasztott joghurtot, azt kanalazgatta, miközben felhívta
Carment, aki teljesen hisztérikus állapotban volt, mint
mindig, valahányszor új sztorit tálaltak róla a botrányla-
pok. Pedig azt még neki is el kellett ismernie, hogy ez a
mostani tökéletes hülyeség. Fecsejék azt állitották, hogy
Carmen orgián vett részt LasUegasban a plasztikai sebé-
szével, aki ezért vadonatúj arcot, orrot, állat varázsolt
neki, felszilikonozta a mellét, és leszívta róla a zsírt.
- Hogy csináltathattam volna meg ennyi mindent? -
jajongott Carmen. Még mindig elképesztően naiv volt,
és teljesen összeroppant, valahányszor azt kellett látnia,
mi mindent képesek összehazudozni róla az emberek.
Azt állították, hogy vele jártak iskolába, vele utazgattak,
a legjobb barátainak mondták magukat, és persze se
szeri, se száma nem volt a férfiaknak, akik azzal dicse-
kedtek, hogy lefeküdtek vele. Nemrég még két nő is
magának követelte ezt a dicsőséget, Carmen pedig sírt,
olyan elképesztően tisztességtelen dolognak találta,
26
hogy ilyeneket agyaljanak ki róla.
- Ez a siker ára - emlékeztette gyöngéden Allegra, aki
nehezen tudta elhinni, hogy csak hat éwel idősebb
Carmennál. A fiatal sztár sok szempontból rendkívül ár-
tatlan volt, annyira megdöbbentette az aljasság, a min-
denütt ólálkodó gonoszság. Még mindig azt szerette
volna hinni, hogy mindenki a barátja, és senki sem
akarja bántani. Kivéve a hajnali két órát, amikor kész-
séggel elhitte, hogy fél Los Angeles a hátsó ajtajánál to-
porog, mindjárt rátörnek.és megerőszakolják. Allegra
végül felfogadott neki egy bentlakó házvezetőnőt, és
azt tanácsolta, szereltessenek villanyt a hálószoba abla-
ka elé. Carmen félt a sötétben, és halálosan rettegett,
hogy nem láthatja, mi történik a hálószobája előtt.
- Ide figyelj, nem is vagy olyan öreg, hogy ennyi min-
dent megcsináltathass! - csitította Allegra, a Fecsej cikké-
re célozva.
- És szerinted ezt más is belátja? Annyit csináltattam,
hogy leoperáltattam egy szemölcsöt a homlokomról! -
panaszkodott kétségbeesetten Carmen, és ismételten
kifújta az orrát, mert eszébe jutott, miket vágott a fejé-
hez a nagyanyja, amikor felhívta Portlandból. A nagyi
azt mondta, hogy Carmen szégyent hozott az egész csa-
ládra, és Isten ezt sohasem fogja megbocsátani neki.
- Persze, hogy belátják. Olvastad a következő oldalt?
- Nem, miért? - kérdezte Carmen, és kinyújtóztatta
tökéletes alakját a díványon.
27
- A következő oldalon azt írják, hogy egy nő ötösikre-
ket szült a Marson. Két oldallal arrébb pedig azt, hogy
egy nő majmot szült egy ufóban. Ha elhiszik ezt a hü-
lyeséget, ugyan kit érdekel, ha rólad azt mondják, hogy
huszonhárom évesen fölvarrattad az arcodat? Vigye el
őket az ördög, Carmen. Meg kell keményedned egy ki-
csit, különben az őrületbe hajszolnak.
- Már megtörtént - nyöszörögte a lány. Még egy
óráig beszélgettek, mire Allegra letehette a kagylót. Le-
zuhanyozott, és éppen akkor jött ki a haját szárítgatva a
fürdőszobából, amikor Brandon bekanyarodott a felhaj-
tóra.
Allegra frottírköpenyben nyitott ajtót, haja nyirkosan
lógott a hátára, arcáról lemosta a sminket. Most még
vonzóbbnak látszott, mint mikor kifestette magát.
Brandon szerette, amikor ilyen természetes, tiszta és
szexi.
- Hű! - mondta, és puszit adott a lánynak. Allegra be-
zárta maguk után az ajtót. Tíz óra volt, Brandon kime-
rülten dobta le aktatáskáját az előszobában, és magához
ölelte a lányt. - Ezért megérte sokáig dolgozni - mondta
Allegrát csókolgatva, és becsúsztatva kezét a frottírkö-
peny alá. Semmi sem volt alatta.
- Éhes vagy? - kérdezte Allegra két csók között.
- Halálosan - mondta Brandon, de a lányra célzott,
nem a vacsorára.
- Mit szeretnél? - nevetett Allegra. Összefonta a lábát
28
a férfiéval, és levette Brandonról a zakót.
- Gondolom, mellét. .. vagy talán combját... - mond-
ta rekedten Brandon, és ismét megcsókolta a lányt.
A következő percben már Allegra ágyán ültek, Bran-
don kigombolta az ingét, és vágytól égő szemmel né-
zett a lányra. Fáradtnak látszott a hosszú nap után, de a
harci kedve nem lankadt. Beszélni sem akart, csak hab-
zsolni.
Allegra segített levenni róla az inget, Brandon ledobta
a nadrágját, néhány perc múlva meztelenül feküdtek az
ágyon, és szeretkeztek az égve hagyott lámpa szűrt fé-
nyében. Brandon megrészegült a lánytól. Egy óra múl-
va, mikor Allegra éppen elszunnyadt volna a kielégülés
jóllakottságában, érezte, hogy Brandon fölkel. Ettől ő is
felriadt.
- Hová mész? - kérdezte. Megfordult, kinyitotta a fél
szemét és ránézett Brandonra, ahogy ott áll magas, kar-
csú, szőke ragyogásában. Remekül összeillettek, még
külsőre is annyira hasonlitottak, hogy néha testvérek-
nek nézték őket.
- Későre jár - mentegetőzött Brandon, miközben las-
san összeszedegette ruháit a padlóról.
- Hazamész? - hökkent meg Allegra. Felült, és ráme-
redt a férfira. Brandont mintha zavarba hozta volna a
kérdés. Még csak nem is beszéltek egymással, csak sze-
retkeztek és aludtak. Nem akarta, hogy a férfi így men-
jen el.
29
- Arra gondoltam. . . Holnap tényleg nagyon korán
kell kelnem, és nem akartalak felverni - feszengett
Brandon, de ugyancsak látszott rajta a mehetnék. Mint
oly sokszor.
- Kit zavar, hogy korán kell kelned? Én is korán ke-
lek - mondta megbántottan Allegra. - Van itt tiszta in-
ged. Olyan jó, mikor együtt alszunk. - Jó bizony, és
Allegra tudta, hogy a férfi is szereti, de azt is tudta, hogy
ugyanígy szeret hazamenni a saját lakásába, a saját hol-
mijaihoz, ahol ő az úr. Épp elégszer közölte Allegrával
két év alatt, hogy szeret a saját ágyában ébredni, és
mégis, szinte sohasem szeretkeztek Brandon lakásán.
A férfi inkább eljárt hozzá, bár az esetek felében rögtön
ment is haza. Allegrának pedig valamilyen furcsa okból
úgy rémlett, hogy használják, aztán elhajítják, és na-
gyon magányos volt, miután Brandon elment és egye-
dül hagyta. Valamiért elhagyottnak érezte magát, mint
a pszichiáterének mondta. Nem szerette, ha olyan hely-
zetbe került, hogy könyörögnie kelljen. Dehogy akart
erőszakoskodni Brandonnal, ha egyszer menni akar, de
azért nagyon csalódott volt. - Szeretném, ha maradnál,
Brandon - mondta csendesen, és ennél nem is szólt töb-
bet. A férfi lezuhanyozott, majd visszajött az ágyhoz.
Úgy tűnt, kényelmesebb maradnia, mint vitatkoznia.
Allegra rámosolygott, ahogy feküdtek egymás mel-
lett. Lehet, hogy vannak még függőben maradt dolgok
a kapcsolatukban, például a válás és az, hogy Brandon
30
szívesebben alszik egyedül, de azért egy pillanatig sem
kételkedett benne, hogy szereti ezt a férfit.
- Köszönöm, hogy maradtál - súgta, belesimulva a
férfi karjaiba. Brandon gyengéden megsimogatta az ar-
cát, megcsókolta, majd egy idő után hortyogni kezdett.

2.
Brandon negyed hétre állította a vekkert, de még meg
sem szólalt, amikor Allegra már fent volt. A férfi fogat
mosott, megborotválkozott, a lány meztelenül kisietett
a konyhába, és kávét főzött.
Háromnegyed hétkor Brandon tetőtől talpig felöltöz-
ve ült az asztalhoz. Allegra áfonyás kosárkákat és egy
gőzölgő csésze kávét tett elé.
- Remek kiszolgálás van ebben az étteremben - je-
gyezte meg elismerően Brandon. - Hát még a pincér-
nők egyenruhája! - csodálta meg Allegrát, aki még min-
dig meztelenül ült vele szemközt.
- Te is jól nézel ki - viszonozta Allegra a dicséretet.
Brandon ezt a sötétszürke öltönyét is a Brooks Brothers-
nál vásárolta, mint minden holmiját. A lány megpróbál-
ta átcsábítani Armanihoz a Rodeo Drive-ra, hogy egy ki-
csit feldobja a ruhatárát. Ám Armani nem Brandon stí-
lusa volt. Ő tiszta Wall Street-i st~lusban öltözködött. -
Mondhatni, klasszul nézel ki ahhoz képest, amilyen ko-
rán van. - Megeresztett egy ásítással keveredő széles
mosolyt, és kávét töltött magának. Neki csak fél tízre
31
kellett bent lennie az irodában. - Mellesleg - érdeklő-
dött - mit csinálunk ma este? - Meghívták egy premier-
re, de nemigen volt kedve hozzá, főleg így, hogy a tár-
gyalás előkészületei miatt valószínüleg Brandon sem le-
het ott.
- Dolgoznom kell. Nincs több játszadozás. Meg-
mondtam a hapsiknak, hogy ma haza se megyek éjfél
előtt - felelte Brandon. Kissé mintha pánikba esett volna
a rá váró munkától. De mindig ilyen volt, ha tárgyalásra
készült. Allegra örült, hogy az ő irodájuknak külön csa-
pata van a tárgyalásokra, és neki nem kell bíróságra jár-
nia, csak az együttmüködést és a tájékoztatást várják el
tőle. Az ő szakterülete több szempontból sokkal egysze-
rűbb. Ez is alkotó tevékenység a maga módján, de nem
támaszt olyan szigorú követelményeket, mint egy szö-
vetségi védőügyvéd munkája.
- Átjössz, ha végeztél? - kérdezte, és nagyon igyeke-
zett, hogy ne legyen könyörgő a hangja. Szerette, ha
Brandon hozzá jött haza, de a férfinak nem mindig volt
kedve ehhez. Allegra pedig nem akarta, hogy Brandon
szorongatva érezze magát.
- Szeretnék- mondta sajnálkozva a férfi -, de tényleg
nem tudok. Hulla leszek, mire végzek. Valamikor ott-
hon is kell már lennem.
- A szüleim vacsorára hívtak bennünket pénteken -
mondta Allegra, kiterjesztve a meghívást Brandonra is.
Tudta, hogy az anyja végső soron úgyis meghívná
32
Brandont, bármennyire nem rokonszenvezik vele, csak
hogy kedvére tegyen a lányának.
- Péntek este a lányokhoz megyek - közölte szárazon
Brandon, és bekapta az egyik kosárkát. - Már mond-
tam.
- Nem gondoltam, hogy komolyan beszélsz - döb-
bent meg Allegra. - Mi lesz az Arany Glóbusszal? - kér-
dezte várakozó pillantással. - Az fontos.
Neki, de nem Brandonnak.
- Stephanie és Nicky is fontos. Látnom kell őket még
a tárgyalás előtt - felelte a férfi határozottan.
- Brandon, már hónapokkal ezelőtt szóltam neked az
Arany Glóbuszról! Ez nagyon fontos nekem és a szü-
leimnek. Azonkívül Carment is jelölik. Nem hagyhatok
itt mindent, hogy átmenjek San Franciscóba! - mondta,
és igyekezett higgadtabban beszélni, mint amilyennek
érezte magát, hiszen még csak reggel hét óra volt.
- Én megértem, hogy nem jöhetsz. Nem is várom el
tőled - felelte Brandon tökéletesen higgadtan.
- De én elvárom, hogy elkísérj - mondta Allegra, és
akárhogy igyekezett, metsző él volt a hangjában. - Azt
akarom, hogy ott légy.
- Nem ésszerű elvárás, Allegra. Már közöltem, hogy
nem tudok menni. Azt is megmondtam, miért. Nem lá-
tom értelmét, hogy tovább vitatkozzunk ezen. Miért
tennénk?
- Mert ez nagyon sokat jelent nekem. - Mély léleg-
33
zetet vett, hogy ne kezdjen el dühöngeni. Kell lennie
valamilyen megoldásnak, amelyet mindenki elfogad. -
Nézd, nem maradhatnál itt velem a gálára? Vasárnap át-
repülhetnénk San Franciscóba. Mit szólnál ehhez a
kompromisszumhoz? - kérdezte diadalmasan, egészen
felvillanyozva, hogy létezik ésszerű megoldás. Ám
Brandon csak a fejét rázta, mielőtt felhajtotta volna az
utolsó korty kávét.
- Nem fog menni, Allie, nagyon sajnálom. Egy nap
nem elég a lányokra. Ezt nem tehetem.
- Miért? - Allegra érezte, hogy mindjárt nyavalyogni
kezd, és ráparancsolt magára, hogy hagyja abba.
- Mert a gyerekeknek több időre van szükségük, és
őszintén szólva, nekem is több időre van szükségem,
hogy megbeszéljem Joanie-val a nyaraló dolgát. Azon
gondolkozik, hogy eladja.
- Ez nevetséges! - fogyott ki Allegra a béketürésből. -
Telefonon is elintézhetitek! Az istenit, Brandon, ebben a
két nyomorult évben mást se csináltál, csak értekeztél a
feleségeddel a nyaralóról, a házról, a szőnyegről, az au-
tóról és a kutyáról! Ez a díjkiosztás nagyon fontos ne-
künk! - Brandont nem rendítette meg a Steinberg csa-
lád emlegetése. Előbbre való volt a sajátja: a volt feleség
és a két kislány - Úgyse adlak oda Joanie-nak - mondta
Allegra tompán.
- Persze, hogy nem adsz. - Brandon mosolyogva fel-
állt, mintegy mutatva, hogy cseppet sem ingatták meg a
34
lány szavai. - Hanem mi lesz Stephanie-val és Nicky-
vel?
- Megértenék, ha elmagyaráznád nekik.
- Kétlem. Különben is, ez nem választás. - Állt, nézte
Allegrát, aki mereven bámult rá. Képtelen volt felfogni,
hogy Brandon így cserben hagyja és elutazzon San
Franciscóba.
-Mikor jössz vissza? - kérdezte. Fájt a szíve, pedig
nem akarta, hogy fájjon. Ismét elhagyottnak érezte ma-
gát, és valahol mélyen a rettegés sikoltozott benne. Hol-
ott nem lenne szabad. Brandon a srácai miatt utazik San
Franciscóba, nem szándékosan okoz neki csalódást. Vé-
letlenül alakult így. Akkor miért keseríti el ennyire a fér-
fi döntése?
Nem tudta, mint ahogy azt sem volt képes tisztázni
magával, hogy dühöngenie kellene-e vagy csak búsul-
nia, amiért Brandon nem kíséri el az Arany Glóbuszra.
Tényleg akkora esemény? Van-e joga ilyesmiket köve-
telni a férfitól? De miért reagál Brandon mindig olyan
zavarbaejtően, ha az ő kívánságairól van szó? Talán
Green doktornőnek van igaza, aki szerint az egésznek
az az oka, hogy Allegra nem akar szembenézni azzal,
amit a férfi művel? Elutasítja-e őt Brandon, vagy csak
azt teszi, amit tennie kell? És miért van az, hogy Allegrá-
nak soha sincs elég lelkiereje válaszolni ezekre a kérdé-
sekre?
- Akkor jövök vissza, amikor szoktam, az utolsó gép-
35
pel vasárnap este. Negyed tizenegyre itt vagyok. Tizen-
egyre idejöhetnék hozzád - mondta Brandon, hogy
megbékítse. Allegrának összeszorult a szíve, mert most
jutott eszébe, hogy ő addigra nem lesz itt.
- El is felejtettem. Vasárnap délután indulok New
Yorkba, és egészen jövő péntekig ott leszek.
- Akkor úgyse jöhetnél semmiképpen San Franciscó-
ba - állapította meg Brandon tárgyilagosan.
- Ha akarnád, onnan is indulhatnék. Ha vasárnap
utaznánk.
- Nevetséges! - legyintett Brandon, és az aktatáská-
jáért nyúlt. - Neked is megvan a munkád, Allie, nekem
is megvan a magamé. Néha kénytelenek vagyunk fel-
nőttek módjára viselkedni. - Majdnem bánatosan mo-
solygott a lányra. Csak most tudatosodott bennük,
hogy tíz napig, a következő hétvégéig nem találkozhat-
nak.
- Nem akarsz itt aludni ma éjszaka, ha már ilyen so-
káig nem látlak? - Ó, mennyire szerette volna, hogy
Brandon igent mondjon! De ő szokása szerint ragaszko-
dott eredeti elképzeléséhez. A változtatgatás nem az ő
műfaja volt.
- Tényleg nem tehetem. Mire vége a napnak, azt se
tudom, fiú vagyok-e vagy lány Nem sok örömed telne
bennem, azért meg tényleg nincs értelme idejönni,
hogy itt hortyogjak, nem igaz?
Hát éppen ez köztük a különbség.
36
- Dehogy nincs. Nem kell engem szórakoztatni -
mondta Allegra. Lábujjhegyre ágaskodott, átölelte a fér-
fi nyakát, és megcsókolta.
- Akkor viszontlátásra a jövő héten, kislány - mondta
szórakozottan Brandon, miután viszonozta a csókot. -
Ma este felhívlak, és holnap is telefonálok, mielőtt el-
utaznék San Franciscóba.
- Nem akarsz mamáéknál vacsorázni pénteken, mi-
előtt elmennél? - kérdezte Allegra, és gyűlölte magát,
amiért könyörög. Tudta, hogy pontosan ezt nem lenne
szabad, de nem bírt uralkodni magán. Úgy szeretett vol-
na Brandonnal lenni.
- Valószínűleg lekésném a gépet, mint legutoljára, és
csak kiborítanám a srácokat.
- A srácokat? - vonta föl a szemöldökét Allegra, hiába
utasította magát némán, hogy hagyja abba, mielőtt el-
rontaná. - Vagy Joanie-t?
- Ugyan, Allie, légy már jó kislány. Tudod, hogy nem
tehetek róla. Nekem tárgyalásom lesz, neked New
Yorkba kell utaznod, két srácom van San Franciscóban.
Mindkettőnknek megvannak a kötelességei. Miért nem
teljesíthetjük, amit meg kell tennünk? Aztán majd ösz-
szejövünk megint, és örülünk egymásnak. - Mindez
olyan ésszerűen hangzott, a lányban mégis maradt egy
tüske - amely mindig előhozta a csalódását, ha
Brandon nem kísérte el valahová, például az Arany
Glóbuszra, vagy amikor szeretkezés után hazament
37
aludni. De legalább ezt az éjszakát együtt töltötték.
Allegra figyelmeztette magát, hogy ezért is inkább há-
lásnak kellene lennie, ahelyett, hogy a hétvége miatt
nyaggatja a férfit.
- Szeretlek - súgta Brandonnak az ajtóban, amikor a
férfi búcsúcsókot adott neki, és kissé beljebb húzódott,
nehogy valaki meglássa meztelenül.
- Én is - mosolygott Brandon. - Jó szórakozást New
Yorkban. Ne felejts el jégert vinni. A Times azt írja, hogy
havazik.
- Pazar - borongott Allegra. Integetett Brandonnak,
amikor a férfi beült a kocsijába, aztán bezárta az ajtót, a
hálószobájába sietett, és onnan nézett Brandon után,
ahogy kitolat a kocsijával a felhajtón. A gyomra is ösz-
szeszorult, mikor Brandon elhajtott. Valami nem stim-
melt, de Allegra nem tudta, mi az. Talán hogy Brandon
nem hajlandó változtatni a tervein, vagy hogy megint
találkozik Joanie-val és a lányokkal. Vagy egyszerűen
az, hogy egyedül mehet az Arany Glóbuszra, és magya-
rázkodhat a szüleinek. Vagy talán az a baj, hogy tíz na-
pig nem látja Brandont. Egyszóval nyomorultul érezte
magát, amikor bement a fürdőszobába, és megnyitotta
a zuhanyt.
Sokáig állt az arcába zubogó víz alatt, és Brandonon
töprengett. Megváltozik-e valaha? Vagy mindig egye-
dül akar majd aludni, mert túlságosan nyűgös eljönni
Allegrához, megmarad inkább Joanie férjének? Persze
38
bolondság ilyesmin kiborulni, de mert nem találta a
kérdésekre a válaszokat, a könnyei összefolytak a forró
vízzel.
Félórával később fáradtan zárta el a zuhanyt. Bran-
don mostanra bizonyosan beért az irodába. Valahogy
olyan furcsa arra gondolni, hogy ő is itt van, ugyaneb-
ben a városban, itt lesz még két napig, Allegra mégsem
láthatja. De valahányszor megpróbálta elmondani az
érzéseit, a férfi úgy viselkedett, mintha nem értené.
- Miért gondolja, hogy így van? - firtatta örökösen
Green doktornő.
Amire Allegra rendszerint felfortyant.
- Honnan tudjam?
Green doktornőt nem lehetett leszerelni.
- Mit gondol, attól lehet, hogy Brandon nem akarja
elkötelezni magát? Esetleg maga nem olyan fontos ne-
ki, mint ő magának? Vagy talán egyszerűen nem képes
arra a fajta elkötelezettségre, amit elvár tőle - mondta
baljósan. Ismerős területre értek, amely mindig fölide-
gesítette a lányt. Miért célozgat Green doktornő arra,
hogy Allegra eddigi életében nagyon keveset kapott a
férfiaktól? Miért tér vissza örökösen ez a téma, miért
köti a pszichiáter az ebet a karóhoz, hogy ez minta?
Igazán bosszantó!
Kidobta a megmaradt áfonyás kosárkákat. Brandon
úgyis megette majdnem az összeset, ő pedig nem volt
éhes. Friss kávét főzött magának, aztán felöltözött. Fél
39
kilencre indulásra készen állt, még maradt is egy kis
ideje, mielőtt fölvette volna a harcot a gyorsforgalmi
úttal. Az órájára pillantott. Az anyja hajnali négykor
ment el a stúdióba, ennek ellenére üzenetet hagyott ne-
ki, megígérte, hogy ott lesz a pénteki vacsorán, és egye-
dül jön. A család biztosan megjegyzéseket fog tenni, fő-
leg, ha azt is megtudják, hol van Brandon. De Allegrá-
nak legalább addig nem kell hallania.
Aztán emlékezetből tárcsázott egy Beverly Hills-i
számot, amelyért minden második amerikai nő a jobb
karját levágatta volna. Haverok voltak tizennégy éves
koruk óta, második gimiben együtt jártak hat hónapig,
és azóta is a legjobb barátok. Most is fölkapta a második
kicsengésre, mint mindig, ha csak nem volt "elfoglalt"
vagy házon kívül. Allegra elmosolyodott az ismerős
hangra, amelyet rajta kívül mindenki őrjítően szexinek
talált.
- Szia, Alan, csak én vagyok. Nehogy túlságos izga-
lomba jöjj. - Mindig mosolyognia kellett, ha vele be-
szélt, mert Alan már csak ilyen.
- Ilyenkor? - szörnyűlködött Alan, aki egyébként
koránkelő volt. Most három hétig itthon volt, miután
befejezte a forgatást Bangkokban. Allegra azt is tudta
Alan ügynökétől, hogy Fiona Harvey angol filmsztárral
is véget ért a románca. - Mit műveltél az éjszaka? Letar-
tóztattak? Azért telefonálsz, hogy váltsalak ki?
- Pontosan. Húsz percen belül legyél itt értem a Be-
40
verly Hills-i rendőrségen.
- Az ki van zárva. Minden ügyvédnek dutyiban a
helye. Felőlem ott is maradhatsz. - Egyik legjobb barát-
ja volt a harmincéves Alan, aki olyan arccal és alakkal
dicsekedhetett, akár egy görög isten, ráadásul okos és
tisztességes ember is volt. A lánynak senki más nem ju-
tott eszébe, akivel elkísértethette volna magát az Arany
Glóbuszra. Ez azért mókás volt, hogy Alan Carrt dobja
be végső megoldásként, mert nincs partnere. A legtöbb
amerikai nő bármit megtenne csak azért, hogy egyszer
találkozhasson Alannel.
- Mi a programod szombatra? - tért a tárgyra. Gyere-
kesen lóbálta a lábát, igyekezett nem gondolni Bran-
donra, és nem idegeskedni.
- Semmi közöd hozzá - színlelt felháborodást Alan.
- Randid van?
- Miért? Megint össze akarsz hozni valamelyik bor-
zalmas partnereddel? A legutóbbi épp elég szörnyű
volt, te boszorka!
- Menj a fenébe, hülye! Az nem volt randi. Te akartál
szakértőt, aki ért a perui joghoz, tehát kímélj meg a süket
dumádtól. Történetesen tudom, hogy háromezer dollár
értékű jogi tanácsot kaptál ingyen, szóval ne rinyálj!
- Ki rinyál itt? - kérdezte sértetten Alan, és úgy tett,
mintha megbotránkozna Allegra nyelvezetén.
- Te. Azonkívül nem válaszoltál a kérdésemre.
- Randim van egy tizennégy éves lánnyal, aki való-
41
színűleg sittre fog juttatni. Miért?
- Egy szívességet kérnék. - Alannel köntörfalazás és
feszengés nélkül beszélhetett. Úgy szerette, mint a test-
vérét.
- Ja. Más újság? Te mindig szívességet kérsz. Most ki-
nek van szüksége az autogramomra?
- Senkinek. Egy léleknek sem. A testedre van szüksé-
gem.
- Nocsak, milyen izgalmas ajánlat! - A románcuk óta
eltelt tizennégy év alatt Alannek többször megfordult a
fejében az újbóli közeledés, de annyira a húgának érez-
te Allegrát, hogy sohasem bírta rászánni magát. Pedig
gyönyörű, intelligens lány, és Alan egyetlen más nőt
sem csípett annyira, mint őt. Talán épp ez a baj. - Mit
tervezel ennek a viharvert, lestrapált vén testnek?
- Esküszöm, semmi kellemeset - kacagott Allegra. -
Azért nem lesz olyan rossz, sőt, akár vicces is lehet.
Szükségem van egy partnerra az Arany Glóbuszra. Pa-
pán és mamán kívül Carmen Connors, az egyik ügyfe-
lem is a jelöltek között van. Ja, és még ketten. Ott kell
lennem, de nem szeretnék egyedül menni - mondta
szokott őszinteségével, amelyet Alan annyira szeretett.
- És mi van azzal a hogyhíjjákkal? - Pontosan tudta,
hogy hívják a hogyhíjjákot, és ismételten közölte Alleg-
rával, hogy nem kedveli az illetőt. Hidegnek és öntelt-
nek tartotta Brandont. Amikor először mondta a lány-
nak, Allegra hetekig nem állt szóba vele. Azóta meg-
42
szokta, mert Alan egyetlen alkalmat sem hagyott ki,
hogy az orra alá dörgölje; ám ezúttal megkímélte.
- San Franciscóba kell mennie.
- Milyen kedves tőle, Al! Ezt az időzítést! Klassz pali.
Megy a feleségéhez?
- Nem, te idióta, a gyerekeihez! Azonkívül hétfőn
kezdődik egy tárgyalása.
- Nem egészen értem, mi köze a kettőnek egymás-
hoz - szólt Alan hűvösen.
- Hetekig nem fog tudni találkozni a srácokkal, azért
látogatja meg őket.
- Netán megszűnt San Franciscóból Los Angelesbe a
légiközlekedés? A kis cukorfalatok miért nem tudnak
átjönni apucihoz?
- Mert anyuci nem engedi őket.
- Te viszont nyakig ülsz a szaharádéban.
- Ja, nyakig, azért telefonálok. Számíthatok rád? - re-
ménykedett Allegra. Olyan klassz lenne vele menni.
Alannel lenni mindig mulatságos volt. Mintha gyere-
kek lettek volna megint. Vicceket meséltek, idétlenked-
tek, nagyokat nevettek.
- Súlyos áldozat, de azt hiszem, szükség esetén át
tudnám ütemezni a programomat ... - sóhajtott Alan.
A lány kacagott.
- Ne hülyíts, kérlek! Fogadni mernék, hogy semmi
dolgod.
- De van. Tekézni akartam menni!
43
- Te? - Allegra hahotázott. - Öt perc alatt legázolna a
tömeg. Te ugyan nem mehetsz tekézni.
- Majd egyszer elviszlek, és bebizonyítom.
- Megegyeztünk! Nagyon örülnék neki! - ragyogott
Allegra. Lám, Alan, ahogy szokta, most is kihúzta a pác-
ból. Nem kell egyedül mennie a gálára. Alan Carr olyan
barát, akire mindig számíthat.
- Mikor menjek érted, Hamupipőke? - kérdezte
Alan derűsen. Mindig szívesen volt a lánnyal.
- Elég korán kezdődik. Hatkor?
- Ott leszek.
- Kösz, Alan - mondta Allegra komolyan. - Nagyon
hálás vagyok neked.
- A szentségit, nehogy hálálkodj már! Jobbat érde-
melsz te nálam - megérdemelnéd, hogy az a féleszű vi-
gyen el a gálára, ha már azt akarod. Ugyhogy ne kö-
szönd. Gondolj csak bele, milyen szerencsés vagyok.
Mindig erre gondolj. Szükséged lenne egy kis tartásra.
Hogy az ördögbe lettél te ilyen alázatos? Ahhoz túl sok
eszed van. De megtanítanám egyre-másra azt a pasit!
Nem tudja ez, milyen szerencsés. Még hogy San Fran-
cisco, hova szarjak... - dünnyögte Alan. Allegra neve-
tett. Ezerszer jobban érezte magát.
- Mennem kell dolgozni. Akkor viszontlátásra szom-
baton. És tedd meg nekem azt a szívességet, hogy pró-
bálj józan maradni, oké?
- Ne nyaggass! Nem is csoda, ha nem tudsz össze-
44
szedni egy pasit. - Mindig így ugratták egymást. Alan
valóban nem vetette meg az italt, de ritkán rúgott be, és
sohasem viselkedett ízléstelenül. Allegra ismét ember-
nek érezte magát, miközben elindult dolgozni. Alan-
nek sikerült fölvidítania.
Egész nap sokkal rózsásabbnak látta a világot, mint
reggel. Találkozott Bram turnéjának néhány szponzo-
rával, intézkedett Carmen biztonságáról, megbeszélést
tartott egy másik ügyfelével, aki vagyont akart átru-
házni a gyerekeire, és nagy meglepetésére csak este ju-
tott eszébe Brandon. Még mindig bosszantotta, hogy a
férfi nem kíséri el az Arany Glóbuszra, de legalább már
nem omlott össze miatta. Most, ahogy belegondolt, be-
látta, milyen ostobán viselkedett. Brandonnak végül is
joga van látni a gyerekeit. Lehet, hogy neki van igaza.
Talán mindkettejüknek a karrierjükkel kellene törőd-
niük, téve a kötelességüket, s ha még marad idejük, azt
eltölthetik együtt. Nem valami romantikus életszemlé-
let, de pillanatnyilag ez telik tőlük. Végső soron talán
nem is olyan rossz; lehet, csak arról van szó, mint erre
Brandon többször is célozgatott, hogy Allegra túlságo-
san igényes.
- Maga is így gondolja? - csapott le rá Green doktor-
nő délután, a hetenkénti szokásos kezelésen.
- Nem tudom, mit gondolok - vallotta be Allegra. -
Azt hiszem, tudom, mit akarok, aztán mikor beszélek
Brandonnal, úgy érzem, ésszerűtlenül viselkedem, és
45
túl sokat követelek. Nem tudom, melyik az igazság;
vagy csak az van, hogy megijesztem Brandont?
- Érdekes lehetőség - jegyezte meg hűvösen Green
doktornő. - Miből gondolja, hogy megijeszti?
- Mert nem kész arra, hogy annyit akarjon egy kap-
csolattól vagy annyit adjon bele, mint én.
- Úgy véli, maga többre kész? Miért? - érdeklődött
Green doktornő.
- Én igazán szívesen élnék vele, de szerintem ő halá-
losan fél ettől.
- Miért mondja ezt? - A pszichiáter úgy vélte, hogy
ez már nagy előrelépés Allegrától.
- Azért gondolom, hogy fél, mert éjszaka haza akar
menni a saját lakásába. Ha csak teheti, nem akarja ná-
lam tölteni az éjszakát.
- Azt akarja, hogy maga menjen át hozzá?
- Nem. - Allegra lassan csóválta a fejét. - Azt mond-
ja, a saját terére van szüksége. Egyszer emlitette, hogy
házasembernek érzi magát attól, ha reggel egymás
mellett ébredünk. Mivel pedig a házasságról na-
gyon rossz tapasztalatai vannak, nem akarja megis-
mételni.
- Fel kell dolgoznia, különben egyedül marad. Vá-
lasztania kell. Viszont az ő választásai a maga életét is
befolyásolják, Allegra.
- Tudom, de akkor sem akarom siettetni.
- Két év után ez nem siettetés - jelentette ki Green
46
doktornő. - Ideje lenne, hogy Brandon változtasson.
Hacsak magát nem teszi boldoggá az adott helyzet -
fűzte hozzá, mindig megadva Allegrának a választás
jogát. - Mert ha ezt akarja, akkor semmi ok panaszra.
Így van?
- Nem tudom! Nem hinném - mondta idegesen
Allegra. - Én többet szeretnék. Nem tetszik, amikor
Brandon visszahúzódik a saját világába. Vagy mikor
nélkülem utazik San Franciscóba. - Maj d bevallott vala-
mit, amitől ostobának érezte magát. - Néha nyugtalan-
kodom, nehogy a volt felesége visszaszerezze. Még
mindig nagyon kötődik Brandonhoz. Azt hiszem, ő
részben ezért fél elkötelezni magát.
- Hát pedig előbb-utóbb lépnie kell valamerre, nem
gondolja, Allegra?
- Azt hiszem - felelte a lány óvatosan. - De nem
gondolom, hogy méltányos lenne ultimátumokat adni
neki.
- Miért nem? - kérdezte Green doktornő.
- Nem tetszene Brandonnak.
- És? - erőszakoskodott a pszichiáter, mert azt akarta,
hogy Allegra is legyen határozottabb Brandonnal.
- Szakíthatna velem, ha túlságosan szorongatnám.
- És akkor mi lenne? - kérdezte Green doktornő.
- Nem tudom! - felelte riadtan Allegra. Erős egyéni-
ség volt, Brandonnal mégsem bírt erős lenni, mint
ahogy az előző két szerelmével sem. Félt erőt mutatni,
47
ezért járt immár csaknem negyedik éve Green doktor-
nőhöz.
- Ha a kapcsolatuknak vége szakadna, maga esetleg
találkozhatna valakivel, aki hajlandó elkötelezni ma-
gát. Olyan borzasztó lenne az?
- Az nem - mosolygott Allegra kínosan -, viszont
elég ijesztő.
- Az hát, de kibírná valahogy. Ez, hogy örökké csak
ül és várja, mikor méltóztatik megnyitni Brandon az
aranykaput, többet árthat magának, mint egy kis ijede-
zés valakitől, aki talán nyitottabb a szeretetre. Ezen ér-
demes gondolkozni, nem? - Élesen nézett a lányra,
majd a szokott barátságos mosolyával elbocsátotta.
Bizonyos értelemben ez is olyan volt, mint jósnőhöz
járni. A távozó Allegra megpróbálta rendezni az agyá-
ban a hallottakat. Voltak dolgok, amelyekre emlékezett,
és voltak, amelyeket elfelejtett, hiába erőlködött kétség-
beesetten, hogy felidézze őket. De a kezelések általá-
ban jót tettek neki. Az évek során sokat elemezgették
kettesben az ő hajlamát arra, hogy olyan férfiakat fog
ki, akik képtelenek szeretni őt, vagy nem is akarják. Ré-
gi problémája volt ez Allegra életének, olyasmi, amiről
nem szeretett beszélni, még csak gondolni sem akart rá.
Azért ennyi idő után ő is fejlődik, remélhetőleg.
Visszament az irodába, hogy befejezzen néhány füg-
gőben maradt ügyet. Malachi O'Donovan volt az utol-
só, akivel aznap találkoznia kellett. A fényes pályát be-
48
futott O'Donovan Bram Morrisonnak, Allegra világhí-
rű rocksztár ügyfelének volt a barátja. Liverpoolból
jött, de már rég amerikai állampolgár, amerikai nőt is
vett feleségül. A feleségét Rainbow-nak hívták, a gyere-
keiket Swallow-nak és Birdnek. * Allegra nem csodálko-
zott ezen. Nagyon kevés dolog volt a rock világában,
amin még meglepődhetett volna.
O'Donovannek viharos előélete volt: letartóztatások,
kábítószerezések, két testi sértés és néhány botrányos
per Valamennyi időt rács mögött is töltött, elhasznált
számos ügyvédet, és nagyon érdekesnek találta Alleg-
rát. Először mint nőhöz közeledett hozzá, de mikor a
lány nem vett róla tudomást, és tüntetően ragaszkodott
a formalitásokhoz, Malachi lehiggadt. Nagyon jól elbe-
szélgettek, Allegra úgy vélte, segíthet az énekes prob-
lémáiban, amelyek leginkább abból fakadtak, hogy
O'Donovan világ körüli turnét akart szervezni, de
minduntalan elcsúszott a bürokráciában és a jogszabá-
lyokban.
- Megnézem, mit tehetünk, Mal. Jelentkezni fogok,
csak először szeretnék megkapni néhány aktát az ügy-
védjétől.
- Ne bajlódjon a volt ügyvédemmel - vonogatta a
vállát a távozó O'Donovan. - Az egy ökör.
- Akkor is szükség lesz az aktákra - mosolygott derű-
sen Allegra. - Rögtön telefonálok, mihelyt megtudok
valamit.
49
O'Donovannek nagyon imponált az ügyvédnő.
Morrison igazat mondott. Okos lány ez, egyenesen a
tárgyra tér, nem beszél mellé.
- Telefonáljon csak, amikor jólesik, szivi! - súgta oda.
Allegra úgy tett, mint aki nem hallott semmit, és visz-
szatért, hogy bezárja az irodáját.
* Rainbow: szivárvány, swallow: fecske, bird: madár
(ang.).
Későn került haza. Elolvasott néhány aktát, és még
egyszer átnézte Bram szerződéseit. Carmen is épp ka-
pott egy rendkívüli ajánlatot egy filmre, amely nagyon
fontos lehet a pályafutása szempontjából.
Allegra szerette ezt a sok leleményt követelő, válto-
zatos munkát. Derűsen ért haza, és csak akkor döbbent
rá, hogy egész nap hírét sem hallotta Brandonnak.
Csak nem haragudott meg, amiért annyit nyaggatta ma
reggel az Arany Glóbusz-gálával?
Kilenc óra körül telefonált az irodájába. A férfi mint-
ha örült volna, hogy hallja a hangját. Mondta, hogy ti-
zenhárom órája megszakítás nélkül dolgozik, egyéb-
ként épp most akarta hívni Allegrát.
- Ettél valamit? - aggodalmaskodott a lány, és máris
bánta, amiért haragudott a férfira. Majd eszébe jutott,
amit Green doktornő mondott, hogy neki joga van töb-
bet elvárni, mint amennyit Brandon adni képes vagy
akar.
- Pár óránként hoznak szendvicset, de többnyire el is
50
felejtjük megenni.
- Haza kellene menned, és ki kellene aludnod maga-
dat - figyelmeztette Allegra. Bárcsak eljönne hozzá
Brandon! De nem kérte, és a férfi sem célzott rá, csak
azt mondta, hogy most már ideje visszamenni a kollé-
gáihoz.
- Holnap még telefonálok, mielőtt elutaznék San
Franciscóba.
- A szüleimnél leszek. Az irodából egyenesen hozzá-
juk megyek.
- Akkor talán mégse telefonálok - mondta egyszerű-
en Brandon. Allegra sikítani szeretett volna. Miért ria-
dozik Brandon mindentől, ami neki fontos? Főleg a
családjától? Minden csak azért van, mert betegesen ret-
teg az elkötelezettségtől. - Majd Friscóból hívlak. Ha
már otthon leszel.
- Ahogy akarod - felelte csendesen Allegra, és örült,
hogy még egyszer átrághatja a kérdést Jane Greennel.
Attól sokkal egyszerűbbnek, tisztábbnak, kevésbé tragi-
kusnak tűnt az egész. Mint ahogy egyszerű is. Brandon
képtelen kitárulkozni, és felszabadultan, őszintén sze-
retni őt. De hát örökké így fog viselkedni? Allegra fele-
ségül akart menni hozzá, ha a férfi majd egyszer rá-
szánja magát a válásra, és fölenged annyira, hogy mer-
je igazán szeretni őt. Meg volt győződve róla, hogy
Brandon szereti is, a maga módján, csak gátlásossá te-
szik a Joanie-hoz fűződő, nyomasztó emlékek.
51
- Sikerült elrendezned a dolgot az Arany Glóbusszal
kapcsolatban? - kérdezte hirtelen a férfi. Allegra meg-
hökkent. Hogy épp Brandon hozza szóba ezt a kényes
témát!
- Igen, minden rendben - mondta hanyagul, nem
akarta bevallani, hogy még mindig benne van a tüs-
ke. - Alan elkísér.
- Carr? - hökkent meg Brandon. Azt hitte, a lány
egyedül megy, a szüleivel. - Én arra számítottam, hogy
az öcséddel és a szüleiddel leszel.
Allegra megmosolyogta ezt a naivitást. Az Arany
Glóbusz-gála az év egyik legelegánsabb eseménye,
nem az a hely, ahová a húszéves öccsével akarna felvo-
nulni. - Ahhoz már öreg vagyok egy kicsit. Alan épp
megfelel. Majd elszórakoztat egész este, mindenféle
gorombaságokat fog mondani a nagy sztárokról, akik
ezt tudják is róla, de azért szeretik.
- Nem vártam, hogy ilyen gyorsan találsz egy he-
lyettest - mondta Brandon egyszerre zsémbesen és fél-
tékenyen. Allegra nevetett. Ugy kell neki!
- Szívesebben vagyok veled, mint Alannel - mondta
őszintén.
- Ezt ne felejtsd el - mosolygott Brandon. - Bár ez
nagy bók, Allie. Sohasem számítottam magamat Alan
Carr kategóriájába.
- Azért ne szálljon a fejedbe - ugratta Allegra. Beszél-
gettek még néhány percig, de Brandon egyszer sem
52
célzott rá, hogy nála szeretné tölteni az éjszakát, és a
lány megint mélyen ellceseredett, amikor erre gondolt,
immár az ágyban fekve. Huszonkilenc éves, van egy
barátja, aki jobban szeret egyedül hálni a saját ágyában,
és aki épp most hagyta cserben egy ilyen fontos ügy-
ben, a volt felesége és a lányai kedvéért. Akárhogy for-
gatta, akárhonnan nézte, ez még mindig fájt. Magá-
nyosnak érezte magát tőle. Brandon furcsán magának
való volt, és mindig azt tette, ami neki tetszett, rá se he-
derítve, hogy Allegra mit szeretne.
- Maga jobbat érdemel - hallotta félálomban Green
doktornő hangját. Nem emlékezett, mondott-e ilyet a
pszichiáter, vagy csak ez volt a lényege a mondanivaló-
jának. De ahogy süllyedt bele az álomba, látta maga
előtt a komoly barna szempárt, amely átható erővel
nyomatékosította az üzenetet. Jobbat érdemelek, sut-
togta magában. Jobbat érdemelek... De mit? És akkor
hirtelen Alant látta, ahogy nevet... de kin nevet? Alleg-
rán vagy Brandonon?

3.
Steinbergék háza a legelegánsabbak közé számított
Bel Airben. Tágas és kényelmes volt, de egyáltalán nem
olyan, mint egy palota. Blaire maga rendezte be évekkel
ezelőtt, amikor ideköltöztek Scott születése után. Na-
gyon értett a lakberendezéshez, az átalakításhoz, hogy
mindig üde és divatos legyen minden. A gyerekek ug-
53
ratták is, hogy a házban soha sincs vége a munkának.
Ám Blaire szerette, ha a lakás újnak látszik. Kedvelte
az élénk, vidám színeket. A lakás könnyed eleganciát és
melegséget árasztott; olyan hely volt, ahová szívesen
jöttek az emberek. Pazar kilátás nyílt a teraszról és a
nappaliból. Blaire hónapok óta emlegetett legújabb ter-
ve az volt, hogy üvegfalat csináltat a konyhának, de
aztán annyira lefoglalta a sorozat, hogy nem maradt
ideje rá.
Allegra az irodából egyenesen a szüleihez hajtott.
Ahogy belépett a házba, rögtön körülölelte az a kedves-
ség és melegség, amelyben felnőtt. A szobája ugyan-
olyan volt, mint tizenegy éve, amikor elutazott az egye-
temre. Miközben ő jogot tanult, itthon mindössze egy-
szer cserélték ki a kárpitot, a függönyöket és az ágy-
takarót, pasztell barackrózsaszín moaréra. Hébe-hóba
eltöltött itt egy-egy éjszakát vagy hétvégét. Mindig
öröm volt hazajönni. Szobája ugyanazon a szinten
volt, mint a szülei lakosztálya, amely egy hálószobából,
két csinos öltözőszobából és két dolgozószobából állt.
Elég gyakran dolgoztak otthon mindketten. Ugyan-
ezen a szinten volt még két vendégszoba. Az emeleten
Samnek és Scottnak is megvolt a maga lakosztálya, tá-
gas nappalival elválasztva. A nappaliban helyezték el a
közösen használt, hatalmas tévét, a kis vetítővásznat, a
biliárdasztalt és egy fantasztikus hifi-tornyot, amelyet
az apjuktól kaptak karácsonyra, minden tizenéves ál-
54
mát. Samnek mindig legalább fél tucat barátnője leb-
zselt itt, az iskoláról, a főiskolai terveikről és a fiúikról
dumálva.
Allegra a konyhában találta Samet. Feltünően meg-
szépült tavaly óta. Tizenhét és fél éves korára döbbene-
tes jelenség lett belőle. Apja üzlettársai azt mondták,
hogy minden adottsága megvan a sztársághoz, Blaire
pedig folyton morgott, ha ilyeneket hallott. Sam legelő-
ször is tanuljon. Blaire-nek nem volt kifogása egy kis
fotózás ellen, de nem lelkesedett a gondolatért, hogy
legkisebb gyerekéből színésznő legyen. Kemény pálya
az. Azok után, amivel Blaire naponta szembesült, job-
ban szerette volna, ha Samanthának semmi köze az üz-
lethez. De a lányt nem lehetett lebeszélni. Születése óta
ebben élt, és a színészi pálya volt a leghőbb vágya. Egy-
szerre adta be a jelentkezését az UCLA, a Northwes-
tern, a Yale és a New York-i egyetem dráma szakára.
Bármelyik helyen kaptak volna rajta, mert kitűnő tanu-
ló volt, ám ő Allegrával ellentétben nem akart keletre
menni, nem akarta itthagyni Los Angelest, sőt még a
szülői házat sem. Az UCLA mellett döntött, ahol már si-
keresen át is jutott az előfelvételin.
Amikor péntek este Allegra belépett a konyhába,
Sam éppen almát evett. Hosszú szőke haja aranypalást-
ként omlott a hátára. Óriási nagy zöld szeme volt, akár
a nővérének.
- Szervusz, kölyök, hogy vagy? - érdeklődött Allegra
55
örömmel. Puszit adott Samnek, és átkarolta a vállát.
- Jól. Volt egy kis fotózásom a héten. Egy angol fotós-
nak. Klassz volt. Bírom a külföldieket, mert rendesek.
Novemberben egy franciának ültem. Éppen ment To-
kióba. Ezt a L. A. Timesnak csinálta. És láttam papa új
filmjének a muszterjét. - Kamasz módjára ide-oda ug-
rált a témák között, de Allegra tudta követni.
- Milyen volt? - kérdezte, miközben vett magának a
sárgarépából, és megölelgette Ellie-t, aki húsz éve főzött
rájuk. Ellie kihessegette a nővéreket a konyhából.
- Oké. Bár ezt így nehéz megmondani. Egyes jelene-
tek még mindig rossz helyen vannak. De azért egész
klassz. - Akárcsak Sam. Allegra csendes mosollyal néz-
te a húgát, ahogy felszáguld az emeletre. Csupa kéz,
láb és haj. ,Gyönyörű, szilaj kis csikó. Olyan fiatalnak
tűnt, hirtelen mégis annyira érettnek. Hihetetlen, hogy
repül az idő; Sam szinte kész nő. Csak hatéves volt,
amikor Allegra tizenegy éve elutazott a Yale-re. Ezért
volt, hogy még mindig úgy gondolt a húgára mint kis-
babára.
- Te vagy az? - kiáltotta anyja. Ahogy áthajolt a kor-
láton, alig látszott idősebbnek a lányainál. Két beletű-
zött toll és egy ceruza kandikált lazán fölfésült, puha
vörös hajából. Farmert, fekete garbót és fekete, magas
szárú Converse tornacipőt viselt, amelyet Samnek vett,
de Sam nem hordta. Blaire olyan volt, akár egy kamasz-
fiú, amíg alaposabban meg nem nézte az ember; akkor
56
látni lehetett, mennyire bájos, mennyire megkímélte az
idő. Ugyanolyan nyurga alakja volt, mint a lányainak.
- Hogy vagy, drágám? - Megcsókolta Allegrát, aztán le-
rohant a földszintre, mert csengett a telefon. Simon volt
az, jelezte, hogy később jön. Valami gondja akadt az
irodában, de azért nem fog elkésni a vacsoráról.
Az évek során bensőséges kapcsolatuk és nagyszerű
házasságuk mentette meg őket a hollywoodi stressztől.
Blaire nem szívesen emlegette, hogy az élete romokban
hevert, és nem látott semmi kiutat, amikor megismer-
kedett a férjével. De minden jóra fordult, amikor össze-
házasodtak. Blaire karriert csinált, könnyen, gyors egy-
másutánban jöttek a gyerekek, akiket örömmel vártak.
Szerették az otthonukat, a gyerekeiket, a hivatásukat és
egymást. Semmi mást nem kívánhattak az élettől, leg-
följebb még több gyereket. Sam születésekor Blaire har-
minchét éves volt, amit akkor nagyon soknak érzett.
Most már sajnálta, hogy nem szült legalább még egyet,
bár a három gyerek is rengeteg örömet szerzett neki,
még akkor is, ha időnként veszekedni kellett Saman-
thával, akit kissé elkényeztettek. De ő is jó gyerek volt:
jól tanult, nem csinált komolyabb butaságokat, és ha fe-
leselt is, az a generációjának tudható be.
Blaire letette a kagylót, és visszatért az emeletre.
Allegra a hálószobájában volt, és az ablakon bámult ki-
felé. Anyja bement hozzá.
- Tudod, ugye, hogy ide bármikor hazajöhetsz?
57
kérdezte halkan. Legidősebb gyermeke szokatlanul bá-
natosnak látszott. Blaire szerette volna megkérdezni,
mi baj, de nem merte. Mindig aggasztotta, hogy Allegra
nem kap elég érzelmi támogatást Brandontól. Az az
ember rettentően önző, és mintha egyáltalán nem ven-
ne tudomást Allegra érzelmeiről. Blaire igazán igyeke-
zett megkedvelni Brandont, de ez két év alatt sem sike-
rült.
- Kösz, mama - mosolygott Allegra, aztán kezét-lá-
bát szétvetve elterült a nagy ágyon. Néha olyan isteni
volt egyszerűen csak itt lenni, még akkor is, ha csak pár
órára jött, néha pedig nehezményezte, hogy a család-
nak még mindig ekkora hatalma van fölötte. Időnként
szinte megriasztotta, mennyire szorosan kötődik hoz-
zájuk még mindig. Nagyon szerette őket, máig nem
tépte el a szálakat, amelyektől az ő korában a nők ré-
ges-rég megszabadultak. De miért is kellene eltépnie
őket? Brandon szerint Allegra túlságosan csüng a csa-
ládján. Azt állította, hogy ez egészségtelen, nem is nor-
mális. Csak hát Allegra olyan jól kijött a családjával, és
ők annyit segítettek neki. Mit csináljon? Fordítson hátat
nekik csak azért, mert közelit a harminchoz? .
- Hol van Brandon? - kérdezte az anyja mímelt ha-
nyagsággal. Megkapta Allegra üzenetét, hogy egyedül
jön a vacsorára, titokban örült is neki, noha ezt nem
mondta. - Sokáig dolgozik?
- San Franciscóba kell utaznia a lányokhoz - vetette
58
oda Allegra ugyanolyan hanyagul. De mindketten tud-
ták, hogy csak színlelik a derűs fölényt.
- De, gondolom, holnapra visszajön - mosolygott
Blaire, és közben Allegra helyett is dühös volt Brandon-
ra, aki sohasem áll a gyermeke mellé. Nagy megdöbbe-
nésére Allegra azt válaszolta:
- Az a helyzet, hogy nem. Az egész hétvégét a lá-
nyokkal kell töltenie. Hétfőn kezdődik egy tárgyalása,
maga sem tudja, mikor találkozhat ismét a gyerekeivel.
- Nem jön a gálára? - hüledezett Blaire. Mi akar ez
lenni? Netán a közelgő szakítás előjele? Nagyon igye-
kezett, hogy ne látsszék rajta a reménykedés, csak a
csodálkozás.
- Nem, de nem is érdekes - hazudta Allegra. Nem
akarta bevallani az anyjának, mennyire feldúlta a do-
log. Mindig olyan sebezhetőnek érezte magát, ha azt
kellett mondania Blaire-nek, hogy problémái vannak
Brandonnal. Mintha értéktelenebb lenne ettől. Az any-
jának sohasem voltak ilyen gondjai az apjával. A szülei
kapcsolata mindig tökéletes volt. - Alannel megyek.
- Milyen kedves tőle! - mondta Blaire, és összeszorí-
tott szájjal letelepedett egy kényelmes fotelba az ágy
mellé. Allegra gyanakodva figyelte. Tudta, hogy ezzel
nincs vége, most jönnek az elkerülhetetlen kérdések.
Miért nem válik el Brandon? Miért járkál folyton San
Franciscóba a volt feleségéhez? Nem érzi Allegra, hogy
ez a viszony kilátástalan? Tisztában van vele, hogy a
59
következő születésnapján betölti a harmincat? - Téged
nem zavar, hogy elmarad olyan eseményekről, ame-
lyek számodra fontosak? - Anyja tiszta, kék pillantása a
szívéig hatolt. Allegra erőtlenül próbált kitérni előle.
- Időnként igen, de azt mondja, hogy mindketten
felnőttek vagyunk, felelős állásban, sok kötelezettség-
gel. Néha egyszerüen úgy alakul, hogy nem lehetünk
egymás mellett, és ezt meg kell értenünk. Nincs értel-
me felhajtást csinálni belőle, mama. Brandonnak két
gyereke van egy másik városban, és szüksége van rá,
hogy lássa őket.
- Akkor is nagyon rossznak találom az időzítését. Te
nem? - Allegra sikítani szeretett volna. A legutolsó,
amihez ma este kedve van, hogy Brandont védelmez-
ze. Anélkül is elég zaklatott, nem kezdi most még ma-
gyarázgatni is az anyjának a férfi viselkedését. Ekkor
egy magas, sötét hajú fiú jelent meg a küszöbön.
- Kit fasíroztok már megint? Gondolom, Brandont.
Vagy van valaki új a láthatáron? - Scott volt, Allegra
öccse, épp most érkezett a repülőtérről. A lány boldog
mosollyal ült föl az ágyon. Scott két hosszú lépéssel az
ágynál termett, leült a nővére mellé, és magához ölelte.
- Jaj, istenem, te már megint nőttél! - nyöszörgött Al-
legra. Anyjuk szerető mosollyal figyelte őket. Scott sza-
kasztott .olyan volt, mint az apja. Százkilencven centi-
méternél tartott, de szerencsére úgy tűnt, nem nyúlik
tovább. Kosarazott a Stanfordon. - Most mekkora a
60
lábad? - ugratta Allegra. Az övé kicsi volt a magassá-
gához képest, de Samnek harminckilences cipő kel-
lett, Scottnak pedig negyvenhatos, amikor utoljára kér-
dezte.
- Köszönöm érdeklődésedet, még mindig negyven-
hat! - Odament az anyjukhoz, őt is megölelgette, majd
a földre csüccsent a két nő között. - Papa hol van?
- Remélem, már hazafelé tart. Kevéssel ezelőtt telefo-
nált. Sam odafent van. Tíz perc múlva vacsora.
- Éhen halok! - Blaire elragadtatottan nézte. Mind
nagyon büszkék voltak Scottra. Micsoda orvos lesz be-
lőle! - Mit mond a belső közvélemény-kutatás? - kér-
dezte a fiú. - Nyerni fogsz, szokásod szerint, vagy most
az egyszer szégyent hozol a fejünkre?
- Egészen bizonyosan szégyent hozok! - nevetett
Blaire, és igyekezett nem gondolni az Arany Glóbuszra.
Még mindig, ennyi év, ilyen hosszú pályafutás után is
ideges lett a díjkiosztó ünnepségektől. - Azt gondolom,
ebben az évben csak a papára lehetünk büszkék - je-
gyezte meg talányosan, de nem akart többet mondani.
Simon öt perc múlva befordult a felhajtóra. A család le-
rohant a földszintre, és Blaire fellciabált Samnek, hogy
szálljon le a telefonról, és jöjjön vacsorázni.
Hangos vacsora volt, a két férfi hiába próbált komoly
beszélgetést folytatni az asszonyi karattyolás, pletykál-
kodás, a díjakkal kapcsolatos jósolgatások közepette.
Sam kérdésekkel bombázta Allegrát: milyen Carmen,
61
hogy öltözködik, kivel jár Blaire hátradőlt a székén, és
csöndes félmosollyal nézte az ő három gyerekét és a
férjét, akit ennyi év után is szeretett. Akárcsak Scott, Si-
mon is magas volt, fekete és jóképű. Száznyolcvanhat
centiméter magasan, deresedő halántékkal, apró szarka-
lábakkal a szeme sarkában - még vonzóbbá tették az
idő apró bélyegei. Szenzációsan nézett ki, Blaire-nek
még mindig forrt a vére, ha csak ránézett. Ám időnként
enyhe sajgás keveredett az izgalomba, ha engedte tu-
datosodni magában változásának tényét. Simon mint-
ha egyáltalán nem változna, ő csak szépül a korral. Ám
Blaire másként érezte magát: többet szorongott Simon,
a gyerekek, a karrierje miatt. Nyugtalankodott, hogy
kimegy a divatból, nyugtalanította, hogy Samantha
egyetemre megy Mi lesz, ha végül mégis elutazik a ke-
leti partra, vagy az UCLA esetében úgy dönt, hogy kol-
légiumba költözik? Mitévő lesz, ha kiröppen az összes
gyereke? Mi történik, ha már nem lesz szükségük az
anyjukra... vagy ha kiesik a műsorból? Mi lesz vele, ha
mindennek vége? És ha Simonnal is megváltozik a do-
log? Bár ez butaság.
Időnként megpróbálta szóba hozni aggályait Simon-
nak. Hirtelen annyi félelem rohanta meg, féltette ma-
gát, az életét, a testét. Csak az utóbbi egy-két évben volt
így. Tudta, hogy más lett a külseje, akármennyit mon-
dogatták az emberek, hogy ez nem igaz. Öregedett, és
néha fájt bevallani, hogy jobban megváltozott, mint Si-
62
mon. Egyszerűen elképesztő, hogy ilyen sebesen ro-
hanjon az idő. Milyen gyorsan lett ötvennégy éves. És
hamarosan ötvenöt lesz... aztán hatvan... Kiabálni sze-
retett volna: "Istenem, állítsd meg az órát! Várj! Még
szükségem van időre!" Olyan különös, hogy Simon
nem érti ezt. Talán mert a férfiaknak több idejük van, az,
ő hormonjaik nem kezdenek hirtelen megváltozni öt-
venéves korukra, átalakulásaik is fokozatosabbak, bár-
mikor vehetnek maguknak feleannyi idős feleséget, és
lehet még akár egy tucat gyerekük. Akkor is megvan rá
a lehetőségük, ha nem is akarnak. Simon is folyton ezt
felelte, amikor Blaire emlékeztette, hogy neki lehetnek
még gyerekei, de a feleségének nem; férje ilyenkor
mindig azt mondta, hogy nem is érdeklik a gyerekek;
de ha akarná, érdekelhetnék. Ez volt a különbség kö-
zöttük. De ha Blaire megpróbálta szóba hozni, a férje
azt felelte, hogy bolondságokat beszél, nyilván agyon-
dolgozta magát. - Az ég áldjon meg, Blaire, dehogy kell
nekem több gyerek. Szeretem azokat, akik vannak, de
ha Sam nem nő fel hamarosan, és nem szerez magának
önálló lakást, hogy ott törje át a hanghatárt, akkor meg-
bolondulok. - Simon csak beszélt, de ugyanúgy otthon
akarta tartani a "kisbabát, mint Blaire. De hogy miért
könnyebb neki minden, miért nem zaklatják föl annyi-
ra a dolgok, miért nem izgul annyit Scott osztályzatain,
vagy azon, hogy Allegra még két év után is együtt van
Brandonnal, egy másik asszony férjével...
63
Ám ebből semmi sem került terítékre a vacsoraasztal-
nál. Más dolgokról volt szó. Simon és Scott kosárlabdá-
ról, a Stanfordról és egy tervezett kínai utazásról disku-
rált. Aztán mindenki az Arany Glóbuszról kezdett be-
szélni, Scott Samet ugratta a legutóbbi fiúja miatt, hogy
az micsoda egy genyó, Samantha pedig indulatosan
védte, bár ugyanakkor erősködött, hogy nem is csípi
igazán. Blaire bejelentette, hogy a nézettségi indexük
megint emelkedett, a múlt hónapi, rövid ideig tartó
visszaesés után, továbbá, hogy nyáron át akarja alakíta-
ni a kertet és a konyhát.
- Ez neked újság? - ugratta Simon. Meleg szeretettel
néztek egymásra. - Mást se csinálsz, mint leszaggatsz
dolgokat, és mást pakolsz a helyükre. Különben is, ne-
kem úgy tetszik a kert, ahogy van. Miért kell megvál-
toztatni?
- Találtam egy isteni angol kertészt, aki azt ígéri,
hogy két hónap alatt be tudja fejezni az egészet. A
konyha más káposzta - mosolygott szélesen Blaire. -
Remélem, mindenki szereti Jack kifőzdéjét, mert má-
justól szeptemberig ott fogunk enni! - Általános felhör-
dülés következett. Simon célzatos pillantást vetett
egyetlen fiára.
- Úgy gondolom, ez éppen összevág kínai utazásunk
idejével.
- Nem mentek sehová! - mondta szigorúan Blaire. -
Egész nyáron forgatunk, nem tűröm, hogy egyedül
64
hagyjatok megint! - A férfiak minden nyáron elutaz-
tak, rendszerint olyan helyekre, hogy Blaire akkor se
érhesse utol őket, ha akarná, például Samoára vagy
Botswanába. - Menjetek hétvégére Acapulcóba! - Scott
kacagott. Így tréfálkoztak, vitáztak, pöröltek kilenc órá-
ig, amikor Allegra fölállt, és azt mondta, most már haza
kell mennie. Még mindig volt egy kis munkája.
- Túl sokat dolgozol - pirongatta az anyja. Allegra
mosolygott.
- Te talán nem? - Nem ismert senkit, aki az anyjánál
keményebben robotolt volna. Mérhetetlenül tisztelte
érte. - Viszontlátásra holnap, a gálán - búcsúzott tőlük,
miközben a többiek is fölkeltek az asztaltól.
- Akarsz velünk jönni? - kérdezte Blaire. Allegra a fe-
jét rázta.
- Alan mindig késve érkezik, és tízmillió barátja van
mindenütt, ahová megyünk. Utána valószínűleg be
akar még ugrani valahová. Jobb, ha csak a gálán
találkozunk, különben az őrületbe hajszolunk benne-
teket.
- Alannel jössz? Nem Brandonnal? - hüledezett
Samantha. Nővére bólintott.
- Hogyhogy?
- Át kell mennie a srácaihoz San Franciscóba -
mondta Allegra szárazon. Úgy érezte, négyezredszer
magyarázza el, és kezdte nagyon fárasztani a dolog.
- Biztos vagy benne, hogy nem fekszik le a volt fele-
65
ségével? - kérdezte Sam kertelés nélkül. Allegrának
egy pillanatra még a lélegzete is elakadt, aztán iszonyú
dühbe gurult.
- Ez rendkívül undok kérdés, azonkívül tökéletesen
szükségtelen. Vigyázz a nyelvedre, Sam! - mondta in-
dulatosan.
- Na, hát magad alá ne piszkíts már! - fújt Sam, mint
egy macska. - Csak nehogy nekem legyen igazam! Biz-
tos azért is pöccentél be annyira.
- Pofa alapállás! - szólt rá Scott a húgára, látván
Allegra felindulását. - Brandon nemi élete nem a mi
ügyünk.
- Kösz! - súgta Allegra később, amikor búcsúpuszit
adott az öccsének. Maga sem értette, miért zaklatta föl
ennyire Sam megjegyzése. Valóban ettől tart? Ettől fél?
Természetesen nem. Joanie tapadós, nyafogós és elhí-
zott. Brandon folyton azt hajtogatja, mennyire megcsú-
nyult a felesége. Nem is ez a helyzet. Épp csak annyira
fáj, hogy neki kell védenie a férfit. Az egész családnak
az a véleménye, hogy Brandonnak mellette kellene len-
nie. És ő is így gondolja, ezért haragszik Brandonra,
amiért itthagyja.
Hazafelé egyfolytában ezen rágódott, és mire haza-
ért, már megint dühöngött. Egy darabig fortyogott
még, miközben mímelte, hogy az aktáit olvassa, majd
végül úgy döntött, felhívja a férfit. Kívülről tudta a
szálloda telefonszámát, amelyben Brandon megszállt.
66
Reszkető ujjakkal tárcsázott. Talán mégis rá tudná be-
szélni, hogy jöjjön vissza. Bár akkor meg Alannek kelle-
ne magyarázkodnia, hogy miért nem viheti el a gálára,
az pedig kínos lenne, akármilyen jó barátok.
Kapcsolták a hívást Brandon szobájába, és elkezdő-
dött a végeérhetetlen várakozás. Tíz óra is elmúlt, és
Brandon nem vette föl. Allegra megkérte a központost,
próbálkozzék még egyszer, hátha félrekapcsoltak,
de nyílvánvaló volt, hogy Brandon nincs a szállodában.
Biztos a lakásán van, és a válásról tárgyal Joanie-val.
Mesélte, hogy gyakran órákig vitatkoznak, miután a lá-
nyok lefeküdtek. Ekkor hirtelen bekattantak Sam sza-
vai, hogy Brandon lefekszik a volt feleségével, Allegra
ismét dühöngött, amiért a férfi San Franciscóban van,
és amiért a húga ilyeneket beszél. Azzal fog eltelni az
egész élete, hogy Brandon miatt idegeskedik, vagy
azon rágódik, amit egy kamaszlány mondott. Van elég
baja enélkül a marhaság nélkül is. Alighogy letette a
kagylót, megcsörrent a készülék. Allegra elmosolyo-
dott. Lám, értelmetlenül hisztizett! Biztosan Brandon,
nyilván most érkezett vissza a szállodába. De nem ő
volt, hanem Carmen, sírva.
- Mi baj?
- Épp most kaptam egy életveszélyes fenyegetést -
zokogta Carmen, és azt mondta, hogy vissza akar men-
ni Oregonba. Csakhogy már nem fordíthatott hátat a
karrierjének, ha úgy tartotta kedve. Filmszerződései
67
voltak, mindenki ki akart kanyarítani magának egy da-
rabot Carmen Connorsból.
Allegra a homlokát ráncolva hallgatta.
- Hogy kaptad? Próbálj lehiggadni, és mondd el.
- A postában jött. Ma elfelejtettem felbontani a pos-
támat, de mivel épp most jöttem haza vacsoráról, mégis
kibontottam, és itt volt. Azt írja... - ismét szipogott -, ...
azt írja, hogy kurva vagyok, és azt sem érdemlem meg,
hogy egyetlen órával tovább éljek. Azt írja az illető,
hogy tudja, hogy megcsalom, hogy ringyó vagyok, és
hogy ki fog nyírni!
Jaj, istenem, gondolta Allegra. Ők azok, akiktől félni
kell. Ezek, akik jogokat vagy viszonyt képzelegnek ma-
guknak, és azt hiszik, hogy megsértették őket. Ők je-
lentik az igazi veszedelmet. De nem akarta még jobban
megrémíteni Carment.
- Nem emlékeztet a stílusa valamelyik ismerősödé-
re? Akivel jártál, és aki esetleg haragszik, mert szakítot-
tál vele? - Mindenképpen érdemes megkérdezni, bár
tudta, mennyire visszahúzódó Carmen. Úgy élt, mint
egy zárdaszűz, akármit nyálaztak rá a szennylapok.
- Nyolc hónapja nem randevúztam senkivel! - felel-
te kétségbeesetten. - És az a kettő is, akikkel legutóbb
jártam, házasember volt.
- Én is erre gondoltam. Oké, nyugodj meg szépen:
Kapcsold be a riasztót - mondta higgadtan, mintha egy
gyerekhez beszélne.
68
- Már bekapcsoltam.
- Helyes. Hívd oda a biztonsági őrt a kapuhoz, és
számolj be neki a levélről. Én felhívom a rendőrséget
meg az FBI-t, és holnap találkozunk velük. Ma este már
nem nagyon tudnak csinálni semmit, de azért tájékoz-
tatom őket. A rendőrség félóránként odaküldhet a há-
zadhoz egy járőrkocsit. Miért nem viszed be magadhoz
az egyik kutyát ma éjszakára, csak hogy jobban érezd
magadat?
- Nem... bírom... Úgy félek tőlük... - rémüldözött
Carmen. Allegra nevetett, ami enyhített egy kicsit a fe-
szültségen.
- Azért is vannak. Mindenkit megijesztenek. De leg-
alább engedjétek el őket a láncról. Nézd, szerintem hü-
lyeség az egész, de az óvatosság nem árthat.
- Miért csinálnak ilyeneket az emberek? - jajgatta
Carmen. Korábban is megfenyegették, kellően meg is
rémítették, de eddig még senki sem próbált meg kárt
tenni benne, csak a szájukat jártatták. Allegra összes hí-
res ismerőse kapott előbb-utóbb fenyegetéseket. Ez a
hivatás egyik hátránya. A szülei se menekültek meg tő-
le. Amikor Sam tizenegy éves volt, valaki azzal fenye-
getőzött, hogy elrabolja. Blaire testőrt fogadott a kis-
lány mellé, aki mindenkit a tébolyba kergetett hat hó-
napon át, mert éjjel-nappal tévézett, és összelocsolta
kávéval a szőnyegeket. Ha kell, Allegra is fogad egyet
Carmennak. Az Arany Glóbuszra úgyis mindenképpen
69
akart bérelni. Volt kettő - az egyikük nő -, akiket külö-
nösen kedvelt, és gyakran foglalkoztatott.
- Ezek csak ostoba emberek, Carmen. Azt akarják,
hogy figyeljenek rájuk, és azt képzelik, hogy ha közel
férkőznek hozzád, rájuk is esik egy kis rivaldafény.
Elég beteges dolog, de ne engedd, hogy túlságosan ki-
borítson. Holnap estére megpróbálok fogadni melléd
két testőrt, egy nőt és egy férfit. Olyan lesz, mintha csak
egy baráti párral mennél - csitította Allegra. Sokszor in-
tézkedett már hasonló esetekben, más ügyfelek megbí-
zásából.
- Lehet, hogy el se megyek - riadozott Carmen. - És
akkor mi van, ha lelő valaki a gálán? - Megint sírni kez-
dett, és azt nyöszörögte, hogy vissza akar menni Port-
landbe.
- Senki se akar lelőni a gálán. Ugyan már, hiszen jö-
hettek velünk is. Ki a partnered?
- Valami Michael Guiness nevü illető. A stúdió páro-
sította össze velem. Még sose láttam - mondta utálkoz-
va. Allegra gyorsan megnyugtatta.
- Ismerem. Rendes pasas. - Guiness meleg volt,
egyébként roppant dekoratív, feljövőben levő fiatal szí-
nész; a stúdióban nyilván úgy gondolkoztak hogy jót
tesz a karrierjének, ha Carmen Connorsszal mutatko-
zik. A másságát gondosan titkolták. - Majd én elintézek
mindent. Te pedig lazíts, és próbálj aludni egy kicsit. -
Tudta, hogy Carmen néha álmatlanul virraszt egész éj-
70
szakákon át, és régi filmeket néz a tévében, mert éppen
szorong, vagy magányos.
- Te kivel jössz? - kérdezte Carmen oda se figyelve.
Nyilván Brandonnal. Egyszer-kétszer találkoztak, Car-
men rendesnek, de unalmasnak találta.
- Egy régi iskolai haverommal, Alan Carr-ral - vetet-
te oda Allegra, miközben följegyezte magának, hogy
reggel föl kell hívnia a rendőrséget és az FBI-t.
- Uramisten! - hápogta Carmen. - Azzal az Alan
Carr-ral? Viccelsz? Te együtt jártál iskolába vele?
- Pontosan vele - felelte Allegra, akit mulattatott Car-
men reagálása. Gyakran megtörtént vele az ilyesmi.
- Az összes filmjét láttam!
- Én is, és hidd el, hogy vannak köztük pocsékak. -
Meg óriásiak. - Mindig mondom, hogy szüksége van
egy új ügynökre, de Alan borzasztó makacs.
- Ó, istenem, olyan csodálatos!
- Ráadásul rendes pasas. Tetszeni fog neked. - Hát
vajon Alannek fog-e tetszeni Carmen? Hátha összejön-
nek a gálán. Micsoda mulatság lenne! - Utána beug-
runk valahová egy italra. Ha akarod, elfuvarozunk
benneteket Michaellal a gálára.
- Jaj, de jó lenne! - Carmennak sokkal boldogabban
csengett a hangja, mire befejezték a beszélgetést. Alleg-
ra egy darabig bámult ki az ablakon, és azon mélázott,
milyen furcsa az élet. Amerika első számú szexbálványa
nyolc hónapja nem randevúzott, és életveszélyes fenye-
71
getéseket kap eszelősöktől, akik azt képzelik, hogy bir-
tokolják. Itt valami nagyon nagy baj van, hogy enyhén
fogalmazzunk. És még Carmen ájuldozik, mert Allegra
ismeri Alan Carrt. Nem állt itt egy kicsit fejtetőre a világ?
Miután Allegra letette a kagylót, az órájára pillantott.
Több mint egy óráig beszéltek. Éjfélre járt, szinte félt
felhívni Brandont még egyszer, de úgy döntött, mégis
megpróbálja. Brandon valószínűleg hívta őt, mialatt
Carmennal beszélt. Ismét tárcsázta a szállodát, de Bran-
don még mindig nem érkezett meg. Újabb üzenetet ha-
gyott neki, ezúttal arra kérve a férfit, hogy hívja vissza.
Hajnali egykor anélkül feküdt le, hogy beszélt volna
Brandonnal, de nem akart még egyszer próbálkozni.
Kezdte ostobának érezni magát, és bármit megadott
volna, ha kiverheti a fejéből Sam szavait. Nem tudta,
mit csinál Brandon: az biztos, hogy nem Joarue-val hál.
De akkor mit művelhet? San Francisco álmos kisváros,
ahol a tyúkokkal fekszenek. Brandon biztos nem egy
bárban mulat. Nyilván a feleségével veszekszik a ház
vagy a tahoe-i nyaraló miatt. Samnek nincs joga ilyene-
ket mondani Brandonról. Allegra még mindig méregbe
gurult, ha csak rágondolt. Miért ilyen utálatos minden-
ki Brandonhoz? És miért kell neki örökösen védelmez-
nie és mentegetnie?
A telefon konokul hallgatott. Allegrának csak hajnali
kettő felé sikerült elszenderednie. Négykor azonban
csörgött a készülék. Lüktető szívvel vágta magát vi-
72
gyázzülésbe az ágyban, mert azt hitte, Brandon hívja.
De Carmen volt az. Valami zajt hallott, susogta a tele-
fonba, és halálra rémült tőle. Alig bírt összefüggően be-
szélni a félelemtől. Majdnem egy óráig tartott, mire
Allegrának sikerült megnyugtatnia. Már azon gondol-
kozott, nem lenne-e egyszerűbb, ha átmenne a sztár-
hoz. De Carmen akkorra már - hajnali ötre - össze-
szedte magát, esküdözött, hogy semmi baja, és mente-
getőzött, amiért telefonált. Allegra megnyugtatta, hogy
semmi baj.
- Aludj egy kicsit, különben iszonyatosan fogsz ki-
nézni a gálán. Mivel pedig valószínűleg nyerni fogsz,
szépnek kell lenned. Most pedig bújjál ágyba - mondta
nővéri hangon.
- Oké! - kacarászott Carmen, mint egy kisgyerek.
Allegra eloltotta a villanyt, és öt perc múlva aludt. Na-
gyon kimerült. Meg se moccant nyolcig, amikor Bran-
don hívása ébresztette.
- Fent voltál már? - érdeklődött Brandon. Allegra
megpróbált olyan hangot megütni, mintha régóta éb-
ren lenne, de aztán ráesett a pillantása az órára, és fel-
nyögött. Még öt órát sem aludt, és érezte is.
- Őszintén szólva többször is - felelte, lassanként
szedve össze magát. - Carmennak volt egy kis baja.
- Ó, a szentségit, fel nem foghatom, minek csinálod
ezt a hülyeséget! Hogy miért nem használsz üzenet-
rögzítőt! Vagy egyszerűen húzd ki a telefont!
73
Allegrát azonban nem ilyen fából faragták. Azonkí-
vül az ő szakmájában ez elképzelhetetlen. De Brandon
sohasem értette ezt.
- Nincsen semmi bajom. Megszoktam már. Carment
életveszélyesen megfenyegették. - Ismét az órára pil-
lantott. Öt perc múlva nyolc. Erről eszébe jutott, hogy
fel kell hívnia a rendőrséget és az FBI-t. Zsúfolt dél-
előttje lesz. - Hol voltál tegnap este? - Igyekezett, hogy
ne legyen vádaskodó a hangja, és nem akart arra gon-
dolni, amit Sam mondott.
- Elmentem néhány barátommal. Mi volt az a fontos,
amiért kétszer hívtál?
- Semmi különös! - védekezett Allegra. - Csak kö-
szönni akartam. Azt hittem, a gyerekekhez mentél. -
Ha nem, akkor miért kellett pénteken elutaznia San
Franciscóba?
- Hozzájuk is, de a járat késett, és Joanie azt mondta,
hosszú napjuk volt, ezért aztán felhívtam néhány pa-
sast, akikkel dolgoztam már. Sorra jártuk a bárokat, és
beszélgettünk. - Allegra néha el is felejtette, hogy Bran-
don San Franciscóban élt valamikor - Már azt hittem,
valami baj van, amikor hazajöttem és láttam, hogy tele-
fonáltál, de úgy számítottam, hogy már alhatsz. Nyil-
ván azt kellett volna tennem, mint az ügyfeleid, és az
időtől függetlenül fel kellett volna hívnom. - Erősen
helytelenítette, hogy Allegrát éjszakánként zaklatják a
kliensei, holott a többség kizárólag akkor nyúlt a tele-
74
fonhoz, ha úgy érezte, nincs más választása.
- Úgy hallom, jól mulattál - mondta Allegra, igye-
kezve, hogy se dühöt, se csalódást ne lehessen érezni a
hangján.
- Tűrhetően. Néha szórakoztató visszajönni ide.
A tegnapi este nagyon jól sikerült a haverokkal. Egy
örökkévalóság óta nem jártam bárban. - Allegra semmi
vonzót nem talált ebben, de Brandon nyilván örül, ha
összejöhet a régi barátokkal. Keményen dolgozik, rit-
kán ér rá ilyesmire. - Kilenckor megyek a lányokért.
Megígértem, hogy elviszem őket Sausalitóba, meg eset-
leg Stinsonba. Kár, hogy nem lehetsz itt - mondta vala-
mivel barátságosabban.
- Ma délelőtt megbeszélésem lesz a rendőrséggel
Carmen miatt, és valószínűleg az FBI-jal is, mert a leve-
let postán küldték. Este pedig a gálára megyek.
- Akkor nem fogsz unatkozni - vetette oda a férfi
olyan hanyagul, mintha sohasem szerepelt volna a ter-
vei között az Arany Glóbusz. - Milyen volt a vacsora
tegnap este?
- Klassz. Mint szokott. Steinbergék a legjobb és leg-
rosszabb formájukban. Scott is hazajött, úgyhogy kelle-
mes volt. Sam kezd egy kicsit elpimaszodni. Nyilván a
korától van, de nem mondhatom, hogy őrjöngenék a
boldogságtól miatta.
- Azért van, mert anyád mindent ráhagy. Vélemé-
nyem szerint ez a legbiztosabb módja, hogy az ember
75
undok taknyost csináljon a gyerekéből, és anyád kissé
már koros ehhez. Csodálom, hogy apád nem áll a sar-
kára. - Allegra úgy érezte, Brandon kissé nyersen fogal-
maz. Noha egyben-másban egyetértett vele, meglepte,
hogy a férfi milyen könnyen bírálja a testvéreit. Ő min-
dig nagyon vigyázott, nehogy bármilyen kritikával il-
lesse Brandon lányait.
- Apám imádja Samet. A húgom mostanában mo-
dellkedik, nyilván az szállt a fejébe, és most azt képzeli,
hogy mindent kimondhat, amit akar. - Még mindig
Sam tegnap esti megjegyzésein rágódott, és most két-
szeresen dühös volt a húgára. Furcsa, hogy Sam egyál-
talán sebet ejthetett rajta. De csak azért van, mert olyan
boldogtalanná teszi, hogy Brandon elutazott hétvégére
San Franciscóba.
- Egy nap majd jól rá fog fázni a modellkedésre. Va-
lamelyik fotós lerohanja, vagy megkóstoltatják vele a
drogot. Szerintem nagyon veszélyes Samnek az a kör-
nyezet. Meg vagyok lepve, hogy a szüleid engedik. -
Brandonnak a szórakoztatóipar, minden formájában és
változatában maga volt a gonosz. Zsigerből viszolygott
tőle. Ő ugyan, mondogatta, sohasem engedné, hogy a
lányai fotózzanak, filmezzenek, egyáltalán semmit,
amitől reflektorfénybe kerülnének. Nyomatékosan ér-
tésére adta Allegrának, hogy olcsónak és nívótlannak
tartja a foglalkozásukat, annak ellenére, hogy a Stein-
berg házaspár ragyogó sikereket könyvelhetett el, a
76
lány pedig nagy örömét lelte a szakmájában.
- Bizonyosan igazad van - felelte Allegra diplomati-
kusan, és közben azon töprengett, ennyire különböz-
nek-e, vagy csak attól van az egész, mert a férfi eluta-
zott. Már megint cserbenhagyottnak érezte magát. Né-
ha még két év után is nehezen tudta eldönteni, jól vá-
lasztott-e. Többnyire úgy tűnt, hogy Brandon a társ, aki
hozzá való, de időnként, most is, idegennek tűnt.
- Hát jobb is, ha most megyek a lányokért - mondta
Brandon, majd odavetett egy megnyugtató "majd este
hívlak"-ot.
- Az Arany Glóbuszon leszek - emlékeztette Allegra
szeliden.
- Persze, el is felejtettem - mondta a férfi, de olyan
hangon, hogy Allegra szívesen megütötte volna. - Ak-
kor holnap reggel telefonálok.
- Kösz. - Majd hozzátette, bár utálta magát érte: -
Sajnálom, hogy nem leszel itt.
- Ettől még remekül fogsz mulatni. Azt hiszem, Alan
Carr jobb partner az ilyesféléhez, mint én. Ő legalább
tudja, kivel beszél. Én nem. Csak vigyázz, Allie, hogy il-
lendően viselkedjen, és közöld vele, hogy az én csajom
vagy. Semmi bolondozás! - intette. Allegra elmosolyo-
dott, és ismét kezdett engesztelődni. Brandon jót akar,
szereti őt, épp csak nem tudja, hogy Allegrának az
ilyen díjkiosztó gálák magát az életet jelentik. Nagyon
fontosak a családjának és neki is.
77
- Hiányozni fogsz. És csak hogy tudd, szívesebben
mennék veled, mint Alannel.
- Jövőre igyekszem ott lenni, bébi. Megígérem. - Úgy
is mondta, mintha komolyan gondolná.
- Jó - sóhajtotta Allegra, és hirtelen szerette volna, ha
Brandon itt lenne mellette az ágyban. Ez legalább olyan
terület, ahol sohasem érezte a különbségeiket, csakis a
hasonlóságaikat. Szexuálisan hihetetlenül jól kijöttek
egymással. A többi meg majd elrendeződik. A válás so-
hasem könnyű dolog. - Jó szórakozást a lányokkal,
édes. Üzenem nekik, hogy hiányoznak.
- Átadom. Akkor holnap beszélünk. Ma este meg-
nézlek a híradóban.
Allegra erre csak nevetett. Ő lesz az utolsó, akit Bran-
don látni fog. Ő nem jelölt, nem is fölvezető, csak egy
arc a tömegben. Legföljebb akkor méltatják egy villa-
násra a híradó kamerái, ha Simon vagy Blaire, esetleg
Carmen a nyertesek között lesz. Meg mondjuk, ha va-
laki érdekesnek találja Alan Carr partnerét. Egyébként
nemigen láthatja Brandon.
Komolyan jobban érezte magát a beszélgetéstől.
Igaz, hogy Brandon időnként egyáltalán nem érti az ő
világát, és elég lassú, ha a saját életét kell rendbe tennie,
de azért remek ember. Hogy miért kell mindig, min-
denkinek megindokolnia szerelmét a férfi iránt! Milyen
kár, hogy nem látják olyan tisztán Brandon jó tulajdon-
ságait, mint ő!
78
Felkelt, feltette a kávét, azután telefonált a rendőr-
ségnek, az FBI-nak és az őrző-védő cégnek, amely Car-
ment vigyázta. Késöbb személyesen is találkozott velük
Carmen házában. Nagy megelégedésére sikerült meg-
tenniük mindent a sztár biztonságáért. Megkereste
kedvenc testőreit, Bill Franket és Gayle Watelset, akik
valaha a Los Angeles-i rendőrség különleges egységé-
nél dolgoztak. Szerencsére mindkettő szabad volt, és
vállalták, hogy egy időre Carmennak fognak dolgozni.
Carmen nagy megkönnyebbüléssel hallotta, hogy már
az esti gálára is ők kísérik el. Allegra elküldte Gayle-t
Fred Haymanhez, hogy vásároljon magának estélyi ru-
hát, ami nem is volt olyan egyszerű feladat, mert a ru-
hának el kellett takarnia a hevedert és a pisztolyokat.
Ám Fred Haymannél az elárusítónök már hozzászok-
tak a különleges megbízásokhoz.
Carment már munkába vette a fodrász és a sminkes,
mire Allegrának negyed ötkor sikerült elszabadulnia.
Éppen annyi ideje maradt, hogy zuhanyozzon, megfé-
sülködjön, és belebújjon a testhez álló fekete estélyibe,
amelyet épp ilyen alkalmakra vásárolt. Finom és diszk-
rét ruha volt, de kitűnő szabású. Ferre tervezte, és cso-
daszép fehér organdi köpeny járt hozzá. Allegra feltet-
te a gyémántos-gyöngyös fülbevalót, amelyet az apjá-
tól kapott a huszonötödik születésnapjára, lazán gyű-
rűző, hosszú, selymes szőke haját feltornyozta a feje
búbjára. Szexi volt és izgató.
79
Alan Carr lélegzetelállító új Armani-szmokingban ál-
litott be, amelyhez keskeny gallérú, fehér selyeminget
viselt, nyakkendő nélkül, és még pompásabban festett;
mint az utóbbi fél tucat filmjében.
- Hú! - mondta Allegrát megelőzve. A lány felhasí-
tott szoknyája alól elővillant a fekete csipkeharisnya;
amelyhez magas sarkú fekete szaténszandált húzott. -
Hogy viselkedjek illedelmesen, ha így nézel ki? - kér-
dezte megjátszott hitetlenkedéssel. Allegra nevetett, és
puszit adott neki. Alan beszívta a lány hajának és nya-
kának illatát, és megint csak azt kérdezte magától, hogy
miért nem próbálta újra felszítani a régi parazsat. Le-
het, hogy ismét eljött az ő idejük? Brandon Edwards
menjen a fenébe!
- Köszönöm, uram! Ön is nagyon mutatós! - dicsérte
őszinte szeretettel Allegra. - Tényleg klassz vagy.
Azért nem kell így álmélkodni - kuncogott Alan. -
Nem udvarias.
- Csak elfelejtettem, milyen csinos tudsz lenni időn-
ként. Valahogy úgy gondolok rád, mint Scottra - tu-
dod, mint egy nagyra nőtt kölyökre, szakadt farmerban
és koszos tornacipőben.
- Összetöröd a szívemet, úgyhogy fogd be. De szép
vagy! - mondta hirtelen ellágyulva, és a szeme olyan
lett, amilyennek Allegra nem látta tizennégy éves ko-
ruk óta. Ugy tett, mintha nem venné észre. - Akkor me-
gyünk? - kérdezte Alan. A lány magához vette apró fe-
80
kete estélyi táskáját, amelynek csatját strassz és gyön-
gyök díszítették. Maga volt a tökély. Szédületesek vol-
tak együtt. Allegra tudta, hogy a sajtó nem fog leszállni
róluk, ha meglátják őt Alan oldalán. Tudni akarják
majd, kicsoda Carr partnere, érdemes-e elindítaniuk a
letykaáradatot a sztár magánéletéről.
- Megígértem Carmennak, hogy fölszedjük - ma-
gyarázta, miközben a limuzinhoz mentek. Hosszú ko-
csi volt, kényelmesen beleférnek. Alan egy évre bérelte,
sofőrrel együtt. Ez is a szerződéséhez tartozott. - Nincs
kifogásod ellene?
- Nincs. Nem jelöltek díjra, úgyhogy nem sietős oda-
érnem. Ne csináljuk azt, hogy inkább lelépünk és elme-
gyünk máshová? Túl jól nézel ki ahhoz, hogy elpaza-
roljalak a pletykalapok hülyéire és bunkóira.
- Na, na, tessék jó fiúnak lenni! - pirongatta Allegra.
Alan játékos puszit lehelt a lány nyakára.
- Csak hogy lásd, milyen jól viselkedem: sose teszem
tönkre a csajok frizuráját. Szakértőknél tanultam. - Be-
segítette Allegrát a kocsiba, és melléült.
- Tudod, ugye, hogy minden második amerikai nő
odaadná a jobb karját, sőt a balt is, ha így ülhetne mel-
letted? Milyen szerencsés lány vagyok! - mondta Alleg-
ra széles mosollyal. Alan nevetett, és mintha még za-
varba is jött volna.
- Ne hülyülj, Al. Én vagyok szerencsés. Szédületes
vagy ma este.
81
- Csak várj, amíg meglátod Carment. Ő az abszolút
csúcs.
- Ugyan, hol van ő hozzád, barátnőm - mondta a gá-
láns Alan, de mindkettejüknek tátva maradt a szájuk,
amikor megérkeztek Carmen házához, és a sztár kilé-
pett a felhajtóra. A testőrök fogták közre, akiket Allegra
fogadott fel a védelmére. Bill akkora volt szmokingban,
mint a liftajtó, Gayle pedig félrevezetően disztingvált-
nak tűnt a rézvörös haját érvényre juttató bronzflitte-
rekkel kivarrott, roppant csinos estélyi ruhájában és a
hozzáillő blézerben, amely tökéletesen elrejtette két
pisztolyát, a PPK .380-as Waltert és a Derringer .38 Spe-
cialt. Ámde igazából Carmen volt az, akitől Alannek el-
állt a szava. Magas nyakú, hosszú ujjú, piros selyemru-
hát viselt, amely szorosan tapadt hibátlan testére. Az
Allegráéhoz hasonlóan felhasított szoknya megmutatta
a legendás lábakat, és amikor Carmen megfordult, ki-
derült, hogy a ruhának nincs is háta: a formás fenékig
látni engedte az elefántcsont színű bőrt. Az ezüstszőke
hajat szorosan hátrafésülték elegáns kontyba. Carmen
nemcsak bomba volt, de előkelő jelenség is. Úgy nézett
ki, mint a fiatal Grace Kelly, nagyon szexi változatban.
- Hű! - mondta mindkettejük helyett Allegra. - Me-
sébe illő vagy!
- Tetszik? - kérdezte Carmen, és úgy mosolygott,
mint egy kisgyerek. Majd elsüllyedt és lángvörösre pi-
rult, amikor Allegra összeismertette Alannel. O, annyira
82
örülök - hebegte a kezét szorongató Alannek, aki bizto-
sította róla, hogy őt is boldoggá teszi a találkozás. Azt is
mondta, hogy Allegra mindig nagyon kedves dolgokat
mesélt róla. Carmen hálás örömmel mosolygott az ügy-
védjére. - Akkor nyilván füllentett. Időnként nagyon
nyűgös vagyok-mosolyogta, mire mindenki nevetett.
- Hozzátartozik a szakmához - biztosította Alan
könnyedén. A testőrök velük szembe, a tévé és a bár-
szekrény két oldalára ültek. Allegra bekapcsolta a tévét,
hogy lássák, ki érkezik éppen a gálára. A szüleit is mu-
tatták. Anyja nagyon szép volt sötétzöld bársonyruhá-
jában. A riporter éppen magyarázta a nézőknek, ki ez a
mosolygó házaspár, amikor a limuzin megállt Michael
Guiness lakása előtt. A várakozó Michael az autóhoz
futott, üdvözölte őket, és beugrott az anyósülésre a so-
főr mellé. Már filmezett egyszer Alannel. Allegra bemu-
tatta Carmennak és a testőröknek, aztán elindultak a
Hilton irányába.
- Még sose jártam az Arany Glóbusz-gálán! - izgult
Michael. Majdnem egyidös volt Carmennal, de sokkal
kevésbé kifinomult jelenség, és még nem olyan híres.
Tulajdonképpen, gondolta Allegra, Alanhez Carmen il-
lene. Ez lenne csak a sztori, a pletykalapok meg is vesz-
nének érte.
A Hiltonnál beálltak a limuzinok hosszú sorába,
amelyek arra vártak, hogy kionthassák magukból csil-
logó utasaikat, mint egy-egy adag sziporkázó csalit a
83
vízben köröző cápáknak. Riporterek százai taposták
egymást, kamerákat szorongatva, mikrofonokat, mag-
netofonokat nyújtogatva, hogy csak egy percet, egy
pillantást, egy szót kicsikarhassanak valamelyik híres-
ségtől. Még ennél is rosszabb volt bent, ahol helyeket
jelöltek ki a riportereknek és az operatőröknek, hogy
meginterjúvolhassák a jelölteket vagy bármely, reklám-
ra éhes színészt vagy színésznőt, aki hajlandó volt rá-
juk szánni néhány percet. Mögöttük a falakig feltorló-
dó, tömött sorokban nyomakodtak a rajongók, végig a
hatalmas előcsarnokon, úgyhogy az érkezők csak egy
keskeny csapáson vergődhettek el a pompás báltere-
mig, ahol már gyülekezett a fényes társaság, a tévé és a
mozi összes sztárja, nagyok és kicsik, mindenki, akiről
csak olvasni vagy hallani lehet. Még a kint szorongó ra-
jongókra is átterjedt a lázas várakozás. Amint megállt
egy újabb limuzin és feltűnt egy új arc, éljenző rajon-
gók visították a nevét, és tucatnyi riporter vetődött elő-
re, száz vaku villogásában.
Carmen Connors már a látványtól is megrémült. Ta-
valy is járt az Arany Glóbuszon, de mivel az idein a je-
löltek között szerepelt, tudta, hogy a sajtó szét fogja
majd tépni. Mivel csak tegnap fenyegették meg halálo-
san, még jobban megriasztotta a tömeg és a kamerák.
- Jól vagy? - kérdezte Allegra anyai pillantással.
- Jól - motyogta alig hallhatóan Carmen.
- Bill és én indulunk elsőnek - mondta Gayle -, utá-
84
nunk jössz te Michaellal. Mi fogunk elválasztani a ka-
meráktól-magyarázta megnyugtató magabiztossággal.
- Mi leszünk a hátvéd - folytatta Allegra. Alan is óriá-
si feltűnést fog kelteni, talán eltereli egy kicsit a figyel-
met Carmenról, viszont annál több riporter fog rájuk
szállni. Itt nem lehet kitérni a sajtó elől. Százak, sőt ta-
lán ezrek várták őket. - Itt vagyunk, Carmen. Most már
csak be kell jutnod a hallba, és nem lesz semmi baj. -
Majd gyengéden emlékeztette a lányt, hogy más sztá-
rok is vannak itt, akik elvonják a figyelmet.
- Majd megszokod, kicsi -, mondta Alan, szelíden
megérintve Carmen karját. Olyanfajta kedves üdeség
és vonzó érzékenység volt ebben a lányban, amivel
Alan évek óta nem találkozott. Legtöbb színésznő isme-
rősét ugyancsak megkeményítette az élet.
- Sose fogom megszokni! - súgta Carmen, és úgy né-
zett föl a férfira nagy, szelid kék szemével, hogy Alan
legszívesebben magához ölelte volna, de tudta, hogy
Carment megbotránkoztatná vele.
- Nem lesz semmi baj - mondta higgadtan. - Semmi
sem fog történni veled. Én folyamatosan kapok hason-
ló fenyegetéseket. Gyagyások ezek, csak a szájuk jár
Az FBI nem egészen ezt mondta délután, a legtöbb fe-
nyegetést, amelyet be is váltanak, általában olyasfajta
bevezető magyarázat előzi meg, amilyet Carmen kapott
a postájában. Egyetértettek Alannel abban, hogy a fe-
nyegetések többsége csupán zavaros fejű, gyönge em-
85
berek lagymatag kísérlete arra, hogy fölhívják magukra
a figyelmet, de nagyritkán akadnak közöttük, akik
beváltják, amivel fenyegetőznek, és tragédiát okoznak.
Azt javasolták, hogy Carmen egy darabig legyen óva-
tos, próbáljon távolmaradni a közszerepléstől. Ez a mai
este pontosan az volt, amitől őrizkednie kellett volna,
viszont az Arany Glóbusz-gála a szakmai kötelességek-
hez tartozott. Megpróbálta vitézül elviselni, de Allegra
látta rajta, hogy iszonyúan retteg. Gépiesen megragadta
Alan kezét, és megszorította, holott alig ismerte a férfit.
- Itt vagyok! - mondta ő halkan. Karonfogta Carment és
kisegítette a járdára, ahol Bill, Gayle és Michael várta.
Alan és Allegra egy pillanatra sem vette le a szemét
Carmenról, akit szinte azonnal megrohant legalább
száz riporter és a tömeg torkaszakadtából sikította a ne-
vét. Allegra még sohasem látott ehhez hasonlót. Mintha
szökőár csapott volna le rájuk. Allegra és Alan egyaránt
arra gondolt, hogy mikor volt utoljára Hollywoodnak
Carmenhoz foghatóan bűvös kisugárzású sztárja?
- Szegény gyerek! - szánakozott Alan. Ő tudta, mi-
lyen ez, de sohasem volt ilyen elveszett és gyámoltalan.
Valamivel idősebben ugrott ki, és egy férfival sohasem
viselkednek ilyen agresszívan. - Gyere! - ragadta ka-
ron Allegrát, nem véve le a szemét Carmenról, akit kö-
rülfogott a rajongók, riporterek és kamerák ostromgyű-
rűje. Most már több százan voltak. A limuzinok sem
tudtak közlekedni a tömegtől. Senki sem mozdulha-
86
tott, amíg Carment ki nem szabadítják. - Segítsünk ne-
ki - mondta Alan, és odatolakodott, ahol a testőrök
viaskodtak a tömeggel. Már a rendőrség is beavatko-
zásra készült, Michael Guiness viszont tökéletesen el-
veszett az embertengerben. Ám Alannek és a beléje ka-
paszkodó Allegrának pillanatok alatt sikerült utat tör-
niük Carmenig. Alan határozottan átkarolta Carmen
vállát. - Üdv, srácok! - A tömeg üvölteni kezdett, ami-
kor felismerték. - Hát persze... hát persze, hogy itt va-
gyok... Ma este győzni fogunk... Pontosan... Nagyon
köszönöm... Örülök, hogy itt lehetek... Ma este Miss
Connors is a győztesek között lesz... - Folyamatosan
tréfálkozva ösvényt hasított széles vállával a sokaság-
ban. Gayle és Bill, látva, mit csinál, gyorsan beálltak elé-
bük. Gayle, angyalian ártatlan arccal, jó pár rúgást el-
helyezett tűsarkaival, Bill pedig derekasan könyökölve
nyitott utat Carmennak a hotelba. Alan lassan, de tör-
hetetlen lendülettel vitte előre Allegrát és Carment, és
egyszer csak bent voltak az előcsarnokban. A rajongók
friss erővel visítottak, a sajtó újabb támadást intézett el-
lenük, kamerákat dugva az arcukba. Carmen egy pilla-
natra visszahőkölt, de Alan nem engedte, tolta előre, és
egyfolytában beszélt hozzá, hogy megnyugtassa.
- Nem lesz semmi baj... - hajtogatta. - A legnagyobb
rendben lesz minden. Tessék mosolyogni szépen a ka-
meráknak. Ma este az egész világ téged néz. - Carmen
olyan arcot vágott, mint aki mindjárt elsírja magát,
87
Alan továbbra is erősen fogta a karját, majd egy utolsó
nekilendüléssel végre lerázták magukról kullancsaikat,
és berobbantak a bálterembe. Allegra köpenyének
egyik fodra kissé elszakadt, Carmen szoknyáján észre-
vehetően hosszabb lett a hasíték. Egyik rajongója meg-
ragadta a vállát, egy másik ki akarta tépni a fülbevaló-
ját, mintha szabad préda lenne. Csupa könny volt a
szeme, mire beértek a bálterembe. - Ne merészeld!
súgta Alan. - Ha elárulod, mennyire félsz tőlük, min-
den alkalommal komiszabbak lesznek. Úgy kell visel-
kedned, mintha egyáltalán nem zavarna. Tégy úgy,r
mintha élveznéd!
- Gyülölöm! - mondta Carmen. Két parányi könny-
csepp futott végig az arcán. Alan a kezébe nyomta a
zsebkendőjét.
- Komolyan beszélek. Nagyon erősnek kell lenned,
amikor szembenézel velük. Én öt éve tanultam meg.
Ha nem, akkor leszaggatják a ruhádat, aztán kitépik a ~;
szívedet.
Allegra bólogatott. Örült, hogy Alan van itt mellet-
tük. Talán épp így a jó. Brandon bizonyosan nem segí-
tett volna, legfeljebb dühöng a sajtón, Michael pedig
még be sem jutott a bálterembe. - Igaza van. Úgy kell
viselkedned, mintha fél kézzel el tudnád intézni őket.
- De mi van, ha nem? - kérdezte feldúltan Carmen,
és hálásan sandított Alanre. Még mindig restellt a sze-
mébe nézni. Alan olyan jóképű volt, olyan híres. Igaz-
88
ság szerint Carmen is volt olyan híres, mint a férfi, csak
nem volt tudatában. Ez is hozzátartozott a varázsához.
- Ha nem vagy képes rá - szólt Alan csendesen -, ak-
kor nem tartozol ide.
- Talán csakugyan nem - mondta Carmen szomo-
rúan, és visszaadta a zsebkendőt, amelyen alig volt egy
parányi festék, mert éppen csak megérintette vele a
szemét.
- Amerika azt mondja, hogy idetartozol. Netán azt
állítod, hogy hazudik? - kérdezte élesen Alan.
Abban a pillanatban rájuk zúdult egy egész ember-
raj: mind Alan ismerősei. Alan bemutatta őket társai-
nak. Allegra ismerte legtöbbjüket. Bill és Gayle méter-
nyire távolodott tőlük, tudva, hogy a kockázat jelentő-
sen csökkent. Alan és Carmen most a saját fajtájuk kö-
rében voltak: sztárok, producerek, rendezők között.
Néhány perccel később Allegra szülei is csatlakoztak
hozzájuk. Blaire puszit adott Alannek, elmondta,
mennyire örül a viszontlátásnak, dicsérte a legutóbbi
filmjét. Simon csak csóválta a fejét, és magában - mint
mindig - azt kívánta, bárcsak szeretne bele Allegra eb-
be a fiúba.
Alanből pont az a vő lett volna, akiről minden lányos
szülő álmodik. Jóképű volt, jó természetű, jó sportoló,
azonkívül értelmes. Sokszor golfozott és teniszezett Si-
monnal. Amikor gimnazista volt, úgyszólván ki se
mozdult Allegráék konyhájából. Ám az utóbbi években
89
túl elfoglalt volt, most pedig nem is nagyon lehetett
megállapítani, Allegrát vagy Carmen Connorst kísér-
te-e el a gálára. Egyforma udvarias figyelmet tanúsított
mindkét lány iránt. Ebben a pillanatban belépett
Michael, de összefutott néhány barátjával, és néhány
méterrel arrébb leállt beszélgetni velük.
- Rég nem láttunk - zsörtölődött Simon kedélye-
sen. - Ne viselkedj már úgy, mint egy vadidegen.
- Tavaly hat hónapot töltöttem Ausztráliában, azelőtt
meg nyolc hónapig forgattam Kenyában. Most éppen
Thaiföldről jövök. Ebben az elmebeteg szakmában jó-
formán megállás nélkül utazni kell. Jövő hónapban in-
dulok Svájcba. Néha szórakoztató, hiszen te is tudod -
mondta cinkos pillantással. Sohasem dolgozott Simon-
nak, de egész Hollywoodhoz hasonlóan ő is nagyon
kedvelte. Simon okos volt és becsületes, igazi úriember,
szavatartó, rendületlenül tisztességes. Sok szempont-
ból nagyon emlékeztetett Allegrára. Alan ugyanezeket
a tulajdonságokat kedvelte a lányban. Meg azt, hogy is-
teni lába volt, és olyan alakja, amitől a férfi nem is egy-
szer szeretett volna másképp gondolni rá, mint egy nő-
vérre. Bár most rettentő kínos volt ránéznie Allegrára.
Amikor elkezdődött az este, már éppen feltámadóban
voltak romantikus ábrándjai a lány iránt, de abban a
pillanatban, amikor meglátta Carment, úgy érezte, vil-
lám csapott belé. Nem tudta, fiú-e vagy lány, nem tud-
ta, mi ez, amit Carmen iránt érez, annyit tudott, hogy
90
szeretné ölbe kapni, rohanva elvinni a tömegből egy
biztos helyre, ahol kettesben lehetnek, nagyon-nagyon
sokáig. Tizenöt éven át ábrándozott Allegráról, de ő so-
hasem keltett benne ilyen érzelmeket. Amióta Carmen
Connors beült a limuzinba, Alan nem tudta levenni a
szemét róla.
Allegra is észrevette, és elmosolyodott. Alant ugyan-
csak szíven találták. Nem kárhoztatta érte.
- Megmondtam, hogy tetszeni fog! - évődött a férfi-
val. Elindultak megkeresni az asztalukat, és közben fél
tucat fotós kapta le őket. Carmen és Michael a sarkuk-
ban jöttek, Bill és Gayle volt a hátvéd, így Carment
mindkét oldalról védték. A sajtó figyelme is megoszlott
a többi sztár között, bár azok között egy se volt olyan lé-
legzetelállítóan szép, mint Carmen.
- Nem is tudom, miért emlékeztetsz Samre, amikor
ilyeneket beszélsz - mondta enyhe bosszúsággal Alan. ..
Nem akarta bevallani, mennyire lenyűgözte Carmen.
- Azt akarod mondani, hogy komisz kölyök vagyok
vagy azt, hogy úgy beszélek, mint egy tizenhét éves? -
ingerkedett Allegra. Megint lefényképezték őket, ezút-
tal a L'eris Match fotósa.
- Azt akarom mondani, hogy idegesítő vagy, de én
így is szeretlek - vigyorgott Alan, és azzal a pillantásá-
val nézett a lányra, amelyért egymillió nő az életét adta
volna.
- Nagyon aranyos vagy! - mondta Allegra, és legszí-
91
vesebben oldalba bökte volna, de nem merte. - Meg-
jegyzem, szerintem Carmennak is ugyanez a véle-
ménye! - tette hozzá a mindentudó idősebb nővér
hangján.
- Jobb lenne, ha te kimaradnál ebből! - figyelmeztette
Alan. Hirtelen bolond kedve támadt, hogy ismét meg-
puszilja Allegra nyakát. Teljesen tudathasadásosnak
érezte magát. Ez nevetséges, tizenöt éve ismeri és szere-
ti Allegrát, bár leginkább egy fivér szeretetével, és akkor
most hirtelen ismét gerjedezni kezd iránta, de ugyanak-
kor bolondul vonzódik a lány hihetetlenül gyönyörű,
szőke bombázó ügyfeléhez. Ennek nem lenne szabad
így lennie. Elfordult, és kért egy jeges whiskyt egy arra
siető pincértől. Szeszre volt szüksége, hogy kitisztítsa az
agyát, vagy talán hogy elbódítsa. - Nehogy szólj neki! -
figyelmeztette Allegrát. Addigra megtalálták tízszemé-
lyes asztalukat, amelynél kettejükön, Carmenon és
Michaelon kívül ott ült még Allegra apjának egyik pro-
ducer barátja a feleségével, a negyvenes évek híres szí-
nésznőjével, egy vadidegen pár akikről Allegra még so-
hasem hallott, bár ilyesmi ritkán fordult elő vele, azon-
kívül Warren Beatty és Annette Benning. - Komolyan
beszélek, Allegra! - ismételte. - Nem akarom, hogy be-
leavatkozz, és elkezdj mindenféléket umbuldálni!
- Ki mondta, hogy bele akarok avatkozni? - nézett
Allegra egy angyal ártatlanságával. Carmen utolérte
őket. Valamivel fölszabadultabbnak látszott, és boldo-
92
gan mosolyogva nézett hatalmas kék szemével a mel-
lette helyet foglaló Manre. Néhány percig beszélgettek,
majd Allegra elvonult, hogy találkozzon néhány barát-
jával. Ott volt a gálán az ügyvédi iroda több vezetője, és
számos fontos ügyfelük. Szülei asztalánál a legközeleb-
bi barátaik ültek, zömmel producerek, rendezők, és ott
volt Simon Steinberg legutóbbi filmjének sztárja. Alleg-
ra tökéletes fesztelenséggel suhant a sokaságban, kö-
szöngetett jó ismerőseinek, elnevetgélt egy-egy régi ba-
ráttal, többnyire sztárokkal, írókkal, producerekkel
vagy rendezőkkel. A stúdiók és az országos hálózatok
is nagy számban képviseltették magukat a fényes esté-
lyen.
- Klasszul nézel ki! - vetette oda arramenőben Jack
Nicholson. Allegra megköszönte a bókot. Nicholson az
apja legrégibb barátai közé tartozott. Aztán Barbra
Streisanddal köszöntek oda egymásnak. Allegra szerint
Streisand nemigen tudhatta, kinek köszön, de annál
jobban ismerhette anyját, Blaire Scottot. Különös élve-
zettel diskurált Sherry Lansinggel. Az is növelte az ön-
bizalmát, hogy sok férfi leplezetlen csodálattal nézett
rá. Brandon annyira tartózkodó volt, tőle ritkán számít-
hatott erre a megnyugtató érzésre. Pedig Allegra még a
sztárok között is megállta a helyét, bár ő mindig csodál-
kozott ezen.
- Mit csinálsz? - kérdezte Alan, amikor a lány vissza-
tért az asztalhoz. - Cirkálsz? Amikor én vagyok a part-
93
nered? Nagyon elkanászodtál amellett a hapsi mellett,
akivel jársz. - Játszotta, hogy haragszik.
- Jaj, fogd már be, és viselkedj tisztességesen - vi-
gyorgott Allegra, és leült. Néhány perccel később fel-
szolgálták a vacsorát. Miután a kávét is kihozták, a fé-
nyek kialudtak, felzendült a zene, és elkezdődött teljes
pompájában az Arany Glóbusz díjkiosztó gálaestje.
Minden szív hevesebben kezdett dobogni. A kisebb ki-
tüntetésekkel indítottak, ide-oda ugrálva a tévé és a
mozi között. Allegra sok ismerőse kapott díjat.
A hirdetések alatt a vendégek gyorsan bepúderezték
az orrukat, és igazítottak a szájrúzsukon. A díjak kiosz-
tásánál a kamerák ráközelitettek a jelöltekre, amitől
azok még idegesebbek lettek. Végül sor került Allegra
anyjára. Oly sok éven át nyerte el a legjobb vígjátékso-
rozat díját, hogy Allegra egyetlen pillanatig sem kétel-
kedett a győzelmében. Magabiztosan összenéztek
Alannel, Allegra csak azt sajnálta, amiért nem ül köze-
lebb a szülei asztalához, és nem szoríthatja meg az any-
ja kezét. Nehéz volt elhinni, hogy Blaire ennyi év után
is képes izgulni, de amikor Allegra meglátta anyja arcát
a monitoron, rájött, hogy Blaire ugyanúgy meg van ré-
mülve, mint a többi jelölt. Egyenként olvasták a neve-
ket. Zene, majd végeérhetetlen csönd, aztán a várako-
zás... végül a név. És az idén, hét győzedelmes év után
nem Blaire nevét mondták, hanem valaki másét. Alleg-
ra elhűlt: egészen bizonyosra vette, hogy az anyja ne-
94
vét fogja hallani. Nem hitt a fülének. Alanre pillantott,
és a szeme teleszaladt könnyekkel. Milyen fájdalmas
csalódás ez Blaire-nek! Megint az anyja arcát mutatták
a morutorok, rögtön azután, hogy az új győztes elin-
dult a pódiumhoz. Blaire bájosan mosolygott, de Alleg-
ra tudta róla, hogy kétségbe van esve. Tulajdonképpen
ugyanaz történt, amit a közönség is kifejezésre juttatott
a nézettségi indexszel.
- Nem bírom elhinni! - súgta lesújtottan Alannek.
Bárcsak megvigasztalhatná most az anyját! De a terem-
ben nem lehetett mozdulni a kamerák miatt.
- Én se! - súgta vissza a férfi. - Még mindig egyike a
legjobb műsoroknak. Mindig megnézem, ha itthon va-
gyok - mondta valóban őszintén.
Csakhogy kilenc év nagy idő, most már máson a sor
Blaire Scott éppen ettől félt. Mázsás szikla ereszkedett a
szívére. Simonra pillantott; férje bólintott, és megvere-
gette az asszony kezét. Blaire ezzel együtt kételkedett
benne, hogy Simon tudná, mit érez ő most. Férje renge-
tegszer nyert, de mindannyiszor önálló teljesítmény-
nyel. Nem volt folyamatos műsora, amelyben napról
napra, hétről hétre, idényről idényre meg kellett har-
colnia a tökéletességért. Blaire bizonyos értelemben
sokkal keményebb munkára kényszerült. Majd eszébe
jutott, hogy Simon is a jelöltek között van, és arra intet-
te magát, hogy ne legyen olyan önző. Nem volt köny-
nyű. Több téren is vesztesnek érezte magát, bár ezt sen-
95
ki sem érthette rajta kívül.
- Remélem, nincs semmi baja a mamának! - aggo-
dalmaskodott Allegra. Folytatódott a gála, még nagyon
sok díj volt hátra, de Allegra nem bánta volna, ha már
vége lenne. Egyszer csak Carmenra került a sor Felol-
vasták a legjobb színésznői alakítás díjának jelöltjeit, a
kamerák sorra rájuk közelitettek. Carmen megragadta
Alan kezét az asztal alatt, és görcsösen megszorította; a
férfi viszonozta a szorítást, miközben szívből kívánta
neki a győzelmet. Majd elhangzott Carmen neve, vil-
logni kezdtek a kamerák, kitört a taps; Carmen fölállt,
lenézett a férfira, és Alan olyan ragyogó mosollyal né-
zett vissza rá, mintha ezért az egyetlen pillanatért élt
volna. Allegra tudta, hogy ezen az estén elkezdődött
valami, amit egyelőre sem Carmen, sem Alan nem ért
és nem érzékel. Még nem tudni, meddig fog tartani, de
a varázs már összeköti őket.
Alan fölállt, úgy várta Carment, aki sírva-nevetve, a
díját szorongatva tért vissza hozzájuk; átkarolta a lányt
és megcsókolta, abban a pillanatban, amikor az egyik
fotós lekapta öket. Allegra megráncigálta a férfi szmo-
kingjának ujját, mire Alan gyorsan leült.
- Óvatos légy! - figyelmeztette Allegra. Alan tudta;
hogy a lány igazat mond, de egy pillanatig egyszerűen
nem bírt uralkodni magán. Carmen olyan izgatott volt,
hogy egyfolytában izgett-mozgott. Allegra annyira
örült, és olyan büszke volt rá, hogy az majdnem enyhí-
96
tette a keserű csalódást, amelyet az anyja miatt érzett.
Carmen bizonyos értelemben olyan volt neki, mint a
kishúga. Ajnározta, vigyázott rá, egyengette az útját az
utóbbi három évben, csaknem azóta, hogy belépett az
irodához, és íme, Carmen Arany Glóbuszt kapott. Meg
is érdemli.
Még egy óráig tartott a gála. Addigra többé-kevésbé
mindenki szeretett volna már hazamenni, mert úgy
érezték, egy hete ülnek itt. Kiosztották a legjobb színé-
szi alakítás díját; Allegra irodájának egy másik ügyfele
kapta. Legjobb film, legjobb rendező, végül a legjobb
producer, akinek díját az idén Allegra apjának ítélték.
Ez volt a harmadik Arany Glóbusza. Simon Steinberg a
boldogságtól ragyogva ment föl a pódiumra a kitünte-
tésért, és köszönetet mondott mindenkinek, akik segí-
tették, elsősorban a feleségének, Blaire-nek, aki, mint
mondta, mindig a legdrágább lesz számára. Blaire
könnyesen csillogó szemmel mosolygott, amikor az
asztalhoz visszatérő Simon megcsókolta.
Legeslegvégül osztották ki a humanitárius díjat; erre
nem került sor minden évben, csupán akkor, ha való-
ban megérdemelte a szórakoztatóipar valamelyik ki-
emelkedő egyénisége. Részleteket mutattak be külön-
böző filmekből, negyven év sikereit sorolták; addigra
már mindenki kitalálta, ki lesz a díjazott, kivéve az ér-
dekeltet, aki egészen elhűlt és meghökkent, amikor
meghallotta a nevét: Simon Steinberg volt, Allegra ap-
97
ja. Blaire elsírta magát. Fölállt, megcsókolta a férjét.
- Édes istenem... én... én nem is tudom, mit mond-
jak - szólt mély megindultsággal Simon a pódiumon. -
Most az egyszer nincsenek szavaim. Mert ha elnyertem
ezt a díjat, amelyre egyáltalán nem vagyok érdemes,
akkor ezt nektek köszönhetem, akik annyi kedvességet
tanúsítottatok irántam az évek során, akik becsületes,
kemény munkával járultatok hozzá céljaink megvaló-
sításához, és felejthetetlen pillanatokkal ajándékozta-
tok meg. Köszönöm mindenkinek! - mondta fátyolos
szemmel. Allegrának megeredtek a könnyei, Alan át-
ölelte a vállát. - Köszönöm valamennyiőtöknek azt,
amit jelentettetek és adtatok nekem, amit tettetek ér-
tem! Ti vagytok itt az igaz emberek, értem ez alatt fele-
ségemet, Blaire-t, Allegra lányomat, és otthon maradt
két gyerekemet, Scottot és Samet is, én pedig csak a ti
alázatos szolgátok lehetek. - A Hilton szálló báltermé-
nek egész közönsége felállt, úgy tapsolta meg Simon
Steinberget, amikor lejött a pódiumról. Csakugyan az a
nagy ember volt, akinek mondták. Allegra sírt a bol-
dogságtól és a büszkeségtől.
Csodálatos este volt. Miközben összeszedték holmi-
jaikat, Allegra szólt Alannek, hogy szeretne odamenni
az anyjához. Alan megígérte, hogy Carmennal meg-
várják az asztalnál. A lány kollégák és barátok gyűrüjé-
ben találta Blaire-t.
- Jól vagy? - súgta. Anyja bólintott. Szemében még
98
csillogtak a könnyek, amelyeket Simonért sírt. Örült a
férje sikerének, és olyan büszke volt rá, hogy megfeled-
kezett a saját csalódásáról.
- Jövőre majd jobban igyekszünk! - mondta rettent-
hetetlenül, ám Allegra látott valamit a szemében, ami
egyáltalán nem tetszett neki, és azt is észrevette, hogy
Blaire idegesen pillant a férje felé. Simon éppen egyik
munkatársával, Elizabeth Coleson rendezőnővel be-
szélgetett. Elizabeth angol volt, és nem mindennapi je-
lenség, aki óriási tehetségével nagyon fiatalon nyerte el
hazájában a "Dame" címet. Elmerülten diskuráltak, Si-
mon nevetett, és volt abban valami nehezen meghatá-
rozható meghittség, ahogy álltak egymás mellett. Al-
legra nem adhatott nevet annak a sejtelemnek, ami fel-
támadt benne, mikor figyelte az apját és a rendezőnőt.
De mielőtt folytathatta volna a gondolatot, az apja el-
fordította a fejét, és meglátta őt. Intett a lányának és be-
mutatta Elizabethnek, mint családja egyetlen tagját, aki
tisztességes foglalkozással rendelkezik, Elizabeth pedig
nevetett mély, fátyolos hangján. Kezet fogott Allegrá-
val, és azt mondta, nagyon örül az ismeretségnek.
Mindössze öt éwel volt idősebb Allegránál, és áradt be-
lőle az a fajta szexualitás, amely bizonyos angol nőkre
jellemző: mágneses vonzerő, ingerlő tartózkodással öt-
vözve. Az ilyen asszonyoknak nem kell erőlködniük,
hogy szexik legyenek, mert a vonzás be van építve a
sejtjeikbe. Allegrát, ha csak ránézett, megcsapta a va-
99
rázs és a tehetség hulláma. A rendezőnő egészen egy-
szerű, majdhogynem ómódi, sötétkék estélyit viselt, de
az embernek olyan sejtelme támadt, hogy talán semmi
sincs a ruha alatt. Azt pedig még Allegra is látta, hogy
az apja nagyon kedveli az angol nőt.
Beszélgettek néhány percig, a lány megmondta Si-
monnak, hogy nagyon büszke rá. Apja átölelte és meg-
puszilta, majd Allegra visszatért az asztalukhoz. Vala-
hogy furcsán kínos érzéseket keltett benne Elizabeth
Coleson. Amikor legközelebb odanézett Simonékra,
látta, hogy Blaire is csatlakozott hozzájuk. Allegra bizo-
nyosra vette, hogy Blaire-nek nagyon nehéz elviselnie
az estét, bár ezt még idősebb lányának sem vallaná be.
Különben is kétségbeesetten aggódott a műsora miatt.
Kilenc év után épp elég nehéz megtartani valamit érde-
kesnek és gördülékenynek. A nézettségi index esése
miatt nemrég veszítettek néhány fontos hirdetőt. Most,
hogy nem nyert, az index tovább eshet.
Ám Allegra másfajta szorongást is látott az anyja sze-
mében ma este. Vajon van köze Elizabeth Colesonhoz?
Vagy csak képzelődik, és Blaire csüggedésének mind-
össze az a magyarázata, hogy nem kapott díjat? Nála
nehéz megállapítani. Blaire Scott profi és abszolút
sportember Amikor kifelé tartott, legalább tucatnyi új-
ságíró kérdezte meg, hogyan érzi magát most, amikor
nem nyert. Blaire a szokott kedvességével kifejtette,
hogy minden elismerése a nyertesé, és nagyon örült a
100
győzelmének. Elmondta azt is, mennyire örül férje, e
valóban rendkívüli ember kitüntetésének, és azzal fe-
jezte be, hogy most már itt az ideje teret adni a tehetsé-
gek fiatalabb nemzedékének.
Ahogy mentek kifelé, Carment ismét megrohanták a
riporterek, rajongói pedig őrjöngeni kezdtek a láttán.
Virágokat hintettek rá, feléje kapkodtak, egy visító nő
majdnem fejen találta egy plüssmackóval, de szeren-
csére Alan még idejében elkapta.
- Mint a futballban! - vigyorgott Allegrára. Roppan-
tul élvezte az estét, és azt javasolta, menjenek el egy
hamburgerre egy étterembe, amelynek hamisítatlan öt-
venes évekbeli stílusa van, és vigyék magukkal Car-
ment meg Michaelt is.
Félóráig tartott, mire visszaülhettek a limuzinba, de
addigra úgy érezték, mintha tízezer kéz és húszezer ri-
porter tépte-cibálta volna őket.
- Azt hiszem, ha megnövök, mégis inkább kukázni
fogok a Safewaynél - közölte általános derültségre
Michael, amikor kimerült nyögéssel összeomlott a li-
muzin anyósülésén. Alan őt is meghívta egy hambur-
gerre. Michael azt felelte, ki van facsarva, különben is
filmez, holnap korán kezd a stúdióban, ha nem harag-
szanak, inkább hazamenne. Carmen azt felelte, jó. Ő
csak örült, ha Alannel és Allegrával lehet.
Először hazavitték Michaelt, aztán elmentek Ed De-
bevichez a La Cienegán. Carmen csak azon sajnálko-
101
zott, hogy nem öltözhet át farmerba és pólóba.
- Én is sajnálom - jegyezte meg Alan vásottan. A lá-
nyok nevettek. - Fogadni mernék, hogy fantasztikusan
nézel ki farmerban. Nem jönnél ki holnap velem
Malibuba, hogy eldönthessem, miben tetszel jobban: pi-
ros estélyiben vagy farmerban? Tudod, mint a szépség-
királynő-választáson... a mindenit, játszva megnyer-
néd a Miss Bűbáj-díjat... vagy a fürdőruhaversenyt...
Carmen kacagott, Allegra mosolygott. Lefoglalták az
egyik bokszot, Carmen testőrei is beültek a sajátjukba.
Néhányan megfordultak utánuk. Éppen elmúlt éjfél.
Alan dupla sajtburgert és csokoládés-malátás tejtur-
mixot rendelt, amiről Allegrának nyomban eszébe ju-
tott a fiatalságuk. Ő egy csésze kávét kért és sült hagy-
makarikákat. A pincérnő az ötvenes évek háziasszo-
nyainak stilusában öltözködött. Olyan volt, mint a Sze-
retem Lucyt Ethelje.
- Hát az Év Legjobb Színésznője mit szeretne? - kér-
dezte Alan. Carmen kuncogott. Alan kedvességében az
idősebb fiútestvér viselkedése elegyedett a hősszerel-
mesével, és Allegrának be kellett vallania, ha ránézett a
barátjára, hogy Alan pont az a zsáner, amelyet a legtöbb
nő akar. Ő túl rég ismerte ahhoz, hogy komolyan ve-
gye, vagy izgalomba jöjjön tőle. Különben is, őt most
senki sem érdekelte Brandonon kívül.
- Almás pitét kérek és epres tejturmixot - felelte Car-
men, és borzasztóan züllöttnek érezte magát.
102
- Most, hogy mind megnyertük a díjainkat, vigye el
az ördög a kalóriát. Adjatok zsíros kaját, mielőtt meg-
halok! - követelte Alan, majd magához ölelte Carment,
és elismerő pillantást vetett rá. - Mellesleg klassz voltál
ma este. Sokkal jobban viselted, mint én a te korodban.
Elég rémes dolog a sztárság. - Ezt nem érthette más,
csak olyan ember, aki ugyanazt a nyomást és kínokat
volt kénytelen elviselni. Meg legföljebb Allegra, aki
olyan közel élt ehhez a világhoz.
- Valahányszor megrohannak a fotósok vagy a rajon-
gók, szeretnék visszaszaladni Oregonba - sóhajtott
Carmen.
- Még csak az kéne! - forgatta a szemét Allegra, majd
elkomolyodott. - Alannek igaza van, szenzációs voltál.
Nagyon büszke voltam rád.
- Én is - mondta Alan halkan. - Befelé menet egy
percig attól féltem, hogy legázolnak. Kissé elszabadult
a tömegtájékoztatás, nem? - De a testőrök jó munkát
végeztek, gondolta elégedetten Allegra, miközben át-
pillantott az asztalukhoz.
- Halálosan félek a sajtótól! - vallotta be Carmen.
Senki sem lepődött meg ezen. Majd Alan kérdezte meg
Allegrától, hogy van az anyja.
- Szerintem nagyon zaklatott, bár ezt sohasem valla-
ná be. Túl büszke, hogy elárulja a fájdalmát. Valószínű-
leg vegyes érzelmei vannak. Azt tudom, hogy nagyon
örült a papa sikerének. De nagyon aggódik a műsorá-
103
ért, és ez nem tesz jót neki. Amikor odamentem hozzá-
juk, éppen gratulált apámnak, akit egészen lázba ho-
zott a humanitárius kitüntetés. Azt hiszem, még a film-
jeinek sem örült ennyire.
- Megérdemli - mondta Alan. Carmen vágyakozva
pillantott Allegrára.
- De szeretnék szerepelni valamelyik filmjében!
- Majd szólok neki - ígérte a lány. Valószínűleg Si-
mon Steinberget is érdekelné Carmen. A moziszakmá-
nak Simon az óriása, de Carmen a fölivelő csillaga.
Elizabeth Colesont egyszer sem hozta szóba. Először
látta, hogy az apja a feleségén kívül más nővel is tud
így viselkedni. Bár valószínűleg csak szakmai elisme-
rés. Az anyja pedig valószínűleg azért nézett úgy, mert
meggyötörte az este érzelmi hullámvasútja csalódás és
büszkeség között.
Hajnali kettőkor távoztak Ed Debenvictől, ahol jó-
ízűen eldiskuráltak középiskolás éveikről a Beverly
Hills gimnáziumban, és Carmen portlandi gyerekkorá-
ról, ami jóval normálisabb volt, mint az övék. Így per-
sze még nehezebb alkalmazkodnia ehhez a szennyla-
pokkal, lesifotósokkal, díjakkal és életveszélyes fenye-
getésekkel tarkított, mostani eszelős léthez.
- Mi is ilyen egyszerű életet élünk - viccelt Alan, és
amikor visszaültek a límuzinba, az ölébe húzta Car-
ment, aki nem tiltakozott.
- Akarjátok, hogy átüljek egy taxiba? - ugratta őket
104
Allegra. Az utóbbi két órában még nyilvánvalóbb lett,
hogy Alan és Carmen rendkívül vonzódnak egymáshoz.
- Mit szólnál a csomagtartóhoz? - érdeklődött Alan.
Allegra oldalba könyökölte, Carmen nevetett. Irigyelte
régi barátságukat. Neki nem voltak ilyen barátai Holly-
woodban, senkije sem volt, kivéve Allegrát. Azok voltak
az egyedüli ismerősei, akikkel dolgozott, és mihelyt be-
fejeződött a forgatás, őket sem látta többé. Ki-ki ment a
maga útján. Carmen mérhetetlenül magányos volt Los
Angelesben, és mérhetetlenül utálta a magányt. Estén-
ként nagyon ritkán járt el hazulról, kivéve a maihoz ha-
sonló hivatalos eseményeket, olyan partnerekkel, aki-
ket a stúdió osztott be mellé, és akikkel, mesélte hazafe-
lé menet, kölcsönösen unták egymást. Alan elhűlt.
- Tudod, hogy minden második amerikai hapsi az
életét adná érte, hogy veled randevúzhasson? Senki se
hinné el, hogy esténként otthon ülsz, és a tévét bámu-
lod! - Ő elhitte. A saját érzelmi élete jóval kevésbé volt
izgalmas annál, amit legtöbben hittek róla, és alkalmi
rövid viszonyait minden esetben a pletykalapok csám-
csogták körül. - Nohát ez ellen tennünk kell valamit -
közölte határozottan. Carmen beleegyezett, hogy más-
nap kimegy hozzá Malibuba, és Alan nagyban tervez-
gette, hogy elviszi tekézni.
Allegra megkérte őket, hogy tegyék ki a lakásánál.
Búcsúpuszit adott nekik, még egyszer gratulált Car-
mennak. Csak akkor érezte, mennyire fáradt, amikor
105
belül volt az ajtón, és kilépett a tűsarkú szandálból. Ki-
merítő este volt.
Alan és Carmen között láthatólag viharos tempóban
bontakozik a románc. Allegra örült helyettük is. Erről
megint eszébe jutott Brandon. Kiment a konyhába, és
bekapcsolta az üzenetrögzítőjét. Nem várt üzenetet a
férfitól, ennek ellenére mindig fönnáll a lehetősége,
hogy Brandon telefonált, ha másért nem, hát azért,
hogy megmondja, mennyire szereti.
Három barátja és egy kollégája hagyott üzenetet.
Egyik sem volt sürgős vagy fontos. Azután következett
egy üzenet Brandontól. Csak annyit mondott, hogy is-
tenien érzi magát a lányokkal, és vasárnap telefonálni
fog. Egy szóval sem említette a gálát, nem nézte meg a
tévében, semmit sem mondott Carmenról vagy Simon-
ról. Allegra hirtelen magányosnak érezte magát megint,
ahogy hallgatta a hangját. Olyan volt, mintha Brandon
sohasem tartozott volna az életéhez, csak olyan alkal-
makkor, amikor ő is úgy akarta, és még akkor is csak
olyan mértékben, amennyit megkockáztatott. Sohasem
ment túl messze vagy mélyre, mindig megmaradt turis-
tának. Bármit érzett is Allegra, bármily régen ismerték
egymást, Brandon aggályosan tartotta a távolságot.
Kikapcsolta a készüléket, és visszaballagott a háló-
szobába. Kihúzogatta a csatokat a frizurájából, haja le-
omlott a hátára. Maga se tudta, mitől szöktek könnyek
a szemébe, amikor kicipzárazta a ruháját, és egy szék
106
támlájára ejtette. Huszonkilenc éves, és még azt sem
tudja, volt-e férfi az életében, aki igazán szerette. Külö-
nös magány rohanta meg, miközben állt meztelenül öl-
tözőszobája tükrei előtt, és azon töprengett, szereti-e őt
Brandon, képes-e átlépni a maga állitotta korlátokon,
akar-e úgy állni mellette, ahogyan Alan akar - mert ezt
rögtön érezni lehet rajta - Carmen mellett. Tulajdon-
képpen ilyen egyszerű ez: Alan és Carmen csak ma este
találkoztak, a férfi mégis félelem és habozás nélkül
nyújtja a kezét a lány felé. Brandon két éve ismeri őt, és
úgy tétovázik, mintha trambulinon állna: nem mer ug-
rani, visszalépni se mer, de a kezét sem nyújtja ki segít-
séget kérőn Allegra felé. Egyedül van. Egyike volt azok-
nak az ijesztő fölismeréseknek, amelyektől éjszaka re-
megni kezd és sikoltani szeretne az ember. Teljesen
egyedül van. Olyan egyedül, akárcsak Brandon.

4.
V asárnap reggel Brandon telefonált elsőnek. Teniszez-
ni készült a lányokkal, és előtte beszélni szeretett volna
Allegrával, mert tudta, hogy délután indul New Yorkba.
- Hogy szerepeltek a csibéid? - érdeklődött. Allegra
furcsállotta, hogy a férfi még a híradót se nézte meg.
Legalább ennyit megtehetett volna, ha nem Carmen,
akkor Simon és Blaire miatt. Ennek ellenére egy szóval
sem tett szemrehányást, annyira örült a hívásának.
- Carmen elnyerte a legjobb színésznői alakítás díját.
107
Apám megkapta a legjobb producer kitüntetését, és
ami még fontosabb, a humanitárius díjat. Szenzációs
volt. Sajnos, a mama... - sóhajtott, amikor eszébe jutott
anyja sebzett, megvert tekintete - ...nem nyert semmit,
és attól félek, ez nagyon összetörte.
- Hát, ha mást nem is, sportszerűséget lehet tanulni
abban a szakmában - mondta Brandon hanyagul. Al-
legra hirtelen megharagudott rá. Az is elég baj, hogy
nem volt ott a gálán, de hogy ilyen érzéketlenül beszél-
jen az anyjáról, az már utálatosság.
- Ennél azért egy kicsit többről van szó. A műsor
megmaradása a tét, nem a díj. Mamának tavaly is na-
gyon meg kellett küzdenie érte, és most fontos támoga-
tókat veszíthet.
- Az bizony nagy baj - mondta Brandon különösebb
együttérzés nélkül. - Add át papádnak gratulációimat.
- Átadom - ígérte Allegra, Brandon pedig mesélni
kezdte, milyen volt a napja a lányokkal. Allegrát vala-
miért bosszantotta a témaváltás. Attól, ahogyan Alan
viselkedett tegnap este Carmennal, sőt vele is, eszébe
jutott, hogy egyes férfiak tudnak fogékonyak, figyel-
mesek, előzékenyek lenni. Nem minden férfi olyan ri-
deg vagy konokul független, mint Brandon, aki tökéle-
tesen beéri magával, és Allegrától is ugyanezt várja.
Nem tűri, hogy a lány bármilyen igényt támasszon vele
szemben. Olyanok, mint két hajó, amelyek párhuza-
mosan, de egymástól távol úsznak az óceánon. Ahogy
108
hallgatta a férfit, ismét megrohanta az éjszaka érzett
magányosság. Az utóbbi időben egyre jobban aggasz-
totta a viszonyuk. Mindig olyan kapcsolatot szeretett
volna, mint a szüleié, de most már kezdett kételkedni
abban, hogy egyáltalán alkalmas-e rá, vagy, mint Green ,
doktornő pedzegette, következetesen olyan férfiakat
választ, akik nem hajlandók elkötelezni magukat.
- Mikor indulsz New Yorkba? - érdeklődött Bran-
don. Allegrának többek között egy felkapott, híres író-
val is kellett találkoznia. Az író ügynöke kérte meg,
hogy képviselje ügyfelét egy filmszerződésnél. Na-
gyon zsúfolt hét és fontos tárgyalások álltak előtte.
- Négykor indul a gépem - felelte szomorúan. Bran-
don nem látszott észrevenni a szomorúságát. Még
csomagolnia is kell, azután, ha lesz ideje, beugrik
az anyjához, vagy legalább telefonál és megkérdezi
Blaire-t, hogy érzi magát a tegnapi este után. Talán Car-
mennak is utána kellene néznie. - A Regencyben szál-
lok meg.
- Majd felhívlak.
- Sok sikert a tárgyaláshoz.
- Bárcsak egyezségre tudnám bírni az ügyfelemet.
Nagyban javítaná az esélyeit az ügyésszel szemben.
Csak hát rettentően konok.
- Talán majd az utolsó percben tér észre - vélte Al-
legra.
- Kétlem. Különben már végeztem is az alapozás-
109
sal. - Szokása szerint ki sem látott a saját munkájából, a
saját életéből. Allegra úgy érezte, meg kell küzdenie
azért, hogy fölkelthesse Brandon figyelmét. - Akkor
viszontlátásra a következő hétvégén - mondta a férfi,
hirtelen sajnálkozóra változott hangon. - Hiányozni
fogsz - közölte mintegy meglepetten. Allegra mosoly-
gott. Ezek voltak a reménynek azok az apró horgai,
amelyek hozzáerősítették Brandonhoz. Tudja őt szeret-
i Brandon, csak nincs elég ideje, és annyira tönkretet-
te a volt felesége. Mindig ez volt az indok. Joanie mint
trauma. Allegra legalább ezerszer elmagyarázta már
másoknak. Igenis voltak pillanatok, amikor neki is úgy
tűnt, hogy Brandon szereti.
- Hiányzol - mondta sebzetten. Hosszú csend lett.
- Nem tehettem mást, Allie. Át kellett jönnöm a hét-
végére.
- Tudom, de akkor is hiányoztál tegnap este. Nagyon
fontos lett volna nekem.
- Már megígértem, hogy jövőre ott leszek. - Úgy
mondta, mintha komolyan gondolná. Allegra végre el-
mosolyodott.
- Szavadon foglak. - De hol lesznek ők jövőre? Elvál-
lik-e addigra Brandon? És összeházasodnak-e? Legyő-
zi-e a férfi a félelmét az elkötelezettségtől? Ezekre a
kérdésekre még mindig nincs válasz.
- Holnap este felhívlak - ígérte ismételten Brandon,
majd mielőtt letették volna, mégis megsimogatta vala-
110
mivel a lány szívét: - Szeretlek, Al szólt lágyan.
- Én is szeretlek - mondta Allegra, és szorosan be-
hunyta a szemét. Brandon igenis mellette áll, csak neki
is megvannak a maga félelmei és kötelezettségei. De
Allegra megérti ezt. - Vigyázz magadra a héten.
- Te is - mondta Brandon, olyan hangon, mintha
komolyan hiányozna neki a lány. Allegra vágyakozó
mosollyal tette le a kagylót. Nem könnyű megszerezni-
ük, amit akarnak, de el fogják érni, akármit gondolja-
nak az emberek. Csak türelmesnek kell lennie. Bran-
don megéri.
Felhívta a szüleit, ismét gratulált az apjának, és átad-
ta Brandon jókívánságait, majd kérte, hadd beszélhes-
sen az anyjával. Blaire hangjában még mindig érezni
lehetett a szomorúságot.
- Jól vagy? - tudakolta Allegra aggodalmasan. Blaire
elmosolyodott. Meghatotta a lánya figyelmessége.
- Dehogy vagyok. Ma délután felvágom az ereimet,
vagy bedugom a fejemet a sütőbe.
- Akkor jó lesz sietni - vigyorodott el Allegra -, mi-
előtt szétvernék a konyhát. Igazán, mama, idén is te ér-
demelted volna a díjat.
- Talán nem, drágám. Talán ideje félreállni, hogy más
is sorra kerülhessen. Borzasztó sok bajunk volt a mű-
sorral tavaly ősszel. - Az egyik sztár kilépett, mert meg-
unta kilenc év után, a többiek közül számosan hatalmas
emeléseket követeltek, amikor megújították a szerző-
111
désüket. Kilépett több más író is, és a változások terhét
szokás szerint most is Blaire-nek kellett viselnie. - Talán
csak egyszerűen túljutottam a csúcson. - Tréfásnak
szánt hangon mondta, Allegra mégis megriadt. Ezt az
ijesztő dolgot látta az anyja szemében tegnap este. Si-
mon tudja vajon? És ha igen, aggódik-e miatta?
- Ne légy nevetséges, mama. Még harminc-negyven
évi siker áll előtted - mondta derűlátón.
- Ó, isten ments! - Blaire felnyögött a gondolattól.
Majd fölnevetett, és mintha önmaga lett volna ismét. -
Úgy tervezem, hogy csinálom még húsz évig, aztán ab-
bahagyom.
- Annyival én is beérem - mondta Allegra. Hirtelen
sokkal kevésbé aggódott az anyja és Brandon miatt.
Sokkal jobb kedvében volt, mint tegnap. Bárcsak ne
kellene úgy elutaznia New Yorkba, hogy előtte nem is
látja a férfit. Szeretett volna még egy éjszakát tölteni
vele.
Mesélt az anyjának New York-i útjáról, és elmondta,
hogy egy hétig marad. Mindig beszámolt a szüleinek
róla, hogy hová megy.
- Akkor majd találkozunk, ha megjössz - mondta
Blaire, és még egyszer megköszönte lánya hívását. Al-
legra ezután Carmennak telefonált. Carmen egyelőre
nem hisztériázott, de rendesen közel járt a pánikhoz.
A sajtó megszállta a kapuját, Carmen azt mondta, ren-
getegen vannak. Ki se merte tenni a lábát, mert félt,
112
hogy széttépik. Divatos téma lett a tegnapi díj után. Ott
voltak ugyan a testőrök, akiket Allegra fogadott fel, de
Carmen attól rémüldözött, hogy az újságírók megost-
romolnák, ha kinyitná a kaput. Fogoly volt a tulajdon
házában, egész délelőtt nem mehetett sehová.
- Nincs hátsó ajtó? - kérdezte Allegra. Mire Carmen
azt felelte, hogy van, de ott is újságírók várakoznak, és
több tévéhálózat odaküldte a stábját.
- Alan elmegy hozzád? - folytatta Allegra, miközben
azon töprengett, hogyan lehetne elrendezni a dolgot
anélkül, hogy össze kelljen csapniuk a médiával.
- Tegnap este megbeszéltük, hogy kiruccanunk Ma-
libuba, de nem telefonált, és nem akartam zavarru - fe-
lelte tétován Carmen. Allegrának támadt egy ötlete:
Alan bizonyosan szívesen kisegíti Carment.
- Van olyan parókád, amelyik megváltoztatja a kül-
sődet?
- Van egy vicces fekete, amelyet tavaly mindenszen-
tekkor viseltem.
- Helyes. Keresd elő, szükséged lehet rá. Hívom
Alant.
Alan és Allegra közösen kidolgozták a haditervet.
Alan odahajt a főbejárathoz az ócska furgonjával, ame-
lyet ritkán használ, tehát senki se fogja felismerni, ha-
csak utána nem néznek a rendszámnak, addigra pedig,
már messze jár Carmennal. Allegra azt tanácsolta, te-
gyen ő is parókát, úgyis rengeteg van neki. Menjen in-
113
kább a hátsó bejárathoz, és tegyen úgy, mintha a szoba-
lányért jött volna, aztán söprés. Remélhetőleg senki
sem jön rá, kicsoda, vagy hogy Carment viszi magával.
- Néhány napra átengedhetem a malibui házat Car-
mennak, ha ő is akarja, addig, amíg le nem csitulnak a
kedélyek - ajánlotta fel a férfi. Allegra úgy vélte, hogy
Carmennak is tetszeni fog az ötlet.
Alan azt mondta, hogy egy órára megy Carmenért.
Allegra felhívta Carment, aki szörnyű zavarba jött az
ajánlattól. Azt mondta, nem akar visszaélni Alan ked-
vességével.
- Ugyan már, használd csak ki - csipkelödött Alleg-
ra. - Imádni fogja.
Alan, mint később beszámoltak róla Allegrának, pon-
tosan érkezett, szőke parókában, amitől úgy nézett ki,
mint egy hippi, és a Chevy kisteherrel, amely olyan
ócska és ütött-kopott volt, hogy rá se hederített senki,
amikor a furgonba beült a kombinépántos pólót és tra-
péz farmert viselő kis mexikói szobalány, a rövidre vá-
gott fekete hajával, két bevásárló papírzacskót cipelve.
Szó sem volt fényképezésről, még csak utánuk se néz-
tek, amikor elhúztak a kaputól. Maga volt a tökéletes
szökés. Tíz perccel késő b felhívták Allegrát egy ben-
zinkúttól.
- Jól csináltátok! - gratulált a lány - Jó szórakozást, és
nehogy balhéba keveredjetek, amíg nem vagyok itt! -
Emlékeztette Carment, hogy a Regencyben fog megszáll-
114
ni, és egy hét múlva tér vissza New Yorkból, majd meg-
köszönte Alannek, amiért a gondjaiba veszi Carment.
- Nem túl nagy áldozat - vallotta meg a becsületes
Alan a régi barátnak. - Hazudnék, ha ezt állitanám. -
Megdöbbentö gyöngédséget ébresztett benne Carmen.
Nem tudta, hová vezet ez kettejük között, de tetszett
neki a gondolat, hogy ő vigyázhat a sztárra Allegra tá-
vollétében. Még Carmen testőreit sem hozzák. Csak ők
ketten lesznek a tengerparti házban.
- Ugye, eszednél leszel? Mármint amíg nem vagyok
itt. Olyan kedves lány... azonkívül mélyen vallásos, és
nagyon jó gyerek... Nem olyan, mint a többi ismerő-
sünk - kapkodott Allegra a megfelelő szavak után. Hir-
telen félteni kezdte Carment. Hátha Alan csak a kalan-
dot keresi, és utána ejti a lányt.
- Tudom, Al. Nem kell a számba rágnod. Tudom.
Megértettem. Esküszöm, rendesen fogok viselkedni...
legalábbis többé-kevésbé. - Vágyakozva sandított Car-
menra, aki farmerban és kombinévállpántos trikóban
ácsorgott a telefonfülke előtt. - Nézd, Allie... tudom,
hogy ö más... még sohasem ismertem ilyen lányt... ki-
véve talán téged, és az régen volt. Olyan jó, mint mi
voltunk fiatal, becsületes, őszinte, romlatlan korunk-
ban, mikor még nem kúrtak el bennünket az emberek,
akik nem ütötték meg elvárásainkat. Nem fogom bán-
tani, Al, ígérem neked. Azt hiszem... na, nem érdekes.
Csak menj New Yorkba, és törődj a magad dolgával. És
115
ha visszajöttél, valamelyik nap majd elbeszélgetünk az
életünkről, mint a régi napokban.
- Rendben van. Vigyázz Carmenra. - Mintha a kis-
húgát bízta volna rá. De tudta, hogy Alan jó ember, és
volt valami a férfi hangjában, ami elárulta, hogy való-
ban fontosnak tartja Carment.
- Úgy szeretlek, Allie! Bárcsak te is hamarosan talál-
nál valakit, aki jó hozzád, ahelyett a hülye helyett, az
állandóra szóló exfeleségével és a holtig tartó válásával!
Nem sül ki ebből semmi, Al, te is tudod!
- Kösd fel magad - javasolta a lány barátságosan.
Alan nevetett.
- Oké, megteszem! Menjél New Yorkba, és legalább
kefélj félre. Hasznodra lehet.
- Undorító vagy! - nevetett Allegra, aztán elbúcsúz-
tak. Alan és Carmen levették a parókájukat, és elhúztak
Malibuba, a csendes, napfényes, békés házba. Carmen
a legbűbájosabb háznak találta, amelyet valaha látott,
Alan boldog volt, hogy itt lehet vele, és hirtelen azt kí-
vánta, bárcsak sose kellene elmenniük.
Allegra addigra útban volt a repülőtérre. Felszállás
előtt telefonált Bram Morrisonnak, és meghagyta nála a
New York-i szállodája címét. Morrison mindig szerette
tudni, hol tartózkodik az ügyvédje. Egyike volt a boga-
rainak. A többi ügyfél, ha szükség lesz rá, az irodán át
érheti utol.
Valamivel három óra után szállt be a gép első osztá-
116
lyára. Az egyik konkurens iroda ügyvédje mellé került.
Néha úgy tűnik, az egész világ tele van jogászokkal. Kü-
lönös gondolat, hogy ebben a pillanatban, amikor kelet
felé repül, Brandon visszafelé tart Los Angelesbe. Útjuk,
legalábbis pillanatnyilag, különböző irányba vezet.
Átolvasta a másnapi filmszerződéssel kapcsolatos
iratokat, feljegyzéseket készített, még némi újságolva-
sásra is volt ideje. Éjfél múlt, mire megérkeztek New
Yorkba. Fogta a csomagját, és kiment taxit keresni a fog-
vacogtató hidegbe. Hajnali egyre a szobájában volt.
Nem bírt aludni, és nem bánta volna, ha felhívhatna
valakit. Los Angelesben még csak tíz óra, de Brandon
tizenegyig úgyse ér haza. Lezuhanyozott, hálóinget
vett, bekapcsolta a tévét, és bebújt a ropogós, patyolat-
tiszta ágyba. Valahogy mulatságos és nagyon felnőttes
dolog volt itt lenni egy New York-i luxushotelban, üzle-
ti ügyben.
Bárcsak lenne valakije, akit felhívhatna, vagy barátai,
akikkel találkozhatna! Egy héten át annyiból áll a prog-
ramja, hogy holnap találkozik az íróval, valamint rajta
kívül még számos ügyvéddel és ügynökkel. Zsúfolt he-
te lesz, esténként viszont ülhet a szállodában, tévét
nézhet, vagy olvashatja az aktáit. Úgy érezte,magát a
hatalmas ágyban, mint egy kölyök, miközben vásottan
vigyorogva falta az éjjeliszekrényére készített csokolá-
dét.
- Te meg mit nevetsz? - kérdezte a tükörben látott
117
arctól, amikor kiment fogat mosni. - Honnan veszed,
hogy vagy annyira felnőtt, hogy megszállhass egy
ilyen helyen, és találkozhass a világ egyik leghíresebb
írójával? És ha rájönnek, hogy valójában nem vagy
egyéb egy buta gyereknél? - Hirtelen mókásnak találta,
hogy ilyen sokra jutott, és ilyen komoly feladatai van-
nak. Ismét fölnevetett. Befejezte a fogmosást, visszatért
a hatalmas, pompás ágyhoz, és megette a maradék pra-
linét.

5.
Fél nyolckor megszólalt a vekker. A januári reggel sötét
volt New Yorkban; Kaliforniában ilyenkor még csak
hajnali öt óra van. Allegra nyöszörögve megfordult az
ágyon. Egy-két percig azt sem tudta, hol van, azután
eszébe jutott az író, akivel találkoznia kell ma délelőtt.
Idős ember volt, aki meglehetősen lenézte a mozit, ám
az ügynöke úgy vélte, hogy a film lendületet hozna az
életműbe. Allegra az ügynök kérésére utazott New
Yorkba, hogy segítsen meggyőzni a húzódozót. Az
ügynök ugyanolyan neves volt a szakmában, mint az
ügyfelei. Nagy megbecsülés volt, hogy éppen Allegrát
kérette New Yorkba, egy lépés azon az úton, amelynek
végén teljes jogú tagja lesz az irodának. De most, mikor
az ágyban forgolódott, nagyon kevéssé vonzotta a ta-
lálkozás, bármilyen fontos emberekkel kelljen is tár-
gyalnia. Hideg volt, havazott, és a lány a legszíveseb-
118
ben átaludta volna a délelőttöt.
Miközben az ágyban heverve győzködte magát,
hogy keljen már fel, behozták a reggelijét, és mellé a
New York Timest meg a Wall Street Journalt. Mire megitta
a kávét, megette a zabpelyhet meg a lekváros rongyos-
kiflit, és átnézte az újságokat, egészen csábítónak tűnt a
New York-i nap. Az ügynökség, ahová mennie kellett, a
Madison sugárúton volt, az ügyvédi iroda, ahová más-
nap délutánra várták megbeszélésre, a Wall Streeten.
És valahol a kettő között ezer üzlet, legalább annyi ga-
léria, és teméntelen érdekes ember! New Yorkban lenni
egymagában mámorító élmény. Itt annyi ember foglal-
kozik annyiféle izgalmas dologgal, van egymillió kultu-
rális esemény, opera, hangverseny, különböző kiállitá-
sok, színház. Még Los Angeles is vidékiesnek tűnt mel-
lette.
Fekete kosztümöt, vastag télikabátot, csizmát vett a
délelőtt tízre kitűzött találkozóhoz, és beült egy taxiba.
Mire megérkezett, egyik kezében aktatáskájával, má-
sikban retiküljével, már sajnálta, hogy nem vett sapkát.
Arca égett, füle elzsibbadt a hidegtől.
A lift a legfelső emeleten állt meg, amelyet az ügy-
nökség teljes egészében kibérelt. A falakon imponáló
műgyűjtemény lógott: Chagallok, Dufyk, Picassók, né-
hány pasztell, egy kis olajfestmény, több rajz. Az ügy-
nökségnek láthatólag jól ment. A helyiség közepén ap-
ró Rodin-szobrocska állt.
119
Allegrát bevezették az ügynökség vezetőjéhez, egy
gömbölyded emberkéhez, aki alig észrevehető néme-
tes kiejtéssel beszélt, és Andreas Weissmannek hívták.
- Miss Steinberg? - nyújtotta a kezét Weissman. Ér-
deklődve mérte végig a lányt, akinek finom, szőke, an-
golszász arca azonnal fölkeltette a kíváncsiságát. Na-
gyon szépnek és érdekesnek találta Allegrát. Egy órával
később megérkezett az író is, aki megvolt már vagy
nyolcvan, de úgy vágott az agya, hogy az egy feleannyi
idős embernek is becsületére vált volna. Jason Haver-
ton értelmes, szellemes, éles nyelvű ember volt, Allegra
gyanította, hogy fiatalon nagyon jóképű lehetett, és
máig sokat megőrzött a vonzerejéből. Miután majd-
nem egy órán át beszélgettek általában a filmiparról,
Jason Haverton nagyon nyugodtan megkérdezte; nem
rokona-e véletlenül Simon Steinbergnek. Mikor pedig
Allegra azt felelte, hogy igen, Haverton is elmondta,
mennyire csodálja Simon filmjeit.
A férfiak meghívták ebédelni a La Grenouille-ba, és
csupán a főfogás mellett tértek rá az üzletre. Jason Ha-
verton bevallotta, miszerint minden lehetőt elkövetett,
hogy ne kerüljön sor erre a szerződésre, mert egyálta-
lán nem érdekli, megfilmesítik-e valamelyik könyvét.
Az ő korában, mondta, ez már prostitúció, viszont való-
ban ritkábban ír, mint régen, az olvasói se fiatalodnak.
Az ügynökének az a véleménye, hogy egy megfilinesí-
tett regény bővíti az olvasók körét, és fölkelti a fiatalabb
120
korosztály érdeklődését.
- Kénytelen vagyok egyetérteni - mondta Allegra, és
rámosolygott Havertonra, majd Weissmanre. - Nem
kell okvetlenül lehangoló élménynek lennie. - Majd,
hogy vonzóbbá tegye a szerződést, felvázolt különböző
lehetőségeket, amelyekkel minimálisra csökkenthető a
stressz. Az írónak tetszett, amit mondott. Mély hatást
gyakorolt rá Allegra. Okos lánynak és jó ügyvédnek ta-
lálta. Mire kihozták a csokoládéfelfújtat, már össze is
barátkoztak. Haverton fennhangon bánkódott, hogy
miért nem ötven éve találkoztak. Négy felesége volt, de
mint kijelentette, már nem maradt energiája egy ötö-
dikhez.
- Túl sok munka van az asszonyokkal - mondta csil-
logó szemmel. Allegra nevetett. Könnyen belátta, miért
aratott Jason Haverton olyan számos sikert női körök-
ben. Okos volt, mulatságos, hihetetlenül vonzó. Még
ilyen előrehaladott korban sem halt ki belőle a varázs.
Fiatalkorában Párizsban élt, az első felesége francia
volt, a második és a harmadik angol, az utolsó ameri-
kai, ugyancsak híres író. Egy évtizede halt meg, és bár
Havertonnak számos barátnője volt azóta, egy sem
tudta oltárhoz csábítani. - Annyi energiába kerülnek,
drágám. Olyanok, mint a telivér versenylovak: nagyon
kényesek, és ha roppant szép látványt nyújtanak is, hi-
hetetlenül sokba kerülnek. Mindazonáltal rengeteg
örömet lelhetni bennük - mosolygott. Allegra majd el-
121
olvadt ettől a mosolytól. Legszívesebben megölelgette
volna, de tudta, ha ezt tenné, Haverton nyomban le-
csapna rá, mint macska a kisegérre, amely alaptalan bi-
zakodással közeledett a ragadozóhoz. Bár jason Haver-
ton nem cicuska, hanem oroszlán, még nyolcvanéves
fejjel is. Ráadásul nagyon vonzó. Weissmant roppantul
mulattatta, hogyan udvarol Haverton az ügyvédnő-
nek. Mélységesen megértette régi barátja hódolatát a
pompás teremtés iránt. Egyáltalán nem csodálkozott
volna, ha azt hallja, hogy Jason legalábbis megpróbálja
elcsavarni Miss Steinberg fejét. Bár Allegra túl eszesnek
tűnt az ilyesmihez, és noha nem viselt gyűrűt a bal ke-
zén, néhány elhullatott célzásából arra lehetett követ-
keztetni, hogy foglalt.
- Maga mindig is Los Angelesben élt? - érdeklődött
Jason a kávé és a desszert mellett. Meglepődött volna,
ha a lány igent mond; kifinomultsága inkább Európára,
vagy legalábbis a keleti partra vallott.
- Világéletemben, kivéve amikor a Yale-en tanultam.
- Akkor kiváló szülei lehetnek! - bókolt Haverton.
Allegra mosolygott. Haverton ismerte az apját, és az
volt a véleménye, hogy, legalábbis lélekben, az alma
nem esett messze a fájától. Apa és lánya egyaránt okos,
őszinte, nyílt ember volt, akik takarékoskodtak a sza-
vakkal, de nem az érzelmekkel.
- Anyám is író - magyarázta Allegra. - Fiatalkorában
novellákat írt, de most már évek óta a televíziónak dol-
122
gozik, egy nagyon sikeres műsorban. Szerintem titok-
ban máig sajnálja, amiért nem írt regényt.
- Rendkívül tehetséges emberek lehetnek! - mondta
Haverton, bár a szép fiatal nő sokkal jobban érdekelte,
mint a szülei.
- Valóban tehetségesek - mosolygott Allegra. - Akár-
csak ön - terelte vissza ügyesen a beszélgetést Haver-
tonra, ami nagyon tetszett az írónak. Weissman élve-
zettel és elragadtatva figyelte, milyen okosan és fino-
man bánik Miss Steinberg Jasonnal. Aztán megjötta so-
főr, és hazavitte az öreg írót. Haverton nyájasan intege-
tett Allegrának, mintha régi barátok lennének, és majd-
nem minden pontját elfogadta a szerződésnek, amit a
lány ajánlott. Weissman és Allegra visszament Andreas
limuzinjával az ügynökségre, hogy megvitassák a szer-
ződés kényesebb kitételeit.
- Remekül bánt vele! - dicsérte Weissman a lányt. -
Ilyen fiatal, mégis milyen okos, ráadásul ösztönös em-
berismerő.
- Ebből élek - mondta egyszerűen Allegra -, hogy
ilyen emberekkel foglalkozom, mint ő. A színészek
többnyire olyanok, akár a gyerekek.
- Akárcsak az írók - mosolygott Andreas.
A következő két órában a szerződésen dolgoztak.
Miután összeállították, Allegra azt mondta, beszél a
stúdióval, és majd beszámol a reagálásukról. Remélhe-
tőleg még ezen a héten nyélbe üthetik a szerződést, le-
123
hetőleg a pénteki elutazása előtt. Addig számos megbe-
szélést kell lebonyolitania más témákban, de ha hírt
kap Kaliforniából Jason filmjéről, azonnal felhívja
Andreast.
- Meddig marad? - kérdezte az ügynök.
- Péntekig, hacsak nem sikerül hamarabb végeznem.
Úgy gondolom, hasznos lenne, ha addig maradnék,
amíg be nem fejezzük ezt. Bizonyosra veszem, hogy
legkésőbb szerdáig választ kapunk a szerződéssel kap-
csolatos kérdéseinkre.
Weissman bólogatott, majd lefirkantott egy címet
Hermés jegyzetblokkjába. Csak a legfinomabb holini-
kat használta. Olyan ember volt, aki a legjobbat szeret-
te mindenben, beleértve az ügyfeleket is.
- A feleségemmel egy kis összejövetelt rendezünk
ma este. Egyik ügyfelemnek most jelent meg egy új
könyve, amely szerintünk irodalmi díjra esélyes.
Mindenesetre jó ürügy némi vigadozásra. Azt nem hin-
ném, hogy Jason eljön, de több fontos ügyfelünk ott
lesz. Esetleg magát is mulattatná. - Átadta Allegrának a
cédulát. Otödik sugárúti cím volt rajta és az otthoni te-
lefonszám. Bármikor szívesen látják Allegrát, ma este
hat és kilenc óra között.
- Nagyon köszönöm - mondta Allegra. Élvezte a dél-
utánt, amelyet Weissmannel töltött, és tetszett neki az
ügynök munkastílusa. Precíz volt és lényegre törő; az
európai sármos jómodor briliáns üzletembert rejtett,
124
aki pontosan tudta, mit csinál, és nem voltabarátja a
mellébeszélésnek. Allegrának tetszett ez. Sok dicsérő
szót hallott már Weissmanről az ügyfeleitől.
- Jöjjön el, ha tud. Belekóstolhat a New York-i irodal-
mi életbe. Talán tetszeni fog magának.
Allegra köszönetet mondott, majd néhány perc múl-
va távozott az irodából. Meglepően kellemesre sikere-
dett a délután. Amikor kilépett az utcára, a hó már la-
tyakká olvadt. A járda szélére óvakodott, leintett egy
taxit, és visszavitette magát a szállodába, hogy elintéz-
ze a kaliforniai telefonokat.
Öt óra volt, mire hotelszobájából lebonyolitotta az
összes beszélgetést, amelyeket Haverton filmszerződé-
se tett szükségessé. Egy óra alatt végzett, lejegyzett ezt-
azt, és azon tűnődött, a szobájába hozassa-e a vacsorát,
vagy elmenjen Weissmanékhoz. Fagyott, és ő semmit
sem hozott magával, csak néhány kosztümöt és két kö-
tött ruhát. Egyáltalán nem vonzotta az ötlet, hogy visz-
szamenjen a hidegbe. Másrészt viszont talán megérné,
ha találkozhatna a helyi irodalmi élet néhány képvise-
lőjével. Még egy félóráig töprengett, miközben a hír-
adót nézte, majd fölpattant, és a szekrényhez sietett.
Úgy döntött, elmegy Weissmanék partijára. Felvette
egyetlen fekete kötött ruháját. Magas nyaka, hosszú uj-
ja volt, és nagyon hízelgően ölelte körül az alakját. Tű-
sarkút húzott, megkefélte a haját, és szemügyre vette a
tükörképét. Attól félt, hogy a New York-i rafinált nők
125
mellett úgy fog festeni, mint egy falusi virágszál. Mind-
össze az anyjától kapott arany karkötőt hozta magával;
és egy pár sima arany fülkarikát. Szoros kontyba csa-
varta a haját, halványan kifestette a száját, és visszavet-
te a vastag télikabátot. Régi darab volt, egyetemisfa ko-
rában viselte, ha színházba ment, de legalább meleg
volt, ha nem is túl szép.
Lement az előcsarnokba, és taxit rendelt a portásnál.
Fél nyolcra megérkezett a Nyolcvankettedik utca és az
Ötödik sugárút sarkára, pontosan szemközt a Metro-
politan Múzeummal. Patinás, régi ház volt, portással és
két liftkezelővel; az előcsarnokban sötétvörös bársony-
nyal bevont, nagy pamlagok álltak, a márványpadlón
perzsaszőnyeg tompította Allégra tűsarkainak kopogá-
sát. A portás elmagyarázta, hogy Weissmanék a tizen-
harmadik emeleten laknak. Fél tucat ember rajzott ki a
liftből, amikor Allegra be akart lépni a felvonóba. Úgy
festettek, mintha valamennyien Weissmanék partijáról
jönnének. Allegra aggódni kezdett, hogy hátha elké-
sett. De Andreas azt mondta, hogy kilencig jöhet. Ki-
szállt a liftből, és arra ment, amerről a zajt hallotta. Még
mindig hangosan zsivajogtak, tehát tart a mulatság.
Inas nyitott ajtót. Első pillantásra úgy százra lehetett
saccolni a vendégek számát, és valahol zongoráztak.
Allegra belépett, levetette a kabátját, és körülnézett
az elegáns kétszintes lakás előcsarnokában. Elsősorban
a vendégek vonzották magához a tekintetét. Nagyon
126
jellegzetes New York-iak voltak: koktélruhák, sötét-
szürke öltönyök, néhány tweed; ragyogó szemek, felaj-
zott élénkség, mintha mindenkinek ezernyi sztorija
lenne az egymillió helyről, ahol megfordult. Ez valóban
nem az elmaradott Kalifornia. Allegra nem ismerte az
itteni híres arcokat. Azt tudta, hogy ezek az emberek
valószínüleg ugyanolyan híresek, mint a hollywoodi-
ak, de másképp. Izgalmasnak találta őket, épp az isme-
retlenségük miatt. Bizonyára hallotta is már a nevüket.
Ahogy jobban körülnézett, felismerte Tom Wolfe-ot,
Norman Mailert, Barbara Walterst, Dan Rathert, Joan
Lundent, és még sok más hírességet, elszórtan a ki-
adók, szerkesztők, egyetemi tanárok és írók között. Volt
egy kis csoport, akikre azt mondták, hogy a Metropoli-
tan Múzeum kurátorai. Eljött a Christié s vezetője, és
több neves művész. Los Angelesben sohasem verődik
össze ilyen társaság. Ott mindenki az "iparban' dolgo-
zik, ahogy mondták, mintha gépkocsikat gyártanának
filmek helyett. De New Yorkban meg lehetett találni
mindenkit a színházi díszlettervezőktől a Broadwayn
kívüli avantgárd színházak művészeüg; nagyáruházak
vezetői, híres ékszerészek csevegtek kiadókkal, írókkal,
dramaturgokkal. Elbűvölő egyveleg volt. Allegra le-
emelt egy pohár pezsgőt egy tálcáról, és figyelte őket.
Nagy megkönnyebbülésére megtalálta Andreas Weiss-
mant a Central parkra néző könyvtárban, amint éppen
legfőbb konkurensével, Morton Janklow-val beszélge-
127
tett egy közös barátjukról, Weissman egyik ügyfeléről,
aki nemrég halt meg. Egyetértettek abban, hogy súlyos
veszteség érte az irodalmi világot. Ebben a pillanatban,
Andreas észrevette Allegrát, és odajött hozzá, hogy üd-
vözölje. Fekete ruhájában, fölfésült hajával a lány ko-
molyabbnak tetszett, mint délután. Rendkívül fiatal és
szép volt, ahogy közeledett lassú, kecses lépteivel, ke-
zében a pezsgős pohárral. Elegáns mozgása Andreast
Degas balerináira emlékeztette. Igaza volt Jason Haver-
tonnak, állapította meg magában, és titokban elmoso-
lyodott. Az író késő délután felhívta, csak azért, hogy
közölje: Miss Steinberg nemcsak jó ügyvéd, de bűbájos
lány is. Élvezet volt vele ebédelni, folytatta; csak pár év-
vel lenne fiatalabb, egész másképp alakulnának a dol-
gok. Az ügynöknek még most is mosolyoghatnékja
volt, amikor eszébe jutott Haverton epekedése. Kezet
nyújtott Allegrának, aki, úgy látszik, még a legnagyobb
télben is lángot tud gyújtani a férfiszívekben.
- Nagyon örülök, hogy eljött, Allegra! - Átkarolta a
lány vállát, és odakormányozta egy másik csoporthoz:
Allegra itt újabb arcokat ismert föl: egy fontos galéria-
tulajdonost, akiről olvasott, egy híres fotómodellt és
egy fiatal művészt. Rendkívül vegyes összetételű társa-
ság volt; Allegrának épp ez tetszett benne. Pont ezért
nem akarnak innen átjönni nyugatra, mert New York
túlságosan izgalmas. Andreas sorra bemutatta a vendé-
geknek mint Los Angeles-i szórakoztatóipari jogászt,
128
ők pedig nagy örömmel fogadták.
Andreas ezután otthagyta Allegrát új ismerőseivel.
Egy idősebb nő megjegyezte, hogy úgy mozog, mint
egy balerina. Allegra bevallotta, hogy gyerekkorában
nyolc éven át balettozott. Valaki más azt kérdezte, nem
színésznő-e. Két nagyon jóképű fiatalember elmesélte,
hogy a Lehman fivéreknél dolgoznak a Wall Streeten.
Többen annál az ügyvédi irodánál vannak, amelyik
vizsgáztatta a joghallgató Allegrát. Már szédült, amikor
fölment a felső szintre, hogy elgyönyörködjön a park
látványában és megismerkedjen újabb vendégekkel.
Kilenckor visszatért az alsó szintre. Az élénkség csep-
pet sem lanyhult, akkor érkezett egy üzletember kiné-
zetű csoport, elegáns nők társaságában. Néhányan
szőrmekucsmát viseltek, a frizurájuk maga volt a tö-
kély. Itt más volt a stílus, mint a fiatalosra felvarra-
tott arcú, szőke Los Angelesben: sötétebb, érdekesebb,
természetesebb, kendőzetlenebb. Drága ruhák, kevés
ékszer, komoly, határozott arcok. Előfordult néhány
felvarratott arc és csontsovány alak, de többnyire al-
kotó emberek voltak, akik befolyásolták a létezésükkel
a világot. Allegrát lenyűgözte a lényük és a beszé-
dük. Érdekes dolgokat mondtak, és érdekes emberek
voltak.
- Nem semmi, ugye? - kérdezte mögötte egy hang.
Allegra sarkon fordult. Egy férfi figyelte, ugyanazzal a
pillantással, amellyel ő fürkészte a vendégeket. Magas,
129
vékony, sötét hajú ember volt, olyan arisztokratikus
külsejű, mint egy telivér New York-i. A megfelelő divat
szerint öltözködött - fehér ing, sötét öltöny, konzerva-
tív Hermés nyakkendő a sötétkék két árnyalatában -, de
volt benne valami, ami nem illett a külsejéhez. Allegra
maga se tudta, a napbarnított bőr teszi-e, a csillogó
szem vagy a széles mosoly Bizonyos értelemben in-
kább látszott kaliforniainak, mint New York-inak; vala-
hol a kettő között állt. Allegra nem tudta megfejteni.
A férfi ugyanilyen rejtélyesnek találta őt. A lány beil-
leszkedett a társaságba, valami mégis azt sugallta, hogy
nem tartozik ide. Ezért jó járni Weissmanékhoz, mert
mindig a legérdekesebb embereket fogadják: balett-
táncosokat, irodalmi ügynököket, vállalkozókat, kar-
mestereket. Már az is mulatságos, ha elvegyülhetünk
közéjük, és megpróbáljuk kitalálni, kik ők, és hogyan
kerültek ide. Ám ez a lány nem hagyta megfejteru ma-
gát. Ugyanúgy lehet belsőépítész, mint orvos. Allegra a
maga részéről tőzsdei alkuszra vagy bankárra tippelt.
És ahogy méregette a férfit, az egyszer csak szélesen el-
mosolyodott.
- Éppen azt próbáltam kitalálni, kicsoda, mivel fog-
lalkozik és honnan jött. Szeretem ezt a játékot, és min-
dig sikerül mellétrafálnom. Maga valószínűleg táncos;
a mozgásából és a tartásából ítélve, bár én újságíróra
gondoltam Doyle Dane-nél. Mekkorát tévedtem?
- Óriási nagyot! - kacagott föl Allegra, akit mulatta-
130
tott a játék. A tömeg kissé közelebb sodorta hozzá a fér-
fit. Olyan embernek tűnt, akinek van humorérzéke. Le-
zseren fixírozta a lányt. - Bár ha azt vesszük, nincs is
olyan messze a céltól. Valóban üzlettel foglalkozom, és
sokat írok. Ügyvéd vagyok. - A férfi meghökkent.
- Milyen cégnél? - folytatta a játékot. New Yorkban
az emberek és a foglalkozások hatalmas skálájával le-
het találkozni. Itt nem léteznek egyszerű válaszok a
kérdésekre. - Valami olyan komolyra gondolok, min
a vállalati vagy a trösztellenes törvény. Igazam van?
Szokatlan lett volna ilyen szép és nőies nőnél. Tetszett
neki az érdekes kombináció: a szépség és a komoly
szakma.
Allegra fölkacagott, a férfi gyönyörködve nézte.
A lánynak meseszép mosolya, tüneményes haja volt, és
rögtön érezni lehetett rajta, hogy melegszívű egyéni-
ség, kedveli az embereket. Főleg a tekintete volt na-
gyon érdekes. Sokat elárult a tulajdonosa egyéniségé-
ről és gondolatairól. Sugárzott belőle, hogy határozott
meggyőződésű nő, erős egyéniség, akinek elvei van-
nak, de ugyanakkor humorérzéke is. Sokat nevetett,
nagyon finoman, nőiesen gesztikulált, a szája maga
volt a csáb.
- Miből gondolja, hogy komoly jogász vagyok? - Is-
mét elnevette magát. Még csak egymás nevét sem tud-
ták, de nem is látszott fontosnak, anélkül is élvezetes a
társalgás és a kitalálósdi. - Annyira célratörőnek lát-
131
szom? - kérdezte kíváncsian. A férfi félrehajtotta a fe-
jét, és végigmustrálta. A lány pedig nem tudta nem ész-
revenni, milyen kedves a mosolya, és egyáltalán, mi-
lyen jóképű.
- Tévedtem - helyesbített eltűnődve a férfi. - Maga
komoly egyéniség, de a jognak nem egy komoly ágaza-
tát képviseli. Mit szólna ehhez a sajátos kombináció-
hoz? Mit szólna a hivatásos ökölvívók vagy a síelők
képviseletéhez? Igazam van? - csipkelődött. Allegra
nevetett.
- Miért döntött úgy, hogy nem vállalati vagy trösztel-
lenes joggal foglalkozom?
- Maga nem unalmas. Komoly és lelkiismeretes, de
sok nevetés bujkál a szemében. A trösztellenes pacákok
sohasem nevetnek. Na, igazam volt? Sportjog?... Ó, Jé-
zusom, csak azt ne mondja, hogy nyilvános rágalmazás
vagy hűtlen kezelés. Borzasztó lenne, ha ilyesmivel
foglalkozna. - Összerázkódott, és letette a poharát. Al-
legra rámosolygott.
- Szórakoztatóipari joggal foglalkozom, Los Angeles-
ben. Ide azért jöttem, hogy tárgyaljak Mr Weissmannel
az egyik ügyfeléről, továbbá, hogy más szerződéseket
intézzek. Általában írókat, producereket, rendezőket,
színészeket képviselek.
- Érdekes, nagyon érdekes! - mondta a férfi, és úgy
nézte a lányt, mintha a legújabb információt illesztené
bele az összképbe. - És Los Angeles-i? - Úgy kérdezte,
132
mintha meglepné a tény.
- Ott laktam egész életemben, kivéve a hét évet;
amelyet a Yale-en töltöttem.
- Én a rivális iskolába jártam - közölte a férfi. Allegra
fölemelte a kezét.
- Várjon, most én jövök. Ez könnyű kérdés. A Har-
vardra járt. Keleti születésű, valószínűleg New York-i
vagy... - hunyorogva nézte - ... talán connecticuti;
esetleg bostoni. És bentlakásos iskolában tanult... na;
lássam csak, az Exeterben vagy a Szent Pálban. - A fér-
fi hahotázott, amikor Allegra leírta neki az ultra-
konzervatív, teljesen kiszámítható, pöffeszkedően elő-
kelő New York-it. A sötét öltöny teheti, vagy a Her-
més nyakkendő esetleg az hogy nemrég vágatott
hajat.
- Közel jár hozzá. New York-i vagyok, Andoverben
tanultam, utána pedig a Harvardon. Egy évig tanítot-
tam a Stanfordon, és most... - Allegra ismét fölemelte a
kezét, és félbeszakította. A férfi nem látszott tanárnak,
hacsak nem üzleti iskolában tanít, de ahhoz túl fiatal és
jóképű. Los Angelesben azt mondaná rá, hogy színész,
de ez az ember túl intelligens, és hiányzik belőle a szi-
nészek önimádata.
- Megint én jövök - figyelmeztette. - Máris túl sokat
mondott. Valószínűleg irodalmat tanít a Columbián.
Bár őszintén bevallom, első látásra bankárnak néztem:
- Olyan szolidan festett, mint aki a Wall Streetről jött,
133
bár ahhoz túl vásottan csillogott a szeme.
- Az öltöny! - Most egy kicsit úgy mosolygott, mint
Scott. Majdnem olyan magas is volt. De ugyanakkor
furcsa módon Simonra is emlékeztette Allegrát. Volt va-
lami ismerős a mosolyában. - Anyám kedvéért vásárol-
tam az öltönyt. Azt mondta, valamilyen tekintélyt pa-
rancsoló ruhára lesz szükségem, ha vissza akarok jönni
New Yorkba.
- Másutt élt? - érdeklődött Allegra. A férfi még min-
dig nem árulta el, hogy bankár-e vagy professzor, pedig
már ritkulni kezdett a tömeg. Majdnem kétszáz ember
zsúfolódott be Weissmanék elegáns lakásába, amely
szinte üresnek látszott, mihelyt a vendégsereg nagyjá-
ból felére apadt.
- Hat hónapig dolgoztam valahol - adott egy tám-
pontot a férfi. - De nem akarom megmondani, hogy
hol.
Allegra erősen törte a fejét.
- Európában tanított? - Fejrázás. - Másutt? - kérdez-
te zavartan. Talán az öltöny tévesztette meg. Ha a férfi-
ra nézett, láthatta a szemén, hogy van fantáziája és sze-
ret kirakósdit játszani.
- Rég nem tanítok. Ezzel együtt meleg. Megmond-
jam?
- Mondja. Feladom. Különben is az egész az édesany-
ja hibája. Alighanem az öltöny zavart össze - mondta
vidáman. Összenevettek.
134
- Megértem. Engem is összezavar Amikor ma este
belenéztem a tükörbe, azt se tudtam, ki vagyok. Melles-
leg író vagyok - tudja, szakadt tornacipő, házipapucs,
ócska fürdőköpeny, kifakult farmer, harvardi tréning-
felső, tele lyukakkal.
- Rögtön láttam, hogy az a típus! - Bár abból ítélve,
hogy milyen nagyszerűen fest öltönyben, más is lehet a
ruhatárában lyukas tréningfelsőkön kívül. Szédületes
pasas volt. Allegra harmincötnek saccolta.
Igazából harmincnégy éves volt, és tavaly adta el az
első könyvét a filmiparnak. Nemrég jelent meg a máso-
dik kötete; magasztaló kritikákat kapott és gyorsan fo-
gyott, amin a szerző ugyancsak meglepődött, mert na-
gyon veretes mű volt, de ő akkor is úgy érezte, hogy ezt
így kell megírnia. Andreas Weisman régóta győzködte,
hogy írjon valami bestsellert, ahhoz van tehetsége.
Most, a harmadik könyv előtt azt fontolgatta, hogy eb-
be az irányba tágítja a horizontját.
- Tehát hol volt hat hónapig? Netán írt valamelyik
bahamai parton? - Allegra roppant romantikusnak ta-
lálta az ötletet, de a férfi csak nevetett.
- A part stimmel, a Bahamák nem. Los Angelesben
laktam hat hónapig, Malibuban, ott dolgoztam át filin-
re az első könyvemet. Voltam olyan bolond beleegyez-
ni, hogy megírom a forgatókönyvet, és én leszek a társ-
producer, amit valószínűleg nem tennék meg még egy-
szer, bár kétlem, hogy valaha is felkérnének rá. Egy har-
135
vardi barátom a producer és a rendező.
- Most költözött vissza? - Olyan különösnek tűnt,
hogy itt fussanak össze, holott ez az ember fél évig élt
Los Angelesben. Az is különös, hogy a ma esti vendég-
seregből épp ők találkozzanak össze. Mindketten fris-
sen érkeztek Kaliforniából, és mintha mágneses erő
vonzotta volna őket egymáshoz.
- Egy hétre jöttem - magyarázta a férfi -, hogy talál-
kozzam az ügynökömmel. Volna egy ötletem egy har-
madik könyvhöz, és ha valaha is végzek ezzel a nyo-
morult forgatókönywel, egy évre bezárkózom, és meg-
írom. Már a második művemre is kaptam ajánlatot,
hogy dolgozzam át filmre, de magam se tudom, van-e
kedvem hozzá. Nem hinném, hogy Hollywoodra vagy
a filmiparra születtem volna. Elég régen rágódom
azon, hogy nem kellene-e végleg visszatérnem New
Yorkba, kizárólag az írásnak élni, és elfelejteni a filme-
ket. Egyelőre nem döntöttem. Kissé tudathasadásos az
életem.
- Miért ne tehetné mindkettőt? Még csak a forgató-
könyveket sem kell megírnia, ha nincs kedve. Adja el a
könyveit, bízza a forgatókönyvet másra, akkor több
ideje marad a regényére - magyarázta komolyan Alleg-
ra, mintha valamelyik ügyfelének adna tanácsot. A férfi
mosolygott.
- És ha széttrancsírozzák a könyvemet? - Allegra
megmosolyogta az aggodalmaskodását.
136
- Pont úgy beszél, mint egy író. Idegenek kezére adni
a gyermekemet! Azt nem mondhatom, hogy nem jár
problémákkal, de még mindig nem olyan idegtépő,
mint önállóan írni a forgatókönyvet, pláne társprodu-
cernek lenni.
- El tudom képzelni. Még üvegcserépen járni is meg-
nyugtatóbb. Agyamra mennek az ottani emberek. Fü-
tyülnek az írásra. Őket csak a szereposztás és talán még
a rendező érdekli. A forgatókönyvre rá se hederítenek.
Nekik az csak szó. Csalnak, hazudnak, mindent meg-
tesznek, amit tehetnek, csakhogy úgy legyen minden,
ahogy ők akarják. Isten segedelmével már kezdek hoz-
zászokni, de az elején megőrültem tőlük.
- Szerintem magának egy jó ügyvédre vagy talán
egy jó ügynökre lenne szüksége Los Angelesben. Meg-
kérhetné Andreast, hogy javasoljon valakit a kaliforniai
kamarától - vélte gyakorlatiasan Allegra. A férfi elmo-
solyodott, és a kezét nyújtotta.
- Talán magához kellene folyamodnom. - Nagyon
vonzónak találta az ötletet. - De még be sem mutatkoz-
tam, elnézést kérek. Jeff Hamilton vagyok. - Allegra a
szemébe nézett és mosolygott. Egymáshoz nagyon kö-
zel álltak Weismanék fogyatkozó vendégei között. Rög-
tön ismerős volt a név.
- Olvastam az első könyvét, és nagyon tetszett. - Ko-
moly alkotás volt, ugyanakkor helyenként nagyon mu-
latságos. Már az maga jelent valamit, hogy a mű ilyen
137
felejthetetlen benyomást tett rá. - Allegra Steinberg va-
gyok - tette hozzá.
-Nyilván nem rokona a producernek - jegyezte
meg hanyagul Jeff, aki még mindig a kitalálósdin mula-
tott, és azon, hogy ugyanabban a városban laktak.
Allegra gyorsan felvilágosította. Büszke volt a család-
jára, bár sohasem használta ki a maga előnyére a babér-
jaikat.
- Simon Steinberg az apám - mondta nyugodtan.
- Nagyon rokonszenvesnek találtam, bár az első
könyvemet visszadobta. Egy egész délután vesézte az
irodájában, hogy hol vannak a dramaturgiai hibák. Az
a vicces, hogy rögtön beláttam az igazát. Egy idő után
végre is hajtottam a változtatásokat, amelyeket java-
solt. Mindig szerettem volna felhívni és köszönetet
mondani neki, de valahogy sohasem volt alkalmam.
- Apa nagyon sokoldalú - mosolygott Allegra. - Ne-
kem is sok jó tanácsot adott az évek során.
- El tudom képzelni. - Igen, sok mindent el tudott
képzelni, leginkább azt, hogy ezzel a lánnyal még ta-
lálkozni akar a jövőben. Allegra körülnézett, és látta,
hogy míg beszélgettek, újabb tucat vendég távozott.
Azt hiszem, mennem kellene - mondta sajnálkozva.
Rég elmúlt kilenc, amikor véget kellett volna érnie a
partinak.
- Hol lakik? - érdeklődött Jeff, akit megriasztott,
hogy ez a lány eltűnhet az életéből. Egészen rendkívüli
138
teremtés. Alig bírta megállni, hogy meg ne érintse.
- A Regencyben. És maga?
- El vagyok kényeztetve. Az anyám lakásában lakom.
Ő csak februárban tér vissza egy hajóútról. Nagyon ké-
nyelmes hely. Alig néhány saroknyira van innen. - Fél
tucat vendéggel együtt ők is kimentek az előszobába:
Allegra kérte a vastag télikabátját, Jeff is levette a fogas-
ról a magáét, és hozzá a hosszú gyapjúsálat. - Elvihe-
tem valahová? - reménykedett a férfi, miután köszöne-
tet mondtak Mrs.Weismannek a partiért. Andreas a fel-
ső szinten volt, elmerült beszélgetésben két fiatal szer-
zővel, úgyhogy nem is zavarták.
- Csak vissza a szállodába - magyarázta Allegra, mi-
közben beszálltak a liftbe, és elindultak lefelé. - Majd
fogok egy taxit. - Együtt vágtak át az előcsarnokon. Jól
érezték magukat egymás társaságában. Jeff kinyitotta
az ajtót a lány előtt, az utcán gyengéden karon fogta.
Megint havazott, a járda nagyon csúszott.
- Nincs kedve inni valamit? Vagy mit szólna egy
hamburgerhez? Korán van, és szeretnék még beszél-
getni magával. Utálom, amikor így kell találkoznom
emberekkel: fölkeltik a kíváncsiságomat, aztán eltűn-
nek. Olyan hiábavaló lesz tőle az élet. Mintha elpocsé-
kolnánk az energiát. - Reménykedve sandított Allegrá-
ra, és hirtelen nagyon fiatalnak látszott. Allegra rejté-
lyes erővel vonzotta. De a lány is vonzónak találta őt.
Mindketten Los Angelesben laktak, rokonszakmában
139
dolgoztak, érdeklődési területük sokban hasonlított.
Jeff nem akart még elválni a lánytól, Allegrának sem
volt kedve visszatérni a szállodába. Nagyon magányos-
nak érezte volna magát. Nézték a havat, Allegra ka-
paszkodott a férfi karjába.
- Van néhány irat, amelyeket még el kellene olvas-
nom - felelte minden lelkesedés nélkül. Délután egész
köteget faxoltak át Malachi O'Donovan legközelebbi
turnéjával kapcsolatban. De az várhat. Ez most itt
sokkal fontosabb. Mintha még mindig lennének dol-
gok, amelyeket meg kell tudniuk, történetek, amelye-
ket el kell mondaniuk. Lenne egy küldetés, amelyet tel-
jesíteniük kell. - Tulajdonképpen szívesen ennék vala-
mit. A hamburger, amit említett, egész jól hangzik.
Jeff elégedetten leintett egy taxit; és megadta a sofőr-
nek az Elainé s címét. Gyakran járt oda, amikor New
Yorkban lakott, és az első könyvét írta. Ha visszajött,
akkor is szeretett betérni, a régi idők emlékére.
- Attól féltem, nem akar majd eljönni - vallotta be.
Fiúsan jóképű volt ragyogó szemével, a haján ülő hó-
pelyhekkel. Nagyon sokat jelentett neki, hogy Allegra
elfogadta a meghívását. Többet akart tudni róla, a mun-
kájáról, az életéről, az apjáról. Mintha azért kellett vol-
na ebbe a városba jönniük, hogy találkozzanak. Jeff na-
gyon örült, hogy ez történt, és útjaik, mint két bolygó
pályája, végre keresztezték egymást.
- Nem járok el valami gyakran - felelte a lány. - Foly-
140
ton dolgozom. Az ügyfeleim nagyon igényesek. - Túl-
ságosan is, Brandon szerint, aki utálta, hogy Allegra így
gondoskodik a kuncsaftjairól. Nem tehetett róla, ilyen
volt a természete, és nem is bánta.
- Én sehová sem járok - mondta tűnődve a férfi, mi-
közben kelet felé vitte őket a taxi. - Többnyire éjszaka
írok. Szeretek Malibuban lakni. Néha kimegyek késő éj-
szaka, és sétálok a parton. Kitisztítja a fejet. Maga hol
lakik? - kérdezte kíváncsian, reménykedve, hogy talál-
kozhatnak még, mielőtt elhagynák New Yorkot.
- Beverly Hillsen. Van egy mókás kis házam, akkor
vettem, amikor elvégeztem a Yale-t. Kicsi, de nekem tö-
kéletesen megfelel. Remek kilátás nyílik belőle, és van
egy japán kertje, többnyire sziklákból áll, úgyhogy
semmit sem ölhetek meg. Ha kell, csak bezárom az aj-
tót, és már ott sem vagyok. - Elmosolyodott. - Mint pél-
dául most.
- Sokat utazik? - kérdezte a férfi. Allegra megrázta a
fejét.
- Igyekszem minél többet lenni az ügyfeleim közelé-
ben. Csak velük szoktam utazni. Két állandó ügyfelem
zenész. Időnként eltöltök egy-két napot valamelyik
turnéjukon. De többnyire Los Angelesben vagyok. -
Bram Morrisonnak már megígérte, hogy megpróbál
utána repülni a turnéjára. De megteszi Mal O'Dono-
vannek is, ha igényt tart rá. Hosszú, fárasztó utak lesz-
nek, a fél világot körbe kell majd utaznia, hogy Bang-
141
koktól a Fülöp-szigeteken át Párizsig szorongassa a ze-
nészek kezét.
- Kellene ismernem valamelyiket? - kérdezte kíván-
csian Jeff. Allegra úgy beszélt az ügyfeleiről, mint meg-
szentelt lényekről, akiknek védelmére felesküdött. Bi-
zonyos értelemben így is volt.
- Egynéhányat.
- Szabad elmondania, hogy kik? - kérdezte Jeff, mi-
közben kifizette a taxist. Besétáltak az Elainé sbe, ahol
tömeg volt és lárma, ám a főpincér rögtön felismerte
Jeffet, és néhány perc alatt szerzett nekik asztalt. - Te-
hát kik ezek az ügyfelek, akiknek szenteli magát? -
Allegra valamiért arra gondolt, hogy ez a férfi érti,
mit érez az ügyfelei iránt, és nem csodálkozik rajta.
Ez bizony nagyon messze esett Brandontól, aki fel-
hánytorgat minden pillanatot, amelyet az ügyfeleire
fordít.
- Zömüket valószínűleg ismeri. Néhányan egyálta-
lán nem csinálnak titkot belőle, ki az ügyvédjük. Ezek-
ről beszélhetek. Bram Morrison, Malachi O'Donovan,
Carmen Connors. Alan Carr, alkalmanként. Hogy csak
néhányat mondjak - sorolta büszkén. Jeff megint meg-
értett belőle valamit, és még jobban csodálta ezért az ol-
talmazó hűségért.
- A cége képviseli őket, vagy személyesen maga? -
Ilyen fiatal teremtéshez képest, aki legfeljebb huszon-
ötnek látszik, túl nagy neveknek tűntek. A lány neve-
142
tett, és Jeff rájött, hogy szereti a nevetését.
- Nem, ők az én ügyfeleim - magyarázta. - Persze,
vannak mások is, de nem áll módomban elárulni a ne-
vüket. Azt hiszem, Bram fűnek-fának kitálalja még azt
is, ki az orvosa, és Mal ugyancsak nem tesz lakatot a
szájára. Carmen meg folyton az ügyvédjével fenyegeti
az újságokat.
- Uramisten, hát ez jó kis társaság, Allegra. Nagyon
büszke lehet magára - mondta Jeff csodálattal. - Mióta
dolgozik az irodánál? - Talán jóval idősebb, mint
amennyinek látszik. A lány fölnevetett, mintha belelát-
na a gondolataiba.
- Négy éve. Huszonkilenc éves vagyok. Illetve ha-
marosan harminc, túlságosan is hamar - panaszkodott.
Jeff elmosolyodott.
- Én harmincnégy vagyok, és maga mellett úgy ér-
zem, mintha átaludtam volna az utolsó tíz évet. Ugyan-
csak kell zsonglőrködnie. Nem lehetnek a legkönnyebb
ügyfelek.
- Vannak olyanok is - felelte Allegra, aki mindig ag-
gályosan korrekt akart lenni. - Egyébként ne beszéljen
badarságokat. Két könyvet írt, most kezdi a harmadi-
kat, forgatókönyvet ír, és társproducerje egy filmnek.
Én mit tettem? Semmit, azonkívül, hogy képviselek
magához hasonlóan tehetséges embereket. Megírom a
szerződéseiket, tárgyalok helyettük, megfogalmazom a
végrendeletüket. Védem őket, amikor tehetem. Gondo-
143
lom, ez is egyfajta alkotás, de őszintén szólva nem
olyan, mint a magáé. Úgyhogy csak ne sajnálja magát -
pirongatta Jeffet.
- Talán nekem is szükségem lesz a segítségére -
mondta tűnődve Jeff, és a beszélgetésre gondolt, ame-
lyet reggel folytatott Andreas Weissmannel. - Ha újabb
könyvet adok el Hollywoodnak, kell majd egy szóra-
koztatóipari jogász, aki átnézi legalább a szerződéseket.
- Utoljára hogy csinálták? - kérdezte kíváncsian
Allegra.
- Andreas innen intézett mindent. Nagyon lényegre
törő szerződés volt, egyáltalán nem állíthatom, hogy
átvágtak. Abban egyeztünk meg, hogy fix összegért
megírom a forgatókönyvet, és ha sikere lesz a filmnek,
százalékot kapok a bruttó nyereségből. Mivel egy bará-
tommal közösen vagyok producer, nem akartam túlsá-
gosan agresszív lenni. Inkább az élményért tettem,
mint a pénzért. Úgy tűnik, sokszor elkövetem ezt a té-
vedést. - Vigyorgott, bár nem úgy festett drága öltö-
nyében, mint aki éhezik. - Ha még egyszer ilyet csiná-
lok - folytatta -, takarékosabb akarok lenni, sokkal ke-
vesebbet tékozolva el az életemből.
- Bármikor szívesen átnézem a szerződéseit - mosoly-
gott Allegra. Jeffnek tetszett - nagyon tetszett - az ötlet.
- Roppantul örülnék neki. - Nem értette, hogy And-
reas miért nem emlitette soha ezt a lányt, vagy miért
nem ajánlotta fel, hogy összeismerteti őket. Weisman-
144
nek persze sejtelme sem lehetett róla, hogy pártfogolt-
ja, ifjú sztár írója tüzet fog a Los Angeles-i gyönyörű
szőke ügyvédnőtől.
Az egyik hátsó asztalnál ülve órákig diskuráltak a
Harvardról és a Yale-ről, és a két évről, amelyet Jeff Ox-
fordban töltött. Először ki nem állhatta, de aztán meg-
szerette. Apja az ő oxfordi tartózkodása alatt halt meg;
ezután kezdett komolyan írni. Elmesélte, mekkora csa-
lódást okozott az anyjának, mikor nem ügyvéd lett,
mint az apja, nem is orvos, mint az anyai nagyapja.
Elmesélte, hogy az anyja nagyon kemény, nagyon
puritán asszony, igazi jenki. Sziklaszilárd elvei vannak
a munkáról és a kötelességről. Máig az a véleménye,
hogy az írás nem komoly foglalkozás egy férfinak.
- Anyám is író - kanyarodott vissza Allegra a szülei-
hez. Megdöbbentő, hogy hirtelen mennyi mindent
akart elmesélni Jeffnek. Annyi megbeszélnivalójuk
volt. Mintha egész életében arra várt volna, hogy ez a
férfi a barátja legyen. Jeff tökéletesen ráhangolódott az
érzéseire és gondolataira. Annyira megértette. Arra
ocsúdtak fel, hogy egy órával elmúlt éjfél. - Szeretem,
ahogy a jog működik - mesélte éppen Allegra. - Szere-
tem a tiszta logikát és a problémamegoldás örömét. Né-
ha ugyan az őrületbe kerget... - rámosolygott a férfira
az asztal túloldalán, észre sem véve, hogy fogják egy-
más kezét -, ... de épp ezt szeretem a legjobban. - Ra-
gyogott a szeme, amikor ezt mondta. Jeff gyönyörköd-
145
ve nézte. Nem emlékezett rá, hogy életében valaha is
lett volna ehhez fogható első randevúja:
- Mit szeret még, Allegra? - kérdezte gyöngéden. -
Kutyákat? Gyerekeket? A szokásost?
- Mindet. A családomat. Ők a mindenem. - Jeff egy-
ke volt, és irigykedve hallgatta, ahogy Allegra mesélt
Samről, Scottról és a szüleiről. Sok mindenért irigyelte a
lányt. Náluk a családi élet megszűnt az apja halála
után, és az anyja egyáltalán nem volt olyan melegszí-
vű, mint Blaire Steinberg. - Meg kellene ismernie őket!
- invitálta szívélyesen Allegra. - Meg Alant is, a legré-
gibb barátomat! Alan Carrt. - Mindenkinek szerette
volna megmutogatni Jeffet, mint egy kisgyerek a leg-
újabb játékát.
- Csak nem? - hűlt el Jeff a névre. - Ő a maga legré-
gibb barátja? Ezt nem hiszem el! - ugratta Allegrát.
- Ő volt a nagy ő másodikos gimnazista koromban.
Azóta pedig a legjobb barátok vagyunk. - Érdekes, mi-
lyen simán ment ez Jeffnél: élvezte, ha megtudhat vala-
mit Allegra munkájáról, családjáról, barátairól. Meny-
nyire nem emlékeztetett ez a diskurzus a Brandonnal
folytatott párbeszédekre! Bár ez nem tisztességes, hogy
egy ismeretlennel hasonlitja össze Brandont. Nem is-
merheti Jeff bogarait, mániáit és hiányosságait. Mégis
milyen jól érzi magát mellette. Nagyon különös ez.
Jeffnek pedig tetszett, hogy Allegra őszinte, és hiányzik
belőle mindennemű beképzeltség. Ez volt az a nőtípus,
146
amelyet mindig csodált, de már nagyon régen nem ta-
lálkozott ilyennel. Estéjük a végéhez közeledett, Jeff
nézte a lányt, és ráeszmélt, hogy van még egy fontos
kérdés, amelyet nem tett föl. Először azt mondta magá-
nak, hogy nem is akarja tudni, de aztán belátta, hogy
mégis meg kell kérdeznie.
- Van valakije, Allegra? Úgy értem, komoly társ.
Nem olyan, mint Alan Carr - Mosolyogva mondta, de
remegve várta a választ.
A lány sokáig habozott. Maga se tudta, mit feleljen.
Mert Jeffnek joga van tudni. Csakugyan joga van? Orá-
kig beszélgettek, nyilvánvalóan erősen vonzódnak
egymáshoz, de ez semmit sem von le Brandon fontos-
ságából. Szólnia kell róla.
- Van - mondta szomorkásan, a férfi szemébe nézve.
- Ettől féltem. Nem igazán vagyok meglepve, csak
sajnálom. - Nem úgy nézett ki, mint aki mindjárt kiro-
han az éjszakába. - Boldog vele? - Ez fontos kérdés. Ha
Allegra boldog, ő már itt sincs. Jeff Hamilton hajlandó
volt küzdeni azért, amit akart, de nem volt se őrült, se
ostoba, és nem kívánt fölösleges sebeket.
- Néha igen - felelte becsületesen a lány.
- És amikor nem boldog, annak mi az oka? - kérdez-
te Jeff nagyon gyöngéden, puhatolva, hátha mégis van
esélye. Ha nincs, akkor sem pocsékolta az időt. Haláláig
örülni fog ennek a találkozásnak.
- Ő most nagyon nehéz időkön megy át - magyaráz-
147
ta Allegra, mivel mindig mentséget keresett Brandon-
nak. Megdöbbentő gyakorisággal kényszerült rá. - Ép-
pen válik. Illetve... - Jeff azonnal észrevette, hogy itt
nem stimmel valami. - Illetve tulajdonképpen külön él
a feleségétől. Még nem kérelmezte a házasság felbontá-
sát. - Maga se tudta, miért meséli el, de ez is része volt a
történetének.
- Mióta tart? - Úgy mondta, mintha tudná, hogy ez a
rejtély kulcsa; Allegra odadobta neki a kulcsot, ő pedig
fölvette, és gondosan megvizsgálta.
- Két éve - felelte halkan a lány
- Magát zavarja?
- Néha. Bár nem annyira, mint amennyire másokat
látszik zavarni. Két éve nem tudnak megegyezni a fele-
ségével a vagyoni kérdésekben. Engem az zavar, hogy
még mindig vannak tisztázatlan elemek a kapcsola-
tunkban.
- Például?
- Máig szükségét érzi, hogy tartsa a távolságot -
mondta őszintén Allegra. - Fél elkötelezni magát, való-
színűleg azért nem indította még el a válást. Ha az em-
ber óvatosan, finoman a közelébe férkőzik, nyomban
hátrahőköl. Azt mondja, nagyon megviselte, hogy
kényszerből kellett házasodnia, és ezt meg is értem, de
azt már nem, hogy ennyi idő után miért nekem kell fi-
zetni érte, ha egyszer nem az én hibám.
- Én is éltem egyszer együtt egy ilyen nővel - mond-
148
ta csöndesen Jeff, és egy vermonti írónőre gondolt, aki
reménytelenül boldogtalanná tette. - Soha életemben
nem voltam még olyan magányos.
- Tudom - felelte halkan a lány Nem akarta elárulni
Brandont. Szerette őt. Feleségül akar menni hozzá. Ez
nem korrekt, hogy kibeszéli másnak. Mégis meg kellett
tennie. El kellett mondania Jeffnek, milyen a kapcsolata
Brandonnal. Úgy érezte, tartozik ennyivel a férfinak,
akkor is, ha csak ma este ismerte meg.
- Gyerekei vannak?
- Kettő. Két lány Nagyon ragaszkodik hozzájuk.
Aranyosak. Az egyik kilenc, a másik tizenegy. Rengeteg
időt tölt velük San Franciscóban.
- Maga is vele megy?
- Amikor tehetem. Sokszor dolgozom hétvégeken,
attól függ, mi jön be az ügyfeleimnek: életveszélyes fe-
nyegetés, forgatás, új szerzödés, turné. - Mindez két-
ségtelenül sok munkát ad, ám Jeff bizonyos volt benne,
hogy Brandon gyakori távollétei is fokozzák a lány ma-
gányát.
- Nem bánja, ha egyedül utazik?
- Attól, hogy én nem mehetek, neki még joga van lát-
ni a gyerekeit - mentegetőzött a lány. Jeffet kíváncsivá
tette, amit hallott. Gyanította, hogy Allegra nem bol-
dog, bár ezt még magának sem vallaná be.
- Nem aggasztja, hogy ilyen sokat ül a felesége szok-
nyáján? - kérdezte köntörfalazás nélkül. Allegra össze-
149
vonta a szemöldökét.
- Pont úgy beszél, mint a húgom!
- Mi a véleménye a családjának?
- Nincsenek odáig érte - sóhajtott Allegra, Jeff pedig
egyre jobban örült annak, amit hallott. Lehet, hogy a
lány szerette valamikor ezt az embert, de ez akkor sem
lejátszott meccs. Egy ilyen teremtés sokkal jobbat érde-
mel. Az is látszik, hogy nagyon ad a családja vélemé-
nyére. - Nem nagyon értenek meg - panaszkodott Al-
legra. - Azok után, amiken átment, Brandonnak gond-
jai vannak az elkötelezettséggel. Ez nem azt jelenti,
hogy nem képes érzelmekre, csak azt, hogy nem tudja
úgy adni magát, ahogy mások elvárják tőle.
- És maga? Maga mit vár el? - kérdezte Jeff gyöngé-
den.
- Olyan kapcsolatot, mint a szüleimé - vágta rá gon-
dolkodás nélkül Allegra. - Azt a szeretetet egymás és a
gyerekeik iránt.
- Úgy gondolja; hogy ő megadhatja ezt magának? -
kérdezte Jeff. Ismét megfogta a lány kezét, és Allegra
nem húzta el. Ez a férfi több emberre is emlékeztette,
akiket szeretett: az apjára, Scottra, sőt még Alanre is. De
Brandonra nem. Brandon hűvös volt, tartózkodó, és
félt, ha adnia kellett. Jeffről látszott, hogy bőkezűen
osztogatja magát. Nem félt a lánytól, nem félt Allegra
esetleges érzelmeitől, sőt a sajátjaitól sem, nem húzó-
dozott volna attól, hogy társ legyen, vállalta volna a
150
meghitt közelséget. Allegra agyában hirtelen fölcsen-
dültek Green doktornő szavai, és minden ok nélkül rá-
mosolygott Jeffre. A férfi megismételte a számára oly
fontos kérdést:
- Mit gondol, Allegra, Brandon megadja magának
azt, amit szeretne?
- Nem tudom - felelte őszintén a lány. - Azt hiszem,
megpróbálná.
- Valóban? Eddig mennyit próbálkozott? Mennyi
időt akar még adni neki? - Allegra meghökkent a kér-
déstől. Green doktornő is ugyanezt kérdezte, és ő soha-
sem tudott válaszolni. De most azt akarta, hogy Jeff
tudja, mit érez. Nem akarta félrevezetni.
- Szeretem Brandont, Jeff. Lehet, hogy nem tökéle-
tes, de olyannak fogadom el, amilyen. Két éve várok rá,
tudok tovább is várni, ha kell.
- Lehet, hogy elég sokáig kell majd várnia - jegyezte
meg tűnődve a férfi, miközben elhagyták az éttermet.
Ez a viszony kétségtelenül zűrzavaros, viszont Allegra
egyelőre nem áll készen a szakításra. Jeff türelmes em-
bernek tartotta magát. Vajon véletlen, hogy útjaik ke-
resztezték egymást? Taxira lesve álltak a hóesésben.
A férfi átkarolta Allegra vállát, és magához húzta.
- Hát maga? - kérdezte a lány, miközben toporogtak
a hideg hóban. - A maga életében ki van?
- A takarítónőm, Guadaloupe, a Santa Monica-i fog-
orvosnőm és a gépírónőm, Rosie - felelte Jeff. Allegra
151
elmosolyodott.
- Rokonszenves társaságnak tűnik! - Fölpillantott a
férfira. - Ennyi? Semmi dögös ifjú filmcsillag, aki csügg
minden szaván, lesi, hogyan gépel a gyertyavilágnál, és
várja, mikor végez már a munkával?
- Az utóbbi időben nem - felelte mosolyogva Jeff.
Voltak komoly kapcsolatai, kettővel együtt is élt, de már
hosszabb ideje magányos volt. Itt Brandon az egyet-
len akadály Csak még azt nem tudta, hogyan győz-
ze le.
Arra jött egy taxi. Megkönnyebbülve ültek be a me-
legbe. Jeff megadta a sofőrnek a Regency címét, és mi-
kor elindultak, magához húzta Allegrát. Ettől fogva
egyikük sem szólt: némán nézték a hópelyhek örvény-
lő táncát.
Sajnálatosan rövid idő alatt megérkeztek a szállodá-
hoz. Addigra olyan késő volt, hogy a bár is bezárt. El-
múlt hajnali kettő. Allegra, nehogy téves benyomást
keltsen, nem akarta meginvitálni Jeffet a szobájába.
Az előcsarnokban vettek búcsút egymástól.
- Remekül éreztem magam, Jeff - mondta a lány szo-
morkásan. - Köszönöm ezt a nagyszerű estét.
- Én is. Életemben először érzem úgy, hogy adósa va-
gyok Andreas Weissmannek. - Ezen elnevetgéltek,
amíg Jeff odakísérte a lányt a lifthez. - Milyen a hét hát-
ralevő része? - tudakolta a férfi. Allegra csüggedten
csóválta a fejét.
152
- Zsúfolt. - A következő négy napban munkaebéde-
ken és megbeszéléseken kell részt vennie. Foglalkoznia
kell Bram turnéjával, és lesz még egy találkozója Jason
Havertonnal. Kizárólag este marad szabad ideje, akkor
viszont dolgozni akar.
- Mit szólna a holnapi estéhez? - kérdezte remény-
kedve Jef. Allegra tétovázott. Tényleg nem kellene ezt
tennie.
- Ötig megbeszéléseim lesznek egy ügyvédi irodá-
ban a Wall Streeten, utána elmegyek egy jogásszal egy
pohár italra. Azt hiszem, csak hét után leszek szabad -
sajnálkozott. Szeretett volna újra találkozni Jeff Hamil-
tonnal, de úgy érezte, ezt már Brandon miatt sem tehe-
ti. Másrészt viszont, mondta magának, miért ne lehet-
nének barátok?
- Mi lenne, ha felhívnám, és megkérdezném, meny-
nyire fáradt? Esetleg ehetnénk valamit, vagy elmen-
nénk sétálni. Úgy szeretném látni magát! - mondta, és
Allegra a lelke legmélyén érezte a szavak simogatását.
-Nem gondolja, Jeff, hogy ez csak összezavarná a
dolgokat? - kérdezte halkan. Senkivel sem akart inkor-
rekt lenni: se Jeff Hamiltonnal, se Brandonnal, se ön-
magával.
- Nem kell így lennie, amíg tudjuk, hol állunk - felel-
te őszintén a férfi. - Nem fogok erőszakoskodni, de ak-
kor is szeretnék találkozni magával.
- Én is - bólintott Allegra. Ekkor megérkezett a lift, és
153
elbúcsúztak egymástól.
- Akkor holnap este hétkor felhívom - intett Jef. Az
ajtó becsukódott, a lift fölrepítette Allegrát a magasba.
Semmi másra nem bírt gondolni, mint a férfira. Nem
tudta, nem követett-e el hűtlenséget, amikor vele töl-
tötte az időt, ilyen dolgokról beszélgetve. Nem örülne
neki, ha Brandon így vacsorázna együtt egy másik nő-
vel, ennek ellenére úgy tűnt, hogy ez az este eleve el-
rendeltetett. Mintha neki találkoznia kellett volna Jeff
Hamiltonnal, mert szüksége van rá, és barátokká kell
lenniük. Olyan sokat megért abból, amit ő mond. Min-
dent megért. De Allegra is úgyszólván előre kitalálta a
gondolatait.
Még akkor is enyhe bűntudata volt, amikor belépett
a szobájába. Brandon üzenete várta, az ajtó alá csúsz-
tatva, mint emlékeztető a valóságra. Eszébe jutott,
hogy nem kellene-e felhívnia, nincs-e túl késő, de aztán
arra gondolt, hogy San Franciscóban még csak negyed
tizenkettő. Levetette a kabátját, leült, és tárcsázta
Brandon számát. A férfi a második kicsengésre fölvette.
Még most is a másnapi tárgyalásra készült, és megle-
pődött, hogy Allegra ilyen későn hívja, de azért hallha-
tóan örült.
- Hol voltál ma este? - kérdezte inkább kíváncsian,
mint haragosan.
- Haverton ügynökénél, partin. Nagyon későn lett
vége. New Yorkban az irodalmárok éjszaka sem alsza-
154
nak. - Ez ugyan hazugság volt, de nem akarta közölni,
hogy az Elainé sben járt, és azt sem akarta elmagyaráz-
ni, kicsoda Jeff. Ő becsületesen megmondta az írónak,
hogy komoly kapcsolata van. Ennyi a fontos, ennyivel
tartozik Brandonnal. Semmi sem történt. Nem kell be-
számolnia Jeffről.
- Jól érzed magad? - érdeklődött Brandon ásítva.
Órák óta dolgozott egyfolytában.
- Hogy haladsz a tárgyalással?
- Nagyon lassan. Még csak most kezdjük összevá-
logatni az esküdtbíróságot. Örülnék, ha a pasas min-
den további nélkül bevallaná a bűnösségét, és elmehet-
nénk haza. - Brandon az első pillanattól utálta ezt az
esetet.
- És ha nem teszi, akkor meddig fog elhúzódni?
- Maximum két hétig. Az is épp elég hosszú. - Ren-
geteg anyagot kellett feldolgozniuk, Brandon három
asszisztenst foglalkoztatott. Igazi intellektuális bűncse-
lekmény volt, a legkörmönfontabb formájában.
- Legalább otthon leszek, mielőtt végeznél.
- Valószínűleg dolgoznom kell a hétvégén - közölte
szárazon Brandon. Allegra számított erre. Különben
neki is be kell mennie szombaton az irodába, hogy utol-
érje magát. Talán egy kis vasárnapi lazításra rá tudná
beszélni a férfit.
- Emiatt ne izgulj. Péntek este érek haza. - A hatórás
járatra foglaltatott helyet; este tízkor száll le Kaliforniá-
155
ban. Mi lenne, ha meglepné Brandont azzal, hogy el-
megy a lakására?
- Majd megkereslek valamikor a hétvégén - mondta
hűvösen a férfi, amitől Allegrának arra a beszélgetésre
kellett gondolnia, amelyet az Elainé sből eljövet folyta-
tott Jeff Hamiltonnal. Utálta, amikor Brandon ilyen
tüntetően távol tartotta magától. - Holnap este felhív-
lak - folytatta gépiesen a férfi. - Elérhető leszel?
- Üzleti vacsorám lesz - hazudott másodszor Alleg-
ra. - Ne inkább én hívjalak fel, ha megjövök? Nem hin-
ném, hogy annyira későn lenne. - Nem éjszakázhat
minden nap kettőig, különben annyira elfárad, hogy
nem fog tudni dolgozni. Jeff bizonyosan megérti. A mai
este egyedi eset volt, egyike a lelkek ama ritka találko-
zásainak, amikor két ember rájön, hogy millió közös ér-
zésük és gondolatuk van. Ám ez nem folytatható így
minden este.
- Azért ne dolgozd agyon magad - intette Brandon,
majd közölte, hogy folytatnia kell a munkáját, és letet-
te. Semmi "szeretlek", semmi "hiányzol"... Nem ígérte,
hogy várni fogja a repülőtéren vagy otthon. Allegrának
megint arra kellett gondolnia, mennyire bizonytalan a
helyzetük. Ennek ellenére kitartott, mert szerette Bran-
dont. De hát mire vár? Miféle változásban reményke-
dik? Jeff is megmondta, hogy talán soká, nagyon soká
kell majd várnia. Lehet, hogy örökké.
Lassan bement a hálószobába, miközben Brandonon
156
tűnődött, és a szép perceikre emlékezett. Sok szép per-
cük volt két év alatt. Azt nem engedte meg magának,
hogy a csalódásokra gondoljon. Abból is rengeteg volt.
Számtalan perc, amikor Brandon testben vagy lélekben
cserben hagyta őt. Pillanatok, amikor nem mondta ki a
szavakat, amelyeket Allegrának hallania kellett volna,
vagy mikor távol maradt az eseményekről, amelyeket
olyan fontosnak érzett, például az Arany Glóbuszról.
Vajon azért gondol most erre, mert haragszik Brandon-
ra, vagy mert megismerkedett Jeff Hamiltonnal, és azt
szeretné, ha Jeff lenne a jó, és Brandon a rossz? Csak-
ugyan azt akarja, hogy Jeff legyen minden, ami Bran-
don nem lehet? Vagy Jeff ábránd csupán, és csak képze-
li, hogy hasonlítanak egymásra? Bámult ki az ablakon,
a két férfira gondolt, és nem találta a válaszokat.

6.
Kedden, amikor reggel nyolckor felébredt a vekker
csörgésére, azt látta, hogy hópaplan borul New Yorkra.
A Park sugárutat mintha vastagon bekenték volna tej-
színhabbal. Az iskolába menő gyerekek csúszkáltak, ug-
ráltak, hógolyóztak. Allegra derűsen nézegette őket a
magasból, és legszívesebben leszaladt volna közéjük.
Egész nap tárgyalt, és csupán a biztonság kedvéért
hívta föl Carmen Connorst.
A házvezetőnő nem volt otthon, az üzenetrögzítőt
bekapcsolták. Allegra feltételezte, hogy Carmen vásá-
157
rol, vagy nem tartózkodik a városban. Üzenetet ha-
gyott neki, hogy reméli, minden rendben, aztán Alice-
nek telefonált, és megkérdezte, nem kereste-e Car-
men. Nincsenek újabb fenyegetések vagy más problé-
mák?
- Az égvilágon semmi, amióta elmentél. - Az ügyfe-
lek csendben vannak. Mal O'Donovan üzeni, hogy
megint nem iszik, Alan kéri, hogy Allegra hívja fel, ha
majd hazatér, de nem előbb. Ezenkívül minden rend-
ben. - Milyen New York? - kérdezte Alice.
- Nagyon fehér - felelte Allegra.
- Már nem sokáig. - Még egy nap, és fekete latyak
lesz belőle, de addig jó ránézni.
Allegra a Világkereskedelmi Központban löncsölt
egy ügyvéddel, akivel egy éve levelezett, a délután hát-
ralevő részében Bram szponzoraival és két másik jo-
gásszal tárgyalt. Ezután visszasietett a szállodába, ahol
egy harmadik ügyvéddel volt találkozója. Arról volt
szó, hogy valaki elő akart állítani valamilyen parfümöt,
és fel akarta használni hozzá Carmen nevét. Allegra
nem lelkesedett az ötletért. Nem volt minőségi termék,
és Carmen se hajlott rá, hogy nagyáruházakban üldö-
géljen, parfümöt árusítva. Minél többet hallott Allegra
az elképzelésről, annál kevésbé tetszett neki. Fél hétkor
kimerülten nyitott be a szobájába. Megint havazott, a
közlekedés egész nap olyan volt, akár egy rossz álom.
Egy órába telt, amíg a Wall Streetről visszajutott a szál-
158
lodai megbeszélésre. Még a gondolattól is elborzadt,
hogy ismét kitegye a lábát. Taxik tülköltek, gépkocsik
faroltak, a gyalogosok latyakban gázoltak, és megint
havazott. Legföljebb a Central Park lehetett volna szép,
de New York utcái olyanok voltak, mint egy lidércnyo-
más.
Átnézte az üzeneteit, és feljegyzéseket készített. Car-
men nem hívta vissza, de Alice egyeztetett a rendőrség-
gel, az FBI-jal és a testőrökkel: a fenyegetések abbama-
radtak. Minden a legnagyobb rendben. Üzent Bram,
érdeklődött, mi a véleménye ügyvédjének a szponzo-
rokról, akikkel találkozott. Allegra rendesnek találta
őket. Több fax jött az irodától, de egyik se fontos.
Ahogy az üzeneteit rakosgatta, megcsörrent a telefon.
Gépiesen fölemelte a kagylót.
- Itt Steinberg - mondta oda se figyelve.
- Itt Hamilton. Milyen napja volt? Úgy hallom, zsú-
folt.
- Meglehetősen. Többnyire a forgalommal hadakoz-
tam.
- Még mindig dolgozik? - Jeff nem akarta zavarni,
de hallani akarta a hangját, ha ezerszer elfoglalt is.
Egész nap erre várt. Allegra elmosolyodott. A férfinak
mély, hízelgő, hihetetlenül szexi hangja volt.
- Tulajdonképpen nem. Csak az üzeneteimet és a fa-
xaimat néztem át. Türhető rendben van minden. Ma-
gának milyen napja volt?
159
- Nagyon jó. Weissman kitett magáért az új szerző-
déssel.
- A filmet vagy a könyveket illetőleg? Maga annyi
mindenfélével foglalkozik, hogy bele kell zavarodni.
- Bagoly mondja verébnek? - nevetett Jeff. - A har-
madik könyvet illetőleg. Magára bízom, hogy megtár-
gyalja a filmet. Szóba hoztam Weissmannek, kiváló öt-
letnek tartja. Azt mondta, azért nem javasolta koráb-
ban, mert az volt a véleménye, hogy úgyse maradok
meg a filmnél. Azt hitte, hogy utálom az egészet, ami-
ben nem is tévedett. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy te-
szek még egy próbát, legalább egyszer Azt mondta,
hogy maga remek ügyvéd, de csak akkor zavarjam, ha
komoly szándékkal teszem. Arra is figyelmeztetett,
hogy maga roppantul elfoglalt, és igen fontos ügyfelei
vannak. - Nagyot nevettek a Weissman-féle használati
utasításon.
- Le vagyok nyűgözve - derült Allegra.
- Én is, Miss Steinberg. Mit szólna egy vacsorához?
Van még ereje enni az egész napi fontos üzletek után?
- Tudatom magával, hogy egyetlen üzletet sem ütöt-
tem nyélbe. Egész délután ügyvédekkel és szponzorok-
kal tárgyaltam, este pedig meghiúsítottam, hogy Car-
menról nevezzenek el egy parfümöt.
- Ebben legalább van valami vicc. Milyenek a szpon-
zorok? Simlisek?
- Az lehet, de mindenesetre van eszük. Nekem tet-
160
szettek. Valami döbbenetes turnét terveltek ki Bram-
nek. Szerintem meg kellene csinálnia, ha bírná fizikai-
lag. - Jeff örömmel hallgatta a beszámolót. Élvezte a
lány hangját, elképzeléseit, érdeklődési körét. Egész
nap Allegrára gondolt. Mindenestül tetszett neki. Ez
őrület, alig ismeri, mégis körülötte forognak a gondola-
tai. Bár Allegrának is be kellett ismernie, hogy a délutá-
ni megbeszélések folyamán mindegyre eszébe jutott
Jeff, amitől állandóan elveszítette a fonalat, de moso-
lyognia is kellett.
- Maga rosszat tesz a munkámnak, Mr Hamilton.
Ezek a New York-iak azt fogják gondolni, hogy narkós
vagyok a nyugati partról. Folyton elfelejtettem, mit
mondtak, mert arra gondoltam, amit magától hallot-
tam tegnap este. Így nem lehet üzletet kötni.
- Való igaz, de azért jó érzés, ugye? - kérdezte naivan
Jeff, mire mindketten elmosolyodtak. A férfi szerette
volna megkérdezni Allegrától, hallott-e Brandonról, az-
tán mégse tette. Ehelyett az iránt érdeklődött, hozott-e
magával meleg ruhát, sapkát és kötött kesztyüt.
- Miért? - Allegra el nem tudta képzelni, miért érde-
kes ez. Csak nem az egészségéért aggódik Jeff? De neki
egészen más járt a fejében. Egész délután erről szövö-
getett terveket, csak azt nem tudta, van-e hozzá ruhája
a lánynak. - Hoztam melegítőt és egy kötött sapkát, de
az nagyon ronda.
- Kötött kesztyűt nem? - érdeklődött a gondos Jeff.
161
- Húsz éve viseltem utoljára. - Még a bőrkesztyűt is
elfelejtette, és a keze minden alkalommal elgémbere-
dett, ha ki kellett lépnie az utcára.
- Majd viszek magának egy párat anyámtól. Van
kedve valami formabontóhoz, vagy inkább megmarad ,
az elegáns shlusnál? - Abból a feltételezésből indult ki,
hogy Allegra hajlandó lesz vele vacsorázni. Amiben
nem is tévedett. A lány egész nap számított erre, és úgy
döntött, nyugodtan megteheti, senkinek sem árt vele.
- Csak semmi elegancia - mondta nyugodtan. Volt
része épp elég eleganciában, amikor ki kellett vonulnia
az ügyfeleivel, vagy gálákra és hollywoodi díszva-
csorákra kellett járnia. Szerette az egyszerű estéket. -
Mire gondolt? - kérdezte egyszerre lelkesen és gyana-
kodva.
-Majd meglátja. Öltözzön melegen, húzzon csiz-
mát, vegye föl a ronda sapkáját. Félóra múlva találko-
zunk az előcsarnokban.
- Valami nemszeretem dolog? Félnem kell tőle? Ne-
tán megszöktet Connceticutba vagy Vermontba? Eset-
leg másfajta botrányt tervez? - Úgy érezte magát, mint
végzős gimnazista korában, vagy mint az egyetemen,
haverok között.
- Nem, bár valóban szeretném megszöktetni. Erre a
lehetőségre nem is gondoltam! - Kuncogott, mulattatta
a feltételezés.
- Nincs itt semmiféle lehetőség. Holnap dolgoznom
162
kell.
- Sejtettem. Ne aggódjon, szó sincs nemszeretem do-
logról. Csak egy kis mulatságról, New York-i stílusban.
Viszontlátásra félóra múlva. - Allegra befejezte az üze-
netek átnézését, fontolgatta, hogy felhívja Brandont,
csak hogy túlessen rajta, de kételkedett benne, hogy
otthon vagy akár az irodájában találná a férfit. Kalifor-
niában még csak fél öt. Megkeseredett a szája, amiért
úgy gondol erre a hívásra, mint amin "túl kell esni
akár egy orvosságon. Furcsa, hogy egyszerre ilyeneket
érez. És enyhe bűntudata is volt Jeff miatt, holott sem-
mi olyat nem tettek - és bizonyosan nem is fognak -,
ami miatt lelkifurdalásának kellene lennie.
Időre lement az előcsarnokba, meleg kabátban-nad-
rágban, régi piros sísapkájában. A forgóajtón túl még
mindig havazott. Az előcsarnokba bejövő emberek to-
porogva tisztogatták a cipőjüket, összenevetve rázták
hajukról-kalapjukról a havat, szempilláikon megültek
a hópelyhek. Érdekes volt nézegetni őket. Amikor Al-
legra kitekintett, éppen megállt az ajtó előtt egy köny-
nyű egyfogatú, zárt kocsi, olyan régimódi stílusú, mint
egy angol hintó. Ablaka és teteje volt, fantasztikusan
kényelmesnek látszott, és a kocsisa kürtőkalapot viselt.
A kocsis lekászálódott a bakról, megfogta a lovak kötő-
fékjét, amiben a portás is segített neki. Valaki kiszállt a
kocsiból, és ahogy átsietett a forgóajtón, Allegra látta,
hogy Jeff az, az övéhez nagyon hasonló sísapkában és
163
vastag anorákban.
- A hintó előállt! - mondta a férfi sugárzó mosoly-
lyal. Szeme csillogott, arcát pirosra csípte a hideg. Kar-
jába fűzte Allegra kezét, és átadott neki egy fehér an-
gora egyujjas kesztyüt. - Húzza föl, farkasordító hi-
deg van.
- Hát maga elképesztő! - hüledezett Allegra, és
ámulva nézett rá. Jeff őérte jött a fogattal! Fölsegítette a
kocsiba, becsukta az ajtót, vastag prémtakaróba bugyo-
lálta a lányt. A kocsis már tudta, mit kell tennie. - Úgyse
hiszem el! - mondta a lány ragyogó arccal, mély megin-
dulással. Úgy érezte magát, mint egy kölyöklány az el-
ső randevún, ahogy ült a meleg szőrme oltalmában.
Jeff átkarolta a vállát.
- Fontolóra vettem a javaslatát: Vermontba me-
gyünk. Jövö keddre kell ott lennünk; remélem, ez nem
fogja elszúrni a megbeszéléseit - közölte vidáman.
- Szó sincs róla! - Jeff mellett ülve hirtelen olyan ér-
zése támadt, hogy megtenne mindent, amit a férfi akar.
Lassan kocsikáztak a park irányába. Allegra felhúzta
a kényelmes, meleg, fehér angorakesztyűt. Jeff anyjá-
nak körülbelül akkora keze volt, mint neki. Felnézett a
férfira, tekintetük összekapcsolódott. Micsoda kedves
ember! Igazán elkényezteti őt.
- Ez csodálatos, Jeff. Köszönöm.
- Ne bolondozzon már - feszengett a férfi. - Csak ar-
ra gondoltam, csinálnunk kellene valami különlegeset,
164
ha már egyszer havazik.
Még nagyobb fennakadást okoztak az egyébként is
összetorlódott forgalomban. A Central Park Southnál
észak felé fordultak, és mentek még néhány saroknyit,
amíg el nem érték a Wollman korcsolyapályát. A fogat
megállt, Allegra kikukkantott a sötétségbe.
- Hol vagyunk? - kérdezte némileg szorongva. Bár
ilyen hidegben még az utcai útonállók se merészked-
nek ki. A kocsis kinyitotta az ajtót, és kisegítette őket.
Jeff vidáman nézett a lányra.
- Tud korcsolyázni?
- Többé-kevésbé. A Yale óta nem korcsolyáztam, és
nem vagyok egy Peggy Fleming.
- Nem akarja megpróbálni? - Allegra elnevette ma-
gát, de a gondolat olyan mulatságosnak tűnt, hogy
nem bírt ellenállni neki. Bólintott.
- Szívesen.
Karonfogva siettek a korcsolyapálya felé, otthagyva
a várakozó fogatot. Jeff éjfélig kifizette a kocsist. Kor-
csolyát bérelt kettejüknek, segített Allegrának felkötni
a korcsolyát, majd kitámogatta a jégre. Allegra kezdet-
ben bizonytalankodva csúszkált, de gyorsan rájött, ho-
gyan egyensúlyozzon. Jeff gyönyörűen korcsolyázott.
A Harvardon tagja volt a hokicsapatnak. Bemelegítés
gyanánt gyorsan körbekorcsolyázta a pályát, majd
visszatért a lányhoz. Allegra hamarosan egészen ügye-
sen korcsolyázott. Még mindig havazott, rajtuk kívül
165
szinte senki sem tartózkodott a jégen. Hot dogot ettek,
hogy legyen energiájuk, és háromszor vételeztek forró
csokoládét. Allegra istenien érezte magát. A vége felé
már úgy kacarásztak és csipkelődtek, mint régi barátok.
Olyan volt, mintha Alannel lenne, csak még annál is
jobb egy kicsit.
- Nem is emlékszem, mikor mulattam utoljára ilyen
jól! - lelkesedett Allegra, amikór leültek, hogy pihen-
tesse lábait.
- Néha eljárok korcsolyázni Los Angelesben is, bár az
ottani jégpályák elég vacakak. Tavaly Tahoe-ban kor-
csolyáztam, de az a pálya ráadásul még szűk is. A kor-
csolya határozottan nem nyugati sport. Kár Én még
mindig élvezem.
- Én is - felelte a lány boldogan. Jeff pontosan az a tí-
pus volt, ahogy ott állt, magasan, férfiasan, kisportol-
tan, nevető szemével, amire Sam azt mondta volna,
hogy "szép darab". - Már el is felejtettem, milyen szóra-
koztató - hálálkodott. Aztán Jeff perecet és egy csésze
forró kávét vásárolt neki. Nem volt igazán hideg, a szél
elült, de még mindig sűrűn havazott.
- Ha ez kitart, holnapra megbénul a város. Talán az
összes megbeszélését el kell halasztania - reményke-
dett Jeff. Allegra elnevette magát a gondolatra, és elme-
sélte, hogy ismét Jason Havertonnal lesz találkozója.
- Nagyon bírom. Félelmetes lehetett fiatalkorában.
Roppant kedves, érdekes, művelt ember, az esze pedig,
166
akár a borotva. Őszintén csodálom. Kész élvezet volt
vele tárgyalni. Mulatságos, hogy itt mennyivel palléro-
zottabbnak tűnnek az emberek, mint Kaliforniában.
Igazi irodalmi világ, tele urakkal, hölgyekkel, kiművelt
koponyákkal, akik jólnevelten viselkednek, és betartják
a szabályokat. Nálunk kicsit még mindig érdes a nép.
Időnként meg is feledkezem róla, de rögtön eszembe
jut, mihelyt idejövök. Egy ilyen ember, mint Jason Ha-
verton, nem élhetne meg Kaliforniában; bedarálnák az
újságok, a szennylapok arra célozgatnának, hogy vi-
szonya van egy geriátriai ápolónővel, és életveszélyes
fenyegetéseket kapna.
- Tudja, Allegra, egy ilyen öreg szivarnak ez talán
még valami izgalmat is lopna az életébe. Lehet, hogy
Haverton direkt élvezné.
- Komolyan beszélek! - erősködött a lány. Korcso-
lyáztak, Jeff átölelte a derekát, azzal az ürüggyel, hogy
nem szeretné, ha Allegra elesne. A lány nem tiltakozott.
Örült. - Az egy egészen más világ, Jeff.
- Tudom - felelte kissé elkomolyodva a férfi. - Ke-
mény dolguk lehet az ügyfeleinek, hogy ennyire ki-
szolgáltatva kell élniük, örökös fenyegetettségben, mi-
közben a családjukat folyamatosan zaklatják.
- Bármikor megtörténhet bárkivel, aki keres egy kis
pénzt, és hírnévre tesz szert. Úgyszólván automatizmus,
hogy ezek után meg akarják ölni az embert. Beteg dolog
ez. Mint a Vadnyugaton. Bumm, véged. De a bulvárla-
167
pok sem tartoznak a szórakoztató kategóriába. Kiagyal-
nak az égvilágon minden hazugságot, csak hogy fogy-
jon az újság, és fütyülnek rá, kinek okoznak fájdalmat.
- Ha valakinek ilyen ügyfelei vannak, mint magá-
nak, annak folyamatosan van része a hasonló baromsá-
gokban. Mit tud tenni a kliensei védelmére?
- Siralmasan keveset. A szüleimtől évekkel ezelőtt
megtanultam, hogy nem szabad feltűnést kelteni, tiszta
életet kell élni, és meg kell tanulni nem venni tudomást
a szennyről. Az ember még ezzel együtt sem lehet biz-
tonságban. Amikor gyerekek voltunk, bennünket is
megpróbáltak lefényképezni, de apám úgy védelme-
zett bennünket, akár az oroszlán. Sohasem engedte
meg nekik. Ha kellett, kiverekedte a hivatalos tilalmat
is. Ma már sokkal lazábban fogják fel a dolgot. Az em-
ber azután folyamodhat védelemért, ha kétszer kísérel-
tek meg ellene merényletet. Az elutazásom előtt éppen
Carmenért kellett aggódnunk. Ma beszéltem a rendőr-
séggel és az FBI-jal; úgy tűnik, lehiggadtak a kedélyek.
De szegény Carmen halálra ijed. Képes felhívni, csak
mert hajnali négykor zajt hallott és megrémült tőle.
- Akkor nem alhat valami sokat - csipkelődött Jef.
Allegra nevetett, és nem emlitette Brandont, aki utálta
a kliensei tolakodását és folyton panaszkodott miattuk.
Nem érezte korrektnek, hogy Jeffnél panaszkodjon
Brandonra, ráadásul azt a tévhitet ültetve el a férfiban,
hogy ő boldogtalan Brandonnal. Még mindig nagyon
168
sok időt töltenek együtt. Jövő héttől Jeff visszatér Los
Angelesbe, és akkor úgysem lehetnek ilyen közös es-
téik. Egyszer talán majd együtt ebédelhetnek. Már so-
kat töprengett ezen. Összeismertethetné Jeffet Alannel
vagy akár a szüleivel. Blaire biztosan kedvelné, Simon
pedig már találkozott vele. Nagyon különös volt így
gondolkozni Jeffről, mint olyasvalakiről, akit be lehet
mutatni a szüleinek.
- Most mire gondol? - kérdezte Jeff, kíváncsian kém-
lelve a lány arcát. A kifejező szempár elborult. Allegra
nem válaszolt azonnal.
- Az jutott eszembe, hogy bemutatom a családom-
nak. Valamiért különösnek tűnt. Éppen magamat pró-
báltam igazolni.
- Kell igazolnia magát, Allegra? - kérdezte szeliden a
férfi.
- Nem tudom. Kell? - Jeff nem válaszolt. A korcso-
lyapálya végénél támasztották a korlátot. Jeff néhány
percig nézte őt, majd közelebb húzódott, és megcsókol-
ta. A lány annyira meghökkent, hogy még csak el sem
húzódott, csak belecsimpaszkodott Jeffbe, hogy el ne
essék, majd viszonozta a csókot. Levegőért kapkodva
váltak le egymás szájáról.
- Ó, Jeff... - rebegte halk hitetlenkedéssel. Ismét gye-
reknek érezte magát, de ugyanakkor valahogy nagyon
nőnek is.
- Allegra! - súgta vissza a férfi. Ismét magához von-
169
ta, Allegra pedig nem tiltakozott. Majd megint korcso-
lyáztak, és percekig nem szóltak egy szót sem. - Nem
tudom, kell-e bocsánatot kérnem - szólalt meg végül
Jeff -, de nem igazán van kedvem hózzá.
- Nem kell - válaszolta a lány halkan. - Én is megcsó-
koltam magát.
jeff a szeme közé nézett.
- Bűntudata van Brandon miatt? -Tudni akarta, mit
érez Allegra. Tudta, hogy beleszeretett ebbe a lányba,
aki elbűvölte erős jellemével, elveivel, álmaival, a szép-
ségéről nem is szólva: Vele akart lenni, ölelni, csókolni,
szeretni akarta, Brandon meg menjen a fenébe.
- Nem tudom - felelte Allegra a lehető legnagyobb
őszinteséggel. - Nem tudom, mit érzek. Annyit tudok,
hogy lelkifurdalásomnak kellene lennie. Feleségül aka-
rok menni hozzá. Már két éve azt akarom. De ő olyan
merev, Jeff. Annyit ad, amennyit akar, egy szemernyi-
vel sem többet. Minden cselekedetében kimért, feszes,
távolságtartó.
- Az isten szerelmére, miért akar feleségül menni egy
ilyen alakhoz? - kiáltott föl Jeff. Ismét pihenőt tartottak.
Közeledett a záróra, a közönség még jobban megrit-
kult.
- Magam se tudom! - fakadt ki panaszosan Allegra.
Már belefáradt, hogy örökösen magyaráznia és indo-
kolnia kell mindenkinek, még magának is. - Talán mert
olyan régen tart közöttünk, vagy mert úgy vélem, hogy
170
szüksége van rám. Úgy gondolom, jó társa lennék. Meg
kellene tanulnia adni, ellazulni. Hogy ne féljen a szere-
lemtől, ne rettegjen elkötelezni magát... - Könnybe lá-
badt szemmel nézett a férfira. Jeff önzetlen nagyvona-
lúságának fényében hirtelen olyan ostobán hangzott az
egész.
- És ha nem tanulja meg, akkor mi marad magának?
Miféle házasság lesz ebből? Talán ugyanolyan silány,
mint amelyik a régi feleségéhez fűzte. Talán örökre ne-
heztelni fog magára, amiért a természetétől idegen do-
logra akarja kényszeríteni. Én úgy veszem észre, az el-
ső asszonynál is épp ez zavarta, mégsem vált el tőle.
Meddig tart még ez? Újabb két évig? Öt évig? Tízig?
Miért csinálja ezt? Olyan, mintha önmagát büntetné.
Hát nem látja, hogy maga sokkal különbet érdemel? -
Blaire ugyanezt mondta, de Jeff hangja sokkal éleseb-
ben csengett.
- És ha maga ugyanolyannak bizonyul, mint ő? -
bökte ki legnagyobb félelmét Allegra. Végül mind olya-
nok voltak, mint Brandon. De hát eleve így válogatta
őket.
- Rá emlékeztetem? - kérdezte Jeff. A lány elnevette
magát a könnyein át.
- Nem, az apámra.
- Ezt bóknak vettem - mondta őszintén a férfi.
- Annak is szántam. Bár emlékeztet egy kicsit az
öcsémre és Alanre is - mondta Allegra bánatos mosoly-
171
lyal, amikor azokra a férfiakra gondolt, akik jók voltak
hozzá, nem azokra, akik belefagytak az önzésükbe,
mint Brandon és az elődei.
- Beszélt már valakivel erről? - kérdezte a férfi. A lány
nevetett.
- Ó, igen, a pszichoterápia nagy nyugati találmánya!
Ugyan hány évig lehet csinálni? Én négy éve játszom.
Minden csütörtökön találkozom a pszichiáteremmel -
közölte egykedvűen.
- És mit mond? Vagy erről inkább nem beszél? - kér-
dezte tétován a férfi. Megdöbbentette, hogy Allegra így
kapaszkodik valakibe, aki oly keveset ad neki. A lány is
látja ezt, noha nagyon védi a férfit. Nyilván nem elő-
ször, másoktól is hallhatta már a kifogásokat.
- Nem, hozzászoktam már - felelte őszintén Allegra,
miközben siklottak körbe-körbe a pályán. - A pszichiá-
terem szerint régi keletű probléma, és igaza is van.
Olyan férfiakat választok, akik alkatilag képtelenek
szeretni. Nem szeretnek se engem, se senkit. De azt
hiszem, Brandon különb, mint az elődei. Legalábbis
igyekszik.
- Hogyan mondhatja ezt? - kérdezte Jeff csaknem
kíméletlenül. - Mit tesz magáért?
- Szeret engem - válaszolta konokul a lány. - Lehet,
hogy merev és gátlásos, ennek ellenére mellettem áll-
na, ha valóban szükségem lenne rá. - Mindig ezzel biz-
tatta magát, de Brandonnak eddig még egyszer sem
172
kellett bizonyítani.
- Biztos ebben, Allegra? - kérdezte Jeff élesen. - Jól
gondolja meg. Mikor fordult elő utoljára, hogy ott állt
maga mellett? Alig ismerem magát, ennek ellenére ki
merem jelenteni, hogy ez az ember csúnyán cserben
fogja hagyni. Még a feleségétől sem volt képes elválni.
Mire vár? - Allegra olyan kétségbeesett arcot vágott,
hogy Jeff inkább ejtette a témát. - Ne haragudjon -
mentegetőzött. - Valószínűleg csak féltékeny vagyok.
Nincs jogom ilyeneket mondani. De akkor is olyan igaz-
ságtalanságnak tűnik. Annyira nehéz olyasvalakivel ta-
lálkozni, aki valóban fontos, és akkor hirtelen feltűnik
maga, de vonszolja maga után Brandont, mint macska a
farkára kötött konzerves dobozokat. Szeretnék szaba-
dulni tőle, hogy egyszerübb legyen a helyzet. - Allegra
nevetett.
- Értem - felelte, de nem árulta el Jeffnek, mennyire
mély húrokat pendített meg. Két éve ismeri Brandont,
nem fog szakítani csak azért, mert a barátja nem kísér-
te el az Arany Glóbuszra, mert nem vall szerelmet a
telefonban, mert szeretkezés után jobban szeret ha-
zamenni, vagy csak mert találkozott New Yorkban
egy jóképű íróval. Az ember nem rúgja fel az egész
életét, csak mert valaki elvitte korcsolyázni. Ugyanak-
kor nem tagadhatta, mennyire lenyűgözte Jeff. Egy-
szerűen levette a lábáról. Ám ennek semmi köze Bran-
donhoz.
173
Egymásba karolva korcsolyáztak zárásig, aztán visz-
szaadták a korcsolyájukat, és beültek a fogatba. Jeff
egyfolytában hallgatott. Sajnálta, hogy elragadtatta
magát. Meghívta Allegrát az anyja lakásába egy pohár
italra, de a lány inkább vissza akart menni a szállodába.
Későre járt, másnap korán kell kelnie.
- Ígérem, rendesen fogok viselkedni! Nem kellett
volna ezt mondanom a barátjáról, Allegra. Sajnálom.
- Maga hízeleg - mosolygott a lány. - Szeretném, ha
ez a meghívás egy pohár italra érvényben maradna.
Holnap reggel korán kell kelnem. - Hátradőlt az ülé-
sen, belesimult a férfi karjaiba. Jeff úgy érezte, reggelig
elülne így, de nem mondta. Hallgatták a patkók kopo-
gását, és gyönyörködtek a hóesésben.
- Szép, ugye? - kérdezte Jeff halkan. Allegra bólin-
tott, mosolygott.
- Jó volt korcsolyázni. Köszönöm, Jeff. - Mennyivel
szórakoztatóbb volt egy elegáns franciás vacsoránál.
Külön élvezett minden közös percet, még akkor sem
bántódott meg, amikor a férfi Brandon miatt nyaggat-
ta. Bosszankodott, de tökéletesen megértette Jeffet.
Brandonon valóban van mit bírálni. De most nem őrá
gondolt, hanem Jeffre, ahogy kocsikáztak a parkon át a
Plaza irányába.
- Kitűnően korcsolyázik - dicsérte Jeff. A lány fölne-
vetett. - De csókolózásban is kitűnő. - Allegra kunco-
gott.
174
- Maga is. Azonkívül remek sportoló. - Ismét cseveg-
ni kezdtek, és mire elhagyták a parkot, már a régi fesz-
telenséggel diskuráltak és nevetgéltek egymással. Meg-
érkeztek a szállodához, a kocsis átvette Jefftől a fizetsé-
get meg a csinos borravalót, majd elhajtott. - Úgy ér-
zem magam, mint Hamupipőke! - mondta Allegra,
nézve, hogyan tűnik el a fogat a havazásban. Visszaad-
ta Jeffnek az angorakesztyűt. A férfi kuncogott.
- Akkor most mi lesz? Mindketten átváltozunk sütő-
tökké? - Régóta nem volt ilyen vidám, mint most, ezzel
a szédületes lánnyal.
- Olyan remekül éreztem magamat. - Maga volt a tö-
kély, korcsolyázni a hóesésben. Fölnézett a férfira, a
csókolózásra gondolt, és egy pillanatra összeszorult a
szíve a vágyakozástól. Jeff bekísérte, vele együtt várt
a liftre, és a lány meglepetésére belépett utána a fel-
vonóba. Még meghökkentőbb volt, hogy ő nem is til-
takozott. Némán álltak egymás mellett, míg a lift fölre-
pítette őket a tizenharmadikra. Jeff követte a szobájáig.
A lány elővette a zsebéből a kulcsot. Nem invitálta be a
férfit, csak nézett rá szomorúan. Úgy szerette volna, ha
másképp állnának közöttük a dolgok, ha Brandon nem
lépett volna be két éve az életébe, de belépett, és most
már nincs értelme változtatni a dolgon, csak mert egy
romantikus estét töltött a hóesésben egy idegennel.
- Akkor most itt hagyom magát - mondta a férfi
ugyanazzal a mély elfogódottsággal, amelyet a lány ér-
175
zett. Jeff nem szándékozott beleverni a fejét a téglafal-
ba. De valahogy nem bírta elengedni Allegrát. És azt
sem hitte, hogy a lány őszintén akarná azt, amit Bran-
dontól kaphat.
Éppen jó éjszakát akart mondani, mert semmi esetre
sem akart erőszakoskodni, amikor a lány egyetlen lé-
pést tett feléje, és Jeff nem bírt uralkodni magán többé.
Magához szorította a lányt és csókolta, olyan szorosan
ölelte, hogy Allegra alig kapott levegőt, de nem bánta.
Biztonságban volt, kívánatosnak érezte magát, és azt is
tudta, hogy ha most együtt töltenék az éjszakát, Jeff
nem akarna elmenni hajnal előtt.
Újra és újra csókolta a férfit, olyan mohón kívánta,
mint az őt, majd elhúzódott tőle, és szomorúan meg-
rázta a fejét.
- Nem tehetem, Jeff - mondta könnyes szemmel.
A férfi bólintott.
- Tudom. Nem is akarom, hogy megtegye, mert csak
meggyűlölne érte. Miért ne maradjon egy darabig így?
Aféle ómódi románc, egy kis ölelkezés-csókolózás, vagy
egyszerűen csak barátság, ha ezt akarja. Azt teszem,
amit kíván - mondta lágyan. - Ne érezze úgy, hogy sür-
getem.
- Nem tudom, mit érzek - felelte őszintén Allegra. -
Úgy össze vagyok zavarodva. - Őszinte riadalommal
nézett a férfira. - Akarom magát... és akarom őt... Azt
akarom, hogy olyan legyen, amilyen sohasem tudott
176
lenni, de véleményem szerint lehet... És hogy miért
fontos? Miért teszem ezt?... Nem értem, mit művelek
itt. Úgy érzem, mintha beleszeretnék magába. Igaz ez?
Vagy csak New York-i flört? Nem tudom, mi az ördög
folyik itt! - dadogta kétségbeesetten. Jeff szerelmesen
mosolygott rá, majd ismét megcsókolta, és Allegra ez-
úttal sem tiltakozott. Szerette csókolni a férfit, szeretett
hozzábújni, szeretett mellette ülni a kocsiban, szeretett
vele korcsolyázni. - Mi lesz, ha majd visszatértünk? -
kérdezte. A falnak támaszkodtak a szobája előtt, nem
merte behívni Jeffet, mert öt percen belül az ágyban kö-
töttek volna ki. Az pedig - habár fölöttébb vonzó dolog
- árulás lenne mindenkivel szemben. De bírná-e Jeff az
ő életét? - Mert ez így nagyon romantikus. De mi törté-
nik, ha majd vásárolnom kell a Safewayn, ha Carmen
hajnali négykor telefonál, mert a kutya felborította a
kukát, vagy ha Mal O'Donovant letartóztatják Renó-
ban ittas garázdaságért, nekem pedig oda kell rohan-
nom, hogy letegyem érte az óvadékot?
- Mennék magával, és kész. Nem tekinteném se bot-
ránynak, se kihasználásnak. Épp hogy viccesnek talá-
lom. Remek ötleteket kapnék a könyveimhez.
- Ne bolondozzon. Ez olyan, mintha fél tucat zabo-
látlan kamasz gyereke lenne az embernek.
- Szerintem túlélném. Olyan sebezhetőnek lát? Min-
dig rugalmas voltam. Jó előképzés lenne ahhoz, ha
majd nekünk is lesznek srácaink, akik mindezt végig-
177
csinálják, ha nem nevelik őket megfelelően.
- Miket beszél maga? - hüledezett Allegra. Teljesen
összezavarodottnak és boldogtalannak látszott. Ám
édes boldogtalanság volt ez.
- Hogy magával akarok lenni, és a többit majd dönt-
se el az idő. Ugyanaz történik velem, mint magával. Ép-
pen beleszeretek magába, és nem tudom miért, de nem
akarom elveszíteni, mint ahogy visszaadni se akarom
egy pasasnak, aki nem méltányolja, és nem is érdemli
meg magát. - Gyöngéden félresimított a lány homloká-
ból egy selymes hajfürtöt, és belenézett a szempárba,
amelyet két napja látott először, de amely máris annyi
bizalmat sugárzott feléje. - Egy dolgot nem akarok:
meggyötörni vagy boldogtalanná tenni magát. Egyelő-
re ne csináljon semmit. Ez majd kiforrja magát. Majd
meglátjuk, mi történik, ha visszatértünk Los Angelesbe
- érvelt józanul. Allegra bólogatott, és egyszer csak ri-
adtan nézett rá.
- De mi lesz, ha úgy döntök, hogy nem találkozha-
tunk többé? - Az nem megy, hogy Los Angelesben is
csüggjenek egymás ajkán. Brandonnak bizonyosan
nem tetszene.
- Remélem, nem dönt majd úgy - felelte Jeff nyu-
godtan.
- Nem tudom, mit csináljak! - panaszkodott gyere-
kesen Allegra. A férfi elmosolyodott. Kivette a lány uj-
jai közül a kulcsot, és kinyitotta az ajtót.
178
- Volnának ötleteim, de az adott helyzetben egyik
sem tűnik megfelelőnek. - Megcsókolta a lányt, gyen-
géden meglökte, és a markába nyomta a kulcsot. - Hol-
napra mi a program?
- Ismét találkozom Havertonnal és a szponzorokkal,
azonkívül egyéb megbeszéléseim is vannak. - Eszébe ju-
tott, hogy munkavacsorája is lesz egy ügyvéddel, aki
máskor nem szakíthat rá időt. Hosszú nap vár rá, nem
sok ideje marad, hogy találkozhasson a férfival. - Azt hi-
szem, csak kilencre végzek, bár az is lehet, hogy később.
- Akkor majd felhívom. - Odahajolt Allegrához, és
megcsókolta. Aztán a lány bement a szobájába, a férfi
visszatért az előcsarnokba.
Allegrának eszébe jutott, hogy fel kellene hívnia
Brandont, ám ezúttal képtelen volt rá. Túlságosan tisz-
tességtelen lett volna eljátszani, hogy ő csak ül a szobá-
jában, és Brandonról álmodozik. Nem lenne szabad ta-
lálkoznia Jeffel, vagy legalább a csókolózást kellene ab-
bahagyniuk, de ennek még a gondolata is fáj. Talán úgy
kellene tekintenie, mint egy ártatlan flörtöt, néhány
csókkal; aztán, ha majd visszatérnek Kaliforniába, min-
den visszazökkenne a régi kerékvágásba. Még akkor is
ezt mondogatta magának, amikor Jeff felhívta egy óra
múlva. Allegra ugrott egyet, amikor megcsörrent a ké-
szülék, és először nem is akarta fölvenni. Bizonyosra
vette, hogy Brandon az. Ma még nem telefonált, nem is
üzent. Bűntudattal nyúlt a kagylóért.
179
- Halló? - Úgy érezte magát, mint egy bűnöző. Jeff
kacagott a vonal túlsó végén.
- Jaj, istenem, soha ne próbáljon meg pókert játszani.
Rémes a hangja.
- Úgy is érzem magam, Jeff. Borzasztó bűntudatom
van.
- Gondoltam. Nézze, nem csinált semmit. Ami tör-
tént, helyrehozható. Nem élt vissza Brandon bizalmá-
val, de ha ez megnyugtatja, tarthatunk egy lélegzetvé-
telnyi szünetet. - Neki nagyon nagy áldozatot jelentett
ez a javaslat, mert látni akarta a lányt minden alkalom-
mal, amelyet Allegrától kaphatott.
- Igen, azt kellene tartanunk, mármint egy lélegzet-
vételnyi szünetet - helyeselt Allegra boldogtalanul. -
Én nem bírom ezt.
- Mert tisztességes nő, ami épp elég nagy baj - évő-
dött Jeff. Nem akarta bántani a lányt, de majd belehalt a
gondolatba, hogy nem láthatja.
- Holnap este nem találkozhatok magával - szólt
Allegra hirtelen határozottsággal. Jeff úgy érezte, mint-
ha satuba fognák a szívét.
- Megértem. Majd telefonáljon, ha meggondolta ma-
gát. - Allegra ismerte minden számát. - Ugye, nem lesz
semmi baja? - Alig ismerte a lányt, mégis aggódott érte.
- Semmi bajom, csak vissza kell nyernem az egyen-
súlyomat. Kész őrület volt a két utóbbi nap.
- És nagyon szép - egészítette ki Jeff. Ismét vágyódni
180
kezdett a lány ajka után, és félt, hogy soha többé nem
csókolhatja. Azért telefonált, hogy jó éjszakát kívánjon,
ehelyett lehetőséget adott Allegrának a menekülésre.
Pedig nem ezt akarta.
- Csakugyan csodálatos napok voltak - mondta Al-
legra. A korcsolyázásra gondolt, a fogatra, a csókolózás-
ra a havazásban. jeff teljesen elszédítette. Most azon-
ban az igazi életre kell összpontosítania, és vissza kell
térnie Brandonhoz. - Majd telefonálok - ígérte, és
majdnem megfulladt a szavaktól, mert ismét Jeffre
gondolt, nem Brandonra. - Jó éjszakát, Jeff.
- Jó éjszakát. - Sohasem árulta el Allegrának, miért
hívta fel. Csak azért, mert meg akarta mondani, hogy
szereti.
A llegrának úgy rémlett, hogy a szerda sohasem fog
véget érni. Volt több találkozója, egy kései ebédje, majd
egy kései vacsorája egy adóügyi jogásszal, aki az egyik
ügyfelének dolgozott. Hosszú nap volt, és ahogy sietett
az étteremből jövet a Madison sugárúton, reggel óta ez-
redszer gondolt Jeffre.
Keményen tartotta magát, és nem hívta föl, noha
majd belehalt. Mégsem teheti, mert ahhoz az érzéseik
túlságosan hevesek és erősek. Tűzzel játszani veszélyes.

7.
Ahogy ment, véletlenül benézett egy könyvesbolt ki-
rakatába, és ott volt Jeff. A könyve hátsó borítójáról bá-
181
mult Allegrára. A lány megállt, belenézett a beszédes
szempárba, majd akarata ellenére bement a boltba, és,
megvette a könyvet.
Letette az asztalra, sokáig nézte a borítón levő arcot,
majd belecsúsztatta a könyvet az aktatáskájába. Üzenet
nem jött se Jefftől, se mástól. Befutott egy köteg fax,
reggel hosszas telefonbeszélgetést folytatott Bram Mor-
risonnal és Malachi O'Donovannel. Carmen hagyott
Alice-nél egy rejtélyes üzenetet, hogy kutyabaja. Ugy
tűnt, mindenki simán megvan nélküle. Egyedül Bram-
nél voltak gondok - valaki megfenyegette az egyik
gyerekét. A mexikói házvezetőnő alig értette, amit az il-
lető mondott a telefonban, de nem hangzott jól. Bram
személyesen értesítette a rendőrséget, és külön testőrt
állított mindkét gyerek mellé. Pontosan ezt magyarázta
Allegra Jeffnek, hogy náluk soha sincs vége a problé-
máknak. Fenyegetések, döntések, turnék, engedélyek,
a kizsákmányolás legkülönbözőbb válfajai, és szerző-
dések vég nélkül.
Ma este azonban nem talált vigaszt a munkájában.
Kizárólag Jeffre bírt gondolni. Tízkor végre megcsör-
rent a telefon.
- Milyen volt a napja? - Jeff próbált tárgyilagos han-
got megütni, de olyan ideges volt, hogy nyirkosra iz-
zadta a tenyerét. Már attól a tudattól boldogtalan lett,
hogy hallhatja Allegrát, de nem láthatja.
- Jó. - A lány beszámolt Bramről, a turnéról és a fe-
182
nyegetésről. Jeff visszataszítónak találta, hogy gyereke-
ket fenyegessenek.
- Ezek az alakok betegek. El kellene zárni őket egy
szálig. És a nap többi része hogyan telt? - érdeklődött.
Allegra gyászos pillantást vetett az aktatáskájára.
- Megvettem a könyvét.
- Igen? - örvendezett a férfi. Felvidult, hogy Allegra
mégis gondol rá. - Miért vette meg?
- Meg akartam szerezni a képét - felelte Allegra,
mint egy kislány. Jeff fölnevetett, és nagyon sajnálta,
hogy nem ölelheti magához.
- Odamehetek és megmutathatom a valódit - ajánl-
kozott reménykedve. Ezúttal Allegra kacagott.
- Nem szabad.
- Hogy van Brandon? - érdeklődött rövid szünet
után a férfi. Mostanra már a nevét is utálta kimondani,
de szerette volna tudni, hogy telefonált-e Allegrának.
- Kevéssel ezelőtt hívtam. Még nem volt otthon. Bi-
zonyosan nyakig ül az ügyében.
- Mi lesz velünk, Allegra? - kérdezte a férfi halkan.
Egész nap képtelen volt összpontosítani, és nem jött
egy épkézláb gondolata sem.
- Pórázon leszünk, amíg nem tanuljuk meg fegyel-
mezni magunkat - válaszolta a lány. Jeff kuncogott.
- Veszek magának egy kis kábítópisztolyt. Azzal ki-
üthet, valahányszor a közelébe merészkedek. De gyak-
ran kell majd használnia.
183
- Ugyanolyan hibás vagyok, mint maga - mondta
még mindig bűntudatosan a lány.
- Ne legyen már olyan kíméletlen magához, az ég
szerelmére. Maga is csak ember Azonkívül mindent
helyesen csinált. Leállitott engem. Elküldött. Meg-
mondta, hogy nem akar viszontlátni - sorolta Jeff a
lány erényeit, és külön-külön gyűlölte őket, bár ugyan-
akkor tisztelte is Allegra bátorságát, erkölcsét és hű-
ségét.
- Igen, mindezt megtettem, miután többször megcsó-
koltam magát - helyesbített a lány.
- Nézze, jogtanácsos kisasszony, csókolózni nem bűn
ebben az országban. Fogja föl lezseren. Nem a viktoriá-
nus Angliában élünk. Nagyon korrektül viselkedett. In-
kább elégedettnek kellene lennie magával - intette Jeff,
bár jobb szerette volna, ha a lány nem olyan hűséges
Brandonhoz.
- Nem vagyok elégedett. Nyomorult vagyok és hiá-
nyolom magát - vallotta be Allegra. Ezen nevetniük
kellett.
- Örömmel hallom! - ragyogott föl a férfi. - Milyen-
nek ígérkezik a holnap? Vagy számít ez?
- Zsúfoltnak, és nem, nem számít.
- Ezt vártam - mondta Jeff lehangoltan. - Mikor uta-
zik vissza?
- Pénteken.
- Én is. Repülhetünk legalább együtt? Megígérem,
184
hogy semmiféle disznóságot nem csinálok a gépen. -
Allegra először nevetett az ötleten, de aztán nem találta
túl okosnak. Minek kínoznák magukat? Mert azt nem
tudnák megállni, hogy ne essenek egymásnak.
- Nem hinném, Jeff. Talán majd egyszer ebédelhe-
tünk együtt Los Angelesben.
- Menjen már - panaszkodott Jeff. - Hiszen ez sza-
márság. Ennél azért többet érdemelünk. Nem lehet-
nénk legalább barátok? Ennek így semmi értelme. Maga
nem apáca, hanem nő. Még csak nem is a felesége an-
nak a pasinak! - És sohasem lesz az. De mire Allegra be-
látja, és szabad lesz, addig ki tudja, hol jár már és mit
művel Jeff Hamilton. Az életben fontos az időzítés. Nem
akkor akarja viszontlátni Allegrát, amikor a lány már le-
mondott Brandonról, mert ebben a tempóban évekig is
eltarthat. - Allegra, csak egyszer találkozzon velem, mi-
előtt hazamenne. Kérem, látnom kell magát.
- Nem látnia kell, hanem látni akar - helyesbített a
lány.
- Botrányt csapok, ha nem egyezik bele! Elmegyek
a szállodába, és lefekszem az előcsarnok padlójára!
Visszahozom a fogatot, és behajtok a lóval a forgóaj-
tón! - Mindig sikerült megnevettetnie és boldoggá ten-
nie Allegrát. - Mit művel velünk, buta lány? Mi ez az
egész?
- Állom a szavamat. Azt teszem, amit vállaltam.
- Az a pofa azt sem tudja, hogy ez mit jelent. Nem ér-
185
demel ő ennyit. Mint ahogy én sem. Legalább azt en-
gedje meg, hogy kivigyem a repülőtérre.
- Majd felhívom Los Angelesben - mondta Allegra
határozottan.
- És mit fog mondani? Hogy nem találkozhat velem
Brandon miatt?
- Azt ígérte, hogy nem fog erőszakoskodni - emlé-
keztette fáradtan Allegra.
- Hazudtam - felelte flegmán a férfi.
- Lehetetlen alak.
-Menjen, olvassa a könyvemet, vagy nézze a képet.
Holnap este felhívom.
- Nem leszek itt - próbálta elcsüggeszteni.
- Akkor később telefonálok.
- Miért csinálja ezt?
- Mert szeretem magát. - Allegra sokáig hallgatott;
Jeff behunyta a szemét, és várt. Tudta, hogy ezt nem
lett volna szabad mondania. - Jól van na, nem szere-
tem! Hülye voltam. Nagyon kedvelem magát, és meg
akarom ismerni. - Apró, ezüstös kuncogás a vonal má-
sik végén. - Tudja-e, Allegra Steinberg, hogy megőrjít
engem? És hogy akar képviselni, ha nem akar látni?
- Nincs is ügye - emlékeztette Allegra. A férfi felhá-
borodott.
Akkor szerezzen nekem egyet. Miféle ügyvéd
maga?
- Bolond, hála a legújabb ügyfelemnek.
186
- Menjen csak, menjen vissza hozzá! - cukkolta Jeff. -
Úgyse akarom látni. Különben is vacakul korcsolyázik.
- Igen, vacakul - hagyta rá nevetve Allegra. Mindket-
tejüknek nagyon drága volt annak az esti korcsolyázás-
nak az emléke. Hihetetlen, hogy alig egy napja látták
egymást. Valóságos örökkévalóságnak tűnt. Hogy fogja
kibírni Los Angelesben, ha nem láthatja a férfit?
- Nagyon szépen korcsolyázik - mondta Jeff mele-
gen. - Maga a csodák két lábra állt tárháza. És feltétele-
zem, ezen erények egyike a hűség. Csak reménykedhe-
tek, hogy egy napon leszek olyan szerencsés, és kapok
valaki olyat, mint maga. Eddigi szerelmeim mindig leg-
alább fél tucat emberre vagy egy kisváros nagykorú fér-
fi lakosságának zömére kiterjedő nagyvonalúsággal ér-
telmezték a hűséget. No szóval, holnap este fel fogom
hívni, Miss Steinberg - mondta udvarias rendíthetet-
lenséggel.
- Jó éjszakát, Mr Hamilton - felelte a lány kimér-
ten. - Kívánom, hogy legyen minél kellemesebb a nap-
ja. Este majd beszélünk. - Azt nem bírta hozzátenni,
hogy Jeff ne hívja fel; ahhoz túlságosan szeretett be-
szélgetni vele, és így legalább van mire várniuk. Még ez
volt a szerencse, mert a következő nap rémesnek bizo-
nyult.
Zuhogott az eső, képtelenség volt taxit találni, a föld-
alatti lerobbant, a megbeszélései vagy túlságosan elhú-
zódtak, vagy elmaradtak. Ázott ürgének érezte magát,
187
mire este hatra visszavergődött a szállodába, hogy átöl-
tözzön a fél nyolcas vacsorához. Délelőtt hívták meg
Weissmanék, ő pedig elfogadta, csak hogy ne kelljen a
szállodában kuksolva Jeffre gondolnia. A férfi délelőtt
hosszú szálú piros rózsákat küldött neki. A virágok mo-
solyt csaltak Allegra ajkára, de nem változtatták meg az
elhatározását. Két év után ennél többel tartozik Bran-
donnak, aki hűséges hozzá. Sok hibája van, de a csapo-
dárság nem tartozik közéjük.
Pénteken szándékozott visszautazni Los Angelesbe,
de hétfő óta nem beszélt Brandonnal. Többször telefo-
nált neki, üzeneteket is hagyott, de Brandon mindig
házon kívül volt: vagy a bíróságra ment, vagy tárgyalt.
Idegesítő, hogy nem tud beszélni vele, de ez a büntetés
a hűtlenségéért. Csúnyán viselkedett, többször is meg-
csókolta Jeffet, és ha megint találkoznának, nem bírna
ellenállni a férfinak. Szomorú, ugyanakkor megnyugta-
tó tudat volt, hogy nem lesz itt, amikor Jeff telefonál.
Felvette piros kötött ruháját, a haját kibontotta, felöl-
tötte téliesített esőkabátját. Indulás előtt még egyszer
megpróbált beszélni Brandonnal; ismét azt a választ
kapta, hogy megbeszélésen van, mire Allegra üzenetet
hagyott, aztán lesietett a földszintre, és megkérte a por-
tást, hogy hívjon neki egy taxit.
Félórába telt, mire sikerült, Allegra el is késett, ám a
vendégek többsége ugyanezen okból szintén késve ér-
kezett. Weissmanék tizennégy főt hívtak vacsorára,
188
köztük, mint Andreas emlitette, Jason Havertont és
még két-három íróját.
A belépő Allegrát rögtön összeismertették egy na-
gyon szép fiatal nővel. Sok vitát kavart feminista írónő
volt, Andreas egyik ügyfele. Eljött egy közismert ripor-
ter, a New York Times egyik tudósítója, a CNN igazgatója
feleségestül és a Broadway egyik színésznője, Blaire jó
ismerőse. Allegra addig nem ült le az asztalhoz, amíg
nem üdvözölte. A híres asszony úgy vonult be a szobá-
ba, mint egy királynő, rögtön magára vonva mindenki
figyelmét. Tökéletes New York-i összejövetel volt, esős
estékre.
Már csak egyetlen vacsoravendég hiányzott. Azután
utoljára szólalt meg a csengő. Allegra fölpillantott a be-
lépőre. Tudhatta volna! Annyira nyilvánvaló volt! Pe-
dig egyikük sem számított rá. Jeff még nála is jobban
meghökkent.
- A végzet! -jegyezte meg kaján félmosollyal. A lány
megkönnyebbülten kacagott. Jobban örült, mint szere-
tett volna, de már nem küzdhetett ellene. Kezét nyúj-
totta a férfinak, mintha most találkoznának először.
- Nem, nem a végzet - Allegra.
- Tudta? - kérdezte fojtottan, miközben leült a lány
mellé. Roppant vonzó volt esőtől nyirkos hajával.
- Természetesen nem! - felelte Allegra, és a szeme ra-
gyogott az érzésektől, amelyeket el szeretett volna foj-
tani. Jeff alig bírta megállni, hogy össze ne csókolja, ott,
189
Weissmanék előtt.
- Vallja be az igazat! - csipkelődött. - Maga szervezte
így? Nekem szégyenkezés nélkül bevallhatja. - A lány
csúnyán nézett rá. Jeff nevetett, hozzáhajolt, puszit
nyomott Allegra arcára, aztán elment, hogy kerítsen
magának egy pohár szódás whiskyt, de egykettőre
visszatért Allegra mellé. Csendesen beszélgettek né-
hány percig, amíg nem csatlakozott hozzájuk Jason
Haverton. Örült a szerződésnek, és ha aggódott is a
könyve megfilmesítése miatt, Allegra úgyszólván min-
den aggályát eloszlatta.
- Ez ám a nő! - mondta az öregúr Jeffnek, amikor
Allegra elment, hogy megbeszéljen valamit Andreas-
szal. - Érti, amit csinál, ráadásul gyönyörű! - rajongott
gines tonikot szürcsölve.
- Most fogadtam fel - erősítette meg Jeff, akit mulat-
tatott a diskurzus.
- Jól fog jönni magának - biztosította Haverton.
- Remélem is! - mondta Jeff, még mielőtt Allegra
visszatért volna.
Érdekes este volt mindenkinek, tökéletes megkoro-
názása Allegra New York-i tartózkodásának. Jeff a lány-
nyal együtt távozott, Allegra már nem hadakozott ez
ellen. Olyan magától értetődő volt, hogy együtt van-
nak, és Jeff olyan boldognak, büszkének tűnt.
- Nem akarna meginni valahol egy pohárral? Már-
mint ha megbízik bennem - mondta gyöngéd, szerető
190
szemmel.
- Magával sose volt baj - mosolygott Allegra, miköz-
ben kiléptek a felvonóból. - Csak velem.
- Szerintem mindkettőnkkel. Nem jönne fel egy ki-
csit az anyám lakásába? Három sarokra van innen. Igé-
rem, jó leszek. Ha elszemtelenednék, nyugodtan tá-
vozhat, amikor kedve tartja.
- Ez a hangnem szörnyű veszélyeket sejtet - kaca-
gott Allegra. - Meg kell találnunk a módját, hogy le-
győzzük őket, nem gondolja? - Mindazonáltal egyikük
sem volt biztos magában, amikor közös esernyő alatt
lesétáltak három sarkot az Ötödik sugárúton, Jeff any-
jának lakásáig.
Veszettül fújt a szél, valósággal odacsapta Allegrát a
férfihoz, amikor beléptek a házba, amely nagyon emlé-
keztetett Weissmanékéra. Minden emeleten egyetlen
lakás, minden lakáshoz külön előtér, amelybe ki lehe-
tett lépni a liftből. Nagyon szép ház volt, ha nem is
nagy, a lakások sem túl tágasak, de kitűnő alaprajzúak,
felséges kilátással.
Jeffék emeletén fekete és fehér márvánnyal volt bur-
kolva az előtér, és egy antik asztal meg egy szék állt
benne, amelyet Mrs. Hamilton a Christie's árverésén
vásárolt. A lakást antik angol bútorokkal rendezték be,
és halványsárga brokáttal, szürke selyemmel, pasztell-
szín kretonnal kárpitozták. Szép, de valahogy rideg la-
kás volt. Csupán egy apró dolgozószoba bőrdíványa kí-
191
nált kényelmes helyet ülésre és csevegésre. Jeff is csak
ezt az egy szobát szerette. Allegra fölemelt egy fényké-
pet, amely Jeff anyját örökítette meg, és kíváncsian ta-
nulmányozta. Magas, vékony asszony volt, sokban ha-
sonlított a fiára, ám a szeme szomorú volt, és kemény
szájáról nehezen lehetett elképzelni, hogy mosolyogni
is tud. Nem tűnt szórakoztató egyéniségnek, nem úgy,
mint Jeff, akinek az egész arca a kacagásra termett.
- Nagyon komolynak látszik az édesanyja - jegyezte
meg udvariasan. Milyen más az ő családja, ahol folyton
nevet, kacag, kiabál és karattyol mindenki, és az anyja
is mennyivel szebb!
- Komoly is. Nem hiszem, hogy lett volna egyetlen
derűs pillanata, amióta elveszítettük apámat - mondta
a férfi.
- Szomorú. - Bár Allegrának úgy tűnt, hogy ez az
asszony sohasem tudott örülni.
- Nálunk apának jutott a humorérzék.
- Abból az én apámnak is kijutott.
Allegra, kezében a pohár borral, letelepedett a pam-
lagra, és kinyújtóztatta a lábát. Jeff begyújtott a kandal-
lóba. Fárasztóan hosszú volt a hét, de azért tartogatott
szép pillanatokat: a kocsikázást, a korcsolyázást, a ma
esti Vacsorát. Milyen mulatságos volt Jeff mellett ülni az
asztalnál! Jobbról Jeff, balról Jason Haverton gondosko-
dott az élvezetes társalgásról.
- Jól éreztem magam ma este - mondta, miközben fi-
192
gyelte, hogyan rakja Jeff a tüzet, és élvezte, hogy együtt
lehetnek. - Hát maga?
Jeff megfordult, ránézett és lassan elmosolyodott.
- Pazar este volt. Mondjak valami furcsát? Megpró-
báltam kitalálni, ott lesz-e, de nem mertem rákérdezni,
mert attól féltem, nem megy el Weissmanékhoz, ha
tudja, hogy én is ott leszek. Elment volna?
A lány vállat vont, aztán bólintott.
- Meglehet. Még azt sem engedtem meg magamnak,
hogy reménykedjek a maga eljövetelében. Itt már ki-
csúszott a kezünkből az irányítás, nem? - Olyan várat-
lan öröm volt meglátni Jeffet Weissmanéknál, hogy Al-
legra szíve majd kiugrott a bordái közül. Mondhatta
magának, hogy ez esztelenség; már nem tudta fegyel-
mezni az érzéseit. Holott Brandon még mindig ott lap-
pangott körülöttük, valahol az árnyékban.
- Most mi lesz? - kérdezte Jeff, miközben letelepe-
dett a pamlagra egy pohár borral, és átkarolta a lány
vállát. Hihetetlenül jól érezték magukat egymás társa-
ságában, az első pillanattól ismeretlen volt közöttük a
feszélyezettség. Ez is olyan tökéletes volt, hogy itt ül-
hetnek egymás mellett, Jeff anyjának lakásán.
- Gondolom, az, hogy hazamegyünk, és majd meg-
látjuk - felelte őszintén. - Azt hiszem, szólnom kellene
Brandonnak is. - Ezt most már nem lehet megkerülni.
Úgy érezte, tartozik ennyivel Brandonnak, hogy közöl-
je, mi történt. Amióta viszontlátta Jeffet, tudta, hogy
193
nem hallgathat el mindent Brandon elől.
- De csak nem akar beszámolni rólunk? - hűlt el Jeff.
- Talán - még nem gondolta át teljesen. - Talán csak
annyit kellene mondanom, hogy aggasztóan vonzónak
találok valaki mást. Ez eléggé kifejezné, hogy belőle hi-
ányzik valami.
- Őszintén szólva ezt inkább meg kellene tartania
magának. Ki kellene elemeznie, mit érez, mit akar, mit
nem kap meg, és le kellene vonnia a következtetéseket.
- Eléggé riasztó feladatnak tűnt, meg már bele is fárad-
tak, így másra is terelték a szót: Jeff új könyvére és film-
szerződésére. A férfi alig várta, hogy elkezdhesse az új
könyvet, de a forgatókönyv befejezése már kevésbé lel-
kesítette. Azt tervezte, hogy akkor veti bele magát a
munkába, amikor visszatér Malibuba. Úgy sincs más
programja.
- És maga? - kérdezte kíváncsian. A tűz álmosítóan
pattogott, meleg és kényelmes volt a kis szoba. Jeff bol-
dogan mosolygott a lányra. Milyen jó, hogy itt van. Mi-
lyen barátságos lett az anyja rideg lakása attól, hogy
Allegra itt kuporog mellette a pamlagon.
- Nagyon be vagyok táblázva a jövő héten. - Tár-
gyalnia kell Carmen új filmjéről, Alannel is meg kell
beszélnie egy üzletet. Kisebb-nagyobb feladatok soka-
ságát kell megoldania. El sem tudta képzelni, mi min-
den kerülhetett az asztalára a távollétében. - Azt hi-
szem, szombaton dolgozom, este talán átmegyek a szü-
194
leimhez vacsorázni, és vasárnap találkozom Brandon-
nal.
- Igen? - csodálkozott Jeff. - Hát ő nem vacsorázik a
szüleinél szombat este? - Egészen elhűlt, amikor Alleg-
ra megrázta a fejét. - Kimegy maga elé a reptérre?
- Nem tud. Tárgyalása van. Azt mondja, minimum
vasárnapig kell dolgoznia. Nem akarja, hogy elvonjam
a figyelmét.
Jeff felhúzta a szemöldökét, és kortyolt a borából.
- Én örülnék, ha elterelné a figyelmemet, Allegra -
mosolyogta. - Hívjon csak fel, ha magányosnak érzi
magát. - Ezek után egyikük sem említette Brandont.
Sokáig ültek a pamlagon, és rendkívül illedelmesen
viselkedtek, amíg Jeff ki nem ment jégért a konyhába.
Allegra követte. A konyha ragyogott, Mrs. Hamilton
nagyon adott a rendre, a házvezetőnő naponta takarí-
tott Jeff után. Ám amikor a férfi letette a jeget a pultra,
és ránézett a lányra, nem bírt parancsolni magának;
egyetlen lépéssel a lánynál termett, magához szorította
a remegő Allegrát. Testük összeolvadt.
- Istenem, Allegra... Nem tudom, hogy csinálja ezt
velem... - Számtalan nőt ismert, de egy se volt rá ilyen
hatással. Talán az a tudat teszi, hogy nem kaphatja
meg, most még nem, vagy talán soha - volt valami el-
lenállhatatlan keserédesség kölcsönös vágyakozásuk-
ban. Szájuk megtalálta egymást, és Allegra nem tiltako-
zott, amikor Jeff a falhoz préselte. Kívánta a férfit. Csak-
195
hogy tiltott gyümölcs. Nem lehet az övé.
- Abba kellene hagynunk - mondta rekedten. Arca
és nyaka égett. Testük egy ütemre mozgott, Allegra
melle éppen elfért Jeff tenyerében, miközben csóko-
lóztak.
- Én ezt nem bírom... - nyögött fel a férfi. Csak las-
san, keservesen tudott uralkodni magán. Nem ment
könnyen, de megtette a lányért. Ám a szájuk továbbra
sem engedte el egymást, és Allegra keze édes kínokat
keltve vándorolt lefelé a férfi lábszárán.
- Sajnálom - mondta rekedten.
- Én is - mondta Jeff, aki ott, az anyai lakás csendjé-
ben szerette volna a magáévá tenni: a konyha padlóján,
az asztalon, akárhol. - Nem tudom, hányszor leszek
még képes erre.
- Talán nem is lesz rá szükség - mondta a lány szo-
morúan. - Los Angelesben Spagónál fogunk ebédelni.
Ott csak csevegni szabad.
- Elég baj, mert nekem nagyon tetszik ez - évődött
Jeff. Idegeket borzoló könnyedséggel megcirógatta
Allegra mellét, aztán megcsókolta a lányt.
- Csak kínozzuk egymást - búsult Allegra. Olyan bu-
taságnak tűnt. Akaratlanul is arra kellett gondolnia,
hogy Brandon mennyire tartaná meg a hűséget hason-
ló helyzetben.
- Ez is mulatságos a maga perverz módján - vigyor-
gott Jeff, aki a legjobbat próbálta kihozni mindenből.
196
- Ennek ellenére nem szeretnék sokszor csinálni ilyet. -
Sokatmondóan nézett a lányra, aki nem tudta, hogy ezt
most figyelmeztetésnek tekintse-e.
Jeff megmutatta a szobáját: józan, férfias szoba volt,
zöld csíkos függönyök, sötét angol stílbútorok. Valami-
lyen csoda folytán sikerült távol maradniuk az ágytól.
Ezen jót nevettek, miközben a férfi végigkalauzolta Al-
legrát a lakáson. Valamivel éjfél után kerültek vissza a
szállodába. Jeff fölkísérte a lányt a liften, és ezúttal nem
maradt kint a folyosón. Az apartmanhoz tartozott egy
kis nappali: a pamlagon telepedtek le. Allegra megmu-
tatta neki a könyvet.
- Tudja-e, hogy mindketten bolondok vagyunk? Én
úgy futok maga után, mint egy kölyök, maga pedig a
képemet nézegeti. - Különös hét volt ez mindkettejük-
nek; furcsán emlékeztetett egy óceánjáró körutazásra.
Mindketten távol kerültek hétköznapi életüktől, min-
dennapi kötelezettségeiktől. Csak azt nem sejtették, mi
lesz, ha visszazökkennek. Egyelőre nehezen bírták el-
képzelni.
Jeff maradt még egy kicsit. Tulajdonképpen már
megitták, amit megihattak, elmondtak mindent, amit
elmondhattak. Annyit tehetnek, hogy elbúcsúzzanak
egymástól, legalábbis egy időre. Nagyon hamar eljutot-
tak erre a pontra, sokkal gyorsabban, mint legtöbben.
Eljött az igazság pillanata: vagy kapnak rajta, vagy en-
gedik kisiklani az ujjaik közül. De bármelyik utat vá-
197
lasszák, mindegyiken fájdalmas lesz a járás.
Jeffnek minden erejére szüksége volt, hogy fel tud-
jon állni. Sokáig állt, nézte a lányt, majd magához ölel-
te. Mellette akart maradni, vigyázni akart rá, vele akart
lenni. De tudta, hogy nem lehet.
- Ígérje meg, hogy telefonál, ha szüksége lesz vala-
mire. Semmit sem kell tennie értem, nem kell szakíta-
nia Brandonnal, ha nem akar, csak hívjon fel; ha szük-
sége lesz rám.
- Felhívom. Maga is tegye ezt - mondta szomorúan a
lány Ez olyan volt, mint egy istenhozzád. Egyikük sem
tudta még, mi lesz belőle. Talán csak egy emlék: né-
hány hólepte nap New Yorkban és éjféli kocsikázás.
- Felhívom, amint megkapom az első életveszélyes
fenyegetést - vigyorgott Jeff. - Vigyázzon magára -
kérte. Allegra az ajtóhoz kísérte. Ott a férfi ismét magá-
hoz ölelte, és behunyt szemmel szívta a lány parfümjé-
nek illatát. - Istenem, de fog hiányozni!
- Maga is nekem. - Allegra jóformán azt se tudta, mit
csinál. Minden elveszítette az értelmét. Megpróbálta a
helyes dolgot cselekedni, és micsoda ostobaság sült ki
belőle!
- Telefonálok, csak hogy tudjam, hogy él. - Adni
akart néhány napot a lánynak a visszazökkenésre, csu-
pán azután akarta felhívni az irodájában.
Majd hirtelen elfogytak a szavak. Kapaszkodtak egy-
másba és csókolóztak. Jeff nagy nehezen elment,
198
Allegra leült az ágyra és sírt, mert máris annyira hiány-
zott neki a férfi. Röviddel ezután megcsörrent a tele-
fon, de nem vette föl. Félt, hogy Brandon az.

8.
A következő nap eszeveszett rohanásban telt. Alleg-
rának még le kellett zavarnia két utolsó megbeszélését,
mielőtt felszállhatott volna a hatórás gépre. Vagyis a
pénteki csúcsforgalom miatt négykor el kell hagynia a
várost, de ha rossz az idő, még korábban kell indulnia.
Telefonált Andreas Weissmannek, elbúcsúzott, köszö-
netet mondott a segítségéért és a két kedves meghívá-
sért. Weissman azt felelte, hogy részéről a szerencse,
megígérte, hogy okvetlenül felhívja Allegrát, ha netán
Los Angelesben jár, és végül megköszönte a munkát,
amelyet a lány Jasonnak végzett.
Későn ebédelt, háromkor rohamtempóban csoma-
golt, majd egy lelkifurdalással vegyes pánikrohamban
elhatározta, hogy telefonál Brandonnak. Már kezdte
feszélyezni, hogy napok óta nem beszéltek. De leg-
alább Brandon sohasem féltékenykedett, és nem izgult,
mit művel a barátnője New Yorkban. Tudta, hogy Al-
legra dolgozik. Mint ahogy azt is tette. Csak hát ott van
Jeff. A lány még mindig kételkedett benne, visszazök-
kenhet-e az élete a régi kerékvágásba. Reggel, alighogy
fölkelt, telefonált Jeff, és neki már a hangjától is köny-
nyek szöktek a szemébe. A férfi csak annyit akart mon-
199
dani, hogy most is Allegára gondol, aztán mégse mond-
ta. De a lány kitalálta, hogy Jeff az ágyból telefonál, és
ez a kép egész délelőtt nem ment ki a fejéből.
Brandon irodájában csöngött a telefon. Allegra le-
nyomta a megfelelő gombot, amellyel a titkárnőt kellett
hívni, majd megkérdezte, a bíróságon van-e Brandon,
és meglepődve hallotta, hogy nem.
- Tárgyal? - Csak nincs baj?
- Ma reggel ítéletet hirdettek.
- Hát ez nagyszerű. Örült neki Brandon?
- Roppantul - felelte szárazon a titkárnő, akit Allegra
nem szeretett.
- Mondja meg neki, hogy ma este találkozunk. Ha
netán várni akar, kilenc tizenötkor érkezem, az United
412-en. Tíz óra körül leszek otthon, ha esetleg nem tud-
na kijutni a repülőtérre.
- Nem tud. A négyórás géppel utazik San Francis-
cóba.
- Miért?
- Feltételezem azért, hogy megnézze a családját -
mondta undokul a titkárnő. Allegra egy pillanatig töp-
rengett. Brandon a múlt héten is járt San Franciscóban,
és tudja, hogy ő ma este érkezik. Viszont két napja nem
beszéltek. Lehet, hogy az egyik lánynak lett közben va-
lamilyen baja.
- Akkor csak annyit mondjon neki, hogy kerestem -
vetette oda kurtán. - Tízre otthon vagyok. Ott felhív-
200
hat.
- Igenis, asszonyom - felelte a titkárnő leplezetlen
gúnnyal. Allegra bepanaszolta egyszer Brandonnál, de
a férfi azt mondta, hogy kitűnő titkárnő, és ő nagyon
kedveli.
Letette a kagylót, és egy percig gondolkozott. Bran-
don végzett a perrel, szabad a hétvégéje. San Franciscó-
ba utazik. Eleve közölte, hogy vasárnapig nem talál-
kozhatnak; nyilván azt képzeli, hogy Allegra más prog-
ramot csinált. Esetleg arra fogja kérni, hogy amint ha-
zaér, repüljön utána San Franciscóba. Valószínűleg már
szombaton megkéri. De minek? Nagyon fárasztó len-
ne. És ahogy töprengett, egyszer csak fényes ötlete tá-
madt. Felhívta a légitársaságokat, és megkérdezte, kap-
hatna-e egy jegyet San Franciscóba. Tudja, hol száll
meg Brandon, ott találkozhatnak. Nagyszerű gondolat!
Meg fogja lepni a férfit!
Öt ötvenháromkor indult egy járat, pontosan hét
perccel az előtt a gép előtt, amellyel Los Angelesbe kel-
lett volna utaznia. Tudta, hogy sikerülni fog! Már csak
egyetlen szabad hely volt az első osztályon, de Allegra
kapott rajta. Megéri, csak hogy láthassa Brandont.
Most valóban találkoznia kell vele, azután az őrjítő
négy nap után, amelyet Jeffel közösen éltek meg. Talán
csak romantikus önámítás volt. Brandon viszont a sta-
bil megbízhatóság, az idő, a múlt. Két éve ismerik egy-
mást. Allegra végigkísérte a különválása útján. Szerette
201
a lányait, és azok is őt. Közös életük van Brandonnal.
Ami Jeff és őközötte volt, az csak egy felvillanás. Erre
nem szabad felépíteni ,egy életet, akkor se, ha előfor-
dult már ilyen, gondolta elszántan Allegra, miközben
leszólt a portára, hogy vigyék le a csomagjait.
Jeffet nem hívta föl, hogy elbúcsúzzon. Tudta, hogy a
férfi egy korábbi járattal elrepült. Épp eleget mondtak
már egymásnak. Nem fogja kockáztatni a Brandonnal
közös jövőjét. Örült, hogy Jeffel ennyiben maradt a do-
log. Hiba lett volna, ha nem. Már így is épp eléggé fur-
dalta a lelkiismeret. Úgy döntött, nem szól Brandon-
nak. Csak bántaná vele. Elmosolyodott, amikor elkép-
zelte, mennyire fog örülni a férfi, ha meglátja. Fontol-
gatta, hogy üzenetet hagy az irodájában, megmondja,
hogy megváltoztatta a terveit, aztán úgy döntött, mu-
latságosabb lesz, ha meglepi.
Kijelentkezett a szállodából, és beült a várakozó li-
muzinba. A legkomiszabb New York-i csúcsforgalomba
kerültek, Allegra épp hogy kiért a repülőtérre. Még ki
kellett cserélnie a jegyét, át kellett esnie a poggyászel-
lenőrzésen; az utolsó pillanatban szállt fel, rögtön őutá-
na zárták a gép ajtaját. Minden ülés foglalt volt, és a
legtöbb légikísérő emberevő kedvében volt. Hétvége
volt, mindenki elfáradt. Félórával később szálltak föl a
rossz idő miatt. Áporodott forróság volt a gépen, és a
film elszakadt, amitől mindenki mérges lett.
Allegra elővette Jeff könyvét, és többször megfordí-
202
totta, hogy lássa a férfit. Olyan kísértő volt a szeme,
olyan ismerős a szája, úgy nézett, mintha mindjárt
mondana valamit, vagy megmozdulna. Egy téglafalú
épületnek támaszkodott. Kitűnő fénykép volt. Eltette a
könyvet az aktatáskájába.
Végre leszálltak San Franciscóban, de háromnegyed
óráig kellett várakozniuk a kifutópályán, amíg beállhat-
tak egy kapuhoz. Tizenegy óra volt helyi idő szerint,
két órát késtek, az utasokat mintha kifacsarták és leda-
rálták volna. Tipikus modern légi út volt: rossz étel, ké-
nyelmetlen gép, végeérhetetlen csúszások. Mindenki
savanyú ábrázattal szállt ki a gépből. Isten hozott az
utazás új korszakában!
Allegra a csomagszállító szalaghoz sietett. Akármi-
lyen keserves útja volt, valamiért felvidította a váratlan
érkezés. Mintha őt is beavatták volna egy titokba. Nem
kell hazamennie a rendetlen házba, a felbontatlan pos-
tához. Nem kell kicsomagolnia, nem kell elvinnie a ru-
háit a tisztítóba. Szombaton nem mehet be az irodába.
Olyan volt, mint egy plusz ajándék. Egy hétvége Bran-
donnal San Franciscóban. Pont erre van szükségük,
Brandon nem is tudja, mennyire. Nem is kell tudnia.
Allegra egészen felpezsdült tőle.
Amikor leemelte a csomagját a szalagról, eszébe vil-
lant Jeff. Most már ő is kint lehet a malibui házában.
Akaratlanul arra gondolt, mit érezhet most a férfi. Azt
mondta, néhány nap múlva telefonálni fog. Bár Allegra
203
most már nem is tudta, van-e kedve fogadni a hívást.
Túl kell jutniuk ezen az őrületen, ami a hatalmába kerí-
tette őket. Ha találkoznának, az csak megnehezítené a
dolgukat. Amióta elhagyta New Yorkot, acélos elszánt-
sággal próbált elfelejteni mindent, ami történt.
A repülőtér előtt leintett egy taxit, és megadta a Fair-
mont címét. Fényűző, régi hotel volt, Brandon mindig
szívesen szállt meg benne. A lányoknak külön kalan-
dot jelentett a Fairmontban lakni, és a szálloda közel
volt mindenhez, amire szükségük lehetett. Allegra
megpróbálta rábeszélni szerényebb szállodára a Pacific
Heightsen, de a megcsontosodott szokásokkal nehéz
szakítani. Brandon kijelentette, hogy a lányai imádják a
Fairmontot.
Ilyen késő este húsz percig tartott, amíg beértek a vá-
rosba. Allegra úgy érezte, a víz alatt mozognak. A hor-
dár bevitte a bőröndjét.
- Bejelentkezik, asszonyom? - kérdezte barátságo-
san. Allegra a szájára erőltetett egy riadt mosolyt, és azt
mondta, hogy a férjével van találkozója.
Brandon valószínűleg alszik már, Allegra tehát úgy
tervelte ki, hogy elkéri a kulcsot, besurran a szobába, le-
vetkőzik, és mellébújik az ágyba. Szeretett volna zuha-
nyozni, de tapintatlanság lenne zavarni az alvót. A zu-
hanyozást holnapra halasztja.
Fél tizenkettő volt, amikor megállt a pultnál. Embe-
rek jöttek-mentek az előcsarnokban. A szálloda étter-
204
mei az egész városból vonzották a vendégeket: a Tonga
terem a keleti és polinéz fogásokkal, a velencei terem
híres zenekarokkal és közismert előadókkal, a Masori s
a meghittebb hangulattal. Allegrának nem kellett
egyéb, csak a kulcs, amely Brandon szobáját nyitja.
- Edwardsét kérem - mondta félszegen, és félresi-
mította haját a homlokából. Szörnyű slamposnak érez-
te magát, ahogy ott állt esőkabátjában, karján vastag
New York-i télikabátjával, egyik kezében bevásárlósza-
tyorral, a másikban aktatáskával, maga mellett a bő-
rönddel.
- Keresztneve? - kérdezte kifejezéstelen arccal a re-
cepciós.
- Brandon.
- Bejelentkezett már?
- Ő bizonyosan. Ma este érkezett, valamivel koráb-
ban. New Yorkból jöttem utána.
- Ön pedig? - Üres tekintettel meredt Allegrára.
- Mrs. Edwards. - Nem zavarta a hazugság. Mindig
Mrs. Edwards néven szállt meg a Fairmontban. Így
egyszerűbb.
- Köszönöm, Mrs. Edwards. Öt-tizennégy. - A recep-
ciós átnyújtotta a kulcsot, és intett a hordárnak. Az föl-
kapta a bőröndöt, és a lifthez kísérte Allegrát. Felaján-
lotta, hogy viszi a kisebb csomagokat is, a lány pedig
boldogan adta át neki, mert attól félt, összeesik. Keleti
idő szerint hajnali fél három volt, és ő fél nyolckor kelt.
205
Erősen érzelmesre sikeredett a keleti utazás. Erre most
nem akart gondolni. Alig bírta megállni, hogy ne moso-
lyogjon, amikor maga elé képzelte, hogy meglepődik
Brandon, amikor meglátja. Talán csak reggel fedezi fel
őt maga mellett. Vajon itt vannak már a kislányok, vagy
csak reggel jönnek el az apjukhoz? Valószínűleg itt le-
hetnek, Brandon csak azért mehetett föl ilyen korán.
A hordár kinyitotta az ajtót. Allegra arra kérte, tegye
le a csomagokat az ajtó mögött és hagyja ott. Gavalléros
borravalót adott, és ajkához emelte ujját, jelezve, hogy
ne zavarják az alvót. Brandonnak nehéz hete volt a tár-
gyalással, bizonyosan kimerült. Felkapcsolta a lakosz-
tály nappalijának apró lámpáját, és bezárta az ajtót.
Brandon annyira törzsvendégnek számított, hogy két-
szobás lakosztályt kapott két egyágyas szoba áráért.
Allegra beosont a félhomályos lakosztályba, vigyázva,
nehogy felébresszen valakit. A szobákban néma csönd
volt. Brandon bizonyosan alszik. Aktatáskája az asztal
mellett állt, zakója az egyik szék támlájáról lógott,
könyvek és újságok - a Wall Street Journal, a New York
Times, a jogi közlöny - hevertek szerteszét, a szék alatt a
papucscipő, amelyet gyakran viselt munkában. Otthon
roppant pedáns volt, szállodákban kevésbé.
Allegra letette a csomagjait, és lábujjhegyen beosont
a sötét hálószobába. Épp csak egy pillanatra akarta látni
Brandont. Aztán levetkőzik, és mellébújik. Sötét volt a
szobában, de ahogy a szeme alkalmazkodott, felfedez-
206
te, hogy senki sem fekszik az ágyban. A takarót félre-
hajtották, csokoládé hevert a párnán. Brandon nem
volt itt. Netán a lányokkal van, esetleg Joanie-val ve-
szekszenek vagyoni kérdésekről, vagy moziba ment?
Szeretett moziba járni, hogy ellazulhasson, főleg ilyen
nehéz hetek után, amilyet a tárgyalás jelentett. Allegra
enyhe csalódást érzett, ám így lesz ideje lezuhanyozni,
hajat mosni; ki is pihenheti magát, mielőtt Brandon ha-
zatérne, legfeljebb együtt fekszenek ágyba, és sokkal
izgalmasabb lehet a folytatás. Ismét erővel kellett kiűz-
nie a gondolatai közül Jeffet. Nevetséges, de úgy rém-
lett, mintha most Jeffet akarná megcsalni. Tisztára tu-
dathasadásos helyzet. Nem engedi meg magának,
hogy Jeffre gondoljon! Felkapcsolta a villanyt.
Levette a kosztümkabátját, hogy beakassza a szek-
rénybe. És ahogy kinyitotta a szekrényt, megértette,
miért nem látja az ágyban Brandont. Rossz szoba kul-
csát adták neki. Itt valaki másnak a ruhái lógnak, fél tu-
cat női ruha, kettő egészen sikkes, egy farmer, néhány
cipő. Hátrahőkölt, és rohant vissza a nappaliba a holmi-
jáért, még mielőtt a szoba lakói betoppannának és há-
borogni kezdenének a betolakodásán. Ám a nappali-
ban ismét meglátta Brandon zakóját és az ismerős ci-
pőt. Megnézte őket: nem tévedés. Ezek Brandonéi. És
az aktatáska is az övé. Eleve tudnia kellett volna, hiszen
Brandon monogramja van rajta. Ez Brandon szobája...
de női holmik vannak a szekrényben. Visszament,
207
megnézte még egyszer. Az is eszébe jutott, hátha az ő
holmijai, Brandon vásárolta arra az esetre, ha ő utána
jönne. Nevetséges, ez a nő legalább egy arasszal alacso-
nyabb. Úgy babrálta a ruhákat, mintha azt próbálná
megérteni, hogy kerülnek ide. Fáradt agya nem volt
hajlandó tudomásul venni, amit látott.
Ezután bement a fürdőszobába, ahol kozmetikumo-
kat, fehér tollakkal díszített arany papucsot és egy át-
tetsző, fehér csipkés hálóinget talált. Mereven bámulta,
és akkor végre kezdte felfogni, mit lát. Brandon egy
másik nővel jött San Franciscóba. Most villant belé,
hogy nem is a szokott kétszobás lakosztályt bérelte,
hogy a lányai is elférjenek. A ruhák pedig túl kicsik ah-
hoz, hogy Joanie fölvehesse őket. Valaki más a tulajdo-
nosuk. De ki? Erre nem tudta a választ. És ahogy körül-
nézett, egyszerre mindenütt fölfedezte a női ruhákat: a
harisnyanadrágot az ágyon, a melltartót egy szék tám-
láján, a bugyit a kézmosókagyló mellett. Sikítani szere-
tett volna. Mit művelt Brandon? És mióta? Hány alka-
lommal csinált bolondot belőle? Hányszor jött mással
San Franciscóba, miközben neki azt mondta, hogy
egyedül akar lenni a gyerekeivel? Allegra egy másod-
percig sem gyanakodott. Mindig megbízott benne.
Brandon pedig becsapta és megcsalta. Amire egyéb-
ként Los Angelesben is bőven volt alkalma. Ahogy erre
gondolt, fölmerült előtte Jeff arca. Neki lelkifurdalása
volt néhány csókért, és otthagyott egy férfit, aki komo-
208
lyan érdeklődött iránta, mert úgy érezte, Brandonhoz
tartozik. Egy ilyen hazug csalóhoz. Könnyek csípték a
szemét, ahogy nézte a szobát, bár ott már nem volt több
látnivaló. Nem akarta megvárni, amíg azok ketten visz-
szatérnek a vacsorától.
Lángolt az arca, amikor arra gondolt, hányszor tar-
totta távol magát tőle Brandon, hányszor volt szüksége
"térreř, "magányra". Sohasem volt képes elkötelezni
magát. Hát nem is csoda. A rohadék!
Ügyetlenül összekapkodta a csomagjait, és kirohant
a lifthez. Imádkozott, hogy ne épp akkor lépjenek ki
a felvonóból, amikor ő távozik. De a lift üres volt. Le-
ment a Kalifornia utcai bejárathoz, és kisietett taxit ke-
resni, bár tudta, hogy nem egyhamar kap. San Francis-
cóban nem olyan könnyü taxit fogni, mint New York-
ban, azonkívül ami van, az mind a főbejáratnál vára-
kozik. Ám pillanatnyilag a főbejárat az utolsó hely,
ahol mutatkozni szeretne. Nem akar beleszaladni Bran-
donékba, amikor visszatérnek a szállodába. Állt a cso-
magjaival a Kalifornia utcán, és a harag könnyein át bá-
multa az utasokkal megrakottan csörömpölő villamo-
sokat.
Nem bírta elhinni, hogy Brandon ezt művelte vele.
Isten tudja, mióta csalja már! Az el nem kötelezettség
mestere felülmúlta önmagát.
Végre meglátott egy taxit. Letette a bőröndjét a járdá-
ra, és integetett. A sofőr kiszállt, hogy segítsen bepakol-
209
ni a csomagjait.
- Nagyon köszönöm - mondta gépiesen Allegra, és
beült.
- Hová?
- A reptérre - felelte a lány Elcsuklott a hangja, és a
tenyerébe temette az arcát.
- Jól van, kisasszony? - A sofőr - kedves öreg szivar -
megsajnálta a lányt. Olyan volt, mint egy kisgyerek, aki
világgá megy.
- Semmi bajom! - erősködött Allegra könnyekben
ázó arccal. Ugyanazon az úton mentek, amelyen egy
órája jött, csak az ellenkező irányban, és amikor lené-
zett, látta, hogy még mindig a szobakulcsot szorongat-
ja. Maga mellé ejtette az ülésre, kibámult az ablakon, és
azon rágódott, mióta élhet hazugságban. Gondolatban
megpróbálta összeszámolni mindazokat az alkalmakat,
amikor Brandon arra hivatkozott, hogy meg kell láto-
gatnia a gyerekeket, vagy azt hangoztatta, hogy egye-
düllétre és térre van szüksége. Az is eszébe jutott, hogy
hátha már az első perctől kezdve csalta. Hátha ez régi
játéka Brandonnak, ami az életstílusához tartozik?
Húsz perc alatt érték el a repülőteret. A sofőr kisegí-
tette Allegrát a taxiból.
- Hová utazik ilyen későn? - érdeklődött kedvesen a
harcsabajszú, pocakos öregember. Szeretett volna segí-
teni a szép lánynak, aki végigsírta az egész utat.
- Vissza Los Angelesbe - felelte Allegra, miközben
210
reménytelenül próbálta összeszedni magát. Előhalá-
szott egy papír zsebkendőt, és kifújta az orrát. - Ne
haragudjék... tényleg nincs semmi bajom... - mente-
getőzött.
-Nem úgy néz ki, aranyom. De menjen csak szépen
haza, rendbe fogjönni minden. Akármit csinált is az az
illető, reggelre meg fogja bánni - jósolta az öregember,
feltételezve, hogy valami férfi szomoríthatta így meg a
lányt. De Brandon sohasem érezheti azt a megbánást,
amely Allegrát kínozta ezen az éjszakán.
Köszönetet mondott a sofőrnek, besietett a repülő-
térre, ahol megtudta, hogy lekéste az utolsó járatot. Ki-
lenc órakor ment el Los Angelesbe. Éjfél elmúlt, nem te-
hetett mást, mint letelepedett a repülőtéren, hogy ki-
várja az első járatot. Annyira nem volt már személyzet,
hogy még csak a poggyászát sem tudta feladni. Biztat-
ták, hogy menjen át a repülőtéri szállodába, de ő még
arra is képtelen volt. Sehová sem akart menni. Csak ül-
ni akart. Sok mindenen kellett gondolkoznia. Belévil-
lant, hogy telefonál Jeffnek. De most vinnyogjon neki,
azok után, ahogy bánt vele New Yorkban? Megkínozta ,
minden csókért, miközben Brandon valószínűleg egy
héten át félrekefélt. Ugyan ki lehetett a lány a Fair-
montban? Annyira kiborult, hogy egyetlen név sem ju-
tott eszébe. Micsoda meghitt látvány, a szétszórt fehér-
nemű és az átlátszó hálóing. Még mindig nem hitt a
szemének, még mindig betolakodónak érezte magát.
211
Csak annak örült, hogy nem nyitották rá az ajtót. Az az
utolsó csepp lett volna a pohárban. De még ennél is
rosszabb, ha ő kapja rajta őket az ágyban. Már a gondo-
lattól is összeborzongott.
Betette a csomagjait egy rekeszbe hogy ihasson egy
kávét, anélkül, hogy hurcolnia kelljen a poggyászát.
Egy kicsit megnyugodott, aztán egy kicsit dühöngött,
de többnyire csak búsult. Eszébe jutott, hogy felhívja
Blaire-t, és beszámol neki, de az anyja annyira utálja
Brandont, inkább nem szerzi meg neki ezt az elégtételt.
Nem mondja el, hogy Brandon kezdettől fogva csalta.
Csakugyan csalta? Most már nem tudhatja meg. Kétsé-
ges, hogy egyáltalán őszintén beszélne-e vele. Egyelőre
azt sem tudja, hogy rajtakapták.
Öt nagy csésze kávét ivott, egy szemhunyást sem
aludt egész éjszaka. Képeslapokat olvasott, Brandonon
töprengett, fel-alá csellengett a reptéren. Eszébe jutott,
hogy levelet ír Brandonnak, és kitálal mindent, ami a
szívét nyomja, de ezt nem érezte elég erősnek. Nem
tudta, mit tegyen. Visszatérhetett volna a Fairmontba,
felhívhatta volna Brandont. Vajon mit szólna? Sok min-
dent csinálhatott volna, de leginkább otthon szeretett
volna lenni, hogy gondolkozhasson.
Ült és nézte, hogyan hajnalodik; akkor megint elsírta
magát, mert eszébe jutott Brandon. Teljesen eszelősnek
érezte magát, amikor felszállt hatkor az első járatra.
Szombat lévén, alig lézengtek a gépen: rajta kívül csak
212
néhány üzletember és két család utazott.
Az utaskísérő újabb csésze kávét töltött neki, és adott
mellé egy zsemlét, amelyhez Allegra hozzá sem nyúlt.
Össze volt morzsolva. Csaknem huszadik órája utazott,
és ennek a húsz órának minden perce látszott is rajta,
amikor levergődött a gépről, hét óra után tíz perccel. Is-
mét taxiba ült. Ez volt a harmadik repülőtér, amelyen
nem egészen két nap alatt megfordult. Az ülés támlájá-
ra hajtotta a fejét, miközben hazafelé repítette a taxi, és
nyolc órakor lépte át a háza küszöbét. Majdnem hét na-
pig volt távol: ez alatt az idő alatt beleszeretett innen
háromezer mérföldre egy férfiba, és rájött, hogy a férfi,
akit két éve hűséges rajongással övez, megcsalja. Ne-
héz hét volt, de a legnehezebb a tegnapi éjszaka San
Franciscóban.
Letette az aktatáskáját, és körülnézett. A takarítónő
kötegnyi postát készített az asztalára, az üzenetrögzítő
csaknem teljesen megtelt. Voltak szabványos üzenetek:
a vegytisztító közölte, hogy egy blézerén nem tudnak
segíteni, a mosodás az elkallódott párnacihákról be-
szélt, egy fitnessklub be akarta szervezni, és üzentek a
garázsból, ahol a gumiabroncsot szerezte be a kocsijá-
hoz. Előző este telefonált az anyja, hogy nem akar-e ná-
luk vacsorázni vasárnap; Carmen megüzente, hogy
egyelőre egy barátjánál lakik. Adott egy számot, ame-
lyet Allegra mintha nem most hallott volna először, de
nem egészen emlékezett rá, és különben is, Carmen túl
213
gyorsan elhadarta. Utolsónak telefonált Brandon: San
Franciscóba utazik a lányokhoz, mert a vártnál koráb-
ban született ítélet, a lányok pedig igazán annyira sze-
retnék, hogy átmenjen. Bizonyosra vette, hogy Allegrát
nagyon kifárasztotta a New York-i hét, különben is,
még be kell hoznia az itthoni lemaradását. Úgyhogy
majd megkeresi, ha vasárnap este visszatér. Vajon veszi
e egyáltalán a fáradságot a telefonáláshoz, tűnődött a
lány És megfordul-e a fejében, hogy Allegra is fölhív-
hatja?
Pillanatnyilag esze ágában sem volt telefonálni
Brandonnak, mint ahogy másnak sem. Egyedül akart
lenni, hogy nyalogathassa a sebeit, és eldöntse, mitévő
legyen. Még nem tudta, miként mondja meg Brandon-
nak. De a helyzet teljesen egyértelmű, és ezt ő nem
folytatja tovább így.
Kicsomagolt, elrakta a ruháit. Pirított egy kis kenye-
ret, főzött egy teát. Lezuhanyozott, hajat mosott, pró-
bálta fenntartani a normálisság valaminemű látszatát, s
mindeközben egyfolytában fájt a szíve. Mintha valahol
mélyen sebezték volna meg; mintha eltört volna benne
valami, amikor meglátta Brandon barátnőjének mell-
tartóját és áttetsző hálóingét.
Délelőtt tízkor telefonált a szüleinek. Megkönnyeb-
bülésére nem voltak otthon. Sam azt mondta, teniszez-
ni mentek a klubba. Allegra elmondta a húgának, hogy
jól van, reggel érkezett New Yorkból, de annyi a dolga,
214
hogy képtelen átjönni vacsorára vasárnap este.
- Szólj mamának a nevemben, Sam.
- Ja - mondta Sam, de annyira félvállról, amitől Al-
legra rögtön aggódni kezdett, hogy az anyjuk nem
kapja meg az üzenetet. Samantha szokott ilyeneket csi-
nálni, ha fontosabb dolgok jártak a fejében, úgymint
buli, vagy fiú, vagy bevásárlás valamelyik barátnővel.
- Ne felejtsd el, jó? Nem szeretném, ha mama azt hin-
né, hogy még csak nem is telefonálok neki.
- Nézzék már a Fontos Kisasszonyt! Figyelj, Allie, az
nem olyan nagy szám, amiket te üzensz.
- Mamának talán az.
- Nyugi, átadom. Mellesleg milyen volt New York-
ban? Vettél valamit? - Igen, egy férfi könyvét, akivel
korcsolyázni mentem...
- Nem volt időm vásárlásra:
- Ciki. Mi ebben a frankó?
- Nem a frankóságért utaztam, hanem dolgozni. Ma-
ma hogy van?
- Frankón. Miért? - Samet meglepte, hogy Allegra
ilyeneket kérdez, de meg sem fordult a fejében, hogy
baj lehet. Tizenhét éves világát teljesen betöltötte ön-
maga, és a szülei meglehetősen hátul kullogtak a fon-
tossági listáján.
- Annak ellenére, hogy nem kapta meg a kitünte-
tést?
- Naná. - Sam vállat vont. - Egy szót se szólt. Szerin-
215
tem nem is érdekli. - Allegrának ez csak azt bizonyítot-
ta, milyen kevéssé ismeri Sam az anyjukat. Blaire a tö-
kéletesség megszállottja volt, aki presztízskérdést csi-
nált a legapróbb részletből. Allegra bizonyosra vette,
hogy Blaire keservesen megszenvedte a vereséget, de
büszkeségből nem szól róla, a tizenhét éves Samnek
meg persze fogalma sincs az anyja érzéseiről. Utolsó
éves gimnazistaként másra se tud gondolni, mint a
modellkedésre, a vásárlásokra, meg hogy milyen izgal-
mas lesz egyetemre járni.
- Mondd meg nekik, hogy telefonálok, mihelyt lesz
időm. Csókolom őket.
- Üzensz még valamit, hogy felírhassam?
- Állítsd le magad!
- De pocsék kedvedben vagy!
- A repülőtéren ültem egész éjszaka. - És Brandonról
akkor még nem is beszélt. Semmi kedve hallgatni egy
tizenhét éves kamasz nyegléskedését.
- Bocsi...
- Szervusz, Sam. - Allegránál betelt a pohár Letette a
kagylót, és némi töprengés után elhatározta, hogy tele-
fonál Alannek. De barátja nem volt otthon, és az üze-
netrögzítőt is kikapcsolta.
Pedig szerette volna megbeszélni vele, ami történt.
Alan nem túlzottan kedvelte Brandont, de mindig tisz-
tességesen viselkedett. Jeffről is szeretett volna beszél-
ni, hogy megtudja, mi a véleménye Alannek. Nem tart-
216
ja-e elmebetegnek, amiért ilyeneket érez egy majdnem
idegen ember iránt?
Délre annyira kimerült, hogy már gondolkozni sem
bírt. Feladta az erőlködést, és leheveredett az ágyra.
Senki sem telefonált, az ajtócsengő hallgatott. Brandon
még azt sem érdeklődte meg, ép bőrrel hazakerült-e
New Yorkból.
Hat órával később ébredt. Ismét besötétedett, Allegra
öttonnás súlyt érzett a mellén, és kugligolyót a gyomrá-
ban. Sokáig feküdt az ágyán, nézte a mennyezetet,
Brandonra gondolt. És mikor eszébe jutott, mi történt,
megeredt a szeméből a könny, és lassan folyt az arcán.
Förtelmes éjszakája volt, és még mindig nem tudta el-
dönteni, hogyan tovább. Nem akarta folytatni, nem
akarta elölről kezdeni, senkiben sem akart bízni többé.
Valószínűleg Jeff is csak olyan, mint a többi. Ő kizárólag
ilyeneket tud kifogni, férfiakat, akik húzódoztak tőle,
bántották, nem tudtak adni, és előbb-utóbb leléptek. Si-
mon Steinberg volt az egyetlen, aki sohasem bántotta,
és nem hagyta cserben: az egyetlen férfi, akiben Allegra
megbízhatott, akit szeretni mert, aki sohasem fogja el-
árulni.
Most pedig szembe kell néznie Brandonnal. Ez olyan
megpróbáltatásnak ígérkezett, hogy még csak gondol-
ni sem akart rá: Nem akarta látni sem az arcát, sem a
szemét, ha majd hazudni fog neki. Bizonyosan meg-
gyűlölné érte.
217
Nem is vacsorázott, csak feküdt az ágyán, felváltva
aludt és sírt. . Sokat sírt, sokat aludt, és csak vasárnap
reggel tápászkodott föl. Fájt minden porcikája, mintha
összeverték volna. Förtelmesen érezte magát. Senkivel
sem akart beszélni, és mikor Carmen telefonált, Allegra
meg sem érintette a kagylót. Carmen különben is úgy
vihogott, hogy nem lehet baja. Egyetlenegy hívást sem
fogadott. Aztán vasárnap délután négykor telefonált
Brandon.
A kagyló után kapott. Csak legyenek túl rajta minél
hamarabb. Brandon közölte, hogy este visszajön San
Franciscóból, és esetleg benéz hozzá.
- Szervusz, Brandon - mondta higgadtan. A keze
iszonyúan reszketett, de a hangja nem árult el semmit.
- Szia, bébi, hogy vagy? Milyen utad volt New York-
ból?
- Kösz, jó - felelte hűvösen, de minden ellenségeske-
dés néllcül. Brandon úgy vélte, a munkától ilyen szórako-
zott. Volt vele így ő is. Neki ez volt a természetes állapot.
- Hívtalak pénteken este, de nyilván nem kaptad
meg az üzenetet - mondta hanyagul.
- Megkaptam. Hol vagy? - Az idegei egyre jobban
feszültek.
- Még mindig San Franciscóban - magyarázta Bran-
don lezseren. - Isteni hétvégém volt a lányokkal. Má-
zsás szikla esett le a szívemről, amióta túl vagyunk az
ügyön. Fantasztikus! - Nyilván a hétvége is az volt.
218
- Örömmel hallom. Mikor jössz vissza Los Ange-
lesbe?
- Úgy gondoltam, a hatórással. Nyolcra odamehet-
nék hozzád.
- Az jó lenne - felelte Allegra, mint egy robot. Ezt
már Brandon is észrevette.
- Valami baj van? - Nem tűnt aggodalmasnak, csak
csodálkozónak. Allegra többnyire olyan vidám. - Még
mindig fáradt vagy az utazástól?
- Igen, az vagyok. - Soha életében nem volt még
ilyen fáradt. - Akkor viszlát nyolckor
- Klassz. - Brandon tétovázott egy pillanatig, mintha
érezte volna, hogy a szokásosnál többre van szükség.
És hajlandó is volt adni. Mesterien értett hozzá, hogyan
álcázza a nyomait. - Úgy hiányoztál, Allegra.
- Te is - mondta a lány, és a szeme ismét megtelt
könnyekkel. - Te is. Akkor viszontlátásra.
- Nem akarsz eljönni valahová vacsorázni? - Ez
azért meglepő, hogy még a Nájlonpendely kisasszony-
nyal töltött hétvége után is legyen benne energia az
ilyesmire. Bár az is lehet, hogy régi rongy, kevesebb rá-
fordítást igényel, mint Allegra hitte első látásra.
- Szívesebben maradnék itthon. - Amit mondania
kell, azt nem bírja elmondani egy étteremben vagy más
nyilvános helyen.
Olomlábakon vánszorgott a következő négy óra.
Meg kell tennie minél előbb. Saját érdekében.
219
Nagyot sétált, aztán felhívta a szüleit. Azt mondta az
anyjának, hogy be kell mennie az irodába, ahonnan
csak későn jön el.
- Vasárnap? Ez nevetséges! - aggodalmaskodott
Blaire. A lánya túl keményen dolgozott, és most is
olyan kimerült volt a hangja.
- Egy hétig nem voltam itthon, mama. Majd átme-
gyek valamikor a héten.
- Vigyázz magadra - mondta Blaire, és most az egy-
szer nem kérdezett Brandonról. Allegra hálás volt érte.
Megevett vacsorára egy joghurtot, megpróbálta néz-
ni a tévéhíradót, de rádöbbent, hogy nem látja, mit néz.
Leheveredett a díványra, és csak várt. Negyed kilenc-
kor meghallotta Brandon kocsiját a felhajtón, azután
fordult a kulcs a zárban. Allegra felült. Ezt a kulcsot ő
adta egy éve Brandonnak.
A férfi rózsás kedvvel, mosolyogva sietett feléje, és át
akarta ölelni, de Allegra elhúzódott, felállt a köszönés-
hez, majd egy lépést hátrált, és végigmérte a férfit. Ke-
resett valamit Brandon szemében, de ott nem volt vá-
lasz a kérdéseire.
Brandon meghökkent. Allegra általában gyengéden
és barátságosan viselkedett, most meg húzódozik. A
lány sokáig nem szólt; némán méregették egymást.
- Valami baj van? - kérdezte végül a férfi.
- Úgy gondolom. Te nem, Brandon? - Ennyit mon-
dott csak, de Brandon nyakán nyomban megfeszült
220
egy izom. Gyanakodott.
- Mit jelentsen ez?
- Talán neked kellene megmondanod. Hirtelen
olyan érzésem támadt, hogy mindenféle dolgok történ-
nek, amelyekről én nem tudtam. Olyan dolgok, ame-
lyeket emlitened kellett volna.
- Mint például? - Most már dühösen nézett a lányra,
de Allegra tudta, hogy ez csak védekezés. Most elkap-
ták, és ezt Brandon is érzi. - Nem tudom, miről be-
szélsz! - Visszament a szoba másik végébe. Allegra néz-
te, és megint leült.
- Dehogynem tudod. Tökéletesen tisztában vagy ve-
le, mire célzok, csak azt nem sejted, mennyit tudok.
Mint ahogy én sem. Pontosan ezt akarom kideríteni.
Milyen gyakran és mióta? Hány nőt dugtál meg? Két
év óta csalsz, vagy csak nemrég? Mikor kezdödött,
Brandon? Hirtelen eszembe jutott, amikor San Francis-
cóba mentél, amikor azt mondtad, egyedül akarsz lenni
a lányokkal, vagy beszélned kell Joanie-val. És akkor
még nem számítottam a chicagói utazásodat, és detroiti
állítólagos tárgyalásaidat. Tehát mi volt? - Fagyosan né-
zett a férfira. A fájdalom, amelyet két napja érzett, hir-
telen jéggé dermesztette. - Hol kezdjük?
- Fogalmam sincs, miről beszélsz! - Arra törekedett,
hogy Allegra összezavarodjon és ostobának érezze ma-
gát, ámde sápadt volt, amikor leült, és a lány azt is látta,
hogy reszket a keze, mialatt rágyújtott.
221
- Látom, nagyon ideges vagy. Én is az lennék a te he-
lyedben - mondta, miközben egy pillanatra sem vette
le a szemét Brandonról. - Épp csak azt nem látom, mi
értelme. Minek fáradozol ezzel? Nem is vagyunk háza-
sok, minek csalsz meg? Miért nem léptél le, még mielőtt
idáig fajult a dolog?
- Meddig? - kérdezte Brandon, és megpróbált értet-
len arcot vágni. Legszívesebben azt mondta volna,
hogy Allegra megőrült, de ezt mégse merte, mert látta,
hogy a lány tajtékzik.
- Addig, ahol ezen a hétvégén voltál. A Fairmontig.
Gondolom, nem kell betűznöm. - Maga sem tudta,
mennyire szép most, vállára omló szőke hajával, far-
merban és az ócska sötétkék pulóverban.
- Mit akar ez jelenteni? - Brandon az utolsó percig
sem volt hajlandó felhagyni a színészkedéssel. Allegra
mérhetetlen megvetéssel nézte.
- No jó, ha még tisztábban akarsz látni - bár a te he-
lyedben én nem tenném. Pénteken telefonáltam az iro-
dádba, mire a titkárnőd azt mondta, a tárgyalásnak vé-
ge, átmész San Franciscóba a lányokhoz. Én pedig a bo-
lond fejemmel meg akartalak lepni, és átcseréltettem a
jegyet New Yorkban. - Brandon egyre jobban elfehére-
dett, ám továbbra is flegma arcot vágott, és hunyorog-
va szívta a cigarettáját.
- Elrepültem San Franciscóba - folytatta Allegra. -
A járatot késve indították, de ettől a részétől megkímél-
222
lek. Pénteken este fél tizenkettő tájban érkeztem a Fair-
montba. Úgy terveztem, hogy megleplek, és bebújok
melléd az ágyba. Odaadták a kulcsot, amikor azt
mondtam, hogy én vagyok Mrs. Edwards.
Brandon bosszúsan elnyomta a cigarettáját.
- Ezt nem lett volna szabad megtenniük.
- Valóban nem - hagyta rá a lány szomorúan. Csú-
nya történet volt, és ettől, hogy elmondta, ismét vissza-
jött az egész. - Ezzel együtt bejutottam a szobába. Min-
dent összevéve szerencsésnek tarthatom magamat,
mert nem voltatok ott a barátnőddel. Először azt hit-
tem, rossz szoba kulcsát adták oda, de megismertem az
aktatáskádat és a zakódat. A többi ruhadarab volt az,
amit nem ismertem. Nem az enyém volt, nem Nickyé
vagy Stephanie-é, nem is Joanie-é. Tehát kié volt, Bran-
don? Egyáltalán érdemes megkérdeznem, vagy felejt-
sük el az egészet?
Mereven bámult a férfira, aki némán viszonozta a
pillantását, miközben kereste a választ, de sokáig nem
találta.
- Semmi keresnivalód nem volt ott, Allegra - mondta
végül. A lány elhűlt. Nem hitt a fülének.
- Miért nem?
- Mert senki sem hívott oda. Ezt figyelembe véve ta-
lán épp azt kaptad, amit érdemeltél. Én nem szoktam
csak úgy beállítani, ha neked vannak hivatalos ügyeid.
Nem tartozunk egymáshoz, nem vagyunk házasok. Jo-
223
gunk van a saját életünkhöz.
- Valóban? - Allegra elképedten meredt rá. - Úgy
véltem, többé-kevésbé - hogy is mondják ezt? - élettár-
sak vagyunk. Vagy ez már ósdi? Nem lakunk egy fedél
alatt, tehát mik is volnánk? Azt hittem, mindketten
monogámak vagyunk, de úgy látom, tévedtem.
- Nem tartozom neked magyarázatokkal. Nem va-
gyok a férjed - szólt Brandon, és felállt.
- Valóban nem - felelte Allegra. - Másnak vagy a
férje.
- Ez zavar, ugye? A tény, hogy ragaszkodtam a füg-
getlenségemhez. Nem vagyok sem a tiéd, sem másé.
Nem vagy a tulajdonosom, Allegra. Sosem leszel, sem
te, sem a családod, se más. Szabad vagyok.
A lány sohasem látott bele ennek a haragnak a mély-
ségeibe; fogalma sem volt róla, mit érez valójában
Brandon.
- Sohase akartalak birtokolni. Én csak szeretni akar-
talak, és egyszer valamikor feleségül menni hozzád.
- Nem érdekel. Ha érdekelt volna, rég elválok. De so-
hasem tettem. Ennyire se jöttél rá? - Allegra most már
nemcsak sebzettnek, ostobának is érezte magát. Az
üzenet az arcába ordított, pontosan úgy, ahogy Green
doktornő mondta, ő mégse vett tudomást róla. Nem
akarta hallani, se akkor, se most. De az indulat hulláma
feldobta, és végül el kellett hangzania. Nagyon fájt.
- Kihasználtál! - vádolta Brandont, aki a szoba túlsó
224
végében ült. - Hazudtál nekem, megcsaltál! Erre nem
volt jogod! Ez nem volt tisztességes!
- A tisztesség egy nagy rakás baromság. Miféle tisz-
tességről beszélhetsz még ebben a világban? Hagyj már
békén ezzel a hülyeséggel! Inkább vigyáznál magadra,
Allegra!
- Mással kefélsz, miközben azt állitod, hogy a gyere-
keidhez mész! Miféle aljasság ez?
- Az én életem, az én dolgom, az én kölykeim! Te so-
se akartál mást, mint mindenbe beleütni az orrodat. Én
viszont sose kértem ebből. Te is tudod!
- Nem, nem tudtam! - mondta panaszosan a lány -
Ezt én sohasem értettem. Megmagyarázhattad volna,
mielőtt idáig fajultak a dolgok, hogy ne kelljen elpaza-
rolni két évet az életünkből!
- Én nem pazaroltam el semmit - felelte Brandon ön-
telten. - Pontosan azt tettem, amit akartam.
Allegra ránézett.
- Kifelé a házamból, te hitvány, hazug csaló! Két éve
cipellek, te érzelmi hulla! Nem adsz te senkinek sem-
mit, se nekem, se a barátaidnak, még azoknak se, akik-
nek annyira játszod a gondoskodót. Még a gyerekeid-
nek se! Félsz közel engedni magadhoz bárkit, nehogy
érezned kelljen valamit, vagy netán elkötelezd maga-
dat. Szánalmas emberpótlék vagy Most pedig kotródj!
Brandon mindössze addig az egyetlen pillanatig té-
továzott, amíg a hálószoba felé sandított. Allegra fölállt,
225
az ajtóhoz sétált, kitárta.
- Hallottad. Ki innen! Komolyan mondom.
- Azt hiszem, néhány ruhám még bent van a háló-
szobádban, Allegra.
- Elküldöm postán. Szervusz. - Állt az ajtóban és
várt. Brandon feldúlt képpel elcsörtetett mellette, azt se
mondta, isten hozzád. Se csók, se bocsánatkérés. Egy-
szer se nézett hátra. Ennek az embernek nem volt szí-
ve, viszont azzal, amit mondott, tévedhetetlenül szíven
találta Allegrát. Hogy sohasem volt hűséges, és hogy
mindig azt tette, ami neki tetszett. Önző volt és hi-
deg; a világ összes melegsége és türelme sem lágyíthat-
ta volna meg. De az volt a legszörnyűbb, amit nem
mondott ki: az, hogy sohasem szerette őt. Minden
szava ezt támasztotta alá. Igaza volt Green doktornő-
nek. Allegra csak állt, és nem értette, hogy lehetett ilyen
ostoba.
Brandon távozása után leült, sokáig töprengett, majd
sírva fakadt. Brandon csakugyan olyan hitvány és önző
volt, amilyennek mondta, ő két éven át mégis áltatta
magát a viszonzott szerelemmel. Iszonyúan fájt, hogy
ekkorát tévedett. Most még Green doktornőnek sem
mert telefonálni segítségért. Nem akarta, hogy a pszi-
chiáter ismét ráolvassa ugyanazt a hibát. És az anyjától
se akarta hallani, mekkora áldás, hogy Brandon el-
ment. Már belátta, hogy jobb neki a férfi nélkül, de így
is rettenetes volt a tudat, hogy Brandon félrevezette és
226
kihasználta. Fütyült ő rá, még csak nem is titkolta, ami-
kor itt cigarettázott a díványán, összezúzva, ami még
maradt a lány érzéseiből. Szerette volna megmondani
valakinek, hogy úgyse hiszi, hogy ez gyalázat, hogy
Brandon csirkefogó, de nem volt ott senki, akinek el-
mondhatta volna. Egyes-egyedül volt. Mint akkor, ami-
kor megismerkedett Brandonnal. Akkor, amikor ejtette
az előző szeretője. Ő azt hitte, tanult belőle, de úgy lát-
szik, nem. Ez a legszörnyűbb, hogy most már nem búj-
hat el az igazság elől.
Sokáig feküdt az ágyán, miután Brandon elment, a
férfira gondolt, győzködte magát, hogy jobb így, emlé-
kezett, milyen volt körülnézni a Fairmont szobájában.
Mégis mérhetetlenül kifosztottnak érezte magát, mikor
rápillantott a közös fényképükre, ami tavaly készült ró-
luk Santa Barbarában, mikor még úgy látszott, rendben
van minden, és ő azt hitte, szerelmes Brandonba.
Vajon felhívja még valaha? Mondja-e vajon, hogy
sajnálja, és hogy tisztességtelenül viselkedett? De már
kétszer járt így, és még egyik sem tette meg. Csak lelép-
tek, miután összetörték a szívét, mentek tovább, hogy
valaki mással csinálják meg ugyanezt. Élete két éve tá-
vozott az ajtón Brandon Edwardsszal.
Minden erejére szüksége volt, hogy felálljon és elolt-
sa a villanyt. Nézte a kilátást, és Brandonra gondolt.
Tudta, hogy fel kellene hívnia Jeffet, és be kellene jelen-
tenie, hogy szabad, de nem akarta megtenni. Időre volt
227
szüksége, hogy meggyászolja Brandont. Akármilyen
gyarló volt a férfi, akármennyire nem szívelte a Stein-
berg család, Allegra még mindig szerette.

9.
Amikor a New York-i utazás után először ment be
dolgozni hétfőn, úgy festett, mint akit kifacsartak. Sá-
padt volt és nyúzott, Alice meg is jegyezte, hogy fo-
gyott, és fáradtnak látszik.
- Mi történt veled? - kérdezte tapintatosan. Allegra
vállat vont. Még mindig nagyon fájt. Egyfolytában a
maga ostobaságán rágódott, és azon, mióta csalhatja
Brandon. Teljesen hülyének érezte magát, de ahogy
múltak az órák, kezdett rájönni, hogy a büszkesége ka-
pott sebet. Már nem volt biztos benne, mennyire ron-
csolta ez össze, sőt még abban sem, hogy mennyire sze-
rette Brandont. Ez volt benne a furcsa. Szomorú volt,
de egyáltalán nem bánta, hogy vége. Bizonyos értelem-
ben még meg is könnyebbült. New Yorkban komoly ké-
telyek merültek föl benne a kapcsolatukat illetőleg, és
kezdte ő is látni, amit mások váltig emlegettek: Bran-
don távolságtartását, közönyét, ridegségét, azt, hogy
sohasem állt mellette, amikor kellett volna, ami nem is
csoda, ha még tíz barátnőt tart rajta kívül, de tartson
csak egyet. Most már sohasem tudhatja meg, hányan
voltak, és mennyire komolyak. De ahelyett, hogy hara-
gudott volna, ostobának érezte magát.
228
Délre annyira belemerült az asztalán felhalmozódott
iratokba, hogy nem is gondolt Brandonra. Bramnek tet-
szett a turné, amelyet Allegra szervezett neki a szpon-
zorokkal közösen. Malachi jelentkezett az elvonókúrá-
ról, azt mondta, pénzre van szüksége, amit Allegra az
énekes feleségének kérésére megtagadott.
- Sajnálom, Mal. Majd harminc nappal azután kérj,
ha detoxikáltak. Akkor beszélhetünk róla.
- Ki a fenének dolgozol te? - dühöngött Malachi. Al-
legra mosolygott, miközben feljegyzéseket firkált a kö-
vetkező megbeszéléséhez.
- Neked. Meg kell csinálnod ezt. - Neki is beszámolt
a turnéról, és egy darabig sikerült lekötnie a sztár fi-
gyelmét, addig, amíg Malachinak el kellett mennie
masszázsra és bio-visszacsatolásra. - Bár nekem lenne
időm ilyen dolgokra! -jegyezte meg Alice-nek, miköz-
ben egy kávéval öblítette le a sebtében bekanalazott
joghurtot, és átnézte Carmen legújabb szerződését,
amely csak az imént jött. Mesés ajánlat volt, Carmen
meg fog őrülni érte. Ez a szerep már igazi világsztárnak
szól. Tárcsázta Carment, de csak az üzenetrögzítő vála-
szolt. - Hol a fenébe van ez a lány? - dünnyögte Alleg-
ra. Végigpróbálta az összes számot, egy sem válaszolt.
Igyekezett emlékezni a többi számra, amelyeket Car-
mentól kapott: barátokéra, a portlandi nagymarxiáéra.
Carmennak nem szokása eltünedezni, inkább naponta
tucatjában hívja az ügyvédjét mindenféle csipcsup do-
229
log miatt. Ez roppant szokatlan volt tőle. Carmen Con-
norsnak egyszerűen nyoma veszett.
A Fecsej mindössze egy sztorit hozott róla az Arany
Glóbusz után: a kép Allegrát ábrázolta, amint Alanbe ka-
rolva kiszáll a kocsiból, és közvetlenül mögöttük jön Car-
men. A sztori arra célozgatott, hogy Allegra csak elefánt
volt, mert Alan Carr és Carmen Connors között dúl a sze-
relem. Az a vicces, hogy ezúttal elébe vágtak a dolognak.
Olvasás közben eszébe jutott az otthoni rögzítője, és
azon egy üzenet, amelyet New York-i tartózkodása ide-
jén kapott; abban volt egy ismerősnek tűnő telefon-
szám. Átkutatta az aktatáskáját a határidőnaplója után.
Ide dugta a papírt, amelyre több más számmal együtt
azt is felirta. Néhány percnyi lapozgatás után megtalál-
ta, és ahogy ránézett, rögtön felismerte a számot. Alané
volt, Malibuban. Carmen tehát ott van. Persze, Alan föl-
kínálta neki a vendégszeretetét. Magában mosolyogva
tárcsázott. Alan vette föl.
A hétvégén már kereste a Beverly Hills-i házban, de
nem találta. Az eszébe se jutott, hogy Malibuba telefo-
náljon, mert Alan ritkán járt oda. De buta is volt, meg se
fordult a fejében, hogy barátja valószínűleg még min-
dig odakint van, Carmen társaságában.
- Szia mindenkinek - köszönt ártatlanul, mintha
minden ok nélkül telefonálna.
- Nekem ne játszd meg magad - nevetett Alan. Túl
jól ismerte a lányt. - A válasz az, hogy semmi közöd
230
hozzá.
- És mi a kérdés? - nevetett Allegra. Bolondos bol-
dogság csengett Alan hangjában. A háttérben vihogott
valaki. Nyilván Carmen.
- Hogy hol voltam egész héten. A válasz: "Semmi kö-
zöd hozzá."
- Na, hadd találgassak. Malibuban, az idei Arany
Glóbusz egy bizonyos nyertesével. Meleg?
- Forr. Egyébként felhívott téged, és megadta a szá-
momat, úgyhogy nem vagy az a jaj de nagy detektív
Volt támpontod.
- Ja, de annak ellenére olyan bárgyú voltam, hogy
nem esett le a tantusz. Ismerős volt a szám, de csak
most kattant be, hogy honnan. Milyen az élet a parton?
- Jó volt ismét hallani Alan hangját. Szívesen beszámolt
volna neki Brandonról, de nem most, és főleg nem Car-
men előtt. Nem szerette megosztani magánéleti prob-
lémáit az ügyfeleivel. Alan, az más. Puszipajtások gye-
rekkoruk óta.
- Az élet gyönyörű! - tündökölt Alan. - Cefet módon
gyönyörü! - Ezt mondván, odahajolt Carmenhoz és
megcsókolta.
- Nem kellene neked most dolgoznod?
- Egy-két hónapig nem. Még várom a végszót.
- Nohát, olyan klasszat szereztem Carmennak, hogy
alighanem meg fog előzni. - Bár ha Carmen alá is írja a
szerződést, akkor is csak júniusban kezdődnek a pró-
231
bák.
- Hol forgatják? - Megpróbált egykedvű hangot
megütni, de Allegra elől nem titkolhatta a kíváncsiságát.
- Itt, Los Angelesben, nem úgy, mint a tiedet. - Alan
leginkább a világ másig végén forgatott. A következő
filmjét Svájcban veszik föl. Nemrég ajánlottak neki
egyet, amelyhez Mexikóba, Chilébe és Alaszkába kellett
volna utaznia. Izgalmas kalandfilmnek ígérkezett, de
sok és nagyon nehéz munkával járt. Alan legutolsó film-
je két kaszkadőr életét követelte Thaiföldön. Carmen
talán rá tudná beszélni, hogy a jövőben ő is használjon
kaszkadőrt. - Carmen tudja, hová mész legközelebb?
- Már közöltem. Azt mondta, elkísér - Svájc legalább
civilizált ország, nem olyan, mint a többi, ahol Alan for-
gatni szokott.
- Ha időben végzel, még megnézheted Carmen for-
gatását. - Valóban nagy filmnek ígérkezett, egészen láz-
ba hozta Allegrát. - Beszélhetnék vele?
- Csak így? Tizenöt évi barátság, egy randevú az
Arany Glóbuszon, és most eldobsz, mint egy használt
papír zsebkendőt?
- Nem egészen - nevetett Allegra, és olyan jól érezte
magát, mint aznap még egyszer sem. Még mindig bú-
sult Brandon miatt, de mintha megnőtt volna az önbi-
zalma attól, hogy lezárta a kérdést, és szembeszállt
Brandonnal. Nagy volt a kísértés, hogy szóljon Alan-
nek, de még nem készült föl lelkileg. Időbe fog telni,
232
amíg be tudja vallani a világnak, hogy Brandon bo-
londot csinált belőle. De legalább végzett vele. Ez is
valami.
- Milyen volt New Yorkban? Nyélbe ütöttél valami
nagy üzletet?
- Néhányat. Mulatságos volt. Sok hóval. - És korcso-
lyázással. Es csókolózással.
- New Yorkban nem valami mulatságos a hó. - Ért-
hetetlen, mit örvendezik ezen Allegra.
- Tulajdonképpen korcsolyáztam is.
- Igen? Áhá, itt van valami! Csak nem kezdtél ki az-
zal az öreg íróval, akivel találkoztál? Hogy is hívják?
Tolsztoj? Dosztojevszkij?
- Jason Haverton. Egyébként fényes alak, bár nem
volt vele viszonyom, te tiszteletlen ökör, bár nagyon
bírtam, és ő valószínűleg kapható lett volna.
- Öreg hapsik bármit megtesznek a szexért, Al. Ezt
már megtanulhattad volna.
- Mostanában netán direkt kutatásokat végzel? Erről
van szó?
- Undok béka. Nem szép dolog így gorombáskodni
gimnáziumi szíved csücskével.
- Nem vagy te senkinek a szíve csücske, kivéve talán
Carment. - Valamint egymillió nőt világszerte. De régi
barátok között könnyű megfeledkezni az ilyesmiről.
- Engeded végre, hogy beszéljek vele, vagy ezt a süke-
telést kell hallgatnom egész délután? - kérdezte nevet-
233
ve. Alan lehetetlen alak, de ő szereti.
- Megkérdezem tőle, hogy akar-e beszélni veled.
Mellesleg mikor láthatunk? - érdeklődött olyan han-
gon, mint egy családfő.
- Talán a hétvégén, ha nem lesz más programom. -
Előre tudta, hogy nem lesz.
- A "láthatunk"-at egyes számban értettem.
- Ne gorombáskodj Brandonnal - mondta Allegra,
inkább megszokásból, mint szívből. Részéről nagyon is
szeretett volna goromba lenni, de ezt egyelőre nem
mondhatja el Alannek.
- Nem szokásom gorombáskodni. Próbáld lerázni,
mielőtt elmennénk vacsorázni. Bár itt is maradhatunk.
Adom a főnökasszonyt. - Egy csók kíséretében átnyúj-
totta Carmennak a kagylót. Nagyon hosszú csend lett.
- Szia! - szólt bele végül Carmen ujjongó vidámság-
gal. Istenien érezte magát ebben a kilenc napban, ösz-
szezárva Alannel. A nyaralóhelyen többen is felismer-
ték, amikor a parton sétált, de senki sem zaklatta. Jártak
ide nála híresebb emberek is. A malibuiak megszokták,
hogy hírességeket látnak a parton. Úgyszólván napon-
ta találkozhattak Nicholsonnal, Streisanddal, Cherrel,
Tom Cruise-zal, Nicole Kidmannel. Carmen Connors a
maga fajtája körében volt Malibuban, és ez rendkívül
megnyugtatóan hatott rá. - Hiányoztál.
- Te is hiányoztál. New York maga volt a bolondok-
háza, de azért tetszett. Találd ki, mit hoztam neked? -
234
ugratta Carment. Maga is olyan izgatott volt, mint egy
kisgyerek.
- Nem tudom. A parfümöt? Tárgyaltál velük New
Yorkban?
- Tárgyaltam. Rémes dolog, nagyon utálnád. Hóna-
pokon át kellene árulnod mindenféle nagyáruházban.
Felejtsd el. Neeeem... - nyújtotta el ingerkedve a szót.
- Mit szólnál egy szép nagy új filmhez, olyan szerep-
pel, hogy megeszem az aktatáskámat, ha nem nyered
el vele az Oscart?
- Hú! Ki szerepel benne?
- Te. - Majd felsorolt öt másik sztárt, akiktől elakadt
Carmen lélegzete. - És mit szólnál hozzá, ha hárommil-
lió dollárt fizetnének a főszerepért az idei Arany Gló-
busz nyertesének? Hogy hangzik?
- Meg is halok! - visított Carmen. Elrohant beszá-
molni Alannek, majd visszarohant Allegrához. - Nem
hiszek a fülemnek!
- Megérdemled - biztosította Allegra, és közben arra
gondolt, mitől hiszi ő azt, hogy minden ismerőse, úgy a
magán-, mint a szakmai életében, valami csodálatosat
érdemel, és magával kapcsolatban miért nem érzett így
soha? Érdekes kérdés. - Szeretném, ha eljönnél, és
megbeszélnénk a producerekkel - mondta kedvesen.
- Persze. Mikor?
- Mondd meg, mikor jó neked, és megszervezem. -
A naptárjára pillantott. - Mit szólnál csütörtökhöz?
235
- Hú! Alan is jöhet?
- Ha akar.
Alan bólintott a vonal másik végén.
- Azt mondja, akar... ja igaz, Allie... - folytatta rövid
tétovázás után -, majd szeretnénk csinálni Alannel egy
közös filmet. - Jaj, istenem, gondolta Allegra, az lesz
csak a vállalkozás. Amerika - és a földkerekség - női
nem lesznek odáig a boldogságtól, ha azt kell látniuk,
hogy kedvenc szexbálványuk nősül, ráadásul ilyen
lány lesz a felesége, mint Carmen.
- Majd megbeszéljük. Ezek a dolgok nem egészen
egyszerűek, de meg lehet csinálni őket. Idővel. Ha
mindketten komolyan gondoljátok. - Mert az nem len-
ne jó, ha kialkudna nekik egy csinos kis hét-nyolc mil-
lió dolláros gázsit, vagy akár tízet, lévén, hogy Alanről
van szó, aztán meg szakítanának, és nem lennének haj-
landók megcsinálni a filmet, vagy ami még nagyobb
baj, elszúrnák. Nincs neki szüksége ilyesmire. - Egyelő-
re várjunk egy kicsit.
- Tudom, azt hiszed, hogy szakítani fogunk - mond-
ta Carmen. - Nem fogunk. Ez egészen biztos. Alan a
legdöbbenetesebb férfi, akivel életemben találkoztam!
- közölte egy összeesküvő fojtott hangján. - Nem tu-
dok élni nélküle!
- Vannak fenyegetések mostanában? Vagy minden
csendes?
- Teljes csend. - Ennek ellenére még mindig nem járt
236
sehová, bár amióta elnyerte az Arany Glóbuszt, megle-
pő módon még a bulvárlapok is békén hagyták. -
Olyan biztonságban érzem magamat itt! - lelkendezett.
Allegra elmosolyodott. Ki ne érezné biztonságban ma-
gát Alan mellett? Igaza van Samnek. Alan szép darab,
ráadásul jó ember.
- Örülök, hogy így vagytok - mondta szívből.
- Kösz, Allie. Neked köszönhetjük. Kijössz hozzánk
a hétvégén, hogy megünnepeljük egy vacsorával?
- Szívesen.
- Gyere szombaton. Vasárnap. Alan szeret tekézni.
- Akkor kimegyek vasárnap. Szeretném megverni.
- Ha akarod, szombaton is elmehetünk tekézni. De
akkor vacsorára gyere.
- Ki főz? - ingerkedett Allegra. Carmen kuncogott.
- Mindketten. Most tanít főzni. Allie... - Izgatottan
nevetett megint. Carmennak még csak most kezdődött
az élet. - Köszönöm a filmet.
- A producereknek köszönd. Ők hívtak fel. Szerin-
tem tetszeni fog neked.
- Imádom.
- Akkor viszontlátásra szombaton, ha csak nem talál-
kozunk előbb a producereknél. Addig is, ha szükséged
lenne bármire, csak hívj fel. - Bár mostanában nyilván-
valóan Alan gondoskodott Carmen szükségleteiről.
Egyetlenegyszer telefonált, és akkor is valami semmit-
mondó üzenetet hagyott. Kezdtek elülni a hullámok,
237
ami Allegrának éppen megfelelt. Kellett neki egy kis
idő, hogy nyalogathassa a sebeit, és kielemezhesse, mi
történt tulajdonképpen.
Végigdolgozta a hetet, megbeszéléseket tartott ügy-
feleivel. Csütörtökön eljött Carmen és Alan. A szerző-
dés jó volt, Carmen aláírta. Délután Allegra Green dok-
tornőhöz volt hivatalos. Előre készült a ledorongolásra,
ámde kellemes meglepetésére a pszichiáternek nagyon
tetszett, ahogy elintézte a dolgot. Kizárólag azért tett
szemrehányást, mert nem telefonált neki.
- Miért nem hívott fel a hétvégén? Megbeszélhettük
volna. Nehéz perceket élhetett át, hogy San Francisco
után még Brandonnal is találkoznia kellett vasárnap.
- Így igaz, de nemigen tudtam volna mit mondani
azon kívül, hogy rettenetesen érzem magamat, mert
Brandon valószínűleg egész idő alatt ezt csinálta, én pe-
dig olyan ostoba voltam, hogy egyszer sem jöttem rá.
Mindig azt gondoltam, hogy időre, térre és szerelemre
van szüksége, holott igazság szerint fütyült rám.
- Valószínűleg fontosnak tekintette magát - helyes-
bített Green doktornő, mert Allegra olyan dühös volt a
megcsalatástól és az árulástól, hogy most már átesett a
másik végletbe. - Törődött ő magával, amennyire kor-
látozott képességei engedték. Ez nem sok, Allegra, de
ez is valami.
- De miért voltam ilyen ostoba? Hogy lehettem ilyen
hülye két éven át?
238
- Mert az akart lenni. Társra és védelemre volt szük-
sége. Csak az a baj, hogy Brandon nagyon önző volt
társnak, és maga védelmezte őt, ami nagyon kétséges
elrendezése a dolgoknak. De mi lesz ezután? Milyen-
nek érzi magát?
- Dühösnek, butának, sértődöttnek, függetlennek,
teljesnek, szabadnak, bánom, egyáltalán nem bánom,
és félek, hogy a következő se lesz más. Talán mind egy-
formák, vagy legalábbis azok, akiket én kifogok. Szerin-
tem leginkább attól a gondolattól rettegek, hogy meg-
történhet megint, és megint és megint és megint...
hogy örökösen befürdök velük.
- Pedig nem szükséges. Úgy gondolom, ezúttal ta-
nult valamit - mondta a pszichiáter több önbizalom-
mal, mint amennyi a páciensében volt. Allegra csodál-
kozott.
- Miből gondolja?
- Mert amint rájött, mi történik, nem bújt el, szembe-
nézett vele és leszámolt. Felelősségre vonta Brandont, ő
pedig gyáván eliszkolt. Nem áltatta magát, hogy
Brandon még mindig maga mellett áll. Ez nagy lépés,
Allegra.
- Talán - mondta kétkedve a lány. - De most mi lesz?
- Maga mondja meg. Mit akar? Bármi legyen is az,
magában megvan az erő, hogy megszerezze. Minden
magán múlik. Ha nagyon akarja, találhat magának egy
csodálatos valakit.
239
- Azt hiszem, a csodálatos valakivel már találkoztam
New Yorkban - mondta Allegra óvatosan -, de nem va-
gyok biztos benne. - Amióta hazatért, már Jeffre is gya-
nakodott. Mindenkire gyanakodott. Emlékei talán nem
is olyan nagyszerűek, mint neki tűnik. Jeffnek is olyan-
nak kell lennie, mint a többieknek, ha egyszer ő kisze-
melte.
- A távolsági kapcsolat egy másik módja a meghitt-
ség elhárításának - figyelmeztette Green doktornő.
Allerga elmosolyodott.
Ő is üzleti ügyben járt ott, bár New York-i születé-
sű. De pillanatnyilag itt lakik. - Green doktornő felvon-
ta a szemöldökét, és bólintott.
- Ez már érdekes. Meséljen róla. - Allegra kitálalt
mindent, amit tudott, és amit látott. A korcsolyázás és a
kocsikázás valahogy rögtön irreális lett, amint fennszó-
val kimondta. Ugyanakkor attól, hogy beszélt róla, hiá-
nyozni kezdett Jeff. A lány megfogadta, hogy egy dara-
big nem telefonál, és nem is tette. Időt akart, amíg le-
ülepszik a por Brandon után.
- Miért? Így azt gondolhatja, hogy nem érdekli ma-
gát - bátorította Green doktornő. - Nagyon kellemes,
rendes embernek tűnik. Miért nem hívja fel?
- Még nem vagyok kész! - Annyira riadozott a gon-
dolattól, hogy semmi, amit a pszichiáter aznap délután
mondott, nem győzhette meg az ellenkezőjéről. - Időre
van szükségem Brandon után.
240
- Dehogy van. - Green doktornő arra akarta kény-
szeríteni, hogy kiterítse a kártyáit. - Két éven át mente-
gette mindenki előtt, majd New Yorkban megragadott
minden lehetséges alkalmat, hogy csokolozzon egy fér-
fival. Még csak azt sem hiszem el, hogy túlságosan bú-
sul Brandon után.
Allegra mosolygott. Ez talált.
- Talán csak bujkálni akarok egy darabig.
- Miért?
- Azt hiszem, beijedtem - vallotta be a lány - Jeff
olyan csodálatosnak tűnik, nem akarok csalódni. És ha
nem is az? Bele is halnék.
- Ugyan már És mi van akkor, ha Jeff ember? Az mi
lenne? Túl nagy csalódás? Mit akar, mi legyen: ábránd-
kép vagy Brandon ellenpontja?
- Magam sem tudom, mit érzek iránta. Annyit tu-
dok, hogy mikor vele voltam, követtem volna a világ
végére. Feltétlenül megbíztam benne. És most itthon
megijedek ettől.
- Ez érthető. De legalább találkozhatna vele.
- Nem telefonált. Talán van valakije.
- Vagy elfoglalt, vagy ír, vagy fél zavarni, miután ma-
ga akkora ügyet csinált a Brandonhoz fűződő nexusá-
ból. Legalább annyit közölhetne vele, hogy a kapcsolat-
nak vége. Az is valami. - Ám Allegra a kivárásra ját-
szott. Ki akarta böjtölni, hogy telefonál-e Jeff.
Telefonált, méghozzá pénteken. Késő délután hívta,
241
és bizonytalan hangon kérte Allegrát, mintha maga sem
tudná, való-e betelefonálni az irodába. Alice megmond-
ta Allegrának, ki keresi; a lány mély lélegzetet vett, és
reszkető kézzel nyúlt a kagylóért. Ugy érezte, hogy eb-
ben a pillanatban kezdődik életének hátralevő fejezete.
- Allegra?
- Üdv, Jeff. Hogy van?
- Már jobban. Tudom, azt ígértem, hogy egy darabig
nem telefonálok, de maga bekergetett a zsákutcába. Azt
találtam ki, hogy telefonálok, aztán megint békén ha-
gyom egy darabig. Annyira hiányzik. - Ezek voltak
azok a szavak, amelyekért két évig küszködött Bran-
donnal. Jeffnél olyan csodálatos könnyedséggel jöttek.
Rögtön lelkifurdalása lett, amiért nem telefonált neki,
úgy, ahogy Green doktornő tanácsolta.
- Maga is hiányzik nekem - szólt halkan.
- Hogy vannak a csemetéi azóta, amióta visszatért
hozzájuk? Rendesen viselkednek? Vagy életveszélyes
fenyegetésekkel, bolondokkal és lesifotósokkal kell vi-
askodnia hajnali négykor?
- Nyugalmas hetünk volt. - Kivéve a magánéletben.
Ezt nem tette hozzá. - És maga? Hogy áll a forgató-
könyv?
- Siralmasan. Amióta visszatértem, nincs hangula-
tom a munkához. Azt hiszem, maga alaposan megza-
vart. - Egy pillanatra elnémult, majd föltette a kérdést,
amely azóta fúrta az oldalát, hogy elutazott New York-
242
ból. - Hogy alakult a hétvégéje?
- Érdekesen - felelte hűvösen a lány - Majd egyszer
megbeszéljük. - Csak nem az irodában.
- Ez úgy hangzik, mint egy randevú a nagyon távoli
jövőben - búslakodott Jeff. Egész héten arra várt, hogy
telefonálhasson, és most olyan jó volt hallani Allegra
hangját. Úgy érezte, belehal, ha nem láthatja.
- Szerintem nem - felelte Allegra halkan. Megpró-
bált bátorságot erőltetni magára, és fölidézte Green
doktornő szavait. - Mi a programja a hétvégére? - Visz-
szafojtott lélegzettel várakozott. Ó, istenem, ne en-
gedd, hogy ő is olyan legyen, mint a többi...
- Ez meghívás? - hökkent meg Jeff. Mi történt Bran-
donnal? Ám félt megkérdezni, nehogy elrontsa a pilla-
natot.
- Lehet. Holnap este a barátaimnál vacsorázok Mali-
buban. Akar eljönni? Abszolút lezseren, farmerban,
ócska pulóverban. Lehet, hogy tekézni is megyünk.
- Az nagyon jó lenne! - Jeff ujjongott. Nem hitt a fü-
lének. - Megkérdezhetem, kik ők? Puszta kíváncsiság-
ból, hogy ne bőgjek le odakint?- Mert már volt némi fo-
galma arról, kik képezik Allegra társaságát.
- Alan Carr és Carmen Connors, de el ne árulja vala-
kinek, hogy együtt látta őket! Kint bujkálnak Malibu-
ban a szennylapok elől.
- Tudok titkot tartani - nevetett Jeff. Meg tőle úgyse
kérdezné senki. - Akkor fényes esténk lesz.
243
- Nem lesz - torkolta le Allegra derűsen. - Förtelme-
sen főznek, de jó emberek. Ha van egy kis szerencsénk,
vendéglőből hozatnak makarónit. Javasolni is fogom.
Carmen még nem tanult meg főzni, Alan most tanítja.
Iszonyú eredményre számíthatunk. - Nevetett, annyi-
ra boldoggá tette, hogy így beszélgethetnek. Még egy
darabig diskuráltak, kölcsönösen elmesélték, milyen
volt a hét egymás nélkül.
- Mindent rendben talált itthon? - köntörfalazott
Jeff. Allegra azt felelte, igen; persze tudta, mire céloz
a férfi. Brandonról szeretne hallani. De olyan kínos
lett volna telefonon beszélni ilyesmiről. Könnyebb lesz
beszámolni majd akkor, mielőtt elindulnának Alanék-
hez.
Még néhány percig csevegtek, aztán letették. Allegra
egész este nem bírt másra gondolni, csak Jeffre. Ugy
gondolta, hogy a szüleinél vacsorázik, de ők elmen-
tek valahová, ezért hazament, és rántottát készített ma-
gának.
A két férfin tűnődött. Nem akarta még egyszer elkö-
vetni ugyanazt a hibát. Nem akart belelátni valakibe
olyan tulajdonságokat, amelyek nem léteznek.
Eljött a szombat és megjött Jeff. Tökéletes volt gyű-
rött, fakított farmerjában, ropogós fehér ingben, blézer-
rel, még mindig a keleti part elragadó hangulatát
árasztva. Olyan volt, akár egy Ralph Lauren-hirdetés.
Allegra fehér farmert és fehér blúzt viselt, piros szvet-
244
tert vetett a vállára. Kezdetben nagyon félszegen visel-
kedett. Olyan volt, mint elölről kezdeni mindent. Egé-
szen addig feszengett, amíg Jeff magához nem ölelte és
meg nem csókolta.
- Most már jobb - szólt halkan. - Nagyon rég várok
erre - súgta.
- Kilenc napja - súgta vissza Allegra. A férfi megráz-
ta a fejét.
- Harmincnégy éve. Nagyon sokáig vártam magára,
Allegra Steinberg kisasszony.
- Mi tartott ilyen sokáig? - kérdezte a lány, miközben
leültek a pamlagra, hogy onnan csodálják a kilátást. Is-
mét olyan felszabadultan érezte magát, mintha soha-
sem vált volna el a férfitól.
- Nem akarok tapintatlan lenni - felelt nagy sokára
Jef. Allegra közben kiment a konyhába, hogy előve-
gyen neki egy diétás kólát. Jeff követte, és elismeréssel
nézett körül a konyhában. Brandonnak semmi nyo-
ma. - De hol van?
- Ki? - pillantott rá Allegra értetlenül, miközben ki-
töltötte a kólát.
- Brandon. A vetélytársam. - Tudni akarta, mi történt,
miért van az, hogy Allegra ráér szombat este. A lány nem
magyarázott meg semmit, amikor telefonon beszéltek.
Brandon talán San Franciscóba ment. - Elutazott?
- Állandóra. - Csibészesen mosolygott, mint egy vá-
sott gyerek, aki olyasmit csinált, amit nem kellene. - El-
245
ment. Azt hiszem, el is felejtettem közölni. - Jeff csak
bámulta, majd lassan letette poharát a gránitpultra.
- Várjunk csak. Elment... kiszállt a buliból... adios...
és te nem is mondod? Hát ezt nem hiszem! Te kis csir-
kefogó! - Magához rántotta a lányt. - Hogy mersz ilyet
csinálni velem! Tegnap óta ezen töröm a fejemet, ami-
óta meghívtál vacsorázni! Miért nem telefonáltál? Azt
hiszem, abban egyeztünk meg, hogy felhívsz, ha törté-
nik valami!
- Nagyon sok minden történt, amióta hazajöttem, de
el kellett rendeznem magamban, mielőtt felhívtalak
volna. - Jeff megértette, de ez nem változtatott azon,
hogy végigszenvedte a hetet. Mennyire örült volna a
hírnek, hogy Allegra szakított Brandonnal! Millió kér-
dést szeretett volna föltenni a lánynak.
- Minő gazemberségért kell köszönetet mondanom
neki, ha valaha is találkozom vele?
- Jó sokért, amelyekről nem tudtam. De a csúcs az
volt, amikor múlt pénteken elrepültem San Franciscó-
ba, és beállítottam a Fairmontba. Hát az jó volt. Egy nő-
vel lakott egy szobában. Akkor döbbentem rá, hogy
nem először csinálhatott ilyet. Nem is tagadta.
- Aranyos ember Micsoda elvek. Szeretem, ha egy
férfi ilyen. Ezt nevezem erkölcsnek - csúfolódott Jeff,
de magában tombolt, ha arra gondolt, min mehetett át
a lány Milyen megalázó, milyen kegyetlen dolog ez.
Ugyanakkor örült, hogy ez történt, méghozzá ilyen ha-
246
mar. A sors akarta így.
- Az a baj - felelte Allegra -, hogy ezeket én is szere-
tem, az elveket, az erkölcsöt, a hűséget, szóval ezeket a
ma már divatjamúltnak számító, unalmas dolgokat. És
azzal áltatom magam, hogy ugyanezek a tulajdonsá-
gok megvannak azokban is, akikkel összehoz a sors.
Sajnos tévedni szoktam. Legtöbbször félretárcsázok.
A rossz választások sportágában az utóbbi időben én
voltam a csúcstartó.
- Akkor épp ideje, hogy ez megváltozzon - mondta
Jeff, és hátulról átölelte Allegra nádszál derekát. - Talán
már javult a szemmértéked.
- Csakugyan? - sandított rá gyanakodva a lány. Fele-
leteket akart és megnyugtatást.
- Hogy gondolod?
- Téged kérdezlek. Nem hinném, hogy még egyszer
végig bírnám csinálni. Ez a harmadik ilyen eset. Ki-
ütöttek.
- Nem, Allegra - mondta a férfi, és megfordította a
lányt, hogy egymás szemébe nézhessenek. - Még csak
most kezded. Most vagy kisbaba. Ez eddig bemelegítés
volt, ezután jön az igazi meccs. És ezúttal nyerni fogsz,
mert megérdemled. - A lány könnybe lábadó szemmel
nézett rá, és amikor Jeff megcsókolta, ő is viszonozta a
csókot, teljes szíwvel és azzal a hittel, amelyet korábban
oly balgán eltékozolt. Jeffnek igaza van, ez az igazi. Jeff
az igazi, aki nem fogja bolondítani. Egész lényét kitöltő
247
bizonyossággal érezte, hogy így van.
Elüldögéltek még egy darabig, majd Allegra megmu-
tatta a férfinak a lakást. Volt egy olyan érzése, hogy Jeff
ezután nagyon sok időt fog tölteni nála, tehát megis-
mertette új otthonával. Fura érzés volt.
- Szép! - dicsérte Jeff őszinte elismeréssel a lakást.
Allegra büszke volt az otthonára, és örült, hogy a férfi-
nak is tetszik.
Később elindultak Malibuba. Negyvenöt perc alatt
kiértek Alan házához. Allegra egész úton Alanről me-
sélt Jeffnek, előadta az összes csínyt, amelyeket közö-
sen követtek el, ám Jeffnek így is elakadt a szava, ami-
kor meglátta a szerelmespárt. Carmen gyönyörű volt
még pólóban és farmerban is. Megvolt benne ugyanaz
a pihegő érzékiség, mint Marilyn Monroe-ban, de sok-
kal szebb volt nála, olyan szépség, amelyre Jeff egyálta-
lán nem készült fel. Alan meg olyan volt, mintha egye-
nesen a mozivászonról lépett volna le - tökéletes fog-
sor, hihetetlenül kék szempár, finom vonások -, csak élt
és kacagott. Jeffet nagyon emlékeztette Clark Gable-re.
Micsoda pár voltak, és micsoda pecsenyét sütne belő-
lük a sajtó, a bulvárlapokról nem is szólva!
Betessékelték vendégeiket, Alan húsos lepénnyel kí-
nálta őket, és tequilát töltött Jeffnek. Ám minden ven-
dégszeretete ellenére értetlenül nézegette Allegra part-
nerét, és azon nyomban megrohanta magyarázatért,
mihelyt négyszemközt maradhatott a vásottan nevet-
248
gélő lánnyal.
- Mi folyik itt, kis titkolózó? Ki ez? Hol a hernyó? -
Sohasem volt Brandonról egy barátságos vagy akár ud-
varias szava, mert ki nem állhatta. Ám Allegra ezúttal
nem tartott védőbeszédet, csak vigyorgott. - Ezt csí-
pem. Hát a másikkal mit csináltál? Megölted?
- Majdnem. Körülbelül két éve járatta velem a bo-
londját. - Dióhéjban összefoglalta az esetet. - Múlt hé-
ten rajtakaptam a Fairmontban az egyik babájával. Il-
letve nem voltak a szobában, de a nő otthagyta a mell-
tartóját, a bugyiját és az átlátszó hálóingét.
- És erről miért nem szóltál nekem, te pancser? - sér-
tődött meg Alan.
- Időre volt szükségem, hogy megszokjam. - Egy pil-
lanatra elkomolyodott. - Egyszer felhívtalak, de nem
voltál otthon. Azonkívül akkora ökörnek éreztem ma-
gam, hogy nem akartam beszélni Brandonról senkinek.
Egész héten a sebeimet nyalogattam.
- Örülhetsz - mondta Alan komolyan, és üdítőt töl-
tött a lánynak, mert Allegra nem kért tequilát. - Az a
pofa egész életedre boldogtalanná tett volna. Hidd el
nekem. Tudom.
Most már Allegra is belátta Alan igazát. Ekkor visz-
szajött Jeff és Carmen.
- Hát ti mit műveltek itt édes kettesben? - kérdezte
Jeff, és átkarolta a szemérmesen mosolygó Allegrát. - Er-
refelé mi a szokás? Rábízhatlak erre a hapsira? Most
249
mondd meg az igazat, hogy tudjam, mi vár rám. Attól
tartok, mellette nem rúghatok labdába. Félnem kell tőle?
Alan nevetve nyugtatgatta.
- Az utóbbi tizenöt évben már nem, sajnos. Olyan
volt tizennégy évesnek, mint egy angyal, de sose kap-
tam tőle többet egy csomó lucskos puszinál. Remélem,
legalább ebben tanultál azóta - mondta gorombán.
Allegra oldalba könyökölte.
- Nagyon köszönöm! Te meg összehorzsoltad a bo-
rostáddal a képemet, és blamáltál anyám előtt!
- Máig ezt csinálja - árulkodott Carmen. Allegra ne-
vetett. Nagyszerű volt így négyesben.
Alan marhahúst sütött vacsorára és kenyeret pirított
hozzá; Carmen spanyol rizst főzött, és készített egy ha-
talmas tál salátát. Desszertnek fagylalt volt forró kara-
mellöntettel, majd pillecukrot pirítottak a tűzhelyen,
mint a gyerekek. Utána sétálni indultak a parton, ne-
vettek, beszélgettek, fogócskáztak, ki-be futkostak a ho-
mokon megtörő hullámokban, a fényes holdvilágnál.
Elragadó este volt.
Mikor visszatértek a házba, Carmen ráemelte Alanre
hatalmas kék szemét, és súgva megkérdezte, hogy el-
mondhatja-e. Alan tétovázott, ránézett régi barátnőjé-
re, majd Jeffre, mintha azt latolgatná, mennyire bízhat
bennük, és számíthat-e a megértésükre. És mire eldön-
tötte, hogy nem adnak okot az aggodalomra, Carmen
majd szétrobbant az izgalomtól.
250
- Szent Bálint napján össze fogunk házasodni Vegas-
ban! - jelentette be. Allegra úgy tett, mintha mindjárt
elalélna.
- Ámor álma, és egy jogász rossz álma! - Alanre pil-
lantott, mintha azt kémlelné, hogy barátja is ezt akar-
ja-e. Úgy tűnt, hogy igen; Alan biztos volt Carmenban
és magában. Allegra még sohasem látta ilyen boldog-
nak. Egyébként harmincéves létére már tudhatja, ki va-
ló hozzá és ki nem. - Az újságok meg fognak gyilkolni
benneteket. Nagyon remélem, hogy álnéven fogtok
utazni. Vegyetek parókát, fessétek ki magatokat, köves-
setek el mindent. Ez lesz az évszázad szenzációja. Dia-
na hercegnő és Károly herceg ehhez képest semmi, srá-
cok. Az isten szerelmére, legyetek óvatosak!
- Azok leszünk! - nyugtatta meg Alan, és ekkor tá-
madt egy ötlete. - Lennél a koszorúslányunk vagy ta-
núnk, vagy akármicsodánk? - Majd Jeffre pillantott. -
Te is jöhetsz, ha kibírod vele addig. Nagyon örülnénk
neked. - Jeff megilletődött a híváson. Remekül érezte
magát ezeknek a kedves, melegszívű embereknek a
társaságában. Az este ugyan nem érte el a New York-i
úgynevezett szalonok intellektuális vagy nagyképű
magaslatait, de Jeffnek éppen ez tetszett, hiszen ez
vonzotta vissza Kaliforniába. Vendéglátóikat egészen
különlegesnek találta. Nagyon tetszettek neki, akkor is,
ha egész este jóformán másra sem nézett Allegrán kí-
vül. De jó, hogy ilyen gyorsan szakított Brandonnal!
251
Jeff még mindig nem hitte el, hogy ekkora szerencséje
lehet.
A következő órában kizárólag az esküvőről beszél-
gettek, amelytől már csak két hét választotta el őket.
Alan Új-Zélandra akarta vinni a feleségét, hogy hor-
gászattal töltsék a mézesheteket. Rendkívül megsze-
rette Új-Zélandot, ahol egyik filmjét forgatta. Carmen
viszont Párizsba akart menni, mert ott még sohasem
járt.
- Akkor téged viszlek Új-Zélandra, Jeff - mondta
nagyvonalúan Alan, aztán szivarra gyújtott. - A lányok
meg maradjanak itthon, és menjenek vásárolni.
De Allegra a legnagyobb viccelődés közepette is azon
könyörgött, hogy legyenek óvatosak. A sajtó, ha kiszi-
matol valamit, szerencsétlenné teszi őket. Életfontos-
ságú, hogy a legtovább titokban tartsák a dolgot.
- Hogy akartok eljutni Vegasba?
- Autóra gondoltam - felelte Alan gyakorlatiasan.
- Ne béreljek egy buszt? Bramnek is van egy isteni
autóbusza. Meg tudnám szervezni. Ez lenne az én
nászajándékom. - Körülbelül ötezer dollárjába kerülne,
hogy Carmenék így mehessenek Vegasba, de az ilyen
busz bőven megéri, mert mesébe illő. Olyan érzés ben-
ne utazni, mint egy jachton vagy egy magánrepülőgé-
pen. Ha a saját nevére bérelné, senki sem tudna meg
semmit.
- Klasszul hangzik! - örült Carmen. Alan helyeselt,
252
és megköszönte Allegrának a szívességet.
Segítettek házigazdáiknak a rendcsinálásban, betet-
ték az edényeket a mosogatógépbe, hogy a szobalány-
nak már csak be kelljen kapcsolnia reggel, majd tizen-
egy órakor eljöttek. A hold még mindig fényesen ra-
gyogott. Jeff megkérdezte a lányt, hogy nem akarja-e
megnézni a házát. Alig néhány sarokra van. Allegra té-
továzott, de aztán bólintott. Még nagyon új volt a do-
log; bizonyos értelemben jobban elfogódott Jeff társa-
ságától, mint New Yorkban. Ott mintha rohant volna
velük az élet. El kellett venni, ami kínálkozott, addig,
amíg lehetett. Kissé emlékeztetett egy tengeri kirándu-
láson szövődött románcra. Ez azonban már a való élet
volt, Allegra nagyon jól tudta, mit akarnak, és kissé
megszeppent tőle.
Még mindig nem bírta elhinni, hogy Alan és Carmen
összeházasodnak.
- Én ismertettem össze őket két hete! - mondta hüle-
dezve Jeffnek, mikor megálltak a gondosan karban tar-
tott, kis parti ház előtt.
- Ez Hollywood - nevetett a férfi. Bár igaz, Alan és
Carmen mintha egyébként is egymásnak született vol-
na. Kockázatos dolog harmincnapi ismeretség után
összeházasodni, Jeff és Allegra mégis úgy érezték, hogy
jó házasság lesz.
- Remek ember mind a kettő. Én csak azt szeretném,
ha lassítanának egy kicsit. - Carmenon nem is csodál-
253
kozott. Alanen annál inkább. Általában olyan körülte-
kintő. De talán ő is megérezte, hogy ez az a társ, aki ne-
ki kell. - Csakugyan eljössz az esküvőre? - kérdezte.
Jeff kinyitotta az ajtót, majd megfordult, ránézett Alleg-
rára és azon tűnődött, nem kellene-e átemelnie a lányt
a küszöbön. Szerette volna, de attól tartott, Allegrát
megriasztaná a komoly gesztus, főleg azok után, hogy
Alan és Carmen esküvőt terveznek, holott csak két hete
ismerik egymást.
- Eljövök, ha úgy akarod. Még sohasem jártam Las
Vegasban.
- Akkor meg kell nézned! - nevetett a lány - Vegas-
hoz képest még Los Angeles is olyan, mint Boston.
- Alig várom - mosolygott Jeff. És hány dolog volt
még, amelyeket alig várt; számtalan dolog, amelyeket
meg akart mutatni, meg akart tenni Allegrával. Ez még
csak a kezdet.
Körbevezette a lányt a házban. Kicsi volt, takaros és
nagyon rendes, ahhoz képest, hogy író lakott benne.
Szizálkender szőnyegek takarták a padlót, a kényelmes
heverőket zsávollyal húzták be. Jeff csak bérelte a la-
kást, az mégis olyan keleti zsáner volt, mint ő. Allegrá-
nak Cape Codra, új-angliai nyaralókra kellett gondol-
nia. Tökéletesen megfelelt Jeffnek, olyan hely volt, ahol
remekül lehet írni, vagy el lehet bújni egy könywel
egy unalmas napon. Volt benne kandalló és sok nagy,
kényelmes bőrfotel. A hálószoba vadnyugatias hangu-
254
latú, nagy mennyezetes ágyát rönkfából készítették.
Volt még egy hatalmas fürdőszoba, benne márvány-
kád és örvényfürdő, egy tágas, rusztikus konyha, tizen-
két személyes asztallal, dolgozószoba és apró vendég-
szoba. Maga a tökély.
- Hogy szerezted ezt? - kérdezte elismerően? Házat
találni Malibuban olyan, mint aranyat találni a reggeli
rozspehelyben.
- Tulajdonképpen egy barátomé, aki tavaly nyáron
visszatért keletre. Nagyon szívesen bérbe adta, én pe-
dig kaptam az alkalmon. A barátom visszaköltözött
Bostonba; azt hiszem, előbb-utóbb el akarja majd adni
a házat. Gondolkozom rajta, hogy megvegyem. Egye-
lőre csak bérelem. - Allegra mosolyogva körülnézett.
Tetszett neki a ház, amely nagyon illett Jeffhez. Egészen
más volt, mint Alané, amelynek délnyugatias jellege
sokkal inkább hordozta Los Angeles hangulatát.
Elmentek sétálni a partra, de a szél hamarosan visz-
szakergette őket. Ledőltek a heverőre - csókolóztak
meg beszélgettek. Egy óra volt, mikor Allegra felesz-
mélt, hogy vissza kellene mennie a városba. Nagyon
nem fűlt hozzá a foga, hogy ilyen fáradságot kell okoz-
nia Jeffnek, de a férfi autójával mentek Alanékhoz;
az az egyetlen eszköz, amellyel visszajuthat Beverly
Hillsbe.
- Buta voltam - mentegetőzött. - Itt kellett volna ta-
lálkoznunk. Borzasztó kínos, hogy most vissza kell vi-
255
tetnem magamat.
- Nem bánom. Ez Kalifornia lényege: az autózás. -
Mennyire különbözött jókedvű lezserségében Bran-
dontól, aki mindig mérgelődött valamiért. Olyan jó
volt vele lenni. Mintha évek óta ismernék egymást.
Ugyanaz a felszabadult fesztelenség kötötte össze őket,
mint Carment és Alant.
Megint csókolóztak, ám ezúttal tüzesebb héwel.
Allegra átadta magát a csókoknak. Annyira jó volt,
hogy nem sürget az idő, sehová sem kell menniük, sen-
kire sem kell gondolniuk, csak egymásra. Igazi fény-
űzés volt az együttlét.
- Ha nem állok fel rögtön, ittragadok - mondta hal-
kan. Jeff ismét megcsókolta.
- Ebben reménykedem - súgta.
- Én is - nevetett a lány. - De akkor is mennem kel-
lene.
- Miért? - kérdezte Jeff. Hevertek egymás mellett, és
Allegra nem tudott mit válaszolni. Egy darabig nézték a
lángokat a kandallóban, amelyben Jeff akkor gyújtott
be, mikor visszajöttek a partról. Barátságos hely volt: az
óceán hullámai nyaldosták a homokot, és fent fényesen
sütött a hold. Ám Allegra semmi másra nem tudott
gondolni, csak Jeffre, aki átölelte őt. - Őrültnek tarta-
nál, ha azt mondanám, hogy szeretlek? - kérdezte a
férfi. Olyan magától értetödően feküdtek egymás mel-
lett, mintha egész életükben ezt tették volna. Allegra
256
ezt érezte meg az első pillanatban, amikor meglátta
Jeffet Weissmanéknál.
- Nem, nem tartanálak. Különösnek találod? Úgy ér-
zem, olyan rég ismerlek, mint Alant.
- Bárcsak láthattalak volna akkor Biztosan édes le-
hettél tizennégy évesen - mondta Jeff; elképzelve a
lányt szeplőkkel, copfosan, fogszabályozóval.
- Egen, én, a lucskos csókjaimmal. Akkor olyan egy-
szerűnek tűnt minden. De jókat mulattunk!
- Most is egyszerű - mondta nyugodtan Jef. - Csak
az a komplikált, ami helytelen, ez pedig nem az. Ez he-
lyes. Te is tudod.
- Az? - kérdezte Allegra. A férfi megfordult, hogy
még közelebb legyen hozzá; és még szenvedélyeseb-
ben csókolta. - Néha úgy félek - súgta a lány a félho-
mályban.
- Mitől?
- Hogy a helytelen dolgot cselekszem, vagy nem az-
zal vagyok, akivel kellene. Nem akarom elszúrni az éle-
temet, mint... mint azok, akik nem a megfelelő férfihoz
mennek feleségül, aztán életük végéig bánják, vagy
csaknem belehalnak, ha változtatni próbálnak rajta. So-
hasem akarok ilyet tenni.
- Akkor nem is fogsz - közölte Jeff határozottan. -
Eddig sem tetted, miért kezdenéd éppen most?
- Mindig annyira rettegtem, hogy nem tudok kü-
lönbséget tenni a jó és a rossz között. - Ám Jeff tudta,
257
mi a jó, mire van szükségük mindkettejüknek. Eljött az
ideje, semmi értelme tovább kínozni magukat. Nagyon
gyengéden fölemelte a fehér farmeros-piros szvetteres
lányt, és bevitte a hálószobába. Óvatosan letette a rönk-
fából ácsolt, zsávolyfüggönyös ágyra. Jó hely volt ez,
Allegra tudta, hogy itt biztonságban van, nem is akart
elmenni, csak feküdt, és nézett Jeffre nagy zöld szemé-
vel. A férfi lehámozta róla a ruháit, aztán végigcsókolta
minden porcikáját. Kölcsönösen élvezték egymást,
nyelvvel, kézzel, szemmel. Órákig szeretkeztek, és Al-
legra úgy aludt utána, mint a tej.
Amikor feljött a nap, Jeff reggelit készített, tálcára tet-
te, és ágyba vitte Allegrának. Végigcsókolta a lány há-
tát, úgy ébresztette. Allegra mosolygott, és lusta, kéjes
mosollyal nézett a férfira. Míg él, nem felejti el ezt az éj-
szakát. Igazat mondott Jeff: eljött az ő idejük.
Együtt reggeliztek, és jóízűen beszélgettek. Sokáig
dagonyáztak az örvényfürdőben, utána sétára indultak
a parton. Messziről látták Alant és Carment, de mielőtt
azok észrevehették volna őket, visszatértek a házba
szeretkezni. Egymás karjában lustálkodták át a vasár-
nap délutánt.
- Tudom, hogy Allegrát és Jeffet láttam ma reggel! -
bizonygatta Carmen konokul Alan házában.
- Ugyan, tegnap este visszamentek - mondta Alan,
máris olyan hangon, mint egy férj. - Allie nem tenne
ilyet. Még nem. Ő nem szokott kapkodni. Egyébként is
258
azt hiszem, hogy még mindig majrézik Brandon miatt.
- Márpedig én azt mondom, hogy láttam őket!
Amikor Jeff késő délután visszavitte Allegrát a város-
ba, Alan és Carmen éppen kint voltak a kertben. Alan-
nek leesett az álla.
- Látod! - mondta Carmen, amikor az autó az intege-
tő párral elhúzott mellettük, vissza a városba.
- Azt a mindenit! - nézett utánuk Alan. A legjobba-
kat kívánta nekik. Jeff jó embernek tűnt, Allegra pedig,
Alan véleménye szerint, a legjobbat érdemelte az élet-
től. Úgy szerette, mint a húgát.
- Talán kettős esküvőt tartunk Vegasban! - mondta
Carmen nevetve, amikor visszamentek a házba. Alan
nem vette ennyire biztosra.

10.
Február eleje rengeteg munkát hozott Allegrának. Le
kellett zárnia Bram turnéját, Carmen új szerződését;
számos más szerződést kellett megtárgyalnia a külön-
böző ügyfelek megbízásából, és apróbb ügyeket is el
kellett látnia. Ennek ellenére örökösen mosolygott,
Alice még sohasem látta ilyen vidámnak.
Jeff benézett hozzá, valahányszor szünetet tartott a
munkájában, vagy a közelben találkozott valakivel, és
ha csak lehetett, elvitte ebédelni. Sőt, néha bevették
magukat ebédidőben Allegra Beverly Hills-i házába, és
mire a lány visszakerült az irodába, úgy kellett komoly-
259
ságot erőltetnie a vonásaira, és alig bírt a munkára össz-
pontosítani. Semmire sem bírt gondolni Jeffen kívül.
Soha életében nem volt még ilyen boldog. Tökéletesen
illettek egymáshoz, ugyanazokat a könyveket olvasták,
hasonló dolgok iránt érdeklődtek, hasonló elveket val-
lottak. Jeff mindig kedvesen, előzékenyen viselkedett,
és pompás humorérzéke volt.
Az első mennyei hét után, amelynek nagy részét a
malibui házban töltötték, Allegra szóba hozta, hogy Jeff
jöjjön el a szüleihez vacsorázni. Otthon még mindig
nem emlitette, hogy szakított Brandonnal.
- Tényleg ezt akarod? - kételkedett Jef. Imádta a
lányt, de nem akarta siettetni a dolgot. Tudta, mennyire
összetart a Steinberg család, és attól tartott, tolakodás-
nak tekintenék a megjelenését.
- Ne szamárkodj már, mama szereti, ha barátokat vi-
szünk haza. - Mindhármójuk barátai otthon érezhették
magukat a szülői házban.
- De olyan borzasztóan elfoglalt emberek - húzódo-
zott a férfi. Némileg aggódott, hogy elnyerné-e vajon
Steinbergék rokonszenvét. Sohasem tartozott kedvenc
időtöltései közé a tisztelgő látogatás a lányos szülőknél.
Kissé kínos az ő korában.
- Mondom, hogy örülni fognak neked. - Végül sike-
rült rábeszélnie, hogy pénteken vacsorázzon náluk.
Jeff, amikor eljött érte, nagyon hasonlitott arra a tí-
pusra, akit Allegra megismert New Yorkban: konzerva-
260
tív volt, tiszteletre méltó, és nagyon mutatós. A lány ti-
tokban mosolygott, miközben Bel Air felé robogtak.
Jeffen látszott, hogy komolyan izgul.
- Az apám miatt? - ugratta. - Vagy csak azért, mert a
szüleim? - Remekül mulatott, tizenhat évesnek érezte
magát megint. Tudta, hogy a család szeretni fogja
Jeffet, még annál is jobban, mint amennyire Brandont
utálta. Simont hidegen hagyta, de Blaire ki nem állhat-
ta, mert átlátott rajta.
- Folyton azon jár az eszem, hogy éreztem magamat,
amikor elküldtem hozzá az első könyvemet - mosoly-
gott a férfi. - Mi lesz, ha azt gondolja, hogy ezért jelent-
kezem? - Olyan képet vágott, mint egy gyerek. Allegra
kikacagta.
- Szerintem apa magától is rájön, mi az ábra. Vagy ha
nem, anya majd megmagyarázza neki. Az én anyám
nagyon bölcs. - Ennél tökéletesebben nem is írhatta
volna le.
Amikor megérkeztek, Blaire éppen az új konyha ter-
veit tanulmányozta. Az egész nappalit beterítették a
rajzok, Blaire fölöttük térdelt, hajában egy ceruzával,
úgy magyarázott Simonnak.
Fölnézett, és boldogan mosolygott idősebb lányára.
Meglepte Allegra kísérője, de nem kérdezett semmit.
- Szervusz, drágám. Épp azt mutatom a papának,
milyen lesz az új konyha. - Felállt, hogy Allegra bemu-
tathassa Jeffet. A lány előre szólt, hogy hoz valakit va-
261
csorára, Blaire azt hitte, Brandon lesz az. Gondosan tit-
kolta meglepetését, de roppant kíváncsi volt az isme-
retlen férfira.
Simon is felállt, és megcsókolta a lányát.
- Épp azt mutatja a mama, mekkora lyuk lesz hat hó-
napig a hátsó udvaron. Valamint az űrt a ház hátuljá-
ban, ahol valamikor régen reggelizni szoktunk. - Majd
bemutatkozott Jeffnek, akinek meleg mosolyát és ke-
mény kézszorítását rokonszenvesnek találta.
- Mi már találkoztunk egy éve - mondta Jeff. - Volt
olyan kedves fogadni engem egy forgatókönyv kap-
csán, amelyet a saját könyvemből írtam. Nyári madarak.
De nyilván annyi ilyet lát, hogy nem is emlékezhet rá -
mondta szerényen és barátságosan.
- Pedig emlékszem - bólogatott Simon töprengve, és
elmosolyodott. - Az ötletei nagyon jók voltak, de
amennyire emlékszem, a kidolgozás csiszolást igényelt.
De hát ez minden könywel így van.
- Azóta is dolgozom rajta - mondta Jeff, majd udva-
riasan kezet szorított Allegra anyjával. Nagyon jó neve-
lést kapott, és ez meg is látszott rajta.
Ezután lejött Sam, és még beszélgettek egy keveset
vacsora előtt Jeff pályafutásáról, az új konyháról, és
hogy hol a jobb, New Yorkban vagy Hollywoodban.
Jeff bevallotta, hogy hiányzik a New York-i élet, viszont
rengeteg vonzó dolog van Kaliforniában is, legelsősor-
ban Allegra. Eredetileg úgy tervezte, egy évig marad,
262
majd visszatér New Yorkba, megírni az új könyvét.
Még az is megfordult a fejében, hogy Új-Angliába vagy
Cape Codra költözik. Ám előbb végeznie kell a filmmel;
a forgatás májusban kezdődik, és valószínűleg csak
szeptemberben fejeződik be. Allegra enyhe aggoda-
lommal hallgatta ezeket a terveket. Eddig nem is gon-
dolt rá, hogy Jeff egyszer még visszatérhet keletre.
- Ez nem jó hír - súgta az asztal felé menet. Felzaklat-
ta a gondolat, hogy Jeff elmegy, méghozzá ennyire ha-
mar, ilyen szép kezdet után.
- Le lehet ám beszélni róla - súgta a férfi, és ajka
megnyugtatóan súrolta Allegra nyakát.
- Remélem is - felelte a lány.
Allegra egész vacsora alatt azon mulatott, ahogy az
anyja figyelte őket. Blaire tudni szerette volna, hol van
Brandon, ki ez a férfi, és mit jelent Allegrának. Csak hát
Jeff jelenlétében nem kezdhetett el faggatózni. Remek
hangulatban vacsoráztak, Allegra azt is észrevette,
hogy Sam alaposan megnézi magának Jeffet.
Asztalbontás után Blaire-nek végre alkalma volt
megrohanni a lányát.
- Úgy látom, megváltozott valami az életedben, Al-
legra! - mondta mosolyogva. Simon és Jeff kiment járni
egyet, hogy megbeszéljék a filmipart, a szakszervezete-
ket, a gyártás értékeit és problémáit. Blaire ezt az alkal-
mat használta ki, hogy mindent kiderítsen a történet-
ről, amelynek több fejezetéről lemaradt.
263
- Hogy érted ezt, mama? - játszotta az ártatlant Al-
legra, mire mindkettejükből kitört a nevetés. Sam a sze-
mét forgatta.
- Sose gondoltam volna, hogy egyszer még meglát-
juk Brandon hátát - folytatta Blaire. - San Franciscóba
ment a hétvégére, vagy ez azt jelenti, amire én gondo-
lok? - Nem mert túlságosan reménykedni.
- Talán - felelte Allerga egy szőke Mona Lisa talá-
nyosságával. Nem árul el semmit. Egyelőre csak azt
akarta, hogy Jeff megismerje a családot.
- Igazán szólhattál volna! - korholta Blaire. Sam fá-
radtan végigdőlt a heverőn. Unalmasnak találta a nő-
vére szerelmi életét, bár Jeffet messze jobban bírta, mint
Brandont.
- Sokkal aranyosabb Brandonnál - közölte udvarias
érdeklődéssel. - Na szóval, mi történt Allie? Dobott
Brandon?
- Ilyet nem szokás kérdezni! - vonta össze a szemöl-
dökét Blaire, majd visszafordult Allegrához. - Mi tör-
tént, drágám? - Remélhetőleg semmi kellemetlen. Ő
mindenesetre örül, hogy Brandon elment. Vagy leg-
alábbis így látszik. Az az ember sohasem szerette Alleg-
rát. Mindig olyan közönyösen, hidegen, sőt ellensége-
sen viselkedett. Hogy pedig nem volt hajlandó elválni,
az már igazán botrány.
- Azt hiszem, eljött az idő - közölte Allegra talányo-
san.
264
- Mióta? - kíváncsiskodott Sam. Érezte, hogy több
van itt, mint amennyit a nővére hajlandó elmondani.
- Pár hete. New Yorkban ismerkedtünk meg. - Az
anyja földerült. Simonhoz hasonlóan ő is rokonszen-
vesnek találta Jeffet.
- Nagyon jóképű - állapította meg Blaire vidáman.
Néhány perc múlva visszajöttek a férfiak, még mindig
elmélyülten beszélgetve Jeff filmjéről.
- Majd szeretném valamikor megnézni az új köny-
vét - mondta Simon. - Meg is fogom venni. Most jött
ki, ugye?
-Már piacon van egy ideje. Épp most fejeztem be
egy rövid reklámkörutat. Nem is értem, hogy ennyi
munka mellett hogy van ideje még olvasni is.
- Kiszorítom. - A feleségére pillantott, és Allegra ész-
revette, hogy furcsán néznek egymásra. Nem volt eb-
ben ellenségeskedés, bizonyosan nem volt harag, épp
csak mintha alig észrevehető, hideg fuvallat csapta vol-
na meg a lányt. Még sohasem tapasztalt ilyet. Lehet,
hogy előzőleg bosszantotta fel őket valami? Talán a
konyha. Simon utálta a rendetlenséget, Blaire viszont
imádta az átalakításokat, és ez időnként koccanások-
hoz vezetett közöttük.
Allegra nem szólt semmit, de mikor kiment a kony-
hába az anyja után, alaposan megnézte magának
Blaire-t. Nem tapasztalt semmi aggasztót, kivéve, hogy
anyja fáradtabbnak tűnt. Nyugtalankodott a műsora
265
miatt, és világéletében rengeteget dolgozott.
- Papa jól van? - kérdezte hanyagul. Nem akart szag-
lászni. Minden házasságban előfordul nézeteltérés.
Blaire és Simon talán összeszólalkozott valamin.
- Persze, drágám, miért?
- Nem is tudom... csak mert egy kicsit olyan hű-
vösnek tűnt ma este. Bár lehet, hogy csak képzelő-
döm.
- Valószínű - mondta Blaire egykedvűen. - Dühöng
a kert miatt. Úgy szereti, ahogy van, és képtelen felfog-
ni, hogy én csak még szebbé akarom tenni. - Régi kele-
tű vita volt ez közöttük. Allegra elmosolyodott. Ennél
komolyabb veszekedés nem is fordult elő ebben a
nagyszerű házasságban. - Mellesleg tetszik a barátod.
Nagyon intelligens, kellemes, jó természetű ember Rá-
adásul szemrevaló. - Mosolyogva töltött magának egy
pohár vizet. - Borzasztóan örülök! - Allegra fölneve-
tett, mert tudta, mire céloz az anyja: boldog, hogy nem
kell látnia többé Brandont.
- Gondoltam - felelte. Azért kissé elszomorította,
hogy általános örömujjongás fogadja az ő szakítását.
Különös. Mindenki látott volna valamit, csak ő nem? -
Ez az utóbbi néhány hét olyan volt, mint a forgószél.
New Yorkban ismerkedtünk meg egy ügynöknél, aki-
vel tárgyalnom kellett, és azóta úgyszólván minden
időt együtt töltünk. - Olyan szégyellősen nézett Blaire-
re, hogy anyja egészen meghatódott. - Annyira jó em-
266
ber... Senkivel sem találkoztam, aki hozzá lenne fogha-
tó ... kivéve papát.
- Ó, jaj! - kerekedett el Blaire szeme. - Hát ez komoly.
A nők csak azokat a férfiakat hasonlitják az apjukhoz,
akikhez feleségül mennek.
- Aligha, mama - mondta Allegra, és elvörösödött
zavarában. - Három hete ismerjük egymást.
- Meglepődnél, ha tudnád, mennyire felgyorsulnak
a dolgok, ha betoppan a megfelelő férfi. - Allegrának
eszébe jutott Alan és Carmen; szeretett volna mesélni
róluk az anyjának, de tudta, hogy nem szabad.
Visszatértek a nappaliba a férfiakhoz. Később Sam el-
vonult telefonálni. Jeff és Allegra tizenegyig maradtak:
beszélgettek, nevettek, nagyon kellemesen töltötték az
időt. Alighogy kihúzták a lábukat, Blaire boldogan rá-
mosolygott a férjére.
- Ejnye már, Blaire... ne csinálj ebből ügyet, nehogy
már beleéld magad. Allegra alig ismeri - kuncogott Si-
mon, mert látta, hogy feleségét egészen lázba hozta lá-
nyuk új románca.
- Ő is ezt mondta. Csakhogy ti épp azt nem veszitek
észre, ami a legfontosabb. A fickó teljesen meg van
őrülve Allegráért.
- Ebben én is bizonyos vagyok, de azért adj neki egy
kis időt, mielőtt meglasszózod. - Tréfálkozva mondta,
de alighogy kicsúszott a száján, rögtön tudta, hogy
nem lett volna szabad. - Nem komolyan értettem -
267
próbálta menteni a menthetőt, de már késő volt. Blaire
vállat vont, és elfordult. Tökéletesen megértette, mire
célzott a férje. Simon eddig nem tett ilyen megjegyzé-
seket. Ő sem. Ám az utóbbi időben azt kellett észreven-
nie, hogy mindketten így piszkálják egymást. Simon el-
bagatellizálta a dolgot, de Blaire-t nem téveszthette
meg. Egyelőre még nem feslettek föl aggasztóan a szá-
lak, de házasságuk varrataiban hirtelen kopás volt ta-
pasztalható. Blaire úgy vélte, tudja, miért, de nem volt
biztos benne. Fölnézett a férjére, és váratlanul valami
hidegség csapta meg a szívét. Nem volt ez olyasmi,
amit meg lehet határozni, de ott lappangott a szobák-
ban, mint egy gonosz szellem, amely dermesztő ujjak-
kal kopogtatta Blaire gerincét.
- Feljössz? - kérdezte csendesen, hóna alatt a konyha
összegöngyölt terveinek rollnijával.
- Később - felelte Simon, de ahogy ránézett Blaire ar-
cára, rögtön helyesbített: - Egy perc.
Az asszony bólintott, és fölballagott a lépcsőn. Na-
gyon szomorú volt. Nem keletkezett különösebb törés,
félelmetes földcsuszamlás, ennek ellenére az utóbbi idő-
ben ez a feszengő hidegség terpeszkedett el közöttük.
Néha eltöprengett rajta, hogy apró bukkanót jelent-e
csak az úton, amelyen közösen fognak átjutni, vagy ar-
ra utal, hogy komoly baj van. Maga sem tudta.
- Na, mit szólsz a szüleimhez? - kérdezte nem titkolt
kíváncsisággal Allegra hazafelé. Ma nála akartak alud-
268
ni, mert a lány háza közelebb volt.
- Klasszak! - mondta Jeff nem is leplezett csodálattal.
Minden perc élvezet volt a szerény, kedves, okos házas-
pár társaságában. Elmesélte, miről beszélgettek Simon-
nal az udvaron. - Apád el akarja olvasni a könyvemet,
bár szerintem csak udvariasságból mondta. De azért
kedves tőle.
- Papa szereti az ilyesmit. A barátaimnak is mindig ő
ad bátorítást az új filmjeikhez, a színdarabjaikhoz, új
vállalkozásaikhoz. Az a véleménye, hogy az ilyen izgal-
mak tartják fiatalon. - A hatvanéves Simon nyugodtan
letagadhatott volna tíz évet. Ám Allegra ezután az any-
jára gondolt, és kissé elborult az arca. - Mama miatt vi-
szont aggódom.
- Miért? - csodálkozott Jeff. Miért kellene aggódni
egy ilyen gyönyörű, fiatalos, tehetséges, sikeres és lát-
hatólag pompás egészségnek örvendő asszony miatt? -
Anyád nagyszerűen néz ki.
- Azt tudom, de kétlem, hogy érezni is nagyszerűen
érzi magát. Szerintem nagy csapás volt, hogy az idén
nem nyerte el az Arany Glóbuszt. Újabban sok baja
van a műsorral is. Nem tudom, mi ez - kereste této-
ván a szavakat -, de így érzem. Folyton szomorúnak
látszik, úgy értem, a mosolygása, a sportszerű visel-
kedése alatt mindig ott lappang a bánat. Nyomasztja
valami.
- Rákérdeztél? - vetette föl Jeff a legésszerűbb meg-
269
oldást. A lány a fejét rázta.
- Komolyan az a véleményem, hogy nem mondaná
el. Kérdeztem, nincs-e valami baj a papával, mert olyan
komolynak látszott ma este, de mama azt felelte, csak a
kert miatt haragszik.
- Valószínűleg csak erről van szó - nyugtatta meg
Jeff. - A szüleid nyilván pokoli keményen dolgoznak,
amit nem lehet büntetlenül csinálni. Döbbenetes embe-
rek. - Hollywood legnagyobb producere, az egyik leg-
sikeresebb tévéjáték írója: ezt a szintet tartani kell. Nem
csoda, hogy egyik gyerekük sem óhajt szakmai vetélke-
désbe bocsátkozni. - Mellesleg bírtam Samet. Olyan
szép és annyira fiatal, felüdíti az embert.
- Időnként én is így vagyok vele - mosolygott Al-
legra. - Bár újabban szörnyen elszemtelenedett. Nem
jó ez így, hogy most ő az egyke. Jobb volt neki, amikor
még mi is otthon laktunk Scottal, de az régen volt. Papa
egyszerűen képtelen ellenállni Samnek, amivel a hú-
gom persze tökéletesen tisztában van. Mama próbálná
tartani a kemény irányvonalat, de Sam elegánsan el-
ereszti a füle mellett, és azt teszi, amit akar. Én sohasem
mertem volna így viselkedni.
- Szerintem mindig így szokott lenni a legkisebb gye-
rekkel. Odadobják nekik a gyeplőt, amit az idősebbek-
nél ugyancsak szorosan fogtak. Bár én nem látom,
hogy a húgod túlságosan el lenne kapatva. Igazán na-
gyon udvariasan viselkedett.
270
- Kizárólag azért, mert az a véleménye rólad, hogy
aranyos vagy - vigyorgott Allegra.
- És ha nem ez lenne a véleménye?
- Akkor levegőnek nézne.
- Meg vagyok tisztelve!
Addigra megérkeztek Allegra házához, és meg sem
álltak az ágyig. Fáradtak voltak mindketten, ennek elle-
nére szerettek összeölelkezve feküdni egymás mellett.
A szűziesnek induló becézgetéseket hamarosan átfű-
tötte a szenvedély. Boldog percek voltak ezek. Allegra
szeretett a férfi mellett ébredni. Ha Jeff hamarabb kelt,
megfőzte a lánynak a friss kávét. Nem is akartak ennél
tökéletesebb életet.
Szombaton reggel telefonált Alan, és meghívta őket
vacsorára.
- Ezt nevezem életnek! - jegyezte meg Jeff, amikor
az egy szál csipkés fehér kötényt viselő Allegra feltálal-
ta a konyhai pultra a friss zsemlét és a teavajat. - Most
egy fotót a pletykalapoknak! - Allegra beállt buja póz-
ba, Jeff úgy tett, mintha lefényképezné, majd az ölébe
vonta a lányt. Ez azonnali következményekkel járt, és
visszaparancsolta őket a hálószobába.
Dél volt, mire másodjára fölkeltek. Allegra azon törte
a fejét, mit készítsen ebédre, Jeff pedig megállapította,
hogy már mást se tesznek, mint esznek és szeretkeznek.
- Panaszkodunk? - érdeklődött Allegra, és belehara-
pott egy almába.
271
- Uramisten, dehogy! Imádom!
- Én is. - Ekkor eszébe jutott Alan meghívása. - Mi
legyen a mai vacsorával? Van kedved hozzá? - Nem
akarta mindenáron érvényesíteni az akaratát. Jeffnek
bizonyosan megvannak a saját barátai, bár Allegra
nagy örömére az első perctől nagyszerűen kijött Alan-
nel és Carmennal is.
- Van - felelte a férfi. Megosztoztak a nagy, nedvdús
almán. Jeff harapott, lenyelte, majd megcsókolta a lány.
A szájuk almaízű volt, és a csókok szinte azonnal vitték
is vissza őket a hálószobába.
- Sohasem végzünk semmit, ha ez így megy tovább -
panaszkodott a lány a nyakát csókolgató Jeffnek. - Na,
felhívom Alant.
Megbeszélték, hogy kimennek a malibui házba, utá-
na pedig esetleg beiktatnak egy tekézést. Amikor hét-
kor megérkeztek, Carmen éppen spagettit főzött, Alan
a mártást kavarta, miközben olasz operákból áriázott.
Volt nagy nevetés, aztán Jeff föltett valami zenét.
Gyönyörű, balzsamos este volt, majdnem elcsábul-
tak, hogy a szabadban egyenek, aztán mégsem tették.
Körülülték a konyhaasztalt, és panaszkodtak, hogy túl-
ságosan belakmároztak. Alan nyálcsordító mártást ké-
szített a főtt tésztához.
- Hamarosan úgyis koplalnom kell - sóhajtozta. -
Március végén kezdődnek a próbák, április közepén a
forgatás. Svájcba megyünk, a hegyeken szökellünk,
272
mint a kecskegidák. - Valóságos vagyont fizettek neki
az újabb nyaktörő kalandfilm főszerepéért.
- Nem lesz az túl veszélyes? - aggodalmaskodott
Carmen.
- Hacsak meg nem csúszok - ugratta Alan, de Car-
men nem derült jobb kedvre, és azt mondta, el akarja
kísérni Alant. Ez így nem lesz jó, gondolta Allegra, ha
Carmen ragaszkodik hozzá, hogy minden forgatáson
ott akar lenni a férje mellett; az asszonyok általában
roppant nyűgösek tudnak lenni, Alan túlságosan önál-
ló, hogy ezt elviselje, és többnyire olyan környezetben
forgat, amelyeket Carmen túlságosan darabosnak ta-
lálna.
- Júniusban úgyis forgatsz - szúrta közbe, hogy más-
ra terelje Carmen figyelmét. - Nem lesz időd Alannel
tartani.
- Hat hétre igen. Csak azután kezdődnek a próbák.
- Én örülnék neki - mondta Alan. Allegra úgyszól-
ván bizonyosra vette, hogy ezt még meg fogja bánni.
Majd áttértek más témákra, és desszert után - ezúttal
banánhajó volt, tökéletesen alkalmas mindennemű fo-
gyókúra megtorpedózására. - Alan felvetette, hogy
menjenek be a városba tekézni. Szeretett lebzselni a bá-
rokban, pingpongozni, biliárdozni, elvegyülni a nép
közé. A tekézés az egyik kedvenc időtöltése volt. Végül
valamennyiüket sikerült rábeszélnie. Nagy nevetések
közepette robogtak Santa Monica felé Alan tűzpiros
273
Lamborghinijében. Páncélozott autó volt, olyan erős,
mint egy tank. Alig tucatnyit gyártottak ebből a típus-
ból. Alan San Franciscóban tett szert a magáéra. A bel-
seje csiszolt fából készült, kesztyűbőrrel bélelve. Úgy
lehetett kormányozni, mint egy Ferrarit, és állítólag
kétszázzal ment a homokon. Egyike volt Alan kedvenc
játékszereinek, sokkal feltűnőbb, mint az ócska Chevy
kisteher, de sokkal kényelmesebb is. Rafinált sztereo-
berendezéssel látták el. Aki csak ránézett, rögtön meg-
szólaltatta a dudát az elragadtatástól.
- Hol szerezted ezt a verdát? - kérdezte Jeff. Még so-
hasem látott ehhez fogható autót.
- Északon. Egy kuwaiti hercegnek gyártották, de
nem vette át. Abszolút golyóbiztos, páncélozott karosz-
szériával. - Csodálatos jármű volt, amelyben Alan nem
annyira a biztonságot, mint a gyorsaságot és a feltűnést
élvezte.
Leparkoltak a Hangtown Bowl előtt, majd bementek
cipőt bérelni és pályát foglalni. Hihetetlen zsúfoltság
fogadta őket, várniuk kellett, de sportszerűen viselték,
és addig is rendeltek egy sört. Húsz perccel később fel-
szabadult egy pálya, és amúgy istenigazában nekiláttak
a játéknak.
Alan igen jól játszott, Carmen pocsékul, ennek elle-
nére nagyszerűen szórakozott, Allegra tűrhetően, Jeff
semmiben sem maradt el Alan mögött. Jó csapatot al-
kottak, bár egyikük sem vette annyira komolyan a játé-
274
kot, mint Alan. Szeretett győzni, és egyfolytában nyag-
gatta Carment, hogy figyeljen.
- Figyelek, bébi, figyelek - hajtogatta Carmen.
Allegra ekkor vette észre, hogy bámészkodók kisebb tö-
mege gyülekezett köréjük, akik nyilvánvalóan nem-
csak Alant ismerték föl, de Carment is.
- Szia! - mondta az egyiknek Carmen, aki egyáltalán
nem volt tudatában annak, hogy testhez tapadó fehér
farmerja és szűk fehér pólója túl sokat megmutat az
alakjából. Csúnya türkizkék-barna pólócipője ellenére
is olyan volt, mint egy szépségkirálynő. A férfiak közül
többen is úgy festettek, mint akik túlságosan sok sört
nyakaltak, és most szívesen megmarkolásznák a sztárt.
Ezt Alan is észrevette, és úgy manőverezett, hogy ő
és Jeff közrevegyék Carment. Csakhogy rá is fölfigyel-
tek. A szeme sarkából látta, hogy egy lenyalt hajú va-
gány beszédbe elegyedik Allegrával.
A Lamborghiniről kérdezett; Allegra fapofával vála-
szolta, hogy ma estére bérelték. Los Angelesben voltak
különleges ügynökségek, ahonnan felturbózott jármű-
veket, Rolls-Royce-okat vagy régi Bentleyket lehetett
kölcsönözni. Teljesen hihetően hangzott, hogy a Lam-
borghinit is bérelték.
- Nagyon menőnek képzeli magát, mi? - kérdezte
egy másik pasas, aki majd felfalta Carment a szemével.
Carmen úgy tett, mintha nem törődne vele, és igyeke-
zett a játékra összpontosítani. - Tudjuk ám, ki ez a csaj.
275
Szóval hepajozunk ma este? Na, ne kábítson! - Allegra
kurtán elütötte valamivel, és arrébb húzódott. Nem
szerette volna, ha ezek itt még jobban felhergelik ma-
gukat. Mindketten részegek voltak, és most már mások
is fölfigyeltek rájuk a tekepályán. Majd egy nő hirtelen
autogramot kért, majd újabbak követték, és egyszer
csak egész tucat nyomta oda Carment egy asztalhoz.
Mielőtt Alan megfordulhatott volna, egy pasas elkapta,
és behúzott neki egyet, de annyira részeg volt, hogy
mellétalált, Alan pedig földhöz teremtette egy csinos
karatemozdulattal, amelyet a legutóbbi forgatáson ta-
nult az egyik kaszkadőrtől.
Ám Allegra tudta, mi lesz a folytatása ennek a "film-
nek". Elég dörzsölt volt, hogy felismerje a bajt. Egyetlen
lépéssel egy nyilvános telefonnál termett, és észrevétle-
nül tárcsázta a rendőrséget. Bemutatkozott az ügyeletes-
nek, megmondta, kicsoda, kik a társai, és mi történt.
- Itt tömegverekedés várható - tájékoztatta nyugod-
tan a rendőrt -, amelyben Miss Connorsnak baja eshet.
Legalább százfős tömegtől kell tartania.
- Rögtön jövünk - felelte a rendőr miközben rádión
sietős parancsokat osztogatott valakinek. - Maradjon
vonalban, Miss Steinberg. Mr Carr hogy van?
- Egyelőre épségben. - Fél szemmel fölmérte a társa-
ságot. Az első ütés óta senki sem próbált meg verekedni,
ám egyre közeledett a tömeg, amely tépni, szaggatni,
nyúlkálni akart; velük akartak lenni, a bőrükbe akartak
276
bújni. Látta jeffen, hogy szeretne odajönni hozzá, de
fél otthagyni Carment, akit túl sokan szorongattak, fog-
dostak, és valaki megpróbálta letépni a pólója ujját.
Ekkor három rendőr sietett be céltudatos léptekkel a
bárból a tekepályára. Gumibotokat lengettek, és nem
olyannak tűntek, mint akik türik a kukoricázást. Az
egyik meg sem állt Carmerig, a másik Alannel váltott
szót. Percek alatt visszanyomták a tömeget, ám az en-
nek ellenére tovább kapkodott Carrnen haja és ruhája
után. Magukhoz próbálták rántani, Carmen valósággal
kettészakadt a garázdák és a rendőrség között. Két
rendőr tudta csak kiszabadítani az emberi futóhomok-
ból. Ekkor egy nő - fiatal, részeg és kövér - felvisított, és
csókért könyörögve vetette magát Alan karjaiba. Ez
volt élete álma, hogy ilyen közel legyen Alan Carrhoz,
mint ahogy a bárban tartózkodó férfiak mindegyike
Carmenról szerette volna letépni a ruhát. Mindhárom
rendőrre szükség lett, hogy Carment, Alant és Jeffet ki-
menekítsék a bárból. Allegra megpróbált utánuk men-
ni, de az egyik gumibot visszalökte, és a tömeg ismét el-
választotta őket egymástól. Jeff kétségbeesetten hado-
nászott, és hiába próbálta odakönyökölni magát a lány-
hoz, mert a rajongók kéjtől és izgalomtól megvadult so-
kaságától nem számíthatott segítségre.
- Allegra! - ordította. - A lány látta, de nem hallot-
ta. - Ő velünk van! - üvöltötte Jeff. Az egyik rendőr tár-
saságában utat tört a lányig, átkarolták, úgy tolták az aj-
277
tó felé, Carmen és Alan nyomában. A negyedik rendőr
kint várta őket. Alan reszkető kézzel nyitotta a kocsiját,
beszálltak a négy rendőr védőgyűrűjében, magukra
zárták az ajtókat, a rendőrök pedig hessegették őket,
hogy menjenek minél gyorsabban! Még arra is alig ma-
radt idejük, hogy megköszönjék a segítséget.
Alan, amikor elhúzott, még láthatta a visszapillantó
tükörben, hogyan tombol a tömeg, amelyet megfosz-
tottak imádata tárgyaitól.
- Úristen, ez mindig így van? - kérdezte Jeff, az ingét
és a zakóját igazgatva. Ugy néztek ki, mint a hajótöröt-
tek, ruhájuk elszakadt, hajuk összekócolódott, Alantől
elragadták a kalapját és a napszemüvegét. Jeff elhagyta
az egyik mokaszinját. - Hogy bírjátok?
Carmen sírdogált, Allegra vigasztalta. Ilyen volt a
természete ennek a félig bálványozó, félig gyűlölködő
fenevadnak, amely birtokolta, habzsolta, és ha nem vi-
gyáztak, el is pusztította őket.
- Rémes dolog ez! - mondta Allegra halkan. Mindig
felidegesítette az ilyesmi. Carmen viszont gyűlölte,
mert rettegett tőle.
- Mint az állatok! Láttad azokat a pofákat? - kérdezte
Alantől. Arcán patakzottak a könnyek. - Képesek lettek
volna megerőszakolni. Az egyik folyton a mellemet mar-
kolászta, és esküszöm, egy másik mindegyre megpró-
bált belenyúlni a nadrágomba. Undorítóak! - panaszko-
dott ártatlan rémüldözéssel. Az váltotta ki a tömeg éhes
278
dühét, hogy nem birtokolhatta őket teljes mértékben,
holott haza akarta hurcolni őket, eggyé akart válni ve-
lük, össze akarta fogdosni a testüket és az életüket. - So-
ha többé nem megyek tekézni! - fogadkozott Carmen,
mint egy gyerek. - Gyűlölöm ezt a szennyet!
- Én is - csatlakozott Alan. - Ki ne gyűlölné? - Ezért
volt az, hogy sok sztár tekepályát, sportpályát, korcso-
lyapályát és mozit építtetett a házában, mert nem jár-
hattak sehová, nem mehettek el hazulról a gyerekeik-
kel, nem tehettek meg semmi olyat, ami a hétköznapi
emberek számára magától értetődő.
- Azt látnátok, mit kell elviselni Bram Morrisonnak a
koncertjein - vigasztalta őket Allegra. Jeff nem győzte
csodálni, amiért volt annyi lélekjelenléte, és rögtön hív-
ta a rendőrséget. Csak hát a lány sok ilyet látott már,
ezért rögtön tudta, mi a teendő. Ösztönösen megérezte
a bajt. Carment előre figyelmeztette, kioktatta, önvé-
delmi oktatót fogadott mellé, de ettől a fenyegetés még
ugyanolyan ijesztő maradt.
- Kösz, Al, hogy kihívtad a zsarukat - szólt letörten
Alan. Az ilyen megrohanás mindig megalázó, akkor is,
ha a legjobb szándékkal kezdődik. Allegra, amikor
mentek hazafelé, látta Jeffen, hogy a férfit mélyen meg-
rázta az eset. A hangulat mélypontra zuhant. Néhány
perc múlva Alan kitette őket Jeff házánál, és mentege-
tőzött, amiért az este ilyen pocsékul sikerült. Allegra és
Jeff azt felelték, hogy megértik, ők is sajnálják, egyéb-
279
ként köszönik a vacsorát.
- Én nem tudom, hogy bírnak élni ezek a szerencsét-
lenek. Mennek egyáltalán emberek - mármint normá-
lis emberek - közé? - kérdezte Jeff, miután Alan elhú-
zott Carmennal.
- Eljárnak a premierekre, de még ott is vigyázniuk
kell. Az ilyen agyonreklámozott, nagy eseményeken
ijesztően megnő az esély a komoly támadásokra, ame-
lyek nem mindig úszhatók meg élve. Máskor pedig; ha
az ember túlságosan hétköznapian próbál viselkedni,
ilyesmi történhet vele, hacsak nem a Spagóba megy -
mondta Allegra. A Spago a kedvenc étterme volt, ahol
rengeteg sztár fordult meg. Ott senki sem mert volna
így tolakodni; csak távolról csodálták őket.
Csakhogy egy tekepályán nincsenek korlátok, és né-
ha csúnyán elfajulnak a dolgok. Ám Allegra fölényes
könnyedséggel megbirkózott vele. A szülei sohasem
dicsekedhettek ezzel a fajta hírnévvel, mert ők a kame-
ra másik oldalán álltak, de ismerőseik, sztárjaik, Allegra
ügyfelei mindig ki voltak téve annak, amit Jeff látott ma
este.
- Iszonyúan megrémültem, amikor elszakított tőlem
a tömeg - mondta, miközben bementek a hálószobába
és levetették összepiszkolt, megtépett ruhájukat. Jeff
ránézett zoknis lábára, és elnevette magát. - Szegény
idióták, nyilván azt hitték a cipőmről, hogy Alané!
- Majd visszavásárolhatod egy árverésen - ugratta
280
Allegra. De ő is megrendült. Az ilyen tömeg mindig
félelmetes, mert sohasem lehet kiszámítani a viselke-
dését.
- Ezt egyszerüen nem hiszem el. Igazi sztárnak ér-
zem magam. De komolyan, All, te is megkaphatod be-
lőle a magadét - mondta Jeff, és elterült az ágyon.
- Én nem - tiltakozott Allegra. - Azért vagyok ügy-
véd és nem színész. Én ugyan nem kérek ebből a mar-
haságból. Egy percig se bírnám ki.
- Pedig istenien lerendezted - dicsérte a férfi. - Te
voltál az egyetlen, akinek eszébe jutott, hogy telefonál-
jon a rendőrségre. Én csak tátottam a szám, és azon
filóztam, hogy szabadulhatnánk innen anélkül, hogy
meggyilkoljanak.
- A titka az, hogy gyorsan kell telefonálni. Ahogy kö-
rülnéztem, máris tudtam, hogy baj van.
Bebújt Jeff mellé az ágyba, összeölelkeztek, kapasz-
kodtak egymásba, még mindig megrendülten a tekepá-
lyai eseményektől. Jeffet nem hagyta nyugodni az es-
küvő gondolata.
- Ha a mai este tekinthető előrejelzésnek, akkor egy
lakatlan szigeten kellene esküdniük.
- Az esküvők még rosszabbak. A rajongók olyankor
hozzák a legkomiszabb formájukat. Őrjöngenek. A hí-
rességek esküvője kész lidércnyomás, majdnem olyan
iszonyú, mint egy koncert. - Nevetett, de mindketten
tudták, hogy ez egy cseppet sem vicces. - De ezt hiába
281
mondanád Carmennak. Nem hajlandó hinni nekem,
Alan pedig mindent ráhagy a menyasszonyára. Amióta
közölték velünk házassági szándékukat, egyfolytában
erről tárgyalok a biztonsági szakértőkkel.
- Mit mondanak?
- Majd meglátod - mosolygott Allegra egy Mata Hari
rejtelmességével. - De azt megígérhetem, hogy mere-
dek lesz. Olyan meredek, amilyen csak Vegasban lehet.
- Miért van az - kérdezte Jeff, és még közelebb húzta
a lányt a takaró alatt -, hogy kezdek félni tőle?
- Mert neked van eszed. Ha nekik is lenne... akkor
megszöknének valahová, ahol még csak nem is gyanít-
ja senki... valami porfészekbe Dél-Dakota kellős köze-
pén. Persze abban nincs semmi szórakoztató. De nem is
lincselnek meg.
- Legközelebb fűzős cipőt veszek - fogadkozott Jeff,
aki tanult a tapasztalatból. Ám még ez sem készítette
föl Alan Carr és Carmen Connors esküvőjére.

11.
A busz, amelyet Allegra bérelt, Jeff malibui házánál
szedte föl Alant és Carment. Mindketten parókát, far-
mert és ócska pulóvert viseltek. Carmen kendővel lekö-
tött parókája barna volt, Alané fekete. Napszemüveget
tettek, rágóztak, déli kiejtéssel beszéltek. Jeff és Allegra,
akik velük tartottak, ugyancsak parókát és műanyag
szabadidőruhát viseltek, de jóval csicsásabbak voltak
282
Carmenéknál; Allegra összes kiegészítője szikrázott a
strassztól.
- Nem tudtam, hogy kötelezö az estélyi - tréfálko-
zott Jeff, miközben belebújt álruhájába. Az bizonyos,
hogy ebben a szerelésben senki sem ismeri föl Alant és
Carment.
Beültek a faburkolatú, tágas szobába a busz hátuljá-
ban, csevegtek, fagylaltoztak és pukkadoztak, vala-
hányszor meglátták magukat a tükörben. Időnként ki-
vándoroltak a konyhába sajtért, gyümölcsért, szendvi-
csért, a nők időnként eltűntek a rózsaszín márvány für-
dőszobában. Az a fajta jármű volt, amelyet gyakran
használnak a film és a rock sztárjai. Ezt a magántulaj-
donban levő buszt Allegra többször igénybe vette ügy-
felei számára, hol öltözőszoba gyanánt, hol utazáshoz.
Kiválóan karban tartott, fényűző darab volt, bár persze
nem lehetett összehasonlitani Eddie Murphy stílbúto-
rokkal és drágaságokkal megtömött, emeletes autóbu-
szával.
Mindazonáltal minden lehetséges komforttal ked-
veskedett a négyesnek, akik, mint ezt többször el-
mondták Las Vegasba menet, úgy érezték magukat
benne, mint disznó a rozsban.
Las Vegasban egyenesen a MGM Grand Hotelba
mentek, amelynek előcsarnokában hat testőr várta ér-
kezésüket. Amint a testőrök - két nő, négy férfi - meg-
látták őket, nyomban beleolvadtak az arctalan tömeg-
283
be. Az érkezők csak akkor figyeltek föl rájuk, amikor
közrefogták Alant és Carment.
Jeff és Allegra keresztülvágtak az előcsarnokon. A
lány fél szemmel a lesifotósokat figyelte, de egyet-
lenegyet sem látott. A lapok pletykáltak egy darabig
Alan és Carmen viszonyáról, de azóta eltelt egy hó-
nap, és senki sem gyanította, hogy a két sztár összehá-
zasodik.
A szállodában parókát cseréltek: mindenki vörös lett,
kivéve Alant, akinek egy rettenetes, hidrogénezett sző-
ke jutott.
- Uramisten! - vigyorgott Allegra. - Irtózatosan fes-
tesz!
Alan majd megpukkadt a nevetéstől.
- Imádom! - kacsintott a lányra. Majd visszacserélte
a szőke parókát a feketére, és Elvist kezdte utánozni.
- Még szerencse, hogy már megcsináltad a karriere-
det! - fintorgott Allegra. - Mert nem hiszem, hogy így
tudnék neked állást szerezni.
- Az ember azt sose nem tudhassa, fiam. Sose nem
tudhassa.
Carmen eltűnt a hátsó szobában egy hosszú plasztik-
tasakkal. Félórával később került elő, mélyen kivágott,
rövid fehér szaténruhában, laza kontyba tűzött haján
rövid fátyollal, makulátlan sminkkel. Hosszú, karcsú lá-
bát gyönyörűen érvényre juttatta a rövid szoknya. Ha-
talmas átalakulás volt ez a műszálas ruhához és a paró-
284
kához képest. Fehér szatén tűsarkú cipőt viselt, és lé-
legzetelállítóan gyönyörű volt. Alan, aki még mindig a
műszálas nadrágot és a parókát viselte, fölvett egy len-
vászon zakót, és igaziř cipőt húzott. Ám ahhoz ragasz-
kodott, hogy a szőke parókában esküdjön. Azt mondta,
így szőke gyerekeik születnek.
- Bolond vagy - mondta Carmen, és megcsókolta.
Félórával később megérkezett a békebíró, akit Alleg-
ra kéretett ide. Tudta, hogy ha a szállodára bízná a szer-
vezést, a hír okvetlenül bekerül a szennylapokba. Bár
így is bekerülhet, ha a békebíró felismeri őket, amihez
csak rá kell néznie Carmenra. Különben is, a neveket
mindenképpen fel kell tüntetni a házasságlevélen.
Allegra ugyancsak ragaszkodott vicces cuccaihoz: a
plüssszoknyához, a vörös parókához és a szandálhoz.
Nagydíjas szerelés volt.
- Alig várom, hogy lássam az esküvői képeket -
mondta Jeff, aki Alan tanúja volt. Allegra nagyon meg-
hatódott barátja figyelmességétől.
- Te se vagy valami menő, csak hogy tudd - forrázta
le Alan Jeffet, aki ingpulóvert vett Ralph Lauren-bléze-
re alá. A békebíró nem tudta, kik hívatták, de arról meg
volt győződve, hogy sültbolond az egész társaság. Nem
egészen három perc alatt lezavarta a szertartást, háza-
soknak nyilvánította Alant és Carment, majd aláfirkan-
totta a házasságlevelet, rá se nézve a nevekre. Carment
kétszer nevezte "Carlá"-nak a szertartás alatt, Alant
285
Adam-nek szólongatta.
Amint vége volt, Allegra pezsgőt töltött és kaviárt
rendelt. Alan és Carmen hivatalosan házasok voltak.
- Carmen Carr! - Allegra volt az első, aki kimondta,
és a második - Alan után -, aki megcsókolta az új asz-
szonyt. - Nekem tetszik.
- Nekem is - mondta Carmen könnyes szemmel.
Még mindig szeretett volna templomi esküvőt Oregon-
ban, de tudta, hogy rettenetes cirkusz lenne belőle, lesi-
fotósokkal, helikopterekkel, visító rajongókkal, rendőr-
sorfallal. Ezt egyszerűen nem vállalhatják.
- Sok szerencsét - szólt vissza a békebíró az ajtóból.
Átadta Alannek a házasságlevelet, aztán rohant tovább,
hogy összeeskessen további tizenkét párt. Fogalma sem
volt róla, kiket egyesített a házasság szentségében. Ne-
ki csak Adam és Carla voltak.
Egy óra múlva lementek, hogy játsszanak egy kicsit a
pénznyelő gépekkel. Allegra diszkréten megkopogtat-
ta a testőrök ajtaját, hogy kövessék őket. A legnagyobb
rendben volt minden majdnem éjfélig, amikor valaki
fölismerte Carment, és autogramot kért tőle, amit Car-
men sohasem tagadott meg senkitől. A fátyolát addigra
letette, de még mindig a rövid esküvői ruhát viselte.
Néhány perccel később már le is fényképezték. Allegra
tudta, hogy készülődik a támadás.
- Ideje menni, Hamupipőke - mondta halkan. - Vár a
hintód. - A buszt két újabb testőr vigyázta, senki sem
286
szállhatott föl rá, kivéve a sofőrt, aki nem tudott semmit.
- Még olyan korán van! - panaszkodott Carmen. Ám
az egyáltalán nem volt kellemes gondolat, hogy ez a
rengeteg ember, aki a zsúfolásig megtelt kaszinóban
szorong, letapossa őket. Odanézzenek! Ott van Carmen
Connors, aki most ment férjhez . . . És Alan Carr.. . csett. ..
si-
koly ... visítás... nyúlkálás... Nem, ezt felejtsük el.
- Mozgás, Mrs. Carr! Vonszolja már a habtestét! Ma
van a nászéjszakám, nem bingózni akarok! - Alan meg-
csókolta a feleségét, ráhúzott a fenekére, majd az egész
csoport elindult a várakozó buszhoz. Amikor Carmen
fellépett a lépcsőre, visszanézett Allegrára és Jeffre, mi-
re Allegra a kezébe nyomta a fehér művirágcsokrot,
amelyet a sofőrrel hozatott; Carmen kecses mozdulat-
tal hátradobta a csokrot a busz lépcsőjéről, Allegra pe-
dig elkapta. Az új asszony olyan bájos volt, hogy min-
denkinek mosolyognia kellett, aki ránézett. A busz ve-
zetőjét kissé emlékeztette Carmen Connorsra. Ha nem
lenne délies kiejtése meg egy kicsit magasabbra nőtt
volna, egészen olyan lenne, mint a sztár, bizonygatta a
sofőr Allegrának.
- Hát, meglehet - mondta a lány kétkedve. Aztán be-
zárták az ajtókat, a busz elindult, az új pár integetett.
Jeff és Allegra ottmaradt a testőrökkel. Vége. Megcsi-
nálták. Alan és Carmen biztonságban van. Nem volt
se gikszer, se bulvárlap. Allegra elképesztő munkát
287
végzett, és Jeff jobban le volt nyűgözve tőle, mint va-
laha.
- Zseni vagy! - bókolt a lánynak, miközben nézték,
hogyan tűnik el a busz a messzeségben. Hajnali négy-
kor érnek Alan házához, ahol annyi lesz a dolguk, hogy
átöltöznek, fogják a csomagjaikat, és fölszállnak a gép-
re, amely kilenc órakor indul Tahitira. Kész.
- Kedves volt, nem? - mosolygott Allegra. Örült,
hogy ilyen simán ment minden. Nem akarta, hogy a
szennylapok tönkretegyék az alkalmat, vagy elvete-
mült lesifotósok cserkésszenek utánuk.
- Semmiképpen sem lehetett volna igazi esküvőjük,
ugye? - töprengett Jef. Valóban, hogy is úszhatták vol-
na meg jelmez, paróka, zárt lakosztály, testőrök és
különbusz nélkül? Így azonban maga volt a tökély.
- Lehetett volna - felelte Allegra, aki maga beszélte le
erről Alant, ő meg Carment -, de olyan lett volna, akár
egy rossz álom. Mindenütt helikopterek, fotósok, a mé-
dia lefizette volna az összes szállítót. Carmen belerop-
pant volna. - Jeff bólintott, mindenben egyetértve a
lánnyal. A tekepálya óta sokkal többet tudott erről az
abnormális életről, amelyet mindenki irigyel. - Egyéb-
ként is, szerintem így sokkal mulatságosabb volt! - vél-
te Allegra. És milyen bájos volt Carmen a rövid fátyolá-
ban, meg mikor odadobta neki a művirágcsokrot.
- Ezt elteszem emlékbe! - lobogtatta meg a csokrát,
amikor visszatértek a szállodába. A testőrökre már nem
288
volt szükség: diszkréten felszívódtak. A számlát majd
benyújtják az irodának. Jeff és Allegra egyedül maradt
az előcsarnokba, ahol több ezer ember nyüzsgött.
Visszatértek a lakosztályba. Itt töltik az éjszakát, és
másnap reggel limuzinnal indulnak vissza Los Ange-
lesbe. Addigra Alan és Carmen útban lesznek Tahiti fe-
lé. Allegra és Alan már eldöntötték, hogyan kerüljön
sor az esemény bejelentésére. Addig egy szót se szól-
nak, amíg a házaspár vissza nem tér a nászútról, ne-
hogy az egész világ külsős újságírói őket zaklassák. Le-
het, hogy a szállodából kiszivárog valami, de Bora Bora
elég messze van, ott viszonylag biztonságban lehetnek.
Otthon majd tartanak egy ötperces sajtókonferenciát,
ahol lehet fényképezni, és nyilvánosságra hozzák a há-
zasságukat. Ezt Allegra tanácsolta: vessenek oda a cá-
páknak egy kis húst, legyenek vele boldogak.
Éjszaka boldogan ölelték egymást. Allegra Alanre
gondolt meg Carmenra. Alan egyike a legrégibb bará-
tainak: de vicces elképzelni házasembernek!
- Boldog Bálint-napot - súgta Jeff.
- Neked is - mondta a lány, azzal befészkelte magát a
férfi karjaiba, és reggelig meg sem mozdult. Arról ál-
modott, hogy elkapja a csokrot, és folyton nevetett,
mert a virágok műanyagból voltak. És mikor elkapta,
Jeff elhajtott egy busszal, neki pedig egész éjszaka fut-
nia kellett utána. Álmában, akárcsak életében, mindig
menekültek előle az emberek. De most már nem, emlé-
289
keztette magát ébredés után, most már nem... Jeff
nem... Ő marad.

12.
Carmen és Alan március közepén érkezett vissza Bo-
ra Boráról. Ezúttal nem térhettek ki a bulvárlapok elől.
Távollétükben nyilvánosságra hozták, kiket jelöltek Os-
car díjra; mindketten szerepeltek a listán. A sajtó hatal-
mas számban vonult ki eléjük. A légitársaságnál dob-
hatta fel őket valaki, de az új házasok felkészültek a tá-
madásra. Istenien festettek, ahogy a vakuk villogásá-
ban, sötétbarnára sülten, lassan vonultak a kisebb tö-
megen át, amely a repülőtéren várta őket.
Allegra kocsit küldetett eléjük; Carmen és Alan elvi-
selt néhány fotót, majd gyorsan beült a limuzinba. Két
testőr hozta a poggyászukat.
Allegra egy üveg pezsgőt is berakatott a kocsiba.
Beverly Hillsen Alan háza virágözönben úszva várta
őket. Ám a tömegtájékoztatás néhány napon belül elvi-
selhetetlenné tette az életüket. Fotósok zajongtak a ka-
punál, helikopterek lebegtek a magasban, hátha meg-
láthatják a házaspárt a kertben vagy az úszómedencé-
nél, a szennylapok ellopatták a kukáik tartalmát. Kibír-
hatatlan volt, gyorsan továbbköltöztek Malibuba, de
ott még rosszabb lett. Végül Allegránál bújtak el né-
hány napra, aki viszont Jeffhez költözött. A négy barát
parókásan járt különböző jelentéktelen kis éttermekbe
290
a völgyben.
- Ez egyszerűen hihetetlen! - fakadt ki Jeff, aki egé-
szen elszörnyedt a tolakodáson, amit a sztároknak el
kell viselniük. Jeff még mindig a forgatókönyvét csi-
szolgatta. Volt egy kellemes, csendes hónapjuk Allegrá-
val, amit csupán az zavart meg, hogy Bram Morrison
ismét kapott egy életveszélyes fenyegetést. Morrison
családja megint elutazott Palm Springsbe, az énekes is-
meretlen helyre költözött, egy barátja házába. Most
már csakis testőrökkel mutatkozott. Helyzetét még to-
vább rontották az újságok, amelyek megírták, hogy
százmillió dollárt fog keresni a turnéjádal. Ebből a sum-
mából mindenki ki akart hasítani magának egy darab-
kát, akár emberrablással vagy zsarolással.
Április elsején múlt két hete Alan és Carmen hazaté-
résének. Délután Allegra két órán át tárgyalta Carmen-
nal az új szerződés részleteit. Carmen már aláírta a
szerződést, mielőtt elutazott volna a nászútra, de ma-
radt néhány kényes pont, amelyet Allegra még egyszer
szeretett volna átvenni, hogy pontosan meghatároz-
hassák Carmen igényeit. Meg kellett beszélruük az öl-
tözőt, a munkaidőt, jó előre tisztázniuk kellett az apró
részleteket, hogy elejét vegyék a vitáknak.
Már majdnem túl voltak rajta, amikor Carmen egy-
szer csak fölnézett, és olyan vásottan mosolygott, ami-
ről Allegrának eszébe jutott, hogy április elseje van. Ők
Alannel a legválogatottabb csínyeket követték el gye-
291
rekkorukban, szörnyű hülye tréfákat űzve egymással.
Scott öccse is különös élvezettel ugratta a családot ápri-
lis elsején. Allegra csodálkozott is, hogy az öccse nem
telefonált az idén. Egyébként minden évben gondosko-
dott arról, hogy a nővérére ráhozza az idegbajt: vagy
azzal, hogy Mexikóban ül a fogdában, vagy hogy fele-
ségül vett egy prostituáltat, vagy San Franciscóban nő-
vé operáltatta magát.
- Valamit el akarok mondani neked - szólt Carmen
fülig érő szájjal. Allegra már előre nevetett.
- Hadd találgassak. Elváltok. Hahaha, április elseje!
Carmen kacagott. Alan már kétszer beugratta aznap.
Először azt állította, hogy Carment keresi egy régi fiúja,
másodszor, hogy az anyja hozzájuk költözik hat hó-
napra. Carmennak mindkét bejelentéstől heveny szív-
dobogása lett.
- Nem, semmi ilyen - mondta hirtelen elpirulva, az-
tán felragyogott. - Gyerekünk lesz.
- Ilyen hamar? - Allegra tudta, hogy családot szeret-
nének, de azt hitte, még várnak legalább egy kicsit.
Carmen filmjének júniusban kezdődik a forgatása.
Igaz, hogy csak három hónapig tart, de ez a körülmény
nagyon meg fogja nehezíteni. - Hányadik hónapban
vagy? - kérdezte, és visszafojtotta a lélegzetét, mert at-
tól rettegett, hogy el fogják veszíteni a szerződést.
- Még csak az elsőben - felelte Carmen szemérme-
sen. - Alan azt mondta, korai még közhírré tenni, de én
292
mindenképpen szólni akartam neked. Arra gondoltam,
a stúdiónak se lenne mindegy. Csak három hónapos
terhes leszek, amikor elkezdem, de hat hónapos, mire
befejezem. Lehet, hogy felbontják a szerződést?
- Ezt nem tudom biztosan - felelte Allegra őszintén. -
Talán meg tudják oldani, hogy a vége felé ne mutassa-
nak közeliben. Hála istennek, nem tart sokáig a forga-
tás. - Mert voltak filmek, amelyek nyolc-kilenc hónapig
elhúzódtak; az maga lenne a katasztrófa. Csakhogy
Carmen főszereplő lesz. - Majd megoldják valahogy.
Tudom, hogy mindenképpen veled akarnak dolgoztat-
ni. Fel is hívom őket. - Elmosolyodott. - Különben gra-
tulálok. Alan biztosan megőrül a boldogságtól. - Alan
szerette a gyerekeket. Mindig is ezt akart: otthont, fele-
séget, kisbabát. - Ez már valami. De remélem, nem áp-
rilis elseje!
Carmen fölnevetett.
- Dehogy. Legalábbis az orvos nem ezt mondta. Teg-
nap jártam nála. Már láttuk is ultrahangon. Még az is
látszik, ahogy ver a kis szíve. Olyan, mint egy babszem-
nyi zselé. Öthetes terhes vagyok! - dicsekedett.
- Nehéz elhinni - mondta Allegra, és hirtelen nagyon
öregnek érezte magát. Carmen még csak huszonhárom
éves, máris karriert futott be mint filmsztár, most pedig
asszony és várandós. Ő majdnem harminc, és nincs
egyebe, mint a hivatása, amelyet ugyan szeret, meg egy
férfi, akit két hónapnál valamivel régebben ismer, és
293
ugyancsak szeret. De ki tudja, mi lesz belőle? Kapcsola-
tuk még mindig nagyon friss, és az élet bizonytalan.
Szomorúan és kissé féltékenyen üldögélt az asztalá-
nál, miután Carmen elment. Pedig ez butaság. Alannek
és Carmennak joga van a boldogsághoz, neki pedig
rendbe kell tennie az életét. De legalább most már nem
arra vár, hogy Brandonnak mikor lesz elég kurázsija el-
válni Joanie-tól. Egyszer telefonált azóta, hogy elment.
Azt akarta tudni, hol a teniszütője és Nicky biciklije.
Mindkettőt Allegránál hagyta. A következő hétvégén
eljött értük. Jeff is ott volt; Brandon kíváncsian mustrál-
ta, de nemigen szólt. Láthatólag még mindig dühös
volt Allegrára. Hidegen köszönetet mondott, és sietve
távozott. Ennyi volt az egész, ez maradt két évből: egy
gyerekbicaj, egy teniszütő egy melltartó. De
most már itt van neki Jeff, és egy sokkal ígéretesebb
kapcsolat. Mindig is ezt várta egy férfitól: megértést,
barátságot, érzelmi támaszt. Jeffet érdekelte az ő mun-
kája, kedvelte a barátait, nem félt a meghittségtől, a sze-
retettől. Rövid két hónap alatt olyan kötelék szövődött
közöttük, amelyet a lány senkitől - legfőképp Bran-
dontól - nem kapott meg.
Telefonált Alannek és gratulált. Barátja hallhatólag
örült, de kissé zavartnak tűnt.
- Megkértem, hogy egyelőre ne szóljon senkinek.
Szerintem a tegnapi ultrahang hozta lázba. Amikor
meglátta, rögtön el akart rohanni, hogy vásároljon egy
294
bölcsőt.
- Akkor is jobb, hogy tudom. Tájékoztatnom kell a
stúdiót. Jobb, ha számításba veszik - mondta határo-
zottan Allegra. Megpróbálta elűzni azt az ürességet és
irigységet, amely akkor fogta el, mikor meghallotta
Carmentól a hírt. Nem tudta, mi baja. Általában nem
szokták így felzaklatni a kisbabák. Valószínűleg azért
történt, mert Alan gyermekéről van szó.
- Szerinted baj lesz belőle? - aggodalmaskodott
Alan. Nem akarta elrontani a felesége filmszerződését,
de most már késő. Decemberre várták a kicsit.
- Remélem, nem. Ahogy beszéltem velük, rögtön tá-
jékoztatlak benneteket. Azt hiszem, el tudják intézni.
Ha három hónapon át fürdőruhában akarnák filmezni
Carment, akkor nagy baj lenne. De a jelmezek között
sok a kabát és a bő ruha. - A film New Yorkban játszó-
dott, télen, többnyire belső helyszíneken, de Carmen-
nak még ezekhez a részekhez sem terveztek svejfolt
kosztümöt.
- Carmen nagyon lelkes, Al - mondta a férfi boldo-
gan, mintha ők lennének az egyetlen házaspár, aki va-
laha gyereket várt.
- Tudom, nagyon aranyos volt. Az igazat bevallva,
egész öregnek éreztem magamat tőle. - És egy kissé el-
hagyatottnak, hiszen ő jóval előbb ismerte Alant, mint
Carmen.
- Egy napon is veled is megtörténik - biztosította
295
Alan.
- Remélem, nem! - nevetett Allegra. - Ha lehet, én
inkább kivárom az esküvőt.
- Szerintem el kellene kapnod Jeffet, mielőtt vissza-
utazik keletre. Jó fej.
- Kösz, papuci. - Jeff tényleg jó fej, de hogy Allegra
mit tegyen vele, azt nem Alan fogja eldönteni.
- Ja igaz, jut eszembe, találkoztam ma Sammel. Hát
az a fuksz, amit visel, az már valami.
- Miféle fuksz? - értetlenkedett Allegra.
- A gyűrű. A jegygyűrűje! Miért nem mondtad? Lát-
hatólag borzasztó büszke rá.
- Sam? - szörnyedt el a lány - Nekem nem mondott
semmit! Menyasszony? Mióta?
- Ő azt mondta, tegnap óta.
Allegra ekkor kapott észbe.
- Te szemét! Április elseje, mi? Utállak!
- Akkor is beugrottál! De kár, hogy nem húzhatlak
tovább. Isteni vagy! - Alan hahotázott.
- Hülye barom! Remélem, négyes ikreitek lesznek! -
mondta vadul. Alan minden évben ugratta, és ő min-
den évben be is ugrott.
Azután felhívta a stúdiót, és tájékoztatta őket. Nem
ujjongtak a boldogságtól, de hálásak voltak a korai fi-
gyelmeztetésért. Közölték, hogy ez nem változtat a
szerződésen, de minél előbb össze kell ülni a rendező-
vel, és meg kell beszélni, hogyan "lőjék körül" a "prob-
296
lémát".
- Nagyon leköteleznének vele bennünket - mondta
Allegra.
- Köszönjük, hogy szóltak - felelte a producernő,
egy rokonszenves teremtés, akivel Allegra már ko-
rábban is dolgozott, bár akkor nem Carment képvi-
selte.
- Akkor megnyugtatom Carment, hogy minden
rendben. Örülni fog neki, mert nagyon izgult.
- Az embernek időnként alkalmazkodnia kell Termé-
szet anyánkhoz. Múlt hónapban Allyson Jarvisszel dol-
goztam, aki elfelejtette közölni, hogy szoptat. Eskü-
szöm, legalább százhúsz volt a mellbősége, azt hittem,
bele sem fér a képbe. - Ezen elnevetgéltek egy darabig,
aztán Allegra felhívta Carment és megnyugtatta, hogy
nem veszítette el a filmet.
Maga se tudta, mitől olyan csüggedt, amikor este ha-
zafelé tartott Jeffhez. Igazán nem volt rossz nap, Car-
mennak is a legjobban alakultak a dolgok, ő ennek elle-
nére le volt törve. Csak nem a baba teszi? Valószínüleg
féltékeny, morfondírozott vezetés közben. Micsoda bu-
taság. Csak arról van szó, hogy Alan és Carmen élete
teljes, az övé meg másból sem áll, mint örökös munká-
ból. Még mostanában is járt Green doktornőhöz, aki
igen elégedett volt vele, és tetszett neki az új kapcsolat.
Valóban, még sohasem volt ilyen boldog viszonya, gon-
dolta a lány, miközben benyitott a malibui házba. Még
297
soha, senkit nem szeretett ennyire. Jeffben igazán meg-
van minden, amit akart.
- Van itthon valaki? - rikoltotta a dolgozószoba irá-
nyába, amely a ház hátsó részében volt. Fél perccel ké-
sőbb előkerült Jeff, füle mögött ceruzával, arcán széles
mosollyal. Borzasztóan hiányzott neki a lány, és már
alig várta, hogy láthassa a kemény munkában telt nap
után.
Magához ölelte Allegrát egy szenvedélyes és hosszas
csókra. A lányból nyomban elpárolgott minden tompa
zúgolódás.
- Hú! Ezt mire fel kaptam? Vagy nagyon jó napod
volt az írógépnél, vagy nagyon rossz.
- Egy kicsit ilyen is, egy kicsit olyan is, ahogy ez
szokás. Egyszerűen csak hiányoztál. Neked hogy telt a
nap?
- Nagyon jól. - Kivett magának egy eviani vizet a
hűtőszekrényből, Jeffnek átnyújtott egy kólát, majd be-
számolt Alan és Carmen kisbabájáról.
- Ilyen hamar? Ezt gyorsan megcsinálták. Ugyan-
csak jól mulathattak Bora Borán. Talán nekünk is oda
kellene szerveznünk a nászutat.
- Majd ha férjhez mentem - mosolygott Allegra, aki
persze tudta, hogy csak vicc az egész nászút, de azért
sokkal jobban érezte magát tőle. - Addigra olyan vén
leszek, hogy tolókocsira lesz szükségem, nem babako-
csira.
298
- Ezt miért mondod? - érdeklődött Jeff. Letelepedtek a
konyhai pult mellé.
- Majdnem harmincéves vagyok, rengeteg időt töl-
töttem a karrierem építésével, de még mindig nem ér-
tem el a célomat. Máig nem minősítettek teljes jogú tag-
gá az irodában, és rengeteg dolgom van. Réges-rég
nem gondolok már a házasságra - mondta teljesen
őszintén. Csak élte egyik napot a másik után, és elfo-
gadta, ami jött. Jobb ez, mint ülni és várni a királyfira
meg a fehér fátylas esküvőre.
- Csalódottan hallom - mondta Jeff meglepetten,
kissé csibészes mosollyal. Allegra felkészült az újabb
ugratásra.
- Miért? Csak nem ma akartad megkérni a keze-
met? - vigyorgott. - Haha! Úgyse ugrottam be!
- Hát pedig igen. Azt gondoltam, április elseje épp a
tökéletes nap az eljegyzésre. Senki sem tudja majd,
hogy komolyan beszélünk-e vagy hülyéskedünk. Ne-
kem épp ezért tetszik.
- Nagyon vicces! Csakhogy Alan lekörözött - mond-
ta Allegra, és kortyolt az ásványvízböl. Jeffhez hazajön-
ni külön élvezet, akkorákat mulatnak együtt.
- Megkérte a kezedet? Ez igen rossz ízlésre vall most,
hogy a felesége állapotos.
- Nem, te ló - nevetett a lány - Azt mondta, hogy
Samet eljegyezték tegnap. És el is hittem neki, holott
ennyi év után több eszem lehetett volna. Minden év-
299
ben megcsinálja velem, és én mindig elhiszem.
Jeff rámosolygott az alkonyfényben.
- Nekem is hinnél, ha megkérném ma a kezedet? -
Olyan közel hajolt a lányhoz, hogy a szájuk majdnem
összeért. Allegra lágyan nevetett.
- Nem, nem hinnék- ingerkedett a férfival. Jeff meg-
csókolta.
- Akkor, azt hiszem, holnap meg kell ismételnem a
lánykérést - mondta fejcsóválva, és játszotta, hogy ösz-
sze van törve. Allegra ismét nevetett, ismét csókot nyo-
mott a férfi szájára, ám ekkor észrevett Jeff szemében
valami különöset.
- Ugye, nem komoly? - kérdezte félrehajtott fejjel. -
Ugye csak viccelsz?
- Hozzám jönni feleségül valóban egyfajta vicc len-
ne... de komolyan értettem. Mi a véleményed? Túlsá-
gosan bizarr, vagy szeretnéd megpróbálni a következő
ötven-hatvan évre? Nekem van időm, ha kedved
szóttyanna rá. - Annyi szerelemmel nézett a lányra,
hogy Allegrának elakadt a lélegzete.
- O, istenem... ó, istenem! - kapott a fejéhez csaknem
sikítva. - Komolyan gondolod?
- Persze, hogy komolyan. Még soha életemben sen-
kinek sem kértem meg a kezét. Arra gondoltam, ez ép-
pen a megfelelő nap. Erre legalább mindig emlékezni
fogsz.
- Őrült vagy! - mondta Allegra, és átkarolta a férfi
300
nyakát. Ez hihetetlen! Alig több mint két hónapja isme-
ri, mégis úgy érzi, hogy mindkettejüknek ez lesz a tö-
kéletes megoldás. Éveken át voltak kapcsolatai más fér-
fiakkal, de azok csak köntörfalaztak, ötöltek-hatoltak,
és önzőn elzárkóztak az elefántcsonttoronyba. Jeff úgy
szereti őt, mintha mi sem lenne természetesebb. Csodá-
latos! - Annyira szeretlek! - mondta. Még szorosabban
ölelte Jeff nyakát, és megcsókolta. Még sohasem volt
ilyen boldog. Carmen kisbabája is elveszítette a fontos-
ságát. Ez sokkal jobb. Jeff vele akar élni örökre. Ő se kí-
vánt mást soha. Az álma vált valóra, méghozzá milyen
könnyen! Jeff bezzeg nem mondta, hogy ezt még "el
kell rendezni, "meg kell próbálni, "egy kicsit át kell
gondolni". Allegrának nem volt szüksége pszichiáter-
re, hogy tudja, kell-e neki ez a férfi, Jeffnek nem volt
szüksége évekre, hogy eldöntse, szereti-e ezt a lányt.
Szeretik egymást, és ez így van jól. Össze fognak háza-
sodni.
- Még nem válaszoltál! - figyelmeztette Jef. Allegra
fölvisított a gyönyörűségtől, és körülszökdécselte a
konyhát, mint egy gyerek. Jeff nevetve nézte.
- Most fogok! A válasz igen! Igen, igen, igen, igen! -
A férfihoz rohant és megcsókolta.
- Április elseje, beugrottál! - mondta Jeff. A lány ka-
cagott, és azért sem hitt neki.
- Ezzel ne is próbálkozz! - Javában beszélgettek,
amikor megcsörrent a telefon: Allegra öccse volt az. -
301
Szia, Scott- szólt a lány hanyagul. - Mi újság?... Semmi
különös... tényleg semmi... Jeff épp most kérte meg a
kezemet... komolyan beszélek... Nem április elseje.
Komoly - Olyan flegmán beszélt, hogy a fiú egy szavát
sem hitte.
- Te szörnyeteg! - mondta szemrehányóan.
- De komolyan! Csak ültünk itt, és elhatároztuk,
hogy összeházasodunk... - Erre Scott közölte, hogy ő is
most jegyezkedett el. - Na persze! De tényleg, a miénk
nem áprilisi tréfa. - Ám továbbra is úgy kacagott, mint-
ha viccelne.
- Aztán hívjatok meg a lakodalomra - mondta csípő-
sen Scott. Allegra tökéletesen elszúrta az ő tréfáját az-
zal, hogy eljátszotta a menyasszonyt.
- Fogadok, egy szavadat se hitte! - jegyezte meg Jeff
és kacagott.
- Egy hangot se. Hápogni fog, ha majd látja, hogy az
igazat mondtam. Vagy már meggondoltad magadat? -
kérdezte mímelt aggodalommal. Jeff megcsókolta.
- Adj egy-két napot. Még sose voltam vőlegény Sze-
retném kiélvezni az érzést.
- Ja - helyeselt Allegra -, én is. - Csókolózni kezdtek,
tökéletesen elfelejtették jegyességüket, már csak egy-
másra gondoltak. Jeff kihámozta Allegrát a pantallóból
és a selyemblúzból, Allegra lehántotta Jeffről a sortot és
a pólót. A férfi hosszú lába barnára sült, mert néha nap-
közben feküdt ki a partra, ha ki akart kapcsolódni a for-
302
gatókönyvből, hogy gondolkozzon. Allegra nagyon fe-
hérnek látszott mellette kecses törékenységében. Besö-
tétedett, mire felocsúdtak a szeretkezésből a nappali
szoba szőnyegén. Allegra nevetve körülnézett.
- Csinálhatjuk ezt azután is, ha összeházasodtunk?
- Számítok rá - búgta Jeff kéjesen. Feltápászkodtak a
ronggyá gyűrt ruhák közül, és bementek a hálószobá-
ba. Nagyon későre járt, mire eszükbe jutott a vacsora,
házban vagy házon kívül, és az eljegyzés.
- Szeretek menyasszony lenni! -jelentette ki Allegra,
miközben odahozott az ágyba egy zacskó kekszet. Jeff
pezsgőt bontott eljegyzésük örömére.
- Nem kellene telefonálnunk valakinek? - érdeklő-
dött. - Megkérjem apádtól a kezedet? - kérdezte ünne-
pélyesen, és összekoccintotta poharát a lányéval.
- Idővel. Először élvezzük ki, mielőtt mindenki meg-
bolondul tőle. - Allegra áttért a szervezési kérdésekre. -
Mikorra tervezed az esküvőt? - Ez olyan vicces. Még
sohasem volt menyasszony.
- Nem az a hagyomány, hogy júniusban kell tartani?
Szeretem a hagyományokat. Akkor még forgatjuk a fil-
met, de valószínűleg be tudnánk iktatni a frigyet. Már-
mint ha nem haragszol, hogy szeptemberig kell várni a
nászutazásra. Nagyon borzasztó lenne? Én inkább nem
halogatnám az esküvőt. - Jeffnek még két hónap is túl-
ságosan soknak tűnt. Allegra egyáltalán nem riadt meg
attól, hogy két hónap múlva férjes asszony lesz. Örült
303
neki. Különben is, úgyszólván együtt élnek. Minek vár-
janak tovább? Épp eleget várakozott azoknál a férfiak-
nál, akik sose voltak az övéi. Jeffnél nincs szükség ilyes-
mire. Itt, ebben a percben feleségül menne hozzá, ha
kéri.
- Utazhatnánk Bora Borára - tréfálkozott a férfi. - Ta-
lán nekünk is lehet olyan szerencsénk, mint Alannek és
Carmennak - tette hozzá mosolyogva.
- Ilyen hamar akarsz gyerekeket? - csodálkozott Al-
legra, nem mintha kifogása lett volna ellene.
- Ha te is akarod. Harmincnégy éves vagyok, te hu-
szonkilenc. Nem szeretném túlságosan sokáig halogat-
ni. Bármikor, amikor te hajlandó vagy rá. Addig lenne
jó, ha megszületnének, amíg viszonylag fiatalok va-
gyunk. Szerintem szédületes lenne, ha harmincöt éves
koromra lenne meg az első gyerekem.
- Akkor jobb, ha máris nekikezdünk. Hat hónap múl-
va lesz a születésnapod, úgyhogy beletelhet némi idő-
be - csipkelődött Allegra, de örült, hogy Jeff ezt mond-
ja. - Jut eszembe, holnap este a szüleimhez vagyunk hi-
vatalosak vacsorára. Ne szóljunk nekik? Vagy még vár-
ni akarsz?
- Minek? Nincs szükségem gondolkodási időre, dok-
tornő. Részemről lezárt ügy, ha magának is megfelel.
- Talán helyén való lenne még egy próbálkozás - csip-
kelődött a lány -, hogy lássuk, rendben van-e minden.
Mint mikor a gépkocsikat tesztelik. - A férfi fölé hajolt
304
és megcsókolta, az egész ágyat teleszórva kekszmor-
zsával, de Jeff nem haragudott érte.
- Sok tesztfutamot tervezek az elkövetkező évekre -
ígérte, letéve pezsgős poharát az éjjeliszekrényre, és
a következő percben megint szeretkeztek, hogy éjfél-
re boldog kimerültséggel nyúljanak el egymás mel-
lett. - Attól félek, így el fogsz nyűni az esküvő előtt - la-
mentált Jeff. - Nem kellene meggondolnunk magun-
kat?
- Ne merészeld! - fenyegette Allegra. - Most már
nem táncolhatsz vissza! Egy perccel múlt éjfél. Már
nem április elseje van! A nyakán maradtam, Mr Hamil-
ton!
- Halleluja! - örvendezett a férfi, és megcsókolta.
- Szerény esküvőt akarsz vagy nagyot? - érdeklődött
a lány mosolyogva.
- Ha csak két hónapunk van, akkor, azt hiszem, nem
lesz idő valami nagyszabásúra, nem gondolod?
- Egyetértek. Negyven-ötven fő a mama kertjében:
maga a tökély Ennyit akarok. Talán még ennél is kiseb-
bet. - Hirtelen elrestellte magát, amiért Jeff véleményét
nem is kérdezte. - Hacsak nem akarod meghívni a ba-
rátaidat. Igazán nem akarom rád erőltetni az akarato-
mat.
- Helyes - mosolygott Jeff. - Én csak egyvalakihez
ragaszkodom: az anyámhoz. Itt van néhány barátom,
nem sok, de a többiek szét vannak szórva keleten és
305
Európában. Igazán túlzás lenne azt várni tőlük, hogy
elbumlizzanak Kaliforniáig. Szerintem is nagyon jó lesz
negyven fő. Majd fel kell hívnom anyámat. Minden jú-
niusban Európába utazik, és szereti, ha jó előre figyel-
meztetik.
- Fog örülni az anyád? - kérdezte Allegra komolyan,
némileg feszengve. Megriasztotta az a fénykép a New
York-i lakásban. Az az asszony olyan zordnak és hideg-
nek látszott. Egyáltalán nem olyan volt, mint Jeff vagy a
megboldogult apja.
- Hogyne örülne. Négy éve már nem is faggat, hogy
mikor nősülök. Szerintem akkor mondott le rólam, ami-
kor betöltöttem a harmincat. - Az anyja az összes barát-
nőjét utálta az utóbbi húsz évben. No de Allegrát bizo-
nyosan meg fogja szeretni. Ki ne szeretné Allegrát?
- Alig várom, hogy elmondhassam a mamának! - ra-
gyogott a lány - Olyan boldog lesz! Őszintén kedvel-
nek téged.
- Remélem is. - Komolyan pillantott a lányra, és
rendkívül gyöngéden megcsókolta. - Nagyon, de na-
gyon fogok vigyázni rád, amíg csak élek. Ezt meg-
ígérem.
- Én is ígérem, Jeff. .. Melletted leszek mindig.
Ahogy feküdtek egymás mellett kézen fogva, ter-
veikről beszélgetve, Jeff egyszer csak pukkadozni kez-
dett.
- Miért nem megyünk el mi is Vegasba azon a bu-
306
szon? Viselhetnénk megint parókát, és te dobhatnád a
fehér műorchidea csokrodat. - Az anyja el is ájulna. Pe-
dig milyen mulatságos volt Carmen és Alan esküvője!
- Megfontolandó ötlet - mondta Allegra. - Ha a ma-
mának alkalma lesz feltupírozni valamivel ezt az eskü-
vőt, akkor meg is teszi. Arra számíthatsz. Még az is le-
het, hogy Vegasba kell mennünk.
Nevetve bújtak egymáshoz az ágyban, mint két gye-
rek, akik holini nagy kalandot tervezgetnek.
Allegra olyan izgatott volt másnap, hogy még a ko-
csija kulcsait is a házban felejtette. Szégyenkezve kullo-
gott vissza értük. Kapott még egy csókot Jefftől, akinek
úgy kellett kitolnia menyasszonyát az ajtón, hogy ne
késse le az első megbeszélését.
- Menj már! Menj! - kiáltott utána. - Ásd ki a start-
gödröt! Tűnés! - hessegette a lányt. Allegra még akkor
is nevetett, amikor a rövid bekötőútról kikanyarodott
az aszfaltra. Még sohasem volt ilyen boldog.
Végigmosolyogta az egész délelőttöt, mint az a bizo-
nyos macska, amelyik nyakig esett a tejfölbe. Ám nem
akart szólni senkinek; a szülei tudják meg elsőnek a va-
csoránál. Különösen nehéz volt Alice szeme közé néz-
ni, és elhallgatni a telefonáló Carmen előtt. Carmen
még mindig a mennyekben járt a babája miatt, ám Al-
legra már sokkal izgalmasabbnak találta a saját hírét.
Megpróbálta rávenni Jeffet, hogy jöjjön be a városba,
és ebédeljen vele, de a férfi azt mondta, nem teheti. Túl-
307
ságosan sok munkája volt a forgatókönyvön.
- De hát nem ebédelhetek mással! - panaszkodott. -
Nem bírnám ki, hogy el ne dicsekedjek! Be kell jön-
nöd!
- Nem, ha azt akarja, hogy este vacsorázni menjek,
Mrs. Hamilton. - Szerették ezt a nevet, boldogan ját-
szottak vele. A lány az egész noteszát telefirkálta, mikor
gyakorolta az Allegra Hamilton aláírást. Gimnazista ko-
rában csinált utoljára ilyet, amikor Alannel dúlt a szere-
lem.
Végül úgy döntött, hogy lesétál a Rodeo Drive-on,
hátha lát valami szép fehér ruhát vagy kosztümöt,
amely megfelel a Blaire kertjében tartandó esküvőre.
Sorra járta Ferrét, Diort, Valentinót, Fred Haymant és
Chanelt, csak hogy felmérje, mi a kínálat fehérből, de
nem talált semmit. Valentinónál látott egy gyönyörű,
fehér lenvászon kosztümöt, de az nem volt elég ünne-
pélyes, Ferrénél egy tündéri organdi blúzt, de nem volt
mihez fölvenni. Ezzel együtt kitűnően szórakozott.
Nem is hitte, hogy ő csinálja ezt: esküvői ruhát akar
venni, alig két hónappal azután, hogy megismerte
Jeffet. Szinte kedve lett volna felhívni Andreas Weiss-
mant New Yorkban, hogy köszönetet mondjon neki.
Tulajdonképpen ki akarta hagyni az ebédet, aztán
mégis beugrott a Grillbe egy szendvicsre és egy csésze
kávéra. Itt általában mindig előfordultak ismerősök és
barátok: a cége jogászai, az ICM, a CAA, a William Mor-
308
ris ügynökei, hébe-hóba egy-egy színész. A konyha jó
volt, a kiszolgálás gyors, a hely tökéletes.
Amint belépett az étterembe, azonnal észrevette az
apját az egyik hátsó bokszban. Éppen nevetett. Nem
látta, ki van vele. Borzasztó nagy volt a kísértés, hogy
odamenjen és bejelentse a jegyességét, de tudta, hogy
az anyja sohasem bocsátaná meg, ha Simon tudná meg
hamarabb. Ki kell várnia az estét, amikor átmennek
hozzájuk vacsorázni. De akkor is, legalább köszön. Kék
blézerét egy szék támlájára akasztotta, és elindult Si-
mon boksza felé. Rövid bézs szoknyát viselt halvány-
kék pulóverrel, hozzá Chanel papucscipőt és hozzáillő
hátizsákot. Nagyon elegáns és divatos volt, és mint
mindig, sokkal inkább látszott fotómodellnak, mint jo-
gásznak.
Simon fölnézett, és a szeme azonnal felragyogott az
örömtől. Akkor már Allegra is látta, kivel ebédel. Rög-
tön ismerősnek tűnt: az angol rendezőnő volt, akivel
apja az Arany Glóbusz-gálán beszélgetett, a nagyon
magas, nagyon szép Dame Elizabeth Coleson. Alig va-
lamivel lehetett idősebb Allegránál, és gyönyörű, mély,
érzéki nevetése volt.
- Kit látok! - örvendezett Simon. - Ez ám a meglepe-
tés! - Felállt, csókot adott a lányának, majd összeismer-
tette Dame Elizabethszel, aki nagyon természetesen,
minden nagyképűség nélkül viselkedett, és láthatólag
kitűnően érezte magát a producer társaságában. - Alleg-
309
ra lányom! - Aztán azzal folytatta: - Hónapok óta próbá-
lom rábeszélni Elizabetht, hogy dolgozzon nekem, de
eddig még nem sikerült - mondta panaszosan, és visz-
szaült. Allegra figyelte őket. Meghitt fesztelenséggel vi-
selkedtek, mint a régi barátok, akik sok időt töltenek
együtt. Az apja megkérdezte, nem csatlakozik-e, de Al-
legra nem szerette volna zavarni a megbeszélést.
- Nem lehet, papa. Pár percen belül úgyis az irodá-
ban kell lennem, csak egy szendvicsért ugrottam be.
- Mit kerestél errefelé? - érdeklődött Simon. A lány
szélesen elmosolyodott. Borzasztóan szerette volna el-
árulni, de nem tehette.
- Majd este elmondom!
- Megegyeztünk - mondta Simon. Allegra kezet rá-
zott a rendezőnővel, azzal otthagyta őket, visszament a
saját asztalához, megrendelte a cézár-salátát meg a te-
jeskávét, és tizenöt perc múlva már visszafelé tartott az
irodába. Vezetés közben az apja és Elizabeth Coleson
járt a fejében. Maga sem tudta, miért motoszkál benne
ugyanaz a sejtés, mint mikor utoljára látta őket: hogy
ezek ketten feltűnően jól érzik magukat egymás társa-
ságában. Vajon az anyja is ilyen jó barátságban van
Elizabethszel? Majd megkérdezi. Ezután visszatértek a
gondolatai az esküvőjéhez. Alig bírt magával, délután
háromszor is felhívta Jeffet, hogy vihogva sugdolózza-
nak titkukról. Mire behájtottak este a szülői ház kapu-
ján, Allegra már majd szétrobbant, annyira nem fért
310
benne a mondanivaló.
- Nyugi, nyugi! - mondta Jeff higgadtan, de ő is ide-
ges volt. És ha a szülők kifogásokkal hozakodnak elő,
túl korainak találják az esküvőt, vagy nem rokonszen-
veznek vele? Aggályait szóvá is tette menyasszonyá-
nak, mielőtt elindultak volna Malibuból. Allegra lehur-
rogta, mondván, hogy nevetséges, ám Jeff ennek elle-
nére is szorongott.
A bejáratnál az apjuk fogadta őket, mert, mint közöl-
te, Blaire éppen telefonál a konyhában. Az építésszel
tárgyalt, és abból ítélve, amit Allegra hallott, nem lehe-
tett kellemes beszélgetés. Az építész épp most tudatta
Blaire-rel, hogy az általa választott konyhaszekrények
és csempék miatt legalább hét hónapig fog tartani az át-
alakítás. Blaire nem visított ugyan, de nagyon közel állt
hozzá.
- Be kellene költöznünk a Bel Airbe hat hónapra -
mondta Simon nem is olyan viccesen, majd megkér-
dezte Jefftől, mit iszik. Jeff whiskyt kért szódával.
Néhány percig kedélyesen csevegtek, amíg be nem
robbant Blaire, ziláltan és ingerülten.
- Fel tudod fogni ezt az őrültséget!? - háborgott a fér-
jének, visszautasítva az italt. - Hét hónap! Ez meghib-
bant! Ne haragudj, drágám! - fordult Allegrához. Pu-
szit adott a lányának, és közben megpróbálta vissza-
nyerni az önuralmát. - Egyszerűen nem hiszek a fü-
lemnek!
311
- Miért nem maradhat a konyha olyan, amilyen
volt? - vetette föl Simon óvatosan, amire Blaire rávágta,
hogy szó sem lehet róla, ez a konyha már elavult. - Én
elköltözöm - mondta Simon fojtottan. Felesége figyel-
meztető pillantást lövellt rá, azután más témákra tere-
lődött a beszélgetés. Jeff egyszer csak letette a poharát,
és ránézett a Steinberg szülőkre.
- Valamit mondanunk kell Allegrával... illetve in-
kább kérni szeretnénk... Tudom, hogy nem ismerjük
egymást túl rég, de... - Soha életében nem feszengett
még ennyire. Úgy érezte magát, mintha gyerek lenne
újra. Blaire hitetlenül meredt rá, Simon együttérzően
mosolygott.
- Azt akarja kérdezni, amire én gondolok? - mondta
segítőkészen. Jeff hálás pillantást vetett rá.
- Igen, azt. Össze szeretnénk. . . össze fogunk. . . - igye-
kezett, hogy úgy beszéljen, mint egy felnőtt, nem mint
egy ötéves - ... össze fogunk házasodni.
- Ó, drágám! - Blaire odafutott a lányához, könnybe
lábadt szemmel ölelkeztek össze. Allegra az apjára né-
zett. Simonnak is fátyolos volt a szeme.
- Papa? - nógatta, de így is látta, hogy már megkapta
az atyai engedélyt.
- Szívem mélyéből egyetértek! - Simon keményen
megrázta Jeff kezét, és mindketten olyan elégedettnek
látszottak, mintha valami fontos üzletet ütöttek volna
nyélbe, mint ahogy az is volt, Jeff és Allegra haláláig
312
szóló hatállyal. - Gratulálok!
- Köszönöm - válaszolta Jeff, mérhetetlen megköny-
nyebbüléssel. Sokkal nehezebb volt, mint gondolta, no-
ha Allegra szülei igyekeztek megkönnyíteni a dolgát.
Ám ez akkor is azok közé a borzongató pillanatok közé
tartozik, amelyek örökre belevésődnek az emberbe.
Ettől kezdve egyszerre beszéltek mindannyian, és
szinte észre sem vették, hogy tálalva van. Vacsora köz-
ben - amelyen Samantha nem volt jelen, mert a barátai-
val lógott - másról sem volt szó, mint az esküvőről.
- Jó, jó! - mondta Blaire az első fogás után. - Most
térjünk át a részletekre. Hányan, mikor, hol, milyen ru-
hában, rövid fátyollal-e vagy hosszúval... ó, istenem! -
törülgette a szemét az asztalkendőjével. Az egyik leg-
boldogabb este volt ez a Steinberg család életében.
Allegra lelkiismeretesen válaszolgatott az anyai kérdé-
sekre.
- Körülbelül negyven-ötven főre tervezzük, itt, a ház-
nál, kint a kertben - felelte boldogan. - Semmi rongyrá-
zósat, csak meghittet. Júniusban. - Ragyogó arccal né-
zett Jeffre, majd vissza az anyjára.
- Ugye viccelsz, drágám? - mosolygott Blaire. Alleg-
ra ártatlanul nézett rá.
- Nem, tegnap este már megbeszéltük. Ezt akarjuk.
- Szó sem lehet róla - közölte Blaire, nem az anya, ha-
nem a producer hangján. - Ezt felejtsd el. Nincs szerződés.
- Mama, ez nem a te műsorod, hanem az én eskü-
313
vőm - figyelmeztette Allegra szelíden. - Mit értesz az
alatt, hogy felejtsem el?
- Azt értem, hogy a kertet teljesen feltúrják a követ-
kező két hétben. Hátul semmi más nem lesz őszig, mint
a sár meg az úszómedence, úgyhogy a kert kiesett. Azt
meg nyilván nem mondhattad komolyan, hogy negy-
ven-ötven embert akarsz hívni. Van fogalmad róla,
hány embert ismerünk? Allegra, ez badarság. Gondolj
az ügyfeleidre, az iskolai barátaidra, a család barátairól
nem is szólva! És természetesen Jeff és a szülei is akar-
nak majd hívni vendégeket! Nem hinném, hogy négy-
vagy ötszázzal megúszhatnánk. Valószínűbb, hogy
hatszázan lesznek. Vagyis nem tarthatjuk itt. És nyil-
ván nem júniusban. Ilyen esküvőt nem lehet két hónap
alatt összecsapni. Igazán, drágám, beszéljünk komo-
lyan. Hol és mikor csináljuk?
- Anya, én komolyan beszélek! - mondta kezdődő in-
gerültséggel Allegra. - Ez a mi esküvőnk, nem a tietek,
és mi nem akarunk többet ötven vendégnél. Ha tömeg-
jelenetet akarsz rendezni, akkor mindenkit meg kell
hívnunk. Negyven-ötven személy esetében csak a leg-
közelebbi barátaink lesznek itt, és nekünk sokkal ked-
vesebb is így. Ötvenfős lakodalmat nem kell két hóna-
pig szervezni.
- Idegeimre mész! - Blaire olyan ingerült volt, ami-
lyennek Simon még sohasem látta. Túlreagált mindent:
előbb az építészt, most a lánya esküvőjét.
314
- Anya, kérlek! - mondta Allegra, aki maga is csak-
nem elsírta magát. - Miért nem engeded, hogy meg-
szervezzük magunknak? Miért kell ezt csinálnod?
- Ez nevetséges! És hol tartod az esküvőt? Az irodád-
ban?
- Talán. Csinálhatjuk Jeff házában is, Malibuban. Az
tökéletes lenne.
- Nem hippi vagy! Ügyvéd vagy, sok fontos ügyfél-
lel, és nekünk nagyon drágák a barátaink, mint ahogy
neked is! - Jeffhez fordult, mintegy hozzá apellálva. -
Ezt még át kell gondolnotok! - A férfi bólintott.
- Nem beszélhetnénk meg ma este, hogy mit csinál-
hatnánk másként? - kérdezte higgadtan Allegrától.
- Én semmit sem akarok másképp csinálni! Már
megbeszéltük! Kis esküvöt akarunk júniusban, a kert-
ben! - csattant föl a lány.
- Nincs kert! - förmedt rá az anyja. - Azonkívül jú-
niusban forgatok! Az isten áldjon meg, Allegra, miért
kell neked így megnehezíteni a dolgot?
- Ne is törődj vele, anya. - Az asztalra dobta a szalvé-
táját, felugrott, és könnyben úszó szemmel nézett Jeff-
re. - Las Vegasba fogunk menni. Nekem erre nincs
szükségem. Én csak egy kis esküvőt akarok. Harminc
évet vártam rá, és olyat szeretnék, ami nekünk jó, és
nem olyat, amilyet te akarsz, mama. Mi fogunk össze-
házasodni.
Blaire-t teljesen kiborította a lánya felindultsága. Si-
315
mon egyszerre próbálta nyugtatni kettejüket.
- Ne beszéljük meg inkább vacsora után? Semmi
szükség ilyen felzúdulásra - szólt higgadtan, rögtön le-
csendesítve a nőket. Allegra visszaült, de máris látni le-
hetett, hogy az esküvő nem lesz túl egyszerű.
A vacsora kissé feszült hangulatban ért véget, a nők
alig szóltak. Mire felszolgálták a kávét a nappaliban, is-
mét előkerült a csatabárd, mert Allegra negyven vendé-
get akart, Blaire öt-hatszázat. Azt javasolta, hogy a
klubjukban, a Bel Air szállodában rendezzék, Allegra
azt mondta, az egész esküvő snassz lenne, ha ott tarta-
nák. Ragaszkodott a házhoz. Blaire kijelentette, hogy ő
nem bír egyszerre csinálni műsort és esküvőt, és kész
nevetség, hogy júniusra akarják! Legalább két órán át
tűnt úgy, hogy szó sem lehet kompromisszumról. Vé-
gül, miután kölcsönösen elhasználták egymás idegeit,
Allegra vonakodva fölment százötvenig, bár az anyja
kétszáz mellett kardoskodott, valamint közölte, hogy
ha várnának szeptemberig, amikor éppen szünete van
a műsorában, és a hátsó udvar is elkészülne, akkor meg
tudná rendezni itthon az esküvőt. Allegra sokáig této-
vázott, majd fojtott hangon értekezett Jeffel. Nagyon
nem akaródzott öt hónapot várni a házasságukkal, ám
a férfi rámutatott, hogy körülbelül akkorra befejezi a
filmjét, tehát rögtön utána elutazhatnának nászútra,
ahelyett, hogy még három hónapot téblábolnának. En-
nek is volt egyfajta előnye, és Allegra, ugyan nem szí-
316
vesen, de végül is engedett Jeff sürgetésének.
- Ennyi, mama! Többet ne is követelj tőlem! Százöt-
ven fő a kertben, szeptemberben. Pont! Egy szál ven-
déggel se többet! És ezt is kizárólag a te kedvedért! -
Tisztára úgy hangzott, mintha monopolyt játszanának.
Simon reménykedve sandított a feleségére.
- Ez azt jelenti, hogy én is megtarthatom a konyhá-
mat? Mert azok után, amit ma este mondtak, képtelen-
ség, hogy be tudják fejezni szeptemberre.
- Jaj, fogd már be! - gurult ismét dühbe Blaire. - Tö-
rődj a magad dolgával! - Ám aztán restelkedve elmoso-
lyodott, és néhány perccel később mindenki mintha
fölengedett volna egy kicsit. Kimerítő este volt.
- Sose hittem, hogy az esküvő ilyen sokat kivesz az
emberből - mondta Jeff, és elfogadott még egy whiskyt.
Simon konyakot töltött magának.
- Én se - mondta. - Mi ugyancsak szűk körűt tartot-
tunk. De tudom, hogy Blaire mindig is a csillagot akarta
lehozru az égről a lányainak.
- Samnek lehozhatja - mondta Allegra, aki még min-
dig nem tért magához az anyjával folytatott veszeke-
désből. Keményfejűek voltak mindketten, a kompro-
misszum nem született meg könnyen. Leginkább azt
utálta, hogy öt hónapot kell várnia az esküvőre.
- Ki fogjuk bírni! - vigasztalta Jeff, és megcsókolta
menyasszonyát. Allegra kiment az anyja után a kony-
hába. Blaire éppen az orrát fújta, nyilvánvalóan sírt.
317
- Ne haragudj, mama - kérte Allegra. - Tényleg tu-
dom, mit akarok, de nem akartalak felzaklatni.
- Én azt akarom, hogy a te esküvőd gyönyörű legyen
és különleges!
- Az lesz! - Amíg Jeff ott van, neki nem is számít sen-
ki más. Most olyan ostobaságnak tűnt az egész. Hogy
miért is nem szöknek meg, mint Carmen! Mennyivel
egyszerűbb lenne! Allegrának volt egy olyan sejtelme,
hogy ez már csak rosszabb lehet.
- Milyen lesz a ruha? - tért át más témára az anyja. -
Remélem, azt azért megengeded, hogy segítsek válasz-
tani.
- Ma, ebédidőben, már el is kezdtem keresni - mo-
solygott Allegra, és elmesélte, merre járt, mit látott, mit
akar. Blaire jó ötletnek tartotta a rövidet, de azt mondta,
tegyék elegánssá egy széles karimájú kalappal vagy
egy kis fátyollal.
- Láttam a papát is vásárlás közben. Majd lenyeltem
a nyelvemet, hogy ne áruljam el neki, de akkor akar-
tam közölni, amikor te és Jeff is itt vagytok.
- Csak nem vásárolni ment a papa a Rodeo Drive-
ra? - csodálkozott Blaire. Simon utált vásárolni, min-
dent a felesége szerzett be neki.
- Nem. A Grillben ebédelt Elizabeth Colesonnal. Va-
lami filmről beszélgettek. Úgy veszem észre, papa sze-
retné megszerezni valamelyik filmjéhez - csacsogta Al-
legra, aztán áttértek arra a kérdésre, hogy legyenek-e
318
koszorúslányok vagy sem. Egyelőre nem döntötte el.
Valami különöset látott az anyja szemében, és mikor visz-
szatértek a nappaliba, látta, hogy Blaire lopott pillantást
vet Simonra. Tizenegy óráig beszélgettek az esküvőről,
akkor a fiatalok eltávoztak, de előtte Jeff még hallotta,
hogy Blaire valami nagyon turcsát mond a lányának.
-Majd apádat is föl kell hívnod - szólt fojtottan,
ahogy álltak az ajtóban. Allegra kínosan nézett rá, az-
tán bólintott. Néhány perccel később már Malibu felé
robogtak. Kimerítette őket az első adag az esküvői elő-
készületekből. Jó kis este volt.
- Hogy értette ezt anyád? - kérdezte hanyagul a férfi
a sztráda felé menet. Allerga hátrahajtotta a fejét az
ülés támlájára, és behunyta a szemét.
- El kellett volna mennünk Vegasba, és utólag kellett
volna közölni velük - szólt elcsigázottan.
- Mit értett anyád az alatt, hogy "az apádat" is fel kell
hívnod? Mit jelent ez? - Allegra nem felelt, ült behunyt
szemmel, úgy tett, mintha aludna. Jeff ránézett, és
megérezte a hallgatásában a feszültséget. Nem értette.
Gyöngéden megérintette menyasszonya arcát. - Hé,
ne nézz már levegőnek! Mire célzott az anyád? - Ösz-
tönösen sejtette, hogy fájó sebre tapintott.
Allegra kinyitotta a szemét.
- Most nem akarok beszélni róla. Enélkül is épp elég
rossz volt a mai este.
Egy darabig hallgattak, ám Jeff nem hagyta ennyi-
319
ben. Meghökkentette a lány visszautasító elzárkózása.
- Allegra, neked nem Simon az apád?
Hosszú-hosszú csend lett, miközben a lány azt ke-
reste, hogyan térhetne ki a válasz elől. Gyűlölt erröl
beszélni. Túlságosan fájt. Megrázta a fejét, de nem né-
zett Jeffre, csak bámult ki az ablakon.
- Mama akkor ment feleségül Simonhoz, amikor hét-
éves voltam - kényszerítette ki magából a rettenetes,
gyűlölt szavakat.
- Erről fogalmam se volt - mondta a férfi óvatosan,
nehogy régi sebeket tépjen föl. Ám feleségül akarta
venni Allegrát, és segíteni szeretett volna rajta, ha ez
csakugyan annyira fájó, amilyennek a lány titkolózásá-
ból tűnik.
- Az "igazi" apám egy bostoni orvos. Gyűlölöm, és ő
is gyűlöl engem. - Végre ránézett Jeffre, aki úgy dön-
tött, egyelőre nem feszegeti a témát. Éppen csak gyön-
géden megérintette Allegra arcát, majd a következő pi-
ros lámpánál hozzáhajolt és megcsókolta.
- Akármi történt, tudnod kell, hogy én melletted
állok, és szeretlek. Senki sem fog bántani többé, Alleg-
ra. - A lány könnyes szemmel viszonozta a csókot és
köszönetet suttogott. Az út hátralevő részét néma
csöndben tették meg Malibuig.
Addigra Steinbergék is elvonultak a hálószobájukba.
Blaire Simont figyelte, ahogyan leoldja a nyakkendőjét.
- Hallom, ma Elizabethszel ebédeltél - szólt hűvö-
320
sen, mímelve, hogy egy magazinban lapozgat, majd is-
mét fölnézett a férjére. - Azt hittem, már vége.
- El sem kezdődött - felelte halkan Simon az ingét
gombolgatva, és bevonult a fürdőszobájába. Érezte,
hogy az asszony utánajön. Megfordult, szembenézett
vele. - Már mondtam, hogy szigorúan munkakapcso-
lat - felelte nagyon higgadtan. Blaire válla megroskadt.
Annyira öregnek érezte magát Simon mellett. Olyan
nőkkel ebédel, akik a lányai lehetnének, és még mindig
jóképű. Ő pedig megkopott, szinte már nem is asz-
szony. Lejárt lemez, még szakmailag is. Most pedig ő az
örömanya. Ezerévesnek érezte magát.
- Min dolgoztatok Palm Springsben? - kérdezte
csendesen.
- Ne csináld ezt - kérte Simon, és elfordult. Nem volt
hajlandó még egyszer belemenni ebbe a játékba. Épp
elégszer végigjátszották. - Csak beszélgettünk. Ennyi
volt. Barátok vagyunk. Lépj már át rajta, Blaire, mind-
kettőnk érdekében. Legalább ennyivel tartozol nekem.
- Nem tartozom neked semmivel - felelte az asz-
szony, és könnyes szemmel kilépett a fürdőszobából,
majd a küszöbön visszafordult. - Filmet ajándékozol
neki? Ezt mondta Allegra?
- Ezt mondtam neki. Csak beszélgettünk. Elizabeth
visszatér Angliába.
- És te? - kérdezte az asszony szomorúan. - Ott for-
gatod a legújabb filmedet?
321
- A következőt Új-Mexikóban forgatjuk - felelte Si-
mon. Lassú léptekkel kijött a fürdőszobából, és átkarol-
ta a feleségét. - Szeretlek, Blaire. Ezt tudnod kell... Kér-
lek, ne feszegesd ezt a témát többé... Csak fájdalmat
okozol vele mindkettőnknek. - Blaire pontosan ezt is
akarta, hogy Simonnak is úgy fájjon, mint neki, amikor
hat hónapja tudomást szerzett róla, hogy férjének vi-
szonya van Elizabeth Colesonnal. Simon tökéletesen
diszkrét volt, nem is tudta meg senki, csaK Blaire. Vélet-
lenül szerzett tudomást róla, mert valaki meglátta a fér-
jét Elizabethszel Palm Springsben, és mit sem sejtve el-
fecsegte az asszonynak. Blaire-nek a hideg futkosott a
gerincén, amikor meghallotta. Simon persze letagadta,
de mikor Blaire meglátta őket, hogyan beszélgetnek né-
hány percig egy partin, megszerezte a csalhatatlan bi-
zonyítékot. Férje és Elizabeth úgy néztek egymásra,
ahogy azok szoktak, akik egy ágyban osztják meg tit-
kaikat késő éjszaka. Az ilyen összeesküvés kizárólag
hálószobában szokott történni. És amikor ismét tetem-
re hívta a férjét, ő nem mondott semmit. Blaire tudta,
hogy megalapozott a gyanúja.
Allegra nem tudott róla. Senki sem tudott. Blaire so-
hasem mondta el senkinek. Magába zárta, és a titok
csendesen emésztette a lelkét, úgy, mint ma este, ami-
kor a lánya elmesélte, hogy látta Simont a rendező-
nővel.
- Miért kell étterembe járnod vele? Miért nem fogad-
322
hatod az irodádban?
- Mert ha azt tenném, te azt hinnéd, hogy lefekszem
vele. Úgy gondoltam, okosabb a nyilvánosság előtt ta-
lálkoznunk.
- Az lenne a legokosabb, ha egyáltalán nem találkoz-
nál vele - mondta Blaire, és roskadtan leereszkedett az
ágyra. - Bár lehet, hogy már nem is számít. - Átment a
saját öltözőszobájába. Simon nem követte. Nagyon ke-
serves lett az életük. Hónapok óta nem háltak egymás-
sal. Nem is beszéltek róla, csak abbahagyták, amióta Si-
monnak egy másik nővel volt dolga. Blaire úgy érezte,
vénül, a férje nem szereti és nem kívánja többé.
Simon olvasott, amikor a hálóingre vetkőzött Blaire
visszatért a hálószobába. A férfi gyengéden tekintett a
feleségére. Tudta, mennyire szenvedhet. Borzasztóan
megbánta, de hát az ilyen dolgok csak úgy meg szoktak
történni. És most már nem csinálhatja vissza. Nagy bá-
natára azt is tudta, hogy Blaire sohasem engedi, hogy
megfeledkezzen róla. Talán meg is érdemli. Elfogadta a
sorsát, csak azt sajnálta, hogy nem adhatja tudomására
a feleségének, hogy még mindig őt szereti. Blaire úgyse
hinné el. Most már nem érdekli semmi a műsorán és
Elizabeth Colesonon kívül. Vajon változtat ezen az es-
küvő? Felvidítja-e a feleségét? Remélhetőleg.
- Olyan boldog vagyok - mondta halkan. - Jeff ren-
des fickó. Azt hiszem, jó férje lesz Allegrának. - Blaire
vállat vont. Neki is jó férje volt Simon, több mint húsz
323
éven át, és most minden megváltozott. Olyan boldogok
voltak, olyan közel álltak egymáshoz. A különlegesek,
a szerencsések közé sorolták magukat, akiket nem ér-
het el a végzet keze. Végül csak elérte őket. Minden
megváltozott, és már soha, semmi sem lesz ugyanaz.
Simon tudta ezt. Az sem segíthet, hogy ő szakított Palm
Springs után. Túl késő.
Blaire befeküdt az ágyba, és felütött egy könyvet. Jeff
új könyve volt. Csak az előző héten vásárolta, és most
az író lesz a veje. De most alig bírt Jeffre gondolni, csak
arra, hogy Simon ismét Elizabeth Colesonnal ebédelt.
Nem tudta kiverni a fejéből, hogy ugyan mi mást csi-
nálhatnak még. Hátha csak arcátlan, körmönfont álcá-
zás az ebéd a nyilvánosság előtt? Megfordult, ránézett
a férjére. Simon úgy aludt el, hogy kezében még min-
dig ott volt a könyv, orrán a szemüveg. Az asszony fi-
gyelte, és már csak fájdalmat érzett ott, ahol a szerelem
volt valaha. Hónapok óta tartott így. Összecsukta Si-
mon könyvét, levette az orráról a szemüveget. Vajon
akkor is elalszik, ha Elizabeth Colesonnal van?
Letette a saját könyvét is, és leoltotta a villanyt. Meg
fogja szokni a fájdalmat és a magányt. Megtanul majd
velük élni. Csak hát túl jól emlékezett, milyen volt az-
előtt, amikor még nem romlottak meg közöttük a dol-
gok. Ráparancsolt magára, hogy ne a múltra gondol-
jon, hanem Allegra esküvőjére. Talán a fiatalok szeren-
csésebbek lesznek. Talán rájuk sohasem sújt le a sors.
324
Teljes szívéből kívánta nekik, miközben némán imád-
kozott a lányáért.

13.
Az eljegyzésüket követő egész héten Allegra úgy
érezte, forgószél dúl az irodában. Összes ügyfelének
akadt valamilyen problémája: új szerződés vagy szaba-
dalmi engedély, amelynek utána kellett nézni. Mintha
valahol valaki meghúzott volna egy oldózsinórt, azzal
a szándékkal, hogy megfullassza.
Jeff felhívta az anyját, és bejelentette eljegyzését. Et-
től csak még zűrzavarosabb lett minden. Az anyjának
az volt az egyetlen közölnivalója, hogy meglehetősen
elsietettnek tartja a kézfogót egy olyan nővel, akiről Jeff
még soha nem szólt egyetlen szót sem; mindazonáltal
bízzunk benne, hogy nem fogja megbánni. Mrs. Ha-
milton néhány percig társalgott Allegrával is, majd kö-
zölte a fiával, hogy reméli, átjönnek New Yorkba, leg-
alább néhány napra, amikor is megismerheti leendő
menyét.
- Igazán át kellene ugranunk, mielőtt elkezdődne
májusban a forgatás! - vélte Jeff, miután letették a
kagylót. Allegra azonban nem látta, hova tudnák be-
szorítani az utazást. Még mindig rengeteg dolga volt az
irodában. Ennek ellenére megígérte, hogy néhány hé-
ten belül hajlandó utazni, ha cigánygyerekek potyog-
nak is az égből.
325
Ahhoz az egyetlenegyhez nem volt kedve - ezért is
volt jó a sok elfoglaltság, amelyre hivatkozni lehetett -,
hogy fölhívja az apját. Jeff óvakodott sürgetni; a lány
magától árulta el, hogy mire a szülei elváltak, már
iszonyúan megromlott a házasságuk. Ő csak néhány-
szor találkozott az apjával az utóbbi húsz évben, és
egyik találkozás sem volt szívderítő. Az apja mintha
a lányát tette volna felelőssé a volt felesége cselekede-
teiért.
- Egyre azt hajtogatta, hogy pont olyan vagyok, mint
az anyám, egészen el vagyunk rontva. És hogy ő meny-
nyire utálja a "hollywoodi életstílusunkat". Mintha
nem jogász lennék, hanem go-go görl.
- Talán nem tudja, mi a különbség a kettő között! -
humorizált Jeff, de Allegra nem volt vevő a szelle-
mességére. Egyébként Jeff anyja sem rajongott Holly-
woodért és azért, amit szerinte ez a szó képviselt. Mér-
hetetlenül gyanakodott fia hollywoodi tevékenységé-
re. Ám Allegra apjának esete jóval súlyosabbnak tűnt.
Jeff okosan úgy döntött, hogy ezt majd csak akkor akar-
ja megtudni, ha menyasszonya hajlandó lesz közölni.
Bár akaratlanul megfordult a fejében, hogy nem ez az
apa okozta-e, hogy Allegra mindig olyan balszerencsé-
sen beleválasztott a férfiakba. Nem lehet, hogy direkt
olyanokat keresett, akik lerázták magukról, csak mert
az apja is lerázta őt? Ha így van, akkor súlyosan fog csa-
lódni Jeffben, ő ugyanis nem szándékszik lerázni ma-
326
gáról.
Épp ellenkezőleg. Imádta csendes napjaikat, ágyban
töltött délutánjaikat, a nagyon ritka, lusta délelőttöket.
Azon a hétvégén, amikor bejelentették eljegyzésüket
Allegra szüleinek, végre lophattak maguknak egy nyu-
godt estét otthon, szombaton pedig még moziba is elju-
tottak! Hazaérve nyomban bebújtak az ágyba - sose
bírtak ellenállni, ha szeretkezni lehetett -, és éppen el-
alvóban voltak egymás ölelésében, amikor megcsör-
rent a telefon.
Jeff nem akart tudomást venni róla, de Allegrát nem
ilyen fából faragták. Mindig attól tartott, hogy valame-
lyik ügyfele ülhet nyakig a pácban, amelyből neki kell
kirántania a delikvenst. Néha valóban erről volt szó,
néha félrekapcsolt a telefon.
- Halló? - szólt bele álmosan. Egy pillanatig senki
sem válaszolt, Allegra már majdnem letette, amikor hir-
telen belehüppögtek a telefonba. - Halló! - ismételte a
lány, összevonva a szemöldökét. - Ki az? - Még egy
hüppögés, aztán egy elfúló hang:
- Carmen.
- Jól vagy? - Baleset történt volna? Valami komoly
baj? Csak nem Carmennal? Alan otthagyta talán? Mi
történhetett? - Carmen, beszélj már hozzám - kérte,
igyekezve, hogy ne legyen türelmetlen a hangja. Jeff
felnyögött az ágy másik oldalán. Valahányszor a háza-
sok összekaptak, Carmen megeresztett egy hisztérikus
327
telefont, amit Jeff egyáltalán nem talált mulatságosnak.
Egyébként nagyon bírta őket, de az volt a véleménye,
hogy nem Allegra dolga elsimítani Carrék csipcsup há-
zi perpatvarait. Ilyesmi minden családban előfordul, az
emberiség többsége mégsem rohangászik azonnal az
ügyvédjéhez.
Carmennak végül sikerült kikényszerítenie magából
annyit, hogy elmegy, aztán újult erővel folytatta a zo-
kogást. Allegra hallotta, hogy valaki ordít a háttérben.
- Mi az? - kérdezte, és megpróbált nyugalmat sugá-
rozni telefonon át, már amennyire ezt lehet. - Elhagy?
- Igen, elhagy! - nyeldekelt Carmen. Aztán Alan
szólt bele, dühösen és fáradtan.
- Hagyom a fenét! Svájcba megyek filmet forgatni, se
nőzni, se öngyilkosságot elkövetni nem akarok - ismé-
telte tízezredszer az éjszaka folyamán. - Dolgozni fo-
gok! Ha pedig befejeztem, hazajövök. Ezzel keresem a
kenyerem. - Azzal visszaadta a kagylót hisztérikus fele-
ségének, aki még szívszaggatóbban zokogott.
- De én terhes vagyok!
Allegra sóhajtott. Most már összeállt a kép. Carmen
nem akarja, hogy a férje elutazzon filmezni. Csakhogy
Alannek szerződése van, méghozzá nagyon csinos ösz-
szegre. Mennie kell.
- Ugyan, Carmen, légy már méltányos. Alannek kö-
telességei vannak. Átugorhatsz hozzá látogatóba, mie-
lőtt júniusban forgatni kezdenél. Vagy menjél most, az
328
ég szerelmére. Ellehetsz odaát egy hónapig a próbák
előtt. - A szipogás hirtelen elhallgatott.
- Megtehetem, ugye, megtehetem? jaj istenem, kö-
szönöm, Allegra! Úgy szeretlek! - Allegra abban már
nem volt biztos, hogy Alan is így fog úszni a boldogság-
ban. Carmen, ha akart, borzasztóan nyűgös tudott len-
ni. - Majd holnap felhívlak! - tette hozzá hadarva, és
jóformán szó közben tette le. Allegra megcsóválta a fe-
jét, eloltotta a villanyt, és visszabújt Jeff mellé.
- Közölnöd kellene ezzel a népséggel, hogy ne hívo-
gassanak már ötpercenként, mint egy tízcentes diligyó-
gyászt - dünnyögte a férfi. - Kész őrület. Nem is értem,
hogy bírod. - Allegra tudta, hogy Jeff most komolyan
bosszankodik, bár egyébként rendkívül sportszerűen
tűrte Allegra ügyfeleinek viselkedését. Carmen és
Bram Morrison felesége rendszeresen előadták a mű-
sort, sőt maga Bram is, ha elengedhetetlennek érezte;
valamint erre lehetett számítani Malachitól is, ha tökré-
szegen világrengető ötletei támadtak, vagy valami
disznóságot művelt. Még Alan sem volt kivétel. És a
többiekről is el lehetett mondani ugyanezt. Ez hozzá-
tartozott a Los Angeles-i ügyvédek feladatköréhez. Ha
a klienseik éppen nem őket hívták, akkor az ügynökei-
ket nyaggatták.
- Ez a hivatás kockázata, Jef. Nehéz lenne rábeszélni
őket, hogy mondjanak le az elvárásaikról.
- Ez idegbaj. Egyáltalán mi történt? Megint össze-
329
vesztek? Ebből nem lesz tartós házasság, ha mindany-
nyiszor felhívnak éjnek évadján, amikor összekapnak
azon, hogy ki vigye le a szemetet. - Igazság szerint
Alanék háztartási szemetét le kellett darálni, és a kukát
kombinációs lakattal kellett zárni, nehogy ellopják. -
Ha te nem szólsz Carmennak, majd szólok én.
-Nem akarja, hogy Alan Svájcba utazzon a jövő
héten. Azt akarja, hogy maradjon otthon vele és a ba-
bával.
- Hol van itt baba? - morgott Jeff, aki még Alannél is
mérgesebb lett Carmenra. - Ez már igazán bárgyúság.
Tíz perce állapotos, és elvárja, hogy a férje otthon üljön
mellette kilenc teljes hónapon át?
- Csak hét hónapig és három hétig. Már öt hete ter-
hes. - Jeff ismét felnyögött, Allegra nevetett. Ez tényleg
szamárság, de pontosan Carmenra vall.
- Nem kellene átnyergelned a trösztellenes jogra? -
vetette fel a vőlegény, majd úgy döntött, hogy ha már
mindketten felébredtek, nem hagyja veszendőbe men-
ni az alkalmat. Ettől legalább visszajött a jókedve. És mi-
kor elaludtak, már senki sem zavarta az álmukat többé.
A következő héten mindenkit az Oscar-díjak kiosztása
foglalkoztatott. Carmen buzgón tervezte az utazásu-
kat. Két nappal a gála után akartak távozni. Őt és Alant
is jelölték, de egyikük sem számított nyerésre. Ennek
ellenére hatalmas szakmai előrelépésnek számított már
az is, hogy a jelöltek között vannak. Carment azonban
330
mintha egyáltalán nem érdekelte volna a karrierje, csak
a baba és persze Alan.
A jegyespár a gálán ismét összetalálkozott a Stein-
berg szülőkkel. Allegra mérhetetlen örömére Simon
filmje öt Oscart nyert, köztük a legjobb operatőri mun-
ka díját. Úgy tűnt, az anyja is nagyon örül, de Allegra
most már minden találkozáson valami furcsa feszültsé-
get érzett benne.
Nem tudta, a műsornak tulajdonítsa-e vagy mulan-
dó kedélyállapotnak. S ha csak képzeli? Inkább megha-
tározhatatlan sejtelem volt, mint bizonyosság. Amikor
megemlítette Jeffnek, vőlegénye esküdözött, hogy ő
semmit sem észlelt.
- De olyan zaklatottnak vagy zavartnak vagy szomo-
rúnak vagy nem is tudom, minek látszik - erősködött
Allegra.
- Talán nem érzi jól magát. Lehet, hogy beteg - ma-
gyarázta józanul Jeff, amitől Allegra még idegesebb
lett.
- Remélem, nem.
Alan és Carmen, ahogy számítottak rá, nem nyertek,
de egyikük sem bánta túlságosan.
Formájához híven Blaire megkérdezte a gála után,
hogy Allegra megtelefonálta-e már az apjának az eskü-
vő hírét.
- Nem, mama, nem telefonáltam! - mondta elbigy-
gyesztett szájjal a lány. Szédületesen festett testhez ta-
331
padó ezüst színű ruhájában. Jelenleg ez volt az utolsó,
amiről hallani szeretett volna: az apja és az értesítés.
- Tudnom kell, a meghívók miatt - akadékoskodott
Blaire. Allegra égnek emelte a pillantását.
- Oké, oké, felhívom! - Hirtelen jobb ötlete támadt.
Miért nem hívod fel te, és miért nem kérdezed meg tő-
le, hogy óhajt-e szerepelni a meghívón? Mert én nem
akarom. Az én apám Simon. Nincs szükségem erre az
alakra, nem érdekel a nyomora. Egyáltalán minek fel-
hívni? Miért nem jelentitek be ti? Ugyse használom a
nevét, akkor meg mit számít? - A világ Allegra
Steinbergként ismerte, bár Simon sohasem tudta hiva-
talosan örökbe fogadni. Blaire egyszerűen nem volt
hajlandó megvitatni a témát Allegra igazi apjával,
Charles Stantonnal. Allegra Stanton. Ugye, szép név?
Már akinek. - És csak hogy tudd, én oda nem megyek
vele az oltárhoz! Papa fog oda vezetni! - Mielőtt Blaire
válaszolhatott volna, elszakította őket egymástól a gra-
tulálók és újságírók sokasága.
Később, amikor a tömeg ritkulni kezdett, Allegra lát-
ta, hogy Dame Elizabeth Coleson odajön gratulálni az
apjához. Derűsen csevegtek az őket körülvevő ember-
gyűrűben. Blaire kissé arrébb húzódott; hogy barátai-
val beszélgessen. Ám Allegra látta, amint feszült arccal
hátranéz Simonra. A lánynak komolyan szöget ütött a
fejébe, hogy hátha Jeffnek van igaza, és az anyja csak-
ugyan nem egészséges.
332
Utána valamennyien elmentek bulizni. Allegra és
Jeff Sherry Lansing partijára ment a Bistróba, aztán egy
másikba a Spagóba, de egyik se volt olyan jó, mint ami-
lyeneket Irving Lazar adott a régi szép időkben. Két
nappal később Alan és Carmen elutaztak Svájcba. Bő-
röndök, hajókofferek, akasztós ruhatasakok özönét vit-
ték magukkal, erősen emlékeztettek egy vándorcir-
kuszra. Ám Carmen ujjongott, mert végül is elkísérhet-
te a férjét.
- Csak aztán el ne felejts idejében visszajönni - fi-
gyelmeztette Allegra, aki kikísérte a házaspárt a repülő-
térre. Alant teljesen porba sújtotta a rengeteg cucc, amit
a felesége hurcolt magával. Persze a sajtó is megjelent,
mert fülest kapott, és még idegtépőbbé tette a külön-
ben is hisztérikus indulást.
Allegra a légitársaság ügynökeinek segítségével vég-
re felültette őket a gépre. Utoljára még aláíratott
Alannel néhány papírt, amelyeket az aktatáskájában
hozott, majd megkönnyebbülve visszavitette magát a
városba a limuzinnal. Még arra is maradt ideje, hogy
telefonáljon Jeffnek. Isteni volt.
- Milyen volt? - érdeklődött a férfi.
- Észbontó, mint rendesen.
- Felvették a műszálas ruhát és a parókát? Azt kellett
volna.
- Igazad van, azt kellett volna - nevetett a lány -
Alan valamiféle macit hurcolt, amelyet Carmen min-
333
denhová magával visz. Carmen cobolyprémes anorá-
kot viselt és olyan sztrecskosztümöt, ami alatt bokatö-
rést szoktak kapni a bolhák. Bár mi is úgy esküdnénk
meg Vegasban, ahogy ők!
- Egyetértek. Ha már itt tartunk - folytatta, elővigyá-
zatosan megválogatva a szavakat -, ma beszéltem
anyámmal. Azt akarja, hogy menjünk át hozzá keletre.
Azelőtt szeretném lebonyolitani, mielőtt belevágnék a
forgatásba. - Vagyis két héten belül. Allegra elképzel-
hetetlennek tartotta. Most végezte az utolsó simításo-
kat Bram Morrison turnéján. Elképzelhetetlen munka
volt már maguknak a biztonsági intézkedéseknek és a
testőrök szerződéseinek az újbóli ellenőrzése is. A kö-
zelmúltban megismerkedett Jeff harvardi barátjával és
társproducerével, Tony Jacobsonnal. Tudta, hogy Tony-
nak és Jeffnek temérdek tennivalója lesz a forgatás
megkezdése előtt. Fogalma sem volt, mikor szakíthat-
nának időt egy keleti utazásra, pláne arra, hogy meglá-
togassák Jeff anyját.
- Nem is tudom, Jeff... de majd megpróbálom. Ígé-
rem.
- Azt mondtam anyámnak, hogy április utolsó hét-
végéjén megyünk. - Visszafojtott lélegzettel, némán
imádkozott, hogy menyasszonyának ne legyenek kifo-
gásai. Az anyját már az is épp eléggé fölzaklatta, hogy
egy olyan lánynak kérte meg a kezét, akit az anyósjelölt
még sohasem látott. - Meg tudod tenni?
334
- Megteszem, megteszem! - A New York-i vizit után
két nappal lesz Bram nyitókoncertje, még az a sze-
rencse, hogy helyben, bár úgy is borzasztó megeről-
tetés.
- Csak a hétvégét töltjük ott. Vagy egyetlen éjszakát,
ha neked úgy jobb. - Mindenben hajlandó volt alkal-
mazkodni menyasszonyához, ám ezt a látogatást elen-
gedhetetlennek tartotta. Allegra nem is akarta megta-
gadni tőle. Ismeretségük első percétől nem kapott
Jefftől mást, mint támaszt és megértést. Tartozik neki
ennyivel. - Ha akarod, visszafelé jövet megállhatunk
Bostonban, és meglátogathatjuk apádat - javasolta a
férfi. Halálos csend lett a vonalban.
- Charles Stanton nem az apám. - Ennél többet nem
árult el, pedig Jeffet majd elemésztette a kíváncsiság.
De a megjegyzés lehetőséget adott, hogy este ismét
szóba hozza a témát, amikor közösen készítették a va-
csorát. Most már tudománnyá fejlesztették a főzést. Jeff
a húst vállalta, Allegra a körítést. Nagyon értett a zöld-
ségekhez, salátákhoz és a látványos kis ínyencségek-
hez. A vőlegény viszont sztéket, bordát, csirkét szere-
tett sütni.
A kérdésre most is néma csönd volt a felelet.
- Ne firtassam többé? - Allegra teljes két hete kerül-
gette, hogy válaszolnia kelljen. - Pedig szeretném tud-
ni, miért rázott meg ennyire. Nem kellene beszélget-
nünk róla? Mi a véleménye a pszichiáterednek? Nem
335
kérdezted?
Allegra bólintott.
- Azt mondta, hogy meséljem el neked. - Újabb
hosszú csend következett. A lány rizst és brokkolit sze-
dett a férfi tányérjára, Jeff hozzátett egy szelet roston
sült halat. Ínycsiklandó vacsora ígérkezett. Allegra ké-
szített még fokhagymás pirítóst is és némi salátát.
- Voilá! - mondta Jeff, és cikornyás kézmozdulatot
tett. Allegra fagyosan mosolygott, mert Charles Stan-
tonra gondolt. Jeff mintha belelátott volna a fejébe.
- Miért gyűlölöd annyira, Allie? - kérdezte halkan. -
Mit művelt veled vagy a mamáddal? - Gyanította,
hogy szörnyűség lehetett. A lány vállat vont, és csipe-
getni kezdte a vacsoráját.
- Tulajdonképpen semmit... akkor... Itt inkább az a
baj, amit nem csinált... Volt egy bátyám, úgy hívták,
hogy Patrick... Paddy. - Elmosolyodott, ahogy fölné-
zett Jeffre. - Imádtam. Öt éwel volt idősebb nálam.
Bármit megtett értem... Én voltam az ő kis hercegnője.
A legtöbb báty meg szokta rakni a húgát... Paddy soha.
Megjavította a babáimat, ha eltörtek, segített felhúzni
az egyujjas kesztyűmet, megkötötte a cipőfűzömet,
egészen addig, amíg... - Könnyek szöktek a szemébe,
mint mindig, ha Paddyről beszélt. Máig őrzött róla egy
képet, egy bezárt fiókban, az irodájában. Borzasztóan
fájt még most is, majdnem huszonöt év után. - Meg-
halt, mikor ötéves voltam - folytatta elfúló hangon. -
336
Fehérvérűség, valamilyen ritka változat, amelyet akkor
még nem tudtak gyógyítani. Most se mindig boldogul-
nak vele. Paddy tudta, hogy meg fog halni. Mindig
mondogatta nekem, hogy föl fog menni az égbe, és ott
vár rám. - Ismét teleszaladt a szeme könnyekkel. Jeff
abbahagyta az evést, és a lány kezéért nyúlt.
- Sajnálom - mondta, gombóccal a torkában.
A lány bólintott, de most már nem hagyta abba, ha
egyszer elkezdte. Talán Green doktornőnek volt igaza.
Jobb, ha elmondja Jeffnek, és túlesik rajta.
- Könyörögtem, hogy ne hagyjon itt. De ő azt mond-
ta, muszáj. A vége felé már olyan beteg volt. - Máig em-
lékszem. Az ember állítólag nem emlékszik azokra a
dolgokra, amelyek ötéves korában történnek meg vele.
De én mindenre emlékszem Paddyről. Emlékszem a
napra, amelyen meghalt. - Elcsuklott a hangja, de csak
azért is folytatta. Jeff odanyújtott neki egy papír zseb-
kendőt, és Allegra rámosolygott a könnyein át. Bárcsak
ismerhette volna Paddy Jeffet. Bárcsak élne még Paddy.
Hányszor kívánta ezt.
- Szerintem apám beleőrült Paddy halálába. A vége
felé maga próbálta kezelni, de hiába. Ezt nem tudtam,
mama mesélte később. Persze hiába. Senki sem tehetett
semmit. De apámnak ez volt a specialitása, épp ezért
hatott rá tébolyítóan, hogy nem segíthet a bátyámon.
Velem sose törődött valami sokat, talán mert kicsi vol-
tam, vagy lány voltam, vagy... nem tudom... Nem na-
337
gyon emlékszem rá, csak Paddyre. Sohasem volt ott-
hon, örökké dolgozott. Aztán a testvérem meghalt,
apám összeroppant, és anyámon töltötte ki a dühét.
Megállás nélkül ordított vele, őt kárhoztatta minde-
nért. Én pedig, mint minden gyerek, valamiért azt kép-
zeltem, hogy az én hibám. Azt hittem, én tettem valami
iszonyatosat, amitől Paddy meghalt, apám pedig meg-
gyűlölt bennünket. Az egészből arra emlékezem, aho-
gyan apám üvölt.
- Így tartott ez körülbelül egy évig. Azt hiszem, apa
rengeteget ivott is. Örökösen veszekedtek, a házassá-
guk teljesen tönkrement. Éjszakánként bebújtam sírni
a faliszekrénybe, hogy ne kelljen hallanom a kiabálá-
sukat.
- Iszonyúan hangzik - mondta Jeff.
- Iszonyú volt. Egy idő után verni kezdte anyát. Min-
dig attól rettegtem, hogy tulajdonképpen engem akar
megverni, és mindig lelkifurdalásom volt, amiért nem
akadályozom meg, de semmit sem tehettem ellene.
Egyfolytában azon rágódtam, hogy ha Paddy nem hal
meg, ez sem következett volna be. Vagy ki tudja. Ráka-
pott, hogy mamát hibáztassa mindenért, a szemébe is
vágta, hogy ő a bűnös Paddy halálában, mire a mama
megmondta, hogy ott fogja hagyni. Erre ő azt felelte,
hogy ha anya meg meri tenni ezt, akkor ő nem ismer
bennünket többé, és nélküle éhen fordulunk föl az ut-
cán. Mamának nem voltak rokonai, és gyanítom, hogy
338
spórolt pénze sem. Sokkal később mesélte csak el, mit
tervelt ki: elkezdett novellákat küldözgetni a magazi-
noknak. Félretett pár ezer dollárt. Aztán egy este, mi-
után kapott egy jó kiadós verést, kézen fogott és eljöt-
tünk. Emlékszem, egy szállodába mentünk, ahol bor-
zasztóan hideg volt. Emlékszem, nagyon éhes voltam,
és anya fánkot hozott nekem. Valószínűleg nem mert
többet költeni.
- Úgy rémlik, ott bujkáltunk egy darabig. Apám nem
talált ránk. Aztán anya mégis bement a munkahelyére,
hogy beszéljen vele, és engem is magával vitt. Apámat
minden munkatársa úgy bálványozta, mintha isten len-
ne, vagy mit tudom én. Ő volt a nagyágyú a Harvard
orvosi fakultásán. Azt bezzeg senki se tudta, hogy veri
anyát, viszont borzasztóan sajnálták Paddy miatt.
- Mama megmondta, hogy el akar menni. Ő azt fe-
lelte, hogy ha mama meg meri tenni, akkor egyikünket
sem ismer többé, az se fogja érdekelni, ha meghalok.
Azt mondta, ha elmegyünk, nem vagyok többé a lánya.
- A szeme ismét telefutott könnyekkel. Jeff szorította a
kezét, de nem szólt. - Ezt mondta: nem leszek többé a
lánya. Mama azt felelte, hogy akkor is elmegyünk. És
mikor kiléptünk az irodájából, még utánunk kiáltott,
hogy számára mindketten meghaltunk. Nem mondta,
hogy isten velünk, nem csókolt meg. Semmit. Úgy vi-
selkedett, mint aki gyűlöl bennünket. Azt hiszem, gyű-
lölte a mamát, és az ő szemében én elválaszthatatlanul
339
összefonódtam az anyámmal. Mama azt mondta, hogy
apám észre fog térni, és én mindig az ő kislánya leszek;
csak azért viselkedik úgy, mint egy őrült, mert nagyon
szomorú Paddy miatt. Azt is mondta, hogy el fogunk
utazni Kaliforniába. Busszal jöttünk. Mama időnként
megpróbált telefonálni Bostonba, de az apám sohasem
állt szóba vele, és lecsapta a kagylót.
- Amikor megérkeztünk Los Angelesbe, anya rögtön
elkezdett írni a televíziónak. Szerencséje volt, mert tet-
szettek az írásai. Egyszer, amikor én is ott voltam, ma-
ma elmesélte a történetét valami embernek a hálózat-
nál, és az az ember elsírta magát. Nagyon sok munkát
adott mamának. Aztán körülbelül hat hónap múlva
mama megismerkedett Simonnal. Én akkor hat és fél
éves voltam. Rögtön a hatodik születésnapom után
hagytuk el Bostont. Ott töltöttük a születésnapomat ab-
ban a jéghideg szállodában, nem volt se torta, se aján-
dék. Az apám nem kívánt boldog születésnapot, és
nem hívott fel. De azok után, ami előző évben történt,
úgy éreztem, nem is érdemlek ilyet. Mintha én lettem
volna a hibás mindenért, de sohase magyarázták meg,
miért. Csak tudtam, hogy hibás vagyok.
- Éveken át írtam a leveleket az apámnak, rimánkod-
tam, hogy bocsásson meg nekünk, de ő sohasem vála-
szolt. Végül aztán írt. Megírta, hogy anyám aljas, meg-
bocsáthatatlan dolgot művelt, mert sohasem lett volna
szabad elhagynia a férjét. De ő elhagyta, hogy Kalifor-
340
niában szajhálkodjon, valamint hogy én is parázna, fes-
lett életet élek, tehát nem ismer többé. Eltéptem a leve-
let, hogy ne is lássam, és hetekig sírtam, pedig akkor
már Simon volt az apám. Aztán egy idő után lemond-
tam Charles Stantonról, és soha többé nem neveztem
apámnak. Tizenöt körül jártam, amikor meglátogatott;
véletlenül Kaliforniába vetődött, valamilyen okból tele-
fonált, én pedig találkozni szerettem volna vele. Bele-
egyezett. Nagyon kíváncsi voltam rá, szerettem volna
tudni, milyen most. De ugyanaz történt. A Bel Airben
teáztunk. Mama vitt oda a szállodába, ahol mást se hal-
lottam, mint hogy anya milyen szörnyeteg. Egyszer se
kérdezte, hogy vagyok, egyszer se mondta, hogy saj-
nálja; amiért tíz évig rám se nézett, nem is írt. Egyre azt
hajtogatta, mennyire fáj látnia, hogy pont olyan va-
gyok, mint az anyám. Azt mondta, hogy ocsmányul el-
bántunk vele, és ezért még megfizetünk egy napon.
Iszonyú délután volt, egyfolytában futottam hazáig,
meg se vártam, hogy mama értem jöjjön az autóval.
Csak minél messzebb akartam lenni ettől az embertől.
Soha többé nem hallottam felőle. Aztán, én tökfej, hét
éwel ezelőtt meghívtam a diplomaosztásomra. Ő el is
jött a Yale-re, és megint nekem esett. Na,akkor lett ele-
gem az egészből. Közöltem vele, hogy soha többé nem
akarom látni azok után, hogy sértegette anyámat a dip-
lomaosztásomon.
- Egyszer küldött lapot karácsonyra, az ég tudja, mi-
341
lyen megfontolásból; akkor írtam neki és közöltem,
hogy beiratkoztam a jogi fakultásra. Attól kezdve ismét
nem hallottam felőle. Hátat fordított nekem és eldo-
bott. Lehet, hogy anya faképnél hagyta Bostonban, de
én akkor is a lánya maradtam. Engem nem kellett volna
kizárnia az életéből. Mégis megtette. Valóságos rögesz-
mém volt éveken át, hogy látni akartam, hallani akar-
tam róla, hozzá akartam futni. Ma már túl vagyok rajta
és fütyülök rá. Vége. Elment, nem az apám. Erre anyám
rá akarja nyomatni a nevét az esküvői meghívónkra.
Nem hiszek a fülemnek! Hanem annyit mondhatok,
hogy az én nevem nem fog azon a lapon szerepelni,
mint az övé! Nem az apám! De nem is akar az lenni. Az
lett volna az egyetlen tisztességes dolog, amit tehetett
volna értem, ha végképp lemond rólam, és hagyja,
hogy Simon örökbe fogadjon. De mikor ezt kértem tőle
azon a napon a Bel Airben, a tizenötödik születésnapo-
mon, azt felelte, hogy durva és megalázó dolgokat
mondok, és sohasem egyezik bele. Ilyen önző roha-
dék. Engem nem érdekel, milyen tiszteletre méltó, meny-
nyire jó orvos, embernek akkor is rongy. Nem az apám
többé. - Majdnem huszonöt éven át fizetett azért, hogy
az apja érzelmileg elhagyta. Amíg él, nem bocsát meg
neki.
- Most már értem, mit érzel iránta, Allie. Miért is hív-
nád meg az esküvőre? Nem vagy köteles. - Mérhetetle-
nül sajnálta a menyasszonyát, annak ellenére is, hogy a
342
későbbiekben sokkal boldogabb gyerekkora lett Simon
Steinberg házában. Nagyon mély sebeket ütött rajta,
hogy kiskorában elveszítette a testvérét, majd a vér sze-
rinti apja tagadta meg. Ezért keresett hát ugyanilyen el-
utasító férfiakat: hogy ne szakadjon meg a lánc. Ám vé-
gül, hála Green doktornő évekig tartó segítségének, si-
került kitörnie a mintából.
- Anyám azt akarja, hogy hívjuk meg. El tudod ezt
képzelni? Szerintem mama megbolondult. Az én nya-
kamba akarja varrni az évek óta gyűlő, régi bűntudatát,
vagy mit tudom én, micsodáját, és elvárja tőlem, hogy
én cipeljem tovább. Hát én nem teszem. Az se érdekel,
ha a küszöbömön fordul fel az a gazember. Nem hívom
meg az esküvőmre.
- Akkor ne tedd - mondta Jeff egyszerűen.
- Mondd ezt a mamának. Az őrületbe kerget. Egy-
folytában azt kérdezgeti, telefonáltam-e már Pedig
megmondtam, hogy nem fogok.
- Mit mond Simon?
- Nem kérdeztem, de neki meg a feltétlen tisztesség
a mániája. Azért is hívtam meg apámat a diplomázá-
somra. Simon egyre azt fújta, hogy nem lenne tisztessé-
ges, ha nem hívnám meg, ha megfosztanám a lehető-
ségtől, hogy büszke lehessen rám. Nohát, apám adott
egyet a büszkeségnek. Odajött, gorombáskodott min-
denkivel, még a tízéves kis Sammel is. Scott az első
perctől utálta. Fogalma sem volt róla, ki ez. Nem en-
343
gedtem, hogy mama vagy Simon elárulják. Annyit
mondtak csak, hogy régi ismerős. Ma már tudják, de
nem az én számból. Én sose mondtam ki, hogy nem Si-
mon az apám. Attól féltem, másodrangú lennék tőle, és
nem szeretnének többé. Pedig Simon mindig úgy bánt
velem, mint a vér szerinti gyerekeivel. Sőt, ha lehet,
még jobban. - Elmosolyodott, sóhajtott, belevillázott a
sült halba. - Tulajdonképpen nagyon szerencsés va-
gyok, leszámítva a korai éveket. - Azok azonban olyan
sebet ütöttek rajta, hogy évekig tartott a gyógyulás. -
Tehát szerinted mit kellene tennem?
- Amit akarsz. Ez a mi esküvőnk. Azt tedd, amit te
akarsz, ne azt, amit anyád szerint tenned kellene.
- Szerintem anyát még mindig elfogja időnként a
bűntudat, amiért otthagyta a férjét. Most dobni akar
neki egy engesztelő csontot. De én nem vagyok az adó-
sa, Jeff. Soha, de soha nem volt emberséges hozzám.
-Valóban nem tartozol neki semmivel. Majd én be-
szélek anyáddal, hogy ne tegyék rá apád nevét a meg-
hívókra - szólt Jeff határozottan.
- Egyetértek - mondta a lány Nagy megkönnyebbü-
léssel, hogy legalább Jeff megérti. - Engem nem érdekel,
hogy úgy tisztességes, ha feltüntetik a nevét. Ő meny-
nyire volt tisztességes hozzám az utóbbi huszonnégy
évben?
- Nem nősült meg többé? - érdeklődött Jeff. Bár en-
nek a családi tragédiának valószínűleg minden tagját
344
annyira tönkretehette Allegra fivérének halála, hogy
azóta sem épülhettek föl belőle.
- Soha - erősítette meg a lány - Kinek kellene ez?
- Mostanra talán már magához térhetett, és nem
olyan beteg.
- Szóval ilyen volt az én gyerekkorom. - Sóhajtva
hátradőlt a székén. Azért megkönnyebbülés, hogy ki-
adta magából. - Most már tudod szörnyű titkaimat. Az
igazi nevem Allegra Charlotte Stanton, de ha egyszer is
így szólítasz, megöllek. Nekem tökéletesen megfelel a
Steinberg.
- Nekem is - mondta Jeff. Felállt, megkerülte az asz-
talt, hogy megcsókolhassa a lányt.
Aznap este egyikük se ette végig a vacsorát. Sétálni
mentek a partra, hogy beszélgessenek Allegra apjáról.
A lány úgy érezte, féltonnás súly esett le a szívéről.
Örült, hogy Jeff tudomást szerzett a gyerekkoráról. És
most valahogyan már egyáltalán nem volt fontos neki
az apja, akármennyire dühöngött is miatta. Neki itt van
Jeff és a maga élete. Gyógyulóban volt.
Sokáig üldögéltek Jeff házának verandáján a gyö-
nyörű éjszakában. Allegra a férfihoz simult. Ittak egy
kevés bort, pihentek. Éjfél után megcsörrent a tele-
fon.
- Ne vedd föl! - rimánkodott Jef. - Valamelyiknek
aranyere van, vagy lesittelték, és most tőled várja, hogy
oldd meg.
345
- Nem tehetem. Ez a foglalkozásom, és talán csak-
ugyan szükségük van rám.
De nem ügyfél volt, hanem Sam. Megkérdezte, hogy
Allegrának másnap nincs-e számára némi ideje.
Allegrát csak kissé lepte meg a hívás. Sam időnként
nála keresett segítséget, főleg, ha a szüleiket kellett rá-
beszélni valamire.
- Összevesztél mamával? - kérdezte, és akaratlanul
elmosolyodott.
- Nem, de ő feszt csak a kertről és a konyháról sikol-
tozik. Csoda, hogy nem kap szívrohamot - mondta
Sam egy szemernyi derű nélkül. Az anyjuk nagyon ne-
héz természetű lett az utóbbi időben.
- Az esküvőről nem is szólva - tette hozzá Allegra.
- Ja, tudom - mondta a kislány még komorabban. -
Hol találkozunk?
- Miről van szó? - érdeklődött Allegra. - Netán szer-
ződés fotózásra?
- Ja... - felelt Sam rejtélyesen. - Olyasmi.
- Tizenkettőkor ott leszek érted. Jeff úgyis Tony Ja-
cobsszal, a társproducerével ebédel. Majd elmegyünk
valami vicces helyre, mondjuk, az Ivybe.
- Üljünk be valahová dumálni - szólt halkan Sam.
Allegra elmosolyodott.
- Oké, ez komolyan hangzik. Szerelem van a dolog-
ban?
- Az - felelte Sam búsan.
346
- No, most már értem a dolgot. Megteszem, amit tu-
dok.
- Kösz, Al - mondta a húga. Allegra megismételte,
hogy másnap, vasárnap délben elmegy érte.
- Hát hozzánk már senki sem telefonál normális idő-
ben? - panaszkodott Jeff, amikor Allegra beszámolt ne-
ki, miről van szó.
- Elég zaklatott volt a hangja. Nyilván új fiúja van.
- No, legalább Sam családtag - engedte meg Jef. En-
nek azért sokkal több értelme van, mint mikor Malachi
O'Donovan csörög ide valamelyik őrszobáról, a része-
geknek fenntartott kóterból.
- Nem haragszol, amiért vele ebédelek holnap? - kér-
dezte a lány néhány perccel később, amikor lefeküdtek.
Jeff azt szerette volna, ha velük tart. Allegra is fölöttébb
kedvelte Tonyt, aki nagyon keleti volt és nagyon értel-
mes. New Yorkból jött, az apja jól menő beruházási
bankár volt a Wall Streeten. Segített támogatókat sze-
rezni a filmjükhöz, és kitűnő tanácsokat adott nekik.
Egészen más ember volt, mint Jeff, ennek ellenére Al-
legra kedvelte.
- Egyáltalán nem. Majd utána találkozunk. Esetleg
elmehetnénk együtt teniszezni. Megértelek, és Tony is
meg fogja érteni. Tetszeni fog neki Sam - ingerkedett.
Menyasszonya helytelenítő pillantást vetett rá.
- A papámnak is fog tetszeni! - mondta vészjóslóan,
aztán pukkadozni kezdett. Olyan istenien megy min-
347
den, akár a karikacsapás. Azonkívül Jeffnek igaza van:
nem kell meghívnia Charles Stantont az esküvőre. Most
már csak az anyjával kell közölnie. Azt pedig megteheti
holnap, a Samanthával elköltött ebéd után. Elmosolyo-
dott, amikor Sam hívására gondolt. Ugyan miféle taná-
csot adhat egy új fiúhoz ő, aki annyira nem szakértő?
Azért hízelgő, hogy Sam őhozzá fordult. Fontosak vol-
tak egymásnak, bár Sam időnként borzasztó pimasz tu-
dott lenni. De Allegra még olyankor is szerette.

14.
Ahogy ígérte, vasárnap pontosan érkezett a húgáért.
Úgy tervezte, hogy az Ivyben ebédelnek. Utána végig-
járhatnák a használtruha-boltokat a North Robertso-
non, lazíthatnának, és egy kicsit kirúgnának a hámból.
Sam mostanában kimondottan undokul viselkedett,
ezért Allegra fontosnak tartotta, hogy minél kelleme-
sebben töltsék el együtt az időt.
Ám húga ma egyáltalán nem volt undok. Úgyszól-
ván meg sem szólalt attól kezdve, hogy Allegra kika-
nyarodott a felhajtóútról. Nővére nem értette, mi lelte.
Sam ebéd közben is szótlan volt.
- Hát mi a baj? - kérdezte végül Allegra, aki nem ér-
tette, miért kellett őt idecitálni. - Netán egy új palitól
vannak fejfájásaid? - Sam összevissza járt mindenkivel
az utóbbi két évben, de sohasem volt tartós fiúja, ellen-
tétben Allegrával, aki ennyi idős korában permanensen
348
halálosan szerelmes volt valakibe.
- Úgy valahogy - Megrántotta a vállát, majd könny-
be lábadt a szeme. - Nem igazán.
- Akkor mi van? - noszogatta egy kicsit Allegra. A
pincér kihozta a tejeskávéjukat. Az ebéd ízletes volt,
mint mindig, bár Sam alig nyúlt hozzá. - Na, Sam... kö-
högd ki szépen... Akármi legyen is, rögtön nem lesz
olyan rossz, mihelyt megosztod. - De úgy látszik, na-
gyon is rossz lehetett, mert Sam a tenyerébe temette az
arcát, és halkan sírni kezdett. - Jaj, Sam... - karolta át a
vállát Allegra. - Na, bébi, mondd el szépen... - A lány
ránézett. Mérhetetlen kétségbeesés volt a tekinteté-
ben. - Sam, kérlek.. .
- Terhes vagyok - fuldokolta Sam. - Gyerekem
lesz... - Hangtalanul sírt. Allegra mereven bámulta egy
pillanatig, aztán magához ölelte.
- Jaj, kicsim... ó, istenem... Hogy történt... ? Ki tet-
te? - Samtől soha, senki sem hallott egyetlen fiúnevet
sem, és állandó barátja se volt.
- Én tettem - felelte csüggedten, vállalva a teljes fele-
lősséget, és hátradobta fénylő platinaszőke haját.
- Nem egymagad tetted - mondta Allegra. - Ki az
apa? - Micsoda szavak egy tizenhét éves gyerekhez:
apa... anya... Ahelyett, hogy azt kérdezné: "Ki a fiú?"
Ez tudatosította igazán, hogy Sam gyereket hordoz
magában, egy élő lényt.
- Nem számít - felelte tompán a kislány.
349
- Dehogynem számít - erősködött Allegra. - Valaki
az iskolából? - Ismeretlenül is szerette volna megölni,
de nyugalmat színlelt, Sam érdekében, holott a szíve
majd kiugrott. De a húga csak rázta a fejét. - Mondd
már meg, Sam, hogy ki az!
- De ne csinálj akkor se semmit, ha megmondom.
- Megerőszakoltak? - suttogta Allegra rekedten. Sam
ismét megrázta a fejét.
- Nem, nem erőszakoltak. Az egész az én hibám. Ön-
ként csináltam. Annyira odáig voltam érte... azt gon-
doltam... nem is tudom... - mondta, és megint elöntöt-
ték szemét a könnyek. - Azt hiszem, hízelgőnek talál-
tam. Olyan nagyvilági volt. Harmincéves. - Egy har-
mincéves férfi és egy tizenhét éves lány! Hát egyáltalán
nem volt esze? Mert tisztesség, az nyilvánvalóan nem
volt benne, ha még csak nem is védekezett.
- Még szűz voltál? - kérdezte fájó aggodalomrnal.
Sam megrázta a fejét, de nem szolgált további részle-
tekkel. Allegra tudta, hogy a húga nem fekszik le fűvel-
fával, de hát rövidesen betölti a tizennyolcat, miért ne
találkozhatott volna valakivel, aki fontos volt neki. De
Allegrát most nem érdekelte más, csak a jelen.
- Hogyan találkoztál vele?
- Egyszer csinált rólam egy sorozatot - felelte Sam si-
ralmasan. - Francia. Olyan menőnek hittem, mert pári-
zsi. Úgy bánt velem, mint egy nagyvilági nővel, és
ténylegjóképű volt.
350
- Neki szóltál már? - Egyszer kerüljön a kezébe a
hapsi! Tartsa szerencséjének, ha nem utasíttatják ki!
Sittre fogják vágatni kiskorú megerőszakolásáért. Si-
mon képes rá. Ám Sam csak rázta a fejét gyászos kép-
pel.
- Nem is igazán akarom. De azért felhívtam az ügy-
nökséget, és azt mondták, hogy elment Japánba vagy
valahova. Itt csak átutazott, nem is ismerték igazán.
A demo anyagához kellettek a képeim, mielőtt tovább-
ment Tokióba. Senki se tudja, hogy találhatnák meg.
Bár már nem is számít, soha többé nem akarom látni.
Oké volt, de a vége felé már elég görény. Utána megkí-
nált valami droggal, és mikor mondtam, hogy nem kell,
azt mondta, kisbaba vagyok. - És most neki lesz kisba-
bája. - Jean-Lucnek hívták. De hogy mi a családneve,
azt nem tudja senki.
- Uramjézus! - Allegra fújt dühében. - Hát hogy ve-
zetik azt az ügynökséget? Őket is börtönbe kellene zár-
ni, ha így bánnak a kiskorúakkal!
- Majdnem tizennyolc éves vagyok, Al. Tudok mo-
dellt állni anélkül is, hogy állandóan fognák a kezemet.
- Nekem nem úgy tűnik - mondta Allegra keserűen,
aztán észbe kapott. Nem szabad kíméletlennek lennie
Samhez, anélkül is van éppen elég baja. Segíteni akar
neki. Csak erre szabad gondolnia. A húgában legalább
volt annyi kurázsi, hogy eljöjjön hozzá a problémájá-
val. - Gondolom, mamának még nem szóltál.
351
- Nem is akarok! - mondta Sam. Allegra bólintott. Ő
sem akarna, ha ennyi idős lenne, bár az anyjuk hihetet-
lenül megértő. Sok barátnőjük volt, akik előbb fordul-
tak Blaire-hez a gondjaikkal, mint a saját anyjukhoz.
Ám Blaire idegeit az utóbbi időben annyira pattanásig
feszítette a műsora és az esküvő, hogy Sam egyszerűen
nem bírta rászánni magát a vallomásra.
- Akkor hogy akarsz kimászni ebből a pácból? - kér-
dezte Allegra összeszoruló szíwel. Szerinte egy ilyen
Sam korú lány számára egyetlen megoldás létezett.
Nem viselné el, ha a húga tönkretenné az életét azzal,
hogy a nyakába vesz egy csecsemőt. - Holnap elviszlek
a nőgyógyászomhoz. Talán meg sem kell mondanunk
mamának. Csak hadd gondolkozzak, mielőtt dönte-
nénk.
- Nem tehetem - felelte a húga konokul. Allegra ér-
tetlenül nézett rá.
- Mit nem tehetsz?
- Nem mehetek el veled az orvoshoz... mert már
úgysem lehet megszabadulni tőle.
- Miért nem? - rémült meg Allegra. - Csak nem aka-
rod megtartani? Ugye, nem? Sam, még azt se tudod, ki
a pasas! Nem vállalhatod egymagad ezt a gyereket. Ez
ostobaság. - Mit érzeleg ez a lány? Hirtelen Carmen ju-
tott eszébe, aki úgy viselkedik, mintha máris megszült
volna, csak mert látta az embriót. Sammel is ez történt
volna?
352
- Nem szabadulhatok meg tőle, Al, legalábbis nem
abortusszal.
- Miért? - A Steinberg család szilárd erkölcsi elveket
vallott, de ésszerűen gondolkoztak, és nem voltak kato-
likusok. Allegra nem értette.
- Ötödik hónapban vagyok.
- Mi? - Majdnem leesett a székről. - Mi az ördögnek
nem szóltál hamarabb? Mit műveltél te az elmúlt öt hó-
napban? Aludtál?
- Nem tudtam! - mondta Sam teljes őszinteséggel.
A könnyek végigszánkáztak az arcán, és lehullottak az
asztalra. - Esküszöm! Olyan összevissza szokott jönni a
menzeszem, azt hittem, attól van, hogy túlzásba vittem
a tornát, vagy a fogyózást, vagy hogy mert annyit izgu-
lok a vizsgák és a főiskola miatt... nem tudom! Sose
gondoltam, hogy terhes lehetek!
- Hogyhogy még csak nem is gyanítottad? Nem
mozgott? Látszik már? - A húgára pillantott, de nem lá-
tott semmit. Sam nádszálvékony volt, és buggyos ruhá-
kat viselt.
- Azt hittem, csak hízom, és folyton éhes voltam. -
Még kétségbeesettebb lett az arca. - Múlt hétig nem is
mozgott. Aztán egyszer csak megéreztem. Arra gon-
doltam, talán rákom van, az robbant szét bennem, vagy
micsoda. - Szegény kölyök. Itt élnek a civilizált világ-
ban, az ország egyik legrafináltabb városában, és sze-
rencsétlen Sam azt képzelte, hogy daganata van. Alleg-
353
ra rettenetesen sajnálta. A dolog egyre zűrösebb. Ezt
komolyan át kell gondolnia.
- Úgy gondolom, örökbe kellene adnod. - Sam csak
bámult zsibbadtan. Nem is tudta elképzelni, mit kelle-
ne örökbe adnia. Felajánlották neki, hogy megmutatják
ultrahangos vizsgálattal, de ő nem akarta látni. Nem
akarta tudni, milyen nemű, semmit sem akart tudni ró-
la. Nem akarta, hogy ott legyen.
- Most mit csináljak, Al? Világgá kell mennem, ha
nem szólok egyhamar a papáéknak! - Ijesztő gondolat
volt. Az egész egy katasztrófa.
- Ezt nem teheted.
- Nem tudom, mi mást tehetnék. Egész múlt héten
azon filóztam, hogy megszököm, de előbb veled akar-
tam beszélni.
Allegrát már a gondolattól kirázta a hideg.
- Meg kell mondanunk mamának. Ha idegrohamot
kap, vagy kirúgnak, akkor lakhatsz nálunk, amíg meg
nem szülöd. - Fölnézett a kislányra. - Mikorra várod? -
Ez olyan iszonyú, hogy nincs is rá szó. Ez nem Carmen,
hanem az ő tizenhét éves húga.
- Augusztusra. Al... ugye, akkor segítesz? - Allegra
bólintott, és a testvérek megfogták egymás kezét. Alleg-
ra néhány perc múlva azt vette észre, hogy két, nullás-
géppel nyírott fejű nő jóváhagyóan mosolyog rájuk.
Azt hiszik, hogy Sam és ő szeretők! Ez volt az egyetlen,
ami mosolyt csalt az ajkára. Meg is mondta Samnek,
354
amikor kérte a számlát. Na, jó kis ebéd volt, majd kilyu-
kad a gyomra az idegességtől.
- Mikor akarod megmondani nekik?
- Legszívesebben nem mondanám meg - vallotta be
Sam. - De tudom, hogy nemsokára szólnom kell nekik,
mielőtt megmutatkozik vagy mi. Mama furcsán nézett
rám párszor, mikor túl sokszor repetáztam a reggeli-
nél. De annyira lefoglalja a műsor, az udvar, meg te
meg minden, ezért nem gondolnám, hogy igazán ész-
revette volna. A papának meg fogalma sincs. Még min-
dig azt hiszi, ötéves vagyok, és copfba kell fonni a ha-
jamat. - Épp ezért szerették Simont. Minden nagyvilági
csiszoltsága ellenére maradt benne valami megindító
ártatlansága. A legjobbakat feltételezte a családjáról és
csaknem minden ismerőséről. Szinte sohase mon-
dott rosszat másokról. Sam tudta, hogy ezzel most ösz-
sze fogja törni az apja szívét. Bármit megadott volna
érte, csak ne kelljen színt vallania. De tudta, hogy ez le-
hetetlen.
- Holnap átjövök, és beszélünk velük - mondta Al-
legra olyan hangon, mintha együtt kellene felhágniuk
a vérpadra. És mi lesz aztán? Mihez kezdenek a gyerek-
kel? Ez a nagy kérdés. - Mit akarsz tenni, Sam? Örökbe
akarod adni? Meg akarod tartani? - Meg kellett kérdez-
nie. Négy hónap múlva megszületik a gyerek. Ezt
Samnek is tudomásul kellett volna vennie, de nem bírta.
- Valahányszor rágondolok, mindig rám hozza a
355
frászt. Bárcsak menne el, és lehetne minden úgy, ahogy
volt!
- Az úgysem fog megtörténni - figyelmeztette Al-
legra.
Sam teljesen képtelennek látszott bármiféle döntés-
re. Amikor kijöttek az étteremből, sétáltak egy darabig,
de nem néztek be a boltokba. Nem volt kedvük hozzá.
Egy idő után Allegra hazavitte a húgát. Búcsúzáskor
magához ölelte, és arra kérte, próbáljon nyugodtan vi-
selkedni másnap délutánig, amikor majd közösen meg-
próbálják elrendezni a dolgot.
- És hagyd ezt a marhaságot, hogy elszöksz! - szólt
rá szigorúan. - Ez elől nem lehet megszökni. Együtt né-
zünk szembe vele.
- Kösz, Al - felelte Sam hálásan. Roskadtan vánszor-
gott be a házba. Legalább semmi sem látszik még rajta.
Allegra el se merte képzelni, mit fognak szólni a szülei.
Nagyon keserves lesz nekik a holnapi délután. Akármi-
lyen megértők, ez iszonyú ütést mér majd rájuk. Rá-
adásul nincs jó megoldás. Ha Sam lemond a gyerekről,
valószínűleg élete végéig bánni fogja, vagy legalábbis
időről időre fájó szíwel gondol rá. Ha megtartja, vég-
leg elszúrja az életét. A jövő egy sötét alagút. Sam
egyenesen vonzza a bajokat.
Furcsa elgondolni, hogy Carmennak öröm és bol-
dogság a gyermek - de akár még neki is az lehet. jeff is
szeretne minél előbb kisbabát. A másik ember életében
356
meg tragédia, és nem áldás. Zűrzavaros az egész.
Mérhetetlenül leverten hajtott haza Malibuba, és
még akkor is a parton kuporgott, karjaival átkulcsolva a
térdét, amikor két óra múlva megjött Jeff. A vártnál
hosszabbra nyúlt az ebéd a társproducerrel. Rengeteg
dolgot kellett megbeszélniük a filmmel kapcsolatban.
Ahogy kilépett a teraszra és meglátta a menyasszonyát,
nyomban tudta, hogy baj történt délután. Allegra
olyannak látszott, mintha teljesen begubózna a saját vi-
lágába. Csak nem hívta fel az apját?
- Szia! - köszönt a lánynak, és letelepedett mellé. Al-
legra feléje fordult, de nem felelt. - Összebalhéztatok
Sammel? - kérdezte Jeff, és gyöngéden megsimogatta
menyasszonya hosszú szőke haját.
- Nem - felelte Allegra, és bánatosan elmosolyodott.
Milyen jó hozzá Jeff, és a maga módján mennyire ha-
sonlít Simonra. Milyen különös, hogy ennyi éven át
kellett harcolnia lelkének démonaival. Végre legyőzte
őket, és most már nyugodtan szerethet egy ilyen férfit.
- Nem látszol valami boldognak. Rossz hír?
A lány bólintott, majd kitekintett az óceánra.
- Tudok segíteni? - Sam valószínűleg nem akarná,
hogy Jeff tudomást szerezzen az állapotáról, de már
úgysem lehet sokáig titkolni, húga augusztusban szül.
- Nem hinném, hogy bárki tudna. - Ránézett Jeffre. -
Sam öt hónapos terhes.
- Francba - mondta Jeff tömören. - Ki az apa? - Nem
357
is tudta, hogy Samnek fiúja van.
- Egy harminc körüli francia, családi neve ismeret-
len, aki öt hónappal ezelőtt, Tokióba menet átutazott a
városon. Az ügynökségnek nincs följegyzése róla. Csak
úgy beállított Los Angelesbe, csinált a húgomról né-
hány képet, és teherbe ejtette.
- Pazar - mondta Jef. - Meg lehet még szakíttatni az
ötödik hónapban, vagy Sam nem is akarja?
- Sem ezt nem akarja, sem azt. Már késő, de nem is
akar gyereket. Holnap meg kell mondanunk a szü-
leinknek.
- Meg fogja tartani?
- Nem tudom. Azt hiszem, annyira sokkos állapot-
ban van, hogy egyelőre képtelen bármilyen döntésre.
Szerintem nem kellene megtartania. Túl fiatal, tönkre-
tenné az életét. Csakhogy nekem nincs jogom előírni,
mit tegyen. Ez életbe vágó döntés.
- Bizony az - mondta Jeff megilletődötten. - Ha bár-
miben tudok segíteni... - Reménytelenül elhallgatott.
Itt már egyikük sem tehet mást, mint támogatják a kis-
lányt a bajban.
- Felajánlottam, hogy ha végképp tarthatatlanná vá-
lik otthon a helyzet, lakhat nálam. Négy hónapra visz-
szaköltözhetek a házamba - mondta csüggedten, mert
ez is épp elég elkeserítő, de a legkevesebb, amit megte-
het a húgáért.
- Ide is jöhet - mondta gyorsan Jeff. - Hamarosan
358
úgyis minden percemet a forgatáson kell majd tölte-
nem. Átadom neki a dolgozószobámat, aludjon ott.
- Drága vagy! - mondta Allegra, és megcsókolta.
Ezután hosszú sétát tettek a parton, és késő éjszakáig
beszélgettek. Másnap az irodából Allegra egyenesen a
szüleihez ment, ahogy megígérte. Még alig múlt öt óra.
Sammel együtt várták, hogy a szülők hazajöjjenek. Ál-
talában fél hétre értek haza. A két lány idegesen feszen-
gett a nappaliban.
Blaire és Simon öt perc eltéréssel érkeztek. Mindket-
ten derűsnek látszottak, és kellemesen meglepődtek
Allegra ottlétén. Ám ahogy Blaire jobban megnézte a
lányai arcát, tüstént tudta, hogy történt valami. Vadul
dobogni kezdett a szíve. Scott. Vele van valami. Egész
biztos. Allegrát értesítették miatta. Belefúrta pillantását
idősebb lánya tekintetébe.
- Mi a baj?
Allegra rögtön tudta, mire gondol az anyja.
- Semmi, mama! - nyugtatta meg sietve. - Senkinek
sem esett baja, mindenki a legpompásabb egészségnek
örvend. Mindössze beszélnünk kell veletek.
- Úristen! - Blaire lesüllyedt egy székbe, Simon szo-
rongva állt mellette. Még ő is megérezte, hogy valami
baj van, pedig egyáltalán nem szoktak olyan balsejtel-
mei lenni, mint a feleségének. - Arra gondoltam, hogy
Scottnak esett baja - vallotta be Blaire. - Az esküvővel
van valami? - Allegrán az a fajta eltökéltség látszott,
359
ami akkor szokott kiülni a vonásaira, ha fontosnak tar-
tott valamit. Talán ismét azt kéri, hogy kurtítsák meg a
vendégek számát, Blaire-nek már ahhoz sem volt ereje,
hogy vitatkozzon. - Mi az?
- Beszélnem kell veled, mama - szólalt meg Sam
reszkető hangon. Simon összeszűkült szemmel nézte.
Kislánya még sohasem viselkedett így.
- Valami baj van? - kérdezte, miközben leültek.
- Úgy valahogy - vallotta be Sam, majd hosszasan
hallgatott, és végül könnyben úszó szemmel pillantott
Allegrára. Egyszerűen nem bírta megtenni.
- Akarod, hogy én mondjam meg, Sam? - kérdezte
Allegra fojtottan. Húga bólintott. Allegra ekkor ráné-
zett a szüleire, és megmondta azt, aminél kegyetlenebb
dolgot még sohasem kellett mondania nekik. Minél
előbb legyenek túl rajta. - Sam öt hónapos terhes -
szólt nagyon nyugodtan. Blaire annyira elsápadt, hogy
Allegra attól félt, az anyja mindjárt elájul. Simon sem
festett jobban.
- Mi? - Ennyit tudott mondani. Fülsiketítő csend
ereszkedett a szobára. - Hogy lehet ez? Megerőszakol-
tak a randevúdon? Miért nem szóltál? - Simon számára
felfoghatatlan volt, hogy a lánya is tevőlegesen részt
vett ebben a dologban, pedig bizony ez volt a helyzet.
Blaire bezzeg megértette, ahogy bámulta a lányait. Egy-
előre sem részvét, sem sajnálat nem látszott rajta. Még
csak most próbálta felfogni a csapást.
360
- Nem erőszak volt, papa, csak butaság - mondta
Sam, szétmázolva könnyeit az arcán. Iszonyúan festett.
- Olyasvalaki, akit szeretsz? - kérdezte Simon, még
mindig azt próbálva kifürkészni, mi történhetett.
- Nem - felelte Sam ugyanazzal az egyenességgel. -
Azt hittem, igen, de inkább csak hízelgő volt. Úgy volt,
hogy levett a lábamról, és aztán elment.
- Ki az? - kérdezte az apja szikrázó szemmel.
- Egy fotós, akivel találkoztam. És nem csukathatod
le, papa, mert már elutazott. Még én se találom. -
Allegra átvette a szót, elmagyarázta a körülményeket.
Blaire ránézett legkisebb gyerekére, és elsírta magát.
- Nem tudom elhinni, hogy ilyen szamár légy, Sam!
Miért nem szóltál?
- Én se tudtam, mama. Csak a múlt héten kezdtem
gyanakodni és mentem el orvoshoz. Utána pedig any-
nyira megijedtem, hogy nem mertem szólni senkinek.
El akartam szökni hazulról, hogy eltűnjek vagy meg-
haljak vagy mit tudom én. De elhatároztam, hogy
előbb felhívom Allegrát.
- Hála istennek! - Anyjuk hálatelt pillantást küldött
idősebb lánya felé, majd átült Sam mellé, és átkarolta a
vállát. A szoba túlsó végében Simon azon erőlködött,
hogy ne sírja el magát. Allegra hozzásietett és átölelte.
- Ugy szeretlek, papa! - súgta. Simon mégiscsak sír-
va fakadt. Ha le is sújtott rájuk a balsors, legalább ők
még megvannak egymásnak.
361
- Most mitévők legyünk? - kérdezte. Kifújta az orrát
és megtörülgette a szemét. Ő és Allegra ültek az egyik
kanapén, Sam és Blaire velük szemben a másikon.
- Nincsen sok választásunk - állapította meg Blaire
gyakorlatiasan. Ránézett Samre, és majd megszakadt a
szíve. Olyan gyönyörű, olyan fiatal, annyira nem jelöl-
te még meg az élet. De már kezdődik. Az első sebhely
Az elsö nagy megrázkódtatás. Az első tragédia vagy
mély fájdalom. Ő pedig semmit sem tehet, hogy meg-
védje a gyermekét. - Villágra kell hoznod a kicsit, Sam -
mondta szeliden. -Már késő.
- Tudom, mama - felelte Sam, holott fogalma sem
volt arról, mit jelent egy szülés a testnek és a léleknek.
Eddig olyan könnyen ment minden. Nem émelygett,
nem volt semmi baja. Éppen csak farkasétvágya lett.
Most pedig félt. De a hátralevő rész még mindig titok
volt. Neki kell fölfedeznie az elkövetkező négy hónap-
ban. Ezt senki sem veheti el tőle.
- Aztán pedig örökbe kell adnod. Nincs más út, ha-
csak nem akarod tönkretenni az életedet. Semmi szük-
ség rá, hogy tizenhét évesen gyereket végy a nyakadba.
Ősszel mész az UCLA-ra. Mikorra várod? - kérdezte
Blaire, akiben máris felébredt a szervező.
- Augusztusra.
- Megszülöd, örökbe adod, és szeptemberben beül-
hetsz a padba. Viszont attól félek, mégis fel kell áldoz-
nod valamit: ennek a tanévnek a végét és az érettségit.
362
Sam egy szót sem szólt. Egészen más dolog járt a fe-
jében.
- Tizennyolc leszek, mire megszületik, mama. - Jú-
liusban volt a születésnapja. - Csomó nőnek van gyere-
ke ilyen korban.
- Sőt, a többségüknek férje is van. A te esetedben vi-
szont kész katasztrófa lenne. Még azt se tudod, ki az
apja! Miféle gyerek lenne ez? Ki lenne ez?
- Félig én lennék, mama - felelte Sam, és könnyek
szöktek a szemébe. - Lenne benne egy rész belőled...
egy rész papából... egy rész Scottból és Allegrából...
Nem adhatjuk oda csak úgy, mintha egy pár használt
cipőt vágnánk be az ócskáshoz.
- Nem, de odaadhatod olyanoknak, akik kétségbe-
esetten szeretnének gyereket, akik házasok, mégis hiá-
ba próbálkoznak. Rengeteg ember van, akik épp ilyen
gyerekekre várnak. Nekik ez áldás.
- És nekünk nem? Nekünk nem lenne az? - Az ősi
ösztön szólalt meg Sam szavaiban, még ha a kislány
nem is érthette ezt. De Blaire megértette. Négy gyere-
ket hozott a világra.
- Csak nem azt akarod mondani, hogy megtartod? -
kérdezte iszonyodva. - Azt se tudod, ki az apja, mégis
meg akarod tartani, Sam? Még csak nem is szerelem-
gyerek, csak egy semmi!
- Nem "semmi", hanem kisbaba! - mondta Sam in-
dulatosan, majd ismét sírni kezdett. Túlfűtött érzelmek
363
alatt roskadoztak valamennyien, de Blaire nem enged-
te, hogy a lánya megingassa.
- Sam, a babát örökbe kell adnod. Mi tudjuk, mi a
legjobb neked. Bízzál bennünk. Életed végéig bánni fo-
god, ha most lekötöd magad egy gyerekkel. Most nem
ennek van itt az ideje - mondta higgadtan, miközben
megpróbálta összeszedni magát. Ez tényleg sok a meg-
rázkódtatásból, hogy Samnek ennyi idős korára legyen
kisbabája.
- Ez nem ok arra, hogy lemondjak róla - jegyezte
meg Sam. Ekkor megszólalt Allegra. Hűnek kellett len-
nie önmagához és a testvéréhez.
- Így van, Sam - szólt halkan. - Neked kell lemonda-
nod a kicsiről. Neked kell elszánnod rá magadat, mert
te viseled egész életedben a döntésed következménye-
it. Mi nem, legalábbis nem úgy, mint te.
- A nővérednek igaza van - szólalt meg az apjuk. -
Ám ezzel együtt én anyáddal értek egyet, Sam. Túl fia-
tal vagy egy kisbabához. Mi pedig túl öregek. Nem len-
ne tisztességes a gyerek iránt, ha vállalnánk. Se irántad,
se a kicsi iránt nem lenne tisztességes. Jobb esélyt adsz
neki, ha lemondasz róla, hogy mások örökbe fogadhas-
sák. - Blaire hálásan tekintett a férjére. Simon, mint
mindig, most is ugyanazt mondta, mint ő, csak szeli-
debben.
- Honnan tudhatjuk, hogy rendesek lesznek hozzá?
És mi van, ha nem? - kérdezte Sam, és zokogott, mint a
364
záporeső.
Allegra megint közbelépett.
- Vannak ügyvédek, Sam, akik kizárólag örökbefoga-
dásokkal foglalkoznak. Nem kell semmiféle állami hi-
vatalhoz fordulnod. Gazdag, jó körülmények között
élő emberek vagyonokat fizetnek ügyvédeknek, hogy
ilyen lányokat találjanak nekik, mint te. És te fogsz vá-
lasztani közülük. Azt a házaspárt választhatod, ame-
lyik számodra a legrokonszenvesebb. Kizárólag te dön-
tesz. Szerintem ez téged is megnyugtatna. Nem egy
örömmámor ilyet tenni, de mint papa mondta, renge-
teg olyan ember van, akik nagyon szeretnék a kicsit.
Van egy barátnőm, aki csakis ilyen örökbefogadásokat
intéz. Ha akarod; holnap telefonálhatok neki. - Igazság
szerint már reggel hagyott neki üzenetet.
Sam hosszasan hallgatott, aztán bólintott. Mi mást
tehetett volna? Megbízott a családjában. Ha azt mond-
ják, hogy akkor teszi a legjobbat a kicsivel, ha örökbe
adja, akkor hisz nekik. Az a legkeservesebb, hogy nincs
senkije, akire támaszkodhatna, akivel beszélgethetne
vagy együtt sírhatna. Az iskolai haverjaival nem akarja
közölni, pillanatnyilag még fiúja sincs. Senkije sincs,
csak a szülei és Allegra, akik azt mondják, hogy adja
örökbe a babát. Márpedig tudta, hogy a család csakis a
legjobbat akarja neki és a kicsinek.
Allegra megígérte, hogy másnap telefonál az ügy-
védnek. Sam felment a szobájába és lefeküdt. Beteg-
365
nek, elhasználtnak érezte magát. Ahogy a kislány el-
tűnt, Blaire zokogru kezdett. Allegra melléült és vigasz-
talgatta. Simon élettelen tekintettel bámult maga elé.
Mintha szemfödél ereszkedett volna a házra. Még az
esküvőről is megfeledkeztek.
- Szegény gyerek - mondta Simon. Kétségbeesetten
csóválta a fejét. - De hát hogy lehetett ilyen ostoba?
- Meg tudnám ölni azt a kis rohadékot, aki csinálta! -
mondta Blaire. - De jó is neki, éppen kefél valaki mást
Japánban. Samnek meg az egész élete romokban hever.
- Nem okvetlenül kell így lennie - szúrta közbe Al-
legra, de az anyja nem hallgatott rá.
- Sam ezt sohasem fogja elfelejteni. Sohasem felejt-
heti el, ahogy hordozta a magzatát, életet adott neki, a
kezében tartotta, majd örökre lemondott róla. - Paddy-
re gondolt. Huszonöt éve, hogy meghalt, de még min-
dig hiányzik. És hiányozni is fog, amíg Blaire meg nem
hal. Sam sem felejtheti el soha az elsőszülöttjét, akit
idegeneknek kellett odaadnia. - De ha nincs más út!
- Mama, te ellenzed, hogy megtartsa? - kérdezte Al-
legra óvatosan. Titokban kételkedett benne, hogy az
örökbeadás lenne a megoldás. Mint Sam rámutatott:
szült már más lány is tizennyolc éves fejjel, mégse halt
bele. Sőt volt olyan, akiből jó szülő lett.
- Igen, ellenzem - felelte Blaire szomorúan. - Az már
tényleg az ostobaság netovábbja lenne. A mai világban,
ahol olyan gyakori a meddőség, amelyben rendes em-
366
berek adnának meg mindent egy örökbe fogadható ki-
csiért, Sam hibát követne el, ha tönkretenné az életét,
és valaki mást megfosztana a szülőség örömétől. Egyál-
talán, hogy akarja gondozni? Magával viszi a kollé-
giumba? Vagy lemond a tanulásról? Itthon hagyja ne-
kem? Mit kezdjek én egy csecsemővel? Túl öregek va-
gyunk hozzá, Sam pedig túl fiatal.
Allegra csüggedten mosolygott.
- Látszik, hogy nem olvasol bulvárlapokat. Hány
korodbeli nőnek születik gyereke, donor petesejtből,
donor spermiummal, lombikban meg még az ég tudja,
hogy. Egyáltalán nem vagy öreg.
Blaire összerázkódott.
- Csinálja csak a többi asszony, de én nem. Négy gye-
reket szültem. Szerencsés vagyok. De vén fejjel nem
vállalom, hogy még egy csecsemőt felneveljek. Mire
kamaszodna, túllennék a hetvenen. Az aztán elég is
lenne, hogy megöljön. - Siralmasan mosolyogtak, és
egyetértettek abban, hogy itt az a legjobb megoldás, fő-
leg Samnek, ha örökbe adják a gyereket. Ősszel tiszta
lappal kell kezdenie az egyetemet. Mégis csak szégyen
lenne, ha még csak le sem érettségizne! Blaire azt mond-
ta, hogy majd bemegy Sam iskolájába, és diszkréten be-
szél az igazgatóval. Nem először történik ilyesmi. Sam
jó tanuló, és a tanévnek különben is majdnem vége már.
Legalább ebben legyen szerencséje a kislánynak.
- Holnap telefonálok Suzanne Pearlmannek. Ő az az
367
ügyvéd, akiről beszéltem. Együtt jártunk jogra, időn-
ként még mindig találkozunk. Nagyon érti a dolgát, és
roppantul megválogatja a klienseit. Sose gondoltam
volna, hogy egyszer még ügyfélként fordulok hozzá.
Ma már hagytam neki üzenetet, és holnap megint hí-
vom.
- Köszönöm, Allie - hálálkodott Simon. - Minél ha-
marabb teszünk erről, annál jobb. Talán még jó is, hogy
Sam ennyire előrehaladott állapotban van. Négy hó-
nap múlva túlesik rajta és elfelejtheti. - Ha ugyan, tette
hozzá Allegra gondolatban.
Kilenc óra volt, amikor búcsút vett a családtól, és
visszahajtott Malibuba Jeffhez. Beszámolt a történtek-
ről, amitől Jeff mélyen elszomorodott.
- Szegény kis kölök. Most nyilván azt érzi, hogy vége
az életének. Micsoda rohadt dolog így kezdeni. Nekem
is volt egy barátnőm az egyetemen, aki teherbe esett
- idézte föl keserűen a tizenöt éves emlékeket. - Rette-
netes volt. Megszakíttatta, de összetörte a dolog. Bosto-
ni katolikus volt. A szülei persze nem tudták, de ő ideg-
összeroppanást kapott utána. Mindketten pszichiáter-
nél kötöttünk ki. Azt fölösleges mondanom; hogy a
kapcsolatunk nem élte túl. Még mi is csak éppen hogy.
Talán így a jobb, ahogyan ti csináljátok Sammel. Nem
hiszem, hogy a barátnőm valaha is megbocsátotta ma-
gának az abortuszt.
- Nem tudom, mennyivel jobb megoldás ez - sóhaj-
368
tott Allegra. Valahol mélyen egyfolytában ott motosz-
kált benne, hogy talán még rosszabb. Mindenesetre
mindkét megoldás túl nagy ár egy botlásért. Akárme-
lyiket válassza Sam, holtáig lakol érte. - Úgy sajnálom
szegényt! - Jeff egyetértett vele. Valamivel később
Allegra felhívta a húgát. Samnek rémes volt a hangja.
Azt mondta, egész este émelygett, és most az egyszer
még vacsorázni sem tudott. Allegra kérlelte, hogy vi-
gyázzon magára, és próbáljon megnyugodni. Blaire
másnap el akarta vinni a nőgyógyászához, hogy lássa,
rendben van-e minden. Most már nem lehet tudomást
nem venni róla. Samnek szembe kell néznie a ténnyel,
hogy terhes, szülni fog, és lemond az újszülöttről,
vagyis azt teszi, amit mindenki a legjobbnak tart szá-
mára. Úgy érezte, a lelkét kell odaadnia a családjának,
de komiszság lett volna, ha közli is velük. Tudta, hogy
kizárólag az ő javát nézik. Egyáltalán, a család fantasz-
tikusan segítőkésznek mutatkozott, de Sam ettől sem
érezte jobban magát.
Másnap nyolc órakor Allegra felhívta ügyvéd barát-
nőjét. Suzanne beleegyezett, hogy kilenckor, első meg-
beszélése előtt találkozik vele.
- Azt ne mondd, hogy örökbe fogadni akarsz! - ál-
mélkodott, amikor Allegra megjelent az irodájában.
Nem viselt karikagyűrűt, Suzanne tudta róla, hogy
nem ment még férjhez, de mindig adódhatnak furcsa
dolgok.
369
- Nem, éppen fordított céllal jöttem. - Szomorúan
nézett régi barátnőjére. Suzanne kedves mosolyú, apró,
törékeny teremtés volt. Ügyfelei rajongtak érte. Kiváló
eredményekkel dicsekedhetett, a kisbabák úgyszólván
maguktól találták meg hozzá az utat, orvosok, civilek,
ismerős jogászok közvetítésével. Allegra egyenesen a
tárgyra tért. - A tizenhét éves húgom állapotos.
- Jézusom, hiszen ez rettenetes. Hogy ilyen keserves
döntést kelljen hoznia. Már késő a megszakításhoz?
- Nagyon késő. Csak a múlt héten bizonyosodott
meg róla. Ötödik hónapban van.
- Tudod, hogy ez egyáltalán nem szokatlan? - ma-
gyarázta Suzanne, miközben letelepedtek az irodai dí-
ványra. - Ebben a korban még nem áll be szabályosan a
menstruáció, így a lányok akkor kezdenek csak gyana-
kodni, mikor már késő. Ráadásul olyan karcsúk, hogy
semmi sem látszik rajtuk. Láttam én már kölyöklányo-
kat, akik még a hetedik hónapban sem tudták, hogy ál-
lapotosak. Aztán természetesen mindig tagadták. ,Ve-
lem nem eshet meg ilyen. Ez nem szokott megtörténni
az első randevúnř, az utolsó randevún, az akárhánya-
dik randevún. - Sóhajtott. Szomorúságot és örömet tar-
togatott ez a foglalkozás; Suzanne titka abban rejlett,
hogy tudta, miként elegyítse a kettőt. - Örökbe akarja
adni? - kérdezte tapintatosan.
- Őszintén szólva, maga se tudja, mit akar De annyi-
val tisztában van, hogy az ő korában ez a legokosabb.
370
- Nem feltétlenül. Láttam már tizenöt éves kölykö-
ket, akikből példás anya lett. És láttam korunkbeli nő-
ket, akik lemondtak a gyerekükről, merő önzésből,
mert nem tudtak, de nem is akartak törődni senki más-
sal önmagukon kívül. Mit akar a húgod? Itt ez a lényeg.
- Azt hiszem, egyik énje komolyan szeretné megtar-
tani. Nyilván az ösztön szava. De azt is tudja, hogy
képtelen lenne gondját viselni, ezért hajlandó örökbe
adni.
- Akarja is?
- Ki akar ilyet? - kérdezte Allegra őszintén. Suzanne
bólintott. Nagyon értette a szakmáját. Allegra mindig
tisztelte és kedvelte.
- Van, aki akarja. Asszonyok, sőt lányok, akikből egy-
szerűen hiányzik az anyai ösztön. Másokban megvan,
de ők gyakorlati megfontolásból döntenek. Ez benne a
nehéz. Magam akarok beszélni a húgoddal, hogy lás-
sam, tényleg le akar-e mondani a gyerekről. Nem sze-
retnék megtört szíveket. Nem szeretem, mikor felajánl-
juk a kicsit egy olyan házaspárnak, akik tíz éve hiába
akarnak gyereket, aztán a húgod, vagy akár egy másik
lány, az utolsó pillanatban meggondolja magát. Elő
szokott fordulni. Azt senki sem jósolhatja meg, mit érez
az anya, mikor először pillantja meg az újszülöttjét, de
az esetek többségében megállapítható, hogy valaki ko-
molyan le akar-e mondani a gyerekéről.
- Meg vagyok győződve róla, hogy Samnek ez a
371
szándéka - bizonygatta Allegra. Ha egyszer nincs más
megoldás?
- Azért csak hozd be hozzám.
Megbeszéltek egy időpontot a hétre. Allegra felhívta
az anyját az irodájából. Blaire nem győzött hálálkodni,
amiért a lánya magára vállalja a terhet, majd figyelmez-
tette, hogy most már gondolkoznia kellene az esküvői
ruháján és a koszorúslányokon is.
- Jaj, mama - sóhajtott Allegra -, hogy tudsz most
ilyesmivel foglalkozni?
- Muszáj. Hála istennek, ez az egész csecsemőügy
már mögöttünk lesz, mire férjhez mész. De a következő
hónapok lidércnyomásosak lesznek. - Főképp Samnek.
Ebben mindketten egyetértettek. Blaire még csak nem
is haragudott rá, csak kétségbeesetten sajnálta. Ezek
után Allegra közölte, hogy akár illik, akár nem, ő nem
akarja, hogy az apja nevét rányomtassák a meghívóra.
Ha akar, jöjjön el az esküvőre, de ne ő jelentse be a hírt.
Ez így elég tűrhető kompromisszumnak tűnt. Azt is
megígérte, hogy amint elrendezte Sam dolgát az ügy-
védnél, elmegy esküvői ruhát vásárolni.
Ugyanezen a héten a két nővér meglátogatta Su-
zanne-t. Blaire nem jöhetett, megbeszélése volt a televí-
zióban. Sam különben is azt mondta, szívesebben men-
ne Allegrával. Rokonszenvesnek találta a fiatal ügyvéd-
nőt. Négyszemközt beszélgettek egy darabig, miköz-
ben Allegra a várószobából intézte mobilon a saját tele-
372
fonjait. Egy idő után Suzanne őt is behívta, és közölte,
hogy Sam az örökbefogadás mellett döntött. Elmagya-
rázta a feltételeket, megmondta, mit várnak el Samtől
az örökbe fogadó szülők, de azt is hozzátette, hogy a
kislány választhatja ki a neki tetsző házaspárt. Su-
zanne-nak jelenleg is voltak príma házaspárjai a váró-
listán - egy Floridában, kettő New Yorkban -, akik egé-
szen biztosan megfelelnének Steinbergéknek is. Sam
semmit sem értett az egészből, Allegrának feltűnt,
mennyire kába: Túl sok ez neki érzelmileg, de most már
nem tehet mást, akármennyire megszakad a szíve. Lát-
hatólag belenyugodott, hogy örökbe adja a gyereket, és
nem kérdezte többé, mi lenne, ha mégis megtartaná.
Amikor kijöttek az ügyvédi irodából, Sam felcsavarta
a hangerőt Allegra kocsirádióján, és hazáig fülsiketítő-
en bőgette, mintha semmit sem akarna hallani többé.
Pillanatnyilag elege volt az életből. Magántanuló lett
úgyhogy nem kellett iskolába járnia. Csak a dolgozatait
kell majd beküldenie, és egy iskolai különszobában
fogják vizsgáztatni. Ám ennek ellenére úgy érezte,
hogy előbb-utóbb úgyis köztudott lesz, miért maradt ki
a suliból. Csak a két legjobb barátnőjének árulta el, aki-
ket megesketett a titoktartásra, ám azok már egy hét
óta feléje sem néztek, és nem is hívta senki, leszámítva
Jimmy Mazzolerit, akivel az általános iskola harmadik
osztálya óta ismerték egymást. Régebben lógtak is
együtt, de most már csak barátok voltak. Jimmy kétszer
373
telefonált, de Sam nem hívta vissza. Senkivel sem akart
beszélni. Ezért mindketten meglepődtek, amikor haza-
érve azt látták, hogy Jimmy ácsorog a felhajtón. Azt jött
megnézni, otthon van-e Sam, és éppen távozóban volt,
amikor Allegra bekanyarodott a házhoz.
- Egész héten hívtalak! - panaszkodott. - Nálad van
a bioszkönyvem, erre most azt mondják, hogy kima-
radsz a suliból! - Óvatosan sandított Samre. Allegra el-
nézte őket. Olyan fiatalok és ártatlanok mindketten:
Szívszorító elgondolni, miken kell még átmennie Sam-
nek. Intett a két gyereknek, és elhúzott. Akkor jutott
csak eszébe, mire emlékeztette a kép. Alan és ő, ennyi
idős korukban. Jimmyt és Samet is ugyanaz a fajta ba-
rátság látszott összefűzni, amely Allegra esetében már
tizenhat éve tartott.
- Egyébként is vissza akartam küldeni - felelte Sam
flegmán, aztán hirtelen zavarba jött. Remélhetőleg
Jimmy nem hallotta, miért maradt ki az iskolából. Ren-
des fiú volt, Sam bírta is, ennek ellenére nem óhajtotta
az orrára kötni, hogy állapotos.
- Akkor mi történt?
- Még nem vagyok túl rajta - mondta Sam, lassan
baktatva a ház felé.
- Nem a könyvet értem. Miért maradtál ki a suli-
ból? - Sam reménytelenül kapkodott valamilyen válasz
után, majd hirtelen megtalálta.
- Családi problémák miatt - mondta. Ez az. - A szü-
374
leim válnak, és marhára depressziós vagyok miatta,
úgyhogy egy csomó gyógyszert kell szednem... tudod,
olyat, mint a Prozac. A mama attól fél, hogy esetleg
megölök valakit az iskolában, mert úgy össze vagyok
zavarva a szertől, és... - Túl messzire ment. Jimmy csak
mosolygott.
- Na most már fogd be, jó? - szólt rá. - Nekem nem
kell elmondanod, miért. - Úgyis tudta mindenki, vagy
legalább kitalálta. Mi másért szoktak kimaradni a suli-
ból? Legföljebb még kábszeres elvonó miatt, de Sam so-
se volt narkós. Ám Jimmy nem árulta el a gyanúját. És
Sam egyáltalán nem is látszott olyannak, vagy pedig
mindannyian tévedtek. Talán más bajai vannak. Jimmy
csak azt kívánta, hogy ne valami olyan rémség legyen,
mint a fehérvérüség. Harmadikban ebbe halt bele az
egyik haverjuk. Ezért esett pánikba, mikor hallotta,
hogy Sam nem jön vissza. Mariánál is így kezdődött. -
Tulajdonképpen csak azt akartam megkérdezni, hogy
jól vagy? - Egy ideje mászkált valakivel, de mindig Sam
volt a gyengéje. A kislány is tudta.
- Jól vagyok - felelte, de Jiminy meglátta a szemében
a bánatot.
- Ettől függetlenül mész ősszel az UCLA-ra? - Mind-
ketten a Kalifornia Egyetemre jelentkeztek. Jimmy
megkönnyebbülten látta, hogy Sam bólint.
- Lehozom a könyvedet. Gyere be. - A fiú követte a
házba, és a konyhában várakozott, amíg Sam fölment
375
az emeletre. A konyha egyelőre épségben maradt, Si-
mon váltig könyörgött Blaire-nek, hogy ne nyúljon
hozzá. Most már talán nem fog.
Sam néhány perc múlva hozta a könyvet. Ahogy
nyújtotta a fiú felé, Jimmy megfogta a kezét. A lány föl-
nézett és elpirult. Olyan érzékeny volt mostanában,
maga sem tudta, miért. Meg sem fordult a fejében,
hogy azért, mert állapotos.
- Hé... ha szükséged lenne valamire, akkor csak tele-
fonálj... oké? Elmehetünk autózni... vagy kajálunk va-
lamit. A dolgok néha meg tudnak változni, ha beszélsz
róluk - mondta gyengéden. Sam bólintott. Jimmy már
majdnem betöltötte a tizennyolcat, és érettebb volt a
koránál. Két éve halt meg az apja, azóta ő segített az
anyjának, hogy eltarthassa a három húgát. Szokatlanul
felelősségteljes, nagyon jószívű fiú volt.
- Nincs itt miről beszélni - felelte Sam. Előbb a pad-
lót nézte, aztán a fiút, végül vállat vont. Túl nehéz meg-
nyílni mások előtt. Jimmy megértette. Egy pillanatra rá-
tette a kezét a lány vállára, aztán elment. Sam a konyha
ablakából nézte, ahogy lesiet ócska Volvójához. A csa-
ládja Beverly Hillsen lakott, elég jó körülmények kö-
zött, de nem számítottak vagyonosaknak. Még mindig
a biztosítási pénzből és az apai örökségből éltek. Jimmy
dolgozott a hétvégeken. Elnyert egy ösztöndíjat az
UCLA-ra. Ügyvéd akart lenni, mint az apja. Sam bizo-
nyosra vette, hogy az is lesz. Jimmynek, egyéb tulaj-
376
donságok mellett, kemény akaraterő is jutott.
Miután Jimmy elment, Sam leereszkedett egy kony-
hai székre, és bámult a semmibe. Annyi mindenről kel-
lett gondolkoznia. Oly sok mindent kellett eldöntenie.
Suzanne Pearlman részletesen elmagyarázta, hogyan
működik az örökbefogadás, most már csak szülőket
kellett választania a kisbabájához. Olyan egyszerűnek
tűnt. Az is volt mindenkinek, kivéve Samanthát.

15.
A dolgok, mondhatni, leülepedtek a következő két
hétben, már amennyire ez elképzelhető hasonló körül-
mények között. Sam jól viselte a terhességet, Blaire nő-
gyógyásza megállapította, hogy a magzat kellő nagysá-
gú és egészséges. Sam magántanuló lett, és továbbra is
magába zárkózott. Két újabb megbeszélést folytatott
Suzanne-nal. Az örökbefogadó párok száma négyre
csökkent, ezt még tovább kell majd csökkenteni az el-
következő hónapokban, amihez Suzanne bőven ellátta
információkkal. Nem akarta sürgetni a kislányt. Fontos,
hogy helyesen döntsön.
Allegra igyekezett annyit dolgozni, amennyit bírt,
hogy a hétvégén el tudjon utazni New Yorkba Jeff any-
jához. Nem repesett a gondolattól. Amikor telefonon
beszélgettek, Mrs. Hamilton olyan tűhegyesen kérdez-
gette, mint a munkaadó egy nemszeretem jelentkezőt.
Ezt a lány részben mókásnak találta, de kicsit meg is
377
sértődött, bár nem tette szóvá Jeffnek. Igyekezett min-
dent megszervezni Bram turnéjára. Legalább a hétfői
nyitókoncerten szeretett volna jelen lenni San Francis-
cóban. A zenekar ezután zegzugos vonalban járja be az
országot több hónapon át, július negyedikén fellép az
ingleside-i Great Western Forumon, Los Angeles köze-
lében, utána elutaznak Japánba, körberepülik a világot,
majd Európában fejezik be a turnét. Allegra megígérte
Bramnek, hogy ha teheti, néhány fellépésére ő is utá-
namegy. Az énekesnek százmillió dollárt hoz a körút,
szép gömbölyű summácskát, Jeff szavaival, amikor Al-
legra emlitette az összeget. A lány nem követett el in-
diszkréciót, mert a sajtó hónapok óta szellőztette a
százmilliót, amit Bram a bolond fejével még meg is erő-
sített.
Már csak egy nap volt hátra a New York-i utazásig,
minden a helyén volt, ki volt dolgozva az útvonal, a
szponzorok elrendeztek mindent. És akkor éjfélkor
megszólalt a telefon. A dobos öngyilkos lett, vagy vélet-
lenül túladagolta magát. Elszabadult a pokol. A sajtó
őrjöngött, a halott barátnőjét letartóztatták, az egész
turné függőben maradt addig, amíg nem tudnak kerí-
teni egy másik dobost.
Allegra még hajnali kettőkor is telefonon tárgyalt
Brammel. Az énekes akkor jött a hullaházból, neki kel-
lett azonosítania gyerekkori barátját. Teljesen ki volt
borulva, a szponzorok nemkülönben. Tíz perccel Mor-
378
rison előtt hívták Allegrát. Hajnali hatig úgyszólván fo-
lyamatosan szólt a telefon, Jeff kikészült, mire leültek
reggelizni. Szemhunyást sem aludt az örökösen csö-
römpölő készülék miatt, holott délelőtt fontos megbe-
szélései voltak.
- Ne haragudj - kérte Allegra halkan, miközben ká-
vét töltött a férfinak. - Nehéz éjszaka volt ez minden-
kinek.
- Miért nem mentél rendőrnek, mentős sofőrnek
vagy ilyesminek? - kérdezte Jeff búsan. - Pont a megfe-
lelő alkat vagy. Én viszont nem. Hébe-hóba aludnom is
kell két telefon között.
- Tudom. Ne haragudj. Nem tehetek róla. Arról van
szó, hogy Bram egész turnéja füstbe mehet. Utána kell
néznem, mit tehetek érte. - Allegra agya szélsebesen
járt egész reggel. Bram több dobost ismer, akiket beta-
níthatna, de az időbe kerül, a legtöbbjük egyébként le-
kötötte már magát.
- Ne felejtsd el - mondta Jeff nyomatékosan -, hogy
hatkor indul a gépünk.
- Tudom - felelte Allegra, pattanásig feszült idegekkel.
Félórával később indult az irodába, ahol egész nap nem
volt megállása. Közösen átszervezték Brammel az egész
turnét. Délután négykor a karórájára pillantott, és tudta,
hogy most fog kitörni a botrány Bramet nem hagyhatja
itt, márpedig itt kell hagynia, ha el akarja érni a gépet.
Azt ígérte Jeffnek, hogy a repülőtéren találkoznak.
379
Felhívta a házat, de vőlegénye már elment. Az ő ko-
csijában nem volt telefon, azt mondta, neki ez túlságo-
san kaliforniai. Nem tehetett mást, kénytelen volt a re-
pülőtéren kerestetni. Most nagyon kapóra jött a sokat
gúnyolt fehér vonal.
Jótkor mondatta be, amikor be kellett jelentkezni az
utasoknak. Vőlegénye negyed hatkor hívta föl az iro-
dában. Allegra valósággal lecsapott a készülékre, ami-
kor Alice szólt, hogy Jeff van vonalban. Hangja egyálta-
lán nem csengett nyájasan.
- Hol vagy? Bár úgy tűnik, ez fölösleges kérdés, lé-
vén, hogy most hívtalak az irodádban. Mi van?
- A szponzorok azzal fenyegetőznek, hogy kiszáll-
nak, mert megszegtük a szerződést. Még mindig nem
tudtunk szerezni másik dobost. Nem is tudom, hogy
mondjam, de nem hagyhatom itt Bramet. Hétfőn kez-
dődik a turné. - Úgy tervezte, hogy hétfőn átutazik re-
pülővel San Franciscóba, hogy láthassa Bramet az Oak-
land Coliseumban. De erről most már persze szó sem
lehet. Sehová se mehetnek dobos nélkül.
- Nem az ügynökének kell kivakarnia a pácból?
- De igen, amennyiben teheti, viszont rám is szükség
lesz az új szerződések megfogalmazásánál.
- Nem faxolhatod át New Yorkból?
Allegra szeretett volna igent mondani. Gyűlölte,
hogy csalódást kell okoznia a vőlegényének. Viszont ez
az ö felelőssége, nem szállhat ki. Közölnie kell az igaz-
380
ságot, akármennyire megharagítja vele Jeffet. - Itt kell
lennem.
- Oké, megértem - felelte a férfi halkan, de a hangja
olyan volt, mint a jég. Hosszú csend támadt.
- Akkor most mitévő leszel? - Ijesztö gondolat, hogy
Jeffnél esetleg betelik a pohár! Mi lesz, ha elveszíti? - Te
továbbra is elmész? - rebegte riadtan.
- Téged akarlak bemutatni az anyámnak, Allegra. Őt
már ismerem - válaszolta fagyosan.
- Ne haragudj! - kérlelte a lány elgyötörten. Borzasz-
tó, hogy így cserben kell hagynia, ráadásul mikor már
kint van a reptéren! - Megpróbáltalak utolérni otthon,
de már elmentél. Nem akarod, hogy telefonáljak anyád-
nak, és megmagyarázzam?
- Ezt hadd intézzem el én. Anyám úgyse értené meg.
Majd kitalálok neki valami extrát, családi halálesetet,
ételinérgezést, akármit. Neki fogalma sincs a rockzenei
koncertekről.
- Ne haragudj, Jeff!
- Tudom, nem tehetsz róla. Megyünk vacsorázni?
Tudsz időt szakítani rá? Vagy böjtölsz is?
- Épp ellenkezőleg! - vágta rá Allegra. Megkönnyeb-
bült, hogy vőlegénye legalább etetni hajlandó őt. Ez jó
jel. Olyan drága ember ez a Jeff.
- Tudom, Allegra, hogy nem a te hibád. De azért kí-
nos, hogy valaki másnak a kedvéért kell felrúgnunk a
terveinket a legutolsó percben. Ezt a tempót azért mér-
381
sékelhetnéd egy kicsit az esküvőnk után. Most még én
is belátom, hogy nem lehet másképp, de legtöbbször
azt várják el, hogy te törölgesd az orrukat, vezetgesd
őket kézen fogva, és hozz meg helyettük minden dön-
tést.
- De hát ezért fizetnek!
- Azt hittem, a jogászi munkádért.
- Ezt mondják az egyetemen, de ez is csak olyan ha-
zugság, mint a többi, amit mondanak. Ennyit az orrfú-
jásról - nevetett csöndesen. A férfi elmosolyodott.
- Szeretlek, te bolond némber Most visszamegyek a
repülőtérről az irodához, elviszlek egy pohár italra, és
ha Morrison nem ad neked néhány óra szünetet, akkor
orrba vágom. Megmondhatod neki, hogy én üzenem.
- Megmondom. Szó szerint.
- Minden rendben? - nézett föl Bram Morrison, ami-
kor Allegra előkerült a telefonálásból, szemmel látható-
an megkönnyebbülve. Attól rettegett, hogy Jeff felbont-
ja az eljegyzést, amiért ő nem tud elrepülni New York-
ba Mrs. Hamiltonhoz.
- Ja - mosolygott a lány. - A hétvégén kellett volna
bemutatkoznom a leendő anyósomnak New Yorkban,
de elhalasztottuk. Pedig Jeff már ki is ment a repülő-
térre.
- Tényleg sajnálom - mondta Bram. Halk szavú,
csendes ember volt, hihetetlen munkabírású. A legtöbb
zenészhez hasonlóan, akikkel Allegra dolgozott, fiatal
382
korában ő is kipróbálta a narkót, de tőlük eltérően évek
óta tiszta volt. Szerette a családját, zseniálisan zenélt, és
igazán ritkán vette igénybe Allegra idejét, kivéve az
olyan eseteket, mint a mostani, amikor nem lehetett
mást tenni. Ám egy ekkora sztárnak gyakran akadnak
komoly problémái. Hol a gyerekeit fenyegetik meg
életveszélyesen, hol a dobosa hal meg.
Bram kerek kis drótkeretes szemüveget viselt. Hosz-
szú, kócos hajával-szakállával úgy festett, akár egy vad-
ember. Átböngészték az új szerződéseket. Valaki emli-
tette, hogy talán tudnának keríteni új dobost, igazi me-
nőt. Kezdett felcsillanni a reménysugár.
Hétkor megérkezett Jeff; Allegráék néhány órás pi-
henőt tartottak. Bram folytatta a telefonos vadászatot a
dobos után, és azf mondta Allegrának, hogy inkább pi-
henjen éjszaka. Reggel kilenckor találkoznak.
A jegyespár a Pan e Vinóba ment enni. Allegra nyú-
zottnak és hajszoltnak látszott, de még Jeff is űzött volt
egy kicsit. Az anyja dühöngött a látogatás elhalasztása
miatt. Már asztalt foglaltatott szombat estére a Twenty-
One-ban, és nem az az ember volt, aki szerette, ha vál-
toztatnia kell a tervein, pláne holmi sose látott kalifor-
niai lány miatt.
- Mit mondott? - kérdezte Allegra idegesen. Meg
volt győződve róla, hogy Mrs. Hamilton örökre meg-
utálta őt.
- Azt mondta, hogy töröljem az esküvőt - vágta rá
383
Jeff. Allegra levegő után kapott, a férfi elnevette ma-
gát. - Azt mondta, hogy a mi nemzedékünk teljesen
megbízhatatlan, hogy már senkire sem lehet számítani,
és bármilyen sajnálatos is, hogy a dédnagynénéd meg-
halt, azért még átjöhettél volna egy napra, csak hogy
találkozz vele. Megmagyaráztam, hogy túlságosan ösz-
sze vagy törve, és egyébként is vasárnap lesz a temetés.
Szerintem egyetlen szavamat sem hitte, de mit mond-
hatott volna? Éppen zárás előtt sikerült felhívnom egy
New York-i virágkötészetet, ahol megígérték, hogy hol-
nap reggelre küldenek a kettőnk nevében egy hatalmas
csokrot az anyámnak.
- Nem érdemellek én meg téged - mondta Allegra
őszintén.
- Anyámnak is ez volt a véleménye, de közöltem ve-
le, hogy téved. Mindazonáltal megígértem, hogy a há-
borús hősök emléknapján átmegyünk. Anyámnak
nagy esemény ez, mert azon a hétvégén nyitja meg a
southamptoni házat. Úgyhogy utaznunk kell, ha esik,
ha fúj.
- És a filmed?
- Az ünnep hétvégéjén nem dolgozunk. - Három
nap múlva akarta kezdeni a forgatást; azért is kellett
volna elutazniuk most.
Végül minden jóra fordult. Allegra három teljes na-
pon át dolgozott Bram Morrisonnal; vasárnap estére
mindent átszerveztek, a szponzorok megelégedésére.
384
Május 30. (fmd.)
A lány, szokása szerint, jó munkát végzett, Bram örült.
Küldetés teljesítve.
Vasárnap este, vacsora közben Jeff elővarázsolt egy
velúrbőrrel bevont, apró dobozt. New Yorkban akarta
átadni, de New York csak egy hónap múlva esedékes,
és ő nem akart tovább várni.
Allegra óvatosan nyitotta ki. Isteni alkonyat lángolt a
tenger fölött; ez volt az utolsó szabad estéjük, mielőtt
Jeff forgatni kezdene. Remegő ujjakkal csomagolta ki a
dobozt. Csak egy dolog lehetett benne. Mégis elakadt a
lélegzete a látványtól. Gyönyörű antik gyűrű volt, bri-
liánsoktól közrefogott smaragdkővel.
- Ó, Jeff, ez meseszép! - rebegte könnyes szemmel.
Nem közönséges jegygyűrű volt, ennek egyénisége
volt. Észre se vette eddig, hogy nincs gyűrűje. Még
csak nem is jött szóba közöttük.
- El akartalak hívni vásárolni, de aztán megláttam
ezt. Pont olyan, mint amilyen az egyik nagyanyámnak
volt. David Webbnél szereztem be, de ha nem tetszik,
visszavisszük, és veszünk egy másikat - mondta Jeff
mosolyogva. Allegra a nyakába borult.
- Imádom! Nem is érdemlem meg. Úgy szeretlek!
- Tetszik?
- Borzasztóan! - Tökéletes ékszer volt, és úgy simult
az ujjára, amikor Jeff felhúzta, mintha ráöntötték volna.
Allegra ragyogott a boldogságtól. Nem tudta levenni a
385
szemét a gyűrűjéről. Nagy volt, de régies formája miatt
egyáltalán nem kihívó, sőt, nagyon is előkelő.
Késő éjszakáig beszélgettek, a családjaikról, az éle-
tükről, a terveikről, a közelgő esküvőről. Repült az idő.
Május elseje volt, már csak négy hónap választotta el
őket a nagy naptól. Allegrának még mindig ezer elin-
téznivalója volt, amelyek miatt az anyja örökösen
nyaggatta. Azt akarta, fogadjon fel egy esküvői kon-
zultánst, aki majd foglalkozik a részletekkel. Allegra
nevetségesnek találta az ötletet, bár igazság szerint se
neki, se Blaire-nek nem lett volna ideje a szervezésre.
Az anyjának sohasem adott még ennyi munkát a mű-
sora, Allegra pedig lélegzethez sem jutott az ügyfelei
mellett.
Este korán lefeküdtek. Jeff hajnali négyre bent akart
lenni a stúdióban, mert látni akarta, megérkezett-e
mindenki, és rendben van-e minden. Allegra emlékez-
tette, hogy nem az övé a teljes felelősség, ott lesz Tony
és a rendező is. De akkor is Jeff könyvéről van szó. Ott
akart lenni, hátha adódik valamilyen probléma.
- Akkor most ki a mániás? - ingerkedett Allegra, a
gyűrűjét villogtatva. Örökké azt nézegette, még akkor
sem húzta le, amikor ágyba bújtak, szokatlanul korán,
mert Jeffnek hajnali fél háromkor kellett kelnie.
Tízkor már aludtak. Allegrát a legmélyebb álmából
riasztotta fel az éjféli telefon. Beletelt egy időbe, mire
felfogta, hogy valaki idegen nyelven beszél hozzá.
386
- Mademoiselle Steinberg, on vous appelle de la Suisse, de
la part de Madame Alain Carr! - Fogalma sem volt, mit
mondanak, csak Alan nevét értette a legvégén. Arra
gondolt, hátha R-beszélgetést kér a barátja.
- Elfogadom! - Akkorát rikkantott a telefonba, hogy
Jeff azonnal vigyázzülésbe vágta magát. - Halló! Halló!
- A vonal megszakadt, majd helyreállt. Hosszas recse-
gés következett. Utána váratlan módon nem Alan szólt
bele, hanem Carmen.
- Carmen! Mi az? Mi baj? - Svájcban délelőtt kilenc
óra van, de Carmennak komoly problémája lehet, ha
akkor hívja őt, amikor Kaliforniában éjfélre jár az idő.
Allegrának végigfutott a hátán a hideg, mert egy pillana-
tig arra gondolt, talán Man szenvedett balesetet filme-
zés közben. Carmen nem szólt, csak sírt. - Mondjad
már, a kutyafáját! - kezdett kijönni a béketűrésből Al-
legra. Ha egyszer félholtra ijesztették, mert felzavarták
álmából, akkor tudni akarja, mi van. Már Jeff is ébren
volt: villanyt gyújtott és fülelt. - Carmen, mi történt?
Hosszú, vékony hangú jajgatás a vonal másik vé-
gén.
- Kórházban vagyok...
-jaj istenem. Miért?
- Elveszítettem a babát! - Ismét könnyekben tört ki,
Allegra félóráig nyugtatgatta. Átment a másik szobába,
hogy Jeff visszaalhasson, ám a férfi szeméből addigra
kiment az álom.
387
Carmen nem esett el, nem történt semmi tragikus,
csak úgy magától vetélt el. Éppen kint volt Alan forga-
tásán, amikor dőlni kezdett belőle a vér Azt mondta,
nem akar hazajönni a férje nélkül. Allegra megriadt.
- Figyelj ide, Carmen - mondta, nyugalmat erőltetve
magára. - Tudom, hogy ez rettenetes. De lehet még
gyermeked. És Alannek be kell fejeznie ezt a filmet. Ha
rábeszéled, hogy jöjjön haza veled, soha az életben nem
kap több szerződést. Ezt ne feledd el. Mint ahogy azt
sem, hogy tizenötödikére itthon kell lenned a próbákra.
- Tudom, de olyan szerencsétlen vagyok! És nem
akarom itt hagyni! - Így sírt hajnali egyig, és mikor Al-
legra végre letehette a kagylót, eltűnődött az élet gú-
nyos fintorain. Lám, Carmen milyen mohón szerette
volna azt a gyermeket, mégis elveszítette. Samnek meg
az élete megy tönkre miatta. Talán oda kellene adnia a
babáját Carmennak, gondolta kissé léhán, miközben
visszafeküdt az ágyba. Jeff még mindig ébren volt, és
nem látszott boldognak.
- Carmen elveszítette a babát - mondta mentegetőz-
ve Allegra, és bebújt a férfi mellé.
- Erre én is rájöttem, de én meg az eszemet fogom el-
veszíteni. Képtelenség élni ebben az ugrásra kész lég-
körben, ahol minden éjszaka öngyilkosságokról, veté-
lésekről, túladagolásokról, válásokról, turnékról telefo-
nálnak. Az istenfáját, Allie, hát mi vagy te? Ügyvéd
vagy elmeápoló?
388
- Jó kérdés. Nézd, nagyon sajnálom. Carmen valószí-
nűleg rosszul számította ki az időeltolódást.
- Marhaság. Nem is érdekli. Egyiküket sem. Akkor
csöngetnek fel, amikor eszükbe jut. Alvásra van szük-
ségem. Filmet kell készítenem. Nekem is van foglalko-
zásom, Allegra. Közöld az ügyfeleiddel, hogy hagyják
abba a telefonálgatást!
- Tudom, tudom... ne haragudj... esküszöm, nem
történik meg többé.
- Hazudós! - mondta Jeff, és magához húzta, hogy
érezze a lány csupasz testét, úgy, ahogy szerette. - Vén-
embert csinálsz belőlem, ha nem hagysz föl ezekkel a
dolgokkal!
- Szólok majd nekik. Megígérem. - Mindketten tud-
ták, hogy nem teszi meg. Ilyen volt a természete, magá-
ra vette mások minden gondját.
Két órával később Jeff elvánszorgott dolgozni, na-
gyon álmosan és mogorván. Allegra kávét főzött neki,
aztán visszafeküdt, és felhívta a Carmentól kapott szá-
mot. A mélységesen elkeseredett Alan vette föl, mivel
éppen forgatási szünet volt.
- Sajnálattal hallom, öregem - kezdte Allegra, mire
Alan azt felelte, köszöni, majd bevitte a telefont a für-
dőszobába, és onnan folytatta, azzal, hogy Carmen
iszonyatos állapotban van. A legmélyebb depresszióba
zuhant a vetéléstől.
- Vigyázz rá, amikor majd hazamegy - könyörgött.
389
- Esküszöm, hogy vigyázni fogok. Te viszont maradj,
ahol vagy, és fejezd be a filmet.
- Tudom! - mondta Alan feldúltan. - Én is erről
győzködöm, de ő azt akarja, hogy menjek vele.
-Megöllek, ha megteszed! Ez tilos!
- Tudom. Csak annyit ígérj meg, hogy a gondjaidba
veszed. Holnapután érkezik.
- Vigyázni fogok rá. Te csak ne aggódj - nyugtatta
meg Allegra, és letette a kagylót. Arra gondolt, mennyi-
re komplikált néha az életük. Carmené, Alané, Bramé,
Jeffé, az övé. Egyikük sem választott könnyü pályát.
Különböző okokból mégis mindannyian szeretik, amit
csinálnak. Ez főleg azon az éjszakán tudatosodott ben-
ne, amikor az Oakland Coliseumban vacogott a kulisz-
szák mögött. Bram a saját repülőgépét küldte érte.
Minden egyes ülőhely elkelt a hatalmas arénában. A tö-
meg megőrült Bram láttán; nem akarták abbahagyni az
éljenzést, amikor bemutatta az új dobost. Elénekeltek
egy dalt a halott tiszteletére, és egyperces csenddel em-
lékeztek meg róla. A műsor végén húszezer rajongó
pattant föl és éltette őket. Allegra még sohasem látott
ehhez foghatót. Még Bram régebbi koncertjein sem.
A testőrök alig bírták távoltartani a rajongókat a sztár-
tól. Hétszer adtak ráadást. Bram verejtékben úszva jött
le a színpadról, és magához ölelte Allegrát.
- Fantasztikus voltál! - ordította túl a lány a hangza-
vart. Bram bólogatott, hálásan vigyorgott, majd a fele-
390
ségét ölelte át és összecsókolta. A tömeg még mindig
üvöltve követelt újrázást, és nem volt hajlandó elhagy-
ni az arénát.
- Kösz, hogy megmentettél! - ordított vissza Bram.
A lány csak mosolygott. Közösen mentették meg a tur-
nét. Ezért fizetik.
Az énekes partit adott a koncert után, de Allegrának
vissza kellett térnie Los Angelesbe. Hajnali háromkor
esett be a malibui házba, épp idejében, hogy megfőz-
hesse Jeffnek a kávét. Akkor nyújtotta oda neki, amikor
megszólalt a vekker. A férfi álmosan fölnézett és elmo-
solyodott.
-Nagydíjas ébresztés. Milyen volt?
- Fantasztikus. - Föléje hajolt és megcsókolta. - Bram
még sohasem szerepelt ilyen jól. Tényleg beérett ehhez
a turnéhoz. Örülök, hogy sikerült megcsinálnia - mond-
ta, és kimerülten ledőlt az ágyra Jeff mellé.
- Fogadnék, hogy ő is örült - mosolygott Jeff csodá-
lattal. Milyen szép Allegra, még így, fáradtan is.
- Milyen volt a tegnapi forgatás? - érdeklődött a
lány, elfojtva egy ásítást.
- Rémes, de vicces - mondta Jeff. - Hihetetlen él-
mény az első filmemet forgatni. Hála istennek, Tony
tudja, mit csinál, mert én biztosan nem tudom. - Elvi-
gyorodott. Tony tíz éve volt a szakmában, négy díjat
nyert rövidfilmekkel, és a két egész estés filmjét is na-
gyon dicsérték. - Gyere ki és nézz meg bennünket, ha
391
lesz egy-két szabad perced. Bár Isten a megmondható-
ja, mikor tudsz te időt szakítani az ilyesmire. - Huszon-
négy órája nem látta a menyasszonyát. Allegra éppen
csak egy rövidet szundított, és máris rohant Carmenért
a repülőtérre.
Lehangoló látványban volt része. Carment teljesen
depresszióssá tette a vetélés. Bizonyosra vette, hogy so-
ha többé nem eshet teherbe, és öngyilkos hangulatban
volt a férje nélkül. Allegrának minden csepp energiájá-
ra szüksége volt, hogy hazavihesse és rábeszélhesse a
próbákra. A következő héten szakadatlanul Carment
pesztrálta. Arra is alig volt ideje, hogy meglátogassa
Jeffet a forgatáson. Alig egy-két percet sikerült szakíta-
nia a vőlegényére naponta. A film jól haladt. Jobban,
mint Carmen próbái. De Bram Morrison legalább már
sínen volt a turnéjával, és eddig fényes sikereket aratott
új dobosával. Allegra kezdte úgy érezni, hogy vala-
mennyiüket ő cipeli a hátán. Jeff robbanásközeli álla-
potban volt a forgatás első hetében. A hét végén át kel-
lett írnia a forgatókönyv egyes részeit, mert két színész
nem tudta átélni a dialógust. Jeff éjjel-nappal dolgozott
Tonyval, Allegra alig látta.
Ezúttal Jeffnek kellett lefújnia a New York-i látoga-
tást. Annyit tehettek, hogy megígérték: a lehető legha-
marabb igyekeznek átmenni keletre. Így tehát Mrs. Ha-
milton a második helyre szorult a film mögött, ami egy-
általán nem tetszett neki.
392
Mire Carmen elkezdett forgatni június elsején, Alleg-
ra annyira kimerült és felőrlődött, hogy attól félt, ideg-
összeomlást fog kapni. Carmen ötpercenként hívogat-
ta, hol panaszkodott valamire, hol sírt, és esküdözött,
hogy soha többé nem fog dolgozni Alan nélkül. Telje-
sen eszelősen viselkedett. Allegra két és fél kilót fogyott
az első forgatási héten. Bram is küldte az üzeneteit a
turnéról; valahányszor a csoport valamilyen problémá-
ba ütközött, elvárták Allegrától, hogy ő oldja meg.
A lánynak úgy rémlett, már nem is találkoznak a vőle-
gényével. Sohasem tartózkodtak egyszerre a házban,
vagy ha igen, valamelyikük mindig aludt.
Sam a hetedik hónapban volt, de újabban mintha fel-
vidult volna egy kicsit. Gyakran járt Suzanne Pearlman-
hez, és ahányszor Allegra meglátogatta, mindannyiszor
ott találta nála Jimmy Mazzolerit. A fiú vagy házi felada-
tot segített csinálni, vagy egyszerűen csak ott volt. Sam
végre rászánta magát, és bevallotta a terhességét,
Jimmy pedig meghökkentően segítőkésznek bizonyult.
Nem voltak szerelmesek egymásba, de Jimmy gyöngéd
odaadással vette körül Samet. A lány kismamaruhákat
viselt, amióta a magzat hirtelen elődomborodott belőle.
Jimmyt néha elmulattatta, ha rátehette a kezét Sam ha-
sára, és érezhette a rúgkapáló lábakat, de többnyire csak
elvitte a lányt autózni a tengerpartra vagy enni, esetleg
segített megcsinálni a házi feladatát. Nagyon sajnálta,
és az volt a véleménye, hogy Sam nem érdemelte meg
393
ezt a pechet. Sam néha mesélt az emberekről, akik örök-
be akarják fogadni a kicsit. Erősen hajlott egy Santa
Barbara-i házaspár felé. A harmincas éveik vége felé jár-
tak, és saját bevallásuk szerint szerették a gyerekeket.
A feleség kissé emlékeztette Samet Allegrára. Ő is ügy-
véd volt, a férje pedig orvos. Kitűnő minősítéssel ren-
delkeztek, és jelentős vagyonuk volt. Sam azt akarta,
hogy a gyereke megkapjon mindent, és a legjobb isko-
lákba járhasson. Ez a házaspár - név szerint Katherine
és John Whitman - azt is mondta, hogy még más gyere-
keket is örökbe akarnak fogadni az első mellé.
És mindennek a tetejébe Blaire örökösen kitalált a lá-
nyának valamilyen tennivalót az esküvővel kapcsolat-
ban. Allegra megrendelte a meghívót Cartiernél, eskü-
vői ruhákat próbált Saksnál, I. Magninnél, Neimannál,
de egyik sem tetszett. Ám a legnagyobb megrázkódta-
tás még hátra volt. Az anyja közölte, hogy felfogadta
Delilah Williamset.
- Hát az meg ki a csuda?
- Rendkívül jó ajánlásokkal rendelkezik. Esküvői
konzultáns, aki minden segítséget meg fog adni ne-
künk. Szóltam neki, hogy hívjon fel az irodádban.
- Ez hihetetlen - közölte aznap este a pukkadozó
Allegra a vőlegényével. Ám a nő, aki három nap múlva
beállított az irodájába, még annál is hihetetlenebbnek
bizonyult. Albumokkal, fényképekkel, listákkal, akták-
kal fölszerelkezve érkezett, és szünet nélkül beszélt.
394
Majdnem két méter magas volt, és Allegra csak úgy
tudta leírni Jeffnek, hogy olyan, mint egy transzveszti-
ta. Levendulalila ruhát viselt, ugyanolyan színű kala-
pot, teleaggatta magát ametiszt ékszerekkel, szőkített
haja volt, és olyan hosszú karja, hogy úgy festett, akár
egy hatalmas madár, amely mindjárt felröppen az iro-
dai díványról. Az ő irodája egyébként lent volt valahol
a völgyben.
- Nos tehát, drágám! - paskolta meg Allegra kezét.
A lány hűdötten bámulta. Egyszerűen nem fért a fejé-
be, hogy az anyja felfogadhatta ezt a kreatúrát. Blaire
súlyos lelkiállapotban lehet. - Megismétlem: ki kell vá-
lasztania a koszorúslányait, döntenie kell a ruhájuk-
ról - meg természetesen a sajátjáról is... s a cipő, el ne
feledje a cipőt! Meg kell beszélnünk a tortát, a virágo-
kat. Az anyjával már közöltem, hogy szükségünk lesz
egy sátorra a kertben. Valamint menüre. És zenekarra.
Nem feledkezhetünk meg a zenekarról, a fotósokról, a
videóról. Továbbá a fátyolról, hogy rövid legyen-e vagy
hosszú. - És így tovább. Allegra iszonyattal hallgatta,
miközben fülében a Las vegas szavak csörömpöltek. Ó,
miért is határoztak úgy, hogy házi esküvőt tartanak!
- Akkor mához egy hétre találkozunk! - mondta De-
lilah, és fölemelkedett a kanapéról, sajátos szögekbe
hajlítgatva zsiráfszerű lábait. Allegra igyekezett, hogy
ne bámulja túlságosan kigúvadt szemmel. - Aztán ígér-
je ám meg, hogy megcsinálja a házi feladatát!
395
- Okvetlenül - fogadkozott Allegra, majd átvette az
albumot, a könyveket és a katalógusokat. Még video is
volt, amelyről a tortát kellett kiválasztania.
- Hát maga egy tündér, no most akkor menjen szé-
pen vásárolni. Még nagyon sok tennivalója lesz. - In-
tett, és elvonult, mint egy New York-i színdarabban a
komika. Allegra meredt szemmel bámult utána. Két
perccel később rávetette magát a telefonjára, és tárcsáz-
ta az anyját. Blaire szokása szerint tárgyalt, de Allegra
most az egyszer ragaszkodott hozzá, hogy hívják ki.
- Mi baj, Allegra?
- Ezt komolyan gondolod? - kérdezte a lány, és le-
roskadt az asztalára.
- Mit, szívem?
- Ezt a nőt! Nem tudom elhinni, hogy te tetted ezt
velem!
- Delilah-ra gondolsz? Egybehangzó vélemény sze-
rint mesébe illő. Nagyon örülök, hogy megkaphat-
tuk.
- Nyilván tréfálsz. Anya, én ezt nem bírom. - De leg-
alább már tudott vigyorogni a helyzet képtelenségén.
Az esküvő napról napra lett egyre nevetségesebb. Nem
kellene inkább az élettársi viszonynál maradniuk?
- Drágám, légy türelmes! Delilah csak segíteni akar
neked. Meg fogod kedvelni. - Nyilvánvaló, hogy az
anyja nadragulyát evett.
- Soha életemben nem láttam még ilyen figurát! -
396
Hirtelen nem bírta abbahagyni a nevetést. Úgy hahotá-
zott, hogy könnyek folytak az arcán, és akkor egyszer
csak Blaire is fölkacagott. - Nem hiszem, hogy te fogad-
tad fel mellém! - vihogott Allegra.
- Márpedig nagyon hatékony, nem gondolod?
- Na csak várj, amíg papa meglátja. Jut eszembe, ma-
ma - nyögte ki -, mindössze azért hívtalak, mert közöl-
ni akarom, hogy imádlak.
- Én is, édes. Az esküvő pedig gyönyörű lesz. - De
milyen jelentéktelennek tűnt már az esküvő. Nem az
érdekelte most Allegrát, hanem Jeff. Sammel kell most
törődni, meg a babájával. Mit számít, milyen lesz a tor-
ta, milyen színű ruhába - pláne cipőbe, ahogy Delilah
mondta - öltöznek a koszorúslányok.
Még akkor is nevetett, amikor megcsörrent a telefon
az asztalán. jeff hívta.
- Jó hírem van! - mondta legelsőnek.
- Rám is fér, amilyen eszelős délelőttöm volt - mo-
solygott a lány.
- Szabad a hétvégém. Tony szólt, hogy nélkülem is
tudja tartani a frontot. Épp most beszéltem anyámmal,
hogy át tudnánk ugrani hozzá. Leszállunk a Kenne-
dyn, és egyenesen megyünk tovább Southamptonba. -
Allegra szíve egy töredék másodpercre megállt. Már
azt remélte, hogy ezt bizonytalan időre sikerült meg-
úsznia. Jeffet láthatólag annyira lekötötte a filmje. -
Igazán örült. Olyan régen ígérgetjük neki, hogy szerin-
397
tem már nem is reménykedett. El tudsz szabadulni,
ugye? - Feltűnt neki menyasszonya hallgatása. Allegra
próbált barátkozni a gondolattal, hogy találkozni fog
Jeff anyjával. Még mindig az az érzése volt, maga se
tudta, miért, hogy Mrs. Hamilton nem kedveli őt.
- Most az egyszer nincs akadálya - mondta csöppnyi
csalódottsággal. Sehol egy krízis. Még Carmennál se.
- El ne kiabáld! Pénteken indulunk-jelentette ki Jeff
ünnepélyesen. Mindenképpen be akarta mutatni Al-
legrát az anyjának.
- Ott leszek - ígérte a lány, némán imádkozva, hogy
ezúttal ne jöjjön közbe semmi, mert azt Mrs. Hamilton
sohasem bocsátja meg neki. Jeff mesélte, hogy az anyja
mennyire felbőszült a legutóbbi halasztáson. Allegra
tehát imádkozott, és megacélozta magát a találkozás-
hoz. Végül is, legföljebb lesz egy közös hétvégéjük,
amire mindketten borzasztóan kiéheztek. Csakhogy ő
már jóval indulás előtt gyanította, hogy ebben a hétvé-
gében nem lesz semmi pihentető. Csak a New York-i la-
kásban látott arcra tudott gondolni, amelynek az emlé-
ke máig megborzongatta.

16.
Azon a héten, mielőtt elutaztak Jeff anyjához, Allegra
végig úgy érezte magát, mint aki aknamezőn jár Tudta,
hogy Jeff most komolyan megharagudna, ha ezt az uta-
zást is le kellene fújni. Csütörtökig nem következett be
398
semmi váratlan: csütörtökön este Allegra nagyot fújt,
és csomagolni kezdett. Úgy látszik, alaptalanul félt.
Semmiféle krízis nem hiúsította meg terveiket. Külön-
ben is, micsoda bolondság, hogy így szorong, csak mert
találkoznia kell a vőlegénye anyjával. Jeff is ugyanezt
mondta, és azt bizonygatta, hogy az anyja okvetlenül
meg fogja szeretni Allegrát.
Mindkettejüket kimerítette a nyomás, amely hetek
óta nehezedett rájuk. Most rendben mentek a dolgok,
Allegra egyetlen kliensével sem történt semmi. Az
utóbbi napokban még Carmen állapota is javult egy ki-
csit. Elkezdte a forgatást, és ez egy kicsit elterelte a fi-
gyelmét önmagáról. Még mindig rettenetesen magá-
nyos volt Alan nélkül, akit örökösen hívogatott a pon-
gyolája zsebében tárolt mobil telefonon. Hívta éjjel,
hívta nappal, minden órában, még sűrűbben, mint Al-
legrát. Allegra végül megkérte, hogy ha lehet, próbálja
meg legalább éjjel ritkítani a telefonjait. Carmen meg-
ígérte, és az ügyvédje helyett mostanában a férjének te-
lefonálgatott.
- Nem bírom elhinni, hogy tényleg megyünk! -
mondta Jeff, amikor este kitette a bőröndjeiket az elő-
szobába. Holnap délelőtt még mindkettejüknek át kell
esniük néhány megbeszélésen, de rögtön utána indul-
nak. - Southampton gyönyörű ebben az évadban! -
biztatta a lányt. Allegra nem is a rossz időtől tartott, ha-
nem attól, hogy találkoznia kell jeff anyjával. Az idegei
399
még mindig táncoltak a gondolatra.
Megmosta a haját és manikűrözött. Úgy határozott,
hogy tengerkék Givenchy lenvászon kosztümöt vesz
az útra. Tiszteletre méltó külalakban akarta köszönteni
Jeff anyját. A haját hátra fogja fésülni. Lefekvés után
jeff arról mesélt, mennyire szerette gyerekkorában
nyaranta a Hamptonokat, meg Vermontot, ahová a
nagyanyjával jártak. Összebújó pusmogás közepette
szenderedtek el, mint két gyerek. Allegra távoli ha-
rangszóval álmodott. Valaki harangozott. Ki lehet az?
Talán Vermontban húzzák a toronyban, révedezett ál-
mai ködében, majd hirtelen felocsúdott: a telefon! Szo-
kása szerint kivágódott az ágyból, hogy jeffet ne zavar-
ja, de a férfi szokása szerint előbb ébredt, mint ő. A lány
fölkapta a kagylót, és közben látta, hogy az éjjeliszekré-
nyén álló ébresztőóra hajnali fél ötöt mutat.
- Ha Carmen az, akkor közöld vele, hogy meg-
ölöm! - mondta Jeff, és megfordult az ágyban. - Ebben
a házban képtelenség aludni, legalábbis akkor, ha te itt
vagy - Nem viccből mondta. Allegra is bizonyosra vet-
te, hogy Carmen hívta.
- Halló! Ki beszél? - szólt bele fojtott dühvel. Attól
rettegett, hogy olyasmit hall, amitől nem utazhatnak el
New Yorkba.
- Malachi O'Donovan, galambom! - Böffentés. Ma-
lachi tökrészeg volt és népies.
- Ne telefonálj ilyenkor, Mal. Hajnali fél öt van.
400
- Nahát akkor pájinkás jaó reggelt, rózsám. Sitin
vónék, ha nem tudnád. Aszonták, fel szabad hívni az
ügyvédemet. Nahát ehun vónék, te meg legyél mán
olyan jaó kisjány és válcsál ki.
- Jaj, az istenért! Már megint részegen vezettél? - Mal
úgy gyűjtötte az ittas vezetésért járó bírságokat, mint
más a bélyeget. Allegra nem győzte figyelmeztetni,
hogy egy nap le fogják csukni, és elveszik a jogosítvá-
nyát. Ám eddig Malachi igénybe vette minden össze-
köttetését, és mindig megúszta. Gyakori elvonókúrái
miatt elnézőbben bántak vele, de Allegra bizonyosra
vette, hogy ezúttal lőttek a jogosítványnak. - Ezt a mar-
haságot!
- Tudom, na, ne haraguggyál mán! - mentegetőzött
Malachi, mindazonáltal elvárta, hogy Allegra menjen
oda és váltsa ki. Ha egyszer az ügyvédje.
- Mal, hát nincsen senki más, aki letehetné érted az
óvadékot? Malibuban vagyok, és még éjszaka van! -
Igaza van jeffnek. Ha nem vette volna fel a kagylót, ak-
kor Malachinak szépen ki kellene várnia a reggelt. De
hát fölvette, és Mal most azt követeli, hogy hozza ki a
dutyiból.
- Jól van - adta meg magát. - Hol vagy? - Beverly
Hillsen. Szembe ment a forgalommal lefelé a Beverlyn,
úgy kapták el, hogy egy nyitott literes üveg Jack Da-
niel'st szorongatott a két térde között, és egy tasak fű
volt a kesztyűtartóban. Még szerencséje, hogy nem ta-
401
láltak többet, bár nem is nagyon keresték. A rendőrök
tudták, kicsoda. - Félóra múlva ott vagyok. - Letette a
kagylót, és ránézett a mozdulatlanul heverő Jeffre.
Olyannak látszott, mintha aludna, de Allegra tudta,
hogy ébren van. Amikor lábujjhegyen ki akart osonni a
szobából, meggyőződhetett róla, hogy jól tippelt.
- Ha lemaradsz ma a gépről, Allegra, nincs esküvő -
szólt ki higgadtan Jeff a takaró alól. A lány megtorpant,
és riadtan rámeredt.
- Ne fenyegess, Jef. Megteszek mindent, ami tőlem
telik. Fel fogok szállni a géppel.
- Hát csak igyekezz! - Nem szólt többet. Allegra far-
mert rántott, fehér blúzt vett magára. Gyilkos hangu-
latban robogott a Pacific Coast gyorsforgalmin. Dühös
volt valamennyiükre: Malachi O'Donovanre, aki azt
képzeli, mindent megtehet, aztán elvárja, hogy az ügy-
védje kiváltsa a kóterból, Carmenra, akinek ő az éjjel-
nappali lelki szemétládája, Alanre, aki örökösen hívo-
gatja, hogy vigyázzon a feleségére, még Jeffre is, aki
időnként úgy kötözködik, mintha ő sohasem kelne haj-
nali háromkor, hogy elsőnek érjen oda a forgatásra,
vagy nem virrasztana éjszakákon át a forgatókönyve
felett. Ő meg legyen mindenkivel megértő, és azt te-
gye, amit elvárnak tőle. Kezd megőrülni tőle. Igen, tu-
lajdonképpen Jeffre a legdühösebb. Hát persze, hogy
ott lesz a gépen... legalábbis reméljük... hacsak Mala-
chi nem csinált valami világra szóló disznóságot. És ak-
402
kor még itt vannak a bulvárlapok is. Uramisten, de be-
lefáradt! Ezek mind magától értetődőnek tartják, hogy
ő vakarja le a fenekükről a rágógumit, amibe beleültek,
mintha direkt erre született volna!
Mérgében bevágta az autó ajtaját, amikor megérke-
zett a Beverly Hills-i rendőrségre. Bent talált egy isme-
rős rendőrt, és elmondta, miért jött. A közeg bólintott,
ellenőrzött valamit, távozott, és néhány perc múlva
Mallel tért vissza. Allegrának le kellett tennie az óvadé-
kot, ami nem okozott gondot, ám ezúttal Malachi jogo-
sítványa is a rendőrségen maradt. Adtak neki egy idő-
pontot, amikor majd meg kell jelennie a bíróságon,
Allegra megkönnyebbülésére csak egy hónappal ké-
sőbb. Zord arccal hazafuvarozta a szesztől bűZzlő Mala-
chit, aki olyan hálás volt, hogy egyfolytában meg akar-
ta csókolni, amiért Allegra kiszabadította a börtönből,
de a lány erélyesen rászólt, hogy viselkedjék. Malachi
felesége aludt, mikor megérkeztek. Ugyan miért nem
őt hívta fel a sztár? Aztán megértette. Rainbow O'Do-
novan, hallván, mi történt, visítani kezdett, mint akit
nyúznak, bevonszolta hitvesét a hálószobába, mind-
eközben úgy üvöltve, hogy alighanem fölverte az
egész szomszédságot.
Hétre ért haza. Jeff zuhanyozott, a tűzhelyen gőzöl-
gött a friss kávé. A lány töltött magának egy csészével,
és leroskadt az ágyra. Rettenetesen elfáradt. Hány ilyen
éjszakája volt már... Ezért panaszkodik Jeff, és igaza is
403
van. De mit tehetne? Igazán, a vőlegénye is lehetne
megértőbb!
Jeff a haját szárítgatva került elő a zuhany alól. Meg-
hökkent, mert nem hallotta, amikor a lány bejött.
Allegra fáradtan gunnyasztott az ágyon.
- Hogy ment?
- Istenien. Elvették a jogosítványát. - Nyöszörögve
végighanyatlott az ágyon. Jeff odajött, leült mellé.
- Elnézést, amiért dühöngtem az éjszaka. Egyszerű-
en csak unom már néha, ahogy mindenki a te véredet
szívja. Mintha fel akarnának falni. Ez tisztességtelen.
- Veled is az. A jövőben kénytelen leszek szigorúb-
ban meghúzni a határokat. Amikor hazavittem Mala-
chit, akkor jöttem rá, hogy nyugodtan telefonálhatott
volna a feleségének. De azt hiszem, félt tőle.
- Hát akkor ijessz rájuk te is! - Jeff lehajolt a lányhoz,
és megcsókolta. Egy órán belül a stúdióban kellett len-
nie. A kétórás géppel indulnak. - Nem lesz semmi
baj? - kérdezte távozóban.
- Semmi - nyugtatta meg Allegra.
- Akkor délben megyek érted.
- Készen foglak várni - ígérte a lány.
Betette poggyászukat a csomagtartóba, úgy hajtott
kilencre az irodához. Alice egy köteg üzenettel és aktá-
val várta. Allegra mindent elintézett, és éppen tette vol-
na el a dossziéit, amikor ismét bejött Alice, kezében a
Fecsej legfrissebb számával. Allegra összeborzadt.
404
- Csak azt ne várd, hogy el is olvassam, ami benne
van! - Ha most valamelyik ügyfele kiborul, akkor soha-
sem utazik el.
Alice olyan óvatosan tette le az asztalra az újságot,
mintha mérges kígyó lenne. Allegra már látta, miért.
Rémes fényképek, hányinger főcím. Carmen őrjöngeni
fog.
-Francba! - mondta a titkárnőjének. - Jobb lesz, ha
felhívom. - Éppen fölvette a kagylót, amikor beszólt a
központ, hogy Miss Connors van vonalban, hisztérikus
állapotban. Ezt Allegra is rögtön megállapította a hang-
jából. - Épp most láttam - mondta higgadtan.
- Be akarom perelni őket!
- Az oktalanság lenne. - Holott nagyon is megértette
Carmen indulatait. Alan is tombolni fog. Az újság azt
állította, hogy Carmen Connors, Alan Carr új felesége,
Európába utazott terhességmegszakításra. Néhány
borzalmas képet is közöltek a kórházból távozó Car-
menról, aki úgy festett, mintha alattomban akarna el-
osonni, holott csak a fájdalom görnyesztette meg.
- Ezek a becsületembe gázolnak. Hogy mondhatnak
ilyet? - zokogta Carmen. Allegra nem tudta, mit felel-
jen. De pletykalappal nem szabad pereskedni, mert az
csak ront a helyzeten. Ezek valóban a föld szennye, vi-
szont kitűnő ügyvédeket tartanak, akik mindig kioko-
sítják őket, meddig mehetnek el. - Miért kell ezeknek
ezt csinálni velem? -jajveszékelt Carmen. Allegra tehe-
405
tetlenül hallgatta. Nem segíthetett rajta.
- Hogy eladják a lapot. Tudhatnád. Dobd ki és fe-
lejtsd el.
- Mit fog szólni a nagymamám?
- Meg fog érteni. Ugyan ki hinné el ezt a bárgyú-
ságot?
- Ő - nevetett Carmen a könnyein át. - Azt is elhiszi,
hogy nyolcvanhét éves asszonyok ötös ikreket szülnek.
- Akkor mondd meg a nagyinak, hogy ezek hazug
disznók. Őszintén sajnálom, Carmen. - El tudta kép-
zelni, milyen szenvedés lehet örökké ezekkel a hazug-
ságokkal hadakozni.
- Az újság azt is megírta, hogy Malachi O'Donovant
letartóztatták. Ma ugyancsak sokat szerepelnek
Steinberg ügyfelei.
- Figyelmeztesd Alant, mielőtt mástól tudná meg, ja-
vasolta Allegra. - Ez a vacak Európába is átkerülhet.
Alighogy letette, Alan kereste Svájcból. A sajtóügynöke
épp az imént olvasta be neki a cikket.
- Be akarom perelni a rohadékokat! - tajtékzott. - Sze-
gény kölyök majdnem elvérzik a mentőautóban, hat
hétig egyfolytában sír, ezek meg azt állítják, hogy ka-
partatott! Megölöm őket! Látta már?
- Épp most beszéltünk - mondta hullafáradtan Al-
legra. Négy órát aludt, és nagyon korán kezdődött a
nap. - Ő is perelni akar Ugyanazt mondom neked,
mint neki: nem éri meg. Csak még jobban fog fogyni a
406
lap. Dögöljenek rakásra. - Ritkán szokott ilyeneket
mondani, de a pletykalapok nem érdemelnek mást. -
Felejtsd el őket, ne dobáld a pénzed ügyvédekre.
- Azok között is akadnak rendesek - csitította Alan.
Allegra olyan érzékeny. Azért is hívta fel. - Mellesleg
hogy vagy?
- Isten tudja. Itt rendesen áll a bál. Két óra múlva re-
pülök New Yorkba, hogy találkozzam Southampton-
ban a leendő anyósommal.
- Sok szerencsét. Közöld a vén szatyorral, tartsa meg-
tiszteltetésnek, hogy te leszel a menye. - Allegra elne-
vette magát.
- Különben mikor leszel itthon?
- Augusztusig nem. Bár remekül haladunk. - Megint
aggodalmaskodni kezdett. - Hogy van Carmen? A hang-
jából ítélve rettenetesen kiborult. Hiába mondogatom,
hogy lehet még gyereke, nem hisz nekem.
- Tudom. Én is ugyanerről győzködöm, de ő ragasz-
kodik a rögeszméihez. Szerencsére a forgatás leköti va-
lamennyire a figyelmét, bár borzasztóan magányos
nélküled. - Minden rábeszélő erejére szükség volt,
hogy visszatartsa Carment, aki azonnal rohanni akart
Svájcba. Rosszkor jött ez a riport a szennylapban.
Allegra már bánta, hogy nem lesz itthon a hétvégén.
Hátha észre tudná téríteni egy kicsit Carment.
- Ő is hiányzik nekem - szólt Alan búsan.
- Hogy halad a forgatás? - érdeklődött a lány.
407
- Klasszul. Meg fogják engedni, hogy mellőzzem a
kaszkadőrt.
- Ezt el ne mondd a feleségednek, mert rögtön fel-
száll a következő gépre!
Ezen elnevetgéltek egy kicsit. Alan azt mondta, vi-
szontlátásra két hónap múlva, és letette. Alighogy elbú-
csúztak, belépett Jef.
- Kész? - kérdezte türelmetlenül.
Készen volt. Ezúttal semmi sem tarthatja vissza.
- Minden rendben. - Felállt. Jeff ekkor pillantotta
meg az asztalon a pletykalapot.
- Gyönyörű! - csóválta a fejét. Ezek az alakok tény-
leg nem ismernek határt a lealjasodásban. Megvásárol-
tak két ápolónőt, nyilván nem két fillérért, majd jó ala-
posan kiforgatták a tőlük kapott adatokat. - Alanék lát-
ták már?
- Most beszéltem mindkettejükkel. Perelni akarnak,
de mondtam nekik, hogy ne. Attól csak az újság fogyna
jobban.
- Szegények. Rettenetesen utálnék így élni.
- Azért nekik is megvan a kárpótlásuk - szólt beava-
tottan Allegra. De elég az? Nagyon magas árat kell fi-
zetni a dicsőségért.
Autóikat Allegra irodájának garázsában hagyták, és
taxival mentek a repülőtérre. Jeff nem tudta elhinni,
hogy ezúttal nem jött közbe semmi. Se vészhelyzet, se
probléma, se megbeszélés. Nem kellett tovább halogat-
408
niuk az utazást, ki fogják védeni az anyai haragot.
Sikerült időre kiérniük a repülőtérre és elfoglalni a
helyüket. Elképesztő!
Jeff széles mosollyal pillantott menyasszonyára, ami-
kor a sugárhajtású gép hangos robajjal fölemelkedett.
- El se hiszem! Hát te? - Úgy egyeztek meg, hogy el-
ső osztályon utaznak. Egymás kezét fogva, diadalma-
san dőltek hátra az ülésen. Pezsgőt és narancslevet ren-
deltek. - Megcsináltuk! - ujjongott Jeff, és megcsókolta
a lányt. - Úgy fog örülni az anyám! - Allegra is örült,
mert a férfival lehet, vele utazhat. Még mindig nem
döntötték el, hová menjenek nászútra. Három hétre
tervezték, fontolgatták, hogy Európában fogják eltölte-
ni. Olaszország, főleg Velence, gyönyörű ősszel. Velen-
céből átmehetnének Párizsba, azután talán London,
ahol találkozhatnának egy-két baráttal. De Jeff a ten-
gerpartot sem bánta volna, például a Bahamákat vagy
Bora Borát, ahol Carmen és Alan járt. Allegra azonban
nem akart olyan messze menni. Jóízűen beszélgettek
majdnem egy órán át. Élvezet volt még a gondolat is.
Aztán a nászútról áttértek az esküvőre. Jeff azt szerette
volna, hogy Alan legyen a násznagya, és Allegra öccse,
Tony Jacobson meg a filmje rendezője a kísérők. Alleg-
rának ugyanilyen gondja volt. Samet szemelte ki nyo-
szolyólánynak, és Carment koszorúslánynak, csak-
hogy ez nem elég. Yale-i évei óta azt tervezte, hogy ha
egyszer férjhez megy, szobatársa, Nancy Towers lesz a
409
koszorúslánya. Csakhogy öt éve nem látta, és Nancy
most Londonban él.
- Talán mégis eljönne - vélte Jef. - Legalább kérdezd
meg.
Volt még egy másik iskolai barátnője, Jessica Farns-
worth, aki évek óta elköltözött keletre. Azóta nem talál-
koztak, de gyerekkorukban olyan jóban voltak, mint a
testvérek. Allegra úgy döntött, mindkét lányt felhívja.
Természetesen meginvitálják Weissmanékat is, meg
még egy csomó embert, munkatársakat és barátokat.
Allegra úgy vélte, Jeffnek is meg kellene hívnia barátait
a keleti partról, ám vőlegénye kételkedett benne, hogy
eljönnének. Vagy túl szegények, vagy túl sok a dolguk.
Ennek ellenére küld nekik is meghívót.
Sima útjuk volt. Jeff a forgatókönyvéhez jegyzetelt,
Allegra egy köteg aktát csomagolt az aktatáskájába. Be-
készített egy új regényt is. (Jeff helyeselte a választását),
de még az első oldalt sem olvasta végig, amikor feje a
férfi vállára csuklott, és mélyen elaludt. Vőlegénye
gyengéden nézte, és betakargatta a pokróccal.
- Szeretlek - súgta, és megcsókolta.
- Én is - súgta vissza Allegra, majd úgy elaludt, hogy
Jeffnek kellett fölébresztenie leszállás előtt. Allegra azt
se tudta, hol van. Teljesen kiütötte a fárasztó nap,
amelynek hajnalán Malachit kellett kihoznia a fogdá-
ból, aztán rohannia kellett az irodába.
- Túlságosan keményen dolgozol! - dorgálta Jeff. El-
410
hozták a csomagjaikat, és beszálltak a limuzinba, ame-
lyet Jeff rendelt, hogy elvigye őket a repülőtérről
Southamptonba. Minél kellemesebbé szerette volna
tenni az utat Allegra számára, mert ez lesz közös életük
egyik első emléke. Jégbe hűtött pezsgő várta őket a ko-
csiban, amely teljesen képtelen jármű volt; nem volt se
vége, se hossza.
- Nem tudtam, hogy keleten is használják ezeket! - ka-
cagott föl a lány, amikor meglátta a dakszlikocsit. - Azt
hittem, az ilyenbe csak a rocksztárok szoktak beülni! -
Az egyébként szerény Bram Morrison is az ilyeneket
szerette. Minél hosszabb, annál jobb! Egyszer még
olyan is volt neki, melybe franciaágyat építettek. Hát az
nem volt semmi.
- Itt a drogkereskedők közlekednek velük - vigyor-
gott Jeff, majd fölhívta Allegra figyelmét a tényre, hogy
öt hónapja ismerkedtek meg a keleti parton, most
pedig ismét itt vannak, immár mint jegyespár. Már
csak két és fél hónap, és összeházasodnak. Szinte hihe-
tetlen.
Két órába telt, mire a Kennedy repülőtérről eljutot-
tak Southamptonba. Fülledt júniusi éjszaka volt, de
őket nem zavarta a légkondicionált autóban. Jeff levet-
te a zakóját és a nyakkendőjét, felgyűrte keményített
kék ingének ujját. Mindig tökéletesen nettnek, jól-
vasaltnak látszott, még egy repülőút után is. Még
Malibuban is tökéletesen vasalt farmert húzott a puló-
411
verhez, Allegra ugratta is miatta. Egyike volt csekély
számú bogarainak.
- Melletted olyan vagyok, mint egy romhalmaz! - pa-
naszkodott a lány. Idegesen hátrafésülte a haját, és
megint megkötötte. Ám a sötétkék lenvászon kosztümöt
nagyon megviselte az utazás a repülőgépen, főleg az,
amikor Jeff vállára borulva aludt. - Legalább a szoknyát
le kellett volna vennem - jegyezte meg vigyorogva.
- Óriási dobás lett volna! - állapította meg a férfi.
Pezsgőt töltött Allegrának, majd megcsókolta.
- Ez a jó. Berúgok, mielőtt találkozhatnék anyáddal.
Mély hatást fogok gyakorolni rá.
- Hagyd már abba az aggodalmaskodást. Anyám meg
fog szeretni téged - bizakodott Jeff, és boldogan mosoly-
gott menyasszonyára, amikor az megvillogtatta a szeme
előtt a jegygyűrűjét. Hosszan és szenvedélyesen csóko-
lóztak. A limuzin lekanyarodott a gyorsforgalmiról.
Még egy félórába telt, mire megérkeztek. Éjfélre járt,
amikor az utolsó kanyarból kifordulva Allegra meglátta
a méltóságteljes udvarházat, körbefutó tornácával.
Még a sötétben is kivehette a fonott kerti bútorok apró
csoportjait és a magas fákat, amelyek nappal beárnyé-
kolják a házat. Fehér léckerítés övezte a telket. A sofőr
az ajtóig vitte őket, aztán segített becipelni a csomagjai-
kat. A kései órára való tekintettel igyekeztek csöndben
mozogni. Jeff gyanította, hogy az anyja nem várta éb-
ren őket. Ám az időeltérés miatt semmi esetre sem ér-
412
kezhettek korábban, pláne akkor, ha fél napot még dol-
goztak is.
Jeff tudta, hol keresse a kulcsot. Kifizette a sofőrt, csi-
nos borravalót adott, majd óvatosan belopózott Alleg-
rával. Anyja üzenetet hagyott nekik az előszoba szép
antik angol asztalán. Üdvözölte őket, a fiával közölte,
hogy várja a régi szobája, és remélte, hogy Allegrának
kedvére lesz az óceánra néző nagy vendégszoba. Egy-
értelmű üzenet volt. Jeff bocsánatkérően mosolygott a
menyasszonyára.
- Remélem, nem haragszol - súgta. - Anyám nagyon
ad az illemre. A csomagjaidat itt hagyjuk, és alhatsz ná-
lam. Vagy én alszom nálad, azzal a feltétellel, hogy reg-
gel ki-ki visszamegy a saját szobájába. - Allegrát mulat-
tatta a túlzott ildomosság, de hajlandó volt alkalmaz-
kodni a szabályokhoz.
-Mint a főiskolán! - vigyorgott. Jeff játszotta, hogy
meg van botránkozva.
- Te ilyeneket műveltél a főiskolán? Nem is tudtam! -
Fölvitte Allegra poggyászát a lépcsőn, a lány lábujjhe-
gyen osont mögötte. Vicces volt, ahogy sugdolózva ke-
resték Jeff házában a hálószobájukat, hirtelen kalanddá
lényegült át az egész, és Allegra kuncogott. Elóvakod-
tak Jeff anyjának hatalmas hálószobája előtt, amelynek
kék-fehér kretonkárpitjaiból, vastagon elfüggönyözött
mennyezetes ágyából persze semmit sem láthattak, lé-
vén, hogy be volt zárva az ajtó. Allegra őszintén szólva
413
kissé meglepődött, hogy Mrs. Hamilton nem várta meg
őket, miután ilyen hosszú utat tettek meg a kedvéért.
Még csak éjfél van, Blaire okvetlenül ébren lenne. Per-
sze, Jeff anyja jóval idősebb, hetvenegy éves, és mindig
korán fekvö volt.
Jeff bevezette abba a vendégszobába, amelyet az
anyja emlitett. Idáig hallatszott a parton megtörő hullá-
mok moraja. Az ágy melletti éjjeliszekrényre egy kan-
csó jégbe hűtött vizet készítettek és egy tányér aprósü-
teményt. Jeff odakínálta a lánynak. A sütemény megle-
pően finom volt, valósággal elolvadt a szájban.
- Ezt a mamád süti? - érdeklődött elismerően Alleg-
ra. A férfi nevetve rázta a fejét.
- A szakácsnő.
A szobát rózsaszín virágos szövettel kárpitozták, az
ablakra fehér csipkefüggönyt akasztottak, a széles vas-
ágyat fehérre festették, a padlót horgolt szőnyegek bo-
rították. Nagyon új-angliai stílusú volt.
- A te szobád hol van? - súgta Allegra, és bekapott
még egy süteményt. Hirtelen farkaséhes lett.
- A folyosó végén - mutatta vőlegénye, még mindig
súgva, hogy az anyja, aki éberen aludt, ne hallja meg
őket. Jeffnek fiatalsága nyári éjszakáira kellett gondol-
nia, amikor barátokat és egy-két üveg sört csempészett
be a házba. Az apja sose csinált ügyet belőle, az anyja
mindig felelősségre vonta érte másnap reggel.
Elvezette Allegrát a folyosón a saját szobájához. Sö-
414
tétzöld függönyök lógtak az ablakon, a szép, antik fej-
támlájú ágyon ugyanolyan sötétzöld árnyalatú takaró.
Az asztalon és a fiókos szekrényeken többnyire Jeff ap-
jának fényképei álltak. A falakon tengeri témájú fest-
mények, ugyancsak Jeff apjának gyűjteményéből. Fér-
fias szoba volt, óceánparti hangulatában, új-angliai jel-
legzetességeivel némileg emlékeztetett a malibui házra,
de annál jóval szigorúbb volt. A csinos bútorkárpitok,
az antik tárgyak ellenére valami hidegség lappangott
benne, mint Mrs. Hamilton fényképén, amelyet Allegra
a New York-i lakásban látott.
Miután Jeff bevitte a poggyászát a saját szobájába,
visszaóvakodott Allegrához, halkan becsukta az ajtót,
és az ajkához emelte az ujját. Nem akarta, hogy az any-
ja beszédet halljon ebből a szárnyból. Allegra megértet-
te. Csakis lábujjhegyen jártak, és fojtottan suttogtak.
A lány kinézett az ablakon. Bárcsak kimehetnének a
partra! Olyan szép volt a holdfényben.
- Szeretek éjszaka úszni - súgta Jeff alig hallhatóan.
Talán majd holnap. Nem akarta, hogy az anyja meg-
hallja őket, és különben is túl fáradtak voltak.
Egymás mellett ültek az ágyon és csókolóztak. Aztán
Allegra fogat mosott, megmosta az arcát, és belebújt a
hálóingébe. Hozott magával egy fodros hálóinget és
egy illedelmes pongyolát, arra az esetre, ha Jeff anyja
meglátná. Maga se tudta, mit csomagoljon. Végül fehér
nadrágot és tarka selyemblúzt választott szombatra, fe-
415
kete lenvászon ruhát szombat estére, plusz egy fehéret,
ha a feketével történne valami, továbbá fürdőruhát,
sortokat, pólókat, és egy roppant választékos krepp
nadrágkosztümöt a hazaútra. Ez így elég biztonságos-
nak tűnt. Nem tudta, milyen lesz Jeff anyja. Az anyákat
mindig olyannak képzelte, mint a sajátját, nem olyan-
nak, mint ez. A fényképek sokat elárultak. Jeffnek
ugyan nem emlitette, de Mrs. Hamilton komolyan
megrémítette.
Bebújtak az ágyba. Az ágynemű kissé nyirkos volt,
mint minden tengerparti házban, de a vászon a leg-
jobb minőségű, és apró fehér virágokat hímeztek bele.
Ám Jeff örömét ez sem ronthatta. Félt szeretkezni a lány-
nyal a csendes házban, mert attól tartott, túl nagy lár-
mát csapnának, így csak ölelte magához, amíg el nem
aludtak a balzsamos tengerillatban, mint a gyerekek.
A férfi a hajnallal akart kelni, de a belső órája kalifor-
niai időre lehetett állítva, mert fél tízkor ébredt. Allegra
nagyokat szuszogva, mélyen aludt mellette. Hogy
menjen most vissza a szobájába? Még beleszalad az
anyjába.
Kikukucskált, majd mind egy csintalan gyerek, vé-
gigrohant a folyosón. Úgy rémlett, menekülés közben
akkora zajt csapott, hogy fölveri az egész házat. Anyja,
mintha csak ezt akarná bizonyítani, néhány perc múl-
va meg is jelent a küszöbön. Jeffnek alig volt ideje ma-
gára kapni a fürdőköpenyét. Éppen a bőröndjét akarta
416
kicipzárazni.
- Jól aludtál, drágám? - kérdezte egy hang. Jeff akko-
rát ugrott, mintha belecsíptek volna. Megfordult és meg-
látta az anyját, amint kék virágos ruhában, szalmaka-
lappal áll a küszöbön. Korához képest még mindig rop-
pant mutatósan festett, valaha kimondottan gyönyörű
lehetett. A szeme attól sem lett melegebb, hogy meglát-
ta a fiát. Mindig tartotta a két lépés távolságot.
- Szervusz, anya! - köszönt Jeff, és odament hozzá,
hogy megölelje. Ő az apja barátságos, hanyag feszte-
lenségét örökölte. Az anyja volt a családban a jenki. -
Ne haragudj, hogy olyan későn érkeztünk tegnap. Az
időeltolódás okozta, azonkívül mindkettőnknek dol-
gunk volt még délelőtt.
- Nem gond. Nem is hallottam, amikor bejöttetek. - El-
mosolyodott, majd az ágyra pillantott, amely katoná-
san be volt vetve. Jeff elfelejtette megbontani és össze-
gyűrni a lepedőket. - Köszönöm, hogy beágyaztál, drá-
gám. Milyen rendes vagy.
- Köszönöm, anya - felelte Jeff udvariasan. Értette a
célzást.
- Hogy van a menyasszonyod? - A férfi már majd-
nem kibökte, hogy egy perce, amikor magára hagyta,
még aludt, de idejében visszaszívta. Nem is olyan köny-
nyű vállalkozás a hazatérés. Elég rég nem látta az any-
ját, már el is felejtette, milyen merev tud lenni. Fiatal-
korában sokkal kevésbé tűnt fel.
417
- Nem tudom, ma még nem találkoztam vele - felel-
te illedelmesen. - Akarod, hogy felébresszem? - Tízre
járt, tudta, hogy az anyja nem kedveli az olyan vendé-
geket, akik ágyban lustálkodnak egész délelőtt.
Bekopogtatott a rózsaszín vendégszobába, Allegra
egy perc múlva ajtót nyitott. Pongyolát kapott csipkés
hálóingére és mezítláb volt, de a haját megfésülte. Na-
gyon fiatalnak látszott, és nagyon szép volt. Mosolyog-
va kezet szorított Mrs. Hamiltonnal.
- Nagyon örvendek. Allegra Steinberg vagyok. - Jeff
anyja egy nagyon hosszú percig nem szólt, aztán bólin-
tott. Ráérősen végigmustrálta Allegrát. A lány rendkí-
vül kínosan érezte magát, de vitézül mosolygott.
- Kedves magától, hogy ezúttal eljött - mondta Mrs.
Hamilton hűvösen. Se ölelés, se puszi, se jókívánság.
Egy szó se az esküvőről.
- Roppant kellemetlen volt, hogy a múltkor el kellett
halasztanunk-mondta hanyagul Allegra. Ezt a játékot,
ha kell, ő is tudja játszani. - De nem tehettünk róla.
- Jeff is ezt mondta. Nos, ma meleg nap ígérkezik -
mondta Mrs. Hamilton, kitekintve az óceánra. Fénye-
sen sütött a nap, és már délelőtt hőség volt. - Nem
akarna teniszezni a klubban, mielőtt még melegebb
lesz?
De Jeffet nem érdekelte a klub.
- Teniszezni Kaliforniában is tudunk. Azért jöttünk
ide, hogy veled legyünk. Nincs valami, amit elintézhet-
418
nénk neked ma délelőtt?
- Köszönöm, nincs - felelte Mrs. Hamilton hűvö-
sen. - Az ebéd tizenkettőkor lesz. Úgy vélem, ilyen ké-
sőn már nem nagyon van kedve reggelizni, Miss...
Allegra. De ha felöltözött, a tea és a kávé a rendelkezé-
sére áll a konyhában. - Más szavakkal: kérem, ne mász-
káljon a házamban hálóingre vetkőzve. Ne lustálkod-
jon egész délelőtt az ágyban. Ne háljon a fiammal,
amíg az én fedelem alatt van. Ne bizalmaskodjon túlsá-
gosan. Ne jöjjön közelebb.
- Anyám kissé nehezen oldódik - magyarázkodott
Jeff, amikor egy órával később lefelé ballagtak a lép-
csőn. Allegra rózsaszín sortot, rózsaszín pólót és torna-
cipőt viselt. - Nem tudom, félénkségből-e vagy zárkó-
zottságból. Beletelik egy időbe, mire fel tud engedni.
- Megértem - mosolygott Allegra gyöngéden. - Egyet-
len gyereke vagy. Nem lehet könnyű neki a tudat, hogy
elveszít"."
- Szerintem inkább megkönnyebbül tőle - nevetett a
férfi. - Eleget nyaggatott a nősüléssel, de aztán fölha-
gyott vele. - Allegra szerette volna megkérdezni, hogy
a mama netántán ugyanakkor hagyott-e fel a nevetés-
sel és a mosolygással is. Úgy fest, mint aki az inkvizíció
idején mosolygott utoljára. Amikor lementek kávézni,
a ház úrnője a konyhában osztogatta utasításait az öreg
ír szakácsnőnek. Lizzie több mint negyven éve főzött
rájuk, pontosan úgy, ahogy Mrs. Hamilton előírta, mint
419
ezt közölte is mindenkivel, aki meghallgatta.
Az ebéd volt a téma. A nagyasszony garnélasalátát és
aszpikos paradicsomot rendelt. Desszertnek frissen
sült rolád és madártej. Allegra roppant keletiesnek ta-
lálta az étrendet.
- A külső ebédlőben fogunk étkezni - magyarázta
Mrs. Hamilton.
- Nehogy fáradj, anya - kérte a férfi. - Nem kell miat-
tunk olyan nagy felhajtást csapni. Nem vendégek va-
gyunk, hanem családtagok. - Anyja dermesztő pillan-
tást vetett rá, mintha fogalma sem lenne róla, hogy Jeff
mire gondol.
Kávé és édes kosárka után Allegra és Jeff megnézték
a telket, majd sétára indultak a parton. Allegra azt re-
mélte, hátha itt kilazulhatnak az idegei. Jeff mintha ész-
re sem venné, milyen kényszeredett légkört gerjeszt az
anyja. Mintha teljesen természetesnek tartaná ezt a
spártai, jeges szigort. Talán azért tűri jobban, mert eb-
ben nőtt fel. Érthetetlen, hogyan lett belőle meleg szí-
vű, gyengéd ember egy ilyen jéghegy anya mellett.
Amikor visszajöttek, Mrs. Hamilton a tornácon várta
őket. Az asztalon két kancsó állt, az egyikben jeges tea,
a másikban limonádé. Semmi bor vagy más szesz, nem
mintha Allegrának hiányzott volna. Leült az egyik régi,
fonott székbe, és a házról beszélgetett leendő anyó-
sával. Jeff apjának nagynénjétől örökölték harmincki-
lenc éwel ezelőtt, amikor Jeff még meg sem született.
420
Jeff itt töltötte a gyerekkorát, mesélte Mrs. Hamilton, és
egy napon majd az övé lesz. Ekkor megkeményedett az
arca.
- Nyilván el is fogja adni.
- Miért mondod ezt? - ütődött meg a férfi. Bántotta,
hogy az anyja ilyen érzéketlennek tartja.
- Nem hinném, hogy még egyszer visszaköltöznél
keletre - felelte Mrs. Hamilton hidegen -, most, mikor
Kaliforniába nősülsz. - Vádló volt a hangja, és nem kí-
vánt sok szerencsét.
- Egyelőre fogalmam sincs, hol fogunk lakni - szólt
Jeff diplomatikusan, mert nem akarta megbántani az
anyját. Allegra kizártnak tartotta a lehetőséget. Leendő
anyósa úgy nézett ki, mint aki páncélba öltözött. Még
sohasem találkozott ilyen jelenséggel. Mennyire külön-
bözött az ő szüleitől! - Szeptemberre végzek a filmmel,
az esküvő előtt, és már tervezem a következőt. Ki tudja,
hol fogunk kikötni? - Talányosan mosolygott. Allegra
hüledezve nézte. Miről beszél Jeff? Őt Kaliforniához
köti a praxisa; a jognak ezt az ágát nem is lehet másutt
űzni, mint Hollywoodban. Jeff is tisztában van vele.
Mrs. Hamiltonról egyébként is mintha leperegtek vol-
na a fia szavai. Néhány perccel később jelentették, hogy
tálalva van. Merev, félszeg ebéd volt. Lizzie tálalt, Jeff
és Allegra görcsösen kerestek valamilyen témát a tár-
salgáshoz.
Ebéd után, amikor ismét lesétáltak a partra, Allegra
421
megkérdezte vőlegényétől, mit értett az alatt, hogy
még nem tudja, hol fognak lakni.
- Amivel én foglalkozom, az helyhez kötött, mint tu-
dod. Nagyon sajátos szakmám van. - Jeff szavai ko-
moly aggodalmakat okoztak neki, pedig a férfi csak az
anyját próbálta felvidítani.
- Nem szeretném, ha anyám azt érezné, hogy az
egyetlen fia örökre elhagyja. De ezt leszámítva, New
Yorkban is praktizálhatnál, ha akarnál. Ott a Broadway,
ott a zenei élet, televízió is van.
- Persze, a hírműsorok. Ugyan Jeff, szállj már le a
földre. Az én szakágazatom csak Los Angelesben léte-
zik. Szórakoztatóipari jogász vagyok.
- Megértem, de ha akarnál, tágíthatnál a profilo-
don - mondta Jeff. Olyan konok volt a hangja, hogy Al-
legra megriadt.
- Az nem tágítás lenne, hanem szűkítés - válaszolta
feszengve. - A klienseim több mint felét elveszíteném.
- Továbbá nem hívogatnának hajnali kettőkor. A New
York-i emberek nem csinálnak ilyet. Több bennük az
üzleti szellem - közölte Jef. Allegra hirtelen arra gon-
dolt, hogy mit művelt az ő vőlegényével Southamp-
ton.
- Nem egészen értem, mit mondasz, de szeretném,
ha tudomásul vennéd, hogy rajongok a munkámért,
nem óhajtom feladni és átköltözni New Yorkba. Ez
nem szerepelt az egyezségünkben. Hogyhogy hirtelen
422
erről kezdtél beszélni?
Hosszú csend támadt. Jeff óvatosan sandított a
menyasszonyára.
- Tudom, hogy érted és szereted a szakmádat. Én
azonban keleti vagyok, és jó lenne tudni, hogy egy na-
pon még visszatérhetünk ide, ha netán úgy akarnánk.
- Te ezt akarod? - Ezt még egyszer se mondta. - Azt
hittem, megpróbálsz alkalmazkodni Los Angeleshez,
és beláttad, hogy miután én leszek a feleséged, ott fo-
gunk élni. Már nem felel meg? Mert ha nem, akkor
jobb, ha most beszélünk róla, mielőtt még valami sú-
lyos hibát követnénk el. - Valósággal pánikba esett.
A hétvége egyre kellemetlenebb.
- Én megértem, hogy megrögzött Los Angeles-i vagy,
Allegra - kezdte vontatottan Jeff. A lány fölcsattant.
- Ne csúfolj, a mindenségit! Nem vagyok gyerek. Ér-
tem a célzást, de nem fogok átköltözni New Yorkba. Ha
ezt a meglepetést készítetted nekem, akkor talán gon-
doljuk meg még egyszer, mit teszünk. Akkor inkább
csak együtt kellene élnünk egy darabig, amíg el nem
döntöd, tetszik-e Kalifornia.
- Nagyon tetszik - felelte idegesen a férfi. Neki se
volt könnyű ez a hétvége. Tudta, milyen nehéz termé-
szetű az anyja, látta, milyen barátságtalanul viselke-
dett. - Nézd, nem arról van szó, hogy fel kellene adnod
a hivatásodat, hanem hogy több választás is van. Nem
akartam, hogy anyám azt érezze, abban a percben,
423
ahogy meghal, mi eladjuk a házát. Isten őrizz. A ház
nagyon sokat jelent neki, és ki tudja, később mi is át-
hozhatnánk ide nyaranként a gyerekeinket. Úgy örül-
nék neki - mondta mentegetőzve. Allegra visszahúzta
a karmait.
- Ennek én is örülnék. Már azt hittem, azt várod el
tőlem, hogy átköltözzek keletre az esküvőnk után.
- Azt azért nem.Várjunk egy-két hónapot, jó? Esetleg
novemberben. - Kuncogott. - Ne haragudj, bébi. Nem
akartalak fenyegetni. Tudom, milyen keményen dolgo-
zol, és mennyire jó munkát végzel. Egykettőre teljes jo-
gú tag leszel, hacsak nem nyitsz saját irodát. Hát, nem
tudom... a keletieket lassan lehet átültetni. Sohasem
terveztem, hogy végképp elköltözök. Azt mondogat-
tam magamnak, hogy átmegyek, írok egy forgatóköny-
vet, majd esetleg egy másodikat... aztán egy könyvet.
Egy szép napon pedig arra ébredek, hogy már húsz éve
odaát lakom... De csak lassan, fokozatosan. Nem lehet
öt perc alatt levetkőzni magunkról a keleti jelleget.
- Te nem is fogod - csókolta meg Allegra. Visszafor-
dultak a dünék között. Örült a gondolatnak, hogy a
ház a gyerekeié lesz egy napon, főleg úgy, hogy nem
kapják meg a ház mellé Jeff anyját. - Mindig olyan le-
szel, mint egy drága magániskola növendéke! - csipke-
lődött.
- Hogy kellene kinéznem?
- Úgy, ahogy mindig szoktál. - Ismét megcsókolta
424
Jeffet, és észrevette, hogy Mrs. Hamilton rosszallóan
nézi őket a tornácról. Úgy tetszik, a leendő anyósnak
egyetlen kedélyállapota van, és az nem kellemes. A je-
lenlétében mindketten mesterkélten viselkedtek, mert
Jeff azt képzelte, hogy mindkét nőnek kedvére kell ten-
nie, és mert Allegra úgy vélte, hogy el kell nyernie Mrs.
Hamilton helyeslését.
- Vigyázzon, le ne égjen - figyelmeztette a nagyasz-
szony a fehér bőrű Allegrát, amikor letelepedtek a tor-
nácra.
- Köszönöm - mondta Allegra udvariasan. - Beken-
tem magamat napvédő krémmel.
Mrs. Hamilton árgus szemmel figyelte fiának aráját.
Allegra leült egy kényelmes hintaszékbe, és belekor-
tyolt a hideg limonádéba.
- Hallom, hogy magának az egész családja a show-
bizniszben dolgozik... Allegra - mondta Mrs. Hamilton
olyan hangon, mintha nem hinne a fülének.
- Kivéve az öcsémet - mosolygott nyájasan a lány a
leendő anyósra. - Jelenleg orvos-előkészítőre jár a
Stanfordra. - Először látta őszintén mosolyogni Jeff
anyját.
- Az én apám is orvos volt, sőt, elmondhatom, hogy
egész családom a gyógyítással foglalkozott. Kivéve ter-
mészetesen az anyámat.
- Scott ortopédsebész akar lenni. Családom többi
tagja megragadt a "show-biznisz-ben, ahogy fogal-
425
mazni tetszett. Anyám író, rendező, producer. Hallatla-
nul tehetséges. Apám filmproducer, én pedig szórakoz-
tatóipari jogász vagyok.
- Ez mit jelent egészen pontosan? - Úgy meredt
Allegrára, mintha egy idegen bolygóról pottyant volna
ide, és csak külsőleg lenne ember.
- Azt jelenti, hogy pesztrálnom kell egy csomó em-
bert, és telefonbeszélgetéseim többségét hajnali négykor
bonyolitom le. - Mrs. Hamilton megbotránkozott.
- Mindenki ilyen tapintatlan a show-bizniszben?
- Csupán akkor, ha lecsukják őket - felelte tárgyila-
gosan Allegra, és élvezte szavainak sokkoló hatását.
Ugy kell Mrs. Hamiltonnak. Minimum azt érdemelné,
hogy valaki jó alaposan megrázza. Barátságtalan, kelle-
metlen, rideg perszóna. Sajnálta Jeffet. Láthatólag csak
az apjától örökölt géneket, nem az anyjától.
- Sok ügyfelét szokták letartóztatni? - szörnyülkö-
dött Mrs. Hamilton. Jeff majdnem elnevette magát. Al-
legra nem.
- Egyeseket. Azért is van szükségük rám. Leteszem
értük az óvadékot, ha fogdában vannak, megfogalma-
zom a végrendeletüket, a szerződéseiket, megszerve-
zem az életüket, segítek megoldani a gondjaikat. Na-
gyon érdekes munka, én szeretem.
- Allegra ügyfelei között sok világsztár is van, anya.
Nem is hinnéd, kik! - De nem árulta el, kik. Hadd le-
gyen még izgalmasabb.
426
- Bizonyos vagyok benne, hogy roppant érdekes
munka. Ha jól tudom, van egy húga is?
Allegra bólintott. Szegény Sam, a nagy hasával és a
babával, akit augusztusban örökbe kell adnia.
- Igen, egy tizenhét éves húgom, aki még gimnazis-
ta. - Azonkívül alkalmi fotómodell és várandós leányanya.
Majdnem elnevette magát kínjában. - Ősszel kezdi az
UCLA-n a színházművészeti főszakot.
- Úgy tűnik, érdekes családja van. - Rövid csend,
majd egy kérdés, de olyan brutális, hogy Allegra majd
kiesett a hintaszékből. - Mondja, Allegra, maga zsidó? -
Jeff csaknem elájult. Rémülten várta, mit felel a meny-
asszonya.
- Az a helyzet, hogy nem - felelte a lány hűvösen. -
Episzkopális vallású vagyok. De az apám az, úgyhogy
elég tájékozott vagyok a témában. Azért tetszett kér-
dezni, mert bővebbet szeretne tudni a zsidó vallásról? -
érdeklődött udvariasan. A banya azonban fütyült rá,
hogy jó benyomást tesz-e Allegrára. Jeff borzadva hall-
gatta őket.
- Nem is gondoltam annak - folytatta félvállról. - Nem
úgy néz ki.
- Ön sem - mondta Allegra higgadtan. - Annak tet-
szik lenni? -jeff majdnem csuklott, és el kellett fordulnia,
hogy ne lehessen látni a vigyorgását. Az anyja most az
egyszer megdöbbent. Ezt még senki sem kérdezte tőle.
- Dehogy vagyok! A Hamilton néwel? Ne beszéljen
427
őrültségeket!
- Miért beszélnék? Ettől még lehet valaki zsidó -
mondta Allegra tárgyilagosan. Mrs. Hamilton még
mindig nem kapott észbe. Jeff kővé dermedt.
- Akkor, gondolom, az anyja nem zsidó - folytatta a
potenciális anyós. Az legalább egy kis megkönnyebbü-
lés, hogy leendő unokáinak anyja nem egészen izraeli-
ta, csak félig az.
- Nem, és az apja sem az - szólt közbe Jeff, hogy meg-
szabadítsa anyját idegtépő gondjaitól, magukat pedig
attól, hogy ezt kelljen hallgatniuk. Úgy érezte, elárulja
Allegrát, de a saját érdekében meg kell tennie. - A vér
szerinti apja egy bostoni orvos. Charles Stanton.
- De az ég szerelmére, akkor miért nem az ő nevét
használja? - Helytelenítően meredt Allegrára.
- Mert gyűlölöm, azonkívül évek óta nem találkoz-
tam vele - felelte a lány higgadtan. Azért használt vala-
mit a négyévi pszichoterápia. Ennél gusztustalanabb
társalgásban még sohasem volt része. - Őszintén szól-
va, azok után, amiket a saját családomban átéltem, a
gyerekeimet feltétlenül zsidónak akarom nevelni. Az
öcsém és a húgom is azok, és mondhatom, nagyon jót
tett nekik. - Jeff attól félt, hogy fel kell locsolnia az any-
ját. Figyelmeztető pillantást küldött Allegra felé. A lány
fenyegetően nézett vissza. Jó, jó, üzente a szemével a
férfi, tudod, hogy nem úgy értettem. Na, majd ellátom
ezért a bajodat, fogadkozott némán Allegra. Nem elég,
428
hogy ez az asszony merev és undok, hogy jeges víz fo-
lyik az ereiben, ráadásul még antiszemita is. Hogy a fe-
nébe lett Jeffből emberszabású?
- Feltételezem, tréfál - szólt Mrs. Hamilton hidegen,
és más témára terelte a beszélgetést. A jegyesek nem is
bánták. Kevéssel később fölmentek az emeletre, ki-ki a
saját szobájába, hogy átöltözzenek a vacsorához. Jeff az
első óvatlan pillanatban átosont Allegrához.
- Szeretnék bocsánatot kérni, mielőtt fejbe vágnál a
székkel. Mindig megfeledkezem róla, milyen szűklátó-
körű az ilyen dolgokban az anyám. Egy olyan klubnak
a tagja, ahová kétszáz éven át nem vettek föl zsidókat.
Neki ez fontos.
- Hitlernek is az volt meg a haverjainak.
- Ez azért nem ugyanaz! Ez csak kicsinyes, ostoba,
"társasági" előítélet. Anyám azt képzeli, attól lesz arisz-
tokratikus, ha utál mindenkit, aki nem olyan, mint ő.
Nagyon jól tudod, hogy nekem nem ez a vélemé-
nyem. Felőlem nevelheted a srácainkat zsidónak vagy
buddhistának. Szeretlek, akármi legyen a neved. Kü-
lönben is, rövidesen Hamilton leszel, úgyhogy nem is
érdemes beszélni róla. - Allegra látta rajta, hogy bor-
zasztóan restelkedik az anyja miatt. Komolyan meg-
sajnálta, és feleannyira se volt dühös, mint amennyi-
re kellett volna Simon miatt. Inkább szánalmas volt a
dolog.
- Hogy bírtad ki, Jeff? Az anyád nem egészen olyan,
429
akit nyíltnak, melegszívűnek vagy jó természetűnek le-
hetne nevezni.
- Pedig ilyen volt valamikor - védte az anyját a férfi. -
Akkor gombolkozott be, amikor apám meghalt, és ma-
gával vitte a boldogságot. - Allegra nem tudta elképzel-
ni, hogy ennek a viperának valaha is volt szíve.
- Nem voltál magányos mellette? - Hogy lehetett ezt
elviselni?
- Időnként. Az ember megszokja. Anyámnak az egész
családja ilyen volt. Ma már mind meghaltak.
- Mivel teltek a családi összejövetelek? Koktéljeget
fagyasztottak?
- Anyám nem olyan ijesztő, mint amilyennek látszik -
bizonygatta Jeff, és felcipzárazta a lány hátán a fekete len-
vászon ruhát. Kopogtattak. Jeff tudta, hogy neki nem
szabad itt lennie. Besurrant a fürdőszobába, miután je-
lekkel mutatta Allegrának, hogy ne árulja el. A lány ajtót
nyitott. Mrs. Hamilton volt az, vacsorázni hívta, és meg-
dicsérte, milyen szép, talán hogy tompítsa korábbi meg-
jegyzéseinek hatását. Sokkal jobban kedvelte leendő me-
nyét, amióta megtudta, hogy a neve nem Steinberg.
Allegra követte Mrs. Hamiltont a földszinti ebédlőbe.
Jeff is előkerült, mintegy a semmiből. Csodálatos mó-
don túlélték a vacsorát, főleg azért, mert megmarad-
tak a közömbös témáknál, művészetnél, európai utazá-
soknál, operánál. Halálosan unalmas beszélgetés volt,
szerencsére Mrs. Hamilton rögtön vacsora után lefe-
430
küdt. A jegyesek kimentek a tengerhez úszni, majd le-
heveredtek a homokra. Jeff magához ölelte a lányt.
- Nem szórakozol nálunk valami jól, ugye?
Allegra a hátára fordult, és belesóhajtott a holdvilág-
ba. Csendesen latolgatta, hogy őszinte legyen-e vagy
udvarias. Mit szeretne Jeff?
- Itt más. - Ez volt a legdiplomatikusabb válasz, ami
eszébe jutott.
- Nagyon más, mint a te családod - ismerte el Jeff.
Most lelkifurdalása volt, amiért idehozta a lányt, de hát,
mindenképpen össze kellett ismertetni a menyasszo-
nyát az anyjával. - A te családod olyan nyílt, kedves,
melegszívű. Örökké karattyolnak, nevetnek, hülyés-
kednek. Szeretem őket az első perctől fogva. - Látszott
rajta, hogy szégyelli magát. Még neki is be kellett is-
mernie, hogy az anyja rémesen viselkedett Allegrával.
De a lánynak hirtelen már nem is számított az elviselt
undokság, amikor látta, hogy Jeff mennyire szenved
miatta.
- Fölöttébb emlékeztet az apámra. Nem azt akarom
mondani, hogy olyan embertelen, de ugyanaz az adni,
megnyílni képtelen, előkelő keleti formalizmus jellem-
zi. Örökös helytelenítés. Sohasem tudtam az apám
kedvére tenni, és mondhatom, majd belehaltam. Most
már nem érdekel. Anyád ugyanilyen. Küzdhetnék, kö-
nyöröghetnék, csúszhatnék-mászhatnék a helyeslésé-
ért, akkor se nyerném el. Ez a fajta abban leli az örömét,
431
ha megtagadhat valamit. Külön művészet ez, és anyád
ugyanolyan mesterien érti, mint az apám.
- Velem is keményen bánt, de sohasem viselkedett
úgy, mint veled ezen a hétvégén. Még sohasem láttam
ilyennek - mondta csüggedten a férfi.
- Baljós fenyegetés vagyok - figyelmeztette Alleg-
ra. - Előbb New Yorktól loptalak el, most tőle. Nemigen
maradt semmije. - Ez logikus magyarázat, de ő ettől
sem kedveli jobban leendő anyósát. - Talán majd meg-
enyhül - mondta, nem azért, mintha el is hitte volna,
sokkal inkább azért, hogy jobb kedvre derítse a vőle-
gényét.
Ismét együtt aludtak a rózsaszín vendégszobában,
ám ezúttal Jeff beállította az ébresztőórát fél nyolcra.
Visszament a saját szobájába, lezuhanyozott, felöltö-
zött, becsomagolt, aztán fölébresztette Allegrát. Ami
sok, az sok. Elvégezték, amiért jöttek. Helyet foglalta-
tott egy korai járaton. Lekísérte reggelihez a krepp nad-
rágkosztümöt viselő Allegrát, aztán közölte mindkét
nővel, hogy elmennek. Egykor indul a gépük, tehát tíz-
kor el kell hagyniuk Southamptont. Felhívta a rende-
zőt, problémák vannak a filmmel, minél hamarabb
vissza kell térnie Kaliforniába.
- Mi baj? - kérdezte Allegra aggódva. Úgy aludt; mint
a tej, kipihenten ébredt, felkészülten várta Jeff anyjá-
nak további undokságait. Ahogy a nagyasszony kitette
a lábát a szobából, Jeff odasúgta, hogy azért mennek,
432
mert elég volt, teljesítették a kötelességüket. Ő sem bír-
ja tovább:
- Biztos? - súgta vissza a lány a fahéjas kifli mellett.
Jeff bólintott. Allegra igazán nem akarta elszakítani az
anyjától, de úgy látszik, vőlegényének még sürgősebb
a távozás, mint neki.
Indulás előtt Jeff még egyszer elismételte anyjának
az esküvő dátumát, megmondta, hogy okvetlenül szá-
mítanak rá, majd megölelte. Az anyja majdnem szere-
tettel viszonozta az ölelést, de csak majdnem. Jeff át-
adott egy kis ajándékot Lizzie-nek. Aztán előállt a meg-
rendelt kocsi. Allegra majd megpukkadt a nevetéstől.
Jeff a világ leghosszabb fehér limuzinját kérette ide.
Volt abban bár, tévé, isten tudja, mi még. Mrs. Hamil-
tont az ájulás kerülgette, amikor a szörny beállt a háza
felhajtójára. Jeff azonban nagyon örült neki.
- Kaliforniában mindig ilyet használunk, anya. Meg-
próbálunk neked is szerezni egyet az esküvőre - mond-
ta faarccal, miközben utoljára megcsókolta az anyját.
Odaadta csomagjaikat a sofőrnek, a jegyesek intettek
még egyszer aztán a limuzin elhúzott. Mrs. Hamilton
úgy állt a bekötőúton, mint egy tragikus hős. Allegra ar-
ra gondolt, hogy Jeff anyja a legmagányosabb asszony
a világon. De a legridegebb is.
Nem törődött vele. Mrs. Hamiltont összeköti a fiával
a családi múlt. Vele sohasem fogja. Ez után a hétvége
után Jeff sem erőlteti a barátkozást. Megtették, ami tő-
433
lük telt, lefutották a tiszteletkört. Ez az asszony remény-
telen eset.
- Arra gondoltam - szólalt meg Jeff halkan, miköz-
ben a sztráda felé robogtak-, hogy kapedliben kellene
esküdnünk.
- Undorító és pimasz vagy! Azonnal hagyd abba! És
honnan szerezted ezt a kocsit? - vihogott Allegra. - Hát
te semmit sem tisztelsz? - vádaskodott. Jeff összecsó-
kolta. Már alig várta, hogy otthon legyenek. Kizárólag a
jólneveltsége tartotta vissza, hogy ne a borzalmas fehér
limuzinban kezdjen bujálkodni a menyasszonyával.
Ám szoros összesimulásukkal szavak nélkül is elis-
merték, hogy iszonyú hétvégéjük volt.
- Ne haragudj, Allegra. Nem is tudom, miért nem
láttam előre, hogy ilyen lesz. Nyilván önmagam előtt is
le akartam tagadni. Talán egy időre nekem is el kellene
mennem vezekelni Green doktornőhöz.
- Nem mindennapi teljesítmény, hogy túlélted vele
ezeket az éveket - szólt Allegra csodálattal. Mary Ha-
milton a leghidegebb asszony volt, akivel életében ta-
lálkozott. Mennyire más a fia.
- Sohasem törődtem vele túlságosan. Apám pedig
nagyon hasonlított Simonra.
- Nyilván az mentett meg - állapította meg Allegra.
Mikor leszállt a repülö, és visszatértek Kaliforniába,
legszívesebben letérdeltek volna, hogy megcsókolják a
földet. Malibuban az volt az első dolguk, hogy letépték
434
egymásról a ruhát. Még az ágyig sem jutottak el, a nap-
pali díványán kötöttek ki. Jeff még sohasem volt ilyen
szenvedélyes. A nyomasztó légkör, amelyet két napon
át kellett elviselniük, szinte megőrjítette őket. Allegra
még sohasem örült ennyire annak, hogy itthon lehet,
minél messzebb a keleti parttól és legalábbis egy időre
Jeff anyjától.

17.
NeV York-i hétvégéjük után Jeff szokása szerint haj-
nali háromkor elindult a forgatásra, Allegra pedig neki-
látott, hogy átnézze aktáit és faxait. Rózsás kedvükben
voltak, nagyon örültek, hogy hazakerültek. Ám Allegra
egyszer csak elkomolyodott. Carmen producere faxot
küldött, amelyben arról panaszkodott, hogy a sztár a
depressziója miatt úgyszólván használhatatlan. Pénte-
ken pedig eszelősen tombolt attól, amit a pletykalapok
összehordtak a terhességmegszakításáról.
Hat óra volt, amikor elolvasta a faxot. Carmennak
már kint kell lennie a forgatáson. Elhatározta, hogy
odamegy.
Összeszedte az aktákat, amelyeket el akart olvasni,
fél hétkor elindult, hétre megérkezett. Igazat mondott a
producer: Carmen összeomlott. Egész hétvégén otthon
zokogott a szennylap rágalmain, és még mindig nem
heverte ki lelkileg a vetélést.
- Pszichiáterhez kell menned - mondta Allegra nyu-
435
godtan, amikor Carmen ezredszer fújta ki az orrát.
- Min tudnak változtatni azok! Visszahozhatják ta-
lán a kisbabámat? Ezek a szörnyetegek meg mindenfé-
le hazugságot irkálnak rólam!
- Hazugságokat irkálnak mindenkiről. Nem enged-
heted, hogy ez tönkretegye az életedet és Alanét. Meg
kell mutatnod nekik, hogy nem érdekelnek, meg kell
mutatnod Alannek, hogy kibírod. Mit gondolsz, Alan
egy bőgőmasinával akarja leélni az életét, aki összecsuk-
lik; valahányszor fényképezőgépet lát? - Így beszélt a
lelkére órákig, majd megnézte felvétel közben. Azt az
egyet meg kellett adni Carmennak, hogy a kamerák
előtt a depressziója ellenére is jó munkát végzett.
Allegra még tízkor is a forgatáson volt, amikor szól-
tak neki, hogy sürgősen keresik az irodájából. Egy
hangszigetelt szobába kérette a hívást. Alice volt, azzal
a hírrel, hogy Delilah Williams, az esküvői konzultáns
haladéktalanul beszélni akar Allegrával.
- Itt? - hitetlenkedett a lány.
- Nem, tulajdonképpen én kerestelek meg - mente-
getőzött Alice. - De azt mondta, a legnagyobb mérték-
ben halaszthatatlan dologról van szó.
- Elment az esze?
- Az bizony nagyon lehet. Kapcsoljam?
- Kapcsold. Egyelőre fogadom a hívását, de legköze-
lebb ne nyomozz ki neki még egyszer, csak kérd meg,
hogy hagyjon üzenetet.
436
- Allegra? - zúgta a lila ruhás óriásdaru baljós han-
gon. - Egyetlenegyszer sem hívott vissza! - mondta
egy dühös szerelmes hangján. - Semmit sem tudok a
tortáról, a sátorról, a templomi, illetve a fogadási zené-
ről, sem a koszorúslányok színéről! - Roppantul fel volt
háborodva, de korántsem annyira, mint Allegra, aki el-
szürkült haragjában.
- Van fogalma róla, hogy egy forgatás helyszínén
hív? Van fogalma róla, mennyire zavaró és alkalmatlan
dolgot művel? Vissza pedig azért nem hívtam magát,
mert az ügyfeleimmel kell foglalkoznom, mert hol le-
csukják őket, hol koncerteznek, hol nyakig ülnek a for-
gatásban. Az utolsó, amire szükségem van, hogy holmi
koszorúslányok miatt nyaggasson!
- Azt tudja legalább, kik lesznek a koszorúslányai? -
kérdezte a dühös Delilah a még dühösebb Allegrától.
Neki munkája és ügyfelei vannak! Ne zavarják ezzel a
bárgyúsággal!
- A koszorúslányokat kiválasztottam. - Ez agyrém,
hogy ilyesmiről társalogjanak. Ez lenne a halaszthatat-
lanul fontos dolog? Vagy a torta? Esetleg a zene? - A tit-
kárnőmmel megküldetem a névsorukat - fejezte be sö-
téten.
- Tudnunk kell a méretüket - mondta ugyanolyan
sötéten Delilah Williams. Megszokta a tárgyalást az
ilyen ügyfelekkel, mint Allegra - orvosokkal, jogászok-
kal, pszichiáterekkel, hírességekkel, színésznőkkel, akik
437
közül senki sem tudna megszervezni egy esküvőt,
mert olyan fontosnak és elfoglaltnak tartják magukat.
Ő meg tudja csinálni helyettük, de meg is fegyelmezi
őket, ha muszáj. - Ismeri? - kérdezte olyan hangon,
amelyre Allegra kizárólag a nőimitátorokat tartotta ké-
pesnek.
- Kérem, vegye föl a kapcsolatot a titkárnőmmel, ő
majd utánaérdeklődik.
- Természetesen - szólt elégedetten Delilah. - Mel-
lesleg nem tudom elhinni, hogy még mindig nem talált
magának esküvői ruhát. Igazán lehetne lelkesebb.
- Egyelőre visszamegyek dolgozni! - vicsorgott Al-
legra. Idegeire megy ez a némber! Igazán nem akart go-
romba lenni, de úgy látszik, vannak helyzetek, amikor
nincs más választás.
Ahogy Delilah-t lerázta, nyomban felhívta az anyját
a televíziónál. Egész testében reszketett.
- Mama, megölöm ezt a nőt, ha nem állítod le!
- Miféle nőt? - Blaire egyetlen nőt ismert, aki méltó
lenne erre a sorsra, és az Elizabeth Coleson volt. Rá
azonban nem célozhatott Allegra.
- Hogyhogy,miféle nőt? Azt a dögkeselyűt, akit
rám szabadítottál az esküvőm ürügyén! Inkább tartom
a lakodalmamat a parkban, és eszünk hot dogot durra-
nócukorkával, minthogy tűrjem, hogy ez a nő utánam
telefonáljon egy forgatásra, hogy itt nyaggasson a zene,
a torta és a "koszorúslányok színe" miatt! Mama, ezt
438
nem csinálhatod velem!
- Bízzál már bennem, drágám! Meglátod, Delilah
gyönyörű munkát fog végezni, és te olyan boldog le-
szel! - Allegra égnek emelte a tekintetét erre az irreális
feltételezésre. Elbúcsúzott az anyjától, és visszament
Carmenhoz.
- Minden rendben? - érdeklődött Carmen, akit most
az egyszer mintha valami más is érdekelt volna a saját
baján kívül.
- Ezt úgyse fogod elhinni - dühöngött Allegra.
- Azért csak mondd.
- Az esküvői koordinátor telefonált, akit anyám fo-
gadott fel.
- Mi? - csodálkozott Carmen, aki éppen átsminkel-
te magát. - Esküvői koordinátor? Az mit szokott csi-
nálni?
- Ugyanazt, amit én, mikor megvásároltam a paró-
kákat, a műszálas ruhákat és a műanyag virágcsokrot
Vegasba.
- Ő is ezt csinálja? - Carmen majdnem felvidult. Al-
legra nevetett.
- Remélem, nem. Bár sohasem lehet tudni. De oko-
sak voltatok, hogy Vegasba mentetek!
- Te is megteheted - vélte Carmen.
Milyen kedves volt az az út, és mennyivel rokon-
szenvesebb a vegasi megoldás. Így legalább megúsz-
hatnák az esküvőt.
439
- Csakhogy anyámnak megszakadna a szíve, ha csa-
lárdul megfosztanám az élménytől. - Bár akkor nem
kellene viszontlátnia Mary Hamiltont. Nagy kísértés
volt.
Végül ebédig marad Carmennál. Akkor visszatért az
irodájába, hogy aláírjon néhány aktát. Fél háromkor
Suzanne Pearlmannél kellett lennie. Újabb házaspárral
találkoznak, akik Chicagóból repültek ide. Allegrának
eddig fogalma sem volt róla, mennyi ember röpköd or-
szágszerte, kisbabákat keresve, örökbe adó lányokkal
tárgyalva. Bár kezdte jobban érteni azóta, amióta látta,
hogyan omlott össze Carmen egy embrió miatt, ame-
lyet mindössze nyolc hétig hordozott magában. Az
emberek megszállottak, ha gyerekről van szó.
Samet a háznál szedte föl, és autóval vitte Bel Airen
át Suzanne Pearlmanhez. Megdöbbentette, mennyire
elterebélyesedett a húga alig néhány nap alatt. A hete-
dik hónapban járt, de óriásira nőtt a hasa, és ettől bizarr
módon még fiatalabbnak látszott.
- Hogy vagy? - érdeklődött. Sam rövid rózsaszín kis-
mamaruhát viselt, hatalmas napszemüveget és sarut,
lábikráig feltekert szíjakkal. Hosszú szőke haját két var-
kocsba fonta. Olyan volt, mint Nabokov Lolitája.
- Megvagyok - felelte, és puszit adott a nővérének.
Hálás volt Allegrának, amiért eljön. Már több házaspár-
ral kellett tárgyalnia, de nagyon utálta az ilyen beszél-
getéseket. Olyan kínos volt, és egyiküket sem találta
440
szimpatikusnak. Esetleg még Whitmanék megteszik,
bár ők sem nevezhetők tökéletesnek. - Milyen volt New
Yorkban?
- Érdekes - felelte diplomatikusan Allegra. Sam ne-
vetett. Ismerte a nővérét.
- Aha. Hát ez nem hangzik jól.
- Nem is volt jó.
- Görény volt?
- Ja. Száz százalékig. Emberi jéghegy. Azon rémüldö-
zött, hátha zsidó vagyok. Hát hinnéd?
- Na csak várj, amíg összeeresztjük a papával! Hú,
hogy fogja szeretni!
- Nem is akarok arra gondolni, hogy ismét találkoz-
zak vele, pedig muszáj. Nem tudom, hogy lehetett
Jeffből ilyen normális ember ilyen anya mellett. Rej-
tély.
- Talán őt is örökbe fogadták - mondta a kislány szo-
morúan. Az évődő beszélgetés sem feledtethette, hová
mennek és miért. Újabb házaspárral fog találkozni,
akik örökbe akarják fogadni a kisbabáját. Már a gondo-
lattól is elveszítette az életkedvét. Megpróbálta elma-
gyarázni Jimmynek, milyen volt a legutóbbi alkalom,
mire a fiú felajánlotta, hogy elkíséri. Sam nem akarta.
Jimmy jelenléte csak megzavarná a házaspárt, még azt
hinnék, ő a gyerek apja. Mindig szívesen elmondta a
reménybeli szülőknek azt a keveset, amit Jean-Lucről
tudott, bár ez őt tüntette föl úgy, mintha link lenne: ma-
441
gas, szőke, jóképű, fotós, francia, harminc körül. Vagyis
külföldi, valószínűleg tehetséges és vonzó. Ezenkívül
semmi. Tartózkodási helye ismeretlen. Samnek nem
volt mit mesélnie.
Tíz perccel később megérkeztek Suzanne irodájá-
hoz. Egy szót sem szóltak egymáshoz, amíg fölmentek
a liften.
A várószobát barátságos, színes nyomatok díszítet-
ték, és hegyekben álltak a képeslapok. Két műfajt kép-
viseltek: volt World of Interiors, InzrentingMagazine,
vogue,
Connaissance des Arts, Town F. Country, Architectural
Digest az örökbe fogadó szülőknek, Seventeen, Rolling
Stone, Elle, Young and Modern, sőt még Mad is az anyák-
nak. Ám sem Allegra, sem Sam nem nyúlt a magazi-
nokhoz. Csak ültek és vártak. Öt perccel később a re-
cepciós felkérte őket, hogy fáradjanak be. A chicagói
házaspár már bent van Miss Pearlmannél.
Sam első látásra tudta, hogy nem bírja őket. Idegesen
repestek körülötte, rengeteget beszéltek az utazásaik-
ról (nagyon szerettek utazni), a síeléseikről, a legutóbbi
útjukról Európában. A nő utaskísérő volt, a férfi egy
nagy középnyugati biztosítónál dolgozott. Gyermekte-
lenek voltak: Próbálkoztak a lombikbébi-programmal,
de hosszú távon nagyon költségesnek bizonyult, és
egyébként is belefáradtak. Sam számtalan ilyen törté-
netet hallott már.
442
- Mit fognak csinálni vele, ha majd utaznak? - érdek-
lődött.
- Rábízzuk egy szitterre - mondta a férj.
- Dadát veszünk mellé - mondta a feleség.
- Minek akarnak örökbe fogadni? - Sam célratörése
nem nélkülözött minden hasonlatosságot a nővéréé-
vel. Allegra elmosolyodott, ahogy nézte.
- Harmincnyolc éves vagyok, Janet harmincöt. Mind-
ketten úgy gondoljuk, hogy most van itt az ideje -
mondta a férj olyan hangon, mintha autót akarna vásá-
rolni. - Minden barátunknak van már gyereke a kertvá-
rosban. - Naperville-ben laktak, ám Sam ezt nem talál-
ta elegendő oknak arra, hogy nekik adja a babát. Egyál-
talán nem voltak rokonszenvesek.
- De csakugyan akarják? - erősködött. Látta, hogy a
házaspárt kínosan érinti a faggatózása.
- Ha nem akarnánk, nem lennénk itt - felelte Janet,
aki szeretett volna barátságosabb lenni a lányhoz, de
nem tudott. Nekik sem tetszett Sam. Túl tolakodónak
találták a kérdéseit.
- Szabadjegyünk van a légitársaságtól. Teljesen in-
gyen jöhettünk! - dicsekedett Paul. A nővérek össze-
néztek.
- Van még valami, amit tudni szeretnél? - kérdezte
Suzanne. Látta, hogy a beszélgetés balszerencsésen ala-
kul, Samnek nem rokonszenvesek a chicagóiak.
- Nem, szerintem ez is elég - felelte a kislány udvari-
443
asan. A testvérek átmentek a szomszédos helyiségbe.
Néhány perc múlva Suzanne is utánuk jött.
- Utálom őket! - közölte Sam nyersen.
- Komolyan? - nevetett Suzanne. - Ezt én is kitalál-
tam. Miért? - Ő is tudta, de a kislány szájából akarta
hallani.
- Nem akarnak ezek babát. Miért nem vesznek ku-
tyát? Folyton csak utazni akarnak, hiszen ingyenje-
gyük van, a babát meg rásózzák a szitterre. Azért kell
gyerek, mert minden szomszédjuknak van a kertváros-
ban. Akkor költözzenek be a központba, és felejtsék el! -
mondta élesen. Nagyon sok ember hiszi azt, hogy gye-
reket szeretne, holott igazából nem akar. Teljességet
akar, a házasságát akarja rendbe hozni, vagy ismét fia-
talnak akarja érezni magát. Sok mindent akar, csak nem
kisbabát. Az ilyen emberek számára nem a szülés vagy
az örökbe fogadás a megoldás.
- Ezeknek nem adom a babámat - mondta Sam hatá-
rozottan. Allegra összerezzent. A "teherből" "babám"
lett. Most már sokkal valóságosabbnak tűnt, és az anyja
nagyon ragaszkodott hozzá, még ha az ellenkezőjét mí-
melte is.
- Megértem - mondta Suzanne higgadtan. - Mit
szólsz Whitmanékhez Santa Barbarából? Őket nagyon
érdekelné, Sam.
- Eddig ők a legszimpatikusabbak - felelte a lány -,
de egyelőre még gondolkozom. - Mintha egy tizenhét,
444
sőt egy tizenöt éves vagy még annál is fiatalabb produ-
cerrel próbálnának megbeszélni egy filmszerződést.
Allegra hirtelen megörült, hogy neki nem ezzel kell
foglalkoznia.
- Min gondolkozol? - kérdezte az ügyvédnő.
- Azt próbálom eldönteni, hogy tényleg rokonszen-
vesek-e.
- Miért tétovázol? - Ez volt Suzanne specialitása,
hogy olyan gonddal válogatta össze az örökbe fogadó
szülőket és a gyerekeikről lemondó anyákat.
- Nem is tudom. Elég öregek - felelte Sam őszintén.
Whitmanék a negyvenhez közeledtek, és még sohasem
volt gyerekük.
- Nagyon balszerencsések - magyarázta Suzanne in-
kább Allegrának, mint Samnek, aki már tudott erről.
A múltkor az anyjával járt itt, aki kétszer kísérte el ed-
dig. Simon egyszer sem jött. Képtelen volt rá. Összetör-
te a szívét a tudat, hogy az ő kisbabájának lesz egy kis-
babája, akin rögtön túl is fognak adni. Hallani sem
akart róla. Samet látni is épp elég fájdalmas volt. Úgy
felfújódott, mint egy kis léggömb, valahogy mégis csi-
nos maradt, sőt bizonyos értelemben meg is szépült. Az
arca kikerekedett, és újfajta puhaság látszott rajta, ami
nagyon kedvessé tette.
- Whitmanék nem átlagosak - mondta Suzanne. - A
legbalszerencsésebb házaspár akiket ismerek. Kétszer
próbálkoztak örökbefogadással, de a vér szerinti szü-
445
lők visszakövetelték a babákat, mielőtt az aktus tör-
vényerőre emelkedett volna. Ez több mint tíz éve volt;
azóta letettek róla. Kipróbálták a mesterséges meg-
termékenyítést. Az asszonynak tizennégy vetélése volt
és egy koraszülése. Most megint megkísérlik az örök-
befogadást. Nem vonhatom kétségbe szándékuk ko-
molyságát. Természetesen nem annyira fiatalok, mint
a legtöbb örökbe fogadó szülő. De ez talán nem
olyan szörnyű nagy baj. Én magam rokonszenvesnek
találom őket. Szerintem rendkívül bátrak. - Whitma-
nék olyan emberek voltak, akiknek érzelmeivel Su-
zanne különösen nem szeretett volna visszaélni. Őket
nem szabad kecsegtetni olyan kisbabával, akit az anyja
esetleg visszakövetel. Ezért kérdezte Allegrától rög-
tön az elején, hogy a húga bizonyosan hajlandó-e le-
mondani az újszülöttjéről. Sam most már döntött.
Jimmyvel is megbeszélte. Úgy érezte, nincs más válasz-
tása.
Jimmy még mindig sok időt töltött náluk. A Stein-
berg szülők nem kifogásolták. Samnek szüksége van
barátokra, Jimmyt pedig kedves, megbízható fiúnak
tartották. Jimmy többször kifejtette, mennyire szomo-
rú, hogy örökbe kell adni a kicsit.
- Tehát mit szólsz Whitmanékhez? Szeretnél újra ta-
lálkozni velük?
- Talán - felelte Sam diplomatikusan. A karja és a lába
nádszálvékonynak látszott nagy, kerek hasa mellett, és
446
előrehaladott terhességéhez képest is kecsesen mozgott.
- Ha Whitmanéket választod, Katherine szeretne je-
len lenni a szülésnél.
- Miért? - Sam gusztustalannak találta az ötletet.
- Mert látni akarja a gyermek születését, hogy azon-
nal kötődhessen hozzá. Sok házaspár ragaszkodik eh-
hez. Kifogásolnád, ha John is ott lenne?
- Ne legyen ott. A feleségén még gondolkozom.
- John állhatna a fejednél, ahonnan nem lát semmit.
- Nem! - csattant föl Sam. - Nem akarom, hogy ott
legyen! Megmondtam!
- Jó, jó, semmi gond. Akkor tehát kiknél maradunk?
- Én úgy gondolom, legyenek csak Whitmanék - fe-
lelte Sam bánatosan. Utált ide jönni. Olyan lehangoló.
De nincs más kiút. Oda kell adnia a babát, már csak a
részleteket kellett megbeszélni.
- Rendszeresen jársz az orvoshoz? - folytatta Su-
zanne a kérdezősködést. Sam ezt a részét is utálta, de
belátta, hogy szükség van rá. - Szeded a vitamint? Nem
drogozol? Éltél a közelmúltban nemi életet? - Sam gyil-
kosan meredt rá, de minden kérdésre válaszolt. Járt az
orvoshoz, szedte a vitamint, sohasem drogozott, nem
ivott, még csak bort vagy sört sem, és nem feküdt le
senkivel, amióta teherbe esett. Ő volt minden örökbe
fogadó szülő álma. Suzanne nem mondta, mert nem
akarta nyaggatni, de Whitmanék rettenetesen akarták
ezt a kisbabát. Az ügyvédnő úgy vélte, meg is van rá az
447
esélyük, ha tapintatosan bánnak Sammel. Nem az a faj-
ta lány, aki jól viseli a sürgetést. Suzanne nem is sürget-
te. Hagyta, hogy magától jusson el a következtetésekig,
Whitmanéket pedig arra kérte, legyenek türelemmel,
várják ki Sam döntését. Azt is fölvetette, hogy talán lép-
jenek kapcsolatba más lányokkal is, hogy ne okozzon
túl nagy csalódást, ha a lány esetleg más szülőket vá-
laszt, mert túl idősnek találja őket.
- Szeretnél újra találkozni velük?
- Egyelőre nem. - Egyelőre nem akart mást, csak
hogy hagyják békén egy kicsit. Allegra elvitte egy tej-
turmixra a Johnny Rockerbe. Sam siralmasan festett, a
döntés felmorzsolta minden erejét. Az orvosa előírta,
hogy járjon szülést könnyítő Lamaze-tréningre. A múlt
héten volt először, Blaire kíséretében. Levetítettek ne-
kik egy filmet a gyerekszülésről. Sam majdnem elájult.
És mindezt másvalaki miatt kell végigcsinálnia. Aztán
oda kell adnia a gyereket. Ez azért túl nagy kérés. Azt
meg végképp nem tudta elképzelni, hogy az örökbe fo-
gadó szülők jelen legyenek a szülésnél. Nyomorultul
szürcsölte ki a tejturmix utolsó cseppjeit.
- Bárcsak meghalnék - mondta siralmasan. Allegrá-
nak ismét Carmen jutott eszébe, aki azért akar meghal-
ni, mert nincs gyereke. Az élet időnként sajátos humor-
ról tesz tanúságot.
- Az azért kicsit túlzás, nem? - kérdezte, és felhajtotta
az üdítőjét. Most feltünően hasonlitottak egymásra. -
448
Nem inkább azt kívánod, hogy légy túl rajta?
- ja, asszem.
Ekkor Allegrának eszébe jutott, hogy ezen a héten
osztották ki az érettségi bizonyítványokat. Mindennek
tetejébe Sam még az ünnepségen sem lehetett jelen.
- Kibírtam - mondta a kislány - Jimmy elhozta az
összes cuccot. - Megkapta a bizonyítványát is. Kitű-
nően érettségizett, pedig az utolsó két hónapban ma-
gántanuló volt. - Jimmy szerint uncsi volt.
- Hogy álltok? - érdeklődött Allegra. Rokonszenves-
nek találta a fiút, aki az utóbbi időben állandóan náluk
lebzselt. Ahányszor átment a szüleihez, mindannyiszor
ott találta, még este is. Az egyetlen volt a régi haverok
között, akik kitartottak Sam mellett. A többiek úgy vi-
selkedtek, mintha feszélyezné őket, ami történt. Mind
elmaradtak, még a lányok is.
- Csak barátok vagyunk - magyarázta Sam. A leg-
jobb barátjának tekintette Jimmyt, akinek elmondhatta
minden búját-baját és reményét.
- Mi voltunk ilyenek Alannel a te korodban. Őrült
nagy gimnazista szerelemmel kezdödött, aztán olya-
nok lettünk, mint a testvérek. Most is olyanok va-
gyunk.
- Egy örökkévalóság óta nem láttam - mosolyodott
el Sam. Mindig csípte Allegra barátját, aki élvezettel ug-
ratta őt. Most meg azt se tudja, hogy a kis Sam állapo-
tos. Még azelőtt utazott el, hogy ő kitálalt volna
449
Allegrának. Bár Alannek is megvan most a maga baja
Carmennal.
- Svájcban forgat - mondta Allegra.
- Hogy van Carmen?
- Nem valami ragyogóan. Svájcban volt egy vetélése.
A férje még mindig Európában dolgozik. Carmennak
vissza kellett jönnie, ő is forgat. Nagyon szerencsétlen
és borzasztóan hiányzik neki a férje, aki csak augusz-
tusban jön haza.
- Carmen nem mehet át hozzá?
- Nem, hacsak nem akarja, hogy megfojtsam. Forga-
tásról?
- Ja. Elég kemény lehet így, hogy nincsenek együtt. -
Allegra bólintott. Különösen Carmennak.
Visszavitte a húgát a Bel Air i házba. Most már késő,
hogy benézzen az irodába. Megígérte Jeffnek, hogy ki-
megy hozzá a forgatásra. Éppen elhajtott, amikor ész-
revette az érkező Jimmyt. Csak nem komoly a dolog?
Ugyan már Hogy lehetne komoly, amikor Sam hét hó-
napos terhes?
A kishúga járt a fejében, miközben Jeffhez sietett.
Összeszorult a szíve, ha elgondolta, mit kell átélnie
Samnek. Rettenetes lehet abban a tudatban szülni,
hogy idegenek ácsorognak mellette, akik csak azt vár-
ják, mikor marhatják el az újszülöttet. Hátborzongató.
Akkor is erről beszélgettek, amikor este elindultak
Malibuba.
450
- Rémes, mit kell elviselnie ennek a kölyöknek -
mondta jef.
- Az - mondta Allegra. - Bár Suzanne derekasan áll-
ja. Én nem lennék képes rá.
- Dehogynem. - A férfi hozzáhajolt és megcsókolta.
A beszélgetés Carmenra terelődött át. Jeff érdeklődött,
lecsillapodott-e már. Allegra azt felelte, hogy pillanat-
nyilag úgy tűnik.

18.
Július elsején Allegra végre boldoggá tette Delilah Wil-
liamset. Elmentek Blaire-rel a Diorhoz, és rendeltek egy
ruhát, amelyet Mr Ferre hajlandó volt kissé átalakítani
Allegra igényei szerint. Fehér csipke volt, fehér pikére
dolgozva, elöl rövid, hátul hosszú. Mz Ferre ezt egészí-
tette ki egy magas nyakú, hosszú ujjú fehér csipkebole-
róval. Hatalmas fehér csipkekalap járt hozzá. Pont az
volt, amit Allegra képzelt az esküvőjére: elegáns, fiata-
los, izgalmas! Blaire elsírta magát, mikor meglátta ben-
ne a lányát, Allegra viszont felragyogott tőle, mint a
nap. Megrendelték a fehér csipkecipőt is. Blaire meg-
ígérte, hogy kölcsönadja mesés gyöngyös nyakpántját,
amelyet Simon ajándékozott neki az ötvenedik szüle-
tésnapjára. Roppant kényelmes módon teljesen egy-
forma méreteik voltak, még ékszerben is.
Találtak rövid ujjú, rövid bézs csipkeruhát is, amely
tökéletesen megfelelt a koszorúslányoknak. Blaire azt
451
javasolta, hogy legyen bézs csipkekalapjuk, kisebbített
változata Allegra malomkerék kalapjának. A Diornál
megígérték, hogy több mérföld fehér tüllt dolgoznak rá
a kalapra. Észbontó lesz.
- Akkor ezzel megvolnánk! - állapította meg Blaire,
végigfutva a Delilah Williamstől kapott listán.
- Most már közölheted vele, hogy ne hívogasson az
irodámban. Nincs nekem időm erre a bárgyúságra.
- Ez nem bárgyúság, drágám, hanem az esküvőd.
A szertartáson klasszikus nászindulók szólnak; Bee-
thoven-zene kíséri a párt, amikor a vendégek között
bevonulnak a kertbe. Blaire vállalta a menü összeállitá-
sát. Allegra csokrát fehér rózsából, gyöngyvirágból és
philanopsis-orchideából kötik. A koszorúslányok csok-
ra lehet parányi teaszín cymbidium-orchideából. Torta-
ügyben rég megszületett a döntés; a vendégek emlék-
süteményt is kapnak, névre szóló apró fehér dobozban,
európai divat szerint ezüsttel gravírozott dátummal dí-
szítve. Az asztali virágdíszt még meg kellett tervezni, a
sátrat hónapokkal ezelőtt megrendelték, a fogadáson
Peter Duchin játszik. Már csak a kertet kellett rendbe
szedni. A kertészmérnök még mindig ígérte, hogy
szeptember elsejére minden kész lesz. Négy napra rá
jöhet az esküvő.
A Bel Airben lakosztályt foglaltattak Mrs. Hamilton-
nak és kisebb szobákat a New Yorkból, illetve London-
ból érkező két koszorúslánynak. Blaire fodrászt és koz-
452
metikust is rendelt nekik. Július elsejére minden a leg-
nagyobb rendben látszott lenni. Most már csak azok az
apróságok voltak hátra, amelyeket Delilah "szatellit-
eseményeknek" nevezett: a legénybúcsú, a leánybúcsú
és az esküvőt megelőző díszvacsora. Azt Mrs. Hamil-
tonnak kellett volna adnia, de ő, mint New York-i, nem
tudná, hol rendezze, ezért Steinbergék vállalták, hogy
megrendelik helyette a Bistro emeletén. Egyszerű lesz
és nagyszerű. Már le is foglalták a termet.
Allegra végre beadta a derekát, és írt az apjának. Kö-
zölte, hogy férjhez megy, és noha nem várja el, hogy az
apja eljöjjön, ennek ellenére szívesen látják. Rettenetes
érzelmi megpróbáltatást jelentett ez a meghívás, hosz-
szasan vitatták Green doktornővel, de a levél végül is
könnyebbnek bizonyult, mint a telefonálás. Június ele-
jén küldte el, és nagy megkönnyebbülésére mostanáig
nem kapott választ.
Jókedvűen tért vissza irodájába, miután megvásárol-
ta a menyasszonyi ruhát. Anyjával arról beszélgettek,
hogy idén július negyedikén is megtartják a szokásos
családi pikniket. A gyerekek ilyenkor mindig meghív-
ták néhány barátjukat, Blaire és Simon pedig egy-két
házaspárt. Általában húszan szoktak lenni. Az idén a
puszta földre állitják a pecsenyesütőt, de a család
egyetértett abban, hogy nem baj. Az együttlét a fontos.
Idén Jeff is velük lesz. Ezzel vezetik be a családi hagyo-
mányokba, ha már a hálaadásról és a karácsonyról le-
453
maradt. Steinbergéknél szerették az ünnepeket és a ha-
gyományokat.
- Mesés! - lelkesedett Alice, amikor Allegra leírta ne-
ki az esküvői ruhát. Ekkor megszólalt a telefon. Alice
vette föl. Elkomorodva hallgatta, majd átnyújtotta a
kagylót Allegrának. Hosszú csend következett. Allegra
sebtében firkált valamit, helyére tette a kagylót. Szikrá-
zott a szeme.
Némán turkált a papírjai között, aztán tárcsázott.
Alan genfi szállodájának száma volt. Négy kicsengés
után Carmen vette föl, pont ahogy Allegra várta.
- Mit képzelsz te? - sistergett Allegra. - Te átkozott
bolond, a karrieredet dobod oda, hogy vele lehess! Ezt
nem fogják megbocsátani neked!
- Nem tehetek róla! - nyüszített Carmen. - Annyira
hiányzott! - Nem merte megmondani az ügyvédjének,
hogy azért utazott Európába, mert most van a tüszőre-
pedése, és teherbe akar esni.
- Azt mondták, tegnap tűntél el. Ma és holnap tud-
nak forgatni nélküled. Egy vagyont feccöltek beléd. De
holnapután ki vagy rúgva! Más szavakkal told vissza a
pofádat holnapra, különben én öllek meg, még mielőtt
ők tehetnék!
- Nem akarok visszamenni! - vinnyogott Carmen.
-Hát akkor jobb, ha nyugdíjba vonulsz, mert hol-
naputánig van időd, és utána kiestél az iparból, Car-
men Connors. - Okosabbnak vélte, ha nem vitatkozik
454
tovább. Alant kérte. - Rugdosd vissza, megértetted?
- Al, esküszöm, hogy nem az én hibám! Fogalmam
sem volt róla, hogy átjön. Csak úgy beállított. IQassz
volt, bár tudtam, hogy te állati pipa leszel. Holnap reg-
gel felültetem a gépre. Különben én is otthon vagyok
egy hónap múlva. De addig is vigyázol rá, ugye?
- Tudhatnád, milyen nehéz feladat. - Komolyan
kezdte unni Carment. Elkényeztetett, hülye taknyos!
És ez az örökös nyivákolása, hogy mennyire hiányolja
Alant! - Talán a hitvesednek van igaza abban, hogy
nektek csak együtt lenne szabad dolgoznotok.
- Ezt majd megbeszéljük, mikor hazamegyek.
- De holnap okvetlenül küldd vissza, különben itt el-
szabadul a pokol. Ma ötvenezer dollár bírságot számol-
nak rá, holnap ugyanannyit. Meg is érdemli. - Alan
füttyentett, és korholóan megfenyegette feleségét.
- Rögtön küldöm!
- De tedd is meg! - Bontotta a vonalat, majd fölhívta
Carmen filmjének producereit. Nagy szóbőséggel elné-
zést kért, elmagyarázta, hogy Carmen belebetegedett a
túlfeszített érzelmekbe, ezért azonnal látnia kellett a
férjét. Soha többé nem fog megtörténni, készségesen
kifizeti a bírságot, és holnapután munkába áll. A pro-
ducerek hajlandók voltak fátylat borítani az esetre,
amennyiben Carmen csakugyan visszatér és lerója a
büntetést.
Hát ez jó kezdet volt. Éjszaka alig aludt, másnap ro-
455
hant a repülőtérre, és azonnal elkezdte szapulni Car-
ment, ahogy átjött a vámon. Carmen kérte a bocsána-
tot, és egyre azt fújta, hogy neki Alannel kellett lennie.
Miatta most forgatni kell a július negyedikei ünnepen
is, hogy behozzák a kiesést. Szünnapot sem kap. Alleg-
ra olyan dühös volt rá, hogy nem hívta meg magukhoz
a július negyedikei piknikre.
Másnap ellenőrizte, hogy Carmen ott van-e hajnali
négykor a forgatáson, és körülbelül kilencig maradt,
hogy lássa, normálisan viselkedik-e. Utána hazatért
Malibuba, és bebújt Jeff mellé az ágyba. Délig aludtak,
aztán elmentek Steinbergék piknikjére.
Ott volt az egész család, még Scott is, aki egy lányt
hozott magával. Sam meghívta Jimmy Mazzolerit, aki
most már, jegyezte meg Simon, egyébként is házi bú-
tor, hiszen jóformán náluk lakik. Átjött két szomszéd,
Scott néhány haverja. Sam barátai elmaradtak az idén.
Isteni nap volt, a kis csoport remekül érezte magát,
holott a kert helyén nem volt más, csak szörnyű rendet-
lenség.
Azok a vendégek, akik nem találkoztak Sammel mos-
tanában, ugyancsak visszahőköltek tőle. Sam nyolc hó-
napos terhes volt, és Allegra azt találta a legszomorúbb-
nak, hogy erről a tényről egyetlen szó sem esik. A hátsó
udvarban látható jelenségek nagyságrendjében Sam
terhe rögtön az úszómedence után következett, mégis
mindenki hallgatott róla, mintha tabu lenne a téma.
456
Allegra nem tudta, nem épp ezzel nehezítik-e meg a
húga helyzetét. Kínosan feszengenek attól, aminek
örülni kellene.
Blaire még mindig kísérgette kisebbik lányát a La-
maze-tréningre. Allegra is elment egyszer-kétszer,
többre nem volt ideje. Jimmy még gyakorlatozott is ve-
le néhányszor A fiút lenyűgözte, ha figyelhette a mag-
zat mozgását. Úgy hullámzott ide-oda Sam hasában,
mintha egy irdatlan nagy valami, például egy elefánt
rejtőzne egy takaró alatt.
- Hogy érzed magad? - kérdezte Allegra, és letelepe-
dett a húga mellé egy kerti padra.
- Megvagyok - vont vállat Sam. Jimmy éppen útban
volt feléjük egy adag sült kolbásszal, amelyet Samnek
hozott. - Néha nehéz mozognom.
- Már nem tart soká - próbálta bátorítani Allegra.
Sam szeme váratlanul telefutott könnyekkel.
- Whitmanéket választottam Santa Barbarából.
Suzanne tegnap mondta meg nekik. Elég furák attól a
sok mindentől, amiken keresztülmentek, de szerintem
rendesek, és komolyan akarják a babát. Jobban akarják,
mint az összes többi. Suzanne azt mondta, hogy tény-
leg nagyon boldogok voltak. Csak arra figyelmeztetett,
hogy most nagyon fontos, hogy ne gondoljam meg ma-
gamat a törvényes várakozási idő alatt. Mert ez már
kétszer megtörtént velük, és Suzanne szerint harmad-
szor nem bírnák ki.
457
- Ez már nem a te felelősséged - figyelmeztette Al-
legra. Sam bólintott.
- Igen, de akkor se lenne tisztességes így piszkoskod-
ni. Már két lány vette így vissza tőlük a babáját, és éve-
kig tartott, mire Katherine kiheverte. - Mélyen beszívta
a levegőt, mintha magát próbálná szoktatni a gondolat-
hoz. Hirtelen nagyon szeretett volna túl lenni az egé-
szen: a szülésen, a formaságokon, a lemondás kínszen-
vedésén, azon az iszonyatos percen, amikor örökre át-
adja másoknak a gyerekét. Itt megtorpant a fantáziája.
Nem tudta elképzelni, miféle élete lehet azután. Csu-
pán erre tudott gondolni. - Csak nagyon szívóznak,
hogy ott akarnak lenni a szülésnél - mondta kénysze-
redetten.
- Azt tedd, ami neked jó, Sam - mondta nyomatéko-
san Allegra. Ekkor odajött hozzájuk az apjuk.
- Hát ti miért vagytok olyan komolyak? - kérdezte,
és szeretettel nézett lányaira. Mostanában számos ok
volt a komolyságra a családban: mindenekelőtt Sam,
aztán az esküvő, ami örömteli esemény, de rengeteg
döntéssel és zűrrel jár, és a tény, hogy Blaire nézettségi
indexe ismét esik, méghozzá az utóbbi időben nagyon
aggasztóan. Anyjuk rettenetesen fel volt dúlva, bár Si-
monnak épp csak futólag emlitette. Nem sokat beszél-
gettek mostanában, holott Simon mindenképpen sze-
rette volna szóra bírni a feleségét.
- Épp arról dumáltunk, hogy az idén még a szokott-
458
nál is jobb a sült kolbász - mosolygott Allegra. Felállt,
megcsókolta az apját. És mikor fölállt, Sam majdnem
belerepült az úszómedencébe, mert a kerti pad libikóka
módjára pattant a levegőbe ott, ahol Allegra felállt róla.
A nevető Samet a földre húzta a saját súlya. A követke-
ző pillanatban befutott Jimmy, újabb adag sült kolbász-
szal.
- Tessék ballasztnak - vigyorgott, mert látta, mi tör-
tént. - Jobb, ha vigyázol, különben legközelebb a nővé-
red átkatapultál a szomszéd kertjébe. - Leült Allegra
korábbi helyére. Nevetgéltek, beszélgettek, és később,
amikor mindenki elvonult pingpongozni és patkót do-
bálni, Sam megsúgta Jimmynek, hogy Whitmanékat
választotta örökbefogadóknak. Korábban beszéltek már
erről, de Sam csak most döntött. Természetesen még
mindig meggondolhatja magát, de Suzanne nem taná-
csolta. A szülés után további hat hónap áll a rendelke-
zésére, hogy változtasson a döntésén.
- Nem kell megtenned, ha nem akarod. Én is ezt
mondtam - súgta Jimmy, hogy senki se hallja.
Azt is felajánlotta a lánynak, hogy feleségül veszi, de
Sam nem akarta. Mire lenne jó? Jimmy tizennyolc múlt,
ő két hét múlva lesz annyi. Két gyereknek egy babája?
Sam tisztában volt vele, mennyire gyámoltalanok. Ma-
gukat is alig bírnák eltartani, hát még egy csecsemőt. És
Jimmy nem azt érdemli, hogy ekkora terhet cipeljen, mi-
kor nem is ő az apa. Samantha túlságosan bírta ahhoz,
459
hogy ilyesmit várjon el tőle. Nagyon közel kerültek egy-
máshoz azóta, hogy a fiú elkezdett náluk lógni, hordoz-
ta Samnek a könyveket, tesztlapokat, segített vizsgára
készülni. Mára elválaszthatatlanok lettek, és attól fogva,
hogy Jimmy először megcsókolta, könnyű volt elkép-
zelni, mi lesz a baba születése után. Erre most nem akart
gondolni. De azért sokat csókolóztak, és a legutóbbi al-
kalommal görcsölni is kezdett tőle, amitől nagyon meg-
ijedt. Az egyik fele szeretett volna túllenni rajta, a másik
fele azt akarta, hogy sose jöjjön el az a pillanat.
Aztán Blaire jött oda, hogy elüldögéljen egy kicsit a
lányaival. Samnek feltűnt, mennyire keserűnek látszik
az anyjuk azóta, hogy műsorának indexe zuhanásnak
indult. Ez nagyon megviselte Blaire-t. Rengeteget je-
lentett neki a sorozat, nagyon keményen dolgozott érte
kilenc éven át. És most ugyanazt kellett éreznie, mintha
egy régi barátját figyelné, akit fokozatosan emészt föl
a rák.
És természetesen egész nap az esküvő volt a legálta-
lánosabb téma: hány vendéget hívnak, hol lesz a sátor,
ki lesz a szállító, milyen zenére táncolnak. Késő délután
Simon kimódolta, hogy négyszemközt beszélhessen
Jeffel. Hetek óta szerette volna felhívni, de túlságosan
elfoglalt volt.
- Beszélni szeretnék veled - rohanta meg leendő ve-
jét a fagylalt mellett, amely megkoronázta az egész na-
pi evést. Sam megesküdött Jimmynek, hogy ha még
460
egy morzsát le kell nyelnie, itt helyben megszül.
Jeff az utolsó adag fagylalttal birkózott, és rendkívül
boldognak látszott.
- Remek a piknik! - Mérhetetlenül élvezte, hogy
Steinbergékkel ünnepelhet. - Pazar teljesítményt nyúj-
tottál pecsenyesütésben. Ezt a titkot nekem is el kell
árulnod. Valamikor ki kellene jönnötök Malibuba, bár
én korántsem vagyok hozzád fogható mester - mondta
szeretettel. Simon mosolygott. Igen megkedvelte Alleg-
ra leendő férjét. Okos választás. Mindketten nagyon jól
járnak egymással.
- Úgy látom, máshoz is értesz a pecsenyesütésen kí-
vül. Éppen erről akartam beszélni veled. Elolvastam a
második könyvedet. Nagyon tetszett. Komolyan tetszett.
- Megtisztelsz - mosolygott Jef. Elkönyvelte szok-
vány elismerésnek, és nem is várt ennél többet.
- Hogy állsz a forgatókönywel?
- Egyelőre sehogy - vallotta be Jeff őszintén. - Be-
széltem néhány emberrel, akik esetleg megvásárolnák,
de nem mondtak semmi olyat, amire beindultam vol-
na. Ezt nem akarom egymagam szponzorálni. Túlságo-
san kizsigereli az embert. Szeretnék visszatérni az írás-
hoz. A megfelelő ajánlattevőre várok, akinek eladha-
tom a következő filmet, és esetleg megírhatnám a for-
gatókönyvet is.
- Pontosan erről akarok beszélni - mondta Simon
egyszerűen. - Az én ajánlatomról. Ha ráérsz a héten,
461
üljünk össze és beszéljük meg. - Jeff fölragyogott. Nem
hitt a fülének. Hollywood egyik legnagyobb producere
akarja megcsinálni a következő filmjét! Az emberek va-
lószínűleg azt fogják mondani, hogy persze, családi
ügylet, ám Jeff most már eléggé ismerte Simont ahhoz,
hogy tudja; ha leendő apósának nem tetszene a könyv,
akkor nem venné meg, akármennyire rokonok lesznek.
- Időtlen idők óta ez a legjobb hír, amit hallottam! -
mosolygott boldogan.
- Mi az? - kíváncsiskodott Allegra, aki odajött hozzá-
juk.
- Apádnak tetszik az új könyvem. Esetleg tud kezde-
ni vele valamit - szerénykedett Jeff, majd széles mo-
solyt villantott leendő feleségére: - Miért ne intézzük
családiasan? Elvállalnád a jogi képviseletet, Allie?
- Tessék, micsoda érdekellentét - kacagott Allegra.
Ujjongott, annyira örült Jeff sikerének. Ennél jobb
kombinációt el sem tudott volna képzelni, mint a vőle-
génye és az apja. Tökéletesen illenek egymáshoz.
Leszállt az este, Allegra sajnálkozva pillantott a kar-
órájára. Menniük kell Bram Morrison július negyedikei
koncertjére. Ez lesz a turné csúcspontja, mielőtt a ban-
da továbbutazna Japánba. Jeff nem volt odáig a koncer-
tekért, de megígérte menyasszonyának, hogy elkíséri.
Óriási tömegre számítottak. A szponzorok nyolc testőrt
béreltek, csak azért, hogy Bramtől távol tartsák a rajon-
gókat. Eddig is szédületes sikereket aratott; a legjobb
462
úton volt afelé, hogy kultikus alak legyen belőle.
- Hát ti hová rohantok? - érdeklődött Sam, mikor lát-
ta, hogy Jeff és Allegra összekapkodják holmijaikat.
- Bram Morrison koncertjére a Great Western Fo-
rumba.
- Jaj de jó nektek! - irigykedett Sam. Jimmy is vágya-
kozva nézte őket. Ám a gyerekek már korábban eldön-
tötték, hogy Samnek ebben az állapotban kerülnie kell
a tömeget.
- Legközelebb nektek is szerzek jegyet! - ígérte Al-
legra. Néhány perccel később távoztak. Allegra Beverly
Hills-i házába mentek, hogy átöltözzenek. A házat a
lány el akarta adni, mert azt tervezték, hogy Malibuban
vesznek egy újat, nagyobbat annál, mint amelyet Jeff
jelenleg bérel.
Hatra elkészültek. Allegra limuzint bérelt kettejük-
nek; a szponzorok felajánlottak egy testőrt is, de a lány
úgy vélte, nem lesz szükség rá. Ez jóindulatú közönség
volt, Morrisont szerették a rajongói. Néhányan olyan
közel férkőztek hozzá, hogy megérinthessék, de soha-
sem ártottak neki.
A színpad hátterébe szólt a jegyük, de mire megér-
keztek, akkorára dagadt a tömeg, hogy alig tudtak be-
jutni rajta. A színpadon is sűrűbben nyüzsögtek, mint
máskor. Alig győzték őket arrébb lökdösni a zenekartól.
A rajongók száma elképesztő méreteket öltött. Allegra
még sohasem látott ilyen hatalmas koncertet.
463
Az embertenger ide-oda lökte őket; Allegra többször
is tettlegességtől tartott, szerencsére alaptalanul. A kon-
cert órákon át tartott. Addigra a tömeg rendesen beszí-
vott, számosan be is lőtték magukat. Tizenegyre tűzijá-
tékot terveztek; öt perccel a kezdete előtt felugrott a
színpadra egy hosszú hajú, bőrmellényes, és elmarta a
mikrofont a dobostól. Rikoltozni kezdett, hogy meny-
nyire szereti Bram Morrisont, mindig is szerette, már
akkor is, amikor együtt voltak Vietnamban, és mindket-
ten meghaltak, de most ismét egyek. Olyan volt, mint-
ha dalszöveget mondana. A biztonsági őrök elindultak
a rikoltozó felé, de annyian tátották a szájukat a színpa-
don, hogy nem tudtak hozzáférni.
- Szeretlek! Szeretlek! - visította torka szakadtából a
pasas. Elkezdődött a tűzijáték, már senki sem figyelt
a rikácsolóra, a testőrök simán elkapták és lerántották a
színpadról, miközben ő egyre visítozott: - Szeretlek! -,
de most már sírt is, és egy játékpisztollyal hadoná-
szott. A magasban pukkantak és durrogtak a rakéták.
A tömeg elbűvölten nézte a látványos tűzijátékot, Al-
legra hirtelen a színpadra nézett, s látta, hogy Bram
térdre roskadt, a fejéből és a mellkasából ömlik a vér, és
végigpatakzik a karján. Az énekes arcra esett. Allegra
karon ragadta az egyik testőrt, és ráüvöltött, hogy hoz-
zon segítséget.
- Megsebesült! - mutatott Bramre. Akkor már mások
is észrevették, köztük Bram felesége és gyerekei is. Hir-
464
telen újabb, áttörhetetlen embergyűrű keletkezett az
énekes körül. Bram testét egyszer csak karok emelték a
levegőbe, zenéje egyre szólt, vére hullott a sokaságra, a
felesége szorította a kezét, a gyerekei sírtak. Halott volt
már, mikor a mentősök odaértek. Allegra is mellettük
térdelt, amikor Morrison felesége a halottat ölelgetve
könyörgött, hogy ne hagyja itt őket. De ő már régen el-
ment, lelke fölszállt az égbe a tarka színekben lángoló
forgókerekek között, dalainak kíséretével. A tömeg
még nem tudta, mi történt, a zene folytatódott. Éjfélkor
közölték velük. A sokaság zokogott, és a zene egyre
szólt. Ez volt Bram Morrison utolsó koncertje.
Gyilkosa akkor látta először Azt mondta, Isten küld-
te Bram megmentésére. Meg kellett mentenie Bramet,
vissza kellett küldenie Istenhez, nehogy az emberek
bántsák. Ő tehát visszaküldte. Teljesítette, amire elhiva-
tott, vallotta a rendőrségen, és Bram most már boldog.
Magányos őrült ölte meg Bram Morrison, a rock tör-
ténetének egyik legfényesebb csillagát. Ötvenezer ra-
jongó sikoltozott-zokogott a kétségbeeséstől. Csak más-
nap reggelre tudták eltávolítani őket a Stand padsorai-
ból. Allegra szemhunyást sem aludt. Még mindig
ugyanazt az összevérzett farmert és fehér blúzt viselte.
Szorosan fogta Jeanie Morrison kezét, aki neki mondta
el, mit akar. Először egyszerű szertartást szeretett vol-
na, de azt nem lehetett a rajongók miatt. Végül meg-
egyeztek abban, hogy legyen zárt körű temetés, aztán
465
százezer fős emlékkoncert a Coliseumban. A szponzo-
rok megszervezték, Allegra intézkedett a többiről: a te-
metésről, a gyászbeszédről, a törvényes formaságok-
ról, a turnéval kapcsolatos paragrafusrágás leszerelé-
séről, és mindeközben fogta Jeanie kezét és vigasztalta
a gyerekeket. Mindig szerette Bramet, aki sose volt
olyan bohóc, mint Mal O'Donovan, hanem a zene
egyik óriása.
- Nem bírom elhinni! - mondta, amikor hazakerül-
tek a malibui házba. Dél volt már, ennek ellenére le
akart menni a partra. - Nem bírom elhinni, hogy el-
ment! - Állt a parton és sírt, amikor a tegnapi éjszakára
gondolt. Jeff magához ölelte.
- Őrült világban élünk - mondta halkan -, amely tele
van őrültekkel. Olyanokkal, akik el akarják rabolni a
lelkedet vagy az életedet vagy a pénzedet vagy a jó
híredet, mindent, amit érnek. - Ő is könnyezett. Mé-
lyen megrendítette az értelmetlen halál, amely elragad-
ta Bramet a feleségétől és a gyerekeitől.
A gyilkos elpusztíthatta Bram testét, de a lelkét nem.
A lelke szabad lesz mindörökké. Allegra ült a parton, és
sírva emlékezett Bramre, megismerkedésükre, csön-
des, derűs beszélgetéseikre. Olyan szerény, visszahú-
zódó ember volt, mégis örökké fenyegették. Túl jó volt,
túl egyszerű, túl tiszta. Kihívást jelentett minden esze-
lősnek.
Még azon a héten eltemették. Amikor Allegra meg-
466
látta az özvegyhez bújó elárvult gyerekeket, hirtelen
sohasem ismert érzés rohanta meg. Gyereket akart, kis-
babát, egy részt Jeffből, mielőtt lesújtana rájuk a sors, és
megfosztaná a férfitól. Még sohasem érezte ezt. De azt
is tudta, hogy előbb még meg kell tennie valamit, telje-
sítenie kell egy kötelességet. Olyan rövid, olyan drága
az élet, oly könnyű ellopni. Pedig nem szabad elvenni,
eldobni; védeni és dédelgetni kell. Bramet már nem
mentheti meg, de van egy apró élet, amelyet igen. Most
már tudta, hogy ez a küldetése: megoltalmazni Sam
gyermekét.
Éppen hazafelé mentek, amikor ránézett Jeffre, és
csöndesen elmondta, mit akar. Jeff először megütődött,
aztán már egyáltalán nem csodálkozott. Kizárólag azt
találta meglepőnek, hogy korábban nem jutott eszük-
be. Egy hónap múlva összeházasodnak. Samnek még
korai egy gyermek, de nekik már nem. Pont a megfele-
lő korban vannak hozzá. Nem adják oda idegeneknek.
- Szerintem remek ötlet - mondta lelkesen.
- Komolyan gondolod? - hitetlenkedett Allegra. Mi-
csoda nagyszerű ember az ő vőlegénye!
- Hát persze, hogy komolyan. Szóljunk Samnek. -Alig
bírták elviselni Bram temetését és elveszítését, holott
különös módon épp az ő ajándéka volt ez a gondolat.
Mintha ő sugalmazta volna nekik, hogy tegyék meg,
amit korábban nem mertek, és nyújtsák ki a kezüket e
kisgyermek felé. Most már az övék.
467
- Nem is hiszem - nevetett Allegra -, lesz egy kisba-
bánk! - Jeff is mosolygott. Remélhetőleg Sam is belátja
a lépés ésszerűségét. Itt csak Whitmanék, a kiszemelt
örökbe fogadó szülők fognak veszíteni. Ám mint Alleg-
ra mondta a húgának, semmivel sem tartoznak nekik,
hiszen még világra sem jött a kicsi.
Még aznap beszéltek Sammel, aki egyetértett velük,
hogy ez a tökéletes megoldás, tökéletesebb szülőket el
sem lehet képzelni. Sírva bújt meg testvére és leendő
sógora ölelő karjaiban. Így mindig a közelében lesz a ki-
csi. Áldás volt ez mindannyiuknak. Samantha imái
meghallgatásra találtak.

19.
Katherine és John Whitmannek nem ez volt a véle-
ménye. Egyáltalán nem volt ínyükre a megoldás, nem
tartották Jeffet és Allegrát eszményi szülőknek. Épp el-
lenkezőleg, roppantul megharagudtak. Sőt, a harag na-
gyon is enyhe kifejezés volt indulataikra. Túlságosan
sok keserüség jutott már osztályrészül nekik, semhogy
hallgatni tudtak volna az ész szavára. Hiába próbálta
magyarázni Suzanne Pearlinan, hogy még nincs szer-
ződés, Sam tehát semmivel sem tartozik nekik. Whit-
manék úgy érezték, hogy az élet rászedte őket, és ele-
gük volt a sors komisz tréfáiból, a lányanyákból, akik
megfosztották őket a gyermektől. Ez iszonyúan bántot-
ta őket, és keresték, kit bánthatnának.
468
Nem voltak válogatósak. Bántani akartak minden-
kit, Steinbergéket, Allegrát, Jeffet, Samet, a törvény
engedte végső határig. Samet tartották a legbűnö-
sebbnek.
Eladták a sztorijukat százötvenezer dollárért a bul-
várlapoknak, újabb hetvenötezer dollárért a Mi Újság
magazinnak, huszonötezer dollárért a tévés pletyka-
műsoroknak, ami szép kis ár egy család feldúlt lelki bé-
kéjéért és egy fiatal lány tönkretett jó híréért. Sam ti-
zennyolcadik születésnapján az ő nevét harsogta a saj-
tó, és amit mondtak, az egyáltalán nem volt szép. Sej-
tették, hogy kurva, lefeküdt fél Hollywooddal, még
csak azt se tudja, hogy hívják a gyereke apját. Whitma-
nék a szennylapok rendelkezésére bocsátottak minden
adatot, amit tudtak, és ezt még megtetézték azzal, amit
kitaláltak. Azt állitották, hogy a lány narkózott, ivott,
fűvel-fával szexelt, sőt, kétszer ajánlatot tett még John-
nak is, amikor a nyolcadik hónapban járt. Pontosan az a
sztori volt, amelytől a sztárok rosszakat álmodnak, ám
még ennél is tragikusabban hatott egy Sam korabeli
lányra. Mivel pedig híres emberek gyereke volt, akik-
nek az élete a nyilvánosság előtt zajlik, egyáltalán nem
folyamodhatott jogorvoslatért. A pletykalapok mindig
biztosra mentek, édeskeveset számított nekik, hány
életet tesznek tönkre. Ebből éltek.
Általános meglepetésre Sam méltósággal és csendes
erővel tűrte a gyalázkodást. Azok után, amin átment,
469
még csak nem is bosszankodott. Egy kicsit visszahúzó-
dott, nem jött a telefonhoz, és különös módon békés-
nek látszott. A család összezárta sorait a legkisebb vé-
delmére. Jimmy éjjel-nappal mellette volt; néha elmen-
tek autózni, vagy hosszú sétákra indultak. Elválasztha-
tatlanabbak voltak, mint valaha. Sokat beszélgettek ró-
la, hogyan érintik Samet a rágalmak, amelyekből a mé-
dia a lehető legzaftosabb pecsenyét igyekezett kisütni.
Fájt neki, és megalázta, de ő tudta az igazságot magá-
ról, az életéről és a kicsiről. Mindenkinél jobban tisztá-
ban volt vele, mennyire ostobán viselkedett a francia
fotóssal, de sohasem követett el semmi olyat, amivel a
pletykalapok meggyanúsították. Whitmanék hazud-
hattak, amennyit akartak, nem szereztek vele gyereket
maguknak. Elkövettek mindent, amivel megkínozhat-
ták és megalázhatták a lányt, bosszúból, amiért nem
mondott le a magzatáról; Samnek mégis megmaradt az
élete, a lelke, a becsülete és a baba. Sajnálta is őket, de
azok után, amit műveltek vele, már nem is bánta, hogy
megtagadta az örökbeadást. Ezek megkeseredett, rom-
lott, bosszúálló emberek. Augusztus elsején már három
hete tartott a rágalomhadjárat. Közeledett a szülés idő-
pontja, de Sam még mindig szenzációnak számított a
bulvársajtóban. Whitmanék újabb interjút adtak, ám ez
sem rendítette meg Sam nyugalmát. Egyetlen megjegy-
zést sem tett a sajtóra. Simon is megerősítette, hogy
ilyenkor a legbölcsebb - bár legnehezebb - taktika a
470
hallgatás.
Alan azon a héten tért vissza Svájcból, és ahogy ha-
zaért, rögtön felhívta Allegrát. Meg volt sértve, amiért a
lány nem számolt be Samről, és neki Carmentól kellett
megtudnia.
- Istenem, hát mik történnek nálatok? Egyszer se
mondtad, holott mennyit beszéltünk telefonon!
- Nem tudtam, mit akar tenni Sam. Nem akartam be-
szélni róla. Senkinek se szóltam. De most már úgyis
tudja itt mindenki. - Ez még enyhe fogalmazás. A plety-
kalapoknak és a tévéműsoroknak többmilliós közönsé-
ge van világszerte.
- Mihez kezd Sam a babával? - Alan sajnálta a kis-
lányt. Olyan kedves gyerek volt, és még oly fiatal az
anyasághoz.
- Jeff és én fogadjuk örökbe - büszkélkedett Allegra.
- Ezt nevezem sietségnek! Hiszen még nem is vagy-
tok házasok. Mikorra várjátok?
- Három nap múlva - nevetett a lány Jeff és ő most
futkostak pelenkák, bölcső, parányi trikók, flanellepe-
dők, mosdókesztyűk, dudlisüvegek és plédek után.
Rengeteg mindent össze kellett vásárolni. Sokkal bo-
nyolultabb volt, mint egy esküvő, viszont sokkal mulat-
ságosabb és izgalmasabb is.
Mindeközben Jeff a filmjét próbálta befejezni, Alleg-
ra bejárt az irodába, intézte Bram ingatlanának ügyét,
gondot viselt a többi ügyfelére. Igyekezett találni egy jó
471
pesztrát, aki segít majd az esküvő és a nászút idején. Az
esküvő után ő is szabadságot vesz ki, addig, amíg el-
rendeződnek a dolgok.
Olyan sok mindent kellett megszervezni. A bölcsőt a
hálószobájuk közepére állították. Jeff maga szerelte
össze báránykákból és felhőkből a bébimobilt, amelyet a
bölcső fölé akasztott. Vásároltak zenélő bárányokat, pa-
rányi horgolt cipőket, pulóvereket, egy társzekérre való
mindenfélét. Megvolt mindenük. Alan kuncogva hall-
gatta barátnője beszámolóját. Megsúgta, hogy Carmen
ismét állapotos, de nem árulják el senkinek, hátha ezt is
elvetéli. A forgatásból is hátra van még egy hónap. Egy-
előre rengeteg dolga volt a Carr házaspárnak.
Az a nap, amikor Alan hazajött, szokatlanul hosszú
volt a jegyesek számára. Későn, kimerülten kerültek
ágyba. Hajnali kettőkor megcsörrent a telefon. Jeff meg-
jegyezte, hogy nyilván Carmen az. Megint összeveszett
a férjével.
- Fel ne vedd! - nyögte. Borzasztóan szeretett volna
aludni. Most az egyszer Allegra is hajlott a szóra, de az-
tán eszébe jutott a húga.
- És ha Sam?
- Az nem lehet - mondta Jeff kétségbeesetten. - Túl
fáradt vagyok a szüléshez.
Végül győzött Allegra lelkiismerete. Fölvette: Az any-
ja telefonált. Egy órája elment a magzatvíz. Egy darabig
nem történt semmi, de most jó erős, szabályos fájásai
472
vannak Samnek.
- Biztos, hogy nem fantomfájás? - aggodalmasko-
dott Allegra. Jeff nagyot nyögött.
- Túl fáradt vagyok hozzá! - ismételte. Allegra neve-
tett, és gyöngéden oldalba lökte.
- Dehogy vagy fáradt. Gyerekünk lesz! - Egy éjsza-
kán ő ébreszti így Jeffet az elsőszülöttükhöz, de most
egyelőre Samről van szó.
- Gyertek be - mondta Blaire. - Ezt nyilván ti sem
akarjátok kihagyni. - Ők már a kórházi szülőszobában
voltak. A méhszáj gyorsan tágult.
- Hogy érzi magát Sam? - kérdezte nyugtalanul Al-
legra.
- Tűrhetően - felelte Blaire. Kezében még mindig ot
volt a stopper, amellyel a fájások gyakoriságát mérte. -
Most telefonáltunk Jimmynek. - Inkább gyöngéd volt a
hangja, mint helytelenítő.
- Biztos vagy benne, hogy ott a helye? - hökkent meg
Allegra.
- Sam azt akarja, hogy legyen itt. - Blaire úgy érezte,
hogy azok után, amiken Sam átment, joga van azt ké-
retni maga mellé, akit akar. John Whitmant nem akarta
látni, ami a történteket figyelembe véve érthető is. Jim-
myt annál inkább.
Mielőtt elhagyták a malibui házat, a lány megállt egy
percre, hogy megnézze a bölcsőt meg a felhőcskéket és
a báránykákat. Holnap ilyenkor egy apró emberke fog
473
feküdni ebben a bölcsőben. Olyan jó érzés volt, hogy
mosolyognia kellett. Csak most tudatosodott benne,
mennyire akarja ezt a babát. Élete legizgalmasabb ese-
ménye lesz.
- Izgis, mi? - Jeffnek ugyanez járt az eszében. Gyön-
géden átkarolta menyasszonyát. - Örülök, hogy így ha-
tároztunk. - Sokat jelentett mindkettejüknek, még ha
elég sajátos időben tesznek is szert egy kisbabára.
- Úgy örülök! - mondta Allegra. Felöltöztek farmer-
ba-pólóba, felrántották ócska tornacipőjüket, és futot-
tak az autóhoz. Allegra ott akart lenni a szülőszobában,
az anyja mellett. Ám a kórházba érve azt kellett látniuk,
hogy Blaire a folyosón ül Simonnal.
- Hol van már? - izgult Allegra. Olyan hangon kér-
dezte, mintha egy repülőgép leszállására várna. Blaire
elmosolyodott. Idősebb lánya bizonyos értelemben
sokkal kevésbé készült föl az eseményre, mint a kicsi.
Jeff ásított, és leült Simon mellé. Félig-meddig aludtak
mindketten: nekik jutott a kevésbé izgalmas szerep.
- Vizsgálják - magyarázta Blaire. - Nagyszerűen ha-
lad. Az ápolónő szerint, ha így folytatódik, nem kell
so-
káig várni.
- Nem kellene bemennünk? - aggodalmaskodott Al-
legra. Nem akarta magára hagyni Samet, vagy elmu-
lasztani a baba születését.
- Úgy gondoltam, hagyjuk egyedül egy kicsit
474
Jimmy-
vel. Nagyszerűen összeszoktak, a fiú igazán
ügyesen
segít neki. Attól tartok, hogy Sam, ha sok embert lát
ma-
ga körül, pánikba fog esni. - Egy darabig vártak,
aztán
lábujjhegyen beosontak a szobába. Sam a
fájdalomtól
űzött tekintettel ült az ágyon, előírásosan pihegett,
Jimmy beszélt hozzá, tizennyolc éves sráchoz képest
megdöbbentő higgadtsággal. Amikor enyhült a
fájda-
lom, jégforgácsot nyeletett Sammel, aztán
visszafektet-
te a lányt a párnára, és megtörülgette a homlokát
egy
hideg vízbe mártott ruhával.
- Hogy megy, Sam? - kérdezte Allegra gyöngéden.
- Nem tudom! - Riadtan markolta Jimmy kezét. A
mo-
nitoron látszott, hogy újabb fájása van. Ismét
lezajlott
ugyanaz a folyamat, amit Allegra ijesztőnek talált,
Blaire
viszont azt mondta, hogy Sam kiválóan viselkedik.
Né-
475
 hány perc múlva bejött az orvos, és ő is megdicsérte.
- Nem fog sokáig tartani! - mondta vidáman, és
meg-
paskolta Sam lábát. A babát, ha eljön az ideje, itt, a
szü-
lőágyon segítik a világra. - Félúton tartunk! - Sam
fel-
nyögött.
- Félúton! . . . Én nem bírom tovább! - Könnyben
úszó
szemmel nézett Jimmyre.
- Remekül csinálod, Sam! - suttogta Jimmy, nem
úgy,
mint egy fiú, hanem mint egy férfi. Állt az ágy
mellett,
csendesen fogta a lány kezét, vele együtt várta a
követ-
kező fájást. Blaire és Allegra, akik tökéletesen
felesle-
gesnek érezték magukat, kihúzódtak a szobából. Jeff
egy székben hortyogott, Simon elbóbiskolt az
újságja
fölött. Lenyűgöző látványt nyújtottak.
- Te mit szólsz ehhez, hogy Jimmy ilyen bensőséges
viszonyban van Sammel? - kérdezte Allegra az anyjá-
tól. A folyosón sétáltak, és megálltak, hogy megbámul-
ják a babákat a csecsemöosztály ablakán át. Néhányan
476
aludtak, de a többség sivalkodott. Voltak köztük egy-
órás újszülöttek, és voltak idősebbek, akik éhesen óbé-
gattak az anyjuk után.
Allegra bekukkantott Samhez. Húga az ágy szélén
kuporgott, Jimmy mögötte ült, és a hátát masszírozta.
Egy ápolónő mutatta nekik, mit tegyenek. Jimmy még
támogatta is Samet, hogy sétálhasson a szobában, de a
lány sírva fakadt, mert ismét jöttek a fájások. Jimmy
gyöngéden felemelte, és visszatette az ágyba. Sam si-
koltott a fájdalom csúcspontján. Allegrát mélyen meg-
indította a látvány.
Húga végigkínlódta az éjszakát. Már hajnalodott, de
még mindig nem született meg a baba. Samet minden-
ki dicsérte, hogy milyen jól csinálja, ő csak jajgatott,
hogy nem bírja tovább. Fájdalomcsillapítót akart, segít-
séget akart, mindent akart. Görcsösen markolta Jimmy
karját, és sikított minden fájásra. És mikor Allegra azt
hitte, hogy a húga nem bírja tovább, az orvos rászólt
Samre, hogy nyomhat, most kezdődik az igazi munka.
De Sam csak nézett és sírt.
- Nem bírom! - panaszkodott. Elhasználta az erejét.
- Dehogynem bírod - makacskodott Jimmy - Na,
Sam... kérlek, muszáj! - Mintha két gyerek buzdítaná
egymást. Ám Blaire valami mást is észrevett, ami elke-
rülte Allegra figyelmét. Ezek már nem gyerekek. Egyet-
len éjszaka alatt felnőttek, férfivá és asszonnyá lettek,
Blaire-nek eszébe jutott, mikor ő szülte a gyermekeit:
477
Paddyt, Allegrát, aztán a két kicsit. A gyermek egy
szempillantás alatt megváltoztatja az asszony életét, és
az apához fűződő kapcsolatát. Jimmy nem volt az apja
ennek a gyermeknek, de nyugodtan lehetett volna.
Sziklaszilárdan állt Samantha mellett, aki senki másról
nem vett tudomást, és nem is akart maga mellé senkit
Jimmyn kívül.
Sam lábát beleakasztották a kengyelbe. Iszonyúan
kínlódott, rimánkodott, hogy szabadítsák meg a szen-
vedéstől, kapaszkodott Jimmybe. Nem bírt nyomni, hi-
ába biztatták. Jimmy megemelte a lány fejét és vállát.
Akkor Sam is összeszedte minden erejét, és a baba na-
gyon lassan megindult. Blaire nem bírta elviselni a lá-
nya gyötrelmeit, mindegyre kiszaladt a szobából. Al-
legra követte. Ám Jimmy tapodtat sem mozdult Sam
mellől. Kevéssel kilenc előtt Blaire nagy sürgés-forgásra
lépett be a szülőszobába. Betoltak egy kerekes meden-
cét, két újabb ápolónő érkezett, Jimmy tartotta Samet,
hogy ki tudja nyomni a gyereket. Sam felhördült, hát-
rahanyatlott, kimerülten, tehetetlenül, majd ismét si-
koltozni kezdett a tolófájástól, és hirtelen egy másik
hang töltötte be a szobát, az újszülött muzsikája: halk
nyekergés, amely gyorsan átcsapott sivalkodásba. Sam
és Jimmy egyszerre sírt és nevetett.
- Jaj istenem... jaj istenem... de gyönyörű! Egészsé-
ges? - pihegte Sam.
- Tökéletes! - mondta az orvos. Jimmy szólni se tu-
478
dott, de a szeme, ahogy Samet nézte, elmondott min-
dent. Némán megfogta a lány kezét és megcsókolta.
- Szeretlek, Sam - súgta. - Fantasztikus voltál.
- Nélküled nem tudtam volna megcsinálni. - Hátra-
hanyatlott a párnákra, Jimmy melléje dőlt, a babát ket-
tejük közé tették. Sam föltekintett, és meglátta a nővé-
rét. Összenéztek Jimmyvel. Allegra és az anyja is bent
voltak a szülőszobában; Sam erőlködött, hogy mind-
kettejüket befoghassa a látóterébe. Megérkezett Simon
és Jeff is, álmélkodtak az egészséges kisfiún, aki torka
szakadtából bőgött az anyja után. Ettől mindenki ne-
vetni kezdett, ám Sam ránézett a jegyesekre, és egy-
szerre elborította szemét a szánalom. Nagyon utálta,
hogy fájdalmat kell okoznia nekik, de akármennyire
szerette őket, nem volt választása. Meg kellett tennie.
- Mondani akarunk valamit Jimmyvel. - Mély léleg-
zetet vett, és megszorította a fiú kezét. - Múlt héten
összeházasodtunk. Tizennyolc évesek vagyunk, és meg
akarjuk tartani a babát, akkor is, ha magunknak kell
gondoskodnunk róla. Ne haragudj, Allegra .. - Sírva
nyúlt a nővére keze után. Olyan sok embernek okozott
csalódást: a szüleinek, Whitmanéknek, most pedig Al-
legrának és Jeffnek.
- Meg akarod tartani? - kérdezte Jeff a leendő sógor-
nőjét. Sam némán bólintott, nem bírt szólni. - Akkor jó.
Keményen megdolgoztál érte. - Gyöngéden megpas-
kolta Sam kezét. Neki is könnyek ültek a szemében. -
479
Magunkhoz akartuk venni, hogy a családban marad-
jon, de ő hozzád tartozik. - Majd férfiak között szoká-
sos mosollyal nézett Jimmyre. - Gratulálok!
- Jó ez így neked, Al? - kérdezte Sam a nővérétől.
- Hát igen - felelte ő bánatosan. - Bár egy kicsit még
mindig ki vagyok akadva. - Sokkal hevesebb érzelmeket
kavart benne, mint várta. - Örülök a boldogságodnak.
Lelkesedtem, de bizonyos szempontból féltem is. Korai
lenne még nekünk. - Bár ők még így is szerették volna.
Most majd meg kell szokruuk a gondolatot, hogy lemon-
danak róla. Jeffnek van igaza. A kicsinek az anyja mellett
a helye. - Majd átvisszük a cuccot mamáékhoz. Szüksé-
getek lesz rá. - Könnyes szemmel mosolygott a két fiatal-
ra. Egy része akarta a babát, egy része nem. Akárcsak Jeff.
Ellentmondásos érzelmeik voltak, de olyan megoldást
akartak választani, amely mindenkinek a legjobb. Blaire
hüledezve nézte őket; még nem egészen fogta fel, mi
történt. - Semmi konyha, esküvő, és most egy új baba -
összegezte a helyzetet. Csöndesen mosolygott Jimmy-
re. - És egy új vő. Ugyancsak lesz munkánk otthon. -
Semmiképpen sem tagadták volna meg sohasem a lá-
nyukat, se a kisfiát. Ez a baba mindent megér.
- Szerintem is, mama - mosolygott Sam. Ránézett a
fiára. Milyen gyönyörű, és ő milyen keményen meg-
dolgozott érte!
- Lakhattok nálunk - monda Simon a fiatal párnak.
Ősszel mindketten ugyanazon a főiskolán kezdenek.
480
Sam azt fontolgatta, hogy beviszi magával a babát, leg-
alábbis az első néhány hónapban, hogy szoptatni tudja.
Sokat beszéltek róla Jimmyvel. Majd megpróbálnak kö-
zös tárgyakat is felvenni.
- Ez azt jelenti, hogy visszafekhetek az ágyba? - ásí-
tott Jeff, az egész család derültségére, majd az órájára
pillantott. - Ugy látom, az alvás kimarad. Gyerünk dol-
gozni.
- Olyan buta vagy - mondta Allegra -, de én szeret-
lek. - Összecsókolták Samet, Jimmyt és a babát, akinek
még nem volt neve. Most gondolkoztak rajta. Sam úgy
vélte, hogy a Matthew jól illik a Mazzolerihez. Blaire-
ben most tudatosodott, hogy még Jimmy anyjával is
közölni kell, mit műveltek a fiatalok. Roppant bátrak és
roppant hebehurgyák, de talán sikerül nekik. Történ-
tek már furcsább dolgok is. Blaire tulajdon nagyanyja
tizenöt évesen ment férjhez, és hetvenkét évig élt há-
zasságban ugyanazzal a férfival. Talán Samnek is lesz
ennyi szerencséje.
Allegra elvitte Jeffet a forgatásra. Menet közben meg-
hiúsult szülőségükről beszélgettek.
- Nagyon csalódott vagy? - kérdezte Jeff, aki még
mindig a benne kavargó káoszban próbált rendet ten-
ni. Viharzó érzelmek dobálták őket egész éjszaka. Ag-
gódott Allegráért.
- Eléggé - mondta a lány - bár meg is könnyebbül-
tem. Tulajdonképpen magam se tudom, mit érzek, de
481
tiszteletben tartom Sam döntését. - Mindketten tudták,
hogy ez a helyes döntés.
- Én ugyanígy vagyok vele - mondta restelkedve a
férfi. - Szerettük volna a kicsit, bár én inkább kez-
deném a sajátunkkal, ha lehetséges. Ennek ellenére
Samért megtettem volna. Sohasem helyeseltem ezt
az örökbeadást. Túl kegyetlennek tűnt mindenki szá-
mára.
Allegra némán bólintott. Jeff ránézett, és szélesen el-
vigyorodott.
- Hát most meg kell próbálkoznunk a magunkéval.
Az lesz csak a mulatság. - Úgy mosolyogtak, míg haj-
tottak át a városon, mintha kedvük szerint alakult vol-
na minden. Az élet ugyancsak furcsa bakugrásokra ké-
pes, miközben járja a táncát.
Bel Airben Simon és Blaire akkor lépett be a házba.
Kiballagtak feldúlt konyhájukba. Félig még működött,
az asszony mindkettejüknek főzött kávét. Letelepedtek
a csészéjükkel az asztalhoz. Hosszú, fárasztó éjszaka
volt. Mámoros öröm töltötte el őket, de ugyanakkor va-
lahogy ki is üresedtek. Blaire-nek fájt látnia Sam szen-
vedését, és a születendő gyermekhez is ellentmondá-
sos érzések fűzték őket. Ám amikor meglátták az anyjá-
val, valahogy olyan helyesnek tűnt minden. Amit most
éreztek, még inkább zavarba hozta őket. Most boldo-
gok vagy szomorúak? Tragédia volt, mint kezdetben
gondolták, vagy áldás?
482
- Mit gondolsz? - sóhajtotta Simon. - De őszintén,
Blaire. Helyeseljük vagy sem? Köztünk marad. - Meg-
fogadták, hogy támogatják Samet és Jimmyt minden
erőfeszítésükben.
- Hát, nem is tudom - felelte Blaire őszintén. Meg-
dörzsölte a szemét, majd felnézett a férjére. - Olyan
rettentően fiatalok. De azért remélem, hogy sikerül ne-
kik. A baba pedig bűbájos, mindegy, hogyan cseppent
az életünkbe. Ő nem tehet semmiről. Jimmyt pedig ko-
molyan kedvelem. Micsoda jó gyerek. Csodálatra mél-
tóan bánt Sammel. Nem ezt a sorsot kívántam a lá-
nyomnak, de nagyon szépen kiforrja ez magát. - Min-
denkinek ez volt a titkos kívánsága. Jimmy pedig ren-
dületlenül állt Sam mellett, a kicsi születése előtt és
alatt. Akkor sem lehetett volna többet várni tőle, ha ő a
vér szerinti apa. Kétszer ennyi idős férfiaknak nincs
ennyi lelkiereje.
- Micsoda buta gyerekek! Összeházasodnak úgy,
hogy nem is szólnak róla! - Simon elkomorodott, mi-
közben a kávéját kortyolta. - Hanem azt a javukra kell
írni, hogy megpróbálnak rendet tenni ebben az össze-
visszaságban. Jimmy kedves gyerek, a baba pedig elra-
gadó, ugye? - Ellágyult az arca, mert a saját kicsinyeire
gondolt.
- Imádnivaló! - Blaire szomorúan elmosolyodott. -
Emlékszel, milyen édes volt Scott, amikor megszületett?
- No és Sam? - mondta vágyakozva Simon, mert
483
eszébe jutottak a fehérszőke pelyhes tincsek és a hatal-
mas sötétkék szempár. Gyengéden nézett Blaire-re.
Messze kerültek ezektől az emlékektől a tavalyi év-
ben. De ez nem Blaire hibája volt. A hajszálrepedést Si-
mon tágította tovább, amikor messzebbre merészke-
dett. Mindketten tudták, hogy házasságuk szövedéke
feslett föl. Simon ostoba fejjel azt képzelte, hogy felesé-
ge nem fogja észrevenni kisded csapongását. Hivatalo-
san végig Blaire férje volt, de lélekben hónapokra el-
hagyta. Most már tudta, hogy drágán kellett fizetniük
érte.
- Ne haragudj, Blaire. Tudom, hogy nehéz volt a ta-
valyi év. - Az asszony nem válaszolt azonnal. A nem is
olyan távoli múltra gondolt, amikor körbejárta a házat,
néha fényképeket nézegetett, amelyek a szebb napokra
emlékeztették. Már a látásuktól is megfájdult a szíve.
Eszébe jutott, amikor Simon még így nézett rá, amikor
forró volt az ölelés, és a szemük mindig izgalmat látott
egymásban. Most mintha meghalt volna belülről. Soha-
sem tudta, sohasem várta, sohasem mérte föl, hogy Si-
mon ilyen fájdalmat képes okozni. - Olyan ostoba vol-
tam! - súgta a férfi könnybe lábadt szemmel, és az asz-
szony keze után nyúlt. Aljasnak érezte magát, most,
mikor ilyen nyilvánvalóan látta, mit művelt a feleségé-
vel. Elizabethben az új élet szele csapta meg, és a ren-
dezőnő roppant izgalmas volt, de Simon sohasem sze-
rette igazán, nem úgy, mint Blaire-t. Dehogy is akarta ő,
484
hogy a felesége tudomást szerezzen erről a félrelépés-
ről. Csak hogy már késő. Láthatta az asszony megros-
kadt vállában, látta élettelen tekintetén, hogy az, amin
egykor osztoztak, eltűnt. Blaire kezdetben keserű volt,
haragudott, megijedt, de most már csak fáradt volt és
szomorú, s a bánata rosszabb volt minden haragnál.
- Előfordul az ilyesmi - mondta sztoikusan. Egyikük
sem mondta ki Elizabeth nevét, de mindketten tudták,
miről beszélnek. - Épp csak én sose számítottam rá,
hogy velünk is megtörténhet. Ez volt a legnehezebb.
Először egyszerűen nem hittem el. Később pedig arra a
meggyőződésre jutottam, hogy mi is olyanok vagyunk,
mint a többi ember: viharvertek, megtörtek, keserűek.
Olyan volt, mint elveszíteni a varázserőnket - mondta.
Hosszú idő óta először nézett a férje szeme közé.
Simon megfogta a felesége kezét.
- Te sohasem veszítetted el a varázserődet, Blaire -
mondta halkan.
- Dehogynem... azzal együtt veszett el, ami közös
volt.
- Talán nem veszítettük el... talán csak rossz helyre
tettük - reménykedett Simon. Az asszony elmosolyo-
dott. Azt nem tudta elképzelni, hogy minden úgy le-
gyen közöttük, mint volt. Ahhoz túl sok minden válto-
zott meg. Kívülről nézve annak látszottak, akik mindig
voltak: jólnevelt, intelligens, alkotó emberek. Nagy csa-
lád, szeretet. Ám Blaire tudta, hogy ez csak a külszín.
485
Az elmúlt évben, élete második felének küszöbén na-
gyon egyedül hagyták. - Jó lesz egy kisbaba a házban -
mondta Simon halkan. Blaire válla ismét megroskadt.
- Ezt akarod, Simon? Neked még mindig lehet. Ne-
kem már nem.
- Neked ez számít? - csodálkozott a férfi. Elizabeth-
nél soha még csak nem is gondolt ilyesmire. Szóba sem
került se házasság, se gyerek. Csak az izgalom kellett.
Blaire bólogatott.
- Néha számít. Nekem fontosak voltak a babák. Na-
gyon öregnek érzem magam. - Tavaly esett át élete
nagy változásán, ugyanabban az évben, amelyben Si-
mon megcsalta őt egy nővel, aki alig idősebb Allegrá-
nál. Enyhén szólva nem volt valami príma időzítés. De
hát semmit sem tehetett ellene.
- Nem akarok több gyereket - mondta Simon határo-
zottan. - Soha életemben nem akartam más feleséget
rajtad kívül. Sose akartalak elhagyni, Blaire. Tudom,
hogy rettenetes hibát követtem el, de mindenképpen
akartam egy kis szabadságot. Nem is tudom, mi történt
velem, annyit tudok, hogy öreg vagyok és ostoba. Ő fi-
atal volt, hízelgett nekem, közös életünk pedig talán
egy pangó ponthoz érkezett. Ám soha, semmit sem bán-
tam még meg enynire. - Túlságosan magas árat fizettek
a szeszélyeiért. - __Ő sehol sincs hozzád - mondta gyen-
géden. Nehéz volt őszintén beszélni, de tudta, hogy
most van itt az ideje. - Az egész világon nincsen senki,
486
aki fölérne veled! - Odahajolt Blaire-hez és megcsókol-
ta. Az asszony, csak egy villanásra, megérzett valamit a
férfiban, amelyet az elmúlt évben hiába keresett.
- Ugye tudod, hogy nagymama vagyok? - kérdezte
mosolyogva, és tétován viszonozta a csókot. Döbbe-
netes volt ilyet mondani. Ám később együtt nevettek
rajta.
- Mit számít az nekem? Én még öregebbnek érzem
magamat. - Elizabeth Coleson kezdetben fölpezsdí-
tette, harminc éwel megfiatalitotta. Ám Blaire érzelmi
elvesztése egy évezreddel vénítette meg. - Gyere! -
mondta. Lassan fölállt, és átkarolta a feleségét. - Vidd
föl ezt a vénembert. Hosszú éjszaka volt, ágyba vá-
gyom. - Vásottan csillogott a szeme, amikor elindultak
a lépcsőn. Mindketten fáradtak voltak, de Simon terve-
zett valamit, amit hónapok óta nem mert kockáztatni.
Egészen a mai reggelig.
- Ha még egyszer ilyet csinálsz... - mondta Blaire, és
úgy villogott a szeme, amilyennek Simon majdnem
egy éve nem látta. Repesett a szíve, ha ránézett a felesé-
gére, amint könnyű léptekkel siet mellette, föl az eme-
letre. A lépcső tetején megfordult, és öldöklő pillantást
vetett a férjére. - Másodszor nem fogod megúszni, Si-
mon Steinberg. Ebben a házban nincs bocsánat helyte-
lenkedő vénemberek számára. - Simonnak nem is kel-
lett szólnia; Blaire a szemében látta a lelkifurdalást és a
szerelmet. Hát mégis visszajött hozzá, mindennek elle-
487
nére! Beleremegett, ha elgondolta, hogy csaknem elve-
szítette a férjét.
- Ezt fölösleges mondanod - szólt Simon. Átölelte a
feleségét és megcsokolta. - Soha többé nem fog meg-
történni.
- De nem ám - mosolygott Blaire a hálószoba ajtajá-
ban. Gyönyörű, derűs nap volt. - Legközelebb ugyanis
megöllek. - Szelíden mondta, de tudta, hogy ha ilyesmi
történne, abba ő halna bele előbb.
- Gyere ide - szólt Simon fátyolos, érzéki hangon.
Hónapok óta nem szeretkeztek, már alig várta, hogy is-
mét ágyban lehessen a feleségével. Úgy estek egymás-
nak, mint két kölyök, Blaire kacagott, és a csókoktól egy-
szerre eszébe jutott mindaz, amit olyan kétségbeeset-
ten próbált elfelejteni: hogy mennyire szerette Simont,
milyen elragadó a férje, és milyen jókat mulattak
együtt. Már azt hitte, sohasem bízhat benne többé, ki-
szeretett belőle. Ám ahogy hevertek a napfényben, első
unokájuk születésének napján, megkönnyebbülten fe-
dezték fel, hogy nem veszett el semmi. Szerelmük még
erősebb lett. Az áldást hozta el nekik Sam pici fia.

20.
Benne jártak az augusztusban, és úgy tűnt, minden a
legjobban alakul. Jeff filmje remekül haladt. Carmen
még mindig forgatott, fegyelmezetten viselkedett, a
terhessége nem okozott problémát, bár Alan követke-
488
zetesen beállított mindannyiszor, valahányszor szerel-
mi jelenetet forgattak, amitől a rendező felháborodott,
és rátelefonált Allegrára. Allegra segített Jeannie Morri-
sonnak, hogy eladhassa a házát, és elköltözhessen a co-
loradói tanyájukra. Az özvegy minél messzebb akart
kerülni Los Angelestől, és azelőtt akarta lebonyolítani a
költözést, hogy a gyerekeknek elkezdődne szeptem-
berben az iskola. A családot éjjel-nappal testőrök vi-
gyázták még mindig, de egyre inkább úgy tűnt, magá-
nyos őrült követte el a gaztettet, amely romba döntötte
Morrisonék életét. A közönség soraiban megbújó esze-
lősök létének újabb bizonyítéka és a törvényesen meg-
engedett védekezés elégtelensége nagy felzúdulást
okozott a sztárok között. Jeannie nem akart se beszé-
deket tartani, se lobbizni. Ő csak szabadulni akart a ref-
lektorfénytől, hogy minél előbb eltűnhessen a gyere-
keivel.
Allegra rettenetesen sajnálta őket. Szeptemberre ter-
vezték Bram emlékkoncertjét, közvetlenül az esküvő
után. Allegra fontolgatta, hogy el kellene halasztaniuk
a nászutat, de aztán belátta, hogy ez már túlzás lenne.
Felhívta Jeannie-t, hogy nem lesznekjelen a koncerten.
Az özvegy tökéletesen megértette őket. Allegra, aki
mindig olyan csodálatosan viselkedett Brammel, már
így is nagyon sokat tett értük.
Sam kisfia, Matthew Simon Mazzoleri, mindenki
szemefénye és büszkesége, napról napra fejlődött. Sam
489
szoptatta, Jimmy ezerszámra készítette róluk a fényké-
peket és a videofilmeket, a nap minden órájában, für-
detés, alvás közben, az úszómedencénél, a pázsiton.
Mindenüvé magukkal vitték a babát. Sam már két hét-
tel a szülés után visszanyerte régi karcsúságát.
Whitmanék még mindig ellátták a szennylapokat
gyűlölködő sztorikkal, és újabb interjút adtak a tévé-
ben, amikor az újságok lehozták a hírt, hogy "augusz-
tus negyedikén, a Cedars-Sinai kórházban világra jött
Mr és Mrs. James Mazzoleri (szül. Samantha Steinberg)
fia, Matthew Simon, négy kiló két deka." A közlemé-
nyekben az is szerepelt, hogy Mrs. Mazzoleri Simon
Steinbergnek és Blaire Scottnak a lánya. Az egyik Los
Angeles-i újság egy aranyos fotót is közölt Samről,
Jimmyről meg a babáról. George Christy is megemlítet-
te őket a Hollywood Reporter "Nagyvilági Élet" című ro-
vatában.
Steinbergék hosszú beszélgetést folytattak Mrs. Maz-
zolerivel. Az anya kissé megütődött azon, hogy Jimmy
csak úgy feleségül vette Samet anélkül, hogy bárkinek
szólt volna, de azt mondta, nagyon jellemző a fiára,
hogy önállóan oldja meg a problémáit. Jimmy felbe-
csülhetetlen segítség volt otthon az apja halála óta.
Mazzolerinét kizárólag az nyugtalanította, hogy Stein-
bergék milyen elvárásokat támasztanak a fiával szem-
ben. Ő azt szerette volna, ha Jimmy elvégezi az UCLA-t
- ám mint kiderült, Steinbergék ugyanezt akarják. Át-
490
engedték a fiataloknak a vendégházat. Ősszel mind-
ketten elkezdik az egyetemet; Simon azt mondta, tá-
mogatja őket addig, amíg be nem fejezik tanulmányai-
kat. Utána, akárcsak a többi Steinberg gyereknek, önál-
lóan kell megállniuk a lábukon. Blaire már megkérte a
házvezetőnőjét, hogy ősszel, ha a fiataloknak bent kell
lenniük az egyetemen, viseljen gondot a kisbabára.
Mrs. Mazzoleri nagyon hálás volt a segítségért. Viszont
Jimmy is fantasztikusan viselkedett Sammel, dicsérte a
vejét Simon. És miért ne lehetne szerencséjük, a fiatal-
ságuk ellenére?
Simon és Blaire kapcsolata annyira megjavult, hogy
arra nincs is szó. Leginkább egy nászútra emlékezte-
tett most, amikor Sam, Jimmy és a kicsi Matt kiköltöz-
tek a vendégházba, a szülők pedig egyedül maradtak.
Olyan szégyentelenül élvezték a zavartalanságot, hogy
maguk is elképedtek rajta.
Tökéletesen elfelejtették, mi a magány, és bevezették
azt a szabályt, hogy a gyerekeknek telefonálniuk kel-
lett, mielőtt feljöttek a nagy házba. Ha betették a lábu-
kat, a házat rögtön a hatalmába kerítette a káosz: min-
dent elborítottak Matt holmijai, a babaszékek, kengu-
ruk, eldobható pelenkák. Sam minden szobában szop-
tatott, Jimmy pedig mint egy nagy, nyakigláb vizslakö-
lyök loholt fel-alá a házban. Simon új kosarat szerelte-
tett föl a hátsó udvaron; néha kimentek kosárra dobni,
csak úgy szórakozásból, hogy kilazuljanak és dumálja-
491
nak. Simon kedvelte Jimmy komolyságát. Mindenkép-
pen el akarta végezni az egyetemet, hogy legyen belőle
valaki. Feltétlenül jogász akart lenni, mint az apja, és
Samet is megpróbálta rábeszélni ugyanerre. Steinbergék
el voltak ragadtatva tőle, hogy milyen odaadó férj.
Már csak egyetlen dolog maradt, amely felfordulást
okozott a házban: a mindenre kiterjedő építkezés. Na-
ponta tucatnyi kertész rohamozta meg a hátsó udvart.
A konyhában ugyan lehetett még főzni, de a régi csem-
pét már leverték, és áthuzalozták a mennyezetet.
Hanem hátra volt még a java: mindössze két hét vá-
lasztotta el őket az esküvőtől. A kert messze állt a befe-
jezéstől, a koszorúslányokra nem igazították rá a ruhát,
Allegráé meg sem érkezett. A lány már-már a hisztéria
határán volt, és esténként hiába próbálta megbeszélni
gondjait a vőlegényével, mert Jeff túlságosan kifáradt a
forgatáson. Tíz nap alatt mindenképpen be akarta fe-
jezni a filmjét, ingerült lett, gyakran rámordult a lány-
ra, az idegeit elnyűtte a forgatás feszültsége.
- Nézd, Allegra, tudom! De nem beszélhetnénk meg
máskor? - szűrte összeszorított fogai között. Delilah
Williams éjjel-nappal zaklatta őket, ami még a filmnél is
jobban kiborította Jeffet. Fél évükbe került, hogy meg-
neveljék Alant és Carment, erre most Delilah telefonál-
gatott este tizenegykor, hogy megvitassa velük a torta
legújabb "továbbfejlesztését", vagy egy tündéri kis
ideát" a koszorúslányok virágcsokrával kapcsolatban."
492
Jeff és Allegra legszívesebben megölték volna.
Pokoli két hetük volt, az idegeik pattanásig feszültek.
Ekkor történt, hogy - szokás szerint késő este - meg-
csörrent a telefon. Allegra úgy vélte, Delilah lehet: most
nyilván arra panaszkodik, hogy Carmen nem pró-
bálta fel a ruháját, Allegra okvetlenül figyelmeztesse a
művésznőt, hogy ez legyen az első dolga, amint befeje-
ződik a forgatás! Ám egy másik hang szólt bele, ame-
lyet föl sem ismert az első pillanatban. Az apja volt,
Charles Stanton. Bostonból telefonált, válaszul arra a
meghívó levélre, amelyet a lánya hónapokkal ezelőtt
postázott, de ő azóta sem válaszolt.
- Aktuális még az esküvő? - kérdezte kényszeredet-
ten, miután megérdeklődte, hogy van Allegra. Hét éve
találkoztak utoljára.
- Hát persze! - Már az apja hangjától is nyilallni
kezdtek az idegei. Éppen belépett Jeff, és egészen meg-
döbbentette menyasszonya arca. Ki hívhatta? Csak
nem Brandon? Pár hete küldött egy cetlit, amelyben
közölte, hogy végre elvált Joanie-tól, továbbá kilátásba
helyezte, hogy a későbbiekben nőül is veheti Allegrát.
Volt képe hozzátenni, hogy ugyan telefonáljon már ne-
ki Allegra egy esetleges ebéd reményében. A lány meg-
mutatta Jeffnek az üzenetet, aztán a szemétbe dobta.
- Baj van? - kérdezte aggódva. Allegra megrázta a fe-
jét, mire a férfi visszament folytatni az írást.
- Még mindig akarod, hogy jöjjek? - kérdezte az ap-
493
ja. A lány nem emlékezett, hogy ilyet kért volna. A leve-
lében írhatta. Igen, megírta, hogy férjhez megy.
- Nem hinném, hogy ez a tény különösebb jelentő-
séggel bírna számodra - jegyezte meg. - Nem nagyon
tartottuk a kapcsolatot. - Félig szemrehányás volt, félig
ténymegállapítás.
- Akkor is a lányom vagy, Allegra. Történetesen ép-
pen kiveszek egy kis szabadságot. Épp a múltkorában
gondoltam rá. Ha szeretnéd, hogy ott legyek, elmegyek
az esküvődre. - A lány nem "szerette" volna, nem is lát-
ta értelmét. Bárcsak sose küldte volna el azt a levelet
három hónappal ezelőtt! Bárcsak sose szólt volna az
apjának! Ugyan miért akar most eljönni? Ennyi év
után? Az örökös piszkálódás, a folytonos kifogások
után miért fontos Charles Stantonnak, hogy ő férjhez
megy?
- Biztos, hogy nem túl nagy fáradság - kérdezte fél-
szegen. Évek szakadéka választotta el őket. Az apja
hangsúlyozottan éreztette vele, hogy nem tart igényt rá.
- Szó sincs róla. Nem minden nap vezethetem a lá-
nyomat az oltárhoz. Végül is te vagy az egyetlen gyer-
mekem. - Allegrának leesett az álla. Mit írt ő abban a le-
vélben? Hogy lehetett azt így félreértelmezni? Nem
óhajt oltárhoz vonulni Charles Stantonnal, aki soha-
sem viselkedett úgy, ahogy egy apának kell. Soha. Majd
Simon vezeti, aki az igazi apja volt és máig az.
- Én... én... - Cserben hagyták a szavak. Nem bír-
494
ta rávenni magát, hogy azt mondja az apjának, nem
óhajt vele vonulni az oltár elé, de mielőtt kitalálhatott
volna valamit, Stanton már folytatta is, hogy valamikor
péntek délután indul Bostonból, és a Bel Airben fog
megszállni. - Francba! - sziszegte Allegra, miután bon-
totta a vonalat, és lázasan tárcsázta az anyja számát. Az
egész esküvői procedúra egy kínszenvedés, és akkor a
tetejébe még ez az abszurdum! Két apja van, akik oda
akarják vezetni az oltárhoz, márpedig ő gyűlöli az
egyiket!
Simon a második kicsengésre fölvette. Furcsán nyu-
godt volt a hangja. Allegra ismerte ezt a hangszínt: álta-
lában azt jelentette, hogy nagy baj van. De ma este neki
is megvoltak a maga gondjai, ezért nem figyelt oda.
Kérte, hogy beszélhessen az anyjával.
- Anyád most nem tud a telefonhoz jönni - mondta
Simon nagyon csendesen. - Nem hívhatna vissza?
- Nem! Nekem most kell beszélnem vele!
- Nem adhatom, Allie - felelte rendíthetetlenül Si-
mon. Hangja csak most ért el Allegra füléig. Riasztó
volt.
- Valami baj van, papa? Beteg a mama? - Ez kell még,
egy súlyos betegség az esküvői lidércnyomás előtt,
hogy ez a félbolond Delilah ugrálja körül az anyja he-
lyett. - Hol van?
- Itt - mondta Simon, és megpaskolta a felesége kar-
ját. - Kicsit zaklatott - tette hozzá gyengéden. Blaire vé-
495
gigsírta az utóbbi órát. Simon felvonta a szemöldökét,
mintha azt kérdezné, szabad-e; a felesége bólintott.
Könnyebb, ha Simon mondja meg. - Egy órája telefonált
Tony Garcia a hálózattól. Anyád műsorát megszünte-
tik. Még megcsinálja két héten belül a befejező epizó-
dot, aztán nem szerepel többé. - Rettenetes csapás volt
ez Blaire-nek majdnem tíz év után. Úgy érezte, mintha
egy régi barátját veszítené el. Sírt, amióta megtudta.
- Szegény mama - szomorkodott Allegra. - Hogy vi-
seli?
- Rosszul - mondta Simon őszintén.
- Beszélhetek vele? - kérdezte a lány tétovázva. Si-
mon röviden értekezett Blaire-rel, aki azt mondta, in-
kább ő hívja vissza a lányát.
Allegra tűnődve letette a kagylót. Milyen keményen
dolgozott az anyja, mennyi sikert aratott a műsorával!
És most vége. Nagyon el tudta képzelni, mit érezhet
Blaire. Mérhetetlenül sajnálta.
- Valami baj van? - torpant meg az arrafelé csellengő
Jeff, mert látta menyasszonya arcán, hogy rossz hírt ka-
pott.
- Megszüntették anyám műsorát - mondta a lány sö-
téten. Még szinte fel sem fogta, mi történt. A Haverok
annyira hozzátartozott Blaire életéhez, hogy el sem
tudta képzelni nélküle. Rettenetes, hogy épp az eskü-
vőre időzítsék az utolsó epizódot!
- Szomorúan hallom - mondta Jeff együttérzőn. -
496
Anyád gondterheltnek tűnt egy ideje. Tudta?
- Érdekes - tűnődött Allegra -, az utóbbi hetekben
inkább mintha sokkal jobb kedve lett volna. - Nem té-
vedett: ez volt az az idő, amikor szülei ismét rátaláltak
egymásra. Blaire sokkal boldogabbnak tűnt, nem volt
olyan zaklatott. - Talán gyengélkedett. Na mindegy,
papa azt mondja, nagyon megviseli a dolog. Mit gon-
dolsz, ne menjek át hozzájuk? - Majd elmesélte, hogy
az apja váratlanul telefonált, mert jelen óhajt lenni az
esküvőn. Ő azt hitte, sose találkoznak többé. Teljesen
elfelejtette a saját levelét. - Ő akar odavezetni az oltár-
hoz! Hát hinnéd? Ez azt képzeli, hogy még meg is en-
gedem! Ilyen bárgyúnak tart?
- Talán azt hiszi, hogy ezt várod tőle. Talán már nem
is tudja, hogyan viselkedjen veled. Az is lehet, hogy
megváltozott. Adnod kell neki egy esélyt. Legalább be-
szélj vele, ha már idejön. - Simonhoz hasonlóan Jeff is
mindig méltányos próbált lenni, ám Allegra mérhetet-
lenül felbőszült.
- Viccelsz? Mit képzelsz, mikor lenne időm ilyen be-
szélgetésre, két nappal az esküvőnk előtt?
- Nem érné meg, hogy szakíts rá egy kis időt? Végül
is döntő szerepet játszott az életedben, Allegra. - És
mellesleg az ő esküvőjükben is. Jeff fontosnak tartotta,
hogy ezt leszögezzék.
- Még csak egy pillantásomat sem érdemli meg, Jeff!
Már azt is bánom, hogy egyáltalán írtam neki! - Tajték-
497
zott dühében. Hogy javasolhat a vőlegénye ilyen dol-
gokat? És hogy lehet az apja ilyen önhitt?
- Borzasztó kíméletlen vagy hozzá - mondta Jeff hal-
kan. - Át fog jönni, mert te hívtad. Ez úgy hangzik,
mintha próbálkozna.
- Mivel próbálkozna? Különben is késő! Harminc-
éves vagyok, nincs szükségem apára!
- Mégiscsak szükséged lehet, különben nem írtál
volna neki. Nem gondolod, hogy tisztáznotok kellene a
dolgokat? Szerintem most van itt az ideje, amikor el-
kezdődik vagy véget ér valami.
- Mit tudsz te erről? - robbant ki Allegra. Dühösen
járkált fel-alá a szobában. - Neked fogalmad sincs, mi-
lyen volt, mikor a bátyám meghalt, hogyan ivott, hogy
ütötte-verte anyát, hogy bánt velünk, miután otthagy-
tuk és átjöttünk Kaliforniába! Sohase bocsátott meg
anyámnak, és rajtam töltötte ki a bosszúját! Gyűlölt en-
gem! Valószínűleg azt sajnálta, hogy Paddy halt meg,
nem én! Paddyből nyilván orvos lett volna, mint belőle!
- zokogta. Félelmei, szorongásai, kisebbrendűségi érzé-
sei úgy csattogtak fölötte, mint kötélen a vizes lepedő.
- Talán épp ezt kellene megbeszélned vele - vélte
Jeff gyöngéd szánalommal. - Milyen volt a bátyád halá-
la elött? Emlékszel rá?
- Oké, mindig hideg volt, és rengeteget dolgozott.
Sokban emlékeztet az anyádra. Ugyanaz a kitárulko-
zásra, adásra, kapcsolódásra képtelen embertelenség -
498
szaladt ki a száján, majd zavartan elfordította a fejét.
Bár mindketten elismerték, hogy borzalmas volt a
southamptoni hétvége, eddig még egyszer sem bírálta
nyíltan Jeff anyját.
- Mit akarsz mondani ezzel? Anyám nagyon zárkó-
zott, de tökéletesen emberi, Allegra - mondta a férfi fa-
gyosan.
- Az biztos! - Szívesen visszavonta volna, de felbő-
szítette, hogy Jeff az apja pártját fogja, és olyan nagyon
hajlandó együttérezni Stantonnal. - Kivéve a zsidókkal
szemben! - Jeff úgy hőkölt hátra, mintha menyasz-
szonya radioaktív lenne.
- Aljasság ilyet mondani róla! Szegény anyám het-
venegy éves, és egy másik nemzedék gyermeke!
- Azé, amelyik Auschwitzba küldte a zsidókat! Nem
egészen úgy éreztem, hogy egy jószívű, kedves ember-
hez mentünk látogatóba! Ugyan mit mondott volna, ha
nem közlöd vele, hogy az "igaziř nevem nem Stein-
berg, hanem Stanton? Hanem tudod, ritka mocsok do-
log volt ilyet csinálni! Úgy is mondhatnám, hogy gyá-
vaság! - Kihívó pillantást vetett a férfira, aki reszketett
dühében.
- És az mi, hogy nem vagy hajlandó szóba állni az
apáddal? Szegény ember bőven letörleszthette az adós-
ságát húsz év alatt! A fiát is elveszítette, nemcsak anyá-
dat! Anyádnak lettek még gyerekei, lett új élete, má-
sik családja, másik férje. Apádnak mi jutott? A nagy
499
semmi!
- Most mit sajnálod ilyen kurvára? És ha épp ezt ér-
demli, a nagy semmit? És ha az ő hibája, hogy Paddy
meghalt? Ha nem ő kezeli személyesen, vagy nem iszik
annyit, Paddy talán ma is élne!
- Te tényleg ezt gondolod? - kérdezte iszonyodva
Jeff. A démonok, amelyek húsz éve üldözték Alleg-
rát, mind egy szálig itt vigyorogtak a szobájukban.
- Úgy gondolod, hogy apád ölte meg a tulajdon fiát? -
Rettenetes dolog ilyet mondani bárkiről, pláne egy
apáról.
- Nem tudom, mit gondoljak! - mondta rekedten Al-
legra. Ám Jeffet ez nem csillapította le. Ezekből a dol-
gokból, amelyek ma este elhangzottak, egy ismeretlen
arc nézett rá, egy olyan arc, amely egyáltalán nem tet-
szett a férfinak. Első komoly veszekedésük volt, ráadá-
sul olyan ostobaságon, amely inkább Alanhez és Car-
menhoz illett.
- Azt hiszem, tartozol nekem egy bocsánatkéréssel
amiatt, amit anyámról mondtál. Semmi olyat nem tett,
amivel meg akart volna bántani: Mindössze elfogódott
volt, amikor találkoztatok.
- Elfogódott? - rikácsolta Allegra a szoba túlsó sarká-
ból. - Te ezt elfogódottnak nevezed? Én meg azt mon-
dom rá, hogy rosszindulatú!
- Sohasem viselkedett veled rosszindulatúan! - Most
már jeff is ordított.
500
- Az anyád antiszemita! - Nem jutott eszébe más ri-
poszt.
- Na és, mit bánt az téged, te nem vagy zsidó! - lőtt
vissza Jeff a lehető legbárgyúbb módon.
Allegra kirontott a házból, meg sem állt a kocsijáig.
Nem tudta, hová megy, annyit tudott, hogy minél
messzebb akar kerülni ettől az alaktól. Dugja fel magá-
nak az esküvőjét! Akkor sem menne feleségül hozzá,
ha ő lenne az utolsó férfi a világon, mindegy, mennyit
szervezkedtek az esküvőért, vagy ki vezeti az oltárhoz.
Esküdjenek nélküle, bánja is ő!
Nyolcvanöt mérföldes sebességgel robogott a Pacific
Coast gyorsforgalmin, és negyven perc alatt megérke-
zett a szülei házához. Saját kulcsával ment be, elfeled-
kezve az új szabályról, hogy először fel kell szólni tele-
fonon, és úgy bevágta az ajtót, hogy majdnem betörte a
panorámaablakot. Szüleit a nappaliban találta. Anyja
ugrott egyet ültében, amikor meglátta.
- Jóságos ég, mi történt veled? - Allegra úgy nézett
ki, mint akit megtéptek. Mezítláb volt, sortban-póló-
ban, feltüzött hajából egy ceruza meredt elő. - Jól
vagy?
- Nem, nem vagyok! - felelte Allegra eszelős tekin-
tettel. - Lefújom az esküvőt.
- Most? - szörnyedt el az anyja. - Már két hét sincs
hátra. Mi történt?
- Gyülölöm!
501
Simon elfordult, hogy ne lehessen látni a mosolyát.
Blaire tágra meredt szemmel bámult a lányára, és nem
hitt a fülének. Ennyi előkészület, semmiért!
- Összevesztetek?
- Az enyhe kifejezés. Az anyja szörnyeteg, ő pedig
úgy véli, hogy ennyi év után adnom kellene egy esélyt
Charles Stantonnak. "Szegény embernek annyi problé-
mája volt!" Undorító! - sisteregte.
- Hogy jön ide Charles? - kérdezte zavartan Blaire.
Hét éve nem látta volt férjét, és amióta a lelkére kötötte
Allegrának, hogy legalább hívja meg az esküvőre, töké-
letesen megfeledkezett róla.
- Ma este felhívott. Azt képzeli, ő vezethet az oltár-
hoz. Ehhez mit szólsz? El akar jönni az esküvőmre!
- Nincs ebben semmi rossz, drágám! - szólt az anyja
higgadtan, máris feledve minden bánatát, csalódását,
kizárólag a lányával törődve. - Talán Jeffnek van igaza.
Talán ideje, hogy megbékülj vele. - Allegra ettől még
dühösebb lett.
- Hát ti mind megvesztetek! Az az alak huszonöt éve
eltaszított magától, erre szerintetek haverkodnom kel-
lene vele? Mindenkinek elment itt az esze?
- Nem, de nem éri meg éveken át így gyűlölködni,
Allegra - csitította a bölcs Blaire. - Sok dolog volt akkor,
amit te nem érthettél meg, hiszen olyan kicsi voltál.
Nem tudhattad, mi a gyász, a bánat. Charles egyszerű-
en nem bírta túltenni magát Paddy halálán. Egy időre
502
összeroppant. Azt hiszem, egy kicsit bele is őrült, leg-
alábbis érzelmileg, amiből szerintem azóta sem épült
fel. Mármint a szó klinikai értelmében normális, vagy
legalábbis annak képzeli magát. Csak hát sohasem volt
képes összerakosgatni, ami eltörött, ezért nem lehetett
magánélete. Legalább meg kellene hallgatnod őt! - Ja-
vában beszélt, amikor dühös kitartással csörömpölni
kezdett a csengő. Simon meglepődve ment ajtót nyitni.
Jeff volt az, majdnem olyan kócosan és dühösen, mint
Allegra.
- Hogy merészelsz faképnél hagyni engem! - ordí-
tott rá a menyasszonyára. Simon és Blaire összenéztek,
majd halkan felvonultak az emeletre. A jegyesek olyan
dühösek voltak, hogy észre sem vették a szülők távozá-
sát, csak álltak a nappaliban, és egy teljes órán át üvöl-
töztek egymásra olyan hangerővel, hogy Blaire több-
ször kiosont hallgatózni, mintegy ellenőrzendő, lesz-e
még náluk esküvő.
- Mindenesetre úgy hallom, jól összeillenek - mo-
solygott Simon. Ezek a falak évek óta nem értek meg
ennyi izgalmat. Néhány perccel később Samantha tele-
fonált. Mivel az ablakokat nyitva hagyták a meleg éj-
szakában, Jeff és Allegra marakodása a vendégházig le-
hallatszott.
- Veszekedtek a mamával? - aggodalmaskodott. Ép-
pen most tette vissza Mattet szoptatás után a kiságyba.
Még sohasem hallott ekkora patáliát. Jimmy tanácsolta,
503
hogy telefonáljon fel a nagy házba, és kérdezze meg,
rendben van-e minden. Simon csak nevetett.
- A nővéred veszekszik!
- Mamával? - csodálkozott Sam. Allegra sohasem ve-
szekedett így az anyjukkal, egyáltalán senkivel.
- Nem, a leendő sógoroddal, ha ugyan aktuális még
az esküvő. - Simonból kipukkadt a nevetés. Tisztára
szappanopera. - Majd rákérdezünk, hogy mi van.
- Mikor jöttek? - kíváncsiskodott Sam. A jegyespár
még töretlen hangerővel veszekedett. A zsilipkapuk
megnyíltak. Hónapok óta nehezedett rájuk a nyomás,
ügyfelek, filmek és forgatókönyvek alakjában. Allegrá-
nak életveszélyes fenyegetésekkel, vetélésekkel kellett
megbirkóznia, egyik kedvenc ügyfelét agyonlőtték, eh-
hez jött Sam, aki teherbe esik, majdnem lemond a gye-
rekről, visszaveszi, Allegráéknak ígéri, megint vissza-
veszi, plusz a férjhezmenés stresszállapota, a találkozás
a leendő anyóssal, a férjezett állapottal járó összes elvá-
rás, remény és terv... Bőven elég, hogy bárki olyan
hisztérikus legyen tőle, mint Jeff és Allegra.
- Nem olyan rég. Hamarosan el is mennek, ha meg-
érik - mondta Simon. Kevéssel ezután lementek Blaire-
rel a nappaliba, hogy megnézzék, nem kell-e segédke-
zet nyújtani a háború befejezéséhez, mielőtt nem ma-
radna túlélő. Allegra halkan sírdogált, Jeff pedig úgy
festett, mint aki ölni szeretne, mást vagy magát, attól
függ, ki lesz az első. Ez valóban nem az a pillanat volt,
504
amikor meg lehet kérdezni őket, lesz-e esküvő. Mind-
ketten inkább arra álltak készen, hogy kidobják a kari-
kagyűrűjüket az ablakon.
- Hogy vagyunk idelent? - kérdezte Simon fölöttébb
higgadtan. Bort töltött négy pohárba, az elsőt Jeffnek
nyújtotta, mert látta rajta, hogy ugyancsak ráfér. Jeff
egy bólintással megköszönte az italt, majd leült a szoba
túlsó végébe, minél messzebb a lánytól.
- Jól - felelte Allegra két hüppögés között.
- Tudod mit, inkább nem hiszem el - közölte az apja.
Blaire leült a lánya mellé, és elmondta a legokosabb
dolgot, amelyet a jegyespárnak hónapok óta alkalma
volt hallani:
- Szerintem el kellene mennetek valahova a hétvégé-
re. Lehet, hogy nem lesz rá több alkalmatok az esküvő
előtt. - Jeffre pillantott. - Ha nélkülözni tudnak két na-
pig a forgatáson, akkor meg kellene próbálnod. - Jeff
bólintott. Bölcs tanács volt.
- Sajnálattal hallom, mi történt a műsorral - mondta
Jeff együttérzőn, és szúrósan nézett Allegrára.
- Én is sajnálom, mama - mondta a lány, és megint
kifújta az orrát. Még soha, senki sem bánt vele ilyen
csúnyán, mint Jeff az imént. Azt mondta, hogy ő kímé-
letlen az anyjához, és nem ad esélyt az apjának. Úgy
érezte, vége a világnak. És hozzá az a rengeteg munka
az asztalán! És az utolsó darabig végezni kell vele az es-
küvő előtt! Embertelen!
505
- Köszönöm - felelte Blaire halkan. Aznap már ő is
kisírta magát, de a fiatalok nézeteltérését valóságosabb-
nak érezte a saját bajánál. Tudta, hogy nem komoly, de
akkor is, itt két életről van szó, nem egy csomó kitalá-
cióról a televízióban. Szerencsére ő különbséget tud
tenni a kettő között.
- Szerintem igaza van anyádnak - mondta Jeff, mi-
után felhajtotta a borát. - Talán el kellene szabadul-
nunk a hétvégére. - Allegra legszívesebben azt mondta
volna, hogy ő sehová se megy vele, azok után nem,
amiket Jeff a fejéhez vágott, de nem merte a szülei előtt.
Inkább beleegyezett, hogy ő is elutazik két napra Santa
Barbarára. Simon javasolta, hogy San Ysidróban szállja-
nak meg.
Újabb két órába telt, mire eltávoztak, ki-ki a saját ko-
csijában, a saját gondolataival, félelmeivel, megbánása-
ival, szorongásaival elfoglalva. Allegra egyfolytában a
vőlegényén rágódott, és azon emésztette magát, mi-
lyen hidegen bánt vele Jeff anyja. Az apjára is gondolt,
a szorongásokra, amelyeket Charles Stanton ültetett el
benne az évek során. Aztán az jutott eszébe, mennyire
más Simon és Jef. Valahogy már egyáltalán nem tűnt
olyan világrengetőnek az elszenvedett sérelem, amikor
hazaért Malibuba, és Jeff bocsánatot kért azért, amiket
mondott. Tulajdonképpen nem akarta bántani, de any-
nyira felingerelték Allegra szavai, és agyonfeszültek az
idegei a forgatás végére. Ezernyi dolgot mondtak egy-
506
másnak azon az éjszakán. Feküdtek az ágyban, be-
szélgettek, kinevették önmagukat, amiért olyan nevet-
ségesen viselkedtek, és kölcsönösen elnézést kértek a
gonoszságokért, amelyeket egymás fejéhez vágtak. És
mikor elmondtak mindent, elaludtak egymás karjai-
ban.
A Bel Air-i ház hálószobájában is róluk volt szó.
- Tulajdonképpen nem is szeretnék fiatal lenni még
egyszer - súgta Blaire. Órákig beszélgettek a jegyesek-
ről, miután azok elpályáztak. Rettentő volt nézni és
hallgatni őket, olyan őrjöngő idegességbe hajszolták
magukat.
- Borzasztó lehet, ha valaki képes így felhúzni ma-
gát, hogy toporzékoljon és visítson. Allegra szabályo-
san a plafonon sétált. Te sohasem kiabáltál velem így -
Blaire kacagott.
- Ez panasz? Mert megtanulhatok. Most már van rá
időm. - Még mindig keserű volt a szája. Nagyon hiány-
zott a műsora, és nem tudta, mitévő legyen. Nem akart
itthon maradni és az unokáját pesztrálni. Ötvenöt éves
volt, még mindig tele energiával, de már nincs több
munkája az utolsó epizódon kívül. Még mindig nem
tudta elhinni.
- Ma este támadt egy ötletem. Nem tudom, mit
szólsz hozzá - töprengett Simon, amikor immár meg-
nyugodva feküdtek egymás mellett a sötétben. Eliza-
beth Coleson árnya végre nem kísértette őket többé.
507
A férfi megfordult és felkönyökölt, hogy lássa felesége
arcát a holdfényben. - Már jó ideje szeretnék társpro-
ducert. Belefáradtam, hogy egyedül csináljak mindent.
Enyém a dicsőség, az igaz, de néha az agyamra tud
menni. Te annyival jobban értesz a részletekhez. Én a
stratégiában vagyok erősebb. Mit szólnál hozzá, ha
megpróbálnánk együttműködni a következő filmem-
ben? Talán amit Jeff regényéből forgatnánk? Mit szólsz
hozzá? - Blaire tűnődött, aztán elmosolyodott.
- És mi lenne a címe? Családi vállalkozás? - Azt hitte,
Simonból a szánalom beszél, vagy csak humorizál.
- Komolyan beszélek. Évek óta szerettem volna vala-
mi hasonlót csinálni, de neked sohasem volt időd. Kü-
lönben is, túl jó vagy te a televízióhoz. Legalább pró-
báld meg! - Kitűnőnek találta az ötletet, hogy együtt
dolgozzanak. Több szempontból is jó csapatot alkottak,
tehetségük kiegészítette egymást. Az asszony mosoly-
gott.
- Megpróbálhatnánk. Úgy sincs más dolgom. Három
hét múlva, Allegra esküvője után szabad vagyok. - Tet-
szett neki az ötlet, hálás volt a férjének.
- Jut eszembe, aktuális még az esküvő? - csipkelő-
dött Simon. - Nem mertem kérdezni tőlük, mielőtt tá-
voztak.
- Remélem - sóhajtott Blaire, és elhelyezkedett az
ágyban. Örült neki, hogy Simonnal dolgozhat.
- Tehát mi a véleményed?
508
- Föl kell hívnom az ügynökömet - mondfa Blaire ki-
mérten. Simon nevetett.
- Maguk, hollywoodiak! Mind egyformák. Tessék,
hívja az ügynökét! Én meg hívom az ügyvédemet. -
Kuncogott, megcsókolta a felesége nyakát. Blaire köze-
lebb bújt hozzá. Amilyen rémes volt a nap, igazán nem
számított rá, hogy ezzel a fordulattal ér véget. Még
mindig szomorkodott a műsora miatt, de nagyon von-
zotta a gondolat, hogy Simonnak legyen a partnere.
Reggel meg is akarta beszélni Allegrával. Mire vissza-
fordult Simonhoz, férje már mélyen aludt. Nagyon ké-
sőre járt, hosszú, izgalmas estéjük volt. Blaire csendes
mosollyal nézte. Milyen jó ember. Úgy érezte, ismét rá-
talált a tavalyi fájdalmas év után. Ha úgy vesszük, nem
is volt értelmetlen a szenvedés.

21.
A llegra kitűnő ötletnek tartotta, hogy a szülei közö-
sen dolgozzanak, főleg hogy a leendő férje filmjén.
- Ez valóban a családban marad - mondta nevetve. -
Megkaphatom a főszerepet? - kérdezte ingerkedve az
anyjától.
Miután hazatértek San Ysidróból, minden lehiggadt
és visszazökkent a normális kerékvágásba, már ameny-
nyire normális lehet az élet ott, ahol esküvő lesz hat
nap múlva: Ahogy Delilah Williams mondta: elkezdő-
dött a végső visszaszámlálás.
509
Megjött a ruha, megjöttek a kalapok, elkészült a fá-
tyol. A kertész megesküdött, hogy a hét végére kész
lesz a kert.
Két napon belül várták Allegra két koszorúslányát,
az egyiket Londonból; a másikat New Yorkból. Jeff any-
ja egy nappal utánuk érkezik, és a Bel Airben száll meg.
De ami a legrosszabb, pénteken jön az apja.
- Mit gondolsz, mama, túléljük? - kérdezte riadtan
Blaire-től. Megpróbálta még a héten befejezni minden
munkáját; Jeff azon igyekezett, hogy szerdára kész le-
gyen a film. Nagyon feszes volt az ütemezés, és olyan
törékeny az egyensúly, akár egy kártyatoronyé. Allegra
már a házat is eladta, a számlát két nap múlva kellett ki-
egyenlíteni. Akárhová nézett, ezer elintézetlen dolgot
látott.
Kedden este megérkeztek a koszorúslányai. Szerda
reggelre volt kitűzve az utolsó ruhapróba. Nancy és
Jessica készségesen megadták a méreteiket; tőlük nem
kell tartani, hogy problémát okoznak.
- Annyira félek! - súgta Blaire-nek, amikor átjött a
szüleihez hétfőn este. Jeff sokáig dolgozott, Allegra
Samet és a babát szerette volna látni.
- Mitől, angyalom? - próbálta nyugtatni az anyja.
- Mindentől. Mi lesz, ha nem jön össze... tudod...
mint nálad és Charlesnál... ? - A vér szerinti apjánál.
Nem volt hajlandó "papá"-nak nevezni.
- Megtörténhet, de azok rendkívüli körülmények
510
voltak, és én sokkal fiatalabb fővel mentem férjhez. Jeff
és te sokkal értelmesebbek vagytok, mint mi voltunk.
Tudom én, hogy nem lesz semmi baj. - Igen, intelligen-
sek, fiatalok, és megfontoltan mennek bele a házasság-
ba. Green doktornő fölöttébb nagy elismeréssel nyilat-
kozott arról, ahogyan Allegra kezelte régi félelmeit és
érzelmeit. Persze, semmire sincsen garancia, elveszít-
hetik a munkájukat, az életüket, a testi épségüket, meg-
halhatnak a gyerekeik, ahogyan az anyja elsőszülöttje
is meghalt, álmaikat bármikor szétzúzhatja egy villám-
csapás. - Az életben semmire sincs biztosíték. Tegyétek
meg mindig, ami tőletek telik, és minden körülmények
között álljatok ki egymás mellett - mondta Blaire, és rá-
mosolygott Allegrára.
- Ja, és mindig legyen otthon sör meg mirelit pizza -
fűzte hozzá Sam a saját házassági jó tanácsát. Jimmyt
etetni annyi volt, mintha egy kazánba lapátolná a sze-
net, de azért még sohasem volt ilyen boldog. Imádták a
babát, aki most az anyja karjában aludt. Matt örökösen
szopott, egy hónapos volt és hat kilót nyomott, Sam pe-
dig úgy festett, mint aki erre az életre született. Legszí-
vesebben egy pillanatra sem vált volna el Jimmytől, aki
nagyszerű segítség volt a gyereknevelésben. A három
kishúga állandóan Steinbergék hátsó udvarában ját-
szott, mindig náluk lógtak. A ház ismét megtelt gyerek-
zsivajjal. Blaire úgy érezte, mintha visszaforgatták vol-
na az órát. Ugyanakkor azonban megmaradt a magán-
511
életük is Simonnal, évek óta először voltak szabadok.
Maradt idejük egymásra, már tervezték a közös mun-
kát, amint Blaire végzett a műsora utolsó epizódjával.
Azt is fontolgatták, hogy Simon következő filmje előtt
átutaznak Európába. Évek óta nem foglalkoztak egy-
mással ennyit. Simon nagyon élvezte. Mostanában né-
ha még ebédelni is hazajött, és több időt töltöttek az
ágyban - nekik legalábbis úgy tűnt -, mint fiatalkoruk-
ban.
- Talán nem is olyan rossz dolog az öregedés - csipke-
lődött ma reggel is Blaire, amikor Simon kirángatta a
zuhany alól, vissza az ágyba, azon morogva, hogy a fe-
lesége túl korán kelt. Ezek után félórás késéssel indult
az irodájába, ahol megbeszélése lett volna valakivel.
Ám ők már az út végénél jártak, vagy legalábbis kö-
zeledtek hozzá. Allegra és Jeff még csak kezdik, akár-
csak Jimmy és Sam, mikor még fiatal a szerelem, ami-
kor hegyeket lehet megmászni, mielőtt jönnének a gye-
rekek, az igazi élet, a győzelmek és vereségek, minden,
ami emberré teszi az embert. Blaire bizonyos szem-
pontból irigyelte a lányait, bizonyos szempontból nem.
Ő már állt a csúcson, de újabban a völgyeket szerette.
Kezdte kicsit nyaktörőnek találni az ormokat.
- Te csak lazíts, és próbáld átvészelni ezt a hetet. - Ez
volt a legjobb tanács, amelyet adhatott Allegrának. Va-
lószínűleg ez a legnehezebb része a házasságnak.
- Örülök, hogy nekem nem kellett végigcsinálnom
512
ezt a procirkuszt - nevetett Sam. Visszatette a mellére
Mattet, és gyengéden megcsiklandozta a kisfiú bárso-
nyos pofikáját. Blaire azonban még mindig fájlalta,
hogy kisebbik lánya lemaradt az esküvőről. Sam ajtós-
tul rontott a házba, amelynek küszöbén szegény
Allegra még csak toporgott.
Kedden este telefonáltak a koszorúslányai, hogy meg-
érkeztek. Mindkettő a Bel Airben szállt meg; Allegra
megbízta Alice-t, hogy küldessen a szobájukba virágot,
képeslapokat és csokoládét. A faliszekrényben már vár-
ta őket a ruhájuk és a bézs csipkecipő, amelynek mére-
tét előre megadták Allegrának. A legkifogástalanabb
rendben volt minden.
Úgy beszélték meg, hogy Allegra szerdán délelőtt ta-
lálkozik a hotelban a koszorúslányokkal és a varrónő-
vel, aki rájuk igazítja a ruhát. Hatalmas lakosztályt bé-
relt erre a célra, és Samet is magával akarta hozni. Car-
men is a Bel Airbe jön majd ruhát próbálni. Allegrának
előzőleg még az ingatlanközvetítő irodához is be kellett
ugornia, hogy aláírja az adásvételi szerződést. Förgete-
ges hetük volt, egészen elszédült a rengeteg mindenfé-
létől, amit el kellett végeznie.
Az egészben az volt a legjobb, hogy Nancy Towerst
öt éve látta, amikor Nancy átköltözött New Yorkba,
majd onnan Londonba, Jessicával a jogi karon találko-
zott utoljára, ami bizony nagy idő, de olyan jó barátnők
voltak, hogy Allegra mindenképpen szerette volna, ha
513
mindkettő részt vesz az esküvőjén.
Segített cipelni Matt táskáját és egy hintaszéket,
amely elszórakoztatja a kisfiút, amíg ők ruhát próbál-
nak és ebédelnek. Várták a fodrászt meg a kozmetikust
is, azonkívül a fotóst, egy kis nemhivatalos fényképez-
kedésre.
Blaire úgy határozott, hogy nem jön. Azt mondta,
nem akarja zavarni a fiatalokat. Semmiféle érvelésre
nem adta be a derekát, bár még Delilah Williams is kö-
zölte vele, hogy el "kell" jönnie. Blaire egyszerre akarta
látni a lányokat, akik bizonyára istenien festenek majd
szép ruhájukban. Milyen jó ötlet volt Allegrától ez a
bézs csipke. Amilyen kitűnő alakja van a koszorúslá-
nyoknak, csak nem okoz problémát, hogy rájuk igazít-
sák a toalettjüket.
Ám az istenek alighanem ittak azon a napon. A lak-
osztály nem volt kész, mire Sam és Allegra megérke-
zett aztán pedig eleredt az eső. Bőrig áztak, mire elro-
hantak a hattyúk mellett, Matthew holmijaival és játé-
kaival zsonglőrködve. Carmen már várta őket. Kólát
ivott, csokoládét majszolt, és az ügynökével beszélt te-
lefonon. Az ismert, legendás pózban vetette keresztbe
hosszú lábait, ám ahogy felállt, Allegra rögtön látta,
hogy baj lesz. Egy hónap óta nem találkozott Carmen-
nal, aki most még csak a tizedik hétben járt, de Allegra
bizonyosra vette, hogy ikreket fog szülni. A dereka a
kétszeresére vastagodott, a csípője még annál is jobban
514
megnőtt. Legalább XL méretű ruha lehetett rajta. Alleg-
ra összerázkódott, amikor eszébe jutott, hányas ruhát
rendelt Carmennak.
- Mit műveltél magaddal? - kérdezte fojtottan. Elég
jó barátnők voltak, hogy ne kelljen udvariaskodnia. -
Mennyit szedtél föl?
- Tíz kilót - közölte Carmen szemrebbenés nélkül. -
Hála istennek, befejeztük a filmet!
- Hogy tudtál ennyit hízni ilyen rövid idő alatt? Sam
az egész terhessége alatt nem hízott többet tizenkét ki-
lónál! - dorgálta Allegra. Az képtelenség, hogy Car-
ment be tudják gyömöszölni a ruhájába. Ki fog lógni az
egész hátsója, amely vitathatatlanul tekintélyes mére-
teket öltött. Na, majd megbánja még ezt Carmen. Egy-
előre annyira örült az új terhességnek, hogy mást se
csinált, mint otthon aludt és evett.
- A húgod tízéves - sziszegte. - Nem csoda, ha csak
negyven kilót nyom.
- Mert neki van önfegyelme - torkolta le Allegra. Az-
tán leültek, és megcsodálták Mattet.
Elsőnek Sam próbálta föl a ruháját, aki most még ke-
vesebbet nyomott, mint a terhessége előtt: 175 centi
magas volt, és mindössze 56 kiló. A cipzár olajozottan
csusszant föl a hátán, majd fele úton megakadt. Senki
sem vette számításba azt a tényt, hogy Sam szoptat.
- Mekkora melltartót viselsz te mostanában? - kér-
dezte Allegra rémülten.
515
- L méretűt! - mondta Sam büszkén.
- Ó, istenem, hát akkorát is gyártanak? - hápogott
Allegra. Carmen égnek emelte a tekintetét.
- Én bezzeg alig várom! - szólt vígan.
- Az meg se fordult a fejedben, hogy szólnod kelle-
ne? - kérdezte Allegra. - S mérettel kezdtél, most L-nél
tartasz. Talán azt hitted, nem számít?
- Elfelejtettem - mentegetőzött Sam, de a szabóhő
megnyugtatta, hogy máshonnan majd be tudják tolda-
ni az anyagot, ami szükséges. Carmen más eset volt.
Rémülten telefonáltak Valentinónak, ahonnan azt vála-
szolták, hogy van még egy ilyen modelljük, XL méret.
Vagy az már túl nagy?
- Attól félek, nem - sóhajtott Allegra. Meg tudta vol-
na ölni Carment. Kettőt letudott, kettő még hátra van.
És ekkor be is futott Nancy Towers, a viszontlátás örö-
métől lobogva. Nancy férjhez ment és elvált, fontolgatta,
hogy visszaköltözik New Yorkba, be akart indítani egy
képeslapot, befestette a haját, visszafesttette az eredeti
színére, és viszonya volt egy isteni férfival München-
ben. Rendkívül kozmopolita életet élt, Allegra belefá-
radt, mire végighallgatta. Mintha Nancy is tekintélye-
sebb külsőt öltött volna. Azt állította, hogy S méretű
melltartót visel, de megvolt az M is. Kissé nekigömbö-
lyödött. Ám a ruhát, amelyet Carmen kihízott, rá lehet
igazítani Nancyre. Ezt megúszták.
- Ezt nem fogom bírni idegekkel - panaszkodott
516
Allegra Samnek.
- Nyugi, nem lesz itt semmi baj - intette felnőtté
érett kishúga, ölében a kisfiúval.
- Pontosan úgy beszélsz, mint a mama - mosolygott
Allegra, és arra gondolt, hogy Sam külsőre is olyan,
mint az anyjuk. Odahajolt, és megcsókolta a húgát. -
Mondtam már, hogy klassz gyerek vagy? - Matt szüle-
tése óta még közelebb érezte magát Samhez.
- Az utóbbi időben nem, de azért kitaláltam. Klassz
nővér vagy. - Súgva folytatta: - Hanem a barátnőid
meghíztak egy kicsit. - Aztán befutott Jessica. Allegra
nem készült föl rá, hogy volt szobatársát ennyire meg-
változtatta az utóbbi öt-hat év. A haját rövidre vágatta,
nem festette magát, és gyönyörű Armani-kosztümöt vi-
selt, amelyet Milánóban vásárolt. A kiadói szakmában
dolgozott, de rengeteg barátja volt a divatszakmában
is. Az az aszketikus szigor áradt belőle, ami olyan diva-
tos Európában és az Államok keleti partján. De volt
még valami más is, amely korábban nem volt jellemző
rá. Allegrának feltűnt, milyen érdeklődve gusztálja
Carment. És mikor alaposabban megnézte, rájött, mi
változott meg utolsó találkozásuk óta. Jessica évekig
tartó titkolózás után nyíltan vállalta, hogy leszbikus.
Jessica, most "Jess" mesélt ebéd közben a szeretőjé-
ről. Mesélt az életéről, elmondta, hogy véleménye sze-
rint nyugaton nagy reményekre ad okot a leszbikus
mozgalom térnyerése, ám keletről nem mondható el
517
ugyanez. Carmen csak bámult rá, és megjegyezte,
hogy Portlandben nincsenek leszbikusok.
- Hát Londonban vannak - nevetett Nancy. Nevetett
mindenen és mindenkin, minden körülmények között
istenien tudta érezni magát, ha egy kicsit többet ivott a
kelleténél. Ő volt a társaság lelke.
- Volt valaha homoszexuális élményed? - kérdezte
Jess hanyagul Nancytől, aki törni kezdte a fejét. Car-
men elpirult, Sam sokatmondó pillantást vetett a nővé-
rére, aki próbálta megőrizni a nyugalmát. Most már
meg volt győződve róla, hogy nem fogja túlélni az es-
küvőt.
- Tulajdonképpen - szólalt meg végül Nancy - nem
emlékszem, hogy lett volna.
- Ó, arra emlékeznél, ha lett volna! - Majd ráállt,
hogy felpróbálja a ruhát. Levetette blúzát meg az Ar-
mani-kosztümöt. Egyetlen szál selyem férfi alsónadrá-
got viselt alatta. Allegra kénytelen volt elismerni, hogy
Jessicának isteni teste van, bár őt egyáltalán nem von-
zotta; már attól is feszengett kissé, hogy tudomást szer-
zett a barátnője gusztusáról. Később, miután a pincér
betöltötte a pezsgőt, Jessica ugratni kezdte, hogy mek-
korát téved, amikor férfihoz megy feleségül, menne in-
kább nőhöz. Allegra ekkor vette észre, hogy Jess vé-
kony arany karikagyűrűt visel. Elmagyarázta, hogy két
éve ugyanazzal a nővel él: egy japán divattervezővel,
akivel, ha csak tehetik, utazgatnak Európában és a Tá-
518
vol-Keleten. Jess kétségtelenül érdekes életet élt, ám
egy egészen más világban, mint Allegra.
De legalább a ruha illett rá. Amikor Delilah befntott,
látszólag mindent a legnagyobb rendben talált. A cipők
kényelmesek voltak, a kalapok klasszak, a fotós számos
felvételt készített. Addigra Nancy egy cseppel többet
ivott a kelleténél, Jess pedig úgy döntött, hogy szóra-
kozik egy kicsit, és mintha rá akart volna hajtani Car-
menra.
- Állapotos vagyok, a mindenségedet! - fortyant fel
Carmen, amikor Jess tréfásan végighúzta a tarkóján az
ujját, amit Carmen cseppet sem talált mulatságosnak.
- Nem, baj, nem haragszom érte - nyugtatta meg
Jess. Azután Sammel kezdett diskurálni, és tartotta az
ölében a kisfiút. Mindent összevéve kellemes teremtés
volt. Amióta vállalta önmagát, egyáltalán nem szé-
gyenkezett semmin, és időnként roppant provokálóan
viselkedett. Allegra bizonyos értelemben még mindig
kedvelte ezt a tulajdonságát, de némileg módosítania
kellett magában a Jessről alkotott képét.
- Miért nem mondtad? - kérdezte később.
- Nem is tudom. Már nem ismertelek olyan jól. Az
ilyesmit néha nehéz elmagyarázni. Kételkedtem ben-
ne, hogy megértenéd.
- Valószínűleg így lett volna - mondta Allegra becsü-
letesen. Majd arról beszélgettek, milyen hatást gyako-
rol az AIDS az amerikai kultúrára, emlegették a baráto-
519
kat, akiket elveszítettek, főleg Hollywoodban, de a lon-
doni és párizsi művészvilágban is.
Ötkor távoztak a lakosztályból. Nancy és Jess még
más barátokkal is akartak találkozni. Majd holnap este
jönnek össze megint a leánybúcsún. Azután jön a dísz-
vacsora, legvégül az esküvő.
- Ha ugyan élek addig - mondta Allegra, amikor ki-
tette Samet és a babát Bel Airben. Kimerítő, de mulatsá-
gos délután volt. Tulajdonképpen azt se tudta, kedveli-
e még a régi barátnőit, de akkor is hozzátartoznak az
életéhez, a múltjához, tehát ott kell lenniük az eskü-
vőn. Jessen még mindig hüledezett egy kicsit. Akkor is
rajta tűnődött, amikor benézett az irodájába, elhozta az
üzeneteit, némi munkát, majd elindult Jeffért. Nagy
nap ez Jeffnek. Ma van az utolsó óra, most fejezi be első
filmjét.
Szótlanul nézte, hogyan veszik fel utoljára a befejező
jelenetet, és hallotta a rendező diadalordítását: - Mehet
a dobozba, srácok! - Jeff és Tony kezet ráztak, majd ösz-
szeölelkeztek. Nagy pillanat volt ez nekik és az egész
stábnak. Jeff megfordult, és meglátta menyasszonyát.
Ragyogott az arca. Tony is odajött, és megölelgette a
lányt. Alacsony, sovány, szőke ember volt, szöges ellen-
téte Jeffnek. De egyformán tudták, hogy jó munkát vé-
geztek, és büszkék voltak a teljesítményükre. Filmet
forgatni kemény, de gyümölcsöző és ihlető munka. Es-
te partit rendeztek, amelyen Allegra is ott maradt. Ha-
520
lálosan elfáradt, mire visszakerültek Malibuba.
- Milyen volt a napod? - érdeklődött Jeff. Amióta ha-
zaértek, már ismét oda tudott figyelni a menyasszo-
nyára. A film elkészült, most már csak kisebb tenniva-
lók vannak hátra. A sztárok és a stáb hazamegy. A többi
a vágók, a rendező, Jeff és Tony dolga.
- Sajátos - felelt Allegra vigyorogva. Beszámolt Nancy-
ről és Jessről. Az volt a legkülönösebb, hogy már semmi
sem kötötte régi barátnőihez. Olyanok voltak, mint az
idegenek.
- Én ezért nem akartam, hogy a régi iskolai haverja-
im idecsődüljenek New Yorkból. Egy idő után elfogy,
ami közös volt. Tony az egyetlen, aki még fontos szá-
momra.
- Neked több eszed volt, mint nekem.
Üldögéltek, beszélgettek még egy darabig, majd lefe-
küdtek. Jeffnek még mindig maradt munkája másnap-
ra, és délben ki kellett mennie az anyjáért a repülőtérre.
Allegra is kiment volna, de még egyeztetnie kellett az
esküvő utolsó részleteit az anyjával. Blaire vele együtt
akarta eldönteni, mi legyen az ülésrend az esküvő előt-
ti ünnepi vacsorán. Allegrának folyton arra kellett gon-
dolnia, mennyivel okosabb volt Carmen, aki elutazott
Las Vegasba. Samről nem is szólva, aki nem ment seho-
vá, bár az ő esete más.
Beleegyezett, hogy délután Jeffel és az anyjával teá-
zik a Bel Airben, ám erősítést is hozott magával. Meg-
521
kérte Blaire-t, hogy ő is jöjjön, és az anyja, noha nagyon
sok munkája volt, megígérte, hogy ott lesz.
A sötét kosztümöt, fehér selyemblúzt viselő Mrs.
Hamilton merev tartással közeledett a Bel Air kertjé-
ben. Allegra látta meg elsőnek.
- Jó napot, Mrs. Hamilton. Hogy utazott?
- Köszönöm, igen kellemesen, kedves Allegra - felel-
te leendő anyósa előírásosan, és nem mondta, hogy
szólítsa másképp: Marynek, anyukának vagy anyának.
Bementek az étterembe, és Blaire a maga tapintatos
módján munkába vette Jeff anyját. Hatvan perc alatt
egyfajta kölcsönös tisztelet alakult ki a két anya között,
és ha barátnőknek nem is lehetett nevezni őket, egé-
szen jól megvoltak egymással. Különösen Jeff volt há-
lás leendő anyósa erőfeszítéseiért. Blaire tudta, hogyan
kezelje Mrs. Hamiltont, akivel, mint a lányának mond-
ta később, lehet bánni.
Viszont Mrs. Hamilton, miközben a fia felkísérte a
szobájába, hogy lefekhessen, azt mondta a fiának, hogy
olyan asszonyhoz képest, aki a show-bizniszben dolgo-
zik, Mrs. Steinberg rendkívül intelligens és meglepően
előkelő teremtés. Jeff nyomban jelentette ezt Allegrá-
nak, amint visszatért az előcsarnokba.
- Anyámnak tetszik a mamád - fordította le hétköz-
napi nyelvre.
- Ő is tetszik mamának.
- Hát te? Bírod még? - A két héttel korábbi förtelmes
522
veszekedésre gondolt, az ijesztő sértésekre, amelyeket
egymás fejéhez vagdostak. Kötelességének érezte,
hogy megvédelmezze az anyját, ugyanakkor tudta,
hogy van némi igazság Allegra szavaiban. Mary Hamil-
ton egyáltalán nem volt könnyű természet. Viszont
öreg volt, egy korlátolt, előítéletekkel terhelt világ kép-
viselője. És Jeff az egyetlen gyermeke. Ez azért mentsé-
gére szól. Ám Jeff egyetértett Allegrával is.
- Jól vagyok, csak ideges vagyok.
- Ki nem az? - vigyorgott a férfi. Este még át kellett
esniük a legény-, illetve a leánybúcsún. Allegra úgy
érezte, az egész olyan, mint egy túlélési tréning. Nem
volt se mulatságos, se megnyugtató. Ki kellett bírni.
Még a nászajándékokban sem lelte annyi örömét, mint
hitte. Kaptak két metszett üveg Cartier gyertyatartót,
aztán kaptak még tíz, pontosan ugyanolyan párt. És
mindent, amit kaptak, listába kellett foglalni, osztályoz-
ni kellett, be kellett táplálni a számítógépbe, aztán pe-
dig meg kellett köszönni. Csupa munka, semmi mulat-
ság. Minden apróság külön fájdította a fejét. Szerette
volna megkérni az embereket, hogy várjanak, inkább
később küldjék el az ajándékaikat, de persze nem te-
hette.
- Mi lesz a program a leánybúcsún? - érdeklődött
Jeff, miközben hazafelé vitte menyasszonyát, hogy át-
öltözhessen. Allegra jóformán semmit sem végezhetett
aznap az irodában, de nem is számított rá. Alice próbál-
523
ta tartani a frontot helyette.
- A Spagóban vacsorázunk - felelte, és ásítva hátra-
dőlt az ülésen.
- Mi a Troyba megyünk.
- Az civilizált hely. Remélhetőleg senki sem fog beál-
lítani fél tucat kurvával. - Sohasem találta viccesnek a
legénybúcsúknak ezt a részét. Egy házasságot nem le-
het így kezdeni. Nagyon dühös lett volna, ha valaki
prostituáltakat hoz a legénybúcsúba, és még jobban
dühítette volna, ha Jeff igénybe is veszi őket.
Ám úgy alakult, hogy a legénybúcsú sokkal szűzie-
sebbre sikeredett a leánybúcsúnál, amelyre Carmen
meghívta néhány kollégáját. Jefféknél megvolt a köte-
lező sztriptíztáncosnő - aki leadta a műsorát és távo-
zott, különösebb incidens nélkül -, egy csomó disznó
nóta, mondóka és vicc, de csak egyetlen váratlan láto-
gató jött, akit Alan Carr vezetett föl pórázon. Egy alapo-
san lenyugtatózott aligátor volt, akit az idomárja kísért.
Az aligátor névkártyát viselt a nyakán, és a kártyára azt
írták, hogy ALLEGRA. A hapsik frenetikusnak talájták
az ötletet, ám Allegra örült, hogy neki nem kedvesked-
tek ilyesmivel. Halálra rémült volna tőle.
Az ő kedvéért a Spagóba is rendeltek egy férfi sztrip-
tíztáncost, akit Jess nagyon unalmasnak talált. Jó hu-
morérzéke volt, rengeteget ugratta a lányokat, és az ő
szájából valahogy egyáltalán nem fenyegetőnek, ha-
nem időnként fölöttébb mulatságosnak tűnt az egész
524
homoerotika. A lányok rémséges ajándékokkal lepték
meg Allegrát: pornóvideókkal, vibrátorokkal, alul lyu-
kas bugyikkal, házassági "tanácsadó csomagokkal .
Először tudott nevetni rajta, de aztán már nagyon
kezdte fárasztani a dolog. Semmi mást nem akart,
mint hazamenni, ágyba bújni, és elfelejteni az egész es-
küvőt.
- Olyan, mint az olimpián - motyogta Jeffnek elalvó-
ban. Helyes, hogy ezt csinálják? Miért van az, hogy
mindenki más olyan biztos benne? Carmen... Sam...
Miért olyan könnyű nekik, és miért olyan nehéz neki?
Az esküvőtől fél vagy Jefftől? Nem emlékezett, hogy
megtalálta volna a választ a kérdésekre, mert valóság-
gal belezuhant az alvásba, és egész éjszaka rosszakat ál-
modott.

22.
A péntek volt a legkeményebb. Ez volt az utolsó nap
a munkahelyén, ahol sikerült lezárnia minden ügyet.
De volt még egy rágós falat, amelyet le kellett nyelnie.
Az apja ma délután érkezik, és ő ráállt, hogy találkozik
vele a Belage-ben egy kávé mellett.
Hetek óta rettegett ettől a találkozástól, és egész éj-
szaka lidércnyomásai voltak miatta. Ennek semmi köze
sem volt Jeffhez és az esküvőhöz. Csak őhozzá volt kö-
ze, az ő életéhez, az emlékeihez és a szabadságához.
Huszonkilenc éve várt erre a pillanatra.
525
Ami mostanában zajlott, abban az volt a legutála-
tosabb, hogy Jeffet is mintha elveszítette volna a nagy
felfordulásban. Folyton csak a kalapok, cipők, fátylak,
videók, fényképek, esküvői torták és koszorúslányok!
Csak éppen semmi köze Jeffhez és ahhoz, ami összekö-
ti őket. Mintha ezen az útvesztőn kellene átvágniuk,
hogy ismét egymásra találjanak. Már alig várta a vi-
szontlátást.
Aznap előbb ment el hazulról délelőtt, mint a vőlegé-
nye, akinek isten tudja, hol volt dolga a vőfély kísérői-
vel. Szerettek volna már egy közös ebédet, de sose jött
össze. És neki most az apjával, Charles Stantonnal kel-
lett találkoznia.
Ma este lesz az ünnepi vacsora. Utána el kell válnia
Jefftől, mert a hagyományok kedvéért az éjszakát a
szülei házában tölti, mert csak az esküvőn láthatja is-
mét a vőlegényét, és a saját házába már nem mehet.
Nem mintha bánta volna, hogy Bel Airben kell aludnia.
Talán Sammel is dumálhat egy nagyot, ha a húga feljön
a vendégházból.
Ám addig még találkoznia kell az apjával. Már be-
szélt erről Simonnal, elárulta, mennyire viszolyog tőle,
hogy Charles Stantonnal kelljen végigmennie az oltár-
hoz vezető úton.
- Úgy beszélsz róla, mint egy emberrablásról! - dor-
gálta Simon.
- Ebben az esetben erről is van szó - mondta Allegra.
526
A szálloda felé menet végig azon emésztődött, hogyan
közölje Charles Stantonnal, hogy ő csak vendég ezen
az esküvőn, nem a menyasszony apja. "Az apa szere-
pét ma este Simon Steinberg játssza, nem Charles Stan-
ton." Még akkor is ezen rágódott, amikor besétált az
előcsarnokba, és egyenesen nekiütközött az apjának,
de nem ismerte fel.
Elnézést kért és a recepciós pulthoz sietett, majd hir-
telen megperdült a sarkán. Az az ember ismerősnek
rémlett, de annyival öregebb volt. Az is ugyanolyan fi-
gyelmesen nézett rá, majd elindult feléje.
- Allegra? - kérdezte óvatosan. A lány visszafojtott
lélegzettel bólintott. Ő volt. Az apja.
- Szia - mondta, de nem bírt szólni többet. Az apja
azt javasolta, menjenek a bárba. A lány örömmel látta,
hogy kólát rendel. Na, legalább már nem iszik. Ezek
voltak a legcsúnyább emlékei, amikor az apja berúgott,
és összeverte Blaire-t.
Egy ideig semmiségekről beszélgettek, Kaliforniáról,
Bostonról, Allegra munkájáról, az időjárásról. Stanton
nem kérdezte Blaire-t, Allegra úgy sejtette, hogy még
mindig lappanghat benne a gyűlölet a felesége iránt.
Sohasem bocsátotta meg Blaire-nek, hogy elhagyta őt.
A lány elmesélte, hogy Jeff New York-i, és két nagyapja
is orvos volt.
- És ő hogy úszta meg? - kérdezte Charles Stanton.
Igyekezett barátságosan viselkedni, de nem volt köny-
527
nyű. Fal választotta el őket. A lányt meglepte, milyen
öreg és törékeny lett az apja. Blaire szerint most het-
venöt éves. Allegra nem is tudta, hogy ekkora korkü-
lönbség van a szülei között.
- Író - mondta. Szólt a két könyvről és a filmről. -
Nagyon tehetséges - tette hozzá, de nem bírt arra össz-
pontosítani, amit mondott. Azt akarta csak tudni, miért
gyűlölte őt annyira az apja. Miért kerülte, miért nem te-
lefonált soha, miért nem szerette? Meg akarta kérdezni,
mi történt akkor, amikor Paddy meghalt, de az apja
puszta látványa a torkára forrasztotta a szót. Dühe
egyetlen ragacsos tócsába gyűlt, mint az olaj, amelyből
nincs menekvés, hacsak valaki lángra nem lobbantja
egy szál égő gyufával. És az apja végre megtette. Blaire
után érdeklődött, de olyan tónusban, amelytől Allegra
felbőszült.
- Miért ilyen a hangod, amikor róla beszélsz? - Őt
magát is megdöbbentette a kérdése. Szívének vala-
melyik sötét zugából pattant elő, átmenet nélkül.
- Hogy érted ezt? - feszengett kényelmetlenül az ap-
ja, és belekortyolt a kólájába. Mesterien értett a passzív
agresszióhoz. - Bennem nem él rosszindulat az anyád
iránt. - A szeme elárulta, hogy hazudik. Blaire-t még
Allegránál is jobban gyülölte. Allegrát csak nem szeret-
te, de Blaire-rel régi elszámolnivalója volt.
- De igen, te ellensége vagy mamának! - meredt rá
Allegra. - Bár ez érthető, hiszen elhagyott.
528
- Mit tudsz te erről? - kérdezte ingerülten az apja. -
Régen történt. Te még gyerek voltál akkor.
- Akkor is emlékszem rá... Még mindig emlékszem a
veszekedésekre... a kiabálásra... a sértésekre, amiket
egymás fejéhez vágtatok...
- Hogy emlékezhetnél? - Stanton a poharába bá-
mult. - Jóformán ki se nőttél a babakorból.
- Ötéves voltam. Hat, amikor elköltöztünk. Rettene-
tes volt. - Az apja bólintott. Nem volt ereje tagadni. At-
tól félt, hogy a lány arra is emlékszik, amikor ő meg-
ütötte Blaire-t. Tudta magáról, hogy akkor nem volt ép
eszénél.
Allegra elhatározta, hogy fejest ugrik a mély vízbe.
Másképp nem érhet át a túlsó partra. Most muszáj. Ta-
lán soha többé nem látják egymást. Talán ez az utolsó
alkalom, amikor megszabadíthatja magát és az apját.
- Az volt a legrosszabb, amikor Paddy meghalt. - Stan-
ton hátrahőkölt, mint akit megütöttek.
- Azon nem lehetett segíteni - mondta nyersen. -
Olyan ritka változata volt a leukémiának, amelyet sen-
ki sem gyógyíthatott volna meg. Akkoriban nem. Talán
még most sem - fejezte be szomorúan.
- Hiszek neked - felelte Allegra halkan és őszintén.
Évekkel később az anyja is ugyanezt mondta. De Blaire
azt is tudta, hogy a férje azt képzelte, megmentheti a
fiát, és sohasem bocsátotta meg magának, amiért nem
sikerült. Ezért ivott, ezért veszítette el a lányát és a fele-
529
ségét. - De még mindig emlékszem Paddyre... olyan
drága volt hozzám... - Jeffre hasonlított: ugyanaz az
adakozó, szelid jóság jellemezte. - Annyira szerettem!
Az apja behunyta a szemét, és elfordult.
- Erről már nincs értelme beszélni. - Ahogy ezt
mondta, Allegrának arra kellett gondolnia, hogy az ap-
jának nincs több gyermeke, és hirtelen megsajnálta. Fá-
radt, magányos, valószínűleg beteg is. És nincsen sen-
kije. Neki ott van Jeff, a szülei, Sam és Scott, sőt Jimmy
és Matthew. Mije van Charles Stantonnak? Megbáná-
sok és kísértetek. Egy gyermek, akit szeretett és elveszí-
tett, és egy másik, akit elhagyott.
- Miért nem akartál látni soha? - kérdezte halkan.
Azok után miért nem telefonáltál, miért nem válaszol-
tál a leveleimre?
- Nagyon haragudtam anyádra - mondta keserűen
Stanton. Ám Allegrát nem elégítette ki ez a magyarázat.
- Az apám voltál!
- Anyád cserben hagyott és vele együtt te is, leg-
alábbis én így láttam. Egyszerűen túlságosan fájdalmas
lett volna ragaszkodni hozzád. Tudtam, hogy sohasem
hódíthatlak vissza benneteket. Egyszerűbb volt hagyni,
hogy elmenj, és aztán elfelejteni téged. - Hát ezt csinál-
ta? Erőszakkal zárta ki az agyából a lányát? Eltemette,
mint Paddyt? Lemetszette magáról? Elvágta a kötelé-
ket, amely összekapcsolta őket?
- De miért? - türelmetlenkedett. - Miért nem vála-
530
szoltál a leveleimre, vagy legalább miért nem álltál szó-
ba velem? És amikor én próbáltam beszélni veled,
olyan haragos, olyan kegyetlen voltál! - Kimondta vég-
re, amit mondania kellett.
Ekkor az apja nagyon különös dolgot válaszolt:
- Nem akartam, hogy szerepet játssz az életemben,
Allegra. Nem akartam, hogy szeress. Talán furcsának
találod. De túlságosan szerettelek mindkettőtöket, és
amikor elveszítettelek, örökre lemondtam rólad. Olyan
volt, mintha Patricket veszítettem volna el még egyszer.
Tudtam, hogy nem vehetem föl a küzdelmet a távol-
sággal vagy a te itteni új életeddel. Egy éwel a távo-
zásotok után lett egy mostohaapád, három éwel ké-
sőbb egy új fivéred, és tudtam, hogy még további test-
vérek is jönnek. Anyádnak új élete lett, neked is. Ke-
gyetlenség lett volna mindkettőnkkel szemben, ha
tovább ragaszkodom hozzád. Kíméletesebb volt, ha el-
engedlek, hogy az ár átsodorhasson új életedbe. Így
semmire sem kellett visszanézned. Nem volt múltad,
csak jövőd.
- De én magammal hurcoltam mindenüvé a múl-
tat! - szólt Allegra panaszosan. - Mindenüvé vittelek
magammal téged és Paddyt! Sohasem értettem, miért
szűntél meg szeretni engem! - mondta könnyes szem-
mel. - Tudnom kellett, miért! Mindig azt gondoltam,
hogy gyűlöltél! - Mélyen belenézett az apja szemébe,
válaszra várva.
531
- Sose gyűlöltelek - mondta ő szomorú mosollyal.
Alig merte megérinteni a lánya ujjait. - De én akkor
már semmit sem adhattam neked. Megtört ember vol-
tam. Egy darabig gyűlöltem anyádat, de egy idő után
még az is elmúlt. Nekem megvoltak a saját démonaim,
akikkel viaskodnom kellett - sóhajtotta. - Egy kísérleti
gyógymódot próbáltam ki a bátyádon, Allegra. Min-
denképpen meghalt volna, de bizonyosra vettem...
hogy ezzel segíthetek rajta. Nem segített. Mindig attól
féltem, hogy épp ez rövidítette meg az életét, talán nem
sokkal, de valamivel. Anyád is azt állította, hogy én öl-
tem meg Paddyt - fejezte be csüggedten.
- Nekem sohase mondott ilyet, amikor beszéltünk
róla.
- Akkor talán megbocsátotta már.
- Rég megbocsátott - szólt halkan a lány. Nem volt
könnyű megtalálni a válaszokat. Nem létezett igazi ma-
gyarázat arra, miért mondott le róla Charles Stanton, de
Allegra most már legalább tudta, hogy apját a tulajdon
démonai, bűntudata, rémülete, gyarlósága kergette a
döntésbe. Csakugyan, semmit sem adhatott már a lányá-
nak. Green doktornő is mindig ezt mondta, és Allegra
sohasem hitt neki, amíg nem hallotta az apja szájából.
- Annyira szerettelek - mondta csöndesen az apja.
Allegra egész életében ezekre a szavakra várt. - Nem
is tudtam, mennyire. És még most is szeretlek, azért
utaztam ide. Kezdem belátni, hogy az idő fényűzés; né-
532
ha jobb tékozolnunk. Sokszor elgondolom, miket mon-
danék neked, hányszor kellett volna, hogy fölhívjalak,
például a születésnapodon. Máig emlékszem, mikor
van a születésnapod, Paddy születésnapja, az anyá-
dé... de sohasem hívtalak fel. Sokáig vívódtam, amikor
írtál nekem. Nem akartam válaszolni. Aztán rádöbben-
tem, hogy nem akarok lemaradni az esküvődről. -
Könnyek ültek a szemében, amikor ezt mondta. Olyan
drága volt ez neki, hogy nem is tudta szavakba foglalni.
- Köszönöm - mondta Allegra. Könnyek futottak vé-
gig az arcán. Köszönet a szavakért, az őszinteségért, a
szabadságért. - Örülök, hogy eljöttél - mondta, és csó-
kot lehelt apja kezére. Stanton rámosolygott, nem mert
elárulni többet. Visszatartották tulajdon gátlásai, mint
mindannyiunkat.
- Én is örülök - mondta halkan, még mindig meg-
rendülésével küszködve.
Ittak még egy kólát, és az esküvőről beszélgettek.
Allegra nem hozta szóba, hogy kivel vonul az oltárhoz.
Majd Delilah-t kéri fel, hogy közölje ezt az apjával. En-
nek ellenére nagyon jó volt hallani, hogy az apja fon-
tosnak tartotta őt, gondolt rá, még a születésnapját is
számon tartotta. Tulajdonképpen nem volt valami fal-
rengető jelentősége, hiszen az apja ennek ellenére sem
hívta föl soha, de Allegrának mégis nagyon becses volt
ez a tudat.
Felállt és felajánlotta az apjának, hogy elviszi autóval
533
az ünnepi vacsorára. Steinbergéknél még mindig láza-
san dolgoztak a kertészek. Másnap öt órára volt kitűzve
az esküvő; a kertépítőknek még huszonhárom órájuk
maradt, hogy befejezzék művüket.
Allegra meghökkenésére az apja az autóban ülve be-
vallotta, hogy fél találkozni Blaire-rel. A lány ezt na-
gyon különösnek találta. Az anyja huszonhárom éve
ment feleségül Simonhoz; ez az ember nem játszik sze-
repet az életében többé. Illetve igen. A múltjához tarto-
zik. Tizenegy évig voltak férj és feleség, Blaire két gye-
reket szült neki. Allegra nehezen tudta elképzelni, ha
ránézett erre a szürke, megfáradt öregemberre. Olyan
gátlásos, tartózkodó, konzervatív. Mennyire más, mint
az ő gyönyörű, színpompás, fiatalos, életerős anyja.
Blaire-nek mintha semmi köze sem lenne Charles
Stantonhoz. Tulajdonképpen nincs is.
Hatra érkeztek a Bistróba, ahová már szállingóztak a
vendégek. A lelkész az egyik sarokban értekezett Deli-
lah-val. A pincérnők pezsgőt hórdtak körbe. Pontosan
hétkor Delilah csatarendbe állította hadait.
Itt volt Allegra egész családja, a koszorúslányai, a ba-
rátai, a lelkész és mindkét apja. Jeff mellett az anyja állt,
szigorú fekete ruhában, kontyba fésült hajjal, és bor-
zasztó komolynak látszott, de Allegra azt gondolta,
hogy tulajdonképpen mindent összevetve szép asz-
szony.
Alan a svájci filmjéről mesélt Simonnak, Carmen a
534
babáról beszélgetett Sammel. Sam most az egyszer ott-
hon hagyta Mattet egy pesztrával. Megszoptatta köz-
vetlenül azelőtt, hogy eljött, és előre közölte Jimmyvel,
hogy nem marad soká. De azért klassz érzés volt elsza-
badulni egy kicsit, és Jimmy elragadtatottan gyönyör-
ködött felesége remek alakjában.
Szép társaság voltak, a bulvárlapok mindent megad-
tak volna a neveikért. A lelkész elmagyarázta, milyen
lesz a szertartás, kinek mit kell csinálnia, hová kell men-
nie. Charles Stanton kissé megzavarodottan nézett ma-
ga elé. Simon észrevette. Félrevonta Stantont, bemutat-
kozott, kezet rázott vele, és valami különöset javasolt.
Allegra hallotta az elejét, de aztán a két apa arrébb hú-
zódott, így a folytatás elveszett számára.
Hirtelen roppant izgalmas lett minden. Helyére ta-
lált a kirakós minden darabkája. Itt voltak a legrégibb
barátai és a családja. És az apja azt is bevallotta, hogy
szereti. Igaz, hogy tévelygőnek, esendőnek, gyarlónak
mutatkozott, de ebben nem Allegra volt a hibás. És nem
is az apja talán. Allegra mindig is tudta ezt, a kérdés
szakértői ugyanezt erősítgették; és végre az apjától is
hallhatta.
Összeismertette apját néhány érkező barátjával. Ha
az ember nagyon alaposan megnézte őket, fölfedezhe-
tett némi hasonlóságot Stanton és a lánya között, de
Allegra igazából Blaire-re hasonlitott és Simonra, akit
apjaként szeretett. Ám ez az ember ennek ellenére is
535
hozzátartozott az életéhez; a múltjához és a jövőjéhez.
Ugyanúgy köze van Allegrához, mint ahogy Allegrá-
nak is köze van Matthez.
Bemutatta az apját Mrs. Hamiltonnak, de miután a
lelkész elmondta, amit el kellett mondania, és a vendé-
gek ismét csevegni kezdtek, Charles visszaoldalgott Al-
legrához és az anyjához, akik a kertről beszélgettek.
- Szervusz, Blaire. - Ha fiatalabb, elpirult volna. Így
csak mereven bámulta volt feleségét, aki szinte semmit
sem változott. Stantonnak úgy tűnt, egy kéz visszafor-
gatta az órát. Keserédes emlékek rohanták meg. Az ju-
tott eszébe, amikor Paddy és Allegra még kisgyerekek
voltak. - Nagyon jól nézel ki - mondta halkan.
- Te is - felelte Blaire, mert nem jutott eszébe más.
Egymás szemébe néztek Ugyanazok az emlékek, ugyan-
az a fájdalom, ugyanazok a csúffá tett remények kötöt-
ték össze őket; és volt valamikor régen egy idő, amikor
együtt nevettek és örültek. Ma már alig emlékeztek er-
re. Csak a tragédiák maradtak: amikor Paddy meghalt,
amikor a feleség elment, és magával vitte a kislányt.
Stanton azért jött, hogy egy utolsó emlékkel egészítse
ki az albumot.
- Kedves tőled, hogy eljöttél - mondta Blaire. Allegra
elment, hogy üdvözölje Tony Jacobsont és Jeff rende-
zőjét. Megállapította, hogy Nancy Towers rászállt az
öccsére, és Scottnak nincs kifogása ellene. Nancy máris
többet ivott egy kicsit a kelleténél, és a keze mindegyre
536
visszatévedt Scott combjára. A fiú összenézett a nővé-
rével; Allegra bólintott.
- Annyira hasonlít rád - mondta Charles a régi fele-
ségének, miközben Allegrát figyelte, ahogy kacagva ci-
kázik fel-alá a teremben, és a haja pontosan úgy lobog,
ahogy Blaire-é szokott. Milyen szép, sudár és fiatal. -
Először megdöbbentem... azt hittem, téged látlak... jól
kibeszélgettük magunkat délután a szállodában.
- Mesélte - mondta Blaire. Szerette volna kinyújtani
a kezét, hogy megvigasztalja ezt az embert, elmond-
hassa neki, mennyire megbánta azokat az éveket. - Jól
vagy, Charles? - kérdezte, és megpróbált nem emlékez-
ni az ifjúságra, amikor Charlie-nak szólitotta.
- Az én életem nagyon csendes - mondta a férfi, de
látszott rajta, hogy elfogadja ilyennek az életet. - Szép
családod van - mondta, körülhordozva a tekintetét.
Könnyű volt felismerni Blaire gyerekeit, mert mind az
anyjukra hasonlitottak. Simont is rokonszenvesnek ta-
lálta rövid beszélgetésük során. Talán épp ez az élet
méltó Blaire-hez, mert azt a szenvedést, amelyet
Charles mért rá, semmi esetre sem érdemelte meg. Ak-
kor nem tehetett róla. Remélhetőleg az asszony is tud-
ja. Bárcsak elmondhatná neki azt, amit Allegrának
mondott délután.
- Örülök, hogy itt vagy, Charles - szólt Blaire. Stan-
tonnak könnybe lábadt a szeme. Megérintette volt fele-
sége kezét, majd elhúzódott tőle. Nem bírt a közelében
537
maradni, túlságosan fájt. Inkább Mary Hamiltonnal
elegyedett szóba. Kiderítették, hogy nemcsak több kö-
zös barátjuk van Bostonban, de Stanton ismerte Mary
Hamilton apját is: professzora volt az orvosi egyete-
men. Még akkor is elmerülten beszélgettek, amikor
Blaire a vacsorához tessékelte őket.
Számos pohárköszöntő hangzott el. Jeffnek és Alleg-
rának végre volt alkalma, hogy egymás mellett ülve ne-
vetgélhessenek és diskurálhassanak a barátaikkal. Hol-
nap este a Bel Air szállodában alszanak, holnapután
reggel indulnak Európába. Hihetetlen, hogy ez a pilla-
nat is elérkezett, legalábbis majdnem. Még húsz óra vá-
lasztotta el őket az esküvőtől.
Simon felköszöntötte a fiatalokat, Jeff poharat emelt
a menyasszonyára, Blaire elmondta, milyen büszke a
gyerekeire. Allegra többször is elkapta Charles Stanton
pillantását. Apja láthatólag nagyon jól érezte magát
Mary Hamilton társaságában, és Jeff anyja még soha-
sem viselkedett ilyen felszabadultan. Charles Stanton
és Mrs. Hamilton összebarátkoztak, mire véget ért az
este. Amikor Allegra utoljára látta őket, Charles éppen
visszakísérte Maryt a Bel Airbe.
- Úgy veszem észre, a régi apám rástartolt az anyád-
ra - mondta nevetve Jeffnek, mielőtt vőlegénye elin-
dult volna Malibuba. - Hiányozni fogsz ma éjszaka. -
Micsoda ósdi, buta hagyomány, hogy a vőlegény és a
menyasszony nem találkozhat az esküvőig. Valamikor
538
persze szó sem lehetett róla, hogy a fiatalok együtt él-
hessenek az esküvő előtt. Csak a nászúton lehetett el-
hálni a házasságot. Az egy más világ volt, de mi értelme
a lemondásnak most?
- Mellesleg, hogy sikerült a találkozás? - érdeklődött
jeff óvatosan. A vacsoránál nem volt alkalma feltenni a
kérdést.
- Egész jól - felelte Allegra halvány mosollyal. -
Megtudtam egyet-mást, amire szükségem volt. Apám
tulajdonképpen szomorú ember. Nagyon magányos
lehet.
- Talán jobb neki így. Nem tudom elképzelni az
anyád mellett. Annyira különböznek, mint a nappal az
éjszakától.
- Ugye, hogy így van? Hála legyen az Istennek Simo-
nért.
- Eldöntöttétek már, ki vezet az oltárhoz? - kérdez-
te mosolyogva Jeff, akinek nagyon nem volt mehet-
nékje.
- Simon azt mondta, ne aggódjak, majd ő elintéz
mindent. Hála istennek! - fújt megkönnyebbülten.
Megbékült az apjával, első alkalommal több mint húsz
év után, de még mindig Simonnal akart az oltárhoz vo-
nulni.
A Bistro előtt ki-ki beült a kocsijába. Sam már egy
órája távozott Jimmyvel, hogy megszoptathassa a kis-
fiút, mert a melle olyan keményre dagadt, mint a kugli-
539
golyó. Allegra többször elmondta Jeffnek, hová tette a
nászútra becsomagolt bőröndöket. Attól félt, hogy vőle-
génye megfeledkezik róluk.
- Nehogy elfelejtsd a bőröndjeimet! - kiabált ki a ko-
csija ablakán.
- Majd igyekszem! - kiabált vissza Jeff, miközben be-
sorolt Alan és Carmen után, akik ugyancsak Malibuba
tartottak. Mostanában ott töltötték a legtöbb időt.
Tíz perc alatt visszaért a Bel Air-i házba. Simon és
Blaire különböző részletekkel bajlódtak. A vendégház-
ban égett a villany. Allegra borzasztóan szerette volna
meglátogatni Samékat, de nem akart rájuk törni. Scott-
ot is szerette volna látni, de öccse eltűnt vacsora után
Nancyvel, és Allegrának volt egy olyan érzése, hogy
reggelig nem is kerül elő.
- Okosabb lenne, ha aludnál egy kicsit - figyelmez-
tette Blaire a nyughatatlanul fel-alá ténfergő lányt.
- Nem vagyok fáradt - mondta Allegra egy kisgye-
rek hangján. Anyja elmosolyodott.
- Majd az leszel holnap.
Végül már tényleg nem maradt tennivalója. Felment
a régi szobájába, levetkőzött és lefeküdt. Felhívta Jeffet,
az épp akkor ért haza; megbeszélték, milyen kelle-
mes volt az este, milyen mulatságosan viselkedett né-
hány régi barát, és hogy mennyire izgulnak az eskü-
vőtől.
- Annyira szeretlek! - szólt Jeff komolyan. Élete leg-
540
szebb idejét élte.
- Én is szeretlek - felelte Allegra. Miután elbúcsúz-
tak, még órákig feküdt álmatlanul. Jeffre gondolt, és ar-
ra, hogy milyen szerencsés lány ő. Pontosan olyan férfi-
ra talált, amilyet akart. Illetve, ami ennél is fontosabb,
amilyenre szüksége volt. Ráadásul Simonra emlékez-
tet. Pont, ahogy megálmodta.
Ezen az éjszakán nyugodtan, álomtalanul aludt.
Rendbe jött mindennel. A munkával, az élettel, a múlt-
tal, a jövővel és az apjával.

23.
Szombaton, szeptember ötödikén tündöklő napsütés-
re ébredt Los Angeles. Nem volt köd, nem volt szmog.
Enyhe szellő fújdogált, ragyogó kék volt az ég. Még
délután öt órakor is fényesen sütött a nap.
Allegra a szobájában állt. A ruhát mintha ráöntötték
volna, a kalap csodálatos volt, a fátyol felhőként go-
molygott mögötte. Olyan volt, mint egy tündérkirály-
lány, laza kontyba fésült hajával, elöl térdig érő, hátul
hosszúra hagyott csipkeszoknyájában. Anyja átadta
neki az illatos virágcsokrot, amelyet David Jones terve-
zett Allegrának.
- Ó, istenem, Allegra... - rebegte Blaire. Könnyek
szöktek a szemébe. Még sohasem látott a lányához fog-
hatóan gyönyörű menyasszonyt. Egyszerűen király-
női volt az esküvői ruhában, amelyet Gianfranco Ferre
541
tervezett a Diornak. Mikor Simon meglátta, ahogy jön
lefelé a lépcsőn, az ő szeméből is megeredtek a köny-
nyek.
- Ó, életem! -mondta. Se Blaire, se az ő számára nem
volt kétséges egyetlen pillanatig sem, hogy Allegra az ő
lányuk. És ha összenéztek, egymás szemében láthatták,
hogy ezt sohasem fogják elfelejteni.
Odakint halkan szólt a zene, a vendégek őket várták.
Delilah úgy csattogott fel-alá a nappaliban, mint egy
csibéit összeterelő strucc. A koszorúslányok már felso-
rakoztak. Simon elébe ment Allegrának.
- Allie, tegnap beszéltem Charlesszal. Támadt egy öt-
letem... Nem, ne gurulj méregbe! - mondta, mert látta,
hogy lánya kezd ideges lenni. - Ez csak egyfajta komp-
romisszum. - Valamit súgott Allegra fülébe; a lány töp-
rengett egy pillanatig, majd elmosolyodott és bólintott.
Szinte ugyanabban a pillanatban megjelent Charles
Stanton, aki nagyon előkelőnek, bár kissé merevnek
tetszett zsakettjában és csíkos nadrágjában. Simon vi-
szont ízről ízre olyan volt, akár egy filinsztár.
- Tehát, hölgyeim, csak csendben! - mondta Delilah,
és úgy tett, mintha tapsolna. Allegra hirtelen fölviho-
gott. Mekkora szamárság az egész! Hónapokig izzad-
tak ezért a cirkuszért, a nevetséges részleteivel. - Csend-
ben és lassan!... csendben és lassan! - suttogta Delilah,
és mutatta az ünnepélyes lépést.
Nancy vezette a sort, aki feledhetetlen éjszakát töl-
542
tött a Bel Airben Scottal. Őt követte Jess, aki roppant
előkelően festett a bézs csipkeruhában, bézs organza-
kalappal. Rákacsintott Allegrára, mielőtt kilépett vol-
na a kertbe, és a menyasszony vásottan nevetett. Még
tíz perc, és felesége lesz Jeffnek... holtomiglan, holto-
diglan.
Carmen volt a következő. Szándékosan állitották
harmadiknak, nehogy ő legyen a figyelem középpont-
ja, de még így is őt bámulta mindenki, hiába vastago-
dott meg a dereka. Lélegzetelállítóan festett, álmélkodó
suttogás kísérte, ahogy a székek közötti folyosón lebe-
gett a felvirágozott oltár felé. Sam volt az utolsó, fiata-
lon, tisztán, sudár szépségében. Egészen olyan volt,
mint az anyja és a nővére. Jimmy a kísérők között várta
az oltárnál.
Majd hosszabb szünet támadt: mindenki a menyasz-
szonyt leste. Végre megjelent, és pontosan olyan gyö-
nyörű volt, amilyennek várták. Az apja karján közele-
dett kimért léptekkel, fátyla alatt lesütött szemekkel.
Érezte, hogy Charles remeg mellette. Pontosan a meg-
felelő pillanatban lépett be a lánya életébe, akkor, ami-
kor nem ő fogja otthagyni a gyermekét, hanem Allegra
vesz búcsút tőle, hogy mindketten szabadon mehesse-
nek tovább útjukon.
Félúton az oltár felé Charles Stanton megállt, és hal-
vány mosollyal nézett a lányára. Az ajkához emelte
Allegra kezét, és megcsókolta, így adván áldást a gyer-
543
mekére.
- Isten áldjon meg, kislányom... nagyon szeretlek -
súgta. Allegra döbbenten bámult rá. Kimondta! Stan-
ton félreállt, átadta a helyét Simonnak, aki a karjába
fűzte Allegra kezét, és vezette tovább az oltár felé, mint
ahogy vezette az életen át. Így vezették majdnem har-
minc évig: a kezdet kezdetén Charles Stanton, azóta
Simon, aki most lenézett első gyermekére, akit Blaire-
től kapott mint szeretetre kiéhezett, megrémített kis-
leányt.
- Ugy szeretlek - mondta a könnyein át. Allegra láb-
ujjhegyre állt és megcsókolta, majd elengedte őt is,
mint mindenkit, akit szeretett, mert várt rá a feleség új
szerepe Jeff oldalán. Simon elment és leült Blaire mellé,
Allegra pedig szerelemtől túláradó pillantással nézett
jövendő férjére. Nagyon messziről indult, hogy elér-
kezzen ehhez a férfihoz. És mostantól együtt mennek
tovább.
- Gyönyörű vagy! - súgta Jeff. A lány megszorította a
kezét.
- Annyira szeretlek! - súgta vissza Allegra, aki re-
ményteli büszke ifjúságában állt mellette. Sírt minden-
ki, aki szerette, és sok boldogságot kívánt neki.
Szeretetet és hűséget fogadtak egymásnak, majd Jeff
hosszasan megcsókolta feleségét, a vendégsereg éljen-
zése közepette.
A lelkész férjjé és feleséggé nyilvánította őket, ők pe-
544
dig kézen fogva végigsiettek a széksorok közötti fo-
lyosón, miközben a vendégek rózsaszirmokat zúdítot-
tak rájuk. Boldog nap volt ez, boldog idő: egy élet koro-
nája.
A vendégek esküdöztek, hogy még sose láttak ilyen
szép menyasszonyt. Az új házasok fogadták a jó kíván-
ságokat, amelynek végeztével Peter Duchin zenekara
rákezdett a "Bűvölet"-re, Jeff és Allegra pedig lassan
körbekeringőzte a táncteret. Mindenki elragadtatottan
bámulta őket, mert olyan gyönyörű pár voltak, hogy
nem is volt hozzájuk fogható. Azután Allegra köteles-
ségtudóan táncolt Charlesszal, aki alig bírt a megha-
tottságával, és végül Simonnal, aki könnyű kézzel irá-
nyította, és egyfolytában nevettette azzal, hogy kifigu-
rázta az esküvővel járó badarságokat. Az apja után
Alan következett, aztán az öccse, majd újdonsült sógo-
ra, aztán Tony, Art és a barátaik, végül ismét Jeff. Órákon
át táncolt. A tánc után jött a vacsora, a vacsora után
megint tánc. Allegra megköszönte a szüleinek a fényes
esküvőt, és elismerte, hogy nekik volt igazuk, amikor
mégis kétszázötven vendéget hívtak: így volt tökéletes.
Még mintha Mary Hamilton is jól érezte volna magát.
Charles Stanton egész este nem mozdult el mellőle.
Végül Allegra elment, hogy átöltözzön fehér selyem
Valentino-kosztümjébe. Simon Blaire-rel táncolt, élvez-
ve az esküvő utolsó perceit. Jimmy és Sam a közelben
járták. Blaire-nek, ahogy rájuk pillantott, összefacsaro-
545
dott a szíve.
- Egyáltalán felfogod, hogy ez a szegényke másfél
hónap alatt tett szert kisbabára és férjre, viszont nem is
volt esküvője? Tennünk kellene valamit az ügyben; mi-
helyt elkészül a konyha - töprengett. Hirtelen olyan
egyszerünek látott mindent. Ám Simon nevetve rázta a
fejét.
- Ne merészeld! Inkább kiállítok nekik egy csekket,
és elküldöm őket nászútra. Ne merészelj tervezgetni
egy újabb esküvőt! - mondta határozottan. Rátekintett
legkisebb gyermekére, aki olyan boldogan simult a fér-
je karjaiba - milyen ártatlan és bizakodó még mindig -,
majd visszanézett a feleségére. - Hacsak Sam nem
akarja. Őt kellene megkérdezned. - Igazán nem szeret-
né megfosztani épp a kicsit egy esküvőtől.
- Karácsonyra rendezhetnénk nekik valamit... vagy
jövő tavasszal... - Blaire máris tervezgetett: egy kará-
csonyi parti Samnek ... a fogadalmak megújítása... apró
karácsonyfák a kertben... sátor... egy Peterékénél fiata-
labb banda, olyasmi, amilyet a srácok szeretnek...
- Elég! - nevetett Simon. - Ne házasodjunk össze mi
is másodszor? Az lenne csak a vicces. - És talán rendjén
való is, az ő esetükben, hiszen Matthew születése meg-
újította a házasságukat. - Szeretlek, te szamár Legalább
öt percig ne tervezgess Samnek esküvőt, mert szeret-
ném közölni veled, hogy oltári klassz vagy.
- Te is. Ez zseniális ötlet volt, hogy Charles kezdte ve-
546
zetni Allegrát. Így legalább mindenki kapott egy esélyt,
és bizonyos értelemben jelképes is volt...
- Ez a munkával jár, ha az ember negyven évig dol-
gozik színészekkel... kompromisszum és kreativitás.
Mindig bejön.
- Erre majd emlékezni fogok, ha jövő héten elkezd-
jük a közös munkát - ugratta Blaire, miközben a "New
York, New York" dallamára táncoltak. Most megjelent
fehér Valentino-kosztümjében Allegra. Felment a zene-
kari emelvényre, hátat fordított a vendégeknek, és
nagy lendülettel hátradobta a csokrát, amely átszelte a
levegőt, és egyenesen Jess karjaiban landolt. Jess meg-
rázta a fejét, és úgy dobta el a bokrétát, akár egy kézi-
gránátot. Másodjára Samantha kapta el. A nővérek ösz-
szenevettek. Allegra búcsúpuszit adott Samnek, és a fü-
lébe súgta, hogy az anyjuk esküvőt akar tartani neki
karácsonykor.
- Jaj, ne - nyüszített Sam, mint gyerek a spenótra -,
nem bírom... Jimmy meg is ölne... de én is belehal-
nék... -Komolyan mondta. Allegra esküvője gyönyörű
volt, de Sam véleménye szerint túl sok zűrrel járt.
- Mondd meg mamának! - biztatta Allegra. Intege-
tett, aztán beültek férjével az autóba, és elhúztak a szál-
loda felé. Megvolt a tökéletes esküvő.
Blaire és Simon még néztek utánuk egy darabig.
A fiatalok hálás csókkal búcsúztak tőlük, mielőtt elin-
dultak volna háromhetes európai útjukra. És mikor el-
547
mentek, Jimmy táncra perdült a feleségével, Scott el-
tűnt a szobájában Nancyvel, Simon pedig magához
ölelte Blaire-t, és megcsókolta.
Vége

Terjeszti:
LAP ICS Könyvkiadó és Kereskedő Kft.
Felelős vezető:
Kiss Ernő és Rózsa Csaba ügyvezetők
LARICS Kereskedőházak
Budapest ^ Debrecen ^ Miskolc ^ Nyíregyháza
Telefon: (06 1) 359-0422
Fax: (06 1) 340-3121
Mobil: (30) 229-5990/11 mellék
LAP ICS Nagykönyv-vevőszolgálat
1134 Budapest, Váci út 45.
(bejárat az Apály u. 3. felől)
Telefon: 06 1 340-3916
Fax: 06 1 340-3917
ISBN 963 203 023 0
Maecenas Könyvkiadó, Budapest
Felelős kiadó: a Maecenas Könyvkiadó igazgatója
Tipográfia és műszaki szerkesztés: Szakálos Mihály
Szedte és tördelte az Alinea Kft.
Nyomta és kötötte a debreceni Kinizsi Nyomda Kft.
Felelős vezetö: Bördős János ügyvezető igazgató
Terjedelem: 23,25 (A/5) ív

548