14

A szóvégi „i” magánhangzó szerepe is érdekes vonatkozásokat jelent dolgozatomban.

Egyrészről az „i” a „koum/koumi” szavak eltérő variánsai, a nőnemű felszólítás különbségei
kapcsán vetnek fel kérdéseket. A másik kérdéskör a birtokviszonyt kifejező „i”, amely
mindkét nyelvben (arámi/héber) azonos, tanulmányomban az Éli és az Eloi megszólítások
különböző hagyománya kapcsán kerülnek előtérbe.
Különbséget jelent a nőnemű főnevek többes számának képzése is, amely az arámiban
egy ‫„ ן‬vég-nún” mássalhangzós végződést jelent (‫)אָן‬, például, ‫ הֵיו ָן‬/vadállatok/ (Dán 7,3).
Kontrasztot jelent ezzel szemben a kánaáni nyelvek, köztük a héber többes szám képzése,
amely a nőnemű alaknál egy szóvégi „‫„ ”ת‬taw” betűt eredményez a ‫ ן‬helyett. (például: ‫תוֹסוּס‬
/lovak/).42
A kánaáni nyelvek (héber, föníciai, moabita) és az arámi között talán a
leglátványosabb – hangtani – választóvonal az ún. „kánaáni hangtörvény” által létrehozott
izoglossza. Izoglosszának nevezzük azt a vonalat egy dialektustérképen, amely elválasztja
egymástól egy adott nyelvi jelenség, például egy szó, két lehetséges változatát: amit például
az izoglossza egyik oldalán [ā]-nak ejtenek, azt a másik oldalon [ō]-nak ejtik. Az eredetileg
hosszú [ā] hangból a kánaáni nyelvekben [ō] hang lett:

*[ā] > [ō]

Ebben az írásmódban a „>” jel azt jelenti, hogy történeti hangváltozást írunk le, a
magánhangzók fölötti vonás a hosszúságot jelöli, a csillag pedig azt, hogy feltételezett,
rekonstruált alakról van szó. A kánaáni hangtörvényt a /béke/ jelentésű […] szavak második
szótagja demonstrálja (Bennett 1998, 138):

Héber: šālōm
Föníciai: šlm
Arámi: šlām
Ugariti: šlm
Arab: szalām
Szabeus: šlm
Geez: szalām
Akkád: šalāmu

42
Ian Young and Robert Rezetko: Linguistic Dating of biblical texts (Volume 1), Routledge London and
NewYork (2014)/202.