Anda di halaman 1dari 12

F.

Romhányi Beatrix

A KOLDULÓBARÁTOK

SZEREPE A XV–XVI. SZÁZADI

VALLÁSI MEGÚJULÁSBAN

A XV. század egész Európában a vallási megújulás és az egyházi reformok sürgetésének időszaka. A
megújulás szükségességét szinte mindenki elismerte, és a gondolat a legszélesebb társadalmi körben talált
visszhangra. A reformokat az Egyházon belül talán legkövetkezetesebben a koldulórendek szorgalmazták.
A XV. század elején a ferences rend obszerváns ágán belül is elindult egy rendi reformmozgalom, melynek
kezdeményezője Sienai Szent Bernardin, egyik meghatározó egyénisége pedig a Közép-Európában is
éveken át tevékenykedő, és a nándorfehérvári győzelmet követően Újlakon elhunyt Kapisztrán Szent János
volt. Habár a ferences obszervancia jelentőségét nem érték el, de más rendeknél, így a domonkosoknál1 és
az ágostonrendi remetéknél is voltak obszerváns irányzatú rendi reformok. Mindezek a rendi törekvések
befolyásolták a hívek vallásosságát is. Ehhez járult Magyar országon a pálos rend sajátos szellemisége, mely
éppen a XV. században élte hosszú virágkorát. A rend ugyan bizonyos vonásaiban a koldulórendekhez
hasonult, ám éppen a hit megélésének formáit illetően és a tudományhoz való viszonyukban alapvető
különbségek fedezhetők fel.

A világi hívek Németalföldről induló vallási mozgalma, a Devotio Moderna, mely a vallás személyes
megélésének egy formáját népszerűsítette, a német nyelvű országokban jelentős tömegeket mozgatott meg,
és bár hatása Magyarországon ennél kisebb volt, jelentősége nem elhanyagolható. Hatására, melyet
leginkább a ferencesek és a pálosok közvetítettek,2 Magyarországon is egyre fontosabbá vált a hit
személyes megélése. Erre buzdítottak a szerzetesek prédikációi, és a források tanúsága szerint – ha

1 A domonkos obszervanciáról lásd HARSÁNYI András: A domonkosrend Magyarországon a reformáció előtt. Debrecen, 1938, 66–75.
2MÁLYUSZ Elemér: A pálosrend és a devotio moderna. Budapesti Szemle 1944, 95–100; MEZEY László: A Devotio Moderna a dunai
országokban (Csehország, Ausztria, Magyarország). In Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei. Budapest, 1970, 223–231; UŐ: Die Devotio
Moderna der Donauländer Böhmen, Österreich, Ungarn. Mediaevalia Bohemica 3, 1970, 177–192.

Szentiras_hagyomany.indd 144 2009.06.04. 14:45:01


A KOLDULÓBARÁTOK SZEREPE… 145

nem is nagy számban – a lelki olvasmányok is.3 Igaz, a Devotio Moderna irodalmának jelenléte kevéssé
mutatható ki, de a lelki üdvösséghez, és így az Egyházhoz való viszony megváltozásának jelei a század
folyamán egyre erősebben nyilvánultak meg nálunk is. Ezen jelek közé tartozik a szerzetességnek egyfajta
reneszánsza, melynek haszonélvezői egyértelműen a koldulórendek és a pálosok voltak. A XV. század
közepétől a ferencesek obszerváns ága számára több tucat új kolostort alapítottak vagy adtak át,
elsősorban a főurak, de a tehetősebb köznemesek is. Ennek az alapítási hullámnak az eredményeként a
ferences kolostorok száma szinte megduplázódott, és létrejött az önálló obszerváns rendtartomány.4 Több
új alapítást könyvelhetett a pálos és a domonkos rend is, de néhány új kolostort még az ágostonrendi
remeték számára is alapítottak.5 A meg újulást jelentős adományokkal és alapításokkal támogatta Mátyás
király, majd utóda, II. Ulászló is. A XV. század utolsó harmadában több bencés apátságot és premontrei
prépostságot is oly módon igyekeztek meg reformálni, hogy más rendeknek adták át őket. A legtöbb
monostort érthető okokból a pálosok vehették át, de egy-egy apátságot a domonkosok és az ágostonrendi
remeték is kaptak (Vértesszentkereszt, illetve Ercsi).6

Míg a vallásosság és az egyházi reform iránti elkötelezettség ilyen megnyilvánulásai természetesen döntően
a társadalom legfelső rétegét jellemzik, a társadalom leg szélesebb rétegeiben volt jellemző a végrendeletek
megszaporodása és azok tartalmának átalakulása. Különösen szembetűnő ez a folyamat a városi
végrendeleteknél. A személyes üdvösség biztosításának igénye, amit persze alkalmasint a családtagokra is
kiterjesztettek, fejeződik ki a különféle egyházi intézmények, elsősorban a kolostorok számára hagyott
adományokban. Már Kubinyi András is rámutatott, hogy ezen adományok kedvezményezettjei elsősorban
a ferencesek voltak, őket követték a pálosok, majd a többi koldulórend, míg a hagyományos monasztikus
rendek szinte egy ál talán nem részesültek ilyen adományban.

3 A prédikációirodalomról lásd összefoglalóan HORVÁTH János: A magyar irodalmi műveltség kezdetei Szent Istvántól Mohácsig. Budapest,
1931, illetve főként Bárczi Ildikó és Madas Edit, valamint újabban Kertész Balázs munkásságát. A Devotio Moderna irodalmának
jelenlétéről vö. Mezey fent idézett tanulmányait.
4Erről bővebben lásd F. ROMHÁNYI Beatrix: Ferencesek a késő középkori Magyarországon. In A ferences lelkiség hatása az újkori
Közép-Európa történetére és kultúrájára I. Szerk. ŐZE Sándor – MEDGYESY-SCHMIKLI Norbert. Piliscsaba–Budapest, 2005, 116–122.
5Az adatokat lásd F. ROMHÁNYI Beatrix: Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon. Budapest, 2000. A könyv bővített
és javított digitális változata azonos címen az Arcanum kiadásában jelent meg 2008-ban (szerk. F. ROMHÁNYI Beatrix –
LASZLOVSZKY József – SZAKÁCS Béla Zsolt).
6Erről bővebben lásd F. ROMHÁNYI Beatrix: Königliche Stiftungen des Spätmittelalters in Ungarn. In Quasi liber et pictura…
Tanulmányok Kubinyi András hetvenedik születésnapjára. Szerk. KOVÁCS Gyöngyi. Budapest, 2004, 167–172.

Szentiras_hagyomany.indd 145 2009.06.04. 14:45:01


146 F. ROMHÁNYI BEATRIX

Jellemző sajátossága ennek a végrendelkezési szokásnak, hogy rendszeresen találunk egynél több
szerzetesközösséget a kedvezményezettek között. Kiemelkedő példája ennek a nemesi származású Szemsei
János, aki négy ferences (Sóvár, Homonna, Patak, Céke) és egy pálos (Háromhegy) kolostorra hagyott 5-5
forintot végrendeletében.7 Mind a soproni, mind a pozsonyi polgárok végrendeletei azt igazolják, hogy a
végrendelkezők kötelességüknek tekintették, hogy lehetőségeikhez mérten a város és környékének minden
egyházi intézményéről megemlékezzenek. Így saját plébániájuk mellett mindkét városban szokás volt
végrendelkezni a másik plébánia, illetve plébániák számára éppúgy, mint az ispotály(ok) és a kolostorok
javára.8 De itt említhetjük Máté ajaki plébánost is, aki nem kevesebb, mint hat pálos kolostorra hagyott
kisebb-nagyobb összegeket.9

Ebből a szempontból a korszak egyik legérdekesebb személyisége Söptei Péter kancelláriai jegyző, aki
összesen nyolc szerzetesrenddel állt kapcsolatban, melyek mindegyikének a konfraternitásába is felvételt
nyert.10 Ráadásul e rendek közül egyedül a római Szentlélek Társulatnak kellett biztosan fizetnie a
felvételért, a többiek szolgálatait jutalmazták, a domonkosok esetében pedig családi kapcsolata is szerepet
játszhatott, hiszen első házasságából született fia feltehetőleg a budai kolostor lakója volt. Vallásos
elkötelezettségét tükrözi két fennmaradt végrendelete is,11 valamint az a tény, hogy több esetben
kimutatható az érintett rendekkel a hosszú, alkalmanként több évtizedes kapcsolat.

A század második felétől ugyanakkor egyre gyakrabban tűnnek fel az oklevelekben különféle konfliktusok
is, melyekben a szerzetesek a helyi plébánossal, a hívekkel vagy akár a világi papság valamely más képvise-

7 1495: MOL Dl 85147.


8SZENDE 2004; MAJOROSSY Judit: Church in Town: Urban Religious Life in Late Medieval Pressburg in the Mirror of Last Wills.
Budapest (Közép-Európai Egyetem), 2006 (PhD disszertáció; kézirat letétben CEU–ELTE Középkor Könyvtár). Itt köszönöm
meg Majorossy Juditnak, hogy kéziratát használhattam.
91494: MOL Dl 82083. Az oklevelet feldolgozta SOLYMOSI László: Két középkor végi testamentum Szabolcs vármegyéből. In
Emlékkönyv Rácz István 70. születésnapjára. Szerk. KOVÁCS Ágnes. Debrecen, 1999, 203–225.
10 F. ROMHÁNYI Beatrix: „Meretur vestre devocionis affectus…” Egy vallásos középkori budai polgár – Söptei Péter kancelláriai
jegyző. In: „Es tu scholaris.” Ünnepi tanulmányok Kubinyi András 75. születésnapjára. Szerk. F. ROMHÁNYI Beatrix – GRYNAEUS András
– MAGYAR Károly – VÉGH András. Budapest, 2004, 37–44.
11 A két említett végrendeleten kívül az elsőből értesülünk egy korábbi, az ágostonrendi remeték javára 1481-ben tett
végrendeletről is (MOL Dl 93590), egy 1503-as, már Söptei halála után kelt királyi oklevélből pedig kitűnik, hogy a néhai jegyző
közvetlenül halála előtt megemlékezett szülőföldje egyik legnagyobb egyházi intézményéről, a vasvári káptalanról is, melyre 1000
forint értékű hagyatékot hagyott (MOL Dl 93707).

Szentiras_hagyomany.indd 146 2009.06.04. 14:45:01


A KOLDULÓBARÁTOK SZEREPE… 147

lőjével kerültek összetűzésbe. E viszályok egyik forrása a temetkezési jog kérdése volt. A kolduló
rendeknek és a pálosoknak régóta biztosított joga volt, hogy templomaikban lehetett temetkezni. Ilyen kor
természetesen a plébánost anyagi veszteség is érte, így nem csodálkozhatunk, ha időről időre meg
próbálták megakadályozni, de legalábbis megnehezíteni a híveknek, hogy máshová temetkezzenek, mint a
plébánia temetőjébe. 1460-ban pl. egyazon napon két tiltakozást is előterjesztettek a kolozsmonostori
konvent előtt Schleuning Gergely, a Szent Mihály templom plébánosa ellen. Az elsőben a domonkos
kolostor perjele és egyik szerzetese nevében a kolostor testvérületének tagjai azzal vádolták a plébánost,
hogy a végrendeleteket figyelmen kívül hagyva, erőszakkal a plébániatemplom temetőjébe temettette el a
domonkos kolostor testvérületének elhunyt tagjait. A másikban maga a perjel és társa tiltakozott amiatt,
hogy a nevezett plébános azokat a halott gyermekeket, akik kilenc évesnél fiatalabbak lévén nem
végrendelkezhettek, de a szülők a testvérület tagjai és a kolostor templomába akar ták őket temetni, erővel
elvitette, és a plébánia temetőjébe temette.12 Nyilván ennek a történetnek a folytatása a következő oklevél
is, melyben a testvérület egyik tagjának özvegye a domonkos perjel kérésére egy másik polgárral együtt
kijelenti, hogy elhunyt férje a kolostorban kívánt temetkezni.13

A világi papság és a domonkosok közötti feszültség meglétére más példákat is ismerünk. A segesvári
domonkos kolostorban maradt fenn egy füzet, mely az 1520/1530-as évek fordulóján készülhetett, és a
rend késő középkori történetének több fontos dokumentumát őrizte meg számunkra.14 A füzet első fele a
segesvári domonkosok javára tett végrendeleti hagyatékokról szól, melyekhez az írás készítője, Petrus
Fabri perjel megjegyzéseket is fűzött. Ezek között található Nicasius volkányi plébános testamentuma is.
Fabri róla azt írja, hogy korábban Kolozsvárott, majd Besztercén, végül Segesvárott működött
hitszónokként, és mint ilyen a

121460. VII. 26.: MOL Dl 36392. – Jakó 1990, 1465. és 1466. sz. A konfliktusról, valamint annak okairól és előzményeiről
LUPESCU MAKÓ Mária írt részletesen: Egy konfliktus margójára: a világi papság és a domonkosok kapcsolatai a középkori
Kolozsváron: Oraşe şi orăşeni. Városok és városlakók. Szerk. Ionut COSTEA – Carmen FLOREA – PÁL Judit – RÜSZ-FOGARASI Enikő.
Cluj-Napoca, 2006, 404–416.
13 1460. VIII. 7.: MOL Dl 36392. – JAKÓ 1990, 1470. sz.
14Erről a forrásról már korábban is írtam: Egy régi-új forrás az erdélyi domonkosok történetéhez. CommArchHung 2004, 235–247.
A forrás szövegét a XIX. században kétszer is kiadták: FABRITIUS, Karl: Zwei Funde in der ehemaligen Dominikanerkirche zu
Schässburg. Archiv des Vereins für siebenbürgische Landeskunde V/1, 1861, 1–40; IPOLYI Arnold: Adalékok a magyar domonkosok
történetéhez. Magyar Sion 5, 1867, 481–497, 590–609, 662–673, 769–776. A továbbiakban a segesvári domonkosokra vonatkozó
adatok mind innen. A forrást más szempontból értékelte LUPESCU-MAKÓ Mária: „Item lego…” Gifts for the Soul in Late
Medieval Transylvania. Annual of Medieval Studies 7, 2001, 161–186.

Szentiras_hagyomany.indd 147 2009.06.04. 14:45:01


148 F. ROMHÁNYI BEATRIX

rend nagy ellenfele, in principio maximus emulus et persecutor ordinis volt. Halála előtt azonban jobb belátásra
tért, lemondott a plébániájáról, és a segesvári kolostorba költözött. Végrendeletében a szerzetesekre
hagyott a könyvein kívül egy miseruhát és egy keresztet, sőt az őt illető tizedeket is. Végül, miután minden
szerzetestől bocsánatot kért, a rend ruhájában temettette el magát a Szent Domonkos oltár előtt 1505-ben.
Ennél az oltárnál különben még két másik plébános is temetkezett, ami azért is érdekes, mivel a
templomban temetkező többi személy nem ezt a helyet jelölte meg. Maga az oltár a főoltár után a második
legelőkelőbb helynek számított a templomban, így a hely megválasztása egyben az ide temetkező
plébánosok társadalmi rangját is tükrözi.

Ugyancsak a világi papságot képviselő plébános és ezúttal az obszerváns ferencesek közötti ellentét volt az
oka a brassói kolostoralapítás kudarcának. A városban Laskai Osvát provinciális idején, 1507-ben
próbáltak meg a szerzetesek megtelepedni, de 1520–1531 között kénytelenek voltak távozni.15 A példákat
még hosszan lehetne sorolni, ide értve azokat az eseteket is, amikor egyes szerzetesközösségeket méltatlan
viselkedéssel vádoltak meg. A kazai ágostonos rendház ügyében a XVI. század elején csupán annyi történt,
hogy Borsod megye kérte az ágostonrendi provinciálist, hagyja meg István kazai perjelnek, hogy éljen
tisztességes és békés életet, vagy mozdítsa el helyéről, és tegyen mást a perjelségbe.16 Az ország másik
felében, a körmendi ágostonrendi remeték konventje ennél rosszabbul járt, hiszen Bakócz Tamás
esztergomi érsek elérte, hogy megfosszák őket a kolostoruktól, és helyükbe más rend szerzetesei
kerüljenek.17 Nyilván előfordult, hogy egyes szerzetesek vagy akár egész közösségek életmódja botrányt
okozott a környéken. De azt sem zárhatjuk ki, hogy olykor valójában más jellegű konfliktusokat, gazdasági
vagy személyes ellentéteket próbáltak meg a világi hívek, vagy akár a papok ilyen vádakkal „rendezni”.

A végrendeletekkel kapcsolatos vitája támadt többször a pálosoknak is. Arra nézve, hogy mennyire
általános probléma lehetett a hagyatékok visszatartása, sokatmondó Albert nyitrai fő esperes, esztergomi
helynök 1468. január 21-én kelt ok levele, melyben számos esztergomi, győri és veszprémi egyházmegyés
plébánosnak meghagyja, hogy az örményesi pálosok és vikáriusuk kérésére a nekik pénzzel vagy
végrendelet alapján tartozókat – legfeljebb tízet (!) – fő papi tekintéllyel tizenöt napon belüli elégtételre
szólítsák fel.18 Hasonló esetet örökített meg Héti Benedek egri helynök 1472-ben kelt ok le vele, melyet
Ferenc ungvári pálos vikárius

15 KARÁCSONYI II 19.
16 1512: MOL Dl 90303
17 A pert ERDÉLYI Gabriella dolgozta fel: Egy kolostorper története. Budapest, 2005.
18 MOL Dl 16606. – BÓNIS 1997, 3083. sz. Igen hasonló felszólítást adott ki Lajos aquileiai püspök, Aragóniai János bíboros
legátus ügyhallgatója két pécsi egyházmegyés

Szentiras_hagyomany.indd 148 2009.06.04. 14:45:01


A KOLDULÓBARÁTOK SZEREPE… 149

Ágoston eszenyi és Márton villyei perjel kérésére adott ki,19 valamint Szent györgyi András veszprémi
helynök 1484-ben kelt oklevele is, melyet a csatkai pálosoknak állított ki.20 Természetesen itt is van példa
egyháziak közötti ellentétre. Egy egészen korai példa erre, amikor 1402-ben a szakácsi kolostor szerzetese,
Lőrinc, azt panaszolta András veszprémi helynök előtt, hogy a római kúriában elhunyt György pap ugyan
elutazása előtt 9 aranyforintot tett le a kolostor részére misemondásért egy szentgyörgyi hospesnél, a pénzt
a szentgyörgyi plébánia rektora, Péter, maga vette fel, és nem hajlandó átadni a pálosoknak. Péter ezzel
szemben azt vallotta, hogy György csak 100 dénárt hagyott a kolostorra, amit ő át is adott, a 9 forintot
viszont temetésére rendelte, és Péter arra is költötte.21

A végrendelkezőket illetően megfigyelhető, hogy ugyan az összes társadalmi réteg és mindkét nem szép
számmal képviselteti magát (persze, nyilván a jobbágyok képviseltették magukat legkevésbé), az általános
képtől annyiban mindenképp eltérést tapasztalunk, hogy a szerzetesek javára végrendelkező polgári
származású személyek között az asszonyok nagyobb arányban jelentek meg. Pozsonyban a magasabb, 10
forintról vagy annál nagyobb összegről végrendelkezők valamivel több mint a fele férfi, az arány egészen
pontosan 10:8. A kisebb összegről rendelkezők aránya éppen fele-fele (27 férfi, 27 nő). Pozsonyban
egyébként a végrendelkezők több mint 60%-a férfi.22 Olykor előfordul, hogy a házaspár mindkét tagja
hagy valamilyen összeget a thali kolostorra. 1502-ben pl. Peter Eysenreich hagyott 3 forintot, 1505-ben
pedig felesége összesen 11 forintot.23

A nemek arányát tekintve hasonló kép figyelhető meg a segesvári domonkosok javára tett hagyatékok
esetében is, kiegészítve azzal, hogy a középkor utolsó évtizedeiben a szerzetesek számára már nagyobb
részt (özvegy)asszonyok végrendelkeztek. Az ő indítékaikat illetően két hagyaték tűnik jellemzőnek.
Egyrészt Szentlászlói Mihály özvegyéé, aki 1503-ban ex persuasione fratris Petri de Ruppe, quem ecciam adoptavit
loco heredum a kolostorra hagyta mindenét, tudniillik házát, ezüst neműjét, ágyneműjét, ruháit, sőt még
Gertrúd nevű lányának holmiját is. Feltehetően az asszony, miután min den kijét eltemette, a neki lelki
vigaszt és talán anyagi támogatást is nyújtó szerzetesekre hagyta vagyonát. A másik jellegzetes példa Cruez
Márton özvegyének végrendelete 1520 előtt. Dorottya

pálos kolostor, a kőszegi és a keresztúri perjeleinek (Gáspár és Gál) kérésére. (1484: MOL Dl 18972. – BÓNIS 1997, 3473. sz.).
191472: MOL Dl 88534. – BÓNIS 1997, 3200. sz. A felszólítás különösen Kisvárdai Miklós özvegyének és a Ducho családnak
szólt.
20 1484: MOL Dl 18926. – BÓNIS 1997, 3471. sz.
21 1402: MOL Dl 8855. – ZsO II, 1837. sz.
22 SZENDE 2004, 84.
23 SZENDE 2004, 609. és 681. sz.

Szentiras_hagyomany.indd 149 2009.06.04. 14:45:01


150 F. ROMHÁNYI BEATRIX

asszony igen jelentős adományt tett a kolostor javára: építtetett egy kápolnát a templom bejárata előtt,
amelybe 24 forintért egy oltárképet festetett, 26 forint értékben egy kelyhet és két miseruhát adott
tartozékaival, valamint még 50 forint készpénzt is hagyott a kápolnára, hogy ezért 20 évig hetente egy
misét mondjanak szülei és néhai férje lelki üdvéért. A történet hátteréhez hozzá tartozik, hogy az asszony
eredetileg a domonkos apácák közé kívánt lépni, ám oda özvegy volta miatt nem vették fel, ezért végül
ferences begina lett. Mindkét esetben szoros lelki kapcsolat mutatható tehát ki a végrendelkező özvegy és a
rend között.

E végrendeleti hagyatékokkal tehát a végrendelkezők saját lelki üdvösségüket kívánták biztosítani: ezért
léptek be a kolostorok, illetve egyes rendek konfraternitásaiba, ezért temetkeztek a kolostorok
templomaiba, temetőjébe, ezért hagytak misékre, imákra vagy gyertyákra meghatározott összegeket. A
szerzetesek számára ez élő társadalmi kapcsolatokat, valamint – cseppet sem elhanyagolható módon –
rendszeres bevételt jelentett. De vajon milyen okok állhattak a konfliktusok és a késő középkorban
megfigyelhető változások hátterében?

A szerzetesek és a világi papság közötti kapcsolatok valójában sohasem voltak felhőtlenek. Különösen a
plébánosok sérelmezték a rendek kiváltságait, amit viszont azok körömszakadtáig védeni igyekeztek. A
konfliktusok egyik fő forrása, más teológiai és kánonjogi kérdések mellett, éppen a temetkezési jog volt,
hiszen ez a középkorban nem csupán kegyeleti kérdés volt. A temetés után jelentős bevételhez is jutott az
illető egyház. Az elhunyt után ugyan még akkor is járt bizonyos összeg a plébánosnak, ha máshol
temetkezett, ez azonban nyilván csak töredék bevételt jelentett, rá adásul több szerzetesrend ennek
kifizetése alól is felmentést szerzett. A két fél küzdelme a XV. században még inkább a pápai és a helyi
egyházi hivatalokban folyt, és akkortájt még úgy tűnt, a szerzetesek helyzete szilárd. A XVI. század
megváltozott viszonyai között azonban a küzdelem egyértelműen az ő kárukra dőlt el. Ebből a
szempontból nem elhanyagolható az a tény sem, hogy míg a helyi plébánost a városok maguk
választhatták, addig a kolostori elöljárók kiválasztása kizárólag a rendi vezetés belügye volt, abba a
polgárok semmilyen módon sem szólhattak bele, legfeljebb utólag emelhettek panaszt, ha valamilyen
nézeteltérésük támadt a perjellel. Olykor ugyan megpróbáltak ebbe a szférába is behatolni, ám valójában a
siker reménye nélkül, amint erre példa a bártfai ágostonrendi kolostor 1498-as esete.24 A reformáció
megjelenése idején a közösség nyilván könnyebben azonosult a választott plébános, mint a kirendelt perjel
nézeteivel.

24Az ágostonrendi provinciális ekkor figyelmeztette a bártfaiakat, hogy a kolostor perjelének kiválasztása nem a város, hanem a
rendi káptalan hatáskörébe tartozik. WAGNER, Carolus: Diplomatarium comitatus Sarosiensis. Kassa, 1780, 529–530.

Szentiras_hagyomany.indd 150 2009.06.04. 14:45:01


A KOLDULÓBARÁTOK SZEREPE… 151

A világi hívekkel egészen más okok miatt kerültek ellentétbe a szerzetesek. A XV. században fokozatosan
átalakult a koldulórendek gazdálkodása, de valójában a pálosoké is. Az obszerváns ferencesek kivételével
mindegyik rend birtokában találunk különféle ingatlanokat, többnyire szőlőket és malmokat, de még
földbirtokra és jobbágytelkekre is akad példa. A gazdálkodás megváltozását maguk a rendek is érzékelték,
hiszen éppen a domonkos rend 1474-ben pápai engedéllyel úgy rendelkezett, hogy a kolostorok a
továbbiakban nem kötelesek eladni a nekik adott vagy rájuk hagyott ingatlanokat. Ettől kezdve valóban
számos adatot ismerünk domonkos kolostorok ingatlanbirtoklásáról. Így pl. a kolozsvári és a besztercei
domonkosoknak több halastavuk25 volt, a segesvári domonkos kolostor pedig Vízaknai Miklóstól
Fehéregyháza birtok felét és a Küküllőre épült ottani malom felét örökölte,26 melyet a XVI. század elején
is birtokoltak. Ugyanakkor néhány adat arra utal, hogy az engedély valójában már meglévő állapotot
törvényesített. 1430-ban pl. Mátyás, a domonkos rend magyarországi provinciálisa meg engedte, hogy a
kassai konvent eladja a kolostor egyik malmát, és annak árát szőlői megjavítására fordítsa,27 1444-ben
pedig IV. Jenő pápa a kolozsmonostori és kerci apátoknak meghagyta, hogy az erdélyi domonkos és
ferences szerzetesek javait ítéljék vissza.28 Egy 1478-as oklevél arról árulkodik, hogy a domonkosoknak
Garán jobbágytelkei voltak,29 de még ezzel sem voltak egyedül, hiszen a segesdi ferenceseknek öt teljes
jobbágytelkük volt Segesd mezővárosában.30 A ferenceseknek Nyit rán egy malmuk volt 1506-ban.31

25Vízaknai Miklós végrendeletében a kolozsvári kolostor kapott egy udvarházat és egy malmot Széken (Kolozs vm., 1465: MOL
Dl 36393), melyet a szerzetesek a későbbiekben is birtokoltak (1479: MOL Dl 36395). A kolozsváriak 1494-ben egy halastót
kaptak Sukon lélekváltságként (MOL Dl 74249), majd 1501-ben egy újabb, kétkerekű malom és egy halas tó birtokába is jutottak,
ezúttal Túron (Torda vm., MOL Dl 36405). A besztercei és a kolozsvári kolostor közösen kapott egy kőteleni halastavat Erdélyi
Jánostól 1509 előtt (MOL Dl 74333–743336, erről lásd még alább), ezenkívül 1492 óta birtokoltak két másikat is Harinai Farkas
Miklós és Tamás adományából Idán és Erkeden (MOL Dl 36398), valamint egy további halastavat Sukon Suki István
hagyatékaként (1525. IX. 29: MOL Dl 36405, vö. a kolozsvári kolostorral, lásd fent). Az utóbbiak regesztáinak kiadását lásd A
kolozsmonostori konvent jegyzőkönyvei (1289–1556). Kivonatokban közzéteszi és a bevezető tanulmányt írta JAKÓ Zsigmond.
Budapest, 1990, no. 2807, 2809, ill. 4120.
26 1465: MOL Dl 36393
27 1430: MOL Dl 25190.
28 Urkundenbuch der Siebenbürger Sachsen. BÓNIS 1997, 2561. sz.
29KUBINYI András: A nagybirtok és jobbágyai az 1478-as Garai–Szécsi birtokfelosztás alapján. Veszprém Megyei Múzeumok
Közleményei 18, 1986, 197–226.
30 1455: MOL Dl 14915. A segesdi ferenceseknek ezen kívül egy budai háza is volt, melyet 1433-ban a ládi pálos kolostor
tulajdonában lévő ház déli szomszédjaként említettek (Inventarium 72).
31 1506: MOL Dl 50599.

Szentiras_hagyomany.indd 151 2009.06.04. 14:45:02


152 F. ROMHÁNYI BEATRIX

Szintén malmuk volt a besztercei ferenceseknek, mely az 1520-as évek elején leégett, és a szerzetesek az
újjáépítés támogatását kérték a városi tanácstól. Utóbbiak viszont a kérést kereken elutasították, mondván,
hogy a szerzeteseknek eddig sem lett volna szabad malmot birtokolniuk. Vagyis az eset kiválóan példázza
éppen a világi hívek és a szerzetesek közötti gazdasági érdekellentétet.32

Az ágostonrendi remeték a jelek szerint jóval szabadabban fogadhattak el ingatlanokat. Újhelyi kolostoruk
pl. már 1325-ben éppen egy malom miatt kerül összetűzésbe a he lyi pálos kolostorral.33 1432-ben arról
értesülünk, hogy a pápóci kolostor szerzetesei pereskedtek Sebes és Ekel birtokok miatt,34 egy néhány
évvel későbbi oklevél pedig az újlaki kolostor szőlőjét említi.35 1516-ban a dési ágostonosok malomhelyét
említik, 1519-ben pedig a tordai ágostonrendiek jelentettek be elővételi jogot egy helybeli malomra.36

Mindezek az ingatlanok igazolják, hogy a koldulórendi szerzetesek is gazdálkodtak, mégpedig olyan


birtokelemekkel, melyek alapvetően pénzbevételt biztosíthattak a konvent számára. Különösen igaz ez a
malmokra, melyek az összes ingatlan közül a legmagasabb értéket képviselték. A középkor végén tehát a
szerzetesek kapitalisztikus gazdálkodása konkurenciát jelent(het)ett a városi polgárok számára.

A nemesek, különösen a kisbirtokosok viszont amiatt aggódhattak, hogy a lélekváltságként kolostorokra


hagyott birtokokat a családok – készpénz hiányában – nem lesznek képesek kiváltani. Ők leginkább a
pálosokkal kerültek emiatt összetűzésbe, amire számtalan okleveles adatunk van. Csupán példaként
említem, hogy 1465-ben Bálint garicsi vikárius kolostorának több, részben 1440-ben, részben 1465-ben
elszenvedett sérelme miatt indított pert a Kapitánfi és a Szentléleki család ellen, s mindkét alperessel
szemben az egyik fő vádpont egy-egy családtagjuk hagyatékának át nem adása volt. A Kapitánfiak több, a
végrendelet szerint a pálosokra hagyott Kőrös vármegyei birtokot lefoglaltak, és temérdek ingóságot vittek
el a végrendelkező házából, sőt még a daciákat, taxákat és szokás szerint járó élelmiszereket is lefoglalták
mintegy 200 aranyforint értékben, a Szentlélekiek pedig amellett, hogy nem adták át a kolostornak járó
pénzt, még azt is megakadályozták, hogy az elhunytat a kolostor templomában temessék el. A két ügy
közös sajátossága még, hogy mindkét

32Karácsonyi I., 205–207. Az ügy hátteréhez érdekes adalék, hogy 1509-ben a besztercei domonkos konvent Erdélyi Márton
kérésére megígéri, hogy a Márton rokonától, Erdélyi Jánostól Koethely birtok területén a kolozsvári és besztercei konventnak
végrendeletileg hagyományozott halastón nem fognak malmot építeni (MOL Dl 74333).
331325: MOL Dl 2310. A vita, úgy tűnik, időről időre kiújult, erre utal egy 1468ban kelt oklevél, amikor ugyanezen malmok miatt
pereskedett a két perjel (MOL Dl 8797).
34 1432: Bónis 1997, 2349. sz.
35 1438: Bónis 1997, 2488. sz.
36 1516: MOL Dl 36402; 1519: MOL Dl 30280.

Szentiras_hagyomany.indd 152 2009.06.04. 14:45:02


A KOLDULÓBARÁTOK SZEREPE… 153

esetben a néhai férj rokonsága támadta meg, alkalmasint valóságosan is, az özvegy végrendeletét.37 Máskor
a leszármazottak ellenkeztek, olykor sikerrel. A csatkai pálosok 1497-ben végül pert vesztettek az
örökhagyó fiával szemben egy rájuk hagyott szőlő felének ügyében, annak ellenére, hogy a végrendelkező
fivére a kolostor lakója volt.38 Valójában Vízaknai Miklós fentebb már említett végrendeletének a későbbi
sorsa is erre a problémára világít rá. A végrendelkező unokaöccse39 és özvegye az ingatlanok egy részét a
megszabott áron vissza kívánták váltani, a pénz megszerzéséhez azonban mintegy harminc évre volt a
családnak szüksége, ráadásul az összeg egy részét végül nem is pénzben, hanem egy 27 aranyforint értékű
miseruha formájában rótták le.

Végül a konfliktusforrások felsorolásánál egy rövid megjegyzés erejéig ki kell térni az 1514-es
parasztháború következményeire is. Amint arra már Szűcs Jenő rámutatott, a parasztháború ideológiájának
terjesztésében jelentős szerepet játszottak az obszerváns ferencesek.40 Ez nem maradt hatástalan az
obszervánsok, de a többi koldulórend későbbi történetére sem; társadalmi kapcsolataikat, különösen a
tehetős rétegek tekintetében, erősen megterhelte.

Ehhez járulhatott a személyes istenkapcsolatról kialakított kép megváltozása. Az üdvösség a kora új kori
embernek legalább annyira fontos volt, mint a középkor emberének, ám az ehhez vezető utat kezdték
másként látni. Azok a közvetítők, akik a megelőző évszázadokban nélkülözhetetlenek voltak, és akiknek
éppen ezért ki-ki anyagi lehetőségei szerint igyekezett megfelelő adományt adni, immár fölöslegesnek
tűntek. Feltehetően ez tükröződik abban a hirtelen változásban is, ami e szerzetesrendek után pótlásában
állt be a XVI. század első harmadának végén. A segesvári kolostor már említett dokumentuma szerint,
mely a novíciusok jegyzékét is tartalmazza 1515–1527 között, a rendnek ebben az időszakban még
egyáltalán nem jelentett gondot az utánpótlás, hiszen ez idő alatt összesen 20 fő lépett be, évente átlagosan
egy-kettő. Az 1529-es konventnévsor

371465: MOL Dl 35112, közli MÁLYUSZ 1934, 143–144. A két családdal finoman szólva igen feszült lehetett a viszony, mivel a
végrendeleti hagyatékok visszatartásán túl még súlyos hatalmaskodásokkal is megvádolta őket a vikárius.
38 BÓNIS 1997, 3726. és 3728. sz.
39 Az ebben és más oklevelekben feltűnő Nicolaus iunior családi kapcsolatát a végrendelkező Vízaknai Miklóssal nemrégiben Lidia
GOSS vizsgálta, aki meggyőzően érvelt amellett, hogy e Miklós valójában a végrendelkező unokaöccse volt: Nicolae Senior de Ocna
Sibiului – vicevoievod al Transilvaniei. Aspecte genealogice [Id. Vizaknai Miklós, erdélyi alvajda. Genealógiai szempontok]. In Transilvania
(sec. XIII-XVII). Studii istorice. [Erdély, 13-17. század. Történeti tanulmányok]. Szerk. Susana ANDEA. Bucureşti, 2005, 126–138.
40SZŰCS Jenő: Dózsa parasztháborújának ideológiája. In uő: Nemzet és történelem. Budapest, 1974, 603–666; uő: Ferences ellenzéki
áramlat a magyar parasztháború és reformáció hátterében. Irodalomtörténeti Közlemények 78, 1974, 409–435; uő: A ferences
obszervancia és az 1514. évi parasztháború. Egy kódex tanúsága. Levéltári Közlemények 43, 1972, 213–261.

Szentiras_hagyomany.indd 153 2009.06.04. 14:45:02


154 F. ROMHÁNYI BEATRIX

alapján kijelenthető, hogy még 1528-ban és 1529-ben is volt jelentkező, összesen három, ami megfelel a
korábbi átlagnak. Hasonlóan virágzó képet mutat még az 1520-as évek közepén az egész erdélyi
domonkos vikária, hiszen kilenc kolostorban összesen 172 szerzetes lakott, a legnagyobb brassói
kolostorban harmincnál is több szerzetes volt.

A domonkosok helyzete azonban rövidesen, az 1530-as évek legelején gyökeresen megváltozott mind
Segesvárott, mind az egész országban. A rend és a hívek viszonyának megváltozását legjobban talán a
nagyszebeni kolostor példája mutatja. A kolostort, mely korábban a város falain kívül állt, az 1470-es
években a falakon belülre költöztették. Ezzel összefüggésben a szerzetesek szerződést kötöttek a várossal,
melynek 5. pontja megszabta, hogy a kolostor perjele és a szerzetesek legalább fele német kellett legyen.41
Mind a beköltöztetés ténye, mind az idézett egyezség – melyet egyébként a rend a kolostor fennmaradt
XVI. század eleji névsora szerint be is tartott – a szerzetesek és a város közötti szoros kapcsolatra utal. Ez
a kapcsolat még 1525-ben is elég jó kellett legyen, hiszen a rendi nagy káptalan éppen ebben az évben
rendelte el a nagyszebeni studium generale felállítását. A rendelkezést azonban a következő
nagykáptalanokon nem ismételték meg, vagyis a rendi főiskola valójában nem működött, és ennek egyik
oka minden bizonnyal a kolostor helyzetének megváltozása volt, hiszen az 1530-as évek elején a perjelt
még be is börtönözték. Különféle okokkal és ürügyekkel, de ugyan ebben az időszakban más városokban
is ellehetetlenült a szerzetesi élet. A XVI. század második felére gyakorlatilag az összes koldulórend és a
pálosok is súlyos létszám hiánnyal küszködtek. Az általános zűrzavarban és a háborús helyzetben a
szerzetesek egy része életét vesztette, jóval többen lehettek azonban azok, akik elhagyták a rendeket, s
mivel új belépők nem jelentkeztek, a rendtartományok fokozatosan kiürültek. A ferencesek és a pálosok
korábbi népszerűségükből még meg tudtak őrizni annyit, hogy nem tűntek el teljesen, sőt mindkét rend
folyamatosan jelen volt az országban a török korban is. A domonkosok és az ágostonrendi remeték
rendtartományait azonban a XVI. század második felében megszüntették, a karmeliták pedig – akiknek
csupán négy kolostoruk lévén nem is volt önálló rendtartományuk – egyszerűen elhagyták az országot. Az
okok között persze megtalálható a török veszély is, de a reformáció szellemisége, Luther tanai, illetve az
ennek nyomán megváltozott közgondolkodás az 1530/1540-es években talán még ennél is nagyobb súllyal
eshettek a latba. E tanok viszont a XVI. század elején nem minden előzmény nélkül válhattak a
közgondolkodás részévé. Elfogadásukat előkészítette az egyházmegyés papság és a szerzetesek ellentéte
éppúgy, mint a világi hívek valláshoz való viszonyának megváltozása, az egyre erősödő gazdasági ellentétek
és paradox módon maguk a koldulórendi szerzetesek prédikációi.

41Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen VII. Hrsg. v. Fr. ZIMMERMANN – C. WERNER – G. MÜLLER. Bukarest,
1991, 4022. sz.

Szentiras_hagyomany.indd 154 2009.06.04. 14:45:02


A KOLDULÓBARÁTOK SZEREPE… 155

RÖVIDÍTÉSEK

BÓNIS 1997 BÓNIS György: Szentszéki regeszták (Iratok az egyházi bíráskodás történetéhez a középkori
Magyarországon). A szerző hátrahagyott kéziratát gondozta és szerkesztette BALOGH
Elemér. Budapest, 1997.

KARÁCSONYI KARÁCSONYI János: Szent Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig I–II. Budapest,
1922–1924.

MÁLYUSZ 1934 MÁLYUSZ Elemér: A szlavóniai és horvátországi középkori pálos kolostorok oklevelei az
Országos Levéltárban. X. közlemény. Levéltári Közlemények 12, 1934, 111–154

SZENDE 2004 SZENDE Katalin: Otthon a városban. Budapest, 2004.

Szentiras_hagyomany.indd 155 2009.06.04. 14:45:02