Négy ádvent (1Kor 1,4-9)

Hálát adok értetek Istennek mindenkor, azért a kegyelemért, amely nektek a Krisztus Jézusban
adatott. Mert a vele való közösségben mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben és
minden ismeretben, amint a Krisztusról való bizonyságtétel megerősödött bennetek. Azért
nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus
megjelenését várjátok, aki meg is erősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi
Urunk Jézus Krisztus napján. Hű az Isten, aki elhívott titeket az Ő Fiával, Jézus Krisztussal, a
mi Urunkkal való közösségre.

A karácsonyt megelőző adventi időszakban vagyunk. Az advent szó azt jelenti: eljövetel, vagy
az adventusz: aki eljön. Arról szeretnék ma beszélni, hogy mit tanít Isten igéje az adventről,
arról Aki már eljött és az eljövendő Jézusról. Egy 18. századi erdélyi prédikátor Bod Péter az
adventtel kapcsolatos legfontosabb bibliai tanítást így foglalta össze: „A mi Urunk Jézus
Krisztusnak négy adventusa vagyon. Először, midőn testben megjelent. Másodszor, midőn a
szívbe bészáll és az embert megtéríti. Harmadszor, midőn halála óráján elmegyen az
emberhez, és negyedszer, midőn eljön ítéletre.” Ebben az idézetben röviden mindaz benne
van, amit a Szentírás az adventről tanít, s felolvasott igénkben is Pál apostol ebbe a néhány
mondatba ezt tömören belefoglalta. Nézzük meg ezen az igén keresztül: hogy mit üzen
nekünk ez a négy advent?

1. Az első advent az volt, amikor az Úr Jézus testben megjelent. Ez a karácsony

előtörténete, ez egy objektív (tőlünk független) dolog, megtörtént. Évszázadokon keresztül
sok ember várt arra, hogy beteljesedjék Isten ígérete, hogy elküldi a Messiást. Ugyanis az
ember olyan mélyre zuhant, amikor szembefordult Istennel, hogy emberi erőből nem lehet
segíteni rajta; a bűn rombol, és örökre elszakít Istentől. Ő azonban kegyelmesen megígérte,
hogy eljön majd a Szabadító, aki megszabadít minket a bűn fogságából, és visszavezet
bennünket az Istennel való közösségbe.
Ez az ígéret beteljesedett az első adventben. Az Ige testté lett. Jézus személyében maga a
mindenható Isten jött utánunk olyan mélyre, amilyen mélyre zuhantunk, és innen emeli ki a
benne hívőket. Jézus Krisztus magára vállalta bűneink büntetését. Bibliai képpel szólva kiitta
az Isten igazságos ítéletének haragpoharát; eltávolította a szakadékot Isten és ember között.
Tökéletes váltságot szerzett, ami azt jelenti, hogy kiszabadított minket a bűnnek, a halálnak,
az értelmetlen létnek, a kárhozatnak a rabságából, és új lehetőséget adott az igazi életre. És
mindezt teljesen nélkülünk, egyedül, érettünk hajtotta végre. Nekünk ebben semmi részünk
nincs, csak az áldásaiból részesedhetünk, ha azt hittel elfogadjuk.
1
Erről beszél igénkben is Pál apostol: „Hálát adok értetek Istennek mindenkor, azért a
kegyelmért, amely nektek a Krisztus Jézusban adatott.” Jézusban Isten utánunk nyúlt, nem
hagyott elveszni, van lehetőség a hozzá való visszatérésre.
Ez az első advent beteljesedése, és az a kérdés hangzik felénk, hogy miénk-e már ez az élet,
ami Jézus Krisztusban adatott? Ha a miénk, adjunk hálát érte. Ha még nem, akkor
imádkozzunk ezért, hogy Isten tegye egészen személyessé a számunkra is ezt és legyen nyitva
a szívünk, hogy el tudjuk azt Tőle fogadni.

2. A második advent az, „midőn a szívbe bészáll az Úr Jézus, és megtéríti az embert.”

Vagyis amikor egy mai ember találkozik az élő Krisztussal. Ez már egy szubjektív, személyes
dolog. Amikor az Úr életközösségre lép az emberrel és együtt élnek, ezt jelenti keresztyénnek
lenni: eddig éltem nélküle, mostantól pedig Vele, és Ő vezet engem, én pedig engedek neki;
eddig én voltam az úr, mostantól Ő az.
A Jelenések könyvében így szól Jézus: "Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki
meghallja a hangomat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig
énvelem" (Jel 3,20). Létrejön a teljes közösség egy Istentől elszakadt, bűnös ember és a
megváltó Jézus Krisztus között. Ez a közösség maga az élet, mert az élet Istenből fakad. Ezért
említi ezt többször is az apostol a felolvasott igében: „Mert a vele való közösségben
mindenben meggazdagodtatok.” Aztán még egyszer visszatér rá: „Hű az Isten, aki elhívott
titeket az Ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.” A koinónia kifejezést
használja itt az ige, ami azt jelenti, hogy közösség, szoros benső kapcsolat, részvétel. S azt
jelenti, hogy Isten maga, Jézus Krisztus és a Szentlélek által közösséget vállal velünk, szoros
kapcsolatra lép velünk; titokzatos módon „részt kapunk Belőle”, részesedünk az Ő életéből.
És ebben a közösségben egy mérhetetlen lelki gazdagságot ad nekünk Isten: bűnbocsánatot és
örök életet, s ez az új élet már itt elkezdődik az ember életében. Egyre jobban megismeri
Istent, átformálja a gondolkodásmódját, értékrendszerét, egész életét. S képes lesz az ember
egyre inkább Isten akarata szerint élni.
Mindenben meggazdagodtatok – mondja az apostol, s csak két dogot említ itt a sok
ajándékból Pál a korintusi gyülekezetnek: „mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben
és minden ismeretben... Nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban...” Azt mondja az
apostol, hogy Isten a beszéd és az ismeretet ajándékával ellátta a korintusi gyülekezetet. A
beszéd (ige) és az ismeret azok az isteni adományok, amelyek a gyülekezetet építik. A nagy
ajándék az új élet, a Krisztussal való közösség, de Isten ezen felül is ad kegyelmi ajándékokat,
ami az embert képessé teszi arra, hogy valóban Isten dicsőségére, mások üdvösségére és
javára éljen. Ezt is Jézus végzi el, és teszi lehetővé számunkra, akik Őt befogadták. Aki még
nem biztos ebben, hogy övé ez az ajándék, az most megteheti ebben az adventben, hogy
2
megnyitja az Úr előtt életének ajtaját. "Aki meghallja az én szavamat és kinyitja az ajtót,
bemegyek ahhoz…" Az az ember hallja meg az Ő szavát, aki magára veszi azt, amit hall. És
az nyitja ki az ajtót a Biblia jelképes nyelve szerint, aki felismeri és megvallja bűneit, aki az
akadályt félreteszi az útból. Megvallja és elhagyja, s az Urat behívja, s Ő életközösségre lép
az emberrel.

3. A harmadik advent, ahogy olvastuk: „midőn halála óráján elmegyen az emberhez.”

Ez az óra mindannyiunk számára elkövetkezik egyszer. A kérdés az, hogy mi lesz további
sorsunk: eljön-e értünk az Úr? Jézus világosan tanít arról, hogy halálunk óráján eldől az örök
sorsunk. Az ember aki önmagában bízva, készületlenül lép át az örökkévalóságba, bűnei miatt
elveszik és a kárhozatra jut; akinek volt valódi ádventje – aki megnyitotta Jézusnak élete
ajtaját, s elfogadta a bűnbocsánatot – az az Istennel való közösségbe, az örök életre jut. Az az
állapot rögzül, amiben életünk találtatik azon az órán: Istennel, vagy Isten nélkül.
A Jelenések könyvében olvassuk, egy különös mondatot, ami így szól, hogy „Boldogok a
halottak, akik az Úrban halnak meg...” (Jel 14,13). Nem azt mondja a Szentírás, hogy
boldogok a halottak, hanem azok boldogok haláluk után is, akik az Úrban haltak meg. Vagyis
azok, akiknek már itt közösségük volt Jézus Krisztussal, mert ez a közösség nem szakad meg
a halállal sem. Ezért boldogok a halottak. De jaj azoknak, akiknek itt nem volt közösségük
Vele, mert a haláluk után már nem kerülhetnek vele közösségbe.
Így értjük meg Pál apostol furcsának, botrányosnak ható szavait, amikor azt mondja, hogy:
„Mert nekem az élet Krisztus, ezért a meghalás nyereség! ...Kívánok elköltözni, és a
Krisztussal lenni, mert az mindennél jobb.” (Fil 1,21.23) Nem meghalni mindennél jobb,
hanem a Krisztussal lenni. A keresztyén ember így tekint a halálra, hogy az számára ádvent
lesz, amikor az Úr jön érte és egészen közel kerül Hozzá, ez az advent így teljesedik be a
számára.

4. S végül a negyedik ádvent: "Midőn eljön ítéletre." Mert ilyen is lesz. Ma az ádvent
elsősorban ezt jelenti, hogy az Úr Jézust várjuk vissza, valóságosan a történelemben, úgy
ahogy Írásokban ezt Isten kijelentette a próféták által; ahogyan első eljövetele is az Írások
szerint történt. Ámós könyve 3. rész 7. versében így szól a próféta: „Mert semmit sem
cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak.” Volt
már szó róla, hogy rengeteg prófécia vonatkozik a Messiásra az ószövetségben, s hogy ezek a
próféciák különös módon kettősek: egy részük a megvetett és szenvedő szolgáról szól, míg
más részük a hatalommal és dicsőséggel uralkodó Messiás-királyról. A zsidók csak ez utóbbit
várták, csak erről akartak tudni. Többek között ezért vetették el Őt a zsidók, amikor eljött az
alázatos Messiás (a Bárány), a názáreti Jézusban. Ezért fontos Isten igéjét ismerni, különben
3
nem tudjuk, hogy mire számítsunk, mit várjunk, mit ne várjunk. Ugyanis a világban és a
történelemben nem az emberiség elvárásai szerint zajlanak a dolgok, hanem Isten rendelése
valósul meg. Ő olyan hatalmas, hogy az emberi bűnözön ellenére véghezviszi az Ő jó tervét, s
olyan kegyelmes, hogy ennek egy részét tudatta velünk igéjében. Így olvasunk erről Ézsaiás
prófétánál: „Emlékezzetek meg a messze régi dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen
több; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos. Ki megjelentem kezdettől fogva a véget, és
előre azokat, a mik még meg nem történtek, mondván: tanácsom megáll, és véghez viszem
minden akaratomat; Ki elhívom napkeletről a sast, meszsze földről tanácsom férfiát; nem
csak szóltam, ki is viszem, elvégezem, meg is cselekszem! Hallgassatok reám, kemény szívűek,
a kik távol vagytok az igazságtól. Elhoztam igazságomat, nincs messze, és az én szabadításom
nem késik, Sionban lesz szabadításom, és Izráelen dicsőségem.” (Ézs 46,9-13) Ma az emberek
nagy része nem így tekint a történelemre, mert nem tud Isten kijelenéseiről és tetteiről. Az
ádventben is, ha beszélnek is az Úrról, „Jézuskáról”, „kis-Jézusról” beszélnek, de ennek
semmi köze a valósághoz. Jelenések könyve úgy beszél a visszatérő Úrról, hogy az akkor élő
emberiségen a rémült felismerés lesz úrrá, s el akar majd rejtőzni s azt mondják, hogy
„rejtsetek el minket annak színe elől, a ki a királyiszékben ül, és a Bárány haragjától.” (Jel
6,16). Mert az Atya egészen neki adta át az ítélkezés jogát. Az apostoli hitvallásban is
elmondjuk, hogy "onnan jön el ítélni élőket és holtakat." De tényleg hisszük ezt? Erről a teljes
Biblia világosan tanít.
Például a Máté 24-ben Jézus konkrét dolgokat mond arról, hogy mi minden előzi meg az Ő
visszajövetelét, mit jelent felkészülni arra. Itt mondja ezt a különös hasonlatot is, hogy az
Emberfia úgy jön majd vissza, ahogy a tolvaj szokott éjszaka megérkezni: előzetes, pontos
bejelentés nélkül. Váratlanul. Nem tudjuk kiszámolni. Aztán a következő fejezetben arról is
szól – a tíz szűz példázatában – hogy a Vőlegény késni fog, s akik Őt várják elfáradnak,
elalszanak, s arra int, hogy legyünk készen, amikor hirtelen betoppan.
Az ószövetség is sok helyen tanít erről, csak egyet nézzünk meg. Zakariás könyvének utolsó
részében így ír az Úr napjáról: „Ímé, eljön az Úrnak napja, és a te prédádat felosztják
benned. Mert minden népet ütközetre gyűjtök Jeruzsálemhez, és megszállják a várost, és
kirabolják a házakat, megszeplősítik az asszonyokat; és a város fele számkivetésbe megy, de a
nép maradéka nem gyomláltatik ki a városból. Mert eljön az Úr, és harczol azok ellen a népek
ellen, a mint harczolt vala ama napon, a harcznak napján. És azon a napon az Olajfák
hegyére veti lábait, a mely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől, és az Olajfák hegye
közepén ketté válik, kelet felé és nyugot felé, igen nagy völgygyé, és a hegynek fele észak felé,
fele pedig dél felé szakad. És az én hegyem völgyébe futtok, mert a hegyközi völgy Azálig
nyúlik, és úgy futtok, a mint futottatok a földindulás elől Uzziásnak, Júda királyának
napjaiban. Bizony eljő az Úr, az én Istenem, és minden szent vele. És úgy lesz azon a napon:
4
Nem lesz világosság, a ragyogó testek összezsugorodnak. De lesz egy nap, a melyet az Úr tud,
se nappal, se éjszaka, és világosság lesz az estvének idején.”(Zak 14,1-7) Az egyetlen
értelmes magatartás a részünkről, hogy komolyan vesszük a prófétai üzeneteteket,
odafordulunk Hozzá és annak tudatában éljük az életünket, hogy Ő hamarosan visszajön.
Hogy mondja Pál az igénkben a korinthusi hívőkről?: „nincs hiányotok semmiféle kegyelmi
ajándékban, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok, aki megerősít titeket
mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napjára.”
Vagyis azt mondja: végzitek a munkátokat, élitek az életeteket, szolgáltok, s közben várjátok
az Urat. Ez nem jelent tétlenséget, vagy valami szektás rajongást, hanem komolyan vesszük
mindazt, amit Ő előre megmondott. Ez az alapállása, az attitűdje a hívő embernek. Várjuk Őt,
aki visszajön, s közben végezzük a munkánkat. Az ádvent arra való, hogy még inkább
tudatosítsam ezt, s az ige fényében álljak, s ahhoz igazítsam az életem. Ennek kellene
fokozottan helyet kapnia az ádventi időszakban, nem önmagában az elcsendesedésnek, vagy a
lelki béke keresésének. Ezt hiába keresem önmagamban, vagy a világban; ott legfeljebb a
hangulatot találom meg, ami el is illan az ünneppel együtt. Az igazi lelki békét, ami
megmarad, Jézus adja.
S az igazi örömhír az, hogy így próbálunk készülni és Őt várni, mégsem a mi igyekezetünk a
döntő, hanem azt mondja Pál: Ő készít, megerősít, és feddhetetleneknek állít elő titeket.
Mindent megtesz, hogy feddhetetlenek legyetek azon a napon, amikor Ő visszajön. Mindent
Ő tart a kezében és Ő juttat céljához. Sokszor elképzelhetetlen a számunkra hogy nyomorult
bűnösként feddhetetlenként (kifogástalanként) álljak oda az én Uram elé. De ezt Ő mégis
elvégzi. Kell készülünk a Vele való találkozásra, de végső soron Ő készít fel minket. „meg is
erősít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján.”
Hogyan teszi ezt? Megerősít, az ismeretben és beszédben hogy igazán megismerjük Őt, s
tudjunk róla bizonyságot tenni másoknak is. Megtisztít, a saját igazságát és érdemeit ruházza
ránk, hogy amikor megjelenik, ne legyünk készületlenek, hanem feddhetetlenekként állítson
maga elé. Ez óriási örömhír! Azt jelenti, hogy ha az Atya ránk néz, az Úr Jézus tökéletes életét
és igazságát látja bennünk.
Az adventi időszak, arra kell, hogy figyelmeztessen minket, hogy sokkal nagyobb gondot
fordítsunk az Úr Jézus váratlan eljövetelének a reménységére, és arra, hogy csak most
készülhetünk fel rá. Ennek az előjelei rohamosan szaporodnak. A gonoszság folyamatosan nő,
egyre csak dagad az a problémahalmaz, amit az emberiség csak görget maga előtt, de
megoldani nem tud. Mindazok, amiket Jézus a Máté evangélium említett fejezetében mond, a
szemünk előtt zajlanak le. Felelőtlenség, ha valaki nem az Isten világos beszédén tájékozódik,
hanem a saját elvárásaira alapoz.

5
Összefoglalva: a Biblia tehát azt tanítja az adventről, hogy az első advent beteljesedett. Jézus
eljött, hogy közösségünk legyen vele. Ő az ajtó előtt áll, még most is, s boldog az, aki már
befogadta Őt. Ennek a lehetősége mindig megvan, amikor halljuk a Róla szóló örömhírt.
Kinyithatjuk előtte az ajtót. S ha eljön halálunk órája, vagy ha megérjük az Ő visszajövetelét,
Ővele találkozunk. Adja az Úr, hogy kihasználjuk ezt az adventet, nehogy készületlenül érjen
bennünket az Ő eljövetele, hanem már itt örüljünk a Vele való közösségnek.