Anda di halaman 1dari 22

Bajusz István

BEVEZETÉS A RÉGÉSZETBE
(Tanulmányi vázlat)
TARTALOM

I. BEVEZETÉS
II. A RÉGÉSZETI LELETEK
III. A LELŐHELYEK AZONOSÍTÁSA
IV. AZ ÁSATÁS
V. A RÉGÉSZETI ANYAG
VI. DATÁLÁS
VII: AZ ÁSATÁS EREDMÉNYEINEK FELDOLGOZÁSA
VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM
I. BEVEZETÉS

A köztudatban úgy él a régészet, mint ami ásatásokon keresztül a múlt kincseit


tárja fel. Valamennyire ez így is van, de a látványosság mögött sokkal több húzódik. A
régészet valóban a múlt hagyatékát nyomozza, tárja fel, teszi hozzáférhetővé
mindenki számára, de tulajdonképpeni célja az emberiség hagyatékának feltárásán
keresztül megismerni egy adott időszak kisebb vagy nagyobb közösségének
életmódját, gondolkodását, kapcsolatait, hitét, különböző viszonyulásait,
világszemléletét stb.
Mint tudományág, a történelemtudomány egyik fontos segédtudománya,
viszont az őskor, az írás nélküli társadalmak történeti megismeréséhez legfontosabb
forrásanyagot szolgáltatja. Lényegében a régészet által tanulmányozott múltnak nincs
időbeni határa: az emberiség megjelenésétől napjainkig terjed.
A régészet maga is számos tudományágat használ fel eredményei eléréséhez,
újabban pedig módszerei is gyorsan fejlődnek, felhasználva akár a technikai haladás
által nyújtott legújabb lehetőségeket is.
Hosszú út volt az, míg a régiségek tanulmányozása megtalálta a maga
tudományos kereteit, módszereit, melyek nélkül tudományos igényű értelmezésük
nem lenne lehetséges.
A régészet módszerei a XIX. században kezdtek kibontakozni, igazi útját
viszont az utóbbi évtizedekben találta meg.
A régészet érdeklődési középpontjában az ember áll. A régész minden olyan
jelenségre oda kell figyeljen, amely az emberrel kapcsolatos. Ezeket pedig sokszor
rendkívül szűkszavú leletek alapján kell megválaszolnia. Az anyagi kultúrát kell
értelmeznie, válaszolnia kell egy csomó kérdésre: miért olyan valami amilyen, mire
volt használható, hogyan, miért távoztak vagy jöttek emberek, kik voltak, miért tüntek
el, mit ettek, ittak, minek örültek, mitől szenvedtek, mit gondoltak, milyen volt a
környezetük stb.
Bár a régészeti eljárások egyre finomódnak, a módszerek változatosakká
válnak, vannak mégis olyan általános módszerek, amelyek végül is régészeti
kutatások alapjait képezik és általában a feltárások alkalmával alkalmazni szoktak. A
továbbiakban ezeket próbáljuk röviden megismertetni.
A régészet egyben látványos és káros is lehet. Látványos felfedezései révén,
káros és pusztító helytelen értelmezéseken keresztül, melyek által hamis tudathoz,
kizárólagos szemlélethez vezetnek. A tudományosság mellőzése akár csodás világot is
teremthet a hozzá nem értő számára, de az a valóságtól messze áll.
A régészet akaratlanul is rombol. Az ásatás bizonyos pusztítást is jelent. Mivel
ez a rombolás a megismerés céljával törtenik, a régész feladata az eredmények
lehetséges minél pontosabb értelmezése és ezeknek közzététele. A szakemberek és a
nagyközönség elé tárt eredmények valóssá, élővé válnak, részévé kultúránknak,
tudásunknak. Ami nem válik közkinccsé ugyanolyan néma és halott anyag marad,
amilyen a feltárás előtt is volt.
II. A RÉGÉSZETI LELETEK

Az emberiség múltbeli maradványai rendkívül változatosak. A máig


megmaradt építészeti emlékektől az összetört cserépedény-darabokig,
konyhahulladékig és egyéb szemétig, mindent magába foglal. De ennél is tovább
terjed, mert a környezetre vonatkozó leletek is ide tartóznak.

A maradványoknak több alaptípusa is van:

1. Tárgyleletek: az ember által készített vagy átalakított tárgyak


sokasága. Ezek általában használati tárgyak.

2. Az ember által formált és alakított leletek viszont nem csak


mozdítható, alakított tárgyakból állanak. Tűzhelyek, tárológödrök, cölöplyukak
szintén az emberi munka eredményei, ezeket inkább jelenség kifejezéssel különítjük
el az előbbiektől.

3. Környezeti maradványok csoportjába tartoznak azok a leletek,


amelyek az ember környezetére utalnak: állatcsontok, növényi maradványok, talajhoz
kapcsolódó jelenségek stb.

4. Lelőhelyek kifejezéssel azokat a helyeket jelöljük meg, ahol az


előbbi maradványok együtt vagy külön fordulnak elő, ahol az emberi tevékenység
bármilyen formájának határozott nyomai észlelehetőek.
III. A LELŐHELYEK AZONOSÍTÁSA

A régészet egyik elsődleges feladata a lelőhelyek azonosítása, rögzítése. Ezek


felderítése, számbavétele még akkor is fontos információkkal szolgál, ha nem is
végzünk feltárást az adott területeken. A különböző korszakok, kultúrák beazonosított
lelőhelyei elsősorban ezek kiterjedését mutatják, találkozási, összefonódási területét
jelzik, a telephelyek sűrűsége demográfiai viszonyokat tükröz stb.
A régészet nem tud mindent feltárni, sőt elenyészően kevés az, amit
elvégezhet. Ezt pótolhatja valamennyire a lelőhelyek azonosítása, időbeni besorolása,
a felszíni jelenségek megfigyelése, rögzítése.
A lelőhelyek felfedezése több módon történhet:
- véletlenszerű felfedezéssel
- szervezett, tudatos kutatással
- más eljárásokkal.

A véletlen mindig nagy szerepet játszott a régészetben. Számos lelet, ma


ismert jelentős település a véletlennek köszönheti megismerését. Emberi munkálatok -
szántás, kútásás, házépítés, útépítés stb. hozzák sokszor a felszínre a leleteket vagy
természeti erők - eső, földcsúszamlás és egyebek. Amennyiben ezek szakemberek
kezébe kerülnek, úgy hogy még a leletkörülményeket rekonstruálni lehessen, értékes
adatokat szolgáltathatnak. A leletkörülmények pusztulása vagy elfelejtése megfosztja
a leletet környezetétől, ami nélkül azok értelmezése lehetetlenné válik. Számos
magángyűjteményben őrzött lelet éppen emiatt veszíti el tudományos jelentőségét,
egyszerűen egy szép, régi tárggyá válik. Véletlenszerűen sokszor csak egy-egy tárgy
kerül elő. Ezek feljegyzése, nyilvántartásba vétele is fontos a régész számára, akkor
ha legalább a lelőhely ismert, hiszen egy újabb pontot jelent, ahonnan emberi
tevékenységre utaló nyommal rendelkezünk.
Sok ország védi régészeti leleteit, ezúton próbálja megmenteni a
véletlenszerűen talált tárgyakat, jelenségeket. Hazánkban is létezik olyan intézkedés,
melynek értelmében a földből előkerülő leletek az állam tulajdonát képezik.

A terepjárás egy-egy adott terület tudatos, megszervezett átfésülését jelenti


régészeti objektumok azonosítása érdekében. A terepjárást előkészítjük, összegyűjtve
mindazokat az adatokat, amik eddig ismertek, azokat az információkat, melyek
irányadók lehetnek. Ezért áttanulmányozzuk a környékre vonatkozó könyvészetet,
egyébb írott forrásokat (pl. levéltári anyagot), térképen végigtanulmányozzuk a
területet, hiszen a terepformák, helynevek is sok mindent sugallhatnak. A terepen
végigfésüljük a minket érdeklő területeket. Ilyen szempontból figyelembe kell
vennünk a hely sajátosságait, növényzetét stb. Legértékeseb helyek azok, ahol a föld
felszínét valamilyen beavatkozás megbolygatta. Ilyen a szántás, de a vízmosás is. A
növényzet által ellepett felszín sokkal kevesebb eredményt szolgáltat, mert a felszín
alatti leletek rejtve maradnak. Esetleg a talaj egyenetlenségei adhatnak támpontokat,
pl. halomsírok, erődítmények stb. esetén. Ilyen területen érdemes akár a
vakondtúrások földjét is átvizsgálni, mert így is felszínre kerülhetnek leletek.
Az átvizsgálandó területen jó, ha több ember vesz részt a megfigyelésben.
Ilyenkor egymástól pár méterre haladva fésüljük át a felszínt. Ha egyedül vagyunk
akkor oda-vissza járással próbáljuk meg a terület átnézését.
Megjegyzünk és feljegyzünk minden nyomot, mely lehetséges emberi
tevékenységre utalhat. Összegyűjtjük a felszínre került leleteket - ezek alapján lehet
megállapítani egy lelőhely hovatartozását. A leletek milyensége, mennyisége, adott
esetben többet is elárulhat annak jellegéről, tömörüléséről, kiterjedéséről stb.
A megbolygatott felületről előkerült leletek esetében, ezek kezelésében
óvatosabbnak kell lennünk, hiszen itt különböző korok anyaga keveredhet.
A terepen azonosított lelőhelyekről feljegyzünk minden lényeges adatot,
amely a későbbi azonosításhoz szükséges. Megpróbáljuk valamilyen közeli, jól
látható objektumhoz viszonyítani, ehhez képest az irányt, távolságot, feljegyezni és
térképen is bejelölni a lelőhelyet. Ajánlatos minél kisebb léptékű térképet használni
erre a célra, hiszen ezeken számos olyan részlet is szerepel, amelyek a bejelölést
pontosabbá teszik.

A kimondott terepbejáráson kívül a lelőhelyek azonosításához más eljárások is


alkalmazhatók, ezek viszont nem mindig hozzáférhetők és költségesek. Ezek közé
tartozik a légi felderítés, illetve a felszín alatti felderítés.

A légi felderítés révén a magasság előnyeit lehet kihasználni. Ennek alapján át


lehet tekinteni a terepet és a különböző változásokat, a szokatlan eltéréseket is észre
lehet venni. A légi felderítés fontos része a fényképezés. Ez az eljárás a fény és árnyék
változását használja ki ahhoz, hogy az objektumokat érzékelni lehessen. A felvételeket
enyhe ferdeszögből készítik, megfelelő időszakban és időpontban. A felvételeken a
talaj kiemelkedésének árnyéka, a talaj elszíneződése, a növényzet satnyasága és egyéb
jelek utalhatnak régészeti objektumokra. Igaz, ezek értelmezését el kell sajátítani.
Hasonlóképpen az infravörös sugárzásra érzékeny filmekkel is lehet dolgozni,
amelyeken a talaj hőkisugárzása érzékenyek. Újabban a légifényképezés látványos
fejlődésen ment keresztül és számítógép programokkal is összekapcsolódik.

A földalatti felderítés elsősorban egy már ismert objektum feltérképezését


segíti elő. Erre a célra különböző műszereket használnak, melyek a föld kémiai és
fizikai tulajdonságait használják fel a mérések elvégzésére. Ezek a műszerek vagy
energiát juttatnak a talajba, melyeket bármilyen talajelváltozás megzavar és ezeket a
"zavarokat" mérik, vagy pedig a talaj mágneses terét mérik, mely szintén a talaj
összetételétől függően változó lehet.
A talaj ilyen jellegű szondázására használt módszerek közül megemlítjük a
következőket:
- Szeizmikus és akusztikus módszer. Ehhez a talaj valamilyen
módon történő döngetése szükséges és a rezgéseket mérik. Újabban az ún.
visszhangszondázást használják.
- Rádióhullámok és elektromos impulzusok. Rádióhullámokat
bocsátanak a talajba, melyeknek visszaverődését mérik: talajszonda radar. Egyik
változata a georadar, amely elektromágneses jelekkel dolgozik.
- Elterjedt az elektromos talajellenállás-mérés, amely a talaj
elektromos ellenállásának jellegzetességeiből próbál következtetni a felszín alatti
változásokra..
- Mágneses kutatási módszer, a talaj mágneses anomáliáit méri.
- Fémdetektor, elektromágneses berendezés, amely főleg
fémtárgyak azonosítására használható.

A technikai lehetőségek egyre inkább fejlődnek, a régi módszerek


tökéletesednek, újabb módszerek jelennek meg, így a régészetben is várható ezeknek
a lehetőségeknek a felhasználása.
IV. AZ ÁSATÁS

Az ásatás a régészeti kutatás alapvető módszere. Csak ennek révén juthatunk


megbízható adatok birtokába, ennek révén állapíthatjuk meg egy-egy régészeti
lelőhely jellegzetességeit, térbeni és időbeni kiterjedését stb. Az ásatás folyamán
eltávolítjuk azt a földréteget, amely az objektumot elfedte, felszabadítva azt, lehetővé
téve annak tanulmányozását minden szempontból.
Az ásatás két féle lehet:
1.) mentőásatás
2.) tervezett ásatás.

1). Mentőásatásra véletlen által előkerült leletek esetében kerül sor. Ilyenkor a
helyzet megköveteli a szakember sürgős beavatkozását, azzal a céllal, hogy a
lehetőségek függvényében még tisztázni lehessen a lelet, objektum környezetét,
elhelyezkedésének körülményeit stb. A mai törvénykezés lehetővé teszi az eredeti
munkálatok leállítását amíg a leletmentés tart. A mentőásatás sokszor szokatlan
körülmények között zajlik le, nem mindig a megfelelő felszerelés felhasználásával, de
mindent meg kell próbáljunk annak érdekeben, hogy az ásatás lehetőleg szakszerűen
törtenjen. A gyors beavatkozás megmentheti a munkálatok által megbolygatott és
továbbra is veszélyeztetett objektumot. A feltárás megtörténte után az eredeti
munkálatokat folytatni lehet.

2). Tervezett ásatás előre meghatározott lelőhelyen történik. Ilyenkor


megtervezzük az ásatás helyét a lelőhelyen belül, az ásatás időpontját, a
munkálatokat, a munkaközösség összetételét, az ásatási felszerelést, a
rendelkezésünkre álló anyagi forrásokat stb.

IV. 1. Ásatási módszerek


Az ásatás folyamán alkalmazott feltárási módszerek mindig az adott
objektumhoz igazodnak. Másképp tárunk fel egy őskori települést és másképp egy
római vagy középkori várost. Ismét különbözhet a temetők, halomsírok feltárása.
Bár a módszerek különbözhetnek, azért lényegében az alapvető eljárások
változatai.
A feltárás alkalmával általában két rendszert alkalmazunk, aszerint, hogy mi a
célunk:
- a) kutatóárok,
- b) szelvény.

a) A kutatóárok arra szolgál, hogy egy régészeti lelőhelyen belül előzetes


ismereteket szerezzünk különböző objektumok elhelyezkedéséről, a talaj
rétegződéséről stb., hogy ezek alapján kezdhessünk neki a feltárásnak. Ennek
érdekében a kutatóárkot úgy tájoljuk, hogy a kiszemelt térséget átvágja. Ennek
értelmeben a hossza is ehhez igazodik. A kutatóárok szélessége 1-3 m. Ajánlatos
azonban legalább 1,5 m szélességet használni, mert a keskeny árokban, egy adott
mélységen túl, a munkafolyamatok nehézkessé válnak, ugyanakkor a rétegződések
áttekintése is nehézkes. Szükség esetén több kutatóárkot is húzhatunk, egymással
párhuzamosan vagy egymásra merőlegesen. Adott esetben pár kuatóárokkal egy-egy
objektum formáját, kiterjedését már meg tudjuk állapítani. Néha az ásatási fázis, a
céltól függően, nem is haladja túl a kutatóárkos fázist. A kutatóárok révén előzetes
ismereteket szerezhetünk a rétegződésről, a különböző korszakok nyomainak
jelenlétéről stb. Ezért ezek mélységét végül is a körülmények határozzák meg: addig
kell leásnunk, amíg egészen biztos már nem találkozunk az emberi tevékenyseg
nyomaival (ún. steril vagy szűz talaj).

b) A szelvényeket egy objektum feltárásakor alkalmazzuk. A szelvények


téglalap vagy négyzet alakú kutatógödrök, melyek hálóalakban helyezkednek el a
feltárandó területen és keskeny földsáv választja el őket egymástól. A szelvények
alkalmasak a vízszintes rétegek tanulmányozására, tehát az egyidejűség
nyomonkövetésére. Az őket elválasztó földnyelveken pedig a függőleges rétegződés
követhető nyomon (ezért nevezzük őket tanúfalnak). A feltárás utolsó fázisában
eltávolíthatjuk a tanúfalakat, szabaddá téve a teljes feltárt területet. Egyes kutatók nem
alkalmaznak szelvényrendszert, hanem nagy felületet tárnak fel, egyszerre ugyanazon
a településszinten dolgozva. Helyenként, ha szükséges, a függőleges rétegződés
rögzítésére tanúfalakat hagynak meg (nyílt felszíni ásatás).
IV. 2. Az ásatási adatok rögzítése
Bármilyen feltárási módszert alkalmazunk, a fontos az, hogy a leleteket,
jelensegeket pontosan rögzítsük, vagyis a pontos megtalálási helyét,
jellegzetességeket stb. Ez vízszintes és függőleges viszonyításban is megtörténik. A
vízszintes rögzítés, bemérés könnyítésére a kutatóárkokat és a szelvényeket
behálózzuk, általában 1x1 m-es négyzetekkel, mint a sakktáblát. Így sokszor elég a
rögzítés szempontjából a megfelelő hálókocka jelzése. A függőleges bemérés a
mélységet is jelzi, tulajdonképpen valamely régészeti réteghez való tartozást. Míg az
első adat az objektumon belüli elhelyezkedést jelzi, addig a második egy adott
időszakhoz való tartozást. Minden leletet ezeknek az adatoknak kísérniük kell, ahhoz,
hogy tudományos jelentőségük megmaradjon. Ezeket az adatokat vagy rávezetjük az
adott leletre, vagy kísérőcédulára írjuk fel. Ezzel párhuzamosan bevezetődnek az
ásatási leltárba, amely minden lelet rövid leírását tartalmazza pontos megtalálási
helyükkel.
A szelvényeket, árkokat jelölhetjük valamilyen jelzéssel, ami megkönnyíti az
adatok rögzítését is. A leletek nyilvántartása külön erre a célra készült adatlapon is
történhet.
Az ásatás során rendkívüli szerepe van a rétegződésnek (stratigráfia), azaz az
egymásra rakódott földrétegek milyenségének, egymásutániságának stb. Elméletileg
az alsó rétegek a régebbiek, a fentiek az újabb keletűek. Ez a relatív kronológia
szempontjából fontos. A gyakorlatban megtörténhet, ritkán ugyan, hogy emberi
beavatkozás vagy természeti folyamat következtében a rétegek összekavaródnak,
illetve megfordulnak. A rétegek szétválasztása lehetővé teszi az ugyanazon
időszakban keletkezetteket beazonosítani. Általában az ugyanabból a rétegből
származó leletek egyidősek. A leletekhez hasonlóan a rétegeket is rögzítjük.
Rögzítésük írásban, rajzban és fényképen (vagy egyéb vizuális módon) történik. Az
ásatási naplónak, amit a régész az első naptól vezet és ahová feljegyez minden
mozzanatot, tartalmaznia kell ezeket az adatokat. A rétegeket ugyanakkor lerajzoljuk,
színezést alkalmazva, vagy fekete-fehér satírozási módszerrel kialakított kódokkal
(jelekkel). A valóságos képet, a rajzolás folyamán tulajdonképpen lekicsinyítjük,
megfelelő léptékre átalakítjuk. Minél kisebb léptékkel dolgozunk, annál részletesebb
rajzot készíthetünk (pl. 1/20; 1/25; 1/50 léptékű rajzon 1 cm-nek a valóságban 20, 25,
50 cm felel meg).
Ahhoz, hogy a rétegződések jól megállapíthatóak legyenek, a szelvények,
kutatóárkok oldalfalait simára nyessük. Minél nedvesebb a föld, annál inkább
megkülönböztethetőek a rétegek.
A rétegződés tanulmányozása (rétegtan vagy stratigráfia) adja meg a kulcsot a
régészeti objektum időbeni változásainak megfejtéséhez, vagy az ugyanahhoz a
korszakhoz tartozó jelenségek módosulásához, egyéb beavatkozásokhoz.
Ahogy a függőleges stratigráfiának szerepe van az időbeni meghatározásához,
úgy a vízszintesen húzódó rétegek tanulmányozása a térbeni fejlődés megfigyelését
teszik lehetővé. Ezért a talajt vízszintesen is lenyessük az ásatás folyamán, ahányszor
csak szükségesnek ítéljük. A simára lenyesett talajon kibontakoznak mindazok a
beavatkozások, melyek természetes módon az adott réteghez tartóznak (vagy nem):
cölöpnyomok, gödrök, sírok, házak körvonalai stb. Ezek alapján állítható össze az
objektum vízszintes metszetének rajza (alaprajz). Ez is egy adott léptékű áttétellel
rajzolódik le (ajánlatos ugyanazt a léptéket használni, mint az oldalfalak
berajzolásánál - a profilrajznál). A beméréseket két rögzített pontból végezzük, úgy,
hogy a kijelölt pontunkat mindkettőnél bemérjük A mérés eredményénél a két pontból
meghúzott körívek találkozása adja meg a bemért pontot. Az adatokat ezenkívül az
ásatási naplóban is rögzítjük, valamint fényképeken. (Ez a bemérési módszer most
már elavultá vált a GPS rendszer hozzáférésével, használatával, de nem árt tudni!)
Az adatok rögzítése, lejegyzése később, a feldolgozásnál lesz segítségünkre,
amikor az ásatási felület már nem áll rendelkezésünkre, visszatemetődött.
A feltárási munkálatok ütemét az adott helyzet szabja meg. A felszíni réteg
általában nem tartalmaz régészeti anyagot, ennek eltávolítása gyors ütembe folyhat.
Esetenként akár munkagépet is használhatunk erre a célra.
Elérve az emberi tevékenység nyomait tartalmazó rétegeket, az ásatás üteme
lelassul. A cél minden tárgy megtalálása, minden jelenség feltárása. Az ásatás során
részben a földmunkához a megszokott szerszámokat használjuk és amikor
kibontakozik egy lelet, objektum, akkor finomabb munkaeszközöket veszünk
igénybe: spakli, seprű, ecset stb. Nem szabad elfelejteni, hogy a régészeti feltárás
folyamán elkövetett hiba helyrehozhatatlan: a már eltávolított réteget, ha hibásan
értékeltük a helyzetet, nem lehet már eredeti helyére és állapotába visszahelyezni.
V. A RÉGÉSZETI ANYAG

Az ásatás során azonosított és összegyűjtött leletek összessége adja a régészeti


anyagot. Ez két nagy csoportba osztható, anyagát illetően:
- szerves és
- szervetlen anyagból álló.

A szerves anyagból álló leletek ritkán kerülnek elő. Anyaguk miatt,


földbekerülésük után gyorsan megsemmisülnek. Szerencsés esetben olyan
körülmények közé kerülhetnek, amelyek konzerválják. Ilyen a száraz környezet. De a
nedves környezet is tartósíthat szerves anyagokat (mocsaras, vizenyős helyek). A
szerves anyagból készült leletek rendkívül érzékenyen reagálnak minden környezeti
változásra és, amennyiben addig míg szakszerű kezelés alá nem esnek, nem
gondoskodunk az eredeti környezeti jellegzetességek biztosításáról, könnyen
elpusztulhatnak. A szerves anyagok között természetesen olyan is található, amely
általában nem károsodik a földben eltöltött idő alatt - ilyen a csont (bár a
talajkörülmenyek ezt is elpusztíthatják).

A szervetlen anyagból álló leletek a tartósabbak. De minden anyag másképp


viselkedik. Legtartósabbnak a kő, a kerámia, az üveg bizonyult. A fémeket az
oxidáció pusztítja. A leletek felszínre emelése megváltoztatja addigi környezetüket,
felgyorsíthatja a pusztulási folyamatot.
A régész számára a leletanyag rendkívül fontos. Megmentése általános
tudományos érdek. Ezért a változásokra reagáló leleteket minél hamarabb
laboratóriumba kell juttatni, ahol azok megtisztítása és konzerválása megtörténhet.
Számos lelet esetében szükséges a laboratóriumi beavatkozás. A szerves
anyagú tárgyak megmentése csak itt történhet meg. Hasonlóképpen a szervetlen
anyagok esetében is a laboratóriumi eljárás szinte nélkülözhetetlen. A fémtárgyak
esetében például itt távolítják el az oxidréteget. Sokszor a tárgyak alakja vagy egyéb
sajátosságai csak ezek után bontakoznak ki az oxidréteg alól. A laboratóriumok
feladata ugyanakkor a leletek tartósítása is. Különböző eljárásokkal megpróbálják
leállítani vagy minimálisra csökkenteni a degradációs folyamatot és a megtisztított
tárgyat megvédeni az új környezeti hatásoktól. Ez a konzerválás.
Egyes esetekben szükséges a töredékes tárgyak kiegészítése. Ilyenkor a
hiányzó részeket pótolják. A kiegészítés (restaurálás) csak akkor történhet, ha
biztosak vagyunk annak helyességében, pontosságában. A konzerválás és restaurálás
folyamán alkalmazott eljárások és anyagok reverzibilisek (visszafordíthatóak) kell
legyenek - szükség esetén eltávolíthatóak.
VI. DATÁLÁS

A régészeti feltárás anyagának időbeni besorolása a régészet egyik


kulcsfontosságú kérdése. Keltezés nélkül az értelmezés sem történhet meg. Ennek
alapján tudjuk, hogy mi az ami korábbi, mi az ami későbbi, vagy egyidős. Mi tartozik
egymáshoz, mi mit követett. Az hogy mikor? a szélesebb viszonyítás szempontjából is
elengedhetetlenül megválaszolandó kérdés, e nélkül már nem tudunk akár két
jelenséget sem összehasonlítani, nem beszelve arról, ha szélesebb régiót tartunk szem
előtt.
A datálásban kétféle lehetőség létezik:
- 1. Relatív keltezés
- 2. Abszolút keltezés.

1. A relatív keltezés nem ad pontos, dátumszerű időmeghatározást.


Tulajdonképpen a jelenségek egymáshoz való időbeni viszonyítását biztosítja, azt
hogy mi a korábbi, mi az egyidős, mi az újabb. Ez végül is valamennyire kielégítheti
keltezési szükségleteinket, akkor amikor csak egy objektummal dolgozunk. De ha ezt
viszonyítanunk, összehasonlítanunk kell mással, akkor a relatív keltezés sokszor már
nem használható.
A relatív keltezés néhány módszere:
Rétegtan - a rétegek egymáshoz való viszonyát használja a
keltezéshez: az alsóbb reteg a korábbi, a fölötte lévő a későbbi. Az ezekben
azonosított leletek ennek megfelelően datzlhatók.
Tipológiai sorozat felállítása. Lényege az a megfigyelés, hogy a
tárgyak az egyszerűtől a bonyolult, az összetett felé fejlődnek. Így az egyszerűbb
forma a korábbi, a bonyolultabb a későbbi. Ezért számos tárgykategória esetében
összeállítottak tipológiai sorozatokat, melyek révén hasonló leletek besorolása
egyszerűsödik. Ez az eljárás viszont hibalehetőségeket is rejt magában.
Az elterjedés megfigyelése. Időben tárgytípusok, jelenségek
átvevődnek, áttevődnek más környezetbe is. A gócponttól minél távolabb találkozunk
valamilyen jelenséggel, az eredeti ponthoz képest újabbnak számít, hiszen
elterjedéséhez bizonyos idő kellett.
2. Az abszolút keltezés a naptári éveknek megfelelő időbesorolást jelent. Ezt
lehetőleg minél pontosabban kell mérni. Az abszolút kronológia teszi lehetővé, hogy
egy tágabb térségben a jelenségeket összekapcsolhassuk vagy szétválaszthassuk.
Az abszolút kronológia alkalmazása az írást használó társadalmak esetében
könnyebb, mert sokszor az írott források megadják az időbeni besorolást. Számos
tárgy így keltező szerepet játszhat. Ilyenek például az érmek. Elméletileg az a réteg
amelyből az érem előkerült, egyidős vele. De ebben az esetben is, mint sok más
tárgynál a használati idő hosszabb periódusra terjedhet. Egy érem pl. akár több
évtizedig is használatban lehet. Ezáltal a hozzátartozó rétegről tulajdonképpen azt
mondhatjuk, hogy nem lehet régebbi mint az érem keltezése. A pontos időbeni
besoroláshoz ezért több adatot és szempontot, több leletet kell figyelembe venni.
Sok esetben viszont nem áll rendelkezésünkre hasonló lelet. Ezért különböző
keltezési módszerek alakultak ki, amelyek révén az abszolút keltezés megállapítható.
Egyesek ezek közül aránylag pontos mérést adnak, mások megközelítik a valóságos
dátumot.
Az egyik legismertebb mérési módszer a radioaktivitás mérése. Lényege a
leletekben megtalálható radioaktív elemek mennyiségének a mérése. Ezek a szerves
anyagokban halmozódnak fel. A felhalmozódás az anyag földbekerülésekor
megszűnik és elkezdődik a bomlása. Ismerve azt az időt, ami alatt a mennyiség
feleződik, kiszámítható a szerves anyag földbekerülési dátuma. Természetesen ezt a
folyamatot bizonyos környezeti tényezők befolyásolhatják, hibás méréseket
eredményezve. A radioaktivitás mérésének néhány módszerét említenénk meg a
továbbiakban.
Radiokarbon keltezés a szén-14-es izótopját, más néven a radiokarbon
tartalmat méri. Ennek felezési ideje 5730 év. Főleg az elmúlt 50.000 év keltezéséhez
használt legfontosabb eljárás.
Kálium-argon keltezés, több millió éves korszakok keltezésére
használható, ezért főleg a geológiában elterjedt. Az emberiség korai történeti
szakaszában is alkalmazható. (Felezési idő 1,3 millió év.)
Urán-sor keltezés, különösen 500.000 és 50.000 év intervallumában
használható.
Hasadási nyom keltezés, az uránizotóp hasadási nyomait mérik és ezek
mennyisége adja az időbeni besorolást. Főleg kőzetek esetében használható.
Közvetett módon a radioaktív bomláson alapulnak a következő módszerek is:
termolumineszcencia, optikai keltezés és elektronspin rezonancia. Ezek esetében nem
a kisugárzást, hanem az elnyelt sugárzás mennyiségét mérik.
Az abszolút keltezésre más természeti folyamatok által befolyásolt változások
is használhatók.
Obszidián hidratáció: az obszidián törési felületén vizet köt meg. Ez a
réteg időben vastagszik. Ennek mérése alkalmazható a keltezéshez (a törési felület
létrejötte idejének). A hidratáció ütemét viszont számos környezeti tényező
befolyásolja, ezért ezeket mindig figyelembe kell venni. A módszer elsősorban az
elmúlt 10.000 évre alkalmazható, de kiterjeszthető kb. 120.000 évre is.
Aminosavak optikai kezelése, főleg emberi és állati csontanyag
keltezésére alkalmazható, akár 100.000 éves periódusra.
Archeomágneses keltezés a Föld mágneses terenek változását veszi
figyelembe. Kiégett, el nem mozdított agyagépítmények keltezésénél jól
alkalmazható. Az agyagban található vasrészecskék kiégetésekor felveszik az akkori
mágneses tér irányát).
A természeti viszonyok is rányomták bélyegüket környezetükre. Ezek
bizonyos esetekben időmeghatározásra alkalmasak.
Fa évgyűrűs keltezés (dendokronológia) a fa évgyűrűinek jellegzetes
rajzolatát hasznzlja fel. Ez az időjárás függvényében változott. A különböző faanyag
évgyűrűinek megfigyelésével, ezek egymáshoz viszonyításával összeállítható egy
olyan évgyűrű sorozat, amely akár több ezer évet átfed. A talált faanyag
összehasonlítása ezzel a sorozattal megadhatja a fa kivágásának, kidőlésének dátumát.
Természetesen csak korlátozott területen használható, ahol az időjárás azonos.
VII. AZ ÁSATÁS EREDMÉNYEINEK FELDOLGOZÁSA

Minden ásatásnak végső célja egy közösség, egy régió életének és ehhez
kapcsolódó jelenségeknek minel hitelesebb bemutatása, minél mélyebb megértése.
Ilyen értelemben a régészetnek szinte végtelen számú kérdésre kell választ találnia.
A feltett kérdésekre a régész a feltárás eredményeinek és leletanyagának
értelmezése folytán felelhet. Az ásatás során szerzett információkat az elkészített
dokunemtáció tartalmazza: az ásatási napló, a rajzok, a felvételek stb. A feltárás
folyamán észlelt jelenségeket ezek alapján kell magyarázni, összefüggéseiket
megtalálni, szerepüket megérteni. A vízszintes és függőleges stratigráfia segít ebben
elsősorban, hiszen ezek alapján állapítható meg az egyidejűség, az egymásutániság - a
térbeni és időbeni kiterjedés.
A régészeti anyag feldolgozása révén nem csak anyagi kultúrára vonatkozó
információkat kapunk, hanem társadalmi, gazdasági viszonyokra, a szellemi életre
vonatkozó adatokat is.
Lényegében az összes adatot fel kell használnunk és összevetnünk, ahhoz,
hogy minél szélesebb körű megértéshez juthassunk. Mára a régészet szerteágazó
érdeklődését egy szakember nem is végezheti el, ezért csapatmunkára van szükség,
ahol több szakágazat képviselői együtt dolgoznak. Ezek között más tudományágak
képviselői is jelen kell legyenek, pl. biológus, zoológus, kémikus, antropológus stb.
A régészeten keresztül például választ kaphatunk ilyen kérdésekre:
- hogyan szerveződött az adott társadalom
- társadalmi rétegződés milyensége
- a nemek szerepe
- település-szerkezet
- népsűrűség, népszaporulat
- milyen volt a növényi és állati környezet
- milyenek voltak az időjárási viszonyok
- milyen volt az emberi környezet
- mit ettek
- hogyan szerezték be élelmüket
- hogyan készítették és használták eszközeiket
- milyen kapcsolatok léteztek különböző csoportok, vidékek között
- mit gondoltak, hogyan szemlélték és hogyan viszonyultak egymáshoz
és környezetükhöz
- miben, kiben hittek
- az ember fizikai megjelenése
- betegségek, táplálkozási következmények
- élet és halál viszonya
- környezeti változások és azok hatásai
- hogyan tekintették az idő múlását
- Stb.

A fenti kérdéssor tulajdonképpen csak kis része azoknak a kérdéseknek,


amelyekre a régészeten keresztül választ kaphatunk. Természetesen egy-egy régészeti
objektum, terület feltárása nem mindig ad kimerítő vagy kielégítő választ. A régészeti
anyag vagy jelenség értelmezése sem mindig adódik magától. A megértéshez a
régésznek számos máshonnan származó információra is szüksége van. Hasonló
jelenségeket, tárgyakat keres (analógiákat), hogy a sajátjait megértse. Más
tudományágak eredményeihez fordul, hogy értelmezni tudjon. Nagy segítségére
vannak a természettudományok. A növényi és állatmaradványok elemzése, az emberi
csontanyagok kiértékelése például megfelelő szakember munkája. A régésznek
viszont tudnia kell az eredményeket értelmezni, felhasználva ehhez az ásatás összes
eredményét. Főleg az őskorkutatásban, de más korszakok esetében is sokat segít a
néprajz vagy a természeti népek életformájának ismerete. A nyersanyagok
feldolgozásának megértéséhez a technikatörténeti ismeretek. Fizikai és kémiai
elemzések fényt vethetnek a régi technológiákra, a nyersanyag származási helyére stb.
Minden értelmezési folyamat során felvetődik a kérdés annak helyességéről.
Erről sokszor úgy győződhetünk meg, ha megpróbáljuk közelebbről megismerni a
feltételezett folyamatot, úgy hogy megismételjük (etnoarcheológia, kísérleti régészet).
Egyre gyakrabban kerül sor ilyen jellegű kísérletekre, amelyek tulajdonképpen az
elmélet gyakorlatba ültetését jelentik. Rendkívül széles az a kör, amelyen belül
hasonló próbálkozások voltak, eredményeik pedig figyelemreméltóak. A kőszerszám
készítés technikáját megtanulva például megérthetjük az őskor emberének ilyen
jellegű ismereteit, a kő által nyújtott lehetőségeket, megismerjük a kőanyag
viselkedését. A gyakorlatban kipróbált kőeszközök révén azok hatékonyságára derül
fény. Építettek már korabeli eszközökkel "őskori falut", kipróbálták a földművelést
vagy a fémolvasztást. Ugyancsak gyakorlati úton tapasztalták ki a súlyos tárgyak (pl.
megalitok) kezdetleges eszközökkel történő mozgatását. A gyakorlati kipróbálás,
átültetés révén sokkal közelebb lehet kerülni a múltbeli valósághoz.
AJÁNLOTT IRODALOM

- Bádai Ödön: Ásatások a víz alatt. Budapest, 1964


- Banner János–László Gyula–Méri István–Radnóti Aladár: Régészeti kézikönyv, I. Budapest,
1954
- Bartos-Elekes Zsombor: Bevezetés a térképészetbe egyetemi hallgatóknak.
Kolozsvár, 2007
- Bartosiewicz L.: Régenvolt háziállatok. Bevezetés a régészeti állattanba. Budapest, 2006
- Bârzu, Ligia: Arheologie generală. Bucureşti, 1991
- Bejan, Adrian–Micle, Dorel: Arheologia o ştiinţă pluridisciplinară. Metode clasice
şi moderne de lucru. Timişoara, 2006
- Ceram, W. Ceram: Az első amerikai. Budapest, 1979
- Ceram, W. Ceram: A régészet regénye. Budapest, 1975
- Cârciumaru, Marin: Peleoetno-batanica. Iaşi, 1996
- Ciută, Marius-Mihai: Metode şi tehnici moderne de cercetare în arheologie. Note de curs.
Alba Iulia, 2003
- Detrekői Ákos–Szabó György: Bevezetés a térinformatikába. Budapest, 1995
- Florescu, R.: Introducere în arheologie, http://inoe.inoe.ro/ianus/Radu
%20Florescu.htm
- Gyulai Ferenc, Archaeobotanika. Budapest, 2001
- Haită, C.: Sedimentologie şi micromorfologie. Aplicaţii în arheologie. Muzeul
Naţional de Istorie a României, Biblioteca Muzeului Naţional, Seria Cercetări
Pluridisciplinare IV, Târgovişte, 2003.
- Ilon Gábor (szerk.): A régésztechnikus kézikönyve I. Szombathely, 1998
- Kiszely István: Sírok, csontok, emberek. Budapest, 1976
- László Attila: Întroducere în arheologie. Iaşi, 2006
- László Attila: Keltezés a régészetben. A radiokarbon kormeghatározás. Kolozsvár, 2008
- Lazarovici, Gheorghe: Metode şi tehnici moderne în arheologie. Bucureşti, 1998
- Liegrfried, O.: Elsüllyedt városok. Kirándulás a régészet birodalmában. Budapest,
1966
- Luca, Sabin Adrian: Arheologie generală. Note de curs. I. Alba Iulia, 1999
- Magnusson, Magnus: Ásóval a Biblia nyomában. Budapest, 1985
- Matei, Cristian: Arheologie. Tehnică şi metodă. Bucureşti, 2001
- Müller Róbert (főszerk.): Régészeti kézikönyv. Budapest, 2011
- Odobescu, Alexandru: Istoria arheologiei. Bucureşti, 1961
- Palmer, Rog–Oberländer-Târnoveanu, Irina–Bem, Carmen: Arheologie aeriană în
România și în Europa. Bucureşti, 2009
- Parrot, André: Aventura arheologiei. Bucureşti, 1981
- Popovici, D.–Bălăşescu, A.–Haită, C.–Radu, V.–Tomescu, A.M.F.,–Tomescu, I.:
Cercetarea arheologică pluridisciplinară. Concepte, metode şi tehnici.
Muzeul Naţional de Istorie a României, Biblioteca Muzeului Naţional, Seria
Cercetări Pluridisciplinare, III, Târgovişte, 2002.
- Rachet, Guy: Universul arheologiei, I-II. Bucureşti, 1977
- Renfrew, Colin–Bahn, Paul: Régészet. Elmélet, módszer és gyakorlat. Budapest, 1999
- Selmeczi László: Régészeti alapismeretek néprajz szakos egyetemi hallgatók számára.
Debrecen, 1993
- Szombathy Viktor (szerk.): A magyar régészet regénye. Budapest, 1976
- Tóth Kálmán: A régészet és a Biblia. Budapest, 1978
- Udrescu, Mircea–Bejenaru, Luminiţa–Hrişcu, Carmen: Întroducere în
arheozoologie. Iaşi, 1999
- Unger János: Bevezetés a térképészetbe. Szeged, 2004
- *** Magyar régészet az ezredfordulón. Budapest, 2003

Megjegyzés és felszólítás:
Mindenki olvassa el figyelmesen:

- Müller Róbert (főszerk.): Régészeti kézikönyv. Budapest, 2011 c.


köny (de egyebek is, az internetről letölthető).

- Renfrew, C.–Bahn, P.: Régészet. Elmélet, módszer és gyakorlat c. könyvét!

Anda mungkin juga menyukai