Az angol nyelv és a különböző változatai közötti

eltérések
avagy bizonyos könyveket miért kell brit angolról amerikai
angolra fordítani?

Az angol nyelv kétségkívül a legelterjedtebb nyelv napjainkban. Közel 60, ma már

egymástól független állam hivatalos nyelve. Persze az évszázadok során sehol sem
maradt változatlan, és ez mára komoly különbségeket eredményezett. De mégis
mekkorák ma az eltérések; megérti-e egy brit gentleman mondjuk néhány amerikai
thug beszédét?

Körülbelül 1400 évvel ez előttre nyúlik vissza az angol nyelv története, mikor angolszász
telepesek hozták magukkal a Brit-szigetekre. A gyarmatosítás idején a Brit birodalommal
együtt a nyelv is terjeszkedett, így lett pl. Indiában is fontos. A valódi térnyerése azonban a
19-20. században kezdődött, a technológia fejlődésével párhuzamosan az angol nyelv is egyre
több ember számára vált szükségessé, hisz mára már az olyan tudományok mint pl. a biológia
is az angolra építenek, nem beszélve a számítástechnikáról.

Sokan a mai világ lingua francá-jának titulálják az angolt. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy
a világon ez az első számú közvetítőnyelv, mikor két eltérő anyanyelvű ember akar
kommunikálni, akkor ez merül fel elsőnek, mint opció.

Biztosak lehetünk benne hogy az angol nyelv még jó darabig megőrzi vezető pozícióját,
legfőképpen azért, mert a fiatalabb generációk tagjait egyre több helyről érik angol nyelvi
hatások, gondolok itt pl. a videójátékokra, filmekre stb., sőt Boldi „kockanyelvről” tartott
előadásából egyértelműen kiderül, hogy a játékosok is ezt használják elsősorban.

De térjünk át az angol nyelv különféle változataira. Négy nagyobb csoportot tudunk

megkülönböztetni: Értelemszerűen a Britek és az Írek által beszélt angol áll a legközelebb az
eredetihez, az észak-amerikai változat szintén eléggé elterjedt, köszönhetően az Egyesült
Államok világhatalommá válásának. A harmadik az ausztrálokra és az új-zélandiakra
jellemző, leginkább a jellegzetes akcentusról ismerhető fel. Az utolsó változat nem igazán
egységes, inkább úgy mondanám, hogy ide tartoznak azok, amelyek az előző 3 kategória
egyikébe se tartoznak. Gondolok itt pl. az afrikai országokban beszélt változatra, vagy a
Karibi-térség országainak angoljára. De ezek valóban jelentősen eltérnek egymástól? Vessük
össze, milyen kifejezéseket használnak a modern nyelvváltozatok bizonyos dolgokra:

Gyakran csak egy-egy hangnyi az eltérés, pl. a szürkét Amerikában „gray”-nek, Angliában
pedig „grey”-nek írják, de ilyen pl. a color/colour is. Ezek általában nem okoznak semmiféle
gondot, ellentétben a különböző kifejezésekkel, régiókra jellemző szavakkal.
Az ilyen esetekben a más terület angoljához szokott hallgató általában néhány másodpercig
összeráncolja szemöldökeit, majd utána jó esetben összerakja a mondanivalót a fejében,
hiszen már hallotta ezt a kifejezést pl. egy filmben, csupán ő maga nem ezt a szót használja.
Azonban van olyan is, mikor egy adott szó, vagy kifejezés jelentése lényegesen eltér a
különböző dialektusokban. Ilyen pl. a „shack up” kifejezés, amely Angliában egy nem túl
szép kifejezés a nemi együttlétre, míg az Egyesült Államokban csupán annyit jelent, hogy két
ember összeköltözik. Hadd ne részletezzem, ez micsoda félreértéseket szülhet..

Hasonló a helyzet a „mean” szóval. Az amerikaiak a gonosz, keserű humorú embereket illetik
ezzel, míg a briteknél azt jelenti, hogy valaki takarékos, szűkmarkú.

Van azonban, hogy az ugyanabban az országban élőknek is nehezükre esik megérteni a

másikat, ez főleg Angliában, de az Egyesült Államokban is jellemző. A briteknél a felsőbb
társadalmi csoportok tagjai még ma is törekednek arra, hogy kerüljék az egyszerűsítéseket és
a formális angolt. Míg a kevésbé jó társadalmi helyzetben lévőknél megfigyelhető, hogy
rengeteg szlengszót használnak és az akcentusuk is elárulja, hogy Anglia melyik részén élnek.
Sok betűt nem ejtenek, ellentétben pl. az arisztokratákkal, akik pl. a „butter” szóban ejtik az
„r”-t. A magánhangzók ejtése is igen jellemző, az előkelőbbek elnyújtják, főleg az „o”-
hangot, ellentétben a kevésbé igényesen beszélőkkel, akik gyorsan, ráadásul kis
különbségekkel ejtik őket.

A fiatalokra leginkább a rövidítések jellemzőek, ugyanúgy mint nálunk. Ennek fő oka az

internetes csevegés térnyerése, ahol automatikusan rövidítünk, és ezek a rövidítések szépen
lassan átjönnek a beszélt nyelvbe is. Az egyik leggyakoribb egyszerűsítés/rövidítés az „aint”
tagadószó, ami tulajdonképpen a legtöbb tagadást egymaga helyettesíti.

A fentiek alapján el kell, hogy keserítsek minden idegen nyelvet tanulót, hogy a
nyelvkönyvekben leírtak tökéletes elsajátításával még korántsem ért véget a nyelvtanulás!
Ahhoz, hogy egy ország, azon belül pedig egy társadalmi réteg nyelvét elsajátítsuk, nem
kevés időt kell eltölteni az adott közegben. Jó nyelvtanulást és kellő érdeklődést kívánok
mindenkinek!

forrás: wikipedia.com, youtube.com/user/joburgess, bl.uk, colorincolorado.com