Tana Vasilková

A pók

hálójában

vaskilova.indd 3 4/4/13 5:48 AM

 A könyv az alábbi kiadvány fordítása alapján készült:
Tana-Keleová Vasilková: Siete z pavučín

Text © 2011 by Táňa-Keleová Vasilková

Copyright © 2011 by IKAR

A magyar kiadást fordította: K. Cséfalvay Eszter © 2013

Szerkesztette: Dezsényi Katalin

Borítóterv: Czeizel Balázs

ISBN 978-963-341-050-9

Megjelent a Sanoma Media Budapest Zrt. gondozásában

1037 Budapest, Montevideo u. 9., tel.: 437-1100
Felelős kiadó: Szabó György vezérigazgató
Könyvkiadás: Szemere Gabriella

vaskilova.indd 4 4/4/13 5:48 AM

 I. FEJEZET

Az öreg színház falai megremegnek, a nézők hangos nevetése

hurrikán módjára megperdül a helyiség sarkaiban, és visz-
szaörvénylik a terembe. Aztán felcsattan a fülsiketítő taps.
A közönség állva, hosszan, kitartóan tapsol, a színészek újra és
újra előlépnek a kulisszák mögül, egymás kezét fogva meghajol-
nak, jelezve, hogy a siker mindannyiuk érdeme. Korabeli színes
kosztümök, arcokra merevült mosoly, a szemekben fáradtság,
ez azonban a nézőtérről nem látszik… Blanka úgy érzi, arcára
fagyott a széles mosoly, a szája örökre így marad, fültől fülig,
a hátán patakokban folyik a veríték, fején az elöl frufrus, hátul
hosszú copfba font paróka alatt sós verejtékcseppek gyöngyöz-
nek… Arra vágyik, legyen már vége. Még egy utolsó meghaj-
lás, integetés… aztán a függöny összecsapódik, a nézőtéren
kigyulladnak a fények. Végre! Blanka futva indul az öltöző felé,
gyors mozdulattal lekapja fejéről a parókát. A haja összetapadt,
egészen átnedvesedett az izzadságtól. Karcsú ujjaival, kislányo-
san levágott körmeivel fellazítja nedves haját, leül a tükör elé,
és gyakorlott mozdulatokkal hozzáfog, hogy letörölje arcáról
a vastag rétegben felvitt festéket. Épp amikor az elmaszatolt
színektől bohócossá válik az arca, a színház igazgatója lép az
öltözőbe.
– Gratulálok, Blanka. Remek voltál.
– Elfelejtettél kopogni. – Blanka nem néz a férfira, tovább
törölgeti arcáról a festéket, észre sem véve a pillanat bizalmas
voltát.

vaskilova.indd 5 4/4/13 5:48 AM

 a pók hálójában

– Kopogtam. – Zdeno hanyagul vállat von, és cigarettára

gyújt.
– Nem vártad meg, amíg azt mondom, szabad – veti oda
mérgesen Blanka.
– Ugyan már – neveti el magát Zdeno, és tekintetében
csodálat bujkál. Smink nélkül Blanka sima bőre sokkal fia-
talabbnak látszik, a szeme azúrkék, tekintete mély, értelem és
szomorúság tükröződik benne. Pont olyan, mint a neve. – Nem
iszunk egy kávét?
– Eltaláltad. Tudod, hogy sietnem kell – teszi hozzá Blanka
békülékenyen.
– Jaj, Blanka – mondja Zdeno kedvetlenül –, hát egy percre
sem tudsz lazítani, és szórakozni egy kicsit, mint a többiek?
– Miért kérdezed, ha úgyis tudod?
– Legalább egyszer kivételt tehetnél – erősködik Zdeno.
– A kedvemért.
Ellágyul a hangja. Szemében emlékképek villannak fel.
Blanka gyorsan hátat fordít neki… mintha az elfordulás változ-
tatna a dolgon, mintha tekintetük nem találkozna a tükörben.
Látja Zdeno szemét… s ez nem várt érzelmek áradatát indítja
el a lelkében. Felborítják ingatag belső egyensúlyát, pedig min-
denképp szeretné megőrizni a nyugalmát.
– Hát jó, legyen úgy, ahogy akarod. – Zdeno már nem
unszolja Blankát, tudja, úgyis hiába. – Akkor szia.
– Zdeno!
A férfi megfordul.
– Rendben van, igyunk egy kávét. Rendelj nekem is, máris
ott vagyok.
– Erőset, törökösen?
– Hogy találtad ki? – A mosoly meglágyítja Blanka arcvoná-
sait, s a férfi nehezen fogja vissza magát, hogy karjába ne kapja.
– Tudod, a telepátia…
Becsukja maga mögött az ajtót, és magával viszi az emléket.
Blanka ismét egyedül marad. Körülnéz az öltözőben… A helyi-
ség kicsi. Szekrény, egy régi tükör, itt tulajdonképpen minden
öreg. A falak, a szék, amelyen ül. Minden öreg és kopott. A vilá-

vaskilova.indd 6 4/4/13 5:48 AM

 I. fejezet

got jelentő deszkák, gondolja keserű gúnnyal, ugyanakkor oda-

adón. Szereti ezt a világot… mindannak ellenére, ami zavarja,
amin változtatni szeretne, amit fel kell áldoznia. Szereti a szín-
ház világát, amely kora kislánykorától vonzotta. A szó szoros
értelmében imádja. Meghalna nélküle… Létezni sem tudna.
Néha mégis úgy érzi, fölemészti minden energiáját, elszívja az
erejét… A színpadról lelépve gyenge lesz, sérülékeny, akarat
nélküli báb … Nem tehet ellene semmit… Érzi a szakadékot
a szerepei – amelyek a kritikusok szerint mintha rá volnának
szabva – és való élete között… De erről csak ő maga tud.
A presszóban már összegyűlt a színészek többsége. Iszogat-
ják késői kávéjukat, fröccsüket, beszélgetnek, a gyerekeikről, az
anyósukról, a közelgő karácsonyról fecsegnek… Hétköznapi
emberek, villan át Blanka agyán nem először, de a felfedezés
kissé még őt is meglepi. Hús-vér emberek, élik a mindennapi
életüket, gondjaik és örömeik vannak, mint minden közönséges
halandónak. A nézők egész másnak képzelik őket. Rájuk vetítik
az eljátszott szerepeket, csupán néhányan gondolnak rá, hogy
a kettő között azért lehet különbség. Valamikor ő is olyan volt,
mint a közönség. A színészeket más embereknek tartotta, azt
hitte, nincsenek mindennapi gondjaik, a hétköznapiság távol áll
tőlük. Talán épp ezért akart ő is színésznő lenni, hogy valami
szokatlannal és széppel töltse meg az életét. Hamar megértette,
hogy minden másképp van, hogy a csodált és imádott színészek-
nek is vannak gondjaik, szerelmi bánataik, egészségi problémáik,
néha szűkölködnek, vagy emészti őket az irigység… Ráadásul
mindig szem előtt vannak… A hírnév súlyos, olykor fájdalmas
teher, nem mindenki tudja megszokni. Nagyon sokáig őt is ret-
tenetesen zavarta, csak nemrég tanulta meg, hogyan lehet együtt
élni vele. Vannak azonban helyzetek, amelyeken nem tud úrrá
lenni, főleg olyan esetekben, amikor a családjáról van szó.
Végigsimít hosszú, gesztenyebarna haján, amelyet természe-
tes aranysárga tincsek díszítenek, és leül Zdeno mellé. Igyek-
szik nem érzékelni a férfi közelségét, nem beszívni jól ismert
illatát… Belekortyol a kávéba, amely már kihűlt. Kellemesen
keserű, Blanka cukor nélkül szereti.

vaskilova.indd 7 4/4/13 5:48 AM

 a pók hálójában

– Még egy előadás holnapután, azután szünet – mondja

boldogan Blanka, és kortyol a fröccsből is. – Alig várom.
A csontjaim is elfáradtak, rám fér a pihenés.
– Rám meg az, hogy lássam az unokáimat – szól oda Zita,
és cigarettára gyújt. – Pihenésről nemigen lesz szó, nálam lesz-
nek a két ünnep között, de legalább egy kis időre kikapcsolok,
és mással foglalkozom. Néha igazán vidám velük az élet. Előre
örülök, hogy egész nap sütni-főzni fogok. – A szeme ragyog,
nyilvánvaló, hogy telt idomai egyáltalán nem zavarják. Miért is
zavarnák? Mindig találnak neki való szerepet. A színdarabok és
mesék világában is vannak dús keblű, meleg ölelésű matrónák.
Valójában Zitának a kövérsége a védjegye, s miközben a többi
színésznő szigorúan vigyáz a vonalaira, ő gondtalan mosollyal
lakmározik a szakácsművészet remekeiből. – Kacsát sütök,
párolt káposztát és zsemlegombócot főzök, meg tejfölös gom-
balevest, almás rétest és…
– Hagyd abba – torkolja le Elena, akiről mindenki tudja,
hogy éteri karcsúsága milyen sok lemondásba és pénzbe kerül.
Örökké edzőteremben vagy szaunában gyötri magát, az ételek-
ből csak veréb módra csipeget, holott látni rajta, hogy egy egész
tállal megenne. – Nem bírom hallgatni a beszámolóidat.
– Hát ne hallgasd – von vállat Zita, és a csendben üldögélő
Blankához fordul. Blanka bárhogy igyekszik nem észrevenni,
minden porcikájával érzi Zdeno közelségét, noha úgy tesz,
mintha mi sem történne, amikor térde az asztal alatt véletlenül
hozzáér a férfiéhoz. Ugyanakkor érzékeli a barátok sokatmondó
pillantásait is, a sajnálkozást és a gúnyt, éppen ki mit gondol
róla. Nem mindenki drukkolt nekik évekkel ezelőtt, nem min-
denki tudott a viszonyukról. De minek vájkálni a múltban,
minek visszaidézni a régi dolgokat? Azóta minden megválto-
zott, mind a ketten más utakon járnak. Zdeno nem kötötte le
magát, bár a nők változatlanul körülrajongják. Köztük Elena
is, aki nagyon régen szeretné felhívni magára Zdeno figyelmét.
De hiába, és valószínűleg nem is fog sikerülni soha. Zdeno nem
olyan szemmel néz rá, mint szeretné… Csak a színésznőt látja
benne. Valójában idegesíti a folytonos dorombolás, amivel meg

vaskilova.indd 8 4/4/13 5:48 AM

 I. fejezet

akarja hódítani. Minél jobban nyomul, Zdeno annál megköze-

líthetetlenebb. Ismerős ábra, Elena azonban képtelen belenyu-
godni. Nem akarja elfogadni a játékszabályokat, nem akarja
megérteni, hogy álmai és elképzelései fényévnyi távolságra van-
nak a valóságtól. Talán azért, mert Elena még túl fiatal…
– Mi van veled, te lány? – kérdezi Zita megváltozott han-
gon. Aprócska barna szemében szeretet és gyengédség csillog.
Váratlanul könnyek szöknek Blanka szemébe, és összegyűl-
nek szemhéja peremén. Szeretne elmerülni Zita lágy ölelésében,
mint már annyiszor. Pislog egyet-kettőt, azután vidám, talán
túlontúl vidám hangon azt mondja: – Mi lenne? Csak fáradt
vagyok.
– Mindannyian fáradtak vagyunk – veti oda Elena, elárulva,
hogy kihallgatta halk beszélgetésüket.
Jozef arcán, aki érdeklődve figyelte a párbeszédet, mosoly
suhan át. Meggyújtja a cigarettáját, azután csak úgy mellékesen
odaveti: – Nyúlfarknyi szerepet vagy főszerepet játszani óriási
különbség, nem gondolod?
Elena elsápad, aztán elpirul, szeme haragosan villan: – Csak
fogjátok pártját mind! Őt tán más fából faragták, mint minket?
– Bizony más fából – erősíti meg Zita, és arca elkomolyodik.
– Ha eddig nem vetted volna észre, akkor kár magyarázni.
Elena nem válaszol, és Blanka elkönyveli magában, hogy
ismét szerzett egy ellenséget. Kezdettől fogva tudta, hogy Elena
magának akarja a szerepet… vele ellentétben. Persze örült, ami-
kor megkapta, de egyáltalán nem harcolt érte. Az összes kolléga
ismerte Blanka nevetését és ragályos jókedvét, amely mindig
betöltötte a színpadot, ezért is osztották rá a szerepet. A főhősnő
erős és örökké jókedvű, kérőit sorra elutasítja, és önfeláldozón
ápolja beteg édesanyját, akinek napjai meg vannak számlálva.
Az anyát Zita játssza. Blankának nemegyszer eszébe jutott,
milyen boldog lenne, ha a valóságban is Zita lenne az édes-
anyja… De ez csak álom, nem több. Zitának van két lánya,
akik rég férjhez mentek, vannak unokái, gazdag, tevékeny élete
és emlékei. A férje imádta, úgy bánt vele, mint értékes porcelán
dísztárggyal, a tenyerén hordozta volna, ha nem lett volna har-

vaskilova.indd 9 4/4/13 5:48 AM

 a pók hálójában

minc kilóval kevesebb Zitánál. Zita sokáig nem tudta kiheverni

férje hirtelen halálát. De aztán munkával, másokról való gon-
doskodással sikerült kitöltenie az űrt.
– Indulok – mondja halkan Blanka, és feláll.
– Hazaviszlek – ugrik fel Zdeno, de Blanka a fejét rázza.
– Köszönöm, kocsival vagyok.
– Akkor viszlát csütörtökön. – Zdeno szemében bánat és tel-
jesületlen álom gubbaszt. Blanka szeretné kitörölni, de képtelen
rá. Késő, mindkettejük számára késő, már hét éve. Hét végtelen
éve…

Beül a kis sárga Renault-ba, bekapcsolja a biztonsági övet,

a rádióban megkeresi kedvenc állomását, és az üres úton elindul
Dévényújfalu felé. Váratlanul elered az eső, áttetsző kis vízcsep-
pek paskolják az ablaküveget, bekapcsolja az ablaktörlőt, és elin-
dul emlékei útján. Gyakran teszi ezt, bár az emlékek fájnak…
De melengetnek is. A múlt visszahozhatatlan, ám az emlékeket
nem veheti el tőle senki. Az életéhez tartoznak, egyedül az övéi,
és a maguk módján segítenek a túlélésben. Mit számít, hogy
mindig sajnálkozás fogja el, amikor eszébe jutnak? Ha tehetné,
boldogan visszaforgatná az idő kerekét… A fényes, napsugaras
napokat, amelyek tele voltak melegséggel, szeretettel akkor is,
amikor beborult az ég… Tudja, sok nő van, aki anélkül éli le
az életét, hogy belekóstolt volna a boldogságba… hogy érezte
volna azt a csodálatos lebegést, amely könnyű szárnyakon
magával ragad, és messzire repít a hétköznapokból… amikor
egyedül csak te vagy, te, aki szeret, és akit szeretnek.
A főiskolai felvételin ismerte meg Zdenót. A bizottság tagja
volt, ő pedig reményteljes színészpalánta. Amikor a bizottság
elé lépett, teljesen elfelejtette, miért van itt, a vizsga egyszeriben
elvesztette jelentőségét. Csak a férfi szemét látta, amely sötétzöld
volt, mint az éjszakai tó, melengető tekintetét érezte, markáns
arcvonásait, egész lényét… Erő és gyengédség sugárzott belőle,
a különös párosítás teljesen elkábította. Fiatal és tapasztalatlan
volt még, de így is érezte a kisugárzását.

10

vaskilova.indd 10 4/4/13 5:48 AM

 I. fejezet

És a férfi hogy nézte őt! Nem tudta, hogy abban a pillanatban

Zdeno is csak őt látta, a külvilág megszűnt számára… Látta
a lány páratlan szépségét, azúrkék szemét, finom vállát, töré-
keny, légies termetét, kecses mozdulatait. És amikor megszólalt,
a férfi úgy érezte, elveszett. Mintha pici harangok zengtek volna
Blanka hangjában, megkapó dallamot játszva minden kimon-
dott szóval. Nem tudta nem észrevenni, hogy a bizottság többi
tagja is mozdulatlanul figyelte a tehetség és eredetiség e nem
mindennapi megtestesülését.
Felvették. Nehezen leírható, boldog révületben telt el a nyár.
Blanka alig várta, hogy elmúljanak a forró nyári napok, és újra
beléphessen a színiiskola épületébe. Tanulni akart, játszani,
élni… Otthon magány és gyász nehezedett rá. Apjával és öccsé-
vel élt, mert édesanyja meghalt, amikor ő tizenhárom éves volt,
az öccse mindössze nyolc. Anyja kicsi, törékeny asszony volt,
olyan, mint a lánya, de sokkal csendesebb és fakóbb. Szürke
kis egér módjára jött-ment a lakásban, végezte a dolgát, azután
elmerült a regények világában. Egymás után falta a könyveket,
nem tudott betelni velük, azok hoztak könnyebbséget az éle-
tébe, elvezették egy szeretetteljesebb világba, ahol minden jól
végződik, megkapta belőlük azt, ami oly rettenetesen hiány-
zott az életéből. Amikor útra kelt egy másik világ felé, ahonnan
nincs visszatérés, csak Blanka és az öccse gyászolta. Apjuk pár
nap után lerázta magáról a gyászt, és ott folytatta, ahol abba-
hagyta. Záróráig kocsmázott, idegen nők lakásán ébredt, akik-
nek semmit nem ígért, csak röpke boldogságot adott, annak
tudatát, hogy nincsenek egyedül.
Apja természetesnek vette, hogy ezentúl Blanka vezeti
a háztartást és gondoskodik az öccséről. Nem gondolt rá, hogy
kislánya még gyerek, s hogy világát a barátnőknek, az iskolá-
nak, a hobbiknak kellene kitölteniük. Blanka a maga módján
tiltakozott, de harca hiábavalónak bizonyult. Apja erőszakos,
durva ember volt, mindig keresztülvitte az akaratát.
Blanka élete egyik napról a másikra megváltozott. És rossz
irányban változott, szörnyűbbet elképzelni sem lehetett. Nem-
csak a gyász, szeretett anyjának halála kínozta, nemcsak gyen-

11

vaskilova.indd 11 4/4/13 5:48 AM

 a pók hálójában

géd hangja és meleg simogatása hiányzott, hanem meg kellett

tanulnia főzni, takarítani, mosni és vasalni, vezetni a háztar-
tást, ami azelőtt az édesanyja feladata volt. Semmi másra nem
maradt ideje, sem ereje. Esténként, amikor öccse már aludt, és
apja még nem jött haza, Blanka a tévé előtt kuporgott, rajon-
gott a filmekért, mint régen édesanyja a könyvekért, és irigyelte
a képernyőn látott színésznőket, a könnyedségüket, szépségü-
ket, gondtalan nevetésüket. Sejtelme sem volt arról, hogy köz-
ben ő is napról napra szebb lett, és azt sem tudta, mennyire
különleges a szépsége. Pedig az emberek már megfordultak
utána az utcán. Hogy is tudta volna, amikor ilyen hiábavalósá-
gokra sosem volt ideje? Örült, ha meg tudta tanulni a leckéjét
és el tudta végezni a házimunkát. Jóval később sokat gondolko-
dott rajta, hogyan alakult volna az élete, ha a gimnáziumban
nem találkozik egy jó tündérrel, az osztályfőnökével.
Az osztályfőnöknő kedves, jólelkű teremtés volt. Már az első
hónapban észrevette Blanka különleges hangszínét és kecses
mozdulatait. De látta azt is, hogy Blanka szemét sötét karikák
árnyékolják, és a keze elnyűtt, mint az öregasszonyoké. Látta
arcán a csodálkozást, amikor megkérdezte tőle, milyen szak-
körre jár.
– Semmilyen körre nem járok – mondta egyszerűen Blanka.
– Nem érek rá, mert vezetnem kell a háztartást, és gondoskod-
nom kell az öcsémről.
A tanárnő egy percig gondolkodott, aztán folytatta:
– Nem lenne kedved színjátszó körbe járni? – Meg sem kel-
lett várnia a választ, mert az ott tükröződött Blanka szemében.
Minden benne volt: lelkesedés, vágy, álmok, amelyekről neki
magának sem volt tudomása. – Gondolod, hogy győznéd az
iskolát, a kört és a házimunkát is? A lány szaporán bólogatott,
így hát az osztályfőnök nem halogatta a dolgot, még azon
a héten behívatta Blanka apját az iskolába. Kész tények elé állí-
totta, de olyan finom női fifikával, hogy a megbeszélés végén
apja úgy érezte, mintha az ötlet az ő agyában született volna
meg. Hogyan is akadályozhatná lányát a fejlődésben, kerüljön,
amibe kerül!

12

vaskilova.indd 12 4/4/13 5:48 AM

 I. fejezet

Új élet kezdődött Blanka számára. Lényegében nehezebb

és fáradságosabb volt, mint az addigi, mert gyakran csak éjfél
után került ágyba, hiszen vasalnia és varrnia kellett, és sok volt
a tanulnivalója is. Másrészt viszont olyan lelkesedés töltötte el,
amilyenről eddig csak álmodott. Hetente háromszor járt a szín-
játszó körbe, megtanulta helyesen formálni a szavakat, megta-
nult bánni a hangjával, árnyalni a hangszínét, hosszú szövegeket
mondani. Azután a mozgásgyakorlás és a tánc évei következtek,
elsajátította a helyes testtartást, még ma is hallja: hasat behúzni,
vállat kiegyenesíteni, magasabbra az állat… Megtanították szé-
pen járni, helyesen mozogni. Jó tanárai voltak, akiket szeretett,
és őt is hamar megszerette mindenki. Szerény és halk szavú
volt, de amikor nevetni kezdett, mintha virágok hullottak volna
a napsütötte rétre… A négy év észrevétlenül elszaladt. A kis-
lányból fiatal nő lett, s bár az élet nem bánt vele kesztyűs kézzel
– nem ismerte a szórakozást, a flörtöt, mint osztálytársnői, nem
lustálkodott az ágyban, nem telefonálgatott vég nélkül a barát-
nőivel –, mégis valami felejthetetlen, tiszta ragyogás sugárzott
a szeméből. Nem nőtt túl magasra, mindössze százötvennyolc
centiméter volt, és a melle is lapos, akár egy fiúnak, de az arca és
a járása csodálatosan nőies. Gesztenyebarna haját vastag fonatba
fonta, és szerényen öltözködött. Csak a száját festette, de azt észre
sem vette, hogy az ajka vonala mennyire gyengéd és érzéki…
Aznap, amikor belépett abba a terembe, ahol a Színművé-
szeti Főiskola felvételi vizsgája folyt, lélekben még romlatlan
gyermek, külsejében azonban felnőtt nő volt. Ez a párosítás
elbűvölte Zdenót, ugyanakkor meg is rémítette. Furcsamód
érezte, hogy ez az előtte álló angyali lány megjárta a poklot,
szárnyai mégsem perzselődtek meg. Amikor Blanka kiment
a teremből, erős vágyat érzett, hogy utánamenjen, és meghívja,
menjenek el valahová, bárhová. De nem tette. Tanár volt, szí-
nész, harmincöt éves, és sok mindent megélt. A lány rózsabimbó
volt, ártatlan és sebezhető. Hirtelen megrettent, mi lehet még
ebből, és inkább visszafogta magát. Azt remélte, hogy három
hónap múlva egy egészen más lány jön majd vissza az iskolába,
s ő addigra elfelejti. Nem így történt.

13

vaskilova.indd 13 4/4/13 5:48 AM

 a pók hálójában

A lány sem felejtette el őt. Ártatlan álmokat szőtt a személye

köré, amelyekben a férfi volt a mesebeli hős. Elképzelte, hogy
kiszabadítja eddigi életéből, fehér lovon megszökteti, elviszi
a szerelem varázslatos világába.
Csak a tanítás harmadik napján találkoztak egy szűk folyo-
són, ahová piszkos ablaktáblákon keresztül hatolt be a szep-
temberi napfény. Már messziről észrevették egymást, és mind
a ketten akaratlanul is lelassították lépteiket. Tétován közeledtek
egymás felé, mint egy lassított filmben, valami erős, furcsa érzés
vonzotta őket egymáshoz. Amikor egy vonalba értek, mielőtt
a férfi köszönhetett vagy szólhatott volna, a lány rápillantott…
és a férfi mindent kiolvasott a szeméből. Nem tudott szólni, sem
mozdulni. A lány sem. S ahogy ott álltak, és néztek egymásra,
magukba szívták egymás közelségét, és mintha meg akarták
volna érinteni a másik ember titokzatos, rejtett lényegét…
– Én… szüntelenül rád gondoltam – szólalt meg végül
a férfi, és hangja saját fülében is idegenül csengett. Mintha az
a húszéves fiú szólalt volna meg, aki valaha volt… mintha azóta
nem veszítette volna el az álmait, mintha még nem ismerné
a gonoszságot és irigységet.
– Én is – mondta halkan Blanka. Őszintesége meghökken-
tette a férfit. Már nem volt hová visszakoznia… Nem is akart.
Mindent odaadott volna, hogy az övé lehessen a lány.
– Mikor találkozhatnánk? – kérdezte.
– Háromkor fejeződik be az előadás – válaszolta egyszerűen
Blanka, mintha meg sem lepődött volna, mintha várta volna
ezt a kérdést.
– Rendben. Akkor három órakor az iskola előtt. Elme-
gyünk… valahová.
Blanka bólintott, mintha tudná, mire gondol a férfi. Szem-
ben a presszó tele volt kíváncsi emberekkel, s ők titokban akar-
ták tartani a találkozást. Titokban kellett tartaniuk.
Blanka leparkol a sárgára festett kis ház előtt, de tovább ül
a kocsi sötétjében. Ha tehetné, örökre itt maradna. Védve
a jelentől, amely fáj, és szüntelenül, naponta emlékezteti arra,
amit évekkel ezelőtt tennie kellett volna.

14

vaskilova.indd 14 4/4/13 5:48 AM

 I. fejezet

Bent a házban csend fogadja. Nem lepődik meg. A kis előszobá-

ban leveti a kabátját, beakasztja az előszobaszekrénybe, lehúzza
bokacsizmáját és bemegy.
– Szia!
– Szia! – Bohuš összehajtja az újságját, és felugrik a fotelból.
Szájon csókolja Blankát, és ő újra érzi azt a kellemetlen, taszító
érzést, amely minden alkalommal elfogja, amikor Bohuš
megcsókolja.
– Alenka még ébren van?
– Téged vár.
– Miért nem vagy mellette?
– Mostanáig bent voltam nála. Egy kicsit ki akartam fújni
magam. – Kutató, szemrehányó pillantással vizsgálgatja Blan-
kát. – Késtél, az előadás több mint egy órája véget ért.
– Kissé elidőztem.
– Hát persze! Neked mindegy, hogy mi itthon várunk rád!
– Nem, dehogy mindegy – sóhajt Blanka, és bemegy a gye-
rekszobába. A piros fiókos szekrényen álló éjjelilámpa meghitt
sárga fénnyel vonja be a kis szobát. A ház berendezésekor Blanka
nemcsak arra ügyelt, hogy a bútorok praktikusak legyenek,
hanem arra is, hogy szép, színes darabokat válasszon, hason-
lókat ahhoz, amilyenekről kislánykorában álmodott. Neki egy
szűk kis szobán kellett osztoznia az öccsével, alig fért el benne
két ágy meg egy íróasztal, amelyet felváltva használtak. Mielőtt
megvásárolta a bútorokat kislánya szobájába, ötletekre vadászva
rengeteg katalógust, képesújságot és könyvet áttanulmányozott,
amelyek a gyerekszobák berendezésével foglalkoztak. Inspirál-
ták, de az idegen ötleteket saját fejlett ízlésével és szépérzékével
párosította, s az eredmény pompás lett. A bútorok fenyőfából
készültek, a komódot és a szekrényeket méretre csináltatta,
egyes daraboknak meghagyta eredeti színét, a többit pirosra és
kékre festette. A falakat halványsárgára tervezte, a padló fölé,
a falra zöld szárú virágokat rajzolt. A gyerekszoba színes, illatos
rétre hasonlított. A padlóra laminált parkettát rakatott, a szoba
közepére puha, világoskék szőnyeget terített. Ezt a szobát szereti
legjobban… s tulajdonképpen itt tölti szabad ideje nagy részét.

15

vaskilova.indd 15 4/4/13 5:48 AM