A HEGYMÁSZÁS ÉLETTANA

Oxigénpalack használata nélkül elsõként Reinhold Messnernek és Peter Habelernek sikerült feljutni a Mount
Everestre. Az általuk akkor (1978. május 8-án) belélegzett levegõben alig harmadannyi oxigén volt, mint
amennyi a tengerszinten. Az oxigénhiány miatt a vér oxigénszintje hirtelen csökken (hipoxia lép fel). Ez két
perc alatt eszméletvesztést okozhat, s a halál tíz percen belül beállhat.
Ha a hegymászó elég lassan kapaszkodik fölfelé, a szervezete fokozatosan alkalmazkodik az oxigénhiányhoz. Ez
három fontos élettani változásnak az eredménye: növekszik a tüdõ által a levegõbõl felvett oxigén mennyisége,
javul a tüdõtõl a sejtekig az oxigén szállítása, és a sejtek is hatékonyabban használják fel az oxigént. Ha e
változások bármelyike elmarad, az könnyen heveny hegyibetegségre( lásd keretes cikkünket), roszszabb
esetben életveszélyes magaslati agy- és tüdõvizenyõre vezethet.

A tengerszint felett

1. ábra. A szervezet alkalmazkodása A szervezet válasza az oxigénhiány mértékétõl és bekövetkezésének

az oxigénszegény környezethez gyorsaságától is függ. A hirtelen fellépõ oxigénhiány - például amikor a
repülõgép pilótafülkéjében gyorsan csökken a légnyomás - hatása sokkal
súlyosabb. Ha a hegymászót hirtelen 2000 méteres magasságnak teszik ki
- fõleg ha erõt kell kifejtenie -, gyakran támadnak légzési nehézségei. Még
feljebb, 5000 méteres magasságban pedig nem ritka, hogy az ember
öntudatlan állapotba kerül. 7000 méter felett a legtöbbünkkel ez be is
következne. A tervszerûen lassított mászás hozzásegíti az ember
szervezetét, hogy alkalmazkodni tudjon a 3000 méter felett
mindenképpen érezhetõ oxigénhiányhoz.
A nagy magasság kiváltotta alkalmazkodási reakció tulajdonképpen
testünk "törekvése" arra, hogy a lehetõ legtöbb oxigént juttassa a
szövetekhez. Ennek gyorsabb és lassabb lépései vannak (1. ábra). Az elsõ
válasz, az hogy egyre mélyebbeket és szaporábban lélegzünk.
Harc az oxigénért
A légzés fokozódásának eredményeképp A légóceán mélyén
több oxigén jut a tüdõbe, és több szén-
dioxid tud eltávozni belõle. (A szén-dioxidra Galilei és Evangelista Torricelli a XVII. század közepén jött rá,
még visszatérünk, mert ez a hogy "egy hatalmas légóceán mélyén élünk, amelynek súlya
légzésszabályozás fontos tényezõje.) Az van". A légnyomás a tengerszint feletti magasság növekedésével
oxigén szabadon áthalad a tüdõ csökken, hiszen a ránk nehezedõ levegõoszlop magassága és
léghólyagocskáinak, az alveolusoknak a sûrûsége - ezért a tömege is - egyre kisebb. Dalton törvénye*
falán, és a vérkeringésbe jut. A szén-dioxid szerint egy gázkeverékben minden egyes alkotóelemnek saját
ugyanígy kerül az erekbõl az alveolusokba, (parciális) nyomása van, és a gázelegy tényleges nyomása
és a kilélegezett levegõvel távozik. ezeknek az összegével egyenlõ.
A véráramban az oxigént a vörösvérsejtek
hemoglobinmolekulái veszik fel. Az
oxigénszegény levegõben mûködõ szervezet
következõ válaszlépése az, hogy élénkíti a
keringést, azaz több oxigéndús vért juttat a
tüdõbõl a szövetek felé. Ezt az "elsõ
fokozatban" a szívverés gyorsításával éri el a
szervezetünk. Ha néhány napig ezen a
magasságon maradunk, a az erekben
keringõ folyadék egy része felszívódik, s a
vér "sûrûbbé" válik. Egy-két hét elteltével
fokozódik a vesék eritropoetin-termelése. Az
eritropoetin egy hormon, amely a vörös
csontvelõt több vörös vérsejt képzésére Az oxigén aránya a légkörben a magasságtól függetlenül
serkenti. körülbelül 21 százalék, csakhogy nagy magasságban a levegõ
A szövetekhez jutva az oxigén leválik a mennyisége kisebb, ezért minél magasabbra mászunk, a levegõ
hemoglobinról, s a hajszálerek falán teljes oxigéntartalma annál kisebb lesz (lásd a táblázatot). A
keresztül eljut a sejtekhez. A gázok Mount Everest csúcsán az oxigén parciális nyomása 52,5
szöveteken keresztüli diffúziójának higanymilliméter, a tenger szintjén ez az érték 159
sebessége egyenesen arányos a szövet két higanymilliméter. A légnyomást a földrajzi hely és az évszak is
oldalán mérhetõ parciális nyomás* befolyásolja. Az Egyenlítõ mentén a troposzféra* "kidudorodik",
különbségével, és fordítottan arányos a ott ez a réteg 19 kilométer vastag, míg a sarkvidékek fölött
szövet vastagságával. Az oxigén a nagyobb mindössze 9 kilométer. A légoszlop tömegébõl adódó légnyomás
koncentrációjú hely, a kapillárisok felõl az az Egyenlítõ vidékén a legnagyobb. A légnyomás nyáron a
alacso nyabb koncentrációjú hely, a sejtek legmagasabb, télre csökken, s a hideg és zord idõjárás mellett ez
felé mozog. Az oxigénszállítás hatékonyabb, tovább nehezíti a téli mászást.
ha az oxigénnek a sejtekig vezetõ útja
rövidebb. Ennek érdekében az alkalmazkodó
szervezet újabb hajszálereket hoz létre.
A sejteken belül az oxigénnek a mitokondriumot* kell elérnie. Ott épül fel a sejtek kémiai energiatároló
molekulája, az adenozin-trifoszfát (ATP). A magasban még több mitokondriumra és a lebontási folyamathoz
szükséges enzimre van szükségünk.
A diffúzió sebessége, illetve a sejtanyagcsere hatékonysága maga is korlátozza az oxigénfelvételt. A "híg"
levegõbõl bizonyos mennyiségnél több oxigént akkor sem tudnak felvenni a hegymászók, ha a lehetõ legtöbb
idõt fordítják akklimatizációra. Az oxigénnek a tüdõhólyagocskák falán keresztüli diffúzióját a
koncentrációgrádiens csökkenése is korlátozza.
A fokozott terhelés alatt dolgozó légzõizmok oxigénszükséglete anynyira megnõ, hogy hiába növeljük a
légcserét, más szövetek már nem junak több oxigénhez.
A szív gyorsabban ver, egyre kevesebb az ideje a két összehúzódás közötti pihenésre. A vér annyira
besûrûsödik, hogy képtelen átjutni a vékony kapillárisokon. Tehát számtalan akadálya van annak, hogy az
ember segédeszközök nélkül tetszõleges magassá gba mászhasson. Ha az Everest csak néhány száz méterrel
magasabb lenne, képtelenség lenne feljutni a csúcsára oxigénpalack nélkül. Sõt, az emberi szervezet a 8000
méteres magasság közelében is könnyen kritikus állapotba kerülhet.

Légzésszabályozás

A légzés ütemét és mélységét a szervezet pontosan szabályozza, hogy a vér oxigénszintjét a kellõ szinten
tartsa, és folyamatosan eltávolítsa a szén-dioxidot. A nyaki verõér és az agy jelfogói érzékelik a vér oxigén- és
szén-dioxid- szintjét. A vér oxigénszintjének csökkenése (a hipoxia) vagy magas szén-dioxid-szintje (a
hiperkapnia) serkenti a légzést. A szén-dioxid-szint csökkenése (a hipokapnia) ellenben lassítja azt.
2. ábra. A légzés szabályozására ható Nagy magasságban a hipoxiát nem annyira a fokozott munkavégzés, mint
tényezők inkább a levegõ oxigéntartalmának csökkenése okozza, így a
vérkeringésben nem dúsul fel a széndioxid. Ha az ember légzése élénkül,
a vér szén-dioxid-szintje a normális alá csökken. A szén-dioxid egy része
magától is lebomlik, emiatt hipokapnia lép fel. Az agy receptorai ezt úgy
értelmezik, hogy lassítani kell a légcserét. A légzés serkentésére és
visszafogására ható ingerek konfliktusba kerülnek egymással Ennek
látványos következménye a hegymászók alvási légzéskihagyása, amely az
akklimatizáció idején igen gyakori. Alvás közben az oxigénhiány arra
ösztönzi a szervezetet, hogy fokozza a légzés ütemét és mélységét. A
légzés élénkülésével egyidejûleg csökken a vér szén-dioxid-szintje
(hipokapnia lép fel), s a légzés akár tíz másodpercre is leáll. Emiatt a vér
oxigénszintje hirtelen leesik, a szén-dioxid-szint pedig emelkedik, újra
serkentve a légzést. Az alvó hegymászó újra és újra átesik a
légzésfokozási-légzéskimaradási cikluson, s nagyon kellemetlen lehet
minduntalan arra ébredni, hogy álmában fojtogatják. Az ébren fekvõk
pedig attól reszketnek, hogy társuk mikor hagyja abba a légzést - talán örökre!
Az agy szén-dioxid-szintre érzékeny jelfogói készen állnak arra, hogy elviseljék a hipokapniát és a fokozott
légzést. Változások mennek végbe a testfolyadékok sav-bázis egyensúlyában is, amelyek képessé teszik a
szervezetet a tartós oxigénhiány elviselésére. Ha a hegymászó túl gyorsan halad fölfelé, ezek a változások
elmaradnak, és kialakulhat a heveny hegyibetegség.

Képességeink határai
Az oxigénhiány még nyugalmi állapotban is nagy megterhelés a szervezet A hegymászó hőegyensúlyának
számára. A nehéz fizikai munka - a hegymászás ilyen - ezt csak fokozza. Az tényezői: (1) hőáramlás - Az
elviselhetõ terhelés nagysága a testnek azon a képességén múlik, mennyi áramló levegő kicseréli a
oxigént képes hasznosítani a munkavégzéshez. A Mount Everesten a testközeli meleg levegőt; (2)
szervezet csak ötödannyi oxigénhez jut, mint a tengerszinten. Ez legfeljebb a hővezetés - hőkicserélődés az
lassú sétára elegendõ. Ez magyarázza, miért tartott Messneréknek az utolsó egymással érintkező szilárd
néhány száz méter megtétele több mint egy óráig. anyagok között. Helyi fagyási
Nem elhanyagolható az a terhelés sem, amellyel a test hõmérsékletének sérüléseket okozhat; (3)
állandó 36-38 Celsius-fokon tartása jár. Ha a test hõmérséklete 35 Celsiusfok hősugárzás - a napsugárzás
alá süllyed, a testi és szellemi teljesítõképesség összeomlik, az ember melegíti a hegymászót; (4)
kómába kerül, és ha nem melegítik fel idejében, végül meghal. (Errõl lapunk párolgás - a víz párolgása
elõzõ számában írtunk. - A szerk.) hőveszteséggel jár
A hõ a sejtmûködés során képzõdik, s amint láthattuk, a hipoxia nagyban
gátolja ezt. Megeshet, hogy a hegymászónak menet közben be kell látnia,
képtelen úrrá lenni dermedtségén. A legnagyobb magasságokban a
hõtermelés egymagában nem lehet elég az állandó testhõmérséklet
fenntartásához, mindenképpen szükség van valamilyen külsõ hõforrásra,
például a Napra, különben bekövetkezik a kihûlés. A külsõ hõmérsékletnél
sokkal fontosabb azonban a szél hûtõ hatása (lásd az 1012. oldalon).
A hegymászóknak a Föld legmagasabb hegyláncain az ott uralkodó zord
idõjárással is meg kell küzdeniük. Idõ és felkészülés kérdése, hogy az emberi
test képes legyen alkalmazkodni a legmagasabb csúcsok legyõzéséhez. De
eljutni oda, s lepillantani a világ tetejérõl, az is lélegzetelállító érzés.
A mászás közben szerzett sebek
a hidegben nehezen gyógyulnak
A magashegyi mászók
alapfelszerelése a
különleges hõ- és szélálló
ruházat, az oxigénmaszk és
a hóvakság ellen védõ
szemüveg

BETEGEN A HEGYEN

Heveny hegyibetegség. Az 5000 méter felett túrázóknak több mint a fele szenved a
legenyhébb magasságfüggõ betegségtõl, a heveny hegyibetegségtõl. Ennek
legáltalánosabb tünetei a fejfájás, az álmatlanság, a rossz étvágy, a hányinger, a hányás,
a szédülés és az általános levertség. Máskor köhögési rohamok, légszomj és fulladozás is
jár vele. Ha a hegymászók nem fordítanak kellõ figyelmet e - más okokkal is
magyarázható - tünetekre, és folytatják az útjukat, állapotuk rosszabbodhat, és
elveszthetik a testük feletti uralmat.
A hegyibetegség elkerülésére a legjobb módszer a lassú kapaszkodás. Alapszabály, hogy
3000 méteres magasság fölött napi 300 méternél nagyobb szintkülönbséget nem szabad
leküzdeni, és 1000 méterenként egy-egy pihenõnapot ajánlatos beiktatni. A
hegyibetegségre utaló elsõ tünetek megjelenése után mindenképpen pihenõnapot kell
tartani. Ha ez sem segít, vissza kell fordulni.
Magaslati agyvizenyõ. Igen ritkán fellépõ szövõdmény viszont gyakran halálos
kimenetelû. Elsõ tünete az erõs fejfájás, majd a mozgászavar, az irracionális viselkedés. A
hallucinációt homályos öntudati állapot, kóma, végül a halál követi. Ha a hegymászónak
sikerül leereszkednie, már néhány száz méteres szintkülönbség is számottevõ javulást
hozhat az állapotában. Jó szolgálatot tehet az oxigénpalack. Átmenetileg enyhíti a
tüneteket a dexametazon, egy erõs szteroid gyógyszer, erõt adva a leereszkedéshez.
Magaslati tüdõvizenyõ. Aki rosszul tûri a magaslati oxigénhiányt, annál már a mászás
elsõ napjaiban jelentkezhet. Tünetei: fulladás, köhögés, mellkasi fájdalom és vérköhögés.
A beteg teljesen elveszti az erejét, képtelen továbbmenni, és ha nem jön a segítség,
megfullad.

BARABÁS AMBRUS

(Forrás: SuliNet, Élet és tudomány, 1996. 32. szám)