A beavatás szerepe az emberi életben,

a pszichológiában és az iskolában

Dragán György

A beavatás szerepe az emberi élet alakulásában nagyon fontos. Péley Bernadett ennek egy
hosszú tanulmányt szentelt a Pszichológia 1994. évi számában. Péley leírja M. Eliade híres
vallás kutató nyomán, a milyen fontos szerepe van a beavatásnak a törzsi társadalmakban. A
beavatás fontos –mint majd látható lesz- az egyén önazonosságának kialakításában. A kutatók
szerint a beavatás egy bizonyos pozícióból eljutás egy másikba. Ezt rítusok keretezik be, és
hiedelmek, mítoszok adják a tartalmát. Amikor elkezdıdik, ez a folyamat akkor hiszik, hogy
az istenek cselekszenek, ök teremtik az újjá az embert, ık adják az embernek az új pozíciót az
életben. Ezt egy vezetı által zajlik, akit egyesek mágusnak neveznek, mert a transzcadens
folyamatoknak már hosszú ideje jó ismerıje. Eliade egy egész könyvet szentel ennek a
témakörnek. Idézi számos még ma is élı törzs életében megtalálható beavatási formákat. Egy
ausztrál törzs a Yuinok életén keresztül világítja meg ennek a rítusát.(Eliade. M. Beavatási
rítusok, mítoszok.)
Az archaikus társadalmak beavatási rítusainak lényegi vonásait Eliade a következıképpen
összegzi. „Két alapvetı kategória különíthetı el, a serdülıkori beavatási rítusok és az ún.
speciális beavatási rítusok.”(Eliade.M.2003) A rítusok során a fiatal belépést nyer a szakrális.
Szexuális valamint az ismeretek birodalmába. Csak ezután válik emberi teremtménnyé. Péley
hangsúlyozza, hogy a beavatási szokások minden törzs életében egyedi, de azért vannak
olyanok is, mely szokások széles körben elterjedtek. Az etnográfiai leírásokat elemezve
ilyennek találta Eliade a körülmetélés szokását
Azok a fiatalok akik részt vesznek a beavatásban, megtanulják az istenekhez kapcsolódó
tudást és úgy hiszik, ami velük történik az ezeknek az már elsajátitott természetfeletti hatalom
megnyilatkozása. A szertartás bár földi keretek között zajlik le, de szent térben, idıben és
helyen. A cselekmény során a teremtés történetét újra dramatizálják, mintha ı cselekedne.
Mindegyik beavatási szertartás tartalmazza a rituális halált valamint abból való életrekelést,
mint szent revelációt és tapasztalatot.

A késıbbi korokban az egyiptomi Eleuzisz misztériumok gyakorolták ezeket a rítusokat, ami

a felsı mitológiai hatalom életébe, testének részévé való betagolódást jelenti. Az egyén aki
ebben a folyamatba részesül egy titok birtokába, egy sajátos ismeretnek lesz a birtokába.

Van Gennep átmeneti rítusokról beszél. Leírása szerint minden életkorból való átmenetet
megelız egy beavatási szertartás (VanGennep: Átmeneti Rítusok 2003. La. Harmatan) A
serdülıkorból csak úgy lehet belépni a teljes jogú felnıtt társadalomba, hogy elıtte kemény
próbatételen kell átesni. El kell sajátítani a törzs szokásait, és meg kell tanulni annak a népnek
minden szokását amely keretében él. Elıtte a fiatalt elzárják és szeparációs keretben, teljes
magányban folyik a felkészítés. Ezt követıen történik majd a beavatási szertartás. Tehát az
átmenet során a szeparáció az elválasztás nagyon fontos.

A mélylélektan a Beavatási Rítusokról

Freud is a pszíchoanalízis elméletének megalkotása során kitér a beavatás jelenségére is.

Megállapítja, hogy a serdülı az átmeneti rítusokban, az Öidipusz – konfliktus megismétlıdése
során nyer beavatást az életkorban való feljebb lépéshez. Ehhez azonban a fiatalnak meg kell
küzdeni a szülıkrıl való leválás nehézségeivel, valamint az inceszt nehézségekkel, ezenkívül
bizonyos tulajdonságokat is el kell sajátítania. Le kell gyızni az apától való félelmét, és annak
tulajdonságaival azonosulnia kell, továbbá az anya-gyermek kapcsolaton is lazítani kell.

Bettelheim Brunó a nagy mesekutató is foglalkozik a beavatási rítussal. Meglátása szerint a

fiatalok beavatása nem a Freud által kijelölt személyiségfejlıdési fázisban, az ödipális korban
kell megtörténnie, hanem korábban a pre-ödipális idıszakban. Bettelheim.B a beavatást
progresszív tanulási folyamatnak, míg Freud ösztönmotiváltnak tekintette. Tehát a szertartás
és rítus alatt a fiuk és a lányok külön vonulnak és a vezetı útmutatásával megtanulják a törzs
szokásait és mitológiai ismereteket. Tehát látható. hogy ez egy tanulási folyamat. A fiatalok
azért utánozzák le a felnıttek szokásait, mert úgy gondolják, hogy ezzel beléphetnek közéjük:
ezzel magyarázza a korai szexuális élet megkezdését, valamint a szenvedélyek gyakorlását.

Bettelheim hangsúlyozza, hogy a Beavatási folyamat során felkeltıdik a férfiak irigysége a

nık iránt s ez feszültséget idéz elı bennük, melyet egy regresszív jelenségben, egy
önsértésben vezetik le. Ö is hangsúlyozza, a beavatás megpróbáltatás, de ki kell a szakrális és
tudattalan igényeket elégíteni. Fontos mozzanata a rítusnak, hogy mindez egy vezetı
segítségével történik, aki tapasztalt és a beavatási fázisokat már korábban átélte.
A beavatás folyamata fel kell, hogy oldjon egy ellentmondást, melyet a serdülı átél:
gyereknek vagy felnıttnek lenni, saját nemet birtokolni, a másik testébe belépni a képzelet
síkján, vagy a másik nemet uralni. Fontos, hogy a serdülı maga is akarjon ezektıl az
ellentmondásoktól megszabadulni, amely egybe esik a felnıtt társadalom elvárásaival. Végsı
eredménye az integráció, amikor mindenki azonosul saját nemével.

Fontos Whiting státusz irigység elmélete is. Elmélete szerint a serdülıkor identitás
konfliktusa az elsı életévekben alakul ki. Elgondolása szerint a felnıtt jellemvonásainak
megértése és elfogadása azon alapul, hogy az ember a saját helyét és szerepét észleli a
társadalmi szerkezetben A serdülı irigy a felnıtt társadalom értékeire, ezért a felnıtt
magatartással, értékrenddel azonosulnak. Ez a Whiting státusirigység elméletének lényege.
Elfogadja a pszichoszexuális szakaszokat és az azokhoz kapcsolódó fixációs elméleteket, de
helyesebbnek tartja az identitás-konfliktus fogalom alkalmazását. A társadalom által gyermek
és csecsemıkorban elıidézett problémák megoldására serdülıkorban tesznek kísérletet a
közösségek. A gyerekkor irigyelt szereplıi az életkor és a kultúra függvényében változik.

Whiting szerint az irigyelt státus és annak következményeként kialakuló identifikációs

folyamat a születés utáni elválasztási szokásokkal szoros összefüggést mutat. Ennek alapján
két kultúra típus különíthetı el: bölcsı- és hátkultúra. A bölcsıkultúrára jellemzı amikor a
kiscsecsemıt ágyba fektetjük és ringatjuk, azonban anya-gyermek kapcsolat nem szoros,
viszont ezért gondoskodó magatartást vált ki a felnıtt környezetébıl. Ebbıl adódóan a
szülıkkel egy függöségi viszony alakul ki amely viselkedésben a felülkerekedés lesz a
jellemzı Ez a jelenség kihat nemi identitás kialakulása is, mely más formában zajlik le mint
az öl kultúrát valló népeknél.

A hát és öl szokással élı népek állandó testkontaktusban vannak az anyával, s így gyorsabban
alakítják ki a gyermekek nemi identitásukat. Ez kivételezett státust biztosit a csecsemınek az
anyjánál. Ez késıbb nehézségek forrása is lehet, mert a férfi vonások dominanciájával
szemben a nıi attitődöket fogja elınybe részesíteni. Whiting fontosnak tartja, hogy a nemi
identitás az anyáról való leválással kezdıdik. Ennek formája, mint leírtuk kultúránként
váltakozik.

A Beavatás mint archetípus, így határozta meg C.G.Jung. Ebben a folyamatban három
kritikus szakaszt foglal magában (serdülı, közép, idıskor.) Jung az emberi életet négy
szakaszra osztotta fel. Az élet elsı kettı felében rakja le az ember az alapokat, győjti a
tapasztalatokat, a második félben pedig inkább spirituális, meditatív jellegő
élettulajdonságokat alakít ki. Jung szerint a beavatás individuációs folyamat, melynek
lefolyása kultúránként változik, de a keretek ugyanazok. Jung hangsúlyozza, az embernek
kettı célja van: Az elsı a természetes a gyerekek nemzése és azokról való gondoskodás, a
második pedig kulturális. A kulturális csak akkor valósítható meg, ha az elsı szakasz
feladatait elvégeztük. Egyik negyedbıl a másikba való átmenet a potenciális krízis idıszaka
mindenki számára.
A beavatást mint belsı folyamatot szemléli, a bölcsebbé válásra teszi a hangsúlyt, célnak a
belsı folyamatok szemlélését teszi meg. A gyermek egységben él elıször a szüleivel,
elsajátítja a tulajdonságaikat és érzéseiket, majd ezzel felvértezve halad az élet útján. Késıbb
megpróbál leválni szüleirıl és saját életet élni. C.G.Jung alapfogalma kollektív tudattalan.
JUNG feltételezi, hogy ezek a tudattalanban levı ısképek aktivizálódnak és segítik a krízisen
való tovább jutást. Ezek a kollektív tudattalantartalmak az álmokban is megjelennek, s ez
jelzi, hogy az egyén az adott feladatokat elvégezte vagy csak efelé útban van.
Stevens Jung tanítványa szerint a mester által vallott tanítások egybevágnak a modern
kutatásokkal. Stevens szerint az elaborált serdülıkori átalakulásért felelıs
archetípusprogramok négy csoportba sorolhatok:1, Szülıi kötés oldása,2: generációk harca,3.
szexuális affektív rendszer aktivizálódása, 3 a felnıtt szerepbe valóbeavatás.

Stevens azt is leírja, hogy a szülı-gyermek egység egy misztikus egység mely más formákra
is áthelyezıdik, és ahogy az élet halad elıre, úgy alakul át. Egy más minıségő kapcsolattá.

E. Erikson véleménye szerint minden életkorban az átmenetet egy kisebb-nagyobb krízis elızi
meg. Serdülıkorban vagy késıbb az ifjúkorban a krízis az identitásért folytatott küzdelem.
Csak akkor léphet feljebb a fejlıdésben, ha az elızı fokozat követelményeit teljesítette.

A beavatás egy bizonyos fokon a régi életnek való halál, más téren pedig új élet felvételét
jelenti. Az ısi gondolat itt ismét megjelenik. Eríkson szerint minden életkornak megvan a
rítusa, amelyet elsajátítunk akkor egy lépcsıfokot, a következı életperiódusba léphetünk. Ö
fogalmazta meg aszociális moratórium fogalmát. A modern társadalomban az iskola jelenti a
beavatás egy formáját. Ennek folyamata lassú és hosszú idejő, ezért a társadalom haladékot ad
az ifjúnak ahhoz, hogy megtalálja helyét és szerepét a társadalomban
Az elején említettük VAN GENNEP Átmeneti Rítus jelenségét, melynek szerepe az
átmeneteknél, a szeparációnál ezek szertartásánál fontos. Az átmenet hosszú ideig tartó
legyengítés, hogy a gyermekkori emlékek jöjjenek fel az emlékezetbe, mely után jın a törzsi
ismeretek átadása, bevezetés titkok világéba.
P.Blos szerint Freudnak igaza van amikor az ödipusz-konfliktusra helyezi a hangsúlyt, de a
folyamat nem áll meg, hanem folytatódik. A serdülı az én-ídeál azonosul és beépítí a szülık
tanítását a személyiségébe.
Josselson szerint a serdülıkor a Mahler szeparációs - individuációs szakasz újraközeledési
krízis megismétlésének idıszaka. Ebben a szakaszban a fiatal leválása szüleirıl elırehalad.
Fontos milyen volt korábban az anya-gyermek kapcsolat, mert a serdülı szeretné
visszaállítani ezt az egységet, ha nem volt megfelelıen jó, a fiatal nehézségek elıl elmenekül,
visszavágyik az anyai biztonságos kötelékbe. Ha megfelelı volt ez a kapcsolat, akkor a
gyermek a nehézségeket kihívásnak fogja fel, és ezektıl nem fut el,hanem azokat megoldja.

Josselson megemlíti azt,hogy létezik beavatás nélküli állapot is amikor valaki nem tudja
teljesíteni azt a normát amit a társadalom a fiataltól elvár, hogy válasszon egy társat magának
és egy feladatot, mely által munkálkodik. Vannak, akik nem tudnak házasságot kötni, és a
tanulásban sem sikeresek. Ekkor nem volt jó elızı életkori szakaszok (Öidipusz-konfliktus,
újraközeledési fázis) minısége. Josselson megemlíti, hogy a kábítószerezı fiataloknál pont ez
a kvázi beavatás történik. Ez az intézményes beavatás hiányára vezethetı vissza, ezért a
fiatalok kivonulnak a társadalomból és egymásba kapaszkodnak.

Ez egy múltnélküliségben levı állapot meglétét feltételezi. Ez a helyzet hasonlít a régi törzsi
népek életére, ahol az ismétlıdés volt a lényeg. A világ teremtését s más mítoszokat
folyamatosan ismételték. A természet télen meghalt és tavasszal pedig ébredezett. Az életnek
saját ritmusa és felépítése volt, mely érinthetetlennek, szentnek tőnt, azonban a változás alig
volt látható. Hosszú ideig a hagyományok statikussá tették ezen népek életét. Hasonlítanak
ehhez az állapothoz a szenvedélybeteg gyermekek is, akik egy múlt, és idınélküliségben
élnek.

Abban, hogy a régi törzsek életében volt mindig egy tapasztalt vezetı, akik az utat, amit
továbbadtak, már megjárták és beavatás dinamikáját ismerték annak minden veszélyforrásával
együtt.. A mai kábítószerezı serdülık nem fogadnak el felnıtt tapasztalt vezetıt, aki bevezeti
ıket a titkok birodalmába. Erikson szerint e fiatal csoportok tagjai egymásba kapaszkodnak,
egymás beavatását végzik el.
A beavatások sokáig- és még ma is, bár hatása kisebb, mint régebben volt- keresztyén egyházi
keretek között zajlottak le. A közösségbe csak szentségek felvételén lehetett bekerülni. De a
konfirmáció rítusán keresztül ma is jelentıs hatása van a gyerek-felnıtt átmenetre. Erikson
szerint a konfirmáció belsı életterv rituális megerısítése, bár hatásuk már jóval kisebb, mint
amilyen korábban volt. A fiatalok korunkban már nem hisznek a különféle felavatási
ceremóniáknak, különféle.
A beavatások ma is léteznek, csak nem mitológiai, vagy keresztyén külsıben jelentkeznek,
hanem profán formában.

Korábban a katonaság töltött be beavatási szeparációs feladatott. A katonaság szervezet az

archaikus társadalmak titkos férfitársadalmának folytatása volt a maga szimbólumaival, titkos
hagyományaival, a maga próbatételeivel. Beavatási szertartásokra ma is szekularizált
világunkban is szükség van Pl egyik szociális státusból átkerül egy másikba, ott új szokásokat
kell elsajátítani. Beavatás tehát mindig új helyzethez való alkalmazkodás. Kérdés:milyen
segítséget ad társadalom ehhez? Hasonló ehhez az iskolából átmenet a munkahelyre. Amikor
belép valaki a munkahelyre el kell sajátitani a szokásokat. Be kell tudni illeszkedni. Pl: Van
olyan munkahely ahol csak akkor fogadnak el valakit, ha az követi az öregek akaratát.

Beavatás az érettségi, ballagás vagy a gyermek névadó ünnepség, jogosítvány megszerzése is.
Az intézmények már nem biztosítják a beavatási rítusokat Henderson szerint az emberekben
mégis él a beavatás szükséglete. Az élet kritikus szakaszaiban (házasságkötés,
gyermekszületés)a páciensek álmai tele vannak beavatási álmokkal. Az élet újabb
szakaszának elérése valószínőleg megköveteli a maga beavatási szimbólumait. Ha társadalom
elfelejt gondoskodni róluk, akkor a SELF létrehozza ıket.
Grunder a beavatásoknak az iskola életében szán fontos feladatott. Ennek a lényege
élettörténeti krízismenedzselés. Az életben négy határmezsgyét feltételez melyek az elég
bizonytalanok lettek napjaink nyugati társadalmaikban: 1: születés,2:belépés a serdülıkorban,
3:házasodás,4:halál. A beavatási rítusok feladatat ezek az élettörténeti állomások ismételt
megszilárdítása, valamint a biztonság nyújtása.
A rítus célzott eszköz amely eltávolítja bizonytalan dolgokat és helyőkbe újakat helyez oda.
Pl diplomaosztási ünnepség: megítélés, igazolás és minısítés, elbocsátás és felruházás. A rítus
még megerısíti a kulturális identitást és a szolidaritást teremt benne résztvevık
között(egyfelıl a végzıs diákok és a társadalmi környezet között)
A nem szakrális rítus ugyanakkor a végzıs iskolások szorongásának csökkentést szolgálja és
érzelmi stabilizációját szolgálja.

Grunder szerint az elválás - átmenet-bevezetés egységbıl indulunk ki akkor napjaink

beavatási rítusokkal kísért átalakulási folyamatai a következık lehetnek:
- mellrıl való leválasztás, felülés, járás.
- az elsı óvodai nap(az anyáról való leválás)
- az elsı iskola nap, az elsı osztályzat stb.
- a bátorságpróba a fiuknál az avatás a cserkészeknél.
-az elsı felnıtt film,az elsı menstruáció.
-az elsı gimnázium napja,az elsı szerelem.
-az elsö konfirmáció, az elsı szülı nélkül való utazás.
-egyetemi tanulmányok megkezdése, lezárása.(Péley 2001.)

Grunder ezek a nyugati társadalomból vett példákat összehasonlítja a törzsi társadalmakkal.

Megállapítja, hogy ez a folyamat a különbségek miatt lehetetlen. Mivel a nyugati
társadalmakban az iskolás kor jelentısen megnyúlt. A nyugati társadalmakban a beavatás
szekvenciásodik és parcializálódik. Részbeavatások történnek. Emiatt megnı a beavatok
száma. A törzsi társadalmakban egy tapasztalt vezetı avatott be,de ma minden területnek saját
vezetıje van. GRUNDER szerint a modern beavatások idıben és térben és a teljesítendı
feladatokban is széttagolódnak. Erikson ebben látja a veszélyt. Amíg az átmenet csatornája
biztosított volt akkor simám ment, de ha sok a választás, akkor a részletek azt az illúziót
keltik, hogy még sok idı van az életbıl és számos választása van az embernek, a beavatást
késlelteti.
RAPHAEL a hatvanas évektıl középosztálybeli amerikai populációt tekintet át és fiú –férfi
közti egyértelmő választóvonalat jelzı eseményeket jelzı. Arra az eredményre jutott, hogy az
emberek a húszas-harmincas éveiben is kamaszkorát éli. Ez azért van, mert a beavatásnak
nincs elıírt formája, s így mindenki létrehozza saját beavatási rítusát. Ez azonban
bizonytalanságot okoz, hogy valóban megfelelı próbát teljesített-e. A beavatási próbáknak
nincs szertartási befejezése, lezárása, s igya férfiasság próbája nyitott végő marad, s így
újabb-újabb bizonyítékokat igényel.

Raphael azt is elmondja, hogy a törzsi társadalmakkal szemben, ahol minden szilárdan fel volt
építve, az átmenetek biztonsággal voltak kivitelezhetık, senki nem lett vesztes, viszont
korunk átmeneti rítusai kompetitívek: tehát a vesztesek mellett vannak vesztesek. A
rítusoknak minden életkorban biztonságot a védelmet kellene szolgálni. Ez a ma gyerekeinél
még jobban hangsúlyozva van. Szerinte fontosak a rítualizált órák, iskolai
kirándulások,diákszinpadi bemutatók, iskolai ünnepségek. Az iskola ilyenkor, mint kultúra
közvetítı eszköz mőködik,beavatási rítusokat rendez amelyek a fiatalokat gyerekeket a
társadalmi valóságba hivja meg. Erre az iskola megfelelı terep, ahol a beavatáshoz szükséges
ritualízáció számára megfelelı keretet, biztosit. Azonban látni kell, hatásuk eredetők ha nem
is olyan mint a régi beavatási gyakorlat, de legalább benne gyökerezik és hatásából valamit
továbbad.

Lehetne sorolni az elméleti mozaikokat. Csak érzékeltetni lehet, hogy a kultúra jelen van a
pszichológiában, ha Eriksont hozzuk példának. Meg kell említeni Az ifjúkor és társadalom
mővét, melyet magyarul az Osiris Kiadó adott ki. Erikson elment az indián nép közé, hogy
fejlıdés elméletét megvizsgálja ott is. De meg lehetne említeni a beavatás self-fejlödésével
kapcsolatos nézeteket, melyeket Sanders és Sroufe fejtettek ki egy-egy tanulmányukban. Mint
Látható a beavatási rítus jelen van az életben legfeljebb más formában, mint néhány évvel
ezelıtt. Ezért is érdemes a változásokra az átalakulásokra figyelni, mert semmi sem vész el
csak átalakul, ahogy a fizikában tanultuk a termodinamika törvénnyel kapcsolatban.
Ezért lehet még sok témakörrıl írni, de a terjedelmi korlát miatt itt le kell zárom a témát.
Irodalom:

Ember és Kultúra (2003) (Szerk.:Csibra Gergely-Gergely György) Akadémia Kiadó

Péley Bernadett (1994) Serdülıkori beavatási rítusok szerepe az identitásalakulásban.
Pszichológia 429-471.oldal
Péley Bernadett:Rítus és Történet 2002 U:M:K:
M.Cole: Kulturális Pszichológia (2005) Gondola
Tomasseló Michael: Gondolkodás és kultúra (2002) Osiris.
C.G.Jung(szerk:)Az ember és szimbólumai Osiris 2003.
Grunder, Hans-Ulrich 1997 Initacion und institcion.die aufgabeb schule im kulturtrnsferder
In:Neu Züricher Zeitunk, 12/13.
Raphael,R, 1988, The Men from the Boys: Rites of Passage in Male Amerika. Nebraska
Press.