Anda di halaman 1dari 7

9.

Dharmakírti (Dharmakīrti, chos kyi grags pa)


法稱 Fǎchēng, Hōshō

A nyolcadik században élt dél-indiai mester. A logika és ezen keresztül a csaktudat filozófia
nagy mestere volt, a tibetiek különösen tisztelik. Dignāga tanítványától, Dharmapālától ( 護
法) tanult Magadhāban (摩揭陀), amit keresztül-kasul bejárt, hogy pontos képet nyerjen
Buddha tanításainak hanyatlásáról. Sok szerzetest avatott fel, kolostorokat alapított, és
felügyelt. A leghíresebb műve a „Magyarázat a mérvadó megismeréshez) (Pramāṇa-vārttika,
tshad ma rnam ‘grel), 1 illetve az „Érvelés esszenciája” (Nyāya-bindu, rigs pa’i thig le) Így
értelmezhető szerzetesi fejfedője, a mögötte látható kolostorépület, és vitatkozó kéztartása.

Élettörténete: Dél-Indiában született, egyesek szerint Cūdāmaṇīban, mások szerint


Trimalayában. Apja egy Rorunanda nevű bráhmin volt (Ratandrānan), és a külső utat járó
gondolkodók követője volt (tīrthika, mu stegs pa). Így Dharmakírti a bráhminok iskolájában
művészeteket, Védákat, orvoslást, nyelvtant, és a különböző bráhamana bölcseleti
látásmódokat (darśana, lta ba) sajátította el. Amikor találkozott Buddha leírt tanításaival,
felismerte, hogy eddig a külső úton csak kerülgette az igazságot. Elhatározta, hogy ezen túl
csak Buddha Tanításának él. Ebben egy világi hívő is a segítségére volt, a dharma-gyakorlás
mellett (jelképesen) örökbe is fogadta Dharmakírtit. Amikor ezt a bráhminok megtudták,
kizárták a közösségükből. Ezért inkább Közép-Indiába utazott, ahol Dharmapāla mester
avatta szerzetessé, majd az elejétől a végéig elolvasta Buddha három kosárba összegyűjtött
tanításait. Naponta ötszáz szútrát és mantrát recitált. Nagyon sok logikai szöveget is tanult,

1
Az életrajz kifejti, hogy a korábbi verses változat és a később írt magyarázatról van szó (A hiteles és érvényes
megismerés magyarázatának bővebb kifejtése), amelyek egy gondolat szerves fejlődésének tekinthetők.
de nem volt velük megelégedve. Amikor egyszer meghallgatta Dignága összefoglalóját
(Pramānasamuccaya), rögtön olyan szinten megértette, mint mestere, Ῑśvarasena. aki
Dignága tanítványa volt. Amikor másodszor is meghallgatta, akkor már olyan szinten átlátta
a hiteles és érvényes megismerés módszereit, mint maga Dignága. Amikor harmadszorra
olvasta, akkor felismerte mesterének a gyengéit, hogy Dignága tanítványaként messze nem
olyan jártas a Buddha hagyományának dialektikus gondolkodásmódjaiban, mint mestere
volt. Amikor ezt udvariasan elmondta neki, mestere arra kérte, írja le észrevételeit egy, a
szöveghez kapcsolódó magyarázatban. Ez lett a Pramānavárttika. Miután megírta a
magyarázatot, egy Dingi nevű mahásziddhától kapott beavatásokat, és olyan komolyan
vette ezeket, hogy amikor gyakorolt, megjelent neki Héruka, és megszólalt: „Mit kívánsz?” -
- Dharmakírti azt válaszolta: „Győzni szeretnék mind a tíz irány felett!” -- Ha-Ha-Hum! -
válaszolta Héruka, majd eltűnt. Dharmakírti ekkor írta meg a Hérukához szóló „Folyamatos
imáját (bstod pa rgyun chags).
Hamarosan felismerte, hogy ha a külső úton járó mestereket szabályos filozófiai vitában
szeretné legyőzni, meg kell ismernie a belső gondolkodásmódjukat, tanításaikat. Koldusnak
tettette magát, és Dél-Indiába ment, hogy megkeresse a külső látásmód legnagyobb
mesterét. Meg is találta Kumārilát (gzhon nu rol pa), akit a király is sok adománnyal tartott
nagyra: mezőket, marhákat és bivalyokat kapott az uralkodótól. Feleségével együtt ezer
férfi és ezer női szolgálójuk volt. Dharmakírti beállt közéjük. Úgy dolgozott, hogy ötven
emberrel is felért, így hamar felkeltette Kumáríla és felesége érdeklődését. Megkérdezték,
mit szeretne, s ő bevallotta, hogy filozófiai tanításokat szeretne hallgatni. Meg is engedték
neki, de volt néhány olyan tanítás, amelyről csak Kumáríla felesége és gyerekei tudtak.
Sokat beszélgetett velük, míg rájött, melyek ezek. Állítólag egyik-másik alkalommal még a
feleség is segítette, megengedte neki, hogy elbújjon a szobában, és kihallgassa Kumārila
legtitkosabb tanításait. Amikor úgy érezte, mindent megtanult, szeretett volna elmenni.
Úgy érezte, ehhez jó alkalmat teremthet egy felajánlási szertartással, hiszen a bráhminok
köztudomásúan ragaszkodnak a földi javakhoz. Az asszonynak és a gyerekeinek 500-500
ezüstöt ajánlott fel, amelyet a fizetéséből takarított meg, magának Kumārilának pedig 7000
aranyat nyújtott át, amit egy szomszédos kincsőrző szellemtől (yakṣa) kapott. Így
ugyanazon a napon, éjjel meg is tudott szökni.
Nem sokkal ezután, Kākaguhāban, Druhmaripu király palotája közelében, ahol kereskedők
tevékenykedtek, és így sok ember találkozott, a kereskedők pedig messzire vihették az
üzenetét. Kihirdette, hogy bárkivel kiáll filozófiai vitára. Egy Kāṇagupta nevű bráhmin, aki a
Kaṇāda filozófiai iskolát képviselte, válaszolt a kihívásra. Még ötszáz másik külső utat
gyakorló is összegyűlt az alkalomra. Három hónapig tartott a vita, amelynek az
eredményeképpen nemcsak az összes ott jelenlévő tért rá a belső út, a Buddha-Dharma
gyakorlására, hanem a király elrendelte, hogy az ötven leggazdagabb bráhmin mindegyike
tegyen alapítványt a belső út gyakorlói számára. Ennek a hírére Kumārila is felkerekedett
ötszáz tanítványával, hogy kiálljon Dharmakírtivel filozófiai vitára. Druhmaripu királynak
azt mondta, hogy „Ha én győzök, Dharmakírtinek meg kell halnia, ha Dharmakírti győz,
nekem kell meghalnom.” Dharmakírti azzal fordult a királyhoz, hogy ha Kumárila győzne,
akkor a király döntse el, hogy ő meghaljon, megvesszőzzék, megkötözzék, vagy egyszerűen
térjen rá a külső út tanítására. Ha én győznék, akkor Kumárilát semmi esetre sem öljék meg,
inkább térjen a Buddha mutatta szabaduláshoz vezető belső útra.
Amikor elkezdtek vitatkozni, Dharmakírti érvek százával sorra cáfolta Kumárila ötszáz
különleges nézetét. Így végül Kumárila és ötszáz tanítványa sorra rátért a belső útra, köztük
olyan ismertebb személyek is, mint Nirgrantha Ráhuvrati, a híres mímánsza gondolkodó
Bhṛṅgāraguhya, Kumārānanda bráhmin, és a külső látásmód nagy dialektikus mestere:
Kanādaroru is. (Az írások még megemlítik a belső utat kritizáló Vindhyācalában lakó
filozófusokat is.)
Ezek után Dharmakírti Dravalība utazott, ahol újfent kitette üzenetét: „Ki mer velem vitára
kiállni?” Most szinte valamennyi külső úton járó bölcselő elmenekült a városból. Azok pedig,
akik nem mentek el, ahelyett, hogy vitába szálltak volna vele, sorra hódoltak meg Buddha
bölcsessége előtt. Ennek révén sikerült abban az országban helyreállítani Buddha korábban
virágzó tanítását, megerősítette a Dharma alapjait, a buddhai tanítást támogató
közösségeket. Majd keresett egy félreeső helyet, ahol belső gyakorlataiba mélyedt.
Ebben az időben történt, hogy a legnagyobb hindu filozófus, Śankara mester Nálandába, a
buddhista filozófia központjába üzent, mert szeretett volna egy buddhista mesterrel
bölcseleti párbajt vívni. Ám a kolostorban nem akadt senki, aki ki mert volna vele állni. A
szerzetesek hallották már Dharmakírti hírét, ezért haladékot kértek Sankarától, és érte
küldtek. A vita helyszínéül Benáreszt választották, ahová a király kísérete mellé még
meghívta a külső és a belső út minden mesterét.
Śankara azzal kezdte: „Ha én győzök, akkor te és minden követőd vesse magát a Gangeszbe
vagy kövesse az én tanításaimat, ha te győznél, mi mindannyian a Gangeszbe öljük
magunkat!” -- Sankara vesztett, és készült az öngyilkosságra, amikor Dharmakírti
megpróbálta róla lebeszélni, de az oda sem figyelt rá. Magához hívatta egyik tanítványát,
Bhatta mestert, és kérte: „Állj ki ezzel a kopaszra borotvált fejű emberrel és győzd le a
vitában! Cserébe a fiadban fogok visszatérni. Ha nem sikerül, akkor majd a fiú képében
magam fogom ismét kihívni.” -- Majd a mester a szent folyóba vetette magát. Bhattának egy
év múlva fia született. A többi tanítvány vagy szétszéledt, vagy Buddha követője lett. Bhatta
három évvel később érezte magát eléggé felkészültnek a vitára. De még nem hívta ki, hanem
újabb három évet töltött azzal, hogy a logikai támadásról, azaz a másik fél ellenérveit cáfoló
különböző módszerekről mindent megtanuljon. Ezeket elmélyülten gyakorolta magában. A
hetedik évben hívta ki Dharmakírtit, ám mivel a vitában veszített, a mesteréhez hasonlóan
ő is a Gangeszbe ölte magát. Ezek után Bhatta fia, Sankara megtestesülése a maradék külső
utat választó bráhminnal keletre ment. A többiek a városban valamennyien a belső út
gyakorlatait választották, vagy szerzetesként, vagy világiként.
Dharmakírti tudományának a hatására két másik híres bráhmin is rátért a belső útra: a
magadhai Pūrṇa (gang ba) és a mathurái (bcom brlag) Pūrṇabhadra (gang ba bzang po).
Mindketten tanult, a viták révén meggazdagodott logikusok voltak, akiket ráadásul még a
hindu istenek, Szaraszvatí (dbang can ma) és Viṣṇu (kyab ‘jug) is védelmeztek. Így ők még
ötven-ötven szentélyt és más dharmagyakorlást támogató létesítményt alapítottak.
Dharmakírti sokáig élt elvonultan Mātaṃgama erdejében, Māgadha közelében, és a szent
szótagok erejét próbálgatta. Egyszer belátogatott Vindhyācalába (’bigs jed), Utphullapuṣpa
(me tog kun tu rgyas pa) király palotájába. Az elképesztően gazdag király megkérdezte, ki is ő
valójában. A következő verssel válaszolt:

Dignága bölcseletét bírom,


Olyan világosan beszélek, mint Csandragómin,
Olyan szépen írok, mint Asvaghósa,
Győzelmet aratok mindenhol,
Ha ez nem vagyok én, ki lehetne más?

A király ennek hallatán sok templomot épített Buddha tiszteletére. Amíg ilyen körülmények
között a király vendégeként élt az országban, Dharmakírti megírta hét logikai értekezését
(tshad ma sde bdun). Amikor elkészült, a következő verssel üzente ezt meg a királynak,
amelyet a palota ajtajára tűzött ki:

Ha Dharmakírti tanításainak a napja lehanyatlik,


A belső út minden tanítása elhal, vagy kihuny,
Majd az anyagelvűség szélsőséges tanítása üti fel a fejét.

A hét logikai értekezés a következő:


(1) A hiteles és érvényes megismerés magyarázatának bővebb kifejtése (Pramāṇavārttika,
tshad ma rnam ’grel P5709),
(2) Bizonyság a hiteles és érvényes ismeretforrások felől (Pramāṇaviniścaya, tshad-ma rnam-nges,
P5710)
(3) Mérvadó megismerésről való érvelés esszenciája (Nyāyabindu, tshad ma-rigs thig , P5711)
(4) A logikai érvelés esszenciája (Hetubindu, gtan tshigs thig pa P5712)
(5) A kapcsolatok elemzése (Sambandhaparīkṣā, ‘brel ba brtag pa P5713)
(6) A vita során követendő (Vādanyāya, rtsod pa’i rigs pa P5715)
(7) Egy másik tudatfolyam bizonyítása (Saṁtānantarasiddhi, rgyud gzhan sgrub pa, P5716)

Egy alkalommal feljegyezték, hogy a király meghívta a mestert vacsorára, és amikor azt az
ízes-fűszeres étel ízéről, zamatáról kérdezte, nem tudott válaszolni, mert annyira el volt
foglalva, olyan szinten összpontosított belül Buddha tanításának néhány kérdésére. Így a
következőket válaszolta a királynak: „Olyan ez, mint amikor valakit meg akarsz büntetni,
színültig töltesz neki egy csészét olajjal, majd a kezébe nyomod, és arra kéred, hogy menjen
át a palotádon, menjen ki az épületből, kerülje meg azt és térjen vissza a színed elé, de úgy,
hogy közben egy csepp olaj se csurranjon ki, és eközben vele együtt megy a hóhér és a
kardját suhogtatja. Olyan ez, mintha ettől az embertől azt kérdeznéd, hogy milyen ruhában
voltak az étkezést kísérő táncosaid.”
Amikor a mester befejezte a hetedik értekezést is, a szokásoknak megfelelően bemutatták
azt a többi bölcsnek. Ezek nagy része nem is értette, miről van szó. Akik viszont megértették,
azok féltékenységből azt mondták, hogy „Hasztalan okoskodás!” -- és egy kutya farkára
kötötték a művet.-- Dharmakírti erre azt mondta: „Így legalább mindenfelé eljutnak a
tanításaim!” -- majd az első értekezéhez a következő verset írta előszó helyett:

1.4 prāyaḥ prākṛta-saktir apratibala-prajño janaḥ kevalaṃ /


1.5 na anarthy eva subhāṣitaiḥ parigato vidveṣṭy api īrṣyā-malaiḥ //
1.6 tena ayaṃ na para-upakāra iti naś cintā api cetaś ciraṃ /
1.7 sūkta-abhyāsa-vivardhita-vyasanam ity atra anubaddha-spṛham //
[{-0}-/;-&{:-/;-;-&#=-<m$-<{=-:0-P;-1{+-.=-,-;{#=-0<+-M1=k k 
+},-`o-1m-#({:-"}-,:-1-7+-J#-+}#-Hm-1-+#-#m=-&$-0:-9$lk k 
9}$=->o:-+{=-,-0+#-;-8+m-,m-#6,-;-/,-.-9m,-6{=-0=1-.8$-1{+k k 
={1=-,m-9v,-:m$-;{#=-0<+-#}1=-.-[s:-;{,-0[{+-@m:-8+m-;-+#8-0-[{=k h
„A legtöbb lény a világi javakhoz vonzódik,
Híján van a finom különbségeket felismerő észnek,
Így fel sem ismerik, melyek a jelentős, és melyek a jelentéktelen tanítások,
Ezek után, irigységük és féltékenységük miatt megkeserednek.
Írásommal nem akartam ezen lények javát szolgálni,
Mégis örömemet leltem benne, mert nemcsak tudatom eredeti természetével,
Hanem Buddha ősi (írott és szóbeli) hagyományával is összhangba hozott.”
Majd tanítani kezdte ezt a hét értekezést Devendrabuddhinak és Śākyabuddhinak. Amikor
Devendrabuddhit bátorította arra, hogy fejezze be az egyik magyarázatát, majd végül az
unszolásra az megírta művét, Dharmakírti a folyóba hajította szöveget. Amikor tanítványa
második próbálkozásával sem volt megelégedve, tűzbe vetette. Amikor a harmadik
próbálkozását is átnyújtotta a mesterének, az elejére szerényen a következőket írta:
„Mivel eddig sem volt szerencsém, s mert időm sem engedte jobban, az írásban ránk
hagyományozódott tanítások alapján írtam meg ezeket a nehéz magyarázatokat, azért,
hogy igazságukhoz hozzászoktassam a tudatomat.” -- Dharmakírti a következőkkel
egészítette ezt ki:
„Néhány ponton kiegészítéseket kíván, és egyes helyeken nem mutat rá minden rejtett,
mélyebben húzódó jelentésre, de ennek ellenére mégis a kellőképpen bemutatja az adott
tanítás fontosságát és jelentőségét.”
De magában azt gondolta, hogy a maguk teljességében igazából senki sem érti meg
tanításait, ezért „A hiteles és érvényes megismerés magyarázatának bővebb kifejtése”
végére a következő verset írta:
kW-13~-;-,m-&u-0}-06m,-`o-:$-#m-;v=-;-*m1-6m$-ao0-.-(m+-`o-8>o:k k 
3u;-+$-3u;-1m,-M1-.:-8A{+-1"=-W-0-$,-.8m-3$-3n$-0N{# k 
8/#=-.-(m+-<m=-I{=-=v-07v$-0=-9$-+#-:m#-.8m-;1-%},-.k
#bo$-;v#=-(m,-A{+-9},-),-0W-X,-R}-$,-(m+-(}$-8'm#=-.-($=kk
{@151A}
(k k+{-W-1}+-<m-R}-1m#-M1-+#-1"=-.8m-.]}-W=-A{+-9m,k
„Mint a folyók az óceánba,
Úgy tér vissza ez (a szöveg) is belém,
Aki bölcs vagyok a belső és
A külső út megkülönböztetésében,
Aki felégette, a téves nézetek fészkét,
Aki, a magasztos Dignágát követvén
A helyes (tökéletes?) érvek ösvényét tanítom,
Aki napvilágra hozta
Buddha írott és szóbeli hagyományát,
Akinek száz kiválósága van,
Aki felhagyott a téves észleléssel,
S így megszabadult a félelemtől.
Így tudatom tiszta szeme
Kibontja majd a bölcsesség lótusz szirmait.”

Ezek után Gujurātába ment a bráhmanákat, és más külső úton járókat Buddha
megszabaduláshoz vezető belső útjára terelni. Itt építtette Gotapurī templomát. Ám a külső
út megveszekedett hívei felgyújtották a házát, s míg az porig égett, ő varázserejének a
segítségével egy mérföld messzire repült onnan, a király palotájának a közelébe.
Időközben Śankara megtestesülése tizenhat évesen erősebb ésszel bírt, mint elődje valaha,
és a nagy istenség, Mahādeva is segítette. Elhatározta, hogy végre kihívja Dharmakírtit.
Elment Benáreszbe, és felkereste Mahāsyani királyt. Ott kihirdették, hogy Śankara ebben az
életében is újra nyílt filozófiai vitára hívja ki Dharmakírtit. Mire őt délen utolérte hír, már
többszáz bráhmin és tanítómester sereglett Benáreszbe. Mint korábban, most is meggyőzte
Buddha igazáról, s mint korábban, Sankara ismét a Gangeszbe vetette magát, majd sok híve
tett világi és szerzetesi fogadalmakat.
Ezután érkezett Dharmakírtihez három bráhmin Kásmírból: Vidyāsiṃha, Devavidyākara és
Devasiṃha. Olyan nyitottak voltak tudatukkal és kérdéseikkel, hogy Dharmakírti
menedéket adott nekik Buddha tanításában, gyakorlatokat, amelyek érdeklődésüket ébren
tartják, így ők jártasak lettek a hét logikai értekézés gyakorlatában. Ezzel tértek vissza
Kásmírba, hogy továbbadják Dharmakírti tanításait.
A mester ezek után délre ment tanítani, olyan helyeken élesztette fel Buddha tanítását, ahol
az, korábban kiveszni látszott. Több százan követték őt a belső úton, száz templomot is
alapított, amelyek mellett megszámlálhatatlan sok másik templom építését ihlette pusztán
a mester jelenléte. De olyan, aki valójában megértette a tanításait a helyes érvelésről, csak
öt volt.
Dharmakírti már elég öreg volt, amikor a Bhatta mester második megtestesülésének fiaként
Sankara ismét visszatért, hogy szellemi párbajban végre legyőzze Dharmakírtit. Még
élesebb esze volt, mint előző megtestesüléseinek. Segítő erői gyakran megjelentek mellette
és tanították, máskor pedig egyesültek vele. Nem volt még tizenkét éves, amikor olyan
bölcseleti rendszert tanított, amit előtte még senki más. Már tizenkét évesen ki akarta hívni
Dharmakírtit, de nevelői óva intették tőle, arra kérték, előbb vitázzon másokkal is, mert ez a
buddhista mester nagyon nehéz ellenfél. – Mit ér az életem, ha nem győzöm le? -- és ezzel
útra kelt Dharmakírtihez. Az persze legyőzte a filozófiai vitában, ám most már végre belátta,
hogy ki mástól tanulhatna, ha nem Dharmakírtitől. Világi hívőként követte őt Buddha útján,
a belső úton.
Élete végén, Dharmakírti utoljára Kaliṅgában emelt egy templomot, azután eltávozott a
létforgatagból. Holttestét annak rendje és módja szerint elhamvasztották. Amikor a máglya
utolsó lángjai is kihunytak, virágeső hullott, mindent és mindenkit édes illat töltött el.
Csontjai nem maradtak, minden hamvát összegyűjtötték.
Ez az indai mester Szrongcen gampónak, a tibeti tankirálynak volt a kortársa.