Kertészeti növénykórtan | Digitális Tankönyvtár

3. fejezet - A szőlő betegségei

Tartalom

„A peronoszpóra (levélpenész) ellen biztos orvosságunk van, a rézgáliczczal való permetezés. Ehhez
kettő kell: az egyik egy permetezőgép, a másik – a gazda szeme.”

Dr. Jókai Mór: Kertészgazdászati jegyzetek. – Budapest, 1896.

Nem fertőző betegségek

A szőlő fürtkocsánybénulása

Jelentőség. A betegség az utóbbi években egyre több termőhelyen és ültetvényben tűnik fel,
minőségromlást, terméskiesést okozva. Az egyre emelkedő mértékű és gyakran egyoldalúan csak a
műtrágyára alapozott tápanyag-visszapótlás nagymértékben megnövelte a betegség megjelenésének
valószínűségét. A helytelenül kezelt szőlőkben a keletkezett kár a 10–30%-ot is elérheti. A
fürtkocsánybénulás a Chasselas, a Furmint, az Olaszrizling és az Othello fajtákon gyakori. Az
oltványszőlők hajlamosabbak a betegségre, mint a sajátgyökerűek.

Tünet. A fürtkocsány főtengelyén és a bogyókocsányon néhány milliméter nagyságú kör, vagy ovális
alakú, besüppedő, barna, lilásbarna vagy fekete foltok vannak. Ha a foltok a kocsányt körülölelik, a
károsított rész alatti kocsányrészek elhalnak, és a bogyók fokozatosan összetöppednek, savanyúak
maradnak, értéktelenné válnak.

A kocsányon lévő tünetek a botrítiszes betegség tüneteivel könnyen összetéveszthetők. A pontos

elkülönítéshez fontos megjegyezni, hogy a fürtkocsánybénulás esetében a foltok határozott szegélyűek,
száraz állományúak, felületükön nincs és nedves kamrában sem fejlődik szaporítóképlet. A tőkén maradt
beteg kocsányokon is csak néhány hét múlva telepszik meg a Botrytis cinerea gomba. A botrítiszes
betegség esetében a kocsányon levő foltok nedvesek, szegélyük is vizenyős állományú, és felületükön
esős időben, vagy nedves kamrában egy két nap alatt szürke konídiumtartó gyep fejlődik.

Kórok. A fürtkocsánybénulást több kórok válthatja ki. Így a szőlőtőke magas kálium, alacsony kalcium-
és magnéziumszintje, a tőke vízháztartási zavara, a talaj csekély humusztartalma. E kórokok együttes
előfordulása esetén a betegség hátterében mindig súlyos táplálkozás-élettani zavarok vannak.

A betegség lefolyása. A betegség a bogyók savszintjének csökkenése és a cukorszint növekedésének

megindulásakor jelentkezik, rendszerint tartósabb lehűlések után. A huzamos időn át tartó szárazság,
majd a hirtelen bekövetkező bő esőzés is kiválthatja a betegséget.

Védekezés. A fürtkocsánybénulás több, egymással összefüggő kórok következménye, ezért

megelőzése is csak komplex védekezési módszerekkel történhet. A talaj humusztartalmát rendszeres
szervestrágyázással növeljük. A műtrágyázást minden esetben talajvizsgálat, illetve levélanalízis alapján
végezzük. Ideális, ha a talajban a K2O : Mg viszony 2,5–3 : 1 arányú. Tartós magnéziumhiány esetén a
laza talajokon tavasszal, a kötötteken ősszel magnézium adagolása válhat szükségessé.
Levéltrágyázáskor a komplex hatóanyagokat részesítsük előnyben. A betegség észlelése esetén 2–3
alkalommal magnéziumszulfát hatóanyaggal végzett lomb-, illetve fürtpermetezés javasolható.
A talaj lazítása, a nitrogén-túltrágyázás kerülése, a szőlő egyenletes öntözése csökkenti a
megbetegedés valószínűségét.

A szőlő sárgulása

Jelentőség. Szőlővidékeink talajadottságai miatt a sárgulás vagy más néven klorózis aszőlő nagyon
gyakori betegsége. A beteg tőkék terméshozama fokozatosan csökken, idült betegség esetén a tőke ki
is pusztulhat.

Tünet. A betegség kezdeti szakaszában a tőke tavasszal zölden fakad, de a nyár elején fejlődő
lombozat már a sárgulás jeleit mutatja. A levél megsárgul, csupán a levélerek ésaz erek menti
levéllemez marad zöld.

Súlyosabb, idült betegség esetében, a tőkék már a fakadáskor sárgulók, a hajtások gyengén
növekednek, levélzetük rendellenesen kicsi. A sárguló levelekben barna elhalások keletkeznek. A
sárgulást levélhullás követi, a hajtások felkopaszodnak. A fürtkezdemények törékenyek. A
bogyóképződés lassú, vagy teljesen elmarad.

A huzamosabb időn át beteg tőkéken bekövetkező levélelhalás miatt a legyengült tőkék gyakran
kifagynak.

Kórok. Vashiány.

A betegség lefolyása. A hazai szőlőtalajainkban mindig található elegendő vas. A szőlő sárgulása tehát
nem a talaj vashiánya miatt következik be, hanem azért, mert a talaj magas aktív (más néven:
szénsavas vagy fiziológiás) mésztartalma megakadályozza a vas felvételét.

A talaj aktív mésztartalmát magyar mészfokban fejezzük ki. Ez a talaj leiszapolható, általában 0,01 mm-
nél kisebb szemcséinek a mésztartalmát mutatja. A magyar mészfok 0, tehát azt jelenti, hogy a
leiszapolható rész mészmentes, a magyar mészfok 100 viszont azt jelenti, hogy a leiszapolható rész
teljes egészében mészből áll.

Azt a legmagasabb – magyar mészfokban kifejezett – határértéket, amelyet a szőlő még sárgulás nélkül
elvisel, a szőlő mésztűrésének nevezzük. Az alany- vagy oltványszőlő mésztűrő képessége a vashiány
miatti sárgaságra való fogékonyságot jelöli. Hazai szőlőinkben már 10 magyar mészfoknál előfordulhat
sárgulás, de 60 felett a sárgulás már minden esetben bekövetkezik. Pl. a Vitis riparia portalis alany
mésztűrése igen csekély, a Vitis riparia keresztezéseké viszonylag jó.

A sárgulás kezdeti szakaszában a tünetek a nyár elején mutatkoznak és előfordul, hogy a nyár végére
eltűnnek a tünetek. Idült sárgaság esetében a tünetek a fakadástól kezdve az egész vegetációban
láthatók.

Védekezés. A szőlő sárgulását megelőzhetjük azáltal, hogy nem létesítünk szőlőültetvényt magas aktív
mésztartalmú talajokon. Mésztűrő alanyokon levő oltványokat telepítsünk. A folyamatos nagy adagú
szervestrágyázás, a bő káliumadagolás a sárgulás mértékét csökkentheti.

A beteg tőkék vaskelát hatóanyagú növényvédő szerrel gyógyíthatók. Vaskelátot talajkezeléssel, illetve
lombkezeléssel adagolhatunk, a választott készítmény szerint. A talajkezelést a szőlő virágzása után
végezzük el, a szer talajba injektálásával. Lombkezelés a virágzást követően 1–2 alkalommal végezhető
a levélzet permetezésével.

Vírusos betegségek

A szőlő érmenti mozaikja

A betegség még nem gyakori. A Vitis vinifera fajtáin és az amerikai hibrideken fordul elő. Tünete a
levélen jellegzetes. A levélerezet első vagy másodrendű elágazódásainál az érmenti levélszövetek
halványzöld mozaikos elszíneződést mutatnak. Kórokozója a grapevine vein mosaic virus. Jellemzői
nem ismertek.Maggal, vegetatív szaporítóanyaggal és oltással terjed. A vírusos növények hőterápiás
kezelése eredményes.

A szőlő faszöveti barázdáltsága

Jelentőség. Az egész világon elterjedt betegség. A fogékony alany és nemes egyaránt károsodhat.
Gyakran a szőlőtőke pusztulása is bekövetkezik. Az amerikai alanyfajták fogékonyak, az európai fajták
többsége toleráns, pl. Cardinal, Hamburgi muskotály.

Tünet. A beteg tőke későn fakad, növekedése fokozatosan gyengül, kicsi marad. A tőke idősebb fás
részein az alanyon, a nemesen vagy mindkettőn barázdáltság, gödrösség alakul ki, amelyet a
kéregszövet rendellenes megvastagodása kísér. A kéreg lehántása után a fatest felszínén hosszirányú
bordázottság figyelhető meg. A fatest metszetében rendellenes szövetalakulás látható. Kevés a
rostacsövek, a szilárdító elemek száma. A kéregszövetben jól kivehető a hipertrófia és hiperplázia
következtében kialakult bordázottság, amely olykor az előző évi évgyűrűig is behúzódik (122. ábra). A
fatest károsodása az oltás feletti részen gyakori, és ilyenkor a nemes rész elhalása is hamarosan
bekövetkezik. A betegséget saját gyökerű tőkék tőgyökerén is megfigyelték.

122. ábra - A szőlő faszöveti barázdáltsága

Kórokozó: grapevine stem pitting vírus.

A kórokozó pontos leírása még nem történt meg. Feltehetően a Closterovirus csoportba tartozik.

A betegség lefolyása. A fertőzési forrás a szaporítóanyag. A betegség oltással és szaporítóanyaggal

terjed. A még élő beteg szállítószövetek tápanyagszállításra alkalmatlanná válnak.

Védekezés. A beteg tőkék megsemmisítése. Egészséges szaporítóanyag hőkezeléssel, majd

mikroszaporítással nyerhető.

A szőlő fertőző leromlása

Jelentőség. A szőlő legjelentősebb vírusos betegsége, amely az egész világon elterjedt. Hazánkban
1963 óta ismert. A szőlő alany- és nemes fajtái egyaránt fogékonyak.

Tünet. A levelek deformáltak. A vállöböl nyitott, a levélnyél szabálytalanul erőteljesen fogazott. A

levélerek legyezőszerűen ágaznak el, a levéllemez hullámos felületű, klorotikusan márványozott színű. A
hajtások gyengén fejlettek, sok oldalhajtás képződik, a tőke bokorszerűvé válik. A hajtás deformált, rövid
szártagú. Rendellenes kacsképződés, a nóduszokon szemközti kettős rügyképződés, a hajtástengely
ellaposodása és villás elágazás figyelhető meg rajta (123. ábra). A hajtás torzulásai az áttelelt vesszőn
is láthatók. A betegség jellegzetes belső tünete a szállító edénynyalábokban fellelhető radiális pálcikák
megjelenése. A fürtök madárkásak. A gyökérzet gyengén fejlett.

123. ábra - A szőlő fertőző leromlása

Kórokozó: grapevine fanleaf nepovirus (GFLV).

Egyfonalú RNS vírus. Izometrikus, gömb alakú, nematofil. Több törzse ismert.

A betegség lefolyása. Fertőzési forrás a beteg növény és az arról szedett szaporítóanyag. A vírus a
zöld és a fás oltáshoz használt hajtásokkal terjeszthető. A kórokozót a talajban élő fonálféreg vektorok, a
Xiphinema index és a X.italica is terjesztik. A betegség maggal nem vihető át. A fertőzött tőke elhalása a
vírustörzstől függően gyors vagy hosszan elhúzódó lehet. A fonálféreggel fertőzött ültetvényben a
betegség kör alakban terjed széjjel.

Védekezés. A szőlő talaját 5–6 évig pihentetni kell, majd a telepítés előtt fonálféreg ellen talajkezelés
szükséges. Egészséges szaporítóanyagot hőkezelés (38 °C-on 90 napig) után végzett
mikroszaporítással nevelhetünk. A szaporítóanyag előállítása során a fonálférgek ellen folyamatosan
védekezünk. A betegség tüneteit mutató tőkéket megsemmisítjük.

A szőlő krómmozaikja

A betegséget az 1963. évben írták le először hazánkban. Tünetei a szőlő sárga mozaikjához
hasonlítanak, de a beteg tőkék sárguló levelei krómsárga színnel mintázottak, és a sárgulás a teljes
levéllemezre kiterjed. A levél később kifehéredik, majd barnán elszárad. A tőkén sok a madárkás fürt.
Kórokozója a grapevine chrome mosaic nepovirus (GCMV). Izometrikus, gömb alakú nematofil vírus. A
Xiphinema index és a X. vuittenezi fonálféreg terjeszti. Oltással és szaporítóanyaggal is átvihető. Lásd
még: A szőlő fertőző leromlása elleni védekezést.

A szőlő levélsodródása

Jelentőség. A betegséget 1969-ben írták le hazánkban. Ma már az egész országban elterjedt, de

külföldön is az egyik legjelentősebb és leggyakoribb vírusos betegség. A beteg tőkék keveset teremnek,
és a termés gyenge minőségű.

Tünet. Az első tünetek a hajtások alsó levelein láthatók. A vörös bogyójú fajtákon a leveleken vörös
foltok jelennek meg, majd a nyár elejére a vörösödés az egész levéllemezre kiterjed, csupán a levélerek
mentén látható keskeny zöld sáv. A fehér bogyójú fajták levelén csak enyhe sárgulás látható, emiatt
ezeken a betegség nehezen ismerhető fel. A beteg alanyfajták csaknem tünetmentesek. Később a levél
megvastagodik, üvegszerűen pattanva törhetővé válik és a fonák felé besodródik. A levelek vörösödése
és sodródása a hajtáscsúcs felé halad és a nyár végére a teljes lombozaton láthatók a tünetek. A fürtök
száma kevés, a bogyók savanykásak, rosszul színeződnek.

Kórokozó: grapevine leafroll closterovirus (GLRV)

Egyfonalú RNS vírus. Anizometrikus, fonál alakú. Több törzse ismert.

A betegség lefolyása. A fertőzési forrás a beteg, rendszerint tünetmentes alany és a beteg nemes
szőlő. A betegség a szaporítóanyaggal terjeszthető.

Védekezés. Egészséges tőkékről szabad csak szaporítóanyagot szedni. A beteg tőkék a nyár elején,
közepén és végén, tehát 3 alkalommal végzett vizuális szelekcióval biztonságosan eltávolíthatók. Az
alanyok fertőzöttsége növényteszttel mutatható csak ki. Jó tesztnövénye a Vitis vinifera cv. Pinot noir. A
vírus 38 °C hőmérsékleten 90 napig végzett hőterápiával elpusztítható és mikroszaporítással
levélsodródás vírustól mentes növények állíthatók elő.

A szőlő sárga mozaikja

Jelentőség. Szőlőtermesztő vidékeinken szórványosan előforduló betegség. A fürtök madárkásodása, a

tőkepusztulás miatt kártétele számottevő. Szőlőfajtáink a betegségre fogékonyak.

Tünet. A levélen sárga-zöld, tarka mintázottság, olykor halványzöld márványozottság látható. Később a
levelek részben vagy teljesen citromsárgára színeződnek. A sárga levelek erezete is megsárgul, de
előfordul, hogy a főér zöld marad. A sárga mozaik levéltünete a vashiány okozta sárgulás tüneteivel
összetéveszthető. Fő különbség közöttük, hogy a sárgulás esetében valamennyi levélér és az érmenti
mezők is zöldek maradnak. A virágok rosszul kötődnek, a beteg tőkéken sok a madárkás fürt. A hajtáson
rövid ízközök kialakulása is megfigyelhető.

Kórokozó: grapevine yellow mosaic nepovirus.

Egyfonalú RNS vírus. Izometrikus, gömb alakú, nematofil. Több törzse ismert, ilyenek a hálózatos, a
foltszerű és a diffúz, valamint az érmenti mozaikot okozó törzsek.

A betegség lefolyása. A fertőzési forrás a beteg növény és a szaporítóanyag. Oltással átvihető.

Talajban élő vektora a Xiphinema index fonálféreg. A betegség lassú lefolyású, gyakran válik krónikussá.
A tünetek május végén–júniusban a legszembetűnőbbek, később maszkírozódhatnak. A lassan leromló
beteg tőkék télen kifagyhatnak.

Védekezés. A beteg tőkék szelekciója május–június hónapban végezhető el. A vírus fás tesztnövénye a
Vitis rupestris cv. St. George. Lásd még: A szőlő fertőző leromlása elleni védekezést.
A szőlő tőkesatnyulása

A betegséget komplex vírusfertőzés is előidézheti. Hazánkban a kórokozót a Hárslevelű fajtából

izolálták. A levélen érmenti sárgulás látható, amely nagyobb foltokká alakulhat. A levél aszimmetrikussá
válik. A beteg tőkék hajtásnövekedése csökken, madárkás fürtöket hoznak, satnyuló képet mutatnak.
Kórokozója az Arabis mosaic nepovirus (ArMV). Egyfonalú RNS vírus. Izometrikus, gömb alakú
nematofil. Fás tesztnövénye a Vitis rupestris cv. St. George, de lágy szárú indikátornövényeken is
kimutatható.Fertőzési forrás a beteg növény és szaporítóanyag. Oltással terjeszthető. Talajban élő
fonálféreg vektorai a Longidorus caespiticola, a Xiphinema coxi és a X. diversicaudatum. A szőlő 38 °C
hőmérsékleten végzett 37 napos hőkezeléssel vírusmentesíthető. Lásd még: A szőlő fertőző leromlása
elleni védekezést.

A szőlő vonalas mintázottsága

A szőlő Magyarországon 1980-ban közölt új, vírusos betegsége. A betegség következtében a tőke
fokozatosan leromlik, a termés is csökken. A levélen a levélnyéltől kiinduló juharlevél rajzolatára
emlékeztető sárgulás látható (124. ábra). A betegség krónikus fázisában a rajzolat eltűnik, és a levélen
különféle sárga foltok, vonalak vagy pöttyözöttség látható. Kórokozója a grapevine line pattern virus
(GLPV), jellemzői pontosan nem ismertek. Fertőzési forrás a szaporítóanyag. Maggal, pollennel terjed.
Fonalféreg vektora nem ismert. Hőkezeléssel eredményesen védekezhetünk ellene.

124. ábra - A szőlő vonalas mintázottsága. Levéltünet

Fitoplazmás betegség

A szőlő sárgasága

A betegséget Franciaországban, 1971-ben említik először. Magyarországon a betegség tüneteire ezzel

csaknem egy időben szintén felfigyeltek, de a betegség első hazai leírása 1996-ban történt meg.
Felderítésére 1996–97-ben átfogó vizsgálatokat végeztek, és a vizsgált tíz borvidéken mindenütt találtak
fitoplazmás fertőzöttségre utaló tőkéket. A szőlő sárgasága következtében a tőkék kevés és
használhatatlan minőségű termést hoznak. A szakirodalom a betegség francia „Flavescens dorée” (FD),
német „Vergilbungskrankheit” (VK) és angol „Grapevine yellows” (GY) nevét használja.

A betegség tünetei a levélen fehér bogyójú fajtákon a levél sárgulása, esetenkénti barnulásokkal, vörös
bogyójú fajtáknál a levelek erek által határolt részeinek vörösödése. A levelek háromszög alakúra
sodródnak, a hajtások levelei tetőcserépszerűen egymáshoz simulók. A hajtás egyenetlenül fásodik
meg, és a be nem ért hajtások visszahajolnak. A bogyó ráncos, töppedt, savanyú, a fürt elszárad.
Kórokozója a stolbur phytoplasma. Pleomorf, cikadofil, propagatív fitoplazma. Feltételezik, hogy a szőlő
sárgaságát más fitoplazma fajok is okozhatják.

Fertőzési források a gyomnövények (pl. apró szulák, fekete ebszőlő, gyermekláncfű), a szőlő közelében
termesztett burgonyafélék (pl. paprika, paradicsom, burgonya), valamint az ezeken élő fitoplazma vektor
kabócafajok és a beteg szőlőtőkék. A betegség szaporítóanyaggal, valamint több kabócafajjal is terjed.
Ezek közül a nálunk is élő Hyalesthes obsoletus a leggyakoribb kabóca vektor. A betegség elleni
védekezésmódok az egészséges szaporítóanyag használata, a beteg szőlőtőkék megsemmisítése, a
vektorok elleni védekezés. A szőlőültetvény közelében burgonyafélék termesztésének kerülése, a
fitoplazma gazda gyomnövények irtása is szükséges.

Baktériumos betegség

A szőlő agrobaktériumos vesszőgolyvája

Jelentőség. Földünkön, és hazánkban is mindenhol előforduló betegség, amely régóta ismert. A fej- és
a bakművelésű ültetvényekben kártétele nem jelentős. A magas művelésű ültetvényekben a
kordonkarok károsodása miatt súlyos terméskiesést okozhat. Ez jó példa arra, hogy a termesztési mód
megváltozása egy betegség jelentőségét is megváltoztathatja. Hazai szőlőinkben a fertőzöttség mértéke
változó. A tőkefej, a kordonkar, a vesszők pusztulásának vizsgálatakor 5–85% közötti fertőzöttséget is
feljegyeztek. A betegség veszélyességét növeli, hogy a szőlő szaporítóanyaggal tünetmentesen
terjedhet.

Gazdanövény. A betegség a szőlőn fordul elő.

Tünet. A vesszőgolyvásodás a betegség jellegzetes tünete. A beteg növények gyengén fejlődnek,

levélzetük sárgászöld vagy vöröses, a levelek esetenként kanalasodók. A dugványokon, az oltványokon,
a tőkefej sebein, vagy a talaj feletti vesszőkön bárhol, egyenetlen felületű, karfiolra emlékeztető tumorok
láthatók. Borsó, gyakran ököl nagyságúak. A vesszőkön levő tumorok hosszúkásak, felületükön az elhalt
kéreg szétmálló szálai feszülnek. A tumorok alatt a kéreg és a faszövet elhal, és emiatt tápanyag-
szállítási zavarok lépnek fel, esetenként a tőkefej, a kordonkar, a magasművelésű tőkék törzse, valamint
az 1–2 éves vesszők el is halnak. A kezdetben puha állományú tumorok később megkeményednek,
majd tavaszra széthullanak, elporlanak.

Kórokozó. Agrobacterium vitis Ophel et Kerr

Több biotípusa ismert.

A betegség lefolyása. A fertőzési forrás a talaj és a beteg növény. A betegség szőlővesszővel is
terjeszthető. A kórokozó tipikus sebparazita, sebeken át képes csak fertőzni. A sejtközötti járatokban, a
szőlő élő kéregszövetében telepszik meg. A sejtek gyors osztódásnak indulnak, így keletkeznek a
tumorok. A baktériumok a szőlő edénynyalábjaiba is eljutnak, és az intenzív nedvkeringés
megindulásakor, rendszerint tavasszal a szőlő legkülönbözőbb részeibe sodródhatnak. A vessző parányi
repedésein át kilépnek az edénynyalábokból, a kéregszövetbe jutnak és abban másodlagos tumorok
képződését indukálják. A kórokozónak a szövetekben történő terjedését igazolja, hogy a szőlő
könnyezési nedvéből a baktérium kimutatható. A kórokozó belső terjedése súlyos problémákat vet fel,
többek között a kórokozó látens, tünetmentes terjedésének a lehetőségét a szaporítóanyaggal, továbbá
késői metszés esetén a könnyezési nedvvel történő terjesztés lehetőségét is.

Természetesen a vesszőn található tumorok nemcsak áttételesek, hanem sebek jelenléte esetén külső
fertőzések eredményei is lehetnek. A baktérium optimális hőmérsékleti igénye 25–28 °C. A téli fagy
okozta vesszőfelrepedések, a kora tavaszi hirtelen felmelegedés, a nedvkeringés gyors megindulása a
betegségre hajlamosító tényezők.

Védekezés. A szőlő vesszőgolyva elleni védelme a prevencióra épül. A beteg növények gyógyítása a
golyva lemetszésével a kórokozó szisztémikus előfordulása miatt általában eredménytelen. A
mikroszaporítással előállított növények a betegségtől mentesek. A szőlő szaporítóanyag rendszerint a
gyökereztetés során a friss metszlapokon és sebeken át fertőződik. A szőlődugványok gyökereztetés
alatti fertőződésének különösen nagy a lehetősége.

Szaporítóanyagot csak a betegségtől mentes ültetvényből szabad szedni. Az oltványokat és a

dugványokat gőzzel fertőtlenített, vagy friss közegben gyökereztessük. A steril közegben végzett
gyökereztetés sem zárja ki, hogy az esetleg behurcolt beteg szaporítóanyagról a kórokozó szétterjedjen.
Ennek megakadályozására a gyökereztetést egyedenként, zárt fóliazacskóban is végezhetjük, így
csaknem betegségmentes szaporítóanyag állítható elő.

Ültetvényben a betegséget a metszés során a szőlő könnyezési nedvével terjeszthetjük el. Ennek
megakadályozására a szőlőt 7 °C alatti hőmérsékleten, a nedvkeringés megindulása előtt kell
megmetszeni.

A bőséges nitrogénadagolás az agrobaktériumos vesszőgolyva kialakulását elősegítheti, emiatt kerüljük.

Gombás betegségek

Szőlőperonoszpóra

Jelentőség. A betegséget 1837-ben Észak-Amerikában írták le először. Innen szőlővesszők közé került
levelekkel hurcolták be Európába. Franciaországban 1878-ban észlelték a betegséget először. 1880-ban
Meggyesen tűnik fel és a filoxéra által sanyargatott szőlőinkben rohamosan terjed. 1882-ben már Pest
és Tolna megyében, valamint a Balaton vidékén is károsodtak a szőlők. 1890-92 között olyan súlyos
járvány pusztított, hogy a bortermés a negyedére csökkent.

A szőlőperonoszpóra ma már általánosan elterjedt a világ szőlőültetvényeiben, és a szőlő legjelentősebb

betegségévé vált. A betegség nyomán 80–100%-os lomb- és fürtkár is kialakulhat, ezért a betegség
elleni rendszeres védelem nélkül ma már nem lehetséges gazdaságos és biztonságos szőlőtermesztés.

Gazdanövény. A szőlőperonoszpóra a Vitaceae család fajain fordul elő. A Cissus, a Parthenocissus és

a Rhoeocissus fajok csaknem ellenállóak. A Vitis fajok közül az amerikai és az ázsiai fajok rezisztenciája
nagyfokú. Néhány direkt termő fajtánk, mint pl. az Othello ellenállósága is kiváló, csak járványveszélyes
évjáratokban károsodik, akkor sem súlyosan. A Vitis vinifera fajtái a peronoszpórára nagyon fogékonyak,
bár a fajták között fogékonyságbeli különbségek vannak. A csemegeszőlő fajták a borszőlőknél
általában fogékonyabbak. Újabban a Vitis vinifera fajták ellenálló amerikai, illetve ázsiai fajtákkal történt
keresztezésével sikerült peronoszpórára kevésbé fogékony fajtákat is előállítani pl. Bianca,
Zalagyöngye.

Tünet. A fiatal leveleken kör alakú sárgászöld foltok láthatók. A fény felé tartott leveleken a foltok
olajfoltszerűnek látszanak. A levél fonákán a foltokon fehér színű kivirágzás, sporangiumtartó gyep
fejlődik. A foltokban a levélszövet rohamosan megbarnul és elszárad. A vegetáció második felében az
idősebb leveleken a sárgászöld olajfoltok lényegesen kisebbek, erek által határoltak, szegletesek.
(125. ábra). A sporangiumtartó gyep is e kis foltokon található. A foltok elhalása után a levél
jellegzetesen mozaikos kinézetű. A beteg levelek súlyos károsodás esetén lehullanak.

125. ábra - Szőlőperonoszpóra. Olajfoltok (a) és szegletes levélfoltok (b)

A kacs is fertőződhet, sárgászölddé válik, majd a sporangiumtartók megjelenése után megbarnul,

elszárad.

A fürt afürtvirágzat megjelenésétől kezdve egészen a borsómag nagyságú bogyók kifejlődéséig hasonló
tünetekkel betegszik meg. A fürtkocsány, a fiatal bogyók sárgászöld színűvé válnak, és felületükön dús
fehér sporangiumtartó gyep képződik. A fürtkocsány és a bogyók elszáradnak.

A bogyók később már egyedileg betegszenek meg, a kocsánykorona felől töppedni kezdenek, szürke,
majd barna vagy lilásbarna színűekké válnak, teljesen összetöppednek és megszáradnak. Felületükön
rendszerint már nem fejlődik sporangiumtartó gyep. A töppedő bogyók belső szövetei már a betegség
első szakaszában megbarnulnak.

Kórokozó. Plasmopara viticola (Berk. et Curt.) Berl. et de Toni

Oospórás gomba.

A betegség lefolyása. A legjelentősebb fertőzési forrást a szőlő talajon fekvő áttelelt beteg
levélmaradványai jelentik. Ezekben a gomba oospórái telelnek át. Számottevő fertőzési forrásnak kell
tekinteni a júniusi monszun esőkkel a délvidékről elsodródó sporangiumok tömegét is. A levelekben
áttelelő oospórák a hideget jól tűrik, mínusz 15–20 °C hőmérsékleten sem károsodnak. Az oospórák
tavasszal akkor indulnak fejlődésnek, ha a napi középhőmérséklet eléri a 10–13 °C-ot, és az éjszakai
hőmérséklet sem csökken több napon át 10–11 °C alá, továbbá egy vagy két napon belül legalább 10
mm csapadék hullik. A csírázó oospórák ekkor rövid nyélen feltűnően nagy, ún. makrosporangiumot
képeznek, és ezekben 35–40 sporangiospóra fejlődik. A mozgó sporangiospórák a vízcseppben
kirajzanak, és az esőcseppekkel a talaj felszínéhez közeleső levelekre csapódnak fel. A
sporangiospórák csíratömlőt fejlesztenek, és a sztómán át a levél szövetébe hatolnak. A gomba
micéliuma a sejtközötti járatokban gyorsan halad tovább, a sejtekben hausztóriumokat fejlesztve. A
károsított sejtek klorofillja elbomlik, és a levélen kifejlődnek a sárgászöld olajfoltok. A levél fonákán 1–2
napon belül a sztómákon keresztül fehér sporangiumtartók törnek a felszínre, gyepet alkotva. A
sporangiumok 3–20 napig életképesek, és csak akkor indulnak fejlődésnek, ha ezen időszakon belül eső
esik. Ilyenkor az esőcseppben, optimális viszonyok között alig egy óra alatt 4–6 körte alakú, kettős
csillangójú, mozgó sporangiospórát hoznak létre. Egy-két óráig tartó levélnedvesség tehát elegendő
lehet a fertőzéshez. A sporangiospórák behatolásmódja az oospórából származókéval megegyezik. A
sporangiospórák kifejlődéséhez és behatolásához a vegetáció alatt 3–5 mm csapadék, vagy éjjelente
kialakuló dús harmatképződés is elegendő.

A kórokozó behatolása a növénybe, mint tudjuk, a sztómán keresztül megy végbe. A levél fonákán
csaknem ezerszer több a sztómák száma, mint a levél színén, ezért a levél leginkább a fonáka felől
fertőződik. A fiatal bogyókon még sok sztóma található, de az idősebb bogyók felületén számuk
fokozatosan csökken. Ezzel magyarázható a fiatal bogyók súlyos fertőződése, és a sztómákon előtörő
sporangiumtartó gyep megjelenése. Az idős bogyók már a kocsánykorona sztómáin keresztül
fertőződnek meg, emiatt a kocsány felől töppednek össze, és felületükön sporangiumtartók nem
fejlődnek.

A szőlőperonoszpóra lappangási ideje, azaz a sporangiospórával történő fertőzéstől az olajfoltok

megjelenéséig eltelő időszak, elsősorban a léghőmérséklet függvénye. A léghőmérséklet és a
lappangási időszak összefüggését Istvánffi és Pálinkás (1913), valamint Sántha (1934) közleményei
alapján foglaljuk össze (9.táblázat).

9. táblázat - A szőlőperonoszpóra lappangási idejének alakulása különböző hőmérsékleteken

Lappangási idő/nap
Napi A naptári időpont
középhőmérséklet
°C átlagos időjárás esetén
levélen fürtön

10–13 15–18 15–18 május közepén

14 12–15 12–15 május végén

15 11–13 11–13 június elején

16 9–11 9–11 június közepén

17 6–7 11–13 június végén

júliusban és
18–19 5–6 13–15
augusztusban

20–25 3–4 14–18 júliusban és

augusztusban
A lappangási idő, a gomba számára optimális 20–25 °C közötti hőmérsékleten a legrövidebb, mindössze
3–4 nap. Előfordulhat tehát olyan időszak, elsősorban július–augusztus hónapban, amikor a fertőzési
veszély észlelésétől számított 3 nap alatt kell az állományt lepermetezni, hogy a bekövetkezett fertőzés
nyomán kialakuló sporangiumok már a növényvédő szerrel mérgezett felületre kerüljenek. Ezt a
védekezési kapacitás meghatározásakor figyelembe kell venni.

Az oospórák a vegetáció vége felé fertőződő, idősebb, levelek szegletes foltjaiban képződnek. Már az
élő levélben fejlődésnek indulnak, de teljes kifejlődésük a talajra hullott levelekben történik. A levélerek
által határolt szegletes foltokban, elszigetelt csoportokban mm2-nyi levélterületen akár több száz
oospóra is kifejlődhet. Az oospórák rendszerint a levél szivacsos parenhímaszövetében vannak, a
gomba áttelelését biztosítják, fennmaradásukra a csapadékos idő a kedvező. Az áttelelő levelek
huzamosabb ideig tartó kiszáradása az oospórák elhalását eredményezi.

A szőlőperonoszpóra várható megjelenését a hőmérsékleti és csapadékadatok mérésével előre

jelezhetjük. Mint már szó volt róla, az oospórás fertőzéshez a vegetáció elején 10–13 °C-os napi
középhőmérséklet és legalább 10 mm csapadék, a vegetáció további időszakában a sporangiospórás
fertőzéshez 3–5 mm csapadék szükséges. Csapadék esetén a napi középhőmérséklet ismeretében az
Istvánffi és Pálinkás nyomán készült inkubációs táblázatból (vö. 9. táblázat)meghatározhatjuk az
olajfoltok várható megjelenésének idejét. Eddig az időpontig kell a szőlőt lepermetezni, mert az olajfoltok
megjelenését követő napon már a sporangiumok megjelenésére kell számítani, és nagyon fontos, hogy
a kiszabaduló sporangiospórák okozta fertőzést megakadályozzuk. Az előrejelzést hőmérővel és
esőmérővel felszerelt előrejelző állomások végzik. Fontos, hogy az előrejelző állomások helyének és
számának meghatározása a területi adottságok figyelembevételével történjen, mert az előrejelzés csak a
megfigyelési hely viszonyaival azonos körülmények között használható fel eredményesen. A
mikroklimatikus különbözőségek miatt a szőlőgazdaságok a körzeti előrejelzést figyelemfelkeltő
tájékoztatásként veszik, és a járványveszélyes területeiken végzett megfigyeléseikkel módosítva
használják fel.

A szőlőperonoszpóra járványveszély akkor alakul ki, ha esős május–júniust hűvös, borult, gyakori
esőzésekkel teli nyár követi. Ilyenkor 4–5 naponként új sporangiospóra-generációk fejlődnek ki és a 20
nap alatt kifejlődő 4–5 generáció már súlyos járványt okozhat.

Védekezés. A peronoszpóra áttelelésének megakadályozására a szőlő lombját a talajba kell forgatni. A

talajba forgatás nehezen végezhető el tökéletesen, mert a szőlő lombhullása folyamatos és az őszi
szelek az ültetvényből a levélzet zömét kiseprik, széjjelhordják. A szőlőt szélirányú sorokba kell
telepíteni, és az ültetvényt gyommentesen kell tartani. Kerülni kell a mélyfekvésű, ködös, párás területen
történő telepítést, azért mert az ilyen terület a peronoszpóra-járványok kiinduló góca lehet. A telepítést, a
művelésmódot úgy kell kialakítani, hogy bőséges esőzés esetén is a növényvédő gépek számára
biztonságosan használható utak maradjanak, és lehetővé váljék a 3–4 napos legrövidebb permetezési
forduló betartása.

A szőlőperonoszpóra elleni védelem a kémiai védekezésen alapszik. Csapadékos, járványveszélyes

időszakban a szőlőt 10–12, száraz időjárás esetén 5–7 alkalommal kell kezelni. Ezenkívül
járványveszély esetére 1–2 fürtporozásra is fel kell készülni. Csapadékos években a peronoszpóra elleni
védelem adja a szőlő növényvédelmének gerincét, ilyenkor május közepétől augusztus végéig
folyamatosan védekezni kell a betegség ellen (10. táblázat).

Az első védekezést az oospórából történő fertőzés megindulásakor általában május közepén, az

előrejelzés alapján kezdjük meg, a szőlő ekkor kb. 20–25 cm hosszúságú hajtásállapotban van.
Legnagyobb a veszélyhelyzet a virágzás és a fürtzáródás közötti időszakban. Az augusztusi, a
bogyózsendülés kezdetekor végzendő kezelés a késői levélfertőzés kialakulását, az oospóraképződés
megakadályozását szolgálja.
Védekezésre kontakt és szisztémikus hatóanyagú fungicideket használhatunk. A kontakt hatóanyagúak
a felületen fejtik ki hatásukat, használatuk esetén a teljes növényvédőszer-borítottság elérése a cél. A
szisztémikus hatóanyagúak a növénybe felszívódva fejtik ki hatásukat. Alkalmasak a már megfertőzött
növényrészek gyógyítására, hatástartalmuk a kontakt hatóanyagoknál lényegesen hosszabb, és
hatásukat a felszívódás utáni esőzés sem befolyásolja. Szakszerűtlen felhasználásuk esetén viszont
növényvédőszer-rezisztencia alakulhat ki, emiatt kontakt hatóanyagokkal kombináltan kerülnek
forgalmazásra. A peronoszpóra elleni szisztémikus hatóanyagok bevezetése a védekezés biztonságát
növelte, és lehetővé tette a védekezések számának csökkentését még járványveszély esetén is.
Újabban az integrált termesztési rendszerekben használatukat korlátozzák.

10. táblázat - A szőlőperonoszpóra elleni védekezési program (Lehoczky, 1967 nyomán)

Védekezések száma
Fenológiai szakasz

(naptári időpont)
lombvédelem fürtvédelem

Virágzás előtt
1 – (2) – (3)
(május 15 – június 5-ig)

Virágzás alatt
1 – (2) 1 – (2)
(június 5 – június 20-ig)

Virágzás után
1 – (2)
(június 20 – július 5-ig)

(július 5 – július 31-ig)

1 – (2) – (3) 1 – (2)
(augusztus 1–25-ig)

A kontakt hatóanyagú fungicidek közül védekezésre a cineb, a ditianon, a fluazinam, a folpet, a kaptán,
a klórtalonil, a mankoceb, a metirám, a propineb, a rézhidroxid, a rézoxiklorid és a rézszulfát
hatóanyagúak használhatók. Ezek a szőlőperonoszpóra ellen kiváló hatásúak, jelentős a szerepük a fürt
védelmében. Használatukat e fungicidek biológiai mellékhatása is befolyásolja.

A vegetáció első felében, amikor a védekezések a lombfelület gyors növekedése miatt gyakrabban
követik egymást, a rövidebb hatástartamú, de a lombfejlődést és közvetve a termés növelését elősegítő
cineb, mankoceb vagy propineb hatóanyagokkal végzett kezelések előnyösek.

A vegetáció közepétől, elsősorban hegyvidéki szőlőkben, a kaptán, a folpet és a klórtalonil, valamint a

metirám hatóanyagú fungicidek használata javasolt.

A vegetáció vége felé, augusztus hónapban, amikor a védekezések száma csökken, továbbá
bortechnológiai okok miatt is a hosszú hatástartamú rézhidroxid,rézoxiklorid hatóanyagok, illetve ezek
kombinációi használhatók. A réz régóta (Millardet és Gayon 1885) megbízható hatóanyaga a
szőlővédelemnek. A rézionok azonban nemcsak a peronoszpóra sporangiospóráit, hanem a szőlő
szöveteit is mérgezik. A réz hatóanyaggal kezelt szőlő életfolyamatai mintegy 3 napig blokkolódhatnak,
ún. rézsokk alakulhat ki. Többszöri rezes permetezés a szőlő fejlődését késleltetheti. Közismert a réz
használatából eredő bőrszövetelhalás, az ún. perzselés is. A réz hatóanyag-tartalmú fungicideket emiatt
a vegetáció második felében használhatjuk károsodás nélkül. Egyes fajták, főként a csemegeszőlő-fajták
a réz hatóanyagtól súlyosan perzselődhetnek, ezért ezeket egész évben rézmentes fungicidekkel
kezeljük.

A szisztémikus hatóanyagú fungicidek használata a vegetáció elején, a virágzás körüli, járványveszélyes

időszakban indokolt. Ezeket váltakozva, 2–3 alkalommal, ún. szisztémikus blokk kezelésben használjuk.
A szisztémikus, szőlőperonoszpóra elleni hatóanyagok a fejlődő fürt védelmére kevésbé alkalmasak.

A szisztémikus hatóanyagú fungicidek közül védekezésre az azoxistrobin, a benalaxil, a cimoxanil, a

dimetomorf, az efozit-Al, az iprovalikarb, a metalaxil és az oxadixil hatóanyagúakat használjuk. Ezeket
kontakt hatóanyagokkal kombinálva forgalmazzák.

Szőlőlisztharmat

Jelentőség. Európában, 1847-ben Angliában figyelték meg a betegséget először. Fertőzött

szaporítóanyaggal hamarosan széthurcolták egész Európába. Hazánkba a XIX. század derekán
kerülhetett a betegség, de csak a századforduló vége felé jegyeztek fel jelentősebb károkat. Az utóbbi
időben, a szárazabb évjáratokban súlyos kártételek alakultak ki.

Tartósan meleg, párás időben 80–100%-os fürtkár is keletkezhet.

Gazdanövény. A betegség a Cissus, a Parthenocissus és a Vitis fajokon fordul elő. A termesztett

szőlőfajtáinkon a betegség előfordul, de a fajták fogékonysága között kisebb eltérések vannak. Az
amerikai fajok kevésbé fogékonyak, ezeken csak ősszel tapasztalható erősebb fertőzés.

Tünet. A betegség tüneteit a szőlő valamennyi zöld részén megfigyelhetjük.

A levél színén kezdetben alig észrevehető sárgászöld elszíneződésű foltok jelennek meg, felületükön
leheletfinom bevonat látható. Néhány fajtánál a kezdeti folt nekrotizálódik. Később a levél felületén már
erőteljesebb szürkésfehér micéliumbevonat fejlődik, amely fokozatosan a levél fonákára is ránő, és a
levélen fekete kleisztotéciumok is képződnek. A levéllemez meggörbül és a levél elszárad, majd lehullik.

A hajtáson a rügyfakadást követően szabad szemmel alig észrevehető lisztes bevonat van. Később az
idősebb hajtásokon már jól látható a pókhálószerű, szürkésfehér micéliumbevonat, amely alatt a
bőrszövet hálózatosan vagy foltszerűen megbarnul, majd elfeketedik. Az elszíneződött részek rojtos
szegélyűek, közepükön a fejlődő kéregszövet finoman berepedezik.

Az egyéves vessző felületén még látható a zöld hajtáskorban lezajlott betegség nyoma, barnásvörös,
összefüggő vagy hálózatos elszíneződések formájában (126. ábra). Ez azért hangsúlyos, mert a
vesszők téli bonitálása alapján a betegség előző évi elterjedtségére és a következő évben várható
mértékére is következtethetünk.

126. ábra - A szőlőlisztharmat következtében elszíneződött vessző (a) és felrepedt, ún. sérves
bogyó (b)
A fürtön a leggyakoribb a betegség, amelynek tünete a bogyókon a virágzástól egészen a szüretig
megjelenhet. A zöld bogyókon lisztes micéliumbevonat képződhet, és a zöld bogyók felületén barna
színű parásodás indul meg. A megkeményedő bogyóhéjat a növekedő bogyó felszakítja, a bogyó
felreped. A fejlettebb bogyók repedésein keresztül gyakran kifolyik a bogyóhús, és a magvak is láthatóvá
válnak (126. ábra). A gyakorlat ezeket sérves bogyóknak nevezi. A beteg bogyók belseje mindig
egészséges, haragoszöld. A zsendülő bogyók felületén a szürkésfehér micéliumbevonatban gyakran
kleisztotéciumok tömegét is megfigyelhetjük. A bogyók felrepedése ekkor már kevésbé drasztikus,
azonban rendszerint a bogyó beszáradásával vagy nedves időben, rothadásával jár. A fürtkár járványos
években 100%-os is lehet.

Kórokozó. Uncinula necator (Schw.) Burr.

Kleisztotéciumos gomba. Konídiumtartója oidium típusú.

A betegség lefolyása. A lisztharmat fő fertőzési forrása a beteg rügy, ritkábban a levélen áttelelő
kleisztotécium.

A rügyben a gomba micéliuma telel, amely csak huzamosabb időn át tartó –15 °C alatti hőmérsékleten
károsodik. A beteg rügyekből a fejlődő hajtások felületére nő a gomba. Ezek a a hajtások az ún. primer
vagy elsődlegesen fertőzött hajtások, amelyeken tömegesen képződnek konídiumok. Ezekkel fertőzi a
gomba az egészséges hajtásokat, ezek a szekunder vagy másodlagosan fertőzött hajtások.

A kleisztotéciumokkal történő áttelelés kis jelentőségű. Egyrészt azért, mert nálunk évente nagyon
változó mennyiségben képződnek másrészt gyakran nem fertőzőképesek. A kleisztotéciummal történő
átteleléskor az aszkospórák fertőzik a fiatal leveleket. A kleisztotéciumos áttelelés a rügyben való
áttelelésre alapozott védelmet nem módosítja.

A szőlőlisztharmat a vegetáció során a légáramlással tovarepülő konídiumokkal terjed. A konídiumok

csírázása 15–27 °C hőmérsékleten és 96% relatív páratartalomban optimális, ekkor néhány óra alatt
csíráznak, és 5–6 nap múlva már újabb konídiumláncok fejlődhetnek.

Járványok keletkezéséhez a párás meleg időjárás a kedvező, esős, csapadékos időjárás a betegség
számára kedvezőtlen. Ezzel magyarázható, hogy a lisztharmat okozta járvány idején a peronoszpóra,
peronoszpórás években pedig a lisztharmat kártétele a kevésbé jelentős.
Védekezés. A szőlőlisztharmat elleni védekezés alapja a megelőzés. Könnyíti a védekezés
végrehajtását, hogy a szőlőperonoszpóra elleni hatásos fungicidek keverhetők és együttesen
kijuttathatók a szőlőlisztharmat ellen használt fungicidekkel.

Járványveszély esetén, ha az előző évben jelentős lisztharmatkár mutatkozott, és a tél is enyhe volt,
különösen szálvesszős művelés esetén, már kisleveles állapotban, április végén, május elején
permetezni kell dinokap hatóanyagú fungicid emelt töménységű oldatával.

Általában az első szőlőlisztharmat elleni permetezést 20–25 cm-es hajtásállapotban kell elvégezni, és ez
rendszerint egybeesik a peronoszpóra elleni első védekezéssel. A további védekezések időpontjai is
azonosak a szőlőperonoszpóra elleni védekezés időpontjaival. Fontos védekezési elv azonban, hogy a
szőlőlisztharmat elleni kezelések között 14–16 napnál hosszabb idő nem telhet el, ezért száraz, meleg
időben, amikor a szőlőperonoszpóra ellen riktábban védekezünk, a szőlőlisztharmat ellen külön is
védekeznünk kell. Csapadékos, nedves időjárás esetén viszont a szőlőlisztharmat járványveszélye
kisebb, elegendő, ha minden második szőlőperonoszpóra elleni védekezéskor adagolunk a permetléhez
szőlőlisztharmat ellen hatékony fungicidet.

A lisztharmat ellen kontakt és szisztémikus hatóanyagú fungicidekkel védekezhetünk. Kontakt

hatóanyagok a dinokap és a kén. Szisztémikus hatóanyagok az azoxistrobin, a bromukonazol, a
ciprokonazol, a dinikonazol, a fenarimol, a fluquinkonazol, a fluzilazol, a hexakonazol, a krezoxim-metil,
a miklobutanil, a nuarimol, a penkonazol, a spiroxamin, a triadimefon, a triflumizol. A lisztharmat elleni
permetléhez nedvesítő szert is kell adni.

A fürtök védelmére fürtporozást is végezhetünk, ehhez kén hatóanyagú porozószereket használhatunk.

A kén hatóanyag 12–25 °C közötti hőmérsékleti határok között hatékony, alacsony hőmérsékleten alig
hat, míg magasabb hőmérsékleten perzsel. Egyes csemege-, néhány kék bogyójú borszőlő és direkt
termő fajtákon (pl. Othello) a kén hatóanyag perzselést okozhat, ezeket kénmentes technológiával
védjük a lisztharmat ellen. A borszőlőfajtákat szüret előtt 3–4 héttel kezelhetjük utoljára kénnel,
bortechnológiai okok miatt. Késői kezelés esetén a kénmaradványoktól a bor kénhidrogénes, záptojás
szagú lesz.

A szőlőlisztharmat-járványok rendszerint súlyos atkakártétellel párosulnak, ezért a lisztharmat ellen

javasolt kén és dinokap hatóanyagú fungicidek atkagyérítő hatását külön ki kell emelni.

A szőlő guignardiás feketerothadása

Jelentőség. A betegség Észak-Amerikában őshonos. Már 1848-ban leírták. Európában 1885-ben.

Franciaországban jelent meg először. Linhart és Mezey (1885) a szőlőbetegségeket tárgyalva
részletesen bemutatják, de Magyarországon csak 1999-ben, Kecskemét környékén találták meg először.
Később más hazai szőlővidékeken is megfigyelték.

Kártétele főleg a szőlőbogyók rothadása miatt jelentős. A zöld növényrészek károsodása jelentéktelen, a
szőlő fás részein a betegség nem fordul elő.

Gazdanövény. A Vitis és Parthenocissus fajokon fordul elő. Az európai V. vinifera fogékony, az amerikai
fajok közül a V. arizonica, a V. californica és a V. labrusca kevésbé fogékonyak, a V. candidans, a V.
cordifolia, a V. riparia és a V. rupestris csaknem ellenállóak. A P. quinquefolia és a P. tricuspidata fajokon
kártétele nem jelentős.

Tünet. A szőlő különböző részein láthatók tünetek, ilyenek a levél, a hajtás és a fürt.

A levélen apró, barnásvörös, kerekded vagy kissé szegletes foltok vannak, szegélyük sötétebb. A foltok
szélén a levél színén fekete, olykor koncentrikus körívekben elhelyezkedő piknídiumok fejlődnek,
amelyek nedvesség hatására bőséges piknokonídium-masszát ürítenek. Egy levélen sok folt képződhet.
Ritkán a levélnyélen is láthatók foltok.

A hajtáson a foltok sötétebb színűek, hosszúkásak, kissé besüppedők, rajtuk a bőrszövet szakadozott. A
felületükön itt is piknídiumok láthatók. A kacson is lehetnek foltok.

A fürt teljes egészében ritkán fertőződik. A bogyókon elszórtan fordul elő a rothadás, és ezeken mindig
különböző tünetstádiumok láthatók. Rendszerint a bogyófejlődés második felében a bogyókon fakó
színű foltok jelennek meg, majd rövid idő alatt a bogyó megbarnul, ráncosodik és megfeketedve
összetöpped. Az összeszáradt bogyók felületén fekete piknídiumok fejlődnek. A magon nincs piknídium
(vö. koniellás fakórothadás). Csapadékos, meleg időben a fürtökön tömeges bogyóelhalás alakulhat ki.
A fürtkocsányon apró foltok vannak.

Kórokozó. Guignardia bidwellii (Ellis) Fiala et Ravaz

Pszeudotéciumos gomba.

Piknídiumos alakja: Phyllosticta ampelicida (Engelm.) van der Aa

A betegség lefolyása. Az elsődleges fertőzési források a foltokban, a növénymaradványokban, a

töppedt bogyókon áttelelő pszeudotéciumok és piknídiumok, ritkán a foltokban áttelelő micéliumsztróma.
Az aszkospórák és a piknokonídiumok tavasszal a fiatal hajtások megjelenésekor szóródnak széjjel.
Csírázásukhoz és a behatoláshoz legalább 6 óra levél- vagy bogyónedvesség kell. A gomba
hőoptimuma 25–27 °C. Az inkubációs idő a levélen 8–25, a bogyón 1–2 nap. A vegetációban több
piknídium-generáció alakul ki, és a betegség szétterjedésében a vízcseppekkel szétszóródó
piknokonídiumok szerepe jelentős. Szellőzetlen, nedves, meleg körülmények esetén nagy a
járványveszély. A betegségre csak a növekedő levelek és bogyók fogékonyak.

Védekezés. A termesztési higiéné betartása alapvető jelentőségű. Az ültetvény szellős kialakítása, a

zöldmunkák időben történő elvégzése is fontos. Metszés után a növénymaradványokat meg kell
semmisíteni.

Kémiai védekezés az erőteljes hajtásnövekedés megindulásakor, virágzás előtt, a virágzás után, majd
ezt követően 10–14 nap múlva javasolt. Az intenzív növekedési időszakban szisztémikus, a bogyók
védelmére kontakt hatóanyagú szereket használhatunk. A kezelések a lisztharmat és a peronoszpóra
elleni védekezéssel egybeeshetnek. Ilyenkor a hatóanyagot a feketerothadás elleni védelem
követelményeinek figyelembevételével választjuk meg.

Permetezésre a szisztémikus hatású azoxistrobin, cimoxanil, fenarimol, fluzilazol, hexakonazol,

metalaxil, miklobutanil és triadimefon hatóanyagú szereket használhatjuk. A növekedő bogyók
védelmére a szőlőperonoszpóra elleni kontakt hatóanyagú szerek alkalmasak.

A szőlő eutípás tőkeelhalása

Jelentőség. A betegséget 1957-ben Ausztráliában figyelték meg a szőlőn. Magyarországon 1979-ben

közlik a betegség előfordulását, de feltételezhető, hogy már régóta megtelepedett, nem újabban
behurcolt betegség. A betegség a tőke részleges vagy teljes, lassan bekövetkező elhalását okozva
nehezíti a termőterületek kialakítását, és emiatt súlyos terméskiesés keletkezhet. Megfigyelések szerint
a beteg ültetvények tőkéi 4–85%-ban voltak fertőzöttek.

Gazdanövény. A kajszin és a szőlőn fordul elő. Szaprofita módon a dió, a mandula és az alma fás
részein is megfigyelték. A szőlőfajták közül a Chardonnay, a Chasselas, a Csiri-csuri, a Furmint, a
Kocsis Irma, a Leányka, az Olaszrizling, az Ottonel muskotály, a Rizlingszilváni, a Szőlőskertek
királynője és a Zöldszilváni magas művelésű tőkéin fordult elő.
Tünet. A fás részeken a sebzések körül fokozatosan hosszirányban nagyobbodó, zónált, rákos jellegű
sebek alakulnak ki. A törzs vagy a kordonkar a beteg foltnál hosszirányban belapul. A beteg részt
kettévágva a kéregtől a farészig terjedő barnulás, szövetelhalás látható (127. ábra). A tápanyagszállítás
menete károsodik, emiatt a beteg fás részen fejlődő hajtások rövidülnek, jellegzetes cikcakkos
kinézetűek. Leveleik sárgulnak, szövetük vékony, gyakran merev, rajtuk rosszul kötődő kis fürtök nőnek,
vagy a hajtás terméketlen. A betegség végső szakaszában a hajtások hónaljhajtásai is kihajtanak, majd
lombjukat vesztve fokozatosan visszaszáradnak és bekövetkezik a tőke részleges vagy teljés elhalása.
A sebeken fő szimptómaként fekete pontszerű peritéciumok és piknídiumok figyelhetők meg. A
piknídiumok szájnyílásánál olykor sárgás, kaccsá merevedő, száraz piknokonídium-massza is látható.

127. ábra - A szőlő eutípás tőkeelhalása. Kordonkar-laposodás (a) és szövetelhalás (b)

Kórokozó. Eutypa lata (Pers et Fr.) Tul.

Peritéciumos gomba. A peritéciumok sztrómában képződnek.

Piknídiumos alakja: Libertella blepharis Smith.

A betegség lefolyása. A fertőzési források a tőkék beteg részei, valamint a levágott nyesedék. A fás
részeken a peritécium telel át. A gomba piknídiumos alakja steril, ezért csak aszkospórás fertőzés
lehetséges. Az aszkospórák a tőke föld feletti fás részeit sebeken át fertőzik meg. A fertőzést követően
több évig tartó látens, tünetmentes szakasz következik, amely során a gomba a faszövetben halad előre,
majd a kambium és a háncsszövetbe hatol. Ezt követően jelennek meg a betegség első, külső tünetei.

Az aszkospórák kiszóródása az egész vegetációban folyamatos. Öntözött, jó vízgazdálkodású

szőlőkben a betegség kifejlődése lassúbb.

Védekezés. Az ültetvényekből az elhalt fás részeket, tőkéket el kell távolítani és összehordva el kell
égetni. A tőkék késő őszi vagy megkésett tavaszi metszését kerülni kell. A kordonkaron ejtett
sebzéseket sebkezelő szerrel, vagy benomil hatóanyagú fungicid 2,5%-os oldatával kell beecsetelni. A
kordonkar kialakítását úgy végezzük, hogy minél kevesebb seb keletkezzék a kordonkaron. Fiatal
ültetvényekben a betegség megelőzésére a szüret, a lombhullás után a fás részek átitatására 1,5%-os
rézoxiklorid hatóanyagú készítménnyel kell permetezni. Kora tavasszal a megmetszett szőlőt a sebek
lezárására 2%-os rézszulfát hatóanyaggal kezeljük.

A szőlő rozelliniás gyökérbetegsége

A szőlőtőkék gócokban pusztulnak. A legbetegebb tőkék a gócok közepén láthatók. A hajtások gyengén
fejlődnek, a levelek kisebbek. A betegség lassú lefolyású, a tüneteket mutató tőkék 4–5 évig is
továbbélnek. A gyökérzeten fehér gombafonal-bevonat látható. Kórokozója a Rosellinia necatrix (Hart.)
Berl. Lásd még: Az alma rozelliniás gyökérbetegségét.

A szőlő pszeudopezikulás orbánca

Jelentőség. A betegséget 1868-ban Franciaországban figyelték meg először, de fertőző jellegét Müller–
Thurgau (1903) csak később tisztázta. A Magyarországgal szomszédos országokban a betegség
mindenütt megtalálható. Hazánkban a hegyvidéki szőlőkben fordul elő, a síkvidéki szőlők viszont
mentesek a betegségtől. Egyes körzetekben súlyos károkat okozhat, de a peronoszpórához vagy a
lisztharmathoz hasonló országos méretű járványt nem képes előidézni.

Járványveszélyes időszakban a levelek 50–80%-a is elpusztulhat és lehullhat, emiatt a termés

mennyisége és minősége, valamint az anyatelepek vesszőhozama és az alanyvesszők minősége
csökken. A vesszők beérése és a fagytűrése rossz.

Gazdanövény. Elsősorban a Vitis és a Parthenocissus nemzetségek fajairól, de több lombos fáról és

cserjéről is kimutatták. Több szerző feltételezi, hogy az alföldi szőlők mentességének a lombos fák
tömegének hiánya az oka. A Vitis vinifera termesztett fajtái közül egyesek, így az Ezeréves
Magyarország emléke, a Chasselas, az Ezerjó, a Fehér és Kék burgundi, az Izbégi Piroska, a
Rizlingszilváni, a Piros veltelini különösen fogékonyak. Számos direkttermő fajta és több amerikai
alanyfaj is fogékony.

Tünet. A betegség tünetei csak a levélen fordulnak elő. Kezdetben, a leveleket áteső fényben nézve a
mellékerek barnulása észlelhető. Hamarosan a barnuló erek közötti levélszövetrészek sárgulni
kezdenek, majd megbarnulnak, egyes fajták esetében megvörösödnek. A foltok egyre növekednek, és
különböző nagyságúak lesznek, jellemzőjük azonban, hogy területüket levélerek határolják. A foltokban
a levélszövet gyorsan elhal. A foltokat a fehér fajtákon sárga, a vörös fajtákon vörös szegély határolja. A
tőkén levő leveleken a gomba nem fejleszt szaporítóképleteket. A beteg levelek hamarosan lehullanak, a
tőke felkopaszodik.

Kórokozó. Pseudopezicula tracheiphila (Müll.–Thurg.) Korf et Zhuang.

Tál alakú apotéciumot képző gomba. Konídiumos alakja nincs.

A betegség lefolyása. A betegség egyetlen fertőzési forrása az áttelelt beteg levél, amelyen a gomba
apotéciumkezdeményei telelnek. Ezekből fejlődnek ki tavasszal a gomba apotéciumai. Az aszkospórák
tömeges kiszóródása május–júniusban történik, és a szél segítségével jutnak a levélre, ahol kicsíráznak
és a levél bőrszövetét áttörve a levélbe nőnek. A gomba micéliuma hamarosan a levélerekbe hatol,
emiatt az erek szállítóképessége csökken, és az érintett levélszövetrész elszárad. A betegség
inkubációs ideje 20–30 nap.

Előfordul, hogy tartósan csapadékos időjárás esetén a lehullott beteg leveleken még a vegetációban
apotéciumok fejlődnek, és a belőlük kirepülő aszkospórák késő őszi fertőzést okozhatnak. Figyelembe
véve azonban, hogy az aszkospórás fertőzés után, az újabb aszkospórák kifejlődéséig 50–55 nap telik
el, e késő őszi reinfekciónak csak nagyon hosszú őszökön lehet jelentősége.

A gomba áttelelése során a levelek gyakori kiszáradása, a tavaszi hosszan tartó száraz periódusok az
aszkospórák kiszóródásának idejét, vagyis a fő fertőzési időszakot módosíthatják, rendszerint
meghosszabbítják. Járványveszély akkor van, ha egymást követő 2–5 év nagyon csapadékos. Száraz
évjáratokban a járványok keletkezésének lehetősége minimális.

Védekezés. A kórokozó áttelelésének megakadályozására, a fertőzési forrás csökkentésére az áttelelő

leveleket célszerű a talajba forgatni vagy összegyűjtve elégetni. E műveletek azonban csak akkor
eredményesek, ha a veszélyeztetett területen mindenhol elvégzik.

A betegség eredményesen elhárítható a vegetációban végrehajtott kémiai védekezéssel. A

permetezéseket az aszkospórák kiszóródásának időszakában, május–júniusban kell végrehajtani. A
betegség előfordulási körzeteiben az első kezelést 3–5 leveles korban, ún. rövid hajtásállapotban, kb.
május elején adjuk. Ezt követően még két kezelés szükséges, 20–25 cm-es hajtásnagyság, majd
virágzás előtt, amelyek rendszerint már egybeesnek a szőlőperonoszpóra elleni első és második
védekezéssel. A továbbiakban nem kell külön védekezni a betegség ellen, mert az aszkospórák
kiszóródásának akár egy-másfél hónapos elhúzódása esetén is a szőlőperonoszpóra elleni védelem a
pszeudopezikulás orbánc ellen is védelmet ad. A betegség ellen a mankoceb és a propineb hatóanyagú
fungicidek kiváló hatásúak, ezekhez hatásfokozás céljából elemi kén hatóanyagú fungicidet is adhatunk.

Mint említettük, egyes években, rendkívüli időjárás esetén az aszkospórák kiszóródása eltolódhat, és
ilyenkor a védelem nélkül álló anyatelepeken június végén, júliusban súlyos levélkárok keletkezhetnek.
Ebben az esetben az anyatelepeket egy vagy két alkalommal, június második felében és július elején
mankoceb vagy propineb hatóanyagú fungiciddel permetezni kell.

A szőlő armillariellás gyökérbetegsége

A betegség erdő közelébe, vagy kivágott erdő helyére telepített szőlőkben jelenik meg. Előfordul, hogy a
szőlőben kivágott fa tuskójáról kiindulva támadja meg a szőlő gyökérzetét. Elhanyagolt szőlőkben
gyakoribb. A beteg tőkék gyengén fejlődnek, gyökérzetükön sárgásfehér micélium, később fekete színű
rizomorfa is látható. A pusztuló és a már elhalt tőkék talajszinten levő részein, a talaj felületén ősszel
jelennek meg a gomba hengeres tönkjén ülő, sárgásbarna, szálkás pikkelyekkel borított kalapú
termőtestei. Kórokozója az Armillariella mellea (Vahl. ex Fr.) Karst., bazídiumos gomba, amelynek
termőteste ehető. A gomba magyar neve: gyűrűs tuskógomba. Polifág, fakultatív parazita faj. Fertőzési
forrás az elszáradt szőlőtőke és a gyümölcsfák tönkje és gyökérzete, amelyeken a gomba termőteste,
illetve rizomorfája fordul elő. A gomba a levegőben bazídiospórákkal, a talajban rizomorfával terjed. A
betegség megelőzésére a fás szárú növények után telepítendő szőlőterületet 4–5 évig pihentetni kell.
Ezalatt a terület egyszikű növények termesztésével hasznosítható. A szőlőültetvények elhalt tőkéit
gyökérzettel együtt a nyár végéig ki kell termelni. Az elszáradt tőkerészeket le kell vágni. A sebeket
sebkezelő szerrel kell kezelni.

A szőlő szeptóriás levélfoltossága

A betegséget Észak-Amerikából hurcolták be Európába. Hazánkban is rendszeresen előfordul, amely

főként az amerikai alanyok leveleit károsítja. A Vitis vinifera fajtái kevésbé fogékonyak. A leveleken 0,5–
2 mm nagyságú, fokozatosan sötétbarnára színeződő foltok vannak.

A foltokban fekete, pontszerű piknídiumok láthatók. A foltok kitöredezhetnek, a levéllemez elrongyolódik.

Kórokozója a Septoria ampelina Berk. et Curt., piknídiumos gomba. A betegség ellen anyatelepeken a
nyár közepétől válhat szükségessé a kémiai védelem. Permetezésre a szőlő pszeudopezikulás orbánca
ellen javasolt hatóanyagok használhatók.

A szőlő sztereumos tőkeelhalása

A betegség hazai szőlőinkben feltehetően már régóta előfordul, de első szakirodalmi adataink csak 1976
óta említik szőlőkárosítóként. A szőlő sebzéseken keresztül fertőződik. A gomba a szállítószövetben
terjed lassan tovább, és a farész korhadását okozza. Kórokozója a Stereum hirsutum (Willd.) Gray. Lásd
még: Az őszibarack sztereumos betegségét.

A szőlő fomopsziszos betegsége

Jelentőség. Európában régóta ismert. Magyarországon 1969-ben figyelték meg a betegséget.
Szórványosan fordul elő. A beteg fás részek feletti tőkerészek pusztulása a betegség kártétele.

Gazdanövény. A Vitis nemzetség fajain fordul elő. A Vitis vinifera fajták általában fogékonyak.

Tünet. A betegség tüneteit a levélen, a hajtáson, a fürtön és a fás részeken figyelhetjük meg. A levélen
apró, 2–4 mm nagyságú, kissé szegletes, zöldessárga udvarú foltok vannak. Nekrotizálódnak, gyakran
kitöredeznek. A hajtáson kissé ovális, folyamatosan szétterjedő fekete foltok láthatók. A foltok
besüppednek és felszínükön hosszirányú berepedezések keletkeznek. A hajtásokhoz hasonlóan a
levélnyélen és a fürtkocsányon is kialakulhat foltosodás. A levél elszárad. A fürtön lévő bogyók
sötétbarnára színeződve elrothadnak, összetöppednek. A fás részeken, a vesszőn, a kordonkaron
felületi foltszerű elhalások láthatók. A hajtás, vessző és a kordonkar foltjai feletti növényrészek
elhervadnak vagy elhalnak. A hervadás a nyár végén következik be. A foltok felületén fekete
piknídiumok tömege látható. Ritkán a bogyók felszínén is képződhet piknídium.

Kórokozó. Phomopsis viticola Sacc.

Piknídiumos gomba.

A betegség lefolyása. A fertőzési forrás a beteg növény, a lehullott levél és a levágott nyesedék. Az
ezeken lévő beteg foltokban a gomba piknídiumai telelnek át. Esős tavasszal, nem sokkal a szőlő
fakadását követően a piknokonídiumok szétszóródnak és a szőlőt főleg sebzéseken át, ritkábban a
légzőnyílásokon keresztül megfertőzik. A fiatal hajtások és fürtkezdemények különösen fogékonyak. A
betegség inkubációs ideje hosszú, mintegy 30 nap. A kórfolyamat lassú lefolyású. A fás részeken több
évig elhúzódhat a végső tünetek kialakulása, a beteg részek pusztulása.

Védekezés. A beteg zöld és fás részeket el kell távolítani, ügyelve arra, hogy a piknídiumokkal borított
felületek is lemetszésre kerüljenek. A sebzést kiváltó tényezőktől óvjuk a szőlőt. A nagyobb sebzéseket
gondosan zárjuk le növényvédő szer (pl. benomil)tartalmú sebkezelő szerrel. A fertőzött nyesedéket
égessük el. Lásd még: A szőlő eutípás tőkeelhalása elleni védekezést.

A szőlő koniellás fakórothadása

Jelentőség. A betegséget feltehetően Észak-Amerikából hurcolták be Európába. Első leírása

Olaszországból származik 1878-ból. Hazánkban 1891-ben Békéscsaba, Helesfa, Lengyel, Miskolc,
Nagymaros szőlőiben okozott először károkat. A koniellás fakórothadás ma már mindenütt előfordul,
kártétele azonban nem rendszeres. Elsősorban a nyár második felében léphet fel jégverte szőlőkben. A
károsított területeken a kiesés 50–100%-os is lehet. A betegséget mégsem tekintjük súlyosnak, mert a
kártétel kis felületeken, lokalizáltan szokott bekövetkezni.

Gazdanövény. A Vitis vinifera, a termesztett szőlő csaknem valamennyi fajtája fogékony. Ezek közül a
Chasselas, az Ezerjó, az Oportó és a Piros szlankamenka fogékonyságát lehet kiemelni. Az alanyfajták
közül a Vitis riparia és a V.rupestris fogékonyak.

Tünet. A hajtáson a fürtkocsány ízesülésétől, a nódusztól kiinduló egynemű, lilásbarna foltok láthatók. A
foltok később ovális alakúak lesznek, hosszuk 4–5, szélességük 2–2,5 cm. A foltok közepe kiszürkül és
a foltközépen barnásfekete, pontszerű piknídiumok tömege fejlődik, ezektől a folt érdes tapintású lesz.
Ha a folt a hajtást körülöleli, akkor a folt feletti hajtásrész a rajta levő levelekkel és fürtökkel együtt elhal,
a levelek leszáradnak, a bogyók lilás vagy fakóbarna elszíneződéssel összetöppednek és elszáradnak.
A bogyó egyedileg is fertőződhet. Ilyenkor a bogyók a kocsánykorona felől töppednek, az egészséges és
beteg bogyóhéj határán jellegzetes, szivárványszerű csíkozottság is látható. Az összetöppedő bogyó a
fajtától függően sárga, fakó, kávé- vagy lilásbarna színű lesz, és csörgő szárazzá válik. A beteg bogyók
felületén és a magvakon is barnásfekete piknídiumok fejlődnek.
Gyakori tünet a fürtkocsány foltszerű elhalása is, ilyenkor attól függően, hogy a fürtnyél vagy a
fürtkocsány károsodott, részleges vagy teljes fürtpusztulás következik be. A beteg fürtön vagy fürtrészen
valamennyi bogyó megbetegszik. A fürtnyél teljes elhalása a bogyók gyors száradását is
eredményezheti, ilyenkor a fertőzési helytől távolabbi bogyók fakó színűvé száradnak, de rajtuk nem
fejlődnek piknídiumok.

Kórokozó. Coniella diplodiella (Speg.) Petr. et Syd.

Piknídiumos gomba.

A betegség lefolyása. A fertőzési forrás a beteg növényi rész, a vessző, az elszáradt fürt. Ezekben a
gomba piknídiumai telelnek. Áttelelhetnek az előző évben a talajra, a fás részekre hullott
piknokonídiumok is. Ezek rendkívül ellenállóak, akár több éven át is életképesek maradhatnak. A
piknokonídiumok sebeken át fertőznek, terjesztésükben a szél és az eső szerepe jelentős. Július elejétől
a szüretig a legnagyobb a fertőzés valószínűsége. Általában jégeső vagy súlyos rovarkártétel a
betegség előzménye. A betegség inkubációs ideje a gomba optimális hőmérsékletén, 25 °C-on 8 nap. A
zsendülő fürtök bogyói a legérzékenyebbek. A fürtnyél fertőződése esetén a gomba a hajtásba vagy a
teljes fürtkocsányba nőhet, és ilyenkor keletkezik a legsúlyosabb kár.

Védekezés. A betegség ellen olyan körzetben kell védekezni, ahol rendszeres a jégverés, és a
betegség esetenként előfordult.

A jégvert nedves szőlő lombját és fürtjeit porozni, a felszáradt felületű szőlőt permetezni kell, a jégverést
követően azonnal, kaptán vagy folpet hatóanyag-tartalmú fungicidek valamelyikével. Csemegeszőlő a
szüret előtt 10, borszőlő a szüret előtt 30 nappal kezelhető utoljára, élelmezés-egészségügyi és
bortechnológiai okok miatt.

A szőlő botrítiszes betegsége

Jelentőség. A betegség a szőlőültetvényekben rendszeresen jelentkezik, de a kártétel nagysága

rendkívül eltérő. A terméskiesés mértékét elsősorban az időjárási tényezők befolyásolják. Meleg,
csapadékos időben súlyos járványok fejlődhetnek ki. A betegség következtében a fiatal fürtök 10–30%-a
elpusztulhat, és ez 2–15% termésveszteséggel is járhat. Az éredő fürtök 50–60%-a is megbetegedhet,
és emiatt 5–20%-os súlyveszteséggel kell számolnunk. A vesszők fertőzöttsége miatt az oltványok 5–
10%-a nem ered meg.

Gazdanövény. Az amerikai fajok, a Vitis aestivalis, a V. berlandieri, a V. labrusca, a V. monticola

ellenállóak, a V.rupestris fogékony, a V.vinifera nagyon fogékony. A termesztett fajták fogékonysága
elsősorban a bogyó bőrszövetének vastagságától, a bőrszövetet borító viaszréteg kémiai összetételétől
és a fürt jellegétől függ.

A bogyófelrepedésre hajlamos, és a tömött fürtű fajták a legfogékonyabbak. Az Ezerjó, a Kadarka, a

Leányka, a Rajnai rizling és a Rizlingszilváni közismerten fogékonyak. A szőlőn kívül a botrítiszes
betegség több mint 100 termesztett növényen is előfordul.

Tünet. A fiatal hajtás fejletlencsúcsi levelein láthatók először a tünetek. A beteg levelek fakóbarnára
színeződnek, elhalnak. Később a levélen szabálytalan alakú, barna közepű, sárga szegélyű foltok
figyelhetők meg. A hajtás felületén lassan növekvő, a vegetáció végére fakóbarnára színeződő,
különböző alakú foltok fejlődnek, és a foltok feletti hajtásrészek gyakran elhalnak. A zöld részek beteg
foltjain nedves körülmények között szürkés konídiumtartó gyep fejlődik.

A fürtön már a virágzás körüli időszakban a fürtkocsányon csíkszerű, besüppedő, hamarosan a kocsány
teljes keresztmetszetére kiterjedő barnulás alakulhat ki, és emiatt a tünet helyétől függően a fiatal
fürtvirágzat vagy a fejlődő fürt részlegesen vagy teljesen elhal. A megbarnult részeken itt is szürkés
konídiumtartó gyep fejlődik. A fiatal fürtök elhalása hazánkban viszonylag ritka, de járványos években
akár 30%-os is lehet. Gyakorlati megfigyelések szerint a fiatal fürtök 10–15%-os károsodása nem
eredményez kimutatható terméskiesést, mivel a károsodott, de szakszerűen művelt szőlőkben az
egészséges fürtök nagyobb hozama a terméskiesést kiegyenlíti.

Nyár közepén csapadékos, hűvös időjárás esetén a zöld fürtök egyes bogyóinak barnulását, rothadását
is megfigyelhetjük. Előfordul, hogy a rothadás később az egész fürtre kiterjed. A fürt felületén dús,
jellegzetes, szürke konídiumtartó gyep látható. A rothadó fürt bogyói összetöppedve elszáradnak. E
tünettípus hazánkban ritka.

A zsendülő fürtökön kialakuló tünetek a legjelentősebbek. Rendszerint a sérült, repedt bogyók sebein
szürke nemezes konídiumtartó gyep fejlődik, majd a bogyó, később a teljes fürt rohamosan rothad, a
fürtben alkoholos, majd ecetes erjedés indul meg, és a fürt teljesen tönkremegy. E tünetet
zöldrothadásnak nevezzük. A fürt felületén szürke konídiumtartó gyep fejlődik, amelyről porfellegként
hullanak szét a konídiumok (128. ábra). Később a fürtön apró fekete szkleróciumok is megfigyelhetők.
Az érett fürtök (19–20 Klost° cukortartalmú) bogyóintöppedés, aszúbogyók képződése figyelhető meg.
Ezt nemes rothadásnak nevezzük.

128. ábra - A szőlő botrítiszes betegsége. Fürtrothadás (a), szkleróciumok a vesszőn (b)

A zsendülő, egyébként egészséges bogyójú fürt kocsánya is megbetegedhet. A kocsány megbarnul,

elhal, a bogyók összetöppednek. Egyes fajtáknál a beteg kocsányrész elszakad, és a fürtök a talajra
hullanak. Lásd még: A szőlő fürtkocsánybénulását is.

A vesszőn is láthatók tünetek. Az európai szőlő vesszőin fakóbarna, majd barnásfehér foltok alakulnak
ki, a foltokban szürke konídiumtartó gyep, majd háncsszövetbe ágyazódó fekete szkleróciumok
fejlődnek. A foltokban levő rügy nem hajt ki. A súlyosan beteg vesszők kéregszövete elhal, és a fatest
szürkésbarnára színeződik. Az alanyvesszőn a sebzések alatt, a szár és gyökérpólus metszlapjától
kiinduló, és a háncsban, valamint a fatestben terjedő barnulás figyelhető meg. Az alany metszlapján
konídiumtartó gyep is fejlődhet.

A beteg vesszőkből készült oltványok rendszerint elpusztulnak, vagy gyenge minőségű, féloldalas
gyökerű, értéktelen oltványok lesznek. Felületükön a háncs alól előtörő fekete szklerócium vagy szürke
konídiumtartó gyep figyelhető meg. Előfordul, hogy az oltási felületet a képződő szkleróciumok szinte
széjjelfeszítik.
Kórokozó. Botrytis cinerea Pers.

Konídiumtartós gomba. Apotéciumos alakja a Botryotinia fuckeliana (de Bary) Whetz. Természetes
körülmények között alig fordul elő, táptalajon nevelhető. A gomba életében nincs jelentősége.

A betegség lefolyása. A kórokozó polifág, sokgazdanövényű gomba, amely élő és elhalt növényeken
egyaránt áttelel. A fertőzési források száma így rendkívül nagy. A szőlő is lehet fertőzési forrás, hiszen a
szőlővessző háncsszövetében az elhalt, beteg részekben szkleróciumok tömege telel. Ezenkívül a beteg
vessző szövetében hífákból álló, áttelelésre alkalmas halmazokat is megfigyelhetők.

A szkleróciumokon konídiumtartók és konídiumok fejlődnek, és ezek a fertőzés elindítói. A konídiumok

20–25 °C léghőmérsékleten, 92–97%-os relatív páratartalom esetén 6–8 óra alatt kifejlődnek, és a
légmozgás segítségével jutnak a növényre. A konídiumok csírázásához 18–20 °C hőmérsékleten, 20
órán át meglevő felületi nedvességre van szükség. A csírázást a léghőmérséklet, és a cseppfolyós víz
jelenlétén túl a bogyók felületén található redukáló cukrok mennyisége is elősegíti. A cukrok mennyisége
a bogyó érésével párhuzamosan növekszik, ezért a bogyók fogékonysága az éréshez közeledve egyre
nő.

A szétszóródó konídiumok a szőlő elszáradt virágrészein, valamint a növény felületén levő vízcseppeken
tapadnak meg. A levegőben augusztus és szeptember hónapban van a legtöbb konídium. A gomba
behatolása sebeken, elhalt virágmaradványokon, sztómán és lenticellán, és az ép bőrszöveten át
lehetséges.

A sebeken keresztül történő behatolás a leggyakoribb (129. ábra). A szőlőbogyó sebzáró képessége
igen gyenge. A bogyón kártevő állat, a jégeső és a vihar is sebzéseket okozhat. A bogyók felrepedését
hosszú, száraz periódust követő esőzések is kiválthatják, ez az ún. fiziológiás bogyófelrepedés. A
bogyórepedés oka lisztharmatfertőzés is lehet.

129. ábra - A szőlő botrítiszes betegsége. Seb- (a) és kontakt infekció (b)

Az elhalt virágmaradványon is megtelepedhet a gomba, az elszáradt porzószálakon és portokokon,

valamint a virágról leváló, de a bogyókhoz és a fürtkocsányhoz tapadó virágsapkákon is. Ezek a
nedvességet szivacsként veszik fel, és tapadási felületükön felpuhítják az ép bőrszövetet, és ezáltal
elősegítik a szaprofita módon megtelepedett gomba behatolását. Ez az ún. kontakt infekció(129. ábra).

A sztómán, a lenticellán és az ép bőrszöveten történő behatolásnak nincs gyakorlati jelentősége. Ehhez

legalább 20 órás folyamatos nedvességre lenne szükség. Bármilyen rövid ideig tartó kiszáradás a
csírázó konídium pusztulását okozza. A csírázáshoz elegendő nedvességtartam nyáron nagyon ritkán
fordulhat csak elő.

A gomba a szövetben intercellulárisan növekszik, felbontja a sejtfal pektin anyagát, a szövet puhulását
és rothadását okozza. A gomba élettevékenysége a bogyó cukortartalmának növekedésével egyre
fokozódik. Ha a bogyók 17–18 Klost° cukortartalom alatt fertőződnek, akkor rendszerint megrothadnak,
mumifikálódnak. Száraz, napos időjárás esetén 19–20 Klost° cukorszint felett viszont a bogyók már az
ép bőrszöveten át is megfertőződnek, és megindul az aszúbogyók képződése. Az összetöppedő
aszúbogyók felületén nem képződik konídiumtartó gyep vagy szklerócium. Az aszúbogyók kiváló
tulajdonságait a betöppedő bogyók vízvesztesége miatti cukor- és savszintnövekedés, valamint a gomba
anyagcseretermékei eredményezik.

A botrítiszes betegség kifejlődésére a 18–21 °C-os léghőmérséklet, és az erősen csapadékos időjárás a

kedvező. Optimális körülmények között a betegség inkubációs ideje 16 óra. Hazai viszonyaink között
augusztus végén, szeptemberben számíthatunk súlyos bogyórothadást eredményező járványok
bekövetkezésére.

Védekezés. A betegség elleni védekezés legfontosabb követelménye a megelőzés, a prevenció. A

kémiai védekezés lehetőségei korlátozottak, emiatt csak az agrotechnikai védekezési módszerekkel
együtt alkalmazva adnak megfelelő hatékonyságot. A betegség megelőzésére különböző agrotechnikai
módszerek állnak rendelkezésünkre. Az ültetvényt szélirányban kell telepíteni. A gyomok következetes
irtásával, a zöldmunkákkal is a tőkék légjárhatóságát növelhetjük. A levágott zöld részeket a talajba kell
forgatni. Az ültetvény harmonikus tápanyag-utánpótlása, a N-túladagolás kiküszöbölése is kívánatos.
Öntözött szőlőkben a rendszeres vízadagolással a bogyófelrepedést megelőzhetjük. Szaporításhoz
nemes és alanyvesszőt csak egészséges, érett vesszőkből készítsünk, amelyekben a fa és a bélrész
aránya kedvező.

A betegség kártétele a szőlőbogyó sérülésének megakadályozásával jelentősen lecsökkenthető. A

sebzést okozó gyakori kártevők, így a szőlő- és sodrómolyok, a bagolypillék, és a darazsak ellen
rendszeresen védekeznünk kell. A jég és a viharkárok okozta sebzések megelőzésének lehetőségei ma
még nagyon korlátozottak.

A szőlőfürt elhalását és rothadását a kritikus fertőzésveszélyes időszakokban 3–(4) alkalommal történő

fungicides kezeléssel akadályozhatjuk meg. Az első, speciálisan a botrítiszes betegség elleni védekezés
a virágzás befejező szakaszában, a virágok 80%-os elnyílásakor, június elején történik. Szerepe
elsősorban az elhalt virágrészek maradványain keresztül történő behatolás, az ún. kontakt infekció
megelőzése. A második védekezés közvetlenül fürtzáródás előtt, július elején esedékes, célja a bogyók
növekedése miatt lezáródó fürt belsejének védelme. A harmadik védekezés a szüret előtt 30 nappal
történik, és célja a zsendülő bogyók védelme. Járványveszélyes időszakokban a szüret előtt két héttel
rövid élelmezés-egészségügyi várakozási idejű fungiciddelismételten védekezhetünk. Természetesen,
ha a vegetáció során a kártevő állatok elszaporodása, jégeső vagy viharkár miatt nagyszámú sérülés
keletkezik, a sebek fungicides borítására esetleg rendkívüli kezelést is végeznünk kell. A fungicideket
száraz időben permetezéssel, csapadékos időben, amikor a növények felszáradása lassú, porozással
juttatjuk a növényekre.

Kémiai védelemre a kontakt hatóanyagú fungicidek közül a folpet, a kaptán és a tolilfluanid

hatóanyagúak használhatók. A lokoszisztémikus hatóanyagúak közül a fenhexamid, az iprodion, a
procimidon és a vinklozolin, a szisztémikus hatóanyagúak közül az azoxistrobin, a benomil, a krezoxim-
metil, a pirimetanil és a tiofanát-metil tartalmú fungicidekkel védekezhetünk. Élelmezési és
bortechnológiai okok miatt több hatóanyagnál igen hosszú az élelmezés-egészségügyi várakozási idő. A
borszőlő szüret előtti utolsó kezelésénél ezt figyelembe kell venni. A helytelen használat gátolhatja a
must erjedését, és a bor idegen ízt kaphat.

A botrítiszes betegség ellen biológiai védekezés is lehetséges. A Trichoderma harzianum hatóanyaggal

végzett permetezés esetén az élelmezés-egészségügyi várakozási idő csak egy nap. E hatóanyag tehát
szüret előtt közvetlenül is használható.

A szüret előtti hetekben a tartós esőzések miatt bekövetkező járvány esetén a kártételt csak a gyors
szüret akadályozhatja meg.

A szőlő szaporítása során a begyűjtött nemes és alany vesszőket tárolás előtt kontakt vagy
lokoszisztémikus botriticid hatóanyagú gombaölő szer oldatában 10–12 órán keresztül áztatni kell.
Szikkasztás után 0 °C körüli hőmérsékleten, magas páratartalmú helyen tároljuk ezeket. A technológiai
okokból szükséges tárolás után célszerű az előzőekhez hasonlóan a vesszők kezelését megismételni.
Az oltványok és a dugványok előhajtatásakor a fejlődő hajtásokat lokoszisztémikus vagy szisztémikus
hatóanyagokkal permetezzük.