Anda di halaman 1dari 2

Az igazság nem tömegkategória kérdése

A demokráciában egy embernek is lehet igaza! Grüner György úrnak is!


Szakmai kérdésekben való döntéseknél nincsen demokrácia!

„Több mint 800 tudós, művész, pedagógus csatlakozott Pálinkás József,


Beer Miklós, Csaba László, Lányi András és Szathmáry Eörs
kezdeményezéséhez, amelyben közösen ítélik el a „kormánynak nem
tetsző ágazatok” vagy nézetek „elsorvasztására” irányuló törekvéseket”
– írja a Válasz online annak a nyilatkozatnak az oldalán, amelyet
szombaton publikáltak az oldalon.
A humánértelmiség szellemi színvonalát legalább is annak a
humánértelmiségi körnek a szellemi színvonalát, amelyhez Lányi is
tartozik legkifejezőbben Simonyi Károly „A fizika kultúrtörténete” című
műve (1978) alapján érzékeltetjük.
Simonyi: Egy, a tradicionális kultúra szemszögéből igen művelt
társaságban feltettem a kérdést, hogy közülük ki tudná elmondani a
termodinamika második főtételét. A kérdés fogadtatása hűvös volt, és a
válasz teljesen negatív. Pedig én valami olyasmit kérdeztem tőlük, ami
tudományos vonalon annak a kérdésnek a megfelelője: Olvasta ön
Shakespeare valamelyik munkáját?
A Duna –kör körül megjelenő humánértelmiségiek Simonyi által említett
tradicionális körből kerültek ki.
A rendszerváltást követően a magyar humánértelmiség szellemi
színvonala főleg Magyar Bálint jóvoltából tovább süllyedt.
Lányi annak a humánértelmiségi körnek a tagja, amely elhitette a
rendszerváltás idején, hogy a kapitalizmus abban fog különbözni a
szocializmustól, hogy a kapitalizmusban nem épít Magyarország
vízlépcsőt.
Az Akadémiai Kiadó gondozásában jelent meg Reményi Károly,
akadémikus könyve.
Reményi Károly a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja szerint a
tudományos témákban nincsen konszenzus. Ott érvek vannak és
ellenérvek. Konszenzus és evidencia nincsen.
A könyvében az Akadémikus javasolja, hogy időnként vállalni kell a
világtendenciákkal szembeni állásfoglalást, mert a nemzetközileg
elfogadott álláspontok sokszor megvalósíthatatlan célokat tűznek ki.
Tisztességes szakmai döntéseknél nincs demokrácia és nem kell
konszenzus, hanem a tényeken alapuló érvelés szükséges.
Reményi akadémikus szerint a magyar energetikának számtalan
neurotikus pontja van, és tovább rontja a helyzetet az, hogy a társadalom
tájékozottsága nem megfelelő.

https://makronom.mandiner.hu/cikk/20190210_gruner_gyorgy_harmi
nceves_adossagunk_az_innovacios_rendszerunk_felepitese

Anda mungkin juga menyukai