A rendszer jellemzői a Kádár-korszakban,

életmód és mindennapok
Az 1956-os forradalom leverésével, szovjet katonai és politikai támogatással hatalomra jutott Kádár
János több mint három évtizedes rendszere (1956-89) nem alkotott egységes időszakot, szakaszait
erősen befolyásolták a hazai és a nemzetközi politikai változások. A kommunista diktatúra
folytonossága ellenére Kádár más módszereket alkalmazott. Ezek, valamint az a tapasztalat, hogy a
szovjet jelenlét tartós, okozták azt, hogy a társadalom elfogadta Kádárt. Tudatosan kerülte a személyi
kultuszt.

A szocialista gazdasági modell általános jellemzői a Kádár-korszakban:

A megtorlások lezárultával, díszítés befejezése és az amnesztia rendelet kiadása után (1963)
kijelentették, hogy „lerakták a szocializmus alapjait”, Kádár alkut ajánlott a magyar társadalomnak. Az
amnesztiának köszönhetően megszűnt a nemzetközi egység elszigeteltség. Ennek következtében
1971-re rendezték a viszonyt a katolikus egyházzal Mindszenty József pedig Ausztriába távozhatott.
Az USA, 1978-ban szolgáltatta vissza a nyilasok által Ausztriába hurcolt, és ott amerikai kézbe kerül
Szent Koronát. A politikai rendszer és ideológia alapelemei nem változtak, megkérdőjelezhetetlen
maradt az egypártrendszer (Magyar Szocialista Munkáspárt – MSZMP), a szovjetunióval való szoros
kapcsolat, a parlamentnek csak jelképes szerepe volt. De a magánélet biztonságáért és a szerény
gyarapodásért cserébe a diktatúra elfogadását várta. Az MSZMP karrier párt elvált. A tagság tette
lehetővé a szakmai és társadalmi előmenetelt, ugyanakkor egyre kevesebb idő alakjai megkötéssel
járt. Taglétszáma így hihetetlenül felduzzadt (kb. 800 ezer fő). Mellette társadalmi szervezetek
sokasága fogta össze a lakosságot. A Szakszervezetek Országos Tanácsa inkább jóléti (pl. üdülés)
intézmény volt az Úttörőszövetség és a Kommunista Ifjúsági Szövetség feladata volt az ifjúság
szocialista nevelése. A Hazafias Népfront szervezte a választásokat. Az egyházaktól és az
értelmiségtől csak csendes együttműködés várta kell, folytatódtak azonban a beszerzések és a
megfigyelések. A besúgók és ügynökök hálózatát a Belügyminisztérium III/III. ügyosztálya irányította.
A mezőgazdaságban 1959-61 között befejeződött a kollektivizálás, ezúttal azonban nem az erőszak,
hanem a kedvezmények kerültek előtérbe. Kiterjesztették a parasztságra is a
társadalombiztosítást. Bár területén érvényesült az állami ellenőrzés, a hétköznapok átpolitizáltsága
csökkent, nem kellett lelkesedni, de az ellenszenvet nem volt veszélytelen kimutatni. („Aki nincs
velünk, az ellenünk” helyett „Aki nincs ellenünk, az velünk van” legvidámabb barakk puha diktatúra.)
Nem történt azonban radikális gazdasági irányváltás, megmaradt a tervutasításos újraelosztó
rendszer, de Kádár tanult a Rákosi-korszak hibáiból. Kádár gondoskodó, a társadalom jólétét,
biztonságát lehetőség szerint növelő politikát folytatott, amely a mindennapokban is jól érzékelhető
pozitív változásokat hozott. Az életszínvonal emelkedéséhez hozzátartozott, hogy a teljes
foglalkoztatottság fenntartásával együtt folyamatosan nőttek a jövedelmek. Az élelmezés akkorát
javult, hogy a külföldi megfigyelők egyenesen „gulyáskommunizmusról” beszéltek. A fogyasztási
cikkek elterjedése utal a „frizsiderszocializmus” kifejezés. A tervgazdaságot az az illúzió szülte, hogy
gondos tervezéssel ki lehet küszöbölni a piac irracionalitását, a túltermelési válságokat, a
ciklikusságot, ennek következtében a termelés kiegyensúlyozottabb és hatékonyabb lesz, a
növekedés pedig gyorsabb. A modern tömegtermelés minden fázisát azonban képtelenség volt
központilag szabályozni. Bármely hiba, nem kalkulált esemény vagy tényező dominószerűen döntötte
romba egész ágazatok működését, folyamatos eseti beavatkozásokat indukálva, amelyek tovább
növelték a káoszt. A rendszer ráadásul öncélúan működött. Nem a valódi fogyasztói igényeket,
hanem a hatalom saját önképéhez igazodó elvárásait kellett kielégítenie. A szocialista gazdasági
rendszert egyszerre jellemezte a hiány és a pazarlás, a mesterséges rendszer nem tükrözte a valódi
költségeket és ráfordításokat. A rendelkezésre álló forrásokat – amint később az eladósodás révén
bevont külföldi hitelek jelentékeny hányadát is – nem a piacképesség, nyereségesség, az innovációra
való képesség, hanem a politikai beágyazottság szerint osztották fel, azaz ideológiailag
alátámasztható okokból (pl. teljes foglalkoztatás) támogatták a veszteséges vállalatokat.

A gazdasági intézkedések alapelvei és politikai céljai az 1968-ig:

A Kádár korszakban a nemzeti jövedelem majdnem teljes egészében a szocialista szektorból
származott, hiszen az újbóli kollektivizálással megszűntek a magán paraszti gazdaságok. Bár a
szövetkezeteket kényszerrel hozták létre, az ötvenes évek elejének durva módszereihez. A tömeges
kollektivizálással az agrárgazdaságban és közvetlen tervutasításos módszer vált uralkodóvá, amit
azonban 1964 februárjában az MSZMP Központi Bizottsága megváltoztatott a terméscsökkenés és az
ebből fakadó ellátási problémák miatt. Parasztok számára engedélyezték a magántulajdonokban
hagyott kis földterületen a háztáji gazdálkodást. Az itt megtermelt árut szabadon lehetett
értékesíteni, ami miatt a paraszt érdekelté vált a termelésben, kulcsszerepe lett az élelmiszerellátás
stabilitásában. Ez a rendszer egyrészt biztosította a városok magasabb színvonalú ellátását, másrészt
a gazdálkodás lehetőségét jelentette a paraszt számára, amivel megnyerte magának a parasztságot.
Másrészt ekkortól fokozatosan szélesedett a mezőgazdasági szövetkezetek szervezeti, gazdálkodási
önállósága, az addigi tervutasítást a gazdasági szabályozók váltották. Mindezzel együtt jelentősen
megemelték a mezőgazdaságban felhasználható fejlesztési források összegét, és szervezetileg is
lehetővé tették az önálló szövetkezeti gép állomány kiépítését (az addigi állami gépállomási rendszer
fokozatos felszámolásával). Az így elkezdődött változások a hatvanas évek második felétől az
agrárgazdaságot több mint egy évtizedre a magyar gazdaság sikerágazatává tette, s csak a nyolcvanas
évek elejétől váltak láthatóvá az alkalmazott eszközök, szervezeti formák korlátai. A mezőgazdasági
termelés szerkezetének átalakítása mellett, azzal szinte párhuzamosan és részben hasonló
megfontolások alapján átformálták az iparvállalatok szervezeti kereteit. A cél – a Nyugatot „utolérni
és túlszárnyalni” – jegyében a lelassult gazdasági növekedés gyorsítása, ennek érdekében egyidejűleg
erősítették a központi irányítást és a vállalati önállóságot (nyereségre ösztönzés). A változtatás arra
irányult, hogy a gazdaság a mennyiségi megújulást következtében képessé váljon a minőségi, piaci
közvéleményekhez történő igazodásra. A Rákosi-korszak 1956-os forradalom egyik nagy tanulsága
kép növelték a boltokban az áru kínálatot (élelmiszer, ruházat).

A gazdasági intézkedések alapelvei és politikai céljai az 1968 után:

Az 1968-ban bevezetett új gazdasági mechanizmus során az általában igen óvatos kádári vezetés
hajtotta végre a szocialista országok közül – Jugoszláviát nem számítva – a radikális a gazdasági
változásokat. A tervezett reform a gazdaság jobb működését elősegítő változás volt, hiszen megszűnt
a részletes központi előírás, a tervutasítás, de nem változtatta meg a politikai intézményrendszert. A
szocialista országok 1968-as csehszlovákiai katonai beavatkozása, majd az 1970-es lengyelországi
megmozdulások még óvatosabban tették a magyar vezetést. A reform lényege az volt, hogy az állami
tulajdon megtartásával piacgazdasági elemeket vigyenek a tervgazdaságba. A konkrét tervszámok
helyett csak szabályzóval irányították a gazdaságot. A vállalatok önállóan tölthetek a
termékfejlesztés, az árak és a bérek kérdésében. Emellett azonban komoly cégeket is építettek a
rendszerben. Fent kellett tartani a teljes foglalkoztatottság ott. A bérek nem emelkedhetnek
korlátlanul (bérplafon). Az alap termékeket továbbra is államilag megszabott áron kellett árusítani.
1974-ben végül a reformot a Szovjetunió leállíttatta.

A magyar és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok az adott időszakban:

A hetvenes évek utolsó harmadára nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar gazdaságpolitika az évtized
nagyobb részében alapvetően elhibázott irányt követett. Több tényező szerepet játszott a válság
kialakulásában. Az egyik az olajválság. Az olaj, mint alapvető energiahordozó ára közel
megháromszorozódott néhány év alatt. Mivel Magyarország ebből az energiahordozóból behozatalra
szorult, igen érzékenyen érintette a gazdaságot a változás. Ráadásul a magyar gazdaság legfőbb
export cikkeinek (gabona, hús, cukor) ára csökkent vagy sokkal kisebb mértékben nőtt
(cserearányromlás). Mivel a magyar gazdaság a KGST-től függött alapvetően, ezért nem tudott
rugalmasan reagálni a változásokra (termelési szerkezet megújítása), A politikai vezetés pedig nem
volt hajlandó A szocializmus vélt vagy valós vívmányait feladni (pl. teljes foglalkoztatás) a gondok
orvoslása érdekében. Másrészt egyértelművé vált az is, hogy a Szovjetunió gazdasági erejét
felemésztette az Egyesült Államokkal folytatott katonai versengés, ezért már nem képes a kisebb
szocialista államokat olcsó nyersanyaggal ellátni. Mindezek következtében 1977-re olyan drámaivá
vált az ország külkereskedelmi mérlegének hiánya és az eladósodás, hogy a vezetés változásokra
kényszerült. Feladták az életszínvonal folyamatos emelésének politikai követelményét. Ekkor még
szintentartásról beszéltek, és azt feltételezték, hogy ideiglenes kitérőről van szó. Súlyosbította a
helyzetet, hogy az 1960-1970-es években indított nagyvonalú társadalombiztosítási kiadások (teljes
körű nyugdíj, ingyenes egészségügy, GYED, GYES stb.) 1960 és 1980 között a nyolcszorosára nőttek,
ami messze meghaladta a gazdaság egészének növekedését. Egy ideig úgy látszott, hogy az
adminisztratív intézkedésekkel – ahogy egykoron nevezték, kézi vezérléssel – megteremthető a
gazdasági egyensúly, megúszható a gazdaság érdemi szerkezeti átalakítása. Az olajválság
következtében Magyarország egyre több hitelt vett fel, hiszen a dráguló nyugati export cikkeket csak
hitelekből lehetett megvásárolni. Egy idő után már a hitelek törlesztése érdekében kellett újabb
hiteleket felvenni (adósságspirál). A pénzügyi összeomlást ekkor még el lehetett kerülni azzal, hogy
Magyarország belép a Nemzetközi Valutaalapba és a Világ Bankba, de ez csak átmeneti javulást
hozott. A bruttó adósságállomány ötszörösére, a nettó pedig nyolcszorosára nőtt 15 év alatt. ( A
bruttó adó a teljes külföldi adósságot mutatja, a nettó úgy számolható ki, ha a bruttó
adósságállományból kivonjuk az ország külföldi követeléseit.) Nemcsak a külföld felé adósodott el az
ország, hanem a nyugdíjpénztár és a vállalatok belső eladósodása is bekövetkezett.

Társadalmi változások:
A második világháború után, a kommunista diktatúra kiépülés ével az addig merev osztálytársadalom
(torlódó társadalom) gyors ütemben megszűnt. Gyakorlatilag mindenki állami alkalmazottá vált. A
földosztással és az államosítással megszűnt a nagybirtokosok és a nagypolgárok rétege, sokan el is
hagyták az országot. A középosztály pozíciója is megrendült a vagyona elvételével, illetve sokukat
politikai okokból elbocsátották. A kispolgárság a munkások és állami alkalmazottak közé olvadt be. Az
iparosítással a munkásosztály létszáma gyorsan gyarapodott, elsősorban a parasztság és a
kispolgárság számított kibocsájtó rétegnek. Ugyanakkor a diktatúra támogatta, hogy
munkásszármazású fiatalok értelmiségi pályát válasszanak. A parasztság a földosztással kistermelővé
vált (ezzel megszűnt az agrárproletárok rétege), majd a kollektivizálás a gyakorlatilag állami
alkalmazottá („szövetkezeti parasztság”). Létszáma gyors ütemben csökkent, főleg a munkások és az
értelmiség soraiba emelkedtek fel. A szocialista társadalom mobilitása az 1972-es évekre lelassult. Az
értelmiség és a szellemi alkalmazottak létszáma már nem bővült olyan gyorsan, és nagyobb részben
utánpótlását saját soraiból biztosította. Az ipari munkásság növekedése megállt, egyre többen
helyezkedtek el a szolgáltató szektorban. A parasztság önálló társadalmi csoportként szinte eltűnt.

Társadalom- és kultúrpolitika:
Modernizáció eredményeképpen Magyarországon és lezajlottak a Nyugat-Európára már a második
ipari forradalom óta jellemző folyamatok a foglalkozási szervezetben és a település szerkezetben,
csak éppen gyorsabban. A mezőgazdaságban dolgozók létszáma gyorsabban csökkent, míg az
iparban. Különösen a harmadik szektorban (a kereskedelem, szolgáltatások, állami szféra) dolgozóké
megnőtt. A fizikai dolgozók rovására emelkedett a szellemi foglalkoztatottak száma. Tovább folyt az
urbanizáció, elsősorban a vidéki ipari központokat (pl. Győr, Miskolc) fejlesztették. Jelentősen javult
az életszínvonal. Ennek emelése a kádári politika meghatározó eleme volt. A napi nélkülözés az
élelmiszerek szintjén megszűnt, mivel jelentősen megnőtt a lakosság hús-, zsír-, tojás és cukor
fogyasztása. Szélesebb körben elérhetővé váltak a tartós fogyasztási cikkek, mint a rádió, a TV, a hűtő
és a mosógép, Sőt elterjedt az autó is. A jövedelmi viszonyok kiegyenlítettek voltak, mivel a
tervgazdaság nem engedte a nagy bérkülönbséget. Új lakások épültek, jellemzően házgyári
elemekből állított összeállított lakótelepek. A modernizáció kétarcú volt. Az új, kisméretű lakások
megfeleltek a változó családmodellek, de minőségük már akkor megkérdőjelezhető volt. A
modernizáció és az életszínvonal-emelés fontos eszköze volt az állami oktatáspolitika. Ingyenessé vált
és elterjedt az óvoda, továbbá egységes, kötelező nyolcosztályos általános iskolákat hoztak létre.
Szintén ingyenes lett és tömegessé vált a középiskola: a szakmunkásképzők, szakközépiskolák és
gimnáziumok hálózata. Néhány tudományegyetem feldarabolásával és új intézmények alapításával
sok kis szakegyetemet és- főiskolát hozták létre. Kultúrházakat építettek, nagyon olcsók voltak a
könyvek, és nagy példányszámban jelentek meg. Mindezek eredményeképpen nagyon sok volt az
első generációs értelmiségi, egy időre felgyorsult a társadalmi mobilitás. A diktatúra azonban
szigorúan ellenőrizte állampolgárait, többek között azok kulturális szokásait is. Korlátozták a külföldi
utazást, ugyanis a megbízható állampolgárok is csak ritkán és komoly ellenőrzés után utazhattak
Nyugat-Európába. A kulturális termékek a támogatott, a tűrt vagy tiltott kategóriába estek (három T).
Formális cenzúrára nem is volt szükség, a művészek kerülték a politikai állásfoglalást (öncenzúra) a
másik lehetőség a mondanivaló kódolása volt, ami csak a bennfentes olvasó/néző értett („sorok
között olvasás”). A politikai szabadság helyett felkínált anyagi gyarapodás miatt a korszakot nevezték
„gulyáskommunizmusnak” vagy „fridzsiderszocializmusnak” is. Felemás módon haladt előre a női
emancipáció. Az oktatási rendszer bővítésével a nők iskolázottsága utolérte a férfiakét. A bölcsőde-
és óvodahálózat lehetővé tette a nők tömeges munkába állását, ami egyrészt a gazdasági növekedés
egyik motorja volt, másrészt elősegítette a kétkeresős családmodellel a társadalom anyagi
gyarapodását is. Ugyanakkor vezető pozícióba vagy politikai szerepet csak nagyon ritkán jutottak.

A Kádár-korszakban több kísérlet is történt a gazdaság átalakítására, ám ez nemcsak a külgazdasági

környezet Magyarország számára hátrányos változása, hanem a szocialista rendszer sajátos korlátai,
a tervgazdaság miatt sem lehetett sikeres.