Hunyadi Mátyás reformjai és külpolitikája

I. Mátyás (1458-1490) Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet második fiaként született. Igen magas szintű
oktatást kapott. 10 évvel idősebb bátyjának kivégzését rabként élte át, V. László király Prágába vitette
börtönbe. Mivel 1457. őszén V. László váratlanul meghalt, 1458. januárjában a korábban apját
támogató köznemesi rétegek segítségével I. Mátyást királlyá választották, de kiskorúsága miatt
nagybátyja, Szilágyi Mihály személyében öt évre kormányzót állítottak mellé.

A királyi hatalom megerősítése érdekében hozott intézkedések:

A fiatal királynak komoly elvárásoknak kellett megfelelnie. A bárók azt szerették volna, ha
engedelmes lesz, a köznemesek a király támogatását várták a nagy urakkal szemben, a városok a
külső garázdálkodók megfékezését, a pénzromlás megakadályozását, a pápa pedig „Isten emberét”
kívánta látni benne, aki majd kiírtja az eretnekek és a mohamedánok maradékát. I. Mátyás azonban
nem volt hajlandó elismerni ezeket a korlátokat, és centralizált királyi hatalom kiépítésére törekedett.
Vitéz János püspök, később esztergomi érsek támogatását maga mögött tudva erélyesen fogott hozzá
az erős királyi hatalom megszervezéséhez. A nádort leváltotta, Szilágyit lemondatta és elfogatta, az
ellenségeskedő főurakat pedig legyőzte. Mivel azonban nem koronázott, hanem választott (trónra
ültetett) király volt, ezért a legitimitását meg kellett erősítenie a korona visszaszerzésével. Erre 1463-
ban került sor, III. Frigyes német-római császártól pénzen megváltotta a koronát, Frigyes lemondott a
királyi címre eddig fenntartott jogáról, s így I. Mátyás 1464-ben megkoronázta magát a nagy nehezen
visszaszerzett Szent Koronával. A szerződés titkos záradéka szerint a Habsburgok trónigénye
megmaradt a magyar trónra, ha I. Mátyás törvényes fiú utód nélkül halna meg. I. Mátyás elképzelései
szerint a magyar kormányzati rendszer reformja az ország központosítás át, a királyi hatalom
erősítését szolgálta. Uralkodása alatt új központi hivatalokat állított fel. Egyesítette a korábbi
nagykancelláriát és titkos kancelláriát, amelynek élére kezdetben két, majd egy kancellárt nevezett ki.
Az ügyek egy részében azonban már egyedül döntött, nem kértek ki a királyi tanács véleményét. A
kancellárián belül a szakszerű működés erősítése érdekében különböző irodákat hozott létre.
Újdonságnak számított, hogy több olyan titkárt is alkalmazott, akik csak neki feleltek, a királyi
döntéshozatalt támogatták szakértelmükkel. A bírósági reformnak köszönhetően megerősítette a
király személyes jelenlétének bíróságát, ezzel háttérbe tudta szorítani a nádori és az országbírói
hivatalokat. A személyes jelenlét bíróságán az uralkodó valóban olykor részt vett, de a munka igazi
irányítója az általa kinevezett személynök volt. Az ítélkezésben a korábbinál nagyobb szerepet kaptak
a köznemesi származású bírók és ülnökök. A bárónkat igyekezett az országos hivatalokból
eltávolítani, vagy olyan pozíciókkal megbízni, ami jelentősen meg gyengíteni anyagi bázisokat. (pl.
birtokadományokért cserébe részt kellett vállalniuk a déli végvárak fenntartásából). Társadalmi
reformjaival a köznemesség politikai befolyását növelte, ám a rendeket igyekezett kiszorítani a
hatalomból. Bár uralkodása alatt többször összehívta a rendi országgyűlést, koronázásakor le is tette
az esküt, amiben megígérte a rendi jogok védelmét, mégsem mindig tartotta ezt be. A rendeknek
csak azon döntéseit tartotta magára nézve kötelezőnek, amelyek egybe estek az ő elképzeléseivel,
hiszen az újonnan hozott törvények végrehajtása gyakorlatilag a királytól függött. Többek között ez a
politikája és a török elleni harcok háttérbe szorulása állt az 1471-es Vitéz János és Janus Pannonius
vezette összeesküvés hátterében. Az összeesküvők lelepleződése után még kevésbé vette figyelembe
a rendek akaratát, még erősebb lett a központosítás.

A gazdaság megerősítése érdekében hozott intézkedések:

I. Mátyás politikai tervei végrehajtásához egy stabil, a rendektől minél függetlenebb kincstárra és
jelentős jövedelmekre volt szükség, ezért a maga számára biztosított a vámszedés jogát, újjá
szervezte az adórendszert. Az adókat az ismét értékállóvá tett ezüstdénárban kellett fizetni, ez is a
bevételek stabilizálását biztosította. A vámreform azt jelentette, hogy a harmincad helyett innentől
koronavámot szedtek, ami egyrészt azt jelentette, hogy a harmincadra mentességet kapóknak újra
fizetni kellett, másrészt a vám összegét 3% -ról 5%-ra emelték. Az adóreform fontos célja volt, hogy a
regálék helyett az állami adók arányát növeljék. A kapuadó fizetése alól is osztottak mentességet az
előző uralkodók (ilyen esetben ezt a földesúr szedte be), ezért I. Mátyás ezt az adót is át kereszteltek
te a királyi kincstár adójára, amit másképp füstpénznek is neveznek. Az adó számítási módja is
megváltozott, mert a telek méret mellett a rajta élő családok száma is számított. A már korábban is
ismert rendkívüli hadiadót I. Mátyás rendszeresen beszedette, olykor egy évben kétszer is.
Uralkodásának utolsó éveiben az egytelkes nemeseket is megadóztatná. A jövedelmek kezelését
azzal is hatékonyabbá tette, hogy a kincstartóság alá vonta az összes olyan hivatalt, aminek a
pénzügyekhez köze volt (pl. adó szedés, bánya jövedelmek, stb.). A jelentős jövedelemmel járó
kincstartói és egyéb gazdasági tisztségeket alacsony származású, sokszor idegen származású
embereinek tartottak fenn, így egyrészt személyes hűségükben jobban bízhatott, másrészt őket
könnyen félre tudta állítani, ha adott esetben tervei és érdekei így kívánták. A pénzügyi reformoknak
köszönhetően megnövekedett jövedelmekből jól szervezett zsoldos sereget állított fel (fekete sereg),
amelynek irányításában a rendeknek nem volt beleszólása.

A források I. Mátyás-képe (személyiség, tehetség):

A humanista eszményeknek megfelelően I. Mátyás támogatta a tudományokat és a kultúrát, ő maga
korának egyik legműveltebb uralkodója volt. A Bibliotheca Corviniana a korszakban Európa
legnagyobb könyvtára volt. I. Mátyás a kor ízlésének megfelelően gyűjtötte az ókori, középkori
és kortárs irodalmi műveket, ő maga komolyan érdeklődött a természettudományok korabeli
eredményei és a történettudomány iránt is. A corvinák jelentős részét I. Mátyás megrendelésére
készítették Itália jeles műhelyeiben, de Budán is működött másoló- és könyvkötő műhely. Második
felesége aragóniai Beatrix udvartársával együtt érkeztek Magyarországra azok a mesterek, szakácsok,
stb., akik az itáliai udvarokban megszokott művészeteket, életvitelt, öltözködést, étkezését, stb.
megismertették a magyar udvarral. Mivel mindez a változás a magyarok körében nem volt
osztatlanul népszerű, - ezért részben igaztalanul – a királyné bűnéül rótták fel, hogy a király
zárkózottabb lett. I. Mátyás a kor egyik jelentős mecénása volt. A források szerint alaposan
kiigazodott társadalmi és a politikai élet területén, méltán tartották az ország egyik legműveltebb
emberének. A latin mellett jól beszélt magyarul, csehül és törökül is. Már gyermekként gyakran tűnt
fel tolmácsként apja mellett a fontos politikai tárgyalásokon, így korán komoly tapasztalatokat
gyűjtött. A nyelvtudás, a szisztematikus kormányzati munka, az országos ügyek intézésében való
jártasság kiemelése is az uralkodó eszményítéséhez kapcsolódik.

I. Mátyás dinasztikus, európai hatalmi törekvései:

Jeles tudósokat és reneszánsz alkotókat hívott udvarába, de a legjelesebbek nem jöttek el, ahhoz sem
I. Mátyás, sem Beatrix itáliai kapcsolatai nem voltak elégségesek Magyarországon nem volt elég
vonzó szellemi műhely, hiányzott az egyetem (a pozsonyi kérészéletűnek bizonyult). Pedig I.
Mátyásnak szüksége volt a fényes udvarra, a reneszánsz mecénás uralkodó „imázsára” ahhoz, hogy
elfogadtassa magát. Kevéssé előkelő származását – többek között – így próbálta meg elfeledtetni,
hiszen nem tekintették az európai uralkodók egyenrangúnak. Ez a cél, egy új európai királyi dinasztia
megalapítása vezette akkor is, amikor 1476-ban feleségül vette Beatrixot, a nápolyi király leányát,
gyermekük azonban nem született. Impozáns építkezések zajlottak a reneszánsz stílus jegyében a
visegrádi és a budai várak átépítésével. A török elleni küzdelmet „családi örökségnek” tekintette, de
felmérte azt, hogy egyedül Magyarországnak nincs lehetősége a török elleni tartós sikerekre. A
nemzetközi összefogás a császári és pápai ígéretek ellenére sem tűnt reálisnak, - többek között –
ezért igyekezett megszerezni a német-római császári trónt. Becsvágya is a császári trón elnyerésére
ösztönözte, ezért először megszerezte a cseh királyi címet (választó fejedelemség), meghódította
Morvaországot, Sziléziát. Bécs, Bécsújhely, Stájerország és Carinthia ellen is hatba indult. Sikerei
azonban átmenetiek voltak, nem ő, hanem III. Frigyes fia, Miksa lett a császári trónon várományosa.
Élete utolsó éveiben megpróbálta házasságon kívül született fia, Corvin János számára biztosítani
a trónt, de célját nem érte el. Az új uralkodó II. Jagelló Ulászló lett. Thuróczy krónikája I. Mátyás
uralkodásának eredményességét emeli ki. Belpolitikában képes volt a belső viszályokat megszüntetni.
Külpolitikában: legyőzte a törököt, az országot fosztogató huszita zsoldosokat, III. Frigyest pedig
megakadályozta abban, hogy megszerezze a magyar koronát. A pozitív mérleg némiképp elfogult,
tényszerűen igaz, de a cselekedetek megítélése egyoldalú, nem árnyalt (pl. a kormányzat
központosítása a rendek számára jelentős sérelem volt, a török elleni hadjáratok alárendelődtek a
nyugatiaknak, a III. Frigyes el való megegyezés súlyos kompromisszumot kívánt, stb.). Az elfogultság
betudható annak, hogy Thuróczy János I. Mátyás bíróságában jelentős karriert befutó ítélő mester
volt. A már a XVI. századi eseményeket és ismerő Heltai szerint viszont a maga korában I. Mátyást
zsarnoknak tekintették nagyon magas adók miatt, de halála után a török veszély (Mohács) és az
ország belső válsága (trónharcok) miatt felértékelődött I. Mátyás jelentősége. Az időszak
visszahozhatatlan aranykorra változott át a történelmi emlékezetben (megszülettek a mondák I.
Mátyásról, az igazságos királyról), hiszen az ő uralkodása volt a magyar állam utolsó kísérlete arra,
hogy megőrizze hatalmi pozícióját. A magyar állam, a nagyhatalom képe összefonódott I. Mátyás
személyével, amely biztosítja a függetlenséget és önállóságot.