Anda di halaman 1dari 1

A mű születése

A balgaság dicsérete egy szatirikus filozófiai mű, amelyet Erasmus 1509-ben írt latin
nyelven. 1511-ben jelent meg nyomtatásban először. A művet angliai tartózkodása alatt írta a
szerzője, amikor Morus Tamásnál vendégeskedett (a két férfi jó barátságban volt egymással).
Erasmus a mű írásakor figyelembe vette Faustino Perisaoli De Triumpho Stultitiae című
művét is.

A mű tartalma

A mű valójában a bölcsesség dicsérete, álarcban. Végig a Balgaság beszél benne, minden


bekezdés egy-egy önálló téma. Erasmus megragadja az alkalmat, hogy mindent bíráljon,
amivel a saját korában nem ért egyet. A király bolondjához hasonlítja magát, mert csak ő
lehet őszinte az udvarban, ő mondhat igazat. Szerinte balgának kell lenni ahhoz, hogy bölcs
legyen az ember. Formailag dicsér, valójában kárhoztat mindent, ami megmagyarázhatatlan a
társadalom mindennapi életében. Beláttatja, hogy mindenkinek fontos, hogy tetszelegjen
magának: "Mi más az emberi élet, mint egy nagy színdarab, melyben mindenki önmagától
elütő álarcot borít magára?" A műben valamennyi társadalmi réteget érinti, a királyoktól a
papokig. Bírálja a tudósokat: "ezek duplán balgák: mert balga embereknek születtek, és
mégis a halhatatlan istenek élete után nyúlkálnak, és ugyanakkor lázadó gigászok módjára
harcolnak a természet ellen a tudomány ostromgépeivel". Iróniáját az általa is látogatott
egyetemekre zúdítja, ahol a diákok sovinizmusban versengenek egymással, mindegyik a saját
nemzetére, a saját városára esküszik. "Az angolok a szép külsőt, a zenei ízlést és a bőséges
vendéglátást vindikálják maguknak, (...) a skótok azzal hízelegnek, hogy előkelőek, s
rokonságban állnak a királlyal, meg hogy kiválóan értenek a dialektika elménckedéseihez.
(...) A párizsiak a teológia dicsőségét egyedül maguknak követelik, (...) a zsidók még most is
kitartóan várják Messiásukat (...) a germánok óriás termetükkel és mágikus tudományukkal
tetszelegnek". Észrevételei a papokat és a szerzeteseket sem kíméli, mert azok híveik
hiszékenységével visszaélve kitalált csodákról mesélnek nekik. Karikírozza a templomi
prédikációkat, ahol mindenki ásít, szunyókál. Bírálja a teológusokat, akik kényük-kedvük
szerint alakítják a Szentírást.

Anda mungkin juga menyukai