Anda di halaman 1dari 3

A “Mária tisztelet” eredete és történelmi fejlődése

Ma napság a „Mária tisztelete” nagyon elterjedt a „keresztyén” világban, milliók hoznak hatalmas
áldozatokat, hogy ellátogassanak különféle „Mária kegyhelyekre” úgy hódolva és magasztalva a „Szent
Szüzet”.
De a jogos kérdés ami felmerül az, hogy mi az eredete ennek a „Mária tiszteletnek”? Honnan ered
és mióta gyakorolja a Római és az Ortodox Egyházrendszerek?
Utána lehet ennek a dolognak nézni a Római Katolikus egyház hivatalos katekizmusában, Pápai
bullákban és a különféle zsinatok irataiban, például a Niceai, Trenti, a Baltimouri zsinatok iratait, amiket
követte az I Vatikáni zsinat és nagyon is megerősíti a II Vatikáni zsinat, amik a Római Katolikus
Egyházrendszer hivatalos hozzá állásai a vallásos dolgokra nézve.
Mert még maguk a Római Katolikus teológusok is kertelés nélkül beismerik, hogy a “Mária tisztelet”
alig-alig volt kifejlődőben az első 3 évszázadban.
“Főként az Efézusi Zsinat (431), óta fejlődött
ki csodálatos mértékben Isten népének Mária
iránti tisztelete” állítja a 66 cikkely, állapítja meg a
“Mária-tiszteletről” szóló dokumentum a II Vatikáni
Zsinaton. Ugyanezt meg lehet találni a Katolikus
Enciklopédiában is

Az első, biztosan kimutatható Mária-ünnepet


Kr.u 500 körül tartották. És Bartman, Római
Katolikus teológus is állítja, hogy csak a 4. század
végéről maradt ránk az első Máriához szóló
könyörgés.

De nézzük meg csak pontosabban a Mária tisztelet kifejlődésének történelmi sorrendjét és amikről
maradtak pontos feljegyzések:

- A 2. században Jusztiniusz és Ireneusz párhuzamot vonnak Éva (ősanyánk) és Mária között.


Már a korai évszázadoktól kezdve különböző apokrif íratok jelentek meg (vallásos jellegű írások, amelyek
nem az apostoloktól származtak), amelyek tartalmukat tekintve egyre közelebb kerültek a néphitéhez.

- 431-ben Efézusban, Máriára az “Isten-szülö” kifejezést használják.

- 553-ban kihirdetik Mária örökös szüzességének dogmáját.

- A 8. századból ünneplik Mária mennybemenetelét (egyes források I Gergely pápára utalnak a IV-ik
században).

- A 11. századtól kezdve imádkozzák az “Ave Mariat”, azaz “Üdvözlégy Mária” imát.

- 1140-ben bevezetik Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepét

- 13-15 században viták vannak a dominikánus és a Ferences szerzetes rendek között a szeplőtelen
fogantatás kérdésében.

- 1750 körül Ligouri Alfons megírja a “Mária dicsősége” című könyvét – ami a modern Mária – kegyesség
klasszikus műve.

- 1849-ben IX Pius pápa kihirdeti: “Üdvösségünk alapja a szent Szűz”


- 1854-ben ugyanez a pápa meghatározza a szeplőtelen fogantatás dogmáját és hivatalosá teszi azt.

- 1858 “Mária” jelenés Lourdes-ban Franciaország.

- 1891-ben XIII Leó pápa kijelenti: “ Amiképpen senki sem járulhat a mennyei Atyához, csak a Fiú által,
ugyanúgy szerinte senki sem járulhat Krisztushoz, csak Mária által.”

- 1917 “Mária” jelenés Fatimában. Néhány jövendölés és utasítások, amiket az akkori pápák nem vettek
figyelemben és nem is tartották meg.

- 1943-ban XII Pius pápa kijelenti: “Ő (Mária) áldozta fel Őt (vagyis Krisztust) az örök Atyának.”

- 1946-ban XII Pius pápa megkoronázza a Fatimai szobrot, és kifejti: “Máriát méltán megilleti a
tisztesség, hatalom és dicsőség.”

- 1950-ben XII Pius pápa meghatározza Mária test szerint való mennybevitelének hivatalos dogmáját.

- 1954-ben bevezetik Mária királyságának ünnepét.

- A II Vatikáni Zsinaton (1962-1965), VI Pál pápa Máriát “az egyház anyjá”-nak nevezi.

- 1968-ben VI Pál pápa a kiadott “Credo”-jában összefoglalta a Máriával kapcsolatos mai Romai Katolikus
ismeretanyagot. Máriát a hagyomány szerint “Isten Anyja” néven nevezte: “Hisszük, hogy, a
boldogságos Mária …. a hústestté lett Ige, Istenünk és Megváltónk, Jézus Krisztus anyja volt” és ez így
lett pontosítva egy felnőttek számára szóló kátéban, amit Peil írt, hogy: “Mivel a Fia igaz Isten, ezért Ő
(Mária) Isten anyja.”

- 1979-ben II János Pál pápa engedélyezi, hogy az egyház egyes részeiben pünkösd 2 napján Mária-
ünnepeket tartsanak: “Mária az egyház anya” néven.

- 1942 és 1982 évek, Mária szeplőtelen szívének lettek szentelve.

- 1983-ban II János Pál pápa megkoronázza a Jasna Gora-i Mária szobrot.

Ezekből az adatokból nagyon is tisztán meglátszik, hogy a “Mária tisztelet”-nek az alapja nem a
Biblia, az első századi és második századi keresztyének nem ismerték ezeket a dolgokat és nem is
gyakorolták.

Tovább meglátszik az is, hogy az apostolok nem hagytak semmi utalást a “Mária tiszteletre” és az
első keresztyén gyülekezet vezetői, mint például Polycarp aki az apostoloktól vette egyenesen a tanítást,
nem hagytak hátra semmi írást a “Mária tisztelet”-ről.

Miért fontos ez nekünk keresztyéneknek? Azért mert abban az időben, mikor nagy üldözéseket
szenvedtek az első századok keresztyénei, akkor egyedül Istenhez (Atya, Fiú és Szentlélek), kiáltottak
segítségért.
A másik az, hogy abban az időkben az Isten tisztelet az Isten tisztelet volt ( Isten szavának
hirdetése imádság, dicsőítés, ének), és hiányzott a kultikus, sablonos és előírt szertartás, mint amit
napjainkban a Római Egyházrendszer gyakorol.

Befejezésül, annyit, hogy akit érdekel és érintett, az imádkozzon az Istenhez, Aki Atya, Fiú és
Szentlélek, kérjen Tőle segítséget és lelki látást, olvassa a Bibliát naponta, kezdve az Új
Testamentummal és nézzen jól utána a dolgoknak minél több forrásból, megvizsgálva a dolgokat örökké
a Bibliával.
Lehetne sok mindent még sorolni, de ez elégséges azért, hogy meglátszódjon, hogy az egész
Mária “tisztelet” –nek semmi köze a Bibliával, ha még úgy is tűnne, mert nagyon kecsegtető és nagyon
szép vallásos ruhában van felöltöztetve.
Az egész dolog az emberek elméjének a szüleménye, amik hagyományokban átadódtak és az
évszázadok során felhalmozódott, sőt észrevehető, hogy a 20 században nagyon is fel fokozódottak.
A Biblia nem ad még egy halvány utasítást sem arról, hogy valamilyen féleképpen keljen különösen
tisztelni a Boldogságos Bibliai Máriát.
Akik ezt teszik, csak a saját felelősségükre teszik, mert Istennek és az Ő szavának, a Bibliának
semmi köze a napjainkban eltúlozott “Mária tiszteletnek”. Végül is, az egész “Mária tisztelet” nem tartozik
bele a Bibliai evangéliumában, jó hírében, vagyis nem része a Jézus Krisztus evangéliumának.
Isten világosan figyelmeztet az apostolok által. Olvasd csak mennyire súlyos következménnyel
járhat mást hirdetni, mint a Krisztus evangéliumát. Pál apostol szavai:
“De ha akár mi, akár egy mennyei angyal más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit mi hirdettünk:
átkozott legyen!
Amint már kijelentettük, most újra megismételjük: Ha valaki más evangéliumot hirdetne nektek, mint amit
tőlünk hallottatok: átkozott legyen!
Az emberek kedvét keresem ezzel vagy az Istenét? Talán embereknek akarok tetszeni? Ha még
emberek tetszését keresném, nem volnék Krisztus szolgája.” Galatáknak írt levél 1:8-10

Anda mungkin juga menyukai