Ájurvédikus gyógymódok 1.

rész
Az előző részekben a betegségek kialakulásának folyamatával és okaival
foglalkoztunk. Az egészségre használt áyurvédikus fogalom, a szvasztha
jelentése: a teljes valóságban létezni. E valóság jellemzői a harmónia, béke,
rend, időtlenség, tökéletesség. Az áyurvédikus tanítások a kezdetektől fogva
arra irányulnak, hogy az embert segítsék a teljes valóság elérésében és
fenntartásában, mely az élet, az egészség és a boldogság együttes meglétén
nyugszik. E kívánatos állapot elérésére az ájurvéda három módszert használ,
melyek közül kettő elsősorban a megelőzésre irányul. Az egyik, az áhára
(bevitel) az étrenddel; a másik, a vihara (tevékenység) az életvezetéssel
kapcsolatos. A harmadik, az ausadhi (orvosság) jelenti az előírt
gyógykezeléseket ha az első kettő már nem elegendő az egyensúly
helyreállítására. Ismerkedjünk meg most röviden ezekkel.

Az ájurvéda három gyógyterápiája

1. Áhára (bevitel) – étrend: a táplálkozást alapvetően meghatározza az ember
testtípusa, életkora, tevékenysége, esetleges betegsége, az adott évszak, a
napszak és a földrajzi hely. Ezért alaposan meg kell vizsgálni, hogy ki, mit,
mennyit, mivel és hogyan ehet.Amíg a modern táplálkozástudomány
elsősorban a táplálék fizikai összetételére (fehérje, szénhidrát, zsír, vitamin,
ásványi anyag) helyezi a hangsúlyt, addig az áhára az ételeknek a tudat
minőségére, és a dósak egyensúlyára kifejtett hatására figyel. A helyes étrend
növeli a tudatban a szattvát, azaz a jóság minőségét, táplálja mindhárom
dósát, de figyelembe veszi a fennálló egyensúlytalanságokat is, és kiigazítja
őket. Ilyen élelmiszerek a friss ételek, a tej, a ghí, a friss zöldségek,
gyümölcsök, a gabonafélék, a hüvelyesek, valamint az olajos magvak.
Fontos, hogy az élelmiszerek elkészítésénél is minél kíméletesebb eljárást
alkalmazzunk, és lehetőleg kerüljük a tartósítást, finomítást, mesterséges
ízesítést, fagyasztást, a mikrohullámú sütőt.
2. Vihara – az életet támogató tevékenységek: az életmódra vonatkozó
javaslatok szintén arra irányulnak, hogy a jóság minőségét gyarapítsák a
tudatban.
Erre talán a leghatékonyabb módszer a meditáció. A napi rendszerességgel
végzett meditálás helyreállítja életünkben az egyensúlyt, egyre érzékenyebbé
válunk testi és lelki szükségletcink felismerése iránt, és ösztönösen is az
egészséget előmozdító választások mellett döntünk.

Testgyakorlás: Kétféle testmozgást különböztet meg az áyurvédikus

gyógyászat. Testtípustól függ, hogy melyik milyen mértékben alkalmazandó.
Az egyik energiavesztéssel jár, fokozza az izmok anyagcseréjét, az
oxigénellátást, fejleszti az izomszövetet, valamint a szív és a keringés
teljesítményét. Ide tartozik a legtöbb általunk ismert sporttevékenység. A
másik fajta testedzés energiát nyújt a test számára, mint pl. a jóga nyújtó- és
légzőgyakorlatai, amelyek lassan, óvatosan végzendők.

Művészetek: mindegy hogy passzív élvezői, vagy aktív gyakorlói vagyunk

valamilyen művészeti ágnak, a műalkotásokból áradó harmónia
mindenképpen pozitív hatással van életünkre.

Közvetlenül az érzékekre ható ingerek: valamennyi érzéki ingernek (szín,

szag, íz, hang, bőrérzékelés) nagy szerepe van egészségünk alakulásában.
Ezeken az érzékeken keresztül fejtik ki hatásukat bizonyos termesze^ tes
gyógymódok: a színgyógyászat, az aromaterápia, á zeneterápia, a különböző
bőrérzékelést felhasználó módszerek, mint a hideg-meleg érzeten, érintésen
alapuló technikák, a különböző masszázsfajták. Az ízeknek szintén
különleges jelentőségük van mind külön-külön, mind együttes
kiegyensúlyozottságukban. Ennek elsősorban a táplálkozásban van
jelentősége, de az semmindegy, hogy pl. egy gyógyszer milyen ízű.

Tevékenységek: mivel a természetnek szerves részei vagyunk, bármilyen

változás történik a környezetünkben, az befolyásol bennünket is. Hatnak ránk
az évszakok, az éghajlat, az időjárás és a napszakok változásai is. Ajánlott
mindezt figyelembe véve végezni megszokott tevékenységeinket. A
legfontosabbak ezek közül az alvás-ébrenlét, pihenés-munka, testápolás,
nemi élet stb. aránya, ideje.

Vallásos tevékenységek: ide tartozik az ima, a zarándoklat, a lelkigyakorlat és

az áldozat, mindenféle szolgálat, amelyet mindenki a maga vallásának
megfelelően gyakorolhat. Ezek a tevékenységek közvetlenül a transzcendens
világra irányulnak, a fizikai és a lelki világ harmóniáját próbálják meg
helyreállítani, így alapvetően befolyásolják az egészséget.

3. Ausadhi – a betegségek gyógyítása: a kezelések két fő módját különbözteti

meg az áyurvéda; az egyik a tünetek enyhítésére szolgál, ez a shamana
terápia, aminek jelentése: elhallgattat. A másik a tulajdonképpeni oki terápia,
a sódhana – eltávozni. A betegtől, a betegség természetétől, a rendelkezésre
álló időtől és lehetőségektől függően alkalmazzák egyiket vagy másikat.
Természetesen a cél mindkét esetben a betegség okának megszüntetése.
Tisztítókúrák (panycsakarma): A legintenzívebb, és égyberi a;;leghatásosabb
módszerek egyike, melynek Soxáná testet/megtisztítják a felgyülemlett
salakanya-göktól, így helyreáll a dósak egyensúlya, a kitisztult csatórnákbh*
szabadon áramolhat az energia. Minden további kezelésnek ez az alapja.

A tisztítókúra három fázisból áll:

-az előkészítő szakasz során fellazítják a lerakódott salakanyagokat, serkentik
a kiválasztó funkciókat, felkészítik a testet a valódi kezelésre
-a második, a valódi tisztító szakasz a salakanyagok eltávolítása a testből. A
dósak a salakanyagokat a testből három irányba szállítják. A kapha dósa
felfelé: a légutakon keresztül -nászja karma; a gyomorból hányással –
vamana karma. A pitta dósa lefelé tisztít: a vékonybélből hashajtással –
virícshána karma. A vata dósa szintén lefelé: a vastagbélből beöntéssel
távoznak a felesleges anyagok – baszti karma. A periféria felé a vérereken
keresztül érvágással segítik a tisztulást -raktamoksána karma
-a harmadik szakaszba az utókezelési eljárások tartoznak, melyek lényege az
újjáépítő folyamatok támogatása; biztosítják az egészséges anyagcsere és az
immunrendszer működésének a helyreállását.
Gyógyszerek: lehetnek növényi, állati, ásványi vagy szintetikus eredetűek.
Alapvető törvény, hogy bármi felhasználható gyógyszerként a megfelelő
időben, a megfelelő helyen, illetve megfelelő módon alkalmazva.
Használhatóak megelőzésre, a tünetek csökkentésére, vagy a tisztítókúra
folyamán is.

Sebészeti módszerek: az áyurvédában sokkal kisebb a jelentősége, mint a

hagyományos orvoslásban. Leginkább sérülések után, illetve akkor
alkalmazzák, ha már nincs más lehetőség.
E rövid összefoglaló mutatja, milyen hatalmas és szerteágazó ismerethalmaz
az áyurvédikus orvoslás témája. A folytatásban majd részletesebben is
megismerkedhetünk egy-egy területtel.

Máté Ibolya

2002/32.

Kapcsolódó cikkek:

← Az ájurvédikus szerek használata

← Ájurvédikus álomfejtés
← Ájurvédikus masszázs
← Ős(z)i jótanács – Gyógynövények ájurvédikus
alkamazása
Az ájurvéda betegségelmélete I. rész

Az ájurvédikus szerek
használata
Az Ajurvédával kapcsolatos első szakkönyvek szanszkrt nyelven íródtak az i.
e. V. században. Az Ajurvéda mint az “élet tudománya”, a tudomány és a
filozófia összehangolásával alakult ki. Kimeríthetetlen forrásából olyan
nevezetes személyiségek is merítettek, mint Hippokratész és Harun Al Rasid.
Az Ajurvéda a test, az elme és a lélek egységét hirdeti, és az egészség
megőrzésére törekszik természetes eszközökkel.

Ma is élő ősi tudás

Az Ajurvéda filozófiája szerint az emberi test alkotó részei a test, az
érzékszervek, az elme és a lélek. Mindezek tökéletes összhangja együttesen
biztosítja az ember egészségét. Az Ajurvéda szerint minden ember egyedi
alkattal és tulajdonságokkal születik, amit a dósák (vitálenergiák) sajátos
egyensúlya jellemez. A három dósa (kapha, pitta, vatha) működéséről a
Kagylókürt előző számaiban már részletesen beszámoltunk. A dósák
felelősek az emésztés, az anyagcsere és az energiaháztartás
szabályozásáért. Amikor az ember valamilyen külső vagy belső ok miatt
kibillen vele született egyensúlyi helyzetéből, betegség kialakulására
számíthatunk. Az Ajurvéda minden emberre mint önálló személyre tekint,
akinek egyedi fizikai tulajdonságai és érzelmi beállítottsága van. Az
ájurvédikus orvos az embereket holisztikus személetben, test-szellem-lélek
egységeként kezeli. A betegség okának kiderítésekor nemcsak a szervezet
elváltozásaira figyel, hanem a beteg viselkedésére, hangulatváltozásaira,
gondolataira is, ezért a diagnózis csak gondosan összeválogatott kérdések
megválaszolása, fizikai és pulzusvizsgálatok elvégzése után adható.

Az ajurvédikus gyógyítás a legkülönbözőbb terápiákat, sebészeti eljárásokat,

étrendi javaslatokat, gyógyszeres kezeléseket, valamint a gyógymasszázst és
a jógát foglalja magába. Az Ajurvéda Ázsiában századokon át a gyógyítás fő
áramlatához tartozott. Indiában ma is 94 orvosi egyetemen oktatják, és a
közel 870 ezer ajurvéda-orvos mintegy 550 millió embert gyógyít. Ma, amikor
az emberek nagy része szívesen fordul a természetes dolgok felé, az
Ajurvéda a modern nyugati orvoslásban is helyet kapott, mint a komplementer
gyógyászat egyik igen fontos eleme. Az Ajurvéda alapanyagai csak
természetes forrásból származnak: gyógynövények, gyümölcsök, gyökerek és
ásványok. Az ezekből előállított készítmények kölcsönhatás nélkül
alkalmazhatók más gyógyszerekkel együtt, káros mellék- és utóhatásuk nem
ismert. Mivel hatóanyagtartalmuk viszonylag kicsi, kúraszerű használatuk
javallott. Magyarországon 1991-ben kerültek forgalomba az első
engedélyezett Ajurvéda gyógytermékek.

Tippek
S most következzék néhány jó tanács az ajurvédikus szerek használatához,
melyek több ezer éves megfigyeléseken alapulnak. A világ legrégebbi
gyógyszerkönyve, a Csaraka Szanhitá írja:

Alkalmazásuk kúraszerűen ajánlott, hogy a szervezet folyamatosan jusson a

szükséges mennyiségű gyógyanyaghoz.

Általában napközben kell őket bevenni, amikor mozgunk, ezzel segítve elő a
jó felszívódást és a biztosabb hatást (kivétel a Chyawanprash, melyet
lefekvés előtt célszerű fogyasztani (tejjel).
Az Ashwagandhát napkelte előtt mézes vízzel, napközben pedig éhgyomorra
kell bevenni.

Minden készítmény használata kötődik valamilyen “vivő anyaghoz”, ami segíti

a hatóanyag eljutását az adott szervhez. Ezek a nálunk is ismert szereknél:
gyümölcslé vagy tej (Shilajit), méz (Ashwagandha), sáfrány (Livfit), tej
(Chyawanprash).

Az ájurvédikus gyógyszerek különféleképpen hatnak a dósákra, növelik vagy

csökkentik intenzitásukat. Az ajurvéda-orvos feladata megállapítani a beteg
testtípusát (prakrti) alapos kikérdezéssel, megszemléléssel, amikor többek
között megvizsgálja a köröm, a nyelv, az arc, a bőr, a haj állapotát is, valamint
pulzusdiagnózist is végez. Ezek után ír elő különböző természetes
gyógyanyagokat, amelyek beállítják a dósák egyensúlyát. A vitálenergiák
kiegyenlítettsége esetén helyreáll a testtípus eredeti állapota, ami elősegíti a
gyógyulást.

A gyógyulás hatékonysága javul, ha a kezelés előtt a szervezetet

méregtelenítjük (pancsha karma).

A gyógymasszázs segít megindítani a szervezet különböző részein elakadt

dósákat. A masszázs hatékonyságát speciális masszázsolajokkal növelik.

1998/27.

Kapcsolódó cikkek:

← Ájurvédikus gyógymódok 1. rész

← Ős(z)i jótanács – Gyógynövények ájurvédikus
alkamazása
← Ájurvédikus álomfejtés
← Ájurvédikus masszázs
Alkati jellemvonások

Ős(z)i jótanács –
Gyógynövények ájurvédikus
alkamazása
Az ájurvéda Indiában a mai napig gyakorolt hagyományos orvostudomány. Az
ájurvédát ismertető Csaraka Szanhita szerint minden természetes anyagot
lehet orvosságként is használni.

Dzsivaka legendája nagyon szépen illusztálja az indiai természetgyógyászat

alapelveit. Dzsivaka Buddha háziorvosa volt. Azon a napon, amikor vizsgáira
jelentkezett, orvos-professzorai arra kérték, mutasson olyan természetes
anyagot, amelyet nem lehet gyógyászati célokra alkalmazni. Dzsivaka több
éven át kutatott szerte a világban, és végül visszatérve így szólt: “Mindehol
kerestem, de semmit nem találtam, amit ne lehetne az orvoslás
művészetében használni.”

Csaraka hozzáteszi: “Egy növény gyógyhatásainak ismerete még nem

elegendő az orvosláshoz.” A növényt teljességében kell ismerni:
sajátosságait, energiáját, ízét, korrekt elkészítését, hatásos adagolását, az
alkati típus szerinti alkalmazását stb. A nyugati fitoterápiában csak a
gyógyhatásra és az adagolásra fordítanak figyelmet, de ez nem elegendő. Az
olyan kérdésekre, hogy például miért előnyösebb a kakukkfű a mentánál –
egy közönséges influenza esetén – nem találunk választ a nyugati
kézikönyvekben.

Ahogy közeledik az őszies, hűvös idő, szaporodnak a megfázásos,

meghűléses panaszok. A náthás, influenzás betegségek gyógyítására többek
között a gyömbérital is javasolt.

Minden napra gyömbéritalt!

A gyömbérital a leggyakrabban ajánlott ájurvédikus erősítőszer (unani
terápia). Hatásai a következők:

– harmonizálja a légutakat: jó hatású garatgyulladás, gégehurut, légcsőhurut,

hörghurut, nyálkás bronhitisz stb. esetén,– elősegíti a nyálka kiköhögését,–
étvágygerjesztő, emésztést javító.

Elkészítése a szvara (lé) eljáráson alapul. Ezt a medicinát háromféle módon

készíthetjük.

Az első eljáráshoz friss gyömbérre van szükség. Reszeljük le vagy vagdaljuk

pici darabokra, áztassuk, majd szűrjük le egy gyolcson keresztül. Ha csak
száraz vagy őrölt gyömbér áll a rendelkezésünkre, tegyünk egy rész gyömbért
két rész vízbe, hagyjuk állni 24 órán át, majd szűrjük le. Ha nincs elég időnk,
a harmadik módszer szerint a következőképpen járjunk el: tegyünk egy rész
gyömbért (por formában) nyolc rész vízbe, s forraljuk lassú tűzön addig, amíg
a víz egynegyed része el nem párolog, majd szűrjük le.

Igyunk meg mindennap legalább 15 ml friss levet (erősebb testalkatú

személyek 25 ml-t), ha száraz gyömbért használtunk, kétszeres mennyiséget.
Egy kevés mézzel vagy nádcukorral ízesíthető. A gyömbérlevet meleg
italokkal együtt is lehet fogyasztani. Például egy evőkanálnyi levet meleg
gyógyteával keverjünk nátha esetén. Tanácsos egy héten át rendszeresen
fogyasztani.

Mivel a gyömbér aktivizálja a “gyomor tüzét” (agni), ezért az élelmiszerek

emésztése és felszívódása is könnyebbé válik. A különböző toxinok
mennyisége csökken, és eltávozik az ürülékkel.

Mindegyik alkati típus (kapha, pitta, vata, bővebben lásd a Kagylókürt 1989.
téli számában) kortól függetlenül használhatja az említett megbetegedések
esetén. Minden mellékhatástól mentes.

1993/15.

Kapcsolódó cikkek:

← Ájurvédikus gyógymódok 1. rész

← Ájurvédikus álomfejtés
← Az ájurvédikus szerek használata
← Három jótanács
Az arany jótanács

Ájurvédikus álomfejtés
Az ájurvéda szerint sok betegség – elsősorban a krónikus reuma, az allergia,
de alkalmanként a rák is az elégtelen alvásból eredeztethető. A mélyalvás
rendkívül fontos az immunrendszer regenerálásában. Ha az ember
alvászavarokkal küzd, azt az immunrendszere is megsínyli, ami könnyen
öngerjesztő immun-rendellenességekhez vezethet. Így tehát a valóban
pihentető, ún. mélyalvás feltételeinek megteremtése igen fontos gyógyászati
tényező. Idegrendszeri és mentális problémák kezelésében elengedhetetlen,
de a többi betegségen is hatásosan segít a megfelelő mélyalvás, a nyugalom
terápiája.

Manapság sokan szenvednek a mélyalvás hiányától. S ez nem azt jelenti,

hogy nem alszanak eleget, sőt ellenkezőleg, az ember általában többet alszik
a kelleténél. Csakhogy ez az alvás nem kellően pihentető, nem jutunk el az
álomtalan mélyalvásig, hanem megragadunk az álmok szintjén. Gyakran
előfordul, hogy nem a megfelelő időben pihen le az ember, vagy nem készül
kellőképpen elő az alváshoz. A megterhelő esti étkezés, az éjszakázás, a
felfokozott mentális tevékenység, idegi terhelés, a későig elhúzódó munka, a
túlfűtött levegőjű hálószoba vagy a környezeti zajok mind-mind csökkentik a
mélyalvás lehetőségét, ami pedig oly fontos az ember egészségéhez.

A mélyalvás hiányát, illetve pillanatnyi, mulandó jellegét pszichikai és élettani

tényezők is előidézhetik, ám a pszichés problémák a gyakoribbak. Az
asztráltest(1) energiájának stagnálása vagy zavara megakadályozza, hogy
ezen a finom síkon is fölülemelkedve eljussunk az oksági testig, s a mélyalvás
állapotába kerüljünk. Ennek oka többnyire érzelmi tényezőkben keresendő. A
feldolgozatlan érzelmek és a ragaszkodás különféle fajai asztrális síkon
megakasztják energiáinkat. Ugyanezen tényezők teszik lehetetlenné a
magasztosabb, lelki töltésű álmokat, amiket csak akkor tapasztalhatunk, ha a
magasabb szférákkal is kapcsolatban állunk. Így hiányt szenvedünk az
asztrálenergiákban is, s a szépség, szeretet vagy inspiráció magasztos
élményeiben sem bővelkedünk, s a tiszta álmok híján elménk terméketlen és
gépies, szívünk pedig üres marad.Alkati típusok – és álmaikAz ájurvéda
szerint az ember alkatát s egészségét három fő biológiai elem, vitálenergia
határozza meg: az életlevegő (vata), a biológiai hő (pitta) és a biológiai nedv
vagy nyirok (kapha). E három faktor mint alkati tényező határozza meg testi-
pszichikai mivoltunkat, és befolyással van a betegségek kialakulására is. A
három tényező egyensúlyi helyzete jelenti az egészséges állapotot, ám ha
egyik vagy másik túlsúlyba kerül, az különféle betegségeket válthat ki.
Mindegyik vitáltényezőnek megvannak a maga tipikus álomképei és alvási
rendellenességei.

Pszicho-fizikai felépítésünk, alkati típusunk meghatározásához gyakran

előforduló álmaink vizsgálata is hozzásegít. Sőt, az álmok rávilágíthatnak a
kapha-vata-pitta egyensúlyának felborulásából származó rendellenességekre
is, legyenek azok akár fizikálisak, akár lelkiek.

Az alváshoz elegendő kapha szükséges a szervezetben. A kapha felel a

pihenésért és a táplálkozásért. Ez az alapja és támasza a másik két
vitáltényezőnek, amik élénkebb természetűek. Az alacsony kapha-szint, ami
általában együtt jár a vata és pitta túlsúlyával, gyakran okoz alvási
rendellenességeket. Az általában kapha típusú túlsúlyos emberek ezért
hajlamosak a több alvásra, míg a vata típusú soványabbak gyakran küzdenek
alvászavarral.

A természet három gunája(2), köteléke szintén befolyásolja az álomtípusokat,

mivel ezek határozzák meg az elme milyenségét. Az alvás nélkülözhetetlen
előfeltétele a tamasz, vagyis a tehetetlenség gunája. Tudatlanság, tompaság
és negativitás jellemzi a tamasz kötelékében lévőket, akiknek általában több
alvásra van szükségük és nehezebb fönnmaradniuk. A radzsasz, vagyis a
természet aktív gunája csökkenti az alvásidőt és nyugtalan álmot
eredményez. A radzsasz, a szenvedély kötelékében lévőket zaklatottság, düh
és bizonytalanság jellemzi. Ők kevesebbet alszanak, ám az elalvással
problémáik vannak, s álmaik is gyakran zaklatottak. A tisztaság vagy jóság
(szattva) határozott megnyilvánulásakor, az elme szellemi tisztultsága esetén,
nincs szükség sok alvásra. A tiszta jóság minőségében az elme olyasfajta
módon pihen, mint a mélyalvás esetében. Az ilyen ember számára is
elegendő a kevés alvás, s zaklatott álmok helyett inkább profetikus,
látomásszerű álmaik vannak.Vata álmokA levegő (vata) alkatú emberek
kifejezőkészsége jó, kreatívak és élénk képzelőerővel rendelkeznek, gyorsan
reagálnak mindenre, ami éri őket. Ugyanakkor idegesség, nyugtalanság, sőt,
hiperaktivitás is jellemzi őket, gyakran szenvednek aggodalomtól, rettegéstől.
Termetük magas, vagy éppen ellenkezőleg, alacsony. Testalkatuk szikár,
bőrük száraz, energiájuk, emésztésük és keringésük változékony. Nem bírják
a hideget, a szelet és a szárazságot. Éber állapotukhoz hasonlóan álmaik is
aktívak, nyugtalanok. Az álmatlan mélyalvás az ő esetükben ritka, gyakrabban
álmodnak, mint mások, s legfőképp náluk fordul elő álmatlanság. Álmaikra a
felfokozott fizikai aktivitás jellemző, sokszor álmodnak utazásról, futásról,
repülésről. Álmaik gyakorta összefüggéstelenek, szaggatottak, zaklatottak.
Rossz, sőt lidérces álmok kerítik hatalmukba őket, s néha a félelemrohamok
miatt nem jön álom a szemükre. Szellemileg az összes alkati típus közül ők a
legaktívabbak, így túlzott számítgatás, aggodalom vagy zavaros gondolkodás
tölti ki álomszüneteiket.

Bármilyen szervrendszerben kerüljön is túlsúlyba a vata, az könnyen vata

típusú álmokat eredményez, még akkor is, ha alapvetően nem ez az elem
jellemző ránk. Túlhajszolt munka, vagy sok utazás esetén könnyen adódnak
vata álmok. A magas vata-arány klasszikus tünete az aggódó, zaklatott
elmeállapot, a nyugtalan vagy nyomasztó álom, illetve az álmatlanság. A vata-
álmokat más vata-tünetek is kísérhetik, például étvágytalanság, székrekedés,
gyönge vitalitás, reszketés. Különösen magas vata-arány esetén az álmok is
hevesek: hangos lárma, baleset, zuhanás vagy éppen halál a jellemző
álomkép.

Számos hatásos ájurvédikus gyógynövény segít legyőzni a magas vata-

arányból adódó álmatlanságot vagy hánykolódó alvást. Említhetjük az
asvagandha növényt (Withania somnifera), a dzsatamanszit (Nardostachys
jatamansi) vagy pedig a közismert valeriángyökeret. A szezámolajos
masszázs – főként a fejen és a lábon – szintén igen hatásos.Pitta álmokA tűz
alkatú emberek általában heves vérmérsékletűek, magabiztosak, bátrak és
határozottak, sőt, gyakran agresszívak. Beszédük határozott, könnyen
indulatba jönnek, szenvedélyesek s gyakran vannak konfliktusaik. Termetük
átlagos, étvágyuk jó, sok folyadékot fogyasztanak, keringésük élénk,
pirospozsgásak, de hajlamosak a lázas és fertőző betegségekre, illetve a vér
rendellenességeire. Álmaik is hevesek, színesek, tisztán kivehetők, sokszor
erőszakosak, szenvedélyesek vagy konfliktusokkal terheltek. Fény, tűz, hő
gyakran szerepel álmaikban. A pitta alkatúak szervezetében túl sok a hő,
illetve a harag, ami könnyen álmaikat is zaklatottá teszi. Ez akár
álmatlansághoz is vezethet, hiszen a pihenéshez hűvösre van szükség.

Ha a pitta a felszíni szövetekben (plazma vagy vér) kerül túlsúlyba,

álmunkban az agresszor szerepét játsszuk. Ha viszont a mélyrétegű
szövetekben, például az idegszövetben halmozódik fel, akkor inkább
áldozatai vagyunk az álombéli erőszaknak, bár valamiképp igyekszünk
visszavágni.

A pitta alapú álmatlanság ellenszerei a gotu-kola, vagy brahmi (Centella

asiatica), a szantálfa, vagy a keserű idegerősítők, például a szenvedélyvirág,
illetve a komló. Szantálolajos fejmasszázs is használ.Kapha álmokA kapha,
vagyis víz alkatú emberek általában nyugodtak, higgadtak, könnyedek, ám
ugyanakkor hajlamosak a letargiára, reagálásuk lassú, ragaszkodásuk erős.
Testalkatuk inkább túlsúlyos, étvágyuk állandó, egyenletes, de nem túl nagy,
anyagcseréjük lassú. A víz típusú és nyirokbetegségekre általában
hajlamosak. A három alkati típus közül ők álmodnak a legritkábban, s
általában nem emlékszenek álmaikra. Ritka álmaik is víz típusúak, gyakran
egyenesen vízzel kapcsolatosak. Érzelmes, szentimentális vagy éppen
romantikus álmaik általában barátaik, családjuk köré csoportosulnak.

A kapha túlsúlya hosszas alvást, napközbeni sziesztázást eredményez, de az

alvás nem pihentető, nem frissíti fel az energiákat. Ennek ellenére kapha
eredetű alvászavar is létezik. A túl sok nyirok elzárja a szervezet keringési
rendszereit, és az egész testműködés lassulását, stagnálását okozza. Ha a
kapha a finomabb rendszereket – például az idegrendszert – akadályoztatja,
az álmok zavarossá válhatnak és alvászavar lép föl. Így az elme nem képes
visszahúzódni a fizikális testből a finomabb csatornákon keresztül. A sok
nyirok bánatos, szomorú álmokat is eredményezhet, éppen a túlzott
ragaszkodás, a kapzsiság, a birtoklásérzet okán.

A kapha eredetű alvászavar jó ellenszere a vacsha, az orvosi kálmos

(Calamus), a kardamom és a gyömbér egy kis mézben elkeverve. Torna,
testedzés, esti aerobic szintén sokat segíthet.A dósa-álmok szubtilis formáiA
három biológiai vitáltényező nemcsak a fizikális szervezet része, hanem az
elme alkotóeleme is. Mentális szinten persze finomabb formában vannak
jelen. A vata mentális formája a prána, vagyis a fő vezető, irányító életenergia.
A pitta mentális alakja a tédzsasz, a szellemi világosság, ragyogás. A mentális
kapha pedig az ódzsasz, az ember legfőbb vitálenergia tartaléka. Ezek
gyarapítása, valamint egyensúlyuk fenntartása nemcsak az egészség, de a
lelki fejlődés záloga is. A valóság finomabb rétegeinek vagy a jóga magasabb
megvalósítási szintjeinek megtapasztalása érdekében gyarapítanunk kell
prána, tédzsasz és ódzsasz készleteinket. S minél előbbre jut az ember
lelkileg, annál több ilyen vitálenergiája lesz.

A prána típusú álom gyakran repüléssel, levitációval vagy alakváltoztatással

kapcsolatos. Újfajta mozgás-élmények, a tér új dimenziói, mennyei hangok,
éterikus zene tárulnak föl benne. Ugyanakkor hiányzik a vata túlsúlyából
származó aggodalom vagy félelem.

A tédzsasz uralta álmok színesek, víziószerűek és érzékletesek, sűrűn

szerepelnek benne geometriai alakzatok, jantrák vagy mandalák.
Szívmelengető jó érzés, barátságos, szeretetteljes vagy könyörületes
érzelmek jellemzik az ilyen álmokat. A pitta jellegű álmok haragja, indulata,
konfliktusa viszont nincs jelen.

Az ódzsasz jellegű álmok békések, higgadtak, odaadóak, a mélyalvás

hosszas, ugyanakkor éber állapotába is elvezethetnek. Viszont a kapha-
álmok rossz oldala, a tétlenség, stagnálás hiányzik belőlük.

Amikor a dósák durvább formája kitisztul az elméből, finomabb, szubtilis

alakjuk válik aktívabbá. Ezek teszik lehetővé a finom fizikai valóság, az
asztrális birodalom megtapasztalását s az ottani aktív tevékenységet. A dósák
alapformái, durvább megnyilvánulásai csak erősen énközpontú élményeket,
tapasztalatokat nyújtanak, ami kizárja a közvetlen asztrálkapcsolat
lehetőségét. Ilyenkor az álmok nem a tényleges asztrálvilágot tükrözik, hanem
csak a fizikális világ keltette benyomások finomabb, de ugyanúgy fizikális
vetületét. Asztrális értelemben tehát tétlen és alvó marad az ember, legföljebb
olyan mozgástere van magasabb létsíkon, mint mondjuk egy növénynek.

Ha a prána, a tédzsasz és az ódzsasz felszaporodik és stabilizálódik,

megszűnik az asztrálszféra iránti vonzalom, és a formát nélkülöző tudatosság
oksági birodalmába kerülhetünk. A tudatosságon keresztül közvetlenül is
megtapasztalható a valóság, s tényleges jólétünk nem függ a formáktól.

A prána fokozásának legjobb módja a pránájama vagy légzésszabályozás,

különösen a jógalégzés, ami a beszívott levegőt a gerincoszlopban tartja, és a
harmadik szem központja felé tereli. Az ily módon összegyűjtött prána alvás
közben is érezteti hatását. Erőt ad ahhoz, hogy átlássunk az elme keltette
illúzión, és megváltoztassuk álmainkat. Asztrális szinten a megszokott érzelmi
sémák lerázása is lehetővé válik.

A tédzsasz fokozásának eredményes eszköze a koncentráció és vizualizálás.

E gyakorlatokat egyszerű dolgokkal kell kezdenünk, próbáljunk például
gyertyalángra koncentrálni. Magasabb szinten jantrák ábráit is használhatjuk
figyelmünk összpontosításához. A tédzsasz szaporításának leghatásosabb
eszköze azonban az örök és a mulandó dolgok elkülönítése, a gjána-jóga, ám
ennek gyakorlása meglehetősen magas követelményeket támaszt. A tédzsasz
teszi lehetővé az aura észlelését, vagyis az embereket, dolgokat övező finom
energia-mezők tapasztalását. Sőt, be is hatolhatunk eme finomabb szférákba,
ahol az energiák s jelenségek mögötti szín-sémák gyökereznek.

Az ódzsasz fokozásának legjobb eszköze a némaság és tétlenség, hiszen

minden tett végrehajtása energiaveszteséggel jár. Mindamellett a hit és az
odaadás, a vallási ünnepségeken való részvétel, az ima, az egyéni vagy
közösségi mantrameditáció(3) könnyebb és hatásosabb eszközök. A
cölibátus, vagyis a nemi önmegtartóztatás szintén nagyon fontos, s ennek
valamilyen mértékű gyakorlása nélkül sosem lesz elegendő ódzsasz a
szervezetünkben.

A vitálenergiák ezen finomabb, önfegyelmezéssel, meditációval és lelki

tettekkel végzett megerősítése nagyobb jelentőségű, mint bármilyen,
testgyakorlatokra, diétára és gyógyhatású szerek bevitelére alapozott
egészségmegőrzési program, mert a lelki fejlődés, megújhodás révén
létrejövő harmónia a testi egészség igazi alapja.
1. Az ájurvéda – összhangban a Védákkal – háromféle testet ismer: a durva
fizikai (hús-vér) testet, a finomfizikai (asztrális) testet, amit az elme, értelem
és a testi lét által befolyásolt tudatosság jellemez, valamint a nem anyagi
(transzcendentális) lelket, amely maga a személy, az élő lény, akinek jelenléte
nélkül a fizikai burkolat halott.

2. A gunákról részletesen írtunk a Kagylókürt 23. és 24. számában.

3. A mantrameditáció – a hari-náma, vagyis az Isten neveinek (mint Hari,

Krsna, Govinda stb.) transzcendens erejét hordozó hang-formák segítségével
végzett lelkigyakorlat – két formája ismeretes: az egyéni, halkan folytatott
kántálás (dzsapa) és a közösen, hangosan, esetleg hangszerekkel kísért,
lelkes éneklés (kírtan).

David Frawley1998/26.

Kapcsolódó cikkek:

← Ős(z)i jótanács – Gyógynövények ájurvédikus

alkamazása
← Az ájurvédikus szerek használata
← Ájurvédikus gyógymódok 1. rész
← Alkati jellemvonások
Ájurvédikus masszázs

Alkati jellemvonások
Alkati jellemvonások megállapítása Az ájurvédikus orvoslás a testi típusok és
azok sajátos szükségleteinek ismeretén alapszik. Az alábbiakban segítséget
szeretnénk nyújtani ahhoz, hogy mindenki – legalábbis alapfokon – meg tudja
állapítani jellemző test-típusát, s így képes legyen alkalmazni a közölt
ájurvédikus egészség-tanácsokat és természetes gyógymódokat.

A tridósa elmélet
Az ájurvéda tanítása szerint az embert négyféle biológiai, illetve lelki ösztön
befolyásolja: a vallásra (dharma), az utódnemzésre (káma), a gazdálkodásra
(artha) és a felszabadulásra (móksa) való hajlam. Az ájurvéda felfogása
szerint az emberi szervezet, sőt az egész teremtett világ öt fő elemből
(mahábhúta) tevődik össze: földből, vízből, tűzből, levegőből és éterből
(űrből). Ideális esetben ezek az alapelemek dinamikus harmóniában vannak,
létrehozván az élet feltételeit, s biztosítva az élőlények egészségét, tökéletes
egyensúlyát. Az ájurvéda az öt alapelem elvével magyarázza a világ
létrejöttét, az emberi élet kialakulását, a szervezet élettanát, valamint a
gyógymódok, az étrend, a gyógynövények és tápanyagok gyógyhatását is.

A tridósa-elmélet szerint az öt alapelem három aktív tényezővé (dósa)

szerveződik, melyek neve kapha, pitta és a vata. A föld- és víz-elemek
keveredése a kapha-dósa, mint a földet nedvesítő víz esetében. A víz- és tűz-
elemek keveredése a pitta-dósa, aminek szemléletes példája az
emésztőnedvek vegyi hője, míg a levegő- és űr-elemek keveréke a vata-dósa,
mint például az űrbéli légmozgás. A kapha hűvös, zsíros és súlyos, a pitta
forró, cseppfolyós és éles, a vata pedig hideg és száraz. Ez a három közeg
(tridósa) áll a test, az elme és a tudat minden biológiai, pszichikai és
fiziopatológiai folyamata mögött, s ezek biztosítják a test normális fiziológiai
működéséhez a szükséges anyagokat és védelmet, ez befolyásolja a
természetes vágyakat, az egyéni ízlést, a test szöveteinek kialakulását,
fennmaradását és elpusztulását, s felesleges anyagainak az eltávolítását; a
pszichikai jelenségeket: a félelmet, dühöt és kapzsiságot, valamint a fennkölt
emberi érzéseket: az együttérzést, a könyörületet és a szeretetet.

Alapjában hétféle összetétel lehetséges: 1) vata, 2) pitta, 3) kapha, 4) vata-

pitta, 5) pitta-kapha, 6) vata-kapha és 7) vata-pitta-kapha. Természetesen
ezeknek még számtalan variációja létezik, a vata, pitta és kapha elemek
arányától függően. A dósák mindenkiben egyedi, sajátságos arányban
találhatók meg, attól függően, hogy azok összetétele hogyan alakult a
születés pillanatában. E sajátságos arányt nevezik prakrtinek, egyéni
természetnek vagy alkati típusnak. A pulzus, testalkat, haj, bőr, ízlés, a
szokások vagy más jellemvonások vizsgálata alapján az ájurvédikus orvos
azonosíthatja az alkati típust, s eszerint szabja meg az egyén számára
ajánlatos étrendet, testmozgást vagy életvitelt a gyógyulás, a magasabb
tudatsík elérése, illetve a hosszú, egészséges élet szempontjából.

Az egészség a tridósa egyensúlyát jelenti. A tridósa elve lehetővé teszi, hogy

az orvos minden egyes beteget külön egyéniségként kezeljen. Az ájurvédikus
orvos még azonos panaszok esetén sem tekinti egyformának betegeit, s
gyakran eltérő gyógymódot fog alkalmazni. Úgy mondják, a vata-dósa beteget
jóbarátként, a pitta-dósa beteget szeretőként, a kapha-dósa beteget pedig
ellenfélként kell kezelni. Az első pácienst gyöngéden rá lehet vezetni az
egészségre, a másodikat támogatni és lelkesíteni kell a gyógyulás ideje alatt,
míg a harmadikat szigorúan figyelmeztetni kell a kúra előírásainak
betartására.

A dósák
Kapha: A kapha-típus sápadt, súlyos, hűvös, sima, fényes, puha, fenséges,
lassú, édes, finom és csúszós. A kapha típusú ember selymesen lágy, olajos
bőrű, izmos, arányos és jó húsban lévő. Kedveli az édes ízeket, s mivel
tetteiben hűvös, kimért, ezért a forró, erősen fűszeres ételeket is szereti. A
zsírdús fogásoktól, olajoktól és a tejtermékektől azonban ajánlatos
tartózkodnia. A kapha-típusú ember higgadt és lassan felejt. A kaphát tekintik
az emberi szervezet legfőbb összetevőjének, ami az egészséges stabilitást
képviseli. Ez az erő az ösztönös cselekvésben, a fizikai állóképességben,
növekedésben, az ízületek olajozottságában, a szövetek erejében és
összetartásában, illetve a bátorságban, megbocsátásban mutatkozik meg.

Pitta: A pitta-dósa a fény- és hőtermelő, az átalakulást és az

anyagcserefolyamatokat mozgásban tartó energia. A szervezetben a pitta
irányítja az emésztést és az anyagcserét. A pitta-típusú emberben a tűzelem
dominál. Gyakran művészi hajlamú, és alkotó módon gondolkodik. Termete
közepes, nem túl magas és nem túl alacsony, nem kövér és nem sovány. A
pitta forró és kissé olajos jellegű. Ez a típus sokat bajlódik a kopaszodással
vagy a korai őszüléssel. A pitta túltengéséhez szeplősség, anyajegyek s más
bőrrendellenességek kapcsolódnak.

Vata: A vata-típusúak kevés kivétellel éppen ellentétei a kapha embereknek. A

vata-típus tevékeny, gyorsan reagál, jellemzője a mozgékonyság. Szikár
fizikumú, könnyed, gyors, hűvös és kemény. Testalkata általában karcsú, s a
lég-elem túlsúlya miatt száraz. Személyisége mindenben gyors – a
szerelemben, a feledésben, az emésztésben vagy a mozgásban egyaránt. A
vata túlsúlyát gyakran társítják az idegességgel vagy elmebetegséggel. A
vata-ember kerüljön mindenféle gyógyszert, s inkább az étrenddel, s más
természetes eszközökkel törekedjék a tökéletes egészségre, a hosszú életre.

1994/16.

Kapcsolódó cikkek:

← Őszi-téli átállás
← Az Ajurvéda
← Az ájurvédikus szerek használata
← Ős(z)i jótanács – Gyógynövények ájurvédikus
alkamazása
Ájurvédikus masszázs

Őszi-téli átállás
Október, november, december a mi éghajlatunk alatt az ősz és a telelő ideje.
Ilyenkor a természetből visszahúzódik a nedvesség, gyakoribb a szeles idő, s
a hőmérséklet is esik a napsugárzás csökkenése miatt. Ilyenkor fokozódik a
szervezetben a vata-dósa, a vízelem aránya, s a vata jellegű betegségek is
gyakoribbá válnak, különösen az efféle alkati típusú embereknél.

Érdemes ősszel átszervezni étrendünket és napi beosztásunkat. A nedvesség

és a meleg csökkenését ajánlatos a megfelelő változtatásokkal ellensúlyozni.
A pitta- és kapha alkati típusok számára talán kellemes a hűvösebb szezon
beköszönte, de a változásokat nekik is érdemes figyelemmel követni.

Ősszel több meleg és leveses ételre van szükségünk. Gyakoribbak lehetnek

az édes, savanyú és sós ízek, a keserű, a csípős és a fanyar ízek rovására.
Jó táplálék ilyenkor az avokádó, vagy a füge. A barnarizs s egyéb
gabonafélék a földelem hatását erősítik, ami ekkortájt igen fontos, de a
kukoricával, árpával érdemes csínján bánni. A joghurt enyhíti a vata túlsúlyát,
éppúgy, mint a szezám- és kukoricaolaj. A keresztes zöldségfélék –
káposztafélék, zöld levélnövények, zsázsa -, valamint a zeller és az okra is
fokozza a vata arányát, ezektől ajánlatos tartózkodni. A vata arányt
egyensúlyban tartja az uborka, a retek, az édesburgonya, s a fűszerek közül a
kardamom, a gyömbér, a szegfűszeg, a mustármag, a só és a szezámmag.

A szervezetben a vata székhelye az alsó medenceöv. A napi jóga-torna

gyakorlatokba is érdemes felvenni azokat az ászanákat, amelyek nyomást
gyakorolnak a medenceövre. Ilyenek a hátrahajlások, ekeállás, kobraállás, a
fejenállás. Ezek az ászának segítik természetes helyén tartani a vata-elemet,
csakúgy, mint egy könnyű olajos masszázs az alhason alkalmazva.

Ebben az évszakban a leggyakoribb betegségek a bőr kiszáradása és

repedezettsége, a szájsarkok szárazsága, az ízületi fájdalmak és a gázok
felhalmozódása. Olykor enyhe emlékezetzavarok is beállhatnak. A vata
túlsúlya könnyen stabilitáshiányt és türelmetlenséget eredményezhet. Amikor
ilyen tünetek mutatkoznak, szükségszerű az étrend megváltoztatása.

Az évszakok változásakor a szervezet jobban ki van téve a megfázás vagy az

influenza veszélyének. Ezért ajánlatos figyelemmel kísérni az időjárás
szeszélyeit, és az életmódban s az étrendben is megtenni a szükséges
változásokat. Az alapokat természetesen továbbra is saját alkati típusunk
határozza meg, de kisebb változások lehetségesek: fogyasszunk többet a
szezonális zöldségekből. Ezzel szemben igen óvatosan fogyasszuk azokat a
zöldségeket, amik nem helyben teremnek. Kerülendők az egzotikus
gyümölcsök is, melyek messzi tájon termettek, még zölden vannak leszedve,
s a hosszú szállítási idő alatt vegyszerekkel igyekszenek megőrizni
minőségüket.

A tüzes pitta-évszakból lassan áttérünk a hűvös vata-szezonba, így

természetszerűleg ajánlatos kevesebb hideg salátát vagy italt, száraz és
nyers ételt, nyers gyümölcsöt fogyasztani. Az étrend felét alkothatják a dósa-
típusunknak megfelelő általános ételek, másik felét a szezonális termékekből
állítsuk össze. Használjunk az alkati típusunknak s az évszaknak is megfelelő
fűszereket. S ne lepjen meg bennünket ilyenkor az étvágy fokozódása, de
azért ne terheljük túl gyomrunkat!

1996/20.

Az Ajurvéda
Eredete
Egyszer, a régmúlt időkben imígyen szólott Visnu, a Mindenség Forrása az
Őelőtte költői imákkal hódoló félistenekhez: „Próbáljátok meg előállítani a
halhatatlanság nektárát! Először is szórjatok a tejóceánba mindenféle
gyógynövényt, zöldséget és fűszert, majd tegyétek meg a Mandara hegyet
köpülőfának, Vászuki kígyót pedig kötélnek, s köpüljétek a tejóceánt
rendíthetetlenül!”
A félistenek és démonok ezután hozzáláttak a tejóceán köpüléséhez. A
Mandara hegy lett a köpülőfa, Vászuki kígyó a kötél, Visnu egyik inkarnációja,
egy hatalmas teknősbéka (Kúrma) pedig az alap, hogy a súlyos aranyhegy el
ne süllyedjen a tenger puha talajában. A démonok a kígyót feje felől, a
félistenek pedig a farkánál ragadták meg. Húzták-vonták sokáig, minden
erejüket beleadták, ám különösebb eredmény nélkül. Vászuki a sok
rángatástól tüzet okádott, így a démonok úgy néztek ki, mint a sok lombtalan,
kormos fa az erdőtűz után. Végül maga Visnu is besegített a köpülésbe, mire
a háborgó óceán kiadta első termékét, a pusztító hálahala mérget. A
félistenek rémülten fordultak a nagyhatalmú Sivához, s kérték, mentse meg a
világot e méregtől. A könyörületes Siva tenyerébe gyűjtötte, majd megitta a
hálahalát (a hathatós méreg gyűrű alakú kék nyomot hagyott Siva torkán, akit
azóta kéktorkúnak neveznek).

A tejóceán köpülése ezután újult erővel folyt tovább. Először Szurabhi, a

csodatehén, majd Uccsaihsravá, a gyönyörű, hófehér paripa látott napvilágot.
Az óceánból ezután egymást követően bukkantak elő a köpülés termékei:
Airávata, a négyagyarú elefánt, a Kósztubha és Padmarága nevű ékkövek, a
szépséges apszarák (akik a félistenek bolygóin a szórakoztató hölgyek
szerepét töltik be), a jószerencse istennője, majd Váruní, az iszákosokra
felügyelő istennő, s végül Visnu részinkarnációja, az orvostudomány
szakértője, a gyönyörű Dhanvantari, köcsögében a halhatatlanság nektárával.

Így szól a Föld legrégebbről ismert írásának, a több ezer éves Védáknak
Bhágavata Puránája (VIII. ének 6-8. fejezet) az ajurvédikus gyógymód
keletkezéséről. E tudomány atyjának azóta is Dhanvantarit tartják. A Védákon
belül az Upanisadok, de főként a Szanhiták (Szusruta és Csaraka) ismertetik
az ajurvédát. Az ajurvéda Indiában mind a mai napig a gyakorlatban is élő
orvostudomány. A szó maga szanszkrit: élettudományt jelent (aju — élet; véda
— tudás, tudomány).

Nyugaton szinte teljesen ismeretlen az ajurvéda, pedig ennek az ősi

egészségügyi, táplálkozástudományi és gyógyászati rendszernek
megismerése hasznára válna az egész emberiségnek. Az ajurvéda az
életmód átfogó tudománya, ami pontosan egybevág a nyugaton is mind
népszerűbb megelőző gyógyászat, holisztikus egészségmegőrzés, illetve
optimális táplálkozás gyakorlatával.

Az ajurvéda célja az egészséges embernek megőrizni, a betegnek pedig

visszanyerni egészségét. Alapelve az ember gondoskodása saját
egészségéről. Egy olyan orvosi-metafizikai gyógyító- és élettudomány ez,
mely az összes többi gyógymódnak alapjául szolgált.

Filozófiája
Az ajurvéda tanítása szerint minden embert négyféle biológiai illetve lelki
ösztön befolyásol: a vallásra (dharma), az utódnemzésre (káma), a
gazdálkodásra (artha) és a felszabadulásra (móksa) való hajlam. Az
egészség e négynek a kiegyensúlyozott megvalósulásán alapszik.

Az ajurvéda felfogása szerint az emberi szervezet, sőt az egész teremtett

világ öt fő elemből (mahábhúta) tevődik össze: földből, vízből, tűzből,
levegőből és éterből vagy űrből. Ideális esetben ezek az alapelemek
dinamikus harmóniában vannak, létrehozván az élet feltételeit, s biztosítva az
élőlények egészségét, tökéletes egyensúlyát. Az ajurvéda az öt alapelem
elvével magyarázza a világ létrejöttét, az emberi élet kialakulását, a szervezet
élettanát, valamint az ajurvédikus gyógymódok, a diéta, a gyógynövények és
tápanyagok gyógyhatását is.

Az ajurvéda az emberi testet és a különféle érzéki észleléseket az öt fő

elemen keresztül megnyilvánuló kozmikus energiának tulajdonítja. Az egykori
bölcs szentek (risik) arra a megállapításra jutottak, hogy mindez a
Legfelsőbbtől ered. Az ajurvéda az embert egy önmagában teljes
mikrokozmosznak tekinti, a külső világ, a makrokozmosz gyermekeként. Az
egészség és a betegség fogalmainak meghatározásához az egyén és a
Legfelsőbb, az energia és az anyag közötti kapcsolatot veszi alapul. Az
ajurvéda segít testünket-lelkünket teljes összhangba hozni a Legfelsőbbel. A
test energiáinak helyes egyensúlya biztonságot nyújt a fizikai leromlás és a
betegségek ellen.

Az alapelemek (mahábhúták) megnyilvánulásuk elsődleges, legfinomabb

síkján egy-egy tulajdonságot hordoznak. A föld-elem esetében ez a
tulajdonság a szilárdság, a víznél a cseppfolyósság, a tűznél a hő, a
levegőnél a nyomás, míg az űr esetében a szubtilis hangrezgés. Az öt
alapelem egyeztethető az élőlények, így az ember öt érzékével, valamint az
ötféle halmazállapottal, a szilárd, cseppfolyós, sugárzó, gáznemű és
űrállapottal is. Az öt elem helyzetét a fizika világából vett példával
illusztrálhatjuk. Az atomi részecskéket felfoghatjuk úgy is, mint a föld-elem
megtestesítőit. Ezek kohéziója felel meg a víz-elem funkciójának. Az atomi
mezőn belül, illetve azon kívül megnyilvánuló energia a tűz-elem, a
részecskék mozgása a levegő-elem, az űr pedig az a térség, amelyben a
mozgás történik.

Az anyagi világ nem más, mint a tudatnak anyagként és energiaként történő

manifesztálódása. E megnyilvánuláson belül az anyag objektív állapota és a
szubjektív érzékfelfogás is a természetből (prakrti) származik. A nyugati
tudósok csak mostanában kezdik felfedezni a szubjektív és objektív
valóságnak a tudat működésén keresztül megmutatkozó szerves kapcsolatát,
ezzel szemben a védikus bölcseletnek ez már évezredek óta az egyik
alapvető elméleti és filozófiai tétele. A keleti gondolkodás híven tükrözi a
megismerő, a megismerési folyamat és az ismeret tárgya közötti
összefüggést, aminek létét ugyan nyugaton sem tagadják, bár erről alig
tesznek említést.

Az ajurvéda és a jóga két olyan ősi életmód-tanítás, amit évszázadok óta

ismernek és élnek az indiaiak. A Védák, illetve ezen belül az Upanisadok a
jógáról mint az Istenséggel való együttműködés tudományáról írnak,
ezenkívül ismertetik az ajurvédát, az élet tudományát is. Ezek hivatottak az
embereket hosszú élethez, fiatalossághoz és önmegvalósításhoz segíteni. A
különféle fizikai és szellemi jógagyakorlatok célja az üdvözülés (bár e végső
célt csak a nagyon fegyelmezett emberek képesek elérni). Az ajurvédát
azonban mindenki sikerrel gyakorolhatja, és élhet általa egészséges, hosszú
életet.

Az emberi test és az öt főelem

Az ember a természet mikrokozmosza, ezért a fő elemek az emberben is
jelen vannak. Az éter tölti ki például a száj, az orr, a belek, a légzőszervek, a
has, a mellkas, a nyirokedények, a szövetek és a sejtek üregeit. Levegőnek a
mozgások terét tekintik, ezért az emberi testben a levegő jelen van az izmok
mozgásában, a szív lüktetésében, a tüdő fújtatásában, valamint a gyomorfal
és a belek mozgásában. Egy inger hatására afferens és efferens idegi
impulzusok lépnek működésbe, ami tulajdonképpen az érzékelő, illetve a
mozgató idegek mozgása. Az ajurvéda szerint a központi idegrendszer
minden mozgását a testben lévő „levegő” irányítja.

A tűz naprendszerünkben a Napból árad. Az emberi testben ezt az

anyagcsere képviseli. A „tűz” jelen van az emésztésnél, az agysejtek
szürkeállományában, az idegi áramok formájában, de a fény érzékelésében
fontos recehártyát is ez működteti. Vagyis a testhőmérséklet, az emésztés, az
agy idegi működései és a látás is mind a testen belüli tűznek köszönhető. Az
anyagcsere és az enzimműködés is ettől függ.

A víz a test negyedik fontos alkotóeleme. Nagy szerepe van a gyomornedv-

kiválasztódás folyamatában, a nyálmirigyek, a nyálkahártyák működésében,
valamint a vérplazmában és a sejtplazmában. A víz létfontosságú a szövetek,
az érzékek és a keringések működésében. Például a hasmenésből vagy
hányásból eredő vízvesztés azonnali kezelést igényel, máskülönben
meghalhat a beteg.

A föld a test szilárd anyagait alkotja: a csontok, porcok, körmök, izmok, inak,
továbbá a haj és a bőr mind földből épülnek fel.

Az öt alapelem kombinációja az ember ötféle érzékének működésében, illetve

fiziológiai funkcióiban is szerepet játszik. Ily módon az öt elem közvetlenül
kapcsolatban áll a külső környezet érzékelésével. Az éter, a levegő, a tűz, a
víz és a föld a hallással, a tapintással, a látással, az ízleléssel, illetve a
szaglással áll összefüggésben.Az éter vagy űr (akása) az a közeg, amelyben
a hang terjed. Ezért az éter szorosan kapcsolódik a halláshoz és
érzékszervéhez, a fülhöz. A hallással közvetlen összefüggésben áll
természetesen a beszéd is.

A levegő a tapintásérzékkel áll kapcsolatban, melynek érzékszerve a bőr. A

kézen különösen érzékeny a bőr, ezért fogni, elfogadni és adni a kéz feladata.

A hő, fény és színek formájában megjelenő tűz a látással áll kapcsolatban.

Járásunkat szemünk vezérli.

A víz az ízleléssel áll összefüggésben; nedvesség nélkül nem képes működni

a nyelv. Az ajurvéda a nyelvvel szoros összefüggésben foglalkozik a nemi
szervekkel; úgy tekinti, hogy azok az „alsó nyelv”.

A föld elem a szagláshoz kapcsolódik. A szaglóérzék az orr, melynek munkája

összefügg a végbél tevékenységével, az ürítéssel. Ez a kapcsolat
megfigyelhető a székrekedéses embernél: szaglóérzéke eltompul, lehelete
pedig kellemetlen szagúvá válik.

A hallás tehát az éterből, a tapintás pedig az űr és a levegő keveredéséből

származik. A hőérzékelés az űr, a levegő és a tűz összefonódása. A víz-elem
pedig tartalmazza az előző három aspektust, valamint a cseppfolyós állapotot,
míg a föld-elem szilárd állapota minden előző elem tulajdonságát magába
foglalja.
A tridósa elmélet
Az ajurvéda legfőbb alapelve, a tridósa-elmélet szerint az univerzum minden
egysége, így az emberi szervezet is az öt alapelemből tevődik össze. Ez az öt
alapelem három aktív tényezővé (dósa) szerveződik, melyek a kapha, vata és
a pitta.

A tridósa elmélet szerint a föld- és víz-elemek keveredése a kapha-dósa (mint

a földet nedvesítő víz esetében). A víz- és tűz-elemek keveredése a pitta-
dósa, aminek szemléletes példája az emésztőnedvek vegyi hője, míg a
levegő- és űr-elemek keveréke a vata-dósa, mint például az űrbéli légmozgás.

Ez a három közeg (tridósa) áll a test, az elme és a tudat minden biológiai,

pszichikai és fiziopatológiai folyamata mögött. Ezek biztosítják a test normális
fiziológiai működéséhez a szükséges anyagokat és védelmet.

A tridósa befolyásolja a természetes vágyakat, a különböző egyéni ízléseket,

a test szöveteinek kialakulását, fennmaradását és elpusztulását, a test
felesleges anyagainak az eltávolítását; a pszichikai jelenségeket: a félelmet,
dühöt és kapzsiságot, valamint a fennkölt emberi érzéseket: az együttérzést,
a könyörületet és a szeretetet. Ily módon tehát a tridósa áll az ember
pszichoszomatikus állapota mögött is.

Az ember egyéni összetételét alapvetően a fogamzás határozza meg. A

megtermékenyüléskor a férfi spermája egyesül a női petesejttel, s a szülők
testére éppen jellemző levegő-tűz-víz arány együtt határozza meg az utód
összetételét.

Leegyszerűsítve a dolgot, hétféle összetétel lehetséges: 1) vata, 2) pitta, 3)

kapha, 4) vata-pitta, 5) pitta-kapha, 6) vata-kapha és 7) vata-pitta-kapha.
Természetesen ezeknek még számtalan variációja létezik, a vata, pitta és
kapha elemek arányától függően.

Az emberi szervezet vonatkozásában a tridósa elve lehetővé teszi, hogy az

ajurvédikus orvos azonosíthassa és helyesen kezelhesse az egyes alkati
típusokat. A dósák mindenkiben egyedi, sajátságos arányban találhatók meg,
attól függően, hogy azok összetétele hogyan alakult a születés pillanatában.
Ezt a sajátságos arányt nevezik prakrtinek, egyéni természetnek vagy alkati
típusnak. A pulzus, testalkat, haj, bőr, ízlés, a szokások vagy más
jellemvonások vizsgálata alapján az ajurvédikus orvos azonosíthatja az alkati
típust (prakrtit), s ennek alapján szabja meg az egyén számára ajánlatos
étrendet, testmozgást vagy életvitelt a gyógyulás, a magasabb tudatsík
elérése, a hosszú élet, illetve az öregedés elkerülése szempontjából. Az
ajurvédikus gyógymód tehát a testi típusok, illetve azok sajátos
szükségleteinek ismeretén alapszik.

A belső és a külső környezet egész életünk során szüntelen kölcsönhatásban

van egymással. A külső környezet a kozmikus erőket, a makrokozmoszt
jelenti, míg a belső erők, a mikrokozmosz a vata-pitta-kapha befolyása alatt
állnak. Az ajurvédikus gyógyítás alapelve az, hogy az ember az étkezésén, az
életmódján változtatva egyensúlyt teremthet a belső erők közt, s így
semlegesítheti a külső környezet befolyását.

Az ajurvéda szerint önmagunk vagy mások sikeres gyógyításának elsődleges

követelménye az, hogy világosan megértsük a három dósát, a kapha, pitta és
vata egyensúlyát. Az ajurvéda tanítása a nyugati orvoslást is
forradalmasíthatja, bár a vata-pitta-kapha szavait és fogalmát nagyon nehéz
volna nyugati szakkifejezésekre lefordítani.

A vata a mozgás fogalma. Minden, ami mozog, az vata, ezért talán a testen
belüli levegőnek, légtérnek lehetne fordítani. A külső környezetben található
levegő azonban nem azonos ezzel. A vatát más szóval a biológiai
mozgásokat irányító erőnek lehetne nevezni. Az anyagcsere-folyamatok mind
ennek tulajdoníthatók.

A vata irányítja a légzést, a pislogást, az izmok és szövetek mozgását, a szív

lüktetését, mindenfajta kitágulást és összehúzódást, a citoplazma és a
sejthártyák mozgását, valamint az idegsejtek impulzusainak áramlását. A vata
az érzéseket és érzelmeket is befolyásolja, többek közt a nyugtalanságot, az
elevenséget, a félelmet, az aggodalmat, a fájdalmat, a reszketést és a
görcsöt. A vata jelen van a vastagbélben, a medenceüregben, a csontokban,
a bőrben, a fülben és a combokban. Ha túl sok vata fejlődik a testben, az
ezeken a helyeken gyűlik fel.

A pitta a tűznek felel meg, bár szószerint nem tűzről van szó. A gyertya vagy a
kandalló lángja látható, a test hőenergiája, a pitta-dósa viszont nem ilyen
szembetűnő. A pitta az anyagcserén keresztül nyilvánul meg, ez irányítja az
emésztést, a táplálékfelszívódást és feldolgozást, szabályozza a
testhőmérsékletet, a bőr színezetét, a szem csillogását, valamint az értelmet
és a megértést. A pszichológia terén a pitta táplálja a dühöt, a gyűlöletet és az
irigységet. A vékonybélben, a gyomorban, az izzadságmirigyekben, a vérben,
a zsírban, a szemben és a bőrben egyaránt jelen van a pitta.
A kapha a biológiai víz, mely a föld és a víz elemeiből áll. A kapha tartja össze
a testtagokat, és biztosítja a test fizikai szilárdságát. Ez tartja fenn a test
ellenállóságát is. A testben lévő víz szolgáltatja a testi erőt és az
ellenállóképességet. A kapha olajozza az ízületeket, tartja nedvesen a bőrt,
segíti a sebek begyógyulását. Ez tölti ki a test üregeit, erőt, energiát és
állóképességet biztosít, fenntartja az emlékezést, energiát szolgáltat a
szívnek és a tüdőnek, és gondoskodik a szervezet védettségéről. A kapha
jelen van a mellkasban, a torokban, a fejben, az orrban, a szájban, a
gyomorban, a vérplazmában és a test váladékaiban. A pszichológia területén
a kapha áll kapcsolatban a ragaszkodás, a kapzsiság, és a hosszantartó
irigység érzéseivel, valamint jelen van a nyugodtságban, a megbocsátásban
és a szeretetben is.

Az egészség a tridósa egyensúlyát jelenti. A levegő például szítja a test tüzét,

de ha nincs víz, túlhevülhetnek a szövetek. A kapha és a pitta önmagában
mozdulatlan, csak a vata teheti őket képessé a mozgásra. A tridósa együttese
adja az anyagcsere-folyamatokat, az asszimilációt (kapha), a disszimilációt
(vata) és az anyagcserét (pitta). Ha a vata nincs egyensúlyban a többivel,
akkor túlsúlyba kerül a disszimiláció, és leromlik a szervezet. Amikor az
asszimiláció meghaladja a disszimilációt, akkor gyorsul a növekedés, és a
szövetek gyógyulása. A túl sok pitta megzavarja az anyagcserét, a túl sok
kapha meggyorsítja az asszimilációt, a vata többlete pedig legyengülést okoz.

Az öt elem azonosítása az anyagi alapokat határozza meg, míg a tridósa

elmélet az élettani funkciókért felelős energiákat írja körül. Az ajurvéda szerint
az egészség nem más, mint a szervezetet alkotó szövetek (dhátuk) dinamikus
egyensúlyi állapota. A megbomlott egyensúlyú szöveteket is dósának nevezik,
ám a szó ebben az értelemben tisztátlanságot, salakanyagot jelent, s a
szanszkrit hiba, törés szóból eredeztethető. Az ajurvéda művelői olyan
medencéhez hasonlítják a dósákat, melyet a biológiai funkciók folyói
folytonosan duzzasztanak. A megelőző gyógymódok mintegy lecsapolják a
szervezetet, még mielőtt a dósák vize kiöntene, s valamiféle betegség vagy
egyensúlyzavar lépne fel.

Alapos elemzéssel kimutatható, miként szabályozza és működteti a három

dósa az élettani folyamatokat. A szöveteket harmonikus állapotban dhátunak
nevezik, egyensúlyzavar esetén dósa a nevük, míg a kiválasztást követően
malának hívják őket. (Az egyértelműség kedvéért a dósa elnevezést e
cikkben a tridósa elmélettel kapcsolatban használjuk csak.) A három dósa
kiegyensúlyozásával az ajurvéda nemcsak meggyógyítja a beteget, hanem a
szervezetét is finomabbá teszi, elősegítve ezzel a magasabbrendű, szellemi-
lelki fejlődést.

A tridósa elve lehetővé teszi, hogy az orvos minden egyes beteget külön
egyéniségként kezeljen. Az ajurvédikus orvos még azonos panaszok esetén
sem tekinti egyformának betegeit, s gyakran eltérő gyógymódot fog
alkalmazni. Úgy mondják, a vata-dósa beteget jóbarátként, a pitta-dósa
beteget szeretőként, a kapha-dósa beteget pedig ellenfélként kell kezelni. Az
első pácienst gyöngéden rá lehet vezetni az egészségre, a másodikat
támogatni és lelkesíteni kell a gyógyulás ideje alatt, míg a harmadikat
szigorúan figyelmeztetni kell a kúra előírásainak betartására.

Már a fogamzás pillanatában megtalálható mindhárom dósa minden egyes

személyben. A kifejlődő szervezetre a domináns dósa gyakorolja a
legnagyobb hatást, ám a többi is befolyásolja az alkat formálódását. A
domináns dósa mellett tehát a többi befolyásoló tényező is megtalálható a
szervezetben.

Az ajurvédikus kezelés egyik sajátsága annak egyetemes jellege. A tridósa

elméletileg és gyakorlatilag is felölel minden fizikális megnyilvánulást. Az
érzékelés teljes spektrumát átfogó tridósa-elv három alapvető folyamatot
különít el, amelyek az ember egészségéért felelősek. Az ajurvédát magyarázó
Szusruta Szanhita szerint az aktivizálódás, energikus serkentés folyamata a
vata; a hő-, fény- és energiatermelés, az emésztés és átalakítás a pitta, míg a
stabilitást, szilárdságot és tehetetlenséget tükröző folyamat a kapha. A vata
kifejezés a szanszkrit „va”, mozogni szóból, a pitta a „tap”, hőt termelni
szóból, míg a kapha a „slis”, egyesít, csatol, tapad szóból ered.

A dósák hármas egységben nyilvánulnak meg. Dinamikus harmóniájuk a

szervezet egészségének záloga. Áthatják az egész testet, de kellő megelőzés
híján működésük salakanyagokat halmoz fel. A dósák a nap huszonnégy
órája alatt váltakozva jutnak szerephez. A levegő (vata) késő délután van
túlsúlyban, a tűz (pitta) délben és éjfélkor, a víz (kapha) pedig reggel. Este,
éjjel és a kora hajnali órákban megismétlődik ez a ciklus. A dósák a
szervezeten belül a következőképpen helyezkednek el: a vata a köldök alatt,
a pitta a köldök és a szív között, a kapha pedig a szív fölött.

A dósák mindegyike sajátos erőt, energiát képvisel. Rajtuk keresztül a

természet törvényei jutnak érvényre. Bár a szanszkrit vata szó jelentése
„levegő”, a vata-dósa pontos értelmezése mégis mozgás, energia, aktivitás. A
tétlen kapha és pitta mozgásba lendítéséhez van szükség a vata-dósára. Mint
ahogy a levegő száraz, úgy a vata-dósa is száraz, hűvös, durva és
lendületes. A szervezeten belül a vata az idegi működés megfelelője.

A pitta-dósa a fény- és hőtermelő, az átalakulást és az

anyagcserefolyamatokat mozgásban tartó energia. A szervezetben a pitta
irányítja az emésztést és az anyagcserét.

A kaphát tekintik az emberi szervezet legfőbb összetevőjének, ami az

egészséges stabilitást képviseli. Ez az erő az ösztönös cselekvésben, a fizikai
állóképességben, növekedésben, az ízületek olajozottságában, a szövetek
erejében és összetartásában, illetve a bátorságban, megbocsátásban
mutatkozik meg. A kapha hűvös, zsíros és súlyos, a pitta forró, cseppfolyós és
éles, a vata pedig hideg és száraz. A biológiai és pszichológiai folyamatok
hátterében tehát a dósák folytonos kölcsönhatása áll.

A három alkati típus

vizsgálata határozott különbségeket tár fel, így az egyes típusok némi
gyakorlás után könnyen azonosíthatók. Bizonyos mértékig mindhárom dósa
megtalálható minden egyes emberben. A fogantatás pillanatában a szervezet
a három dósa sajátos kombinációját tükrözi. Az ajurvédikus írások szerint a
kapha-típus sápadt, súlyos, hűvös, sima, fényes, puha, fenséges, lassú, édes,
finom és csúszós. A kapha típusú ember selymesen lágy, olajos bőrű, izmos,
arányos és jó húsban lévő. Kedveli az édes ízeket, s mivel tetteiben hűvös,
kimért, ezért a forró, erősen fűszeres ételeket is szereti.A zsírdús fogásoktól,
olajoktól és a tejtermékektől azonban ajánlatos tartózkodnia. A kapha-típusú
ember higgadt és lassan felejt.

A vata-típusúak kevés kivétellel éppen ellentétei a kapha embereknek. A vata-

típus tevékeny, gyorsan reagál, jellemzője a mozgékonyság. Szikár fizikumú,
könnyed, gyors, hűvös és kemény. Testalkata általában karcsú, s a lég-elem
túlsúlya miatt száraz. Személyisége mindenben gyors – a szerelemben, a
feledésben, az emésztésben vagy a mozgásban egyaránt. A vata túlsúlyát
gyakran társítják az idegességgel vagy elmebetegséggel. A vata-ember
kerüljön mindenféle gyógyszert, s inkább az étrenddel, s más természetes
eszközökkel törekedjék a tökéletes egészségre, a hosszú életre.

A pitta-típusú emberben a tűzelem dominál. Gyakran művészi hajlamú, és

alkotó módon gondolkodik. Termete közepes, nem túl magas és nem túl
alacsony, nem kövér és nem sovány. A pitta forró és kissé olajos jellegű. Ez a
típus sokat bajlódik a kopaszodással vagy a korai őszüléssel. A pitta
túltengéséhez szeplősség, anyajegyek s más bőrrendellenességek
kapcsolódnak.

A felsorolt három alaptípust részben nyugaton is elismerik. William Sheldon

pszichológus megfogalmazása szerint ezek a kategóriák megfelelnek az
endomorf, mezomorf és ektomorf csoportosításnak. Ám az ajurvéda
rendszere sokkal részletesebb és alaposabb, mint Sheldon doktor elmélete.
Az egészség és a hosszú élet titka a dósák állandó egyensúlyban tartása, az
alkati típus szükségleteinek megfelelően.

Étkezés
Az ajurvédikus elvek szerint az ételek hatféle íze is befolyásolja a dósák
egyensúlyát. A legtöbb étel változatos ízkompozíció, de egy-két íz mindben
dominánsnak tekinthető. Az édes, savanyú, sós, csípős, keserű és fanyar ízek
kiegyensúlyozzák a dósákat, vagy éppen felborítják azok egyensúlyát, az
alkati típus függvényében.

Mivel a dósák egyensúlyának egyik alapvető befolyásoló tényezője az

étkezés, ezért ajánlatos nyugodt körülmények között táplálkozni, s nagyon
kedvező, ha a fogásokban minden íz megtalálható. A túl hideg vagy éppen
jeges ételek és italok megzavarhatják az emésztést, ezért jobb elkerülni őket.
Csak az elfogyasztott táplálék teljes megemésztése után érdemes újra
étkezni, s evés után ajánlatos pihenni egy kicsit. Egy kevés folyadékot – tej
kivételével – minden étkezéshez fogyaszthatunk. Tejet önálló fogásként
igyunk, legfeljebb némi édesség vagy gabonaféle kíséretében. A túl sok
folyadék sem étkezés előtt, sem alatta, sem pedig utána nem ajánlatos.

Az egyes dósák más-más évszakban aktivizálódnak. Magyarországon a

kapha-szezon tavasszal kezdődik, február második felétől május végéig tart. A
pitta-szezon nyáron veszi kezdetét, s júniustól októberig tart, a vata-szezon
pedig késő őszre, télre esik, november és február között. Az ajurvéda
általános tanácsként azt javasolja, hogy mindig az évszaknak megfelelően
táplálkozzunk, s fogyasszunk olyan ételeket, amelyek ellensúlyozzák az
évszakoknak a dósákra gyakorolt befolyását. Vagyis télen, mikor a vata van
túlsúlyban, kevesebb vata-serkentő ételt kell fogyasztani, nyáron kevesebb
pitta-fokozó ételre van szükség, tavasszal pedig a kaphát fokozó fogásokat
kell csökkenteni.

Vata-dósa diéta: A vata-dósa alkatú ember feltétlenül reggelizzék, s

napközben is fogyasszon könnyű ételeket, lehetőleg a száraz és keserű
fogások elkerülésével. Az édes és forró ételek kedvezőek, csakúgy, mint az
összes tejtermék. Az esetleges tej-allergia kezelésére megvannak az
ajurvédikus gyógyfüvek. Ajánlatos zsírdús, olajos és édes ételeket
fogyasztania, de a savanyú és sós ízek se hiányozzanak. Az ilyen ember
igyon meleg, vagy forró vizet, a fűszerezéshez pedig használjon fahéjat,
kardamomot, római köményt, gyömbért, sót, szegfűszeget, mustárt és
édesgyökeret. A diófélék és az azokból készült krémek mind előnyösek, de
kerülje a kapha és pitta étrendben javasolt fogásokat. Mivel a vata-dósa
ősszel és télen kerül túlsúlyba, ezért ebben az időszakban igyon meleg tejet,
forró vizet, s fogyasszon zsírdús, olajos ételeket.

Pitta-dósa étrend: A pitta alkatú egyén is reggelizzék, lehetőleg gabonafélét,

gyümölcsöt és valamilyen tejterméket. Kerülje az erőspaprikát, a dióféléket, a
mézet, a csípős fűszereket és a forró italokat. Emésztési zavarok esetén a
citromos víz kellemes hűsítő. A pitta típusú ember fogyasszon hideg ételeket
és italokat, édes, keserű és fanyar fogásokat. Kerülje azonban a savanyú
ételeket, például a joghurtot, savanyúságokat és a túlérett sajtokat. Fűszerei
között a fahéj, citrom, koriander, kardamom és a feketebors szerepeljen.A
pitta típusú ember kerülje a másik két dósában ajánlott ételeket, s mivel a
pitta-dósa nyáron aktív, ezért a melegben fogyasszon több hűsítő ételt és italt.

Kapha-dósa étrend: A kapha alkatú ember ne egyen reggel tíz óra előtt,
kerülje a cukrot, zsiradékot, tejtermékeket és a sót, fogyasszon inkább
könnyű, száraz ételeket. Napnyugta után sem ajánlatos ennie, különösen a
lédús ételektől (görögdinnye, fagylalt) tartózkodjék. Esti étkezése legyen
könnyebb és szárazabb, mint a déli főétkezés. Jegelt italok helyett
fogyasszon inkább meleg folyadékokat. Egyszerre ne egyen túl sokat, s az
édes, sós és savanyú ételeket csak mértékletesen élvezze. Az egészséges
kapha-típus jól teszi, ha hetente böjtnapot tart, ezzel testsúlyát is tartani tudja,
s a koplalás az egészségmegőrzés szempontjából is előnyös. A vata- és pitta-
diétában ajánlott ételeket jobb, ha kerüli, s mivel a kapha-dósa aktivitása
tavaszra esik, ilyenkor helyesebb kisebb adagban több zsírszegény, de
rostban gazdag ételt fogyasztania.

Táplálkozásélettani szempontból az ajurvédikus módszer az egyes alkati

típusoknak ajánlatos étrenddel és gyógynövényekkel igyekszik elhárítani a
salakanyagok felhalmozódását a szervezetben.

Az ajurvéda eszközei
Az egészséges egyensúlyt átfogó táplálkozási tanácsokkal, napi-, illetve
szezonális gyakorlatokkal és a személyes higiéné fokozásával éri el. A
mentálhigiénében az ajurvéda legfőbb módszere a mindennapos meditáció
vagy a jóga. Az ajurvédikus orvos szerves egészként látja páciensét, nem
csupán a testet, hanem a halhatatlan lelket is felfedezi benne. Ez a szemlélet
jelentősen eltér a megszokott nyugati állásponttól. Az ajurvédikus orvos úgy
tekint betegére, mint aki potenciálisan elérheti a teljes egyensúlyt és tökéletes
egészséget. Az ajurvéda célja az egyensúly felborulásának megelőzése, vagy
ha már késő, legalább az egyensúlyzavar korrigálása. A modern gyógyászat
főleg a már kifejlett betegségre koncentrál. Az egészséget nevezik a betegség
hiányának is. Ezzel szemben az ajurvéda szerint az egészség a fizikális és
mentális összetevőknek olyan tökéletes egyensúlya, ami a halhatatlansághoz
visz közelebb. Az ajurvéda inkább egészség-központú, mintsem betegség-
orientált.

A betegnek a gyógyulás folyamatában való aktív részvétellel kell

visszanyernie egészségét. Az ajurvéda a pácienst tekinti az igazi orvosnak,
akinek a doktor csupán segítségére van a teljes egyensúly és az
ellenállóképes immunrendszer elérésében. A pancsakarma az egyik olyan
ajurvédikus betegségmegelőző kezelési mód, amely az egész szervezet és
az immunrendszer megújítását, megfiatalítását veszi célba. Emellett a másik
leggyakoribb eszköz a gyógynövénykúra, amit a táplálkozás kiegészítőjeként
alkalmaznak. Az ajurvédikus gyógynövények megújító és fiatalító jellege
elismerten hatásos.

A fizikális kezelés és a gyógynövénykúra legfőbb célja a szervezet

egyensúlyának biztosítása, hogy ily módon az emésztés és a kiválasztás
tökéletesen működjék. Ez biztosítja azt, hogy ne halmozódjanak fel
salakanyagok a szervezetben a tökéletlen emésztés folytán, hogy a
környezetből a szervezetbe kerülő szennyező anyagok kiürüljenek, s az
emésztés a lehető legjobb hatásfokkal hasznosítsa a tápanyagokat.

Az ódzsasz
Az egészséges szervezetben a táplálék egyre finomabb alkotóelemekre
bomlik le. A tápanyagok legfinomabb egysége a rasza. Az emésztés első
szakaszában keletkező rasza azután a tápanyagokkal együtt bekerül a
nyirokrendszerbe és a vérkeringésbe, majd beépül az izmokba, a
zsírszövetbe, csontokba, a csontvelőbe, az idegszövetbe, illetve az
ivarsejtekbe. A lebontási folyamat végső terméke az ódzsasz, ez az ultrafinom
anyag, amit az ajurvéda vitálesszenciának nevez. Az ódzsasz egyelőre
ismeretlen a nyugati tudomány előtt.
Az ajurvédikus rasza-elmélet felvázolja a táplálék lebontási folyamatát,
ahogyan egyre finomabb fokozatokon keresztül végül megjelenik az ódzsasz,
a szervezet legelemibb tápanyaga.

Az ajurvéda szerint kétféle módon keletkezik az ódzsasz. Kisebb

menynyiségben a tökéletesen működő emésztési folyamat során, illetve az
elmélyült meditációban, mikor a szubtilis hangrezgések ódzsasz-termelésre
serkentik a szervezetet. Egy teljes hónap is eltelhet, amíg az étel lebomlása
folytán ódzsaszhoz jutunk, ám a meditáció ennél sokkal gyorsabb folyamat.
Az ajurvédában az ódzsasz az egészség szinonímája. Az ódzsaszban úgy
rejlik az egészszég, mint tejben a vaj. A Csaraka Szanhita egyes fordításai a
kínai csihez hasonlítják az ódzsaszt. Degeneratív betegségek esetén
megszakad az ódzsasz keringése, s a veséken, illetve a húgyhólyagon
keresztül kiürül a szervezetből. Az ódzsasz hiánya korai öregedéshez és az
immunrendszer elcsökevényesedéséhez vezet.

Az ajurvéda gyógymódjai az ódzsasz-termelés elősegítésére, illetve az

ódzsasz megőrzésére, valamint az immunrendszer általános erősítésére
irányul, a tridósa-elmélet megfelelő alkalmazásával. A tridósa a legfontosabb
ajurvédikus diagnosztikai és kezelési módszer, ami egyetemlegesen, minden
időben, minden emberre vonatkozik.

Abhay Narayan

1989/1.

Ájurvéda és allopátia
A mostanában reneszánszát élő ájurvéda (“élettudomány”) talán a
legátfogóbb és legkifinomultabb egészségvédelmi rendszer a világon. Az
ájurvéda és az allopátia egybevetése – a módszertan, az eredet, a
gyógyászati eljárások és a betegség eredetéről alkotott elmélet terén –
komoly kérdéseket vet fel. A nyugati orvoslásról azt tartják, felváltotta a népi
gyógyászatot és kiszorította a babonás hiedelmeket, ám manapság mégis
egyre inkább előtérbe kerül a természetgyógyászat. Úgy tűnik, hosszas kitérő
után szeretnénk visszatérni a természethez. Rájöttünk, minél inkább
elragaszkodtunk attól, annál több testi és lelki bajra tettünk szert. A baj csak
az, hogy az ún. modern orvostudomány és a materialista, mechanikus
világszemlélet eredményeként majdhogynem kiveszett a
természetgyógyászat tudománya, s ma már alig élnek olyan emberek, akik az
évezredes hagyományok szerint hatékonyan tudnak gyógyítani. Sajnos egyre
kevesebb a rendelkezésünkre álló gyógynövény-állomány és egyéb
természetes alapanyagok is.

A közvélemény úgy tudja, Indiában teljes egészükben fennmaradtak a

hagyományok. Ez nem fedi a valóságot, sőt, ha a Nyugat nem “fedezte volna
fel” néhány évtizeddel ezelőtt az ájurvédát, az a jövő évezredben talán ki is
halt volna.

Vajon hogyan fenyegethetett egy ennyire fontos és jelentős tudományt, mint

az ájurvéda a kihalás veszélye? A válasz tulajdonképpen az idegen uralom
hatásában keresendő. India több, mint ezer esztendeig idegen elnyomás alatt
nyögött, kezdve a mogul törzsektől egészen a brit alkirályig. Az idegen
befolyás formálisan ugyan véget ért az alkirály szereplésével, csakhogy
Indiának újra kell fogalmaznia hatalmas ívű történelmét, ugyanakkor továbbra
is az úgynevezett tudományos, nyugati befolyás alatt áll. S miközben
igyekszenek a korábbi elnyomóik által megtépázott hagyományokat
újraéleszteni, a nyugati világ továbbra is Európa-centrikus szemszögből
szemléli a tudományos és kulturális evolúció kérdését. Az ájurvéda iránti
érdeklődés azonban nem feltétlenül Indiának vagy az ind történelemnek szól.
Sokkal inkább az emberi értékek kereséséről van szó egy olyan világban,
melyben sokan hiányolják a beteljesülést, a jövővel kapcsolatban pedig szinte
rettegésben élnek. Az ájurvédával kapcsolatban ugyanis egy jól felépített,
átgondolt világnézetről is beszélhetünk, aminek gyakorlati megvalósítása a
modern kor majd minden bajára – a biológiai, pszichológiai, társadalmi,
környezeti és lelki problémáinkra egyaránt – megoldást jelentene.

Metódusok
Az ájurvéda és az allopátia egybevetésénél először a védikus metódust kell
megvizsgálnunk. A hajdani megvilágosult bölcsek, a risik tudományos
módszerességgel tárták fel az élet anyagi és lelki titkait. Az életfolyamatok
átfogó megismerése mellett e metódus lehetővé tette számukra a növények,
ásványok és állatok gyógyászati értékét és szerepét, jóval a mikroszkóp, az
analitikus kémia vagy az allopátia más eszközeinek felfedezése előtt.

A nyugati tudomány három alappillére a hipotézis, a megfigyelés (kísérlet) és

az elmélet (konklúzió). Ezzel szemben a védikus tudományban három
bizonyítékot (pramána) használnak, melyek közül kettő teljes mértékben
átfogja a nyugati tudományos módszerek hatókörét. A harmadik eszköz
perdöntő előnyt jelent a védikus tudós számára nyugati kollégájával szemben.
E harmadik módszer vizsgálata rávilágít a kétfajta megközelítés különbségére
is.

Az ismeretszerzés védikus eszköztárának első módszere a pratjaksa, vagyis

a közvetlen érzékfelfogás, valamint mások megfigyelései, a kollektív észlelés.
A második módszer az állandó tényezőkből levont logikai következtetés
(anuman): ha A=B és B=C, akkor A=C. Ezt alátámasztja az együttes jelenlét,
az együttes hiány, illetve az ellentmondás hiánya. A harmadik és egyben
legfontosabb módszer ezzel szemben a hiteles források követése
(aptópadés), vagyis a konkrét követelményeknek eleget tévő felvilágosult
szentek, önmegvalósult bölcselők, illetve a kinyilatkoztatott írásoknak, a
korábbi szentek feljegyzéseinek tanulmányozása.

Elméleti keretek és alaptételek

Az ájurvéda a lélek egészségét tekinti elsődlegesnek – az egészséggel vagy
betegséggel kapcsolatos minden más kérdés ekörül kering. Az ájurvéda
egyértelmű rendszerbe foglalja a tudat, az intellektus, az elme és a test
dimenzióit. A valóság hierarchikus szintjeinek tekintik ezeket, melyek a
felsőbbrendű tudatból gyűrűznek egyre alább az egyéni tudat
megnyilvánulásáig. Így az ájurvéda képes bármilyen betegséggel foglalkozni,
legyen az akár fizikális baj, vagy akár mentális, érzelmi, társadalmi, esetleg
környezeti probléma.

A nyugati orvoslás fő és szinte kizárólagos területét képező fizikális

egészségtan terén az ájurvéda orvosai legalább olyan jó szakértők voltak,
mint mai kollégáik. Tudásuk a sebészet terén sem maradt le, a pácienseket
növényi kivonatokkal altatták. A sebészetet csak azért emelem ki, mert ennek
eredményeit a modern kor allopátiás gyógymódja kiemelkedő sikerének
tekintik. Az ájurvéda sebésztudományát a Susruta-szamhita foglalja össze,
ami körülbelül Krisztus előtt ezer évvel (!) keletkezett. A modern operációk
mindegyikét megemlíti ez a gyűjtemény, a rutinszerű sérvműtétektől kezdve a
szervátültetésekig. Csakhogy az ájurvéda ezzel nem büszkélkedett. A
szikéhez ugyanis csak végső esetben folyamodtak, és sokkal ritkábban, mint
ahogyan azt a mai gyakorlatban teszik. Ennek oka egyrészt az ájurvéda más
irányú eredményeinek, másrészt az akkori világszemléletnek tulajdonítható,
hiszen Indiában az erőszakmentesség mindenki szemében erény volt.

A védikus bölcsek két tág kategóriába sorolták az élőlényeket, mozgó és

mozdulatlan lényeket különböztettek meg. Az előbbiek közé tartoznak az
emberek, állatok, madarak stb., míg az utóbbiak között a növényeket, köveket
találjuk. E szemlélet eleve kizárja a hippokratészi “állati anyagcsere”
félreértését, vagy Descartes tévképzetét, miszerint az állatok alig többek a
gépeknél. A risik ezzel szemben igen mélyrehatóan vizsgálták és értették a
tudat s a biológiai folyamatok természetét, így könnyen a materia medica
birodalmába vonták az ásvány-, növény- és állatvilág legtöbb termékét, sőt az
állat- és növénygyógyászat is általánossá vált. A bölcsek nagyfokú
érzékenységgel óvták nemcsak az állatokat, de a növény- és ásványvilágot is,
elejét véve ezzel a nyugati tudomány által előidézett környezeti válságnak.

A pszichoszomatikus életfolyamatok rendszere – a kapha, pitta és vata

megkülönböztetése, vagyis az ún. tridósa* elv – alkotja az élővilágról alkotott
felfogás alapjait. A három dósadhátu a vata, vagyis a lélegzet és az
életlevegők, a pitta, a szervezet tüze és a kapha, a test nyirokrendszere.
Többszáz évvel ezelőtt e fogalmakat mint szél, epe és nyálka fordították le.
Ezek a pszicho-biológiai komplexek minden élőlényben megtalálhatók, s az
ájurvéda szerint ezek egyensúlya jelenti az egészséget.

A tridósa az élet építőköveit jelenti, melyekből a szaptadhatu, a hét

szövetféleség hierarchikus rendszere felépül. E hét elem a táplálék, a vér, az
izomszövet, a zsír- és kötőszövet, a csontszövet, a csontvelő és az agy-
gerincvelő folyadék, valamint a sperma, illetve petesejt. A dósadhátu és
szaptadhátu mellett az ájurvéda a raszadhátu-t is megemlíti – ez az ízek
rendszere. A hatféle ízérzés az ételekből és a környezetből származik. Az
ízek a szervezet szöveteit tarják karban, s egyben az ájurvéda
élelmezéstanának és gyógynövénytanának is alapjául szolgálnak. A hatféle íz
(édes, savanyú, sós, csípős, keserű és összehúzó) határozza meg az ételek
tápértékét, a gyógynövények gyógyerejét, amiket koncentrált ételeknek
tekintenek. A dhátuk három rendszere, az ún. tridósa (dósadhátu,
szaptadhátu és raszadhátu) az ájurvéda alapjául szolgálnak. Az egyén alkati
típusát meghatározó tridósa elmélet folytán az orvos nemcsak különálló
egyéniségként kezeli betegeit, de a betegségeket is egyedi zavarként
igyekszik orvosolni.

E különféle rendszereket a triguna (“három kötőerő”) elmélet fogja össze, ami

a környező világot háromféle befolyásoló tényező eredőjeként szemléli. Ezek
a tisztaság vagy jóság (szattva), a szenvedély (radzsasz) és a sötétség
(tamasz). E három erőtényező, valamint az öt durva fizikai és a három finom
fizikai vagy szubtilis elem (éter vagy űr, levegő, tűz, víz és föld, valamint az
elme, az intellektus és az anyagi énérzés, az ego) alkotja a biológiai és
pszichikai testet, sőt a teljes anyagi világot.

Az allopátia sikere annak a leegyszerűsítésnek köszönhető, miszerint az élet

közönséges biokémiai vagy molekuláris folyamatokra redukálható. Ez szöges
ellentétben áll az ájurvédának az isteni realitásban tetőző, hierarchikus
valóságképével. Az allopátia jól körülírt nézőpontja a kísérletek eredménye,
vagyis nem határozott és biztos elméleti alapokon nyugszik, hanem mindig az
éppen esedékes tudományos kísérletek alátámasztására fogalmazza meg
koncepcióit. Az ájurvéda az általánostól halad az egyedi felé, az allopátia
viszont előbb adatokat gyűjt, amikből aztán magasabb szintű
következtetéseket von le. Ez utóbbi módszer egyértelműen spekulatív jellegű,
ezért kezdetlegesebb, mint az ősi ind eljárás.

Kétféle problémával is szembetaláljuk magunkat. A pusztán kísérleti úton

nyert eredmények állandó változásnak, módosulásnak vannak kitéve, hiszen
a végetérhetetlenül sorakozó újabb és újabb kísérletek gyakran akár
ellentmondásos eredményeket is hozhatnak. Ez a bizonytalan rendszer
bármely pillanatban meginoghat, ezért aligha lehet szilárd váza egy stabil
folyamatnak. Ebből adódik, hogy egy bizonyos kutatási program, vagy akár az
egész orvosképzés is veszélyes, kétes kimenetelű vállalkozásnak
bizonyulhat, mivel a bizonyítható új tények egy csapásra mindent
felboríthatnak. Elméletileg ugyan talán üdvözlendő a kísérletezés,
továbblépés és az állandó változtatási készség gyakorlata, ám társadalmi
méretekben mégsem előnyös. Ez vezet el a második problémához, ugyanis
rendszeresen merülnek fel olyan megalapozott összefüggések, amelyek
megkérdőjelezik az addig vitathatatlannak hitt paradigmát. Viszont ez túl nagy
kockázattal jár, így gyakran figyelemre sem méltatják ezeket az új
eredményeket. Rosszabb, ha a kísérletek objektivitása változik meg, s csak
olyan adatokat igyekeznek produkálni, amelyek egybevágnak az aktuális
világnézettel. Vagyis a modern tudomány alapját képező spekulatív módszer
óhatatlanul az integritás felbomlásához vezet. Ironikus módon gyakran ezt
nevezik az igazság kutatásának.

Semmi kétség, a kísérletezés valóban adhat relatív tudást, de a

kísérletezésnek mint módszernek egy tágasabb keretbe kellene illeszkednie,
ami az ún. alászálló tudást is magába foglalná. Csakis ily módon kerülhetnénk
el az önáltatás veszélyét. Az ájurvéda kísérleti módszere aszerint fogadja el,
vagy veti el a tapasztalatokat, hogy azok egybevágnak-e az alászálló
tudománnyal, a lelki világnézettel, vagy sem.

Eredet
Az ájurvéda intuitív, isteni eredete szemben áll a kísérletező nyugati
orvostudomány holt anyagkezelésével. A kísérletezés ugyan fontos eleme a
pramánának; az ájurvédában ez is az alászálló tudás széles medrébe
illeszkedik. A nyugati gyógyászat csupán rendszerek, szimptómák és
eredmények magasabb szellemi irányítást nélkülöző gyűjteményének tűnik.
Az ájurvéda magasabb szellemi régiókból származik, s nem volt kitéve –
legalábbis a régi időkben – a feltételekhez kötött emberi elme
hiányosságainak. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de az allopátiás orvoslás
sokkal közelebb áll a primitív ember kuruzslásához, mint az ájurvéda, bár a
mai orvostudomány művelői ezzel természetesen nem értenek egyet. Létezik-
e abszolút tudás? – kérdezi az elfogulatlan ember, s ha nemmel válaszol,
nem is érdemes tovább firtatni a dolgot. A nyugati gondolkodás szerint
elképzelhető egyfajta tökéletes tudás, amely felé törekszünk, de ebben a
törekvésben csak tökéletlen készülékek és az emberi gyöngeség állnak
rendelkezésünkre, mint az evolúció kétes értékű eszközei. A védikus
tudomány is elismeri a tökéletes tudás létét, de ez szerinte éppen a
tökéletességénél fogva magasabb szintű, mint az emberi tudás. E felsőbb
bölcseletet az ember csak akkor ismerheti meg, ha – úgymond – az feltárja
magát. S bár az ájurvéda főként e jelenségvilággal, szekuláris kérdésekkel
foglalkozik, az anyagi világról mégis olyan képet alkot, amely a lelki-szellemi
sík tükröződése.

Ne feledjük, az allopátia racionális módszerei az európai varázslás és

babonaság ellenében alakultak ki. Ez az egykori irracionális hajlam egyfajta
spirituális érzelemvilágnak is tekinthető, ami az ősi India racionális
lelkiségének mintha eltorzult változata lenne. Mindez azonban a
tudománytalan gyógyászkodás és a talmi lelkiség túlérzékeny reakciója, ami
egyáltalán nem jellemző az ájurvédára. Hogy az allopátia lelki eredetű-e, vagy
pedig a hajdanvolt vallásos emberek “mentális játéka”, vitatható. Bár a ráció
korának európai korifeusai hittek Istenben, lelki látásmódjuk gyöngesége miatt
nem is sejthették, hogy az általuk bevezetett új elmélet rosszul értelmezett
lelkiségük bosszúálló ellenségévé nőheti ki magát. Mindez messze áll a
Védák, illetve az ájurvéda racionális szellemiségétől, ami manapság egyre
nagyobb hatással van a világ kimagasló tudományos képviselőire.

Az ájurvéda szemlélete egészen más, mint a modern tudomány reakciós

megjelenése előtt Európában uralkodó neo-arisztotelészi paradigma. Míg a
modern orvostudomány hívei tapasztalati úton is bizonyítható módszerrel
akarták felváltani az addig általános eseti orvoslást, addig az ájurvédikus
orvosok, az ún. vaidják saját, kísérletileg is igazolható tudományos
módszerüket, valamint szellemi látásmódjukat alkalmazták a dósadhátu
keretein belül.

A modern orvostudományról úgy tartják, sikeresen gyógyítja a fertőző

betegségeket, bár e siker eredménye legfeljebb a krónikus betegségek
terjedése, aminek orvoslása viszont alig lehetséges. Manapság sokan
próbálkoznak nyugaton a keleti orvoslás felélesztésével, s a szintézis
reményében próbálják összekapcsolni azt az allopátiával. Bár fejtegetéseim
során erre még szeretnék visszatérni, annyit már most meg kell állapítanom,
hogy a keleti gyógymódok merőben különböznek a modern orvoslástól, így a
kettő szintézise szinte lehetetlen. A nyugati orvostudomány alapját képező
kísérleti tényanyag óriási s mégis ingatag, így nélkülözi a gyógyászati
bölcsesség mindent felölelő auráját.

A betegségek okai és gyógyításuk

Alapvető a nyugat és a kelet nézetkülönbsége a betegségek okának s
magának a betegség mibenlétének vizsgálatában is. A Csaraka-szanhitában,
e hiteles ájurvédikus műben olvashatjuk: “Az igazság korának hanyatlásával
egyes embereket túlságosan hatalmába kerít a kapzsiság, ami a test és a
gondolat elnehezüléséhez vezet. Ennek letargia a következménye, amiből
lustaság fakad. A lustaság eredménye a halmozás, ami együtt jár mások
javainak eltulajdonításával. A lopás újfent kapzsiságot szül. Az aljas tettek e
láncolata csalásban, álnokságban, féktelen kicsapongásban, dühben és
haragban, hiúságban, gyűlöletben, kegyetlenségben, rettegésben,
nyomorban, bánatban és aggodalomban folytatódik egyre tovább. Ennek
következtében az ember teste és elméje is lankad, s egyre inkább a különféle
betegségek prédájává válik. Ily módon lesz kurtább az élettartama.”

Csaraka említést tesz egy érdekes jelenségről, az ún. fegyverkezési ragályról

is: “Mikor a kapzsiság, a düh, irigység, büszkeség és hiúság elragadja az
emberek józan eszét, akkor a gyöngét becsmérelve, saját rokonaikra sem
figyelmezve halálos hadra kelnek egymással.” Az ájurvéda tehát
egyértelműen az immorális és helytelen tettekben jelöli meg a betegségek
okát. Csaraka egyéb okokat is felsorol, s az emberek mentális, fizikális és
morális egészségét összekapcsolja a család, a település, az állam s a nemzet
vezetőinek morális egységével.

A nyugati orvoslásnak nincs teljes oksági elmélete. Az ájurvéda karma-

elmélete megalapozott és elfogadható nézet, ami egyszerűen fogalmazva a
hatás-ellenhatás fizikai törvényszerűségét morális síkra emeli. A pszichikum,
a társadalom és a környezet kézenfekvő oksági tényezőit az allopátia
leegyszerűsítő világnézete nem képes elfogadni. Gondoljunk csak bele,
állíthatja-e bárki is józanul, hogy elmeállapotunk, környezetünk és társadalmi
helyzetünk nem befolyásolja egészségi állapotunkat, vagy ami még rosszabb,
hogy a fizikális síkon túl a realitásnak semmiféle hierarchikus rendszere nem
létezik?

Az allopátia szerint a betegség oka általában egy fertőző kórokozó, valamiféle

anyagcsere rendellenesség, vagy a szövetek degenerációja. Fertőző
betegség esetén ezért úgy vélik, a gyógymód a kórokozó
nyomonkövetésében és elpusztításában rejlik. Ez azonban nem elegendő,
sőt, a különféle antibiotikumok alkalmazása sok esetben kifejezetten káros is
lehet. Sok szó esik manapság az allopátia alkalmazta gyógyszeres kezelés
veszélyeiről, a különböző káros mellékhatásokról. Az egyik legnagyobb
probléma, hogy nemcsak a kórokozókat, de a hasznos, sőt nélkülözhetetlen
mikroorganizmusokat is elpusztítják. Az ájurvéda szerint a betegség a
természetes egyensúly megbomlása, ezért esetében szóba sem jöhet a vak
pusztítás. A modern orvostudomány kiírtó hajlama éppoly idegen a védikus
bölcsektől, akár a háborús csatatér. De miféle esélye is lehet a modern
orvoslásnak egy fertőtlenített világ megteremtésére? Korunk tudománya e
fellépésével épp az ellenkező hatást éri el: új kórokozókat, vagy éppen
ellenállóbb vírusokat és baktériumokat tenyészt ki. A nyugati allopátia legfőbb
kórokozója önmagában keresendő.

Zárszó
E rövid cikkben az ájurvéda elveinek ismertetése mellett igyekeztem feltárni
modern tudományunk néhány hiányosságát is, bár tisztában vagyok azzal,
hogy ez esetleg heves kritikát is kivált majd. Pedig tagadhatatlan, hogy a mai
gyógyászat propagandája a pirulák rabjaivá tette az embereket. Sokan
túlságosan hittünk ebben a gyógyítási szisztémában, pedig ez mesz-sze áll a
tökéletestől. Ebből a hitünkből aztán ki kellett ábrándulnunk. A modern
gyógyászat kritikáját egyre jelentősebb elégedetlenség táplálja, nemcsak a
természetgyógyászat és az ájurvéda részéről, hanem maguktól az allopátia
művelőitől is. A tájékozott ember számára ma már nem titok, hogy az
allopátiás orvoslásnak komoly “vérfrissítésre” van szüksége.

A legutolsó évtizedben páratlan érdeklődés nyilvánult meg az alternatív

gyógyászat és különösen az ájurvéda iránt. Több tényező is indokolja ezt,
egyrészt a hagyományos nyugati gyógyászat kutatási költségeinek
csillagászati emelkedése, a kisebb-nagyobb közösségek külkereskedelmi
ráutaltsága egy-egy gyógyszerre, ami a kívánatos önellátástól egyre távolabb
sodorja őket, valamint a gyógyszerek mellékhatásai, amelyek ellen újabb
gyógyszerekre van szükség, ad infinitum. Az orvos-beteg viszony is
meglehetősen rosszul áll, sokan személyesebb bánásmódra vágynak, és
maguk is szeretnének aktív részesei lenni a gyógyulásnak.

Csak kevesek előtt ismeretes, milyen érdeklődéssel fordult a nyugati orvoslás

az ájurvéda gyógynövényismerete felé, hogy új és hatásosabb gyógyszerekre
találjanak. Számos nemzetközi szervezet fordult az alternatív gyógyászathoz,
többek között az ájurvédához. Az Egészségügyi Világszervezet, az UNIDO
vagy az UNESCO egyaránt felismerte a gyógynövények fontos szerepét,
ezért az ilyen irányú kutatásokat is ösztönzik. Meggyőző statisztikákkal
igazolhatnánk, milyen nagy mértékben befolyásolja a hagyományos keleti
orvoslás az allopátiát. A nyugati orvosok azonban túlnyomórészt az ájurvéda
gyógynövényei iránt érdeklődnek, pedig az ájurvéda lényege nem a növényi
kivonatokban rejlik. A nyugati orvostudományban az ájurvéda szinte egyedüli
értékmérője a gyógynövények hatékonysága. Az ájurvéda filozófiájával
viszont alig-alig foglalkoznak. Pedig korunk gyógyászatának megújulása az
ájurvéda elméleti alapjainak, filozófiai vonatkozásainak megismerésétől
várható, semmint az allopátia eszköztárának néhány gyógynövénnyel való
bővítésétől. A nyugati orvoslás és az ájurvéda házassága csakis oly módon
képzelhető el, melyben az allopátia kísérleti eredményei egészítik ki az
ájurvéda szélesebb elméleti alapjait.

Tovább már nem hunyhatunk szemet környezetünk, társadalmi viszonyaink és

lelki állapotunk siralmas helyzete fölött, s nem magasztalhatjuk az égig a
nyugati orvoslást. Be kell látnunk, a modern orvoslás bizony sokszor
szűklátókörű és rövidlátó. Ha nem képes gyökeres változásokra, főleg
világnézetében és a másfajta gyógymódokhoz való viszonyában, a nyugati
orvostudomány történelmének röpke kétszáz esztendeje után akár
végveszélybe is kerülhet, és hosszútávon több kárt okozhat, mint hasznot.
Átfogó, racionálisan lelki világnézetre van szükség, aminek az ájurvéda is
szerves része. Különösen most, amikor a nyugati tudományos körökben is
egyre élénkebb az érdeklődés a keleti orvoslás és filozófia iránt, az ájurvéda
és az allopátia alaposabb egybevetése igencsak tanulságos lenne. A
módszertan és az elméleti alapok, az eredet és a kórokok, valamint a
gyógyítás terén is sokat tanulhatnánk az ájurvédától. A keleti gyógyászat
szélesebb látókörét aligha tagadhatjuk, az ájurvéda pedig az összes keleti
orvoslásnak – beleértve a kínait és a tibetit is – a szülőanyja. A
specializálódott orvosi szakterületeken tapasztalható látszólagos lemaradása
pedig talán éppen az erényére válik. Az ájurvéda világképének elsajátítása
könnyen feleslegessé teheti a nyugati orvoslás sok “vívmányát”.
Az ájurvéda sokkal magasabb szinten áll, mint az ipari kor előtti európai
orvoslás, bár ezt sokan vonakodnak beismerni. Bár manapság igen sok szó
esik Európáról és az európai civilizációról, ha alaposan megvizsgáljuk e
kérdést, lehet, hogy kiderülne: Európa a kultúra és civilizáció terén India
adósa!

A cikk szerzője, D. B. Indiában él, az ájurvédát tanulmányozza, és ilyen

alapon gyógyít.

1992/10.

Az ájurvéda
betegségelmélete I. rész
Az ájurvéda alapvetően három szintet különböztet meg: egy transzcendens
összetevőt, amely nem más, mint a lélek; a finom fizikai részt, amihez az
ember pszichikai működése tartozik, illetve az anyagi testet. Ezen összetevők
harmonikus együttműködése képezi az egészség alapját.

Bármelyik szinten következik be egyensúlytalanság, az hatással lesz a többire

is, és megbetegedést okozhat. A Szusruta Szanhitá szerint: “A harmonikusan
működő dósak, agnik, dhátuk, malák,(1) (a testet felépítő rendszerek), a
képességei teljes birtokában lévő átman (lélek), az érzékek, és a manasz
(elme)- alkotják az egészség alapját.” A különböző összetevők nem
választhatók ugyan szét, mégis a gyakorlatban egyszerűbb külön vizsgálni
őket. Ezen összetevők közül az ájurvéda(2) a léleknek tulajdonítja a
legfontosabb szerepet. A megbetegedések elsődleges okaként is az
önmagunkról alkotott téves elképzeléseinket említi. A lélek (átman) teljesen
transzcendens, tökéletesen boldog, tudatos, és örökkévaló. Egyetlen célja,
hogy megtalálja tudatos kapcsolatát a Paramátmával, vagyis az egyetemes
lélekkel, Istennel. Ha ennek megfelelően cselekszünk, akkor a helyes úton
járunk. Minden betegség gyökere az, hogy megfeledkezünk az igazi
önazonosságunkról. Ez az intellektus tévedése a pragja aparádha. Az összes
többi probléma ebből eredeztethető. Ennek hatására korlátozott
lehetőségeinkkel, egyéni szándékainkkal, végső soron testünkkel azonosítjuk
magunkat. Elveszítjük a tudat szattvikus (3) (a jóság minőségében lévő),
ragyogó, ártatlan és örömteli természetét. Elhalványul a bennünk lévő
természetes intelligencia, egyre több viselkedésbeli és életmódbeli hibát
követünk el. Ez a folyamat már gyermekkorunkban elkezdődik, és az évek
során a dósak egyensúlyának felborulásához, s mérgező anyagok
felszaporodásához vezet.

A második legfontosabb ok: az érzékek hibás használata. Öt információszerző

(hallás, tapintás, látás, ízlelés, szaglás), és öt cselekvő érzékünk (beszéd,
fogás, járás, nemzés, ürítés) van, amelyek az élet fizikai és finom fizikai
jellegű részeit összekapcsoló hídként működnek. Rajtuk keresztül tartunk
kapcsolatot a környezetünkkel. Az érzékek nagyon erős befolyással vannak
ránk, hiszen egyetlen céljuk, hogy kapcsolatba kerüljenek az érzékek
tárgyaival, és azokból merítsenek örömöt. Ha az értelem nem szab határt
ennek, akkor könnyen túlzásokba eshetünk.

Az érzékeket háromféle módon használhatjuk

hibásan:
1. Túl sok érzékszervi ingernek tesszük ki magunkat – erre bárki könnyen
találhat példát a saját életében is. 2. Elégtelen érzékszervi inger ér bennünket
-például az ingerszegény környezet, az elszigetelődés, a kevés mozgás
szintén sok probléma okozója lehet. 3.Hely telén használat – amikor
erkölcsileg, vagy érzelmileg felkavaró dolgokat érzékelünk, az felborítja a
tudat és a test között meglévő egyensúlyt, aminek következtében pszichés
zavarok, félelem, szorongás, agresszió stb. lépnekfel.
Az érzékek hibás használata tehát akadályozza azok működésbeli és védelmi
funkcióit, és így lehetővé teszi a káros dolgokkal való találkozást. Ennek
következtében tovább csökken a jóság, a szattva befolyása a tudatra, tehát
egyre kevésbé tudjuk eldönteni, hogy mi a helyes és mi nem, létrehozva ezzel
egy ördögi kört, amiből egyre nehezebb lesz kilépni. Minél jobban
eltávolodunk az egyensúlyi helyzetünktől, annál több károsodás éri mind a
pszichikai, mind a testi működésünket, egyre kevésbe leszünk képesek
alkalmazkodni a környezeti változásokhoz, így érvényesülhet az évszakok
negatív hatása, a pari-náma, ami az ájurvéda szerint a betegségek
kialakulásának harmadik legfontosabb oka. A környezetünkkel folytonos
dinamikus kölcsönhatásban vagyunk. Elengedhetetlen az állandó
alkalmazkodás, hiszen a természet működéseit irányító elemek(bhúták), és
az egyéni életműködéseinket irányító dósak között igen szoros kapcsolat áll
fenn. Amikor az egyéni életritmus nem illeszkedik a természet körforgásához,
akkor feszültség, egyensúlyvesztés, valamint működési zavarok következnek
be. A dósak egyensúlyvesztésének következménye a meggyengült emésztés,
ami mérgező anyagok (ama) felszaporodásához vezet. A testszövetek
mérgezetté és alultáplálttá válnak, károsodik az immunrendszer, ezért a test a
legkülönbözőbb betegségek melegágyául szolgál. Az ájurvéda szerint, a
környezetünkben előforduló patogének és egyéb egészségkárosító anyagok
csak másodrendű okozói a betegségeknek, ennél sokkal fontosabb szerepe
van a szervezet egyensúlyi állapotának.

Még egyszer hangsúlyoznám a tudat szerepét a betegségek kialakulásában,

hiszen ha a tudatunk a szattva (jóság) befolyása alatt áll, annak az a
következménye, hogy használni tudjuk természetes intelligenciánkat, képesek
vagyunk uralkodni az érzékeinken, tehát képesek vagyunk helyesen
cselekedni. Ebből következik, hogy a legfontosabb feladat a szattva, a jóság
befolyásának növelése tudatunkra. Erre vonatkozóan az ájurvéda rengeteg
tanácsot tartalmaz a legegyszerűbb hétköznapi cselekedeteinktől kezdve a
legmagasztosabb lelki tettekig.(4)

(Folytatás következik)

Jegyzetek:
(1) Kagylókürt 1. szám 6. oldal

(2) Kagylókürt 10. szám 28. oldal(3) Kagylókürt 23. szám 48. oldal, 24. szám
47.oldal(4) Kagylókürt 18. szám 35. oldal

Máté Ibolya

Ájurvédikus masszázs
A rendszeres masszázzsal elérhetők az ájurvéda célkitűzései, a hosszabb
élet, az egészség megőrzése, illetve a betegségek leküzdése, sőt a lelki
fejlődés alapját jelentő egyensúly állapota is. Az ájurvéda felfogása szerint az
egészség nem más, mint a szervezet öngyógyítása. A mi szerepünk ebben a
folyamatban az, hogy elhárítsuk a belső környezet akadályait, kiküszöböljük
annak egyensúlytalanságait. Fontos szerepet játszik ebben a masszázs, a
gyógynövények alkalmazásával, a helyes táplálkozással, alvással és a
kiegyensúlyozott életvitellel egyetemben.
A három dósa
A masszázs része a panycsa-karma terápiának, vagyis a test tisztításának,
méregtelenítésének, amivel lassítható az öregedés folyamata, s a krónikus
betegségek is kiküszöbölhetők.

A panycsa-karma ötféle tevékenységet jelent a szervezet méregtelenítése

érdekében. A toxinok az élet biokémiai és pszichológiai háttérfolyamataiban
(dósák) beállt zavar jelei. Az ájurvéda három kategóriába sorolja az
életfolyamatokat: kapha-dósa (víz), pitta-dósa (tűz) és vata-dósa (levegő).

A vata-dósa az idegrendszer működését, a lebontást, a katabolizmust és a

vastagbél működését jelenti. A pitta-dósa a belső hőcserét takarja, többek
között az emésztést, a metabolizmust, a vér és a szív működését. A kapha-
dósa pedig a szövetek gyarapodásáért, az anabolizmusért, a nedvek és
nyálkahártyák működéséért felelős.

A vata, pitta és kapha három olyan jellemző, amely a külső és belső

környezetben egyszerre, minden síkon – testben elmében és lélekben –
egyaránt megnyilvánul.

Pitta típusú érzelem a harag, amely a szervezeten belül a vérben található

savas hormonok szintjének emelkedésében (innen a kifejezés: “pezseg a
vére”), továbbá szapora szívverésben, romboló gondolatokban és a szellem
fennköltségének megbomlásában nyilvánul meg. A pitta a környezetben is
megtalálható a tűző napban, a csípős fűszerekben vagy a forró kávéban.

Miként borul fel a dósák egyensúlya? Miképpen válnak rendellenessé a

normális folyamatok? Az ájurvéda szerint az egészség biztosítéka a jó
emésztés. A jó emésztés táplálja a szervezetet és egyensúlyban tartja a vata
pitta és kapha arányát. Az emésztés tüzének (agninak) rendellenessége
lebontatlan táplálékrészecskéket (amákat) eredményez. Ezek a részecskék
vándorútra kelnek a szervezetben s mivel nincsenek tökéletesen
megemésztve, sem felszívódni, sem kiürülni nem tudnak. Az ama az
egyensúly hiánya, s az emésztetlen részecskék a szervezet gyönge pontjain
felhalmozódhatnak, sajátságos szimptómákat eredményezve.
Az ájurvédikus masszázs
Az ájurvédikus masszázs, mint a modern életvitel stresszének hatásos
ellenszere nem várja be a dósák egyensúlyának megbomlását. A panycsa-
karma terápiában a masszázs puhítja a megbomlott dósákat és gyógyolajok
alkalmazásával segíti elő azok bejutását az emésztőrendszerbe, ahonnan a
méreganyagok kiürülhetnek. Önálló terápiaként a masszázs serkenti az
immunrendszert, élénkíti az idegműködést és javítja a keringést.

Az ájurvédikus masszázzsal kapcsolatban tudnunk kell az önmasszázsról,

mások masszírozásának egyes technikáiról, a használt olajokról és
gyógyfüvekről, valamint a helyes táplálkozásról.

Az étel a születéstől egészen a halálig létszükséglete a szervezetnek,

akárcsak a masszázs. Az étel külső forrásokból merített táplálék, míg a
masszázs a belső tartalékokat aktivizálja, s a szervezetben már bent lévő
fehérjék, glükóz és más létfontosságú vegyületek felszabadításával táplál. A
masszázs, mint a gondos anya, megőrzi a szervezet energiáját és óvja a
testet a romlástól. Tisztító hatása is van, elősegíti a méreganyagok kiürülését
a verejtékben, a vizeletben és a váladékokban, szinte megfiatalítva ezzel a
szervezetet.

Indiában a masszázs szerves része a mindennapoknak. Hároméves koráig a

kisgyermeket minden nap masszírozzák, hatéves koráig hetente még egy-két
alkalommal, ezután pedig már ő maga is masszíroz másokat. A gyermekek
masszírozzák az idősebbeket s egész családok vesznek masszázst heti
rendszerességgel. Rituális masszázs is létezik, például házasságkötés előtt,
vagy szülés után, mikor az anya legalább negyven napig minden nap kap
masszázst.

Az élettempó fokozódásával egyre nyomasztóbbá váló mai világban szinte

minden percben természetellenes megrázkódtatások érik az idegrendszert. A
levegővel és a vízzel, valamint az ételekben lévő tartósítószerekkel és
hormonkészítményekkel mérgező vegyszerek kerülnek be szervezetünkbe.
Az ájurvédikus masszázs természetes módon segíti elő a mérgek kiürülését,
miközben ellazítja és felélénkíti a szervezetet. A masszázs a panycsa-karma
terápia rövid foglalata, s a rendszeres alkalmazása megszüntet minden olyan
egyensúlytalanságot, ami betegséghez vezethetne.

A masszázs fizikailag és pszichés módon is hat. Fiziológiás hatása az, hogy

fokozza a test hőjét, élénkíti a vérkeringést, tisztítja és aktiválja a
nyirokrendszert, több tápanyagot juttatva ezzel a vérbe. Az érintés pszichés
módon is befolyásolja az idegrendszert és a hormonháztartást. Az ájurvédikus
masszázs közvetlenül hat a szervezet mindhárom keringési rendszerére: a
véredényhálózatra, az idegrendszerre és a nyirokrendszerre is. Ezért a test
védelmezője, fenntartója és megújítója is. A nyugati egészségtan gyakran
lebecsüli a nyirokrendszer jelentőségét, mert az preventív módon tisztítja és
méregteleníti a szervezetet s a szöveteket.

Az ájurvédikus masszázs az ún. marma-pontokat, vagyis a nyirokcsomók

fölötti bőrfelületi pontokat stimulálja, valamint serkenti a testnedvek keringését
a nyirokredszerben. (Az ind kutatók szerint a marma-pontok egybeesnek a
kínai akupunktúra-pontokkal.) A nyirokcsomók serkentése növeli azon
sejtalkotók termelődését, amelyek fontos szerepet játszanak a szervezet
immunreakcióiban. Emellett potenciálisan fokozza az agy szeratonin-szintjét,
ami csökkenti az idegfeszültséget és az ingerlékenységet. Emellett fokozza a
tobozmirigy hormonkiválasztását, ami nagy valószínűséggel szerepet játszik a
lelkes és meditatív állapot kialakulásában.

Az izmok, szervek és szövetek nyiroktengerben lebegő halakhoz

hasonlíthatók. Ennek a nyiroknak az összetétele a vérplazmáéhoz hasonló,
szerepe pedig az, hogy tápanyagot vigyen a sejteknek, illetve a salakot és
egyéb idegen anyagokat a sejtekből a nyirokrendszerbe továbbítsa. A
nyirokcsomók megszűrik a nyirokrendszerben keringő nedveket, elpusztítják a
baktériumokat, vírusokat, kivonják az idegen részecskéket, illetve töredék
sejteket. A megszűrt nyirok a szív felé áramlik a nyaktőnél elhelyezkedő
mellkasi csatornába, amin keresztüljutva a nyaki ütőérbe kerül, újra
elvegyülve a vérrel. Hasonlítható ez a rendszer egy porszívóhoz is, amely
összegyűjti a hajszálerekből a sejtközi térbe jutott nedveket, megtisztítja
azokat, majd a megszűrt plazmát visszaadagolja a vérkeringésbe.

Önmagában azonban a nyirokrendszer nem működőképes. A nyiroknedveket

izommunka préseli át a nyirokereken. Ha a test pihen, a nyiroknedv sem
mozog, összegyülemlik ott, ahol éppen van. Vagyis nem szűrődik át a
nyirokcsomókon, s így nem is tisztul meg. A rugalmas falú nyirokerek szelepei
csak egy irányban, a szív felé teszik lehetővé az áramlást. A megfelelő
nyirokkeringés végett elengedhetetlen a testmozgás. Ha erre – az öregség
vagy más akadályoztatás miatt – nincs mód, segít az ájurvédikus masszázs.

Az ájurvédikus masszázs különféle növényi olajokat használ , melyek a

bőrfelületen keresztül a hajszálerekbe kerülnek, közvetlenül befolyásolva a
dósákat. Az olajok általában is, a hevítő típusúak (pl. mustár- vagy
szézámolaj) pedig különösen tápláló hatásúak, serkentik az idegrendszert, és
megfiatalítják a szöveteket. Főleg a mustárolaj használata ajánlatos, mert az
megszünteti a vata- és kapha-betegségeket és fokozza a pittát. A
mustárolajos hasmasszázs karban tartja a lépet és megszünteti
megnagyobbodását. Jó a daganatok ellen is, kiütések ellen pedig porított
kurkumával (kapható a gyógyszertárakban) keverve hatásos. Ingerlékenység,
bőrkiütés, valamint viszketegség ellen a kámforos mustárolaj jó, ami igen
hűsitő hatású. Számos ájurvédikus formula létezik a gyógyolajokkal, azok
használatával kapcsolatban. Tudnunk kell, hogy masszírozás közben energia-
átadás történik, ezért a masszőr lehetőleg viseljen tiszta ruhát, legyen
kellemes illatú és foglalkoztassák pozitív gondolatok.

A masszázs technikája
Az ájurvédikus masszázs technikájában megtalálható a paskolás, a gyúrás,
dörzsölés és a facsarás. A paskolás felélénkíti a testet, a gyúrás ellazítja az
izmokat és oldja a feszültséget, az ütemes dörzsölés – különösen az ízületek
alatt, ahol a nyirokcsomók meghúzódnak – serkenti a hormonális elválasztást,
a facsarás pedig megszünteti a végtagok merevségét és fájdalmát. Sok
jótanács van a bőr szépségének megőrzésével kapcsolatban is, kezdve a
tejfürdőtől egészen a bőr puhaságát biztosító tejszínes bedörzsölésig,
különösen az arcon. A többgyümölcsfélét, zöldséget, diófélét és magvakat,
valamint tejes, sajtot, tejszínt tartalmazó diéta fokozza a szépségápoló
masszázs hatását. Kapha egyensúlytalanság esetén az olajok használata
kerülendő, mert a gyengécske agni nem képes felemészteni azokat. Ilyenkor
gyógynövénykrém alkalmazható. A gyógynövénykrémes masszázs után
ajánlatos negyven percre bebugyolálva a bőrfelületen hagyni a kenőcsöt.

Az indiai birkózók módszere a testrészek egyenkénti masszírozása, különös

tekintettel a nyirokcsomókra. Mindegyik nyirokcsomót serkenteni kell, s a
nyomást a nyirokáramlás irányában kell alkalmazni. A fej az idegrendszer
központja, s a fejbőrbe dörgölt olajat az agyba közvetlenül befutó idegrostok
szívják fel. A talpon is sok idegvégződés található, ezért a talp olajos
masszázsa minden adandó alkalommal ajánlatos. Ez megnyugtatja a vatát,
oldja a feszültséget és megalapozottság érzetét kelti.

Egyszerre két kézzel ajánlatos masszírozni. Az ujjak mélyen benyomódhatnak

a láb izomzatába. A lábakat a csípőtől a lábujjakig húzó mozgással
masszírozhatjuk előbb a láb külső oldalán, majd a lábszár belső felén, nem
feledve a térdhajlatban lévő nyirokcsomókat. A lábujjakat külön-külön kell
csavargatni.
A csípőt körkörösen kell masszírozni, serkentve a medenceövi idegközpontot,
a gyomrot, az agyat. A nyirokcsomókon alkalmazott nyomás segít a reuma,
isiász, a csípő-, vakbél-, epehólyag, vastagbél és lábfájdalmak esetén.

A törzs oldalát, a mellkasi részen törő mozgással masszírozhatjuk, előbb a

gyomor irányában, majd hátrafelé, a bordák vonalát követve. A hátmasszázs
élénkíti az idegrendszert, mikor az ujjak mélyen benyomódnak a gerincoszlop
két oldalán, egészen a szimpatikus idegtörzsekig. A masszázs előbb alulról
felfelé, majd a gerinctől távolodva, kifelé halad a bordák mentén, lassú, húzó
mogással. Ezzel az energiaközpontok (csakrák) befolyásolhatók és
serkenthetők.

A hasi oldal masszírozása a köldöknél kezdődik, ami a test fenntartásának

középpontja. Az ájurvéda és a jóga szerint ezen a területen 72000 ideg
funkciója sűrűsödik, hiszen a magzat a köldökön keresztül kapcsolódik az
anya szervezetéhez.

Az óramutató járásával egyező irányú körkörös masszázs elősegíti az

emésztőnedvek áramlását. A kar masszázsa hasonló a lábmasszázshoz, a
mély húzó mozgást facsarás követi, az ujjak egyenkénti húzúsúval és
csavargatásával.

A fej és az arc masszírozása marad utoljára. A fejtetőn van a “fejünk lágya”,

azaz a brahmarandra. Úgy tudják, ez a pont szívja fel a pránát, a
napsugárzást. A jógában ez a felsőbbrendű tudatnak, a szamádhinak a
székhelye, épp a tobozmirigy fölött. A fejelágyának olajos masszázsa táplálja
az agyvelőt és az idegrendszert, elősegíti a szellemi, lelki fejlődést. Ajánlatos
naponta masszírozni a fejet szézámolajjal, illetve amla, kókusz vagy más
olajokkal, a dósák állapotának függvényében. A fejmasszázs számos előnyös
hatása között megemlíthetjük az agy-gerincvelői liquor fokozott áramlását, a
memória élénkülését, a hipofízis és a tobozmirigy egyensúlyát, a vastagbél a
belső szervek vata-elemének egyensúlyát, a látás javulását, az idegrendszer
táplálását, a vér gáztartalmának kiegyensúlyozását és a biztonságérzet, a
megalapozottság érzetének fokozódását. A fejet gyúrják, masszírozzák,
körkörösen dörzsölik, a hajat pedig húzkodják és csavarják – nagyszerű
érzés! Természetesen mások masszírozását csak akkor vállaljuk, ha egy
szakértő felügyelete alatt már elsajátítottuk a masszírozás technikáját. A
kontárkodás ugyanis itt sem vezet semmi jóhoz.

Egy ájurvédikus masszázsterápia nyomán az ember szinte újjászületik.

Vannak, akik színeket és fényeket látnak. Ez a vízió olyan tiszta s az érzékek
olyan élénkek, hogy az élet merőben újnak tűnik, amihez minden egy-egy
sajátos vonással járul hozzá. A test valósággal pezseg az életerőtől s maga a
testi lét is megalapozott, kellemes, feszültségmentes és energikus benyomást
kelt. Szinte meditatív állapotba kerül az ember, ugyanakkor mégis nagyon
éber. A nyirokrendszer aktivizálódása kihajtja a méreganyagokat, az izmok
lazák és frissek, az idegrendszer kiegyensúlyozottá válik és bepillantást
kaphatunk abba, mit is jelent a ragyogó egészség természetes állapota. A
fizikális, mentális, érzelmi és lelki harmónia az egészség oka, s az ájurvéda
szerint ez a lelki gyarapodás alapja is.

Jegyzetek:

1. Harish Johari: Ancient Indian Massage2. Pancha Karma Therapy in

Ayurveda, Divadar Ojha – Ashok Kumar3. Pancha Karma Treatment of
Ayurveda, Dr. T.L. Devaraj4. Frédérick Leboyer: Sanfte Hande

Dennis A. Premhav

1990/3.