Tartalom

BEVEZETÉS 9

1. FEJEZET: Mit értünk magány alatt? 15

2. FEJEZET: Túllépés múltbéli kapcsolatainkon 47
3. FEJEZET: Méltók vagyunk a szeretetre 69
4. FEJEZET: Örömre lelni az egyedüllétben 95
5. FEJEZET: Az egészséges kapcsolatok alapja 123
6. FEJEZET: Magabiztos kapcsolatteremtés 153
7. FEJEZET: Megoldás a  magányra 179
FORRÁSOK 197

HIVATKOZÁSOK 199

7
5. fejezet

Az egészséges kapcsolatok
alapja
Kapcsolataink döntően befolyásolják, kik vagyunk.
Egy nem kielégítő vagy mérgező kapcsolat ránk
nehezedő súlya teljesen összezúzhatja az önbe-
csülésünket vagy az életbe vetett hitünket. Szám-
talan különféle érzést szabadítunk magunkra, ha
úgy döntünk, befejezzük a  kapcsolatot, velünk
szakítanak, vagy épp megpróbáljuk rendbe hozni
a dolgokat.. Előfordulhat, hogy eltöprengünk azon,
nem vagyunk-e túl követelőzők, vagy hogy képesek
vagyunk-e egyáltalán hosszú távon boldogok lenni
egy párkapcsolatban. Ha megtanuljuk, mi szolgáltat
alapot egy egészséges szerelmi vagy bármilyen
más kapcsolathoz, jobbá tehetjük jelenlegi kapcso-
latainkat, illetve tudatosan újakat is kereshetünk.
Mindeközben pedig tisztába kerülhetünk a  hatá-
rainkkal, és felderíthetjük, hol lehetne módosítani
rajtuk. Hiszen ahogyan a vágyaink és az igényeink,
úgy a határaink is különbözőek.

123
 A szabadság és az önállóság például sokaknak
nagyon fontos, olyasvalakinek viszont, aki mások
folyamatos jelenlétére és minőségi időre vágyik,
jóval kevésbé. Ám mindannyiunk igényeinek meg-
van a létjogosultsága, és tisztelnünk kell egymás
vágyait. A párkapcsolatokon kívüli határok tisztá-
zása a másokkal való kapcsolatunkat is jobbá teszi,
illetve segít fenntartani; ezeket azonban gyakran
nehezebb kifejezni. E fejezet segít feltérképezni,
hogy állunk jelenleg az ismerkedéssel, hogyan ke-
rülhetjük el a párkapcsolatba kényszerítő társadal-
mi nyomást, illetve hogyan forduljunk tisztelettel
és bizalommal azon út felé, amelyet az életben be
kell járnunk.

A HATÁROK KIJELÖLÉSE
Akár teljesen új a számunkra ez a téma, akár úgy
érezzük, pontosan kijelöltük saját határainkat, az
előző fejezetek során elvégzett munka biztosan
segített alaposabban tisztába kerülni igényeinkkel
és elvárásainkkal. Minél inkább tiszteljük saját hatá-
rainkat, annál inkább képesek vagyunk önmagunk
lenni egyedül és mások társaságában is. Ha a ha-
táraink kiegyensúlyozatlanok, azaz túl szűkek vagy
épp túl lazák, annak a jóllétünk látja a kárát. A ru-
galmatlan határok erősítik a magányunkat azáltal,
hogy nem engednek kompromisszumot kötnünk
másokkal, illetve kilépnünk a  komfortzónánkból,
hogy új dolgokat próbáljunk ki. Ha túl lazák a hatá-
raink, sok barátot szerezhetünk, ezek a kapcsolatok

124��Társ a magányban
viszont jellemzően felszínesek, reaktívak vagy egy-
oldalúak. A határok teljes hiánya pedig különösen
nehézségek esetén ütközik ki, mivel határok nélkül
kevésbé tudunk nemet mondani mások kéréseire,
ez pedig lecsapolja az energiánkat.
Gyermekkorunkban a  rendelkezéseinkre álló
eszközökhöz mérten megtanultuk kezelni a hatá-
rainkat, hogy jó kapcsolatot tarthassunk fel gond-
viselőinkkel. Ha például a  szüleink valamelyike
szorongással vagy depresszióval küzdött, le kel-
lett mondanunk a saját önállóságunk iránti vágyról,
hogy érzelmi támogatást nyújthassunk neki. Fel-
nőttkorban kialakított kapcsolatainkban tudattala-
nul is úgy kezeljük a határainkat, ahogyan gyermek-
ként tettük; aláaknázzuk vagy felülírjuk őket arra
hivatkozva, hogy az igényeink túl nagyok, vagy épp
nincs létjogosultságuk. Olykor nem adjuk fel a re-
ményt, hogy a párunk valamiféle varázslat folytán
a kívánságunk szerint megváltozik majd – ahogyan
gyerekként ugyanezt szerettük volna elérni a szüle-
inknél. Gyermekként valóban nem sok minden van
a kezünkben, amivel befolyásolni tudnánk a dolgok
menetét, felnőttként azonban muszáj felismernünk
a lehetőségeinket. Mégis gyakran feladjuk a dolgot,
mondván, „ilyen az élet” vagy „Senki sem boldog
a kapcsolatában, nekem miért kellene?”. Elviseljük
a magát szarkazmusnak álcázó rossz bánásmódot
vagy kritikát, pedig ezek szép lassan porig rombol-
ják az önértékelésünket.
Különösen tinédzserkorunkban van szükségünk
határokra. Verbális képességeink kifejlődésével,

125��Az egészséges kapcsolatok alapja

illetve a  hormonok tombolása és a  magas koc-
kázatvállalási kedv eredményeképp könnyebben
szerzünk érvényt az akaratunknak. Személyiségünk
felépítésének kezdetén vágytunk az önállóságra,
ugyanakkor barátokra és párkapcsolatra is. Általá-
nosságban hogyan reagált a környezetünk, amint
szárnyainkat bontogatva kijelöltük saját határa-
inkat? Úgy érezzük, többé-kevésbé sikerült meg-
birkóznunk életünk ezen időszakával saját belső
iránytűnkre hagyatkozva, vagy teljesen megadtuk
magunkat mások elvárásainak és véleményének?
Megeshet, hogy ha a határainkat folyamatosan fi-
gyelmen kívül hagyták, saját igényeinket szép las-
san lényegtelennek vagy mások számára sértőnek
ítéltük. Esetleg túlságosan is belefolytunk barátaink
vagy családunk életébe, és az ő problémáikat vagy
igényeiket a sajátjaink elé helyeztük. Ennek ered-
ményeképp pedig nem csak másoknak engedtük,
hogy figyelmen kívül hagyják a határainkat, de mi
magunk is átléptük azokat. Ha hűtlenné válunk saját
magunkhoz, eltávolodunk saját érzéseinktől és ösz-
töneinktől. Ahhoz, hogy kiderítsük, mit akarunk, és
mire van szükségünk valójában, el kell határolnunk
magunkat attól a  több rétegnyi külső elvárástól,
amely mindeddig ellehetetlenítette, hogy saját
megérzéseinkre hallgathassunk. A határok kijelö-
lésével ez sikerülhet.
Igényeink sosem fognak megszűnni. Minden
nap kielégítjük őket, tudatosan vagy tudattalanul,
egészséges vagy egészségtelen módon. Idézzünk
vissza egy olyan pillanatot, amikor úgy éreztük,

126��Társ a magányban
nem érdemlünk meg valamit, amire vágyunk, végül
mégis megtaláltuk annak módját, hogy kielégítsük
ezt az igényt. Sokan manipulatív módszerekhez
folyamodnak, hogy ne kelljen konkrét kérést meg-
fogalmazniuk, vagy felfedniük sebezhetőségüket:
őszintétlen bókokat mondanak, szívességeket tesz-
nek, bűntudatot keltenek a  másikban, vagy akár
egyenesen megfenyegetik a másikat, hogy végül
elérhessék, amit akarnak. Az is lehet, hogy önfelál-
dozónak, önzetlennek vagy akár áldozatnak tart-
juk saját magunkat, és gyakran nyilvánulunk meg
úgy, hogy „Én mindent megteszek másoknak, de
ők semmit sem tesznek értem”, vagy „Képtelen
vagyok nemet mondani”, esetleg „Senkinek sem
számítok”. Nem tudjuk megállapítani, hol kezdőd-
nek saját igényeink, és hol érnek véget másokéi.
Ezt a  jelenséget a  szakma „elmosódott határok-
ként” említi, arra utalva, hogy nincsenek egyértelmű
határok két ember között, ami problémát jelent.
Ahhoz, hogy szilárd határokat húzhassunk, fontos,
hogy kevesebbet törődjünk mások problémáival és
többet a sajátunkéival. Ha azonban úgy gondoljuk,
az önzetlenség a  szeretet elnyerésének egyetlen
módja, saját igényeink háttérbe szorítása a kapcso-
lat fenntartása érdekében alapvető fontosságúnak
tűnhet. A  pácienseim gyakran fogalmazzák meg
abbéli félelmeiket, hogy ha mégis kifejezik az igé-
nyeiket, a másik azonban képtelen vagy nem haj-
landó kielégíteni azokat, visszafordíthatatlan repe-
dés keletkezik a kapcsolatban, amely tartós károkat
okoz, és elhagyással fenyeget. Az egészséges ha-

127��Az egészséges kapcsolatok alapja

tárok kijelölése érdekében meg kell szabadulnunk
azon berögződésünktől, miszerint a saját igényeink
nem számítanak, avagy azok létjogosultságát csak
valaki más hagyhatja jóvá.
Ha egészséges határokat húzunk magunknak,
biztos lábbal állunk majd a  földön, hiszen érezni
fogjuk, hogy szavaink és tetteink párhuzamban
vannak az értékrendünkkel. Lehet, hogy érzünk
majd némi bűntudatot, amint érvényre juttatjuk
őket, ez azonban nem csap át szégyenbe, hiszen
valódi önmagunkból táplálkozva cselekszünk. Így
többé már nem kell passzív-agresszív taktikák-
hoz folyamodnunk, hogy kielégíthessük az igé-
nyeinket, vagy lemerítenünk az energiánkat azzal,
hogy mások életét próbáljuk meg rendbe hozni.
A saját életünkben kisebb lesz a káosz és kevesebb
a dráma. Hogy e változás valósággá válhasson, fel
kell ismernünk elménk félelem szülte berögződé-
seit. Ennek hiányában ugyanis ezek ugyanazokat
a viselkedési mintákat fogják előhívni újra és újra.

SAJÁT HATÁRAINK TISZTELETE

Ha felismertük, hol kell módosítanunk a határain-
kon, az új határok kijelölésekor vagy azok tisztelet-
ben tartásakor eleinte biztosan bukdácsolunk majd.
Egy-egy fontos változás kezdeti szakaszában gya-
kori, hogy elbizonytalanodunk abban, érdemes-e
az ösztöneinkre hallgatni, vagy sem. Az egyik pá-
ciensem, Megan esetében a szülei és közte húzódó
határok hiánya a  közös munkánk fontos részévé

128��Társ a magányban
vált. Megan azért fordult hozzám, mert bizonytalan
volt a szakmáját illetően. Nyolc évnyi tanulás után
végre elkezdett fogorvosként praktizálni, azonban
gyűlölte. Folyton ostorozta magát, amiért rossz
pályát választott, ennyi rá áldozott idő, pénz és
energia után viszont egyszerűen nem hagyhatta
ott (pláne, hogy az édesapja is fogorvos volt, és
ő nagyon szerette a munkáját). Ahogyan elkezdte
alkalmazni mindazon módszereket, amelyek segí-
tettek neki összekapcsolódni saját ösztöneivel, rá
kellett ébrednie, hogy az élete során a szülei elvá-
rásai fölébe kerekedtek saját érdekeinek, és ezek
határozták meg fontos döntéseinek legtöbbjét. Na-
gyon szerette a szüleit, és tudta, hogy a legjobbat
akarják neki, de szép lassan rájött, milyen messzi-
re került a saját útjától azért, hogy nekik örömet
szerezhessen. Ennek tudatában együttérzőbben
viszonyult saját magához, és végül képes volt meg-
hozni a döntést, hogy szakmát vált, illetve a szülei
és közte húzódó határokat is megerősítette.
Számtalan külső tényező létezik, amelyek követ-
keztében figyelmen kívül hagyhatjuk saját határain-
kat. Ha pontosan tudjuk, mit akarunk, könnyebben
kezelhetjük a  ránk nehezedő nyomást, amely az
adott pillanatban elviselhetetlennek tűnhet. Ameny-
nyiben tiszteletben tartjuk a saját határainkat, köny-
nyebben felismerjük azokat a helyzeteket is, ahol
jellemzően manipulálni próbálnak, vagy rendszere-
sen figyelmen kívül hagyják az igényeinket. Az em-
berek leggyakrabban háromféleképpen reagálnak
a „határátlépésekre”: agresszíven, passzívan vagy

129��Az egészséges kapcsolatok alapja

passzív-agresszíven. Az első esetben kirohanhat-
nak a  másik ellen, amennyiben az kritizálja őket,
vagy átlépi a határokat. Ezzel rávehetünk másokat,
hogy ne lépjék át ezt a határt, azonban e tettüket
nem a  tisztelet vagy a  megértés fogja vezérelni,
hanem a félelem. A passzív reakciók szintén nem
tökéletesek, mivel gyakran meg kell ismételnünk az
alkalmazásukat. Egy passzív ember sokszor azon-
nal bocsánatot kér, vagy semmit sem mond, hogy
elkerülje a konfliktust. De ha nem vagyunk hajlan-
dók szembenézni a problémával, attól az még nem
fog megszűnni. A  harmadik, a  passzív-agresszív
típus pedig a  kettő kombinációját alkalmazza. E
válaszreakció gyakran tudattalan, például az illető
bocsánatot kér, ám később megtorlásképpen meg-
sérti a másikat. Ezzel viszont ahelyett, hogy igazo-
lást nyerne, valójában még rosszabbul érzi magát,
amikor védekezésképp, az eredeti „határátlépés-
ből” fakadó fájdalomtól hajtva kikel a másik ellen.
Bármilyen egészségtelennek tűnnek is ezek
a viselkedési minták, nagyon nehéz megtörni őket,
még ha a legjobb szándék vezérel is minket. Fon-
tos, hogy a reakcióink egyértelműek és magabiz-
tosak legyenek. Gondolkozzunk el azon, vajon mit
szeretett volna a másik, illetve szánjunk elegendő
időt annak kiderítésére, hol értettük félre egymást,
azonban ne beszéljünk mellé a határainkat illető-
en, ne kérjünk elnézést miattuk, és ne hagyjuk fi-
gyelmen kívül a tényt, hogy a másik átlépte őket.
Ismétlem, tisztában vagyok vele, mindez milyen
nehéz. Legyünk együttérzők és türelmesek saját

130��Társ a magányban
magunkkal. Ha valakinek valóban számítunk, idővel
megérti majd, milyen fontosak a határok a magunk
és a kapcsolat szempontjából.

Mondjuk bátran nemet

Gyakran mondunk igent bizonyos dolgokra csak
azért, hogy elkerüljük a  konfliktust, meggyőzve
magunkat arról, hogy így könnyebb, és jobb, ha
nem haragítjuk magunkra az illetőt? Vagy az adott
pillanatban nem tudjuk eldönteni, mit is szeretnénk
valójában, de úgy érezzük, muszáj döntenünk, így
inkább megtesszük, amit a másik akar, bármi is le-
gyen az?
Ha ki szeretnénk deríteni, mit válaszolnánk szí-
vünk szerint, figyeljük meg, mit érzünk, miután
beleegyezünk valamibe. A  harag, a  félelem vagy
a bosszankodás mind-mind azt jelzi, a döntésünk
nem állt párhuzamban saját vágyainkkal vagy igé-
nyeinkkel. Ha hagyjuk, hogy a nemet mondás kelle-
metlensége felülkerekedjen az igényeinken, mindez
hatalmi harcokhoz, kifogásokhoz, visszakozáshoz,
visszalépéshez és legvégül bűntudathoz vezethet.
Ha a „könnyebbik” utat választjuk, annak megvan-
nak a maga következményei.
Jó módszer a  fentiek felszámolására, ha az
„igen” helyett azt állítjuk be magunknak automa-
tikus válaszképp, hogy „kérek egy kis időt” vagy
„még át kell gondolnom”. Így megvizsgálhatjuk,
hogyan viszonyulunk ahhoz, amit kértek tőlünk,
illetve átgondolhatjuk, van-e rá időnk, energiánk
és kedvünk. Ha továbbra sem akaródzik nemet

131��Az egészséges kapcsolatok alapja

mondanunk, nézzük meg, mi okozhatja ezt. Félünk
a másik haragjától vagy attól, hogy csalódást okoz-
nánk neki? Meglehet, hogy nem adják fel, és meg-
próbálnak meggyőzni, hogy gondoljuk meg ma-
gukat. Ne feledjük, hogy ezekben a helyzetekben
joguk van a saját érzéseikhez – ahogyan nekünk is.

A KÖZÖSSÉGI MÉDIA
RÉSZLEGES KIZÁRÁSA
Van egy másik terület is az életünkben, ahol szintén nem
ártana megvizsgálnunk a határokat, ez pedig a közösségi
oldalak használata. A technológia jóvoltából mára szinte
lehetetlenné vált, hogy ne álljunk kapcsolatban valaki-
vel vagy valamivel (hírekkel, munkával, játékokkal), ám
ha nincsenek szilárd határok, könnyen a megszállottjává
válhatunk ezeknek. A közösségi média túlzott használata
felemészti az időnket azzal, hogy a valódi kapcsolata-
ink helyett a virtuálisakra összpontosítunk, mindez pedig
a kevésbé minőségi kapcsolatok érzetét kelti. Illetve az
összehasonlítás egy nem a valóságon alapuló csapdájába
kerülhetünk, amelynek eredményeképp úgy érezzük majd,
hogy kimaradunk valamiből (FOMO), és az önkritikánk
is erősödhet. A technológia ezen kívül a kapcsolattartás
kívánatosabb módjait is aláaknázhatja. Például, megkérni
valakit arra, hogy segítsen költözni, vagy adjon kölcsön
egy nagyobb összeget, sms-ben sokkal könnyebb és
érzelmileg kevésbé megterhelő, mint személyesen. Egy
televíziós interjúban az énekes-dalszerző, Ed Sheeran el-
mesélte, azért nincs okostelefonja, hogy ne árasszák el

132��Társ a magányban
a másoktól érkező kérések: „Így nem kell arra ébrednem
reggelente, hogy ötven üzenet vár emberektől, akik mind
akarnak tőlem valamit.” Hasonlóval nem csak hírességek
szembesülnek. A pácienseim és a barátaim is gyakran
panaszkodnak arról, hogy a főnökük nem tiszteli a hatá-
rokat, és állandóan üzenget nekik reggel, éjjel és hétvégén
is. A telefonunktól megszabadulni azonban valószínűleg
nem tudunk. Ehelyett azonban megpróbálhatjuk korlá-
tozni a nyomkodásával töltött időt. Következzék néhány
ötlet, amelyek segítségével meghúzhatjuk saját határain-
kat a közösségi oldalak használatát illetően:

• Határozzunk meg egy időkeretet. Vizsgáljuk meg,

mennyi időt tartunk reálisnak naponta eltölteni a kö-
zösségi oldalakon. Ezt az időt egyetlen alkalommal is
felhasználhatjuk, de szét is szórhatjuk a nap során.
• Vezessük be szabályként, hogy nem nézünk rá a közös-
ségi oldalakra, amikor mások társaságában vagyunk.
Hadd legyenek hús-vér ismerőseink az elsők, főként,
ha épp ott ülnek előttünk.
• Távolítsuk el az alkalmazásokat a telefonunkról, a szá-
mítógépünkről vagy mindkettőről. Próbáljuk ki kísér-
letképp, milyen nélkülük egy napig, egy hétig vagy egy
hónapig, de azzal is kezdhetjük, hogy első lépésként
a telefonunkról töröljük le az alkalmazást (amely álta-
lában a közösségi oldalak követésének legegyszerűbb
módja).
• Változtassunk a látásmódunkon. Emlékeztessük ma-
gunkat arra, hogy a mások oldalára kiposztolt tökéle-
tes nyaralások és családi vacsorák nem tükrözik száz
százalékban a valóságot. Gondoljuk át, hogy egy-egy

133��Az egészséges kapcsolatok alapja

 ember oldalának végiggörgetése után jobban vagy
épp rosszabbul érezzük-e majd magunkat.
• Szervezzünk egy „közösségimédia-kihívást” az egyik
barátunkkal. Viselkedési mintáink megváltoztatása
gyakran könnyebb úgy, ha játékként vagy versenyként
fogjuk fel, és egy támogató barátunkkal együtt vágunk
bele.

134��Társ a magányban