NÉHÁNY SZÓ A SZÜLŐKHÖZ

M unkám során sokat fog­

lalkoztam gyerekek úgynevezett „magatartászavaraival" -
innen eredt az ötlet, hogy „terápiás" meséket írjak gyere­
keknek és felnőtteknek. Sokkal kevesebb gyereket kelle­
ne pszichológiai tanácsadásra hordozni, ha a szülők ide­
jében tudomásul vennék, miféle törvényszerűségek mu­
tatkoznak csemetéik fejlődésében. A tudatlanság az oka,
hogy gyakran elsiklanak gyermekeik alapvető lelki szük­
ségletei fölött, és édeskevés megértést tanúsítanak a fej­
lődéssel járó problémák és magatartásformák iránt.
Sok szülőnél meg az a baj, hogy nem tudja kellően ösz­
tönözni a gyerekét. Ahelyett, hogy buzdítaná, akaratlanul
is arra hajlik, hogy elkedvetlenítse. A helyes ösztönzés
alapfeltétele, hogy a szülő csupa olyan követelményt tá­
masszon, ami megfelel a gyerek pillanatnyi lehetőségei­
nek és képességeinek - és mindezt a gyerek számára ért­
hető nyelven. A mese mindennél alkalmasabb rá, hogy
gyerek és felnőtt között ledöntse a nyelvi és szellemi kor­
látokat. Számtalanszor tapasztaltam, mennyire igénylik
ezt a gyerekek.
Gyermekpszichológusi munkám során sokszor és si­
kerrel alkalmaztam terápiás segédeszközként az itt követ­
kező meséket. A gyerekek azonosulnak a mesehősökkel,
és lelkesen fogadják a problémamegoldáshoz kínált ötle­
teket, javaslatokat: varázsigék, a párna alá rejtett kis
meglepetések, a titkos indiánjelek arra ösztönzik a gye-

5
reket, hogy játékos módon foglalkozzék problémáival, és
igyekezzék megváltoztatni magatartását.
A mesék egyaránt szólnak gyereknek, felnőttnek. Ne
mérgelődjenek, kedves szülők, ha a gyerek a legna­
gyobb dologidőben tétlenül maga elé réved, vagy ha a
rendetlenségben nem találja kedvenc játékszerét. Ha
van önökben kellő türelem, empátia és jó adag önkri­
tika, ezek a mesék bízvást segítenek, hogy leszoktassák
gyereküket ezekről az apró bogarakról. Súlyosabb ma­
gatartászavarok esetén - ágybavizelés, dadogás, erős
szorongás, vagy ha például a gyerek igen nehezen il­
leszkedik be az óvodába vagy az iskolába - a pszicholó­
giai tanácsadást és az esetleg szükséges terápiát nem
pótolja ez a könyv, de jól kiegészítheti.
A könyv elméleti részei a felnőtteknek szólnak. Az álta­
lános bevezetés az egyes történetek élén, és a magyarázó
megjegyzések a végén, útmutatásul szolgálnak a nevelés
és a magatartás-módosítás témájában, és elmagyarázzák
a helyes ösztönzés alapjait. Gyakorlati tanácsokat is talál­
nak a szülők ahhoz, hogyan bánjanak gyerekükkel és a
problémáival. Igen fontosnak tartom az elméleti fejtegeté­
sekhez az előkészítő olvasmányokat: először is, a legtöbb
szülő „képzetlen" nevelő, vagyis a gyermeknevelés fontos
kérdésében semmiféle rendszeres képzésben vagy irányí­
tásban nem részesült. Ebből aztán sok szülőnél bizony­
talanság és ügyetlenség fakad. No meg aztán ha a gyerek
problémákkal szolgál a szülőknek, ez legtöbb esetben arra
vall, hogy a gyereknek vannak problémái a szüleivel.
Ez a mesekönyv nem akar a „szülők tankönyvei" soro­
zat x-edik kötete lenni. Nem tanít új nevelési stratégiára,
nem kéri, hogy felejtsük el a már megtanultakat. Nem
akar mást, mint hogy jobban figyeljenek a gyerekükre. A
könyv célja tehát, hogy segítse a szülőket, hogyan ösztö­
nözzék helyesen a gyereket, hogyan értsék meg jobban a
problémáit, és hogy jó szándékú, de téves módon ne erő­
sítsék gyerekük helytelen magatartásformáját.

6
 HOGYAN ÖSZTÖNZI HELYESEN
A GYEREKET A SZÜLŐ

Bizonyos nevelési normák

a gyerek egész fejlődése során érvényben maradnak. Az
itt következő ötletek és irányvonalak segítenek elkerül­
ni a nevelési hibákat és megelőzni gyermekük magatar­
tásbeli problémáit.
A gyerek fejlődése nem egyenletes. A viszonylag nyu­
godt időszakokat, amikor az újonnan tanultakat gyako­
rolja, és erőt gyűjt a következő fejlődési szakaszra, vál­
ságos szakaszok követik, amikor a gyerek újat tanul, és
magasabb fejlődési fokra lép. Az ilyen szakaszokban
óriási lelki és testi teher nehezedik rá. Labilis lesz, kü­
lönlegesen érzékeny, és a szülők bizony sokszor értetle­
nül állnak a magatartásával szemben. Éppen ezekben
a szakaszokban következnek be a legsúlyosabb nevelési
hibák. Okuk egyrészt a megértés hiánya - másrészt vi­
szont a szülők kötelességüknek érzik, hogy mindenes­
tül a „nehéz" gyereknek szenteljék magukat. A gyerek
persze igényli a szülők fokozott törődését. Ha zavaró
magatartása miatt gyakran kerül a figyelem középpont­
jába, ezt a „rosszaságot" a felkeltett figyelem csak erősí­
ti, következésképpen akkor is jelentkezik, amikor már
nem írható a fejlődés válságos szakaszának számlájára.

7
A legfontosabb válságos szakaszok
• Nyolc hónapos kor (ekkor kezdi megkülönböztetni az
„ismertet" az „ismeretlentől"; ebből idegenkedés, bi­
zonytalanság fakad).
• Két- és hároméves kor között („dackorszak", az ön­
álló tervezés kezdete, „én-tudat", átmenet a jelen ide­
jű spontán gondolkodásból a célzott jövő idejű gon­
dolkodásba, a fantázia kialakulása).
• Öt- és hatéves kor között (első alakváltozás, kisgye­
rek-alakból iskolásgyerek-alakra, ez megzavarja a lel­
ki és a testi egyensúlyt, a gyerek rosszul alszik, job­
ban szorong, könnyebben megbetegszik, „szeszélyes",
rendetlenebb).
• Pubertás (befelé fordulás; a serdülő nem tud egye­
nesbe jönni önmagával, magányosnak és megnemér-
tettnek érzi magát, óriási a bizonytalanságérzete, ma­
gatartása egyetlen nagy tiltakozás).
A gyerek valamennyi fejlődési szakaszban változik. A szü­
lők dolga, hogy viselkedésüket ehhez a természet adta fej­
lődési folyamathoz igazítsák. Másfél esztendős gyereknél
például ajánlatos szigorú irányvonalakat húzni, a legna­
gyobb következetességet gyakorolni. Mire azonban a gye­
rek két és fél éves lesz, és a lélektanilag terhelő „dackor­
szakba" lép, nem árt, ha a szülő egy s más fölött szemet
huny. Hasonlóképpen a gyerek szorongását és a mind­
eddig rendszeresen gyakorolt tevékenységében jelentkező
hirtelen teljesítménycsökkenést másképpen kell értékelni
a válságszakaszba lépett hatéves gyereknél, mint ha a
nyugodt fejlődési szakaszban levő nyolcesztendős tanúsít
hasonló magatartást.
Akár nyugodt, akár válságszakaszban van azonban a
gyerek, mindenképpen az alapelv: Minden magatartás
megtanulható - a kívánatos és a nemkívánatos maga­
tartás egyaránt. Megkülönböztethető:
- a minta utáni tanulás: megfigyelés és utánzás révén.
A minta vagy egy úgynevezett „presztízshordozó", azaz

8
példakép, vagy pedig egy személy, aki bizonyos maga­
tartás révén ér el olyan előnyt, amely vonzó a gyerek
szemében, amelyet mint fölöttébb kellemeset él meg, és
ezért maga is át akar venni;
_ a sikerből való tanulás: ha a gyerek bizonyos magatar­
tás révén közvetlenül nyer pozitív megerősítést, akkor
ismételni fogja ezt a magatartást, hogy megint ugyanab­
ban az előnyben részesüljön.

Példa:
Egy hat gyerekből álló csoport minden délelőtt együtt
van, hetenként váltakozó „pótmama" felügyelete alatt. Az
egyik pótmama utasítása így hangzik: - Tele szájjal nem
beszélünk. - Péter igyekszik lenyomni a falatot, mert na­
gyon szeretne valamit közölni a pótmamával. Petra azon­
ban megelőzi. Péter megpróbálja félbeszakítani Petrát, de
senki sem figyel rá. A következő falatnál kitör belőle a
mondanivaló, meg sem próbálja lenyelni az ételt, ami
még a szájában van. Sikerül magára vonnia a figyelmet,
és sikerélményt jelent az is, hogy nem kell tovább fegyel­
meznie magát. A pótmama dorgálása sokkal kevesebbet
nyom a latban, mint a pillanatnyi sikerélmény, hogy
mégis elmondhatta a mondókáját. Következésképpen Pé­
ter legközelebb megint tele szájjal fog beszélni (sikerből
való tanulás). Palkó ugyanolyan türelmetlen, mint barát­
ja, Péter. Nyomban el is tanulja Pétertől, hogy hamarabb
és könnyebben jut eredményre, ha teli szájjal mondja el
a mondókáját, mint ha kivárná, míg lenyeli a falatot.
Egyénenként változó és az adott helyzettől függ, mit él
meg a gyerek mint sikert, jutalmat, igazolást vagy meg­
erősítést.
Figyelemfelkeltés: minden embernek alapszükséglete,
hogy figyeljenek rá. Ha nem figyelnek az emberre, ha
valaki „nulla", ha észre sem veszi senki, az büntetéssel
ér fel. így aztán még a figyelem negatív formája is (bírá­
lat, ellentmondás, intés) sikerélmény. Kivált, ha a gye-

9
rek gyakrabban éli meg, mint a pozitív értékelést. Érvé­
nyes itt a mondás: „A negatív figyelem is többet ér,
mint a semmilyen."
Dicséret, elismerés: fontos életelixír; ösztökéli a gyere­
ket, és erősíti öntudatát (lásd 88-89., 123., 137. o.).
Előjogok (például: tovább fennmaradhat, vagy ő hatá­
rozhatja meg a család vasárnapi programját).
Anyagi megerősítés (édesség, ajándék, pénz...): Vigyá­
zat! Az anyagi megerősítés mindig másodrendű legyen,
vagyis másodsorban következzék a „társadalmi megerő­
sítés" (dicséret, elismerés, figyelem) után! Nem szabad
a gyereket arra nevelni, hogy csak akkor vigye ki a sze­
metet, ha pénzt kap érte. Anyagi megerősítéssel csak
különleges teljesítményt jutalmazzunk, kiegészítő ösz­
tönzésül.

Példa:
A pótmamát bosszantja, hogy Péter nem engedelmeske­
dik, de nem akarja büntetni. Inkább Péter lelkére be­
szél. A szavait Péter dicséretnek éli meg. Mégsem hat­
nak megerősítésként, hiszen Péter a dicséretet a figye­
lem kellemes formájának érzi, és azon igyekszik, hogy
továbbra is elnyerje. Legközelebb tehát ebédnél fegyel­
mezi magát, és nem beszél tele szájjal. Mivel azonban
Palkó továbbra is jártatja a száját, akkor is, ha még
nem nyelte le a falatot, a pótmama minduntalan rászól,
Péter pedig nem részesül figyelemben. Palkó viselkedé­
sével tehát foglalkoznak, Péter fegyelmezett magatartá­
sát viszont nem veszik észre, következésképpen úgy ér­
zi, „büntetik" jóságáért. Ezek után persze ő is tele száj­
jal fog beszélni. A pótmama megint szép szóval próbál­
kozik, figyelmeztet, magyaráz. Péter is, Palkó is a figye­
lem középpontjába került. Most már a többi gyerek
sem törődik a tilalommal. Ebéd közben teljes a zűrza­
var, a pótmama nem bír a lármázó gyerekekkel. Hatás­
talan marad még a büntetés is (hogy például ebéd után

10
eltilt valakit a játéktól). A büntetés ugyanis nem követ­
te azon nyomban a nemkívánatos magatartást; a figyel­
meztetés közvetett dicséretnek tűnik fel.
Péter egyre kevésbé fogad szót a pótmamának, aki
ezek után „nehéz" gyereknek minősíti Pétert. Péter te­
hát új szerepre kényszerül. Beleéli magát a „nehéz" gye­
rek szerepkörébe, és ezáltal vonja magára a figyelmet.
Palkó pedig egyre féktelenebbül bohóckodik, hogy a
többieket megnevettesse. Ő is nagyon élvezi, hogy a kö­
zéppontban lehet.
A pótmama tehát a rosszul alkalmazott figyelem ré­
vén a két gyereket a csoport „fontos" tagjaivá avatta. És
erről a szerepről senki sem mond le szívesen!

A figyelemnek minden formája (legyen az szép szó,

figyelmeztetés vagy bírálat), amely közvetlenül követ bi­
zonyos magatartást, megerősítésként hat. Ha a gyerek
egy bizonyos magatartásforma alapján részesül figye­
lemben, gyakrabban fog élni vele.

Példa:
A következő héten másik anya lesz ugyanannak a cso­
portnak a pótmamája. Ő is figyelmezteti a gyerekeket: -
Ne beszéljetek tele szájjal! - Péter hadar, és közben köp­
ködi az ételmaradékot, Palkó bohóckodik, Petra kineveti
és gúnyolja kettejüket.
A pótmama nem veszi tudomásul, hogy a három gye­
rek fütyült a figyelmeztetésre, és a többi gyerekhez for­
dul, akik először nyelnek, és csak aztán beszélnek: -
Örülök, hogy ilyen türelmesen kivárjátok, amíg le nem
nyeltétek a falatot. - (Megerősítés leíró dicsérettel.) - Tu­
dom, ha mondani szeretnétek valamit, nehéz kivárni,
míg üres nem lesz a szájatok. - (Megértést mutatni.) -
Persze, mindnyájatoknak lesz is alkalma elmondani a
mondókáját, de csak ha már lenyeltétek a falatot. Igyek­
szem, hogy meg is hallgassak mindenkit. Ha észreve-

11
szem, hogy valamelyikőtök nyelés után mondani szeret­
ne majd valamit, odabólintok, miközben még rág. Ezért
hát ne legyetek türelmetlenek, ne féljetek, mindannyian
szóhoz fogtok jutni! Mindenkire büszke vagyok, aki fe­
gyelmezi magát az alatt a rövid idő alatt, amíg rág. - (Ösz­
tönzés és útmutatás, hogyan kell továbbra is a kívánt
magatartást tanúsítani.)
Miközben a pótmama a gyerekekhez beszél, lopva figyeli
Pétert, Palkót és Petrát. Mihelyt észreveszi, hogy va­
lamelyikük elhallgat és tovább rág, hozzáfordul és meg­
dicséri: - Büszke vagyok rád, hogy ilyen szépen fegyelme­
zed magadat. - (Jutalmazás azonnali figyelemmel.) - Ha
valaki tele szájjal beszél, könnyen félrenyelhet, vagy ki­
köpködi a maradék ételt. Ilyen ízléstelen viselkedésre oda
sem figyelünk, egyszerűen nem is nézünk oda. - (Meg­
magyarázza, mi a nemkívánatos magatartás következmé­
nye, anélkül hogy közvetett figyelemmel erősítené.)
A pótmamának persze nem kell állandóan dicsérgetni
a gyerekeket, és szüntelenül barátságosan bólogatni.
Csak addig kell azonnal megerősítenie a gyerekek kívá­
natos magatartását, amíg el nem sajátítják. De nem
szabad elmulasztani, hogy az újonnan elsajátított ma­
gatartást időnként megdicsérjük és ezzel stabilizáljuk.

Példa:
Miska a gyerekszobában játszik. Édesanyja örül, hogy
a gyerek elfoglalja magát, és nem zavarja őt. De ezt
nem közli, nehogy elvonja a gyerek figyelmét a játékról.
Miska azonban kezd nyűgösködni. Édesanyja figyel­
mezteti, és kéri, hogy játsszék szépen tovább. Miska egy
darabig játszik, de hamarosan megint nyaggatni kezdi
édesanyját. Anyja most már élesebb hangon szól rá.
Miska észreveszi, hogy gyakrabban felkeltheti anyja
figyelmét, ha nem játszik szép nyugodtan, hanem nyű­
gösködik. A kívánt siker érdekében tehát zaklatnia kell
édesanyját. Miska negatív magatartással kényszeríti ki

12
a figyelmet, amelyben nem volt része, amikor „jól" visel­
kedett. Anyja tehát a helytelen reakcióval épp a kívánt
eredmény ellenkezőjét éri el. Gyakrabban kellett volna
bemennie a gyerekszobába, és konkrét dicsérettel kife­
jeznie örömét, amiért ilyen „jó" a gyereke.

Semmi sem magától értetődő - kivált a Jóság" nem! A

gyereknek minden kívánatos tevékenységét (még az
olyan rutinszerű cselekedetet is, mint az evés, a mosa­
kodás, az öltözködés...) azonnal meg kell dicsérni, amíg
csak szokássá nem válik. Még ezután sem mondhatunk
le teljesen a dicséretről, mert ezzel tartjuk szinten az el­
sajátított magatartásmódot.
A nemkívánatos magatartásra viszont ne reagáljunk
azonnali figyelemmel! Várjuk meg, amíg lecseng a negatív
viselkedés, és csak azután beszéljünk róla a gyerekkel

Hogyan reagáljunk, ha a gyerek azt vette a fejébe,

hogy ő most „rossz" lesz?
- Utaljunk vissza egy hasonló szituációra, amelyben a
gyerek pozitív magatartást tanúsított;
- ne vegyük tudomásul a negatív magatartást;
- hidaljuk át a nemkívánatos és a kívánatos magatar­
tás közti távolságot.
Mindez a gyakorlatban valahogy így fest:
-Tegnap nagyon örültem, hogy olyan gyorsan felöl­
töztél. Igazán büszke voltam, milyen ügyes voltál. Tu­
dom, hogy most éppen úgy fog sikerülni.
Ugyanilyen lelkesítő elismeréssel kell élnünk, amikor
a gyerek már láthatóan helytelen magatartást tanúsít.
Ebben az esetben azonban ne címezzük közvetlenül a
gyereknek, hanem intézzük egy harmadikhoz. Még ha
félhangos monologizálásként adjuk is elő, akkor sem
téveszti el hatását. Közben figyeljük meg a gyereket, és
forduljunk azonnal feléje, mihelyt a kívánatos magatar­
tást tanúsítja.

13
 Kényes téma a büntetés. Elvben minden szülő és min­
den pedagógus célja a lehetőleg büntetésmentes nevelés.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a gyerek azt csinál, amit
akar. A büntetésnek akkor van értelme, ha bizonyos
presztízsvesztéssel sújtja a nemkívánatos magatartást.
Tökéletesen elvetendő a büntetés, ha a szülői tekintély
bizonyítékaként a gyerek elítélésére vagy megalázására
szolgál, ha szorongást kelt vagy vezeklést igényel. Csak
akkor eltűrhető, ha mint előre bejelentett következmény
jelentkezik, például kedvezmények megvonásában. A
büntetés egymagában sohasem vezet belátásra, legfel­
jebb szorongó vagy ravasz kibúvókra késztet.

Büntetést csak szükség esetén alkalmazzunk, a gye­

rek bizonyos nemkívánatos magatartásformáinak korlá­
tozására, de nem a gyerek megbüntetésére!

Képzeljük el a nevelést mint lépcsőt, amely sok kis fok­

ból áll. A cél itt a gyereket a legalsó lépcsőfokról, a „Van-
állapotból" a legfelső lépcsőfokra, a „Legyen-állapotba"
eljuttatni. Útközben tekintettel kell lennünk a gyerek
hajlamaira, kívánságaira és szükségleteire. Egyetlen lép­
csőfokot sem hagyhatunk ki, és a részcélokat mindig
meg kell beszélnünk a gyerekkel.
Ennek a nevelési módszernek roppant fontos alkotó­
eleme a dicséret, amely ösztönzi a gyereket, hogy lépjen
a következő lépcsőfokra.
- A dicséret ne tartalmazzon bírálatot (- Na látod, miért
nem csinálod mindig így?).
- A dicséret ne legyen általános (- Te vagy a világ leg­
jobb gyereke!).
- A dicséret vegye figyelembe a gyerek helyzetét. Vagyis
méltányolja a gyerek erőfeszítését, igyekezetét, teljesít­
ményét és érzéseit, és fejezze ki a mi örömünket, a gye­
rek iránti érdeklődésünket, s átérzett, konkrét elisme­
résünket.

14
 Dicsérettel gyereknek-felnőttnek hatásosabban mu­
tathatunk utat a helyes magatartáshoz, mint bírálattal!
A dicséret bátorít, a bírálat elkedvetlenít.

Példa:
Andris megmutatja édesanyjának az írásfeladatát. Né­
hány szót szépen írt, néhányat hanyagul.
A szokásos szülői reakció: - Azonnal írd le még egy­
szer az egészet! - A gyerek kelletlenül, esetleg heves til­
takozás közepette és óriási időráfordítással leírja még
egyszer a szavakat, de egyáltalán nem erőlteti meg ma­
gát, hogy szépen írjon.
A helyes reakció: - Ezeket a szavakat itt nagyon szé­
pen írtad. Igazán jól sikerültek. Még a pontot is feltet­
ted az i-re! A többi szónak is nagyon fogok örülni, ha
még egyszer leírod őket, és azok is éppilyen szépen si­
kerülnek. - Ezzel a dicsérettel az anya kifejezi, mit vár
gyerekétől, célt tűz ki eléje, és nem terheli túl a gyere­
ket. Andris kedvvel és buzgón lát hozzá, hogy kibonta­
koztassa képességeit.

A konkrét és leíró dicséret nemcsak buzdít: biztosítja is

a gyereket afelől, hogy komolyan veszik, megértik. Nem
dédelgeti-kényezteti a gyereket, hanem erőt ad neki. Az
a gyerek, aki elegendő dicséretben részesül, könnyeb­
ben talál rá a helyes útra. Már nincs rá szüksége, hogy
helytelenkedéssel kerüljön a középpontba, hogy leg­
alább azzal kényszerítse ki környezete figyelmét.

Sok szülő közös hibája, hogy gyereküknek csak a

problematikus magatartását veszik észre. Gyakran ne­
hezükre esik a gyerek pozitív vonásait méltányolni.
Ilyenkor van egy egyszerű eszköz, amely egyfelől a szü­
lőket szorítja rá, hogy gyerekük erősségeivel és adottsá­
gaival foglalkozzanak, másfelől a gyereknek adja meg a
szükséges figyelmet és elismerést: a „dicsérőfüzet" (lásd

15
még 87-88. és 136. old.). Akárhogy viselkedett is aznap
a gyerek (nincs olyan gyerek, aki egész álló nap réme­
sen viselkedik!), a füzetbe csak pozitív megjegyzések
kerüljenek. Semmiféle bírálatot ne tartalmazzon!
Ilyesféle lehet például egy bejegyzés:
„Örülök, hogy ma segítettél nekem a vásárlásnál. Na­
gyon ügyes és megbízható vagy. Örülök, hogy meséltél
az iskoláról. Szeretek veled beszélgetni. Büszke vagyok
rád, mert egész nap nem dühöngtél. Nagy erő kellett
hozzá, hogy így fegyelmezd magadat! Bravó!"
A szülők minden este, elalvás előtt olvassák fel a gye­
reknek, mi van a dicsérőfüzetben. Ezek a percek legye­
nek tökéletesen konfliktusmentesek. Elmélyítik a szü­
lők és a gyerek közti kapcsolatot, és a biztonság és bi­
zalom érzetét közvetítik a gyereknek.
A nevelés „technikai" irányvonalain kívül mindenek­
előtt arra ügyeljünk, hogy a családban első helyen áll­
jon a megértés és a biztonságérzet. A partnerkapcsolat
példája iránymutató. Ez nem jelenti azt, hogy a szülők
minden nézeteltérését el kell titkolni a gyerek elől. Amíg
a szülők közötti vita nem fajul gyűlölködéssé, amíg a
szülők veszekedés közepette sem tekintik egymást el­
lenségnek, amíg a gyerek tanúja lehet a kibékülésnek,
addig a házastársak közötti konfliktus nem okoz kárt.
Annál inkább az állandó veszekedés, szeretetlenség lég­
köre!
Az érzéseket meg kell beszélni - és ki kell beszélni: ez­
zel az egyszerű lépéssel tanulhatjuk meg, hogyan mu­
tassunk megértést; hogyan juttassuk a gyerek tudomá­
sára, hogy komolyan vesszük; mi a módja, hogy má­
sokra befolyást gyakorolhassunk. Fontos nevelési cél
az érzések és érzelmek kölcsönös elfogadása és tiszte­
lete.
Vélhetőleg minden felnőtt megélte már a következő
helyzetet: az embernek nagy a gondja-baja, igen szomo­
rú. A külvilág erre különbözőképpen reagál. „Ne fogd fel

16
tragikusan. Az idő minden sebet begyógyít." „Uralkodj
magadon! Ne hagyd el magad!" „Egy ilyen csekélység
miatt izgatod magadat? Másnak sokkal nagyobb a baja,
több oka volna panaszkodni!" „Ismerem a problémát.
Én is éppen így voltam, amikor...". „Tereld el a gondola­
taidat. Hallottam egy remek viccet, ha elmondom, mind­
járt jobb kedved lesz!" „Ne légy már olyan érzékeny mi­
móza!" „Ó, te szegény! Borzasztó! Nem szeretnék a he­
lyedben lenni!"
A fenti jó szándékú, ám a megértés tökéletes hiányát
tükröző reakciók nem szolgálnak az illetőnek azzal a vi­
gasztaló érzéssel: „íme, ez az ember igazán megért, ko­
molyan vesz." Amikor még heves a fájdalom, az ember
nem kívánja, hogy eltereljék a figyelmét, nem óhajt
semmiféle tanácsot elfogadni; egész egyszerűen arra
vágyik, hogy megértsék, hogy az érzéseit komolyan ve­
gyék. Néhány ilyenféle mondat: „Ugye, ez nagyon nyo­
maszt?", „El tudom képzelni, micsoda csalódás lehe­
tett", „Tudom, hogy nagyon fáj" - vagyis az egyenes be­
széd, és mindenekelőtt az érzések elismerése pillanat­
nyilag többet segít minden ésszerű javaslatnál.

Kiváltképpen gyerekeknél, akik még nem tanulták meg,

hogyan leplezzék érzéseiket, különösen fontos, hogy a
felnőtt ne érzékeltesse: ódzkodik az érzelmi megnyilvá­
nulásoktól. Ne csak a gyereknek engedjék tehát, hogy ki­
nyilvánítsa érzéseit - tanulják meg önök is, hogy erre
megfelelően reagáljanak.

Példa:
Petra megütötte magát, sír. A szülők vigasztalgatják. Az
együttérző sajnálkozás („Szegény kicsikém! Hogy tör­
tént a baj?") csak hevesebb sírást vált ki, és a gyerek­
ben hamarosan kifejlődik a kényeskedés. Ha azon
igyekszünk, hogy a gyerek figyelmét eltereljük, hogy ér­
zéseit semmibe vegyük („Ugyan, katonadolog; gyere,

17
kapsz egy fagyit."), azt a meggyőződést kelti benne,
hogy nem értik meg, hogy magára hagyják. Sokkal cél­
ravezetőbb nyugodtan, megértően így szólni: - Igen, ez
biztosan nagyon fáj. - Ne féljen a szülő gyermeke érzé­
seihez szólni. Ha a gyerek érzi, hogy komolyan veszik,
nem lovalja bele magát fájdalmába, és hamarosan meg­
nyugszik.

Ezt az általános bevezetést az egyes mesék és történe­

tek bevezető megjegyzései követik - vegyék azonban fi­
gyelembe, hogy az ösztönzés fajtáit csupán javaslatnak
szántam. Természetesen esetről esetre változik, hogyan
beszéljenek valóságos helyzetekben a gyerekükkel.
Mindenesetre tartsák szem előtt a lélektani ösztönző
technikáknak és az ábrázolt nevelési irányvonalaknak
„vörös fonalát". A program csak akkor lesz sikeres, ha
önök, kedves szülők, még mielőtt megkezdenék a tré­
ninget, átélten és önkritikusan igyekeznek felismerni a
helytelen gyermeki magatartás okait.

18
 Ha a gyerek nem akar elaludni

NEM AKAROK MÉG LEFEKÜDNI

Andris, itt az ideje, hogy

végre lefeküdj! - figyelmezteti kisfiát édesanya. Andris
azonban épp az autóival van elfoglalva, és esze ágában
sincs abbahagyni a játékot.
- Hadd játsszam még egy kicsit! - kérleli édesanyát.
- Szó sem lehet róla! így is tovább maradtál fenn, mint
máskor. Na, gyere gyorsan.
A gyerek protestál, de végül sikerül édesanyának le­
fektetnie. Gyors jójcakátpuszi, villanyoltás, ajtóbecsu-
kás.
Pár perc sem telik el, Andris már dugja is ki a fejét az
ajtón:
- Szomjas vagyok!
- J ó l van - mondja édesanya -, szaladj, igyál valamit.
De gyorsan.
Andris egyre lassuló léptekkel vonul át a nappali szo­
bán. Lehetőleg minél többet szeretne elcsípni a tévé
műsorából.
- Minden este ugyanez a cirkusz! - mordul rá édesapa.
Andris hosszas huzavona u t á n elégedetlenül vissza­
kullog a szobájába.

Ugyanezen az estén történt, messze-messze Andristól

meg a szüleitől, hogy Álommanó megint a Földre készült.
Mint tudjátok, Álommanó álomport szór a gyerekek sze­
mébe, hogy ha tetszik, ha nem, elaludjanak.

19
 Csak azt nem tudjátok talán, hogy Álommanónak is
van egy sereg gyereke. A nagyobb manógyerekek már
segíthetnek édesapjuknak a munkában. A legkisebb
manógyerek pedig, a kis kíváncsi gézengúz, legszíve­
sebben mindenbe beleütné az orrát! Állandóan unszolja
édesapját, Álommanót, hogy vigye magával őt is a Föld­
re. De hiába. Ezen az estén aztán elhatározza, hogy ti­
tokban mégiscsak édesapjával tart. Mint tudjátok,
Álommanó nagy zsák álomport cipel a hátán. Manócs-
ka kiönt egy kevés álomport a zsákból, maga pedig be­
lebújik. Indulás a Földre!
Hú, ez aztán a repülés! Manócska egészen beleszédül.
Mihelyt megérkeznek a Földre, észrevétlenül kibújik a
zsákból. De még most is szédül. Lehunyja hát a sze­
mét, és a falnak támaszkodik. Amikor pedig megint fel­
pillant - ó, jaj! -, Álommanó már messze jár, nem látja
sehol! De Manócska nem búsul sokáig:
Megnézem magamnak a Földet, aztán még mindig lesz
elég időm, hogy apámat megkeressem - gondolja elége­
detten. - Mindjárt be is kukkantok ebbe a szobába.
És tudjátok, kinek a szobájába kukucskál be Ma­
nócska? Bizony: az Andriséba!
- Hát ez meg miféle szerzet? - kiált fel meglepetten And­
ris. - Ki vagy te? Nem ismerlek! De mókás képed van!
Szerencsére a szülei a televízió előtt ülnek, különben
meghallották volna Andris szavait.
- Persze hogy nem ismersz - mondja Manócska. - Most
járok először a Földön. Az én papám az Álommanó.
-Akkor te biztosan Manócska vagy, ugye? - bámul
Andris.
- Igen, azért jöttem, hogy segítsek apámnak - henceg
Manócska.
- Tudod, mit? - kiált fel Andris. - Tehetnél nekem egy
nagy-nagy szívességet! Úgy unatkozom itt az ágyban.
Legszívesebben sose aludnék. Ha nem volna az a buta
elalvás, sokkal többet játszhatnék. Te biztosan tudsz

20
nekem segíteni, hogy az Álommanó ne jöjjön be a szo­
bámba!
Manócska nagyon büszke, hogy Andris ilyesmit téte­
lez fel róla.
- Na jó, segítek - mondja kegyesen. - Apámtól tudom,
hogy ahol már elvégezte az aznap esti munkáját, leszór
az ajtó elé egy marék álomport, amit ti nem láthattok,
csak mi. Ha nem szórná az ajtó elé az álomport, még
utóbb újra belehintene egy adagot valakinek a szemé­
be, az meg kétszer olyan sokáig aludna - máshol pedig
esetleg elfelejtené, és az a gyerek reggelig is ébren ma­
radna. Itt van az én zsebemben egy marék álompor -
tudod, mit? - ideszórom az ajtód elé.
- Szuper! - örvendezik Andris. - Akkor játszhatom,
ameddig akarok! Köszönöm szépen, aranyos Manócska!
- No, megyek világot látni - szedelőzködik a manógye­
rek. - Holnap este megint meglátogatlak. Mulass jól!
Andris pedig boldogan játszik az autóival. Legszíve­
sebben felállítaná az autóversenypályát, de fél, hogy ar­
ra mégiscsak felfigyelnének a szülei. Ásítozik, a szeme
könnyezik, de ügyet sem vet rá.

Másnap reggel Andris bizony igen sápadt, és fekete

karikák vannak a szeme alatt. Barátai beszólnak érte,
és játszani hívják.
- Rendezzünk versenyfutást! - ajánlja Miki. Andris
örül, mert nagyon szeret futni. Különben is meg akarja
mutatni annak a pimasz Mikinek, aki mindig csúfolja a
lemaradókat. Ha pedig Andris győz, akkor mérgelődik.
- Elkészülni - vigyázz - rajta!
Nekilódul az egész csapat. De mi történt? Az egyik fiú
hátul kullog! Egyre nő a távolság közte meg a többi futó
között! Ki az? Hát bizony - Andris! Annyira fáradt, hogy
nem is fut - inkább csak vánszorog csigalassúsággal a
többiek után. Miki a győztes. Ki is neveti Andrist!
Andris úgy érzi, mintha szivacsból volna a lába. Bosz-

21
szankodik. Nem is játszik tovább a barátaival, mérge­
sen hazabaktat. De otthon sincs kedve semmihez. Dél­
után megnézheti a televízióban a gyerekműsort - de
még az érdekes kalandfilm sem köti le az érdeklődését.
Fáj a feje, alig tudja nyitva tartani a szemét. Este ezért
a szokásosnál sokkal hamarabb bújik ágyba.
Villanyoltás után megint betoppan Manócska.
- Na, mi van? Most se akarsz aludni?
Andris legszívesebben azt válaszolná, hogy inkább el­
alszik, de aztán meggondolja:
- Hát persze hogy nem akarok aludni! Olyan jó volt
tegnap éjjel! Légy szíves, szórj megint egy kis álomport
az ajtónk elé.

És Andris megint ébren tölti az éjszakát. De most már

nem sok öröme telik benne, ha az autóival játszik. Ko­
torászik a játékai között, de valójában semmi sem ér­
dekli.
Unatkozom! Nem is érzem jól magam, mindenem fáj!
Igazából nem is olyan rossz az az alvás! - gondolja ma­
gában.
Reggelire édesanya a kedvenc ételét teszi elébe: zab-
pelyhes müzlit. Csakhogy Andrist a fáradtság annyira
elgyengítette, hogy meg sem bírja fogni a kanalat. Kény­
telen lemondani kedvenc ételéről.
Reggeli u t á n kimegy a parkba a gyerekekhez. Össze­
húzza a szemét, mert szúrja a fény.
- Labdázzunk? - kérdik a gyerekek. De Andrisnak
olyan nehéz a karja, a lába, mintha jókora vasgolyók
lógnának rajta.
- Ma nincs hozzá kedvem - mondja elhaló hangon. -
Játsszatok nélkülem.
- De unalmas vagy! - vágja oda a többi gyerek, és fa­
képnél hagyják. Rá se néz senki egész délelőtt.
Andris alvás után vágyódik. - De buta voltam! Csak
akkor van az embernek kedve mindenhez, ha alaposan

22
kialudta magát. Csak akkor esik jól a játék, a tévézés.
Csak akkor ízlik a kedvenc étele. Csak akkor tud ját­
szani a barátaival.

Időközben Álommanó megtudta, hogy suttyomban Ma-

nócska is vele tartott a Földre. Mindenütt keresi, de se­
hol sem találja.
Remélhetőleg nem követett el valami csínyt a kis ha­
szontalan! - gondolja rosszat sejtve Álommanó.
Aznap este Andris megkéri Manócskát:
- Ma ne szórj álomport az ajtónk elé. Nem szeretnék
éjszaka ébren maradni. Mindenem fáj, a gyerekek meg
nem akarnak velem játszani, olyan fáradt vagyok.
- Nem értem - mondja Manócska. - Mi, álommanócs-
kák sosem alszunk, mégsem vagyunk fáradtak. De kü­
lönösek is vagytok ti, embergyerekek! No, azért még itt
maradok nálad egy kicsit, szeretném látni, amint elal­
szol. - De Andrisnak már le is csukódott a szeme.
Mivel Manócska ezúttal nem szórt láthatatlan álom­
port az ajtó elé, Álommanó hamarosan betoppan. Bol­
dog, amikor rátalál Manócskára. Igaz, meg is szidja, de
nem nagyon. Hanem amikor megtudja, hogy Manócska
két éjjel is segített Andrisnak ébren maradni, komolyan
előveszi fiacskáját:
- Mi elboldogulunk alvás nélkül, de az embereknél más­
képpen van. Ha egy ember nem alszik eleget, még meg is
betegedhet. Te segíteni akartál Andrisnak, de kis híja, hogy
kárt nem tettél benne. Ezért most megörvendeztetjük. Má­
tól fogva, ha este első szóra lefekszik, reggel jutalmul vala­
mi meglepetést talál a párnája alatt. No de most már sze­
delőzködjünk. Sok gyerek vár még az egészséges álomra!

Andris sokáig alszik, átalussza majdnem az egész dél­

előttöt.
- De jót aludtam! És milyen éhes vagyok! Nagyszerű,
süt a nap, mehetek strandra a barátaimmal!

23
valami meglepetést találsz. Lehet, hogy olyan golyót,
amilyen a mesében van, vagy egy matricát, vagy valami
más kedves apróságot.
Fontos, hogy kellően vonzó színben ábrázoljuk a gye­
reknek az új helyzetet, és hogy következetesen betart­
suk a „játékszabályokat". A „párna-meglepetés" formájá­
ban bekövetkező anyagi megerősítés ne álljon az előtér­
ben. Legfontosabb, hogy a kívánatos magatartás meg­
jelenésére azonnal felfigyeljünk. Az anyagi ösztönzésről
lassan, fokozatosan lemondhatunk, mihelyt a kívánt
magatartás már nem okoz nehézséget a gyereknek.
Ha azonban szorongás az oka, hogy a gyerek nem
akar aludni, ezt a programot ne erőltessük! Először fel
kell deríteni, miből ered a szorongás. A tüneti kezelés
önmagában nem elég. Adott esetben forduljunk pszi­
chológushoz. Vegyük komolyan gyermekünk szorongá­
sát, ne próbáljuk erőszakkal kibeszélni belőle. Beszél­
jük meg a gyerekkel a különböző lehetőségeket, ame­
lyek segíthetnek, hogy biztonságban érezze magát, és
megszabaduljon szorongásától (lásd 31-32. o.).

26
 Ha a gyerek rosszat álmodik

EGY-KÉT-HÁR, NEM FÉLSZ MÁR

Anyu! Anyu! - kiabál riad-

Gyere be! Félek! Olyan rosszat álmod­
tam! - Édesanya megnyugtatja, Klaudia pedig kérde­
zősködni kezd: - Miért álmodom mindig olyan rosszat?
Mitől vannak a rossz gondolatok? Igazából mi is az,
hogy gondolat? Honnan jön az álom? Miért nem álmod­
hatok mindig szépeket? A felnőttek is álmodnak rossz
dolgokról, anyu? Te meg apu miért nem szoktatok félni
éjszaka?
- Mennyi kérdés! - mosolyog édesanya. - Egyszerre
nem is tudok ennyire válaszolni. Persze hogy a felnőt­
tek is szoktak rosszat álmodni. Ilyesmi mindenkivel
előfordul. A gondolat - az már nehezebb dolog. Talán
jobban megérted, ha mesélek neked valamit. Képzeld
el, hogy a gondolatok apró kis emberkék. Valójában
persze nem azok, de hát ez most mese lesz.
Nos, ezek a gondolatemberkék eleinte nagy békesség­
ben éltek, és szorgalmasan dolgoztak. Minden egyes
gondolatemberkének megvan a feladata. Az egyik gon­
dolat például el tudja neked újra mesélni azt a mesét,
amit anyu felolvasott. A másik újra megmutatja a sok
szép játékot, amivel a barátnődnél játszottatok. Néme­
lyik gondolat segít emlékezned arra, amire a szüleid ta­
nítottak, amit mutattak, vagy amit az óvodában vagy az
iskolában gyakoroltál. Egyik gondolat nagyon jól szá­
mol, más gondolatok segítenek megtanulnod a verset.

27
 Történt egy napon, hogy a gondolatemberkék össze­
vesztek. Hogy hogyan is kezdődött a csetepaté, arra már
senki sem emlékszik - csak annyi biztos, hogy a békes­
ségnek befellegzett. Az egyik gondolatemberke egy­
szeriben fontosabbnak képzelte magát a többinél. - Én
igen fontos gondolat vagyok. Fel sem tudná építeni a
gyerekünk a várat, ha én nem súgnám meg neki, hogyan
folytassa. Egyszóval: sokkal fontosabb vagyok, mint te! -
vágta oda ez a gondolatemberke a számológondolatnak.
- Láttál már olyan gyereket, aki örül, ha számolnia kell?
- Lehet, hogy nem örül - vágott vissza mérgesen a
számológondolat -, csakhogy én segítem hozzá a gyere­
künket, hogy jó tanuló legyen, hogy egyedül tudjon vá­
sárolni, hogy megtanulja beosztani a zsebpénzét!
- Ugyan, mit vitatkoztok - szólt közbe egy harmadik
gondolat. - Hisz mindenki tudja, hogy én vagyok a leg­
fontosabb, engem illet a dicsőség. Abból a sok szépből,
amit a gyerekünk átél, én barkácsolom össze számára
a leggyönyörűbb álmokat. Ugyan, van-e annál jobb,
mint szépeket álmodni?
Az álomgondolat pöffeszkedése láttán a többi gondo­
latemberke majd megpukkadt mérgében. De minél dü­
hösebbek lettek, annál jobban örvendezett az álomgon­
dolat. Felfuvalkodott, lábujjhegyre állt, hogy megmutas­
sa a többi gondolatemberkének: csakugyan ő a legna­
gyobb, legfontosabb minden gondolat közt. Egyre több
és több gondolatemberke gyűlt a fontoskodó gondolat
köré. Először megpróbáltak a lelkére beszélni: ne legyen
már olyan fennhéjázó, hisz ők valamennyien együtt fon­
tosak és jelentősek a gyereküknek - mindegyik gondo­
latemberke a maga módján. Csakhogy az álomgondolat
nem volt hajlandó egyikükkel sem összemérni magát.
No, akkor támadt csak haddelhadd! Egymás szavába
vágtak, ordítoztak, hadonásztak, de egyiknek sem sike­
rült letromfolnia az álomgondolatot. Kénytelenek voltak
belátni, hogy szavakkal nem mennek semmire.

28
 Összedugták hát a fejüket a gondolatemberkék, és
azon tanakodtak, hogyan győzhetnék le a pöffeszkedő
álomgondolatot.
- Majd mi megmutatjuk, hogy egy gyereknek egyálta­
lán nincs szüksége álmokra! Na várj csak!
Mérgükben nem sokáig gondolkodtak-fontolgattak: el­
tökélték, hogy majd jól megtréfálják a hetvenkedő frátert!
Eszükbe sem jutott, hogy a tréfa talán balul sülhet el.
Ugyan, mit főztek ki a gondolatemberkék? Elhatároz­
ták, hogy jól összekavarják az álomgondolat szép ál­
mait. Olyan buzgón törték a fejüket újabb és újabb tré­
fákon, annyira örvendeztek, hogy milyen jól felbosz-
szantják majd az álomgondolatot, hogy közben egészen
megfeledkeztek szegény gyerekükről, akinek meg kell
szenvednie a sok rossz álmot. Nagy sokára azután elült
a nagy hűhó, és előlépett a legértelmesebb gondolat.
- Ne légy annyira elbizakodott - tanácsolta az álom­
gondolatnak. - Mindannyian egyformán fontosak va­
gyunk. Mindegyikünkre szükség van, de egyikünknek
sem szabad azt hinnie, hogy ő a legfontosabb. Csak ak­
kor segíthetünk a gyerekünknek, ha összefogunk, ha
sutba vágjuk a vitát.
Az álomgondolat megfogadta a legértelmesebb gondo­
lat jó tanácsát. A többi gondolatemberke is megbocsá­
tott neki, és többé nem ártotta magát a munkájába. így
aztán az álomgondolat megint szép, derűs álmokkal
ajándékozta meg a gyereket.
Hanem, mivelhogy igencsak hiú volt őkelme, néha bi­
zony megfeledkezett jó szándékáról. Hencegett, hetven­
kedett, mindenáron le akarta tromfolni a többieket.
Csakhogy a gondolatemberkék résen voltak. Már aznap
éjjel jól összezavarták az álmokat, egészen addig, amíg
az álomgondolat megint meg nem juhászodott.
Ezért aztán még manapság is megtörténik, hogy a gon­
dolatok összekapnak, te pedig rosszat álmodsz. Rossz
szellemekről, rablókról, gonosz emberekről - de ha így

29
van, az csak a gondolatemberkék veszekedésének kö­
szönhető, akik máskor anyu aranyos meséit mondják el
neked újra meg újra. Ha már iskolába jársz, és azt álmo­
dod, hogy hosszú-hosszú számoszlopot kell összeadnod,
de sehogy sem érsz a végére - hát ebben a számológon­
dolat a ludas. Ha álmodban fenyegető csatasorba fejlőd­
nek a játékaid, vagy pedig felkerekednek és világgá men­
nek - nos, ennek az a gondolat az oka, amelyik máskor
segít neked várat építeni.
Most pedig elárulom, hogyan teremthetsz rendet a
buta gondolatok között, hogyan bírhatod rá őket, hogy
mindegyik szép rendesen végezze a dolgát. Meglátod,
sikerül - hiszen te vagy a gondolataid kapitánya!
Ugye, hallottál már a vidám varázslóinasról? Te is le­
hetnél ám varázslóinas. De bizony eleinte a varázsló­
inasoknak sem sikerül mindig a varázslás a varázs­
igékkel. Még a hatalmas, jóságos varázslómester sem
járt különbül hajdanában, varázslóinas korában. Ne­
ked is gyakorolnod kell egy kicsit, hogy nagyra növe­
kedjen a varázserőd.

M i az a három fontos dolog, amire minden varázsló­

inasnak szüksége van? Varázsige, varázsvessző - és: TÜ­
RELEM! A varázsigét könnyű megjegyezni: „Egy-két-hár,
nem félsz már." Következik a varázsvessző, ami talán
még a varázsigénél is fontosabb. A varázsvesszőt helyet­
tesítheti a legkedvesebb játékod. Ugyan, mi az? Talán a
maci? Vagy a kutyus? Vagy a nyuszi? Lehet persze a
kedvenc babád is. Fogd meg, szorítsd jól magadhoz, és
úgy mondd el a varázsigét. Most pedig igen fontos moz­
zanat következik. Miután elmondtad a varázsigét, gon­
dolj valami nagyon szépre vagy nagyon mókásra. Kép­
zeld el például, milyen aranyos képe van a macidnak, és
milyen puha a bundája. Vagy gondold el, milyen jól fogsz
holnap játszani vele. Szorítsd jól magadhoz a kedvenc
játékodat, és nagyon erősen gondolj a sok szép dologra.

30
 De ha még most sem hagynak békében a buta gondo­
latok, ha még most is ijesztgetnek, próbáld elölről kez­
deni az egészet. Mindjárt jobban és biztonságosabban
érzed magadat. Segít ebben a kedvenc játékod is. Ha si­
keres volt a varázsige, másnap reggel mesélj róla a szü­
leidnek, hadd örüljenek ők is, hogy az ő kis varázsló­
inasuk milyen ügyes.

Amit a szülőknek tudniuk kell

Ha gyermekük rosszat álmodik vagy fél - melegségre,

törődésre van szüksége. Hogy a szülő ebben a helyzet­
ben alkalmasan viselkedjék, ahhoz megfelelő érzék kell:
a szorongásra válaszoló azonnali törődés önbizalmat ad
a gyereknek, de a helytelen reakció esetleg még jobban
elbizonytalanítja, szorongását megerősíti, elmélyíti. Jel­
legzetes megerősítés például a következő reakció:
- Mi bajod? Mitől félsz? Nem kell félned semmitől, hi­
szen mama és papa itt van melletted! No, nyugodj meg
végre! Nincs itt senki, aki bánthatna. Ugyan, ne félj
már! Na, ugye, minden rendben van? Akkor aludj szépen!
Ezzel talán sikerül egy időre megnyugtatni a gyereket,
de az is lehet, hogy megköveteli, szülei maradjanak
bent a szobában. Az efféle helyzet azonban többnyire
úgy végződik, hogy a szorongó gyerek bebújik a szülei
ágyába. Ami pedig azzal a veszéllyel jár, hogy a gyerek
szeretné újra átélni ezt a kellemes érzést, és szokásává
válik, hogy a szüleivel alszik. Azonkívül a szülők még
meg is erősítik a gyerek szorongását, mert csakis szo­
rongó magatartásával törődnek. Valóságos segítséget
nem adnak.
Helyes reakció lenne:
- a gyerek érzéseihez szólni, szorongását tényként elfo­
gadni;
- biztonságot adni;

31
- a gyereket kellemes gondolatok felé terelni;
- megoldási lehetőségeket kínálni, és ösztönözni a gye­
reket, hogy ezeket alkalmazza;
- elismeréssel jutalmazni az eredményt.
Beszélgetésben ez valahogy így hangzik:
- Félsz, mert rosszat álmodtál. Megértelek. Kellemet­
len, ha az ember fél. Tudod, mit? Segítek neked, hogy
ezt a buta félelmet ripsz-ropsz elkergesd. Ketten együtt
fogjuk megpróbálni. Egész biztosan sikerül. Tudod, mi
mindig itt vagyunk a közeledben, és vigyázunk! Emlék­
szel, mit csinált Klaudia a mesében? Mondd csak, iga­
zából melyik a kedvenc játékod? Gyere, megkeressük.
Itt van, fogd meg, és jól szorítsd magadhoz. Csinálj min­
dent úgy, ahogyan Klaudia csinálta a mesében. Még
egyszer elmagyarázom. Később bejövök néhányszor a
szobádba, és egy kicsit itt maradok. Akkor majd meglá­
tom, milyen jól megtanultad, hogyan kell elkergetni a
félelmet. Ha még nem aludtál el, légy szíves, meséld el,
milyen sikerrel jártál. Már nagyon kíváncsi vagyok rá,
és örülök. Reggel pedig mindjárt felkelés után megint
beszélgetünk róla. Jó lesz?
A kedvenc játék magához ölelése biztonságot ad a
gyereknek, és így könnyebben tud kellemes dolgokat
elképzelni. Azonkívül segít a biztos tudat is, hogy a
szülei, ha nincsenek is a szobában, de a közelben van­
nak. Kellemes a koncentrálás a kedvenc játékszerre;
megkönnyíti, hogy hamarabb eltűnjön a félelem. A „va­
rázsige" és a szülők ösztönzése segít a gyereknek, hogy
bízzék a sikerben.
Ha a gyerek mindezen kísérletek ellenére sem nyug­
szik meg, akkor ne hagyatkozzanak erre az eljárásra.
Ne oltsák el a villanyt a gyerekszobában, és hagyják
nyitva az ajtót. Ha ez sem segít, kivételesen engedjék
meg a gyereknek, hogy bebújjon az ágyukba. De ezt a
fajta segítséget a lehető leghamarabb le kell építeni!

32
 Ha a gyerek fél a kutyától

MARCI ÉS A TÖRPEKUTYÁK

M arci szülei egész nap

dolgoznak, jóformán reggeltől estig nincsenek otthon.
Marci ezért sokat van a nagymamájánál. Borzasztóan
szereti Nagyit!
Marci jó eszű, és igen-igen eleven kisgyerek. Nagyi
gyakran inti, hogy legyen óvatosabb. Mivelhogy Marci
mindenre kíváncsi, mindent ki is akar próbálni. Gyává­
nak igazán nem nevezhető - de azért egyvalamitől
mégiscsak fél: a kutyától. Legyen az a kutya kicsi vagy
nagy, fekete vagy fehér - ha Marci kutyát lát, már kap­
ja is nyaka közé a lábát, és elszalad.
Jó ideje él már benne ez a félelem. Maga sem emlék­
szik, hogyan kezdődött az egész - mert volt idő, amikor
Marci ahány kutyával találkozott, mindegyiket megsi­
mogatta. Figyelmeztették is a szülei:
- Idegen állathoz ne nyúlj. Nem ismer téged; lehet, hogy
megijed, védekezni akar, és utánad kap.
Marci azonban nem hallgatott szülei tanácsára. Nagyi
intő szavait is elengedte a füle mellett, pedig Nagyi
szüntelenül mondogatta:
- Marci, ne nyúlj a kutyához! Mindjárt megharap!
Mi tagadás, Nagyi mindig is félt a kutyától...

1 örtént egy napon, amikor Marci sétálni ment Nagyi­

val, hogy meglátott egy kutyát, amelyik az ABC-áruház
előtt hevert: szép nyugodtan várt a gazdájára. Marci

33
odaszaladt a kutya mögé, és meg akarta simogatni. A
kutya nagyon megijedt. Mivel nyilván azt hitte, bántani
akarják, Marci keze után kapott. Marci első ijedségé­
ben még sírni is elfelejtett. Nagymamája halálra rémült,
odarohant Marcihoz, magához ölelte, babusgatta, gü­
gyögve vigasztalta. Marci erre sírni kezdett, mint a zá­
poreső, holott a kezén épp csak egy kis horzsolás lát­
szott. Nagymamája egészen hazáig kesergett, Marci pe­
dig bőgött, bőgött, bőgött. Nagyi minduntalan a karco­
lást nézegette, és figyelte, nem kezd-e vérezni. Azóta az­
tán Nagyi különlegesen vigyáz Marcira, Marci pedig
egyre jobban fél a kutyától.
Marcinak van egy jó barátja, Miki. Marci szülei bizo­
nyára megengednék, hogy elmenjen Mikivel a játszótér­
re - csakhogy Marci erre nem hajlandó. Ugyan, miért?
A magyarázat roppant egyszerű: Mikinek van egy nagy
kutyája, amit nagyon szeret, és ami mindehová elkíséri.
Ráadásul ennek a kutyának, illetve kutyahölgynek
nemsokára kölykei lesznek. Miki felajánlotta Marcinak,
hogy nekiadja majd az egyik kiskutyát, de Marci halla­
ni sem akar róla. Azt viszont nem vallja be barátjának,
hogy fél a kutyától, mert Miki biztosan kinevetné.
Mit csináljak, hogy Miki gyakrabban jöjjön el velem a
játszótérre, de a kutyáját ne hozza magával? Milyen jó
lenne, ha nem félnék a kutyától! De sehogy se tudok
szabadulni ettől a buta félelemtől! - gondolja egyik este
szomorúan Marci. Még haragszik is magára egy kicsit,
mielőtt elaludna.

Aznap éjjel különöset álmodik: óriási űrhajó röpíti ro­

hanó folyók, égbe nyúló hegycsúcsok, tág völgyek fölött,
majd egyre gyorsabban távolodik a Földtől, és most már
az ég csillagmiriádja között suhan. Egyszer szörnyen
meleg van, másszor csontig ható hideg, aszerint, milyen
messze vagy milyen közel kerülnek a csillagokhoz. Vég­
re kiköt Marci egy kis bolygón, egy hegy tetején. A hegy

34
kopár, sehol egy fa, egy bokor, Marci alig tudja emelni a
lábát, mozdulni is alig bír. Az űrhajó felé fordul segítsé­
gért, ám ekkor látja - ó, borzalom! -, hogy az űrhajó el­
tűnt!
Mit csináljak űrhajó nélkül ebben a hidegben? - gon­
dolja kétségbeesetten Marci. Egyszer csak megpillantja
egy barlang bejáratát a hegyoldalban. Utolsó erejével
nagy nehezen bemászik a sötét üregbe.
Alig került be a barlangba, mindjárt könnyebben érzi
magát. De azért még nem igazán otthonosan. Egyszer
csak szép muzsika és valami zümmögésféle üti meg a
fülét. Mintha óriási szúnyograj közeledne. Kíváncsian
hatol beljebb, és hamarosan a barlang túlsó végére ér.
Itt fényes napvilágra bukkan.
Eltart egy darabig, mire a szeme megszokja a fényt.
Zöld dombok, dús mezők tárulnak fel előtte.
- Nagyszerű! - kiált fel elragadtatva Marci. - Se hó, se
hideg; meleg van, szép idő van. De honnan ered ez a
muzsika? Mit jelentsen ez? - Egyszer csak zizegést-sur-
rogást hall a fűből. - Bogarak volnának? Ezek a muris
kis kúszó-mászó lények inkább emberhez hasonlíta­
nak, csak éppen irinyó-pirinyók!
Marci hangja hallatán elhallgat a muzsika, a kúszó-
mászó, irinyó-pirinyó kis emberkék pedig hanyatt-hom-
lok menekülnek.
- Ne féljetek! Nem bántlak benneteket! - kiabál utá­
nuk Marci. - Kik vagytok? Én a barátotok leszek! Gyer­
tek elő bátran!
Lassan, óvatosan előmerészkednek az emberkék. Egyi­
kük - bizonyára a legbátrabb - halk, finom kis hangon
megszólal:
- Ha csakugyan nem akarsz bántani bennünket, sze­
retettel üdvözlünk körünkben. Mi vagyunk az iripiri-
nyók. Nálunk parányibb lakosa nincs is a bolygónak.
De te biztosan megéheztél! Szívesen látunk irinyó-piri­
nyó lakománkra!

35
 És íme: száz meg száz iripirinyó nekiveselkedik egy
irinyó-pirinyó kötélnek. Az irinyó-pirinyó kötél végén
pedig egy szép, piros alma himbálózik! Mi tagadás,
Marci csakugyan megéhezett, és örül az édes, piros al­
mának. Csak az iripirinyókat sajnálja a keserves erőfe­
szítésért.
- Hát ez meg micsoda? - kiált fel egyszerre Marci,
amikor irinyó-pirinyó állatkák ugrálják körül.
- Ezek a mi leghűségesebb barátaink és védelme­
zőink. Látjuk, hogy szeretnek téged, úgyhogy biztosan
jó embergyerek vagy - válaszolnak az iripirinyók. Az iri­
nyó-pirinyó kutyák vidáman csóválják parányi farkin-
cájukat, és pinduri rózsaszín nyelvecskéjükkel barát­
ságosan nyalogatják Marci kezét. Marci hamarosan
megbarátkozik az irinyó-pirinyó kutyákkal. Egészen
megfeledkezik róla, hogy máskor fél a kutyától. - De
ezek egészen mások! Hiszen olyan picikék!

Marci nagyon jól érzi magát az iripirinyóknál. Legszí­

vesebben tovább játszana az aranyos, irinyó-pirinyó
kutyákkal, de nem akar tovább az iripirinyók terhére
lenni, hát folytatja vándorútját.
Hamarosan egy város kapujához érkezik. Csakhogy
az a város olyan kicsike, hogy mindenestül elférne a
szobádban! A város utcáin icipici emberkék sétálnak.
Ezek ugyan sokkal nagyobbak, mint az iripirinyók -
gondolja Marci —, de azért még ezek is nagyon picik. -
Ekkor megpillant egy táblát. Elolvassa a feliratát: „Pici­
riváros". Itt alighanem az iciripicirik laknak - gondolja
Marci.
Ekkor odaszökdécsel hozzá egy kis pamutgombolyag.
Amikor jobban megnézi, látja már, hogy nem pamut­
gombolyag az, hanem egy icipici kutya. Fényes, fekete
orrocskája hetykén égnek mered a gombolyagból, csil­
logó barna szeme vígan néz Marcira.
- Jaj, de aranyos vagy! - kiált fel Marci. - Te biztosan

36
nem fogsz megharapni! - Azzal felemeli az icipici ku­
tyát, óvatosan, hogy hirtelen mozdulattal meg ne ijesz-
sze, és a tenyerére ülteti. Bizony, az icipici kutya ak­
korka, hogy éppen elfér Marci tenyerén!
Az icipici kutya kinyújtja rózsaszín nyelvecskéjét, és
nyalogatni kezdi Marcit. - Hihihi! Hagyd abba! - kacag
Marci. - Csikis vagyok! Hihihi, ne csikizz! Olyan ara­
nyos vagy, hogy legszívesebben magammal vinnélek.
Csakhogy otthon mindenki ürgének nézne! Sajnos itt
kell hogy hagyjalak. - És óvatosan leteszi a földre a pici
jószágot. De már köréje is gyűlt egy sereg icipici kutya.
Óvatosan, kicsit félve megszaglásszák a nagydarab em­
bergyereket - Marci valóságos óriásnak látszik közöt­
tük. Halkan, gyengéden szól hozzájuk, hogy meg ne
ijedjenek. Óvatosan megsimogatja őket, azután elbú­
csúzik.
Érdekes - gondolja távozóban -, ők féltek tőlem, pedig
máskor épp fordítva áll a dolog. Vagy talán a nagy ku­
tyák is megijednek, ha váratlanul hozzájuk érek? Az
iciri-piciri kutyák nagyobbak, mint az irinyó-pirinyók,
de én mégsem félek tőlük egy icipicit sem!

1 ovább vándorol, egyik dombról a másikra. Hirtelen

ugatás üti meg a fülét. Megijed, és legszívesebben el­
szaladna. Csakhogy másfele nem vezet út - tovább kell
mennie arrafelé, ahonnan az ugatás hallatszik. Néhány
lépés után meg is pillant egy kutyát. Ez már sokkal na­
gyobb az irinyó-pirinyó kutyáknál, de még az iciri-pici-
riknél is, ha még nem is akkora, mint amilyenek az
embereknél élnek. Minél jobban közeledik Marci az
ugató kutyához, annál jobban úrrá lesz rajta a félelem.
Egyre lassabban jár, már-már megáll, de hirtelen eszé­
be jut szép vándorútja az iripirinyók földjén, meg az ici-
ri-picirik városában.
Nevetséges! - gondolja Marci. - Nem féltem az irinyó-
pirinyó kutyáktól, az iciri-piciri kutyákat még meg is si-

37
mogattam, és most megijedek egy ilyen kiskutyától? Hi­
szen ez is csak olyan, mint az irinyó-pirinyó kutyák
meg az iciri-piciri kutyák! Kutya az kutya! - És Marci
bátran folytatja útját.
Egyszer csak megpillant egy emberkét, aki sokkal na­
gyobb, mint az iripirinyók, nagyobb még az iciri-picirik-
nél is, de kisebb, mint az emberek. Az emberke magá­
hoz füttyenti a kutyát.
- Hallgass, Cézár! Már jelentetted, hogy idegen köze­
ledik városunkhoz! - Azután Marcihoz fordul: - Átvág­
tál az iripirinyók földjén, áthaladtál az iciri-picirik or­
szágán, légy üdvözölve a törpék országában! Ez itt a
kutyám, Cézár. Ő a legéberebb őrünk. Nagyon büszkék
vagyunk rá. Sokat segít nekünk. Derék kutya, nem
bánt senkit, ha őt is békében hagyják. Nem tud beszél­
ni, hát ugat, ha közölnivalója van. Az ugatás, amitől
úgy megijedtél, nem egyéb, mint a kutyák beszéde. El­
jössz hozzám vendégségbe?
Marci örömmel elfogadja a meghívást. Már nem fél a
kutyától, az pedig barátságosan csóválja a farkát.
Igen takaros a törpeház. Magad is tudod, milyen: hi­
szen ismered a hét törpe házát Hófehérke meséjéből! A
törpeasszonyka pompás vacsorát főz. Marci kétszeres
adagot kap. Felemel a tányérjáról egy falat húst: szeret­
né búcsúzóul Cézárnak adni.
- Köszönöm a vendéglátást! Sajnos mennem kell,
mert a szüleim már biztosan aggódnak miattam - sze­
delőzködik vacsora u t á n Marci.
- Ne felejtsd el törpeországbeli barátaidat! - búcsúzkodik
a törpeemberke és a törpeasszonyka. A törpekutya meg
ugat hozzá. Marci újból valami zizegést, zümmögést érez
a lába alatt - és lássatok csudát: ott ül megint az űrha­
jóban! Száll, száll, száll, és - Bumm! - leesett az ágyáról!
De szépet álmodtam! Kár, hogy nem játszhatom igazi­
ból azokkal az aranyos kutyákkal - gondolja Marci, az­
tán a fal felé fordul és megint elalszik.

38
Másnap találkozik Mikivel. - Ide nézz! - kiált Miki. -
Hát nem aranyos? - Marci közelebb lép, és látja, hogy
Miki egy kutyakölyköt tart a karjában. Marci szép ál­
mára gondol, és már egyáltalán nem fél. Megsimogatja
a kiskutyát, és megkéri Mikit, adja oda egy kicsit, hadd
tartsa most ő. Milyen puha a kutyus bundája! És hogy
harapdálja parányi, hegyes fogacskáival Marci kezét!
Csípős érzés, de Marci egyáltalán nem bánja.
- Gyere át hozzánk! - hívja Miki. - Megmutatom a többi
kiskutyát is. A kosárban feküsznek a kutyamamával.
Marci habozik egy kicsit.
Menjek oda a nagy kutyához? - gondolja. - Ugyan
miért is ne? Az a kutya se más, mint az irinyó-pirinyó
kutyák meg az iciri-piciri kutyák, meg a törpekutya,
meg mint ez a kis kutyakölyök! Csak éppen sokkal na­
gyobb. - Jó - mondja fennhangon. - Megyek.
És csakugyan, amikor megérkezik Mikiékhez, szinte
már nem is fél. Azért még kicsit messzebbről veszi
szemügyre a kiskutyákat. Parányit tart a kutyamamá­
tól - de szerencsére Miki ebből semmit sem vesz észre.
Nemsokára biztosan egyáltalán nem fogok félni a
kutyától - gondolja elégedetten Marci. - Hiszen nem
kell hozzányúlnom! Idegen kutyához nem is szabad
hozzányúlni. Annyi biztos: most már bátran átjöhetek
Mikihez, annyira már nem félek a kutyától!
Talán te is félsz egy kicsit a kutyától? Akkor kövesd
Marci példáját; biztosan te is éppolyan bátor vagy, mint
ő. Képzeld el, milyenek lehetnek az irinyó-pirinyó ku­
tyák meg az iciri-piciri kutyák. És ha megint félnél,
próbálj nagyon erősen rájuk gondolni - majd meglátod,
a félelmed még náluk is kisebbre zsugorodik!

39
 Amit a szülőknek tudniuk kell

Ilyen és hasonló szorongást válthat ki egy megrázkód­

tatás, egy erős negatív élmény vagy egy modellként
szolgáló személy szorongása. A mesében szereplő Mar­
cit kisebb megrázkódtatás érte, aminek a hatása csak­
hamar elmúlt volna, ha nagymamája beéri annyival,
hogy nyugodt, higgadt hangon beszéli el és értékeli a
történteket:
- Igen, most megijedtél. A kezeden kellemetlen a kar­
colás, biztosan csíp és éget. Otthon majd teszek rá ta­
paszt, ha még akkor is érzed. Tudod, megijedt ám a ku­
tya is.
Az efféle kellemetlen élményt nem felejti el egyhamar a
gyerek, és ha legközelebb megint kutyát lát, ez automa­
tikusan elhárító vagy szorongó reakciót vált ki belőle.
Erre helytelen lenne szóban reagálni. Érzékeltessék
azonban világosan (például azzal, hogy szorosan fogják
a kezét), hogy nincs egyedül, és nem érheti baj. Amint
elhaladtak a kutya mellett, dicsérjék meg a gyereket:
- Nagyon bátor voltál. Eleinte féltél, mert eszedbe ju­
tott az a másik kutya. De látod, ha az ember békében
hagyja a kutyát, nem történik semmi.
Némileg bonyolultabb az eset, ha a gyerekben már ki­
fejlődött a kutyától való félelem. Jól alkalmazható a
mesében leírt módszer: irinyó-pirinyó kutya helyett
megmutathatjuk például messziről egy kiskutya képét.
A gyerek közeledjen lépésről lépésre a képhez. Minden
egyes lépésnél dicsérjük meg. Ha a gyerek mégis fél,
lépjen egyet vissza. Addig ismételjük ezt az eljárást, míg
a gyerek szorongás vagy félénkség nélkül hozzá tud
nyúlni a képhez. Ezután mutassuk neki mindig na­
gyobb és nagyobb kutyák képét. Ugyanilyen lépésen-
kénti közeledést próbáljunk plüsskutyával vagy felhúz­
ható játékkutyával, amelyik mozog és ugat. A gyereket
minden lépésnél bátorítsuk és dicsérjük.

40
 A következő lépés - ami a kutyától való enyhébb féle­
lem esetén az első lépés lehet -, hogy a gyerekkel men­
jünk el állatkereskedésbe, ahol kölyökkutyákat árul­
nak. Ott is próbáljon a gyerek lépésenként közeledni a
kölykökhöz, míg végre bátran meg meri őket érinteni.
Mielőtt ilyen módon nagyobb kutyákkal szembesíte­
nénk a gyereket, beszélgessünk vele a már elért ered­
ményről. Segít, ha felszólítjuk, hogy gondoljon nagyon
erősen Marcira meg az irinyó-pirinyó kutyákra. A gya­
korlás folyamán még egyszer elmesélhetjük neki a tör­
ténetet. A gyakorlást addig folytassuk, amíg a gyerek
magabiztosan, szorongó reakció nélkül mer nagy ku­
tyák mellett elmenni-.
Hasonlóan alakított programot lehet lefolytatni egyéb
szorongások kezelésénél. De ne feledjük a tréning kez­
dete előtt tisztázni a szorongás okát!

41
 Ha a gyerek fél a fogorvostól

A KIS HABLEÁNY

Hol volt, hol nem volt, volt

egyszer egy kis hableány. A tenger mélyén élt pompás
korallpalotában, óriási kert közepén. A tengeri állatok
mind szerették, mert a kis hableány nagyon aranyos
volt, mindenkinek segített, soha senkit sem bántott.
Most biztosan azt gondoljátok, hogy a kis hableány
nagyon boldogan élt sok barátja körében, a gyönyörű­
szép palotában. Nos, ha ezt hiszitek - tévedtek. A kis
hableány nagyon is elégedetlen volt sorsával, mert egy­
általán nem szeretett hableány lenni. Az volt a leghőbb
kívánsága, hogy bárcsak embergyerek lehetne. Bánatá­
ban akkorákat sóhajtozott, hogy valósággal visszhang­
zott tőle a tenger. Sajnálták is a tengeri állatok, a tinta­
hal, a tengeri sün, a medúza, a hatalmas cethal, az
okos delfin, sőt még a falánk cápa is - és mind, egytől
egyig szerettek volna segíteni rajta.
Történt egy napon, amikor a kis hableány a szokásos­
nál is keservesebben sóhajtozott, hogy egyszer csak
megjelent előtte egy szépséges tündér, és így szólt:
- Teljesítem három kívánságodat. Gondold meg jól,
mit kívánsz, mert ha kimondtad a kívánságot, már nem
vonhatod vissza.
- Nem kell sokat gondolkodnom - vágta rá a kis hab­
leány. - Hisz már évek óta az a vágyam, hogy ember­
gyerek legyek! Halld hát első kívánságomat: halfarkam
helyébe legyen két lábam, hogy igazi embergyerek le-

42
hessek. Második kívánságom: éljek messze-messze a
tengertől, hogy ne támadjon honvágyam. Utolsó kíván­
ságom pedig: szeressenek az emberek is annyira, mint
itt a tengeri állatok.
- Mind a három kívánságod teljesül. Csak az a kár,
hogy nem kívántál magadnak egészséget. Az egészség a
legnagyobb kincs a földön. De azért sok szerencsét kí­
vánok! Légy olyan jó embergyerek, mint amilyen jó kis
hableány vagy! - szólt a tündér, és eltűnt.

Egyszeriben hatalmas zúgás-búgás támadt, zizegés,

zümmögés, surrogás töltötte be a tengert. Aztán min­
den elsötétedett. A kis hableány el sem búcsúzhatott
barátaitól, a tengeri állatoktól, mert máris egy város­
széli házikóban találta magát.
- De szép itt minden! - kiáltott fel boldogan. - Milyen
gyorsan teljesült a kívánságom! De jó is embernek lenni!
Mivel igen okos kis teremtés volt, egykettőre megtanulta
az emberek szokásait. És hamarosan teljesült harmadik
kívánsága is: mindenki szívébe fogadta a messzi idegenből
jött szép kislányt, és a házikóba sereglettek a jó barátok.
Egyik este a kis hableánynak, aki soha életében nem
érzett még fájdalmat, szörnyű fogfájása támadt.
- Ó, bárcsak maradtam volna hableány! - kesergett. -
Jaj nekem, jaj nekem! Embergyereknek lenni jó dolog -
ha az ember egészséges. Jaj nekem, jaj nekem! Bárcsak
most is a tenger mélyén élhetnék! Miért is nem marad­
tam hableány! - És nagy sokára álomba sírdogálta magát.

Másnap reggelre eltűnt a fájdalom. A kis hableány el­

mesélte Krisztina barátnőjének, mennyire fájt előző es­
te a foga.
- El kell menned a fogorvoshoz! - jelentette ki Kriszti­
na. - Még ha most éppen nem fáj a fogad, akkor is. Mert
később sokkal erősebben tér majd vissza a fájdalom!
A kis hableány elsápadt.

43
 - Micsoda? Fogorvoshoz?! Dehogyis merek én oda elmen­
ni! Különben nem is tudom, hogy milyen az a fogorvos!
Hogyan is tudhatta volna, hiszen hableány korában
sohasem volt szüksége semmilyen orvosra!
- Tudod, mit? - kérdezte Krisztina. - Játsszunk fogor­
vost! Akkor majd el tudod képzelni, milyen az. És nem
fogsz félni tőle. Ha az ember megismer valamit, az
mindjárt nem is olyan félelmetes. Na gyere, játsszuk el,
milyen is lesz az igaziból!
- Én már a puszta gondolattól is félek, hogy el kell in­
dulnom a fogorvoshoz! És még bele is üljek a fogorvosi
székbe, és nyissam ki a számat... Nem, nem, nem!
Vissza akarok menni a tengerbe! Bárcsak hableány
maradtam volna!
- Hogy te milyen gyáva vagy! Nem mondom, én is iz­
gulok egy picit, ha fogorvoshoz kell mennem. Kellemes­
nek éppenséggel nem mondható, de nem is annyira fé­
lelmetes, hogy így kellene rettegni tőle! Gyere, kezdjük
a fogorvososdit! Ülj le ebbe a kényelmes karosszékbe,
és gondolj valami szépre. Például a kedvenc társasjáté­
kodra, vagy valakire, akit nagyon szeretsz.
- Jó! Mindjárt kigondolok magamnak valami szépet -
örvendezett a kis hableány.
- Most pedig képzeld el, hogy már megyünk is a fog­
orvoshoz. Ha elfog a félelem, nézz csak rám, és próbálj
megint vidám dolgokra gondolni.
- Brr! - rázkódott össze a kis hableány. - Ilyesmit
nem szeretek elképzelni!
- Majd megszokod! - nevetett Krisztina. - Na gyere,
próbáljuk meg még egyszer.
Most már könnyebben tudott a kis hableány a fogor­
voshoz vezető útra gondolni. És harmadszorra már meg
se kottyant neki!
A következő lépések - becsöngetni a fogorvoshoz,
belépni a várószobába, bemenni a rendelőbe, leülni a
fogorvosi székbe - már mentek, mint a karikacsapás.

44
 - Most nyisd ki a szádat. Én meg majd berregek, mint
a fúró.
- J u j ! - kiáltott fel a kis hableány, és rémülten kinyi­
totta a szemét.
- Gondold, hogy legyek zümmögnek körülötted, vagy
egy motorkerékpár berreg az utcán. Mindjárt nem lesz
olyan kellemetlen a fúró hangja. Hallod, hogy kerenge­
nék körülötted a legyek? Bravó! Nagyon bátor vagy!
Mi tagadás, a kis hableánynak nem nagyon tetszett a
fogorvososdi. De miután néhányszor eljátszották, már
jót nevetett a gondolatra, hogy motorkerékpár hajtott
be a szájába, és az berreg odabent.
- Folytatjuk a fogorvososdit - közölte Krisztina. - Szó
ami szó, a kezelés néha fáj egy kicsit. De sokkal-sokkal
kevésbé, mint ahogyan tegnap fájt a fogad. Most megint
körülberregi a motorkerékpár a fogadat. Zzzz-zzzz: már
el is robogott. Bravó! Bravó! Nagyon-nagyon bátor vagy!
Tudod, mit? Ma délután el kell mennem a fogorvoshoz.
Eljöhetsz velem, és megnézheted, milyen is a kezelés.

El is ment a két barátnő a fogorvoshoz. Az asszisztens­

nő megkérdezte a nevüket, és ők helyet foglaltak a váró­
szobában. A kis hableány mindent alaposan megnézett.
Furcsa! - gondolta magában. - Nem is olyan félelme­
tes itt! Még tarkabarka folyóiratokban is lapozgathatok!
- Fel is vett egyet, és nézegette az érdekes képeket.
Közben egészen elfelejtette, hogy fogorvosnál van.
Ekkor nyílt az ajtó, és a doktor néni kiszólt: Krisztinát
hívta. Krisztina megkérte, kivételesen hadd menjen be
vele a barátnője is. így aztán a kis hableány is bement
a rendelőbe. Sokféle műszert látott, a szoba közepén
pedig ott állt a fogorvosi szék. Krisztina beleült, és
nagyra tátotta a száját. A doktor néni sorra kocogtatta
a fogait.
- Megvan a bűnös! - szólt tréfásan, és kézbe vette a
fúrót. Az asszisztensnő hajlított csövet helyezett Kriszti-

45
na szájába. - Ez a nyálelszívó - magyarázta a kis hab­
leánynak. A fúró hangja bizony nem volt valami kelle­
mes muzsika. De a kis hableánynak eszébe jutott a fog-
orvososdi, és elmosolyodott.
Krisztina kezelés közben szorosan lehunyta a szemét,
de mire a fúró nagyobb fájdalmat okozhatott volna,
már abba is maradt a berregés. A fogorvos néni ezüstös
kenőcsöt nyomott a kifúrt lyukba. - Öblítsd ki a szá­
dat, és két óra hosszat ne harapj rá a betömött fogadra!
Viszontlátásra! - mondta a fogorvos néni.
- Ez gyorsan ment! - sóhajtott megkönnyebbülten
Krisztina. - Nem a legkellemesebb mulatság, de félni iga­
zán nem kell tőle.
- De azért mielőtt eljönnék, otthon szeretném még
egyszer eljátszani veled a fogorvososdit - mondta a kis
hableány.

És amikor ő is elment a fogorvoshoz, útközben a já­

tékra gondolt, és mindenféle más vidám dologra. így
aztán nem is esett nehezére, hogy nagyon bátor legyen.
És mert elmúlt a fogfájás, a kis hableány megint
örült, hogy embergyerek lehetett.

Amit a szülőknek tudniuk kell

Könnyen elkerülhető, hogy a gyerek féljen a fogorvos­

tól, ha magunkkal visszük, amikor kezelésre megyünk
(rutinkezelés legyen, ne fájdalmas beavatkozás!). A gye­
rek számára ne legyen ismeretlen az orvosi rendelő, mi­
re neki magának is el kell mennie a fogorvoshoz. A gye­
reknek megmutathatjuk, hogy a kezelés ugyan nem
kellemes, de mindennapos dolog, hozzátartozik az em­
ber életéhez. Ha a gyerek félénk, de nem szorong kifeje­
zetten a fogorvosi kezelés előtt, ne kövessük el azt a hi­
bát, hogy állandó nyugtatgatással próbáljuk kibeszélni

46
belőle a félelmet - ezzel csak elbizonytalanítjuk. A gye­
rek ösztönösen megérzi, hogy a fogorvosi kezelés még a
felnőtt számára is kellemetlen, és hamarosan fellép ná­
la a szorongás. Nyugodtan, nyíltan szóljunk hozzá, ami­
kor a félelem első jelét tanúsítja:
- Igazad van, kellemetlen dolog fogorvoshoz menni. Ha
az ember fél egy kicsit, az még nem jelenti azt, hogy
gyáva. Melletted maradok, és egész idő alatt nézni fog­
juk egymást, meglátod, ez segít. És amikor a kezelésnek
vége - majd meglátod, hamarabb, mint gondolnád -, el­
megyünk, és keresünk neked valami meglepetést.
A gyerek félelmét elfogadjuk, de nem értékeljük túl a
helyzetet. Támogatást nyújtunk, és gondolatait kelle­
mes dolgokra tereljük.
Ha a szorongás már erősebb - kellemetlen tapasztala­
tok következtében, vagy egyszerűen azért, mert a gye­
rek nagyon szorongó természetű -, több időt és türel­
met igényel a leküzdése. Minél jobban ismer valamit a
gyerek, annál kevesebb szorongást kelt benne. A „fog-
orvososdi" ezen alapul. Lépésenként kell megismertet­
nünk a helyzettel, viszonylag feszültségmentes állapot­
ban, és így leküzdheti a gyerek a szorongást. Mint ami­
kor a filmet jelenetről jelenetre megállítjuk, a fogorvos­
nál tett látogatás folyamatát bontsuk fel kis lépésekre.
Kezdjük azzal a lépéssel, amelyik a gyerek szemében a
legegyszerűbb és a legkevésbé megterhelő. Az első jele­
net lehet például az öltözködés. A gyerek úgy tesz, mint­
ha felvenné a kabátját, mert indul a fogorvoshoz. Ez a
mozzanat nem kelt félelmet, de ismételjük meg, míg
csak a következő, egy árnyalattal nehezebb lépést ha­
sonló módon el nem játszottuk. így haladjunk lépésről
lépésre, és közben dicsérjük állandóan a gyereket, hogy
megerősítsük és további gyakorlásra ösztönözzük. Utol­
só lépésként végül a gyerek elkísérhet bennünket, ami­
kor mi magunk megyünk fogorvoshoz. Addigra szinte
teljesen meg fog szabadulni a szorongástól.

47
 Ha a gyerek húzza az időt

A SUGARGYEREK

Melinda aranyos, barátsá­

gos kislány. Nem is volna rá semmi panasza édesanyá­
nak - ha Melinda nem húzná mindig az időt.
- Melinda, gyere, öltözz fel! - szól türelmetlenül édes­
anya. - Indulnunk kell!
Melinda lassan feláll. Útban az előszoba felé még eszé­
be jut valami. Például, hogy magával vihetne egy plüss-
állatot vagy egy babát. - De melyiket? A Zsuzsi babát
vagy Pólyicát? Nem; legjobb lesz mégis a lompos-loncsos
Lexi kutya. Vagy mégsem? Talán inkább a kis majmo­
mat vigyem magammal? Vagy egy kisautót? Az a kabát-
zsebemben is elfér.
- Siess, Melinda! - szól rá édesanya. Melinda végül el­
határozza, hogy legjobb lesz, ha bababőröndöt visz ma­
gával.
- Öltözz már végre! Mit húzod megint az időt? - Édes­
anya hangja egyre türelmetlenebb.
Az öltözködés sem megy olyan simán. Édesanya na­
gyon siet, hát elveszíti a türelmét, és inkább maga öl­
tözteti fel kislányát.
- Még felöltözni se tudsz egyedül! - mondja mérgesen.
Melinda nem örül, hogy édesanya mérgelődik, de azt
már nagyon is élvezi, hogy öltözteti,
így megy ez ebéd közben is.
- Melinda, egyél, ne bámulj! Ne turkálj az ételben,
egyél rendesen. Borzasztó lassan megy ma az evés! Nézd,

48
mi már rég készen vagyunk. Csak rád vár mindenki. A
hús egészen kihűlt a tányérodon, annyira húzod az időt! -
szól édesanya, és az utolsó néhány falatot gyorsan Me­
linda szájába tömi.
- Ilyen nagy lány, és etetni kell, mint a kishúgát! -
mondja gúnyosan édesapa. Csakhogy Melinda nem örül,
hogy ő a „nagy", és nagyon élvezi, hogy néha etetik, mint
egy kisbabát.

Egy szép napon Melinda kimegy a parkba. Leül egy

padra, és körülnéz a napsütésben. És ebben a pillanat­
ban a Napocska leküldi Melindához számtalan sugár­
gyerekének egyikét. Méghozzá egyenesen Melinda orra
hegyére.
- Hapci! Mi csiklandozza az orromat? - csodálkozik
Melinda. És egyszer csak finom hangocskát hall:
- Sugárgyerek vagyok, szeretnék veled játszani.
-Nagyszerű! - mondja Melinda. - Csak... hapci!... Ne
ugrálj az orromon, mert csikis vagyok!
- Gyere, fussunk egyet a réten. Te vagy a fogó! - rik­
kant a sugárgyerek, és már ugrik is Melinda orráról egy
orgonabokorra. Az orgonabokorról egy százszorszépre,
a százszorszépről egy gesztenyefára, azon pedig ágról
ágra. Csudára fürge; Melinda alig ér a nyomába. A vi­
dám hancúrozás közepette észre sem veszik, hogy sza­
lad az idő.
- Abba kell hagynunk. Haza kell mennem a Naphoz -
sajnálkozik a sugárgyerek.
- Maradj még egy kicsit! - kérleli Melinda. - Nézd, ott
ül az az unalmas Tomi! Ugyan, csiklandozd már meg!
A sugárgyerek Tomi orráról a fülére szökken, aztán az
arcára, majd megint az orra hegyére. Tomi azt hiszi,
egy légy szemtelenkedik vele, és nagyot csap - a tulaj­
don orrára.
- Juj! - kiált fel, Melinda pedig jót kacag.
Melinda meg a sugárgyerek még jó darabig rakoncát-

49
lankodnak, s közben a Nap eltűnik a házak, mögött, és
felbukkan a Hold.
- Azt a mindenit! - kiált fel a sugárgyerek. - Most már
nem tudok visszamenni a Naphoz. Mit csináljak? Hová
legyek?
- Sose bánkódj - vigasztalja Melinda. - Szépen haza­
jössz velem!
Melinda édesanyja már aggódik. Amikor a kislány végre
hazaér, édesanya alaposan összeszidja. A sugárgyereknek
sikerül észrevétlenül besurrannia Melinda szobájába.
Aznap este Melinda szokása ellenére nagyon siet min­
dennel - hogy minél hamarabb együtt lehessen barát­
jával, a sugárgyerekkel. Édesanya azt hiszi, azért igyek­
szik annyira a kislánya, mert bántja a lelkiismeret,
amiért olyan későn ért haza.
Amikor Melinda végre a szobájába lép, szörnyen meg­
ijed.
- Mi történt itt? A szép, új, virágos párnámon csúnya,
nagy, égett folt éktelenkedik! És ez micsoda? A maci
bundája egészen megperzselődött! A babafürdőkád fele
elolvadt! A kedvenc mesekönyvembe nagy lyuk égett!
Restelkedve bújik elő a sarokból a sugárgyerek.
- Ne haragudj! Ha sokáig muszáj egy helyben kuksol­
nom, először szörnyen meleg lesz körülöttem, aztán
még melegebb, még melegebb, a végén már nagy a for­
róság. Hát így égett el annyi minden. Sokat ugráltam a
parkban, és elfáradtam. Szeretném kipihenni maga­
mat. De hol? Jaj, nem akarok itt maradni! Még soha
így el nem húztam az időt. Nem lett volna szabad olyan
sokáig veled játszanom! Haza akarok menni! Vissza a
Naphoz meg a többi sugárgyerekhez! - És a sugárgye­
rek keserves sírásra fakad.
Melinda sajnálja, és kicsit ludasnak érzi magát. Aztán
pompás ötlete támad:
- A kályha! Igen, a kályhában nyugodtan alhatsz, ott
nem tehetsz kárt semmiben!

50
 - Micsoda? Hogy bemásszam abba a sötét lyukba? -
kiált elkeseredve a sugárgyerek.
- Igen, igen, nagyon szépen kérlek! Hiszen csak egyet­
lenegy éjszakáról van szó! Holnap korán reggel vissza­
mehetsz a parkba, a többi sugárgyerekhez! Légy szíves,
bújj be gyorsan! - kérleli Melinda. És a sugárgyerek
kelletlenül ugyan, de engedelmeskedik.

Másnap reggel, amikor Melinda felébred, már nem ta­

lálja ott a sugárgyereket. Melinda gyorsan megmosak­
szik. Magára kapkodja a ruháját, és sebtében megreg­
gelizik. Fél, hogy édesanya észre fogja venni az égési
nyomokat. Édesanya azonban annyira meglepődik, mi­
lyen fürge lett egyszeriben a kislánya, hogy nem vesz
észre semmit. Melinda örül. Feledi gondjait, és örül,
hogy édesanya megdicséri.
A sugárgyereket már majdnem el is felejtette. De ami­
kor az iskola felé menet átvág a parkon, váratlanul elé­
be toppan a sugárgyerek.
- Hogy ne haragudj, amiért a szobádban annyi kárt
okoztam, és hogy sose felejtsd el, milyen jól játszottunk
együtt, ajándékot kapsz tőlem. Ez az ajándék majd ab­
ban is segít, hogy többet ne húzd az időt. Nézd: ez itt
egy sugárzenélőóra. Egyedül te látod - mindenki más
számára láthatatlan. Ha sietsz, az óra villogni kezd, ha
pedig gyorsan elkészülsz, fényes sugarat bocsát ki és
halkan csilingel. Hát minden jót, a viszontlátásra! Men­
nem kell.
- Viszontlátásra, aranyos sugárgyerek! - kiált utána
Melinda. - Nagyon köszönöm az ajándékot! A sugárze­
nélőórád biztosan mindig segít majd!
Melinda még sokáig integet a sugárgyereknek. Aztán
nyakába szedi a lábát, és fut az iskolába. Nem szeretne
elkésni!

51
M e l i n d a otthon mindjárt szeretné kipróbálni az aján­
dékot. Ebédnél jól megrágja az első falatot, gyorsan le­
nyeli, és már veszi is a szájába a következőt.
És lássatok csudát: a sugárzenélőóra villan egyet! Me­
linda majdnem olyan gyorsan fogyasztja el az ebédet,
mint a szülei. Az óra pedig fényesen sugárzik, és gyö­
nyörű dallamot játszik. Melinda azt sem tudja, hová
legyen boldogságában.
A szülők ugyan nem láthatják a csodálatos sugárze­
nélőórát, de nagyon örülnek, hogy Melinda már nem
húzza az időt.
Édesanya este, szokás szerint, figyelmeztetni akarja
kislányát, hogy menjen már végre lefeküdni.
- De hol van Melinda? - kérdi meglepetten édesapát.
- Itt vagyok! - kiabál boldogan Melinda a szobájából.
- Már lefeküdtem!
- Micsoda? Ilyen ügyes kislány vagy? - bámulnak a
szülei. - Akkor ma még jut elég idő, hogy egy extra­
hosszú mesét olvassunk fel neked!
Melinda boldog. Magához szorítja a sugárzenélőórát,
és gondolatban még egyszer megköszöni a sugárgyerek­
nek a gyönyörű ajándékot.

Amit a szülőknek tudniuk kell

A gyerekeknek ez a szülőbosszantó tulajdonsága rend­

szerint két és fél, hároméves korban jelentkezik. A gyerek
gondolkodása még nem elég mozgékony, ezért nem tud
az egyik gondolattartalomról gyorsan átváltani a másikra,
az egyik cselekvésből a másikba.
Ha a szülők nem képesek megfelelőképpen reagálni
erre, a fejlődési szakasz által meghatározott magatar­
tásra, a gyereknek szokásává válik, hogy „húzza az
időt". A szülők túlzottan sokat követelnek a gyerektől,
ha megkívánják, hogy az éppen végzett cselekvést hir-

52
telen szakítsa félbe, és azonnal teljesítse a felnőttek
óhaját. Mivel a gyerek csak lassan reagál, a szülők me­
rő türelmetlenségből gyakran elkövetik a következő
hibát: dorgálják a gyereket, bírálják lassúságát, sürge­
tik. Sok szülő - tévesen - azt hiszi, az ilyenfajta figye­
lem révén megváltoztatja a gyerek nemkívánatos maga­
tartását. Valójában épp az ellenkezőjét érik el. A legna­
gyobb hiba pedig az, hogy merő idegességből minden
munkát átvesznek a gyerektől. - Még fel sem tudsz öl­
tözni egyedül! - hangzik a bírálat, ami tökéletesen ér­
téktelen, hiszen a gyereket máris megjutalmaztuk a
helytelen segítségnyújtással.
Az „időhúzó" magatartás leküzdésére szolgáló prog­
ram a „van-állapot" elemzésével kezdődik:
- Mennyi időre van szüksége a gyereknek rendes körül­
mények közt bizonyos tevékenységhez (evés, öltözkö­
dés)?
- Miben nyilvánul meg az időhúzás (a gyerek evés köz­
ben feláll, maga elé mered, mással foglalkozik...)?
- Hogyan reagálnak önök erre a magatartásra (figyel­
meztetéssel, meggyőzéssel, bírálattal, segítségnyújtás­
sal...)?
Ezt követően kell megállapítani a „legyen-állapot"-ot,
pontosan meghatározni a kívánt magatartást. Itt szá­
mításba kell vennünk a gyerek képességeit és lehetősé­
geit. Programunkban lépésről lépésre vezetjük a gyere­
ket a „van-állapot"-ból a „legyen-állapot"-ba.
Eközben a gyereket mindegyik helyzet előtt pontosan
tájékoztatnunk kell az egyes lépésekről. Magát a prog­
ramot mint játékot magyarázzuk, és ennek megfelelően
ösztönözzük a gyereket, hogy vegyen részt a játékban.
A program első lépése ilyesféle lehet: stopperórán vagy
konyhai tojásfőzőórán állítsuk be a „van-állapot"-ból
nyert alapidőt, és magyarázzuk meg a gyereknek:
- Nézd, rendes körülmények között ennyi időre volt
szükséged. Kíváncsi vagyok, vajon a segítségünkkel si-

53
kerül-e elkészülnöd, mire az óra megszólal. Bőven van
időd, csak egy kicsit kell gyorsabban mozognod - de
azért ne hajszold magad. Közben én oda-odanézek, és
ha sikerült egy résszel elkészülnöd, azt mondom, hogy
„Éljen!". Ha nem készültél még el, akkor gyorsan elfor­
dulok, és nem szólok semmit. Már előre örülök, milyen
vicces játék lesz ez, te is biztosan élvezni fogod, én pe­
dig gyakran megdicsérhetlek. Pontosan úgy csináljuk
majd, ahogy a mesében van: az én éljeneim helyettesí­
tik Melinda sugárzenélőórájának a villogását.
A következő lépésre (amelyhez valamivel rövidebb időt
állítunk be) hasonló utasításokat adunk. Miután a gye­
rek az előző lépést már biztonságosan elsajátította,
minden egyes újabb lépést rövidítsünk meg néhány
perccel, és ezt addig ismételjük, amíg a gyerek minden
nehézség nélkül a kívánt idő alatt teljesíti a feladatot.
Valahányszor rövidebb idő alatt készül el - ha mégoly
csekély is a különbség -, megfelelő figyelemben kell ré­
szesítenünk és megdicsérnünk (az időhúzást nem
vesszük figyelembe!). Minden egyes „gyakorlat" végezté­
vel érthetően juttassuk a gyerek tudomására, mennyire
örülünk sikerének. Addig folytassuk a programot, amíg
a gyerek le nem szokik az időhúzásról.

54
 Ha a gyerek rendetlen

VERONKA ÖSSZEVISSZA-
ORSZÁGBAN

A dzseki gyűrötten hever a

széken, a tornazsák a padlón, a cipők szanaszét szórva
az előszobában, a játékok egy része az ágyban, a többi
a nappali szobában, sőt, jut belőlük a konyhába is!
- Csinálj végre rendet! - szól mérgesen anya. - Rakd el a
holmidat! Az ember mindenütt a te dolgaidba botlik, mert
mindent széthagysz! Van énnekem éppen elég dolgom,
nem fogok utánad rakodni. Tűrhetetlen ez a rendetlenség!
Hányszor mondjam? Légy már egy kicsit tekintettel rám is!
Veronka nem érti, mit akar anya. Szerinte elrakodni
butaság és teljesen fölösleges. - Minek mindent elrakni,
amikor holnap megint szükségem lesz a holmimra? Kü­
lönben is, rendet csinálni szörnyen unalmas! - gondolja
kedvetlenül. - Semmi kedvem elrakodni. Van nekem
fontosabb dolgom is. Én nem akarok rendes lenni!
És anya többnyire maga teszi a helyére Veronka játé­
kait, amikor már nagyon megelégeli a szörnyű rendet­
lenséget.

Egy szép napon, amikor Veronka megint csak nem

akar rendet csinálni, különös dolog történik.
Valaki vihog!
- Hi-hi-hi! Végre valakinek ugyanaz a véleménye, mint
nekünk! Nagyszerűen illenél közénk! Gyere velünk Ösz-
szevissza-országba, ahol mindig minden rendetlen! - szól
egy kócos kis lompi.

55
 A lompik a Föld legrendetlenebb lakói. Összevissza-or­
szágban élnek, a világ végén, ahová nem megy vonat, aho­
vá nem visz hajó, sőt még a repülőgép sem találna oda.
Veronka menten felkapja a fejét.
- Igazán? Elvisztek Összevissza-országba? Igaz, hogy
ott nem muszáj mindig rendet rakni? Hogy az ember
szanaszét hagyhatja a holmiját?
- Hát persze! - vágja rá büszkén Lompi. - Gyere csak,
majd meglátod a tulajdon szemeddel, ha nekünk nem
hiszel!
Veronka nem sokat tétovázik, hiszen nagyon kíváncsi
arra az Összevissza-országra! A lompik szélsebesen el­
repítik birodalmukba.

Összevissza-országban nem nő a réten virág, nincse­

nek játszóterek, de még forgalmi lámpák sem. A réten
üres konzervdobozok hevernek, a játszóterek helyén
maszatos földhányás, törött játékszerek. Forgalmi lám­
pára pedig úgysincs szükség, hiszen az autók össze­
vissza cikáznak, ahogy a vezetők kedve tartja.
- Hoppá! - kiált fel Lompi. - Vigyázz! Nézd, hogy hová
lépsz!
Veronka észreveszi, hogy a járdán csupa szemét he­
ver. Ha valakinek nincs már szüksége valamire, fogja
és egyszerűen kidobja az utcára.
- Megérkeztünk - áll meg Lompi. - Itt lakom.
Veronka belép, de a következő pillanatban már orra
bukik.
- J u j ! Mi ez? - A borsófőzelékkel teli fazék a lépcsőn
állt, abba botlott bele. A borsó szétgurul, legtöbb a
Lompi lába elé. Ő meg rálép, és széttapossa a borsót.
- Annyi baj legyen! - mondja. - Legfeljebb borsópürét va­
csorázunk! Segíts, légy szíves, hozz tányérokat a konyhából.
Veronka kinyitja a konyhaszekrényt. De tányérok he­
lyett egy barna cipőt talál benne, egy alsónadrágot, egy
üres fogkrémes tubust meg egy fejevesztett játék macit.

56
 Pfuj! Milyen rémes rendetlenség! - gondolja Veronka.
Mivel azonban ő se szeret rendet rakni, nem szól, ha­
nem tovább keresi a tányérokat. Végre! A fürdőkádban,
szétszórt játékkártyák, szakadt füzetek és néhány játék
autó társaságában hever két elmosatlan tányér.
- Ilyenből nem vagyok hajlandó enni! Undorító ez a
rendetlenség! - És Veronka gyorsan kiszed mindent a
fürdőkádból, elmossa a két tányért, és ... igen, igen, de
hova tegye? Az asztalon egy csomó színes ceruza, rajz­
lap, rágógumipapír hever, egy kirakós játék szétszórt
darabjaira félbemaradt nyalóka ragad.
Veronka nem sokat töpreng: gyorsan rendet rak az
asztalon is.
- Hé! Hát te meg mit művelsz? Nem tudod, hogy
Összevissza-országban tilos rendet tartani? Azt hittem,
tetszik majd neked itt minálunk, hiszen te se szereted
elrakni a holmidat - csóválja Lompi a fejét.
- Nem is! - mondja zavartan Veronka. - De ez a rendet­
lenség már nekem is sok. A szüleim mindig olyan szép ren­
det csinálnak. Csak én nem szeretem helyretenni a hol­
mimat. A szüleim szoktak elrakodni utánam. Én egy kicsit
kényelmes vagyok hozzá. De itt akkora a rendetlenség, hogy
semmit sem lehet megtalálni! És minden olyan piszkos!
- Szamárság! - mérgelődik Lompi. - Rendet rakni
ostobaság. Kár azzal fecsérelni az időnket. Most együnk
gyorsan, aztán kezdhetünk végre játszani.
Veronka feledi újdonsült rendszeretetét.
- Jó! Ne pocsékoljuk az időt takarításra. Mit
játsszunk?
-Van egy csomó babaházam, azokból várost építhe­
tünk, utcákkal, azokon meg majd az autóim közleked­
nek - ajánlja Lompi. - Jó lesz? De hová lettek a baba­
házak? Gyere, Veronka, segíts megkeresni.
Benéznek a szekrénybe, bekukkantanak minden egyes
fiókba, bemásznak az ágy alá, még a kamrában is keres­
gélnek, de nem találnak mást, csak a kirakós játék néhány

57
 darabját, egypár legoalkatrészt, egy mesekönyv kitépett lap­
jait, meg különböző nagyságú játék autók egy-egy kerekét.
- Ide nézz! - örvendezik Lompi. - Találtam az ágyban
egy barna cipőt!
- A párja a konyhaszekrényben van - jegyzi meg ko­
moran Veronka. - De hol lehetnek a babaházak? Hogy
lehet ilyen rendetlenségben bármit is megtalálni?
Veronka elfárad a hosszú, sikertelen kutatásban, és
már a játéktól is elment a kedve, inkább lefeküdne, de
mindjárt ki is ugrik az ágyból.
- Au! Valami megszúrt!
Lompi utánanéz, mi lehet az - és előhúz egy villát.
Veronka most már végképp elmorcosodik.
- Semmi értelme, hogy nem kötelező rendet rakni, ha
az embernek még sincs ideje a játékra, mert semmit sem
talál meg. Egyáltalán nem tetszik nekem ez az össze­
visszaság! Hol keresztülesik valamin az ember, hol meg­
szúrja az ágyban egy villa. Hogyan csinálhatnék magam­
nak kedvet a rendrakáshoz, de úgy, hogy ne kelljen
annyi időt elvesztegetnem?! - És miközben Veronka ezen
töpreng, elnyomja az álom a piszkos, rendetlen ágyban.

Másnap reggel nagyszerű ötlete támad.

- Ébredj, Lompi! - kiáltja el magát. - Már tudom, ho­
gyanjátszhatunk is, és rendet is tarthatunk!
Lompi az asztalterítővel takarózott, mert nem talált
ágyneműt. Párnának a pulóverét gyömöszölte a feje alá.
Rosszul aludt, és rosszkedvűen ébred.
- Hagyj békén! Tudd meg, hogy Összevissza-ország­
ban nincs rend, nincs takarítás, se kicsi, se nagy. De
hiszen tudod magad is.
- Ugyan, kelj már fel! - kérleli Veronka. - Rendcsiná­
lást fogunk játszani!
Sokáig tart, mire Lompi megtalálja a lakás különböző
helyiségeiben szétszórt ruhadarabjait, és végre felöltö­
zik. Veronka már türelmetlen.

58
 - Látod, mennyi időt fecsérelsz el? Ilyen rendetlenség­
ben nem csoda, ha nem találod, amire szükséged van.
A sok keresgélésben nem lesz időnk játszani! Mondha­
tom, nagyon nem tetszik nekem ez a ti Összevissza-or­
szágotok! Csúnya, barátságtalan, és rém unalmas!
Lompi persze megsértődik, de szíve mélyén igazat ad
Veronkának. Ő ugyan már hozzászokott a rendetlen­
séghez, de belátja, hogy épp emiatt nem tud rendesen
játszani, mert vagy a játékok mennek tönkre, vagy úgy
elbújnak, hogy rájuk se lehet találni.
- Felőlem! - vonja meg a vállát. - Na mutasd, hogy
megy az a takarítójáték!
Veronka örül, és mindjárt el is magyarázza.
-Figyelj: mindent összegyűjtünk, ami szanaszét he­
ver a lakásban. Idehordjuk az egészet a sarokba. Akkor
te lassan húszig számolsz. Azalatt én, amilyen gyorsan
csak telik tőlem, minél több holmit a helyére rakok. Az­
tán rajtam a sor: én számolok húszig, és te pakolsz
szélsebesen. Aki több holmit takarított el, az nyer.
Lompinak tetszik a játék.
- Hiszen ez olyan, mint a versenyfutás! Na jó, kezd­
hetjük. Először tehát összegyűjtünk mindent, ami sza­
naszét hever. Tehát: elkészülni - vigyázz - rajta!
Lompi és Veronka végigszáguld a lakáson, és villám­
gyorsan hegyet épít az imént még széjjelszórt holmiból.
Közben még az elkeveredett babaházakat is megtalálják!
Most következik a játék második része.
Lompi számolni kezd:
- Egy, kettő, három...
Veronka mindenáron nyerni akar, és igyekszik minél
több holmit a helyére rakni.
A hegy már jócskán leapadt, mire Lompi elkiáltja,
hogy: - Húsz!
Most csere következik: Veronka számol, Lompi pakol.
Csakhogy neki sokkal lassabban megy, mint Veronká­
nak. Veronka a győztes!

59
 - Bravó! Nem is tudtam, hogy rendet rakni ilyen jó
mulatság! De legközelebb én fogok nyerni. Milyen gyor­
san ment a rendcsinálás - bőven van még időnk, hogy
mást is játsszunk! - állapítja meg elégedetten Lompi.
- Játsszunk most a babaházakkal meg az autókkal,
amit tegnap ajánlottál - mondja Veronka. - Most már
mindent megtaláltunk. Kezdhetjük is!
Jó ideig elégedetten játszanak, utána pedig helyre
rakják valamennyi játékot.
- így nem veszhetnek el, és nem is fognak elromlani.
Holnap meg, ha mást akarunk játszani, nem lesznek
útban - mondja Veronka.
Azért egyet-mást még kint felejtenek. Nosza, gyorsan
még egy forduló takarítójáték, és kész a rend.
- Soha még a mi Összevissza-országunkban ennyit nem
tudtam játszani - ámul-bámul Lompi. - Úgy látszik,
mégiscsak jobb rendet tartani. De furcsa! Sose gondol­
tam volna! - csóválja a fejét.

Veronkának haza kell térnie a szüleihez. Örül, hogy

hátat fordíthat a csúnya, piszkos Összevissza-ország­
nak. Amikor hazaér, örül, hogy szép mezőket lát, tele vi­
rággal, nem pedig üres konzervdobozokkal. A játszótere­
ken is milyen szép a hinta, a csúszda, nem hevernek tö­
rött játékok szanaszét! A járdán sincs hulladék, nem
botlik meg semmiben. És amikor a forgalmi lámpa zöl­
det mutat, Veronka nyugodtan átmehet a túlsó oldalra.
Milyen egyszerű minden, ha rend van! Régebben ez
fel sem tűnt nekem - gondolja elégedetten.
És otthon is milyen takaros minden! Furcsa! Veronka
egyszeriben jól érzi magát a rendes lakásban. Elmeséli
szüleinek, milyen csúf az az Összevissza-ország, és azt
is elmondja, milyen jó játékot találtak ki Lompival.
- Ezt néha itthon is eljátszhatjuk! - mondja anya. -
Jó ötlet! Persze nem kell ám mindig mindent abban a
szempillantásban elrakni. A rendet sem jó túlzásba vin-

60
ni. De ha mindent örökké szanaszét hagynánk, hamaro­
san olyanok lennénk, mint a lompik. Magad tapasztal­
tad, milyen kellemetlen is lehet a rendetlenség. Nos, es­
ténként néha játszhatunk mi is takarítójátékot. Jó lesz?
- De milyen jó! - kurjant Veronka. - Mit kapok, ha én
nyerek?
- Ha valamennyien igyekszünk rendet tartani - moso­
lyog apa -, mindannyian nyerünk: sok időt! És anyának
nem kell mindenki után rakodnia. Mit szólnál, ha fel­
olvasnánk neked egy mesét? Megfelel nyereménynek?
- Nagyon is! - örvendezik Veronka. - Biztosan én fo­
gok a legtöbbször győzni, mert ezentúl mindig rendet
tartok majd a szobámban, és semmit sem hagyok sza­
naszét! Brr! Rosszul leszek, ha csak eszembe jut az az
Összevissza-ország! Nem szeretnék lompi lenni!

Amit a szülőknek tudniuk kell

A gyerekek semmi vonzót nem találnak a rendrakásban,

és még csak nem is értik, miért van rá szükség. Sok szülő
esik abba a hibába, hogy szüntelenül figyelmezteti cseme­
téjét: takarítsa el végre a szanaszét heverő holmit, vagy pe­
dig a végén maga rak rendet a gyerek után. Ehelyett kísé­
reljék meg, hogy a gyerek szemében vonzó legyen a rend,
és ehhez saját maguk szolgáljanak példával: ez viszont nem
fog sikerülni, ha maguk is hajlanak a rendetlenségre - ám
a túlzott rendszeretet is kiválthatja a gyerek ellenállását.
A mesében ajánlott rendrakó verseny ébressze rá a
gyereket a rend értelmére, és ösztönözze a rendrakásra.
Egyidejűleg azt is megtanulja, hogyan tud legjobban
rendet tartani, és hogy hol van minden egyes holmijá­
nak a helye. Kezdetben önök irányítják a játékot, ké­
sőbb a gyerek már maga alakítja. Mindenesetre tartsák
mindvégig szemmel a gyereket, és megfelelőképpen
méltányolják a haladását. így valahogy:

61
 - Bravó! Most már sokkal szebb a szobád! Ha legköze­
lebb megint bejövök, biztosan meglepődöm majd, meny­
nyi mindent helyre tettél. Már alig várom!
Ha a gyerek végzett a munkával, ismételten fejezzük
ki örömünket:
- Igazán sokat segítettél! Örülök, hogy a gyerekem
már ilyen nagy segítséget jelent. Most sokkal kevesebb
a dolgom, hiszen nem kell állandóan rakodnom
utánad. Mivel ilyen gyorsan ment, marad egy kis időnk
szórakozásra. Olvassak fel neked valamit?
A játékot azonban csak néhány napig folytassuk, mi­
előtt még a gyerek ráunna, és a játék elveszítené vonzó­
erejét. Ezután a gyereket rávezetjük, hogy önállóan
tartson rendet. Ezt is játékkal érhetjük el legjobban.
A gyerek - az önök tudta nélkül - maga takarítson, és
ezzel lepje meg önöket. Jutalmul ígérjék meg neki, hogy
ő is kérhet valami meglepetést. Ha a rendrakás szokás­
sá válik, a megerősítést csak esetlegesen, szabálytalan
időközökben alkalmazzuk. Ha a gyereknél már rutin­
szerűvé vált is a rendrakás, természetesen olykor-oly­
kor előfordul - akárcsak nálunk, felnőtteknél -, hogy
nincs kedve rendet csinálni. Ilyen esetben tanúsítsunk
megértést, és ösztönözzük a gyereket, valahogy így:
- Megértem, hogy nincs mindig kedved takarítani.
Magam is így vagyok vele néha. Nekem sincs mindig
kedvem rendet rakni. Ilyenkor csak nagy nehezen
sikerül rávennem magamat, hogy nekilássak. Tudod,
mit? Amíg én vasalok, te csinálj rendet. így mind a
ketten gyorsan elvégzünk valamit, amihez pedig semmi
kedvünk. Utána pedig együtt fogjuk élvezni, hogy
magunk mögött tudjuk a kellemetlen dolgokat.
A gyereket tehát játékos formában vezessük rá az ön­
álló takarítás és rendrakás rutinszerű tevékenységére.
Ha néha-néha alábbhagy a buzgalma, ne tegyünk úgy,
mintha nem vennénk észre, de viseltessünk megértés­
sel iránta.

62
 Ha a gyerek hazudós

AZ IGAZMONDÁS TORNYA

Kati és Zsuzsi ikrek. Egy

napon születtek, egy a papájuk, egy a mamájuk, egy
házban laknak, egy osztályba járnak. Egyforma a hajuk
színe, a szemük színe, egyforma nagyok - hanem aztán
itt meg is szűnik a hasonlatosság. Mert a tulajdonsá­
gaik már nagyon is különböznek. Kati félénk, visszahú­
zódó - Zsuzsi viszont állandóan a középpontban szeret­
ne lenni. Katinál könnyen áll a sírás; fél, hogy rászól­
nak, hogy megszidják. Zsuzsi meg csak vállat von, ha a
szemére vetnek valamit.
Hanem egy tulajdonságuk mégiscsak nagyon hason­
lít: mind a két kislány hazudós! Mivel azonban a termé­
szetük annyira különböző, hazudni is más-más okból
szokott mindegyik. Kati félelmében hazudik. Ha pél­
dául a tanító néni beírja az üzenőfüzetébe, hogy a gye­
rek iskolát került, Kati otthon azt hazudja, hogy elve­
szítette az üzenőfüzetet. Ha eltör valamit, és édesanya
mérgesen megkérdezi, ki volt a bűnös, Kati kijelenti,
hogy fogalma sincs. Néhányszor sikerül így kivágnia
magát, de máskor rajtakapják a hazugságon. Akkor az­
tán van sírás-rívás, és büntetésből aznap nem nézheti
kedvenc műsorát a televízióban.
Zsuzsi ellenben mindig a középpontban akar állni.
Ennek érdekében mindenféle kitalált hőstettel henceg.
Egyszer például azt meséli az osztálytársainak, hogy
észrevette, amint egy nagy fa kidől, és félő volt, hogy egy

63
kis kunyhóra zuhan. Ő viszont addig tartotta minden
erejével a fát, amíg oda nem jött néhány férfi, és kötelet
erősítettek a fára, hogy le ne dőljön. A kunyhó lakói
pedig hálából megajándékozták őt, Zsuzsit egy őzikével,
amit azonban sajnos nem vihetett haza. Zsuzsi azt is
meséli, hogy az uszodában le tud ugrani a tízméteres
toronyból, máskor meg, hogy rémesen unja a televízió
buta gyerekműsorait, sokkal izgibb az éjszakai műsor,
amelyet akkor nézhet, amikor éppen kedve tartja.
Még szerencse, hogy Kati annyira félénk. Különben
megmondaná az osztálytársainak, hogy Zsuzsi felvág.
Persze néhány kislány az osztályból már régen rájött,
hogy Zsuzsi nem mond igazat. Szerintük butaság ez a
hazudozás, és nem is állnak szóba szívesen Zsuzsival.
De akad néhány kislány, aki bezzeg ámulva hallgatja
Zsuzsi meséit, és ez természetesen nagyon tetszik neki.
El is felejtettem mondani, hogy az ikrek vasárnap
születtek. Biztosan tudod, hogy a vasárnapi gyerekek
sokszor olyasmit is látnak, hallanak, ami mások előtt
rejtve marad.

Egy szép napon a két kislány a réten heverészik, és

Kati hirtelen felkiált:
- Nézd, milyen szép szitakötő!
- Dehogyis szitakötő - mondja erre Zsuzsi -, ez sok­
kal nagyobb!
És ez a szitakötőforma lény egyenesen odaröppen a
két kislányhoz. Akkor látják csak, hogy valójában nem
is szitakötő - hanem tündér. Igazi, aranyos kis tündér,
aki így szól hozzájuk:

Ismerem mindannyiótok,
hisz Tündérországból vagyok.
Akarom, ki-ki tudva-tudja:
öröm, ha hazudsz érte, kurta.
Keresnetek kell hát sietve,

64
 az Igazmondás Tornya merre.
Nem mondhatom meg az utat;
eligazít erdei vad.

- Hallottad? - kérdi izgatottan Kati. - Meg kell keres­

nünk az Igazmondás Tornyát! Ott biztos megtaláljuk az
igazságot. De vajon melyik út vezet oda?
- Kérdezzük meg az erdei állatokat - javasolja Zsuzsi.
Épp akkor szalad el mellettük egy kisegér. A két kis­
lány utánakiabál:
- Egérke, felelj meg erre: az Igazmondás Tornya merre?
- Kicsike vagyok, nem tudom; a rigó tudja majd, bi­
zony - cincog az egér.
A két kislány továbbvándorol.
- Rigócska, felelj meg erre - szólnak a rigóhoz -, az
Igazmondás Tornya merre?
- Parányi vagyok, nem tudom, a sün tudhatja csak,
bizony - felel a rigó, és felröppen az égbe.
A két kislány megkeresi a sündisznót.
- Sünike, felelj meg erre - kérik -, az Igazmondás Tor­
nya merre?
- Csöppecske vagyok, nem tudom, a nyuszi tudja majd,
bizony - mondja a sündisznó, és összegömbölyödik.
A két kislány továbbmegy.
-Tapsifüles, felelj erre - kérik -, az Igazmondás Tor­
nya merre?
- Pirinyó vagyok, nem tudom, az őz tudhatja csak, bi­
zony - válaszol a nyuszi, és tovaugrál.
A két kislány felkeresi az őzikét.
- Őzike, felelj meg erre - kérik -, az Igazmondás Tor­
nya merre?
- Nem tudom, bár magas vagyok, a szarvashoz for­
duljatok - mondja az őz, és beszökken az erdőbe.
A két kislány hamarosan rátalál a szarvasra.
- Kedves szarvas, felelj erre - kérlelik -, az Igazmon­
dás Tornya merre?!

65
 - Hogyne tudnám, gyertek nyomomban, nincs mesz-
sze: a Varázspagonyban - szól a szarvas, megrázza, fen­
séges agancsát, és büszkén üget a két kislány előtt.
Alig tudnak vele lépést tartani. Az erdő egyre sűrűbb,
és a szarvas megengedi a két kislánynak, hogy a hátára
üljenek. így ügetnek egy darabig, míg egyszer csak egy
csodaszép palotához érnek. Itt a szarvas leteszi hátáról
a két kislányt, és eltűnik a sűrű erdőben. A kislányok
ámulva látják, mennyi tornya van a palotának. Vajon
melyik lehet az Igazmondás Tornya?
Félve körülnéznek, majd belépnek az első toronyba.
Odabent minden csillog-villog, színaranyból van a fal, és
a padlón is aranyak hevernek. Ez volna vajon az Igaz­
mondás Tornya? Mindegyik kislány felemel egy-egy ara­
nyat, ám alig vették a kezükbe, az arany fekete szénné
változik.
- Ez nem lehet az Igazmondás Tornya! Menjünk to­
vább!
Belépnek a második toronyba. Itt már csupa-csupa
drágakő csillog. De alig érnek hozzá valamelyikhez, az
porrá válik a kezükben.
- Ez sem lehet az Igazmondás Tornya! Menjünk tovább,
így járnak toronyról toronyra. Az utolsó toronyban
nem csillog-villog sem arany, sem drágakő - ez a torony
fából épült.
- Ez az utolsó - vajon ez volna az Igazmondás Tor­
nya? Lehetetlen! Biztosan rossz palotába tévedtünk.
És a két kislány csalódottan indulna tovább. Hanem
ekkor hang hallatszik a fatoronyból:

Az igazságot, gyerekek,
egyedül itt lelhetitek.
Az egyenes, ki sose henceg,
csak ő a nagy tettekre termett.
A hazugsággal mit se érsz el,
tégy próbát az őszinteséggel.

66
 Csak az a bátor ugyanis,
aki nem volt s nem lesz hamis.
A hazug: nyámnyila manó -
tudni való.

A kislányok eleinte nemigen értik, miről is van szó.

Hosszasan törik a fejüket. Végül Kati szeme felcsillan:
- Én csak azért szoktam hazudni, mert félek a bünte­
téstől. Édesanya nem mindig kapott rajta a hazugsá­
gon, de ha igen, akkor nagyon szomorú volt. És akkor
meg is kaptam a büntetést. Ha bátran megmondom az
igazat, édesanya biztosan megért. Az a baj, hogy ször­
nyen gyáva voltam.
- Én meg azt hittem - mondja bűnbánóan Zsuzsi -, a
többiek jobban fognak szeretni, ha felvágok. És közben
csak nevetséges voltam. Én azt akarom, hogy azért sze­
ressenek az osztálytársaim, mert olyan vagyok, amilyen
vagyok. Akinek nem tetszem, ne barátkozzon velem!
És a két kislány megkönnyebbülten indul hazafelé.

Odahaza édesanya épp azon bosszankodik, hogy a va­

sárnapi tortából hiányzik egy szelet. Kati összeszedi a
bátorságát, és megszólal:
- Én ettem belőle. Ne haragudj, édesanya, de olyan fi­
nom illata volt a tortának, hogy nem tudtam ellenállni!
Édesanya eleinte csodálkozik ezen a hirtelen támadt
őszinteségen. De aztán megörül:
- Megesik az ilyesmi - mondja. - De legközelebb azért
szólj, hogy kérsz egy szelet tortát!
Kati örül, és büszke magára, amiért sikerült igazat
mondania.
Zsuzsi is összeszedi magát. Amikor az osztálytársai
megkérdezik, milyen volt az éjszakai film a televízióban,
őszintén megmondja, hogy nem látta. Biztosan valami
unalmas, felnőtteknek való vacak volt, vélik a gyerekek,
így hát ők sem mulasztottak semmit. Zsuzsi látja eb-

67
ből, hogy hőstettek meg kalandok nélkül is figyelnek rá
a gyerekek. Sok kislány még jobban is szereti, mint az­
előtt. És hamarosan igaz barátnőkre tesz szert.

Amit a szülőknek tudniuk kell

Meg kell különböztetnünk a látszólagos hazugságot,

a képzelet és a valóság összekeveredését, a mesemon­
dást (az ilyesmi három- és négyéves kor között kezdő­
dik) azoktól a hazugságoktól, amelyekkel a gyerek a
figyelmet akarja magára vonni, vagy menekülni próbál
a kellemetlen következményektől. Ha pusztán „fanta-
ziálással" van dolguk a szülőknek, emiatt ne aggódjanak,
a gyerek ettől még nem veszíti el a kapcsolatát a való­
sággal. Ilyesmiben ne akadályozzuk a gyereket, hiszen
az ilyesfajta mesemondás révén a gyerek az intelligen­
ciáját is fejleszti.
Amennyiben a gyerek inkább túlzásnak minősíthető
hazugsággal igyekszik fontosságra szert tenni, ez azt je­
lenti, hogy több figyelmet igényel, akár a szüleitől, akár
a pajtásaitól. Az efféle „felvágást" a szülők ne is vegyék
tudomásul, de segítsenek a gyereknek, hogy más, kívá­
natosabb magatartásformával igyekezzen figyelmet kel­
teni.
Ha azonban a gyerek célzottan hazudik, hogy bünte­
téstől vagy bírálattól meneküljön meg, a szülők elsősor­
ban tulajdon magatartásukat, reakciójukat mérlegeljék
gondosan.
A gyerek általában nem rosszindulatból feledkezik el
valamiről, tesz rossz fát a tűzre, ront el valamit. Ha még­
is ezt a látszatot kelti, a „rosszaságnak" bizonyára oka
van. Ilyen esetben értelmetlen a bírálat és a büntetés,
mert az eredendő magatartást nem változtatja meg, csak
bizonytalanságot kelt a gyerekben, és ezáltal további ha­
zugságokra buzdítja.

68
 A gyerekkel való kapcsolatban az a legfontosabb, hogy
bizalommal viseltessünk iránta. Ez persze nem azt jelenti,
hogy „vakok" és „süketek" legyünk a nemkívánatos maga­
tartásra. A bizalom azt jelenti: „Megértelek. Elfogadlak.
Tudom, hogy nem rosszindulat diktálja a cselekedeteidet."
Az őszinte bizalomért bizalmat kapunk cserébe. Ideális
esetben tehát a gyereknek nincs oka hazudni.
Ha olykor mégis hazugságon kapjuk, először is ez az
alaptétel érvényesüljön: nem szabad azonnal észreven­
ni. Ne dorgáljuk rögtön, mert hazudott, hanem keres­
sük meg ennek a magatartásnak az okát.

Példa:
A gyerek nem vette figyelembe szülei tilalmát, és emiatt
valamit tönkretett. Bűnösnek érzi magát, mert tudja,
hogy be kellett volna tartania a tilalmat, és ráadásul még
ilyen baleset is történt. Fél a szülők bírálatától vagy bün­
tetésétől, és ezért hazugsághoz folyamodik.
Ha a gyereket efféle hazugságon érik, ilyesforma lenne
a helyes reagálás:
- Ugye azért nem mered bevallani az igazat, mert félsz,
hogy megharagszom? Sajnálom, hogy ezt gondolod.
Megesik, hogy elromlik valami, ez kellemetlen véletlen.
Tudom, hogy nem szándékosan csináltad. Csak az okoz
csalódást, hogy nem tartottad tiszteletben a tilalmat.
Pedig magad is tudod, hogy ez így nincs rendjén. Nem
hiszem, hogy gyáva vagy. Csak a gyávák hazudnak.
Örülök, ha azt látom, hogy bátran bevallod az igazat.
A gyerek érzi, hogy elfogadják, de tudja, hogy hibát
követett el. Nem a „baleset" miatt kárhoztatjuk - felnőt­
tek keze alatt is elromlik néha véletlenül egy és más -,
és nem is a hazugságot vetjük a szemére, hanem azt a
magatartást, amely ehhez a reakcióhoz vezetett. A gye­
reknek ily módon utat mutatunk, hogyan viselkedjék -
hazudozást mellőzve - egy kellemetlen helyzetben, anél­
kül hogy a szülei haragjától kelljen tartania.

69
 Ha a gyerek csúnyán beszél

A FONTOSKODÓKA

Vili már nem kisfiú; is

lába jár. De bizony gyakran kissrác módjára viselkedik,
hiszen jóformán mindenben a többi gyereket - kivált a
nagyobbakat - utánozza, majmolja.
Egyik nap szünetben, az iskolaudvaron, egy kislány
mond valami csúnyát egy nagyobb fiúnak, amitől az
nagyon dühös lesz. A többi gyerek vihog, a tanító - aki
véletlenül meghallotta - felháborodik.
Vili nem is érti, mit jelent ez a szó. Annyit vesz csak
észre, hogy nagyon fontos szó lehet. Ez tetszik neki. Ő
is ilyen szavakat akar tanulni, hogy a nagyobb gyereke­
ket, sőt a felnőtteket is zavarba hozhassa.
Vili azóta igencsak hegyezi a fülét az iskolaudvaron
meg az utcán - mindenhol, ahol sok a gyerek -, hogy
még jó néhány ilyen érdekes szót csíphessen fel magá­
nak. Egyszer pirosat mutat a forgalmi lámpa; Vilinek
várnia kell az útkereszteződésnél. Egy gyalogos hirtelen
átvág az úttesten, ügyet sem vet a forgalomra. Egy autó
csikorogva fékez. Az autóvezető ugyanazt a szót ordítja
a gyalogosnak, amit Vili annak idején a kislánytól hal­
lott az iskolaudvaron. A közelben álló járókelők sza­
kasztott úgy felháborodnak, mint akkor a tanító.
-A gyalogos a hibás, de azért az autósnak igazán
nem kellene ilyen csúnya szót használnia - csóválják
fejüket a járókelők.
Bombajó szó ez! Nekem tetszenek a csúnya szavak.

70
Jól fel lehet velük húzni az embereket, és akkor odafi­
gyelnek rám. Klassz játék! Én is megpróbálom! - mond­
ja magában a buta kis Vili.
Hazaérve mindjárt ki is próbálja a dolgot.
-Az ég szerelmére! - kiált anyu. - Honnan szedsz
ilyen kifejezéseket? Tőlünk aztán biztos nem! Soha töb­
bé nem akarok ilyesmit hallani!
- Mi minden rá nem ragad a gyerekekre manapság az
iskolában - mondja apu. - Ez az eredménye, hogy olyan
engedékeny vagy, anyu. A fiad neveletlen kölykökkel ba­
rátkozik.
Vili nem sokat ért szülei beszélgetéséből. De pillanat­
nyilag nem is izgatja különösebben a dolog. Azt min­
denesetre elégedetten nyugtázza, hogy a „varázsszó"
megint megtette a hatását, és szüleit is éppen úgy fel­
háborította, mint a tanító bácsit meg a járókelőket.
Vili később lemegy a boltba, tejért. Sokáig kell várnia,
mert a felnőtteket előbb szolgálják ki, mint őt. Nosza,
Vili kimondja a „varázsszót". A felnőttek haragosan for­
dulnak feléje:
- Nahát! Hallottak már ilyet? Ez a gyerek ki sem lát­
szik a földből, de káromkodni már tud. Szégyelld ma­
gad. Jobban is nevelhetnének a szüleid!
Vili nem tudja, miért kellene szégyellnie magát, és mi
köze van a szüleinek a dologhoz. De nem sokat törődik
azzal, mit beszélnek a felnőttek, csak annak örül, hogy
ő került a figyelem középpontjába, és hogy ezek a fel­
nőttek is éppolyan hevesen reagálnak, mint a tanító
bácsi, a járókelők az útkereszteződésnél, meg a szülei.
Vili elégedetten megy el nagymamájához.
- Nagyi, tanultam egy fontos szót! -jelenti büszkén.
- Csakugyan? - kérdi szelíden nagyi. - No, hadd halljam!
Amikor azonban Vili kimondja a szót, nagyi éppúgy
felháborodik, mint a tanító bácsi, mint a járókelők az
útkereszteződésnél, mint apu és anyu, és mint a felnőt­
tek a boltban.

71
 - Ejnye, gyermekem, ilyesmit nem mondunk! Jó kis­
fiú nem használ csúnya szavakat. Soha többé ne mondj
ilyet! - oktatja nagyanyja.
Vili visszavonul a szobájába.
- Miért ne használjam ezt a szót? Mások is használ­
ják, és különben is: biztosan nagyon fontos szó, ha
mindenkit ennyire kihoz a sodrából. Tanultam egy va­
rázsszót, fontos ember vagyok. Szuper! Fontos vagyok,
fontos vagyok! - örvendezik Vili.

Ebben a pillanatban betoppan Vili szobájába - egy

fontoskodóka. A fontoskodóka amolyan manóféle. Csak
sokkal csúnyább, komiszabb, és roppant beképzelt. A
fontoskodókának szent meggyőződése, hogy ő a leges-
legfontosabb a világon. Ha egy gyerek szörnyen fontos­
nak érzi magát, menten ott terem a fontoskodóka, hogy
bebizonyítsa a gyereknek: csupán egyetlenegy igazán
fontos személy létezik - nevezetesen ő maga, a fontos­
kodóka.
- Hé, hallod-e! - kiabál repedtfazék-hangján mérge­
sen a fontoskodóka, és vézna ujjaival megrángatja Vili
nadrágját. - Mégis mit gondolsz? Azért, mert tudsz egy
csúnya szót, még egyáltalán nem vagy fontos! Csúnya
szavakat minden hólyag mondhat, attól még nem lesz
nagyokos. Most persze boldog vagy, mert a csúnya sza­
vakkal jól felhergeltél mindenkit. De hamarosan meg­
szokják, és legyintenek, hogy te is csak amolyan mocs­
kos szájú kölyök vagy. De fontos ettől nem leszel soha!
- Nem hiszem egy szavadat sem - vágja oda durcásan
Vili. - Te csak féltékenykedsz, mert fontos lettem.
- Na jó, majd meglátjuk, kinek lesz igaza. Kössünk fo­
gadást! - ajánlja a fontoskodóka. - Megtanítalak a világ
valamennyi csúnya szavára. Te pedig újra meg újra el-
ismétled mindet a felnőtteknek. Ha azt tapasztalod,
hogy ettől mégsem lettél fontos, akkor te vesztettél, és
soha többet nem használhatsz csúnya szavakat. Én pe-

72
dig megmaradok a legeslegfontosabbnak! Egy hónap
múlva találkozunk. Majd meglátjuk, melyikünk lesz a
nyertes!
-Áll az alku! - kurjantja el magát Vili. A fontosko­
dóka pedig már el is tűnt.

Vili másnap arra ébred, hogy telis-tele van a feje csú­

nya szavakkal, amiket természetesen a fontoskodóka
varázsolt oda.
- Hurrá! - örvendezik Vili. - Én leszek a győztes! Most
aztán táthatja a száját valamennyi felnőtt és gyerek! Én
leszek a legfontosabb az egész világon!
Aznap nincs tanítás, Vili kimegy hát a parkba. A ho­
mokozóban néhány kisgyerek játszik, Vilinek pedig
akaratlanul kicsúszik egy csúnya szó a száján. A kis­
gyerekek ijedten, értetlenül néznek fel rá. Vili hallja,
amint az anyukák figyelmeztetik őket:
- Oda se hederítsetek rá, ez csak egy csúnya, rossz
fiú.
Vili továbbmegy, és egy csapat nagyfiúra talál, akik
éppen fociznak. Vili mindig is tartott az idősebbektől,
és gyorsan odébb akar állni. De mintha megbabonáz­
ták volna, megint kicsúszik a száján egy igen csúnya
szó. A nagyfiúk megdühödnek a pimasz kis kölyökre.
Egy izmos kamasz odaszalad Vilihez, és keményen
odébb penderíti.
- Meg ne lássunk itt még egyszer! - rivall rá.
Vili kicsit megzavarodik. Ma valahogy egyáltalán nem
olyan muris az egész, mint tegnap volt. De hát nem
hagyhatja abba, amit elkezdett. Olyan, mint akit elva­
rázsoltak. Egy álló hónapig, ha törik, ha szakad, csú­
nya szavakat kell használnia! Vili mindenáron nyerni
akar, tehát összeszedi a bátorságát, és folytatja.
A parktól elmegy a kedve, hát hazafele ballag. Talál­
kozik egy kedves szomszéd nénivel, akitől gyakran kap
cukorkát. Vili szépen akar köszönni, de az udvarias üd-

73
vözlés helyett megint csak valami ocsmányság szalad ki
a száján. A szomszéd néni úgy megy tovább, mintha
észre sem vette volna Vilit. Az arca komoly, de nem lát­
szik rajta olyan felháborodás, mint a tanító bácsién, a
járókelőkén, apuén-anyuén meg a boltbeli felnőttekén
és a nagyién. Ezúttal bizony elszégyelli magát Vili, és
már nem érzi annyira fontosnak magát. Szedi is a lá­
bát, gyorsan hazaszalad.
A következő napokon sem történik másképp. Vilinek
egyre kevesebb élvezetet szerez, hogy csúnya szavakkal
bombázzon másokat. És ahogy a fontoskodóka megjó­
solta, az emberek megszokják, hogy Vili csúnyaszájú,
neveletlen, pimasz kölyök. Rá se néznek, a gyerekeik­
nek pedig megtiltják, hogy játsszanak vele. Vili tehát
magára marad, mindenki hátat fordít neki. Már az osz­
tálytársai sem vihognak, amikor Vili száján kicsúszik
egy-egy csúnya szó - ők is elunták a mulatságot.

Az örökös csúnyánbeszélhetnék már Vilinek is az ide­

geire megy: szinte alig várja a napot, amikor a fontos­
kodóka lesz a nyertes. Már semmi örömét nem leli a
csúnya beszédben, és végre rájön, hogy csak a nagyon
buta gyerekek használnak minduntalan ilyen szavakat.
Most már megpróbálja két kézzel befogni a száját,
hogy ki ne csússzanak rajta az ocsmányságok.
- T e sz... - Puff! És Vili a tulajdon szájára csap. - Le
vagy... - Places! - És így tovább, és így tovább. Vilinek
már egészen feldagadt a szája.
Végre elérkezik a nap, amikor megjelenik majd a fon­
toskodóka, és eldől, melyikük nyerte meg a fogadást.
Mivel a fontoskodóka nem valami kedves kis manó,
majd kiugrik a bőréből örömében, amikor meglátja a
búbánatos Vilit.
- Hahaha! - nevet kárörvendőn. - Nyertem! Hihihi!
Mégiscsak én vagyok a világon a legeslegeslegfontosabb!
Ha jól látom, elment a kedved a csúnya beszédtől. Nem

74
kellesz már senkinek. Úgy kell neked! Hogy is lehet va­
laki olyan buta, hogy azt higgye, ha csúnya szavakat
használ, máris fontosnak tartja mindenki! Hahaha!
Buta Vili, buta Vili! - gúnyolódik a fontoskodóka, és
ahogy jött, éppoly hirtelen el is tűnik.
Vilit egyáltalán nem bosszantja, hogy elveszítette a fo­
gadást. Boldog és megkönnyebbült, hogy megint helyes
kisfiú lehet, udvarias és barátságos mindenkivel.
És lássatok csudát: Vilit hamarosan megint szeretik a
gyerekek, felnőttek egyaránt. A szomszéd nénitől még
több cukorkát kap, mint azelőtt. Vili észre sem veszi:
amióta barátságos mindenkivel, igazán fontos személy
lett belőle. Az osztálytársai mind vele akarnak barát­
kozni, a tanító bácsi rábízza a kitüntető feladatokat, a
felnőttek kirándulni hívják: egyszóval, Vili népszerű
ember lett.
Igaz, hogy nem nyerte meg a fogadást, de mégis sike­
rült legyőznie az utálatos, beképzelt fontoskodókát. Az
meg mérgében elbujdosik a világ végére. És remélhető­
leg vissza sem jön soha, hiszen minálunk senkinek
sincs rá szüksége. Igaz?

Amit a szülőknek tudniuk kell

Az iskolás gyerekek nagyjából ismerik a csúnya sza­

vak jelentését, és nagyon jól tudják, hogy rossz néven
veszik tőlük az ilyen kifejezéseket. Ha a szülők gyakran
használnak csúnya szavakat, a gyerek utánozza őket, a
csúnya beszéd szokássá válik. De az is lehetséges, hogy
a gyerek felismeri: a felnőttek számára az efféle beszéd
bizonyos levezető szerepet jelent. A gyerek ilyenkor eh­
hez a modellhez igazodik, és megtanulja, hogy ő is így
reagálja le a dolgokat.
Az iskoláskort megelőzően azonban csupán annyit ér­
zékel a gyerek, hogy ilyen módon középpontba kerül-

75
het. Más gyerekekről vesz példát, és - ha a szülők hely­
telenül reagálnak - a felkeltetett figyelem arra készteti,
hogy továbbra is csúnya szavakkal éljen. Ilyen esetben
legjobb, ha a szülő egyszerűen meg sem hallja a csúnya
beszédet. Ez nem jelenti azt, hogy jóvá is hagyja. De ha
a csúnya szó nem váltja ki rögtön a remélt reakciót, el­
veszíti a gyerek számára vonzóerejét és jelentőségét.
Ezért csak bizonyos idő elteltével beszéljenek a dologról
a gyerekkel:
- Ma délben egyébként egy csúnya szót használtál. Ez­
zel megsérthetsz valakit, sőt fájdalmat okozhatsz. Tu­
dom, hogy aranyos gyerek vagy, és nem akarsz senkit
elszomorítani vagy megharagítani. Valószínűleg azt gon­
doltad, hogy ez a szó - fontos. Ha még egyszer kimon­
dod, meg sem fogjuk hallani, mert tudni sem akarunk
arról, hogy a mi gyerekünk ilyen csúnya szavakat hasz­
nál.
Az ilyen beszélgetés révén a gyerek megérti, hogy a
szó ismételt alkalmazása nem jár nyereséggel. Egyide­
jűleg arra is felhívjuk a figyelmét, hogy a szó sértő le­
het, és kifejezésre juttatjuk meggyőződésünket, hogy a
gyereknek alapjában egyáltalán nem ez a célja.

76
 Ha a gyerek engedetlen

INDIÁNOSDI

Petra és Norbert indiános-

Titkos jelbeszédben állapodnak meg, és jel-
adással érintkeznek, mint a valódi indiánok. Te is tu-
dod, ugye, hogy az indiánok a távolból füstjelekkel érte­
sítik egymást. Vagy állathangokat utánoznak. így adják
tovább a híreket, amelyeket azonban csak a maguk tör­
zséből valók értenek meg.
Petra és Norbert legszívesebben sok gyerekkel játszik.
Titkos jeleikkel könnyen tudnak egymással olyasmit
közölni, amit csak ők értenek meg, a többiek nem. Pet­
ra például figyelmezteti Norbertet, hogy Palkó orvul kö­
zeledik hozzá és meg akarja fogni. Vagy Norbert hívja
fel Petra figyelmét egy rejtekútra, amire a többi gyerek
egész biztosan nem fog gyorsan rátalálni. Természete­
sen minden gyerekcsoportnak megvannak a titkos jelei,
ez a játékhoz tartozik. Ritkán támad veszekedés, mert
mindenki követi az indiánosdi szabályait.
Petra és Norbert szülei meglepetten állapítják meg,
milyen pontosan betartják gyermekeik a játékszabályo­
kat. Odahaza ugyanis nem mindig sikerül engedelmes­
kedniük.

A szülőknek támad egy ötletük. Mindjárt közlik is ter­

vüket a gyerekekkel:
-Tudjuk, hogy nem mindig kellemes szót fogadni.
Játsszunk itthon is indiánosdit, akkor könnyebb lesz en-

77
gedelmeskednetek. Az indiánok jóban-rosszban össze­
tartanak, és segítenek egymásnak - akárcsak mi, a csa­
ládban. Igaz? A törzs szabályai áthághatatlan törvényt
jelentenek, és mindenki tiszteletben tartja őket. A törzs­
főnök, aki a legnagyobb felelősséget viseli, határozza meg
a legfontosabb dolgokban, kinek mi a teendője, de meg­
fogadja a többiek tanácsait is, hogy igazságosan és böl­
csen dönthessen.
Játsszuk hát azt, hogy indián család vagyunk, és
egyezzünk meg titkos jelekben - például, hogy csettin­
tünk, tapsolunk vagy fütyülünk. Ilyen jeladással figyel­
meztetjük egymást, ha valaki nem követi a családi sza­
bályokat, amelyekben előzőleg közösen megállapod­
tunk. Ha egész héten derék indián voltál, vasárnap te
lehetsz a főnök. Te határozhatod meg, mi legyen az
ebéd, hova menjünk kirándulni, és hogy mit játsszunk.
Rendben? Már előre örülünk az indiánosdinak, és hogy
milyen engedelmes indiánok lesztek.

Amit a szülőknek tudniuk kell

A szülők nevelői képességének próbaköve a gyerek en­

gedelmessége, illetve engedetlensége (a válságos idő­
szakokat leszámítva). Ha a szülő csak parancsokat osz­
togat, ha következetlenül nevel, ha kedve úgy tartja,
hogy egyik nap ezt parancsolja a gyereknek, másik nap
épp az ellenkezőjét, ha túlságosan sokat tilt, ha szün­
telenül gáncsoskodik a gyerekkel, ha a szülők nincse­
nek egy véleményen a nevelés kérdéseiben, és ezt a gye­
rek előtt sem titkolják - akkor a gyerek aligha tanul
meg engedelmeskedni.
Az engedetlenség leggyakoribb oka tehát a szülök pe­
dagógiai ügyetlensége, következetlensége. Az engedet­
lenség, mint sok más magatartászavar, pusztán eszköz
a gyerek kezében, hogy kikényszerítse a sóvárgott fi-

78
gyeimet. Egyes esetekben pedig tiltakozás a túlságosan
merev normák ellen.
Egész könyvet megtölthetnénk, ha összeírnánk vala­
mennyi figyelmeztetést, amely egyetlen napon hangzik
el némelyik családban. „Gyere már végre! Nem hallod?!
Hányszor hívjalak?! Azonnal hagyd abba! Százszor is
elmondtam, hogy ehhez nem szabad hozzányúlni. Ré­
mes vagy! Akármit mondok, egyik füleden be, a mási­
kon ki. Gyere már! Hagyd ezt abba! Elég legyen! Gyere
már végre! Halkabban járj, ne nyargalj a lakásban! Hal­
kabban! Süket vagy?! A szomszédok panaszkodni fog­
nak, ha így lármázol. Rakd el a játékaidat. Elraktad
végre? A keserves mindenit, nem hallod? Tessék elra­
kodni! Siess egy kicsit. Csináld már! Folyton a sarkad­
ban kell lennem. Nem tudsz végre szót fogadni?! Mivel
érdemeltem én ezt ki?! Az idegeim! Hányszor kell va­
lamit mondanom, hogy szót is fogadj?!" És így tovább,
és így tovább.
A szülők türelmetlensége, idegessége a gyerekre is át­
ragad. Vagy ugyanúgy reagál, vagy „süketséggel" védeke­
zik. A szüntelen figyelmeztetés hatására a gyerek eltom­
pul a követelések tartalma iránt, viszont fokozott figye­
lemben részesül, amely, mint már több ízben említettem,
csak megerősíti a helytelen magatartást, és a legcseké­
lyebb mértékben sem ösztönöz engedelmességre.
Vegyék tehát önkritkusan nagyító alá tulajdon maga­
tartásukat: milyen idegesek, milyen szeszélyesek, mi­
lyen következetlenek, milyen türelmetlenek, milyen
hajlíthatatlanok, milyen követelőzők, milyen túlzottan
igényesek önök?
„Engedelmeskedni kell" - ez a követelmény csak ak­
kor érvényes, ha bizonyos normákat a gyermek és kör­
nyezete védelmére, a rend kedvéért, a jobb együttélés
érdekében kell betartani. Érvénytelen azonban akkor,
ha azt várjuk el, hogy a gyerek magától, csak azért,
mert ezt kérik tőle, engedelmeskedjék. A szülők felada-

79
ta a gyereket helyes belátásra bírni. Méghozzá lehetőleg
hosszadalmas tárgyalás nélkül: elegendő a kurta, ért­
hető magyarázat. Ehhez a türelem és a következetesség
éppúgy elengedhetetlen, mint a gyermeki magatartás
iránti megértés. Nem várhatják el, hogy a gyerekük
„gombnyomásra" engedelmeskedjék, kiváltképpen ak­
kor nem, ha a szülő követelése kellemes elfoglaltságból
ragadja ki.
Ha a gyereküknek különösen nehezére esik meg­
tanulni az engedelmeskedést, az elsajátítás folyamatát
„indiánosdival" tehetik vidámabbá és rövidebbé. A gye­
rek választotta „titkos indiánjel" jeladásként, emlékez­
tetőként szolgál az előzetesen megállapított szabályok
betartására. Amíg bizonyos magatartási normák nem
váltak vérré, nem szabad elvárni a gyerektől, hogy ma­
gától engedelmeskedjék. Ezért értelmesek és szüksége­
sek ezek a segédeszközök. Ugyanakkor ez fordítva is ér­
vényes: a „titkos indiánjelek" a szülőket is ránevelik,
hogy ne kezdjenek rá a megszokott dorgatóriumra, és a
szüntelen figyelmeztetgetéssel ne keltsék fel a gyerek
ösztönös engedetlenséget. A jelet legfeljebb háromszor
egymás után használjuk. Mire harmadszor, tehát utol­
jára alkalmazzuk, a gyerek engedelmeskedjék a szülő
követelésének, mert csak akkor ő a „győztes".
Mind a folyamat ellenőrzése, mind a gyerek öröme és
motiváltsága érdekében ajánlatos a naponta elért sikert
elkönyvelni, és elismeréssel, dicsérettel jutalmazni. Pon­
tokat adhatunk, vagy rajzolt indián fejdíszre ragasztha­
tunk tarka tollakat. A siker mértékét a „van-állapot"-ból
kiindulva állapíthatjuk meg. Vagyis: a program kezdetén
ne várjunk nagyszabású eredményt. Minden kis hala­
dást kövessen dicséret.
A heti jutalomdíj - hogy a győztes egy napig „törzsfő­
nök" lehet - nem csupán kiegészítő buzdítás: segít a
gyereknek abban, hogy egyenjogú családtagnak érezze
magát. Hogy a „törzsfőnök" ne állhasson elő teljesíthe-

80
tétlen kívánságokkal, kínáljunk három lehetőséget,
amelyek közül a gyerek választhat. Önök is „engedel­
meskedjenek" a megállapított szabályoknak, és tartsák
magukat a lehető legpontosabban az ígéretükhöz - ez
magától értetődik.
A program sikere azon áll vagy bukik, mennyire he­
lyesen, következésképp önkritikusan mérik fel önök a
helyzetet, és mennyire tudják a gyereket a játékra lel­
kesíteni - vagyis arra, hogy szokjon le a rossz tulajdon­
ságról.

81
 Ha a gyerek rágja a körmét

CILI, A CICALANY

Ugye, te is tudod, hogy az

állatoknak is van lelkük. Akárcsak te, ők is örülnek,
máskor meg szomorkodnak. Csintalankodnak, enge­
detlenkednek, de ha az állatmama szigorú, szépen szót
fogadnak. Az állattestvérek majdnem úgy veszekednek,
huzakodnak, mint az embergyerekek, aztán megint bé­
késen összebújnak. Különösen játékosak a cicagyere­
kek. Megfigyeltél már néha kiscicákat?
Legvidámabb szórakozásuk a mászóka meg a fogócs­
ka, így tanulnak meg vadászni, ami a felnőtt macska
számára igen fontos. Élelemszerzéshez, védekezéshez
karmokra van szüksége. Ezért aztán a macska nagyon
vigyáz a karmára, gondosan ápolja - nagyon büszke rá!
Minka cicamamának öt gyereke van: Cirmos, Körmös,
Morcos, Mici és Cili. Cili aranyos, engedelmes cicalány,
csak az a baj, hogy szörnyen ijedős, ideges. Ha a test­
véreinek valami nem tetszik, harsány miákolással mél­
tatlankodnak, ha szomorúak, csüggedtek, izgatottak,
vagy éppenséggel félnek valamitől, azonmód, jó hango­
san elpanaszolják Minka cicamamának. Egyedül Cili
nem szól semmit, csak odafut a mamájához, hozzábú­
jik, de egy árva „miau!" nem sok, annyit sem hallat.
Persze igazi nagy gondja-baja nincsen Cilinek, rendsze­
rint csupa apróság bántja, aggasztja, rémiszti vagy
nyugtalanítja.
Minden alkalommal megijed például, ha Körmös fúj,

82
prüszköl; megrándul, ha Morcos meghuzigálja a fülét,
vagy ha Cirmos a farka után kap. Elszomorodik, ha
Mici szívesebben játszik a fivéreivel, mint vele; elhagya­
tottnak érzi magát, ha Minka cicamama a többi cica­
asszonysággal cseveg, és szörnyen izgatott meg nyug­
talan lesz, amikor a cicagyerekek az egérfogást tanul­
ják, és neki is meg kell birkóznia a feladattal.

És egy szép napon Cili egyszer csak elkezdi a karmát

rágni.
- Ne rágd a karmodat, kislányom - figyelmezteti Minka
cicamama. - A macskának szüksége van a karmaira.
Szép, hegyes karmok nélkül nem is macska a macska.
Testvérei kinevetik Cilit:
- De rondák a karmaid! Ilyen kurta, tömpe karmokkal
még a kerítésre se tudsz felkapaszkodni!
Ám sem a testvérek gúnyolódása, sem cicamama fi­
gyelmeztetése nem használ. Cili szereti a karmát rágni,
mert ez megnyugtatja. így aztán, amikor valami miatt
izgatott, nosza, nekilát a karomrágásnak; ha valami
gondja-baja van - ott a karma, rágja; de hamarosan
rágja már akkor is, ha éppen csak unatkozik.
Nőnek-növekednek a cicagyerekek, Minka cicamama
már egyedül is útjukra ereszti őket. De lelkükre köti,
hogy ne vaduljanak, ne száguldozzanak, legyenek óvato­
sak - a faluban sok kutya szereti megkergetni a macskát!
Cili is szívesen indul felfedezőútra. Megszaglász egy
finoman illatozó virágot - ám a virág kelyhéből egyszer
csak kimászik egy kis hangya, és Cili orrára telepszik. -
Hapci! - tüsszent Cili, és a prüsszentéssel felriaszt egy
pillangót. Cili nekiiramodik: szeretné megfogni. Utána­
kap, de a pillangó felröppen a magasba.
Cili észre sem veszi, hogy egy tanya közelébe került,
ahol Bello, a nagy kutya lakik. Bello nem harapós ku­
tya, sőt, igen jóindulatú - csakhogy Cili ezt nem tudja.
Amikor Bello hirtelen kiugrik a rétre, Cili szörnyen

83
megrémül. Kétségbeesésében befut az erdőbe, hogy fel­
meneküljön Bello elöl egy fára. Bello vidáman kergeti
Cilit, már ott van a sarkában.
Cili végre az erdőhöz ér.
Most aztán uzsgyi, fel a fára! - gondolja pihegve.
Csakhogy... - Segítség! Ugyan, mi történt? Hopp, ug­
rás a fatörzsre; és srrr - Cili visszacsúszik. Még egy két­
ségbeesett kísérlet. Hopp! És puff: Cili hasra pottyan.
Lerágott karma annyira tömpe, hogy nem tud megka­
paszkodni a fatörzsön.
Bello már ott van mögötte. Meg akarja ijeszteni Cilit,
fenyegetően morog. Cili egész testében reszket, be­
hunyja szemét, és rémületében - a karmát rágja.

A lehunyt szemű, karmát rágó kiscica láttán Bello el­

neveti magát:
- Hát te miféle csudabogár vagy? Ilyen macskát se
láttam! A vérbeli macska villámsebesen felkúszik a fá­
ra, fúj-prüszköl, a karmát meresztgeti, hogy elijessze a
kutyát. Olyankor persze jó mulatság a macskavadá­
szat! De te?! A földre lapulsz, reszketsz, és a karmodat
rágod. Szerencséd, hogy én nem vagyok ellensége a
macskáknak, különben már átharaptam volna a torko­
dat.
Cili végre ki meri nyitni a szemét. Bello a farkát csó­
válja - barátságos szándéka jeléül. Csakhogy macska­
nyelven a farkcsóválás ennyit jelent:
- Vigyázz, ne gyere a közelembe!
Cili tehát félreérti Bello barátságos közeledését, felpú-
posítja a hátát, és fúj-prüszköl, mert reméli, hogy ezzel
sikerül elijesztenie a kutyát.
- Hahaha! Ezzel ugyan meg nem ijesztesz. Hisz nin­
csen karmod - mivel tudnál megkarmolni? Nem lenne
jobb, ha összebarátkoznánk? Akkor megvédenélek a
többi kutyától, míg ki nem nő a karmod.
- Igen, igen, csakhogy az én karmom nem nő meg.

84
Annyira megszoktam a karomrágást, hogy néha észre
sem veszem, amikor rágom - mondja félénken Cili.
- Ejnye, ejnye! - csóválja a fejét Bello. - Ez már öreg
hiba. Úgy szép a macska, ha jó hosszú a karma. Hosz-
szú karmok nélkül senki sem fog komolyan venni, és
még bajba is kerülhetsz. Csak van erre valami orvos­
ság! Örökösen én sem őrizhetlek - morog Bello, és el­
gondolkodva vakargatja a füle tövét. - Megvan! Karom­
rágás helyett szopd az ujjadat! Nem, ez se jó. Attól a fo­
gad ferdül el, az ujjad meg elgörbül, és az legalább olyan
csúnya, mint a kurta karom. Hm, nem jut eszembe
semmi.
- De nekem igen! És segíthetek! - hallatszik egy han­
gocska Bello bundájából.
- Hát te ki vagy? - kérdi meglepetten Cili és Bello.
- Én vagyok az, a kis bolha.
- Ugyan, te kellemetlen jószág, hogyan tudnál te segí­
teni? Csiklandozol, csípsz, marsz, folyton vakaróznom
kell miattad.
- Hisz épp ez az! - vágja rá a bolha. - Pontosan erre a
segítségre van Cilinek szüksége! Terólad átszökkenek
Cili bundájába. Ha a karmát rágja, nyomban eszébe
jut, hogy ki kell kapnia a szájából, hiszen én ott izgek-
mozgok a bundájában, és csiklandozom, mint a viszke-
tőpor. De ha nem rágja a karmát, én se ugrálok rajta,
hanem szép meséket sugdosok a fülébe. Minél tovább
tud uralkodni magán, annál többet mesélek neki.
- Látod, bolhácska, ez igazán remek gondolat. Szíve­
sen átadlak Cilinek. Akár vissza se gyere hozzám, ele­
gem van a folytonos vakarózásból.
- Nekem mindegy! Akkor majd keresek magamnak
másik kutyát. Ámbár megvallom, igazán jól éreztem
magam a hosszú, loboncos bundádban. No, most ug­
rom át Cilire. Egy-két, há - hopp!
- Hé! - kiabál Cili. - Nem ér! Máris csiklandozol, pe­
dig most nem is rágom a karmomat!

85
 - Elnézést! Legelőször is kényelmes helyet kell keres­
nem magamnak a füled mögött. Máskor nem fog előfor­
dulni.

A bolhácska gondosan figyeli, mikor rágja Cili a kar­

mát. Ilyenkor megcsiklandozza Cilit, és annak roppant
kellemetlen, hogy a tömpe karmával nem tud rendesen
vakarózni. De amikor nem rágja a karmát, a bolhácska
csodaszép, mulatságos meséket mond neki, kutyákról,
macskákról. Cili sokat tanul a mesékből, és már nem
érzi elhagyatottnak magát; nekibátorodik, kevesebbet
szorong, ha pedig valami nyomja a szívét, rögtön elpa­
naszolja a bolhácskának. Annak meg egyre ritkábban
kell Cili bundájában izegni-mozogni, csiklandozni, hi­
szen Cili már csak nagy néha rágja a karmát.
Egy szép napon Cili idegen kutyával találkozik. Hipp-
hopp - már fenn is van a fán. A kutya nagyot ugrik
utána - Cili azonban jól orrba vágja a mancsával. Vérző
orral menekül el a kutya. Minka cicamama véletlenül
éppen arra jár.
- Bravó, Cili! - kiáltja. - Igazi bátor macska lett belő­
led. Na, gyere le szépen arról a fáról. A kutya már túl
van árkon-bokron.
Cili csak most veszi észre, hogy szép hosszú karmai­
val milyen erősen kapaszkodik a fán.
- Hurrá! Vérbeli macska lettem! Látod, bolhácska,
milyen szép hosszú a karmom?
Csakhogy a bolhácska már nem hallja Cilit. Mivel Cili
annyira nekibátorodott, már nincs szüksége segítségre,
s ő csak a kedvező alkalomra várt, hogy új szállást ke­
ressen valamilyen kutyabundában. Most éppen azt a
szemtelen kutyát csiklandozza, amelyik az imént meg­
kergette Cilit. Most már nemcsak vérzik az orra a pi­
masznak, hanem ráadásul bolha is lapul a bundájá­
ban!
Lehetséges, hogy te is rágod a körmödet, akárcsak

86
Cili? Talán a szüleid eljátszanak a láthatatlan bolha
szerepét, aki segít leszoknod a csúnya körömrágásról.
A „bolhácskával" meg tudod beszélni, mi nyomaszt, mi
nyugtalanít, ő pedig viszonzásul szép mesékkel szóra­
koztat. Hogy a játék még érdekesebb legyen, ráadásul
beírhatjátok a napról napra gyarapodó sikert a „dicsé­
rőfüzetbe"!

Amit a szülőknek tudniuk kell

Sokféle oka lehet, ha egy gyerek elkezdi rágni a kör­

mét. Leggyakoribb a lélektani nyomás; ezt okozhatja
szorongás, idegesség, sikerkényszer, szellemi vagy testi
túlterheltség, az az érzés, hogy a helyzete hátrányos,
vagy egyéb megoldatlan probléma. A körömrágás afféle
szelep, ezzel oldja a gyerek belső feszültségét. Sok eset­
ben azután szokássá válik: a gyerek akkor is rágja a
körmét, amikor a probléma már megoldódott. A köröm­
rágás lehet egész egyszerűen puszta szokás, amely kü­
lönösen erős formában jelentkezik, ha a gyerek unatko­
zik, vagy ha koncentrált szellemi tevékenységet fejt ki.
Hogy a körömrágást a lélektani feszültségoldás tüne­
tének kezeljük-e vagy sem, ezt csak empátiás képességű
szülők puhatolhatják ki, ha megfigyelik a gyereket, ha
kritikusan elemzik a családi helyzetet, ha megbeszélik a
dolgot a gyerekkel. Amennyiben a dolog nem tisztázha­
tó, feltétlenül pszichológushoz kell fordulni. Ellenőrizzék
a gyermek iránti magatartásukat: mennyire kényszerítik
a gyereket teljesítményre, nincs-e túlterhelve, kellő al­
kalma van-e a megnyilvánulásra, mennyire figyelmes
hallgatói önök a gyereküknek, mennyire veszik komo­
lyan? Idegességük megnyilvánul-e a reakcióikban?
Mennyire türelmesek?
Ezután állapítsák meg a kezdeti adatokat: mikor, mi­
lyen gyakran, milyen helyzetben, milyen lélektani álla-

87
potban kezdi a gyerek a körmét rágni? A programot iga­
zítsák a gyereknek ehhez a „van-állapotához".
Magyarázzák meg a gyereknek, miért fontos leszoknia
a körömrágásról. Éreztessék vele: megértik, hogy nem
könnyű egy szokástól szabadulni. Hogy ezt a nehéz fel­
adatot megkönnyítsék és kellemesebbé tegyék, kezdet­
ben játékkal segítsenek a gyereknek: állapodjanak meg
vele, hogy bizonyos időközökben, vagyis olyankor, ami­
kor különösen sűrűn rágja a körmét, a szokásos figyel­
meztetés helyett jeladást alkalmaznak (tapsot, csettin-
tést vagy bármilyen, a gyerek által kitalált jelet), ami a
gyereket felszólítja, hogy azonnal vegye ki az ujját a
szájából. Ha a jeladásra reagál, éljenezzük meg.
A program megkezdése előtt a gyerek maga választ­
hatja meg, mi lesz a jutalom. Ez azonban lehetőleg
csak ritkán legyen anyagi természetű, inkább valami­
lyen közös tevékenység, mesemondás. Minden kis siker
után mutassák ki örömüket. Legyenek önök is részesei
a leszokás nehéz folyamatának, buzdítsák a gyereket.
Beszélgetéssel teremtsenek meghitt légkört. A gyerek
így kibeszéli magából gondjait. A közös cél: jeladás se­
gítsége nélkül is bizonyos ideig kitartani. A megerősí­
tést mindig ritkábban kell alkalmazni, míg teljesen le
nem lehet mondani róla.
Ha a gyerekük általában bizonytalan, ha gyakran érez
feszültséget, akkor hosszabb időn át vezessenek „dicsé­
rőfüzetet", amelybe naponta írjanak be építő, elismerő,
szeretetteljes megjegyzéseket a gyerekről, és ezeket es­
ténként olvassák fel neki (1. 15. o.).
Ha a gyerek nagyon ideges, vigyék el autogén tréning­
re, vagy végezzenek vele egyéb lazító gyakorlatokat (pél­
dául E. Jacobson Progresszív izomlazítását).

88
 Ha a gyerek éjjel bepisil

CSŰRI KIRÁLYKISASSZONY

Évi éjjelente bepisil. Sen­

kinek nem szól erről, mert restelli. Nem minden éjjel
történik baj. Néha száraz reggel az ágya, néha csak ki­
csi folt látszik, de máskor úszik az egész ágy. Anyu már
orvoshoz is vitte emiatt. A doktor bácsi azt mondta,
Évinek kutya baja. Senki sem tudja megmagyarázni,
miért pisil be éjszaka. Egy nap az óvó néni a következő
mesét meséli:

V alamikor réges-régen pompás palotában élt a király,

a királyné meg a gyönyörűszép, aranyhajú királykis­
asszony. A kis királylányt mindenki kényeztette, körü­
lötte forgott az egész udvartartás. Hanem ennek egy
csapásra vége szakadt, amikor megszületett a királyfi.
A királykisasszonnyal már nemigen törődtek, mindenki
az újszülött trónörökös felséges popsija körül sürgölő­
dött, amikor tele lett a pelenkája.
Mi tagadás, a királykisasszony nem nagyon szerette
az öcsikéjét. Igencsak féltékeny volt rá. Egyszer azt ál­
modta, ő is éppen olyan kisbaba, mint a királyfi. Álmá­
ban bölcsőben ringatták, cumisüvegből etették, kényez­
tették. És reggel arra ébredt, hogy csuromvizes az ágya.
Ez volt csak a szenzáció! A komorna elmesélte az ud­
varhölgynek, az udvarhölgy az apródnak, az apród a la­
kájnak, a lakáj a miniszternek, a miniszter a királynak,
a király pedig a királynénak. Az egész udvartartás izga-

89
tottan berohant a királykisasszonyhoz. Nahát, ágyba
pipil a királylány! A királykisasszony eleinte szégyenke­
zett, de aztán már megtetszett neki, hogy megint csak
körülötte forog az egész királyi palota.
így ment ez jó néhány éjszaka. A királyné azt sem
tudta, hová legyen bánatában.
- Csak nem beteg a mi kis királylányunk? - kérdezte
királyurát. És mivel a királykisasszony selyemágya to­
vábbra is minden reggel úszott a pisiben, a királyi pár
hívatta az udvari orvost. A doktor azonban semmiféle
betegséget nem talált a királykisasszonynál.
A király meg a királyné bizony szégyenkezni kezdett a
királykisasszony miatt. Megpróbáltak a lelkére beszélni,
intették, dorgálták - mindhiába. Hamarosan megelégel­
ték a hosszú szónoklatokat, elfogadták a dolgot mint le­
küzdhetetlen bajt, és többet nemigen törték a fejüket
miatta. Az udvartartás is hamarosan megszokta, hogy
királykisasszonyuk éjjelente bepisil. Csak néha-néha je­
gyezte meg valaki:
- Ágybapipilő királylányt még nem látott a világ. Mi­
csoda szégyen!

A királykisasszony eleinte örült, hogy mindenki csak

vele törődik, de hamarosan elszomorodott. Mérgelődött
a buta szokás miatt, igyekezett felhagyni vele, de nem
sikerült. Egy napon megütötte a fülét, hogy egy pimasz
kis istállófiú „Csűri királykisasszony" néven emlegeti.
Ezt már ő is megsokallta.
Rajtam nevet az egész palota - gondolta. - Most már
nem azt mondják, mint régen, hogy: „Nézzétek, ott a
gyönyörű, aranyhajú királykisasszony!" És különben
sem sikerül elérnem, hogy száraz maradjon az ágyam.
Az lesz a legjobb, ha világgá megyek!
El is határozta, hogy megszökik a palotából. Bizony,
ez nagy butaság volt. Azt gondolta magában nagy dur­
cásan: - Királyapám, királyanyám most már úgyis csak

90
azt a taknyos kis királyfi öcsémet szeretik, senkinek
sem fogok hiányozni.
Ebben persze nagyot tévedett. Mert igaz, hogy a ki­
rálynak meg a királynénak kevesebb ideje jutott a kis­
lányukra, de azért éppen úgy szerették, mint régen.
Felkerekedett hát a királykisasszony, és ment, ment,
míg egy sűrű erdőhöz nem ért. Egyre mélyebben járt az
erdőben, és a végén egészen eltévedt. Bánta már, hogy el­
szökött hazulról, de nem sikerült visszatalálnia a palo­
tába.
Ó, bárcsak hallhatnám megint királyanyám kedves
hangját, királyapám dörmögését! - gondolta a királykis­
asszony. Fáradtan leheveredett a mohára, és elaludt.
Ha pedig kíváncsiak vagytok, hogyan alakult a király­
kisasszony sorsa, legyetek egy kicsit türelemmel. Van
ugyanis ennek a mesének még egy szereplője, akivel
eddig még nem találkoztatok.

Nem messze a palotától élt a kis Péter. Nagyon szerette a

szüleit, és tudta, hogy apjának-anyjának is ő a legdrágább
kincse. Csak azon szomorkodott, hogy a szülei olyan so­
kat dolgoznak, hogy alig van idejük vele foglalkozni.
Egy napon Péter megfázott, és hólyaghurutot kapott.
Édesanyja nagyon szomorú volt. Különleges teát főzött
a kisfiának, és melegítő palackot tett a gyerek hasára.
Ez nagyon jólesett Péternek.
A megfázás ugyan hamar elmúlt, de azóta Péter min­
den éjjel bepisilt. Talán a sok tea az oka, gondolta
édesanyja, és ezentúl esténként nem adott inni a kis­
fiának. De ez sem segített.
-A hólyaghurut elmúlt - állapította meg a doktor bá­
csi -, Péter egészséges.
Édesanya hamarosan elveszítette a türelmét.
- Épp elég dolgom van enélkül is - zsémbelt -, és
most miattad naponta moshatom az ágyneműt!
Amikor édesanya egy reggel megint mérgesen ment el

91
otthonról, a csuromvizes ágy miatt, Péter is mérgelődni
kezdett.
- Nem tehetek róla! Nem szándékosan pisilek be! Én is
szomorú vagyok miatta! Ha édesanya haragszik, amiért
olyan sok dolgot adok neki, legjobb lesz, ha egyszerűen
elmegyek hazulról.
Szavait tett követte: Péter nyakába vette a világot.
Hamarosan az erdőbe ért. Ugyanabba az erdőbe, ame­
lyikben a kis királylány eltévedt. Péter mérge már elpá­
rolgott.
Jaj, de sajnálom - mondta magában -, hogy ilyen meg­
gondolatlanul cselekedtem! Vajon mit csinál most az
édesanyám? Hiszen olyan nagyon szeret engem!
Annyira elmerült gondolataiban, hogy nem is nézett a
lába elé. Hopplá - kis híja, hogy orra nem bukott!
- Hát ez meg micsoda? - bámult Péter. - Csak nem
valamilyen erdei vad? Nem - ez egy kislány! És milyen
maszatos. Vajon mit kereshet egy kislány egyedül az
erdőben? Csak nem érte baj?
Nem merte felébreszteni a kislányt. De ebben a pilla­
natban egy kis bogár mászott a királylány orrára. A ki­
rálylány tüsszentett és felébredt.
Nagyon örült, hogy találkozik valakivel, méghozzá egy
kisfiúval, aki nagyjából egykorú lehet vele. Már nagyon
egyedül érezte magát. Péter nagyon megtetszett a ki­
rálykisasszonynak, a királykisasszony is Péternek.
- Hát te mit keresel ilyenkor az erdőben? - kiáltották
egyszerre. Ezen persze nagyot kacagtak, és mindjárt jó
barátok lettek. A királykisasszony legott elmesélte tör­
ténetét Péternek. Amikor a fiú megtudta, hogy vérbeli
királylánnyal találkozott, el sem akarta hinni.
Szépnek szép - gondolta -, de milyen maszatos! Igazi
királykisasszonyok nem szoktak ilyen piszkosak lenni!
Hát még akkor hogyan csodálkozott Péter, amikor meg­
tudta, miért ment világgá a királykisasszony!
- Mintha csak magamat hallanám! - kiáltott fel. - És én

92
még azt hittem, én vagyok a világon az egyetlen gyerek, aki­
nek ilyen buta betegsége van, ami igazából nem is betegség!
- Én is azt hittem, hogy én vagyok az egyetlen - kaca­
gott a királykisasszony. - Annyira szégyelltem magam,
mivel ráadásul még királylány is vagyok!
- Én ugyan nem vagyok királyfi, de azért én is szégyell­
tem magam - mondta Péter. De aztán mind a ketten el­
szomorodtak. Nagyon vágyódtak az otthonuk után, de
elegük volt már a szüntelen szégyenkezésből. - Bárcsak
segítene rajtunk valaki! Talán akad valahol csodaszer,
ami segít, hogy ne pisiljünk be éjszaka! - És lehajtott fej­
jel, kéz a kézben továbbvándoroltak.

Egyszer csak egy kis tisztásra értek. Csodálatos illat

fogadta őket.
- Minek van ilyen pompás illata? Mintha ezer rózsa illa­
tozna, száz orgonabokor, és sok-sok édes méz! Gyere,
nézzük meg, honnan jön ez a fenséges illat! - mondta Pé­
ter. A királykisasszony ámulva követte. De akármennyire
fenséges illat vette is őket körül, nem láttak mást, mint
néhány szál egyszerű kis virágot. - Ennek volna ilyen
pompás illata? Akkor ez egész biztosan különleges virág!
- kiáltottak fel a gyerekek.
Lágy szellő fújdogált. A virágok bólogattak, és édes
hangon dalolni kezdtek:

Azon, ki bánatos nagyon,

segít egy kis virágszirom:
este, míg kerülget az álom,
olvasd el, mi áll a virágon.
Varázsige. S mi a varázslat?
Hogy szárazon marad az ágyad.
S ha arra veted fel szemed
reggel, hogy száraz fekhelyed,
egy illatos szirmot letépve
indulhatsz az új nap elébe.

93
 A szél elült, a virágok már nem bólogattak.
- Na de ilyet! - ámult Péter. - Te is hallottad, vagy
csak álmodtam?
- Nem álmodtál - válaszolt a királykisasszony -, a vi­
rágok csakugyan énekeltek. És segítenek nekünk! Hin­
nünk kell ebben. Gyere, tépjünk le egy varázsvirágot.
- Hurrá! - kurjantotta el magát Péter. - Nem lesz töb­
bé vizes az ágy! Csak el ne felejtsük elmondani elalvás
előtt a varázsigét. Hogy is van csak? Hiszen nem is tud­
juk! Jaj nekünk!
- Ne búsulj! - vigasztalta Pétert a királykisasszony. -
A virág biztosan úgy gondolta, hogy majd megtudjuk a
varázsigét. Várj csak, míg hazaérünk. De most siessünk,
igyekezzünk hazatalálni. Alig várom, hogy kipróbálhas­
sam ezt a csodálatos illatú varázsvirágot! Egészen biztos
vagyok benne, hogy soha többet nem ébredek arra, hogy
vizes az ágyam! Hogy fognak örülni a szüleim!
A gyerekek kisvártatva az erdő szélére értek. Az út
mentén jelzőtábla állt. A jobb felé mutató karján ez állt:
„A palotához" - a bal felé mutató karján: ,A városba".
Elérkezett a búcsú pillanata.
- Péter, te olyan jó barát vagy. Találkozzunk gyakran,
jó? Különben is kíváncsi vagyok, melyikünknél hatott
gyorsabban a varázsige. Isten áldjon, nem akarom
vesztegetni az időt. Úgy örülök, hogy hazamehetek! -
És a királykisasszony már futott is a jobb felé vezető
úton. Péter még sokáig integetett neki, azután elindult
a bal felé vezető úton.
Nagy volt az öröm Péterék otthonában csakúgy, mint
a királyi palotában. Mind a két gyereket bántotta a lel­
kiismeret, amikor látták, mennyire aggódtak miattuk,
milyen gondot okoztak szeretteiknek.
Amikor a gyerekek este lefeküdtek, a szobát eltöltötte
a virág fenséges illata. És egyszeriben eszükbe jutott a
varázsige:

94
 Tegyél róla, csodavirág,
hogy száraz maradjon az ágy!

Ezt mondogatta, ismételgette a királykisasszony is,

Péter is, amíg csak el nem nyomta őket az álom.
Másnap reggel boldogan tapasztalta a királykisasszony,
hogy csakugyan száraz az ágya. Ezután minden este el­
mondta a varázsigét, és valahányszor száraz maradt az
ágy, letépett egy szirmot, amely fenséges illattal töltötte
be a szobát. Egyre gyakrabban maradt száraz az ágy, és a
királykisasszony azt sem tudta, hová legyen örömében.
Hamarosan letépte a virágnak valamennyi szirmát, és
az illat lassan elpárolgott. De már nem is volt szükség a
varázsvirág segítségére. A királykisasszony többet nem
pisilt be. De büszke is volt rá a király meg a király­
asszony meg az egész udvartartás! És a kis istállófiú
sem emlegette többé úgy, hogy „Csűri királykisasszony"!
Hasonlóan alakult Péter sorsa is. Eleinte ő is elmondta
esténként a varázsigét. Amikor reggel száraz volt az ágya,
édesanyjával együtt letéptek egy illatos virágszirmot. Ha
néha-néha mégis megesett, hogy éjjel az ágyba pisilt, ami
természetesen eleinte még előfordult, édesanyja már nem
szidta, mert tudta, hogy megindult a javulás. Nem is tit­
kolta, mennyire örül, valahányszor Péternek sikerült szá­
raz ágyban ébrednie. Három-négy hét alatt letépték a vi­
rág minden szirmát - de már Péternek sem volt szüksége
többé varázsvirágra, varázsigére. És a királykisasszony
meg Péter továbbra is jó barátok maradtak.

Évi meghallgatja ezt a mesét, és ő is szeretne ilyen

varázsvirágot. Fog egy rajzlapot, és zöld szárat fest rá,
zöld levelekkel. A szár fölé nagy sárga pettyet - ez lesz a
virág közepe. A rajzlapot az ágy fölé akasztja. És való­
ban - a nedves folt a virág meg a varázsige segítségével
egyre kisebb lesz, és egyre ritkábban ébred Évi arra,
hogy vizes az ágya. Ahányszor száraz ágyban ébred, új

95
szirmot fest a virágra. És a virág minden egyes szirom­
mal egyre szebb lesz. Évi nagyon büszke magára. Meg
is van rá az oka, mondja anyu, aki együtt örül kislá­
nyával, és a dicsérettel sem fukarkodik. Mire elkészül a
virág, Évi már majdnem mindig száraz ágyban ébred.
Csak néha, nagy ritkán kell a mesebeli varázsigéhez fo­
lyamodnia. És hamarosan arra sem lesz már szüksége.

Amit a szülőknek tudniuk kell

Mielőtt bármihez is kezdenének, feltétlenül vizsgáltas­

sák meg a gyereket szakorvossal és pszichológussal!
Történetünkben az ágybavizelés két okával foglalkoz­
tunk - egyiknek sincs szervi oka, és mindkettő igen
gyakori.
A királykisasszony esetében a bepisilés a figyelem hir­
telen elfordulásának a következménye: most már min­
denki a kisbabával törődik. De szerepe van a modell el­
sajátításának is: a királykisasszony felfogja, hogy a kis­
baba pelenkázásánál nagy a sürgés-forgás. A szülők és
a személyzet ekkor nagy hibát követ el: ismét a király­
kisasszony kerül a figyelem középpontjába. Mindenki
rengeteg figyelmet szentel az ágybavizelésnek, de nem
foglalkoznak a gyerek problémájával.
Péter esetében a gyengédség és a gondoskodás hiánya
az ok: túlterhelt édesanyjától nem telik többre. Amikor
a hólyaghurut során Péter mindabban részesül, ami
után eddig sóvárgott, gyógyulását követően is kellemes
sikerélmény lesz az ágybavizelés.
A gyerekek természetesen nem céltudatosan élnek ez­
zel az eszközzel. Sok esetben automatikusan sajátítják
el, akár pozitív, akár negatív figyelmet keltettek.
Ha a gyerek éjszakánként kezd bepisilni, és a gyer­
mekorvos megállapítja, hogy ennek nincs fiziológiás
oka, először is figyeljék meg:

96
 - Milyen problémái lehetnek a gyereknek?
- Hogyan reagálnak önök az ágybavizelésre?
- Milyen gyakran pisil be a gyerek?
- Mekkora a nedves folt?
- Mi történt az ágybavizelést megelőző napon?
A probléma felismerése után a gyereknek elsősorban
az önök segítségére van szüksége: beszélgetésekre, kö­
zös játékokra, a pozitív figyelem minden fajtájára, de
úgy, hogy önök ne reagáljanak közvetlenül a bepisilés-
re. A gyereket például a következőképpen motiválhatnák:
- Biztosan szeretnéd, ha száraz volna az ágyad. Nyil­
ván kellemetlen ilyen gyakran pocsolyában feküdni. Pró­
báljuk meg együtt, hogy neked is éppúgy sikerüljön
szárazon maradni, mint a mesebeli gyerekeknek. Mi
lenne, ha mi is rajzolnánk egy ilyen „varázsvirágot"?
Este, elalvás előtt, te is gondolj nagyon erősen a va­
rázsigére, úgy, mint a királykisasszony és Péter. Hogy­
ha hat a varázsige, reggel mindjárt fel is festhetjük a
„varázsvirág" első szirmát. Persze megtörténhet, hogy a
varázsige nem hat azonnal. Nem baj. Nem is beszélünk
a dologról, és gyorsan áthúzzuk az ágyat. Ha elalvás
előtt minden este elmondod ezután is a varázsigét, biz­
tosan hamar segít. Az is siker, ha a vizes folt az ágyad­
ban kisebb, mint máskor. Akkor egy kis zöld levelet
festesz a „varázsvirág" szárára. Ahányszor ráfestesz egy
szirmot vagy egy levelet, büszkén megmutatjuk az egész
családnak. Valamennyien együtt fogunk neki örülni.
Tehát minden kis eredménynél részesüljön a gyerek
sok figyelemben, lássa, hogy bíznak a sikereiben, és
buzdítják. A sikertelenséget pedig észre sem kell venni!
A „varázsige" hallatán tudja a gyerek, hogy mindenki
bízik a közeli sikerben. A gyermeki agy elraktározza a
„száraz" információt, és az mély álomban is hat rá. Ne
feledjük: bár az ajánlott program segíthet, forduljunk
tanácsért szakemberhez is!

97
 Ha a gyerek dadog

FLÓRIÁN ÉS A HARKÁLYNYELV

Flórián ötéves, vagyis pon­

tosabban: hatéves lesz. Jövőre iskolába megy. Az óvodá­
ban már nagycsoportos. Kisvárosban él, szüleivel és kis-
húgával. A szobája ablakából nagy erdőre látni. Flórián
igazán vidám és boldog kisfiú lehetne, akinek sok a ba­
rátja. Csakhogy Flórián többnyire magányos és szomorú.
Minden az óvodában kezdődött. Flórián eleinte szíve­
sen járt oviba. A sok gyerek, az aranyos óvó néni, a
rengeteg szép játék nagyon tetszett neki. De azóta sok
minden megváltozott. Flórián alig beszél az óvó nénivel
meg a többi gyerekkel, és majdnem mindig szomorú
vagy mérges. Vajon miért?
Flórián ugyanis dadog. Még nem volt egészen négy­
éves, amikor egyszer izgatottan el akarta mesélni szü­
leinek mindazt, ami aznap történt vele. Izgalmában sze­
rette volna minél gyorsabban elmondani valamennyi
gondolatát, ezért beszéd közben dadogott, hebegett, és
sokszor ki sem tudott ejteni egy-egy szót. De ő maga
ezt észre sem vette, és nem is zavarta. Nem értette, mit
akarnak a szülei, amikor újra meg újra figyelmeztetik:
beszéljen lassan, ne hadarjon. A szülők néha elveszítet­
ték türelmüket, és rászóltak Flóriánra: jobban ügyeljen
rá, hogyan beszél. Sajnos a szülőknek nincs sok ide­
jük: ott volt a kistestvér, aki akkoriban még semmit
sem tudott egyedül csinálni, és a szülők segítségére
szorult.

98
 Flórián négyéves korában óvodába került. Az óvó néni
mindegyik gyereket megkérte, meséljen el egy mesét.
Amikor Flóriánra került a sor, a többi gyerek nevetett.
Flórián csak akkor vette észre, hogy kinevetik, amikor
az óvó néni figyelmeztette a gyerekeket, Flóriánt pedig
megkérte, beszéljen lassabban.
- Dadogós! - csúfolódtak a gyerekek. - Nem tud ren­
desen beszélni!
Azóta Flórián egyre kevesebbet beszél. Nem akarja,
hogy kinevessék. Odahaza legszívesebben csak néz ki
az ablakon, az erdőt bámulja, ahelyett hogy a szüleivel
beszélgetne. A kishúgával nem tud és nem akar játsza­
ni, hiszen azzal még semmit sem lehet kezdeni. Ha ven­
dégek jönnek, mindenki el van ragadtatva az aranyos,
okos kislánytól, aki barátságosan cseveg a nénikkel,
bácsikkal. Flórián szerint abban semmi érdekes nin­
csen, hogy az embert töviről hegyire kikérdezik a felnőt­
tek - és legszívesebben nem is válaszol. A szülők ilyen­
kor kissé zavartan mosolyognak, a vendégek pedig is­
mét Flórián kishúgához fordulnak.

Flórián megint egyszer az ablakon néz ki, az erdőt bá­

mulja, amikor hirtelen észreveszi, hogy egészen más
lett az erdő. Már nem olyan nagy és titokzatos, mint ré­
gebben: a sok nagy fenyő csupa-csupa régi jó barát.
Jó barát - gondolja Flórián. - Az kellene nekem! Az
erdő mindig itt van, és még sohasem nevetett ki. Igen,
az erdő az én barátom!
Ezután Flórián mindennap meglátogatja barátját, az
erdőt. Elnevezi a fenyőket: ez itt a dundi Paula, ez meg
Rézi néni, amaz a nagydarab Flóra, és így tovább. Ha
azt gondoljátok, az erdőben csend van, tévedtek! Fló­
rián sokféle hangot, sokféle neszt hall: fák susogását,
bogarak zümmögését, madarak csicsergését, ágak recs-
csenését, sőt valami kopog is! Nem más az, mint a har­
kály, amelyik a fiókáinak mutatja, hogyan lehet a faké-

99
regből a legfinomabb nyüveket, kukacokat kiszedeget­
ni. A fiókák még egy kicsit bátortalanul kopácsolnak.
Flóriánnak tetszik a dolog, és utánozza a harkályfió-
kákat: - Tik-tik-tik, tok-tok-tok. - Ekkor támad egy öt­
lete:
- Kitalálom a harkálynyelvet!
És ezentúl a fenyőket „harkálynyelven" köszönti. Üte­
mesen, szótagolva beszél:
- Jó reg-gelt, ked-ves Pau-la! Jó reg-gelt, Ré-zi né-ni!
Jó reg-gelt, ked-ves Fló-ra! Jó reg-gelt, ked-ves ba-rá-
ta-im! Me-sé-lek nek-tek va-la-mit. Meg a-kar-já-tok
hall-gat-ni?
Flórián nagyszerű mulatságnak tartja a harkálybe­
szédet. El is mesél mindent a fenyőknek. A fenyves er­
dő figyelmes hallgatóság, mindig ráér, sohasem türel­
metlen, nem neveti ki Flóriánt, és nem is figyelmezteti,
hogy beszéljen lassabban. Amire egyébként nincs is
szükség, hiszen harkálynyelven nem is lehet gyorsan
beszélni.

Szeretnék neked még valamit elárulni. Flórián har­

kálynyelvén egyszerűen nem is lehet dadogni, viszont
sokat kell gyakorolni, ahogyan Flórián is teszi, aki min­
dennap mesél a fenyőinek. A „harkálynyelv" meglehető­
sen nehéz, hiszen mindig lassan, ütemesen kell beszél­
ni. De hát amit Flórián meg tud csinálni, az biztosan
megy majd neked is!
Kezdetben Flórián még nehezen tudott bizonyos betű­
ket kiejteni. De - mint említettem - a fenyves erdő rop­
pant türelmes, Flóriánt nem javították ki, nem is vág­
tak a szavába, hát neki is egyre könnyebben ment a
beszéd. Otthon nem említi, hogy naponta beszélget a
fenyőkkel. Ez az ő titka marad. De néha-néha, amikor
megint nehezére esik a beszéd, amikor egy szó sehogy
sem sikerül, a titkos nyelven mondja el a mondatot.
Nagyon lassan, ütemesen. És ez mindig beválik.

100
 A szülők észre sem veszik, hogy Flórián ilyen fortély-
lyal él. Csak az tűnik fel nekik, hogy a gyerekük sokkal
többet beszél, hogy sokkal kevésbé dadog. Nagyon örül­
nek, és büszkék az ő nagy fiukra. Flórián számára igen
fontos a szülei dicsérete. Bátorságot merít belőle, és
most már az ismerősökkel is szóba mer elegyedni. Hi­
szen tudja, hogy szükség esetén bátran hagyatkozhat a
titkos harkálynyelvre.
Egy szép napon megszólal a telefon, és Flórián veszi
fel a kagylót. Egy szomszéd bácsi üzen valami fontosat
Flórián édesapjának. A gyerek lelkére köti: pontosan
adja át az üzenetet. Flórián szó szerint elismétli, mit
mondott a szomszéd bácsi. Édesapa nagyon elégedett.
- Milyen jó, hogy ilyen okos fiunk van! - mondja. -
Nagy segítség vagy már nekünk.
Bezzeg a húgom nem tudta volna ilyen jól átadni az
üzenetet! - gondolja elégedetten Flórián.
Mivel Flórián hűséges jó barát, nem feledkezik meg a
fenyőkről. Gyakran meglátogatja őket, és mesél nekik.
De már csak néha-néha folyamodik a harkálynyelvhez
- ha valami különlegesen nehéz szót kell kimondania.

Amit a szülőknek tudniuk kell

Három- és négyéves kor között sok gyerek kezd da­

dogni. Ebben a korban ízlelik meg a beszéd örömét, és
sok mindent szeretnének egyszerre kifejezni. Mivel a
beszédkészség még nem tud lépést tartani a gondolat­
gazdagsággal és a beszélhetnékkel, ebben a szakaszban
a dadogás fejlődési jelenség, és a szülők helyes maga­
tartása esetén hamarosan megszűnik.
Alapfeltétel, hogy a dadogó gyereket mindig türelme­
sen hallgassuk végig, sohase szakítsuk félbe. Helytelen
az is, ha a gyerek helyett befejezzük a mondatot. Hogy
megfelelően irányíthassuk a beszéd iramát, és hogy a

101
gyereknek más beszédmódot kínáljunk, hasznos, ha a
gyerekkel együtt rövid verseket mondunk fel, mert ez
növeli biztonságát.
Ebben az életkorban a gyerek eleinte észre sem veszi,
hogy dadog. Ha a beszédét kifogásoljuk, vagy korholjuk
miatta, megérzi a felnőttek türelmetlenségét, elbizony­
talanodik, és idegességében még jobban dadog. Konf­
liktushelyzetek - személyes problémák, mint például a
féltékenység, az az érzés, hogy hátrányban részesül,
vagy túlzott követelményeket támasztanak vele szem­
ben, végül pedig a környezet (óvoda, iskola) elmaradha­
tatlan reakciói - annyira ingerelhetik a gyereket, hogy a
fejlődési szakasszal járó dadogásból maradandó be­
szédbizonytalanság lesz. Ekkor már nem elegendő a be­
szédhibát nem tudomásul venni, és közösen gyakorolni
a lassú beszédet. Fennáll ugyanis a veszély, hogy a be­
szédbizonytalanság következtében az iskolás gyerekben
szociális szorongás is kialakul, például nem mer bevá­
sárolni menni, fél a telefonálástól, nem szeret távolabbi
ismerősökkel vagy idegenekkel szóba állni, és így to­
vább.
A gyereknek meghitt légkörre van szüksége, amelyben
érzi, hogy a család a teljes személyiségét elfogadja és
elismeri. Gyakran beszéljenek nyíltan a gyerekkel a
problémáiról! Megesik, hogy gyerek látszólag nem veszi
észre, vagyis tudatosan tagadja, hogy dadog, vagy azt
mondja: - Annyira megszoktam már a dadogást, hogy
nem is izgat! - Ilyen esetekben a szülők rendszerint kí­
nos igyekezettel kerülik, hogy beszéljenek a dadogásról,
mintha csak b ű n volna.
Beszéljünk inkább őszintén a gyerekkel, például
ilyesformán:
- Gyakran nehezedre esik egy-egy szót kimondani. Gon­
dolom, nagyon zavar téged, ha dadogsz. Biztosan volt
már egypár buta gyerek vagy felnőtt, aki még ki is neve­
tett miatta. És ez nyilván igen kellemetlen volt neked.

102
Igaz? - (Megértjük a gyerek helyzetét; érzéseihez szó­
lunk.)
- Ha akarod, együttesen megkeressük a módját, ho­
gyan segíthetnénk neked. Ezentúl itthon gyakoroljuk a
dadogásmentes beszédet, amíg csak mások előtt is nem
tudsz éppolyan jól beszélni. Akkor lesz ám nagy csodál­
kozás! - (Segítséget kínálunk, bizalmat adunk.)
- Mindennap kiválasztunk egy bizonyos időpontot, ami­
kor nagyon kellemesen érezzük magunkat. Akkor aztán
rázendítünk a „harkálynyelvre". Ha nehezedre esik üte­
mesen beszélni, a metronómot hívjuk segítségül. Az egy
szerkentyű, amit a gyerekek zongoratanulásnál használ­
nak. Biztosan hamar megtanulod a „harkálynyelvet"! És
ha már szép ütemesen beszélsz, megpróbáljuk metronóm
nélkül csinálni. Mindennap gyakoroljuk egy kicsit. Jó
mulatság lesz. Ha akarod, játékot találunk ki hozzá: min­
den helyes mondatért kapsz egy játék aranyat. A gya­
korlat végén pedig „sikerlistára" írjuk, hány játék aranyat
nyertél. Kíváncsi vagyok, mennyit fogsz nyerni! - (Elma­
gyarázzuk a tréninget, ösztönzést alkalmazunk.)
Minden sikert „játék arannyal" jutalmazunk és azon­
nali dicséretben részesítünk. Ha a gyerek az ütemes
beszéd folyamán már nem dadog, hagyjuk, hogy a gya­
korlás során egy vagy néhány mondatot folyamatosan
mondjon el. Ez előtt a gyakorlat előtt a gyerek határoz­
zon meg valamilyen semleges jelet (kopogás, kézjel, de
nem szóbeli megnyilvánulás!), amelyet akkor alkalma­
zunk, amikor a folyamatos beszéd során megint dadog­
ni kezd. A jeladás figyelmezteti a gyereket, hogy a folya­
matos beszédről azonnal térjen vissza az ütemes be­
szédre, így megakadályozzuk a dadogást.
A siker arányában emeljük a mondatok számát és a
folyamatos beszéd gyakoriságát, míg a gyakorlás során
ütemes beszédre már alig lesz szükség. A tréning játé­
kos jellege (játék aranyak, dicséret, a „sikerlista" veze­
tése) maradjon meg mindvégig.

103
 Ha a gyerek a gyakorlatok folyamán már bizonyos be­
szédbiztonságra és önbizalomra tett szert, a tréningeket
elhagyhatjuk. A játékot azonban némileg megváltozott
formában még egy darabig folytassuk. A gyakorlás
most a nap folyamán több szakaszra oszlik:
- beszélgetés reggeli közben;
- beszélgetés ebéd közben;
- beszélgetés délután;
- beszélgetés vacsora közben.
A gyerek már nem kap játék aranyakat, de a megerő­
sítő dicséret most is éppolyan fontos. Ha pedig megint
dadogni kezd, azonnal adjuk meg az egyezményes jelet,
hogy a gyerek egy darabig megint ütemesen beszéljen.
Ezeket az egyezményes napszakokat vezessük be az új
„sikerlistába". A szakaszok közti szünetek egyre hosz-
szabbak, míg végre az egész nap dadogásmentes lesz. A
sikerlista immár feleslegessé válik. A mindenkori dicsé­
ret és a tudat, hogy a szülők örülnek a jó beszédnek,
még sokáig szükséges marad. De a fenti tréningjavasla­
tok ellenére is ajánlatos szakembert felkeresni!

104
 Ha a gyerek nem akar enni

A NAGYÉTKŰ KISEGÉR

Bettina turkál az ételben.

A szájában ide-oda tologatja a falatot.
- Egyél már végre! - biztatja édesanya.
- Nem kérek többet - mondja Bettina.
- Ami a tányérodon van, azt meg kell enni! - mondja
édesanya.
- Nem fér már belém! - nyafog Bettina.
-Etesselek talán, mint egy kisbabát? Na rajta... Egy
falattal az anyu kedvéért... Nyeld már le!
- Nem bírom! Nem bírom! - bőg Bettina, és beszalad a
szobájába. Egyszerre valami neszt hall.

Szimat, szimat, cin, cin, cin,

egér-barátod vagyok ím.
Azt kívánom, legyél vidámabb,
ne sírj, ne görbítsd le a szájad.

Bettina el van ragadtatva az aranyos kisegértől.

- Hát te honnan kerülsz ide?

Itt lakunk régen veletek:

egérpapa, -mama, -gyerek.
Tudjuk, hogy enni nem szeretsz,
s hogy szüleid bosszantja ez.
Amikor nem ízlik az étel,
rendelkezz velem, kisegérrel,

105
 segítek rajtad, higgy nekem,
ott termek mindig íziben.
Szimat, szimat, cin, cin, cin,
egér-barátod vagyok ím.

S amilyen gyorsan jött az aranyos kisegér, olyan gyor­

san el is tűnik megint az egérlyukban. Bettina ugyan­
csak kíváncsi, hogyan fog segíteni rajta a kisegér. Alig
várja, hogy édesanya megint asztalhoz hívja.
Nem kell sokáig várnia. Az asztalon már ott a vacsora.
- Pfuj! - húzza el az orrát Bettina. - Sajtos kenyér!
Nem szeretem a sajtot! - És kezdődik elölről a cirkusz.
Ekkor Bettina megint meghallja azt a hangocskát:

Szimat, szimat, cin, cin, cin,

egér-barátod vagyok ím.
Pfuj! mondod te a sajtra?
Az egércsalád - hamm! - bekapja.
Annyira mért csodálkozol?
A sajtért az egér bomol.
Hajítsd a földre, ide, ni!
Hű, illata mily isteni!
Tedd szék alá kézen-közön.
De jó illatú! Köszönöm!
Szimat, szimat, cin, cin, cin,
Egér-barátod vagyok ím.

Másnap hal van ebédre.

- Pfuj! - húzza el az orrát Bettina. - Nem szeretem a
halat!
- A hal nagyon egészséges étel - mondja édesanya. -
Edd csak meg, attól leszel nagy és erős!
- De amikor utálom!

Szimat, szimat, cin, cin, cin,

egér-barátod vagyok ím!

106
 Dobd csak az asztal alá, rajta!
Az egér foga fáj a halra.
Szimat, szimat, cin, cin, cin,
egér-barátod vagyok ím!

És így megy ez minden áldott nap. Bettina repes az

örömtől, hogy az egérke segít neki. Csakhogy most már
néha-néha - megéhezik! De szerencsére mindig akad
csokoládé és sütemény. Ha korog a gyomra, Bettina ki­
oson a konyhába, hogy megdézsmálja a süteményt. De
mi ez?! Elfogyott a sütemény. Valaki bizonyára elcsente.
Nem baj - gondolja Bettina -, van még csokoládém.
De nézzenek oda - ez is eltűnt!
Bettina csalódottan és igen-igen éhesen fekszik le.
Aludni se tud, mert folyton felriad arra, hogy korog a
gyomra.
Másnap reggel Bettina már egy kicsit többet eszik, de
azért most is odadobja a nemszeretem falatokat a kis­
egérnek.
Bettina egyre éhesebb.
- J a j , de jó! Anyu ma kekszet vásárolt. Kiveszek né­
hány darabot a kekszesdobozból. Ó, jaj! Üres a doboz! -
A padlón még néhány morzsa hever. Bettina követi a
morzsák nyomát. És lássatok csudát - a nyom egyene­
sen az egérlyukhoz vezet!
- Szégyelld magad! - kiabál dühösen Bettina. - Szép
kis segítség! És én még azt hittem, aranyos kisegér
vagy! Éhes vagyok, éhes, éhes, éhes!

Szimat, szimat, cin, cin, cin,

egér-barátod vagyok ím.
Tán éhes vagy? Ej, mi a kő!
Egy egérnek ez érthető.
Egérgyomrunk folyton korog.
Barátságom mégis nagyobb:
tudd meg, hogy minden falatot

107
 volt eszem neked tenni félre
(így nekem is juthat kevéske).
A keksz mind a tiéd lehet,
de jobb elverni éhedet
sajt, hal, káposzta és spenót.
Szebb a világ, ha bekapod.
Szakértő ebben az egér.
Csak kis falatokat vegyél,
s ha valóban megtelt a gyomrod,
nem is kell tovább falatoznod.
Csak édességből nyalakodni
nem bölcs, mert elorozza holmi
egérke, ami jóllakat.
Éhkoppon találod magad!
Az éhség pedig annyi bajt hoz,
hiszen harmatgyöngére mardos!
Lehetsz buzgó kanalazó,
ha így gondolkodsz: „Vajmi jó,
nem mérgelődik a hasam,
kihúzhatom otthon magam:
amit kellett, szépen megettem.
Játszani megyek, mama. Rendben?"
S már lépsz is a küszöbön által
játszani egér cimboráddal
megerősödve, jóllakottan,
és részt vehetsz akármi jóban.
Szimat, szimat, cin, cin, cin,
egér-barátod vagyok ím.

Bettina elmeséli szüleinek, hogy s mint történt a do­

log a kisegérrel.
- Tudod, mit? - kérdik boldogan a szülei. - Segítünk
neked meg a kisegérnek. Valahányszor még egy falatot
eszel, megéljenezünk, és a tányérod mellé teszünk egy
szem diót az egérkének. Minél többet eszel, annál több
diót vihetsz egér-barátodnak. És ha nem tudsz mindent

108
megenni, nem fogunk zsörtölődni. De torkoskodni,
nyalakodni, ahogy az egér mondta, csak akkor lehet,
ha eleget ettél az étkezéseknél.
No, mit gondolsz? Vihetett-e Bettina diót egér barátjá­
nak? Hát persze - méghozzá nem is keveset. Bettina
már nem turkál az ételben. Siet megenni, mert tudja,
vár rá játszótársa, a kisegér!

Amit a szülőknek tudniuk kell

Már a csecsemőt kezdjük el a helyes táplálkozásra

nevelni. A gyereket rendszeres időközökben, nyugodt
légkörben, tehát sohase sietve, kapkodva etessük. Is­
meretlen ételt csak kis adagokban kóstoltassunk meg
vele, és csak olyankor, amikor van étvágya, tehát nem
akkor, amikor már jóllakott.
Ha a gyerek egyszer nem akar enni, ebből ne csinál­
junk nagy ügyet. Ne mutassuk, hogy haragszunk vagy
éppenséggel aggódunk. Ha a gyerek ráébred, milyen
fontos nekünk, hogy egyék, az étel megtagadása idővel
akár a zsarolás eszköze lehet. Az evés legyen természe­
tes folyamat, s ennek megfelelő jelentőséget tulajdonít­
sunk neki.
Az alapelv: enni szabad, de nem muszáj!
A gyereknek, akárcsak a felnőttnek, jogában áll bizo­
nyos ételeket elutasítani. Ha kényszerítik, hogy ezeket
az ételeket magába erőltesse, hamarosan nemcsak az
illető eledel iránt fejlődik ki benne idegenkedés, hanem
minden hasonló étel iránt is. Ha a gyerek nem éhes, és
kényszerítik, hogy mindent egyen meg, ugyanez a nem­
kívánatos hatás jöhet létre. Az evés sohase szerepeljen
büntetésként!
Ha a gyerek kedvetlenül turkál az ételben, ne siettes­
sük, és ne is dorgáljuk. Csupán tájékozódásul kérdez­
zük meg, akar-e még enni. Ha azt mondja, hogy nem,

109
vegyük el - a lehető leghiggadtabban - a tányérját. Ha
a gyerek kis idő múlva nyafog, hogy éhes, ne adjunk
neki soron kívül enni, és torkoskodni se engedjük.
Majd a legközelebbi étkezésnél, mondjuk. A gyereknek
el kell sajátítania az evés ritmusát. Meg kell tanulnia,
hogy az étkezések folyamán vegye magához a szüksé­
ges táplálékot. Semmiképpen se tüntessük fel negatív
következménynek, hogy várnia kell a következő étke­
zésre, mert nem ette végig az előzőt. És büntetésből so­
hase adjuk a gyereknek a megmaradt ételt, amit ottha­
gyott. A pillanatnyi elutasításból itt is idegenkedés fej­
lődhet ki.
Ha a gyerek étvágytalanságban szenved, természete­
sen orvoshoz kell fordulnunk. Ha az étvágytalanságnak
nincs fiziológiás oka, és a gyerek mégis akadékoskodik
az evésnél, akkor beszéljünk meg vele egy programot:
- Segítünk neked, úgy, mint a kisegér a mesében.
Ahányszor megeszel egy falatot, valamit a tányérod mellé
teszünk. Ha jóllaktál és nem tudsz többet enni, nem mu­
száj mindent megenned. A következő étkezésnél majd
jobban megy. Azt tudod, hogy közben nincs torkoskodás.
Nos, mit tegyünk a tányérod mellé? Diónk, mint a mesé­
ben, nem lesz mindig. De ha akarod, kaphatsz játékgo­
lyókat. Vagy barkácsolhatunk, rajzolhatunk egy kisege­
ret, hogy evés közben is melletted legyen az egér-barátod.
A megnyert játékgolyókat dióra cseréljük a kisegérnek.
Vagy papírból csinálunk diókat, vagy odarajzoljuk őket az
egér mellé. Hogy tetszik jobban?
Hogy minek ez a felhajtás? A gyerek pozitív élmény­
ként élje át az evési szituációt. Ösztönözzük az evésre,
de ne kényszerítsük. További ösztönzés, ha a játékot az
étkezés után is folytatjuk; ez a család együttes közre­
működését igényli.
 Ha a gyerek nem akar ottmaradni az óvodában

GYURKA MEG A MACI

Anyu, ne menj el! - zokog

Gyurka. - Nem akarok az oviban maradni!
Anyu vigasztalni próbálja.
- Nemsokára érted jövök! Nézd, milyen szép játékok
vannak itt, és milyen aranyosak a gyerekek! Ne sírj. Itt
sokkal jobban fogsz mulatni, mint otthon!
De Gyurka csak ül a sarokban, és sír. Amikor anyu
érte jön, kiderül, hogy Gyurka egyáltalában nem ját­
szott. Másnap már otthon kezdi a sírást, és abba sem
hagyja egész úton az óvoda felé.
Gyurka még nem tudja, milyen jó az óvodában, és
mennyire szeret ott játszani a többi gyerek. Sír, sír, sír,
és észre sem veszi, hogy az egyik sarokban babakonyha
van, a másikban óriási építőszekrény, kicsi, nagy, piros,
sárga, zöld és kék építőkockákkal, kirakós játékok,
versenyautók, teherautók, festékek, tarka képesköny­
vek, és még sok minden más. Azt sem látja, milyen vidá­
man játszanak a gyerekek, és nem hallja, milyen szé­
peket mesél az óvó néni.
Gyurka otthon előveszi a maciját, és játszani szeretne
vele. De a maci mogorva képet vág.
- Hagyj békén! - brummogja. - Minden olyan unal­
mas. Mindig ugyanazt játsszuk. Nem tudsz semmi ér­
dekeset kitalálni!
Gyurka mérgelődik. De aztán azt gondolja magában:
- Nem baj, majd az építőkockákkal játszom.

111
 Csakhogy az építőkockák összevissza bukfenceznek,
és nem engedik felállítani magukat. Ők sem akarnak
már Gyurkával játszani.
Jó, akkor előveszem a színes ceruzákat - gondolja
Gyurka -, és rajzolok egy szép képet. - De ez sem si­
kerül. A színes ceruzák kicsúsznak a kezéből, még ir­
kafirkát sem hagynak csinálni.
- Felállítom az autópályát! - határozza el Gyurka.
- Bzzzz! - zörögnek az autók, de a kerekek nem akar­
nak forogni.
-Akkor megyek, megnézem a televízióban a gyerek­
műsort!
- Kreccs! - mondja a tévé, és nincs se kép, se hang.
Gyurka meg csak guggol a sarokban, és nem tudja,
mit kezdjen magával. - Talán majd anyu mesél valami
szépet - gondolja. De anyunak sok a dolga, nem ér rá
Gyurkával foglalkozni.
Amikor anyu vásárolni megy, megengedi, hogy kisfia
is elkísérje - Gyurka ugyanis már rettenetesen unatko­
zik. A bolt felé menet találkoznak Julcsával. Julcsa
már néhány hónapja óvodába jár.
- Mért vágsz ilyen morcos képet? - kérdi Gyurkától
Julcsa.
-Azért, mert szörnyen unatkozom. Nincs mivel ját­
szanom.
- Hogyhogy? Nincsenek játékaid?
- Dehogyis nincsenek - válaszol zavartan Gyurka -,
csak nem akarnak velem játszani.
- Na de ilyet! Ezt nem értem. Velem ez nem fordulhat
elő. Mert én óvodába járok! - közli büszkén Julcsa.
- Én nem szeretek óvodába járni - mondja durcásan
Gyurka. - Szívesebben vagyok otthon.
- J a j , de buta vagy! Hiszen az oviban olyan jól lehet
játszani! Ismered azt, hogy Komámasszony, hol az olló?
Vagy azt, hogy Adj, király, katonát? Vagy az ipiapacsot?
Vagy a szembekötősdit?

112
 - Nem. Otthon is lehet olyat játszani?
- Hahaha! Dehogyis! Éppen az a jó az oviban, hogy
ott olyan sok új játékot játszhatunk. Tudod, mit? Gyere
el egyszer az oviba - de persze sírni nem szabad. Ha
nem tetszik, hazamehetsz.

Másnap Gyurka, karján a macijával, meglátogatja

Julcsát az óvodában. Anyu kint vár rá. Gyurka egyálta­
lán nem fél, inkább kíváncsi. Csodálkozik, amikor meg­
pillantja a sok játékot. Tegnap a könnyein át egyáltalán
nem látott semmit. A gyerekek most éppen jópofa bábo­
kat ragasztanak, maradék anyagokból.
- Gyere, csináld te is! - hívja Gyurkát Julcsa. - Ha el­
készülünk, az óvó néni mesél valami érdekeset.
Mivel azonban Gyurka csak látogatóba jött, hamar le­
jár az ideje. Anyu nem tud olyan sokáig várni rá.
- Kár - súgja a macinak Gyurka. - Szívesen marad­
tam volna. - A maci pedig helyeslően brummog.
Otthon Gyurka a kedves óvó nénire, a sok gyerekre
gondol. Mit játsszon a macival? Nem is volt ideje meg­
tanulni a sok új játékot. A maci csalódottan, duzzogva
visszavonul a játékpolcra.
- Holnap tovább maradok az oviban - ígéri Gyurka. -
Akkor majd megtanítlak új játékokra.
És csakugyan: másnap Gyurka hazaküldi anyut! Tud­
ja, hogy úgyis eljön majd érte.
- Elég, ha csak egy óra múlva jössz értem. Az óvó né­
ni megígérte, hogy ma jelmezbe öltözhetünk. Szeretnék
én is a többiekkel játszani.
Már jön is az óvó néni: nagy kazal újságpapírt hoz,
tarka szalagokat, egy régi csipkefüggöny darabjait.
- A csipkéből királykisasszony-ruhát csinálok magam­
nak! - kiált Julcsa.
- Hát te, Gyurka? - mosolyog a kisfiúra az óvó néni. -
Te minek öltözöl?
- Tengerésznek! Újságpapírból matrózsapkát csinálok

113
magamnak meg a macimnak. A piros szalagból pedig
nyakravalót kötök rá is, magamra is.
Buzgón nekilátnak a gyerekek a jelmezesdinek. Gyur­
ka már majdnem elkészült. De most érte jön anyu.
- Hogyhogy? Máris?! Hadd maradjak itt addig, amed­
dig a többi gyerek! Olyan jó az oviban. Én is igazi óvo­
dás akarok lenni!
Anyu örül, hogy Gyurka így megokosodott, és hagyja,
hogy tovább játsszék.
Otthon Gyurka megint jelmezesdit játszik a macival.
El van foglalva egész este. Mindig új meg új jelmezeket
készít. Egyszer Piroskának öltözteti a macit, aztán va­
rázslónak, majd babatündérnek, azután királynak, vé­
gül paprikajancsinak. Fáradtan, elégedetten hajtja
álomra maci a bohócsipkás fejét.
Másnap versenyfutást rendeznek az óvodában. Ebben
maci sajnos nem vehet részt. De nem bánja, hiszen
tudja, hogy Gyurka ezentúl mindennap megtanítja va­
lami új játékra. így hát szívesen vár rá. Maci is, a többi
játék is örül, hogy Gyurkának így megjött az esze.

Amit a szülőknek tudniuk kell

Ha a gyereknél elválási szorongás lép fel, igen fontos,

hogy még mielőtt elkezdene óvodába járni, a szülőktől
megkapja a biztonságérzetet, hogy rövid távollét után
hamarosan visszatérnek hozzá. Egymagában nem ele­
gendő a kijelentés, hogy anyu mindjárt jön, és addig
sem történhet semmi baja. A gyereknek ezt át is kell él­
nie. Ha szorong, ne próbáljunk a lelkére beszélni. Ne is
erőltessük, hogy győzze le szorongását. Inkább lassan
szoktassuk hozzá, hogy kis időközöket a szülők nélkül
töltsön.
A gyakorlás első lépése például, ha azt mondjuk a
gyereknek:

114
 - Kimegyek néhány percre az előszobaajtó elé. Építesz
nekem addig egy szép tornyot? Aztán bejövök, és na­
gyon fogok örülni a meglepetésnek, amit te egyedül csi­
náltál.
A második lépés:
- Kiviszem a szemetet, és behozom a postát. Mindjárt
visszajövök, és kíváncsian várom, hogy megmutasd, mit
játszottál.
Az időközök tehát egyre hosszabbodnak. De iskolás­
kor előtt természetesen ne hagyjuk hosszabb időre fel­
ügyelet nélkül a gyereket.
Amikor a gyereket beíratjuk az óvodába, mutassuk
meg neki futólag a helyiségeket meg a játékokat, de
minden hűhó nélkül. Azután a gyerekkel együtt láto­
gassuk meg néhányszor rövid időre azt az óvodai cso­
portot, amelyikbe felvették. Ne erőltessük, hogy a gye­
rek rögtön játsszék is a többiekkel. Csak amikor észre­
vehető érdeklődést mutat, akkor kérjük meg, hogy ve­
gyen részt ő is a játékban. A gyereknek lassan kell hoz­
zászoknia az új helyzethez. A szülőtől való elválás és az
ismeretlen környezet ne rójon rá túlságosan nagy ter­
het.
A beszoktatás első szakasza után hagyjuk a gyereket
egy darabig magára a csoporttal. De előzőleg ezt tudas­
suk vele! Közben például elbeszélgethetünk a vezető
óvónővel. Utána térjünk vissza a csoporthoz, de üljünk
le kicsit távolabb. Távozásunk lassan történjék. Hirte­
len eltűnésünk sokkot okozhat a gyereknek. Pedagó­
giailag helyesen vezetett óvodában elfogadják a gyerek
fokozatos hozzászoktatását az új helyzethez.
Gyakran előfordul az is, hogy a gyerek már jól érzi
magát az óvodában, otthon mégis nyafog, hogy nem
akar oviba menni. Ilyen esetben nem kell sokat vitat­
kozni. Fogadják el a vonakodást, de ne csináljanak be­
lőle nagy ügyet. Emlékeztessék a gyereket, mennyi kel­
lemes, szép dolog történt vele ma is meg tegnap is az

115
óvodában. Mondják el neki újra meg újra, mennyire
érdekli önöket, amikor az óvodában történtekről beszél,
és hogy már előre örülnek, hogy holnap is ilyen izgal­
mas történeteket fog elmesélni. Ha a gyerek tovább
nyafog, tegyenek úgy, mintha nem is hallanák. Sem­
miképpen ne engedjenek neki! Hiszen az óvoda roppant
fontos előgyakorlat az iskolához.

116
 Ha a gyerek zavarja a tanítást

A KRUMPLIORRÚ BOHÓC

Robi eleinte nemigen sze­

retett iskolába járni, hiszen egyetlen óvodai barátja
sem került az osztályába. Az idegen gyerekek jóformán
szóba sem álltak vele, Robi magányos volt, és nem
érezte magát biztonságban.
Néhány hete azonban egész másképp néznek Robira
az osztálytársai. A dolog azzal kezdődött, hogy a tanító
néni egyik nap olyasmit kérdezett, amire Robi nem tu­
dott válaszolni. A gyerekek meg bámultak rá. Robi za­
varában fintorokat vágott, és hogy mégse álljon az osz­
tály előtt, mint szamár a hegyen, egyszerűen kibökött
valami vicceset. Erre persze hangosan kacagott vala­
mennyi gyerek. A tanító néni ugyan haragudott, de Ro­
bit ez nem zavarta. Csak az volt a fontos, hogy a gye­
rekek nevettek, és ezzel végre - legalábbis úgy gondolta
- befogadták.
Robi már nem érzi magányosnak magát. A sikerült
tréfa óta további bohóckodásokat talál ki, mert min­
denáron szeretné megnevettetni a gyerekeket. De most
már csak néhány gyerek kuncog, a többiek rég megun­
ták Robi vicceit. Csakhogy Robi ezt nem veszi észre.
Változatlanul azt hiszi, ő a legviccesebb gyerek az egész
osztályban. Pedig egyszerűen csak rendzavaró.
A tanító néni egyik nap bejelenti, hogy cirkuszba viszi
az osztályt. A gyerekek persze alig várják a nagy ese­
ményt.

117
 Végre indulnak a cirkuszba. A tanító néni már jó elő­
re gondoskodott jegyekről, az osztály az első sorban
kap helyet.
A zenekar rázendít a bevonulási indulóra, kezdődik a
parádé. Akrobaták kézen járva jelennek meg a poron­
don, mások szaltózva vonulnak be, felcicomázott lovak
ügetnek körbe, felöltöztetett kutyák tipegnek két lábon,
benyargal egy csacsi, mögötte bohócok bukfenceznek,
Jancsi bohóc mindenkin keresztülesik a csónak nagy­
ságú cipőjében.
Ezután az elegáns cirkuszigazgató üdvözli a nagyér­
demű közönséget, és bejelenti az első számot. Az orosz­
lánszelídítő következik. Robi mozdulatlanul, izgatottan
figyeli, hogyan ugrik át a karikákon az oroszlán. Tiszte­
letet keltenek benne a nagy állatok. Amikor vége a szám­
nak, megkönnyebbül, hogy az oroszlán ilyen szépen
szót fogadott idomítójának, és nem történt semmi baj.
Az izgalmas mutatvány után bohócok bukfenceznek a
porondra, a gyerekek nagy örömére. Robiban feltámad
a fontoskodás kisördöge: utánozni kezdi a bohócokat. A
gyerekek oda sem hederítenek Robi bohóckodására,
csak azt figyelik, ami a porondon történik.
Hanem van ott egy különlegesen mókás bohóc - bo­
zontos, zöld haja van, azon parányi fekete keményka­
lap ül, az orra pedig óriási piros krumpliorr, s vala­
hányszor a bohóc kifújja, az orra félelmetesen dudál -,
nos, ez a bohóc észreveszi Robi bohóckodását!

Egyszer csak odakurjant Robinak:

- Nini, egy kolléga! Uram, meghívhatom a porondra?
Ugyan, csatlakozzon hozzánk, hogy valamennyien meg­
csodálhassuk a mókáit!
Robi megijed. Kicsit zavarban van, de azért büszke,
hogy a bohóc észrevette. Be is mászik a porondra.
- Te afféle mókamester vagy, ugye, hát most mutasd
meg nekünk, mit tudsz! - unszolja barátságosan a bo-

118
hóc. Igen ám, de Robinak ezúttal semmiféle igazi móka
nem jut az eszébe! Csak azt tudja elismételni, amivel az
osztálytársait szokta szórakoztatni: fintorokat vág, sza­
márfület meg orrot mutat a bohóc háta mögött, mond
is valami csacsiságot - de senkit sem sikerül megnevet­
tetnie.
- Krumpliorrú, folytasd! - kiabál a bohócnak egy kis­
lány. - Ez a fiú egyáltalán nem vicces! Még annyira se,
mint a Jancsi bohóc! - Sőt néhány gyerek ki is fütyüli
Robit. Mások meg rákiabálnak: - Eriggy a helyedre! Ne
zavard az előadást!
Robi képe pulykavörös; alig-alig tudja visszafojtani
könnyeit. Áll, áll a porondon, mint aki sóbálvánnyá
meredt. A bohóc megsajnálja. Segíteni próbál a gyerek­
nek, elterelni róla a figyelmet.
- Hölgyeim és uraim! - rikkantja. - Egy kis figyelmet
kérek! Én, mint minden idők legnagyobb trombitása,
elfújom önöknek a „János bácsi"-t! Szíveskedjenek ve­
lem énekelni!
Azzal mélyen meghajol, olyan mélyen, hogy krumpli-
orra a padlót veri, és mindjárt heves dudálásba kezd,
amit abba sem tud hagyni.
- Segítség! Hagyod abba a dudakoncertet, nyavalyás
orrom?! Ha így dudálsz, hogy fogok trombitálni?
De az orr csak dudál tovább. A bohóc huzigálja, csip­
kedi, de nem sikerül hallgatásra bírnia - az orr egyre
harsányabban dudál.
A jelenet annyira mulatságos, hogy Robi el is felejti,
milyen szégyenben maradt az imént, és vidáman nevet
a többi gyerekkel. Amikor a bohóc észreveszi, hogy Ro­
binak megjavult a kedve, felszólítja: ugyan tapsoljon
kettőt - hátha engedelmeskedik neki az ő rémséges or­
ra. Robi hangosan tapsol - és íme: a krumpliorr elné­
mul.
- Hálás köszönetem, kolléga! Végre-valahára elkezd­
hetjük a trombitahangversenyt! - Azzal a bohóc egy kis

119
trombitát nyom Robi kezébe. - Légy szíves, add meg a
hangot.
Robi teli tüdőből belefúj a trombitába - hang helyett
azonban konfetti zúdul ki belőle! Robit tetőtől talpig
tarkabarka konfettiáradat borítja! A közönség hahotá­
zik, Robit már nem csúfolja senki.
- Látod, igazi bohóc vagy - súgja mosolyogva a bohóc
Robinak -, jókedvűen együtt játszol velünk, és nem
akarsz mindenáron az előtérbe tolakodni. Most pedig -
fordul a közönséghez - énekeljétek el a „János bácsi"-t,
én meg fújom hozzá a kíséretet.
A bohóc végigmasírozik a porondon, Robi a nyomá­
ban. Ezzel vége a számnak, és mindenki elégedett az
előadással.

Másnap, az iskolában, a tanító néni a szünetben ma­

gához hívja Robit.
-Tegnap a cirkuszban, a konfettizápor közben, ami
megszabadított téged a kellemetlen helyzetből, támadt
egy ötletem. Minden olyan óra után, amelyben nem bo­
hóckodtál, jutalmul beragasztok a füzetedbe egy kon­
fettit - vagyis egy színes pontot. Ahányszor összegyűlik
tíz jó pontod, választhatsz, melyik osztálytisztséget sze­
retnéd betölteni. Persze az osztálytársaid is részt vesz­
nek a nyereményjátékban. Ha már nem nevetnek többé
a bohóckodásodon, és azért csodálnak, mert jó pajtá­
suk lettél, és ugyanúgy figyelsz, mint ők, akkor az osz­
tály határozhatja meg például azt, hogy hová menjünk
legközelebb kirándulni. Gondolom, te sem akarsz többé
szégyenben maradni, mint tegnap a cirkuszban. Majd
meglátod, mennyivel kellemesebb, ha a többiek valóban
szeretnek, nem pedig kinevetnek.
Robi nyomban beleegyezik.
Mit gondolsz, hány színes pontot nyert Robi? Elárulom
neked. Mivel már nem csinál buta tréfákat, mint azelőtt,
olyan a füzete, mintha konfettieső zuhogott volna rá.

120
 Amit a szülőknek tudniuk kell

A gyereknek különleges sikerélményt jelent, ha osz­

tálytársai nevetnek valamelyik megjegyzésén. Élvezi,
hogy kiemelkedett közülük, és „tekintélyt" szerzett. Po­
zitív figyelemnek éli meg a nevetést. A tanító korholása
korántsem hat rá annyira, mint a közvetlen csoportos
reagálás.
Ezek az iskolai „paprikajancsik" többnyire olyan gye­
rekek, akiket nemigen fogadnak el az osztálytársaik,
nem akad barátjuk. Az ilyen gyerek számára vélhetőleg
a hangoskodás a figyelemfelkeltés egyetlen módja. Osz­
tálytársainak érdeklődését azzal szerzi meg, hogy za­
varja a tanítást.
Hiába próbálnak önök otthon a gyerek lelkére beszél­
ni, hiába magyarázzák el, mennyire fontos, hogy ne za­
varja a tanítást butaságokkal, még ha belátja is mind­
ezt, akkor sem érnek el nála átütő sikert. Az a legfonto­
sabb, hogy együttműködjenek a tanítóval. A tanító fel­
adata, hogy megbeszélje a gyerekkel a problémát, és -
ha a gyerek beleegyezik - elmagyarázza a többi tanuló­
nak, hogyan segíthetnének neki ők is. Például igyekez­
zenek visszafojtani a nevetést, ha a gyerek zavarja a ta­
nítást.
Számításba kell venni, hogy a gyerek nyilván erősen
igényli, hogy valamilyen formában elismerjék, hogy az
osztályban fontos helyet foglaljon el. A tanító tehát el­
mondja az osztálynak, hogy ő az összes gyereket figyeli:
mennyire figyelmesek, mennyire működnek együtt, és
efeletti örömét dicsérettel vagy bólintással fejezi ki
(minden kivételezés nélkül). Mivel azonban valameny-
nyien tudják, hogy az illető osztálytársnak különlege­
sen nehezére esik uralkodnia magán, sikeres teljesít­
ményként kell megítélni, mennyire figyel tanítás alatt.
Ezt pedig ugyanúgy kell értékelni, mint a többi tanuló
különleges teljesítményét.

121
 A gyerek minden óra után kiviszi üzenőfüzetét (vagy
egy jegyzetfüzetet) a tanítónak, aki aláírja, vagy bera­
gaszt egy jó pontot. Ez a figyelem a gyerek elismerése,
ugyanakkor tájékoztatás a szülőknek. Lehetőséget ad
nekik, hogy otthon is megdicsérjék a gyereket. Ha a
gyerek zavarja a tanítást, se a tanító, se a szülők ne
reagáljanak semmiféleképpen. A következő órán pedig
ismét ösztönözzék a gyereket.
A tanító ne felejtse el időnként bólintással vagy dicsé­
rettel jelezni, hogy észrevette a gyerek igyekezetét. El­
sősöknek nehéz háromnegyed óra hosszat kitartani,
rövidebb időközökben van szükségük pozitív visszajel­
zésre!
Megalapozatlan némelyik tanítónak az az aggálya,
hogy a többi gyerek megirigyelheti egy tanuló külön­
leges programját. Ha a tanító a többi gyerek segítségét
kéri, és méltányolja is ezt a segítséget, az osztálytársak
készségesen elfogadják, hogy egy társuk átmenetileg
előnyben részesül. Tehát nem féltékenységre, hanem
éppenséggel a bajtársiasságra kell apellálni. A pozitív
magatartás megbecsülése révén a gyerekek példát is
vesznek társukról, és ők is megemberelik magukat (ta­
nulás minta után, lásd 8. old.). Különösen fontos tehát
a tanító elismerése.

122
 Ha a gyereket gúnyolják

PÖTTÖM, PUFI, PIPASZÁR

Hol volt, hol nem volt, volt

egyszer egy kisfiú, aki olyan picike volt, hogy mindenki
Pöttömnek hívta. Pöttömnek szólították a szomszédok:
- Szervusz, Pöttöm! - üdvözölte reggelente a pék, akitől
mindennap friss zsemlét vásárolt, a gyerekek utánakia­
báltak az utcán: - Hova visz a kurta lábad, Pöttöm? -,
de még a tanító bácsi sem szólította másképp, csak Pöt­
tömnek. Amitől a kisfiú igencsak elszomorodott.
Egy szép napon Pöttöm kiment a parkba, és meglátott
egy fiút, aki egy padon ült, fejét a tenyerébe támasztot­
ta, és nagyokat sóhajtott. Pöttöm megsajnálta az idegen
fiút, és elhatározta, hogy megszólítja. Remélhetőleg
nem fog mindjárt kinevetni - gondolta. Összeszedte hát
a bátorságát, és megkérdezte az idegen fiút:
- Mért sóhajtozol olyan keservesen? Honnan jöttél?
Még sohasem láttalak.
Az idegen fiú riadtan kapta fel a fejét.
- Micsoda? Te szóba állsz velem? Nem is csúfolsz,
mert ilyen kövér vagyok?
Csak akkor vette észre Pöttöm, hogy az idegen fiúnak
kerek holdvilágképe van, és széle-hossza szinte egy.
- Á, azt nem is vettem észre - mondta Pöttöm. - Csak
azt, hogy olyan szívszaggatóan sóhajtozol.
- Hát éppen ezért sóhajtozom. Mert a gyerekek foly­
ton csúfolnak. Még csak nem is szólítanak a nevemen,

123
hanem Pufinak hívnak, és ez nagyon elszomorít. Igazán
nem tehetek róla, hogy ilyen kövér vagyok!
- Hát akkor mit szóljak én? Pontosan úgy vagyok,
mint te. Nem tehetek róla, hogy nem nőttem nagyobb­
ra. Szerintem a gyerekek borzasztóan buták, ha olyas­
mi miatt gúnyolnak bennünket, amiről nem tehetünk.
- Igen, a gyerekek buták! Tökfejek! Szétkürtöljük
mindenfele, tök, tök, tök itt minden gyerek feje! - kaca­
gott immár vidáman a két fiú.
- Hát ti meg mit kiabáltok? - toppant elébük hirtelen
egy harmadik fiú. Hosszú, vézna lába volt, vékony kar­
ja majd a térdéig lógott. Hajlottan tartotta magát, hogy
ne lássék annyira hosszúnak.
- Igazatok van, szerintem is tökfejek errefelé a gyere­
kek. Engem például Pipaszárnak csúfolnak.
- Micsoda? - kiáltott fel Pöttöm és Pufi.
- Bárcsak lehetnék akkora, mint te, egy árva szóval
sem panaszkodnék! - sóhajtott Pöttöm.
- Ha olyan vékony volnék, mint te, nem keseregnék! -
tódította Pufi.
- Szamárság - legyintett Pipaszár. - Szívesen cserélnék
bármelyikőtökkel. Volnék csak pár kilóval több, egy arasz-
szal rövidebb, mindjárt boldog lennék.
- Lennék, mint te, olyan, lennél, akárcsak én - nem
furcsa tünemény? És még rímel is! - nevettek, és ezzel
megpecsételték a barátságukat.

Pöttöm, Pufi és Pipaszár mindennap találkoztak, és

egyikük sem látott a másik kettőben semmi különöset.
Ha a többi gyerek gúnyolódott, ők csak elkántálták:
- Szétkürtöljük mindenfele: tök, tök, tök itt minden gye­
rek feje! - és nem búsultak, hiszen már nem voltak egyedül.
Amikor a többi gyerek észrevette, hogy a három fiú
ügyet sem vet a csúfolódásra, megelégelték ők is, és -
lássatok csudát - hamarosan rájöttek, hogy mind a há­
rom helyes, mókás pajtás. Pöttöm most sem volt na-

124
gyobb, Pufi se soványabb, Pipaszár teltebb vagy kur­
tább - mégis minden megváltozott. Vajon miért?
A három jó barát megmutatta a gyerekeknek, hogy
csak buta emberek ítélnek a külső után. Természetes,
magabiztos vidámságukkal bebizonyították, hogy ők
sem mások, mint a többi gyerek, és éppen úgy közéjük
tartoznak, mint valamennyien.

Amit a szülőknek tudniuk kell

Nagyobb, kisebb, kövérebb, soványabb... mindaz, ami

a gyereket kortársai közösségétől látnivalóan megkü­
lönbözteti, nagy problémát jelenthet. Kinevetik, inger­
lik, csúfolják. Ráadásul a gyerekek sokszor különlege­
sen kegyetlenek, ha nem is tudatosan. Minden, ami
más, ami eltér a normától, feltűnik és figyelmet kelt. A
gyerekek, de a felnőttek is, először csak megjegyzéseket
tesznek: - Hogy te milyen kicsi vagy! - Ilyenkor az érin­
tett személy reakciójától függ, hogy a megjegyzések gú­
nyolódássá fajulnak-e. Ha a gyereknek sikerül semmi­
be vennie az efféle megjegyzéseket, vagy éppenséggel
helybenhagynia: - Igen, valóban kicsi vagyok -, akkor a
provokáció hamarosan abbamarad. Ha azonban sértő­
döttnek mutatkozik, ha megkísérli a megbántottságát
kihívó magatartással leplezni, ez egyenesen felhívásul
szolgál a többieknek, hogy tovább gyötörjék.
Hogyan segíthetünk a gyereknek, akit gúnyolnak?
1. Azzal, hogy elfogadjuk a problémáját:
Vagyis: ne próbáljuk kibeszélni belőle a nehézségeit
(- Ugyan, eredj már! Nem olyan nagy baj az! Te kü­
lönben is...), hanem tanúsítsunk megértést (-Bizto­
san szégyelled, hogy kisebb/nagyobb/kövérebb, ...
vagy, mint a többi gyerek. Igaz? Tudom, hogy rosszul­
esik, ha a társaid csúfolnak. Szeretnél te is éppolyan
... lenni, mint ők.).

125
2. Vezessük rá a gyereket, hogy hogyan küzdheti le a
problémát:
-Ahány gyereket csak ismersz, mind egyforma?
Nincs a csoportodban még kövérebb, haszontalanabb,
soványabb, nagyobb, rendetlenebb ... gyerek? Gon­
dold csak meg!
Képzeld, tegnap láttam egy kislányt, akit a buta gye­
rekek azért csúfoltak, mert nem szereti a fagylaltot! Te
szereted a fagyit. El tudod képzelni, hogy van olyan
gyerek, aki nem szereti? Furcsának találod, igaz? De
vajon kicsúfolnád emiatt? Biztos, hogy nem. Látod:
mindig vannak buta emberek, akik azért nevetnek ki
valakit, mert nem értik meg, hogy valamiben más,
mint ők, más a külseje vagy másképp gondolkodik.
Az a kislány egyébként, aki nem szereti a fagylaltot,
szakasztott úgy viselkedett, mint a mesebeli három
jó barát, Pöttöm, Pufi és Pipaszár. Ügyet sem vetett a
buta gúnyolódókra, élvezettel beleharapott a sajtos
zsemléjébe, és nevetve szaladt labdázni a barátnőjé­
vel. A többi gyerek pedig abbahagyta a gúnyolódást,
mert már nem lelték benne élvezetüket.
Alapjában véve mindenki fütyül rá, hogy milyen va­
lakinek a külseje, ha az illető jókedvű, barátságos, és
nem hagyja magát kigúnyolni. Hamarosan észreve­
szik, milyen jó barát, és nem törődnek a külsejével.
Gondoljuk végig együtt, hány gyereket ismerünk,
aki valamilyen tekintetben más, mint a többiek. Cso­
dálkozni fogsz: sokkal több van, mint gondolnád.
Csak azért nem tűnt fel neked, mert vidámak, és
ügyet sem vetnek a gúnyolódásra.
3. Segítsünk a gyereknek, hogy megfelelőképpen érté­
kelje önmagát:
- Gergő és Saci a barátaid, igaz? Mit gondolsz,
miért jönnek el hozzád szívesen? Emlékszem, amikor
megosztottad velük a csokoládédat. Jószívű vagy,
nem irigykedsz. Erre büszke lehetsz. Még az is eszem-

126
be jut, hogy nem árulkodtál Gergőre, amikor valami
butaságot csinált. Jó pajtás vagy, bízhatnak benned
a barátaid. Emlékszel olyasmire, amikor valami ara­
nyosat csináltál, és abból látszik, milyen is vagy iga­
zában, és mennyire szerethetnek a barátaid.

127
 Ha a gyereknek agresszív hajlamai vannak

TAMÁS ÉS A FEKETE HOLLÓ

Tamás zabolátlan, vad fiú.

Mindenkivel verekszik, mert bizonyítani akarja, meny­
nyire erős, és hogy nem hagyja magát. A gyerekek fél­
nek a verekedős fiútól, és kitérnek az útjából. Nincs is
Tamásnak egyetlen barátja sem.
A felnőttekkel felesel Tamás, és ha megróják, dacosan
visszavonul a szobájába. De előbb még földhöz csap va­
lamit, ami éppen a keze ügyébe esik, vagy nagy csatta­
nással bevágja maga mögött az ajtót.
Egy este egyszer csak beröppen Tamás szobájának
nyitott ablakán egy óriási fekete holló:
Kár, kár, kár,
segít neked a holló már.
Nem bélyegezlek én gonosznak,
biztos nincs senkid s bánatos vagy.
Kár, kár, kár,
segít neked a holló már.
Vadóc úrfi, állj fel, ahol vagy,
s nézd varázstelevíziómat.
Kár, kár, kár,
segít neked a holló már.
A fekete holló egy parányi tévékészüléket tart a karmá­
ban. Szárnyával háromszor csapkod, s máris felbukkan a
képernyőn a felirat: A kis fekete holló meg a jégemberkék.
Mivel te nem láthatod a filmet, elmesélem, miről szól.

128
 Az Óriáshegységben sok-sok holló él. És a sok holló
között van egy kis hollógyerek, aki vidáman játszik a
többiekkel.
Csakhogy egy napon minden megváltozik. A hollószü­
lőknek új fészket kell építeniük, és nagyon sok a dol­
guk. Segít az egész hollórokonság - hollónagyszülők,
hollóbácsikák, hollónénikék. A nagy szorgoskodás, buz-
gólkodás közepette nemigen jut idejük a kis hollógye­
rekkel törődni. Ez persze neki nagyon rosszul esik. Hol
mérges, hol szomorú, hol csalódott - aztán megint mér­
gelődik, dühöng, végül már tombol. Ha a szülőknek vég­
re jut rá idejük, hogy kérdezzenek valamit a kis hollótól,
az szemtelenül, dacosan válaszol.
- De nagyon elpimaszodtál! - csóválják fejüket a holló­
szülők. - Miért nem tudsz olyan aranyos lenni te is,
mint a többi hollógyerek? Végy róluk példát!
A kis holló erre azt gondolja, a szülei jobban szeretik
a többi hollógyereket, mint őt. Nosza, a csőrével odavág
a játszótársainak, sőt még a farktollaikat is megtépáz­
za. Persze hátat is fordít neki hamarosan valamennyi
kis holló, és nem hajlandók többet játszani vele.
Most persze azt gondolja a hollógyerek, hogy minden­
ki ellene van, senki sem szereti.
- Nincs is szükségem senkire! - gondolja dacosan.
- Buták vagytok, csúnyák vagytok valamennyien! Utá­
latosak vagytok velem, én meg nem szeretlek benne­
teket.
És attól fogva még komiszabb a többi hollógyerekkel,
szemtelenebb a felnőttekkel, konokabb a szüleivel szem­
ben. Apja, anyja szüntelenül figyelmeztetik, a lelkére be­
szélnek, büntetik. De semmi sem segít, a hollógyerek to­
vábbra is csak komiszkodik. A szülők nagy gondban
vannak miatta, és elrepülnek a hófödte hegyekbe, hogy
a bölcs jégemberkétől kérjenek tanácsot.
A jégemberke - hosszú ősz szakállú, jóságos vén tör­
pe - azt tanácsolja: költöztessék hozzá egy időre a kis

129
hollót a havasokba. A jégemberkét jóságosnak, bölcs­
nek, segítőkésznek ismeri az egész állatvilág. Sok állat
keresi fel tanácsért, a sebesültek ápolásért.

Így hát a hollógyerek a jégemberkéhez költözik. Szo­

morúan búcsúznak a szülei, anyjának még a könnye is
elered. A jégemberke barátságosan fogadja a hollógye­
reket, és szinte észre sem veszi a durcás, mérges ábrá­
zatát.
- Nagyon örülök, hogy eljöttél. Tudom, hogy megbíz­
hatom benned, és sokat fogsz nekem segíteni. Nagy szí­
vességet kérek tőled. Itt fekszik nálam a jegesmedve,
szörnyen fáj szegénynek a hasa. Különleges gyógyfüre
volna szüksége. Nagyon megkönnyítenéd a dolgomat, a
hatalmas jegesmedve fájdalmait pedig enyhíthetnéd, ha
hoznál a völgyből olyan gyógyfüvet. Nem könnyű fel­
adat, megértem, ha nehezedre esik. De én bízom ben­
ned. Szerintem te okos és szorgalmas vagy, és fontos
segítőtársam leszel. Megteszed, amire kérlek?
A hollógyerek nemigen tudja, mit válaszoljon. Nem szo­
kott hozzá, hogy megbízzanak benne, hát még hogy ilyen
fontos feladatot adjanak neki. Tétovázik, elbizonytalano­
dik. De aztán hangjára talál, és hetykén odavágja:
- Felőlem! Itt úgyis szörnyen unalmas, a sivár hava­
sok között.
A jégemberkét nem izgatja, hogy a hollógyerek ilyen
hetykén válaszol, mintha meg sem hallotta volna a
szemtelen hangot.
- Köszönöm, igazán nagyon örülök. Szívesen segítesz,
és ezért nélkülözhetetlen vagy a számunkra. Jó, hogy
ennyire megbízhatom benned.
A hollógyerek ugyan még magának sem vallja be, de
valójában nagyon büszke a jégemberke dicséretére.
Gyorsan szárnyra kap, hogy a hatalmas jegesmedvének
megkeresse a gyógyfüvet. Nem is olyan egyszerű a sok
növény között megtalálni a megfelelőt. De a hollógyerek

130
örül, hogy ilyen fontos feladattal bízták meg, és hogy
végre szükség van rá. Megkeresi a gyógyfüvet, és visz-
szarepül a havasokba.
A jégemberke nagyon elégedett a hollógyerekkel, és
nem is fukarkodik a dicsérettel. Hála a hollógyerek se­
gítségének, a hatalmas jegesmedve hamarosan meg­
gyógyul, és erősebb, mint valaha. Most már a többi ál­
lat is megbízik a hollógyerekben, és egyre gyakrabban
folyamodnak a segítségéért. Hamarosan vetekszik fon­
tosságban a jégemberkével. Első barátját, a jegesmed­
vét, követi a havasi nyúl, a pingvin, a fóka - és a végén
a hollógyereknek már csupa-csupa jó barátja van. So­
kat kell segítenie, de meg is szereti mindenki - hát egé­
szen elfelejti régi, csúnya viselkedését. Kedves és barát­
ságos, és mindenki bátran megbízhat benne.

Egy szép napon odaröppennek a szülei. Boldogok,

hogy viszontláthatják az ő kicsi és ráadásul aranyos
hollógyereküket.
- Sokat tanultál - mondja búcsúzóul a jégemberke -,
tudod, hogyan kell másoknak segíteni, barátságos és
megbízható lettél. Nagyon fogsz nekünk hiányozni!
Gyere el látogatóba, ha majd sikerült a hollók bizalmát
is elnyerned, akárcsak a miénket.
A hollógyerek nemcsak bátor és jó lett, de meg is oko­
sodott - hát a többi hollóval éppoly barátságos és segí­
tőkész, mint a havasi állatokkal. Mind többet adnak a
szavára, és valamennyi hollógyerek vele szeretne játszani.
A szülőknek most sincs több idejük a hollógyerek
számára, de mindig büszkén mosolyognak rá. Ebből
tudja, hogy nem feledkeztek meg róla, és ha nem is ér­
nek rá, hogy sokat foglalkozzanak vele, azért nagyon-
nagyon szeretik.

Így végződik a varázstelevízió műsora. Tamásnak pedig

egyszer csak szöget üt valami a fejébe:

131
 -Talán te magad vagy az az egykori hollógyerek?
Azért akarsz nekem segíteni, mert én is olyan buta
vagyok, mint amilyen te voltál gyerekkorodban?
A holló bólint, és ad Tamásnak egy gyógynövényt,
amelynek négy kerek levele van.
- Mit csináljak ezzel? - bámul Tamás.

Kár, kár, kár,

segít neked a holló már.
Ha kedved támad zúzni-törni,
netán másokat meggyötörni,
a hollófüvet kézbe vedd,
nyomj össze minden levelet,
s számolj egytől négyig tagoltan:
a dühödnek hűlt helye nyomban.
Ha kedves, készséges leszel,
csak röpke idő telik el,
s megszeretnek - akár a hollót -
s barát sürög majd körbe, sok-sok.
Kár, kár, kár. Búcsúzom. Úgy ám:
két segítő lesz ezután.

- Én is olyan lehetek, mint a kis holló? De hogyan?

Nálunk itthon nem gyógyíthatok jegesmedvét! És jég­
emberke sincs, aki segítene!
Reggeli közben Tamás elmeséli szüleinek, milyen ka­
landban volt része, és tanácsukat kéri: hogyan követ­
hetné a hollógyerek példáját.
A szülők felajánlják, hogy majd ők játszanak Tamás­
sal jégemberkést meg hollógyerekesdit. A szülők a jég- .
emberke szerepében megkérhetik például Tamást, a
„hollógyereket", hogy segítsen a növényeket gondozni,
vagy mondja meg, mi legyen a vasárnapi ebéd; más al­
kalommal menjen el bevásárolni a „jégemberke" he­
lyett. Summa summarum: akárcsak a hollógyerek a
jégemberkénél, Tamás a családban legyen fontos sze-

132
mély. Persze csak ha sikerül jól felhasználnia a fekete
holló ajándékát, a gyógynövényt.
Valahányszor Tamás mérges lesz vagy dühbe gurul,
kézbe veszi a gyógyfüvet, sorra megérinti a négy levél­
két, és lassan számlál hozzá: - Eeeeegy, keeeeettö,
hááááárom, nééééégy. Közben pedig a hollógyerek me­
séjére gondol. És lássatok csudát: a mérgét mintha el­
fújták volna!

Amit a szülőknek tudniuk kell

A gyerek agresszivitása megnyilvánulhat szóban (szem­

telen, kiabál, csúnya szavakat használ) és tettekben (tönk­
retesz dolgokat, verekszik). A lereagáláshoz többnyire be­
éri szóbeli agresszióval. Agresszív magatartást többek kö­
zött akkor tanúsít, amikor féltékeny, amikor úgy érzi,
hátrányban van, nem értik meg, nem részesül kellő figye­
lemben.
Ahhoz, hogy megbirkózzunk a gyermeki agresszivitás­
sal, nem elegendő megakadályozni a dühkitöréseket. A
cél: elhárítani az agresszió okát. Itt a családnak jut a
legfontosabb szerep. Mindenekelőtt: ne legyen a gyerek­
nek agressziós „mintaképe" a családban. Figyeljék meg,
milyen gyakran kiabálnak a gyerekkel. Sikerül fegyel­
mezniük magukat? Fontos, hogy a gyerek számára
nyugodt, megértő légkört teremtsenek. Érezze a gyerek,
hogy elfogadják, hogy teljes értékű tagja a családnak,
hogy szükség van rá, hogy fontos a szüleinek.
Hogyan leghelyesebb reagálni a gyerek agresszivitásá­
ra? Ha szidják, büntetik a gyereket, nem sikerül belá­
tásra bírniuk. Ez csak újabb megerősítés a gyerek szá­
mára: - Engem nem szeretnek! Nem értenek meg! - És
így épp ez ellenkezőjét érik el - a gyerek megmakacsolja
magát, és csalódottságát agresszió formájában reagál­
ja le.

133
 Az sem segít, ha a lelkére beszélnek, ezt ugyanis a
gyerek úgy éli meg, hogy agresszív magatartása követ­
keztében részesül az igényelt figyelemben - vagyis
megjutalmazzák, mert agresszív volt. A szülők érveit,
akármilyen formában tálalják, a gyerek nem fogadja
megfelelőképpen, és ezért nincs is jelentőségük.
A legfontosabb parancs: az agresszív magatartást
nem szabad tudomásul venni, azaz nem szabad figye­
lemben részesíteni.
Ha fennáll a veszély, hogy a gyerek magában vagy
másban kárt tesz, esetleg tör-zúz, el kell távolítani a
„csatatérről". Nyugodtan, de határozottan és szótlanul
vigyük el a „veszélyzónából". Ezután röviden megma­
gyarázhatjuk:
- Ha majd megnyugszol, örülünk, és akkor megint jó­
kedvűek leszünk valamennyien.
Semmi esetre sem szabad a gyereket bezárni. Csak ép­
pen el kell távolítani az előzőek színhelyéről. Ha továbbra
is tombol, és ezt sikerül nem tudomásul vennünk, ked­
vezőbb lenne vele maradni. így lehetőségünk nyílik a
gyereket, mihelyt felhagy a tombolással, pozitív figyelem­
ben részesíteni. Az ilyenfajta agresszív roham ugyanis
viszonylag sokáig tarthat. Őrizzék meg acélidegeiket!
Szemléltetésül álljon itt egy példa iskolaigazgatói múl­
tamból:
A nyolcesztendős Tónit szülei már harmadik évétől (a
„dackorszaktól") fogva problémás gyereknek minősítet­
ték. Anyja nagyon ideges és türelmetlen volt, és állan­
dóan zsörtölődött. Apja látszólag nyugodt volt, de időn­
ként „robbant", és ordítozott feleségével. A családi élet
tehát nem volt harmonikusnak nevezhető. Tóni egyéb­
ként még féltékeny is volt négyéves öccsére.
Tóni állandóan úgy érezte, megsértették, megtámad­
ták, félreértik. Nem voltak barátai, de dacosan kijelen­
tette, hogy nem is kell neki senki. Előre nem látott
semmiségek (ha a tanítónő vagy valamelyik osztálytárs

134
elejtett egy meggondolatlan szót; ha rajzolás közben ki­
tört egy színes ceruza hegye...) rendkívül agresszív cse­
lekedetekre késztették a gyereket. Kirohant a tanterem­
ből, a falat rugdosta, székeket borított fel, kisebb gye­
rekeket bántalmazott.
Amikor Tóni egy alkalommal a szünetben az iskola­
udvaron óvodásokat rugdosott meg, be akartam vinni
az irodámba. A gyerek vadul hadonászott, a földre ve­
tette magát, úgyhogy kénytelen voltam kivonszolni az
udvarról. Az irodában rögtön fenyegetőzni kezdett: min­
dent szétrombol. Nem reagáltam a fenyegetőzésre, csak
annyit mondtam nyugodtan: - Sajnálom. Látom, na­
gyon dühös vagy rám. - Egy pillanatra meghökkent, de
rögtön összeszedte magát, és az íróasztalomról kezdte a
földre hajigálni az iratokat. Közben szemmel tartott, és
várta reakciómat. Én (akármennyire nehezemre esett)
nem vettem tudomásul a provokációt. A gyerek ingerült
lett, hogy cselekedete nem váltja ki a szokásos reakciót,
de még nem adta fel. - Széttöröm a telefonodat! - fe­
nyegetőzött, és lassan, rám-rám sandítva a telefonhoz
ment. Ha akkor közbelépek, csak megerősítettem volna
agresszív magatartásában. Fogta a telefont, de elég
óvatosan ejtette le. Most már nem az volt a lényeg,
hogy agresszióját töréssel-zúzással vezesse le - agresz-
szív cselekvése csupán eszköz volt a provokálásomra,
hogy reakciót kényszerítsen ki belőlem.
Én még akkor is hallgattam, és nem néztem a gyerek­
re. Elbizonytalanodott, egyszer-kétszer megrugdosta a
falat, ledobta a földre a ceruzáimat, aztán durcás képpel
az ablakhoz állt. Most jött el a pillanat, amikor figye­
lemmel kellett feléje fordulnom. Odamentem hozzá,
könnyedén a vállára tettem a kezemet, és így szóltam:
- Azt hiszem, szomorú voltál, mert valaki megsértett.
Igaz?
A gyerek nem felelt, de nyugton maradt. Szelíden
megsimogattam, és így folytattam:

135
 -Az embernek nagyon fáj, ha azt hiszi, hogy a töb­
biek nem szeretik. El tudom képzelni, hogy gyakran
egyedül érzed magad. Különben észrevettem, hogy na­
gyon szívesen és jól rajzolsz. Nagyon tetszenek nekem a
rajzaid. Te, igazán örülnék, ha jó barátok lennénk, és
ha néha meglepetésül rajzolnál nekem valamit. Itt, az
irodámban nincsenek színes képek. Nézd, itt például
milyen szépen mutatna egy rajz.
Merevsége lassan felengedett, de még akkor sem vá­
laszolt. Kezdtem összeszedegetni a padlóról az iratokat
meg a ceruzákat, és megjegyeztem:
- Igazán kedves volna, ha segítenél rendet csinálni. -
A gyerek szótlanul segített. - Jól van, köszönöm a se­
gítséget. Igazán jó barát vagy!
Másnap megkaptam a rajzot. Azután még sok másik
követte. Majd miután több beható beszélgetést folytat­
tunk, gyors ütemben alábbhagytak Tóni iskolai agresz-
szív rohamai.
A szülőket felkértem, hogy viselkedjenek megfelelően,
s értsék meg és szüntessék meg a gyerek agresszív ma­
gatartásának az okait. Megállapodtunk abban, hogy
„sikerfüzetet" vagy „dicsérőfüzetet" fognak vezetni (pon­
tos leírását lásd a 15-16. oldalon). Az agresszív gyerek
természetesen túlnyomóan negatív magatartásával tű­
nik fel. A szülők kényszerítve érzik magukat, hogy szün­
telenül figyelmeztessék, hogy „problémás gyerekük" lel­
kére beszéljenek. Eközben nem veszik észre, hogy a gye­
reknek számos elismerésre méltó tulajdonsága is van.
Ha mindig csak negatív magatartására érkezik vissza­
jelzés, semmi sem készteti arra, hogy javítson a visel-,
kedésén. A dicsérőfüzet a szülök átnevelésére is szol­
gál: hogy több figyelmet szenteljenek annak, ami a gye­
rekükben pozitív. A gyereknek segít a dicsérőfüzet, hogy
biztonságra és önbizalomra tegyen szert. Ezáltal az ag­
resszív cselekedetek eredeti kiváltó okai fokozatosan
elveszítik hatásukat.

136
 Ha a testvérek marakodnak
DONCI ES DORKA,
A MEDVEBOCSOK

Megfigyelted-e már az ál­

latkertben a medvebocsokat? Láttad, milyen vígan han­
cúroznak? De ha a játék elvadul, mackómama belekap
csemetéi bundájába, jól megrázza, és odébb viszi őket.
Dönci és Dorka is aranyos bocsok. Sajnos őket nem
látogathatod meg az állatkertben, mert messze-messze
laknak a mamájukkal együtt egy szép, meleg medvebar­
langban. Dönci az idősebb, nagyobb is, erősebb is, mint
Dorka. Döncinek már szabad egyedül is kijárnia a med­
vebarlangból - persze nem mehet el messzire. Odakint
vidáman játszik, átmászik a kidőlt fatörzseken, vagy a
patakban pocskol. Néha legyeket, pillangókat kerget, és
a lehulló falevelek után kapkod. Gyakran meg csak
hempereg a fűben, és vígan dörmög hozzá. Szívesen in­
dul felfedezőútra is - de sohasem messzire. Annyira már
megokosodott, hogy mindig a barlang közelében marad.
Néha nem bánja, ha Dorka is elkíséri. Kettesben oly­
kor vidámabb a játék. De többnyire zavarja a kishúga.
Mert Dönci már olyasmit is játszik, amihez Dorka még
kicsi, vagy amit egyedül jobb játszani. Dorka ilyenkor
mérges, mert azt szeretné, ha Dönci csak vele játszana.
Mindent pontosan úgy akar csinálni, mindenből ugyan-
olyat szeretne kapni, mint a bátyja. És ha nem játszik
éppen a mamájával, Döncit nyaggatja. Belecsíp a há­
tuljába, elszedi tőle az édes bogyókat, vagy mancsával
szétrontja a tornyot, amit Dönci rakott kavicsokból.

137
 Dönci ilyenkor nagyon mérges, és bumfordi mackóor­
rával jól megbökdösi Dorkát. Dorka dühösen bömböl,
és beszalad mackómamához a barlangba. Mackómama
vigasztalja kicsikéjét, Dorka szorosan hozzábújik. Ám
csakhamar megint játszani támad kedve. Felmászik
mamája hátára, a bundáját tépázza, a fülét harapdálja,
a hátán szánkázik. Mackómama mindezt békésen tűri.
Jó játék, én is ilyet akarok játszani - gondolja Dönci,
és közelebb cammog. Felugrik anyja hátára, de akkora
lendülettel, hogy letaszítja Dorkát.
Most már Dorka haragszik, és belekap Dönci lábába.
Dönci felvisít és lepottyan mamája hátáról. De mindjárt
talpra vergődik, és jókora pofont ken le a húgának, mert
már ő is dühbe gurult. Dorka pedig gyorsan kimereszti
karmát, és jól megkarmolja Dönci orrát. Aztán... De nincs
„aztán", mert mackómama fenyegető brummogással vé­
get vet a csetepaténak.
Ha a bocsok összekapnak, mamájuk nem avatkozik
be. De ha istenigazában bedühödnek, akkor kénytelen
közbelépni. Mit csináljon mackómama a két pukkancs
gyerekével? Egyformán szereti mind a kettőt, és fáj ne­
ki, ha bántják egymást.
Végül szomszédjához, a sashoz fordul tanácsért. A sas
ott fészkel a közelben egy magas hegyen. Sok mindenről
tud, hiszen ő a levegő királya, és a magasból látja, mi
történik a földön. Mackómama elpanaszolja bánatát.
-Adok neked egy hegyikristályt - mondja a sas. -
Eredj vissza a barlangodba. Meglátod, a kristály segít.
És mielőtt mackómama bármit is kérdezhetne, a sas
már messze száll.

Nagy az öröm a barlangban, hogy mackómama haza­

tért.
- Mit hoztál? Hol voltál? Mit csináltál? Mesélj! Nem,
előbb nekem mesélj! Én kérdeztem először! Nem igaz,
mert én! Buta vagy! Mama, azt mondta, hogy buta

138
vagyok! Igenis az vagy! Nem igaz, te vagy buta! - és már
kezdődik is a verekedés.
Mackómama elszomorodik, és közbe akar lépni. Ám
hirtelen nagyot villan a hegyikristály, hogy mackóma­
ma szeme belekáprázik. Lehunyja a szemét - és abban
a pillanatban mély álomba merül.
- Mama, ébredj fel! Dönci mindig bánt!
- Nem igaz! Ő az oka! Mindig hazudik, mama!
De mackómama semmit sem hall a csetepatéból. Al­
szik, mint a bunda.
- Éhes vagyok, mama! - nyafog Dorka. - Ki ad nekem
enni? Mama, ébredj fel!
- Ugyan, mit bőgsz mindjárt. Keress magadnak bo­
gyókat. Talán még méhkast is találunk. Akkor nyala­
kodhatunk a mézből. Várj, mindjárt jövök - vigasztalja
húgát Dönci. Aztán együtt nekiesnek a finom cseme­
gének.
- Unatkozom. Játszani akarok. De mama még mindig
alszik. Akkor játsszál velem te, Dönci.
- Nem érek rá - mondja Dönci. - Megyek köveket gör­
getni a folyóba. Neked nem szabad, mert még beleesel a
vízbe.
- Akkor maradj itt - nyafog Dorka.
- Ugyan, ne légy már olyan, mint egy pólyás! Tudsz te
egyedül is játszani. Találj ki valamit. Én is mindig kita­
lálok mindenféle játékot. Meglátod, milyen mókás. Ké­
sőbb majd játszunk együtt.
Dorka persze nem szeretné, ha Dönci pólyásnak tar­
taná. Ezért ő is kitalál magának valami játékot, akár­
csak a bátyja.
Amikor Dönci visszajön a folyótól, örül, hogy Dorka
már olyan szépen tud egyedül játszani.
- Tényleg nem vagy már pólyás - dicséri a húgát. Most
hancúroznak egy kicsit, már ahogy medvebocsoknál
szokás. Csak úgy, mulatságból. Dönci vigyáz, hogy ne
legyen goromba, de már Dorka sem annyira kényes.

139
Hemperegnek, kacagnak, és amikor elfáradnak, mind a
ketten mackómama mellé kuporodnak, aki még akkor
is mélyen alszik.

Másnap reggelre mind a hárman jól kialudták magu­

kat. A bocsok persze boldogok, hogy mackómama me­
gint tud velük beszélni, játszani. Hiszen milyen jó is az,
amikor velük foglalkozik, és nem alussza át az egész
napot!
- Na de ilyet! Ugyan fura segítséget kaptam a hegyi­
kristálytól! Mit műveltetek? Nagy volt a veszekedés?
- Dönci nagyon aranyos volt. Még ennivalót is szer­
zett.
- Dorka pedig, képzeld, mama, egyedül játszott, mint
egy nagy medvebocs! Egyáltalán nem veszekedtünk!
- No, akkor csakugyan segített a kristály. De igazából
azért nem akarok mindig elaludni, valahányszor össze­
kaptok. Ti is biztosan jobban szeretnétek, ha ébren ma­
radnék. Azért talán akkor is tudtok úgy viselkedni,
mint tegnap. Ha megint elkezdtek marakodni, ami test­
vérek között gyakran megesik, a kristály figyelmezteté­
sül felvillan. Akkor nem fajul el a veszekedés, és én
sem alszom el. Jó lesz?
- Nagyon jó! - vágják rá vidáman a bocsok.
És csakugyan, mackómamának ettől fogva sohasem
kell egy teljes napot átaludnia. Néha-néha azért felvil­
lan a kristály. De az igazi nagy veszekedéseknek vége.

Amit a szülőknek tudniuk kell

A szülők nyilván egyformán szeretik valamennyi gyere­

küket, de ez még nem jelenti azt, hogy egyformán bán­
nak mindegyikkel. Gyakran túlzott követeléseket tá­
masztanak a legidősebbel szemben, elvárják tőle, hogy ő
legyen az „okosabb", hogy engedjen, hogy felelős legyen

140
kistestvéreiért, hogy viselkedjék önállóan. A legkisebb­
nél pedig nagyon is könnyen élnek a szülők a mentség­
gel: - Hiszen még kicsi, nem érti még ezt. - Holott első­
szülöttjüknél, amikor ennyi idős volt, nem éltek volna
ezzel az indoklással, hiszen amióta testvérei születtek,
őrá hárul a „nagy" szerepe.
Minden gyereket a korának és fejlődésének megfele­
lően kell tehát kezelni, függetlenül a testvérek között el­
foglalt helyzetétől.
Ha a gyerekek úgy érzik, hogy testvérük a kora miatt
előnyben részesül, utánozni kezdik. A nagyobb egyszerre
kisgyerek módjára viselkedik, a legkisebb a „nagyot" utá­
nozza. Ha ezt megtiltják nekik, vagy dorgálják miatta, a
csalódottságot általában a testvér iránti agresszióba fojtja.
Ha a legnagyobb gyerektől azt kell kérniük, legyen te­
kintettel a kisebbre, vagy mondjon le a kedvéért vala­
miről, ne azzal érveljenek, hogy „mert te vagy a na­
gyobb". Ez nem érv a gyerek szemében. Úgy véli, hát­
rányba került, és nem érzi át, mi is a valódi értelme an­
nak, hogy tekintettel van a testvéreire. Hangsúlyozzák
inkább a kölcsönös segítség jelentőségét a családi kap­
csolatban.
A testvérek közötti féltékenységet és veszekedést kor­
látozhatják, de nem akadályozhatják meg. Egészen ter­
mészetes a versengés, az erők összemérése. Igyekezze­
nek távol maradni a testvérek közötti civakodástól.
Semmiképpen se játsszák a bíró szerepét. Csak akkor
lépjenek közbe, ha valaki vagy valami veszélybe kerül.
Utaljanak a marakodók érzéseire („nagyon haragos
vagy", „mérgelődsz"), de ne hirdessenek ítéletet. Azután
próbálják meg a gyerekeket szétválasztani, és a figyel­
müket másra terelni.
Ha a gyerekek az átlagosnál gyakrabban veszeksze­
nek, legelőször is kérdezzék meg őket, kit-kit mi zavar a
másikban, és mi az, ami mégis tetszik benne. Közösen
állapítsanak meg hatásos rendszabályokat.

141
 Ha veszekedés van a levegőben, alkalmazhatnak tré­
fás jeladást (a gyerekek által kitalált „titkos jelet"), ami
a kívánt viselkedésre emlékezteti a gyerekeket. Ha ez­
után hamarosan sikerül abbahagyni vagy legalábbis
tompítani a vitát, választhatnak a gyerekek játékot
vagy mesét. Ha a gyerekek nem reagálnak a jelre, rög­
tönözzenek nekik „párbeszédet" egy babával, plüssál-
lattal, arról, hogy milyen jó lesz, ha a gyerekek abba­
hagyják a veszekedést, milyen jól fognak majd velük
játszani. így a veszekedés közvetlen említése nélkül rá­
vezethetik őket a kívánt magatartásra. Csak ezután
említsék a helyzetet, amelyből a veszekedés támadt, és
újra beszéljék meg a programot.
Ha kevesebb lesz a veszekedés, a programmal foko­
zatosan fel lehet hagyni.

142
 Hogy a gyerek jó partner legyen

A MOKUSGYEREKEK

Berci mindennél jobban

szereti az állatokat. Jól ismeri életüket, szokásaikat, és
órákig képes állatokat figyelni. De jó barátai a növények
is. Berci sohasem tör le egyetlen faágat sem, és virágot
sem tép le kedvtelésből.
Berci minden tekintetben kedves, barátságos, szolgá­
latkész gyerek. Segít édesanyának a házi munkában,
és néha már ö maga is elkészít egy-egy egyszerűbb ételt.
Anyukája örül, hogy Berci ennyire szereti az állatokat,
a természetet. És büszke a kisfiára, amiért olyan szor­
galmasan segít odahaza. Csak az szomorítja el egy ki­
csit, hogy Berci nemigen játszik a többi gyerekkel.
Csakhogy Bercinek semmi kedve más gyerekekkel ját­
szani. A fiúk nagyon is vadak, a játékaik meg unalma­
sak, az az örökös foci, aztán mindig hencegnek, és foly­
ton azon veszekszenek, melyikük a legerősebb. Kislá­
nyokkal sem játszik, habár némelyik lányos játék job­
ban tetszik neki, mint a fiúké. Csakhogy a lányok nem
szeretnek fiúkkal játszani. Ezért aztán Berci a parkban
többnyire kisgyerekekkel vagy éppenséggel kisbabákkal
foglalkozik, akiknek mindegy, hogy ő fiú-e vagy lány.

A gyerekek hamarosan csúfolni kezdik Bercit. - Gyá­

va! Anyámasszony katonája! Otthon ül, a mama szok­
nyáján!
Bercit nagyon bántja a dolog, tudja, hogy nincs is iga-

143
zuk a gyerekeknek - de hát hogyan magyarázhatná
meg ezeknek a butáknak, hogy igazságtalanok?
Amikor egy különösen pimasz kölyök utánakurjant:
-Aztán tudod-e, hogy fiú vagy-e, vagy lány? -, Berci
rettenetesen szégyelli magát. Fáj neki, hogy a gyerekek
ennyire nem akarják megérteni. Búsan ballag ki a vá­
rosból a közeli kis erdőbe. Leül egy kidőlt fa törzsére, és
halkan sírdogál.
- Mért olyan buták a gyerekek? Csak az a fiú, aki fo­
cizik meg verekszik? Egyáltalán mit jelent az, hogy
valaki fiú? Én talán kevesebb vagyok, mert szeretem a
kisgyerekeket, mert segítek otthon anyunak, és nem
töltöm az időmet butaságokkal? Hiszen én is éppolyan
gyerek vagyok, mint a többi!
- T e különlegesen jó gyerek vagy! - szólal meg egy­
szerre egy finom kis hang. Berci megretten. Jobbra néz,
balra néz, előre és hátra - de sehol sem lát senkit. - Ide
nézz, felfelé! A fa tetejére! - szól megint a hangocska.
Berci felpillant a fa tetejére, és végre meglátja, ki szólt.
- Nini, egy kismókus! Gyakran megfigyeltem, amint
vidáman játszotok! Na de ilyet! Mióta tudnak a móku­
sok beszélni? - ámul Berci.
- Minden állatnak megvan a maga nyelve. Csak kevés
ember érti meg - magyarázza a mókus, és leszökken a
fáról. - Gyere, bemutatom a barátaimat - és a mókus
már szökken is be az erdőbe. Bercinek ugyancsak szed­
nie kell a lábát, hogy a nyomában maradjon.

-Dent az erdő mélyén épp gyűlést tartanak a mókus-

gyerekek. Rengetegen vannak - ezren is lehetnek. Bo­
zontos farkuk a magasba mered, és láthatólag roppant
fontosnak érzik magukat.
- Éppen azt tárgyaljuk, hogyan osszuk be egymás kö­
zött a munkát meg a játékot - magyarázza a mókus.
Egy sötétbarna mókus odakurjant a mókusgyerekse­
regnek:

144
 - Jókora diók vannak az odúmban. Használhatnánk
őket futballnak. Ki akar játszani? - És a sötétbarna
mókus hamarosan össze is szedi a futballcsapatot.
Ezután egy vörösesbarna mókus emelkedik szólásra:
- Van nálam jócskán virágnektár meg mogyoróié. Ren­
dezhetnénk főzőtanfolyamot. Ki szeretne részt venni? -
És mindjárt jelentkezik jó néhány mókusgyerek, akinek
kedve támadt megtanulni a főzés csínját-bínját.
- Hát egy kézimunkaklubhoz mit szólnátok? - kérdi
egy világosbarna mókus. - Hosszú fűszálakból például
takarót horgolhatnánk télire, vagy függönyt, az odúnk
bejárata elé.
- Nagyszerű ötlet! - örvendeznek a mókusgyerekek, és
a kézimunkacsoport menten meg is alakul.
Ezután javaslatok hangzanak el versenyfutásra, tá­
volugrásra, fogócskára, bújócskára és sok más vidám
játékra. Megszervezik a játékcsoportokat, a sportkörö­
ket, de a munkacsoportokat is: néhány mókusgyerek
jelentkezik, aki a beteg mókusnagypapának segítene
szívesen. Mások vállalják, hogy dió- és makk-készletet
gyűjtenek télire az öreg mókusoknak, akik már nem
tudnak könnyen mozogni. Végezetül pedig nagy csoport
alakul, amelynek az a célja, hogy az erdőből összeszed­
je a sok papírt, szemetet, amit az emberek szórtak szét.

E z már igen! - kiált elragadtatva Berci. - Nálatok az­

tán jó mulatság lehet a játék is, a munka is! Mindenki
azt csinálhatja, amihez kedve van, és mégis nagy a
rend, és mindenki szorgalmas!
- Te is olyan vagy, mint mi - feleli erre a mókus. - Se­
gítesz anyukádnak, tudsz főzni, takarítani, és szívesen
játszanál mindenfélét.
- Igen, igen - bólint Berci -, csakhogy itt nálatok nem ne­
vetnének ki, mint otthon a városban a gyerekek. Egyéb­
ként, mondd csak: te mókusfiú vagy, vagy pedig mókus­
lány? És ez a sok mókusgyerek? Kik a fiúk, kik a lányok?

145
 - Az egészen mindegy! - kacag a mókus. - De ha min­
denáron tudni akarod, ha már érthetetlen módon ez any-
nyira fontos neked - én lány vagyok. A többi mókus­
gyerekről most nehéz lenne megmondani, melyik mi­
csoda. De mindegyik játék- és munkacsoportban nagy­
jából ugyanannyi a fiú, mint a lány. Nem tudom egész
pontosan, mennyi, mert erre nem is figyelünk. Csak az
a fontos, hogy jó pajtások vagyunk valamennyien. A
szüleink is jó barátságban vannak, és minden munkát
felosztanak egymás között. Mi is tőlük tanultuk.
- Micsoda? - ámul Berci. - Azt akarod mondani, hogy
az apukák is végeznek házimunkát, hogy a fiúk enge­
dik a lányokat focizni, és hogy fiúk is jelentkezhetnek a
kézimunkaklubba?
- Hát persze. Miért ne? Mindegyik mókus azt csinálja,
ami érdekli, vagy amihez tehetsége van. Világos, mint a
nap! Miért csodálkozol? Hiszen ez magától értetődő!
Miért érdekelné más a lányokat, mint a fiúkat, miért
lenne máshoz tehetségük? Vagy miért kellene a fiúknak
más munkát végezni, más játékot játszani, mint a lá­
nyoknak? Hiszen elsősorban valamennyien mókusok
vagyunk! Tinektek, embereknek, néha egészen különös
gondolataitok vannak! - ingatja a fejét a mókus. - Ta­
lán azért voltál annyira szomorú, mert az emberek buta
módon megkülönböztetik a lányokat a fiúktól? Neked jó
szíved van, és ez mindennél fontosabb. Büszke lehetsz
magadra. Nevesd ki az embergyerekeket, ha butábbak,
mint mi, mókusok. Hidd el nekem, nem vagy te gyáva,
sem unalmas fickó, amiért nem szeretsz fiús játékokat
játszani, és mert néha szívesen játszanál lányokkal.
Igazad van, segítsenek csak a fiúk is a háztartásban.
Hiszen ezt láthattad nálunk is. Mindannyian boldog,
elégedett mókusgyerekek vagyunk. Ha néha összeka­
punk is valamin, ha néha elered is a könnyünk, azért
jó pajtások vagyunk, fiúk, lányok - valamennyien. Is­
ten veled! Gyere el hozzánk máskor is! Ne felejtsd el,

146
amit nálunk láttál! - És a mókus már szökell is vissza
a barátaihoz.

Berci zavartan üldögél a fatörzsön.

-Álmodtam vajon, vagy mindez valóság volt? Igazán
láttam a mókusgyerekek gyűlését? Hogy is volt csak?
Náluk egészen mindegy, ha egy fiú olyan, amilyenek
nálunk csak a lányok lehetnek, és egészen mindegy, ha
egy lány olyan, mint amilyenek nálunk a fiúk. Okosak
ezek a mókusok! Már gyakran megfigyeltem, milyen
szorgosan, vígan gyűjtik a diót meg a makkot. De azon
még sose törtem a fejem, vajon az a mókus, amelyik
olyan fürgén ugrik fáról fára, fiú-e vagy lány!
Bercire mély hatást tettek a látottak.
Igazuk van a mókusoknak - gondolja, míg hazafelé
ballag. - Nem hagyom, hogy a buta gyerekek elijessze­
nek. Utóvégre igazán büszke lehetek magamra, hiszen
én is tudok mindent, amit általában lányok csinálnak,
de azt is, amit csak fiúk csinálnak. Sokkal többet tu­
dok, mint a városunk többi gyereke!
Berci már sokkal magabiztosabb. Újonnan szerzett
önbizalmával felvértezve lép be a parkba. Ott alaposab­
ban megnézi a gyerekeket, és észreveszi, hogy egyálta­
lán nem olyan boldogok és elégedettek, mint a móku­
sok. A fiúk összeverekedtek egy labda miatt, három
kislány egy padon sugdolózik, de a negyediket nem avat­
ják be a titokba. Egy fiú kedvetlenül, magányosan ka­
rikázik kerékpárján a gyepen, egy kislány unott arccal,
egyedül ugrókötelezik. A homokozóban sem uralkodik
kicsattanó jókedv: a kisfiúk lapátjukkal szétrombolják
a kislányok homoktortáit, a kislányok bőgnek.
Ez nem maradhat így! - gondolja Berci. - Nevetséges
lenne, ha a gyerekeknek kevesebb volna az esze, mint a
mókusoknak! - El is meséli mindjárt a parkban játszó
fiúknak-lányoknak, mit tapasztalt az erdőben, a mó­
kusgyerekek gyűlésén.

147
 - Piha! - húzza el a száját egy nagyobb fiú. - Micsoda
hülyeség! Én aztán nem fogok lányos játékokat játszani!
- Nem érted, miről van szó! - mérgelődik Berci. - Mos­
tantól fogva nincs többé fiús játék meg lányos játék.
Csak gyerekjáték! Gondoljátok csak el! Mostanáig jófor­
mán többet veszekedtetek, mint játszottatok, mert már
rég meguntatok mindent. Próbáljátok csak meg!
- Na jó, megpróbálhatjuk - állnak rá a gyerekek.
Berci hát megszervezi a különböző játékcsoportokat,
pontosan úgy, ahogyan a mókusoknál látta. És lássa­
tok csudát: a gyerekek nagyszerűen mulatnak! Új meg
új játékokat találnak ki, egyik ötlet követi a másikat!
A munkamegosztás lányok és fiúk között már nem
működik ilyen gyorsan és simán. Hiszen sok fiú számá­
ra kényelmesebb, ha a nővére segít anyunak a törölge-
tésben, ő pedig apuval barkácsol, vagy a sportközvetí­
tést nézi a televízióban...

Amit a szülőknek tudniuk kell

Kicsi korában kezdjük el a gyereket arra nevelni, hogy

partner legyen. Ez azt jelenti, hogy méltányoljuk, meg­
becsüljük tulajdonságait és képességeit. A partnerség­
hez tartozik az igazságos munkamegosztás is.
Mint ahogy az elméleti részekből leszűrhették, legtöbb
magatartási forma nevelés eredménye. Lustaság, kényel­
messég, uralkodni vágyás, félszegség, önállótlanság -
mindezeket a „tulajdonságokat" a neveléssel oltjuk be a
gyerekbe. Hasonlóképpen a mások iránti toleranciát, a
későbbi életközösségben való viselkedést is tőlünk ta­
nulja a gyerek. Ha egy gyereknek például csak azért,
mert fiú, kezdettől fogva előjogokat biztosítunk (vadul­
hat, több szabadságot kap, otthon kevesebbet kell segí­
tenie), ne csodálkozzunk, ha később megkívánja, hogy
kiszolgálják, és nem lesz képes igazi partnerkapcsolatra.

148
Ha a szülői ház nem szolgál megfelelő példával, hasztala­
nul iparkodunk partnerré nevelni a gyereket. Amikor va­
lamelyik házasfél (és nem feltétlenül mindig a férfi szol­
gál negatív példával) semmilyen módon nem partner­
centrikus, aligha éli meg a gyerek az igazi közösség, a to­
lerancia és a kölcsönös megbecsülés szabályait. Ez a
gyerek az után a mintakép után igazodik, amelyik a ked­
vezőbb feltételek között él - vagyis az önzőbb szülő után.
Legelőször is nekünk, felnőtteknek kell megtanul­
nunk, hogy leküzdjük a férfi és nő közötti szerepmaga­
tartás kliséken alapuló elképzelését, hogy egy személy­
ben elsősorban az embert lássuk, és ne a neme vagy a
faja után ítéljük meg. Csakis így sikerülhet utat mutat­
nunk a gyerekeknek az igazi partnerkapcsolathoz.

149
Ha környezetvédelemre akarjuk nevelni a gyereket

A STÁLIKSZOK
MEG A GUMMERÁNOK

Van valahol a végtelen vi­

lágmindenségben egy sivár, kopár bolygó, amely valaha
réges-régen egyike volt a legszebb égitesteknek.
Ott, ahol ma nincs más, csak szutykos homok meg ko­
pár sziklaszirtek, valamikor kristálytiszta vizű folyók szel­
ték át a viruló tájat. Az ég lágy kékségét tengerek és tavak
tükrözték vissza. Átlátszó mélységükben vígan kergetőz­
tek a vizek lakói. A mező virágoktól, bogaraktól tarkállott.
Voltak ott piros, kék, sárga, fehér, rózsaszín és lila virá­
gok, kicsik és nagyok, hosszú szárúak, rövid szárúak.
Emitt pillangók röpködtek, ott katicabogár mászott,
amarra szöcske szökkent, itt méhek zümmögtek, amott
tücsök cirpelt. Ugyanilyen eleven élet verte fel az erdő
csendjét is. Az erőteljes fák sűrű lombkoronája sok állat­
nak szolgált otthonul. Számtalan madárfajta fészkelhetett
zavartalanul az ágak között, daluk boldogan visszhang­
zott az erdőben. Nyúl, sündisznó, őz, mókus és az erdő­
nek még sok más lakója surrant, szaladt, repült, kúszott,
mászott elégedetten a zöld sűrűben.
Csakhogy állatokon és növényeken kívül egyéb lakói is
voltak ennek a csodaszép bolygónak - a stálikszok meg
a gummeránok. A stálikszok tapintatlan, mohó lények
voltak, a gummeránok jóindulatú, de sajnos gyenge,
együgyű lakói a bolygónak.
A mohó stálikszok nagy mohóságukban gyártottak és
gyártottak mindent, amit csak kitalálni meg gyártani

150
lehet, és arra törekedtek, hogy minden az ö tulajdo­
nukba kerüljön. Abban még nem volna semmi kivetni­
való, hogy új meg új gépeket, készülékeket találtak fel,
új meg új dolgokat gyártottak - ha a stálikszok éssze­
rűen, célszerűen és mindenekelőtt értelmesen éltek vol­
na a tehetségükkel. Csakhogy annyira eltöltötte őket a
kapzsiság, hogy egyre csak gazdagodtak, és nagy bősé­
gükben mit sem törődtek a környezetükkel.
Irtózatosan sok helyre volt szükségük, hogy minden
tulajdonukat, minden javukat, valamennyi masináju­
kat el tudják helyezni. Ezért aztán nekiálltak és kivág­
ták a fákat, kiirtották az erdőket, feltöltötték a tavakat,
lebetonozták a mezőket, kiszárították a patakokat. De
még így sem volt elegendő helyük. Elhatározták hát,
hogy mindazt, ami nem vadonatúj, és persze a sok ma­
sinájuk minden hulladékát belehajigálják a folyókba,
tavakba, tengerekbe. A stálikszgyerekek is követték
szüleik példáját, a megunt játékokat, üres üdítősdobo­
zokat, csokoládé- és cukorkapapírt, kartondobozokat,
plasztikzacskókat elhajigálták réten, erdőben, folyókba,
tavakba, tengerekbe - oda, ahova érték.

A gummeránok ugyan nem helyeselték a stálikszok vi­

selkedését, de tenni sem tettek ellene semmit. Eleinte
még észre sem vették, hogy minden egyre piszkosabb,
hogy a természet lassan megbetegszik - továbbra is örül­
tek a tarka rétnek, a zöld erdőnek. Amikor már lehe­
tetlenség volt nem észrevenni, milyen kárt tettek a stá­
likszok a természetben, a gummeránok szörnyen meg­
rémültek. Sírtak, ha találtak egy állatot, amelyet meg­
sebzett egy elhajított konzervdoboz, ríttak a kiszáradt fák
láttán, panaszolták a zavaros vizeket - de ugyanakkor
tátott szájjal bámulták a stálikszok fényűző életét, ami­
ből nekik is le-lepottyant néhány morzsa. Ezért aztán
még úgy se mertek ellenszegülni a stálikszoknak.
Csak két gummerángyereknek, Tisztácskának és Bé-

151
kécskének volt annyi esze, hogy megpróbáljanak vala­
mit tenni a szennyezés ellen. Először is összeszedték az
erdőn-réten szanaszét heverő játékokat, plasztikzacs­
kókat, dobozokat, papírokat, aztán lebuktak a vizek
mélyére, hogy onnan is felhozzák a szemetet. De a boly­
gót már annyira elárasztotta a hulladék, hogy Tisztács-
ka és Békécske hiába fáradozott.
Tanakodtak, töprengtek: mit tehetnének, s végezetül
elhatározták, hogy elmennek a bolygó legbölcsebb lako­
sához, a vén bagolyhoz. A bagoly egy százesztendős
tölgyben lakott, de már annak az ágai is betegen kor-
nyadoztak. A bagoly elgondolkodva pislogott, tollászko­
dott, a füle tövét vakarta, aztán végre megszólalt:
- Segítek nektek. Ükanyám varázsitalt ásott el ennek
a tölgyfának a tövében. Ha növényt, állatot vagy más
élőlényt meghintenek a varázsital három cseppjével,
egy szempillantás alatt átröppen a szomszédos lakatlan
bolygóra. Csak az a veszedelmes, hogy se több, se ke­
vesebb nem lehet három cseppnek Aki kevesebbet kap,
magányosan bolyonghat a világmindenségben, aki töb­
bet, az egy messze távoli bolygóra kerül. És még vala­
mi. Nincs elegendő varázsital valamennyi lakosnak.
Ezért a stálikszok nem kaphatnak belőle egyetlen csep­
pet sem. Talán jobb is így, mert a stálikszok nem ta­
nulnak hibáikból, és az új bolygót hamarosan éppen
így beszennyeznék. Hát jó, ássatok le a tölgyfa tövébe,
és hozzátok fel a varázsitalt. Kérjétek meg a madara­
kat, hogy segítsenek helyesen elosztani az italt. De
gyorsan, mert legfőbb ideje megmenteni a természetet.
Tisztácskának, Békécskének nem kellett kétszer mon­
dani: a madarak segítségével háromcseppenként elosz­
tották a varázsitalt az állatok és a növények között.
Huss, eltűntek az erdők, zsupsz, nyoma se maradt a
mezőknek, hujj, röppentek fel az állatok az égbe. Sivár,
kopár és szürke lett a bolygó.
A gummeránok keserű könnyeket sírtak, de kényelmet-

152
lenül érezték magukat még a stálikszok is. Piros virág he­
lyett megannyi rozsdás fém alkatrész, sárga virágok he­
lyett ócska törmelék; hal helyett olajfolt úszott a vízen,
fák helyett szemétdombok emelkedtek. Szemét borította
az egész bolygót. Tlsztácska és Békécske még gyorsan
megszórták a siránkozó gummeránokat a varázsitallal,
hogy gyorsan megszabaduljanak a piszkos sivatag szo­
morú látványától. Végül pedig egymást is meghintették
három-három cseppel.
Az utazás mindössze néhány másodpercig tartott, Tlsz­
tácska és Békécske mégis úgy érezték, mintha hosszú,
gyötrelmes álomból ébrednének, amikor leszálltak az új
bolygón. Csodálatos látványt nyújtottak a buja, tarka
mezők, tiszta folyók, tavak, tengerek, a pompás állatvi­
lág, a dús erdőségek. Tisztácska és Békécske még a
százesztendős tölgyfára is rátalált, amely immár egészsé­
ges ágaival nyújtózkodott a meleg napfény felé.

A gummeránok új erőre kaptak. Nekiláttak, hogy váro­

sokat építsenek, sőt még gépeket is szerkesztettek, aho­
gyan a stálikszoktól tanulták. De arra gondosan ügyeltek,
hogy okosan helyezzék el és kezeljék gyáraikat, városai­
kat, gépeiket, hogy a természetben ne tegyenek kárt.
Amikor Tisztácska és Békécske a gummeránok közül
utolsónak indult a nagy útra, a varázsital palackja még
nem ürült ki egészen. Négy stáliksz talált rá, és mohón ki
akarták inni a maradék italt. Az első nagyot hörpintett
belőle, ugyanúgy a második is, de a harmadiknak meg a
negyediknek már csak egy-egy csepp jutott. Nemhiába
intett óvatosságra a vén bagoly: a harmadik meg a negye­
dik stáliksz mind a mai napig magányosan bolyong a vi­
lágmindenségben, mert egyetlen bolygó sem fogadja be a
környezet ellen vétkezőket.
Hát az első meg a második stáliksszal vajon mi történt?
Jókora kortyot nyeltek a varázsitalból, hát, ahogyan a
vén bagoly megjósolta, egy messze távoli bolygóra érkez-

153
tek: méghozzá a ml Földünkre! így hát most két stáliksz
él közöttünk. Nagyon vigyázzunk, nehogy ezek a megátal­
kodott lények a mi Földünket is szennyezett, sivár, szo­
morú bolygóvá változtassák! Ugye, te is segítesz?

Amit a szülőknek tudniuk kell

A környezetvédelem gondolata már régen nem csupán

egy kisebbség ideológiája. A mindennapi élet alapvetően
fontos törvénye, hogy gondunk legyen környezetünkre -
következésképpen fontos alkotóeleme a nevelésnek.
Hogyan lehet a gyerekeket rávezetni, hogy törődjenek
a környezettel, hogyan ébreszthetjük őket a környezet
tudatára? Csak ha a szülők értenek hozzá, hogyan ré­
szesítsék a gyereket is a természet örömében, hogyan
keltsék fel erőltetés nélkül érdeklődését iránta, ha ma­
guk adnak példát a gyereknek, hogy legyen tekintettel
a természetre, és cselekedeteivel ne rombolja a környe­
zetet - akkor a minta alapján a gyerek elsajátítja a he­
lyes szemléletet.
Elsősorban tehát a szülők szolgáljanak mintaképül,
így például gyakorolják mindennap együtt a gyerekkel
a környezet megértő védelmét (üres tejeskartonokat
összehajtogatni, a hulladékot a megfelelő hulladékgyűj­
tőbe dobni, semmit nem elszórni, a földről a szemetet
felszedni stb.), és igyekezzenek felébreszteni a gyerek­
ben a természet iránti érzékenységet (elmagyarázni-ál­
lataink szokásait és szükségleteit, felhívni a gyerek fi­
gyelmét a rovarok szépségére és hasznosságára, növé­
nyeket gondozni és nem letépni stb.).
Ha a gyerek megtanul ügyelni a tiszta környezetre, ha
kifejlődik benne a természet iránti érzék, akkor nem­
csak a növény- és állatvilág, hanem az emberek iránt is
tapintatos, jóérzésű lesz.

154
 Ha a gyerek találkozik a halállal

NAGYI MEGHALT

Nagyi meghalt. Anna el

sem tudja képzelni, hogy Nagyi nincs többé. Anna na­
gyon szerette Nagyit - és most már sohasem fogja vi­
szontlátni nagymamáját?
Otthon nyomott a hangulat, minden csendes, a szülők
halkan beszélgetnek. Mama néha lopva letörli köny-
nyeit, papa zavartan köhécsel. Annának ennyit mond­
tak igen komolyan a szülők:
- Nagyi a mennyországban van. Ott sokkal jobban ér­
zi magát, már nem fáj neki semmi.
- De én úgy szeretem! Miért nincs már itt? Hogyhogy
jobban érzi magát? Miért halt meg? - kérdi kétségbe­
esetten Anna.
- Hiszen tudod, hogy nagyon beteg volt. És nagyon
öreg is volt már. Olyankor a szív elfárad, és egy napon
nem ver tovább - válaszolnak a szülei, és szomorúan
elfordítják tekintetüket.
- Csak a beteg, öreg emberek halnak meg? Mamá­
nak és papának is el fog fáradni a szíve? Azt hiszem,
néha gyerekek is meghalnak. Fáj a meghalás? Mit je­
lent az, hogy a mennyországban van? Az én tengeri­
malacom is ott van, amelyik tavaly elpusztult? Nagyi
most az én tengerimalacommal játszik? Lát engem most
Nagyi?
Ezek a kérdések foglalkoztatják Annát, de nem meri
gyászoló szüleit zaklatni.

155
 Anna nyugtalanul forgolódik az ágyban. Hirtelen ma­
ga előtt látja Nagyi kedves, ismerős arcát. Emlékszik a
sok mesére, gyerekversre, amit olyan gyakran hallott
nagymamájától. Nagyi kedvenc versét tudja is kívülről.
Egy kisfiúról szól, aki meghalt, és az égből küld üdvöz­
letet édesanyjának, hogy megvigasztalja, és hogy édes­
anya örömmel gondoljon gyermekére:

Angyalsereg este asztal körül

makulátlan kifésült szárnnyal ül.
Cakkos csillagot farag minden angyal,
s befesti tiszta, mennyei arannyal.
Szent Péter mindre oda-odanézve
jár fel-alá, és nem ül le a székre,
vállacskák felett sorra áthajol,
ha rosszul jár a kéz, javít, s dicsér, hajói.
Az asztal sarkán, hátul egy ficakban
vígan dolgozik egy kis tökmag angyal,
mint ő, a csillaga majd' akkora,
ecsetje rendületlen jár ide-oda.
Hirtelen hasít a mennyei csendbe
mennydörgés: „Te mit művelsz, szedte-vette?!"
Ő így válaszol vígan: ,Anyué lesz!
Az égszínkéket nagyon szereti,
kék csillagot festek, nem aranyat neki.
Majd ha a csillag kéken ragyog fenn az égen,
tudom, így szól anyu: »Kicsim festette nékem.«"

Az angyalkák ugyan csak a mesében festik a csillago­

kat, de Anna tudja, hogy néha majd Nagyi is küld neki
ilyen „csillagüdvözletet". És mert Anna nagyon szereti
Nagyit, mindig örömteli szívvel gondol majd rá. És ak­
kor néhány pillanatig úgy érzi, mintha Nagyi most is
ott volna mellette.
Annának eszébe jut, hogy van valahol egy rajz, amit
Nagyitól kapott. Mindjárt kutatni is kezd a fiókjában,

156
megtalálja, leveszi a falról a Snoopy-posztert, és a he­
lyére akasztja Nagyi rajzát. Ekkor lépnek a szobába a
szülők, és a rajz láttán elered a könnyük. Jólesik, ha az
ember néha kisírhatja magát. Mindannyian megköny-
nyebbülnek, sok szépet mesélnek egymásnak Nagyiról,
és most végre Anna is elkérdezheti valamennyi kérdését.

Amit a szülőknek tudniuk kell

N e tagadják meg se maguktól, se a gyerektől a gyászt!

Ne nyomják el érzéseiket, ne kerüljék a szeretett sze­
mély halálának témáját.
Alaptalan félelem, hogy a gyász szükségtelen terhet ró
a gyerekre. Ha az ember őszinte fájdalmat érez, ezt ne­
hezen leplezi. De ha nem adnak hangot érzéseiknek, a
gyerek elbizonytalanodik a gyász jeleinek láttán, ame­
lyeket önök önkéntelenül is tanúsítanak. Ha őszintén
megvallják érzéseiket, és a gyerektől sem tagadják meg
az ilyen érzést, segítenek neki, hogy megnyíljon, és
őszintén beszéljen bánatáról. Ne essenek a szokásos hi­
bába, hogy a gyereknek azonnali vigasztalással próbál­
janak szolgálni - vegyék előbb tudomásul az érzéseit.
Ne kerülgessék a halál témáját, mint macska a forró
kását. De ne is terheljék túl a gyereket hosszú magya­
rázatokkal. A helyes út: a gyerek kérdéseire rövid, ha­
tásos, egyértelmű válaszokat adni. A családi körben be­
szélgessenek behatóan az eltávozottról, emlegessék fel
szép emlékeiket, meséljenek egymásnak kellemes ese­
ményekről. Mindez azonban csak akkor hat felszabadí-
tólag, ha önmaguknak is, a többi érintettnek is megen­
gedik, hogy szabadon kimutassák fájdalmukat.

157
 TARTALOM

NÉHÁNY SZÓ A SZÜLŐKHÖZ 5

HOGYAN ÖSZTÖNZI HELYESEN 7
A GYEREKET A SZÜLŐ

Ha a gyerek nem akar elaludni

NEM AKAROK MÉG LEFEKÜDNI 19
Amit a szülőknek tudniuk kell

Ha a gyerek rosszat álmodik

EGY-KÉT-HÁR, NEM FÉLSZ MÁR 27
Amit a szülőknek tudniuk kell

Ha a gyerek fél a kutyától

MARCI ÉS A TÖRPEKUTYÁK 33
Amit a szülőknek tudniuk kell

Ha a gyerek fél a fogorvostól

A KIS HABLEÁNY " 42
Amit a szülőknek tudniuk kell

Ha a gyerek húzza az időt

A SUGÁRGYEREK 48
Amit a szülőknek tudniuk kell

Ha a gyerek rendetlen
VERONKA ÖSSZEVISSZA-ORSZÁGBAN 55
Amit a szülőknek tudniuk kell

158
Ha a gyerek hazudós
AZ IGAZMONDÁS TORNYA 63
Amit a szülőknek tudniuk kell

Ha a gyerek csúnyán beszél

A FONTOSKODÓKA 70
Amit a szülőknek tudniuk kell

Ha a gyerek engedetlen
INDIÁNOSDI 77
Amit a szülőknek tudniuk kell

Ha a gyerek rágja a körmét

CILI, A CICALÁNY 82
Amit a szülőknek tudniuk kell

Ha a gyerek éjjel bepisil

CSURI KIRÁLYKISASSZONY 89
Amit a szülőknek tudniuk kell

Ha a gyerek dadog
FLÓRIÁN ÉS A HARKÁLYNYELV 98
Amit a szülőknek tudniuk kell

Ha a gyerek nem akar enni

A NAGYÉTKŰ KISEGÉR 105
Amit a szülőknek tudniuk kell

Ha a gyerek nem akar ottmaradni

az óvodában
GYURKA MEG A MACI 111
Amit a szülőknek tudniuk kell

Ha a gyerek zavarja a tanítást

A KRUMPLIORRÚ BOHÓC 117
Amit a szülőknek tudniuk kell

159
Ha a gyereket gúnyolják
PÖTTÖM, PUFI, PIPASZÁR 123
Amit a szülőknek tudniuk kell

Ha a gyereknek
agresszív hajlamai vannak
TAMÁS ÉS A FEKETE HOLLÓ 128
Amit a szülőknek tudniuk kell

Ha a testvérek marakodnak
DÖNCI ÉS DORKA, A MEDVEBOCSOK 137
Amit a szülőknek tudniuk kell

Hogy a gyerek jó partner legyen

A MÓKUSGYEREKEK 143
Amit a szülőknek tudniuk kell

Ha környezetvédelemre akarjuk nevelni

a gyereket
A STÁLIKSZOK MEG A GUMMERANOK 150
Amit a szülőknek tudniuk kell

Ha a gyerek találkozik a halállal

NAGYI MEGHALT 155
Amit a szülőknek tudniuk kell .